B1 blogcsalád



A világsajtó nagyon odafigyelt a tegnapi tömegtüntetésre, érzi, hogy valami érlelődik

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2019. január 06. - Szelestey

• Orbán tisztában van azzal, hogy a nehéz kő könnyen elrepülhet, és akkor ki tudja, hol áll meg, s kit hogyan talál meg

img-9068.JPG

• Weber szóban ismét elítélte a magyar illiberalizmust, de változatlanul épít a Fidesz támogatására, hogy a Bizottság elnöke lehessen, a CSU ugyanakkor kiállt Orbán mögül

• A populisták a helyek egynegyedét szerezhetik meg Strasbourgban, így elvileg onnantól kezdve még többet akadékoskodhatnak, de még jó, hogy egymás közt megosztottak

                                                         Nemzetközi sajtószemle, 2019. január 6.

 

New York Times

new_york_times.jpg

A rabszolga törvény miatt ezrek vonultak az utcára Budapesten, a tiltakozás kihívást jelent Orbán Viktor számára. A politikus az eltelt 8 évben egyfolytában élt a demokratikus állam eszközeivel, hogy felszámolja szinte az összes féket és ellensúlyt. Legutóbb két vitatott jogszabályt fogadtatott el, az egyik párhuzamos bírósági rendszert hoz létre, ám széles körben elítélik, mert az ellentétes a jogállammal. De a nagyobb felháborodást a túlórák számának radikális megemelése váltotta ki. Ilyen hosszan tartó ellenállásra nem volt példa 2010 óta, és ami szintén új: egyesítette a teljes ellenzéket. A Fidesz vezetői eleinte csak legyintgettek és Sorost okolták. Ám ez a hozzáállás csak még jobban feldühítette a másik oldalt.

Rabi Ferenc, a Bányászszakszervezet elnöke azt mondja, lehet, hogy korábban féltek az emberek tüntetni, de most már egyszerűen elegük van.  Orbán biztosan kezében tartja a hatalmat, de azt is pontosan tudja, hogy a tiltakozások gyorsan önálló életre kelhetnek és végzetessé válhatnak még a legelnyomóbb rendszer számára is. A kormány az utóbbi időben gyanakodva figyelte a megmozdulásokat. A sajtón keresztül megszabta, hogy mi jelenhet meg a tüntetésekről, noha azok közben átterjedtek a vidékre is. Tegnap öregek, fiatalok egyaránt voltak a tömegben, olyanok vezették őket, akiket megriaszt, hogy az ország átcsúszik diktatúrába. Az elégedetlenség éppen akkor robbant ki, amikor a magyar gazdaságnak munkaerő gondjai vannak. Más államok ilyenkor bátorítják a bevándorlást, ám Orbán népszerűsége azon alapszik, hogy ördögnek állítja be a migránsokat.

https://www.nytimes.com/2019/01/05/world/europe/hungary-protests-slave-law.html

Washington Post

washington_post_1.jpg

Az utcára vonultak a magyarok a kormány autokratikus terjeszkedése ellen. Megmutatták, hogy az ellenállás tovább él, pedig már úgy tűnt, hogy szinte teljesen halott. A tüntetések a 2. hónapba léptek és idáig ez az egyik legsúlyosabb kihívás Orbán Viktor hatalmával szemben. A tömeg megtöltötte a Kossuth teret. A miniszterelnök a tekintélyelvű rendszer éllovasa azon a Magyarországon, amely három évtizede lerázta a kommunista uralom bilincseit, ám a politikus most már más keményvonalas vezetőknek is ihletet ad Európában, de azon kívül is. Tekintélyéhez általában nem fér kétség, az ellenzék megosztott, a civil társadalmat törvények gátolják, a sajtó java része a zsebében van, elvileg független állami intézmények behódoltak a Fidesznek.  

Ám a tegnapi tiltakozás ismét csak bizonyította, hogy Orbán melléfogott két jogszabállyal is, és ezáltal hevesebb, illetve hosszabb ellenállást váltott ki, mint bármikor az elmúlt években. Szél Bernadett azt mondja, eltűnt a választások utáni apátia, mert ez egy látszatdemokrácia, és az emberek már nem kérnek belőle. Az elégedetlenséget csak gerjesztette a CEU kipaterolása, a közigazgatási bíróságok felállítása, valamint a Nagy Imre-szobor alattomos eltávolítása. De a legfőbb tényező a rabszolga törvény. A kormányfő sikerrel csábított az országba egy sor nagy céget, ám közben százezrek mentek külföldre dolgozni a jobb bérek és a nagyobb szabadság miatt. Akik maradtak, azok pedig mind inkább morognak a növekvő munkaterhek miatt.

A miniszterelnök úgy tünteti fel, hogy ő a hazafi, aki védi az országot a migránsok áradatával szemben, noha csupán elhanyagolható számban érkeznek bevándorlók. Az EP-választást pedig úgy állítja be, hogy az csata lesz az illiberális demokrácia, illetve a Soros által támogatott nyílt társadalmak között. A felmérések azt mutatják, hogy a Fidesz továbbra is népszerű, főként vidéken és kisvárosokban. A hatalom idáig óvakodott az erőszaktól, de az utóbbi hetek próbára tették ezt a fajta hozzáállást. A tegnapi demonstráció harcba hívott mindenkit, aki elutasítja az orbáni irányvonalat. Rainer János történész azt mondja, igen nagy hasonlóságot mutat Horthy és Orbán rendszere. Mindkettőt jellemzi a nacionalista közbeszéd, a központilag ellenőrzött sajtó, az erős kormánypárt. De főként az, hogy vannak ugyan demokratikus szerkezetek, ám nincsenek demokratikus folyamatok.

https://www.washingtonpost.com/world/europe/this-is-fake-democracy-hungarians-march-against-governments-autocratic-reach/2019/01/05/240afb0e-0fa5-11e9-8f0c-6f878a26288a_story.html?utm_term=.ba46350f95b2

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

Erősödnek az Orbán-ellenes megmozdulások, miközben a szakszervezetek általános sztrájkkal fenyegetőznek. A tüntetéshullám nem csitul, most már a követelések odáig jutottak, hogy véget kell vetni az illiberális uralomnak. Az ünnepek elteltével ezrek gyűltek össze a Parlament előtt. A kormányfő megvetése a liberális demokrácia iránt egész Európában ikonná tette a politikust a nacionalista erők számára. Ugyanakkor a rabszolga törvénnyel maga ellen fordította az érdek képviseleteket is. Egyúttal egyesítette a korábban gyenge és széttagolt ellenzéket. Ettől azonban még továbbra is messze a Fidesz a legnépszerűbb párt. Orbán azt ígéri, hogy türelemmel és határozottsággal szereli le a tiltakozásokat. Ezzel párhuzamosan visszautasítja, hogy csökkentse a központosított hatalmat, pedig amiatt az EP már jogállami eljárást kezdeményezett.

https://www.bloomberg.com/news/articles/2019-01-05/hungarians-resume-anti-orban-protests-as-unions-threaten-strikes

Guardian

guardian.png

A rabszolga törvény miatt mentek ki az utcára a magyarok, de az Orbán uralma elleni tiltakozás szólt a bírósági rendszer átalakításának, valamint az állami sajtónak és a tanszabadság megsértésének is. Az eredetileg széttagolt ellenzék számára ugródeszkát jelent a túlórák radikális megemelése. A plakátok azt sürgették, hogy söpörjék el a rendszert, továbbá általános sztrájkra hívtak fel. Orbán idáig kihívóan viszonyult a demonstrációkhoz. Szóvivője megismételte, hogy Soros pénzeli a tüntetéseket. Az üzletember gyakori célpontja a hivatalos támadásoknak, a közelmúltban lezárult plakátkampányt sokan antiszemitának minősítették. A kormány keményen nacionalista vonalat visz, és azt hajtogatja, hogy szembeszáll az erős migrációbarát körökkel. A bírálók ezzel szemben arra emlékeztetnek, hogy többszázezer magyar vándorolt ki Nyugatra, és hogy Orbán azért szítja az idegengyűlöletet, mert igyekszik elvonni a figyelmet a súlyos korrupcióról, illetve gazdasági megpróbáltatásokról.

https://www.theguardian.com/world/2019/jan/05/thousands-in-budapest-march-against-slave-law-forcing-overtime-on-workers

NZZ

neue_zurcher.jpg

Hozzávetőleg tízezren tiltakoztak Budapesten a jobboldali-nemzeti Orbán Viktor kormánya ellen. Ez már a sokadik tüntetés a túlóra törvény ellen. A felvonulók azt kiabálták, hogy nem akarnak rabszolgák lenni, továbbá hogy: ’Mocskos Fidesz”! De elítélték, hogy a közmédia a hatalom szája íze szerint jelent, hogy korlátozzák a tudomány szabadságát, továbbá bírálták a hatalom legfelső köreiben tapasztalható korrupciót. Viszont a kormány igyekszik az ellenállást Sorosra kenni

https://www.nzz.ch/international/tausende-protestieren-in-budapest-gegen-ungarns-regierung-ld.1449248

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

A szakszervezetek kilátásba helyezték, hogy megbénítják az országot, ha a miniszterelnök nem teljesíti a követeléseiket. Ellenzéki vezetők közben rendszerváltásra hívnak fel. Budapesten ismét ezrek tiltakoztak a kormány ellen, megfigyelők szerint ez volt a legnagyobb megmozdulás azóta, hogy a múlt hónap közepén kirobbant a nyílt elégedetlenség. Az érdek képviseletek el akarják juttatni Orbánhoz négypontos listájukat, utána utána öt napot adnak a politikusnak, hogy reagáljon rá. Ha ezt elmulasztja, akkor a szakszervezetek általános sztrájkot akarnak kezdeményezni. A DK-s Molnár Csaba egyenesen felkelésre szólított fel a hatalommal szemben. A Fidesz ugyanakkor egymaga nagyjából annyira népszerű, mint az összes ellenzéki párt együttvéve. 

https://www.faz.net/aktuell/politik/ausland/ungarn-neue-proteste-gegen-sklavengesetz-5974060.html 

Die Presse

die_presse.jpg

Folytatódik a tiltakozóhullám az Orbán-kormány ellen, a határon túl is. Az este tízezren dacoltak a havas esővel és hideggel a fővárosban. A részvevők mindenekelőtt a rabszolga törvény visszavonását akarják elérni, de a pártok és a civil szervezetek képviselői egyúttal rámutattak, hogy a demokrácia és a szabadság érdekében is össze kell fogni. Eközben a hatalom a szokásos sorosozással próbálja bagatellizálni az eseményt. Az üzletember az elmúlt években Orbán fő ellenségévé lépett elő, ő állt a migrációellenes kampány középpontjában is, ám a bírálók szerint a háttérben ugyanazt az antiszemita összeesküvés elméletet lehet tetten érni, ami már a „Cion bölcsei”-ben is benne van

https://diepresse.com/home/ausland/aussenpolitik/5555893/Tausende-demonstrieren-in-Budapest-gegen-Orban?from=suche.intern.portal 

Frankfurter Rundschau

frankfurter.jpg

A közelgő európai választások előtt az egységet hangsúlyozták a német uniópártok vezetői a CSU szokásos év eleji frakciótanácskozásán, tehát ott, ahol egy éve – éppen a párt különállásának jelképeként – Orbán Viktor volt a díszvendég. Az eseményen az EPP bizottsági elnökjelöltje, Weber kiemelte, hogy nagy a tét májusban, mert az előrejelzések arról tanúskodnak, hogy várhatóan előretörnek a populisták, a szélsőségesek, a virtigli nacionalisták. Ily módon azonban Európa cselekvőképessége forog kockán. A politikus néhány napon belül már másodszor fejtette ki, hogy nem tesznek semmiféle engedményt a magyar kormány számára az unió alapértékei ügyében

http://www.fr.de/politik/winterklausur-cdu-und-csu-wollen-2018-vergessen-machen-a-1648815 

Der Standard

der_standard.jpg

Manfred Weber megfontolásra érdemesnek tartja, hogy az EU a jövőben vezessen be kötelező jogállami mechanizmust, amely szavatolná, hogy az alapelveket minden tagállam tartsa be, függetlenül attól, hogy éppen melyik párt van kormányon. Az EPP strasbourgi frakcióvezetője hozzátette: a Magyarországgal és Romániával folyó tárgyalásokon ragaszkodni kívánnak ahhoz, hogy a két állam a szigorúan kövesse a demokratikus normákat. Jelezte egyúttal, hogy keményen szembeszállnak az Európa-ellenes erőkkel, mert azok átlépnek a közös terven, sőt igyekeznek azt megsemmisíteni. Beszélt arról is, hogy ha őt választják a Bizottság élére, akkor leállítja a csatlakozási párbeszédet Törökországgal. A német zöldek szerint azonban ez a kijelentés nem egyéb, mint színtiszta populizmus, hiszen közben Weber Orbán és a Fidesz támogatásával akarja elfoglalni Juncker helyét. Vagyis nem komolyan gondolja, hogy megvédi a demokráciát és az uniót.

https://derstandard.at/2000095447059/CSU-Vize-Weber-warnt-vor-EU-Austrittsplaenen-der-AfD-fuer 

The Times

the_times_1.jpg

Szélsőjobbos pártok arra készülnek, hogy belevájják karmaikat az Európai Parlamentbe. A jelek szerint a két vezető populista, Salvini és Orbán élvezi, hogy hamarosan összecsaphat Macronnal. Charles Grant, a Európai Reformközpont elnevezésű elemző intézet igazgatója úgy ítéli meg, hogy a populizmus fő hajtóereje az identitás, ami nagyrészt a bevándorlást, a multikulturalizmust és az iszlámot takarja. A szakember nem lát esélyt arra, hogy a populizmus az elkövetkező években eltűnne a színről, mert a migráció még jó sokáig napirenden marad. 2014 óra az erőviszonyok drámai módon az új erők javára tolódtak el, miután azok ügyesen meglovagolták a 4 évvel ezelőtti válságot. A májusi választások egyik legnagyobb nyertese várhatóan az AfD lesz, de előreláthatólag jócskán javít eddigi eredményén a Liga is. 

Az Amszterdami Szabad Egyetem egyik professzora arra számít, hogy a populisták a mandátumok negyedét viszik el. Ily módon tudnak majd gondokat okozni az eddigi nagy pártoknak. Azaz nehezebb lesz meghozni a fontosabb döntéseket. Az első nagy küzdelem akörül fog kibontakozni, ki legyen Juncker utódja. Aligha Weber, és ez utat nyithat Barnier előtt. Viszont a vita elvonhatja a figyelmet a migrációról, az euróövezet költségvetéséről, valamint arról, hogy mitévők legyenek a jogállamot mind inkább semmibe vevő Orbánnal, illetve PiS-szel. Az oroszok azonban hasznot húznak az EU belső bajaiból, mert nekik jó minden, ami gyengíti az uniót. Amúgy igen szerteágazó kapcsolatokat tartanak fenn a populistákkal. 

Ugyanakkor Heather Grabbe, a Nyílt Társadalom Európai Politikai Intézet vezetője fontosnak tartja, hogy a szélsőjobb igen csak eltérő érdekeket testesít meg, ezért ezek a pártok általában nem bíznak egymásban. De azt sem akarják, hogy országuk kilépnek a szervezetből. Kelemen Dániel a Rutgers Egyetemről azt jósolja, hogy megőrzi pozícióit az eddigi centrum, hiszen sok országban évek óta nem volt olyan magas az EU támogatottsága, mint napjainkban. Csak éppen erősen kérdéses, lesz-e tere az integráció elmélyítésének, ahogyan azt Macron meghirdette.   

https://www.thetimes.co.uk/article/far-right-parties-prepare-to-sink-talons-into-eu-parliament-gq2s2s8d2

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4614539750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gandosz 2019.01.06. 04:58:06

Az emberek félnek tüntetni, félnek, hogy úgy járnak, mint Bangóné, ezért volt szerdán összesen 8 tüntető, szombaton meg párezren lézengtek.

"védi az országot a migránsok áradatával szemben, noha csupán elhanyagolható számban érkeznek bevándorlók"

Tehát valóban megvédi az országot a tömeges beáramlástól. Egy bevándorló is túl sok.

paraszthajszal 2019.01.06. 05:57:03

„A tüntetések a 2. hónapba léptek és idáig ez az egyik legsúlyosabb kihívás Orbán Viktor hatalmával szemben”

Bizonyos kihívásokkal viszont ők maguk küzdenek, pl. hatbetűs szavak leírásával:
mindenszo.hu/a-tuntetoktol-megtudtuk-hogy-szrtajk-lesz-igen-szrtajk/

Azon kívül nem ártana naptárat is kézbe venniük, mielőtt eldöntik a zOrrbán végső bukásának napját:
mindenszo.hu/agyhalal-a-hulye-ellenzek-januar-19-en-munkaszuneti-napon-akar-sztrajkolni/

LKerekes 2019.01.06. 06:31:41

@paraszthajszal:
Gondold el, mennyi üzem , bolt be lesz zárva. Lehet mondani, hogy a sztrájk miatt.

taga20 2019.01.06. 06:57:23

@Gandosz: "Tehát valóban megvédi az országot a tömeges beáramlástól. Egy bevándorló is túl sok."

akkor te mit szívod itt a magyarok vérét fityeszork a geci gazdáddal együtt?

taga20 2019.01.06. 07:02:50

@paraszthajszal: mindenszo.hu?

édes istenem, mingyá a szputnyikot, meg russiatodayt is berakod te fogyatékos fityeszdroid!

elmész te az anyád picsájába!

rallus 2019.01.06. 07:44:58

„Vajúdtak a hegyek, és egeret szültek, kicsike egeret, nagyon kicsikét”.

2019.01.06. 08:00:46

@LKerekes:

te fidesstakony, jöön a jőidő lesz itt még buli, remélem... drukkolhatsz a főtolvaj ge.inek, nyugodtan.
te ostoba népellenes paraszt, tapsikolsz a nemzeti vagyon szétlopásának a többi fidessTrollal együtt.

SOROS SOROS MIGRÁNCS MIGRÁCS!! ÉLJEN A FOSTOSS FIDESS!

Lázár belerúgott finoman a főRomába... :D

taga20 2019.01.06. 08:36:26

@rallus: csau is ezt mondta a fal előtt.

rallus 2019.01.06. 08:42:38

Nagy szerencséje a hazai ellenzéknek, hogy az USA-ban, Németországban, Franciaországban, Belgiumban megvalósultak a Paradicsomi állapotok, az életük móka, dal és kacagás, ráérnek a néhány ezer szerencsétlen hőzöngését feltupírozni...

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.06. 08:50:10

Érződik, 15 ezres szinte teljesen békés tünti, semmi erőszak a hatalom részéről, zavaros követelések - nulla hírérték.

2019.01.06. 08:50:28

@rallus:

www.youtube.com/watch?v=CSpLZaEBjOg

nézegesd még te buzi.... az arrogáns roma gazdád műve, közben zsákol ahol tud.

rallus 2019.01.06. 08:56:53

A haza i sajtó sem akar lemaradni az igazmondási versenyben!
HVG.:".....szombatot, a több tízezres budapesti össz-ellenzéki tüntetés ...."
A klasszikus vicc a rajtakapott menyecskével" "Lajos, te most nekem hiszel, vagy a tulajdon szemednek?"

2019.01.06. 08:57:19

nem nagyon tud elszámolni a lopással a fidess tetű banda. gondolom Tordai hazudik, mégse perelik be vádaskodásért a tolvajok.. :D csak az arrogancia szól a romulusból, válasza nincs.

www.youtube.com/watch?v=Eb-Ezg23q_k

2019.01.06. 08:59:26

@rallus:

kint voltam, volt 10e te kis geci. :D ez nem jött be. te este itt írogattál a rozzant fotelodból és anyád etetted tejbepapival. fidessmocsok.

a szutyok fidessnyaló origo szerint 200 sorosiszta tünetű hőzöngött... :D SOROSISZTA!!!

2019.01.06. 09:02:48

www.youtube.com/watch?v=7B_MzfMclGs

lesz meleg, lesz több ember. sajnos még mindig érdektelen az is -s nagyon de nagyon sok ember- aki rühelli O1G -t.

rallus 2019.01.06. 09:16:36

@az EU pénzek zsákolója: ..és akkor a minőségről még egy szót sem ejtettem.... Különösen ha te is kint hallgattad a mélyenszántó gondolatokat a munkásosztály harcos tagjaival együtt....

Na majd legközelebb megdöntitek a kormányt...aztán megint legközelebb...
Ha nem rólatok lenne szó, azt mondhatnám, hogy szánalmasak vagytok, így viszont inkább semmit....

Toportyán Zsóti 2019.01.06. 09:21:53

@balcán maxval birca: Nulla az te lehetel,hiába gondoz putingazda kopekjaival.

2019.01.06. 09:31:51

@rallus:

miért szopkodod O1G pimpijét??
mert lölővel együtt rabolnak minket le, vagy szereti putyint erdogant gruevszít, önzetlenül? vagy mert egy arrogáns politikus aki egy percet se melózott még életében, akinek fontosabb kiszolgálni a multikat? akinek fontosabb elvenni a nyugdíjpénzünket, kafeteriánkat, szabadidőnket azért adóztatni feleslegesen, hogy a kertje végébe is stadionja legyen, mindeközben az egészségügyre oktatásra nincs pénz?

mi az ami jelenleg érték O1G ben? a soros soros migráncs migráncs?

egy évig nem kapna tőle (tőlünk) emelést a nyugger, segélyt és krumplit a roma... 1 szavazója se maradna. :D

Toportyán Zsóti 2019.01.06. 09:32:22

400 túlóra átverése botrányos körülmények között és nevetségesnél nevetségesebb bullshitekkel magyarázása már a narancsködben élőknél is kiverte a biztit,ép elme nem vezetné be a 6 napos munkahetet mikozben a családok védelméről kamukonzultál,szimpla degenerált multicsicskává alázta magát o1g.

2019.01.06. 09:38:17

@Toportyán Zsóti:

"családok védelméről"

ott a pont, a keresztény maqyarországon a keresztény fidesz a keresztény szalagmunkásokat szopatja, dolgozz, ne a családdal vágd haza az időd..

képmutató férgek. O1G!!

www.youtube.com/watch?v=CSpLZaEBjOg

megunhatatlan... :D

rallus 2019.01.06. 09:41:53

@az EU pénzek zsákolója: Csak példának egy apróságot: "Az EBRD az idei közgyűlés idején publikált, Regional Economic Prospects című kiadványában javította a magyar gazdaság idei növekedésre vonatkozó előrejelzését: a 3,8 százalékos prognózis 0,4 százalékpontos növekedést jelent a tavaly novemberben publikált értékhez képest. A Nemzetközi Valutaalapot követően tehát az EBRD is elismeri a magyar gazdaságpolitika eredményeit, melyet a bank 2018-ra vonatkozó várakozásai is tükröznek."

Ráadásul emlékszem rá, hogy az általatok megválasztottak ennek a dupláját tudták produkálni-mínuszban.

Helga Beauty Salon. 2019.01.06. 09:44:07

Hozzávetőleg tízezren tiltakoztak Budapesten a jobboldali-nemzeti Orbán Viktor kormánya ellen.

Kilencmillió-kilencszázkilencvenezer meg otthon maradt, azaz a liberális választási logika szerint ők Orbánt támogatják!

2019.01.06. 09:49:48

@Helga Beauty Salon:

"Kilencmillió-kilencszázkilencvenezer meg otthon maradt"

igen, volt pofája a csecsemőknek, a kórház lakóknak, a holtaknak, a bringás buta romáknak, a nyuggereknek, és a nem fidess szavazóknak is otthon maradni a hidegben. :D
röpke 8 millió embernek. az a lényeg, rezeg a léc.... szerintem a cziga is.

te hülye kis fasiszta kulák .:DD

www.youtube.com/watch?v=gT5vLKbXXV4

soros soros migráncs migráncs!!!!!!!

2019.01.06. 09:51:06

www.youtube.com/watch?v=xx6hcDbhxW4

néha az igazságot is nézzétek, fidessmocskok. :)

rallus 2019.01.06. 09:53:44

@az EU pénzek zsákolója: Pontosan így szoktátok kimatekozni, hogy valójában nem a Fidesz győzött a választásokon....

2019.01.06. 09:54:02

biztos minden fidess paraszt azt szeretné, hogy a fidess csürhe személyes tulajdona legyen az egész ország..... lopez, lopaz.

www.youtube.com/watch?v=3wBJQxyStG0

2019.01.06. 09:55:27

@rallus:

hogy jött ki 2/3 szivi? mert nem a választópolgárok háromnegyede imádja a g@cit, a fele se.... csalunk és ugatunk?

Helga Beauty Salon. 2019.01.06. 09:55:37

"Manfred Weber megfontolásra érdemesnek tartja, hogy az EU a jövőben vezessen be kötelező jogállami mechanizmust, amely szavatolná, hogy az alapelveket minden tagállam tartsa be, függetlenül attól, hogy éppen melyik párt van kormányon."

Az egy hatalmas öngól lenne a buzi libsiknek, baszhatnák a kettősmércét!

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.06. 09:58:46

Még egy TEK-es is jelenthet beteget ha pl. nincs ínyére a tömegoszlatás. :-) A bérkommentelők lázasan is a gép előtt ülhetnek. :-(

Helga Beauty Salon. 2019.01.06. 10:00:37

@az EU pénzek zsákolója: te hülye kis fasiszta kulák .:DD

Íme egy ostoba alulképzett libsiproli kínjában előadott blődsége!
Köszönjük Emese!

Helga Beauty Salon. 2019.01.06. 10:04:57

@az EU pénzek zsákolója: hogy jött ki 2/3 szivi? mert nem a választópolgárok háromnegyede imádja a g@cit,

Bazmeg te influenzás voltál a törteknél??? A kétharmad az háromnegyed??????
Hülye vagy Pistike ülj le, egyes! :DDDDDDD

rallus 2019.01.06. 10:17:10

@rdos: Hol volt még a TEK amikor itt a tömegoszlatás még napi gyakorlat volt....
Pintér erőszakszervezete max. védekezik, amitől a beltenyésztett ellenzéki tüntetők egyből hősnek érezhetik magukat...

2019.01.06. 10:22:21

@Helga Beauty Salon:

www.youtube.com/watch?v=atMMysP90Ko&t=0s

ez a fajta imádja őket. :D

kétharmad háromnegyed te hülye fideszfasz, a csüngőhasú törpéd számol így. :D állandóam, az egész nemzet nevében nyilatkozik, holott a szavazók fele se.......

gruevszki putyin erdogan imádó!!!!!!!!!!!!!! csak a pénz, csak a hatalom. :D

soros soros migráncs migráncs!!!!!

2019.01.06. 10:23:27

@Helga Beauty Salon:

"Íme egy ostoba alulképzett libsiproli kínjában előadott blődsége!
Köszönjük Emese!"

sorold fidesstetű, miért szeressük mi O1G-t????????

figyelek, hazudj.

Helga Beauty Salon. 2019.01.06. 10:31:06

@rallus: Hol volt még a TEK amikor itt a tömegoszlatás még napi gyakorlat volt....

A TEK speciális műveleti egység, nem végez tömegoszlatást. Az a Készenléti Rendőrség.
Szerintem innen folytasd vele. :D

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.06. 10:32:47

@rallus: Amint moszkoVityád "meglépi" a rendőri erőszakot pont egyenlővé fog válni a szemkilövetővel. :-( Mivel vesztenivalója jóval több mint a szemkilövetőnek volt annó, tartok tőle hogy meg fogja lépni. :-( Ne legyen igazam!

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.06. 10:49:26

@Helga Beauty Salon: A TEK az lényegében moszkoVityád testőrsége. Szerinted van olyan ember az országban aki nem szereti moszkoVityád? Ha igen, akkor mennyi lehet az ilyen? :-) Aki nem szeretete jelét szívesen közölné főniddel. :-) Ismétlem magam. Ne legyen igazam!

rallus 2019.01.06. 10:54:06

@rdos: Az ATV helyszíni közvetítéseinek köszönhetően mindannyian láthatjuk, hogy a tüntetőkkel szemben nem rendőri erőszakra, hanem jól felkészült ápolókra van szükség!

Dickon 2019.01.06. 11:01:39

Döbbenetes volt a tegnapi tüntetés!

Egy órával a vége előtt a tüntetők egy része hazaindult. Nem a hideg miatt, mert az volt előtte is. Nem a hó miatt, hisz az esett a rendezvény kezdetén is.
Ezek a tüntetők csalódottak voltak. Teljesen megértem azt a csalódott szakszervezeti vezetőt, aki az otthon maradt fotelforradalmárokat ostorozta. Megértem, mert neki kell majd a dolgozók elé állni és meggyőzni őket arról, hogy óriási társadalmi támogatottsága van a sztrájkjuknak, és hogy csinálják nyugodtan. Hogy nem kell félniük, nem hagyják cserben őket. Holott hétvégén nem ezt láthatták.

Aranyosak és cukik ezek a fiatal momentumos gyerekek, de még mindig nem értik, hogy amit csinálnak, az nem egy facebook-csoport, a sarki MOL kúton csövező Morzsi kutya lelki üdvéért, és a jövő heti kutyatápjáért. Nem értik az egész fontosságát. Menő az a rap és reggae zene, de itt nem elég, hogy 80 ezren lájkolják a rendezvényt, miközben csak tízezren mennek el. Lehet büszkén tekinteni a majd 100 ezer lájkra, de ebben az esetben nem elég az, ami Morzsi kutyánál igen. Itt nem vonhatom meg a vállam, hogy ez most nem jött össze, majd csinálok holnap egy másik facebook-csoportot, hátha az ütősebb lesz.
Itt mindennek tétje, súlya van. Kevés az, hogy egy havas szélvédőre rárajzolom az O1G-t. Kevés, amikor a szónok csak annyit mond, hogy: - De jól néztek ki!
Karácsonynak, mint leendő főpolgármester jelöltnek, ez volt az indulás bejelentése utáni első, nagy, nyilvános fellépése. És mire használta? Semmire. Fogjátok meg egymás kezét.
Ha mindig csak ilyen szimbólumokra, ha csak virtuális többségre és bulinak tűnő tüntetésekre futja, akkor nem lesz itt semmi.
A sztrájkhoz tegnap erőt kellett volna mutatni. Nagyon nem sikerült.

taga20 2019.01.06. 11:14:08

@rallus: mondod te, aki egy kosalalába oltott tállaievtárs!

döbbenet, hogy mekkora az arcod a semmire, te takonygerincű fityeszork!

rovid 2019.01.06. 11:25:57

a "?felmérések?" nem népszerűséget mutatnak, hanem egy bizonyos lélekszám alatti település, kisváros félelmét, kiszolgáltatottságát! Nem összekeverni!

Dickon 2019.01.06. 11:44:30

"A jelek szerint a két vezető populista, Salvini és Orbán élvezi, hogy hamarosan összecsaphat Macronnal."

:))))
A francba! A The Times-nál már elfelejtették, hogy Macron jelentkezett a "posztra", hogy ő majd jól rendbe teszi ezt a két renitenst, ha már Merkel maminak nem sikerült?

" Charles Grant, a Európai Reformközpont elnevezésű elemző intézet igazgatója úgy ítéli meg, hogy a populizmus fő hajtóereje az identitás, ami nagyrészt a bevándorlást, a multikulturalizmust és az iszlámot takarja."

:DDDDDDDDDD
Azt hiszem Csárli megtalálta a helyét és a neki való melót.

" A szakember nem lát esélyt arra, hogy a populizmus az elkövetkező években eltűnne a színről, mert a migráció még jó sokáig napirenden marad. "

Egy zseni ez a Csárli.
:)))

"Az Amszterdami Szabad Egyetem egyik professzora arra számít, hogy a populisták a mandátumok negyedét viszik el. Ily módon tudnak majd gondokat okozni az eddigi nagy pártoknak. Azaz nehezebb lesz meghozni a fontosabb döntéseket. "

Szar ügy, mikor a demokrácia bekavar, és nehézkessé válik a megszokott ügymenet. Vitatkozni, megegyezni, konzultálni és kiegyezni kell majd.
:))))

"Az oroszok azonban hasznot húznak az EU belső bajaiból, mert nekik jó minden, ami gyengíti az uniót. Amúgy igen szerteágazó kapcsolatokat tartanak fenn a populistákkal. "

Ezek a szemét oroszok mindig hasznot húznak riválisaik bénázásából.
:)))

"Ugyanakkor Heather Grabbe, a Nyílt Társadalom Európai Politikai Intézet vezetője fontosnak tartja...

Grabbe kisasszony múltkor még attól tartott, hogy megbénulhat az EU-s parlament. Azelőtt meg úgy vélte, hogy a magyar-lengyel kapcsolat azért nagy kihívás Brüsszel számára, mert képes meglőni a többiek migrációs erőfeszítéseit.... Túl sokat aggódik szegény.
:)))))

"Kelemen Dániel a Rutgers Egyetemről azt jósolja, hogy megőrzi pozícióit az eddigi centrum, hiszen sok országban évek óta nem volt olyan magas az EU támogatottsága, mint napjainkban. Csak éppen erősen kérdéses, lesz-e tere az integráció elmélyítésének, ahogyan azt Macron meghirdette."

Már nem kérdéses, hogy Macron nem váltotta be a reményeket. Új messiás pedig még nincs a láthatáron.
:))

2019.01.06. 11:45:25

@Dickon:

Ez nem döbbenetes véletlenül?

- Kocsis Máté, parlamenti frakcióvezető: Soros hadrendbe állította embereit
- Hollik István, kormányszóvivő: Soros pénzeli a tüntetéseket
- Hidvéghi Balázs, a kommunikációs igazgató: Megkezdődött Soros György európai parlamenti kampánya.

Vagyis a kormánypárt vezető politikusai a Soros-konteóval magyarázzák az emberek elégedetlenségét. :D :D

Dickon 2019.01.06. 11:50:57

"Ellenzéki vezetők közben rendszerváltásra hívnak fel. Budapesten ismét ezrek tiltakoztak a kormány ellen, megfigyelők szerint ez volt a legnagyobb megmozdulás azóta, hogy a múlt hónap közepén kirobbant a nyílt elégedetlenség. ... ... A DK-s Molnár Csaba egyenesen felkelésre szólított fel a hatalommal szemben. ... ... A Fidesz ugyanakkor egymaga nagyjából annyira népszerű, mint az összes ellenzéki párt együttvéve. "

Látva, hogy mi történt tegnap, és hogy "ez" volt az eddigi legnagyobb, azt hiszem hogy Molnár Csabának, ha nem is felkelnie, de felébrednie most már muszáj volna.
:)))

Dickon 2019.01.06. 11:57:03

@Ms.Cunnesburry:

Nem, mert a három említett, mint egy felhúzhatós játék, csak azt nyújtja ami várható tőle.
Az ilyen kiszámíthatóságot, az általad említett széleskörű elégedetlenséget és az ellenzéki oldal állítólagos intellektuális fölényét figyelembe véve, a tegnapi tüntetésen tapasztaltak az igazán döbbenetesek.
:)))))))
Ha egy ilyen béna konteó kifog az ellenzéken, akkor az az ellenzék annyit is ér.
( az idézett rész Lázár János engedélyével. Köszönet érte...)
:)))

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 12:04:11

@Dickon: hát nem fro, az tény... de még csak nem is belgrád...
buék!

taga20 2019.01.06. 12:05:36

@Dickon: az a döbbenet, hogy vannak ilyen alakok, mint te is.

te ezeket ingyé csinálod?

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.06. 12:07:19

@Dickon: A tüntetésen megjelenők száma eddig folyamatosan emelkedett, ez tény. :-) Hogy eddig az elmúlt 8 év ("szlogen fagyi visszanyal") volt a legrosszabb az is tény. :-(

www.ksh.hu/interaktiv/korfak/orszag.html

A SzU bukását az 198o-as évek közepén egy francia demográfus megjósolta. Az akkori SzU népesedési mutatói voltak olyanok, mint nálunk a maiak, vagy az elmúlt 8+22 év alattiak. :-( Fityiszvezéretek is felismerte a ketyegő demográfiai bombát, de tenni ellene semmit nem tudott.

Méregethetitek egymás hímtagját maszop fityisz, déká, miazmás, a pártok mikroszkóppal észrevehető népszerűségénél csak a népszerűtlenségük a nagyobb. :-( Röviden, ezek a százalékok semmit sem jelentenek, ha van más választás is. :-) Mindig van más választás. :-)

Az erjedés belül is elindult? Lézerjanó elszólta magát?

bekialtas.blog.hu/2019/01/05/bomlik_az_orbani_holdudvar

Aztán ha eljutunk egy országos sztrájkig akkor jöhet a felébredésed.

Dickon 2019.01.06. 12:09:33

@taga20:
:DDDDD
Hát kaphatnék többet, sokkal többet ezért a felbecsülhetetlen munkáért.
:)

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 12:18:03

@taga20: mit csinált? rámutatott arra, hogy a társadalmat nem felülről kell irányítani, hanem alulról megazervezni... a sajtószemlét meg kellő szarkazmussal szemlélve, pikírten rámutatott a másik oldal szintén demagóg és manipulatív voltára... inkább nevess te is vele;-)... nem ő az ellenséged, legalább annyira egy normális országban akarna élni, mint te, ahol fogalmad sincs, hogy ki az első közszolgálati (prime minister)...

Dickon 2019.01.06. 12:19:21

@rdos:

"A SzU bukását az 198o-as évek közepén egy francia demográfus megjósolta. Az akkori SzU népesedési mutatói voltak olyanok, mint nálunk a maiak, vagy az elmúlt 8+22 év alattiak. :-( Fityiszvezéretek is felismerte a ketyegő demográfiai bombát, de tenni ellene semmit nem tudott. "

:DDDDDD
Ja, biztos ez volt. Meg volt valami csillagháborús terv.Valami Reagan nevű cowboy volt akkor az amerikai elnök, vagy ügyeletes aláíró...vagy mi. Aztán hirtelen sokat kezdtek ölteni a fegyverkezésre a szemben állók. Az egyik hamarabb fogyott ki belőle...és bedobta a törölközőt.
:)

"Az erjedés belül is elindult? Lézerjanó elszólta magát? "

Ó igen. Neki is lesz majd egy atombombája amit ledob, mint Simi bácsi. Reménykedjetek, hogy hatékonyabb legyen, mint az O1G.
:))))))

"Aztán ha eljutunk egy országos sztrájkig akkor jöhet a felébredésed."

:DDDD
Ahhoz az kell, hogy a "fontosabb és nagyobb" szakszervezeteket tömörítő Munkástanácsokat és a LIGA-t is érdekelje ez, ne csak az MSZSZ-t. Ehhez pedig tegnap erő és tömeget kellett volna mutatni. Nem sikerült.
:)

jajdehülyevagyok 2019.01.06. 12:24:26

Egy szabad országban mindenki azt ír amit akar, mindenki úgy értelmezi ahogy akarja, a valóság az egy más kérdés.

taga20 2019.01.06. 12:30:20

@Sir Bates dö Hól: kösz haver az útmutatást.

gondolom ezen soraid után, belekortyoltál a francia borodba és letoltál egy kámámbert:)

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.06. 12:34:16

@Dickon: Szerintem nem "atombombára" célzott janó, hanem keresi a menekülő útvonalat.

A tüntetések valóban nem elegendőek, kell nagyszabású sztrájk, ha az nem elég akkor még gyorsan kettő egymás után (ugye 19-ére még nem sztrájkot hirdették meg a szagszervezetek:-( Nem tudom mire várnak:-().

Azért a SzU felbomlásához - felbomlasztásához kellett egy Camping Afganisztán is meg kiborult ott még egy "csernobili bili" is, de mindegy is. :-(

Dickon 2019.01.06. 12:49:24

@rdos:
"Szerintem nem "atombombára" célzott janó, hanem keresi a menekülő útvonalat. "

A jelenlegi helyzetben egy Lázár féle kiugrási kísérlet pont annyira lenne sikeres , mint amennyire anno a Horthyé volt. Lehet még meglapulni, háttérbe vonulni, sértődötten kilépni. Az anyagi és politikai következményeket mérlegelve nem sok választása van a Lézernek.
:)

"... kell nagyszabású sztrájk, ha az nem elég akkor még gyorsan kettő egymás után (ugye 19-ére még nem sztrájkot hirdették meg a szagszervezetek:-( Nem tudom mire várnak..."

:DDDD
Arra vártak, hogy meglátja a "széleskörű társadalmi támogatottság" egyik jelét, a több százezres tüntető tömeget. Azért senki sem úgy akar sztrájkolni, hogy azzal kerüljön be a híradóba, hogy 6 megye, 5 üzemében, 4-en sztrájkoltak, 3 órát...Nem akarnak letolt gatyával egyedül maradva nevetségessé válni.
Egy komoly, fél országot megbénító sztrájkhoz kellenek a vasutasok, az árufuvarozók és a közlekedési dolgozók. Az ezeket képviselő nagy szakszervezetekkel nem az MSZSZ rendelkezik. A tömeggel kellett volna meggyőzni a LIGA-t és a Munkástanácsokat, hogy csatlakozzanak. Csak emlékeztetőül: A LIGA és a Munkástanácsok írták alá decemberben a kétéves bérmegállapodást. Az MSZSZ nem írta alá.
:)

Helga Beauty Salon. 2019.01.06. 12:53:34

@taga20:gondolom ezen soraid után, belekortyoltál a francia borodba és letoltál egy kámámbert:)

Aztán valószínűen szőr bateszde hól elfurikázott a renó ötösén a boá dö bulonyba leszopni egy néger travit! :D Te meg itt irígykecc!

taga20 2019.01.06. 12:58:56

@Helga Beauty Salon: nekem ez eszembe se jutott.

neked ilyeneken jár az agyad?

hát bazdmeg, neked se egyszerű az élet!:)))

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.06. 13:09:22

@Dickon: Szakszervezeti témában járatlan vagyok ugyan, de nekem úgy tűnik, hogy a vasutasok, európai teher fuvarozók, közúti közlekedési dolgozók tagozatával (és még több tucatnyival) országosan rendelkezik a MSzSz.

www.szakszervezet.net/hu/tagszervezetek

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 13:31:32

@Helga Beauty Salon: hájas testvér, neked mindig a szopáson jár az eszed? miért nem a szopatáson, mint nekem? mert téged folyton torkoztatnak, s mint az előbbi példa is mutatja, erre van is igényed;-DDD...

Helga Beauty Salon. 2019.01.06. 13:36:28

@Sir Bates dö Hól: hájas testvér, neked mindig a szopáson jár az eszed? miért nem a szopatáson, mint nekem?

Ne az eszed járjon a szopatáson, azt csinálni kéne.

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 13:38:16

@Dickon: ez a gond, hogy a szakszervezetek opportunista magatartással lenullázták magukat, s ehhez a ner-t megelőző kormányok hathatósan hozzájárultak a munka törvénykönyvének folyamatos erodálásával, melyet a 2012-es új mt elleni elemi és mindent elsöprő felháborodásuk elmaradásával koronáztak meg... sz'al pont elmehetnek a deszkán telibaszott retkes kurva anyjukba ők is... @rdos: ez neked is menne...

taga20 2019.01.06. 13:38:32

@Sir Bates dö Hól: vigyázz, me fogaz a kis nyilasházmester!:)))

Helga Beauty Salon. 2019.01.06. 13:38:38

@taga20: nekem ez eszembe se jutott.

Az a baj, hogy más sem szokott! Persze így egyszerű az élet!

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 13:38:53

@Helga Beauty Salon: hájas testvér, torkozol te rendesen itt...

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 13:43:04

@taga20: diétázom, hogy kapósabb legyek a kuncsaftok előtt;-)... azért látod, hogy tudja hájas testvér, hol vannak a buzikurvák minden városban:-DDD...

taga20 2019.01.06. 13:57:27

@Helga Beauty Salon: na meséjj, mi a bajod?

kibasztak a közmunkáról?:)))

taga20 2019.01.06. 14:02:08

@Sir Bates dö Hól: "s ehhez a ner-t megelőző kormányok hathatósan hozzájárultak a munka törvénykönyvének folyamatos erodálásával"

gördülő sztrájkra emlékszel még? 2010 óta volt bármilyen országos sztrájk, vagy csak valami hasonló.

attól nem leszel hitelesebb, ha 2010 előtti idők és a geciék rendszeré közé egyenlőséget teszel.

Dickon 2019.01.06. 14:04:07

@rdos:

Nézd át a LIGA és a Munkástanácsok tagszervezeteinek listáját és megérted.
:))

Helga Beauty Salon. 2019.01.06. 14:08:33

@Sir Bates dö Hól: hájas testvér, torkozol te rendesen itt...

Szerintem a kívülállóknak más a benyomása arról hogy te melyik végén vagy a fasznak! :D
Ezekkel a kisded kommentjeiddel nem is értem hogy mit akarsz.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.06. 14:08:54

@Sir Bates dö Hól: :-) Aszondod, hogy csak a saját szagszervüket (orrukat) védik csupán? :-) Így már érthető hogy miért tűntek eddig nekem inkább szagszervezetnek mint szakszervezetnek. :-)

Dickon 2019.01.06. 14:12:10

@Sir Bates dö Hól:

A Kádár-rendszer öröksége, hogy nincs igazi "szakszervezeti kultúra" nálunk.
Hja kérem, könnyű mindezt frankföldről...ahol, ha csak egy kicsit is többet akarnának kisajtolni a melósból, lángba borul az ország.
:)))))
De...és még egyszer de...még ilyen sutyerák szakszervezetek és még ily telibebaszott munkatörvénykönyv mellett is lehetne olyan sztrájkot szervezni, melytől elkapja Orbánt a szájrángás. Csak hát ehhez több kellene. Több tüntető....több elégedetlen....több ellenzéki munka....több....sok mindenből.
Csupa olyan dolog amiből itthon kevés van.
:))))

Dickon 2019.01.06. 14:15:58

@rdos:

Emlékezz, milyen volt egy szagszervezeti bizalmi megítélése a Káder-rendszerben.
Emlékezz, hogy miért is nem sikerült olyan erős szakszervezeteket, ehhez olyan törvényi hátteret és olyan szakszervezeti tömegbázist létrehozni a módszerváltás hajnalán, mint amilyen Nyugat-Európában van.
:))

taga20 2019.01.06. 14:21:49

@Helga Beauty Salon:

nekem az a benyomásom, hogy te mélytorkozni jársz ide, minden áldott nap, reggeltől-estig!

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.06. 14:38:43

@Dickon: Ligát megnéztem. Okosabb nem lettem. Meglátjuk hogy képesek-e átugrani az árnyékukat. Pár hét és kiderül.

Igazándiból sztrájk sem kéne, elég néhány "fakocka" a metróba. Viccet félretéve. Van elsősegély doboz a buszban a buszsofőrnél? Nincs? Nem áll munkába addig amíg nincs. Ha lesz doboz, akkor van-e gumi nyomás mérő a buszban, ... Ha minden szabályt betartunk az is bőven felér egy országos sztrájkkal. :-) Veszélyes üzemben a legfontosabb a biztonság. :-)

Sztrájkoljon aki akar, én dolgozni szeretnék, de hát ezek a fránya szabályok nem engedik. :-)

Dickon 2019.01.06. 14:41:56

@rdos:
Még egy kis adalék:
:)

"A Mozdonyvezetők Szakszervezete, a Vasutasok Szakszervezete és a VDSzSz Szolidaritás VÉT-ülés összehívását kezdeményezte Homolya Róbertnél, a MÁV Zrt. Elnök-vezérigazgatójánál.

A 2019. január 8-re javasolt ülésre egyetlen napirendi pontot javasolnak a szakszervezetek.

"A 2019. évi bérmegállapodásra irányuló tárgyalás a 2018. október 17-én kelt 74/2018. számú, az Önhöz már korábban megküldött megkeresésünk szerint."

A hivatkozott megkeresésben a következő javaslatokat szerepelnek:

A vasutas munkavállalók átlagos bérfejlesztése érje el a 15%-ot (de legalább 3 százalékponttal haladja meg a garantált bérminimum emelését).
A vasutas munkavállalók átlagos éves bérfejlesztése minden munkaköri kategóriában kövesse, lehetőség szerint érje el a minimális bérek (minimálbér és garantált bérminimum) növelésének százalékos mértékét.
Ugyenez vonatkozzon az ún. diplomás minimálbérekre is.
2019. évtől a munkáltató vállaljon kötelezettséget az egészségpénztári támogatási rendszer felépítésére (ennek mértéke a jövő évben érje el az 1%-ot), valamint az önkéntes nyugdíjpénztári munkáltatói tagdíj-hozzájárulás értékállóságának megőrzésére.
A cafeteria nettó értékének megőrzése
A technológiai fejlesztésekből és hatékonyság-javító intézkedésekből felszabaduló források mindenekelőtt a munkaerő-piaci feszültségek kezelésére kerüljenek felhasználásra. A munkáltató vállalja, hogy e pontban foglalt teljesülés érdekében negyedévente az adatok ellenőrzésére alkalmas tájékoztatást ad.
A vasutas szakszervezetek fontosnak ítélik egy újabb középtávú bérmegállapodás kidolgozását és megkötését, melyben továbbra is szerepelnie kell a törzsgárda-juttatásnak.

Aláírók:

Barsi Balázs, elnök, Mozdonyvezetők Szakszervezete

Halasi Zoltán, elnök, Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás

Meleg János, elnök, Vasutasok Szakszervezete"

Azaz, a vasutasok valószínűleg megegyeznek külön, házon belül...már jóval 19.-e előtt!
És ebben benne van a Vasutasok Szakszervezete is, amely az MSZSZ tagszervezete. Tehát Kordás hiába hirdet általános sztrájkot, egyik "saját" tagszervezete már a háta mögött megpuccsolja.
:))))
Röhej....

Dickon 2019.01.06. 14:45:42

@rdos:

A VDSZSZ a "legnagyobb", a Mozdonyvezetők Szakszervezete a "leghatékonyabb" vasutas szaksz. A leghatékonyabbat értsd úgy, hogy ha nincs aki a mozdonyt vezesse, akkor semmi sincs a vasúton.....persze a kötelező minimum szolg. kívül.

Ezek egyike sincs a MSZSZ tagszervezetei között.

:))))

Helga Beauty Salon. 2019.01.06. 14:52:02

@taga20: Taga! Már több ízben kifejtettem, hogy a szinted miatt nem vagy abban a helyzetben, hogy meg tudd ítélni az ilyen kérdéseket! Te it max. Dj Buziként vagy használható! :P

rallus 2019.01.06. 14:52:41

@rdos: Lassan megint kezdhettek hidat robbantani a demokrácia védelmében....

Dickon 2019.01.06. 14:54:14

@rdos:
:))))
"Veszélyes üzemben a legfontosabb a biztonság."

Ó, igen...a munkavédelmi főfasz havonta végigvonul és szépen felírja a hiányosságokat, megjelöli a végrehajtásért felelős középvezetőket, majd a listát leadja egy nagysasnak.
És ez a ciklus a következő hónapban újraindul. Ez megy évről évre. Kivételt képeznek az előre bejelentett és kiszivárgott meglepetésszerű munkavédelmi ellenőrzések, amikor minden védőrács, keret, sisak, maszk, kesztyű...stb. a helyére kerül.....arra az egy napra.
:)))

És ha a melós Bélát megkérdezed, hogy: - Béla, mi a pacipéniszért nem rakod oda a védőrácsot, még beleesel vazze!
-Majd fogom minden újratöltésnél emelgetni azt a nehéz szart főnök!

:))))

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.06. 14:55:13

@Dickon: Értem már. Köszi az infókat. Arra a kis időre amíg még hús-vér emberek vezetik az autókat, a vonatokat jó bérmegállapodást köthetnek. Ez persze nem zárja ki a "nemsztrájk mentőláda" lehetőségét. :-)

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 14:58:35

@taga20: egyrészt a hitelességet nem a lájkok száma adja, másrészt a munka törvénykönyvét a ner-t megelőző kormányok egyaránt erodálták, s ezen a 2002-2010 közöttiek sem változtattak, harmadrészt a szakszervezetek alapja a szolidaritás, nem partikuláris érdekek védelme, az a kamarák dolga... érzed a különbséget...

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.06. 15:00:35

Blogmoci benyelte egy kommentem. :-( @Dickon: Köszi az infót, így már értem. Arra a kis időre, amíg még hús-vér emberek vezetik az autókat, a vonatokat akár még jó egyedi bérmegállapodást is köthetnek.

Ettől persze a "mentőládás nem sztrájk" még működhetne. :-)

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.06. 15:03:57

" ... Megmutatták, hogy az ellenállás tovább él, pedig már úgy tűnt, hogy szinte teljesen halott. A tüntetések a 2. hónapba léptek és idáig ez az egyik legsúlyosabb kihívás Orbán Viktor hatalmával szemben. ... "

Ezeknek a csekély értelmű újságíróknak senki sem mondta még meg, hogy a tüntikék roppant nevetségesek? A Budapest Park nevű szórakozóhelyen többen szoktak összejönni, és gyakrabban....

Az a néhány nevetséges maszopita és kurcsányita aki a parlamentnél szokott hőzöngeni, nem képvisel mást, csak egy maréknyi agyatlan barmot, akik a 2006-os rendőrattakot és minden mást visszaélést is helyeseltek. Becsületes ember nem vegyül közéjük.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.06. 15:06:31

@rallus: Szilveszterre Matuska? Ez biza szerencsére elmaradt.

Azért nagy a különbség emberek életét veszélyeztető "beavatkozás" hídrobbantás és egy veszélyes üzemnek számító közlekedési eszköz el nem indítása között, de persze ez ne zavarjon, nyugodtan démonizáljad azt aki nem nertárs.

Blogmoci most meg kipökte, amit az elébb elnyelt. Boccs a duplázásért.

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 15:10:28

@Dickon: elsősorban az kellene, hogy állampolgárként gondolkozzanak, ne alattvalóként, hogy képesek legyenek felismerni a saját érdekeiket, akár a fideszre szavazók is!... szakszervezet, szövetkezet pejoratív szitokszó lett moon '89 után, miként a baloldaliság is (se az mszmp, sem utódpártjai nem voltak baloldaliak, sem az szdsz: legfeljebb voltak ilyen csoportjaik, de kiszorultak a döntésekből)...
a hollók között nincs vita, nem vájják ki egymás szemét;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 15:15:35

@Helga Beauty Salon: te a közönségnek írsz? az feledteti frusztráltságod?;-)... mennyit győzködöd magad, hogy felérsz másokhoz? s most nem elsősorban magamról beszélek, én előzékeny emberként leugrom a szintedre, de még ott is kevés vagy;-DDD...

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 15:23:47

@Helga Beauty Salon: hájas testvér, mindketten tudjuk, hogy nem őszinte a te mosolyod;-)...

Dickon 2019.01.06. 15:26:22

@Sir Bates dö Hól:
:)
És hogy súlyosbítsuk ami amúgy is...

"Azokban a volt szocialista országokban, ahol kialakult alulról szereződő szakszervezeti mozgalom a rendszerváltás éveiben, szintén kialakult a szakszervezeti mozgalom politikai megosztottsága, mégpedig a szocialista múlthoz való viszony, mint elhatároló tényező körül. ... ... Magyarországon a Liga és Munkástanácsok az egyik oldalon, a SZOT utódszervezetei(MSZOSZ + SZEF =MSZSZ) a másik oldalon állnak.

"....elsősorban az kellene, hogy állampolgárként gondolkozzanak, ne alattvalóként, hogy képesek legyenek felismerni a saját érdekeiket, akár a fideszre szavazók is!"

Egyszer vitatkoztam valakivel itt, hogy a Kádár-rendszer hagyatékát, szövődményeit. 40 év megalkuvását, a lapítást, a sunnyogást, saját magunk elárulását, a beletörődést mikorra fogjuk ledobni, kiheverni. Én akkor egy emberöltőt mondtam, de azt gondolom, hogy lehet, hogy a vitapartnernek volt igaza azzal, hogy azt mondta: amennyiben az én tippem lenne igaz, akkor sosem fogjuk elérni azt, amit a módszerváltás hajnalán álmodtunk, vagy amit szintén ekkor mézesmadzagként elhúztak előlünk.
:)

És igen...nem vájjuk ám az egymásét. A lüke tagáét viszont néha kinyomnám..
;)

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.06. 15:28:08

" ... A politikus néhány napon belül már másodszor fejtette ki, hogy nem tesznek semmiféle engedményt a magyar kormány számára az unió alapértékei ügyében. ... "

Egy politikus még akkor is hazudik, ha alszik.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.06. 15:29:40

" ... A tüntetéshullám nem csitul, most már a követelések odáig jutottak, hogy véget kell vetni az illiberális uralomnak. Az ünnepek elteltével ezrek gyűltek össze a Parlament előtt. ... "

Ja hisztiztek egy kicsit, aztán hazamentek, majd máskor folytatják, ha nem lesz ilyen hideg :-)

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.06. 15:31:47

" ... Az EPP strasbourgi frakcióvezetője hozzátette: a Magyarországgal és Romániával folyó tárgyalásokon ragaszkodni kívánnak ahhoz, hogy a két állam a szigorúan kövesse a demokratikus normákat. ... "

Jójó, de elébb megvárják, hogy mi lesz az EP választás eredménye, aztán majd kiderül mennyire kell vagy lehet keménykedni. Nem eszik olyan forrón a kását ... :-)

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.06. 15:36:13

" ... Ilyen hosszan tartó ellenállásra nem volt példa 2010 óta, és ami szintén új: egyesítette a teljes ellenzéket. A Fidesz vezetői eleinte csak legyintgettek és Sorost okolták. Ám ez a hozzáállás csak még jobban feldühítette a másik oldalt. ... "

Eleinte csak óbégattak, mos már a seggüket is a földhöz verik és hasravágódva hisztiznek, mert az "kurvaerőskép" . A maszopita és kurcsányita senkiháziaknak erre futja, látszik is abból a kb 300000 tüntetőből akit sárgamellényben az uccára vezényeltek...

Ja mégsem, ezek a franciáknál randalíroztak, és hogy hogynem a Megváltó Makarónit utálták ezerrel és nem a fasiszta/komejnista Csúti Patást :-).

FCUK5 2019.01.06. 15:38:35

Erősödnek a megmozdulások??? Orbánnak kihívás egy 2-3 ezres tüntetés??? Ti milyen mozit néztek, ballibák?

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 15:41:48

@Dickon: de csak a"lükesége" okán, hisz te is tudod, hogy több a közös, mint ami elválaszt bennetek;-)...

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.06. 15:43:16

" ... Szél Bernadett azt mondja, eltűnt a választások utáni apátia, mert ez egy látszatdemokrácia, és az emberek már nem kérnek belőle. ... "

Szél kisasszonynak előbb az ajtókkal kéne kiegyeznie....
www.atv.hu/belfold/20180320-ellenzeki-koordinacio-szel-bernadett-szerint-az-ajto-bezarult

És ha lehet nem úgy mint a maszopita kisasszonynak aki lekaratélyozta az ajtót :-)

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 15:45:46

@Dickon: ja, kinőni? miként? a fidelitaszos seggnyalók tapasztalata és példája után?... ugyan kérem, egy újabb és győztes '56 kellene ahhoz, hogy a szabadságot magáénak érezze a társadalom... azt nem ajándékba adják, mint ahogy '89-ben mi kaptuk... ügynöklisták! ott kezdődött minden...

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 15:48:45

azért látom, az új posztnál már eleve nincs kommentelés az első három után...

Dickon 2019.01.06. 16:12:28

@Sir Bates dö Hól:
Ha ott kezdődik, akkor vége is van.
:)
Nagyon úgy néz ki, hogy az ügynöklisták megtekinthetetlensége, örökös titkossága okán megvalósul a nagykoalíció, a teljes politikai összefogás.

Elég zűrös volt az elmúlt évszázad itt a medencében. Nem nagyon akarózik itt most forradalmat csinálni....senkinek sem. Biztos úgy vagyunk vele, hogy szívtunk már eleget, kaphatnánk már ajándékba valamit ingyen. Közben persze kapunk, van hogy észre sem vesszük mennyi mindent, de annyit szívtunk már, hogy pofátlanok lettünk és semmi sem elég.
:))))

Az új posztnál teljesen érthető a kommentelés tiltása. De majd jönnek ide....és itt elmondják....aztán amit mi ide írtunk, az is megy a levesbe.
:)

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.06. 16:16:04

Hálózat építők a háttérben? és tárgyilagos tudósítás a vidéki nersajtó részéről a tüntetésekről? Zavar az erőtérben? Sajtófigyu.

bekialtas.blog.hu/2019/01/06/halozatban_a_regi-uj_ellenzek

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.06. 16:19:38

@Dickon: Ügynök ügyekhez adalék. Ovi és Bajusz a két fedőnév ha jól emlékszem. Persze ez csak városi legenda lehet. :-)

propeller.hu/itthon/3340537-orban-viktor-kover-laszlo-volt-kommunista-ugynokok

Dickon 2019.01.06. 16:21:27

@rdos:
:))
Ehhhh!
(legyint)

2019.01.06. 16:23:23

@Dickon:

Ó, Mr. Cinikus milyen elvárásaid voltak a tegnapi tüntetéssel kapcsolatba? :D :D

Dickon 2019.01.06. 16:30:21

@Ms.Cunnesburry:

A tegnapi tüntetéssel kapcsolatban? Semmilyenek. Ahogy mondtam már, cukik, aranyosak ezek a momentumos gyerekek, de ....
:)))
A tüntetés közben távozóknak vajon milyen elvárásaik voltak?
:)

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.06. 16:30:35

@rdos: Szerinted miért nem terítették ki még az ügynök kártyákat 1990 óta?

A magyar politikai elit és/vagy felmenői érintettek a dologban. Neked ehhez propellert kell olvasnod?

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.06. 16:31:06

Na még egy "gyöngyszem", hát persze hogy a kezdőponttól vagyis az origóból. :-)

"Nem zseniális, hogy már a Fidesz vezetői sem tudnak különbséget tenni a hazug propaganda médiájuk álhíreiben és ő maguk sem tudnak tájékozódni belőle?

Eljött ez a napi is, hogy Kocsis Máténak annyira vállalhatatlan volt az Origó hazugsága, hogy inkább törölte azt a saját oldaláról. Nos, így tessék a Fidesz médiának bármit is elhinni!"

hirhugo.hu/2019/01/06/hatalmas-eljott-az-a-nap-amikor-mar-kocsis-matenak-is-vallalhatatlan-lett-a-fidesz-media-hazugsaga/

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.06. 16:32:24

@Magánvéleményem: :-) Ha a magán véleményemre vagy kíváncsi - fáncsi, akkor nem. :-)

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.06. 16:33:56

@Sir Bates dö Hól: @Dickon:

A kommentelés tiltása érthető? Ugyan miért? Mert anyázzák a nemzetáruló fosköcsög kertészt? És ezt nem merik felvállalni?

Röhelyes.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.06. 16:37:29

@Dickon: Nem voltak elvárásaik, elmentek bulizni mert megkérték őket statisztálni, megunták, hazamentek. Ők lettek volna a "tömeg" de nem voltak elegen :-)

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.01.06. 16:39:27

" ... Az este tízezren dacoltak a havas esővel és hideggel a fővárosban. ... "

Hát, olyan 3 óra tájékán elállt a hó, ezek szerint a 10 ezer is biztosan hiteles információ :-)

2019.01.06. 16:47:19

@Dickon:

Azt tőlük kellene megkérdezni. Nem először utalsz erre, miért tartod ennyire fontosnak?

Részt vettem már jónéhány megmozduláson.
Volt, hogy a felénél eljöttem, mert bár az ügyet támogattam, de untattak a szónokok.

89-ben novembertől februárig folymatosan kint voltunk az utcán. Tapasztalatból mondom, nem tudsz annyira melegen beöltözni, hogy 2 óra után ne kezdjél el fázni. Még -1-nél sem.

Szóval ezer oka lehet, kíváncs lennék a te tippedre.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.06. 16:48:39

@Magánvéleményem: Ja? És a lényeg. Mondtad. "magyar politikai elit" ügynök voltát. Ebből még valami súlyos dolog következik. :-(

Az, hogy az eddigi "magyar politikai elit" kollaboráns. Hogy kikkel mikkel az nem számít, egy valami biztos. Nem a magyar állampolgárok és nem a határainkon túli magyarok érdekében politizáltak és ha rajtuk múlna politizálnának továbbra is. :-( Na ezért kell ezeket eltakarítani a közéletből, de örökre!

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 16:51:19

@Dickon: pontosan ez az! angyallal is az volt a legfőbb gondom a gyíkon, hogy a bigottsága miatt nem lehetett megvitatni olyan égető kérdéseket, mint a cigányság, az antiszemitizmus helyzete moon... írtam neki: azt sosem bocsájtom meg a gój motorosoknak, hogy az "adj gázt!" miatt gyakorlatilag steiner imre mellé kellett állnom!:-)...

Dickon 2019.01.06. 17:00:39

@Ms.Cunnesburry:
:)))))))
Nem nekem volt fontos. Az ellenállás éve miatt fontos. Ellenállóink erőt akartak mutatni. Az erőt mutató tömeg meg hiányzott. És még a megjelentek is elszállingóztak. Untatták őket a szónokok? Csalódtak? Meglehet. Bizony ennek a forradalomnak a legnagyobb ellensége az érdektelenség. Ezek a momentumos gyerekek nagyon lelkesek voltak decemberben, de nemsokára ők is rájönnek, megértik, hogy itt több kell. Furcsának találják majd, hogy az a több, ami a lelkesedésük és a kitartásuk mellé kellene, az pont az őket támogató politikai pártoktól nem érkezik meg. És ekkor vége lesz az egésznek.
:)

2019.01.06. 17:11:20

@Dickon:

Az egész társadalom rákfenéje és legnagyobb ellensége az érdektelenség.
Te jelenleg örülsz ennek, de ha mélyebben belegondolsz, nem annyira vidám tünet.

paraszthajszal 2019.01.06. 18:00:18

@Ms.Cunnesburry: „Ez nem döbbenetes véletlenül?

- Kocsis Máté, parlamenti frakcióvezető: Soros hadrendbe állította embereit”

Szóval közönséges konteó lenne?

És vajon ez akkor micsoda?
444.hu/2019/01/06/egyutt-tuntet-kedden-a-magyar-ellenzekkel-judith-sargentini

Tüntetés _Brüsszelben_, _Sargentinivel_ az Orbán-kormány ellen?

Kire akarnak itt valójában nyomást gyakorolni? Az Orbán-kormányra vagy a Tanácsra és a Bizottságra, hogy kívülről buktassa meg Orbánt?

Nem-e inkább ittjon, választásokon kellene győzni? Vagy abban már nem bíznak, hogy a magyar embereket meg tudnák győzni?

Karoly Temesi 2019.01.06. 18:01:27

@Magánvéleményem: a profinak nevezett nb1 bohóckodás összes fordulójának nem volt még egy időben ennyi nézője . az mlsz a valagát földhöz verné örömében ennyi ember láttán.........( évi xxx milliárd állami pénzel támogatott sport )

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.06. 18:02:25

Mi ez a lazítás nertársak? Több mint egy órája egy komment se? :-)

Na még az ügynök ügyekhez egy adalék. Malétár Pál özvegyétől és az első szabadon? választott miniszterelnöktől.

www.atv.hu/belfold/20190104-dobbenet-ezt-a-valaszt-kapta-maleter-ozvegye-antall-jozseftol/hirkereso

„Antall Józsefnek mondtam, hogy én csak annyit szeretnék, hogy azok, akik részesei voltak az '56 utáni kegyetlenkedéseknek, ne kerülhessenek be a parlamentbe, ne tölthessenek be magas pozíciókat. Tudja, mit válaszolt erre Antall József? Ha én ki akarnám zavarni a képviselők közül ezeket az embereket, akkor üresen maradna a parlament” – idézte fel a közel 30 évvel ezelőtt lezajlott beszélgetést Maléter Pál özvegye.

rasztaszív 2019.01.06. 18:04:40

@paraszthajszal: a választásokra majd akkor hivatkozhattok,ha sikerül egy olyat tartani,amit a világ is tisztességesnek ismer el.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.06. 18:21:14

@rasztaszív: :-) Formálódó ellenzéki koalának egy megvalósítható ötlet. A blokkláncban valamiért jobban bízom mint a "nemzeti" választási irodában. :-)

fintechradar.hu/legaltech/0105/thaifoldon-hamarosan-blockchain-alapu-lesz-a-valasztas/

Éjszakás műszak paraszhajszál híján időben megjött. :-) Ha nem a vélemény deformációjára költenének a nertársak hanem a valódi dolgozókra nem lenne olyan amit most linkelek. Elfogyott a pénze hó végén és nem tudott munkába menni. :-( Linkelem is. Nyomorba taszították a nertársak a fél országot. :-(

nertars.blog.hu/2019/01/06/eleg_volt_705

paraszthajszal 2019.01.06. 18:23:07

@rasztaszív: Hát arra várhatnánk, hogy a Transparency, az Amnesty és a Helsinki Bizottság bármit is tisztességesnek fog minősíteni, ahol nem az ő lieblingjeik nyernek.

Mindenesetre májusban az amúgy arányos, listás rendszerű EP-választásokon szépen le lehet majd mérni, hogy melyik párt mögött mekkora tömegtámogatottság van, ténylegesen van-e „tömeges elégedetlenség”, amit a firkászok vizionálnak (a gyér érdeklődéssel megtartott tüntetések ellenére).

paraszthajszal 2019.01.06. 18:32:33

@rdos: „Elfogyott a pénze hó végén és nem tudott munkába menni.”

Kapitalizmus van, a saját karrierjéért, választásaiért (hol, mit, mennyit tanul; hova jelentkezik állásra, mennyit teljesít, mikor veszi a kalapját) mindenki maga felelős.

Az ilyen típusú problémákra mindenkinek saját magának kell megoldást találni.

Ha nem jön ki a pénzéből hó végéig, vegyen vissza a kiadásaiból; nem létszükséglet a családi csomag a tv-előfizetésben, vehet Arany Ászokat a Pilsner Urquell helyett, ihat csapvizet az ásványvíz helyett.

Ha elégedetlen az állásával, tessék újat kereni – ne várja, hogy a szemét főnök majd magától megjavul, a szarul menő cég majd óriási fizuemelést ad.

Ha csak várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön, akkor még sokáig szarul fogja érezni magát.

rasztaszív 2019.01.06. 18:34:37

@paraszthajszal: az más,ezért az ebesz-t kell utálnotok...

paraszthajszal 2019.01.06. 18:43:29

@rasztaszív: Ami a dolgok érdemi részét, a választások titkosságát és tisztaságát illeti, arról az EBESZ is megállapította, hogy „a választás napi eljárások lebonyolítása általában véve szervezetten és jogszerűen történt, a szavazatszámlálást is ideértve. Az SZSZB tagjai felkészültek voltak, feladataikat átlátható módon végezték.”

Ami a többit illeti, pl. hogy állítólag a médiában kormánypárti túlsúly van (szerintük), arra a 2002-es Dr. Medgyessy Pétert tudnám idézni: „akinek saját tévére van szüksége, az vegyen magának egyet”.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.06. 18:44:42

@paraszthajszal: A lényeg nem ment át. Minden hónap tizedikén volt a fizetés. Az egyik hónapban véletlenül 11-én volt, de nem tudta előre. :-(

Egy tisztességes kapitalizmusban a fizetési határidőt tartani illik. Tisztesség a ner-ben?

Nem etetlek. Paraszthajszál híján így is túl sokat beszélgettem veled.

rasztaszív 2019.01.06. 18:46:36

@paraszthajszal: az ebesz szerint tisztességtelen volt a választás.

az pedig,hogy a tisztességtelenségre nektek mindig van egy magyarázatotok,csak titeket minősít.

2019.01.06. 18:48:35

@paraszthajszal:

"a gyér érdeklődéssel megtartott tüntetések ellenére"

tegyél már fel fidessmajom egy saját képet, ahol látható a tömeg gyérsége. a kurv@@nyád.

112. 526 db tüntető volt kint, a gennyes origo lapotokon kint van a névsor, és az is, hogy eme soros katonák fejenként a menet előtt, 25000 forintot vehettek át közvetlenül Soros Gyuribácsitól.

paraszthajszal 2019.01.06. 18:54:28

@rdos: „Egy tisztességes kapitalizmusban a fizetési határidőt tartani illik”

Ez igaz, de az igencsak gáz, ha valakinek egy napra való tartalékja sincsen – az is könnyen megeshetett volna, hogy nem a cég csúszik meg, hanem neki üt be egy váratlan kiadás (pl. beázik a tető, sürgősen meg kell csináltatni).

Azon kívül Magyarországon sok vállalkozás, munkavállaló összetenné a kezét, ha a vevői vagy a munkaadója csak egy-egy napot csúszna meg a fizetéssel. Tény, hogy ebben még nem vagyunk a Nyugat szintjén, de ezért nem is lehet úgy menedzselni a háztartás pénzügyeit, hogy ennyitől beüssön a csőd.

„mindig van egy magyarázatotok”

Ahogy nektek is. Persze soha nem magatokban keresitek a hibát, hanem a Fidesz, a választók, az időjárás… Kifogásokkal teli van a padlás.

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 18:54:55

@Ms.Cunnesburry: nem örül ennek, de felakasztani nem fogja magát, megvan a saját egzisztenciája, ha azok nincsenek ott, akiknek ez valóban létkérdés, akkor ennyi...
buék!

paraszthajszal 2019.01.06. 18:57:46

@az EU pénzek zsákolója: „112. 526 db tüntető volt kint, a gennyes origo lapotokon kint van a névsor”

Ez valami hülye vicc?

A létszámra nem ártana forrást is megadnod…

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 18:58:23

@paraszthajszal: érdekes, hogy a baribaszó ner-cselédek mindig valami külön definícióját adják a szavaknak, mint pl. tisztesség, hazaszeretet, stb.... van a magyar nyelv és a ner-magyar nyelv...

2019.01.06. 19:02:16

@paraszthajszal:

"A létszámra nem ártana forrást is megadnod…"

az a szennyes origo írta, aztán gondolom bexartak és levették a listát.

de gondolom te, amikor azt állítottad hogy gyér, kb. 2000 ember volt kint, nyilván tudod valamivel bizonyítani........

paraszthajszal 2019.01.06. 19:03:23

@Sir Bates dö Hól: A politika nem angolkisasszonyoknak való.

A „23 millió romános” szoci kampányban se sok tisztesség volt, de a tisztelt „civilek”, független ítészek közül ez akkor még senkit nem érdekelt. Ez van.

rasztaszív 2019.01.06. 19:04:15

@paraszthajszal: szerinted a választások tisztességtelensége az ellenzéken múlt?amúgy magadnál vagy...?:)

paraszthajszal 2019.01.06. 19:10:10

@az EU pénzek zsákolója: Hazudozol össze-vissza, fiacskám. Senki nem vállalkozna arra, hogy főre pontos létszámot adjon meg, csak nagyságrendi becslések vannak.

A 24.hu-é pl. „több mint tízezer fős” 24.hu/belfold/2019/01/05/ujra-tuntet-az-orszag-a-rabszolgatorveny-ellen/ , a Pesti Srácok szerint „több mint 5000 fős” pestisracok.hu/rendszervalto-diderges-es-az-ismet-elmaradt-szingularitas-videoriportunk-a-tuntetesrol/

Százötvenezer főről tudtommal senki nem írt, a lényeget tekintve pedig mindegy is, hogy ki lőtt közelebb a tényleges létszàmhoz.

Egy igazi tömegtüntetés az így néz ki, pubikám:
youtu.be/JAPaXp2Jrvc

2019.01.06. 19:22:06

@paraszthajszal:

van pofád a fidesses prostisrácokkal jönni, mikor az origo írta a 100 ezer feletti soros katonát? pofám leszakad, már a fidessmédiát is lehazudtolja.
igazi alja vagy....

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.06. 19:26:04

Még az előző műszak nehezményezte propelleres linkemet kollaboráns politikumunkról. Akkor az eredeti? forrást is megadom.

www.utolag.com/Ilkei/UgynokokAzOrszaggyulesbenIV/UgynokokAzOrszaggyulesbenIV.pdf

Látom csak ketten vannak itt a nertársak az éjszakás műszakban. Hajszál itt birca a nertárs blogon. Lehet abban reménykednetek nertársak hogy a szavaitokkal élve "tüntik" kifulladnak (nem fognak), hogy nem lesz sztrájk (lesz és sok olyan is lesz, amire nem is számítottatok ti sem de még nertőkés gazdáitok sem :-)). A nagy makedón nemzeti hőst is kiismerték még a hívei is röpke tíz év alatt Gruevszki ha jól emlékszem a nevére.

MoszkoVityátok csak a 9.-et tapossa, de már látható hogy a "nerkirály" (m)esztelen. Itt a vége nertársak. Lehet hogy még évekig elagonizáltok, de szerintem valószínűbb hogy legkésőbb ősszel kiderül a valós támogatottságotok (önkormis és eu-s választások). :-)

paraszthajszal 2019.01.06. 19:29:03

@az EU pénzek zsákolója: Igazi alja hazudozó, na az te vagy kisfiam!

Legközelebb tessék ügyesebben szervezni a tüntetést, hogy ne csak pár ezren lézengjenek rajta (akiknek a jó része a vége előtt haza is ment) – belinkeltem neked a 24.hu-t is, ott se volt szó százezerről (és annyian nyilván nem is voltak).

A számháborút mellőzendő maradjunk annyiban, hogy ez kevés, mint mackósajtban a brummogás.

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 19:36:47

@paraszthajszal: tajparaszt, én akkor is jeleztem, most is jelzem; ne bújj mindig a tömegbe! rólad beszéltem: te használsz más definíciót! vállald már fel a hitványságod, nincs azzal gond, ne legyél képmutató!...

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.06. 19:38:20

@az EU pénzek zsákolója: Ne etessük a bérkommert. Ő ezért kapja a fizetését. Ha nem válaszolsz neki kevesebbet kommentelhet, kevesebb lesz a fizetsége. Rögtön jó példát is kap a kapitalizmusból. :-) Fájni fog a nertársaknak. :-) És ugyanezt javaslom @rasztaszív: -nek is. :-)

Ha dohányzol, szokj le a cigiről! Ez is fájni fog a nertársaknak. :-) Neked meg csak jobb lesz. :-)

2019.01.06. 19:42:54

@rdos:

szívatom a mocskot, először leírja hogy alig voltak, cirka 2000, majd kikeresi hogy kb. 10e fő volt.

ostoba, mint egy köbméter pacifax. :D

paraszthajszal 2019.01.06. 19:47:44

@az EU pénzek zsákolója: Hazudsz libbantkám, és ezt mindenki ellenőrizheti, ha visszanézi a kommenteket.

2000-es számot én sose írtam, ez a te kitalációd volt, én „gyér érdeklődést” írtam – márpedig egy közel tízmilliós országban, kétmilliós nagyvárosban a kb. 10 000 is igencsak gyér.

Az „igazi tömeg” valahol százezernél kezdődne, de attól ti marha messze voltatok.

2019.01.06. 19:52:23

@paraszthajszal:

gondolom azt állítod, a többi elégedetten nézi O1G ámokfutását, lölő gazdagodását a ner hazugságokat, az ország hanyatlását.

ez a nép szimplán egy lusta gané amely önmagáért se áll ki, de nem jelenti azt, hogy a tolvajokat szereti...
kezdetnek jó a 10e. csak legyen több is, akkor a csüngőhasú már biztos foshni fog. remélhetőleg már most szedi marokszám a xanax-ot.

sinus67 2019.01.06. 19:54:41

@paraszthajszal:

Nos nézzük számodra ki a hibás!

- Gyurcsány
- Soros
- migráns
- libsi
- ballibsi

...

Nem láttam a felsorolásaidban egyszer sem a fideszt, vagy Orbán nevét. Csakis másokét.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.06. 19:55:40

@az EU pénzek zsákolója: Az átkosban sem a legtehetségesebbek mentek agitPRop vonalra. Lépj át rajta és ne is foglalkozz vele. Vérnyomásodnak is jót tesz. :-)

Azzal pedig pont nem szívatod ha beszélgetsz vele, hanem éppen hogy fizeted, a bérét keresed meg neki. :-( Úgy "szép" az agitPRop ha hatástalan, azaz válasz nélküli. :-)

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 19:56:26

@paraszthajszal: ez speciel fedi a valóságot: "ostoba, mint egy köbméter pacifax. :D", sz'al legfeljebb azzal vádolhatod @az EU pénzek zsákolója: -t, hogy féligazságokat mond;-)...

Helga Beauty Salon. 2019.01.06. 20:01:34

@Sir Bates dö Hól: hájas testvér, mindketten tudjuk, hogy nem őszinte a te mosolyod;-)...

Persze! Szánakozó. Látom van már rutinod, sokszor lehet benne részed egy kiadósabb nagyképű sznoboskodás után. Ezt érdemled.

Karoly Temesi 2019.01.06. 20:02:22

@paraszthajszal: 1848.03.15. !!! Kb. ötezer ember előtt mondta el versét petőfi .......és mi lett belőle .. a lavina egy kis hógolyóval kezdődik.( panyimájes ? )

Hungryhorse 2019.01.06. 20:20:02

@Karoly Temesi: a lepényhal megy elől, a remény hal meg utoljára.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.06. 20:30:32

Látom újabb nertárs érkezett erősítésnek.

@Sir Bates dö Hól: Szerintem inkább egymással beszélgessetek mint a nertársakkal, de persze ez csak egy kóbor ötlet volt a részemről. :-)

Mentem. További kellemes csevegést kívánok nektek.

Ui.: Fabiusról van híretek?

Gandosz 2019.01.06. 20:31:48

Kövessék a magyarokat genetikailag alávalóknak tartók Kertészt Kanadába, sokkal jobb lenne az országban, sokkal jobb lenne az emberek minősége.

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 20:39:53

@Helga Beauty Salon:
"
Helga Beauty Salon
5 órája
@Sir Bates dö Hól: :DDDDDDDD"

neked ez a szánakozó mosoly? hülyébb vagy, mint gondoltam, pedig nem raktam magasra a mércét;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 20:47:05

@rdos: nem tudok róla semmit... csá'

Sir Bates dö Hól 2019.01.06. 20:48:51

@Gandosz: te vagy az élő példa felvetése igazolására, hogy basszam a szádat...

paraszthajszal 2019.01.06. 20:52:08

@az EU pénzek zsákolója: „gondolom azt állítod, a többi elégedetten”

Nem, ilyet nem állítottam; ennyi emberrel a parlamentbe se lehet bejutni, márpedig a dk-t és az mszp-p-t (igaz, nem sokkal, de) bejuttatták oda. Az csak még szomorúbbá teszi a dolgot, hogy még a törzsszavazókat se tudták mozgósítani. Így az eddigi történések alapján kötve hiszem, hogy Orbán nagyon stresszelne – az igazság pillanata pedig legkésőbb májusban eljön…

@Sir Bates dö Hól: Ez egy közönséges ad hominem, kultúremberek közötti vitában nem érv. (Arról nem is szólva, hogy az igazságtartalma objektíven nem megítélhető.)

@Karoly Temesi: „Kb. ötezer ember előtt mondta el versét”

Több mint 150 éve még ez egész vállalható létszám volt. Ne felejtsd el, hogy akkor még nem lehetett facebookon tüntetőket toborozni, a külvárosból 40 perc alatt a Kossuth térre érni metróval stb.

2019.01.06. 21:15:55

@paraszthajszal:

24.hu/belfold/2006/10/05/lejart_fidesz_ultimatuma/

telibefoshták O1G-t a szavazói 2006 ban, ugyanígy küzdött, de azóta megtanulta a gátlástalan g..iség fortélyait, ezt a népet (tökmindegy melyik oldal) alig lehet bemozdítani.... a fiatalok mentek a net miatt utcára, a többi répa, állítom, akkor se menne, ha kivenné szájukból az utolsó falatot is O1G.
Birka ez, tökmindegy melyik oldal. :D s ez alapvető gond.

pénzért, busszal viszi a gyűléseire a rajongóit a fidess is. :D vacsiztatja is őket.

2019.01.06. 21:25:02

@Sir Bates dö Hól:

Viszont.)
Pedig nagyon örvendezősnek tűnt.
Sokan várnak arra, hogy elfogyjon a tömeg az utcáról. mintha azzal a probléma meg lenne oldva.
Nekem is megvan az egzisztenciám. de egyáltalán nem mindegy számomra, milyen közegben élek.
Ha itt ezt az aránylag élhető társadalmat valamelyik politikai erő szét akarná baszni csak azért, hogy megtartsa hatalmát, ostoba lőzungokkal etetve a népet, én bizony tiltakoznék ezerrel.
Akkor is, ha a szószólók gyengék, kétbalkezesek, hisz nem értük teszem.
Hanem magamért és azokért, akiknek bár ott lenne a helyük mégsincsennek ott, mert vagy nem tudják, vagy nem akarják felfogni, mi történik körülöttük.

Szerencsémre Szlovákiában nem teljesen rezignáltak az emberek. Nagyobb korrupciós botrányok kirobbanása, politikusok sorosozása vagy mint legutóbb, a tüntetések szervezőinek vegzálása után utcára vonulnak. Viszik táblácskáikat- Nem vagyok bérenc! Börtönbe velük! stb.
Talán ez 89 öröksége.
És ez így van jól.
Az állampolgárok így közlik politikusaikkal (kormánypárti vagy ellenzéki) , hogy amennyiben nem tartják be a játékszabályokat, bármikor elküldik őket a picsába. Mert ugye mi vagyunk többen.
Ugyanez megfigyelhető munkavállalói vonalon. Arra ott a sztrájk. És ha nem az én ágazatomat érinti, lehetek szolidáris vele. Elég egy színes szalag a kabáton, s rögtön eggyel több ember támogatja a követeléseket. Nyomásgyakorlásnak az is elég.

Szóval van ám mozgástér, nem muszáj sem belecsicskulni sem kötelet fonni.

Gedeon Vinklmann 2019.01.06. 22:28:27

A "világsajtó nagyon odafigyelt"....csak te nem figyeltél Szelestey, mert valami egészen más olvasható, pl.-ul mindjárt a Times cikkében.
Gratulálok a minden bizonnyal létező, veszprémi, 39 éves 5 gyermekes acélmunkás megálmodójának!

Vakerok 2019.01.06. 23:30:18

Nem baj, ha kivűlről is nyomják krahácsot!

alöksz róz 2019.01.07. 00:55:56

@Ms.Cunnesburry: magyarországon meg kb mindenki úgy van vele, hogy neki jó legyen, a többit meg leszarja.
kb. ilyen a munkavállalói szolidaritás magyarországon:
vmelyik szakszervezeti vezető mesélte vhol (elő tudnám keresni, ha nagyon kéne), hogy az egyik nagy cégnél felmerült két lehetséges megoldás a válság idején
vagy 'állásidőt' fizet a cég mindenkinek (és így mindenkinek megmarad a munkaviszonya, de így értelemszerűen valamivel kevesebb lesz a pénz, amíg újra be nem indul a full termelés), vagy kirúgnak egy csomó embert (és így a maradóknak ugyanannyi lesz a pénze). a szakszervezet megkérdezte a dolgozókat, hogy legyen. hát szinte kivétel nélkül mindenki a második verzióra szavazott.

Helga Beauty Salon. 2019.01.07. 10:12:59

@Sir Bates dö Hól: neked ez a szánakozó mosoly? hülyébb vagy, mint gondoltam, pedig nem raktam magasra a mércét;-)...

Úgy gondolod, hogy te rakosgatod a mércét? Legyél már szerényebb, volna mire! Egy épelméjű gondolatod sincs, ha valami nem fér bele abba a hülye búrádba, elkezded elemezgetni a másik felet, hogy ilyen meg olyan, érdemben pedig egy nagy adag híg fos vagy csak.

Sir Bates dö Hól 2019.01.07. 11:34:54

@Helga Beauty Salon: hájas testvér! nyugalom! mindig találsz nyalható segget, én nem pályázom ilyesmire:-)...

Épüljön stadion a CEU helyére 2019.01.08. 02:51:43

"A világsajtó nagyon odafigyelt a tegnapi tömegtüntetésre, érzi, hogy valami érlelődik"

Ja mind a 300 embert jol megfigyeltek.

Orbán Viktor 2010.......2030 2019.01.08. 02:58:01

"Tegnap öregek, fiatalok egyaránt voltak a tömegben, olyanok vezették őket, akiket megriaszt, hogy az ország átcsúszik diktatúrába."

Atcsuszik ?????
Mi az hogy atcsuszik ?? A nyujorktajmsz mar 8 eve megirta, hogy fasiszta diktatura van, akkor most hogy hogy meg csuszkal ??? Csak a mult heten haromszor irtak meg a hogy diktatura van. Nem ertem hogy csuszkalhat meg mindig amikor 8 eve mar fixen leirtak , hogy diktatura van.

Orbán Viktor 2010.......2030 2019.01.08. 03:08:15

" A plakátok azt sürgették, hogy söpörjék el a rendszert, továbbá általános sztrájkra hívtak fel. "

Na ez peldaul konkretan hazugsag !!!!! Szo nem volt SZTRAJK-rol.
A tuntetok vegig SZRTAJK-rol beszeltek
888.hu/article-az-internet-nepe-lesujtott-az-ellenzeki-tuntetokre

:))))))

nemecsekerno_007 2019.01.08. 08:46:51

"A világsajtó nagyon odafigyelt a tegnapi tömegtüntetésre, érzi, hogy valami érlelődik"
Hehehehe!!! Inkább úgy mondanám, hogy valamit érlelnek...

Minden ballib bérretteg 2019.01.08. 09:49:29

Megdöbbentem.

Soros által uralt médiát rendkívüli módon érdekli a Soros által szervezett puccs kísérlet.

Fantasztikus.. :DDD

ben2 2019.01.08. 11:30:26

Rövid összefoglaló a ballib információs buborékról:

Az ellenzék forradalmi pillanatnak éli meg, hogy képesek valamiben egyetérteni, miközben a társadalmi támogatottságuk ugyanúgy stagnál, mint az elmúlt 10 évben.
Ugyanazok tüntetnek ugyanannyian ugyanazért (csak más apropóból), miközben már az ultráik is belefáradnak a végeláthatatlan fingreszelésbe.
A külföldi sajtó pedig ismét ráaggatja az országra a sokszor ismételt jelzőit, a B1 pedig ezt a hetente, rutinszerűen ismétlődő aktust hetente, rutinszerűen bombahírként próbálja tálalni.
süti beállítások módosítása