B1 blogcsalád



Die Zeit: az elmúl három évben egyre nagyobb az elnyomás Magyarországon

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2018. december 27. - Szelestey
  • Magyarország a tüntetésekkel visszaszerzi nemzetköz becsületét, már látni, hogy a király meztelen, az udvar pedig sebezhető;
  • Orbán Viktornak továbbra is a bajkeverésen jár az esze, ajánlatos, hogy az EU és a NATO minden eddiginél éberebb legyen, az emberek pedig igenis vonuljanak ki az utcára, amint azt látják, hogy országukban rosszabbra fordulnak a dolgok;
  • Az Auróra, mint az államhatalom esküdt ellensége.

Die Zeit

die_zeit.jpg

A magyarországi tüntetések azt tanúsítják, hogy az ország több mint a tekintélyelvű kormány. Amikor a magyar helyzetről esik szó, Nyugaton a legtöbbször az jut az emberek eszébe: rezsim, jobbratolódás, elnyomás, sőt diktatúra. A jelentések elsősorban a negatív fejleményekre összpontosítanak, tehát arra, ami aggodalmat kelt. Márpedig rossz dologból sok van Orbán Viktor földjén. Főként ott, ahol a kormány megpróbálja leépíteni a jogállamot. Csakhogy ez a fajta megközelítés odavezet, hogy a távolból már nem látni azt, ami reményt nyújt. Pedig a hónap közepe óta tízezrek vonulnak az utcára. A túlmunka szabályozásából valóban főként a német cégnek húznak hasznot, ahogyan azt Szíjjártó Péter elismerte. Merthogy olcsón tudnak termeltetni. Csupán a munkavállaló jár rosszul. A tiltakozók ellen a hatalom minden lehetséges eszközt bevet. Az állami média árulónak állítja be az ellenzéket.

Ám egyáltalán nem lehet egységes ellenzéki mozgalomról beszélni, a paletta a szélsőjobbtól egészen a baloldalig terjed. De itt is az nyilvánul meg, hogy az emberek dühösen reagálnak egy szociális kérdésre. Annak idején a Fidesz hatalmasságai keltek fel a kommunista diktatúra ellen, most ugyanők ütköznek ellenállásba – ellentmondásos politikájuk miatt, éspedig nem először. Orbán pár éve ejtette az internetadót. A megmozdulásokat mégsem lehet magától értetődőnek venni, mivel az eltelt 3 évben még élesebb lett az elnyomás. Bárki szólal meg, a kormány úgy állítja be, hogy a bírálat árulás a hazával szemben. Meg hogy azt Soros megbízásából Brüsszel ösztökéli. A cél pedig a migráció elősegítése volna. Aki mégis tüntet, az sokat kockáztat – a demokráciáért. Ezért fontos kimondani, hogy Magyarország nem csupán az autoriter hatalmat jelenti, létezik harcos ellenzék. Aki ezt nem veszi észre vagy elfelejti, az Orbánnak tesz nagy szívességet. 

 

Politico

politico_1.jpg

Orbán Viktor a megmozdulások és a több mint 50 letartóztatás ellenére továbbra is meglehetősen népszerű, főleg vidéken. Megfigyelők azonban a kormányfő magabiztos karácsonyi nyilatkozata ellenére arra figyelmeztetnek, hogy a közösségi média megtörheti a hatalmát. Egy névtelenséget kérő korábbi magyar tisztségviselő úgy értékelte, hogy kiderült: a király meztelen és az udvar sebezhető, amivel a legutóbbi viharos parlamenti ülésre utalt. A Facebookon sugárzott képek egy megrendült és önbizalomnak híján levő miniszterelnököt mutattak. A következő nagyszabású demonstrációt a jövő hónap elejére tervezik, és szó van általános sztrájkról is. Ez azonban kemény dió, mert a szakszervezetek viszonylag gyengék és sok szállal kapcsolódnak a Fideszhez.

Az anyag megszólaltatja Szél Bernadettet, akin még mindig látszanak annak a jelei, hogy szó szerint kihajították az állami tévé székházából. Azt mondta, ilyen még nem történt az elmúlt 28 évben, mármint hogy a rendőrség nem volt hajlandó segíteni a parlamenti képviselőknek, vagyis nem a nép oldalán állt. A cikk idézi Donáth Annát, a Momentum alelnökét, aki történetesen az egyik 56-os hős unokája, és aki azt nyomatékosította a múlt pénteki megmozduláson, hogy 2019 az ellenállás éve lesz. A részvevők nagy része fiatal volt, és nekik egyre inkább elegük van Orbán Viktorból.

 

Le Figaro

le_figaro_1.jpg

A magyar lakosság öregszik és száma egyre csökken, a kormány azonban továbbra is elveti a bevándorlást. Orbán Viktor inkább a családok támogatásával igyekszik megállítani a kedvezőtlen demográfiai folyamatokat. Egy anyára statisztikailag kevesebb, mint másfél gyerek jut, így 1980 óta folyamatosan kisebb és kisebb a lakosság létszáma. A pár napja véget ért családügyi konzultációt az egyik érintett, egy kétgyermekes anyuka az ablakon kidobott pénznek tartja, mert úgy gondolja, hogy az csakis a Fidesz-híveknek szólt. Olyannyira, hogy a kérdőívet odaadta a kicsiknek, legyen min rajzolniuk. Ezzel szemben azt mondja, hogy a bölcsődékben katasztrofális a helyhiány. A magyar állam azonban igen nagyvonalú a családokkal szemben.

Melegh Attila, a KSH munkatársa arra figyelmeztet, hogy ha marad a halálozások jelenlegi üteme, akkor a lakosság száma 2070-re 6-8 millióra esik vissza. Csakhogy mivel mind kevesebb nő van szülőképes korban, nem lehet várni, hogy megugrik a születések száma. Ráadásul a mortalitás magasabb, mint az többi uniós országban és akkor még nem említettük a nagyarányú kivándorlást. Úgy becsülik, hogy 2010 óta 600 ezer ember hagyta el az országot. Ez pedig komolyan veszélyezteti a nyugdíjak kifizetését, valamint a szociális biztonságot. A demográfus azt mondja, hogy a társadalmi juttatások hatása kedvező, illetve, negatív volna, ha leállna, ahogyan az 1995-ben egy neoliberális fordulat során történt.  És a magyarok félnek, mert az emberek a globalizáció kellős közepén mennek el, és ez elég ahhoz, hogy fenntartsa a nacionalizmust.

 

Le Monde

le_monde.jpg

Olaszország, Lengyelország, Magyarország. Az újság ezt a három államot említi annak érzékeltetésére, milyen kaotikus volt a búcsúzó év az európai közösség számára. A jó az egészben csak az, hogy a legrosszabb soha sem biztos. Mert az még csak elmegy, hogy populisták kormányoznak Magyarországon vagy Csehországban, de hogy már az unió egyik alapító tagállamában is, nos, ez már nagy válságot tükröz a földrészen. A különös olasz koalíció az elején igencsak akadékoskodott a menekültek ügyében, de azután a dolgok Brüsszel javára fordultak, mert a pénzpiacok hatására Róma a végén beadta a derekát a költségvetés ügyében. Így nem lesznek szankciók, az EU pedig jobban oda tud figyelni más kényes témákra. Jelen állás szerint hasonló a végkimenetel Lengyelország esetében is. Itt a bírák kényszernyugdíjazása kapcsán az Európai Bíróság segített be.

Magyarországon Orbán Viktor az év végén kénytelen új típusú tiltakozással szembenézni. A mozgalom átfogja a teljes ellenzéket, amit a rabszolga törvény váltott ki. Ez esetben Brüsszeltől nem várható semmiféle nagy dobás, a Bizottság idáig inkább kímélte az illiberalizmus prókátorát. A hangadó az Európai Néppárt, amely továbbra is eltűri soraiban a magyar miniszterelnököt. Ám a magyar példa igazolja, hogy a populista nyomulás nem okvetlenül sorsszerű. De még jobb volna, ha az EU határozott álláspontot tudna elfogadni és azt képviselné is, mert akkor olyan kompromisszumra juthat, amivel megmenti az arcát és fenntartja a közösségi jog szellemét. Még messze vagyunk attól, hogy a populista elméletek kiütéses vereséget szenvedjenek, viszont ennyire már volnánk.

 

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

Az évértékelő szerint leginkább a rossz kormányzás jellemezte 2018-at, emberemlékezet óta nem nyújtottak ilyen rossz teljesítményt a világ vezetői, még diktátorok is megbotlottak. A listát Trump vezeti, aki már nemigen tudja mivel meggyőzni az amerikaiakat, hogy két éve jól választottak. Újabban embert sem nagyon talál az adminisztráció kulcsposztjaira. De ez még mind semmi ahhoz képest, hogy mekkora károkat okozott annak a szerepnek, amelyet az Egyesült Államok töltött be a nemzetközi politikában. Csaknem ennyire siralmas, amit a brit kormány művelt, hogy elkerülje az egyetlen érdemleges opciót, az új népszavazást a kilépésről.

Macron tavaly még a nyugati világ nagy reménységének számított, mára már nem győz visszavonulni a sárga mellényesek elitellenes lázadásának hatására. Merkel szinte az egész évet azzal töltötte, hogy kezelje az ellene kirobbant nyílt lázadást az uniópártokon belül. Szavatolni tudta a stabilitást az országban, de az sok német szemében inkább stagnálásnak látszik. De cseppet sem jobb a kép az olaszoknál, spanyoloknál, svédeknél, litvánoknál és a belgáknál sem.

Nem volt ez jó év az erős emberek, illetve a hibrid rendszerek számára sem, ideértve többek közt Putyint, Erdogant és a szaúdi koronaherceget is. Orbán Viktor a jelek szerint túlterpeszkedett, amikor megpróbálta még inkább megszilárdítani hatalmát a sajtóban és a túlórák szabályozásával. Az utóbbi 8 év legmakacsabb tiltakozó hullámával néz szembe és kénytelen volt erőszakot alkalmazni a tüntetők ellen. A hibára hajlamos vezetők miatt a széttöredezett világban még nagyobb a konfliktus lehetősége, mindenféle értelemben.  Ma már teljesen normális, hogy nincs elég hozzáértő, tisztafejű, nagyképűségtől mentes vezető. Úgy hogy az embereknek ajánlatos ébereknek lenniük és gyorsan barikádra kelniük, ha egy országban tűrhetetlenül romlik a helyzet.

 

The Times

the_times.jpg

A lap úgy látja, hogy Putyin nagyobb veszélyt jelent, mint a populizmus. A világ mozgalmas időket él át, napjainkban a legjellemzőbb a Brexit és Trump. Nem a kiszámíthatatlanságuk miatt, hanem mert jól illusztrálják, hogy szétesőben van a szabályokra épülő nemzetközi rendszer. Ez a populista kihívás mutatkozott meg a sárga mellényesek gyakran erőszakos demonstrációiban. Az elitellenes mozgalom kiváltó oka a globalizáció elutasítása. Ehhez járult még a bevándorlás és a multikulturalizmus okozta nyugtalanság a németeknél, magyaroknál és lengyeleknél. Így a reakciók ott is hasonlóak voltak. Törökországban, Brazíliában és a Fülöp-szigeteken pedig erős embereket segítettek hatalomra. Az egészre ráerősített a 24 órás hírfolyam és a közösségi média, amelyet pl. Oroszország képes manipulálni.

De azért a kilátások mégsem annyira rosszak. Európa már sokkal rosszabbat is átélt, amikor kettéosztotta a Vasfüggöny. Most a fenyegető Oroszországra, a felemelkedő Kínára és a csapkodó USÁ-ra kell összpontosítania. Ugyanakkor az orosz elnök kénye-kedve szerint emelheti a tétet, ha betör Ukrajnába, de közben kóstolgatja a nyugati védelmet is, amikor kíbertámadásokat indít és beavatkozik a Baltikumban, illetve a Balkánon. Arról nem is beszélve, amikor megmérgezi az ellenfeleket. Szóval jövőre a Nato-nak és az EU-nak még inkább résen kell lennie, mint idáig bármikor.

 

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg

Az osztrák uniós elnökséget legjobb esetben is csupán úgy lehet értékelni, hogy Ausztria átvészelte a dolgot – hangsúlyozza az elemzés. Kurz kancellár két fontos területen is kudarcot vallott, és ennek nem csupán az az oka, hogy viharos időket élünk, lásd a Brexit körüli zűrzavart, az ámokfutással felérő olasz költségvetést, valamint Magyarországon a száguldó orbánizmust. A felelősség az osztrák kormányt terheli, amely túl magasra tette a lécet, hogy azután összegörnyedve átbújjon alatta. A mottó az volt, mindenek előtt a migrációra kihegyezve: Európa, amely megvéd. Ez pedig a bécsi olvasatban bezárkózást jelent, csak éppen megfeneklett a hozzákapcsolódó kép zászlóhajó: ti. hogy a földrészen kívül hozzanak létre gyűjtőtáborokat a menekültek számára, illetve gyorsan erősítsék meg a külső védelmet.

De a mélypont az, hogy Ausztria elutasította az ENSZ migrációs csomagját. Az ország, Kurz ígéretével ellentétben, nem hogy hídépítő lett volna, hanem megosztónak bizonyult. Hagyta, hogy a belpolitikai populizmus az uniós szerep fölé nőjön. Példáján más európai államok is felbátorodtak, emiatt a végén az EU megint csak belemerült a civakodásba. Románia ily módon nehéz csomagot vesz át, ráadásul az országot belső válságok sújtják. És ez nem jó előjel a földrész számára. Mindazonáltal az osztrákoktól eltérően olyan kiinduló pontot jelent, amelyet alapul véve a románok nemigen maradhatnak el az elvárásokhoz képest.

 

CNN

cnn.png

Az amerikai hírtévé hosszú riportban mutatja be, miként lett a magyar állam ellensége a 8. kerületben lévő Auróra közösségi központ. A létesítmény, amelynek helységeit több NGO is bérli, a túlélésért küzd a szélsőjobbos támadások, a rendőri razziák és az önkormányzat lépései miatt. A Fidesz április óta egyre erősödő bírálatok célpontja az USA, illetve az EU részéről, miután lecsap a demokratikus intézményekre, valamint a civil társadalomra. Bírálók szerint az orbáni illiberalizmusban már szinte rutinnak számít, hogy jogi lépésekkel, bűnügyi vizsgálatokkal és rágalomhadjáratokkal próbálnak lehetetlenné tenni civil szervezeteket. Az Auróra gazdái azt mondják, ők ezt a saját bőrükön tapasztalták meg, mivel meghirdetett céljuk, hogy biztonságos környezetet teremtsenek a civilek számára. A hatalom pedig – mutat rá Schönberger Ádám, a Marom zsidó szervezet vezetője – nem szereti az olyan értékeket, mint a szociális befogadás, vagy ha valaki a civil társadalmat építi és az emberi jogokért küzd.

Az épület egy osztrák tulajdonában van, de a centrum kap némi támogatást a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványtól is.  Ez utóbbi körülmény aligha teszi népszerűbbé az Aurórát az Orbán-kormány szemében. Hunyadi Bulcsú a Political Capitaltől úgy érzékelteti a helyzetet, hogy aki bírálni meri a hivatalos politikát, vagy felszólal a korrupció, illetve a jogsértések ellen, azt gyakorta Soros-ügynökként bélyegzik meg. Mint megjegyzi, Magyarország az utóbbi 8 évben központosított állam lett, egyetlen párt uralja szinte az egész közszférát. Schönberger hozzáteszi, hogy a hatóságok igyekeznek elszigetelni a nemszeretem NGO-kat. És a Soros elleni kampány eljutott az önkormányzatok szintjére is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8014516114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rallus 2018.12.27. 07:37:28

Feltehetően a "világsajtó" tulajdonosainak és vezető dolgozóinak nem a Karácsony az ünnep....

rasztaszív 2018.12.27. 08:30:03

@rallus: és...?!a "világsajtónak" kereszténynek kellene lennie...?!

rallus 2018.12.27. 08:39:44

@rasztaszív: Nem vagyok liberális, hogy eldöntsem kinek mit kell ünnepelnie, csak bátorkodtam feltételezni...

rasztaszív 2018.12.27. 08:43:57

@rallus: szerintem az,hogy a "világsajtó" nem keresztény,teljesen természetes.azt nem értem,neked miért nem az?

2018.12.27. 08:59:48

@rallus:

neked is fontosabb a blogon O1G zacsit nyalni, mint a családod, te keresztény langyi.

FCUK5 2018.12.27. 09:27:46

"az elmúl három évben egyre nagyobb az elnyomás Magyarországon" abszolút egyetértek. az elmúlt 3 évben olyan ballib elnyomás van, hogy a fal adja a másikat. mindenki fasisztanáciantiszemitadiktátor, aki nem úgy pattog, ahogy szerintük kellene.

pedig ideje lenni hozzászokniuk, mert az a világ már nem jön vissza többé.

LKerekes 2018.12.27. 09:37:08

@az EU pénzek zsákolója:
NEKED MEG A JELEK SZERINT A LEGFONTOSABB A KURVA ANYÁDAT SZÁJBABASZNI.

2018.12.27. 09:54:37

@LKerekes:

borzasztó homoerotikus feszültségek dúlnak benned... :D
nincs dolgom anyáddal, és ödipusz komplexusom sincs.

mi bajod te fidessTroll, ha ennyire fáj az élet, kötél és stoki???? nem nagy dolog.

2018.12.27. 10:07:24

@LKerekes:

ez te vagy? :) vagy rallus, esetleg lenin?? :D

www.youtube.com/watch?v=gnX07FGNUx4

Dickon 2018.12.27. 10:37:36

És nagyon úgy tűnik, olvasva a rengeteg "összehasonlítást" a 2006-os eseményekkel, hogy az ellenzék nem "elégedett" a bevetett eszközökkel. Nagyon nehéz a diktatúra rendőrterrorjáról beszélni úgy, hogy ehhez egy bamba rendőrsorfal a háttérkép, melyet tüntetők dobálnak. Mennyivel másabb volna mindez gumibotozással, vízágyúzással és gumilövedékkel. Szar egy diktatúra ez kérem...nekünk még ebből is csak szar jutott.
:))))

"Az állami média árulónak állítja be az ellenzéket."

Az ellenzék pedig árulónak a kormányt és az állami médiát... 1:1
:)

"...létezik harcos ellenzék. Aki ezt nem veszi észre vagy elfelejti, az Orbánnak tesz nagy szívességet. "

A harcos ellenzék a tévészékházban előadott bohóckodásokkal tett nagy szívességet Orbánnak.
:)

LKerekes 2018.12.27. 10:43:09

@az EU pénzek zsákolója:
Érdekes Ti bárkit minősíthettek, bárkire mondhattok otrobaságot, de megsértődtök ha visszakapjátok!
Szopjál lófaszt csak nyugodtan , amíg egy Miniszterelnököt gecizel.
NBaszod anyád! És te ugtasz diktatúráról? Rényleg ilyen hülyék vagytok?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.27. 10:46:07

@LKerekes: "bárkire mondhattok otrobaságot"

Figyelj, fideSSfasszopó. Ne érzékenykedj, hazug barmok vagytok, otrombaságot mondtok minden hazafira, edd meg a saját gyógyszered méltósággal, ne vergődj feleslegesen. :))

Dickon 2018.12.27. 10:51:57

"Orbán Viktor a megmozdulások és a több mint 50 letartóztatás ellenére továbbra is meglehetősen népszerű, főleg vidéken. "

:DDD
Ezzel a problémával az ellenzék nem akar foglalkozni.
:)

"A Facebookon sugárzott képek egy megrendült és önbizalomnak híján levő miniszterelnököt mutattak. "

Én inkább gúnyosnak, önteltnek és cinikusnak láttam. De ha ez kell ahhoz nem menjen el a tüntetők kedve...hát legyen.
:))))))

"A következő nagyszabású demonstrációt a jövő hónap elejére tervezik, és szó van általános sztrájkról is. Ez azonban kemény dió, mert a szakszervezetek viszonylag gyengék és sok szállal kapcsolódnak a Fideszhez."

Elértünk oda, hogy egy, talán tízezres, tüntetést már "nagyszabásúnak" lehet vagy kell(?) nevezni.
:)))
És igen, a vasutas, rendvédelmi és az árufuvarozók szakszervezete nélkül egy sztrájk nem ér semmit. Szívás, amikor csak a pedagógusok sztrájkolnak...
:)

"Az anyag megszólaltatja Szél Bernadettet, akin még mindig látszanak annak a jelei, hogy szó szerint kihajították az állami tévé székházából. "

Monokli? Gipszelt kéz és láb? Bekötött fej? Véraláfutások?
Ugyan kérem...már több hete mutogatja a kormányközeli sajtó azokat a felvételeket, melyeken a legviccesebb ellenzéki "megmozdulások" láthatók.
:DDDDDD

"Azt mondta, ilyen még nem történt az elmúlt 28 évben, mármint hogy a rendőrség nem volt hajlandó segíteni a parlamenti képviselőknek, vagyis nem a nép oldalán állt. "

:DDDDDDDD
Tényleg. Valóban. 2006-ban a rendőrség segített az akkori kormány parlamenti képviselőinek. De hogy a nép oldalán állt volna? Nem hiszem....
:)

Dickon 2018.12.27. 11:09:33

"A magyar lakosság öregszik és száma egyre csökken, a kormány azonban továbbra is elveti a bevándorlást. Orbán Viktor inkább a családok támogatásával igyekszik megállítani a kedvezőtlen demográfiai folyamatokat. "

Pedig ha a bevándorlás és a bevándorlók támogatására fordítaná, akkor minden megoldódna. Ó...várj csak...
:)

"A pár napja véget ért családügyi konzultációt az egyik érintett, egy kétgyermekes anyuka az ablakon kidobott pénznek tartja, mert úgy gondolja, hogy az csakis a Fidesz-híveknek szólt. Olyannyira, hogy a kérdőívet odaadta a kicsiknek, legyen min rajzolniuk. "

Valószínűleg a kétgyermekes anyuka a két gyerek után kapott támogatást is kidobott pénznek tartja és ezt az összeget, bankjegyek formájában, a gyerekeknek adja, hogy O1G rajzoljanak rá és papír repülőt hajtogassanak belőle. Ugye?
:)))))))

"A magyar állam azonban igen nagyvonalú a családokkal szemben."

Egy erősen kormányellenes blogon ilyet olvasni!!! Felháborító!!! Ki kell vizsgálni!!!
:)))))

"Úgy becsülik, hogy 2010 óta 600 ezer ember hagyta el az országot. Ez pedig komolyan veszélyezteti a nyugdíjak kifizetését, valamint a szociális biztonságot."

Ha be- és letelepítenénk kb. ugyanennyi afrikai, közel-keleti és ázsiai bevándorlót, az megoldaná a problémát, mert szakképzettek, dolgosak és szeretetreméltóan békések, barátságosak. Ja, és hát ahogy egy tanulmány írta, ahol a bevándorlók megtelepszenek, ott megnő a gyermekvállalási kedv..... Dolgoznának és fizetnének annyi adót, hogy minden happy lenne itthon. Ugye?
:)))))))))

"A demográfus azt mondja, hogy a társadalmi juttatások hatása kedvező, illetve, negatív volna, ha leállna, ahogyan az 1995-ben egy neoliberális fordulat során történt."

Újra csak azt mondom, hogy egy erősen kormányellenes blogon ilyet olvasni...az....az felháborító!!! Hogy merészeli a demográfus Bokros Lajos bácsi szent tehénkét tisztelt csomagját ilyen szavakkal illetni?!
:))))))

Dread Naughty 2018.12.27. 11:13:10

Die Zeit
" Pedig a hónap közepe óta tízezrek vonulnak az utcára. "

:DDDDD
Hát nem látnak jól ezek a faszok?! Voltak ott milliók is...

Dread Naughty 2018.12.27. 11:18:27

@Dickon:
""Az anyag megszólaltatja Szél Bernadettet, akin még mindig látszanak annak a jelei, hogy szó szerint kihajították az állami tévé székházából. "

Monokli? Gipszelt kéz és láb? Bekötött fej? Véraláfutások?
Ugyan kérem...már több hete mutogatja a kormányközeli sajtó azokat a felvételeket, melyeken a legviccesebb ellenzéki "megmozdulások" láthatók.
:DDDDDD"

Ne legyél már ilyen!
Kunhalmi térde és nagyon piros még most is, bár nem teljesen igazolt, hogy a fideszes lengőajtó vagy a túl sok térdelős szopás az oka, de róla el tudom képzelni, hogy képes kukoricán térdepelve szopni egész éjszaka, hogy másnapra meglegyen a cassus bellije egy újabb székházfoglalásra. Most a Paprika tévét ajánlom a figyelmébe...

2018.12.27. 11:21:51

@LKerekes: Érdekes olvasmány és köszöntés volt, amit Karácsony első napján írtál. Mivel címzettje nem volt, gondolom, a szeretett vezérednek, a kormányfő keresztényi helyettesének és a fidesz-kdnp frakciójának írtad ezen szép és keresztényi mondatokat !
Gratulálok hozzá és remélem a nevezettek--akiket , a keresztényi erkölcsök alapján --Édesanyjukon keresztül megtisztelsz--megköszönik neked, a kedvességet.

De mielőtt eltévednél az erdőben, és makkot nyalogatnál, csak közlöm veled, hogy az adófizetők , bármikor és bárkit szidhatnak--mert a politikusokat ők tartják el. De senki anyját nem illik szidni és nem illik jelzőket írogatni rá. Tudod, ez alapműveltség, ami a szellemi toprongyoknál , alapból megszokott.
Nos ha még nem küldted volna el és nem kapták volna meg a kedves politikusok--akkor ezennel megkérem őket, hogy olvassák el a nekik szívből jövő egyik ugari félművelt tajparaszt jókívánságait !

Ime a kedves és keresztényi értékeket valló , nagyon vallásos és családszerető üzenete a családok évében, a kereszténység ünnepén :

LKerekes 2018.12.25. 08:25:40
Basszátok az anyátokat. Szeretettel.

Mert ilyen egy igazi keresztényi értékeket valló , hithű magyar !
Boldog Karácsonyt !

Dickon 2018.12.27. 11:22:25

"Mert az még csak elmegy, hogy populisták kormányoznak Magyarországon vagy Csehországban, de hogy már az unió egyik tagállamában is, nos, ez már nagy válságot tükröz a földrészen. "

:))))
Ez freudi elszólás lehetett csak Szelestey úrtól vagy az idézett laptól. Mert azt azért tudjuk, hogy a kétsebességes EU-ban mi a szerepünk, hol a helyünk, de azért ritkán vágják a képünkbe, hogy tagként sem tekintenek minket tagnak.
Hát ja...nehéz az élet itt a kelet-európai gyarmatokon.
:)

"A különös olasz koalíció az elején igencsak akadékoskodott a menekültek ügyében, de azután a dolgok Brüsszel javára fordultak, mert a pénzpiacok hatására Róma a végén beadta a derekát a költségvetés ügyében."

:DDDD
Zsarolásra tetszik gondolni? Mert ugye mindig a régi, jól bevált dolgok a legegyszerűbbek és a leghatékonyabbak.
:)

" Így nem lesznek szankciók, az EU pedig jobban oda tud figyelni más kényes témákra."

Micsoda öröm hallani!
:))))

"Még messze vagyunk attól, hogy a populista elméletek kiütéses vereséget szenvedjenek, viszont ennyire már volnánk."

Kitartás elvtársak!!!
:)))

2018.12.27. 11:26:22

@LKerekes:
"Szopjál lófaszt csak nyugodtan , amíg egy Miniszterelnököt gecizel.
NBaszod anyád! És te ugtasz diktatúráról? Rényleg ilyen hülyék vagytok?

inkább 2 kazal lófasss, mint egy arrogáns inkorrekt roma diktátor. vágod?

Dickon 2018.12.27. 11:43:19

"Az évértékelő szerint leginkább a rossz kormányzás jellemezte 2018-at, emberemlékezet óta nem nyújtottak ilyen rossz teljesítményt a világ vezetői, még diktátorok is megbotlottak."

:DDDD
Pedig nem vártuk azt, hogy a diktátorok is rosszul teljesítenek majd.
:)

"Macron tavaly még a nyugati világ nagy reménységének számított, mára már nem győz visszavonulni a sárga mellényesek elitellenes lázadásának hatására."

Azt hiszem a nyugati világot jellemzi az, hogy Macron nagy reménységnek számíthatott.
:))))

"Merkel szinte az egész évet azzal töltötte, hogy kezelje az ellene kirobbant nyílt lázadást az uniópártokon belül. Szavatolni tudta a stabilitást az országban, de az sok német szemében inkább stagnálásnak látszik. De cseppet sem jobb a kép az olaszoknál, spanyoloknál, svédeknél, litvánoknál és a belgáknál sem."

Öröm látni, hogy végre ki lehet mondani, le lehet írni, hogy nyílt lázadás. Mert eddig azt sulykolták, hogy a bezzeg országokban ilyen nincs. Párbeszéd, konzultáció és közös megegyezéseken alapuló döntések vannak. De olyan, hogy tele a tököm, olyan nincs...
:)))

" Orbán Viktor a jelek szerint túlterpeszkedett, amikor megpróbálta még inkább megszilárdítani hatalmát a sajtóban és a túlórák szabályozásával. Az utóbbi 8 év legmakacsabb tiltakozó hullámával néz szembe és kénytelen volt erőszakot alkalmazni a tüntetők ellen."

Igen...erőszak....
Becsuktak egy ajtót egy képviselőnő előtt, aki lepattant róla...Hagytak földön feküdni egy képviselőt, aki a tanácsok és felszólítások ellenére is lent maradt, így felfázott...két érzékeny lelkü képviselőt kitoltak a székházból, akik ezt zokon vették, hisz az óvodai homokozó óta nem történt velük ilyen....levették a sapkát egy képviselőnő fejéről. Biztos drága sapka volt...fehér...Nem szóltak két képviselőnőnek, hogy csöndben, felvételek nélkül konspiráljanak, így nevetségessé váltak...könnygázt fújtak dolbálózó és a diktatúra szánkóit gyújtogató tüntetőkre...
Döbbenetes....
:))))))))

"Ma már teljesen normális, hogy nincs elég hozzáértő, tisztafejű, nagyképűségtől mentes vezető. Úgy hogy az embereknek ajánlatos ébereknek lenniük és gyorsan barikádra kelniük, ha egy országban tűrhetetlenül romlik a helyzet."

Pedig ez a Macron....ez majdnem hozzáértőnek bizonyult. És csalódtunk a Merkel mamiban is. De majd a nép! A barikádokon...
:)))))

kolomparlole1114 2018.12.27. 11:44:25

@rallus: Pont ez az hogy a liberálisok nem döntik el helyetted, ellenbena zsidókommunista gazdáid köteleznek a pedofil ájtatosmanók előtti hajbókolásra.

kolomparlole1114 2018.12.27. 11:45:59

@Dickon:

"Azt hiszem a nyugati világot jellemzi az, hogy Macron nagy reménységnek számíthatott."

Ilyen orbáncigányok közül nem nehéz kitűnni.

Dickon 2018.12.27. 11:57:02

"A lap úgy látja, hogy Putyin nagyobb veszélyt jelent, mint a populizmus."

:DDDDD
Áááá....Putyin mindig, mindennél nagyobb veszélyt jelent. Ebben semmi új nincs. Lapozzunk.
:)

"Az elitellenes mozgalom kiváltó oka a globalizáció elutasítása. Ehhez járult még a bevándorlás és a multikulturalizmus okozta nyugtalanság a németeknél, magyaroknál és lengyeleknél. "

:)))))
A francba! Eddig úgy tudtuk, hogy a megmozdulások diktátorok és rossz döntéseket hozó vezetők ellen történtek. Még a végén kiderül, hogy az összes mögött a G akárhanyas csúcsokon állandóan balhézó csoportok állnak.
Az pedig felháborító, hogy a németeknél is nyugtalanság van a bevándorlás és a multikulturalizmus miatt.
:)

"Az egészre ráerősített a 24 órás hírfolyam és a közösségi média, amelyet pl. Oroszország képes manipulálni."

Hát igen. Szar ügy, hogy egyre nehezebb valamit titokban tartani, elhallgatni, eltusolni. És én úgy gondolom, ha Oroszország képes manipulálni a közösségi médiában, akkor az USA is képes...a nyugat-európai vezetők is képesek...
:))))

"Szóval jövőre a Nato-nak és az EU-nak még inkább résen kell lennie, mint idáig bármikor."

Most veszünk új tankokat és önjáró lövegeket! Így jók vagyunk elvtársak?
:))))

MTA rendes tagja 2018.12.27. 12:00:00

Patkányok lázadása, patkányok reménye.
"bölcsődékben katasztrofális a helyhiány" - a legtöbb országban nincsenek bölcsödék

Dickon 2018.12.27. 12:17:07

"Az osztrák uniós elnökséget legjobb esetben is csupán úgy lehet értékelni, hogy Ausztria átvészelte a dolgot – hangsúlyozza az elemzés. Kurz kancellár két fontos területen is kudarcot vallott...."

Pedig ő is olyan nagy reménység volt, mint Macron...
:))

"A felelősség az osztrák kormányt terheli, amely túl magasra tette a lécet, hogy azután összegörnyedve átbújjon alatta. A mottó az volt, mindenek előtt a migrációra kihegyezve: Európa, amely megvéd. Ez pedig a bécsi olvasatban bezárkózást jelent, csak éppen megfeneklett a hozzákapcsolódó kép zászlóhajó: ti. hogy a földrészen kívül hozzanak létre gyűjtőtáborokat a menekültek számára, illetve gyorsan erősítsék meg a külső védelmet."

:))
Most, hogy az elmúlt év kudarcaiért megvan a felelős, beszélhetünk a hüvelygombáról...öööö...izé...arról, hogy a két zászlóshajóról már az elején megmondták többen, hogy lyukas ladikok csupán. Az EU-n kívüli országok nem akarnak befogadni bevándorlókat. Inkább küldeni szeretik őket. A külső védelem megerősítésére pedig senki sem akart pénzt adni. Pláne azok nem akik a bevándorlás mellet érveltek.
:)

"De a mélypont az, hogy Ausztria elutasította az ENSZ migrációs csomagját. Az ország, Kurz ígéretével ellentétben, nem hogy hídépítő lett volna, hanem megosztónak bizonyult. "

Mekkora csalódás ez a Kurz...
:)))

"Románia ily módon nehéz csomagot vesz át, ráadásul az országot belső válságok sújtják. És ez nem jó előjel a földrész számára. Mindazonáltal az osztrákoktól eltérően olyan kiinduló pontot jelent, amelyet alapul véve a románok nemigen maradhatnak el az elvárásokhoz képest."

:DDDD
Igen. Ismerve a románokat, a kiindulópont elég mélyen van, így az elvárások sem magasak. És ez valóban nem túl jó előjel a földrész számára....Bár "bezegRománia" állampolgáraként most kissé sértve érezném magam.
:))))

Dickon 2018.12.27. 12:34:35

"Az amerikai hírtévé hosszú riportban mutatja be, miként lett a magyar állam ellensége a 8. kerületben lévő Auróra közösségi központ. A létesítmény, amelynek helységeit több NGO is bérli, a túlélésért küzd a szélsőjobbos támadások, a rendőri razziák és az önkormányzat lépései miatt."

:)
"Az Auróra hosszútávú célja egy olyan innovatív és önfenntartató gyakorlat kidolgozása, amely növeli társadalmilag aktív állampolgárok számát, ezzel előmozdítja a demokratikus gyakorlatok kiszélesedését Magyarországon."
:)

"Az épület egy osztrák tulajdonában van, de a centrum kap némi támogatást a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványtól is. "

Ááá....rossz pont, nagyon rossz pont.
:)

Oxica 2018.12.27. 12:58:50

444.hu/2018/12/27/karacsonyra-kapott-1-milliardot-meszaros-eszeki-fociakademiaja

A "puritán" felcsúti lótolvaj cigány, úgy szórja pénzünket mintha a sajátja lenne. Ráadásul ezeket a külföldre kilopott pénzeket, már a büdös életbe nem lehet visszaszerezni.
Ezek a milliárdok egyszer még kurvára hiányozni fognak a lápi hülyemagyaroknak, de az már késő bánat.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G.

2018.12.27. 13:32:12

@Oxica:

a fidesstrollok szerint ez nem baj, hisz Fletó is lopott, akkor lopjon O1G is, akár százszor annyit, az se baj.

ez a végtelen primitívség.

O1G, forever.

F1 L M 2018.12.27. 13:43:40

"már látni, hogy a király meztelen, az udvar pedig sebezhető;"

Álom álom édes álom.

F1 L M 2018.12.27. 13:53:37

@az EU pénzek zsákolója:
"LKerekes 2018.12.27. 09:37:08
@az EU pénzek zsákolója:
NEKED MEG A JELEK SZERINT A LEGFONTOSABB A KURVA ANYÁDAT SZÁJBABASZNI.
VÁLASZ ERRE
az EU pénzek zsákolója 2018.12.27. 09:54:37
@LKerekes:

borzasztó homoerotikus feszültségek dúlnak benned... :D
nincs dolgom anyáddal, és ödipusz komplexusom sincs."

Ezek szerint anyádnak fasza van. Végül is ebben a nagy elnyomásban is elérte a fajtád amit akart.

F1 L M 2018.12.27. 14:01:37

@az EU pénzek zsákolója: Ezt a tésztafejűt követed? Gyanítom a kulturáltságod is magasan szárnyalhat.

F1 L M 2018.12.27. 14:11:12

@az EU pénzek zsákolója: A második videódban is egy értelmiségi látható. Ilyen lehetsz te is ha már ezeket nézed. :-D

2018.12.27. 14:21:53

@Dickon:

"Áááá....Putyin mindig, mindennél nagyobb veszélyt jelent. Ebben semmi új nincs. Lapozzunk.
:)"

Elgondolkodtató, hogy pont a bizonyított orosz propaganda terjedésén szórakozol. Az orosz titkosszolgálatok terjeszkedésének veszélyét észlelik Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Németországban, Franciaországban.
A Mueller-vizsgálat részeredményei pedig hab a tortán.

2018.12.27. 14:24:19

@F1 L M:

de megnézted kisköcsög te is, igaz?? :D kiváncsi alja fidessmajma.

irjá inkább okosat, ma lopott e a gazdád???

taga20 2018.12.27. 15:05:20

@LKerekes: laci bakker, te kurva nagy keresztény lehecc bazdmeg!:))

2018.12.27. 15:46:33

@taga20:

Gondolom, a "kurva" mértékegység pontosító, a "bazdmeg" pedig nyomatékosító szó.
Üdv: Péchy Blanka)))

Dickon 2018.12.27. 15:49:35

@Ms.Cunnesburry:

Elgondolkodtató, hogy akik az orosz propaganda terjedésén jajonganak, miért nem teszik fel a következő kérdéseket:
-Az amerikai választópolgárok egy része miért gondolta úgy, hogy hitelesebbek a Russia Today Youtube-on és Facebook-on nyomatott hírei a CNN, a FOX, a CNBC vagy CBS hírműsoraiban közölt híreknél?
-Az amerikai választópolgárok egy része miért gondolta úgy, hogy a közösségi médiában vagy az interneten terjedő hírek közül hitelesebbek, az azóta orosz propaganda oldalaknak nevezett oldalak hírei, az ugyanezeken a felületeken elérhető CNN, FOX, CNBC, NBC, CBS...stb. csatornák híreinél?
Magamat ismételve én továbbra is úgy gondolom, ha Oroszország képes manipulálni a közösségi médiában, akkor az USA is képes...a nyugat-európai vezetők is képesek...A kérdés tehát az, miért hisznek nekik jobban? Mi a hitelesség vesztés oka a túloldalon?

A Mueller vizsgálatról pedig...
"A vádirat alapján az ugyan világosan látszik, hogy a nyomozás adatai alapján Manafort és Gates bő egy évtizeden át idegen hatalmak szolgálatában tevékenykedtek, a vádpontok egyike sem érinti konkrétan Trumpot, vagy a 2016-os amerikai választást. Ez a tény nem kerülte el Trump hívei, sem az elnök figyelmét. "Nincs összejátszás!" - írta a Twitteren Trump."
"...ezért sokkal lényegesebb Manafortnál és Gatesnél a harmadik vádlott, George Papadopoulos személye... ...Papadopoulos a vád szerint már Trump külpolitikai tanácsadójaként találkozott egy professzorral, akiről tudta, hogy kapcsolatban áll az orosz kormánnyal, és aki Hillary Clintonra terhelő emaileket ígért neki. A nyomozóknak viszont letagadta, hogy tudott a professzor orosz kapcsolatairól, és azt hazudta, hogy a találkozóra még azelőtt került sor, hogy Trump tanácsadója lett. A vád szerint valójában a professzor csak és kizárólag azért érdeklődött Papadopoulos iránt, mert Trump tanácsadója volt... ...Papadopoulos beismerése alapján tehát már világos, hogy Trump stábja már legkésőbb 2016 áprilisának végén tudhatott róla, hogy az oroszoknak több ezer emailjük van Hillary Clintontól vagy Clintonról - az amerikai titkosszolgálatok pedig egybehangzóan állítják, hogy az orosz hírszerzés valóban feltörte a demokrata párt levelezőrendszerét, a megszerzett emailekből pedig az elnökválasztási kampány stratégiai pillanataiban a Wikileakset, illetve az orosz titkosszolgálatok által felhúzott szivárogtatóoldalt, a DC Leakset használva szivárogtattak is. "

Ne felejtsük el: a kiszivárogtatott emailekben olvasható terhelő és kompromittáló mondatok Hillary Clinton mondatai, gondolatai, véleményei, tervei...Hogy a választók nem értettek vele egyet és büntettek? Igen. Hogy az oroszok ezzel befolyásoltak a kampányidőszakban? Igen. Teljesen egyértelmű, hogy jobb nekik egy Trump-féle figura, mint Clinton a héjjáival. Ahogy az USA is összetenné a kezét, ha Putyin helyett ma egy Borisz Jelcin mintájú elnök vezetné Oroszországot.
Viszont...
A kérdés a Mueller vizsgálattal kapcsolatban inkább az, hogy mennyire bizonyítható az, hogy volt összejátszás Trump stábja és az oroszok között. Mert ha nem volt, és Trumpék csak kihasználták a ziccereket, akkor az csak tisztességtelen, de nem törvénytelen.
"Az, hogy Papadopoulos beismerő vallomást tett, még nem jelenti, hogy Trumpékra vallott, sem azt, hogy hajlandó is lenne vallomást tenni ellenük a bíróságon."

assets.documentcloud.org/documents/4163402/Papadopoulos-Statement-Offense.pdf
www.justice.gov/file/1007271/download

taga20 2018.12.27. 15:53:30

@Ms.Cunnesburry: hát nem pont ennek mentém raktam össze a kommentem, de így se rossz:)

2018.12.27. 15:53:50

@Dickon:

Azt ne mondd, hogy leokézod az orosz propagandát csak azért, mert van amerikai is.
Ez kb hasonló, mikor egyik kormány lopását a másik kormány lopásával legalizálod. :D

2018.12.27. 15:55:23

@taga20:

Térdig járunk a genitáliákban. Csak tudnám, mire jó az orális-anális vendetta? :D

taga20 2018.12.27. 15:56:13

@Dickon: te ma is nagyot melóztál itt. de szerintem lassan vége a munkaidődnek, menyé haza!:)

Dickon 2018.12.27. 16:00:03

@Ms.Cunnesburry:

:)))))
Nem kell azt mondanom, hogy az orosz propaganda okés, ahogy azt sem kell mondanom, hogy az amerikai propaganda okés. Nem kell oldalt választanom! Csak látnom és elfogadnom, hogy mindkettő létezik. A feltett kérdések továbbra is lényegesek és fontosak, mert megválaszolásukkal megérthető, hogy mi vezetett az egyik oldal propagandájának sikeréhez.
:)))

Dickon 2018.12.27. 16:01:09

@taga20:
Még futja a megemelt túlórakeretből. Tehát egy ideig még maradok...
:))))

2018.12.27. 16:01:55

@Dickon:

Remélem, nem az "igazság" a válasz, mert rögvest a mókusok elé vetem magam. :D

Dickon 2018.12.27. 16:08:25

@Ms.Cunnesburry:

:DDDD
Kizárt, hogy az igazság lenne a válasz. Egyrészt nem igaz, másrészt pedig túl egyszerű lenne és azt jelentené, hogy a válaszadó szerint okés az orosz propaganda.
:)))

2018.12.27. 16:18:53

@Dickon:

Alleluja! 4 válasz és nem lett elküldve senki sehová. Azt hiszem csúcsot döntöttünk a b1-en. :))

2018.12.27. 16:30:15

www.valaszonline.hu/2018/12/26/lackfi-janos-lovasi-andras-vita-kulturkampf/?fbclid=IwAR0A6R9jFZovkfmO65BW8V38dpYRvoE0_Z7WFPHiWWIRVEsVx_4kTNrWznM

Azoknak, akik hajlandók elgondolkodni rajta, mi folyik körülöttünk. Ahogy azon is, mit művelünk mi itt időnként egymással. :)

taga20 2018.12.27. 16:31:50

@Ms.Cunnesburry: ha rendszeresen gyakorolnád, akkor nem kérdeznél ilyet cica!:)))

taga20 2018.12.27. 16:32:57

@Dickon: oké, akkor rontsd itt tovább a levegőt!:))

2018.12.27. 16:38:23

@taga20:

Inkább nem. )
Pedig minden adottságom megvan hozzá. Zsákfaluban nőttem fel /kisebb zsák/, ahol az öreg bácsik azzal szórakoztak, hogy válogatott trágárságra tanítsák a tanító néni gyerekét. Hamarabb ismertem a Snajder Fáni alternatív változatát, mint az igazit. )))

MTA rendes tagja 2018.12.27. 17:00:41

@Ms.Cunnesburry: Hisztéria és pletyka. Semmi alapja nincs, legfeljebb arról szól, hogy Lovasi egy sértődős és bunkó-tahó-primitív alak.

taga20 2018.12.27. 17:06:17

@Ms.Cunnesburry: nem pont erre gondoltam, de ez se rossz megfejtés!

én erre gondoltam:)))

www.youtube.com/watch?v=IWtbtjkT82E

MTA rendes tagja 2018.12.27. 17:07:13

"Bárki szólal meg, a kormány úgy állítja be, hogy a bírálat árulás a hazával szemben."

Ezt a pofátlan hazugságot! Ezek a hazugságok az ellenzéki hisztériakampány részei. Bírálták a túlóratörvényt, attól még nem hazaárulók, csak egyszerűen szakmailag tévesek; megszavazzák a szargentini jelentést, akkor igen, hazaárulók.

MTA rendes tagja 2018.12.27. 17:09:48

"Megfigyelők azonban a kormányfő magabiztos karácsonyi nyilatkozata ellenére arra figyelmeztetnek, hogy a közösségi média megtörheti a hatalmát."

Pont fordítva. A hagyományos csatornákat birtokló médiaelit hatalmát törte meg a közösségi média nálunk, és Trump is ennek köszönhette sikerét. Nincs visszaút.

MTA rendes tagja 2018.12.27. 17:16:31

"populisták kormányoznak Magyarországon"

Ez tényleg világbotrány, hogy olyanok kormányoznak, akik figyelembe veszik a választóik érdekét, és nem csak az elitet szolgálják!

2018.12.27. 17:22:15

@MTA rendes tagja:

Előre szóltam, hogy kiknek ajánlom. Valóbaj baj lehet azzal a tagsággal :D

taga20 2018.12.27. 17:26:04

@MTA rendes tagja: bizniszdzsetet mindenkinek!

a kurvaanyádnak hazudozol te 400órás fityeszszardarab!

MTA rendes tagja 2018.12.27. 17:40:57

@Ms.Cunnesburry: engem nem érdekel, hogy Lovasinak üldözési mániája van vagy tiltólistán van, a végeredmény örvendetes

azigaziraptor 2018.12.27. 18:48:38

@az EU pénzek zsákolója:
Nem lehetnek ők, mert ez sokkal értelmesebb náluk!

2018.12.27. 18:57:32

@MTA rendes tagja:

Erre nem tudok mit mondani. Vagyis tudnék, de inkább szóljon Lackfi:

A politikusokról (pozitív)

Ezt az országot teljesen tönkretették, de szerencsére jött az
Orbán/Gyurcsány, és kivirágoztatta, felpántlikázta, minden
olcsóbb lett, és mindenkinek jobb lett, de a majmok nem
értékelik, mert jobb' esik a májuknak mindent csak fikázni.
Én azért szavazok az ilyenekre és nem az olyanokra, mert
ezek voltak odafenn mostanáig, aztán már jól szétlopták
magukat, azt se tudják, hova legyenek jó dolgukban. Mármost
ha ezeket újraválasztjuk, ezek már biztos nem fognak annyit
csóringálni, mint az olyanok meg a még amolyanok, akik csak
most kezdik a tolvajkodást.
Aj, a politikus mind egyforma, a szeme se áll jól, jobb, ha
figyeled, mert még rá se szavaztál, a keze már a zsebedben
turkál, feltérképezi az anyagi tehetségedet, ugye. Azért arra a
szép szál magyar emberre mégiscsak reászavazok, mert
csudálatos csíkos nyakkendői vannak, és olyan virágosan
beszél, hogy győzzed megérteni. Múltkorában meg direkte
rám nézett a televízióból, azt hiszed, nem vettem észre?

Lackfi János: Milyenek még a magyarok

paraszthajszal 2018.12.27. 19:19:28

@azigaziraptor: „sokkal értelmesebb náluk!”

Példaképed, mi?

@az EU pénzek zsákolója: „ne... :D

www.youtube.com/watch?v=JwxiQ_yjkJg

Ezek az idoljaitok?

Ezek a közönséges, iskolázatlan, dologtalan huligánok?

Mentek volna inkább havat lapátolni, akkor legalább valami haszna lenne a társadalomnak belőlük.

taga20 2018.12.27. 19:27:51

@paraszthajszal: a kurvaanyádra told rá ezt a két fityeszes szardarabot fityeszszar!

MTA rendes tagja 2018.12.27. 19:32:01

@Ms.Cunnesburry: akkor helyettesítsd be a magyarok helyére a spanyolok, görögök, hollandok, írek, lengyelek stb-t, és akkor az ugyanolyan aljas s primitív fröcsögés marad.

2018.12.27. 19:42:59

@MTA rendes tagja:

Minden bizonnyal vannak olyan spanyolok, görögök, hollandok, írek, lengyelek stb-t, akik felismerik a szatíra műfaját. :D

rasztaszív 2018.12.27. 19:57:49

@paraszthajszal: "nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket"

azigaziraptor 2018.12.27. 20:00:40

@paraszthajszal:
Segglyukszőr!
Figyu, te szardarab, inkább ő, mint te!
Nem vagyok rád büszke, h ilyen ostoba szardarabot csináltam anyádnak!
Inkább lett volna darálós klozet a csúnyája, mikor világra szart téged!

taga20 2018.12.27. 20:07:01

@azigaziraptor: vagy harapta volna le a kolbászodat mielőtt beporoztad!

:)))

MTA rendes tagja 2018.12.27. 20:12:17

@Ms.Cunnesburry: akkor bazdmeg az anyádat, csak úgy szatirikusan

azigaziraptor 2018.12.27. 20:12:22

@taga20:
Akkó nem tuttam vóna normálisat is csinányi! :-)

taga20 2018.12.27. 20:18:06

@azigaziraptor: normálisat? talán!

aztán majd pislogsz, mikor hazajön a fidelitászos buliból!:)))

taga20 2018.12.27. 20:20:07

@MTA rendes tagja: mi van fityeszretek, nagy lett a pofád!

lassan túl tolod a 400 órát!

2018.12.27. 20:29:06

@MTA rendes tagja:

Elég érdekes módon kezeled a problémáidat. Na, de gusztus ellen nincs disputa. Hajrá! :D

taga20 2018.12.27. 20:32:56

@Ms.Cunnesburry: most szójj hozzá!

szerintem ehhez a fityeszretekhez képest, én egy kultúrlény vagyok:)

2018.12.27. 20:37:15

@taga20:

Különben is az vagy. De hiába mondogatjuk páran, csak nem akarod nekünk elhinni.
Gyökerekkel majd tavasszal foglalkozom a kertben.

MTA rendes tagja 2018.12.27. 20:39:56

@Ms.Cunnesburry: Problémáid neked vannak az élettel, faszfej.

paraszthajszal 2018.12.27. 20:41:07

@taga20: „told rá ezt a két fityeszes szardarabot”

Keresztekeg letörögetni, a Magyarság szimbólumait meggyalázni nem a fideszesek szokták; engedtessék meg nekem a vélelem, hogy ezek a keresztletörő ateista, anarchista gyökerek kormányellenes tiltakozásként vandálkodtak. Gondolom legkésőbb a bírósági tárgyaláson kiderül…

2018.12.27. 20:50:06

@MTA rendes tagja:

Lehet, csak nem másokon szoktam levezetni a frusztrációmat.
Keress magadnak egy hozzád hasonló erős embert, akivel elküldhetitek egymást az összes létező testnyílásba!
Majd elolvasom, melyikőtök nyeri a ki tud messzebbre pisilni versenyt.

MTA rendes tagja 2018.12.27. 21:02:58

@Ms.Cunnesburry: ha nem érted a szatírát, akkor bazdmeg az anyádat, faszfej. (szatírikusan, érted végre?)

taga20 2018.12.27. 21:09:22

@MTA rendes tagja: ha nem érted fityeszretek, hogy bazdmeg az anyádat, akkor bazd meg az anyádat! remélem világos voltam fityeszork, hogy basznád meg a kurvaanyádat!

F1 L M 2018.12.27. 22:45:16

@az EU pénzek zsákolója: A másodikat végignéztem mert nem volt hosszú. Az elsőt nem mert arról a genetikai hulladékról már rég meg van a véleményem. Valószínű egyszinten mozog az iq-tok a bányász béka segge alatt.
Na menj azt nézd a tahó világot a retek klubon, utánna meg baszasd teherbe magad az anyáddal te kis geciputtony.

2018.12.27. 22:56:00

@F1 L M:

"meg baszasd teherbe magad az anyáddal te kis geciputtony."

azt hogy? tegyé má fel a jútúbra magadról vidijót, ahogy te csináltatod. :D

írjál még ilyen szépeket, fideszes féreg, mutasd mit tudsz. tudsz te még. (romafattyú)

2018.12.27. 22:57:04

@taga20:

ne hagyd magad provokálni, anélkül is tolja otthon az anyut ha nem kéred. viszont eltértünk a tárgytól, O1G vagy sem?

szvsz AZ.

Zoltan Hazafi 2018.12.28. 01:21:09

@LKerekes: László, most akkor meghülyülsz, vagy megvadulsz - esetleg mindkettőt? Fos a gatyában? - Pedig addig még van egy kis időd...

Zoltan Hazafi 2018.12.28. 01:26:11

@MTA rendes tagja: - No, most éppen kit is szolgál a rabszolgatörvény?
Nem kellene rajta eltűnődni?

megamedve 2018.12.28. 08:45:07

Milyen mahasröptű kommunikáció zajlik a hozzászólásokban!

Európai téridő 2018.12.28. 08:47:10

Jót szórakoztam rajtatok, Tökik és Tökinák!

Faszfej_liberalisok 2018.12.28. 14:12:23

Egyetlen liberális baloldali faszfej sem tudja elmondani hogy miben is korlátozzák a szabadság jogait vagy miben nyomják el.

Ha megkérdezel egy ilyen agyhalottat csak nyökögni tud hogy " a zorbán.. "

n3spr3ss0 2018.12.28. 15:33:15

@FCUK5: Ne reménykedj, ez a fasiszta csürhe is elfog tűnni egyszer, veled együtt.

steery 2018.12.28. 17:16:14

A világsajtó is csak szubjektív véleményeket fogalmaz meg, méghozzá a cikkírókat fizető, a munkájukat felügyelő emberek véleményeit. De ha százan hazudják ugyanazt, akkor sem lesz igazzá.

jaj de élvezem a libsik tehetetlen vergődését 2018.12.28. 17:55:20

"A tiltakozók ellen a hatalom minden lehetséges eszközt bevet. Az állami média árulónak állítja be az ellenzéket."

Ugy van, sose nem volt meg ilyen kegyetlen elnyomas. A tuntetoknek, meg a karacsonyfat sem engedtek felgyujtani szent este, pedig az a liberalis demokracia csucsa. Akkora a diktatura, hogy tuntetoknek be kellett erniuk, a szegeny gyerekeknek szant ajandekok felgyujtasaval, ilyen embertelen rezsim meg nem volt a vilagon.
Szargentininek azonnal jelentest kene irnia, hogy itt megszunt a demokracia, mert az Orbanek mar a karacsonyfat sem engedik felgyujtani.

nemecsekerno_007 2018.12.28. 18:01:53

"az elmúl három évben egyre nagyobb az elnyomás Magyarországon"

WTF??!!! Nem mondjátok, ez nekem újdonság. Ezt egyszer se mondta senki eddig, hát fel is vagyok háborodva...

....és még elhiszitek, hogy nem folyik kommunikációs háború Magyarország ellen...
....és a tüntetések mind-mind alulról szerveződő, spontán események...

Most komolyan, nem lenne jobb az országnak ha valami hasznosabbat csinálnátok???!!!

jaj de élvezem a libsik tehetetlen vergődését 2018.12.28. 18:27:28

"Az anyag megszólaltatja Szél Bernadettet, akin még mindig látszanak annak a jelei, hogy szó szerint kihajították az állami tévé székházából."

Es az hogy, meg mindig repul ??

Ez annyira szanalmas, hogy a SZEMKILOVETO GYILKOSOK, azon picsonganak, hogy kitaszigaltak oket egy epuletbol, ahol jogtalanul tartozkodtak.

Jakab.gipsz 2018.12.28. 18:31:03

@taga20: Te és a hozzád hasonló ripacsok lennétek, pluralista modern demokraták ?

Egyetlen egy értelmes mondatotok sincs, üres jelszavak mantrázásán kívül.

apro_marosan_petergabor 2018.12.28. 18:47:12

Refelexek a sok libero zöldségre, Soros bércikkre:
- Magyarországon nagyobb demokrácia van - legalábbis a médiát illetően - mint a nyugati államokban. Amúgy választások útján alakul a kormány itt is nyugaton is.
- Semmiféle elnyomás nincs, kétségtelen a libero vélemény diktaúra sem olyan erős, mint nyugaton
- Igen, a több túlórából több haszna lesz a német cégeknek, de az alkalamoazottaknak is több lesz a pénze. Összességében mindenki jobban jár.
Emellett a túlóra nem kötelező.
- Igen a lakosság száma csökken, s nem afrikai iszlám bevándorlókkal akarjuk pótolni. Rengeteg családbarát intézkedés született, érdekes ezekről semmit sem írnak a nyugati linbero hazúgsággyárak

apro_marosan_petergabor 2018.12.28. 18:52:41

- Szél Bernadett hadovált valamit a rendőrségről- hogy nem a nép mellett áll: De, mert redpárti és óriási türelemmel és szakrtelemmel kezeli az 1-2 ezer megvadított, felbérelt ultrabalos - ultralib anarchista, vagy rendbontó akcióját.
Szél lejáratta magát bohóckodásával, őrjöngésével - nem véletlenülváltották le pártjában a kissé hiperaktív csajt (egy pszichiáter ráférne)
- A többi ellenzéki a TV székházban kritikán alúli volt a műbalhéival, őrjöngéseivel, osztályon alúli sznészkedésével (pl. Bangóné azsan provokatőr)

taga20 2018.12.28. 19:14:51

@Jakab.gipsz: STOP SOROS, ÁLLÍTSUK MEG BRÜSSZELT, MINDEN FITYESZES BASSZA MEG AZ ANYJÁT, STB.

te fogyatékos fityeszjobbágy, mi a kurvaanyádról ugacc?!

Sir Galahad 2018.12.28. 20:48:52

A migráció kérdése láthatóan még mindig terítéken van. Magyarország az illegális és ellenőrizhetetlen bevándorlást ellenzi - egyébként nagyon helyesen. Jelenleg is élnek és dolgoznak Magyarországon külföldiek - ők szabályos módon, papírokkal érkeztek. Akikre szükség van az országnak, azok jöhetnek munkát vállalni. Szerintem ez így rendben van.

Kunhallmi Agnes 2018.12.28. 20:52:47

"l. Az utóbbi 8 év legmakacsabb tiltakozó hullámával néz szembe és kénytelen volt erőszakot alkalmazni a tüntetők ellen. "

Na budos nacik, megkapjatok magatoket, garantalom hogy a kovetkezo Sargentini jelentesben benne lesz, hogy korlatozatok a tuntetok szabad velemeny nyilvanitasat, es nem engedtetek felgyujtani a karacsonyfat. Na amit ezert Julia Sargentinitol kaptok azt nem teszitek ki az ablakba.

taga20 2018.12.28. 20:53:36

@Sir Galahad: lásd gruevszkit és fajtáját! szerintem ez így nincs rendjén!

felső határ nincs 2018.12.28. 21:41:35

nekem tetszik az elnyomas, annal jobb a kedvem minnel tobbet rinyalnak a lipsik

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2018.12.28. 21:54:04

visítanak mint a diszno akit vagni visznek...
teccik.

laci_52 2018.12.28. 22:38:40

Hol van itt elnyomás? A bérek rakétasebességgel emelkednek, egyre kevesebb a munkanélküli, növekszik a lakossági fogyasztás. Aki akar és tud is dolgozni, megtalálja a számítását itthon, nem kell külföldre mennie.

Karácsony előtt az emberek megrohamozták az üzleteket és a webáruházakat, volt ahol elfogyott a lapostévé. Ez azt mutatja, hogy egyre több pénzük van az embereknek és hajlandók is elkölteni, ami serkenti a gazdasági növekedést. Jó irányba megy az ország.

Mindenféle liberális sajtóorgánumok hőbörögnek, nem kell foglalkozni velük.

Julia Sargentini 2018.12.28. 23:31:58

@Kunhallmi Agnes: Ugy lesz, olyan jelentest rityentunk, hogy Orbanek osszeszarjak magukat. Megirom majd, hogy ez mar a holokauszt. Sot inkabb azt irom, hogy ez mar rosszabb mint a holokauszt. Orban elvette a zsidok vagyonat, aztan nem vett reszt a melegfelvonulason, es most mar a karacsonyfa felgyujtasat is megtiltja.
Na ezzel most elkapjuk a gonosz diktatort. Az egesz vilag szamara kiderul micsoda kegyetlen embertelen diktatura van itt

Fidesz bérszámfejtés 2018.12.29. 02:04:37

@Julia Sargentini: Találó a nikje kedves pártmunkás! Ezért külön bónuszt kap.

Bkkzol 2018.12.29. 05:55:13

Arról van valakinek információja, hogy miként publikálták a "kurva ütős vágókép" beállítását a zárt ajtóról visszapattanást.....
Az "ellenzék" elnyomásáról meg annyit, hogy nem a kormány tehet arról egymást nyírják ki kínjukban az "ellenzéki" és független képviselők.
Azt hiszem a objektív tájékoztatásról azok a lapok, rendőrségek is tudnának beszélni akik kormányzati nyomásra nem tájékoztathatnak arról, hogy a bűnelkövetők milyen származásúak, milyen állampolgárok.
Arról meg, hogy egyes országok miként kezelik a demográfiai problémát minden ország maga döntsön. A "jól sikerült integráció" szép példája Franciaország, de Svédország is "jól halad". Ahol most azt ajánlották kormányzati képviselők, hogy "tanuljanak arabul" ,mert azt beszélik legtöbben az országban második nyelvként....

Peetee 2018.12.29. 07:49:48

Ha 100an haazudjátok egyszerre, hogy minden rendben van, nem lopják szét az országot, attól az még nem lesz igaz, ahogyan az sem, ahogy a liberálisok féligazságaik sem. Ne legyen már kettős a mérce balos-jobbos jóemberek!!!

Jakab.gipsz 2018.12.29. 08:14:05

@taga20:

S1G , magyarul a sátánfajzat Soros 1G.

Ennyi + a csőcselékei is.

Magadra is ismerhetsz.

Egy biztos, nem lesztek Ti a modern Európa.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2018.12.29. 08:30:19

Akkora már az elnyomás, hogy minden magyar 50 centi mélyen a földbe benyomva gyalogol a járdán. De szerencsére Zorbán bukik legkésőbb 2011 őszig! Ezt bizonyítják a többszázezres tüntetések és a napok óta tartó országos sztrájk. A közvéleménykutatók is igazolják: ha ma lennének a választások, a ballibek 80 %-ot kapnának, a Fidesz pedig be se kerülne a parlamentbe.

csakegyvalaszto 2018.12.29. 09:14:18

@Bkkzol: "Arról van valakinek információja, hogy miként publikálták a "kurva ütős vágókép" beállítását a zárt ajtóról visszapattanást....."

Amin te rugózol annak nincs hírértéke. Hogy melyik képviselő mennyire járatta le magát/az MTVA-t, az pusztán megítélés kérdése, bűncselekményt nem követtek el, hiába a 100 feljelentés az MTVA-tól, egyik se fog megállni a bíróságon.

Arról viszont van valami információd, hogy a közmédia miként publikálta a tüntetésen elhangzó 5 pontot? Vagy mikor számolt be elferdítés nélkül képviselőkkel szemben alkalmazott fizikai erőszakról, miközben olyan biztonságiak dobták ki őket a székházból, akik hozzájuk se érhetnének (Na ez már bűncselekmény volt!)?

vénkujon 2018.12.29. 09:27:42

@balcán maxval birca: elnészést kérek töled, de a kikuratásodér kampányoltam a minap. ne haragúgy, de oly vicces lene amikoris rájösz, hogy nem tudc blogolni, komentolni, és elkezdesz lázadni az iliberális eljárás ellen. ilyenkor szivesen megnészném a zsémbes kis arcodat. mit szolsz ehez. megbocsátasz nekem ezér?. sok púszi. vk.

Bkkzol 2018.12.29. 09:31:19

Annak sincs nagy hírértéke, hogy azok a szerencsétlenek mit bohóckodtak össze. Milyen fizikai erőszakra gondolsz? Ha lett volna akkor nyakig gipszben lenne az asszonykórus és a hátonpörgő "férfiak".
Éljenek az érintethetetlenek! Ne stresszeld magad! Semmi baja nem történt egyik szerencsétlennek se. Nem történt semmi bűncselekmény, de erről majd később a nálunknál jogilag képzettebbek döntenek.
Én a vasajtót büntetném meg , de kegyetlenül ,mert vissza lökte a képviselő őnagyságát. Legalább 3 év nyitva hagyás!

Belzebubo 2018.12.29. 09:44:37

@balcán maxval birca: A szegény nyugati liberális demokráciák pedig már ott állnak a pusztulás szélén. Még azt sem tehetik meg, hogy 6 napot dolgozhassanak egy héten az éhbérükért... Ha a bécsi adventi vásárokra nem mentek volna el az orbanisztániak, egy lelket se láttam volna ott lézengeni. Kénytelenek elviselni, hogy holmi fejkendős véglényekkel együtt kelljen a boltokban vásárolni, a munkahelyeken együtt dolgozni. Sőt, még csak nem is hazaárulózhatják le azt, akinek esetleg más a véleménye a rendszerről. A köztévékből se dobathatják ki az ellenzéki képviselőket! Micsoda szörnyűség, hogy mondjuk a Corbyn csak úgy besétál a BBC-be, hogy elmondja a May mennyire rosszul csinálja a dolgát. Az pedig már maga a vég, hogy szegény hollandoknál már a világítást is le kell kapcsolni az autópályákon!!!

csakegyvalaszto 2018.12.29. 10:02:53

@Bkkzol: Én egyáltalán nem stresszelem magam, gondoltam, hogy mivel folyamatosan ment a kamera az MTVA-ban, azért ügyes vágásokkal biztosan lesz utána "kompromitáló anyag" a tevékenységükről.
Még csak nem is érdekel, hogy egyesek lejáratták-e magukat vagy sem, ez teljesen egyéni megítélés kérdése, kinek mi fér bele az értékrendjébe. Az enyémbe nem fér bele, hogy képviselőket fizikai erőszakkal (az kimeríti, hogy kezénél és lábánál fogja kihurcolva) az utcára dobják, mikor intézkedni ez ügyben kizárólag a rendőrségnek lett volna joga, akiket nem engedtek be, hozzá se érhettek volna képviselőkhöz.
Engem az érdekel, hogy minden évben kifizetünk az adónkból 100 milliárdot egy olyan médiára, ami jó esetben be sem számol hírekről, rosszabb esetben úgy teszi meg, hogy annak a valóságtartalma 0 legyen.
100 milliárd forint az ha minden magyart veszünk (a csecsemőket is) évi 10.000 Ft-ba kerül, ha azokat vesszük, akik ténylegesen fizetik, tehát a munkából élőket, akkor 20-25.000 körül lehet. Ennyi pénzt fizetek ki arra évente, hogy egész nap csak a sorosmigránssorosmigráns vackot adják, vagy lejárassanak mindent és mindenkit hazugságokkal, akik a kormány útjában állnak.

A rendszerrel szembeni ellenállás jogos és valós problémák miatt alakult ki, ez lenne az a hír, ami Magyarországot érinti, nem pedig hogy franciaországban hogy mennek a tűntetések, meg a pingvinek párzási szokásai, miközben sokezres tömeg áll a közmédia előtt tüntetve a független tájékoztatásért, ami egyébként alkotmányos jogunk is.

Bkkzol 2018.12.29. 10:20:42

@csakegyvalaszto: Igazad van. Alkotmányos joguk tüntetni a közmédia előtt. A kutyát nem érdekli.
felhívom figyelmedet, hogy olyan , mint "független tájékoztatás" nincs. Sehol. Ugyan azt a 10 perces képet lehet úgy vágni, hogy huszonéves mázsás fekák és katona korú, erős arabok látszanak, mint éhező menekült illetve a könnyes szemű "kis Ali" és a terhes nő látszódjon. Amit kelet-Európának korrupcióznak az nyugaton lobbi tevékenység.... Nem vihetek magammal 11ezer euro készpénzt közben meg Luxemburg euro milliárdokat mos tisztára a nagyvállaltoknak.... Ez van. Akár tetszik, akár nem.

vénkujon 2018.12.29. 10:33:17

@Bkkzol: de akkor bisztos van olyan, hogy "rossz független tájékosztatás", meg olyan is, hogy "jó független tájékosztatás". ez utobi nyilván a fideszes-féle. nemde?
illetve írod, hogy "jogUK van tüntetni". neked nincs jogOD?:D

KissGecihuszár 2018.12.29. 10:36:11

kár is tagadni; válságban van gyakorlatilag egész Európa, s különösen azon nyugat-európai országok, akik képtelenek voltak meghallani az új idők szavát,vagy csak annyira naív, szemellenzősök voltak, hogy azt hitték, még mindig a '70-es, '80-as években élünk, miközben a világ -s különös tekintettel Ázsia- úgy otthagyta a monolitikus szellemű Európát, hogy már a hátsó ködzáró lámpájukat sem látjuk! Tudomásul kéne egyszer s mindenkorra venni akár a Franciáknak, vagy épp az Olaszoknak, végső fokon az EU "régi" tagjainak, hogy ezzel a hozzáállással, felfogással, melyben élnek, képtelenség megfelelni a felgyorsult XXI. század kihívásainak, ugyanis a "rohadékköcsög" nemzetközi tőke, de akár a komolyabb európai (multi) cégek csak oda invesztálnak, ahol olyan feltétel rendszert találnak, hogy az invesztíció belátható időn belül megtérül, sőt profitot fog termelni. Nomost, egy olyan kurva rugalmatlan munkaügyi mutatókkal rendelkező országban, mint pl. Franciaország, Olaszország egyetlen épelméjű invesztor sem fog beruházni, mert nem ellensége a pénzének! Természetesen, senki nem -legábbis én nem- ,mondja, hogy olyan munka törvénykönyvet kell ráerőszakolni a munkavállalókra, mint Hazánkban a 2012-es, vagy épp a friss&ropogós 400 órás, de igenis rugalmasabbat, mint a fentebb említett országokban!

csakegyvalaszto 2018.12.29. 10:39:02

@Bkkzol: Tovább folytatva a gondolatmenetemet, ebben az országban egy átlag magyar dolgozó 2 napot!! dolgozik azért, hogy a közmédiát fenntartsa. Ezért a pénzért a közmédia nem számol be objektíven olyan hírekről amik a kormányoldalt negatívan érinthetik, sőt továbbmegyek, ezért a pénzért pusztán politikai alapon az ország egyik felét a másikkal szemben hergeli.

Függetlenül attól, hogy nem mindenben értünk egyet, attól még mindketten magyarok vagyunk, ugyanaz a történelmünk, ugyanazt a jelent éljük meg itt, mindkettőnket ugyanazok a kötelezettségek és jogok illetnek meg, és ami a legfontosabb, mindkettőnknek ugyanaz a jövőnk. Miért lenne a Te véleményed fontosabb az enyémnél, miért van az hogy a kormány véleményéről és intézkedéséről részletesen beszámolnak, de bármiről ami negatív színben tüntetheti fel őket, vagy pl az ellenzék megfogalmaz 5 egyszerű pontot, ami a kezdete lenne egy jogállamban való létezésnek, arról akkor se számol be, ha már a pontokat szó szerint beviszik az épületébe.
Eszerint az én véleményem másodlagos? Én egy másodlagos állampolgár lennék? Csak mert nem félek sem Sorostól, sem a migránsoktól? Azért mert azokkal a problémákkal szeretnék foglalkoznék, amik ténylegesen érintenek? Hogy a mostani generáció nem kap normális oktatást, hogy a kórházakban milyen állapotok uralkodnak? Egy jóléti társadalom, amit minden kormány el szeretne érni az a kiváló minőségű egészségüggyel indulna! Hogy a jogok csorbulnak és a korrupció és a lopások csúcsra járnak, mert nem függetlenek a bíróságok és az ügyészségek?

Ezzel miért nem foglalkozik a közmédia? Hogy fordulhat elő, hogy a választástól eltekintve nem volt ellenzki képviselő, aki betette volna a lábát a közmédiába (nem az ő hibájukból)? Akkor ugye minden párt kapott azt hiszem 5 percet...

Tudod egy közmédiának nem csak választáskor, hanem máskor is biztosítania kellene 5 percet az ellenzéki képviselőknek, mert azok képviselik a társadalom felének véleményét. Hogy kialakult ilyen méltatlan helyzet, hogy magyar magyar ellen fordul, pusztán csak azért, mert másképp látja a világot óriási felelősséggel bír ez a média. Ezt pártállástól függetlenül el kell ítélni, szolidaritást kellene vállalnotok ebben a harcban Nektek is...
Ne feledd, ideológiák, politikai pártok, képviselők jönnek-mennek, csak mi, a nép vagyunk állandók, és ahhoz hogy egy élhető országban éljünk el kell fogadjuk a másikat, és a másik véleményét is.

Bkkzol 2018.12.29. 10:48:17

@vénkujon: nem, én nem írtam azt se , hogy "rossz" vagy "jó" független tájékoztatás, azt se minősítettem , hogy milyen a mostani. Nem kell ferdíteni. A "joguk" vagy "jogunk" van már megint ferdítés, félre magyarázás. Azért "joguk" , mert én nem tüntizek a füstbombával "hangulatot" adó hülye gyerekekkel... a félnótás műsorozó "ellenzékkel" se. Tehát, joguk van tüntetni.

Bkkzol 2018.12.29. 10:52:28

@csakegyvalaszto: igen kapjon az ellenzék is 5 vagy 50 percet. Ezt nem úgy szokták elintézni még nálunk sokkal régebbi "demokráciákban" se, hogy odarohanok és rátöröm az ajtót az élőadásra.

pofán verjük a lipsiket oszt jonapot 2018.12.29. 10:57:21

@Bkkzol: "Arról van valakinek információja, hogy miként publikálták a "kurva ütős vágókép" beállítását a zárt ajtóról visszapattanást....."

Siman csak nem beszelnek rolla, ezt semelyik liberalis media sem tudja megmagyarazni, ugyhogy agyon hallgatjak. Mert az hogy megvalasztott parlamenti kepviselok, osszeeskudve nevetseges szinjatekot adnak elo, az orszag nemzetkozi lejaratasaert, az MEGMAGYARAZHATATLAN. Ezzel az egesz karacsonyfa gyujtogato baloldal LENULLAZTA magat.
Most kene jol pofanverni oket, SENKI az eg vilagon nem hinne le nekik, hogy nem magukat vertek meg. :))))))))))))))))

csakegyvalaszto 2018.12.29. 11:02:26

@Bkkzol: Ferdítessz, nem azért mentek be, hanem hogy beszéljenek a felelős szerkesztővel és rögzítsék az 5 pontot, ezek után a szerkesztő döntése lett volna eldönteni mikor teszi be adásba, és az egész ezután történtek meg se történtek volna.
Mennyivel könnyebb lett volna lejönnie hozzjuk, ha már elvileg ez a törvény szerint is kötelessége lett volna.

Az ellenzéki képviselőket nem hívják oda, félnek attól, hogy valamelyik összetöri a szépen felépített hazug alternatív valóságot, amiért olyan sokat és régóta (hazudoztak) dolgoztak. Ugyanez miatt nem vállalnak kormánytisztviselők, köztük Orbán is olyan interjút, amit nem a saját médiumuk ad ki, és kérdez alájuk.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2018.12.29. 11:38:18

@vénkujon:

Éppen a liberalizmus jelent veszélyt a szólásszabadságra.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2018.12.29. 11:39:35

@Belzebubo:

A nyugat kimerítette saját forrásait, ezért a hanyatlás.

taga20 2018.12.29. 11:46:11

@balcán maxval birca:

bullshit, mint minden kommented ruszkiügynök!

F1 L M 2018.12.29. 20:35:54

@az EU pénzek zsákolója: Ezt elküldöm neked mégegyszer, hátha felfogod mi a szitu nálatok. Mert ismétlés a szopás kurva anyja.

"@az EU pénzek zsákolója:
"LKerekes 2018.12.27. 09:37:08
@az EU pénzek zsákolója:
NEKED MEG A JELEK SZERINT A LEGFONTOSABB A KURVA ANYÁDAT SZÁJBABASZNI.
VÁLASZ ERRE
az EU pénzek zsákolója 2018.12.27. 09:54:37
@LKerekes:

borzasztó homoerotikus feszültségek dúlnak benned... :D
nincs dolgom anyáddal, és ödipusz komplexusom sincs."

Ezek szerint anyádnak fasza van. Végül is ebben a nagy elnyomásban is elérte a fajtád amit akart."
süti beállítások módosítása