B1 blogcsalád



Orbán még nincs nagy bajban, de már fél és bizonytalan

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2018. december 23. - Szelestey

• Lengyelország példája azt mutatja, hogy ha a lakosság az unió mellett van, akkor az EU le tudja törni az illiberális próbálkozásokat 

• Orbán Viktor a rabszolga törvénnyel még a saját híveit is maga ellen fordította, de egyelőre nem kell izgulnia, bár ha nem vigyáz, könnyen rajtaveszthet 

• A határkerítések szezonja leáldozott, így most klotyópapír készül ömlesztve a márianosztrai börtönben

Washington Post

washington_post.jpg

A vezércikk arra figyelmeztet, hogy Lengyelország a tekintélyuralom felé sodródik, ám most majd kiderül, hogy képes-e megállítani az EU. A demokratikus visszalépés már jó pár államra jellemző a térségben, így a hataloméhes magyar, lengyel és román kormányra. Valamennyi leszerelte a jogi fékeket és ellensúlyokat, elhallgattatta a független sajtót és cinikus módon felszította az érzelmeket az idegenekkel szemben, az EU-tól kezdve Sorosig. Ezért volt szívet melengető a héten, hogy a lengyel vezetés meghajlott Brüsszel, illetve a saját lakosság akarata előtt és visszakozott a bírák nyugdíjazása ügyében. Ám az országban változatlanul veszélyben van a demokrácia. Merthogy átpolitizálták a titkosszolgálatokat, az állami médiából hivatalos propaganda szócső lett, és nyomás nehezedik a civil társadalomra, valamint a be nem hódolt újságírókra.

De hogy a PiS beadta a derekát az uniónak, abból kiderült, hogy Európának vannak eszközei, mégpedig azért, mert a lengyelek nagy része azt akarja, hogy az ország az integráció tagja maradjon. A politikai visszacsúszás lefékezéséhez az kell, hogy az ellenzék győzelmeket arasson a választásokon, közben pedig az EU többet tehet a károk feltartóztatására. Továbbra is fel kell lépnie, hogy a Jog és Igazságosság vonja vissza az igazságszolgáltatás ellenőrzését szolgáló intézkedéseket.  Ezzel párhuzamosan a Trump-kormányzatnak felül kell vizsgálnia, hogy a lengyel nacionalistákra tette tétjét. Ez az egész egy gusztustalan történet, de lehet, hogy már megindult végjáték felé.  

The Times

the_times_1.jpg

Terjed a nyugtalanság Európában és ez elvonja az unió figyelmét a Brexitről. A fagyos budapesti utcákon sok ezer tüntető WC-papírtekercsekkel dobálta meg az elnöki palotát és általános sztrájkot helyezett kilátásba. Franciaországban ismét barikádra keltek a sárga mellényesek. Belgiumban az erőteljes tiltakozások elősegítették a kormány bukását. A földrésznek évek óta nem volt ilyen rosszkedvű tele, ám ez szinte kivétel nélkül megdöbbentette az államokat. A populista és hagyományos vezetők egy sor hazai válsággal küszködnek, ha együttvéve nézzük ezeket, akkor a brit kilépés igazából eltörpül mellettük. A londoni UCL egyik professzora azt mondja, a migráció, a magyar és a lengyel jogállam helyzete, valamint az eurózóna jövő jelent létveszélyt az EU számára.

A magyar és a lengyel vezetés nem tudott segíteni a briteknek a kiválási folyamatban, mert lekötötte őket, hogy Brüsszellel birkóztak az illiberális reformok kapcsán. Magyarországon a munkások elutasítják a rabszolga törvényt, ám az akut munkaerő ínséget csak tetézi a nagyarányú kivándorlás, miközben a hatalom nem enged be migránsokat. Orbán keményen kézben tartja az irányítást, de a tiltakozásokra adott válasza idegességről árulkodik. Szél Bernadett szerint a rendszer a valódi arcát mutatta meg, amikor Hadházy Ákossal együtt kihajították az állami tévéből.  

A magyar események vegyes hét csúcspontját jelentették a populista vezérek szemszögéből. Az olasz Salvini azt közölte, hogy kompromisszumra jutottak Brüsszellel a költségvetés ügyében, ám ily módon veszélybe kerültek a két kormánypárt hazai ígéretei, így nem kizárt, hogy új választásokat kell kiírni. A franciáknál a Macron által tett engedmények beleütközhetnek az unió szabályaiba, ám ha Brüsszel szemet huny felettük, akkor újabb felháborodás célpontja lesz. Talán egyedül Merkel gondolhatja végig nyugodtan az ünnepek alatt a stratégiai teendőket, de az nem szokott jól elsülni a többiek számára, ha csakis tőle várják a saját problémáik megoldását.

New York Times

new_york_times.jpg

Orbán Viktor, a szélsőjobbos miniszterelnök már sokszor keltett riadalmat különféle lépéseivel Európában és odahaza is, ám ritkán okozott akkora dühöt, mint a rabszolga törvénnyel. Ennek megfelelően most már jó ideje tartó utcai tiltakozásokkal kell szembenéznie. Pedig idáig már korlátozta a bírói függetlenséget, a sajtószabadságot és sokszínűséget, pofátlanul teletömte üzleti szövetségeseinek zsebét. Az új jogszabályról Köllő János, a Közgazdaságtudományi Intézettől azt véli, hogy sok százezer olyan dolgozó van, aki nem mondhat nemet a munkáltatónak, ha az jelentős többletmunkára akarja kötelezni őket. Elemzők hozzáteszik, hogy a változás ritka húrt pendített meg az átlag magyaroknál, az ellenzék fészkének számító Budapesten kívül is, mert a mindennapi életet érinti. Az OECD szerint a magyar lakosság már így is többet dolgozik, mint a nyugati szomszédok - nagyjából fél pénzért.  

Juhász Attila a Political Capitaltől úgy értékeli, hogy az elégedetlenség olyan rétegeket is elért, amelyek idáig nem jártak tüntetésekre. Csakhogy a kormány rákényszerült a húzásra, mert nincs elegendő munkaerő. Legalább 350 ezren mentek Nyugatra, amit nem ellensúlyoz a bevándorlás. Orbán - a kerítéssel és a nemzetközi sajtóban folytatott idegengyűlölő hadjárattal - ismételten elriasztja a külföldieket attól, hogy Magyarországra jöjjenek. Köllő János szerint azonban a munkáskezek hiánya mögött ott van a közmunka program is, mert ez a 200 ezer ember a körülmények folytán nemigen törekszik arra, hogy a versenyszférában találjon magának állást. A helyzetet csak súlyosbítja születések alacsony száma. Közben az emelkedő bérek rontják a magyar gazdaság vonzerejét a külföldi befektetők szemében. Egyes források szerint a hatalom éppen ezt a hátrányt igyekszik ellensúlyozni a sok túlóra lehetőségével.

Frankfurter Rundschau

frankfurter.jpg

A magyar helyzet egyik legjobb német szakértője szerint a túlórák szabályozása azért kényes dolog, mert olyan szociális kérdésről van szó, amely elvileg mindenkit érint, nem csupán a hatalom ellenfeleit. Így azokat is, akiket a hatalom az egyszerű népnek szokott nevezni, mondja Kai-Olaf Lange, a berlini Wissenschaft und Politik Alapítvány elemzője. A harag ily módon kiterjed kisebb városokra is. A kormány láthatólag nem tud mit kezdeni azzal, hogy sokan kivándoroltak, és így nincs elegendő munkáskéz. Az itthon maradtak közül sokan nem látják be, hogy ennek a levét nekik kellene meginniuk. Ebben a helyzetben az ellenzék esélyt szimatol és a túlórák miatti felháborodást összekapcsolja más témákkal: az igazságszolgáltatás zsugorodó függetlenségével, a civil társadalom megzabolázásával, a sajtó egyoldalú, kormánypárti ténykedésével.

Lange úgy látja, nehéz megjósolni, milyen irányban alakulnak az események. Kérdés, hogy az ellenzék mit hoz ki belőle. De a kormány valószínűleg nem fog meginogni. Ezzel együtt erősödik az Orbánra nehezedő nyomás. Még a Fidesz-hívek is elégedetlenek, és ezt a miniszterelnök nem hagyhatja figyelmen kívül. Ugyanakkor a hatalom mindenért most is  Sorost teszi felelőssé. Legalábbis ezt igyekszik elhitetni, hogy bagatellizálja a mozgalmat. Tény, hogy voltak már a mostaninál sokkal nagyobb tüntetések is, ám ezek gyorsan elhaltak. A kormányfő általában nagy nyugalommal kibekkelte ezeket, ám mintha most másként volna.

Deutsche Welle

deutsche_wellw.jpg

Folytatódnak a demonstrációk a rabszolga törvény ellen, a felvonulók az ellenállás évének nyilvánítják 2019-et, az érdekképviseletek országos munkabeszüntetést akarnak szervezni. Orbán Viktor gyakran és szívesen hangoztatja, hogy kormánya odafigyel a nép hangjára, ám most a lakosság többsége ellene fordult. Ráadásul sokan cinikusnak találták, hogy Áder János egy füst alatt Boldog Karácsonyt kívánt mindenkinek, amikor átengedte a túlórák nagyfokú megemelését engedélyező szabályozást. Orbán igencsak megvető módon minősítette a demonstrációkat, hisztérikus sikongatásnak nevezve azokat. Egyben megismételte, hogy az egész Soros műve. Mindez alighanem csak tovább tüzelte a tiltakozásokat.

Hatalomellenes sztrájkok 2010 óta nem voltak Magyarországon. Az is újdonság, hogy magas rangú egyházi méltóságok szolidárisak a felvonulásokkal. Lásd Fabinyi Tamást és Beer Miklóst. Mindketten élesen bírálták a kormány konfrontatív politikáját. Az ellenzéki pártok, a szakszervezetek, a civilek, az egyház és a hatalommal szemben álló helyi önkormányzatok soha nem látott egysége veszélyes lehet Orbán számára. A politikus ugyanis semmi jelét nem adja a kompromisszum- vagy tárgyalási készségnek. Ez pedig még inkább összeforrasztja az ellenzéket.

NZZ

nzz.jpg

A magyar ellenzéket egyesítette a tiltakozás, de a megmozdulások egyelőre nem veszélyesek az Orbán-kormány számára. A kedélyeket azonban csak még jobban felszította, hogy Áder János aláírta a rabszolga törvényt, illetve a közigazgatási bíróságok létrehozatalát. Ezek elutasítása keveredik a Fidesz uralmával szembeni általános elégedetlenséggel. A demonstrációkon gyakran lehet hallani a szlogent: „Viktátor”. A hatalomhű sajtó, valamint a kormánypárt az utóbbi csaknem két hétben kizárólag a kilengéseket taglalta a tüntetések kapcsán. Továbbá, hogy az egész mozgalom jelentéktelen, hiszen elhanyagolható a részvevők száma. Ám egynémely elemzők éppen ellenkezőleg azt gondolják, hogy az ország választóvonalhoz érkezett, noha különösen vidéken csupán pár százan vonultak az utcára.  

Lényeges, hogy a tiltakozás kiterjed mind a szakszervezetekre, mind a pártokra. Az együttműködés újdonság, és az ellenzék vezetői egységesen azt hangsúlyozzák, hogy erősíteni kívánják az összefogást. Hogy ez így lesz-e, az majd kiderül az EP-választás előtt. Az esélyek mindenesetre most jobbak, mint korábban. A kormányellenes tábor ugyanis rájött, hogy Orbán ereje éppen az ellenoldal reménytelen megosztottságában rejlik. Másrészt immár hitelesebbnek tűnik a Jobbik mérséklődése. De ettől még alapvető gyenge pont marad, hogy az ellenzéknek nincs semmiféle koncepciója a miniszterelnökkel szemben, sem széles körben elfogadott, karizmatikus vezetője. Ezért a hatalom nem csak azért nyugodt, mert az ünnepek miatt csitulni fog az elégedetlenségi hullám.

Neue Kronen Zeitung

kronen_zeitung.jpg

A különtudósító azt jelentette a pénteki tüntetésről, hogy az más volt, mint a többi. A gazdaságnak jól megy a sora, így itt nem a szociális igazságtalanság, az éhség vagy a szegénység, hanem a korrupció, az uniformizált sajtó, az igazságtalan igazságszolgáltatás és az új túlóra jogszabály ellen tiltakoztak. Sokan attól tartanak, hogy a rabszolga törvénnyel burkoltan a hatnapos munkahetet állítják vissza.  És a megmozdulásoknak még nem látszik a vége, a célpont az orbáni rendszer. A kormányfő a teljhatalom bűvöletében elérte, ami 8 éve lehetetlennek tűnt: egyesült az ellenzék. A szakszervezetek január 5-re általános sztrájkot akarnak hirdetni. Utána megint utcára vonulnak a magyarok. A gazdasági helyzet most még jó, de ha életbe lépnek a kilátásba helyezett uniós szankciók és elmaradnak a brüsszeli pénzek, akkor gyorsan tovább rosszabbra fordulhat az amúgy is izgatott közhangulat.  

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

„Aki nem ugrál, az Orbán Viktor!” Ezt a szlogent választotta szubjektív helyszíni beszámolója címeként Kemény Zsófi, aki esszéjében a saját lelkében keresi a forradalmi tüzet a tüntetések kapcsán. Mert az ifjú irodalmár azt szeretné, ha a passzív keserűségből aktív reménnyé válna nála. Ezért ment el a Parlament elé, ahol a mínusz 6 fokban, eléggé alulöltözve, kesztyű nélkül látta, amint az ’O1G’-logót rávetítik az épületre. A lelkesedése azonban nem a régi, azt elvesztette még áprilisban, valahol az Oktogon és a Deák tér között. De azért csatlakozott a tömeghez az állami televíziónál. A mamáját – úton a Kunigunda útja felé – telefonon nyugtatja, hogy vigyázni fog. Ám abban maradnak, hogy úgy nem lehet forradalmat csinálni, ha félreáll, ha netán a tömeg benyomul a székházba.  

Ezrek toporognak a helyszínen, erős rendőri fedezet mellett. Tízpercenként hangzik el a jelszó: aki nem ugrál, az Orbán Viktor. A felhívást rengetegen követik, mert nem akarják, hogy egy lapra kerüljenek a miniszterelnökkel. Utána valamelyest kevésbé fázik a 15 ezer ember. Közben a szerzőnél újra felbukkan a forradalmi tűz. Az ellenzéki képviselők bemehetnek, de a biztonsági erőkön kívül senki sem fogadja őket. A tévéműsorban egyetlen szó sem esik arról, hogy nem egészen 50 méterre a demonstrálók be akarják olvastatni ötpontos követelésüket.

Közben a rendőrség már 8 sorfalat állít fel és Kemény Zsófinak lassan elege lesz abból, hogy egyszerűen kiadják magukból a dühöt, majd szépen hazamennek. Ezért a barátaival előrenyomul. Ilyen közelről még sosem látott zárt rendőroszlopot. Viszont ekkor a tömeg hátulról meglódult és a lány úgy érezte: egyszerűen szétnyomják. Szerencsére egy jobbikos férfi kimentette szorult helyzetéből. A következő este már az étel- és italellátást is megszervezik, az idő még keményebb, mint korábban. A hangulat azonban egészen fesztiváli, a feliratok mókásak. A 24 éves lány úgy összegzi élményeit, hogy sokat nem tud tenni, de legközelebb ismét kimegy az utcára. Amíg vannak utcák, amelyeken lehet valamit találni.

Spiegel

der_spiegel.jpg

Orbán vadonatúj sajtóegysége kapcsán megfigyelők maffia forgatókönyvet emlegetnek, hiszen a médiaóriás a miniszterelnökhöz közeli üzletemberek „önkéntes” adománya folytán jött létre. A szóban forgó orgánumok javarészt olyanok, mintha egymás klónjai lennének. Ha pl. valaki végignézi a 14 legnagyobb megyei lap online változatát, ugyanazt találja ott a tüntetésekről, természetesen negatív tálalásban, de még a közzététel ideje is egyezik. Valószínűleg kénytelen-kelletlen cinikus válasz ez a sajtószabadság helyreállítását sürgető követelésekre. Ám a hatalom számára láthatólag nem elegendő az egyforma külső és tartalom. Ezért vonták össze jóformán az összes kormány közeli szerkesztőséget egyetlen konglomerátumba.

Polyák Gábor és Urbán Ágnes a Mérték Médiaelemzőtől úgy kommentálja a fejleményt,  inkább a maffiafilmekben, semmint a valóságban történik meg, hogy a legkülönfélébb tulajdonosok egyetlen alapítványnak adják át sok milliót érő vállalkozásaikat. Ilyen a világon sehol másutt nincs. Orbán döntése nyomán azonban a Versenyhatóság nem nyilváníthatott véleményt az egyesülésről, noha a hatóság korábban fontos szerepet játszott, igaz, akkor a független média szétverése volt a feladat. Hogy a médiabirodalom politikailag milyen irányba húz, az nem titok: Vezetője, Liszkay Gábor rendkívül lojális Orbánhoz. De a Kuratóriumban helyet kapott Bajkai István, a Fidesz képviselője, a miniszterelnök családjának ügyvédje is.  

Az összevonással a miniszterelnök a Simicska-botrány után azt akarja elérni, hogy a jövőben senki se fordíthassa ellene a jobboldali sajtót. Igaz, a mostani vállalkozó-kegyencek szellemi kapacitása messze elmarad az egykori szürke eminenciás képességeitől. Mészáros üzleti adottságai pl igencsak korlátozottak, nincs benne politikai becsvágy sem. De ettől még Orbán újabban bizalmatlan a saját környezetével szemben. Azon kívül előzőleg versengtek egymással a vállalkozók, akik most beadták a közösbe a lapjukat, rádiójukat, tévéjüket, internetes portáljukat. Úgy hírlik továbbá, hogy a kormányfő dühös volt, mert az állami hirdetésekkel életben tartott sajtó nagyrészt veszteséges volt, túl sok pénz elfolyt a tulajdonosok zsebébe.

Die Presse

die_presse.jpg

A menekültválság lecsillapodott, a konjunktúrának vége, így szögesdrót és határkerítés helyett újabban WC-papírt gyártanak Márianosztrán. A tudósító már akkor fel akarta keresni a börtönt, amikor Orbán Viktor kitűnő exportcikként méltatta a falak mögött előállított acélportékát, ám akkor nem engedélyezték számára a látogatást. Így azt most pótolta. A rabok már korábban is dolgoztak: söprűt, futball labdát, papírt termeltek. Az őrök különben nem viszonyozzák a köszönést, amikor az újságíró felbukkant. A faluban pedig egy vörös képű öregember azt hajtogatta, hogy a határokat meg kell védeni, ide ne jöjjenek migránsok! 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7014508346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Toportyán Zsóti 2018.12.23. 08:13:07

Családok évének megcsúfolása a 6 napos munkahét bevezetése,mekkora barom aki ezt így próbálja beadni sajátjainak is?Ki zsarolta meg szerencsétlent hogy nem tudott kicsit várni míg lefut a konzultációja?

rallus 2018.12.23. 08:15:24

Elolvastam...Lehet, hogy én nem is Magyarországon élek? A magyaroknak persze szerencséjük van, mert a korrekt (és nem központilag vezérelt!!!) nyugati sajtó nem vegyifegyver gyárakat és atombomba üzemeket lát a Hortobágyon, mint hajdanán az iraki sivatagban, hanem csak egy Bangónéék miatt a félelemtől remegő Orbán Viktort és öntudatra ébredt CEU-s munkásembereket...

Helga Beauty Salon. 2018.12.23. 08:17:08

"Lengyelország példája azt mutatja, hogy ha a lakosság az unió mellett van, akkor az EU le tudja törni az illiberális próbálkozásokat "

Egyre több az ilyen önleleplező mondat ami már a látszatra sem ügyel. Magyarország nem a liberalizmusba lépett be, hanem az EU-ba tudtommal. Az EU-t és a mostani vezetőit sem hatalmazta fel senki hogy a liberalizmust terjesszék, pláne nem, hogy az inkvizícióhoz és a kommunizmushoz hasonló erőszakos módszerekkel. És a legnagyobb baj, hogy az a képmutató erőszakos ideológia amit terjesztenek, köszönőviszonyban sincs a klasszikus értelemben vett liberalizmushoz, sőt némelyik része éppen az ellenkezője. Egy zagyva idea totális diktatúrája még rosszabb mint egy személyhez köthető, hiszen ebben nem elég egy embertől megszabadulni!

rasztaszív 2018.12.23. 08:40:48

@rallus: @Helga Beauty Salon: igazán megkapó ez a fikaorientált csűrés-csavarásotok,de lassan belezakkantok ám...:)

Oxica 2018.12.23. 08:53:07

444.hu/2018/12/23/varga-az-ellenzek-be-akarja-csapni-az-embereket-szandekosan-felremagyarazza-a-tuloratorvenyt

A lónak a faszát, varga elvtárs.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G.

Önök működtetik a fasiszta hazugsággyárat és ontják a mocskot 24 órában.

Helga Beauty Salon. 2018.12.23. 08:56:04

@rasztaszív: A belezakkanást hogy érted? Tőmondatokban leszünk képesek kizárólag kommunikálni mint te, meg a hozzád hasonló leépült libbant? :D
Ne aggódj, a mi mentális képességeink kibírják a környezeti hatásokat, nálunk nem fog bekövetkezni ami nálatok. Ti eleve egy saját magatok számára felépített hazug világban éltek aminek semmi köze a valósághoz, de még így is annyira hülyék vagytok hogy rémálomvilágot hallucináltok magatoknak. Az nagy baj ám, az antidepresszánsok világában pedig felesleges is! Inkább igyatok, az meglátszik! :D

rasztaszív 2018.12.23. 08:58:13

@Helga Beauty Salon: úgy,barátom,hogy készpénznek veszitek a saját hülyeségeiteket...:)

yourmomtits 2018.12.23. 09:08:45

fél :))))) idestova 8 éve egyfolytában, hiába nyeri szarrá magát (((((((((((:

Csaba Sz 2018.12.23. 09:14:28

rendesen remeg.....idióták.

Helga Beauty Salon. 2018.12.23. 09:16:05

@rasztaszív: úgy,barátom,hogy készpénznek veszitek a saját hülyeségeiteket...:)

Rendben, tegyük fel hogy így van. Viszont ti nemcsak készpénznek veszitek a saját hülyeségeiteket, hanem halálosan meg vagytok sértődve amiatt, hogy mások ezt nem teszik magukévá, alkalmasint még ki is röhögnek ezek miatt benneteket! :D
Nagyon friss és nagyon jellemző példa erre az MTVA-ban előadott cirkusz. Bazmeg, értelmes ember így egyszerűen nem viselkedik semmilyen okból, ti meg reklámozzátok is ezt a szegénységi bizonyítványotokat és bizonygatjátok hogy ezt csak így lehet! Nektek! Ez a páviánok vélemény nyilvánításának a formája, a többi páviánnak elfogadható, de normális ember számára nem!

Balázs Kakadu 2018.12.23. 09:19:01

Az"ellenzék hiánya"-t lehet ostorozni. De kérdezem, hogy mit lehet tenni amikor az ÁSZ-nak nevezett szégyen gittegylet a pribék vezetőjével gyártott egy ál okot ás a jobbikot teljesen pénztelenné tette amikor fenállt a veszélye, hogy eltakarithatják ezt a rabló fidesz maffiát. Azon kívül megvásárolták a mocskos dőzsőlő föpapokat akik a templomokat meggyalázva nyomják a maffia propagandáját akis faévakban.

rasztaszív 2018.12.23. 09:23:46

@Helga Beauty Salon: szerencsére ennek vannak vicces részei is...például amikor jobban tudjátok,más mit gondol...:)

2018.12.23. 10:00:16

@Helga Beauty Salon: "Ne aggódj, a mi mentális képességeink kibírják a környezeti hatásokat," Arra gondolsz, hogy a primitívebb, egyszerűbb és érzelem szegényebb embereket kevésbé visel meg bármilyen történés vagy érzelmi hatás mint az intelligensebb embereket? Egyetértünk, így tényleg ki lehet bírni, nagyon hosszú ideig. Még a kiégés veszélye sem fenyeget. "Ez a páviánok vélemény nyilvánításának a formája, a többi páviánnak elfogadható, de normális ember számára nem!" Majmok között mit szeretnél, hogy viselkedjen bárki is? Talán nem kell magyaráznom, hogy kikre gondolok a "majmok között"-el. "Az EU-t és a mostani vezetőit sem hatalmazta fel senki hogy a liberalizmust terjesszék, pláne nem, hogy az inkvizícióhoz és a kommunizmushoz hasonló erőszakos módszerekkel." Ejha!, Azért ez érdekelne, pontosabban mit értesz ez alatt? Nem tolod egy kicsit túl ezt a habzó, gyűlölködő, csakisnekemlehetigazammásmindenkiagyhalott stílust? Különösebb bajom nincs vele (mert ugye ha nem érdekel nem olvasom) de mi van ennek a hátterében? Pontosabban a te hátteredben. Közöm nem sok van hozzá, de nem tudok másra gondolni csak valami óriási sérelemre.

jajdehülyevagyok 2018.12.23. 10:23:54

@Helga Beauty Salon: Igaz. Az MTVA-s műsor igazi kontraproduktív pancser akció volt. Mintha Fletó tervelte volna ki.

Helga Beauty Salon. 2018.12.23. 10:41:57

@Thomas Grande: Arra gondolsz, hogy a primitívebb, egyszerűbb és érzelem szegényebb embereket kevésbé visel meg bármilyen történés vagy érzelmi hatás mint az intelligensebb embereket?

Ti lennétek az intelligens emberek? Nem hinném, de ha annak tartod magad, akkor miért nem vagy képes úgy is viselkedni? :D
A külső kellemetlen hatások mentális feldolgozása nem a primitivitás jele, egyébként megjósolom hogy nálatok majd bekövetkezik a látszólag békés állapot, ugyanis az idegbeteg őrjöngés vége gyakran a katatónia! Csak ki kell várnunk hogy te meg a hozzád hasonló "intelligensek" meghasonuljanak! Mondjuk egy negyedik kétharmad segíteni fog! :D

Helga Beauty Salon. 2018.12.23. 10:46:20

@jajdehülyevagyok: Hát az akció jellegzetesen idióta levezetése tényleg erre a gyanúra ad okot, de félek hogy nincs igazad és sok a Fletóhoz hasonló barom a politikában. :D

István Tamasi 2018.12.23. 10:47:24

Mindenki nyugodjon le és pihenje ki magát előre is, mert bő 1 hét múlva kezdődnek a 8 napos munkahetek.

Helga Beauty Salon. 2018.12.23. 10:58:41

@Thomas Grande: Nem tolod egy kicsit túl ezt a habzó, gyűlölködő, csakisnekemlehetigazammásmindenkiagyhalott stílust?

Nem kell nekem túltolni és az igazamat bizonyítani agyhalott ügyen, olvasd el@Oxica: @rasztaszív: @Toportyán Zsóti: kommentjét, élvezd a mondanivalójuk teljes hiányát, hangvételük színvonalát! :D Úgyhogy nem kell nekem bemondásra hinni, abban a szerencsés helyzetben vagyok hogy szolgálhatok bőven példákkal!
A habzó és gyűlölködő meghatározást pedig vissza kell hogy utasítsam, ilyesmiről szó sincs, mindössze nem szeretem az ostoba együgyű gondolatokat és ezt érzékeled túlzott érzékenységgel az érintettséged okán! :P

rasztaszív 2018.12.23. 11:18:47

@Helga Beauty Salon: barátom,a saját szereplésedet hogyan értékelnéd?mondanivaló,színvonal...?:)

Helga Beauty Salon. 2018.12.23. 11:26:59

@rasztaszív: Nem az én dolgom értékelni, nektek írom a legjobb tudásom szerint, élvezzétek! Annyit azért elmondok, hogy szerintem nem érdemlitek meg, dehát a jó szívem fog a sírba vinni! :P

rasztaszív 2018.12.23. 11:34:40

@Helga Beauty Salon: na ja,az önkritika nem a ner erőssége.

Lacapapa44 2018.12.23. 12:21:12

@Toportyán Zsóti: Nagyon hülye vagy te Toportyán, ha így beveszed az ilyen liberális baromarcúak hazugságait!

paraszthajszal 2018.12.23. 12:33:50

@István Tamasi: „Mindenki nyugodjon le és pihenje ki magát előre is, mert bő 1 hét múlva kezdődnek a 8 napos munkahetek.”

Én a sztahanovista munkaverseny keretében már a kilenc naposra készülök.

Már várom a januárt, amikor szépen lelepleződik a ballibbant rémhírterjesztés, és kiderül, hogy az emberek 80%-a továbbra is heti (átl.) 5 napot fog dolgozni, napi nem több mint 10 órábab, és ált. havonta, max. negyedévente kapja kézhez a túlmunka bérét. ;-)

A maradék 20% jó része pedig még mindig dönthet úgy, hogy ha túl nagy kihívás a családi és munkahelyi kötelezettségeit összeegyeztetni, akkor választ magának egy másik munkahelyet, vagy elmegy magánvállalkozónak.

István Tamasi 2018.12.23. 12:45:55

@paraszthajszal: Szépen felmondtad a habonytakony művek aktuális hazugságát. Leülhetsz, Emese.

paraszthajszal 2018.12.23. 12:54:48

@István Tamasi: Avagy Te a ballibbant rémhírterjesztők rémmeséjét. A tájékozatlan/félretájékoztatott állampolgárok szerencséje, hogy a törvény szövege már megjelent a Magyar Közlönyben, el kehet olvasni és le lehet nyugodni: magyarforum.hu/cikk/5771/MELLeBESZeLeSEK-HELYETT-A-TuLoRAToRVeNY-SZoRoL-SZoRA/

István Tamasi 2018.12.23. 13:38:26

@paraszthajszal:
Emese! Már meg is jelentek a munkaszerződés módosítások a megemelt túlórákkal.
De csak nyugodtan kérődzködd a fideszmaffia hazugságait.

F1 L M 2018.12.23. 14:01:34

"Orbán még nincs nagy bajban, de már fél és bizonytalan" és kedden meg fog bukni.

Ez már lejárt lemez. Lapozzunk.

paraszthajszal 2018.12.23. 14:04:31

@István Tamasi: Ja, láttam, a hvg-ben. Még a törvény Magyar Közlönyben való közzététele előtt, január 1-jei keltezéssel (gyk. az továbbra is ünnepnap); olyan fogalmazással, amiért nemhogy egy munkajogászt rúgnának ki azonnal, de még azon is csodálkoznék, ha az illetőnek bármilyen diplomája lenne. hvg.hu/kkv/20181217_Megjelentek_az_elso_400_oras_tulorara_vonatkozo_munkaszerzodesi_modositasok

Ha ti ilyen gyenge hamisítványokra akartok légvárakat építeni, tőlem tegyétek. Csak azon ne csodálkozzatok, ha aztán májusban és ősszel (az EP- és önkormányzati választásokon) megint szembejön a valóság. magyarforum.hu/cikk/5786/Az-ellenzek-szandekosan-felremagyarazza-a-tuloratorvenyt/

F1 L M 2018.12.23. 14:06:07

"Orbán Viktor a rabszolga törvénnyel még a saját híveit is maga ellen fordította, de egyelőre nem kell izgulnia, bár ha nem vigyáz, könnyen rajtaveszthet" :-DDDDDDDD

Szelestike jól dolgozól csak így tovább és 22-re meg lesz a 3/4 :-D

F1 L M 2018.12.23. 14:13:46

@Helga Beauty Salon: Az elmúlt hét eseményei bebizonyították, hogy Fletónál még van lejjebb.

sZulamith 2018.12.23. 14:23:38

A O1G nagy pofon,nemzetközi szinten felkapott. Miért kellett ezt a szégyent megvárni? Gondolom azért, mert a kormánypárt tagjai és hivei, úgy gondolják, hogy náluk van a bölcsesség köve, mindenki más Soros:)

Francia elnök vette a tüntetők adását, és tett engedményeket. Talán követni kellett volna, és nem aláirni a túlóratörvényt, hanem visszaadni átgondolásra. Érdekes módon a kormány tagjai köztük a pénzügyminiszter is más országok gyakorlatára hivatkozik. Ilyenkor az kimarad, hogy mások vagyunk, más a nemzeti indentitásunk.

rallus 2018.12.23. 14:32:54

@sZulamith: A "szégyen" úgy keletkezett, hogy mivel a ballib oldal nem képes a saját sz.ránál feljebb emelkedni, nem tehet mást, igyekszik másokat is bekenni. A hívei szerint ez sikeres, a jobboldaliak változatlan elkötelezettsége és az eredmények ezt nem igazolják vissza...és akkor még finom voltam....

rasztaszív 2018.12.23. 14:45:53

@rallus: hát persze,a mi szabad közmédiánk botrányos elfogultságát csak a központilag vezényelt nyugati média találta ki...miközben ti sem ilyet nem tennétek soha,sem másra nem fognátok.

taga20 2018.12.23. 14:58:20

@rasztaszív: azé ez kurvára ráég a csúti gecire.

ha elmegy valahová külföldön, akkor a háta mögött mindenki csak röhög, hogy megjött a kisgeci!:)))

O1G!

Peter Götz 2018.12.23. 15:08:22

@rallus: a jobboldaliak változatlan elkötelezettsége és az eredmények ezt nem igazolják vissza.." ha ilyen fantasztikus Viktor és bandája,akkor vajon miért írtok minden fórumon
ahol az ellenzék cáfolná az eredményeket,hiszen mindenki látja az országon,milyen klassz minden,bár ha egy Amerikai szinésznő nálunk megy kórházba ,és aztán már rohan ajándékokat vennia beteg gyerekeknek,és szörnyülködik a körülményeken,nyilván kurva fényes itt a helyzet,főleg egy új magánrepülőgépből kinézve miközben repül a krém a Videoton focimeccseire!!!!!!!
magánrepülőgépből

paraszthajszal 2018.12.23. 15:46:22

@Peter Götz: „ha egy Amerikai szinésznő nálunk megy kórházba ,és aztán már rohan ajándékokat vennia beteg gyerekeknek,és szörnyülködik a körülményeken”

Ezt a sztorit jól felkaptátok, a bulvármocskot persze kajálják a népek. Az, hogy az amerikai színésznő kiakadt, mondjuk megértem, ő nem K-Európában szocializálódott, nyilván nem ehhez szokott hozzá Amerikában, ahol nagyrészt üzleti alapú az egészségügyi biztosítás és ellátás (ha nincs biztosításod, márpedig arrafelé nem mindenkinek van, fizethetsz is érte egy csomó pénzt vagy kezelheted a lábtörésedet magadnak otthon); a magánkórházak egyébként nálunk sem így néznek ki.

De nekem pl. volt olyan pechem, hogy a korábbi kormányok alatt is kerültem kórházba, voltam szakrendelésen: a kórtermek, folyosó már akkor is ótvarul néztek ki; akkor is várhattál egy csomót bármilyen vizsgálatra, a kaja is szar volt már akkor is… Szóval lehet kiakadni, de minek? A TB-finanszírozásból egyszerűen ennyire telik (pláne ha még divat a zsebbe fizetés is), akinek ez nem felel meg, menjen magánellátóhoz, ott jobb szolgáltatást kap, de bármilyen szolgáltatásért súlyos tízezreket gombolnak le róla.

2018.12.23. 15:57:06

@Helga Beauty Salon: Keresem, hogy hol határoztam meg, hogy kik az intelligens emberek de valahogy nem találom. Illetve, hogy hol és miért nem vagyok képes "úgy" viselkedni. Csak nem azért nem mert más a véleményem, másképp gondolok, látok pár dolgot? Igen? Bizonyított tudományos tény, hogy az érzelem szegényebb, iskolázatlanabb, tanulatlanabb, alacsonyabb szellemi szintű egyének kisebb megrázkódtatással élik meg az érzelmi traumákat. Persze az ebben az értelemben használt "primitív" szót kellett volna értelmezni helyesen. Én meg a hozzám hasonlók? Helga, szemed van de nem látsz, olvasni tudsz de nem fogod fel és értelmezed amit olvasol. "mindössze nem szeretem az ostoba együgyű gondolatokat és ezt érzékeled túlzott érzékenységgel az érintettséged okán!" Szóval érintett vagyok az ostoba együgyű gondolatok terén. Hmmm. Elég paranoiás gondolat, felfogás, valakit ismeretlenül minősíteni. Vagy ismerjük egymást valahonnan? Elmondanám, semmiféle 4/5 nem fog segíteni semmin. Mindig is lesznek akik másképp gondolkodnak. Tudod mi segít majd? Az 5 egész. Amikor majd a 8 262 172 szavazásra jogosult állampolgárból mint a 8 262 172 áll. polg. mind egyre fog szavazni. Ami, lehetetlen. Addig pedig akármennyire is nem tettszik, vannak akik nem úgy látnak dolgokat mint te. Bárhogy is szeretnéd, nem akaszthatod fel őket, nem irthatod ki a másként gondolkodó embereket. Ha már egy kalap alá vettél velük akkor ha úgy jobban tettszik, akkor minket. Az ostoba együgyű gondolatok terén érintett embereket. Azt ugye tudod, hogy innen már csak egy lépés a szellemi színvonalat nem megütő emberek, az iskolai végzettség, a rokkantak, bőrszín, vallás stb. szerinti megkülönböztetés? Értem én, hogy nem szereted az ostoba együgyű gondolatokat, ezért nyilvánulsz meg feléjük gyűlölettel teli indulatokkal. Ezt azért kár tagadnod, szinte tapinthatóan átsüt az írásodon. Na, de ez már eléggé nem idevaló téma. Nem erről akartam igazán beszélni. Talán még egy dolgot. Ne láss bele olyat az írásomba amit nem írtam, mondtam. Az ebből fakadó számonkérés, vagy erre való reagálás (vagy nevezd aminek akarod) így pedig már értelemszerűen teljesen felesleges és értelmetlen is.

2018.12.23. 16:11:25

@Helga Beauty Salon: Magyarország miniszterelnöke élő adásban kijelenti, hogy az utcán tüntető emberek Sorostól fizetést kapnak a tevékenységükért. Ezt a közszolgálatinak nevezett tv. szemrebbenés nélkül belemondja több millió ember képébe. Ami szerintem megmosolyogtató, gyerekes, olcsó és elég kisstílű hazugság. Bár lehet, hogy egyszer még keményen meg kell érte fizetni. Erről mi a véleményed? (lehetőleg ne úgy kezd, hogy: Thomas Grande, te idióta agyhalott stb.)

Peter Götz 2018.12.23. 16:37:24

@paraszthajszal: te köcsög,stadionokra van pénz,a korházak meg ilyenek voltak,hát szarunk rá!!!
Értelek ,lopj úgy mint Viktor és bandája,aztán tellik magánkórházi ellátásra,meg persze focicsapatra,meg magánrepülőre,csak lopj eleget!!!!!

Helga Beauty Salon. 2018.12.23. 16:44:45

@sZulamith:" A O1G nagy pofon,nemzetközi szinten felkapott. Miért kellett ezt a szégyent megvárni? "

Szégyen? Nektek! Orbán 1 geci! Ez nektek színvonal, vicces, erre veritek a melleteket hogy mekkora ötlet? Arrogáns kanászok vagytok semmi több és nem is az a baj hogy hülyék vagytok, hanem hogy ezt még büszkén reklámozzátok is!

Helga Beauty Salon. 2018.12.23. 16:48:44

@Thomas Grande: " Magyarország miniszterelnöke élő adásban kijelenti, hogy az utcán tüntető emberek Sorostól fizetést kapnak a tevékenységükért. "

A kis ferdítésetekkel tényleg hülyén hangzik, viszont pontosan idézve, miszerint a szervezők nagy része különböző Soros által pénzelt szervezetektől kerül ki, teljesen nyilvánvaló!

paraszthajszal 2018.12.23. 16:51:00

@Peter Götz: „Értelek ,lopj úgy mint Viktor és bandája,aztán tellik magánkórházi ellátásra,meg persze focicsapatra,meg magánrepülőre,csak lopj eleget!!!!!”

Vagy privatizálj és lopj úgy, mint Ferkó és bandája (incl. elítélt bűnözők, mint Hunvald Gyurika, Zuschlag stb.), és a magánkórházi ellátáson felül fussa majd úszómedencés szemlőhegyi villára, magánhelikopterre, milliós Rolex-órákra és sportkocsikra. Csak lopj eleget!

taga20 2018.12.23. 16:54:18

@Helga Beauty Salon: a tetves kurvaanyádat fölényeskedj te kibaszott fityeszork.

inkább húzd meg magad parazita, hogy egy ilyen geci az ikonod, aki szétbassza az országot!

a gecid sírján mindig sárga lesz a hó!

és ez lesz odacsurgatva: O1G!

Peter Götz 2018.12.23. 16:58:11

@Helga Beauty Salon: azt a KIS apróságot tegyük hozzá,hogy egy huszonéves barátságot rúgott fel Úgy,hogy a korábbi barátja nevezte így, igencsak nagy nyilvánosság előtt,és mi akik ezt hallottuk az eddigiek alapján csak egyetértünk vele!!!!
Azért ha valaki 20-on év után így hívja a korábbi barátját szerintem elég sokat elmond Viktor jelleméről!
Például 700 000 ft-om nekem is van,de sajnos még soha nem sikerült 17 milliárd forintos vadiúj magángéppel focimeccsre repülni!!
Persze a mai magyarország már nyilván annyira gazdag,hogy a hadsereg nagy gépével repkedhet Operát nézni a Milánói Scala Operaházba!
Szeretem,hogy ilyen szerény,Rogán is csak helikopterezik,
Semjén meg Svédországna helikopterrel szállíttatja a lopott szarvasát,és,és,és......

Peter Götz 2018.12.23. 17:00:29

@paraszthajszal: Vagy privatizálj és lopj úgy, mint Ferkó és bandája""

szóval szerinted ez egy verseny "Ki lop többet" !!!

taga20 2018.12.23. 17:10:23

@Peter Götz: szerintem O1G nyert uccahosszal, és ez a patkány geciparaszthajszál örömében a seggét a földhöz veri!

taga20 2018.12.23. 17:32:55

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: azé anno kizavarta a ruszkikat.
ako még kemény volt a csúti!:)

Peter Götz 2018.12.23. 17:34:51

@taga20: azt lenne jó tudni,ezek Orosz trollok,vagy tényleg fizetett idióták,gondolj bele Viktor ellopta az országot,most már a királyi vár is az övé,ezek a barmok meg örvendeznek,aztán majd egyszer úgy járnak mint Simicska, majd néznek ki a fejükből,merthogy őket is bármikor kifoszthatja a vezír!!!!!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.12.23. 17:43:07

@taga20: Két szar megy az úton,találkoznak a fossal.
Kérdezi a fos:-Hová mentek?
_Megyünk katonának!
-Veletek mehetek én is?
-Haver!Nem jöhetsz!Oda csak kemény legények kellenek!

John Brennan 2018.12.23. 19:15:34

Orbán már megint megbukott.
Akik egyfolytában sorosozást emlegetnek (pl. az index), azok maguk egyfolytában orbánoznak. Eredménytelenül, csak egyre frusztráltabbak lesznek a sok kokitól és sallertől.

John Brennan 2018.12.23. 19:20:27

@paraszthajszal:
Azt hiszik a barmok ott a hvg-ben, hogy nem buknak le a hazugságaikkal. Percek alatt lebuktak. Mint amatőr hamisítvány kampányvideójukkal.

paraszthajszal 2018.12.23. 19:25:17

@Peter Götz: „de sajnos még soha nem sikerült 17 milliárd forintos vadiúj magángéppel focimeccsre repülni!!”

Ez alighanem sajna nem is fog összejönni neked. Akik itt nálunk ilyen magángépekkel repülnek, azoknak jó összeköttetései, politikai vagy üzleti sikerei vannak, vagy legalább jó helyre házasodtak be. Mivel te láthatólag egy született tehetségtelen, irigykedő vesztes vagy, te bármely kormány regnálása mellett csak a nyáladat csorgathatod a magángépek után.

„szóval szerinted ez egy verseny”

Igen, a regnáló kormány színe, a kormányra kerülő politikusok személye választási versenyen dől el. Ki tudja több választópolgárral elhitetni, hogy jó irányba kormányozná az országot, hogy jobbá tenné az életüket; ehhez persze az is szempont lehet, hogy a korábbi ígéretekből ki mit tudott megvalósítani, milyen teljesítményt nyújtott, amikor ténylegesen megkapta a lehetőséget. Ezen a téren pedig El Qró Ferkó és Orbán Viktor elég eltérően teljesített, a különbség az előbbire nézve nem túl hízelgő.

„örvendeznek”

Ja, annak, hogy az El Qró és a kiszolgálói immár végleg 20% alá küzdötték le magukat, és m lesz lejjebb is!

@taga20: „szerintem O1G nyert uccahosszal”

Igen, április 8-án kétharmaddal, egymás után harmadszorra. Lehet utána csinálni!

taga20 2018.12.23. 19:43:11

@paraszthajszal: az a 3 óra kuss elég beszédes volt droid!

megbaszhatod a gazdádat!

O1G!

taga20 2018.12.23. 19:48:21

@John Brennan: dzsoni a kurvaanyádat! te égeted a fityeszszart?

ez mi volt retek? ezé seggbe fognak baszni a központba!:)))

168ora.hu/itthon/parades-gazdasagi-siker-a-forint-262-rol-328-ra-erosodott-orban-alatt-161114

paraszthajszal 2018.12.23. 19:56:20

@taga20: „az a 3 óra kuss elég beszédes volt droid!”

Szerinted én Aranyvasárnap délután nekem nincs jobb dolgom, mint egész nap a gép mellett ülni, hogy a hozzászólásomra ki mikor böfög be valami marhaságot?

Persze tudom, hogy te bármire tíz perc alatt tudsz egy teljesen értelmetlen, ámbár annál trágárabb riposzttal válaszolni, téged így szeretünk. ;-)))

taga20 2018.12.23. 20:09:59

@paraszthajszal: „az a 3 óra kuss elég beszédes volt droid!”

te ezt nem vágodmi?

haver, egyébként tudnék mást is, de te és a fityeszes haverjaid, csak abból értenek, ha az arcotokba toljuk, hogy!

O1G!

paraszthajszal 2018.12.23. 20:38:43

@taga20: „»az a 3 óra kuss elég beszédes volt droid!«

te ezt nem vágodmi?”

Én ezt úgy értettem, hogy azt reklamálod, hogy 16:51 és 19:25 között nem kommenteltem, de ha másra gondoltál, akkor sajna nem tudom, hogy mire.

„haver, egyébként tudnék mást is, de te és a fityeszes haverjaid, csak abból értenek, ha az arcotokba toljuk, hogy!

O1G!”

Ebből azt értjük, hogy az érdemi érvek már elfogytak, csak a színvonalatlan trágár marhaságokat nyomatjátok orrvérzésig. Egyébként szerintem ez a bugyuta „szlogen” még az ellenzéki értelmiségi függetlenek megszólítására se alkalmas, a kormánypártiak meggyőzésére pedig végképp nem, maximum arra jó, hogy a dékás-maszopos kemény mag rejszoljon rá egy jót.

Aztán májusban meg ismét lehet sopánkodni, hogy megint nem sikerükt mexorítani a patást, pedig a haverokkal fejenként 10 különböző nicknévvel is lájkoltuk a brilliáns o1g-s posztokat…

De ha nektek ez kell, hát ti tudjátok. ;-)

taga20 2018.12.23. 20:46:28

@paraszthajszal: na segítek fiityeszretek!

április nyolcadikán, este hat után volt egy 3 órás szünet a műsorotokban, nem emlékszel?

na zene!

www.youtube.com/watch?v=tI-InzaNKk8&list=RDtI-InzaNKk8&start_radio=1

taga20 2018.12.23. 20:49:25

@paraszthajszal: "fejenként 10 különböző nicknévvel is lájkoltuk a brilliáns o1g-s posztokat… "

gecifej, keversz a bandáddal szarházi!

anyádat inszinuáld!

Európai téridő 2018.12.23. 20:57:40

@Helga Beauty Salon: Hát, mi tagadás, mintha elelvtársultak volna a brüsszeli nagyurak. Az elvtársvilágot pedig mi tapasztalatból jobban ismerjük, míg bennük meg talán fel sem merül, hogy ők ugyanolyanok tökben.

sZulamith 2018.12.23. 21:01:14

@Helga Beauty Salon: Mondjuk nem az én ötletem, a reklám sem tőlem ered, de a Te stílusod hasonló ötleted sugal, ha a helyükben lennél. :)

sZulamith 2018.12.23. 21:20:40

@rallus: Eredmények? Kétségtelen vannak, ezt a tüntetők is elismerik, mert békésen fegyelmezetten szeretnék elérni, hogy nekik is legyen szavuk. Senki nem szereti, főleg az adozó állampolgár, hogy képviselője a parlamentben semmit nem számít. A parlamenti ellenzéket is magyar emberek szavazták a képviseletükre, illene tisztelni.

Lámlenge 2018.12.23. 23:04:41

Amerika színésznő inkább az USA lakosságának azt a részét fizette volna be egy kis egészségügyi ellátásra, akinek nemhogy szar, hanem semilyen sincs!

Ekrü 2018.12.23. 23:06:28

@taga20: Ó,látom használod a buzilipsi azonosítót.:))) Komolyan mondom ,olyanok vagytok,mint az óvodából Pistike,akire ha rászólnak,hogy ne beszéljen csúnyán,elkezdi egymás után sorolni a trágár szavakat,mert azt hiszi ettől majd nagyfiúnak fog látszani...:))))

Lámlenge 2018.12.23. 23:06:50

Egyébként ismét elfogulatlan a poszt, természetesen csak azokból a forrásokból merít, amelyek csak és folyamatosan hasonló irányzatokat képviselnek...

Lámlenge 2018.12.23. 23:07:50

@sZulamith: Van szavuk. Elmehetnek szavazni. Kell ennél több?!

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.12.23. 23:25:37

Nem csodalom hogy Orban befosott, lehet olvasta a B1et

Szávin László 2018.12.23. 23:31:41

túl vagyunk a napfordulón
a hülyeség majd elhalkul, és kis büdös zugokba húzódik

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2018.12.23. 23:46:03

A budos proliknal meg a fidesz is jobb... erre kellene valahogy gombot varrni a szelsobalnak.
Azert az kemeny, hogy egz MTK meccsen meg mindig tobben vannak, mint barmelyik hisztin

morph on deer 2018.12.24. 01:02:15

@Halál kamionja mindenkit elgázol:
“Nem csodalom hogy Orban befosott, lehet olvasta a B1et”

Nem azt olvasta, hanem az O1G-t, attól...

morph on deer 2018.12.24. 01:11:37

@Lámlenge:
“Amerika színésznő inkább az USA lakosságának azt a részét fizette volna be..”

Most te sajnálod a segítséget a gyerekkórháztól, vagy mi van?
Vagy netán feleslegesnek tartod, mert már készülnek a tízparancsolatok minden kórterembe?
Tudod, az az, ami kézmosás helyett védelmezi Dr Káslert, a HR minisztert..!

A világ szégyene:
nyugatifeny.hu/2018/10/05/jaj-retkes-kormokkel-fotoztak-kasler-miklost-aki-a-korhazi-kezmosasert-kampanyol-foto

haXXXor 2018.12.24. 01:44:58

@taga20: Komolyan aggodok erted teso, hogy az agyverzes fog elvinni. Amugy szeretlek es boldog karacsonyt (bar gondolom edesanyam benne lesz azert a replyben :( )

BallyS16 2018.12.24. 02:10:09

@Lámlenge:
Kéne, pl. egy olyan választási rendszer, ami nem lejt...

@Helga Beauty Salon:
"teljesen nyilvánvaló" ne haragudj, de LOL
Hogy lehet nem megunni ezt az óvodás retorikát?

@Európai téridő:
Mit ismerjük - újra és újra átéljük. Sosem lett vége. Csak a sapka színe változott.... most éppen narancssárga.

LAM 2018.12.24. 02:42:17

@sZulamith:

A magyar ellenzék pont ott téved, ahol te. Macron nem a tüntetők miatt vonult vissza (akik a 70 milliós országban egyszer sem voltak országszerte 300 ezernél többen, a visszavonulás előtt már csak 125 ezren), hanem azért, mert a lakosság majdnem 80 százaléka támogatta őket.

Ehhez képest nálunk:

A tüntetések sem mozdították meg az ország politikai frontvonalait.

index.hu/belfold/2018/12/23/tuntetes_tuloratorveny_zavecz_felmeres_fideszesek_ellenzekiek_partnelkuliek/

Ráadásul az ellenzék - a szokásos dilettáns módján - elkúrta. Az egészet arra hegyezte ki, hogy majd három év múlva fogják az emberek megkapni a túlórára a pénzüket.

De ez hazugság, már az Index is ott tart, hogy ELMÉLETILEG lehetséges, esetleg, talán, hogy három év múlva fizetik ki, de annak első alapfeltétele, hogy a szakszervezet aláírjon erről egy kollektív szerződést.

index.hu/gazdasag/2018/12/21/tuloratorveny_tulora_munkaidokeret/

"EZÉRT ELKÉPZELHETŐ OLYAN ESET, HOGY CSAK HÁROM ÉV UTÁN FIZETIK KI VALAKINEK A TÚLÓRÁIT. Ehhez viszont az kell, hogy a kollektív szerződésben a szakszervezet és a munkaadó hároméves munkaidőkeretről egyezzen meg"

Dehát a szakszervezet ott tüntet! Saját maga ellen?

Javaslom, hogy január elején dobálják meg a szakszervezeti vezetőket is. Aztán meg - ha tényleg vissza akarják vonatni a törvényt - sürgősen vonuljanak a német nagykövetség elé. Mert az egész törvény senki másról nem szól csak az Audiról, a Mercedesről, meg a BMW-ről (a hvg szerintaz eddigi 250 órás keretet egyedül az Audi merítette ki)

Ha elég nyomást helyeznek a német nagykövetségre és arra kényszerítik, hogy otthon magyarázkodjanak a német tőkések, akkor a törvény visszavonására van esély. Bár kevés, mert a német munkaügyi szabályok durvábbak a magyarnál...

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.12.24. 05:06:46

@Helga Beauty Salon: az illiberalizmus hiánya nem jelent liberalizmust.
Tényleg csökken a szellemi képességed, vagy tudatos. Akkor hazudsz.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.12.24. 05:09:14

@LAM: gondolnád, hogy elolvasod az egész cikket, vagy csak azokat a mondatokat ragadod ki, ami téged igazol?

Visceroid 2018.12.24. 05:15:28

"Orbán még nincs nagy bajban, de már fél és bizonytalan"

Ébredés. Bili. Kéz. Belelógás.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.12.24. 05:24:15

@paraszthajszal: nem, az o1g nem a baloldal kitalációja.
A fideszsérültek pedig rejszoltak már annyi mindenre, miközben nem veszik észre, Orbán hülyére veszi őket is...
A nagy nyugatellenesség, a nagy oroszbarátság oda vezet, hogy német harckocsikat vásárolunk, hogy megfeleljünk a nato követelményeinek.
A keleti nyitás oly sikeres, hogy mégse építünk kínai vasutat.
Az oroszokkal oly jó üzletelni, hogy visszafizettük a paks 2 hitelét, mert a piacról olcsóbban vettünk föl...
Szerintem Orbán kihátrál Paksból is...
De te nem veszed észre, hogy Orbán mást tesz, mint amit mond. Pedig megmondta...
Az a különbség a fideszesek és az ellenzékiek között, hogy az ellenzékiek átlátják, hogy szopatják ôket, a fideszesek meg örülnek neki. Stockholm szindróma?

Dzendör Sztadiz 2018.12.24. 05:25:52

Hát a bélaweyering tipikus esete a poszt. Saját emberünk myilatkozik egy újságnak, utána hivatkozunk rá, mint külföldi véleményre.

Farkasvölgyi 2018.12.24. 05:30:49

Orbánra áprilisban majd 3 millióan szavaztak és most megijedt max.10 000 tüntetőtől,na ne vicceljünk....

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.12.24. 05:38:46

@Farkasvölgyi: nem, Orbán a gazdasági visszaeséstől ijedhet meg. Ha belegondolsz, a családok éve kedvezmények lefaragásából állt, lakáshitel támogatástól az Erzsébet utalványig.
Ha belegondolsz, ez az új munkaerőtörvény kényszerű válaszlépés a munkaerőhiányra.
Ha belegondolsz, olyan szinten kapcsolódunk a német iparhoz, hogy az eurozóna megtorpanása-amit annyira vágynak a fideszesek-nekünk jobban fájna, mint nekik...
Ha belegondolsz, épp egy megtorpanás előtt vagyunk. Orbán látja, te még nem.
Trump, Brexit, Putyin...és még sokan mások.

Pelso.. 2018.12.24. 05:41:54

@LAM: Ugyan miért kellett belefoglalni a törvénybe a 3 éves munkaidőkeretet, meg átnyomni az ismert módon?....... .
A szakszervezetek pedig soha nem látott hévvel és hatékonysággal fognak harcolni a munkahelyeken a keret ellen, hát hogyne.

hhh. 2018.12.24. 05:52:59

Az is érdekes, ahogy a FAZ 15000-nek hazudj egy Spiegel szintű "akkora diktatúra van, hogy kesztyű nélkül tüntettem a - 6 fokban" című, hiperrealista riportban azt a pár tucat embert, akik még az index szerint is 2-300-an voltak a tv székház előtt...

LKerekes 2018.12.24. 06:05:02

@Toportyán Zsóti:
Nagyon seggfej vagy , te hazudós barom geci.

LKerekes 2018.12.24. 06:07:03

@Oxica:
A hugyos lófaszt csak szopjad te, te seggfej.

LKerekes 2018.12.24. 06:10:22

@István Tamasi: @Oxica:
A hugyos lófaszt cs@taga20: ak szopjad te, te seggfej.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.12.24. 06:23:21

@LKerekes: Látom anyukád ilyen szép beszédre tanított téged. Vagy csak ezt tanultad el ahogy kommunikált a kuncsaftokkal a sarkon? :-))

rallus 2018.12.24. 06:24:39

@sZulamith:
"a tüntetők ........békésen fegyelmezetten szeretnék elérni, hogy nekik is legyen szavuk"
Ezt még gyakorolniuk kell.... Talán olyan helyen, ahol nincs karácsonyfa, szánkó és Kossuth szobor. Valahol az Időkerék környékén...

"A parlamenti ellenzéket is magyar emberek szavazták a képviseletükre, illene tisztelni."
Egyik legjobbjuk még Oscart is kapott... Írhatnál egy-egy (1-1) tényt, ami miatt pl. Tordait, Bangónét, vagy Jakab Pétert nem csak hogy illene, de egyáltalán lehetne tisztelni.

Pelso.. 2018.12.24. 06:34:08

@rallus: Szerintem politikusaink közül egy sem érdemel tiszteletet.
Bár én küzdök, hogy pl Semjént, Kósát tisztelni tudjam, segítenél, hogy is kell.....?

Sütemény1975 2018.12.24. 06:39:53

Annyira fél, szinte retteg.

Sütemény1975 2018.12.24. 06:41:55

@Oxica: O1G? Megnézted a nikkedet? Önkritika?

Sütemény1975 2018.12.24. 06:46:17

@paraszthajszal: Hagyjad. Képtelenek szembenézni a valósággal. Összetett mondatokat sem tudnak értelmezni. Örülnek ha a belégzés-kilégzésre oda tudnak figyelni. Ez elviszi az agyi kapacitásuk 90%-át

Sütemény1975 2018.12.24. 06:48:51

@taga20: a te kommentkúltúráddal se mész messzire. Zárt osztályon kaptatok netet?

Sütemény1975 2018.12.24. 06:50:39

@Peter Götz: még szerencse hogy nem 10 évvel ezelőtt került kórházba. Akkor még szarabb állapotokat látott volna.

porte 2018.12.24. 06:56:42

Mond mar meg higy itthon ki van elhallgattatva?
Legnagyobb ker tv jobb oldali tan?
Tulora torvennyel en se ertek egyet de ilyen szanalom embereket - mint kunhalmi meg a tobbi akik bohocot, komplett hulyet csinalnak magukbol - hogx lehetne komolyan venni es szimpatizalni veluk?
Az orszag elere komoly emberek kellenek..nem szineszek...el tudod kepzelni orbanrol vagy mondjuk lazarrol hogy ilyen szosszenetek bevalallnanak mint hadhazy meg kunhalmi ...ezek okozzak a nepszeruseg csokkenest. Egy vicc az ellenzek...a fidesz rengeteg hibaval csinalja amit csinal...

tulora torvennyel sem ertek egyet...de fidesz meg igy is messze jobb mint az alternativ baloldali alakulatok barmelyike...
Gazdasag porog, nemzetmegmaradasra fokuszal( csalad tamogatas stb.)
Eltakaritottak imfet meg a sok sz.rt amit hatrahagytak gyurcsanyek.
Higgyetek el, jelenleg ok a legjobbak, en se errtek soj minden amit csinalnak...
De a fo irany jo...

rallus 2018.12.24. 07:05:31

@Pelso..:
1. Tanulj meg olvasni és az olvasottakat értelmezni.
2. Nézegess EU statisztikákat.
3. Járkálj nyitott szemmel az országban.
4. Erőltesd meg a memóriádat.....

rasztaszív 2018.12.24. 07:20:50

@LKerekes: a kutya nem szólt hozzád,takarodj.

felucca02 2018.12.24. 07:21:29

@Helga Beauty Salon: Jézusfasza! Mit terjeszt az EU? Melyik vezetője? Miről van szó???

Szerintem ideje felvilágosulnod, hogy a liberalizmust nem terjesztik. A liberalizmus egyszerűen kialakul ott, ahol szabályozottan ugyan, de szabad a verseny, anyagi és szellemi téren egyaránt, ahol a jobb győz, ahol több vélemény képes megélni egymás mellett, ahol meghallgatjuk egymást, és ahol mondjuk egy kormányfő inkább levágja a saját kezét, minthogy megpróbáljon belepiszkálni a sajtóba, tudva, hogy az eddig a történelemben milyen eredményekhez vezetett. És ahol az állam nem turkál a pénztárcámban, és nem leskelődik a hálószobámban.
Valamitől ti nem bírjátok a versenyt, kíváncsiak vagytok, ki, kivel dug, rosszul vagytok, ha nem egyfajta nagymagyar propagandát nyom a sajtó és nyíltan támogatjátok a kisebbségi hangok elfojtását.
Valamitől úgy érzitek, erre fel vagytok hatalmazva, Hát nem, sem kétharmaddal, sem négyötöddel. És ha az egyötöd pofánbasz - mondjuk, mert már nem maradt más esélye a fulladás előtt - akkor meg vagytok sértődve.
Nem vagytok normálisak!

felucca02 2018.12.24. 07:29:07

@porte: Komoly emberek kellenek? Hol látsz te ilyet?
A komplexusos Orbán?
Az idióta hülyegyerek Rogán?
Az elfojtottan agresszív, elmeotthonérett Kövér?
A simán szánnivalóan bunkó Szilárd?
A kabaréarc, beszédzavaros Kósa?
Az álkeresztény, megélhetési vallásos Semjén?
A nagyapaszindrómás Harrach?
Varga, aki egy téesz bérelszámolójának szellemi képességeivel bír?
Matolcsy, aki nyíltan játsza a bolondot, és néha még rátesz egy lapáttal?
Vagy ezek az ifjú felkapaszkodottak, a krumplis Rétvári?
Gulyásra nem mondok semmit, benne néha még megcsillan az értelem szikrája, szerintem potenciális veszélyforrás, rés a falon, váltsátok le gyorsan!
Szíjjártó, aki mögött összeröhögnek a külföldi diplomaták? Aki azt hiszi, lojalitással lehet pótolni a tehetséget?
Vagy ki a faszomra gondoltál, amikor komoly embereket emlegettél???

felucca02 2018.12.24. 07:33:42

@rallus: Konkrétan Tordai a legjobb arc most a parlamentben, bár nem szimpatizálok a pártjával. Hűvös, belemenős, ha kell, van szellemi kapacitása, pörög az esze, bátor, minden megvan neki, ami a fideszes trottyosoknak nincsen, akik csak azt tudják hörögni, hogy tisztelt apádat, anyádat. Le vannak maradva ötven évvel, meg pármillió agysejttel.

Halibuli 2018.12.24. 07:33:53

Amíg egy elmebeteg maffiózó a miniszterelnök és egy gerinctelen parazita a köztársasági elnök, addig a választók nem érdemelnek jobbat.

Ménár Atya 2018.12.24. 07:34:39

Hiteles forrásból származó hírek ezek..............
Mint p a Der Spiegel :D
Na, ma mit álmodott a fizetett ajvékolók csapata?
Gondolom a jó meleg szobában kiötlötték gyuri bácsi megrendelésére, hogy magyarország a csőd szélén, a miniszterelnök már retteg és csomagol, és ezt megspékelték az O1G emlegetésével, mert mégis csak kell a buta csőcseléknek akinek a kultúra csűcsa a Maunika só,valami kapaszkodó :)
Boldogok a tüntető csőcselék népei, mert nem terhelé tudás az ő elméjüket!
Ámen

rallus 2018.12.24. 07:52:14

@felucca02: A liberalizmusnak és az általa favorizált szabad versenynek köszönhetően a leggazdagabb 1,5% sokkal gazdagabb lett, a föld javainak jóval több mint felét birtokolja. Értelem szerűen így a középosztály csúszik lefelé és döbbenetesen nő a szegények száma.
Nem mellesleg lassan az egész világ belepusztul a kamatos kamat miatti őrült "fejlődésbe".
Elfogadom, hogy a "Tordai" kategória kiváltja egy réteg csodálatát, de normális társadalmi és emberi viszonyok között csak egy megvetett pária lenne, aki a kocsma körül kötözködik a járókelőkkel...Kérdezd meg tőle, de szerintem már az óvodában is verték a többiek..a lányok is...

Ekrü 2018.12.24. 07:52:54

@morph on deer: "Nem azt olvasta, hanem az O1G-t, attól... "-Azt áruld már el,miért kéne a lipsi azonosítótól megijedjen? :)))

Nyiri 2018.12.24. 07:58:14

Ha jól értem, hogy az index címlapra kerüljek akkor írnom kel egy apokalipszis teóriát a mai Magyarországról kifejtve részletesen hogy miért szar minden, mert a Fidesz van kormányon? Picsába, hogy eddig ez nem jutott eszembe.

Na jöhet a sav, hogy kimosták az agyam és idióta vagyok, mert nem értek egyet azokkal akik szerint most minden szar. Pedig csak annyi van hogy tudok olvasni és gondolkodni és boldogan élem az életem :)

marosy 2018.12.24. 08:10:46

@Szelestey: Elmehetnél az útszéli anyádba.

felucca02 2018.12.24. 08:11:30

@rallus: Összekevered a liberalizmust az eredeti tőkefelhalmozás korával. Ez nekem nem baj, csak ne hangoztasd.
Azt is elfelejted, hogy a valódi liberális államok miféle irdatlan erőfeszítést tettek és tesznek, hogy az eredeti tőkefelhalmozás idejéből származó egyenlőtlenségeket csökkentsék. Sikerrel.
Ott még nem látom a logikai sort, hogy az általad említett valós problémákra mennyiben válasz az, hogy akkor tanulatlan gázszerelő barátomat megtesszük a vagyonom kezelőjének, kevés hozzáadott értéket termelő ipart fejlesztünk, lenyomom félkézzel a közmédiát, közben haverkodom a szomszéddal, akivel már többször megjártuk, és felnyalok az ánuszáig pár keleti diktátornak.
Valószínűleg nem tudod a választ, de ne aggódj, azért nem tudod, mert nincsen rá racionális válasz.
A valós válasz az, hogy jó politikához tehetségtelen vagyok, ezért inkább csinálok rosszat, erőből, lényeg, hogy nekem legyen igazam.
Tordais dolgaidhoz nem szólok, nyilván a féltékenység szól belőled, nem vagy ilyen bátor, meg nincsen ilyen kiállásod. Semmi gond, én is leszólom azokat, akikhez nem tudok felnőni:)

felucca02 2018.12.24. 08:12:52

@Ekrü: megijedni nem kell, de azért egy nárcisztikus, komplexusos léleknek ez nyilván nem kellemes. Törikönyvekbe akart bevonulni, erre most kivetítik a homlokzatra, hogy geci. Ez szar érzés.

felucca02 2018.12.24. 08:14:58

@Ménár Atya: Nem nem, hiteles forrásként csakis magyaridőket olvasunk, néha pedig OV faszbúk-oldalát. Ott vagyon leírva, amit tudni kell a világról. Soros, oszt kész, lehet továbbhaladni.

Ménár Atya 2018.12.24. 08:18:19

@felucca02: Mondjuk ez látszik is rajtatok :D:D:D

Farkasvölgyi 2018.12.24. 08:20:02

@Igazamvanvagyigazamvan?: nem,a cikk, a sajtószemle nem erről szól...de 2010 óta megy a mantra,hogy ez a gazdaságpolitika fenntarthatatlan...és mégis szárnyal a gazdaság!

rallus 2018.12.24. 08:25:22

@felucca02: "1980 óta a világ jelentős részén folyamatosan és nagy mértékben növekszik a jövedelmi és vagyonegyenlőtlenség – erre az eredményre jutott a frissen megjelent World Inequality Report 2018 (egyenlőtlenségi világjelentés), amelynek összeállítását Facundo Alvaredo, Lucas Chancel, Thomas Piketty, Emmanuel Sanchez és Gabriel Zucman közgazdászok koordinálták."
"– A vizsgált időszakban, tehát 1980 óta a leggazdagabb 1 százalék kétszer annyit keresett, mint a legszegényebb 50 százalék, vagyis az összes új jövedelem 27 százalékát a leggazdagabb 1 százalék generálta, miközben a legszegényebb 50 százalék a teljes növekedésnek mindössze 13 százalékát tudhatja magáénak. (A felső 1 százalék jelenleg 75 millió embert jelent, az alsó 50 százalék 3,7 milliárdot.)"

Még az a jó, hogy te okos és tájékozott vagy...

Pelso.. 2018.12.24. 08:30:18

@rallus: EU statisztikákat? Ugye az Eurostat-ra gondolsz, amely auditálás nélkül közli a KSH adatait?
Ugyan mit kell észrevennem az országban, hogy mi épül az EU-s források egy részéből?
Ha nagyon megerőltetm a memoriámat, hát gyorsan eszembe jut a 10 évvel ezelőtti forint árfolyam, meg a mai. Tudom, a mostani jó nekünk......:)

Ménár Atya 2018.12.24. 08:31:43

@felucca02:
Egy dolgot felejtettél ki a gondolatmenetedből,ami igaz is lehetne.
Nem mindegy hogy kinek a véleményét vetítgetik és kik?
De segítek:
A O1G, a fideSSmaffia egyik volt tagjának a sértettségében kihányt mondata volt, mert lemaradt az újabb koncról,amit orbi valósznűleg másnak adott, megsértődött mert szegény a 150 mlrd-ja mellé már nem kapott egy plusz mlrdot, és így éhezik és fázik a baloldaliakkal együtt.
Tehát egy maffiatag szavain csüng az egész baloldali gittegylet, mert még ahhoz is hülyék, hogy önállóan fikázzák orbit.
Ennyi ésszel ,még jó hogy nem kormányképesek.
Az meg hogy néhány fizetett csőcselék mit vetítget,és hisztizik, hát kb annyit jelent,mint ahogy én most itt a fotelemből leakarom váltani Macron és Erdogan diktátorokat, gondolom most mindegyik retteg tőlem...........
Az igazi para utoljára, 2006-ban volt, amikor bolond fletóról és sleppjéről kiderült hogy hazaárulók, és mindenkit átbasztak,még a sajátjaikat is, és a saját megmondóik is ellenük kezdtek beszélni.
Ezt ne akard cáfolni, nem tudod úgy sem.
Na akkor feri rettegett, azóta sem bír megbirkózni ezzel, meg is kattant rendesen.
Szóval,lehet diavetítőzni, ez egy szabad ország 2010 -óta, demokrácia van, és nem balos diktatúra :)

Namir 2018.12.24. 08:34:33

"Orbán még nincs nagy bajban, de már fél és bizonytalan"

Éhes disznó makkal álmodik.

************
"Szél Bernadett szerint a rendszer a valódi arcát mutatta meg, amikor Hadházy Ákossal együtt kihajították az állami tévéből."

Két senkiházi, akik pártlistán kerültek a parlamentbe, és nem képviselnek senkit azok után, hogy a saját pártjukból kihajították őket, mint macskát ...

felucca02 2018.12.24. 08:34:47

@rallus: A világ nagy részén igen. Nem tudom, hogy a mexikói drogbárókkal miért akarod most indokolni egy középeurópai kormány ámokfutását. De tényleg, miért terelsz?

A mi orientációs vonalunk Csehország, Ausztria, mondjuk Hollandia, Szlovénia. És még minig nem tudom, mi köze a vezír erdoganozásának ahhoz, hogy brazíliában nőnek az egyenlőtlenségek?

Ménár Atya 2018.12.24. 08:37:17

@Pelso..: Ez egy okos gondolatmenet volt az árfolyamról.
A hitelekből fenntartott gazdaság hamis árfolyama a válság első szellentésére le is dööntötte azt az árfolyam kártyavárat,a nem létező gazdasággal együtt.
Jó lenne ha néha kicsit gondolkodásra is használnátok a fejeteket,nem csak evésre.
Na jó,most 3 napig nem fontos gondolkodni, elég ha a csirkefarhátat meg a csirkelábat szopogatjátok, mert itt olyan rossz minden, hogy mást nem is lehetett venni, csak gyertyával fűtünk, és csendben gecizzük a orbi maffiát,mert nyugaton minden jobb.....
Mindeközben Londonban: Halnak a magyar hajléktalanok.mert ott jó az ellátás mi? :)

felucca02 2018.12.24. 08:37:43

@Ménár Atya: Szerintem tök mindegy, hogy az O1G kinek a mondata volt, egyszerűségében is zseniális, amit az is mutat, hogy nem bírtok leakadni róla:)
Nekem nem kell leakadni, nekem nem ciki, hogy simicskától származik, ő is rátapinthat néha a lényegre, nem?

taga20 2018.12.24. 08:38:57

@LKerekes: laci, neked is boldog karácsonyt vén munkásőr!:)))

Pelso.. 2018.12.24. 08:41:55

@Ménár Atya: Amennyiben az "egyik volt tag" még mindig a narancsműveknek termelné a közpénzt, ugyancsak más lenne a megítékése. Ő lenne az erős nemzeti tőkésosztály egyik oszlopa, akire Kovács Istvánnak valahol Mo.-on feltétlenül szüksége van, ugyebár.

taga20 2018.12.24. 08:45:24

@Ménár Atya: OOOOOOOOO11111111GGGGGGGGGG!:)))))))))

ez úgy ráég a gazdádra, hogy öröm nézni! hiába vergöcc fityeszjobbágy:))))

rallus 2018.12.24. 08:45:54

@Pelso..:
" Magyarországnak csökkent a legnagyobbat a sérülékenysége a CEEMEA (Közép-Kelet Európa, Közel-Kelet, Afrika) térségben a világgazdasági válság kitörése óta – derült ki a Morgan Stanley tanulmányából. A krízis kirobbanása után Magyarország volt az első Európai Uniós tagállam, amelyik nemzetközi mentőcsomagra szorult, hogy elkerülje a fizetésképtelenséget. A Morgan Stanley azonban rámutat: míg 2008-ban a leginkább sérülékeny feltörekvő országként vártuk a válságot a régióban, addig mostanra a középmezőnybe kerültünk..."
És ez 2016-ban volt, azóta csak borúsabbak lettek a kilátásaitok....

rallus 2018.12.24. 08:52:04

@felucca02:
"A jövedelmi és vagyonállapotokat leíró legnagyobb elérhető adatbázison (World Wealth and Income Database, WID) alapuló jelentés szerint az elmúlt évtizedekben a világ csaknem minden régiójában növekedett a jövedelmi és vagyonkülönbség gazdagok és szegények között – Észak-Amerikában, Kínában, Indiában és Oroszországban kifejezetten gyorsan, Európában mérsékelt ütemben. A Közel-Keleten, Afrika szubszaharai részén és Brazíliában ugyanakkor az egyenlőtlenség nem nőtt számottevően."

Talán képes vagy értelmezni....

Orbán veje 2018.12.24. 08:56:45

@Ménár Atya: Hé haver! Látom még karácsony napján is orbán seggén van a legfőbb teendőd. Édes öregem te vagy az evolúció csodája: egy beszélő WC kefe.

Ménár Atya 2018.12.24. 09:10:34

@taga20: Biztos retteg is most szegény :D:D
Amúgy kb leszarom kire mi ég rá, egy a lényeg, a vacsora ne égjen rá semmire :)
Te is nagy Maunika só rajongó vagy mi ? :D

Ménár Atya 2018.12.24. 09:14:54

@Pelso..: Látom lassan megérti némelyik ellenzéki........

sZulamith 2018.12.24. 09:20:43

@rallus: Ekkora tömegben csak ennyi történt, messzemenő tisztelet! Azt jelenti, hogy nem harcolni akarnak- nincs tank, se gyújtogatás - egyszerűen csak kifejezték a nem tetszésüket.
Nem ismerem azokat akikről irsz, de bizonyára akik választották Őket, ismerik.

felucca02 2018.12.24. 09:21:06

@rallus: Hogyne, igen, köszönöm!
Akkor visszatérhetünk oda, hogy ez mennyiben is támasztja alá a versenyképtelen gazdaság kiépítésének és az egypártrendszernek a szükségességét?
Vagy a válasz most is elmarad?

taga20 2018.12.24. 09:23:01

@távolban egy merész tivornya:

mi van mocskos pofájú erdész, látom elkapott a karácsonyi filling!:)))

Pelso.. 2018.12.24. 09:24:54

@rallus: Hogyne, a sérülékenység. Nemrég esett a török líra egy szépet, a forint rögtön követte.

Pelso.. 2018.12.24. 09:27:52

@Ménár Atya: Pardon. Nem tudtam, hogy a csirkefarhát (és a láb is!!!), a gyertya, a londoni magyar hajléktalanok képezik az érvrendszered alapját.
Így már képben vagyok....:)

sZulamith 2018.12.24. 09:37:41

@LAM: Vagy személyes tapasztalat, vagy irásos anyag alapján nyugodtan merem mondani, hogy az ellenzék a hatás kedvééért - de ki nem - többször túl lő a célon. Tehát van abban valami amit mondasz. Viszont az is igaz, hogy ennyi ember, és ennyiszer nem tiltakozik, ha hazugság lenne.
A szakszervezet meg olyan amilyen, ha a annyi pénzzel rendelkezne mint a kormányunk, lenne ereje. A kormány tagjainak jelentős béremelés, a többinek meg jövőre:) Az idős embereknek tizedekben mért, nem ám egész számra kerekitve, nyugdij emelés!

rallus 2018.12.24. 09:38:52

@felucca02: Talán ez az éleslátással kombinált következetesség visz benneteket a sírba...
Nem könnyű nektek azzal az ésszel, ami nektek van....

Ekrü 2018.12.24. 09:39:32

@felucca02: Mármint kinek?Ez kb az ugat a bolha kategória.Ráadásul a kívetítősdi csak azt mutatja ,hogy mennyire frusztrált az az 1-2 ezer ember.Tudod a trágárság az titeket minősít,azt meg végképp ne hidd ,hogy Orbánt vagy a Fideszből bárkit is érdekel,hogy XY ,aki tele van dühvel meg gyűlölettel a harmadik elveszített választás miatt, épp mit gondol róla.(Azért az ellenzéki szavazók eddig is mondtak rá kígyót békát,nagyon rossz politikus az aki foglalkozik ezzel.)Hidd el az az emberek nagy többségének visszataszító amikor egy 17 éves lány pld. a szónoklat helyett trágár szöveget ordít a hallgatósága előtt.

konrada 2018.12.24. 09:40:50

@Pelso..: Ja. A forint is esett összességében 3%-ot, mint a török líra.

Ekrü 2018.12.24. 09:43:48

@felucca02: Még valami.Ez az egész G-és pont olyan,mikor Pistike folyamatosan ismétli,hogy sz@r...sz@r és közben azt figyeli,hogy na mi a reakció,mindenkit megbotránkoztatott?Óvodás szint....

sZulamith 2018.12.24. 09:43:57

@Lámlenge: Talán annyi, hogy 2 fordulós lenne a választás.

konrada 2018.12.24. 09:47:53

@sZulamith: Ha az összes munkavállaló 0,1%-ának megfelelő tömeg (aminek legalább a fele nem is tartozik a munkavállaló kategóriába) ha naponta 5x is kimegy tiltakozni, még nem lesz jelentős...

sZulamith 2018.12.24. 09:49:05

@Ekrü: Azzal a különbséggel, hogy a felnőttek tudják miért mondják amit mondanak, addig az óvodás nem tudja, mert nem is érti.

rallus 2018.12.24. 09:58:34

@sZulamith: Örülök, hogy úgy látod, a 2 fordulós választás elhozná számotokra a győzelmet. Mivel Karácsony van, majd az ünnepek után reagálok!

Európai téridő 2018.12.24. 10:07:18

@taga20: De hülye vagy, csak ez az elcsépelt opusz jut ilyenkor az eszedbe, te 1-bites?

ProjectMayhem 2018.12.24. 10:14:38

az uralkodó hatalom bértrolljainak már felajánlották az önkéntes túlórát és önként és dalolva élnek is vele ahogy olvasgatom itt a felhozatalt

felucca02 2018.12.24. 10:19:47

@rallus: Nem, valóban nem könnyű, ezért megkönnyíthetnéd azzal, hogy válaszolsz. Az éles eszemmel nem látom, hogy ha vezérünk felvette a harcot annak érdekében, hogy a világon mindenki egyenlő legyen, akkor miért a barátja, egy félanalfabéta gázszerelő lesz a leggazdagabb magyar, miért kellenek milliárdos plakáthecckampányok mondjuk az egészségügy, meg az oktatás helyett, miért kell versenyképtelen gazdaságot építenünk a verseny kizárásával és miért kell csak egyfajta véleménynek léteznie. Tudom, buta kérdés, mert ezt ti mind tudjátok, de én nem szeretnék ilyen sötét maradni, ezért a fény felé fordulok és kérdezek. Válaszolsz is?

István Tamasi 2018.12.24. 10:22:02

@Sütemény1975: Igen. Nagy sötétség kell a fejben ahhoz, hogy valaki még mindig higgyen a csúti mangalicának.

Noname Watanabe 2018.12.24. 10:22:27

Az ilyen Kemény Zsófi féléket kéne elfelejtenie az ellenzéknek, de sürgősen. Nincs hiteltelenebb, mint mikor egy apuci hátszelével közepes hírnévre vergődő, a körúton kívüli világot sosem látott ál-entellektüell forradalmárt játszik.

"Kemény Zsófinak lassan elege lesz abból, hogy egyszerűen kiadják magukból a dühöt, majd szépen hazamennek. Ezért a barátaival előrenyomul. Ilyen közelről még sosem látott zárt rendőroszlopot. Viszont ekkor a tömeg hátulról meglódult és a lány úgy érezte: egyszerűen szétnyomják. " Előre nyomul, de tömeg van. Ó, szegénykém... IPhone-nal és Converse cipőben lázad, aztán majd beül a Starbucksba, és lő instára egy képet a tüntetésről.

felucca02 2018.12.24. 10:23:02

@Ekrü: Semmi baj, az emberek oda sem figyelnek, sokkal jobban szeretik az ájtatosmanókat, akik keresztényi szeretetről szónokolnak, miközben a háttérben gyűrik a lopott ötvenezreseket a nadrágzsebükbe, tökre igazad van! Szerintem is sokkal menőbb ez, mint az O1G, de hát nem lehet mindenki olyan menő, nem igaz?

Jon Bovi 2018.12.24. 10:23:23

"Orbán még nincs nagy bajban, de már fél és bizonytalan"

Igen, fél és bizonytalan, hogy mit fog kezdeni a négyötöddel, amit ez a ripacsbanda, az ajtónak rohanásaival, a műeséseivel, az előre lebeszélt "kurva erős" képeivel, a műsírással, a földön fetrengéssel előbb-utóbb ki fog verekedni neki.

Ménár Atya 2018.12.24. 10:23:58

@ProjectMayhem:
@felucca02:
Pont hasonlókat kérdeztünk, amikor a fletó féle agyhalottak voltak hatalmon.
Nem válaszoltak, leváltottuk őket.
Jó tudjuk, most meg minden rossz és semmit nem kap a nép......
youtu.be/l0LVO44vUu4

TóthAttila 2018.12.24. 10:24:27

@Balázs Kakadu: választással a fideszt nem lehet leváltani. Ennyi választási csalást 4 évenként el fognak követni, mit az idén, meg lett a csalásokhoz a recept. És választások alapján maradnak is hatalmon az idők végéig. Diktatúra demokratikus eszközzel nem buktatható. Szerintem fegyveresen sem lehet a fideszt megbuktatni (még fegyver sincs, Kádár 56 után jó alaposan elzárta a fegyvereket, jól jön ez a fideszkommunistáknak is). orbán szívbaj nélkül hozna be, nagy tömegben, jól felfegyverzett, katonai jelzés nélküli orosz katonákat. Az oroszoknak nagy gyakorlata lett a hibrid háborúzásban Ukrajna kapcsán, ez a nemzetgyikos fideszes tolvajbanda meg dehogy akar tízezer évekre börtönbe kerülni (Kádárban volt annyi gerinc, hogy nyíltan felvállalta a szovjet Vörös Hadsereget, orbánban nincs). Az marad, hogy majd a gazdaság megbuktatja a fideszt, ha mindent ellopnak csődbe megy az ország és ekkor menekülniük kell, egyszer soká, ha az EU nem ad több lopható forrást, amit maradéktalanul ellopnak ugyan, de az EU ezekkel a pénzekkel életben tartja a pénzügyi-politikai diktatúrájukat Európa közepén. Másik remény a bukásukra az, hogy a koleszterin legyőzi a fideszt. orbán is egy régen vágásra érett, mázsa fölötti kandesznyó, ilyen testalkattal csak pusztulni lehet.

felucca02 2018.12.24. 10:27:21

@Ménár Atya: De hát a mostaniak sokkal különbek, meg nemzethyek, meg igazimagyarok, meg minden, ezért nyilván választ is kaphatok végre. Nem?

Ménár Atya 2018.12.24. 10:27:43

@Jon Bovi:
Pedig erre az ajtóra már nemzetközi szinten is felfigyeltek.........legalább is a Der Spiegel,és egyéb vicc oldalak :D
youtu.be/GwimFKtnOXQ

Gyorgy007 2018.12.24. 10:28:03

Demokrata híradót olvashattunk :D Lófaszt fogok demokrata híradót olvasni.
Maradok a konzervatív sajtónál... Ezt olvasgassák az ellenzéki barátaink. Úgy sincs nekik más a kétharmad mellett :) Majd 2022 ben újra elmondhatjátok mit is szeretnétek, addig marad a fagyos 1000- 10000 fős tüncikézés és olvasgatás.

felucca02 2018.12.24. 10:28:15

@TóthAttila: Ez picit erős, bár az utolsó mondattal maradéktalanul tudok egyesülni. A koleszterin a legnagyobb ellenség!:)

2018.12.24. 10:29:06

Köszönjük Miki Mókatárást, ismét jókat derültem ezeken a vicces kis cikkeken. Szerencsére épeszű emberek ezeket nem tudják komolyan venni. Áldott, békés karácsonyt mindenkinek (természetesen a migránsoknak is)!

Ménár Atya 2018.12.24. 10:39:07

@felucca02:
Most mit nem értesz, a Zasszony már megmondta, isten segítségével lettek gazdagok.osz jónapot :D
De azért a viccen kívül, valamiért mégis rengetegen szavaznak orbánékra, azon kellene elgondolkodni hogy miért.
Persze ilyenkor jön a marhaság, hogy azért mert vidéken nincs tv,meg internet, és a vidékiek hülyék, és mindenki tanulatlan paraszt aki fideszre szavaz........
Ha egy kicsit objektíven nézed az ilyen propaganda szöveget, akkor nem kell sok ész hozzá, hogy megértsd, hogy ezzel, hogy lehülyézed a másik felet, nem fog az oldaladra állni.
A másik fele, pedig, hogy nincs kormányzó képes alakulat orbiékon kívül jelenleg.
A régieket a kutya sem akarja, a jobbik belement az orbánozásba,és belharcba kezdett, a többiek meg jelentéktelen támogatottsággal rendelkeznek.
Az életszínvonal meg lassan érezhetően nő megint.
Tehát ez alapján inkább orbit választják, még ha lop is, mint az ellenzéket aki lopott,és dilettáns módon tönkre tette a gazdaságot.
Ezek a tények, a többi pedig szerény erőlködés, hogy ki miért él jobban nálunk.

Ménár Atya 2018.12.24. 10:45:14

@TóthAttila:
Attila, megártott a tojás likőr -kannás tablettás bor kombó!
Mostantól csak a páleszt told, attól nem lesznek rémálmaid! :D

ProjectMayhem 2018.12.24. 10:47:03

@Ménár Atya: "Nem válaszoltak, leváltottuk őket."
Választ most sem kap a nép. Vagy: hülye kérdésre hülye választ.
Érdekes: VÁLtottuk őket <-> VÁLaszt sem kap...

felucca02 2018.12.24. 10:47:34

@Ménár Atya: Jójó, de most nem erre voltam kíváncsi, bocs, hanem rallus kecsegtetett azzal, hogy megtudhatjuk, mi a rendszer ideológiája, meg nő a világon a szegénység, meg hasonlók, aztán meg most te jössz azzal, hogy a vidék rászavaz, satöbbi. Ezzel nem jutunk előbbre,. nem ezt kérdeztem.

Szahara tulajdonos pecás 2018.12.24. 10:48:13

@Ménár Atya: Atyám! Nekem vazelint hozzon karácsonyra, legyen amikor gyóntat engem! Csak azt nem értem miért a kápolna pincéjében végzi mindig a gyóntatást.

riksz 2018.12.24. 10:50:00

A sok szarhäzi fidesz kutyát is Gazdájuk mellė kell logatni..

Bаndibacsi34 2018.12.24. 10:51:43

@Ménár Atya: "Az életszínvonal meg lassan érezhetően nő megint."

hvg.hu/gazdasag/20181214_Eurostat_a_masodik_legszegenyebb_nep_a_magyar_az_EUban

"Magyarországon az egy főre jutó tényleges fogyasztás (AIC) mindössze 62 százaléka volt tavaly az uniós átlagnak, ez ráadásul rosszabb az előző években mértnél – derül ki az Eurostat összesítéséből. Az életszínvonalat tekintve csak Bulgáriában rosszabb a helyzet, ott 54 százalékos az a mutató, míg Horvátországban szintén 62 százalék. Figyelemre méltó, hogy amíg Romániában 2015-ben – amikor Magyarország 63 százalékon állt – az AIC 58 százalékos volt, 2017-re már 68 százalékra nőtt."

Hmmm... ha 63-ról 62-re "nőtt" az neked lassú növekedés, te vén pedofil?

Ménár Atya 2018.12.24. 10:52:11

@ministráns fiú: Kurturfi, írhatsz a saját neveden is, de megtisztelő, hogy csináltál egy csak nekem szóló nicket is.
De bocs, nem tudom viszonozni a szerelmed, hiába is szeretnéd, használd a gyertyatartókat inkább :D

Bаndibacsi34 2018.12.24. 10:54:12

@Jon Bovi: Nagyon be vagytok szarva, már a tartalék nickeket is előveszitek.

ADATOK
Jon Bovi
0 bejegyzést írt és 25 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2015.03.16. óta tag.

Ménár Atya 2018.12.24. 10:55:26

@ProjectMayhem: Na akkor most vond le a logikai következtetést, próbáltam segteni de nagyon lassan esik le az a tantusz a fejetekben.
A történelem erről szól, nem válaszol leváltják, így -vagy úgy.
Orbiékat könnyű leváltani ha olyan bakot lőnek mint fletó anno.
De ez a masírozás,meg gecizés,inkább önlejáratás most,mint ellenállás.
A rózsadombi melósok tüntettek a túlóra ellen.......... :)

Szahara tulajdonos pecás 2018.12.24. 10:56:06

@Ménár Atya: Ennyire tetszik félni a vezértrolltól, hogy mindenütt őt gyanítja? :-D Szó, ami szó, rendszeresen szétalázza magát atyám.

felucca02 2018.12.24. 10:56:15

@Ménár Atya: SzerelmeDET, ha már magyarul óhajtunk írni...

Buchhalter 2018.12.24. 10:57:05

@paraszthajszal: te paraszt! Nem azzal kell védekezni,hogy mi volt az előző kormányok alatt! Fidesz gazdáid te fidifan az elmúlt 8 évben nem sokat tettek ahhoz ,hogy az egészségügy ami alapja egy dolgozó társadalomnak jobb legyen!Ehelyett rengeteg pénzt beleöltek Stadionokba ,MNB alapítványokba ,továbbra is harmat gyenge fociba és más egyéb csak a Fidesz bérencek vállalkozásait hizlaló projektekbe. Kár itt gúnyolódni ,de szép lassan távolodtok a 2/3-tól. Tolhatjátok hogy de igen meg lesz az.Szerintem örúltők legközelebb egy 51%-nak is.Csak akkor ,hogy fogják átverni a gazdáid a 2/3-os törvényeket?

Ménár Atya 2018.12.24. 10:57:26

@riksz:
Jól van riksz, okos vagy, leülhetsz, jól felmondtad a leckét, de ma már csak a páleszre koncentrálj meg jézusra, ha az előbbiből sokat tolsz, meglátod eljön hozzád az utóbbi is :D

nemecsekerno_007 2018.12.24. 10:57:36

Celeb-tüntetők ezek és az újabb 2/3-ért dolgoznak.

Szahara tulajdonos pecás 2018.12.24. 10:59:09

@rallus: Ja. Kevésbé sérülékeny. Hiszen a 2010-es 270-as euróból mára 320-as lett, azon már nem nagyon van mit sérülni.

felucca02 2018.12.24. 11:01:16

@nemecsekerno_007: Jaj, dxe jó, hogy itt vagy! Végre valaki, aki megmondja, mi az a celebtüntető! Kovács Zoltán óta azon töröm a fejemet, hogy miért lettem celebtüntető.

Bаndibacsi34 2018.12.24. 11:01:54

@Ménár Atya: Érdekes, erre az életszínvonal hazugságodat cáfoló linkre nem akarsz reagálni.

Ménár Atya 2018.12.24. 11:01:57

@Illibsi: Figyelj tolhatod ide az akármilyen statisztikákat, kereshetek neked én is hogy milyen jó itt minden, de nem erről van szó.
Az a szar, amiben fletó és bandája itt hagyta a népet, lassan lecsökkent és már nem lepi el a fejünket, hanem már csak a bokánkig ér.
És ezt, bár tudom hogy fájdalmas, az átlag ember érzi is.
Több pénz marad a zsebeikben , a befizetetlen csekkek lassan eltüntek.
Ez a tömény valóság.
Ráadásul ezt a saját életemen is tudom mérni, már elég telet megértem dakota országban hogy tudjam mi a jó és mi a rossz.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2018.12.24. 11:05:32

Na, megdűtöttétek már a Zóóórbánt Bangónéval?

felucca02 2018.12.24. 11:06:46

@Ménár Atya: Ez nagyon szuper, de nem lehet véletlenül, hogy ha egy értékelhető kormányunk lenne, akkor már a bokánkig sem érne, azonkívül értelmes emberként lehetne létezi e honban?

Soha nem értem, amikor így összekapcsoltok két egyímáshoznincsköze dolgot.

Bаndibacsi34 2018.12.24. 11:07:31

@Ménár Atya: Milyen szarba hagyott Fletó? Az árfolyam lényegesen rosszabb, az államadósság jóval több, a tartalékok szintje sokkal kisebb. Manyup 0, devizatartalék a kétharmada csak, a népességfogyás nagyobb.

ProjectMayhem 2018.12.24. 11:08:23

@Ménár Atya: hehe hát igen a rénszarvas még nem bak.
A melósok még nem látják a bajt. Ha majd 1,2+ fölé megy az FTE szám olvasata/fő, még akkor is kell 1-2 hónap, hogy igazán elegük legyen (azzal nem is számolok, hogy kapnak-e a munkáért időben pénzt vagy sem). Figyelembe véve az átlagos globális szezonalitást, kb. a nyári hónapok közepén lesz majd igazán elegük.
Gecizni meg mindenki gecizett a maga módján, a jelző személyre vonatkozik. Szerintem a bajszos szar durvább.

Bаndibacsi34 2018.12.24. 11:09:18

@Ménár Atya: Na most a statisztika az hogy csak a bolgárokat előzzük meg életszínvonalban. Rossz a dumád a csekkekkel.

Bаndibacsi34 2018.12.24. 11:12:12

@konrada: Aha, 2010-hez képest a forint az értékének majd 20 százalékát vesztette el.

Ménár Atya 2018.12.24. 11:14:55

@ministráns fiú: Kura fiam, ahhoz előbb kell felkelni, hogy a magadfajta elvakult fóbiás alázzon bármiben is :D
De szánalmas az erőlködésed.
De fiam Megbocsátok ezen a szent napon még neked is!
Boldog Karácsonyt!

Bаndibacsi34 2018.12.24. 11:15:28

Orbán nincs szarban. Négymilliárdos dolgozószobája van.

444.hu/2018/12/23/orban-mar-az-uj-negymilliardos-dolgozoszobajabol-posztolt

"A karmelita kolostor felújítása a miniszterelnök hivatalnak mintegy 21 milliárd forintba került az adófizetőknek, ebből csak a miniszterelnöki dolgozószoba belsőépítészeti kialakítása 3,925 milliárdba került.
Az Index próbálta megtudni, hogy mikor lesz a közpénzből renovált közhivatal sajtóbejárása, de válaszra sem méltatták kérdésüket. A lap úgy tudja, hogy azok, akik a költözés előtt a már kész épületbe bejuthattak, nem fotózhattak benne. "

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2018.12.24. 11:15:43

@Ménár Atya:

hehe te skizofrén orbán faszszopó, Megyóék, Fletóék elkúrásait az orbán farkad 2002-től az egész frakcióval megszavaztatta! Az összes elkúrást amiből államcsőd lett megszavazta a fidesz!

Persze nálatok skizofrén elmebeteg illiberáltaknál ilyenkor elő kell venni a másik tudatot, hogy az az ártatlan bárány illiberált pártod persze ott se volt azokban az időben. Meg hogy minden elkúrás ellen tiltakozott. Emlékszem, a Számháború nevezetü vitában, amikor Fletó először mosta fel a padlót a törpe felcs´útiddal, akkor orbán hevesen tioltakoztt az ellen, hogy dehogynem szavazta meg a 13. havi nyugdíjat. Meg az 50%-os béremelést. Hú de tiltakozott a v´ádak ellen a felcsúti gazdád!

Úgyhogy amikor Kar´ácsony táján kijössz itt a netre nyilvánosan bőgicsélni, akor előbb tájékoz´ódj a történelemröl, mert veletek kretén fidiótákkal rendre az esik meg, hogy azon bőgtök, amit éppenséggel a gazdád követett el. Az a jó komcsi családból származó gazdád.

Inkább rakd le egy pár napra a pálinkás üveget, hátha utána a fejed kitisztul. Bár ahogy elnézem, te tartós IQ károsult vagy.

Szahara tulajdonos pecás 2018.12.24. 11:17:42

@Ménár Atya: Atyám! Nem kell ide a vezértroll, szétalázzák magát itt a libsik. Sima számokkal és idézetekkel megcáfolják minden hazugságát.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2018.12.24. 11:18:19

@Ménár Atya:

miért van az nálatok illiberált orbán farokszopóknál, hogy a párt rendre a legostobább elmebetegeket küldi ki a netre megvédeni orbán elvtárs lopásait?
Ekkora munkaerőhiány van már a fidesz maffiánál is????

szkeptikus vekker 2018.12.24. 11:20:54

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!: A súlyos ostobaság felvételi követelmény náluk.

Ménár Atya 2018.12.24. 11:21:01

@Illibsi: Na, látod, már nem is vagyunk utolsók, bárhova mehetünk ott jobb!
Miért nem költözöl romániába a fantasztikus , a fantasztikus gazdaságú országba?! :D:D
Amúgy a statisztikákról csak annyit, hogy az ilyen statisztikák szerint annyira jó volt a magyar gazdaság a szoci kurmányok alatt, hogy a válság első szele el is söpörte azonnal, pedig papíron qva jó volt minden.
Megnéztem a sárga csekkeket a hűtőm falán, de egyet sem találtam, már mind befizettem hó elején, és maradt annyi, hogy a karácsonyi költségeken kívül már a januárit akarom fizetni, de nem jön pedig úgy szeretném :D:D
Nem rossz, valós, ezért nyer a fidesz.

TóthAttila 2018.12.24. 11:21:20

@Ménár Atya: az rásegítők nélkül is, első ránézésre nyilvánvaló, hogy a Putyinseggnyaló, Európa ellenes, az EU-nak ahol lehet keresztbe fekvő, NATO-áruló, az uniót orosz kémekkel, ukrán bűnözőkkel elárasztó, diktatúrákkal hetyegő, a nyugati tehetség alapú versenytársadalmakat nem kívánatosnak tartó, uszító, gyújtogató, közpénztolvaj, hazug fideszes kommunista tolvajbanda károsabb a magyar népre nézve, mint a 150 évnyi török megszállás, meg Trianon együttvéve.

csakegyvalaszto 2018.12.24. 11:23:04

Helyén kell kezelni mindenkinek a történteket. Szerintem senki nem kezeli helyén a tüntetéssorozatot, az ellenzék kormányváltásról beszél úgy, hogy nem mutat alternatívát; kormányoldalon pedig nem folytatnak párbeszédet, nem gyakorolnak önkritikát, és a nyilatkozataikkal talán még fokozzák is a dühöt. Tekintve azt, hogy O1G és a képviselők hogyan nyilatkoznak az ügyben, nyugodtan elmondható, hogy tartottak ők is ettől, hogy egységesen kialakul egy szembenállás velük szemben.

Mindenki degradálja az elégedetlenséget a rabszolgatörvényre, de nem csak ez az oka, hogy állandóvá váltak az elégedetlenségi akciók. Elég nagy pohárba folyt a víz már sok éve, de az utolsó csepp bármilyen apró csepp is, ha egyszer kiborul már nem megy vissza (valami ilyen hasonlatot használt egyszer őfelsége is, szerintem most visszanyalt a fagyi).

Fokozatosan vált egyre szarabbá, egyre élhetetlenebbé az ország egyre több embernek. Miután elorbánozta az emberek magánnyugdíj megtakarítását, minden felelős pozícióba pártkatonát ültetett, szétverte a független sajtót és helyette rémegyszerű demagógiát nyomott, azt mindenki érti. Egyesével rúgott bele társadalmi csoportokba, és amikor azok szembefordultak a hatalommal, akkor egyedül kevesen voltak, és senki nem volt velük szolidáris, mert mindenki örült, hogy éppen nem őt vegzálják. Átírta a választási törvényt úgy, hogy egy 100 m-es síkfutáson ő minimum 30 méterről induljon, és mivel szét volt aprózódva az ellenzék esély se volt a kormányváltásra. Fokozatosan szívta el a levegőt és a szabadságot az emberektől, emiatt viszont azzal kell számoljon, ha valaki a sarokba van szorítva, akkor foggal körömmel harcolni fog, hogy onnan kitörjön. Szerintem mindenki érzi, hogy 2019-ben valóban nagy nyomás kerül majd a kormányra, minden társadalmi rétegbe beleszállt már többször is, és most feltörnek a régi sérelmek is.

Beleállt a kormány ebbe a harcba, nem hittem volna, hogy aláíratja ezt a törvényt bajusszal, az lett volna az utolsó esély, hogy komoly veszteség nélkül ki tudjon szállni ebből a szituból, most egy olyan harcba állt bele, amibe nem szokott, ugyanis ezt nem nyerheti meg, bármivel is próbálkozik. Többnyire gyáván választja meg a harcait, és ezeket mások pénzét nem sajnálva többnyire nyerni szokta, de itt nem nyerhet, mert a harc a saját portáján folyik. Nekem is vannak barátaim, akik fideszesek, de engem ez nem érdekel, ugyanúgy szeretem őket, és ők is engem. Sok dologban nem értünk egyet, de tiszteletben tartjuk a másikat és a másik véleményét. Ez hiányzik a társadalomból most. Bármennyire állítja szembe a társadalmat egymással ez egy kis ország, és a honfitársak szeretete idővel mindig erősebb lesz mint a politika, vagy hogy mit hazudik az egypártrendszer vasmarkú ura. El kell fogadni, hogy vannak akik máshogy gondolkoznak mint mi, és hogy ebben az országban sokféle ember él, de a legfontosabb közös nevező a magyarság, nem pedig a politikai hovatartozás.

Nem elfogadható, hogy a közszférába a kinevezések pártpreferencia alapján történnek, és a szakértelem vagy tehetség egyáltalán nem kritérium. Komoly bajok vannak az országban, örömteli, hogy a változás felé vezető úton megtettük az első lépéseket, de ez egy hosszú út lesz. Harcolni kell azért, hogy a közszférába és a kontollért felelős intézményekbe független szakértők kerüljenek, abba kell hagyni a társadalom egymással szembe állítását (legyen végre béke, mert békében fejlődik a legjobban a társadalom és a gazdaság); független, alulról szervezett oktatást kell biztosítani, teljesen újra kell gondolni az egészségügyi rendszert, és minimim annyi pénzt kell beletenni, mint a stadionépítésekbe, le kell állítani a munkások további nyúzását, ha kevés a munkavállaló meg kell nyitni a határokat a hiányszakmával rendelkező külföldi munkavállalók felé, és őket meg is kell szólítani, mert ahogy O1G szisztematikusan kommunikál a kutya nem jön ide dolgozni, de haza se fognak térni akik eddig kivándoroltak. A fegyveres erőknek a korkedvezményes nyugdíját vissza kell állítani (mondom ezt úgy, hogy én nem vagyok az), maximum magasabb életkorhoz kötve, de hamarabb nyugdíjazhatónak kellene legyenek. Be kell lépni az európai ügyészségbe, és át kell gondolni az EU-s pénzek felhasználását, mert ahogy most működig az siralmas. Le kell zárni a rendszerváltást és meg kell nyitni az ügynökaktákat.

El kellene érni, hogy a politika ne jelenjen meg az emberek mindennapjaiban, nyugalmat és békét, valamint igazságosságot kell biztosítani az embereknek, akkor ez mindenki Magyarországa lenne!

Ménár Atya 2018.12.24. 11:23:29

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!: Nagyon egyszerű a magyarázat, mert az ilyen alacsony színvonal is elég a fajtád szopatásához :D:D:D

Ménár Atya 2018.12.24. 11:29:23

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!: Cica, mondtam ne igyál,nem bírod.
Marhaságokat hadoválsz.
Tehát ha nem szavazza meg, akkor nem megy csődbe az ország :)
Vicces vagy pubi, és jó nézni a szánalmas vergődésed.
Tehát orbi tehet a baloldal hülye ötleteiről,aminek te felállva tapsoltál, és szavaztál rájuk a hasonló ötleteik miatt :)
Te érted amúgy amit írsz, vagy diktálja egy meleg jobbikos? :)

Jon Bovi 2018.12.24. 11:34:41

@Illibsi: Tartalék az apád fütyülője.

Egyébként te beszélsz egy frissen regelt nickkel, úgy, hogy 22 hozzászólásból 7 ebben a postban keletkezett. :)

Illibsi
0 bejegyzést írt és 22 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2018.10.05. óta tag.

Bаndibacsi34 2018.12.24. 11:38:42

@Jon Bovi: A több éves nick 26 hozzászólással tipikus tartalék nick, hiába is kapálózol.

Bаndibacsi34 2018.12.24. 11:41:20

@Ménár Atya: Tipikus buta paraszt vagy, aki a saját helyzetéből próbálja megítélni az ország állapotát. Fel sem tűnik neked hogy ez milyen ostoba érvelés technika?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.12.24. 11:42:49

@Ménár Atya: Hiányzom cuncimókus? Szopsz te itt rendesen nélkülem is. :-))

TóthAttila 2018.12.24. 11:44:23

@felucca02: pedig valahogyan el kellene őket takarítani, még az agyvérzés-infarktus előtt, mert a 10000 fideszes tolvaj családon (megyénként 500, 40-50000 fidesz párttag) kívül ember nem marad ebben az országban. Az a legnagyobb szégyen a magyarokra nézve, hogy csak Horthy, Szálasi, Rákosi, Kádár, orbán fajta csökötteket tudnak maguk közül vezetőnek kinevelni.

Jon Bovi 2018.12.24. 11:46:27

@Illibsi: Itt momentán te kapálódzol.
8 LOL

Ménár Atya 2018.12.24. 11:48:02

@Illibsi: Tévedsz, én pont mások helyzetét ecseteltem, de nem érted még mindig miért lett 2/3 a orbinak.
Leírtam egy folyamatot miért szavaznak rá.
Ennek semmi köze az ország helyzetéhez, próbáltam egy példát hozni, azt sem érted.
Na ha majd megérted, és tisztességesen beszélsz, akkor talán vitatkozhatunk, viszont ha személyeskedni akarsz, akkor kb leszarlak, sem a barátom, sem a rokonom nem vagy, akinek esetleg adnék a véleményére.
Az érveitek jelenleg abban merulnek ki, hogy O1G
Orban One Gentleman! :D:D
Nesze paraszt rágódj ezen mert kűfődön kb ennyit értenek ebből , tudod nem beszélni madzsart nyugaton :D:D

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2018.12.24. 11:58:34

@Ménár Atya:

hehehe te skizofrén magyar beteg, mondom hogy kurva jót röhögk rajtad, amikor kiderül hogy azon bőgöd itt össze a netet, amit éppeneggel az orbán gazdád csinált. Jól szopat titeket az orbán, ráadásul azt mondod vissza, amivel beégtél.

Mondom hogy tartós elmebeteg vagy, csak azt nem értem, hogy a takony Árpi miért pont a te legostobább fajtát zavarja ki a netre, ráadásul havi 400 túlórában? Ekkora munkaerőhiány van már a fidesz trolli állásban is??????

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2018.12.24. 12:01:35

@Ménár Atya:

Te mélysötét skizofrén bohóc, orbánnak pont azért van kétharmada, amiért ceaucescu-nak, Putyinnak, Lukasenkonak meg az azeri mag katah diktátoroknak.

Ménár Atya 2018.12.24. 12:07:31

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: De jó is lenne! :D
Sem nem szívom, sem nem árulom.
Foglalkozásom-hétköznapi.
Jövedelmem-átlagos.
Családtámogatásom, -jobb mint az előzőeknél
Adóztatásom, -sokkal jobb mint az előzőeknél.
Ebből eredő megtakarításaim-sokkal jobb mint az előzőeknél.
Amikor tehetem tanulok, hogy dolgozhassak,hogy legyen tőkém a tanulásra fordítani.
Eddig bejött ez a taktika, érdemes kipróbálni ajvékolás helyett.
Nem vagyok semmilyen párt tagja, nem is leszek, ha valami nem tetszik akkor nem sunnyogok, akkor sem ha azokat érinti,akiket szeretek, vagy egy véleményen vagyok vele amúgy.
Ezért aki ismer, a környezetem, elfogadja a véleményem, mert tudja, hogy objektven tudok dönteni,és véleményt formálni.
Ez a hely itt közel sem objektív,függettlen hely, ezért nem is erőlködök meggyőzni, de jókat nevetek az elvakultakon ahogy szenvednek.
Na akkor egyelőre ennyit erről.
12-óra van, lejárt a túlóra keretem :D
Boldog karácsonyt mindenkinek!

2018.12.24. 12:10:21

@Ménár Atya:

"Orban One Gentleman! :D:D
Nesze paraszt rágódj ezen mert kűfődön kb ennyit értenek ebből , tudod nem beszélni madzsart nyugaton :D:D"

Ez a nap kommentje.:D
Szóval a tudatlanságra vagy informálatlanságra alapozod Orbán jó hírét. :D

Ménár Atya 2018.12.24. 12:12:30

@taga20: Védi a rák, csak rámutattam, az egysejtűeknek, hogy a kűfőddi mit ért ebből :)
Majd szólok ha védem.
Egyiket sem védeném úgy ahogy némelyikőtök itt átmegy fanatikusba sokszor.
Van amiben egyetértek van amiben nem.
Viszont közel sem olyan a helyzet, mint ahogy azt néhány világvége váró összeesküvés elméleteket gyártó akarja láttatni.
Ha így lenne, akkor orbi már a levesbe lenne, és nem a 4/5 küszöbén.
Na megyek, ütvefúrok meg faragok kicsit, az olyan macsós ! :D

Ménár Atya 2018.12.24. 12:16:39

@Ms.Cunnesburry: Ki mondta, hogy orbinak jó híre van?
Csak rávilágítottam, hogy a világforradalom elmardt. :)
Szerinted az átlag franciát, vagy német érdekli egy ilyen rövidítés,ami magyar szavakat rejt?
De kunhalmi már nemzetközi lett a viccoldalakon, a hülyeséget mindenki szereti :
youtu.be/GwimFKtnOXQ

Ménár Atya 2018.12.24. 12:18:57

@Ms.Cunnesburry:
Ui: Amúgy csak plagizáltam, de jót röhögtem rajta, mint az Orban One Genius-on :D

Ménár Atya 2018.12.24. 12:20:30

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!: Ezt te sem érted szerintem amit írtál, de mindegy, kari van elnézem neked :)

2018.12.24. 12:42:59

@Ménár Atya:

Hát persze. Szerinted az átlagpolgár kizárólag saját kis rongyos életével van elfoglalva és nem kíváncsi a kertkapun túl történő eseményekre?
Én azért végignéztem a cseh és szlovák portálok Magyarországról szóló híreit. Naprakész tudósításokat láttam a tüntetésekről, videóval. A túlóratörvényről szóló elemzéseket és nem egy kommentárt, amelyek azt taglalja, miért veszélyes a magyar példa.
A cikkek alatt lévő hozzászólásokból kiderül, hogy Orbán talán sikeret aratott a menekültügyi hisztériával, de a rabszolgatörvény már egyáltalán nem szimpatikus a V4-es országban lakóknak. Ahogy az ellenzéki politikusokkal szembeni erőszak sem.
A kormánypárti sajtó "érvei" pedig arra az időszakra emlékezteti őket, amit leginkább el szeretnének felejteni.

rallus 2018.12.24. 12:57:26

@Ms.Cunnesburry: Egyszer megnézhetnéd, hogy hol vannak most Orbán legnagyobb politikai ellenfelei... Feltehetően ő is ott lenne, ha hallgatott volna a barom tanácsaikra....
Az az egyik bajotok, hogy rossz a memóriátok..ráadásul szelektíven....
Ps. Van már saját migránsod a havi 250-ből?

Ménár Atya 2018.12.24. 12:58:19

@Ms.Cunnesburry: Akkor talán emlékszel arra is, hogy mit írtam a túlóra törvényről.
Idézem: " Bár engem nem érint, Ez egy szar, ahogy az elődje is az volt."
És megjegyeztem azt is, hogy a dicső ellenzéknek jó hogy, így pár év múlva tüntethetnékje támadt, holott az előző fidesz törvény is szar volt ami erre vonatkozott."
De, hát ,istenem, ez a kurvaanyázások és o1g-sezések között már nem megy bele a buta fejekbe.

2018.12.24. 13:17:06

@rallus:

Én személy szerint nem lennék büszke egy olyan győzelemre, amit a Himalája lejtőire épített pályán arat egy általam támogatott párt.
Arra meg végképp, ha jogtalan előnyüket saját vagyonosodásukra használnák fel, s konteókkal mosnák agyát a szavazóiknak, terelésként.
Valóban! Hol vannak a magyarországi jobboldali pártok?

2018.12.24. 13:20:07

@Ménár Atya:

Értem. Kérdésem viszont figyelmen kívül hagytad:

"Szerinted az átlagpolgár kizárólag saját kis rongyos életével van elfoglalva és nem kíváncsi a kertkapun túl történő eseményekre?"

Ekrü 2018.12.24. 13:25:40

@felucca02: Nézd,nem a tüntetgetésekkel van a baj,elvégre miért ne tüntethetne bárki,akinek nem teszik valami.A baloldallal ellentétben én pld.nem gondolom,hogy bűn az utcára vinni a politikát.(Illetve nekik is csak akkor bűn,ha nem ők teszik.:)) )A baj a trágársággal van,azt pedig nem hiszem el ,hogy az ellenzéki tüntetők nem látták,hogy mennyire ciki volt amit az ellenzéki képviselők előadtak.De persze ki vagyok én ,hogy szóljak,csináljátok nyugodtan,csak aztán nem kell csodálkozni,ha majd jön a negyedik 2/3.

2018.12.24. 13:28:01

@rallus:

"Ps. Van már saját migránsod a havi 250-ből?"

Tegnap azt írtam, hogy Szlovákia januártól 250 menekültet fogad be. Sajnálom, ha nem ment át az infó. :D:D
Igen, az én adómból is fogják fizetni az ellátásukat. Viszont nálam ezt semiiféle lelki törést nem okoz. Úgy gondolom, legalább így segítünk azoknak az országoknak, akiket valóban sújt a menekült probléma.
Szolidaritásnak hívják.

Orbán veje 2018.12.24. 13:29:06

@Ménár Atya: Haver te még karácsyonykor sem tudsz leállni a tolvaj orbán seggének nyalasával? Édes öregem, hogy te mekkora egy degenerált barom vagy! Énszerintem te már egy külön evolúciós faj vagy, egy beszélő WC kefe.

sZulamith 2018.12.24. 13:30:19

@Ménár Atya: "...valamiért mégis rengetegen szavaznak orbánékra, azon kellene elgondolkodni hogy miért." OK! Orbánéknak meg azon, hogy miért is a tüntetés dömping. 1:l

sZulamith 2018.12.24. 13:31:37

Kellemes Ünnepeket, Szép Karácsonyt!

Orbán veje 2018.12.24. 13:33:18

@Ekrü: Haver köztudott rólad hogy te egy szarházi, hazug orbántroll vagy. Ezért ha te az ellenzékért aggódsz,akkor biztosak lehetünk benne, hogy jól csinálták.

De azért arra nagyon figyelj a nap hátralévő részében, hogy szép fényesen csillogó legyen ám az orbán gazdád segge a mai Szent Estére!

felucca02 2018.12.24. 13:34:49

@rallus: Igen, kicsit hiányzott már, hogy a migránsos kártyát még nem húztátok ma elő. De ez is elkövetkezett.
Mondd, van valami a fejedben a migránson kívül? Mi ennek most az aktualitása?

Ménár Atya 2018.12.24. 13:35:29

@Ms.Cunnesburry:
Ó bocs.
Kb addig kíváncsi, amíg nem érzi a kertkapun kívüli rossz döntések,események hatásait a saját bőrén.
Alapból a saját életével van elfoglalva, a gyerekeivel ,munkájával, a megélhetésével.
Ha ezeket meghekkeli a kormány,ott kezdődnek a gondok.
Ha a túlóra törvényre nézve nézzük, addig semmi gond nem lesz, amíg kifizetik a túlmunkát.
Ha valaki előrébb akar jutni amúgy is valami pluszt vállal, sok embernek kényelmesebb ha ezt a melóhelyén csinálhatja.
Amerikában pl nem ritka a másod,harmad állás sem.
A multik, autógyárak, szerintem kifizetik inkább,mint hogy sztrájk legyen, mert 2 nap sztrájknál többet buknak mint az egész évi túlórapénz.
Ha ember hiány van nem nagyon ugrálhatnak.
Igazság szerint most lehet kiharcolni jelentősebb béremelést szerintem.
Szóval ez a probléma még nem probléma.
Ettől függetlenül , én ostobaságnak tartom, mert azt a réteget teszi kiszolgáltatottá, annak ellenére, hogy ugye a munkavállalónak is bele kell ebbe egyeznie, aki a munkaerejéből él, és ez nem helyes.
A baj csak az, hogy akik tüntiznek, azok a rozsadombi ájfonos guccis forradalmárok, akik csak hatalomhoz akarnak jutni ennek a kiszolgáltatott rétegnek a hátán.
Gondolom feltűnt, hogy ma a jobbik,holnap az lmp,utána a momentum, majd a kétfarkú tüntizett, a baj csak az volt, hogy mindig ugyan azok az arcok nyomultak, és nem a szakszervezet.
Arról ne is beszéljünk, hogy kb semmi támogatottsággal pár ezren lézengtek, és kivivták kari előtt az emberek rokonszenvét, mert épp nem értek a dolgukra időben.

Ménár Atya 2018.12.24. 13:39:16

@sZulamith: Arra az ezer emberre gondolsz akik pár alkalommal kimentek vonulgatni........hát ez gyengécske volt nagyon.
Jól hangzik a dömping, de ha ma meghirdetem a nagy ellenállást, és tíz napig vonulgatok a városban, még nem nevezném dömpingnek, max több alkalommal elkövetett szándékos dugó okozásnak :)

felucca02 2018.12.24. 13:41:06

@Ekrü: Tudod, nincsen tüntetés trágárság nélkül. Most szeretnéd, ha ugye lenne egy ilyen trend, hogy igen, az ellenzék trágárabb, mint a kormánypárti. De ez mitől is lenne?

Az igazság valahol középtájon van, hogy igen, az ellenzéki tüntetésen is helyet kap a trágárság, ahogy egy kormánypártin is, elég megnézni néhány videót az elmúlt évből.

És igen, még az is lehet, hogy ahol hetvenéves nénikbácsik vonulnak, ott kevesebb a trágárság, mint ott, ahol húsz-harmincévesek. Életkori sajátosság.

Szavazni viszont mindkettő szavaz, tehát a négyötöddel való riogatásod alkalmatlan. Persze, lehetséges, de nem ezért. Én például arra szavazok, aki a trágársági versenyt nyeri. Tudod, egy olyan országban, ahol normális kötőszó a bazmeg a népesség nyolcvan százalékánál, ott ezen nem kell fennakadni. Úgyhogy elég az álszenteskedésből.

Ménár Atya 2018.12.24. 13:43:47

@Orbán veje: Na most fordítsd meg a helyzetet, te is itt vagy, cimbora és véded a légvárad :D
Én csak épp ráérek úgy kettőig még, végre nem dolgozok, és elég jól áll itthon minden, fa befaragva, ujjaim is megmaradtak, hát had szórakozzak a magadfajta fanatikusokon,akik épp proletár forradalmat csinálnak :D:D
Tudom jó lenne ha csak a fajtád véleményével találkoznál,, de azért így jobb, mert kiderül hogy nem minden fekete, van fehér is a világon.
:D

rallus 2018.12.24. 13:59:45

@Ms.Cunnesburry: Bizonyára elkerülte mindenre kiterjedő figyelmedet, hogy VALÓDI menekülteket az én hazám is befogadott, emlékezetem szerint 1300 -at.
A mélyen humánus ellenzék ettől is úgy üvöltött, mintha az agyát élesítenék, valahogy ezt te kihagytad. Most pótolhatod, hogy szinkronban maradjatok.

2002 előtt minden gazdasági mutatóban megelőztük Szlovákiát, de aztán az elvbarátaid zseniális gazdaságpolitikájának köszönhetően minden környező sorstársunk fejlődése brutálisan felgyorsult---a miénkhez képest.
Most újra javulunk és ez nagyon tud fájni némelyeknek, de már megszoktuk...

Ekrü 2018.12.24. 14:02:06

@felucca02:" Én például arra szavazok, aki a trágársági versenyt nyeri. Tudod, egy olyan országban, ahol normális kötőszó a bazmeg a népesség nyolcvan százalékánál, ott ezen nem kell fennakadni."-Szerintem te rossz környezetben forogsz.Az én társasági körömben bizony NEM divat a trágár beszéd.Nem ,hogy 80,de 10 % se beszél csúnyán.Ha neked normális az téged minősít.Mint ahogy azt sem hiszem,hogy egy fiatalnak minden 2. szava a "bazdmeg" kéne legyen.Van gyerekem,nem beszél így.Igaz,nem is a CEU gender szakára hanem orvosnak készül. :)))

nemecsekerno_007 2018.12.24. 14:05:35

@felucca02: Meglátjuk milyenek lesznek az országos sztrájok januártól...

Eddig ez egy mesterségesen szított műbalhé á lá EP választás...

paraszthajszal 2018.12.24. 14:30:25

@Buchhalter: „Kár itt gúnyolódni ,de szép lassan távolodtok a 2/3-tól. Tolhatjátok hogy de igen meg lesz az.”

Ha így haladunk, meglesz a 4/5 is: mindenszo.hu/mintha-nem-is-lettek-volna-valasztasok-az-ellenzeki-partok-a-mediaja-es-a-valasztok-ugyanott-tartanak-mint-aprilis-8-elott-erik-a-4-5/

„Szerintem örúltők legközelebb egy 51%-nak is.Csak akkor ,hogy fogják átverni a gazdáid a 2/3-os törvényeket?”

Az a „legközelebb” 2022-ben lesz, szóval addig még van több mint három évük, hogy kitalálják és megszavazzák, milyen sarkalatos törvényeket szeretnének. (Persze közbejöhet addig egy-két időközi választás is, ha nagy pechje van a kormányoldalnak, akkor ez esetleg lehet kevesebb is, de a rendszer lényeges elemei már a helyükön vannak, és ha nagyon kéne, akkor minden bizonnyal a Mi Hazánk is „meggyőzhető” lenne pl. egy önálló frakció, némi pluszpénz ígéretével.)

Arról már nem is szólva, hogy a választások óta eltelt idő eddig nem éppen az ellenzéket erősítette (Jobbik-pártszakadás, LMP-kiszavazóshow, Párbeszéd-frakció körüli balhé)…

2018.12.24. 14:36:51

@Ménár Atya:

"A baj csak az, hogy akik tüntiznek, azok a rozsadombi ájfonos guccis forradalmárok, akik csak hatalomhoz akarnak jutni ennek a kiszolgáltatott rétegnek a hátán."

Ezek szerint a vizitdíj elleni népszavazást azok kezdeményezték, akiknek problémát jelentett a kifizetése? Vagy azok, akik "csak hatalomhoz akarnak jutni ennek a kiszolgáltatott rétegnek a hátán?"

Miért nem lehetett végigvinni a túlóra emelésről szóló törvény normális vitáját a parlamentben? Miért Kósáék nyújtották be a kormány helyett, ezzel kikerülve a kötelező egyeztetéseket?

2010 előtt is utcára vitte néhányszor az ellenzék a népet. Polgári körök szerveződtek, tojással dobálták vagy kifütyülték az akkori miniszerelnököt.
Mégsem kiáltott senki farkast, nem volt bérencezés. Most miért zajlik lejárató propagandahadjárat a tüntetők ellen? A KÖZTÉVÉBEN!!!!!

Hagyjuk már a semmi támogatottság és a pár ezer tüntetőről szóló olcsó dumát! Ugyanez vonatkozik a többszörös kétharmadra is.
Ez a két téma max. anyázásra jó, az meg nem szokásom.

2018.12.24. 15:01:39

@rallus:

"Most újra javulunk".

Nemcsak a magyar gazdaság, hanem az összeurópai. Gazdasági elemzők szerint elértük a plafont, jön a recesszió.
Amennyiben csökkentik az uniós támogatásokat és a német autógyárak termelését, összeomlik a magyar gazdasági csoda.
Nem hiszem, hogy a közmunkások és az OKJ-s gyorstalpalók abszolvensei fogják emelni a magyar GDP-t.
Ehhez reformokra lenne szükség, szakemberekre.
Na meg kormányzati stratégiára. De a kormány jelenleg azzal foglalkozik, hogyan nyerjen EP választást.
A magyar adófizetők pénzét önti kifelé, nemzetstartégia címen. Pedig a magyar vállalkozókat, munkavállalókat kellene felkészíteni egy esetleges válságra.

rallus 2018.12.24. 15:10:06

@Ms.Cunnesburry: Nem akartalak leleplezni, de te Bangóné vagy! (vagy vele egyenértékes....)
"2018. augusztus 7. - 05:35

Öt éven belül megközelítheti Magyarország a maastrichti kritériumokban foglalt 60 százalékos GDP-arányos adósságrátát - állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) friss elemzése, melyet a szokásos éves felülvizsgálat során készítettek. "

Orbán veje 2018.12.24. 15:15:09

@Ménár Atya: Haver! Szóval egész délelőtt ezen a nicken rohadtál itt, ám kettő után már más nickeken fogsz! A lényeg az, hogy a Szent Estére csilli-villi legyen ám a tolvaj orbán gazdád segge!

Szebben ragyogjon, mint a gyertyák a karácsonyfán. Tudom, hogy számíthatunk rád ebben.

:)))))))

2018.12.24. 15:33:16

@rallus:

Idehozol egy augusztusi hírt, forrás megjelölés nélkül és csak a neked tetsző mondatot idézed belőle. A folytatást már nem.
Grat! :D :D

"Öt éven belül megközelítheti Magyarország a maastrichti kritériumokban foglalt 60 százalékos GDP-arányos adósságrátát - állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) friss elemzése, melyet a szokásos éves felülvizsgálat során készítettek. Persze elképzelhető olyan alternatív forgatókönyv, ami mentén újra emelkedésnek indulna az adósságráta, ehhez elég lenne csak átmenetileg megtorpannia a növekedésnek. "
www.portfolio.hu/gazdasag/kiszamoltak-hogyan-nyerheti-meg-legnagyobb-haborujat-magyarorszag.293978.html

rallus 2018.12.24. 15:57:17

@Ms.Cunnesburry: Az is elkerülte a figyelmedet, hogy a minősítgető világcégek (és a ballib hazaiak is..) mindig erősen pesszimisták velünk kapcsolatban 2010 óta, aztán később javítanak és hozzáteszik hogy: deazonbanellenbenha. "010 előtt pontosan fordítva volt, ki érti ezt.
Gondolom bennetek akarják tartani a lelket ezekkel a huhogásokkal, pedig ez rohadtul kevés...
Az 1300 konkrét, már megfogható migránsunk és a szolidaritás közti összefüggésre viszont nem tértél ki!

paraszthajszal 2018.12.24. 16:12:07

@Ms.Cunnesburry: „Gazdasági elemzők szerint elértük a plafont, jön a recesszió.”

Erről a magyar gazdaságpolitika irányítói, az ország vezetői is tudnak, ezúttal szerencsére nem várjuk letolt gatyával a válságot, mint El Qró Ferkó alatt, akinek a saját elmondása szerint már a konjunktúra időszakában is „trükkök százaira” volt szükség az államháztartás lélegeztetőgépen tartásához:
„Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György jegybankelnök szerint is egy újabb válság közelít felénk - ez derült ki a Kína és a kelet-közép-európai országok jegybankelnökeinek részvételével zajló 16+1 csúcstalálkozón. Abban is egyetértettek, hogy a nemzeti kormányok és jegybankok együttműködése ma elengedhetetlen, mert csak együtt tudják kivédeni a válsághelyzeteket.” www.napi.hu/magyar_gazdasag/orban-szerint-ujabb-valsag-kozeleg.673026.html

A közelgő válság miatt is különösen fontos, hogy még időben lecsapoljuk a mocsarat.

„A napokban tartott ellenzéki tüntetésekkel kapcsolatban Orbán Viktor azt emelte ki: a politika olyan világ, ahol akár karácsony estéjén is dúlhatnak a küzdelmek, a tüntetések is hozzátartoznak a demokrácia mindennapjaihoz. Az erőszak, a rombolás, a vandalizmus viszont nincs rendben. A miniszterelnök szerint a helyzet könnyen átlátható: a kormány képviseli a munkát, az otthont, a családot, a biztonságot, ezzel szemben áll az ellenzék politikája, amely egyszer már tönkretette Magyarországot. Az egyik oldalon az országot megvédeni akaró nyugodt erő, a másikon pedig az agresszió, az erőszak, a bevándorlás támogatása és az adóemelések. (…)

A válság lehetőségére vonatkozó újságírói kérdésre a kormányfő úgy válaszolt: »Nem dughatjuk homokba a fejünket.« Kifejtette: létező kérdés, hogy a magyar gazdasági sikerek fenntarthatók lesznek-e egy európai vagy világméretű gazdasági válság idején. Emlékeztetett 2008-ra, amikor Magyarország »az elsők között került a padlóra«. Most azonban a magyar gazdaság erős lábakon áll, és képesnek tartja arra – tette hozzá –, hogy nehezedő körülmények között is megállja a helyét.

Orbán Viktor szerint válság idején felértékelődik, ha egy országnak stabil a kormánya, ilyenkor felértékelődik a kétharmad, mert a cselekvőképesség fontos erőforrás. »Nyolc évbe telt, amíg a magyaroknak sikerült meggyőzniük egymást, hogy van értelme a munkájuknak. Lassan ott tartunk, hogy többen dolgoznak, mint valaha. Ezért a magyar gazdaság ma ütésálló« – mondta.” mandiner.hu/cikk/20181224_orban_viktor_magyarorszag_megindult_felfelev

csakegyvalaszto 2018.12.24. 16:17:51

@rallus: "Bizonyára elkerülte mindenre kiterjedő figyelmedet, hogy VALÓDI menekülteket az én hazám is befogadott, emlékezetem szerint 1300 -at.
A mélyen humánus ellenzék ettől is úgy üvöltött, mintha az agyát élesítenék, valahogy ezt te kihagytad."

A mélyen humánus ellenzék nem a befogadást támadta, hanem O1G hazudozását. Előtte azzal kampányolt, hogy 1 migránst se fog beengedni Magyarország, fel is rántatott egy méregdrága kerítést, elmondta, hogy mi nem leszünk befogadóország, nyíltan kiállt az őcsényi panzióssal szembeni erőszak mellett (migránsügyben), kijelentette hogy semmiesetresefogadunkbeegymenekültet se, aztán kiderült, hogy de. És nem azzal volt a baj, hogy az ország teljesítette a kötelezettségét, hanem az ez előtti hazudozás és nyálverés, emiatt mentek neki O1G-nak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.12.24. 16:38:28

@csakegyvalaszto: Bocs rossz helyre ment.

@paraszthajszal: Hehehe.. okostojás. Úgy állunk mint 2010-ben.
index.hu/gazdasag/2018/12/24/heteves_melyponton_egy_nagyon_fontos_gazdasagi_mutatonk/

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.12.24. 16:40:59

@rallus: "2002 előtt minden gazdasági mutatóban megelőztük Szlovákiát"
2010-ben meg életszínvonalban előztük Romániát.

Bаndibacsi34 2018.12.24. 16:44:39

@Ménár Atya: Hazudsz. A magadét ecsetelted, te pedofil faszfej.

"Megnéztem a sárga csekkeket a hűtőm falán, de egyet sem találtam, már mind befizettem hó elején, és maradt annyi, hogy a karácsonyi költségeken kívül már a januárit akarom fizetni, de nem jön pedig úgy szeretném"

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.12.24. 16:45:53

@Illibsi: Csak vigyázz, mert mindjárt meghív téged egy "gyónásra"!

2018.12.24. 16:46:20

@rallus:

Ne csodálkozz a pesszimizmuson. 2010-ben kipaterolta Orbán az IMF-t azzal, hogy ezután a piacról finanszírozza az országot, aztán ellopta a manyup vagyont.
:D

2018.12.24. 16:49:26

@paraszthajszal:

Olvastam az interjút, még reggel.
Leginkább a keresztény Európa megvédése tetszett és az új korszak beharangozása. :D

rallus 2018.12.24. 16:54:56

@csakegyvalaszto: Hol jelent meg az a kijelentést, hogy semmiesetresefogadunkbeegymenekültet se?
Ezért vagytok szánalmasak és okoz nektek libidót egy lecsúszott alkoholista aranyköpése. Legalább olvasni megtanulhatnátok ahelyett, hogy minden vaklármára ugratok, mindent elleneztek, amit a kormány tesz.
Ha Orbán hozna egy törvényt, hogy december 10 és február 25 között tilos az Erzsébet hídról a Dunába ugrani, másnap már nem lenne ellenzékünk...

paraszthajszal 2018.12.24. 17:01:00

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: „Úgy állunk mint 2010-ben.”

Persze hazug libbantkám, hogyne:
„Száguldanak a beruházások Magyarországon – A harmadik negyedévben a beruházások volumene 22%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet”
www.portfolio.hu/gazdasag/szaguldanak-a-beruhazasok-magyarorszagon.4.306039.html
„A harmadik negyedévben (a szezonálisan és munkanap tényezővel igazított adatok szerint) 5%-kal bővült a magyar gazdaság. A kiigazítatlan GDP-növekedés 4,8% volt, az erre vonatkozó piaci konszenzus 4,3% volt. Az adat nagy pozitív meglepetést jelent, a magyar gazdasági növekedés szemlátomást egyelőre nem követi a lassuló európai trendet”
www.portfolio.hu/gazdasag/oriasi-meglepetes-itt-a-friss-magyar-gdp-adat.4.304278.html
„A mostani növekedési ciklus a magyar gazdaságtörténetbe óriási sikertörténetként fog bevonulni. Nem csak azért, mert hosszú ideje, már 7 éve növekedési szakaszban van az ország. Azért különleges ez a mostani helyzet, mert most fordul elő először, hogy van egy tartós növekedési ciklusunk, 7-10 év minimum, és a legfontosabb makro mérlegek rendben vannak.”
mandiner.hu/cikk/20181204_patai_mihaly_ennel_jobb_allapotban_meg_soha_nem_volt_a_magyar_gazdasag

A ballibbant rémhírterjesztőknek persze semmise lehet elég jó,

rallus 2018.12.24. 17:03:05

@Ms.Cunnesburry: Mégsem Bangóné vagy, mert azért ennél már ő is egy kicsit előrébb van.
Itthon már csak a nagyon hülyék manyupoznak, ők is csak egymás között, de messziről jött embernek minden új...

"Napjainkban az intézményi befektetőknek rövid futamidőre már alacsony, sőt, negatív hozammal is megéri magyar állampapírokat, köztük 3 hónapos diszkont kincstárjegyet venni – mondta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, arra a felvetésre, hogy a héten történelmileg a legalacsonyabb szinten, 0 százalékos átlaghozammal sikerült a 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (DKJ) eladni."
Tudom, te az IMF mellett maradtál volna Veressel, Kókával, Gyurcsánnyal és Bajnaival...

2018.12.24. 17:19:00

@rallus:

De én nem ott élek, hanem itt. Nagyon dühös lennék, ha állambácsi elvenné a számlámra eddig befizetett összeget. Mert az az enyém, hallom esetén a családomé lesz.

rallus 2018.12.24. 17:26:28

@Ms.Cunnesburry: Az ünnepek alatt lesz időd, olvasd el a kötelező önkéntes nyugdíjpénztár történetét, aztán pirulj el... A történet azért nem végződhetett teljes sikerrel, mert a Fidesz meg tudta akadályozni, hogy Gyurcsányék a tőzsdére vigyék .... Na akkor most sok jogosult embernek nem lenne nyugdíja.....mert most van, akármit gondolsz...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.12.24. 17:57:23

@paraszthajszal:

2010
államadósság 78 milliárd euró
manyup 10 milliárd euró
valutatartalék 34 milliárd euró

mérleg -34 milliárd euró

2018
államadósság 91 milliárd euró
manyup 0
valutatartalék 24 milliárd euró
Eximbank adóssága 2 milliárd euró

mérleg -69 milliárd euró

paraszthajszal 2018.12.24. 18:58:29

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Az államadósság értékét a ballibbant kontárokon és rémhírterjesztőkön kívül mindenki, ideértve az Európai Uniót is, a GDP arányában (százalékában) tartja nyilván, ezekből az adatokból is jól követhető a ballibbantak elkúrása, a takarékos nemzeti kormányokkal szemben (a maastrichti kritérium a GDP 60%-a):
A Horn-kormány utolsó teljes évében, 1997-ben: 61,8%; 1998-ban: 59,7%
Az I. Orbán kormány utolsó teljes évében, 2001-ben: 51,4%, 2002-ben: 54,6%
Az Elqró rezsim (D-209, Ferkó és Gordon) utolsó teljes évében, 2009-ben: 77,2%, 2010-ben: 79,7%
Az új Orbán-éra legutolsó konszolidált adata a KSH-adattáblában, 2016: 73,9%
www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdde410.html

A következtetés egyértelmű: a ballibbantak elkúrják a legfontosabb indikátorokat, a nemzeti kormány rendbeteszi őket. A kedvező trendek idén is folytatódnak:
„Magyarország egyre jobban teljesít, a gazdaság erőteljes fejlődésének köszönhetően eredményes évet tudhatunk magunk mögött. A kormány legfrissebb számításai szerint az előzetes várakozásokat meghaladó, 4,6 százalékos növekedés valósulhat meg idén.
Az államháztartási hiány a kitűzött cél alatt teljesülhet, és az államadósság is a vártnál nagyobb mértékben csökkenhet. A kedvező folyamatok a jövőben is fennmaradnak, így stabil költségvetés mellett folytatódhat a gazdaság dinamikus bővülése.”
www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/hirek/a-vartnal-magasabb-novekedes-es-alacsonyabb-hiany-lehet-iden

csakegyvalaszto 2018.12.24. 19:25:23

@rallus: "Hol jelent meg az a kijelentést, hogy semmiesetresefogadunkbeegymenekültet se?"

"Nem fogjuk hagyni, hogy a megélhetési bevándorlók veszélyeztessék a magyar emberek munkahelyeit és megélhetését" /Nemzeti konzultáció a bevándorlásról/

" Ők dolgozták ki azt a tervet, amellyel Európát kevert földrésszé akarják alakítani. Már csak mi állunk ellen. Oda jutottunk, hogy Közép-Európa maradt az utolsó európai migránsmentes övezet. Ezért van az, hogy az Európa jövőjéért folyó küzdelem éppen ide összpontosul." /O1G 2017 október 23./

khm, ezt Te se gondolod komolyan, egy teljes választási kampányt fűzött fel geci gazdid a "Soros terv" nevű hazugságra, aminek keretében nem egyszer hangoztatta, hogy nem Magyarország nem fog menekülteket befogadni, és ha Magyarországra jön valaki nem veheti el a magyar emberek munkáját. A nagy "Soros terv" egyébként kezdetben a kötelező kvótáknak elfogadásáról szólt, amelynek migránsmennyisége véletlenül pont megegyezik O1G által befogadott létszámmal.
Ebben esetben gazdid mégis végrehajtotta a Soros tervet?
Nem érzed annak, hogy bort iszik és vizet prédikál, amikor közpénzmilliárdokat költ el nemzeti konzultációra, plakátkampányra a soros terv ellen, amikor gyakorlatilag végrehajtja, és közben sunnyog, úgy kell megtudja az embereknek, hogy Máltán véletlenül kikotyogja Altusz?
Miért nem saját zsebből finanszírozza ezt O1G (Bár a fideszes pártpénz is valamikor közpénz volz), miért a közösből költ hazugságokra?

rallus 2018.12.24. 20:17:03

@csakegyvalaszto: Ha majd egyszer eljutsz odáig, hogy egy ilyen egyszerű kérdést megértsél, akkor nem maradsz ballib szavazó...,de ez még nagyon messze van....

2018.12.24. 21:47:52

@rallus:

"a Fidesz meg tudta akadályozni, hogy Gyurcsányék a tőzsdére vigyék" :D :D
Mikor??

Ha jól emlékszem, a fidesz örökölhető, egyéni számlás állami nyugdíjrendszert ígért az átlépőknek. Amiből semmi sem lett. A 3 ezer milliárd forint felszívódott a nagy közös láthatatlan kasszába.
Viszont akik maradtak a magannyugdíjpénztáraknál, azoknak megtakarítása 2011-2017 között 70 százalékkal nőtt.

csakegyvalaszto 2018.12.24. 21:54:30

@rallus: Ha majd eljutsz odáig, hogy kérdésre válaszolsz, vitázol és nem a másikat skatulyázod, akkor nem nevez mindenki narancstrollnak.
Egyébként nem vagyok ballib szavazó.

seepheerd 2018.12.24. 23:46:06

@Ménár Atya:
Akkor -ha már ilyen szépen elsoroltad az erényeid- csak egy kérdés maradt: miért szopod ilyen vehemenciával a fidesz faszát? :D

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.12.25. 01:02:22

@Farkasvölgyi: nem, nem szárnyal a gazdaság. Hazugság, de jó kövér. Dollárban kifejezve az államháztartási hiány nő. Sose volt még ilyen magas. Ha levonod az EU támogatást, akkor kiderül, hogy a gdp nem nőtt.
A növekedés a német vállalatok idetelepülése miatt van. Tudod, ezek lopják meg a magyart, talicskázzák ki a pénzt.

A gazdasági összeomlás csupán a nemzetközi pénzügyi helyzet alakulása miatt nem következett be.
Sajna már többször kifejtettem, miért van ez így, de egy fideszkárosult úgysem fogadja el.
Tény, a hitelt hitelből fizetjük...Mivel a kamatokat is fizetni kell, így egyre több hitelt kell felvenni.
Ne gyere a gdp arányos hiánnyal, mert az egy viszonyszám.

Igazamvanvagyigazamvan? 2018.12.25. 01:04:43

@rallus: igen, a ner szellemi szintjét elérni hosszú idő...leépülésnek hívják.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.12.25. 01:06:31

@balfaszokkal sáncoló: Hahaha.. ennél nagyobb növekedést adtak elő a szocik, kisebb költségvetési hiánnyal és kisebb EU támogatással.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.12.25. 01:09:25

@paraszthajszal: Öcsike! A GDP arányos államadósság csak akkor szép amikor megy a gazdaság és jó a pénzügyi/gazdasági környezet. Ha beüt a válság, akkor sajna a puszta szám, a 78 milliárd euróról 93 milliárd euróra hízott marad. Na meg az eltűnt manyup és az erősen megfogyatkozott devizatartalék.

csakegyvalaszto 2018.12.25. 09:09:58

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ha egy gazdasági válság jön az ország nagyon gyorsan fog sajnos összeomlani, és ennek a legfőbb oka rossz és nagyon kiszolgáltatott gazdasági struktúra.

A magyar gazdasági termelésének közel 30%-át az autóipar teszi ki! És ez nagyon nem jó, mert elképesztő érzékennyé teszi az országot a külső hatásokra. Elég annyi, hogy Trump gondoljon egyet és kivessen egy importvámot az autóbehozatalra és beláthatatlan katasztrófát okoz a gazdaságban. Ha európai/világ válság jön, akkor is az első dolog amin mindenki spórol, hogy nem új autót vesz, hanem ha mindenképpen vásárolni a használt autókat nézi, és nagyon gyorsan visszaesik a kereslet. Lehet verni a mellet, hogy pár százalékos gazdasági növekedésünk van úgy, hogy jelenleg a világpiac szárnyal és minden rendben van. Ez sajnos nem mindig lesz így, és ahogy az autók iránti kereslet csökken mi érezzük meg először.

Régebben ezt részletesen kifejtettem a diplomamunkámban is, hogy vidéken ahelyett, hogy minden település egymástól függetlenül az idegenforgalom fejlesztésében gondolkozott, minden adott lett volna a helyi erős mezőgazdasági termelés mellé kiépíteni a termékek elsődleges és másodlagos feldolgozóiparát. Ugyanis hiába erős a vidéken a mezőgazdasági termelés nincs helyben kiépítve a feldolgozóipar.
Ehelyett amikor kistérségi ülésen voltam mint megfigyelő (szakmai gyakorlaton) végighallgattam, hogy mindenki fürdőt akar építeni, mert arra van nyitva pályázat, egymástól függetlenül több település is épített fürdőt, amit már sok helyen a kutya nem használ. Ha turista jön erre nem fogja végigjárni a környék összes fürdőjét, hanem tölt egy napot a környéken a legnagyobb, utána más programot keresne, ha lenne. Mai napig nem értik, hogy miért nem tudják megszólítani a turistákat, mikor minden településen ugyanazzal fejlesztették az idegenforgalmat...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.12.25. 10:29:30

@csakegyvalaszto: Pontosan. Egy német példa. A közétkeztetést úgy oldják meg, hogy minden alapanyagot a környékbeli gazdáktól szereznek be, azért h életben tartsák az ottani feldolgozó ipart. Az ország a magasabb államadóssággal és az alacsony tartalékokkal, export függőséggel, nagyon kiszolgáltatott. A manyup államosítását helyesnek tartom, de abból színtisztán államadósságot kellett volna csökkenteni!

konrada 2018.12.25. 10:45:22

@csakegyvalaszto:
Ketten közösen leírtátok a kérdéseitekre a választ: az EU nem arra ad pénzt, hogy versenyképesek legyünk a befizetőkkel, hanem arra, hogy piac legyünk, és bértermelők...

csakegyvalaszto 2018.12.25. 10:54:37

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
A rossz gazdasági struktúra nem újkeletű, már 30 éve el van baszarintva. A szegénységi bizonyítvány, hogy ezen egyik regnáló kormány se a jó irányba váltott. Ez a 30 év az elmaradásunk a nyugati államokkal szemben. Soha még életemben senkitől nem láttam/olvastam egy átgondolt, egymásra épülő gazdaságfejlesztési stratégiát.
Azóta is rossz irányba tartunk, lehet örülni újabb és újabb autógyártó multik megjelenésének, amik rövid távon megnyomják az adott területet gazdaságilag, cserébe a nagy állami támogatás miatt torzítják a helyi versenyt, elszívják az erőforrásokat a helyi KKV-k elől, és világpiaci helyzethez való kiszolgáltatottságot erősítik.

Egyébként nem azzal van baj, hogy sok az autógyártó multi az országban, hanem hogy az ország termelésének nagy részét adják, nincs B terv arra, hogy mi van ha nem megy az autóiparnak. A megoszlás magas száma a baj, ha 3-4 erős lábon állna a gazdaságunk már nem érintene minket annyira negatívan, ha éppen valamelyik iparágnak nem megy.
Az pedig nettó gáz, hogy itt ülünk a nagy mennyiségű jó minőségű termőterületen, és nyugaton a sokkal szarabb minőségű és kisebb területű földeken hatékonyabb termelést folytatnak mint mi, ráadásul ott helyben fel is dolgozzák a nyersanyagokat, így sokkal magasabb hozzáadott értékű termékeket bocsátanak ki mint ki.

csakegyvalaszto 2018.12.25. 11:01:28

@konrada: "az EU nem arra ad pénzt, hogy versenyképesek legyünk a befizetőkkel, hanem arra, hogy piac legyünk, és bértermelők... "

Fogalomzavarban vagy. Az EU struktúrális és szociális alapokon meghatároz egy támogatási keretet, amit a fejlesztési minisztériumban alakítanak át pályázatokká. Azaz a kormány dönti el milyen operatív programokat fognak támogatni és azon belül milyen pályázatokat írnak ki. Ismét egy felülről érkező vízfejjel meghozott döntés alapján írnak ki pályázatokat, és nem a helyi igényeket, erősséget-gyengeséget nézik. Szoktak lenni helyileg kiírt és támogatott pályázatok, csak picsánnyi volumenűek az összes forráshoz képest.
Szóval a pénzt az EU adja, de a kormány dönti el mire fordítja. Jelenleg próbálja minél nagyobb mennyiségben lenyúlni...

rallus 2018.12.25. 11:14:45

@csakegyvalaszto: Te legalább tapintatos vagy, nem holnapra jósolod Orbán és vele együtt az ország elkerülhetetlen bukását!
Aki valaha döntött legalább egy közepes gazdasági egység stratégiájáról, az tudja, hogy
a 70% körüli megvalósulás már szinte csoda. Egy országéról nem is beszélve... Ha marad a kormány eddigi találati aránya, akkor a popsinkat a földhöz verhetjük örömünkben...

csakegyvalaszto 2018.12.25. 11:29:39

@rallus: Ha kormány továbbra is folytatja a szerepvesztését, hogy ők az ország egyeduralkodói, akkor hamarabb eljön a hurráoptimizmusod vége mint gondolnád. A politikusok is, a miniszterelnökkel és köztársasági elnökkel együtt a köz szolgái. Ha tovább folytatják az agresszív politikát és hergelést, elég hamar ezt a nép a tudtukra fogja adni. Egyébként nem hinném, hogy O1G hamar bukni fog, de előbb-utóbb biztos vagyok benne. Remélem megérem, hogy lássam, amikor ő lesz a sarokba szorulva levegő, mozgástér és szabadság nélkül, reménytelen helyzetben, mint amit jelenleg a nép nagytöbbségének osztott ki...

paraszthajszal 2018.12.25. 11:50:40

@csakegyvalaszto: „Ha tovább folytatják az agresszív politikát és hergelést, elég hamar ezt a nép a tudtukra fogja adni”

Igen, az egyszerű nép, a melósok is tudtára adják a ballibbant elkúróknak, hogy az ő nevükben ne sivalkodjanak:
„Fogadatlan prókátorok!

Tüntiző diákok, nyugdíjasok, aktivisták, és mindenki más!

Ne féltsétek a melósokat, ne akarjatok kéretlenül képviselni minket.”
Folytatás: 888.hu/article-egy-magyar-melos-uzenete-a-tuntetoknek

„Amikor behozták a kötelező vasárnapi munkaszünetet az volt a baj.

Most, hogy aki akar többet dolgozhat több pénzért, az a baj.

Amikor a határon túli magyarok állampolgárságot kaptak az volt a baj.

A migránsokkal viszont szolidárisnak kell lenni.

Legalább lenne egy logikailag követhető baloldali ideológia, de nincs. De ennek a szegény országnak még ellenzékből is ilyen silány jutott.” 888.hu/article-ha-jot-akartok-a-becsuletes-dolgozoknak-akkor-ne-tuntessetek

Szóval érdemes lenne kicsit szerényebben, visszafogottabban produkálni magatokat, libbantkáim. Mert az egyszerű nép most még türelemmel visel benneteket, bár már most is viszket a tenyerük. De ha egyszer elfogy a türelem, akkor ki lesznek egyenesítve a kaszák, ti pedig jobban teszitek, ha felhúzzátok a nyúlcipőt!

rallus 2018.12.25. 12:09:32

@csakegyvalaszto: "Remélem megérem, hogy lássam, amikor ő lesz a sarokba szorulva levegő, mozgástér és szabadság nélkül, reménytelen helyzetben"
Év közben azt kívánnám neked, hogy csak akkor legyen orgazmusod, ha ez megvalósul!
Tekintettel a szeretet ünnepére azt javaslom, hogy addig álljál féllábon...

Ps. Ha te összeállnál a szintén rendkívül ötletgazdag Gyurcsánnyal,( akinek hetente több nagyszerű gondolata támadt, mint Leonardónak egész életében) akkor felvállalhatnátok a Soros alapítvány pénzügyeinek kezelését! Had gazdagodjon végre rendesen szegény barátunk... Mi meg valahogy megleszünk...

morph on deer 2018.12.25. 12:10:26

@csakegyvalaszto:
Teljesen korrekt összefoglalása a helyzetnek, köszönet!

Egyértelműen egy történelmi esélyt sikerült elcseszni, a térkövezett főterekkel, buta emlékművekkel, stadionokkal meg a számtalan hasonló értelmetlen pénzpocsékolással elszórt ezer meg ezer milliárdok nem az ország felzárkóztatására fordításával!

Ehelyett az a “zseniális” koncepció alakult ki, hogy mi leszünk az európai Kína, ahol olcsó és engedelmes munkástömegek hűségesen követik a pártvezetés utasításait, és boldogan menetelnek a fényes jövő felé...

Eközben vezetőik szorgosan pancsolnak az összeharácsolt vagyonokban, és gondoskodnak róla, hogy a “család” még generációkkal később se szűkölködjön, biztosítva jólétük jogi- és pénzügyi hátterét. Cserébe elég néhány “jóléti” látszatintézkedést hozni, nemzetthy szólamokat puffogtatni, fenntartani a kommunikációs nyomást, és gondoskodni róla, hogy kizárólag a pártpropaganda jusson el a néphez.

Ami igazán megdöbbentő, hogy mindez zökkenőmentesen kivitelezhető Európa közepén, a huszonegyedik században!
Ráadásul egy olyan néppel, amelyik az állítólagos szabadságszeretetéről és forradalmi hevületéről közismert!

Bár igaz, én már láttam oroszlánokat is parancsra ugrálni - egy másik - cirkuszban, pedig róluk is az a hír járja...

csakegyvalaszto 2018.12.25. 12:20:51

@paraszthajszal: Ugyanazt az agresszív retorikát folytatod mint a kormány. Megpróbálhatod őket védeni, de ez egyre nehezebb. A politika magyart magyar ellen fordított. Részemről én tisztelem a véleményed, mindennel elégedett vagy, és ez tökjó. Én nem.

Biztos baromi nehéz elhinni, de nem vagyok "libbant" ha az előző posztjaimat is elvolvasod én az elmúlt 30 év kormányzását bíráltam, többek között az mszp és a fideszét is. Biztosan túl nagy kérés, hogy jogállamban, igazságosságban, piacgazdaságban és nyugalomban szeretnék élni és felnevelni a gyermekeimet. Itt Magyarországon, mert nekem ugyanaz a hazám, mint Neked. Ugyanaz a történelmünk, és akkor is ugyanaz a jövőnk ha éppen nem értünk egyet bizonyos dolgokban. Politikusok és kormányok, ideológiák, gazdasági modellek jönnek-mennek, ami állandó azok a honfitársunk. Szomorú, hogy azt mondod, hogy magyarként magyart akarsz verni csak politikai alapon. Ehhez külön is hadd gratuláljak.

Korábban is leírtam, van egy közös Nemzeti Dalunk, ami mindkettőnknek ugyanazt kell jelentse, nekem jelenleg minden szava a tüntetéssorozat igazi indokát jelenti, és a harmadik strófát a kormány, illetve Orbán.

morph on deer 2018.12.25. 13:28:50

@Ms.Cunnesburry:
"a Fidesz meg tudta akadályozni, hogy Gyurcsányék a tőzsdére vigyék"

- Gondolom, amikor zsebrevágták.
Egyébként a svédeknél kb húsz éve így megy: a nyugdíjakat befektetik, mégoedig úgy, hogy te magad is eldöntheted, hogy milyen részvényekben legyen, vagy ha nem, akkor a pénzkezelő teszi ezt meg, és értesít róla, hogy éppen miben van a pénzed, és mennyit keresett eddig. Összességében is, meg éves bontásban is. Amúgy bármikor ellenőrizheted magad is, van személyes hozzáférésed.

Ebben a portfolióban általában hosszabb távú, stabil papírok, államkötvények, stb. vannak, de mondom, ha valaki akarja, akkor bárhova máshova befektetheti.
Ami nekem ott van, az átlagban cirka 8,5%-os hozamot produkált, beleértve a 2008-as válságot, meg az utóbbi idők negatív kamatait is, ami akárhonnan nézve sem rossz, húsz éves viszonylatban.
Ezen túl még természetesen lehetnek és vannak is magánnyugdíj befektetések is, ami ajánlott ahhoz, hogy gond nélkül éljenek a vikingek, átlagban 80-90 éves korukig.

Hülye kapitalisták, én tudom, hiszen ők sehol nincsenek a matolcsysta/orbanista zsenialitáshoz, csak éppen náluk működik a rendszer. A franc érti. :)

2018.12.25. 19:17:27

@morph on deer:

Az eltőzdézés egy újabb esti mese a gyűjteményből.

John Brennan 2018.12.25. 21:26:34

@Ms.Cunnesburry:
Ha mindenkinek egyéni számlája lenne, óriási különbségek lennének a nyugdíjak nagysága között. Lenne, akinek havi 15 ezer forint, másnak havi 500 ezer lenne a nyugdíja. Akik ezt a nagy különbséget szeretnék (mint te), ők szeretnék az egyéni nyugdíjszámlákat. Akik pedig társadalmi szolidaritást, ők azt hogy az állam tompítsa a különbségeket a nyugdíjasok között.

2018.12.25. 21:42:20

@John Brennan:

Nem baj, ha ezt nem hiszem el? ))))
Szlovákiában manyup tag vagyok. II. és III. pillér.
Számomra komoly ügy az öngondoskodás. Mint már említettem, igazán dühös lennék, ha az állambácsi bármi okból lenyúlná a magtakarításom.
Mert ez az én pénzem, halálom esetén az örököseimé. Akár most is elverhetném, nem teszem.
Állambácsi /bármely párt színeiben/ legyen szíves respektálni ebbéli igényem.

alöksz róz 2018.12.25. 21:54:27

@morph on deer: "Ami nekem ott van, az átlagban cirka 8,5%-os hozamot produkált, beleértve a 2008-as válságot, meg az utóbbi idők negatív kamatait is" - éves szinten?
vagy összesen? :D

alöksz róz 2018.12.25. 21:58:26

@Ms.Cunnesburry: "II. és III. pillér." - na de nem I. és egyetlen pillér...
azt azért remélem vágod, hogy nem ugyanaz

2018.12.25. 22:33:50

@alöksz róz:

???
Munkavállaló vagyok. A munkáltatóm havonta bruttó jövedelmem 14%-át befizeti a Szociális biztosítóba / Mo-n ez a TB/, én 4%-t. Az továbbküldi 4,5%-t a magánpénztárba. 2024-ig évente 0,5%-kal emelkedik ez az összeg, míg eléri a 6%-t.
Aztán nyugdíjasként az állami alapból és a magánpéztárból is kapok nyugdíjat.
Így szól nálunk a törvény.
A III. pillér önkéntes, évente emelhetem vagy csökkenthetem a befizetett összeget.

alöksz róz 2018.12.26. 11:19:53

@Ms.Cunnesburry: mert itt nálunk hogy szólt szerinted? itt se egy pillér volt, ezért faszság a gyurcsány elbaszta volna az emberek nyugdíját, meg értelemszerűen ugyanígy faszság az orbán ellopta az emberek nyugdíját. és mire kellett volna vonatkozzon az örökölhető egyéni számla, csak az addigi manyupos részre (kb 1/4 rész mint ahogy eredetileg a manyupos rendszerben volt) vagy rögtön az egészre (ami eredetileg sehol nem volt még tervben sem)?

John Brennan 2018.12.26. 11:48:48

@Ms.Cunnesburry:
Az állam nem tudja lenyúlni a nyugdíjmegtakarítást. Az állam garantálja a nyugdíjfizetést, az aktuális befizetésekből levonva a hónap elején, kifizetve utána pár nappal.
Egy magánnyugdíjpénztár bármikor csődbe mehet (ez történt számos esetben, most ott állnak nyugdíj nélkül a tagok), háború elsodorhatja (ez történt a 2. világháborúban), költségei miatt veszteséges lehet (ez is tipikus, nekem a "vagyonkezelés" miatt fogy a pénzem az önkéntes pénztáramban az egyéni számlámon, mióta nem fizetek be). Maradok más megtakarítási formáknál, kihagyva a pénzügyi közvetítők sarcait.
De ha nem is megy csődbe mindegyik magánnyugdíjpénztár a tipikus helyzet a következő: ahogy demográfiai okok miatt csökken az aktív befizetők száma és a befizetések összege, úgy vagy elkezd fogyni a vagyon és felélik a megtakarításokat, vagy csökkentik a kifizetések nagyságát. Ez a jellemző ma már az összes amerikai magánnyugdíjpénztárra - a szlovákokra még nem, mert a rendszer kiépülésének elején még több a befizetés, mint a kifizetés. Aztán majd jön a kijózanodás és csalódás.

John Brennan 2018.12.26. 11:53:58

@alöksz róz: "örökölhető egyéni számla"
Nyugdíjbalépés előtti időszakra volt érvényes, ha nyugdíjbalépést követően egy nappal hal meg valaki, az egész megtakarítás elúszott. Szerencsére a rendszer nem ért el oda, hogy ilyen igazságtalanságok a gyakorlatban megtörténjenek. De lehetett vele (az örökölhetőséggel) hülyíteni az embereket, és lehet még ma is. Egyébként özvegyi nyugdíj révén részleges örökölhetőség ma is van.

2018.12.26. 12:45:32

@alöksz róz:

A kormányfő szerint már eldöntött, hogy marad a két pilléres (állami és önkéntes pénztári) felállás – az egykori magánkasszatagok azonban egyéni számláikat megőrzik az állami keretek között is.
drinfo.hu/hirek/egeszsegpolitika/8546-Orb%C3%A1n-egy%C3%A9ni-nyugd%C3%ADjsz%C3%A1ml%C3%A1t-%C3%ADg%C3%A9r

Vagyis Orbán ígérte meg 2011-ben.

Az eltőzdézést @rallus: említette tényként: " A történet azért nem végződhetett teljes sikerrel, mert a Fidesz meg tudta akadályozni, hogy Gyurcsányék a tőzsdére vigyék .... "

Nem tudom, miért szükséges valótlanságokat állítani.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.26. 12:52:01

@Ms.Cunnesburry: "Nem tudom, miért szükséges valótlanságokat állítani."

A fizetett fidesz trollokat azért küldi ide Kubatov, hogy megvédjék a Vezért. Mivel a kormány gazdasági és társadalmi tevékenysége siralmasan rossz, csak hazugságokkal tudnak előjönni. Ez az egyik leggátlástalanabb hazudozó.

2018.12.26. 13:21:55

@John Brennan:

"Egy magánnyugdíjpénztár bármikor csődbe mehet.."

Ez sem igaz. A nyugdíjreformot az állam vezette be, szigorúan szabályozza és folyamatosan ellenőrzi a magánnyugdíjpénztárak működését. Konkrétan a Nemzeti Bank engedélyezi a nyugdíjpénztárak létesítését, ellenőrzi befektetéseiket.
Amennyiben a Nemzeti Bank jól végzi a dolgát, nem kell aggódnom nyugdíjpénztárba befizetett pénzemért.

Légy szíves ne nézz hülyének azzal, hogy blődségekkel próbálsz etetni! :D :D

2018.12.26. 13:27:24

@John Brennan:

U.a, mint fenn!

A manyup-ba befizetett pénz nem veszik el a befizető halálával még akkor sem, ha az elhunyt nem érte el a nyugdíjkorhatárt. A számla hagyatéki leltárba kerül és a szerződésen feltüntetett örökösöké lesz az eljárás végén.

John Brennan 2018.12.26. 13:32:00

@Ms.Cunnesburry: Azt írtam, ha elérte a nyugdíjkorhatárt, és 1 napja nyugdíjas, akkor nem örökölhető a manyup. Erre te ugyanezt írod.

2018.12.26. 13:32:53

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Akkor vagy műveljék a trollokat, vagy nézze végig Kubatov, ahogy naponta többször eljátszák a Reichstag újratöltve c. műsort. :D

John Brennan 2018.12.26. 13:34:13

@Ms.Cunnesburry: vicc, amit írsz. Elég sok csalárd csőd is volt már, talán a Quastoré a leghírhedtebb. Ha meg állampapírokban áll a pénz, akkor is leveszik a működési költségekre a jutalékukat a pénztárak.

2018.12.26. 13:39:38

@John Brennan:

Próbálj meg értőn olvasni. De ha nem megy, akkor kérlek ne fárassz hülyeségekkel.

A magánnyugdíjpénztárak pont azért kedveltek nálunk, mert bármikor halsz meg, nyugdíj előtt-után bármennyi nappal, a befizetett pénzed nem az államra száll v. a pénztárra, hanem hagyatéki eljárás után örököseidé lesz.

2018.12.26. 13:52:14

@John Brennan:

És ha meghalok pl. 59 éves koromban, egyedülállóként, özvegyen, gyermektelenül vagy már felnőtt gyermekekkel, akkor a nyugdíjalapba befizetett pénzem amit fizettem kb 40 évig, teljes mértékben állambácsi zsebében marad.

alöksz róz 2018.12.26. 13:54:19

@Ms.Cunnesburry: előtte három pillér volt.

akkor nyilván az egykori manyup-részre akart vonatkozni, az a "nyugdíjszámlának" kb. az 1/4-e volt a visszalépésig. utána kérdéses a dolog, amit addig fizetett, az marad örökölhető egyéni számlán, vagy a jövőbeli befizetések arányos része is odamegy?

és ha a rallus írta, akkor nem lehet faszság? nem értelek

John Brennan 2018.12.26. 14:00:29

@Ms.Cunnesburry: a magyarországi szabályozás szerint a manyup nyugdíjaskor alatt nem örökölhető. Pont. Ez nem vitakérdés, ez a szabályozás. Az önkéntesek örökölhetők, meg Szlovákiában attól még lehet örökölhető.

alöksz róz 2018.12.26. 14:03:20

@Ms.Cunnesburry: ha megtanulnál olvasni és utána is néznél egy kicsit a témának, akkor kevébé jönnél zavarba.
amúgy kíváncsi vagyok, melyik része volt valótlanság szerinted annak, amit írtam?

John Brennan 2018.12.26. 14:47:10

@John Brennan: Erre nem reagáltak a manyup mellett kardoskodók: ahogy demográfiai okok miatt csökken az aktív befizetők száma és a befizetések összege, úgy vagy elkezd fogyni a manyup vagyon és felélik a megtakarításokat, vagy csökkentik a kifizetések nagyságát. Ez a jellemző ma már az összes amerikai magánnyugdíjpénztárra - a szlovákokra még nem, mert a rendszer kiépülésének elején még több a befizetés, mint a kifizetés. Aztán majd jön a kijózanodás és csalódás.

2018.12.26. 15:39:31

@alöksz róz:

Azt hiszed úgy kezdek bele egy ilyen fajsúlyú vitába, hogy nem tájékozódom? :D :D

Az érveitek viszont nagyon ismerősek. Ugyanis Fico ezekkel kampányolt 2012 és 2015-ben a II. és III. pillér ellen a Szociális Biztosítóval /TB/ karöltve.
Megszüntetni ugyan nem merte, viszont szerette volna átterelni az embereket az I. pillérbe.
Az alábbi cikkben olvashatsz a biztosító leveleiről, amit egy szakember szed ízekre.
Ott van benne az ominózus mondat:
"Ami az örökölhetőséget illeti, ma is érvényes, hogy a II. pillérben minden örökölhető, ami a pénztártag halálának pillanatában a számláján szerepel."

felvidek.ma/2015/05/szakember-ertekelte-a-szocialis-biztosito-levelenek-tartalmatt-mi-igaz-es-mi-szamit-valotlan-allitasnak-a-ii-pillerrel-kapcsolatban/

2018.12.26. 16:00:15

@John Brennan:

"ahogy demográfiai okok miatt csökken az aktív befizetők száma és a befizetések összege"

Bakker, ez leginkább az állami nyugdíjra érvényes. Ugyanis a magánnyugdíjpénztárhoz csak az csatlakozik, akinek megéri. Épp azok válasszák ezt az öngondoskodási formát, akik nem pézügyi analfabéták, bizonyos jövedelemhatár fölött keresnek, valamint fontos nekik, hogy rálátásuk legyen a rendszerre. Mert az évente folyósított számlakivonatokon valós összegek szerepelnek.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.12.26. 20:11:54

@nemecsekerno_007: Majd csináltok rá válaszul egy spontán békemenetet!:))

John Brennan 2018.12.26. 20:23:25

@Ms.Cunnesburry:
Mondom demográfiai okokból nő az eltartott/befizető arány! Növekszik a nyugdíjas korúak száma, csökken a befizetőké, tehát a manyupok vagyona csökken. Ez a folyamat már megkezdődött az Usában, ahol már régi a rendszer, nem olyan új, mint Szlovákiában, ahol még alig értek nyugdíjas korba a befizetők. Sajnálom, hogy ilyen egyszerű dolgokat képtelen vagy megérteni és ráadásul még öntelten pénzügyi analfabétázol is!

2018.12.26. 20:31:08

@John Brennan:

További kellemes vízgereblyézést! :D

John Brennan 2018.12.26. 20:41:56

@Ms.Cunnesburry: Ismétlem: te kevered a szlovák és a magyar rendszert az örökölhetőség szempontjából: "a magyarországi szabályozás szerint a manyup nyugdíjaskor alatt nem örökölhető. Pont. Ez nem vitakérdés, ez a szabályozás. Az önkéntesek örökölhetők, meg Szlovákiában attól még lehet örökölhető."

Azzal tehát ostobaság érvelni a magyar rendszerre vonatkozóan, hogy tájékozott vagy a szlovák rendszerről. A magyarról legyenek alapismereteid, ez lenne az elvárás, ami jelen esetben nem teljesül.

alöksz róz 2018.12.26. 20:43:22

@Ms.Cunnesburry: "Azt hiszed úgy kezdek bele egy ilyen fajsúlyú vitába, hogy nem tájékozódom? :D :D" - eddig valóban azt hittem, de most már biztosan tudom.

ezt muszáj megkérdeznem: szerinted szlovákia meg magyarország ugyanaz az ország?

John Brennan 2018.12.26. 20:44:29

@Ms.Cunnesburry: Így van, tájékozódj, mielőtt fölényeskedni akarsz.

alöksz róz 2018.12.26. 20:47:16

@Ms.Cunnesburry: "Mert az évente folyósított számlakivonatokon valós összegek szerepelnek."- az jó.
mert itt nálunk meg csak lesett a sok ember, hogy nemá, ennyi volt 10 év alatt a plusz, amit a nyugdíjpénztár hozott neki? :-)

2018.12.27. 02:46:37

@alöksz róz:

Hát ezen csodálkozom, hisz minden évben számlakivonatot kapunk a befizetett összegről. Különben az állam határozza meg, mennyi százalékot küld a magánpénztárba.
Mi 9%-ról indultunk, aztán csökkentették 4 %-ra, most évenként 0,5%-emelnek, míg el nem éri a 6%-t.
Két különböző ország, de a trendek hasonlóak.
Úgy tapasztalom, állambácsi nagyon nem szereti, ha polgárai, élve törvényadta jogukkal, a nyugdíjbefizetés töredékét kivonják fennhatósága alól. Mindent megtesz azért, hogy ne így legyen.
Ez eléggé átlátszó és értehetetlen. Hisz a magán nyugdíjpénztárak állami garanciákkal múködnek, a nemzeti bank szabályozása alatt.

alöksz róz 2018.12.27. 10:13:49

@Ms.Cunnesburry: szép kivonat itt is volt, csak valahogy hozam mégse volt lófasz se, amikor a kifizetésre került sor...
nem tudom, nálatok hogy megy, de itt az állambácsi folyamatosan hitelt vett fel, hogy tudja pótolni a hiányzó befizetéseket.
a kötelezőnél pedig nem joga van befizetni az embernek, hanem kötelezettsége.
(és nem a valódi, nettó "saját pénzével" rendelkezik, mint a III. pillérnél, hanem az amúgy is levont járulékokat pakolgatják ide-oda. ezt a pénzt nem költhetnéd el másra, szóval az sem igaz, hogy akár el is verhetnéd, de nem teszed)

John Brennan 2018.12.27. 10:52:51

@Ms.Cunnesburry: "Ez eléggé átlátszó és értehetetlen. Hisz a magán nyugdíjpénztárak állami garanciákkal múködnek"

Ez az egyik ok, ami miatt feleslegesek, kártékonyak, költségesek. Az állam garantált extraprofitot biztosított a manyupoknak. A manyupok soha nem tudták elérni az eredetileg elvárt 0,2%-os vagyonarányos működési költséget. 1998-ban 12,2%-os volt a költség, 2008-ban 1,2%-os, vagyis évi 20 milliárd forintot fordítottak magukra a pénztárak, miközben tényleges fizikai költségük nem volt, csak nyilván kellett tartani a befizetéseket.

John Brennan 2018.12.27. 10:57:19

@alöksz róz: nagy átverés volt az elnevezés, a magánnyugdíjpéntár; a magántulajdon alapvető ismérvei nem teljesülnek, egy kötelező adójellegű befizetésről van szó.

2018.12.27. 15:12:31

@alöksz róz:

Nálunk 2015-ben volt egy nagy kampány a manyup ellen. Akkor a szociális biztosítónál lehetett kérvényezni az I. pillérbe való átlépést. Kb ugyanannyian hagyták el a rendszert, amennyien beléptek.
Azóta nyugalom van. A szociális biztosító és a szociális ügyi minisztérium honlapján is tájékoztatnak arról, kinek éri meg és kinek nem a 2. pillér.
süti beállítások módosítása