B1 blogcsalád



A NER-történész szerint az izraelita egy népfaj

2019. január 09. - ashwood

szakaly-mti-koszticsak_szilard.jpgIgazán megszolgálja a zsoldját a NER házi történetírója: Szakály Sándor bőszen írja át - a Fidesz aktuális megrendelésének megfelelően – a történelmet. Most épp Nagy Imrét gyalázza, Prohászkát és a zsidó törvényeket mosdatja.

Szakály Sándor a Veritas (a latin szó magyarul igazságot jelent) NER-intézet igazgatójaként emlékezeteset gurított már debütálásakor. 2014-ben az 1941-ben, Kamenyec-Podolszkba történő zsidó deportálást - ahol azonnal ki is végezték az oda érkezett zsidókat – tömegmészárlás, vagy tömeggyilkosság, esetleg emberiség elleni bűntett helyett nemes egyszerűséggel "idegenrendészeti eljárásnak" titulálta. Kétségtelen, létezik ez a megközelítés is, ám eddig azt gondoltuk: csoportok vallása, feltételezett származása alapján történő megkülönböztetése, deportálása, majd legyilkolása csak a náci ideológián belül nevezhető "idegenrendészeti eljárásnak". De azt is be kell látnunk, ha tévedtünk: a NER 2015 óta aktívan különöztet meg csoportokat származásuk, vallásuk alapján, illetve idézi meg a munkatáborok körülményeit. A tömeggyilkosságig még nem jutottunk el, de az ideológiai alap már rendesen épül.

Az antiszemitizmussal szemben zéró toleranciát meghirdető miniszterelnök farzsebéből kikandikáló Szakály most a Magyar Hírlapnak adott veretes interjút. Szemmel láthatóan tapodtat sem mozdult korábbi álláspontjáról - sőt, mind inkább megerősíti azt.

A beszélgetés kezdetén - ahogy azt a kurzus az elmúlt hónapokban elvárja kegyeltjeitől - Nagy Imrét szapulja. Szakály azt tartja fontosnak elmondani a mártír miniszterelnökről, hogy: "Nagy Imre nem keveset tett azért, hogy a Rákosi-rendszer létrejöjjön és működjön … az ötvenhatos forradalmat nem ő vezette, sokkal inkább sodródott az eseményekkel. Korábban azonban volt belügy- és begyűjtési miniszter is, illetve az Országgyűlés elnöke. Részt vett a diktatúra fenntartásában. Nem szabad eltekinteni attól sem, miként lett 1953-ban, Sztálin halálát követően kormányfőként az enyhülési folyamat hazai letéteményese, mennyiben volt ez az ő érdeme. Ez utóbbi szerepe miatt került egyébként szóba 1956 őszén, de – úgymond – az utca mindig előtte járt."

Szakály visszaböfögi azt is – állítólagos történészként hitelesítve a múltról való mondandót –, hogy mindenki kommunista, aki nem fideszes:

"ahol több mint két évtizedig Nagy Imre szobra volt, eredetileg azoknak az emlékműve állt, akiket Nagy Imre eszme- és elvtársai gyilkoltak meg a Magyarországi Tanácsköztársaság százharminchárom napja alatt. Majd Nagy Imre eszme- és elvtársai azt az emlékművet lerombolták, hogy később annak a Nagy Imrének a mementóját tegyék a helyére, akit saját eszme- és elvtársai végeztek ki."

Vagyis mindenki, aki nem Orbán- és Horthy-hívő, az Magyarországon kommunista. Volt, van és lesz. Erre aztán tényleg érdemes évente félmilliárdot költeni az adóforintjainkból.

De az igazi szellemi zsonglőrködés csak most következik. Ki tehet vajon a Horthy-korszak kevésbé szívderítő pillanatairól? Hát a kommunisták! Nota bene egyenesen Nagy Imre. Ugyanis:

"az említett korszakban sok minden az 1919-es Tanácsköztársaságra adott természetes reakciókból következett."

A kérdező – újságírónak azért ne nevezzük a propagandistát – készségesen kínálja fel a lehetőséget is: "Például a numerus clausus?" Lefordítva: a kommunisták – mivel mind zsidó volt – tehetnek arról, hogy Magyarországon megkezdődött a zsidóság jogfosztása. (Az előző mondatban persze semmi nem igaz, de a kurzus imádja hárítani a felelősséget.)

De Szakály nem ért egyet a kérdező burkolt állításaival. No nem azzal, hogy megérdemelték a zsidók, amit kaptak - sokkal inkább azzal, hogy a történész szerint a német megszállásig Magyarországon nem volt jogfosztott a zsidóság. A felsőoktatásba bekerülők számarányának meghatározása pedig olyannyira nem a zsidóság ellen volt, hogy a törvényben benne sincs ez a kifejezés. Szakály szerint:

"a szövegben konkrétan nem is szereplő zsidóságba pedig csak az izraelita hitűek, vagyis azok tartoztak bele, akik nem keresztelkedtek ki."

Előtte megjegyzi: a jogszabály

"minden magyarországi nemzetiség és népfaj lakossági arányáról"

szólt. Akkor tehát az izraelita hitű, az nemzetiség vagy népfaj? (A történész talán nem tudja, de a zsidóság, mint nemzetiség a mai napig nem létezik Magyarországon - noha nemzetállammal már rendelkezik.) És amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy Szakály elmagyarázza: ki tehet arról, ha egy zsidót nem vettek fel 1920 után az egyetemre. Természetesen a kommunisták és a zsidó - hát miért nem keresztelkedett ki?

Jogfosztás, ha a vallásod miatt nem járhatsz egyetemre? Erről Szakály:

"Ezt lehet sérelmezni, ám attól ez még nem jogfosztás."

Amúgy sem volt soha jellemző Magyarországra a jogfosztó szándék. Igaz, ugyan, szépen lassan a zsidóktól minden ingó- és ingatlan tulajdont elvett az állam erőszakkal, de nem beszélhetünk ebben az esetben sem jogfosztásról, hiszen: "A két világháború közötti korszakban például úgy vett el a magyar állam zsidó tulajdonban lévő mező- és erdőgazdasági ingatlanokat és tartozékaikat, hogy az átengedett ingatlanokért harmincéves futamidejű, három és fél százalékos, utólagos kamatozású, zárolt pengőkötvényekkel kívánt fizetni."

Valójában a zsidók - bocsánat, az izraeliták - maguk ajánlották fel Orbánnak Horthynak mindenüket, hogy legyen végre egy kis pengőkötvényük.

De van, amit támogat Szakály: Prohászka Ottokár püspök szobrának visszaállítását. Amit

"mondván, hogy antiszemita",

ledöntöttek a háború után. Mondván? Hát, így is lehet fogalmazni. Prohászka például ezt úgy mondta: Az én antiszemitizmusom. Még egy könyvet is írt, épp ezzel a címmel.

Ilyeneket rótt bele: "Mit csináljanak azok, akik hisznek Istenben s az erkölcsi rendben, az életnek a halál ellen s a vérnek a métely ellen való küzdelmében? Mit csináljanak, akik a fehérre meszelt sírokat az élettel, a nagyvárosi kultúrát a kloákákkal, a nemzet igazi érzéseit és életösztöneit nyápic zsidó kölykök és tintasíberek üvöltésével és förmedvényével össze nem zavarják? Azok nem tanakodnak és nem okoskodnak, mert teljesen tisztában vannak azzal, hogy egyre jobban szítaniok kell a reakciót a lemondás, az önlenézés, a kishitűség ellen s sürgetniök és folytatniok kell a regeneráció folyamatát a haldoklás ellen."

De Szakály tamáskodik:

"Érdemes lenne egyébként végre tisztázni, mit is értünk antiszemitizmus alatt. Az például annak számít, ha azt mondom, hogy az államvédelmi hatóság vezetőinek többsége zsidó származású volt? Vagy ha rögzítem, hogy a Rákosi-rendszer meghatározó politikai vezetői ugyancsak zsidók voltak? Nem hiszem."

Mi sem hisszük. Vagy mégis? Bárki azért tépett le körmöket, mert a szülei zsidók voltak? Van összefüggés? Mert ha van, akkor ez tényleg nem antiszemitizmus, hanem kutatás. Ha nincs, akkor sajnos szimpla gyűlöletkeltés.

Milyen érdekes, hogy azt senki nem emlegeti, hogy a magyar állampolgárokat Dunába lövők "többsége" keresztény származású volt. Nem. Ugyanis nem azért lőttek hátba/fejbe cipőjüktől megfosztott gyereket, nőket, mert keresztények voltak - sőt, éppen ennek ellenére tették meg ezt magyar honfiak.

Szakály minden, csak nem történész. De még csak nem is lelketlen antiszemita, vagy náci/nyilas. Mindössze zsoldos, aki a megélhetéséért készséggel hajlandó átírni megrendelői szája íze szerint a magyar nép múltját.

Ha valami, akkor ez az, amit "sérelmezni lehet".

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3514547988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Helga Beauty Salon. 2019.01.09. 10:30:20

"A NER-történész szerint az izraelita egy népfaj"

Így igaz, önmaguk is ezt állítják. Ebből nem tudsz skandalumot kreálni poszter, bár tudom hogy az antiszemitizmus úgy kellene nektek mit egy falat kenyér.

Helga Beauty Salon. 2019.01.09. 10:36:20

"Valójában a zsidók - bocsánat, az izraeliták - maguk ajánlották fel Orbánnak Horthynak mindenüket, hogy legyen végre egy kis pengőkötvényük."

A posztban Orbán neve át van húzva, marha nagy hőstett ez a mondat is! Ki fogja bevenni ezt a szar ócska hangulatkeltési kísérletet? Annyira átlátszóan provokálsz hogy az már szánalom!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.09. 10:37:51

@Helga Beauty Salon: Találtál egy pontot, ahol nem mondott a geci szolgája egetverő hazugságot. Ügyi vagy. :))

A többi ordas hazugsággal persze azonosulsz. Jellemző.

Helga Beauty Salon. 2019.01.09. 10:39:33

Szakály Sándor a Veritas (a latin szó magyarul igazságot jelent) NER-intézet .....

Akkor bisztoschan az "in vino" lesz a "borban" ! :DDDD Jó tudni, köszönjük Emese!

Helga Beauty Salon. 2019.01.09. 10:43:36

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: A többi ordas hazugsággal persze azonosulsz. Jellemző.....

Már bocsáss meg, de egy hazug állítással kezdő, arra alapozó érvelés gazdáját helyből küldöm a picsába.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.09. 10:52:33

Izraelita = zsidó.

A zsidó egy nép, egy etnikum, régies szóval "népfaj". Ez szimpla tény.

Mi ezzel a gond?

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.09. 10:57:32

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Valójában nincs ellentmondás a között, hogy "idegenrendészeti eljárás" és "antihumánus cselekedet", vedd észre. Egy dolog lehet egyszerre mind 2.

sZulamith 2019.01.09. 13:16:46

A" NER intézet" mikor fogja a sokunkat érdeklő Petőfi halálának rejtélyét kutatni. Kit érdekel, hogy a zsidó népfaj, vagy sem. Ebben nincs rizikó, a bér megszolgálva:)

Nagy Imrét ideje lenne békén hagyni, lehet mondani rá bármit, nem volt megalkuvó, és ez a legnagyobb tisztelet érdemli.

sZulamith 2019.01.09. 13:28:46

Van rokonom akinek anyja zsidó, apja keresztény magyar, a zsidó vallást gyakorolja. Akkőr ő zsidó népfaj, vagy magyar népfaj?:)

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.09. 13:35:05

@sZulamith:

Ezt tőle kell megkérdezni. A magyar zsidók kb. 20 %-a zsidó nemzetiségű, kb. 20 %-a magyar nemzetiségű. a nagy töbség kettős identitású.

sZulamith 2019.01.09. 14:57:34

@balcán maxval birca:

Szerintem is a zsidó egy etnikum, népies kifejezése lehet a népfaj, és nem igényel különösebb kutatást a részünkről.

"Mértékadó tudósok között a XIX. század közepe óta nincs vita abban, hogy minden ember ugyanabba a fajba tartozik, ennek a fajnak a tudományos neve a Homo sapiens, az emberek közötti különbségek ahhoz sem elég nagyok, hogy külön alfajokba soroljuk őket, minden ember tehát a Homo sapiens sapiens alfajhoz tartozik. Külön alfaj például a neander-völgyi ember, a Homo sapiens neanderthaliensis."

Európai téridő 2019.01.09. 15:04:47

A szerzőnek minimum át kellett volna nyálaznia az 1920-as törvényt, az 1928-as módosítást és "A Szirtes ügy" c. tanulmányt. Mindhárom kiguglizható a neten.

rallus 2019.01.09. 16:02:04

Én sem hiszem, hogy bárki azért tépett le körmöket, mert a szülei zsidók voltak, de ettől még az áldozatnak többnyire zsidók tépték le a körmeit...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.09. 17:09:09

@rallus: 1919. augusztus 7-én a délutáni órákban Baumgarten József kereskedősegéd, első világháborús veterán belépni készült a Drégely utca 7. számú házba, melynek III. emeletén lakott. Az épület előtt álló házmester elüvöltötte magát: „Itt jön a zsidó”. Ekkor többen Baumgartenre rontottak, aki felrohant a III. emeletre, de lakását zárva találta, ezért Farkas nevű szomszédjához futott be. Az üldözők azt hitték, hogy Baumgartennek sikerült bejutni a saját lakásába, melynek ajtaját betörték. Ott találták Baumgarten anyját, és bátyját, Zsigmondot. Az asszonyt akasztással fenyegették, a férfit többször megütötték, de ő kitört a támadók közül és bemenekült Rotling Béla lakásába. A tömeg Putnik János napszámos vezetésével ide is behatolt. Baumgarten Zsigmond ezután tisztázatlan körülmények között az udvarra zuhant és szörnyethalt; vagy lehajították, vagy maga ugrott. Farkaséknál lapuló öccse a zajra kirohant rejtekhelyéről, mire a tömeg őt is összeverte.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.09. 17:09:40

@rallus: 1919. augusztus 19-ről 20-ra virradó éjszaka Prónay különítményesei szállták meg Tolnaozorát. Reggel „Kiszórni a zsidókat!” feliratú plakátok jelentek meg a községben. A tisztek korbácsukat suhogtatva járták az utcákat. Gábor József volt kommunista termelő-biztos vezetésével egy csoport betört Weisz Bernát házába. A zsidó férfit falhoz állították, majd szíven lőtték. Weisz fia saját testével akarta védeni apját: ő is súlyosan megsebesült. Ezután a meggyilkolt vejéhez, Weisz Hermannhoz mentek, akit szintén agyonlőttek. A kegyetlenkedések hírére Turós György gazda a községházára sietett és felháborodottan tiltakozott az ellen, hogy a fegyveresek felhatalmazás és ítélet nélkül sorra végzik ki a község lakóit. Amikor Prónay erről tudomást szerzett, Turóst lóhoz köttette, és Felsőnyék határáig húzatta. A különítményesek itt agyonverték a férfit, holttestét pedig egy közeli kútba dobták.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.09. 17:10:22

@rallus: A Celldömölkön lakó mintegy 140 zsidó családból senki sem vett részt a kommunista diktatúrában. 1919 augusztusában mégis véres pogrom tört ki a városban. Egy népgyűlést követő éjjel a fejszékkel, dorongokkal és fütykösökkel felfegyverkezett tömeg saját háza előtt agyonverte Hoffmann Miksa 73 éves kereskedőt. Segítségére siető vejét ólmos bottal leütötték. Behatoltak Ungárék portájára, a családfő karját eltörték, fejét bezúzták. Fleischner Márton hadkitüntetéses századost, Celldömölk díszpolgárát, valamint Német Márkus kereskedőt fejszékkel gyilkolták meg. Gergely zászlóst súlyosan megsebesítették. A két Heimfer testvért és Weisz István hadnagyot agyonverték. Schönthal tojáskereskedőt felesége és kisgyermekei szeme láttára lefejezték. Felelősségre vonás nem történt az ügyben. A csendőrségre beidézett összes potenciális gyanúsítottnak volt alibije. Az ügyet hamarosan le is zárták.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.09. 17:10:53

@rallus: 1919. augusztus 26-án Cecén egy tiszti különítmény vezetője Pollák Samut, Leiter Samut és Lóbel Henriket a községi iskola épületébe hívatta, majd nekik szegezte a kérdést: „jordánok-e”? A főhadnagy természetesen arra volt kíváncsi, hogy zsidók-e. Az igenlő válasz után véresre verték őket. Miután Leiter nem volt hajlandó azt mondani, hogy hisz Jézusban, fojtogatni kezdték. Később a cecei főtéren két zsidó hadnagyot és egy házalót agyonlőttek. A három elhurcolt férfit is fel akarták akasztani, de a családjuk által értesített Szluha Pál volt képviselő erélyes fellépésének köszönhetően megmenekültek.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.09. 17:11:51

@rallus: 1919. augusztus elején a járási szolgabíró körülbelül két tucat kommunistát és zsidót tartóztattatott le. Augusztus 27-én délután megérkeztek Prónay különítményesei. Másnap a járásbírósági fogházba mentek, és elkezdték kínozni a letartóztatottakat. Egy szemtanú szerint „volt, akinek a fejbőrét elevenen megnyúzták, volt, akit megégettek és […] furkós és tüskés botokkal verték őket”. Hamarosan megkezdődtek a kivégzések, agyonverések: „vérük és agyvelejük a fogház falára és mennyezetére is szétspriccelt”. Prónay minderre úgy emlékezett, hogy „a népítélet végre lett hajtva”.

A különítményesek még 27-én este beállítottak Sonnenfeld Jakab gépszíjgyároshoz. „Tudod-e zsidó, hogy pogrom van?” – kérdezték, majd a férfit, feleségét és leányát husángokkal ütlegelni kezdték. Innen Rückländer Jakabhoz mentek, akitől pénzt csikartak ki, de mivel kevesellték az összeget, véresre verték és rugdosták őt és feleségét. Augusztus 29-én az összes zsidó elmenekült a településről. A különítmény erre feltörte és kifosztotta lakásaikat és az üzleteiket. Ugyanaznap 17 ember, köztük 7 zsidó tetemét találta meg egy kutya a téglagyár mellett. A holttesteket a felismerhetetlenségig eltorzították a kínzások. A házkutatásokban és gyilkosságokban a helyi polgárság egy része is szerepet vállalt. A községi elöljáróság és a hatóságok semmit nem tettek az erőszak ellen.

Miért nincs a Kossut téren emlékműve a fehérterror áldozatainak?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.09. 17:14:21

@rallus: 1919. szeptember 9-én elterjedt a hír a faluban, hogy pogrom tört ki a szomszédos Tapolcán. Ez Diszelen is elszabadította az indulatokat. Az éjszaka a lakosság a zsidókra támadt. Mivel a diszeli körjegyző ismételt és kétségbeesett kérése ellenére sem érkezett Tapolcáról rendfenntartó alakulat, a bíró fegyvert osztott a polgárőröknek, hogy helyreállítsák a rendet. Azok azonban – most már fegyveresen – inkább csatlakoztak a támadókhoz. A csőcselék Melkovics ácsmester és Juhász Kálmán földműves vezetésével megrohanta a zsidó házakat. Gartenraun Gyulát és Löwinger Edét családtagjaik szeme láttára verték és lőtték agyon. Korein Dezső földbirtokostól pénzt követeltek. Amikor kiderült, hogy nincs nála a tárcája, a tömeg a lakására kísérte. Útközben a feldühödött Juhász a társaira kiáltott: „Mit ceremóniáztok Korein Dezsővel, végezzünk vele!” Ezután puskatussal agyonverték, házát kirabolták. Singer Mór vendéglőst kifosztották, borát kiöntötték, és amikor tiltakozni merészelt, agyonütötték. Két lánya erre az udvarban lévő kútba ugrott, és szörnyethalt. Özv. Singer Zsigmondné fiát, Sándort a támadók agyonütötték, házukat kirabolták, és minden ingóságukat elvitték. A Breuer család a szőlőbe menekült, de utolérték őket, és puskatussal összeverték majd agyonlőtték az öreg Breuert. Végeztek feleségével is. A 17 éves Flórát hárman is megerőszakolták. Kiss Ernőt katolikus tanítót zsidónak nézték, ezért kirabolták és véresre verték.

Aznap éjjel a csőcselék összesen kilenc diszeli zsidót mészárolt le, köztük egy nőt (Breuerné Kohn Bertát) és egy értelmi fogyatékos fiatalembert. Végül csak Juhász Kálmán került a vádlottak padjára. A bíróság enyhítő körülménynek találta, hogy a férfi négy évig volt a fronton, illetve, hogy „a kommunizmust bűnösen felidézett népfaj ellen országosan megnyilvánuló közgyűlölet” miatt követte el rémtetteit. Így a főkolompos mindössze 12 évet kapott. Társai kormányzói kegyelemmel szabadultak a vizsgálati fogságból.

Miért nincs a Kossut téren emlékműve a fehérterror áldozatainak?

Miért van az, hogy az elvtársaid a pogrom részeként egy jót fosztogatnak is?

rallus 2019.01.09. 17:27:46

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Április 20-án elhangzott beszédében Szamuely a következőket mondta:[

„ A hatalom a kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Az ilyennek bele kell harapni a torkába. A magyarországi proletariátus eddigi győzelme nem került különösebb áldozatokba. Most azonban szükség lesz arra, hogy vér ömöljön. A vértől nem kell félni. A vér – acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell az egész burzsoáziát"
" Az ítélet végrehajtását a Debrecenből érkezett, igen aktív Lenin-fiú, bizonyos Stern Mózes vállalta magára. A Ceglédre vezető országút (a mai 4-es számú főút) szélén álló fához vitték, s mielőtt az áldozat lába alól kirúgták a széket, megkérdezték, hogy van-e utolsó kívánsága. A válasz igen büszke volt: „Úrnak születtem, úrként halok meg!” Miután kiszenvedett, még holtában is ütlegelték, ruháit ellopták, és este tízig hagyták tetemét az akasztófán."

Most jobb?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.09. 18:20:40

@rallus: "Szamuely"

Ne haragudj, de nem érdekelnek vérkomcsi öregapád viselt dolgai. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.09. 18:40:56

@rallus: Ha érdekelnek öregapád viselt dolgai:

Amikor már remélni lehetett, hogy sikerül átmenteni az Egyház ügyét kerületünkben a nagy kataklizmából, jött a végzetes március 21-e. Egy csapásra minden érték, minden eredmény elpusztult. Pápay Ferenc prépost.-plébánost, aki már a Károlyi-forradalom alatt is szószéken és gyűléseken bátran, határozottan és erélyesen lépett fel az Egyház és a haza érdekében és akinek irányítása mellett oly nagy sikert ért el a fiatal egyházközségi mozgalom, március 29-én elhurcolják a terrorfiúk és rabságba vetik. Komlóssy Miklós segédlelkésznek menekülnie kell, mert halálra keresik. Az egyházközség irattárát elpusztítják és kő kövön nem marad vandál munkájuk után. Április elején van ugyan még egy titkos gyűlés a templomban, de azután megszűnik minden. Vöröskatonák ellenőrzik a templomot állandó őrszolgálattal. A plébános súlyosan megbetegszik a gyűjtőfogházban, mire irgalmas lelkek közbenjárására feltételesen szabadlábra helyezik. 1919. június 19-én az úrnapi körmenetet nem engedélyezik. E napon a rabságból éppen kiszabadult plébános mondja a nagymisét. De a kiállott izgalmak és a rabságában szerzett betegség folytán annyira gyenge, hogy a felajánlás után ájultan esik össze a főoltárnál. Ez a jelent annyira megfogja a hívő közönség lelkét, hogy amikor a mise után az orgonán felzúg a Himnusz (a kommunizmus alatt!!), a zsúfolásig megtelt templom mint egy ember harsogja nemzeti imánkat.

morpho 2019.01.09. 19:23:20

Hányingerem van ettől a veritas fasztól, meg a náci kommentelőktől. Nagyszerű, amikor egy ilyen utolsó kis senki mint ez a Szakály nevű prokarióta, vagy a birka néven kommentelő bőrizomtömlő megmondóembernek képzeli magát, miközben normál esetben a bőröndjét se vihetnék senkinek. Szerencsére az ilyen percemberkék nyom nélkül fognak eltünni a semmibe.

2019.01.09. 19:45:37

@morpho:

megy a félrepofázás, a fasiszta fidess vezérkara meg csak lop és sorosozik.

mentek ti a pitsába.

az első hozzászóló természetesen, mint mindig egy FIDDESZES SZARHÁZI.. :)

Helga, anyád viszi a ner vezér a gundelbe?

rallus 2019.01.09. 20:52:11

A gyakorlat bebizonyította, hogy csak úgy alakulhat ki egyetértés a múltban történtekkel kapcsolatban, ha kiválasztott emberek lefixálják, hogy mi az egyetlen hiteles, igaz és törvényes tálalása az eseményeknek, és aki ebben kételkedni mer, az megy a börtönbe. Ehhez természetesen előfeltétel, hogy az igazság igazság, vagy a szankciót gyakorló nagyon erős legyen.

morpho 2019.01.09. 21:47:40

@rallus: Te meg most azt hiszed, hogy vicces vagy, pdig csak szalonnácit játszol éppen jópénzért. Mondjuk ehhez is kell egy hozzád hasonló állatfajta, akinek van az a pénz, amiért a saját anyját is megbassza. Lelked rajta. Már ha van neked olyanod. Szerintem egy köteg lopott pénz van a helyén.

rallus 2019.01.09. 22:52:28

@morpho: Majdnem ugyanaz a meggyőző érvrendszer, mint amivel Szakályt támadják...
Régi, jól bevált fegyver és a kétkedőket is meggyőzi....

2019.01.10. 08:01:04

@balcán maxval birca: Ne nyelvészkedjél már te bolgár keverékfajhoz tartozó , nagyon magyarkodó rackabirka ! Mert a faj, mint meghatározás a következőképpen hangzik : --"A biológiai rendszerezés alapegysége a faj. Egy fajnak nevezzük azokat az élőlényeket , amelyek hasonló alakúak, közös származásúak és egymással termékeny utódot képesek létrehozni. " / Ám ez csak a tudományos meghatározás egyik oldala /

"Egy faj az ember élete alatt változatlannak látszik, ezért a fajok rendszerezés szempontjából állandóaknak tekinthetők, valójában a fajok az évezredek során folytonosan változnak.

Faj alatti rendszertani kategóriák:

--Alfaj: természetben létrejött csoport a fajon belül.
--Rassz: földrajzilag jól elkülöníthető csoport a fajon belül. (Rendszertanilag megfelel az alfajnak.)
--Változat: eltérő környezetben a fajok eltérő változatai jelennek meg.
--Forma (eltérés): eltérő környezetben a fajok különböző formái jelennek meg.
--Fajta: az ember által kialakított csoport a fajon belül. / A növénytermesztők és az állattenyésztők a fajon belül folyamatosan új fajtákat alakítanak ki. /

De ne hivatkozz itt a régi népies elnevezésekre, mert amit leírsz, az hazugság.

népfaj főnév (régies)
1. <Tudománytalan, fasiszta szóhasználatban:> az emberi fajnak mint biológiai egységnek közös alkati vonásokat feltüntető valamelyik változata; fajta, rassz.

2. Nép (1, 2), nemzet (1).  Ki tudja, micsoda népfajok éltek már ezen a földön mielőttünk?… (Gárdonyi Géza)
népfaji; népfajú.

NÉPFAJ, (nép-faj) ösz. fn. Nép, mely egy más népből mint törzsből származottnak tekintetik. / V. ö. NÉPTÖRZS. /

NÉPTÖRZS, (nép-törzs) ösz. fn. Nép, melyből mások mint fajok származtak, vagy általánosabb fogalomban vett nép, melyhez mások mint fajok tartoznak, pl. sémi törzs, melyhez számíttatnak az arab, héber, szír, kháld, kopt és ethiop népfajok.

@sZulamith: Valahol olvastam hogy ki lehet zsidó vagy ki tekinthető származása alapján zsidónak vagy "betért" lehetsz. Bocs, de lehet hogy ez csak szöveg és a valóság lehet hogy más.

"A zsidó vallás szabálya, a háláchá szerint a zsidóság anyai ágon öröklődik, így aztán ha a dédnagymamád, végiganyai ágon zsidó volt akkor te is zsidó vagy. ez azt jelenti, hogy semmi féle betérési vagy vallásfelvételi procedúrán nem kell keresztül menned és máris része vagy a közösségnek stb."

De sajnos Izrael Állama nem a vallási törvényeket veszi figyelembe és nagyon felemás módon az úgynevezett Visszatérési Törvény azt mondja ki, hogy az alijázhat (szerezhet állampolgárságot) akinek egy nagyszülője zsidó, vagy aki betért zsidónak. Ez azt jelenti, hogy az is alijázhat, aki a háláchá szerint nem zsidó, mint például akinek az apja vagy nagyapja volt zsidó, és ugyanakkor az aki viszont zsidó – mint például te – az nem. A következő csavar még a dologban, hogy ha te nem zsidó lennél, akkor legalább betérhetnél zsidónak és annak a jogán alijázhatnál, de mivel a háláchá szerint zsidó vagy, így egy komoly, hiteles rabbi nem fogja veled a betérést végig csinálni. / Idézet /

És végül az etnikum szóról, kifejezésről:
"Etnikum alatt történelmileg kialakult, közös nyelvvel, kultúrával és hagyományokkal rendelkező közösséget értünk. Sem a nép, sem a nemzet szavak nem fedik az etnikum jelentményét, mert az előbbi a lakosságot, "az embereket" jelöli, utóbbi pedig politikai fogalom."

Na további jó vitatkozást !

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.10. 08:06:38

@jános515:

Kösz a megerősítést. Tehát népfaj = nép.

Helga Beauty Salon. 2019.01.10. 08:30:01

@morpho: "Hányingerem van ettől a veritas fasztól, meg a náci kommentelőktől. "

Nem azért van hányingered mert felcsináltak a Rudas gőz szekciójában? Vegyél egy tesztet, nehogy késő legyen!

2019.01.10. 11:24:18

Kevés volt a fordítva tartott kés, és most jön a napi aduász, a zsidó?

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2019.01.10. 11:28:20

Annál, hogy volt numerus clausus már csak egy szomorúbb van, hogy ma is létezik, csak nem a zsidóság, hanem összességében a többségi fehér társadalom ellen, amikor kötelező kvótákat írnak elő. Bizony sok helyen már azért nem vesznek fel embereket, mert fehérek, egy gyenge, eltaposandó törzs tagjai, akik nem álltak ki magukért.

Minden ballib bérretteg 2019.01.10. 11:30:56

Itt az ideje, hogy a komcsik által magyarokba súlykolt "Bűnös nemzet" ideológiáját kihajítsuk, és leköpjünk mindenki aki tovább súlykolja !

Egyetlen ma élő magyar se felelős az 50+ éve történt dolgok miatt.
Senki.

Ez van.

Minden ballib bérretteg 2019.01.10. 11:53:21

@jános515:

Olyan hülyék vagytok mint a segg.

A hivatkozott törvény, jelesül Numerus clausus említi a zsidókat "népfaj"-ként.

„másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctizedrészét.” (1920. évi XXV.tc).

alöksz róz 2019.01.10. 12:08:02

@balcán maxval birca: az vele a gond, hogy ők maguk népként tekintenek magukra, de nem akarják, hogy mások is így tegyenek.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.10. 12:08:10

@FILTOL: "ríjjatok disznok"

Rónak a disznók eleget. Panaszkodnak, hogy Kubatov ide küldi őket trollkodni, minden reggel pár fedeSSfasszopó ezen sír. :))

Szar munkát választottatok, gecik. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.10. 12:12:11

@Minden ballib bérretteg: "Egyetlen ma élő magyar se felelős az 50+ éve történt dolgok miatt."

Csak aki önként felvállalja a tömeggyilkos horti szellemi örökségét. Igen, a gazdádról beszélek, a geciről.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.10. 12:13:24

@Könyveslány: "Kevés volt a fordítva tartott kés, és most jön a napi aduász, a zsidó? "

Hát igen. A csúti geci találékonysága kimeríthetetlen. :))

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.10. 12:14:12

@alöksz róz:

Ez nem így van. Ez a jelenség csak Közép-Európa egy részén létezik, ahol volt erps zsidó asszimiláció.

A Balkánon vagy Oroszországban senkinek eszébe nem jutna, hogy a zsidó az nem nemzetiség.

A magyar Wikipédia szerint pl. még Sólem Aléchem is OROSZ író! Ha tudná ezt, megfordulna a sírjában.

alöksz róz 2019.01.10. 12:18:20

@jános515: "A zsidó vallás szabálya, a háláchá szerint a zsidóság anyai ágon öröklődik, így aztán ha a dédnagymamád, végiganyai ágon zsidó volt akkor te is zsidó vagy." - hát ez pontosan a nép v etnikum egyik ismérve. ez így pont nem vallási közösség.

ők saját maguk származási alapon különböztetik meg magukat, de sokan közülük rögtön rínak, ha más ugyanígy tesz... ez milyen?
mennyire kell hülyének lenned ahhoz, hogy benyeld? :-)

alöksz róz 2019.01.10. 12:21:54

@balcán maxval birca: "Ez nem így van. Ez a jelenség csak Közép-Európa egy részén létezik" - mert miről volt szó, nem a magyarországi zsidókról?
ha itt létezik, akkor meg gondolom itt mégiscsak így van :D

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.10. 12:25:10

@alöksz róz:

Mo-on se totális már ez a skizofrén állapot.

alöksz róz 2019.01.10. 12:44:25

@balcán maxval birca: jó, ez igaz.
de pont elég, ha a hangadóknál fennáll.
kivel-mivel találkozik az átlag jóska?

Sir Bates dö Hól 2019.01.10. 12:49:32

@Helga Beauty Salon: hájas testvér! te, mint a ner egyik főszurkolója, mi a deszkán telibaszott retkes kurva anyádért nem költözöl a mai mo területére, ha ennyire tetszik?! miért akarsz levélszavazó maradni? mert az kiderült, hogy a partiumból írogatsz! haverjaid már a petőfi irodalmi múzeumban vannak, te miért maradsz fatornyos szülőhelyeden?
(az egyébként szép, hogy pár év után legalább bevallottad, hogy határontúli és ott is maradt levélszavazóként véded orbánt naponta itt a neten 24/7-ben!)

2019.01.10. 12:50:28

@Minden ballib bérretteg: Ne rettegj már te idióta fidióta fideszbirka . Én nem az 1920-as törvényben leirtakat vitatom, mert az úgy szar ahogyan van. Bizonyitani nem tudod, és mint ahogy a megélhetési történész sem, és azt sem ami abban szerepel--igy aztán felőlem még te is lehetsz zsidó vagy hottentotta is , de ha segghülye bunkó , sorosbérenc, soroslakáj és soroscsicska vagy, akkor az sem baj. Eszed az megvan hozzá, de inkább javaslom dugulj el. Legalább nem égeted magad. Jobb neked is és nekem is.

A vita a két szó meghatározásánál, kifejezésénél és értelmezéséből fakadt. Érted mit írtam le ? Tudsz olvasni fidióta kis idióta ?! Ha barom vagy, akkor ne ugass bele, mert megkötlek. Ugyanis --olvass utána ha tudsz olvasni--népfaj --mint olyan nem létezik, te agyhalott idióta . Mert hogy faj legyen, annak előfeltétele hogy az valahonnan származtatott--mondjuk a népből, vagy azok egyes csoportjaiból.

Ha már vitatkozni akarsz, akkor talán előbb próbálj meg olvasni és megtanulni kicsit normálisan értelmezni meghatározásokat.. De hogy megnyugtassalak, a népfajt--mint kifejezést--az ARCANUM--magyar értelmezési szótár is tartalmazza. Ez pedig a következőképpen írja le : / De ha nem tudod mi az az értelemző szótár, segitek ! /

"népfaj főnév (régies)
1. <Tudománytalan, fasiszta szóhasználatban:> az emberi fajnak mint biológiai egységnek közös alkati vonásokat feltüntető valamelyik változata; fajta, rassz.

Na bunkócska , erre varjál gombot ! De ha már többesben beszélgetünk, akkor te--mind a 10-en hogy érzitek magatokat ? Mert vagy te, aki még mellé hatökör is, és még mellé félkegyelmű is--az pontosan 10 fő ! Ha szóba állsz önmagaddal, akkor kérdezz rá magadtól, hogy hogy érzed magatokat--te segghülye és nagyon buta soroscsicska, sorosbérenc és fizetett soroslakáj ! Na rettegjél tovább !

Sir Bates dö Hól 2019.01.10. 12:56:05

@Helga Beauty Salon: "Nem azért van hányingered mert felcsináltak a Rudas gőz szekciójában? Vegyél egy tesztet, nehogy késő legyen!"

hájas testvér!
levélszavazóként kifejezetten tájékozott vagy a budapesti szubkultúrában!
kitartás! erdélyből is védd a nyalható segget, orbánt!

Sir Bates dö Hól 2019.01.10. 13:01:33

@alöksz róz: pontosan, s ezt mindenki a szemükre is veti, teljesen jogosan(!), többek között soros is, akit emiatt utálnak a cionista körök és izrael jelenlegi, származási alapon különbséget tevő (a mai vulgár-értelemben fasiszta vagy náci, fajgyűlölő) kormánya!

2019.01.10. 13:03:13

@alöksz róz: Olvass tovább, te okostojás ! Mert ezután jön az a szövegben hogy ---"De sajnos Izrael Állama nem a vallási törvényeket veszi figyelembe és nagyon felemás módon az úgynevezett Visszatérési Törvény azt mondja ki, hogy az alijázhat (szerezhet állampolgárságot) akinek egy nagyszülője zsidó, vagy aki betért zsidónak " ha tudsz olvasni.

Nos, aki beszopta az te vagy kiskomám. Mert ezt pontosan Köves Slomó irta le. Ám én nem cizellálom, csak röviden válaszolok. Ha van eszed beveszed, ha nincs akkor vedd be ész nélkül. De ha azt irom hogy beszoptad ész nélkül, akkor sem tévedtem ! Csak másként irtam le dolgokat.

De vajon a kikeresztelkedett zsidókat, a Szakály --vagy a 1920-as törvény ---hová is számolta ? Minek nevezte őket ? Kereszténynek vagy zsidónak ? Árjának vagy kiugrott zsidónak ? Mert ezek is kérdések ha már okoskodsz itt , és pattogsz mint birkaszar a deszkán ! De vigyázz nehogy pofára ess!

Sir Bates dö Hól 2019.01.10. 13:14:41

Aki szakályt mentegeti, az elvi alapon azonosul, egyetért a benes-dekrétumokkal.

Sir Bates dö Hól 2019.01.10. 13:20:27

@Sir Bates dö Hól: és a krími tatárok sztálini kitelepítésével, azaz a ner és a baribaszók lógikája ©Hofi sztálinista. Pont. ennyike ©deutsch "előbb volt a titkárnőm és utána kezdtem el kúrni vagy előbb kúrtam és ezért lett a titkárnőm miniszterségem idején" tamás kereszténydemokrata elveket valló politikus...

alöksz róz 2019.01.10. 13:30:38

@jános515: :D
tudok olvasni, sőt én még azt is tudom, hogy magyarország egyelőre még nem izrael állam...
te nem tudod értelmezni azt, amit leírtál. "származási alap" az bizony nép/nemzetiség, papa...

alöksz róz 2019.01.10. 13:35:55

@Sir Bates dö Hól: engem a magyarországi helyzet és az itteni kettős hozzáállás érdekel, szóval izrael kérdésében nem nagyon akarok véleményt nyilvánítani azon kívül, hogy én nem vetem a szemükre, izrael eredetileg egy népnek az országa (akart lenni), nem egy vallási közösség

Helga Beauty Salon. 2019.01.10. 13:38:23

@Sir Bates dö Hól: Te voltál az a balfasz másik nick mögé bújva? Nem! Nem vagyok erdélyi sajnos, Budapesten élek a sok proli között legnagyobb bánatomra. Ha nyugdíjba megyek úgy húzok vidékre mint a huzat és a gyönyörű Erdély az igaz magyarjaival is jól hangzik mint lehetőség, köszi az akaratlan tippet!
Az, hogy néha rátok hagyok dolgokat mert olyan mérhetetlen kretének vagytok hogy válaszolni sincs kedvem, még nem ok hülye következtetések levonására.

alöksz róz 2019.01.10. 13:38:25

köves slomónak meg igaza van abban, hogy az identitást nem lehet a holokausztra/üldöztetésre alapozni.
(láthatjuk a saját példánkon is, milyen az... lásd jobboldal meg a magyar nép egész világ általi üldöztetése)

Minden ballib bérretteg 2019.01.10. 13:39:14

@jános515:

Te mit és minek rugózol de tényleg ?
Az Izaelitákat és más népcsoportokat, etnikumokat, közösségeket is számtalan történelmi, politikai, szépirodalmi műben nevezték népfajnak.

mek.oszk.hu/cgi-bin9/czuczor2.cgi?kezdobetu=N&szo=N%C3%89PFAJ&offset=31
NÉPFAJ főnév (régies)
1. <Tudománytalan, fasiszta szóhasználatban:> az emberi fajnak mint biológiai egységnek közös alkati vonásokat feltüntető vmelyik változata; fajta, rassz.
2. Nép (1, 2), nemzet (1). □ Ki tudja, micsoda népfajok éltek már ezen a földön mielőttünk?… (Gárdonyi Géza) népfaji; népfajú.

Minden ballib bérretteg 2019.01.10. 13:42:43

zsidok.network.hu/blog/zsido-kozosseg-hirei/gardonyi-geza-a-zsidosagrol
A zsidósággal szemben azt a hibát követjük el, hogy azt követeljük tőle: ne legyen zsidó.

Az emberi faj tökéletesedésének plánuma isteni plánum mely megismerhető a népfajok különvérüségéről és különnyelvüségéről is.
Ha egy-nyelv és egy-nemzet volna a világon, a szellemi vezetők egyféle virágai volnának annak a nemzetnek. A német filozofusok és Goethe nem kelhettek olasz ágyból, s az olasz festők és szobrászok ha porosz anyától és apától származtak volna stb.

Minden ballib bérretteg 2019.01.10. 13:44:45

www.hebraisztika.hu/szovgyujt/KG_chrest_105.pdf

Gr. Széchenyi István
Felszólalás a főrendiházban: “Ezen szerencsétlen népfaj…”

Ha az ember tekinti, hogy Magyarországban ezen szerencsétlen népfaj egy idő
óta mennyi ipart fejt ki, lehetetlen, hogy az ember valami sympathiát iránta ne
érezzen, ...

Minden ballib bérretteg 2019.01.10. 13:46:55

www.citatum.hu/idezet/82016
Jókai Mór
Van egy magyar népfaj, mely a legszélsőbb határszélt foglalja el keleten: a székely. Kitűnő sajátságokkal elhalmozott egy nép. Magyarabb valamennyinél, mert se vérébe, se nyelvébe, se szokásaiba nem vegyült soha semmi idegen.

Sir Bates dö Hól 2019.01.10. 13:52:41

@alöksz róz: nem egy vallási közösség: pontosan mi is kötötte össze a nyeui, a kkeui vagy a palesztíniai zsidókat, ha nem a vallás?...

(az a moi társadalom össz-szegénységi bizonyítványa, hogy előbb jutunk konszenzusra a jelenlegi hivatalos izraeli álláspont megítélésében, mint a magyar állampolgárságú és magyar identitású különböző vallási felekezethez tartozók esetén... ezért támogatom a laïcité rendszerét)

szolgálati közlemény:
a címzettnek írtam, baribaszó ner-cselédek ne reklamáljanak, ha nem tudják desifrírozni a kommentet... mások se (a címzett lesz olyan genyó, hogy leüti a magas labdát:-DDD... én is eladom anyámat egy poénért;-)...)

Sir Bates dö Hól 2019.01.10. 14:00:36

@Helga Beauty Salon: most már hiába mosakodsz levélszavazó! a fatornyos szülőhelyedről nyalod orbán seggét 24/7, miközben funar szellemi örököseit is támogatod, hisz a román lejben kapott jövedelmet sem dobod el! ezt mindenki tudja, ez axióma már a neten!

Helga Beauty Salon. 2019.01.10. 14:07:51

@Sir Bates dö Hól: ezt mindenki tudja, ez axióma már a neten!

Na amikor az ellenfél kénytelen axiómára hivatkozni, lehet egyet inni a győzelemre!
Az axióma nem az érvek nélküli barmok mankója, kiskomám! :D

Sir Bates dö Hól 2019.01.10. 14:11:17

@alöksz róz: még bayer is leír olyan félmondatokat, melynek igazságtartalmával senki nem vitatkozhat, bármit gondoljon is a világ dolgairól... még a baribaszó ner-cselédek is... ettől a gondolattól még nem változik meg kövesről kialakult véleményem... mint ahogy attól sem, hogy steiner imrével kerültem egy szőnyegre a gój motorosok "adj gázt!" tüntetése miatt, attól még steinert egy kártékony élősködőnek tekintem, aki szégyenteljesen "kihasználja" ősei zsidó mivoltát, aki nulla teljesítmény nélkül, csak azért, mert "zsidó" kíván előnyt élvezni, pontosan úgy, mint a márai által megírt járadékos "aladárok"...

alöksz róz 2019.01.10. 14:14:57

@Sir Bates dö Hól: a származás. persze leszámítva a kazárokat :-)

Sir Bates dö Hól 2019.01.10. 14:15:46

@Helga Beauty Salon: "Az axióma nem az érvek nélküli barmok mankója, kiskomám! :D"

így van, én nem egy érvek nélküli barom vagyok, nincs szükségem sem sorvezetőre, sem mankóra, veled ellentétben;-)... hosszú időbe telt, de végre beláttad ezt, fatornyos levélszavazó, ki orbán és a ner seggnyalója vagy anyagi ellenszolgáltatásért 24/7...

Sir Bates dö Hól 2019.01.10. 14:20:16

@alöksz róz: és az 1100-as IQ-val rendelkező ősi szittyamagyart;-)...

(van abban egy jó nagy adag pragmatizmus, hogy anyai ágon tartják nyilván a származást, ellenben a magyar származású vona és bayer utakkal, novák elődről, volner jánosról és tirittyán zsoltról már nem is beszélve:-DDD...)

Sir Bates dö Hól 2019.01.10. 14:25:18

@alöksz róz: az, hogy bizniszegyházat működtet, s mint minden üzletembernek, neki sincsenek (nem is lehetnek!) erkölcsi aggályai üzleti partnereivel kapcsolatban: első az üzlet!... ellenben ez nem gépjárműgyártás vagy gyémánbányászat vagy fegyverkereskedelem, hanem ideológiai támogatás...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.10. 14:26:28

@alöksz róz: A geci gazdád megvette kilóra.

"az elmúlt években a kormánytól rengeteg juttatáshoz, pénzhez, épülethez jutott Köves Slomó vezetése alatt az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH). Köves amúgy annyira jóban van a kormányzó pártokkal, hogy a támogatásáról biztosította Hollik Istvánt a KDNP-s parlamenti képviselőjelölt szórólapján."

444.hu/2018/02/15/koves-slomo-arrol-hogy-egyuttmukodik-a-fidesszel-de-melyik-parttal-kene-egyuttmukodnom

alöksz róz 2019.01.10. 14:26:47

@Sir Bates dö Hól: ja, ezt meg kimaradt: a magyarországi zsidóság nem egy magyar identitású ("különböző" XD) vallási felekezet.

alöksz róz 2019.01.10. 14:28:16

@Sir Bates dö Hól: úgy a biztos. de ettől még a nép és a származás, nem a vallás.

alöksz róz 2019.01.10. 14:29:43

@Sir Bates dö Hól: ha slomóé bizniszegyház, akkor a mazsihisz micsoda??

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.10. 14:37:08

@alöksz róz: "a mazsihisz micsoda?"

A honi zsidóság általános képviselője.

www.mazsihisz.hu/magunkrol-29.html

Két kattintás megtalálni.

Sir Bates dö Hól 2019.01.10. 14:37:34

@alöksz róz: persze, de egy ilyen diskurzusnál először is tisztázni kellene alapvető definíciókat, legalább a diskurzus idejére és arra vonatkozóan: zsidó= vallás, etnikum, nép/nemzet vagy pejoratív/dehonesztáló jelző... éppen melyik jelentéstartalommal használjuk... már amennyiben eszmecserét akarunk folytatni, nem pedig propagandát (mielőtt jelzed (!): ugyanez áll fenn még a fasiszta, náci, bolsevik, nemzeti esetén is nyilván... de mindketten tudjuk, hogy ilyen diskurzusnál tizedére csökkenne a kommentelők száma, intellektuális hiátusokból... )

Sir Bates dö Hól 2019.01.10. 14:42:41

@Sir Bates dö Hól: ellenben biztosan megnőne a valódi ún. konzervatív kommentelők száma... akik távolmaradását sajnálom, de megértem: én sem szívesen adnám a nickem egy szelestey sajtószemléhez, hisz a ner-ellenes géniuszok azonnal hájas testvér és a többi baribaszó közé sorolnának, amitől őket is kiveri a víz... egy valódi konzervatív ma moon legalább annyira nem tud senkit választani, mint egy valódi baloldali...

Minden ballib bérretteg 2019.01.10. 15:00:00

@Sir Bates dö Hól:

Kabai Domonkos úr a Bekiáltás nevű blogjában épp most írt egy egész blogbejegyzést arról, hogy Drága Bolgár Úr mennyire megalkuvó.

Csakhogy mindenki értse, ez cirka ugyanaz, mintha a Mandiner blogerrei Bayer Zsolt megalkuvását kérnék számon nyilvánosan, és elszántabb gyűlölködést követelnének a nép nevében.

Más szavakkal:
Röhejes, és nagyon beteg emberek gyűlöletkamráinak hányása, véleménynek álcázva.

Szóval az alkura, másik meghallgatására, kiegyezésre kész valódiaknak egyre szarabb, akár jobb akár baloldalon vannak.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.10. 15:16:19

@Sir Bates dö Hól:

Ezek a "valódi konzervatívok" mind ballib társutasok.

Helga Beauty Salon. 2019.01.10. 15:20:11

@Sir Bates dö Hól: " biztosan megnőne a valódi ún. konzervatív kommentelők száma... akik távolmaradását sajnálom, "

Csak nem elkezdted átmenteni magad a Soros utáni időkre? Te valójában konzervatív vagy, csak belülről igyekeztél gyengíteni és ostoba kommentjeiddel lejáratni a ballib oldalt! Zseniális vagy kipa! :D

Helga Beauty Salon. 2019.01.10. 15:23:22

@Minden ballib bérretteg: Kabai Domonkos úr a Bekiáltás nevű blogjában épp most írt egy egész blogbejegyzést arról, hogy Drága Bolgár Úr mennyire megalkuvó......

Ez a Kabai nem semmi féreg! A blogján nincs kommentszekció, ugyanakkor láttam másik blogon kommentelni.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.10. 15:23:44

@Sir Bates dö Hól:

Marhaság. Izrael zsidó állam, s nyilván előnyben részesíti a zsidókat. Nem más, mint bármely más állam, mely a saját nemzetiséget preferálja. Még az ultraliberális Németország is kedvezményesen honosítja a határontúli németeket.

Soros és az izraeli jobboldal ellentétnek oka politikai: Soros erősen támogatja az Izrael zsidó jellegét megkérdőjelező erőket, nyitott társadalmat szeretne létrehozni Izraelből, tagadva a zsidó hagyományokat.

Sir Bates dö Hól 2019.01.10. 15:30:23

@Minden ballib bérretteg: amellett, hogy igazad van, amennyiben erre lenne igényed, akkor kezdhetnéd akár azzal is, hogy valamelyest neutrálisabb nicket választasz;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.01.10. 15:43:14

@alöksz róz: az egyiptomi fogság óta a vallás tartja őket össze... nép, etnikum, vallás: mindet egy szó jelzi ott, ellenben egy szerb származású magyar református:: ezért támogatom a laïcité-t és a ius solit a ius sanguinissel és az állam és egyház összefonódásával szemben...

a mazsihisz? érdekképviselet, melyben a biznisz hívei irányítanak azokkal szemben, akik valóban megélik hitüket... én, még moon, többször jeleztem, hogy tisztuljanak meg vagy ne csodálkozzanak a támadások miatt... most a jezsuita ferenc is tisztítani szeretné a vatikánt, de a bizniszt képviselőkkel és a hatalomhoz ragaszkodokkal szemben ott sem könnyű...

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.10. 15:49:52

@Sir Bates dö Hól:

Mint nemzetiség, nép, etnikum. Mi más értelemben lenne?

sinus67 2019.01.10. 15:50:26

Új program van fideszesek! Nem idézem, hallgassátok mit mond vezéretek:

youtu.be/wXwmk-tS-R8

15:22-nél!

Vagy ötször visszanéztem, hogy jól hallom-e!

Sir Bates dö Hól 2019.01.10. 15:54:47

@Helga Beauty Salon: hájas testvér! az átmentés a te családodra jellemző, kik 1918 után vasgárdisták, majd irredenták, szekusok, most pedig baribaszó ner-cselédek vagytok, folyamatos anyagi gyarapodás mellett bármely rezsim legvéresszájúbb kiszolgálói... ennek moi megfelelői a kisnyilas-ávos-munkásőr-polgárőr-polgári körös-baribaszó, ám mindvégig viceházmesteri beosztásban tevékenykedő kukakihúzogató...

agarik 2019.01.10. 15:57:39

Ez hülye bazmeg. A szó ráadásul nem is létezik.

Először is a vallásnak bárki tagja lehet, és az a judaizmus.
Másodszor KÉT etnikum van ami TRADICIONÁLISAN, de nem kizárólagosan judasta: a többségben lévő askenácik akik etnikailag betért kazárok, valamint a szefárdok.
Harmadszor ott van ugye az az ALAPÍTÓ SZERZŐDÉSE ÉRTLEMÉBEN MULTIKULTURÁLIS ország, aminek polgárai az izraeliek.
Negyedszer ott van az ókori történelmi népcsoport, akiknek leszármazottai etnikailag a PALESZTÍNOK, akik ugye javarészt muszlimok. Na ők a HÉBEREK.
Aztán van még a bibliai mondabeli csoport, az ábrahámiták.
És ott van a mesebeli fajnép, amit a nácik találtak ki, a zsidók.

"izraelita" szó nem létezik.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.10. 15:59:43

@Sir Bates dö Hól:

Az valóban sajátos dolog, hogy egy népnek van SAJÁT vallása, bár ez csak a mai korban egyedi, az ókorban messze nem volt ritkaság.

S emiatt a vallásba betérő idegen előbb-utóbb a nép része lesz. Ez se egyedi, de manapság ritkaság.

Mai szemmel ez azért furcsa, mert a mai nagy világvallások zöme univerzális, nemzetek feletti (a hinduizmust leszámítva).

Ez ma is így van: aki SAJÁT akarátából más vallás híve lesz, az nem számít zsidónak a zsidó közösség számára, de az ateista vagy szekuláris, vallást nem gyakorló zsidó igen.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.10. 16:07:21

@agarik:

Marhaság, mint mindig...

Nem lehet bárki a zsidó vallás tagja, ez nem olyan, mint más vallás, hogy csak akarni kell. Alapvetően a visszatasítás a szabványos válasz, ha be akarsz lépni.

Az askenázik és a szefárdok ugyanaz a nép, a zsidó nép részei. Az eltérés nyelvi: eredetileg az előbbiek jiddis, az utóbbiak ladinó nyelvűek.

Az izraeli nem nemzetiség, hanem állampolgárság. Az izraeliek kb. 75-80 %-a zsidó nemzetiségű, 20-25 %-a arab (palesztín) nemzetiségű, plusz 0-5 % egyéb, pl. örmény, görög, drúz, orosz, szír, stb.

A palesztínek egy XX. században létrejött nép, nem leszármazottjai az ókori palesztínoknak. A "palesztín" szó a XX. sz. közepe előtt eleve minden palesztínait jelentett, nem csak az arabokat.

Nem a nácik találtak ki a zsidó népet, az létezik kb. 3000 éve.

Az "izraelita" szó létezik: azt jelenti "zsidó vallású".

agarik 2019.01.10. 16:07:28

@balcán maxval birca: A judaisták basszák meg a hülyeségükkel. Méghogy az ateistát vallásosnak számolják! Csonkolják le tövig a farkukat, akkor végre kihalnának. A sok szemét vallásos azt hiszi az ateistával mindent lehet? Pföj a péniszcsonkoló bagázsra!

agarik 2019.01.10. 16:12:59

@balcán maxval birca: Aj, sötét paraszt, hát hogyne lehetne! Egész fejezetek foglalkoznak a Talmudban is a betéréssel, Jézus is simán felvett mindenkit, és még Ezékiel könyvében is ír róla!
Sőt, kreténkém, történelmi tény hogy dehogynem.

Az askenácik és a szefárdok KÉT KÜLÖN ETNIKUM, mint a KÉT KÜLÖN SZÓ is mutatja. NEM egy etnikumról, hanem KETTŐRŐL van szó.

Az állampolgárság és a nemzetiség ugyanaz, hülyegyerek. Az állampolgárság a bürokratikus tényezője a nemzetiségnek.
Felteszem az ETNIKUMmal kevered a nemzetiséget. Műveletlen tahó.

A palesztínok NEM "létrejött nép", hanem létrejött ORSZÁG. Aminek tagjai etnikailag az ókori héberek leszármazottai. Történelemtagadó barom.

A nácik találták ki a zsidókat, mert nem létezik a mesebeli fajnép. Hülye náci.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.10. 16:30:09

@agarik:

Nem számítják hívőnek a nemhívőt. Viszont a nemhívő zsidó zsidónak számít, miért ne számítana annak?

Bevisiz az ember az ősi papírjait, ezekkel igazolja, hogy zsidó (vagy más papírokkal, legkönyebb a volt szovjet állampolgároknka, a szovjet személyiben benne volt a nemzetiség, azaz zsidók esetében, hogy "zsidó).

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.10. 16:31:46

@agarik:

Nem számítják hívőnek a nemhívőt. Viszont a nemhívő zsidó zsidónak számít, miért ne számítana annak?

Bevisiz az ember az ősi papírjait, ezekkel igazolja, hogy zsidó (vagy más papírokkal, legkönyebb a volt szovjet állampolgároknka, a szovjet személyiben benne volt a nemzetiség, azaz zsidók esetében, hogy "zsidó).

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.10. 16:32:39

@agarik:

Nem számítják hívőnek a nemhívőt. Viszont a nemhívő zsidó zsidónak számít, miért ne számítana annak?

Bevisiz az ember az ősi papírjait, ezekkel igazolja, hogy zsidó (vagy más papírokkal, legkönyebb a volt szovjet állampolgároknka, a szovjet személyiben benne volt a nemzetiség, azaz zsidók esetében, hogy "zsidó).

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.10. 16:33:47

@agarik:

@agarik:

Nem számítják hívőnek a nemhívőt. Viszont a nemhívő zsidó zsidónak számít, miért ne számítana annak?

Bevisiz az ember az ősi papírjait, ezekkel igazolja, hogy zsidó (vagy más papírokkal, legkönyebb a volt szovjet állampolgároknka, a szovjet személyiben benne volt a nemzetiség, azaz zsidók esetében, hogy "zsidó).

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.10. 16:35:28

@agarik:

Mi az a fajnép?

A szefárdok/askenázik a zsidóságon belüli csoport.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.10. 16:39:05

@agarik:

Mi az a fajnép?

A szefárdok/askenázik a zsidóságon belüli csoport.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.10. 16:45:31

@agarik:

Mi az a fajnép?

A szefárdok/askenázik a zsidóságon belüli csoport.

Helga Beauty Salon. 2019.01.10. 16:49:20

"A NER-történész szerint az izraelita egy népfaj"

Inkább műfaj!

Helga Beauty Salon. 2019.01.10. 16:50:23

"A NER-történész szerint az izraelita egy népfaj"

Inkább műfaj!

Helga Beauty Salon. 2019.01.10. 16:51:54

"A NER-történész szerint az izraelita egy népfaj"

Inkább műfaj!

Sir Bates dö Hól 2019.01.10. 17:32:45

@Helga Beauty Salon: "Nyomjad kipa, csak így tovább!"

látod, ezért vagy te egy beszari szalonnáci antiszemita köcsög... de mi mást is várhatunk egy volt szekus köcsögtől, aki levélszavazóként nyalja orbán seggét 24/7... a családneved mi? kovacsescu? szarfaszú vagy, hájas testvér...

Sir Bates dö Hól 2019.01.10. 17:35:44

@sinus67: orbán bevándorláspárti, a birkák most is követik majd a kolompszót!;-)...

Helga Beauty Salon. 2019.01.10. 18:06:34

@Sir Bates dö Hól: Imádom amikor ennyire erőlködve dobálod a jelzőket! :D Agyhúgykövet ne kapj, kivel fogok szórakozni ha felfordulsz?
Tényleg hány éves vagy? A megnyilvánulásaid egy vén hülyére vallanak, majd megpróbálok kesztyűs kézzel bánni veled!

taga20 2019.01.10. 18:11:21

@Helga Beauty Salon: mi van nyilasházmester, ma se tudtad kibírni, hogy ne zsidóz egyet?

döbbenet, hogy minden nap felköpsz, aztán aláállsz!:)))

Helga Beauty Salon. 2019.01.10. 18:21:25

@taga20: Felkötsz-et olvastam. :D Fránya Freud, tényleg lóghatnál tőlem. :P

Sir Bates dö Hól 2019.01.10. 18:28:47

@Helga Beauty Salon: hájas testvér! a te kommentjeid a pszichológia hallgatók fogják tanulmányozni;-)... nyugalom, ne idegeskedj! már remeg a szád széle:-)... 24/7 baribaszó levélszavazó;-)...

taga20 2019.01.10. 18:35:05

@Helga Beauty Salon: döbbenet, hogy minden nap felkötsz, aztán aláállsz!:)))

ennek így semmi értelme:)

egyébként, te nap-nap után ilyeneket fraldolsz? hát neked se egyszerű az életed!:)

Helga Beauty Salon. 2019.01.10. 18:43:52

@taga20: Jól van kis latol, értem amit írsz, át vannak állítva a receptoraim tahókra délután óta, hiszen sírbatesszel kellett szórakozni! :D

taga20 2019.01.10. 18:57:06

@Helga Beauty Salon: bakker, most néztük meg ezt a lányommal megint. kurvajó!:)))

www.youtube.com/watch?v=VWqVr3BuJ5w

Kakukk Fióka 2019.01.10. 20:07:20

Nincsen olyan hogy keresztény származású tekintve hogy a kereszténység nem genetikailag meghatározott.Kereszténynek nem lehet születni csak azzá lehet válni.Bárki állíthatja magáról hogy keresztény ,de hiába ha cselekedetei más mutatnak nem lesz az.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.10. 20:28:36

@Kakukk Fióka:

@Kakukk Fióka:

Cselekedetek által nem lehet kereszténnyé lenni.

Kakukk Fióka 2019.01.10. 20:31:13

@balcán maxval birca: Hitből fakadó cselekedetek által lehet kereszténnyé lenni.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.10. 20:41:45

@Kakukk Fióka:

Ebben pont teljes egyetértés van a protestánsok és a katolikusok és az ortodoxok közt, hogy ez NEM így van.

Ha lehetne cselekedetekkel elérni ezt, akkor nem lenne szükség Istenre.

Kakukk Fióka 2019.01.10. 20:48:10

@balcán maxval birca: Szerintem nem tudod miről írsz .De ha mégis ,légyszíves írd le bibliai idézetekkel alátámasztva az állitásod.És ne hivatkozz egyházak véleményére hanem linkeld be azokat.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.11. 06:11:28

@Kakukk Fióka:

Mondjuk eleve a protestantizmus 5 alapelve közül az egyik a sola fide.

Továbbá a hagyományos kereszténység elítélte a pelagianizmust, mely pont az állította, amit te - az V. században.

2019.01.11. 12:10:25

@agarik: Hú bazmeg, ezt Szakály se mondhatta volna ékesszólóbban

2019.01.11. 12:36:04

@Kakukk Fióka: Pedig ez így van, maxval, a cselekedet a hitből fakad. Van hit - van cselekedet, nincs hit - nincs cselekedet.

2019.01.11. 12:39:58

@balcán maxval birca: "Alapvetően a visszatasítás a szabványos válasz, ha be akarsz lépni." - egy zsidó kollégám mondta, hogy igen, elsőre-másodjára visszautasítás, de sokadjára már befogadás. Gondolom, miután meggyőződtek róla, hogy nem csak egyszeri felbuzdulásból szeretnél betérni.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.11. 12:55:22

@Kispangit:

Így igaz. Ha nagyon akarod, lehet, de nem egyszerű.

A zsidó vallás szerint nem szükséges a lelki üdvhöz zsidónak lenni, így nincs ok, hogy egy idegen belépjen. De ha mondasz valami elfogadható okot, beléphetsz.

Általában elfogadható oknak szokott számíni a közeli zsidó rokon, házastárs vagy a zsidó ős apai ágon.

agarik 2019.01.11. 20:45:53

@balcán maxval birca: a JUDAISTA vallás nem nagyon foglalkozik a "lelki üdvöddel", ellenben nagyon is foglalkozik a valódi világban leélt élettel. A gójokat alsóbbrendű, kiírtandó parazitafajnak tartják, akik nem részesülhetnek abból a jóból, az EGYETLEN jóból, amit Isten jelent.

A JUDAISTA rokon, anyai ági méghozzá, nem "elfogadható ok", hanem mágikus módon 100% árjává tesz a dogma szerint. Nincs szükség beavatásra, mert eleve árjának számítasz.
Amúgy pedig SEMMIFÉLE különleges ok nem szükséges, mindössze jelentkezel, és kész. A hivatalos ceremónia igen hosszadalmas (úgy kb. a szektában töltött hetedik generációnál változik meg visszamenőlegesen ÁDÁM ÉS ÉVÁIG a teljes leszármazásod a dogma szerint), de mivel a vallás az kijelentésen alapszik, senki nem tehet semmit ha kijelented hogy márpedig te judaista vagy, és ha nem ismernek el, akkor saját egyházat alapítasz, ők meg kinyalhatják.

agarik 2019.01.12. 10:04:54

@balcán maxval birca: Hja. És antiszemita is vagyok, mert elmondom a valós tényeket, és nem vezetem félre a gójt, amint azt a Talmud előírja.
Sőt, mert tanulmányoztam a Talmudot, ki is kell engem nyírni, amint a Talmud előírja, ami ugye Isten szava, amit a Sínai Hegyen adott át Mózesnek a Tízparancsolattal, a Pentateuchal (Genezis->MTK), és a Talmuddal egyetemben, amint az a Bibliában áll a Talmud szerint.
süti beállítások módosítása