B1 blogcsalád



Az Orbán-kormány közpénzből terjesztett hazugságot a Facebookon 

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2018. december 21. - Szelestey
  • A magyar lázongás azt támasztja alá, hogy még populista jegenyefák sem nőnek az égig;
  • Magyarország egyik igen jó ismerője még a polgárháborút sem tartja kizártnak;
  • Fareed Zakaria: nur nicht besarren! 

Washington Post

washington_post.jpg

Fareed Zakaria egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy a világ jövője valóban olyan baljós volna, mint ahogyan azt sokan állítják. A kitűnő elemző, az illiberális demokrácia fogalmának megalkotója azt elismeri, hogy Macron a hazai gondok miatt bajban van, noha ő a nagy remény mindazok számára, akik aggódnak amiatt, hogy a világpolitikát eluralja a populizmus, a nacionalizmus és a rasszizmus. Továbbá zűrzavar van a Brexit, az olasz költségvetés és a magyar, illetve lengyel illiberalizmus miatt.

De a másik oldalon az áll, hogy az EU még sosem volt ennyire népszerű az utóbbi évtizedekben. És a populizmus egyes helyeken tényleg még mindig jön fel, ám mostanában inkább csak kudarcok érik. Tessék csak megnézni Lengyelországot és Magyarországot. Nálunk a túlórák szabályozása és a közigazgatási bíróságok felállítása széleskörű tiltakozást váltott ki és soha nem látott módon egyesítette az ellenzéket. Az utcai lázadás azt sugallja, hogy általános a szembenállás a kormánypárttal szemben, amely – ahogy az várható volt – könnygázt vetett be a többnyire békés tüntetők ellen. Keresztényelleneseknek nevezte őket, és Sorost vádolta meg a demonstrációk megszervezésével.  

Franciaországban még korai az államfőt temetni. A szavazók továbbra is messze őt részesítik előnyben Le Pennel szemben. Az elemzők elkerülhetetlennek tartják a reformjait. Az olasz populisták meghátráltak Brüsszellel szemben a büdzsé kapcsán. Nagy-Britannia már bonyolultabb, de az emberek lassan rájönnek, hogy nem lehet egy fenékkel két lovat megülni és visszariadnak a kilépés árától. Marad végül az USA, ahol Trump büszkén gyakorolja a populizmust és a nacionalizmust. A demokraták azonban előretörtek az időközi választásokon, a kormányzat egy sor fontos tagja lemondott, de a leglényegesebb, hogy 17 vizsgálat van folyamatban az elnök és munkatársai ellen. És csak még most jönnek a Kongresszus akciói.

Vagyis nem szabad bagatellizálni a populista hullámot, amely az egész Nyugatot kísérti, de nem szabad kétségbeesni sem, noha jogosak az aggályok. Sokan ellenzik a düh és az identitás politikáját és ez a tábor szintén erős. Gyorsan kell cselekednie, de nem szabad megrémülnie.

 

BBC

bbc.jpg

A magyar elnök átengedte a vitatott rabszolga törvényt, amely lehetővé teszi, hogy az alkalmazottak csaknem kétszer annyi túlmunkát végezhessenek, mint idáig. Előzőleg napokon át tartottak a tüntetések a jogszabály ellen. Az állami tévé székházából kihajítottak két ellenzéki képviselőt. 16 szakszervezet most sztrájkokat szervez. Orbán politikája tipikus módon széleskörű támogatottságot élvez idehaza, noha más európai államok ismételten elítélték azt. A hatalom a súlyos munkaerő hiánnyal indokolja a túlórák megemelését, mivel nem születik elég gyerek és hat az agyelszívás is. A Fidesz Soros külföldi zsoldosait okolja a megmozdulásokért, a befektető ezt cáfolja, és azt mondja, hogy a magyar hatóságok csak bűnbaknak használják.

 

Spiegel

der_spiegel.jpg

Áder János rábólintott az új munkaügyi törvényre, jóllehet az évek óta a legnagyobb utcai tiltakozásokat váltotta ki, miután a szakszervezetek szerint a jogszabállyal burkoltan bevezetik a hatnapos munkahetet. Az elnök lépése azonban nem meglepő, hiszen a politikus a Fidesz tagja és a kormány messzemenően hűséges támogatójának számít. Ugyanakkor az ellenzék felháborodottan reagált.

 

Tages-Anzeiger

tagesanzeiger.png

A kommentár úgy ítéli meg, hogy ha ezúttal kudarcot vall Magyarországon a tiltakozó mozgalom, akkor igazi diktatúra fenyeget, sőt a polgárháborús állapotokat sem lehet kizárni. Vagyis az ellenzék szemszögéből a tét élet vagy halál. A rabszolga törvény miatt sok ezer olyan ember is az utcára vonul, aki idáig nemigen érdeklődött a politika iránt. Csatlakoznak hozzájuk azok a fiatalok, akik sajtószabadságot és független felsőoktatást követelnek. A megmozdulások élén most először közösen halad az összes ellenzéki párt. Ám az összefogás kockázatos, mert az Országgyűlésben nem tudnak semmit sem elérni. Ha az utcán is sikertelenek maradnak, akkor eljátsszák a választók bizalmának maradékát is.

De Orbán Viktor számára is létfontosságú az erőpróba. Hiszen a kisvárosokban is fordul a hangulat, noha azok korábban a Fidesz hátországának számítottak. Ám a primitív hivatalos propaganda sokakat bosszant. Azonban a kormányfő már nem tehet engedményeket, mert a korrupt rendszer túl sok haszonélvezője nagyon is sokat veszthet. Semmitől sem félnek jobban, mint az önálló médiától és az önjáró igazságszolgáltatástól. Ha Karácsonykor sem szünetelnek a tiltakozások, akkor életveszélyessé válhat a helyzet. Az orbáni propaganda átmosta a hívek agyát. Egyetlen intés elég volna számukra, hogy meginduljanak az állítólagos Soros-lovagok ellen. Nem beszélve a TEK-ről. A másik oldalon a kudarc az ellenzék bizonyos részeit is radikalizálná. A Jobbik követői közül sokan kaptak félkatonai kiképzést.

Ebben a helyzetben az EU bölcsen tenné,  ha közvetítőket küldene és munkacsoportot állítana fel. Mert miközben minden szem a Brexitre irányul, aközben Keleten polgárháborúhoz hasonló viszonyok fenyegetnek.

 

Christian Science Monitor

csm.png

A magyarországi tiltakozások mutatják, hogy mennyire erős Orbán Viktor hatalma, de arra is rávilágítanak, mekkora a tét, hiszen a kormány sajtómonopóliuma folytán az ellenzék úgy érezheti: nincs is más választása. A miniszterelnök 8 év alatt erősen lerombolta a demokratikus normákat és a jogállamot. Kiterjesztette ellenőrzését a médiára és az igazságszolgáltatásra, a Fidesz javára módosította a választási törvényt, lecsapott a civil társadalomra, miközben nacionalista gyűlöletet keltett a migránsokkal szemben. Mindezt elég nagy tömegtámogatással. Ám a most hozott két, vitatott törvény kemény megmozdulásokat váltott ki és feltüzelte azokat a magyarokat, akik nem kérnek az autoriter rendszer szigorításából. A tüntetések egyelőre nem jelentenek közvetlen veszélyt a miniszterelnök számára, de a jelek szerint új erőt öntöttek az ellenzéki pártokba. Az is kiderült,hogy azok  mennyire lényegesnek tartják a sajtót fenyegető veszélyt.

Szabados Krisztián, a Political Capital főnöke azt mondja, hogy az állami televízió a hazugságok és a mind inkább autoriter orbáni rezsim gátlástalanságának jelképe lett. Mint megjegyzi, a sajtó fölötti uralom kulcsfontosságú a hatalom számára, mert ily módon irányítani tudja a közbeszédet és képes megakadályozni az elégedetlenség terjedését a nagyfokú korrupció, az egészségügy sanyarú helyzete és a romló oktatás miatt. Tordai Bence úgy gondolja, hogy ami az MTVA-nál történt, az sokban emlékeztet 1956 kirobbanására, csak akkor a rádióhoz vonultak az emberek, hogy beolvastassák a követeléseiket. Szabados ezzel szemben úgy látja, hogy Orbánnak rövidtávon nincs miért izgulnia. De az fontos, hogy összeállt az egész ellenzék és szokatlanul radikális eszközöket alkalmaz az elnyomó hatalommal szemben.   

 

Libération

liberation.jpg

A lap bebizonyítja, hogy hivatalos Facebook-oldalán a nacionalista magyar kormány miként hamisította meg az európai liberálisok vezetőjének egyik korábbi nyilatkozatát. Verhofstadt 4 éve azt mondta, hogy Európában szükség van a migrációra, de csak törvényes formában. Ám a magyar fél csak a mondat első felét tette közzé még október közepén az összeállításban, amelyet 19 országban lehetett megnézni. Pedig annak idején a belga politikus még azt is hozzátette, hogy napjainkban az illegális bevándorlás és az emberkereskedelem tanúi vagyunk. Ugyanakkor a magyar video azt is állította, hogy a válság kirobbanása óta több százan vesztették életüket Európában merényletek folytán, és hogy egyre nő az erőszakos bűncselekmények száma. A mellékelt képek szintén azt sugallják, hogy közvetlen kapcsolat van az idegenek beözönlése és a terrorakciók között, ami nyilvánvalóan csalás, hiszen a tettesek többségének nem volt semmi köze a hullámhoz.

 Két hónap alatt 6 millióan nézték meg a videót és 12 ezren osztották meg. Hogy ennyire népszerű, az cseppet sem véletlen, mert a magyar kormány fizetett azért, hogy a lehető legtöbbször sugározzák. De hogy mennyit, azt nem lehet tudni. Budapestről a hatóságok mindössze annyit közöltek az újsággal, hogy 2015 óta sok százan haltak meg szélsőségesek támadásai nyomán, Verhofstadt mégis azt állítja, hogy nincs válság. Ám – tette hozzá az üzenet – Magyarország semmilyen formában nem akarja a migrációt. Az összefoglaló felidézi, hogy a közösségi portál idén márciusban először törölte, majd visszaállította Lázár János emlékezetes bécsi szereplésének képeit. De most Verhofstadt kérésére törölte a kifogásolt anyagot.

 

Der Standard

der_standard.jpg

Jobboldali pártok egész Európában egyetértenek azzal, hogy felesleges a gender kutatás, olyannyira, hogy Magyarország már le is állította a szak oktatását. A populista erők hosszú évek óta támadják ezt a tudományágat, azt közös ellenségüknek tekintik. A csúcspontot a magyar tilalom jelentette, bár a CEU-n és az ELTÉ-n a negyven érintett diák még befejezheti mesterfokú tanulmányait. Azóta tudósok egyfolytában bírálják az oktatás és a kutatás szabadságának korlátozását. Az Orbán-kormány a csekély érdeklődésre hivatkozik, ám a berlini Humboldt Egyetem egyik érintett tanára cáfolja az állítást. Az igaz, hogy az Eötvös Lóránd Egyetemen csak 10 hallgató vette fel ezt a képzési irányt, de a hatalom ennyit engedélyezett. Viszont a CEU-n a meghirdetett 22 helyre több mint 200-an jelentkeztek.

A Friedrich Ebert-alapítvány illetékese szerint az a hivatalos érv sem állja meg a helyét, hogy a végzősök ne tudnának elhelyezkedni. A berlini Műszaki Egyetem egyik professzor asszonya pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a hivatalos indokok mögött politikai számítás is meghúzódik, mert a hatalom a józan észre hivatkozva mozgósítani tudja az embereket, a hagyományos családmodell jegyében. Ugyanakkor riasztó, hogy széles körű szövetség jött létre a gender tudományok ellen, az FPÖ-től az AfD-n és a CSU-n át a baloldali spektrumig.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3614504392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

paraszthajszal 2018.12.21. 07:17:39

„Nagy-Britannia már bonyolultabb, de az emberek lassan rájönnek, hogy nem lehet egy fenékkel két lovat megülni és visszariadnak a kilépés árától”

Ja, és addig szavazgatunk, amíg nem nyer az EU, mi?

A valóság az, hogy az emberek már döntöttek, sokan vettek részt a népszavazáson, és a kilépés nyert. Ezt semmilyen utólagos manipuláció, taktikázás nem tudja meg nem történtté tenni.

2018.12.21. 08:11:58

@paraszthajszal:

kezded? korán reggel? foglalkozz inkább O1G azon döntésével, hogy a hajléktalanokat is vegzálni kell.

Angliában is a tudatlan gyökér döntött, alig fél százalékkal, O1G szavazóbázisa is a magadfajta képzetlen tapír, a közel 800e roma és a nyugdíjasok. Értelmiségi bázisa (aki nincs megvásárolva..) gyakorlatilag nem nagyon van. :D

51,89% / 48,11% te szerencsétlen nyomi, ez olyan erős döntés, mint O1G 2/3-a ami kevesebb szavazóval lett összelopva, mint az ország....

paraszthajszal 2018.12.21. 08:24:35

@az EU pénzek zsákolója: „foglalkozz inkább O1G azon döntésével, hogy a hajléktalanokat is vegzálni kell. ”

Lippsikém, te aztán egy jó következetlen fax vagy. Másik topikban azé csesztetsz, mert offtopik felvetésekre válaszoltam, itt meg te terelnéd a témát olyasmi felé, amiről itt szó sem volt? Hát akkor itt jusztse foglalkozom a hajléktalanokkal, volt nekik már elég topikjuk.

„Angliában is a tudatlan gyökér döntött, alig fél százalékkal”

Népszavazásnál (akár ügydöntő, akár véleménynyilvánító) a kulcskérdés általában az, hogy hányan mennek rá el; ha nagyon sokan, akkor az ebből következő döntés legitimációja megvan, a nép közvetlen akarata.

Nem határoztak meg előre a többségitől eltérő (pl. 60%-os vagy kétharmados) eredményességi küszöböt, így a kis különbség nem lehet hivatkozási alap a népakarat figyelmen kívül hagyasára.

Az, hogy te mit gondolsz a Leave és a fideszes szavazókról, a te magánügyed, demokráciában a véleményt nyilvánító többség dönt, pechedre minden leadott, érvényes szavazat számít, az is, amit nyugdíjas ad le, meg az is, amit egy roma. Ha nem tetszik, „el lehet menni”.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.12.21. 08:34:17

@paraszthajszal: "az emberek már döntöttek, sokan vettek részt a népszavazáson, és a kilépés nyert."

:))

És a Farage volt legjobban meglepve, hogy annyi falusi nyugger beszopta a hazugságait. Következő nap meg rá kellett jönniük, hogy 10%-ot esett a font. Azóta is átkozzák magukat a hülye britek.

Gandosz 2018.12.21. 08:45:30

@az EU pénzek zsákolója:
"O1G" - megint egy infantilis baromsággal járatja le magát az ellenzék az index vezérletével
mások gyalázása legprimitivebb prolik körében lehet legfeljebb produktív

Gandosz 2018.12.21. 08:46:57

@az EU pénzek zsákolója: "hajléktalanokat is vegzálni kell"
Te is tüntettél az aluljáróbaszarási jogért?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.12.21. 08:53:30

@Gandosz: "mások gyalázása legprimitivebb prolik körében lehet legfeljebb produktív"

Így van. Ezzel nyert a fideSS kétharmadot.

Gandosz 2018.12.21. 08:56:48

Polgárháború?
Álmodik a nyomor. Párszáz szánkóégető romkocsmatöltelékkel és néhány tucat Szelesteyféle internetes gyűlöletblogerrel?

rallus 2018.12.21. 08:58:59

" feltüzelte azokat a magyarokat, akik nem kérnek az autoriter rendszer szigorításából.."
Sajnos kimaradt a korrekt tudósításból, hogy a tüntető intelligens munkások a diktatúra fenyegetése ellenére megtámadták a klerikális reakció jelképének számító karácsonyfát és megrongálták Orbán Viktornak a téren álló szobrát!
A forradalom folytatódni fog, mert már nagyon sokan megnézték a világhálón az ellenzéki képviselők TV ostrom alkalmával készült videóit és minden igaz ember vágyik rá, hogy Kunhalmival együtt rontson neki a diktatúrának, Varjú módjára háton fekve is tudjon küzdeni az őt talpra segítők ellen!
Bízzunk a globális sajtó további korrekt tájékoztatásában "és nemzetközivééé lesz, holnapra a világ..."

2018.12.21. 08:59:02

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Így van. Ezzel nyert a fideSS kétharmadot."

a megvásárolt romákkal, pipikém. mással nem tudna. már dolgozik a határon túli magyarok szavazati jogain, annyira kell az EU ülőhely O1G nek.
persze gátlástalanul, minden mehet közpénzből, mint az M1 köztévé párt-propagaqnda gépezete.

ehhez értenek, lop csal hazudik. de van táptalaja, a birkák, már reggel 7 kor itt béget, annyira imádja vezérét.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.12.21. 09:01:21

@az EU pénzek zsákolója: "a megvásárolt romákkal"

Azokkal is. A geci választási csalásainak tárháza szinte végtelen.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.12.21. 09:02:39

@rallus: "megrongálták Orbán Viktornak a téren álló szobrát!"

Egy lavór gecit? Kiöntötték, vagy mi?

A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd 2018.12.21. 09:04:40

"a szakszervezetek szerint a jogszabállyal burkoltan bevezetik a hatnapos munkahetet"
Hazugság hazuság hátán. 23 millió románnal riogatás is visszaótütt, az erdélyi magyarok lerománozása is, ez is hozzájárul az ellenzék önmegsemmisítéséhez.

2018.12.21. 09:09:12

@A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd:

""a szakszervezetek szerint a jogszabállyal burkoltan bevezetik a hatnapos munkahetet"

biztos van elfogadható magyarázatod arra, miért érdeke a magyarnak a túlóra a helyett, hogy heti 40 vagy 35 órás munkaidőben keresse meg a családra valót.

a vasárnapi nyitvatartási kulcskérdés, a túlóra nem gond. logikus a fidess g.cik érvelése. :D

amúgy fidesss majmok, tudjátok, hogy m. lölőnek átjátszott milliárdokból mikor kell utalnia O1G-nek? mert nincs ingyen ebéd.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.12.21. 09:10:05

@A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd: ""a szakszervezetek szerint a jogszabállyal burkoltan bevezetik a hatnapos munkahetet"
Hazugság hazuság hátán."

Így van. Teljesen nyíltan vezetik be a hatnapos munkahetet.

2018.12.21. 09:17:07

ma reggeli M1 köztévé.... a nép súlyos milliárdjaiból

soros soros migráns migráns soros migrásn brüsszel eu soros migráns stadionok soros migráns stadionok csak a fidesz soros soros migráns migráns megvédjük stadionok soros megvédjük biztonság soros soros migráncs migráncs soros soros migráns migráns megvédjüksoros soros migráns migráns megvédjüksoros soros migráns migráns megvédjüksoros soros migráns migráns megvédjüksoros soros migráns migráns megvédjüksoros soros migráns migráns megvédjüksoros soros migráns migráns megvédjüksoros soros migráns migráns megvédjüksoros soros migráns migráns megvédjüksoros soros migráns migráns megvédjüksoros soros migráns migráns megvédjüksoros soros migráns migráns megvédjüksoros soros migráns migráns megvédjüksoros soros migráns migráns megvédjük!

köszönjük, hogy beszopta Pártpropagandánkat, köszönjünk a pénzét! köszönjük az adóját!

soros soros!!!

MTA rendes tagja 2018.12.21. 09:19:13

"A rabszolga törvény miatt sok ezer olyan ember is az utcára vonul, aki idáig nemigen érdeklődött a politika iránt."

Eleve nem voltak sokezren. Most kevesebb a dékás hisztérika, több az alkoholista fiatal, akik bulizni járnak a tüntetésekre

"a kisvárosokban is fordul a hangulat"

Hogyan találnak ki ilyen baromságokat?

"Európában szükség van a migrációra, de csak törvényes formában" a törvényes formában milyen szempontból enyhíti a szükség van migrációra? Megint belekötnek valami részletbe ugyanez volt, amikor Papp Dánielt támadták a konbanditos beszámoló miatt.

2018.12.21. 09:29:38

@MTA rendes tagja:

""Európában szükség van a migrációra, de csak törvényes formában" a törvényes formában milyen szempontból enyhíti a szükség van migrációra? "

szerintem a saját kérdésed se érted fidess troll.

Papp D. nem a fidess kiszolgálója??? soros soros migráncs migráncs "független" KözTv?

2018.12.21. 09:38:29

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2019-es költségvetési javaslata alapján a közszolgálati média 92,6 milliárd forintból gazdálkodhat, ami 12 milliárd forinttal több az idei keretnél.

köszönjük emese. soros soros migráncs migráncs párt propaganda!! éjjel nappal az idióták milliárdjaiból. ezé adózz. :D

4cdn.hu/kraken/image/upload/s--T2l0I8u1--/78S4QCtEHh2sCu7Ga.gif

img.444.hu/11023446_1055573527804159_211029209469961229_n-1.jpg

m.blog.hu/ma/magyarugyved/image/hajlektalanok.jpg

img.444.hu/stadionok-v9_ck.png

m.blog.hu/te/tenytar/image/meszaros.png

Helga Beauty Salon 2018.12.21. 09:43:32

Engem is rendkívül felháborít a közpénz elherdálása arra, hogy a kormány a facebookon reklámozza magát! Ez pazarlás!
Követelem hogy inkább a Felcsúti kisvasutat hosszabbítsák meg Novoszibirszkig és vigyék oda rajta az összes itteni libsi férget!

2018.12.21. 09:50:06

@Helga Beauty Salon:

s kedves nyugdíjas .desanyukádat is, ő üljön az első kocsiban. egyedül.

Gandosz 2018.12.21. 09:50:15

@az EU pénzek zsákolója:
"O1G-nek?"

csak dedósok használnak ilyet

Helga Beauty Salon 2018.12.21. 10:00:30

@Gandosz: Szerintem buzilibsi azonosító lesz. Ne csodálkozz, ennyit tudnak hogy O1G.
De hát mit vársz olyan emberektől akiket ilyen ajtónak szaladó Kunhalmik képviselnek. Mentálisan zoknik ezek mind! Amilyen a mosdó, olyan a törölköző! :D

Gandosz 2018.12.21. 10:05:24

@Helga Beauty Salon:
O1G=buzilibsi azonosító. Ez jó.

2018.12.21. 10:08:38

@Helga Beauty Salon:

téged meg egy dakota közmondás képvisel, nyilván azért vagy önmagadra ennyire büszke... :D ez minden ami felemel a porból.

olkt.hu/wp-content/uploads/2018/10/214572_erdogan_orban.jpg

nepszava.hu/picture/81907/normal/327/00327079.jpeg

Helga Beauty Salon 2018.12.21. 10:27:24

@az EU pénzek zsákolója: Ütősebbet nem is tudsz bemásolni? Orbán és Erdogan két a hazáját szolgáló államférfi akik nem hajolnak meg a globális háttérhatalom érdekei előtt. És mint ilyenek, számotokra megvetendők, az ilyen képek pedig nevetségesek. Ezzel szemben egy Csontrészeg Juncker, vagy Macron az izzadt fiatalemberekkel, vagy az itteni képviselők elképesztő ostobaságai állnak szembe, de nem azon röhögtök, vagy szörnyülködtök?
A stadion a másik vesszőparipátok, ezek mellett is rengeteg dolog épült, meg be kellett fejezni a szocik félbehagyott "munkáját" és visszavásárolni sok fontos dolgot amit elbasztak! Ezekre megy a közpénz szarháziak, akkor kellett volna telepofával közpénzezni amikor Gyurcsány Izraeli vízágyúkat vásárolt a demokráciátok védelmében!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.12.21. 10:36:37

@Helga Beauty Salon: "Orbán és Erdogan két a hazáját szolgáló államférfi"

A geci mint államférfi? Még csak nem is férfi, egy évtizede nem mer még kérdésekre se válaszolni.

A hazáját inkább fosztogatja, a gazdaságot lecsúsztatja, már a románok is megelőztek, az oktatást szétverte, az egészségügyet lezüllesztette.

A geci szolgál, de nem a hazáját, hanem Putyint. A geci hazaáruló nem tesz olyat, ami Magyarország legnagyobb ellenségének ne tetszene.

2018.12.21. 10:40:34

@Helga Beauty Salon:

"Orbán és Erdogan két a hazáját szolgáló államférfi akik nem hajolnak meg a globális háttérhatalom érdekei előtt. "

ez volt a nap kommmentje b@zmeg. :D:D:D:D:D:D

4cdn.hu/kraken/image/upload/s--OGCeBIdR--/w_1160/79dL2Oc4gKGMmOWGs.jpeg

24.p3k.hu/app/uploads/2018/10/a_010_arp18a12_080_europress_eza-e1539799970531-320x180.jpg

Helga Beauty Salon 2018.12.21. 11:18:31

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: A geci mint államférfi?

Igen, az! Ha kell akkor a picsába küldi az EU-t nem azt harsogja hogy merjünk kicsik lenni! Kicsik vagyunk, ez nem kérdés, de amíg nem rohannak le minket, nem kéne fenntartás nélkül leszopni a faszt! Persze úgynevezett ballib szempontból ez nem meglepő, ők mindig is külső segítséggel, kollaborálva tudtak hatalomhoz jutni. Remek példa a mostani szemérmetlen külső támogatottságuk is.
A te fogalomzavaros világodban egyébként az amerikai zsidó Soros Széchenyihez hasonlítható nagy magyar patrióta, úgyhogy minek magyarázzam? :P

Helga Beauty Salon 2018.12.21. 11:23:05

@az EU pénzek zsákolója: Ha valaki úgy felemeli a kezét, az már mást nem jelenthet te holoidióta? Leszarom a Hitler-fóbiátokat, nekem nem mumusom, ha több mint hetven évvel a halála után is mindenhol őt látod, akkor dögölj bele!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.12.21. 11:25:33

@Helga Beauty Salon: " A geci mint államférfi?
Igen, az!"

:))

Akkor legalább egy államot kéne vezetnie. Magyarországot nem vezeti senki, már az elkúró se vezette. A geci PR kormányzást csinál, valójában semmit. meg is látszik az ország állapotán. Ne nevezzük azt kormányzásnak, hogy fideszdroidokat ültet minden pozícióba.

"a picsába küldi az EU-t"

Igen, különösen kifinomult diplomáciai érzékkel szarik az asztal közepére.

Vétójoga van, azt gyakorolja, ahhoz nem államférfi kell, egy nyafka kisgyerek is megteszi.

"ballib szempontból ez nem meglepő"

A ballib szempontokat nem ismerem, ezt egy ballibbel kell megbeszélned.

"az amerikai zsidó Soros Széchenyihez hasonlítható nagy magyar patrióta"

Széchenyi nagyobb patrióta volt. Csak azóta nem született Soros Györgynél nagyobb. Sajnos közel se tud annyit adakozni, amennyit a csúti geci ellop.

2018.12.21. 11:29:33

@Helga Beauty Salon:

ebbe a 215 milliárd közpénzbe mit látsz te bele fidessmocsok? magyar világszínvonalú futballt, vagy lopás? én lopást.

nepszava.hu/picture/81907/normal/327/00327079.jpeg

lenti korházi képbe mit látsz bele fidess mocsok? én azt, hogy a stadion O1G nek fontosabb mint a nép.

img.444.hu/11023446_1055573527804159_211029209469961229_n-1.jpg

taga20 2018.12.21. 11:29:33

@Gandosz: az értelmesek, amilyen te és ez a köcsög helga vagytok, azok STOP SOROS-t használnak.

OMG! szétröhögöm rajtatok szervilis fityeszjobbágyok!:)))))))))

taga20 2018.12.21. 11:31:17

@Helga Beauty Salon: "Orbán és Erdogan két a hazáját szolgáló államférfi akik nem hajolnak meg a globális háttérhatalom érdekei előtt. "

bazdmeg, te egy feketepákóba oltoot kiszeltünde vagy!

:)))))))

Helga Beauty Salon 2018.12.21. 11:36:46

@taga20: Ja mert röhögsz! Szerintem meg vörösödik a fejed, csak hülye vagy hozzá hogy valami ütőset írj! Nem? :P
Ez a béna zsákoló is kifordult már magából és fideszmocskozik, az a baj, hogy nagyon képzetlen libbantak verik itt magukat!

Helga Beauty Salon 2018.12.21. 11:39:33

@taga20: bazdmeg, te egy feketepákóba oltoot kiszeltünde vagy!

Ha már így felhoztad, akkor szerintem a Pákó magyarabb, a Tünci meg értelmesebb mint ti libbantak vagytok! :P

Gandosz 2018.12.21. 11:41:49

@az EU pénzek zsákolója:
A Puskás Stadion 100 milliárd forint, a többinek csak egy része közpénz.
Csak a Bayern München stadionjára 70 milliárd forintot adott a német állam. A stadion építésnél korrupciós botrány volt, amibe belebukott egy-két ember.
A különbség az, hogy Németországban nincs hisztréiasajtó, amely ezt percenként ismételgetné.

2018.12.21. 11:43:23

@Helga Beauty Salon:

fidessmocsok vagy nem?

neked Erdogan hős. :D ha ketrecbe lennél neked nem adnék enni.

fidessmocsok nem a lényegről beszél, állandóan terel.

m1 köztévét kérdeztem, stadionépítés lopást kérdeztem, hajléktalanokat, 3000 milliárd nyugdíjpénzt, rabszolgatörvényt, miből gazdagodik Lölő meg ilyenek.

azt kérdem, mi a fszt tesz O1G a népéért, mit? 27 % az áfa, ok, de mit??????????????

2018.12.21. 11:47:43

@Gandosz:

"A különbség az, hogy Németországban nincs hisztréiasajtó, amely ezt percenként ismételgetné."

a különbség még az is, hogy itt közpénz, amit lopnak a fidessbarmai, az a közpénz jórészt eu pénz.

míg Németország 100x gazdagabb ország, 500 stadion mellett is jól élnének, míg mi éhen döglünk, ha ők nem adnak eu pénzt. amit O1G nagyon szeret....

a hisztériasajtó azt is ismételgeti, hogy Németországban van K+F, sajtószabadság, független bíróság és sajtó és ÖNÁLLÓ GAZDASÁG.

addig Magyarország összeszerelőüzem, rabszolgatörvénnyel.

nem is nagy difi, te marha :))))))))))))

Gandosz 2018.12.21. 11:50:29

@az EU pénzek zsákolója:
3000 milliárd forint nyugdíjpénzt megmentett a parazitáktól
a forintosítás kapcsán 3000 milliárd forintot csoportosított át a bankoktól a lakossághoz
210 milliárdért épített futballstadionokat
800 milliárd forint jutott kórházakra

2018.12.21. 11:50:39

@Gandosz:

"A stadion építésnél korrupciós botrány volt, amibe belebukott egy-két ember. "

nálunk nem TUD belebukni. :D

Eliso-ba se, semmibe. Ugye vágod miért büdös nektek az EU Ügyészség?

M1 részvényt vegyenek, garantált befektetés!!!! soros soros migrácsn migráncs!!! Pártpropaganda közpénzből, csak tessék csak tessék!!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.12.21. 11:53:06

@Gandosz: "A stadion építésnél korrupciós botrány volt, amibe belebukott egy-két ember."

Ez a különbség Németország és Magyarország közt. Itt ezerszer nagyobb a korrupció de nem lehet belebukni.

Helga Beauty Salon 2018.12.21. 11:55:02

@az EU pénzek zsákolója:
fidessmocsok vagy nem?

neked Erdogan hős. "

Hogy szerinted mi vagyok, azt magasról leszarom. Te meg degenerált vagy, mert sehol nem neveztem Erdogant hősnek, bár amit írtam róla, arról libbantként te nem sokat tudsz. A hülye panellózungjaiddal mehetsz a picsába stadionostól nyugdíjpénztárastól, nézd meg mennyire érdekel a libbantakon kívül ez mást, harmadszor nyomják kétharmaddal.

taga20 2018.12.21. 12:01:01

@Helga Beauty Salon: te magyarozol te fityeszhulladék? úgy pucsitasz a gecinek, hogy az ember bele kifordul tőled, te szerencsétlen fogyatékos.
a hét minden napján reggeltől estig itt baszod a rezet legalább 4 nicknévvel, és te magyarozol engem, aki reggeltől estig húzza az igát?

te egy parazita vagy, ahogy az egész fityeszmaffiád O1G-vel az élen!

2018.12.21. 12:12:33

@taga20:

ne bántsd, fizetést kap érte, 1 ft per troll hozzászólás. gyújt agyra...

itt van türkménbasi:

www.advantour.com/img/turkmenistan/ashgabat/ashgabat.jpg

itt van O1G hugarybasi, bár szobra még nincs de saját stadionja és vasútja már van.. :DDDDDDDD

teljesen természetes egy országban ez a hozzáállás. ami a tiétek, az az enyém.. :D

www.pfla.hu/userfiles/image/puskas_akademia_legifelvetel_2011_foto_takacs_jozsef.jpg

2018.12.21. 12:15:26

@Helga Beauty Salon:

ezt neked és kedves édes...dnak, kedves fidesstroll:

www.youtube.com/watch?v=uL68SHy2xJY

Harry Hole 2018.12.21. 12:15:44

@az EU pénzek zsákolója:

"...addig Magyarország összeszerelőüzem, rabszolgatörvénnyel. ..."

:)
De szerencsére ennek nemsokára vége és az ellenzék, a kormány megbuktatása után, hatalomra kerülve, elkergeti a nyugat-európai multinacionális vállaltok idetelepített összeszerelőüzemeit.
Megszűnik ezen nyugati cégek kizsákmányolása és a melós végre rendesen meg lesz fizetve.

2018.12.21. 12:21:15

@Harry Hole:

"multinacionális vállaltok idetelepített összeszerelőüzemeit. "

most köpted magad szemen. :DDDDD

1) elismerted, összeszerelőüzem
2) beláttad, nincs hazai ipar, termelés
3) ezeknek nyal O1G
4) ezek képesek egyáltalán értékelhető bért adni
5) ezek tartják el Magyarországot

akkor mire veritek fidessbu..ik?????????????????

taga20 2018.12.21. 12:25:35

@Helga Beauty Salon:

nem vagyok buzi, de respektálom őket, mert az ilyen homofób állatok, mint amilyen te is vagy, álladóan vegzálják.

inkább 100 homár haverom legyen, mint egy olyan forma, mint te.

na zene, csak neked;)

www.youtube.com/watch?v=O3vzOuclU8U&list=RDO3vzOuclU8U&start_radio=1

2018.12.21. 12:28:06

@taga20:

ez cukibb...:D amúgy inkább homár haver, mint alja arrogáns tolvaj.....

www.youtube.com/watch?v=3En-p1kCDHw

Harry Hole 2018.12.21. 12:36:21

@az EU pénzek zsákolója:
Ha esetleg eddig nem tűnt fel, a módszerváltástól napjainkig eltel időszak egyik kormánya sem tehetett semmit egy "önálló gazdaságért". A privatizáció, a gyárbezárások és a felvásárlások nem véletlenül történtek. És bizony létezik a kétsebességes Európa. Tekints "bezzegSzlovákiára". Ők is csak Nyugat-Európa egyik összeszerelőüzeme. Az EU egy gazdasági vállalkozás, ahol Kelet-Európának megvan a maga helye. A Brüsszelből kapott politikai, ideológiai és erkölcsi intelmek ezen status quo "betartására" hívják fel a renitenskedő figyelmét.
Az ellenzék hatalomra kerülve sem tehet ez ellen. Ők is benyalnak majd ezeknek a nyugat-európai vállalatoknak. Továbbra is ezek a cégek adják majd a "magyar gazdaság" motorját. Ezek tartanak majd el minket.
A ma esti tüntetésen kiabálhatjátok akár ennek az ellenkezőjét is, de ezzel csak szembe köpitek magatokat.

Emlékezzetek a kecskeméti Mercedes elindulására. Akkor azt mondták, hogy ez még a Gyurcsány kormány érdeme, és köszönje meg a Fidesz. Mára elértünk odáig, hogy az ellenzék köpköd ezen cégek idetelepülése ellen.
Ha sikerül leváltanotok Orbánékat, megmutathatjátok, hogy milyen is az élet Magyarországon ezen vállaltok nélkül.
Hajrá!

:)

Helga Beauty Salon 2018.12.21. 12:40:34

@az EU pénzek zsákolója: Ezek a szüleid fiatalkorukban? A cigány meg a buzi?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.12.21. 12:43:05

@az EU pénzek zsákolója: Nemtom te hol voltál eddig, de nagyon jókat írsz. Légyszi, hagyd abba, mert a fideSSfasszopók engem fognak megvádolni, hogy új nickről írok. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.12.21. 12:46:13

@Harry Hole: "elkergeti a nyugat-európai multinacionális vállaltok idetelepített összeszerelőüzemeit"

Hát ha valamit mindenáron el kell kergetni, akkor az inkább összeszerelő üzem legyen, mint egyetem. Többet ér, ha magas hozzáadott értékű munkát végzünk, mint ha alacsonyat.

Egyébként ha a geci olyan nagy államférfi, inkább a V4-ek szövetségét kovácsolhatná össze, hogy a multik ne játszhassanak ki a V4-eket egymás ellen.

Helga Beauty Salon 2018.12.21. 12:50:53

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Elkezdtétek egymás cerkáját nyálazgatni? Annyira szánalmas látni hogy amikor beszólogatnak nektek egymást kezditek vigasztalni! Amerikai filmek jutnak az eszembe, ahol elkezdik a mongol idióta gyereket biztatni hogy "meg tudod csinálni" ! Meg a faszt!

taga20 2018.12.21. 12:55:09

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

haver, jól csinálod az álcázást, de most lebuktál stirlic:)))

taga20 2018.12.21. 12:57:25

@Helga Beauty Salon: "Elkezdtétek egymás cerkáját nyálazgatni?"

cerkanyálazásban te vagy itt a legprofibb!:))

Harry Hole 2018.12.21. 13:07:24

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Hát ha valamit mindenáron el kell kergetni, akkor az inkább összeszerelő üzem legyen, mint egyetem. Többet ér, ha magas hozzáadott értékű munkát végzünk, mint ha alacsonyat."

Gondolom te is a településeteken található hadronütköztetőben dolgozol. És én úgy gondolom, hogy egy gépész-, építész- vagy villamosmérnök többet ér egy genderszakos akárminél. Persze lehet, hogy csak én gondolom így.
:)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.12.21. 13:17:03

@Harry Hole: "lehet, hogy csak én gondolom így"

Nem, sok hülye fideszes elhiszi a kormányozni nem tudó impotens csóti geci "munkaalapú társadalom" fasságát. Mert ti mertek kicsik lenni. :))

Harry Hole 2018.12.21. 13:23:28

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Persze lehet álmodozni, és egy, egykor miniszterelnökként ötletelő nagy politikus bio- és technopoliszaiban reménykedni.
A módszerváltás óta egy kormányzat sem tudott tenni azért, hogy ne munkaalapú rabszolgatársadalom épüljön itt. De majd a Gulyás, Fekete-Győr, Márki-Zay és Juhász Péter félék megoldják...

:)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.12.21. 13:29:45

@Harry Hole: "egy kormányzat sem tudott tenni azért, hogy ne munkaalapú rabszolgatársadalom épüljön itt"

Legalább egyszer őszinte vagy. Akkor egyetértesz, hogy a létező legrosszabb a csúti geci, akinek pont ez a szent célja. Bárki más jobb, aki engedi az oktatást fejlődni. Még az elkúró alatt is volt enyhe fejlődés az oktatásban, a geci vitte le meredeken a béka segge alá. Lásd egyetem betiltás, tragikus PISA tesztek, egyetemek, akadémia vegzálása, stb.

paraszthajszal 2018.12.21. 13:42:35

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: „a létező legrosszabb a csúti geci, akinek pont ez a szent célja”

Némá', megint hazudsz! A kormányzati cél nem ez:
„Meg kell változtatni Magyarország "leányvállalat-ország" arculatát, meg kell teremtetni az ideális környezetet, melyben az innovatív termékfejlesztési folyamatokat Magyarországon, magyar munkaerővel végezhetik el a vállalatok - mondta Palkovics László innovciós és technológiai miniszter egy szakmai rendezvényen kedden Budapesten.”
www.kormany.hu/hu/innovacios-es-technologiai-miniszterium/hirek/meg-kell-valtoztatni-magyarorszag-leanyvallalat-orszag-arculatat

Persze ennek nem mond ellent az, hogy a kormányzat közben változatlanul törekszik az alacsonyabban képzett munkaerő foglalkoztatását lehetővé tevő, összeszerelő tevékenységet végző cégek Magyarországra hozására is.

Palkovics víziójának megvalósítasa nem egy egynapos projekt lesz, ne holnapra várj eredményt. (És nem, gender szakos meg CEU-büfészakos zsenikre ehhez sem lesz szükség, így ennek nem mond ellent az sem, ha közben lecsapolják a mocsarat.)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.12.21. 13:49:09

@paraszthajszal: "megint hazudsz"

Akkor inkább a geci gazdád hazudik, mert tőle idéztem.

"A jóléti állam Nyugat-Európába sem fog visszatérni, mert nem versenyképes, helyette a munka alapú társadalmat kell kiépíteni - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök Bukarestben, ahol az Európai Néppárt (EPP) 21. kongresszusán felszólalása után nyilatkozott magyar újságíróknak. "

www.napi.hu/magyar_gazdasag/orban_nem_joleti_allam_epul.534599.html

Persze, hogy hazudik, mindannyian tudjuk.

Harry Hole 2018.12.21. 13:53:52

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Mindig őszinte vagyok. Hogy Orbán rendszere lenne a legrosszabb? Ez majd kiderül, mert azért eddig, két választás megnyerése után nem ez látszik. Az egyetem betiltás mellé megjegyezném, és hogy hű maradjak magamhoz újra elmondanám: a CEU-val nem építész-, gépész- és villamosmérnök szakok lettek "elüldözve". Nem sajnálom a társadalomtudósok "népes" táborát.
Meg hát amúgy is...brit tudósok megállapították, hogy a CEU-nak jobb Bécsben, mint Budapesten. Nem is kerültek olyan messzire, és az onnan kikerülő "szakemberek" ilyen távolságból is "megszakértik" Orbán rendszerét.

taga20 2018.12.21. 14:02:21

@paraszthajszal: ma meddig melózol, me azt látom, hogy hétkor kezdtél.

a 400 órádat írják a lendvaiuccában? vigyázz nehogy átbasszanak!

ha igazolás kell, hogy minden nap itt nyaltad a geci szarát, akkor szójá, me szívesen adok:)

paraszthajszal 2018.12.21. 14:18:02

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Ugyan hol szerepel ebben az Orbán-idézetben a „rabszolgatársadalom”, nagyeszűkém?

Munka alapú társadalom, mint Amerikában, igen.

Tudod, ahogy a mondás tartja, „aki nem dolgozik, ne is egyék” – leszámítva a gyerekeket, a valóban fogyatékkal élőket (nem kenőpénzért rokkantosított csalókat) és a tisztes munkában megőszült nyugdíjasokat.

Itt nem lesz többet munka nélkül ilyen-olyan segílyke, meg feltétel nélküli alapjövedelem, sültgalamb a szádba.

Az lehet cél, hogy összeszerelő üzemeken kívül legyen más is Magyarországon, de a boldogulásért továbbra is mindenkinek dolgoznia kell majd, a képességének megfelelő helyen. A fejlesztőmérnökök a termékfejlesztésben, a félanalfabéták a szalag mellett, a szabad- meg gender szakos bölcsészek meg a mekiben, takarítóként, ahogy eddig.

Azt a „jóléti társadalmat”, ahol a gyerekgyártással önmagában jól lehet élni, meg keressétek Nyugaton, addig se a mi nyakunkon élősködtök.

rallus 2018.12.21. 14:20:13

@taga20: Nem találod érdekesnek, hogy az axkretumokra vagy fixálva?

Sir Bates dö Hól 2018.12.21. 14:36:00

@taga20: miről beszélsz? @Helga Beauty Salon: , aka hájas testvér nem veti meg a hozzá azonos neműek ez, csak a kor számít: múltkor a 'vattacukor' és az 'ötéves' egy mondatban, ő azonnal a recskázásra asszociáciált, majd kommentek hosszú során taglalta érzéseit:-DDD... ő homopedofil (csak kukikról hadovált) és ner-csicska egyben...

taga20 2018.12.21. 14:37:38

@rallus: "axkretumokra" az mi?

te viszont a gecit szereted. nem furcsa, hogy még is nekem rovod fel?

taga20 2018.12.21. 14:40:40

@Sir Bates dö Hól: haver, nagysándor se vetette meg a faszikat, akkor engedjük má meg helgának, hogy a sekrestye félhomályában lazuljon:)

jános515 2018.12.21. 14:55:59

@paraszthajszal: Értem én, de azt nem hogy miért röhögteted ki magad, te agyhalott,és sorosbérenc seggnyaló és lakáj !De segitek te agyhalott pöcs ! Na figyuzz akkor és most értelmezz még ha nehezedre is esik te szellemi toprongy.

"A jóléti és munkaalapú társadalmak között a leglényegesebb különbség, hogy míg a munkaalapú társadalomban a lakosság zöme a megélhetésért dolgozik, a jóléti társadalmakban pedig van úgymond alapjövedelem, amiből meg lehet élni. Ezt lehet csúnyább szóval szociális segélynek nevezni, de effektíve azaz alap jövedelem, ilyen 600-800 Euro. Meg lehet élni belőle alapszinten, ami azt jelenti, hogy ami alanyi jogon minden embernek jár, az mondjuk egy 35-40 nm-es önkormányzati lakás, kaja, pia, tömegközlekedés. Meg lehet élni belőle, csak nem fényűzően.

Míg a munkaalapú társadalmakban ezért dolgoznak az emberek, az alap megélhetésért, addig a jóléti társadalmakban már tényleg a jólétért, luxus dolgokért (nagy autó, nagy lakás, nyaralások, nagy lábakon élés), társadalmi megbecsülésért, és saját személyiségük, kreativitásuk kibontakozásáért dolgoznak.

Na te idióta segghülye fidióta, legalább ne égesd le magad ! Mert ha dolgozni kell, az még nem egyenlő a munkaalapú társadalommal, remélem érted ?! Látod látod, ha olyan messze laknál, mint amekkora barom és marha vagy, talán soha nem érnél haza egyedül, mert csak bolyonganál, mint a bolyongó bolygó hülye agyatlan hollandi !

Sir Bates dö Hól 2018.12.21. 15:55:36

@taga20: ja, csak akkor az teljesen konform volt, hájas testvér pedig téli pofával üvölt a pride ellen...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.12.21. 17:08:00

@Harry Hole: "Nem sajnálom a társadalomtudósok "népes" táborát."

Szar bölcsészek lehettek a tanáraid, ha így gyűlölöd őket, és ilyen parasztnak neveltek.

taga20 2018.12.21. 17:10:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

szerintem az orosztanárával még ma is minden éjjel álmodik:)))

2018.12.21. 17:36:23

@A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd:

"visszaótütt, az erdélyi magyarok lerománozása is, ez is hozzájárul az ellenzék önmegsemmisítéséhez."

Hmm!
Normális helyzetben bármely határon túl élő kisebbség csak abban az államban járulhat hozzá bármely ellenzék megsemmisítéséhez, ahol állandó lakos.
Én szlovák állampolgárként baromira felháborodnék, ha a szlovák állam szavazati jogot adna az Ukrajnában, Romániában vagy Csehországban élő szlovákoknak, akik egy percig sem éltek életvitelszerűen Szlovákiában.

Harry Hole 2018.12.21. 17:52:18

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Nem gyűlölöm őket. Nem ők tehetnek arról, hogy büfészakosként csak ennyire futotta kevéske tudományukból.
:)

taga20 2018.12.21. 17:59:59

@Harry Hole: "Nem ők tehetnek arról, hogy büfészakosként csak ennyire futotta kevéske tudományukból."

bazdmeg, te most magadat húztad le a klotyón! gratulálok te "ennyire futotta" barom!:)))

Helga Beauty Salon 2018.12.21. 19:43:49

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

alöksz róz 2018.12.21. 19:49:24

@taga20: most mi bajod van, tényleg büfészak a nagy része

taga20 2018.12.21. 19:59:26

@alöksz róz: ha az, akkor mi fáj neked? vagy a gecinek?

ha senkik, akkor miért ez az össztűz?

alöksz róz 2018.12.21. 20:09:17

@taga20: nekem nem fáj egy cseppet se, hogy a bölcsészek nagy része büfészakot végzett.
inkább nekik fáj.
téged csak felvilágosítottalak, mert egyértelmű, hogy felsőoktatási intézménynek még a közelében se jártál soha.

taga20 2018.12.21. 20:12:45

@alöksz róz: nincs igazad, mert minden évben elmegyek az elte előtt.

viszont téged fityeszdroid, 10 dologból 8-ból megeszlek és kiszarlak:)

alöksz róz 2018.12.21. 20:22:48

@taga20: tényleg? melyik 10-ből és mi az a 8 dolog?
anyázás, hőbörgés, zeneküldés, fityeszdroidozás, mocskolódás, fröcsögés, blogok telifosása, politikai fórumon értelmetlen csetelés?
ennyi vagy.

taga20 2018.12.21. 20:27:43

@alöksz róz: mondom, 10-ből 8-ba leszopatlak hulladék.

az nem bravúr, hogy nap-nap után leszopod a gecit!

opárdon O1G-t:)

alöksz róz 2018.12.21. 20:37:00

@taga20: a felsorolt 8 dolgon kívül semmi egyebet nem tudsz.
hát erre aztán tényleg büszkén verheted magad, papám...

2018.12.21. 20:47:26

@alöksz róz:

" politikai fórumon értelmetlen csetelés? ennyi vagy. "

ja, ennyi vagy.

alöksz róz 2018.12.21. 20:49:18

@az EU pénzek zsákolója: és most csináltál egy másik reget, hogy fölényben érezhesd magad? :D
ez milyen szánalmas bmeg, ez már tényleg az alja...

2018.12.21. 20:51:46

@alöksz róz:

az a fontos, hogy alázzalak, s nem lesz nehéz. :D

taga20 2018.12.21. 20:53:17

@alöksz róz: nekem írtad ezt szargerincű fityeszdroid?

a kurvaanyád, meg a gerinctelen féreg fityeszhordád csinál olyat, amit rám hánysz!

a telibebaszott kurvaanyádat nézd a fajtádnak! remélem érthető voltam?

alöksz róz 2018.12.21. 20:53:36

@taga20: a lába nyomát is megcsókolhatod jótevőnknek, Orbán Viktor Miniszterelnök Úrnak

alöksz róz 2018.12.21. 20:57:27

@taga20: azért ki ne pukkanjon a fejed :-)
hát ha egyszer ezt csinálod. 42595 bizonyíték van rá, csak ezen a regen...
leírtam a fórumos tevékenységedet és megsértődsz rajta?
most mi van, nem tetszik amit csinálsz? :D

alöksz róz 2018.12.21. 20:59:36

@az EU pénzek zsákolója: kevés vagy te ahhoz... köpködni bárki tud.

taga20 2018.12.21. 21:00:08

@alöksz róz: a telibebaszott kurvaanyádat nézd a fajtádnak! remélem érthető voltam?

zenét bírod te fityesz szar? nesze te szar:)

www.youtube.com/watch?v=J6ZjnxnDSOM&list=RDJ6ZjnxnDSOM&start_radio=1

Gandosz 2018.12.21. 21:05:15

@taga20: mi van kaka, meddig égeted még magad?

2018.12.21. 21:09:45

@alöksz róz:

szerencse, hogy nem egy blogos fidesstroll szava mérvadó. nekem csak jó, ha életed felét itt rohasztod el. majd elvisz egy agyvérzés olyan ideg vagy, hogy nyalintsd O1G zacsikáját, percenként. ne is aludj.

2018.12.21. 21:11:18

@Gandosz:

hunnyá má te is te nyomorult, eleget nyaltad O1G valagát. jó vagy már mára. pénzed meglesz.

alöksz róz 2018.12.21. 21:14:43

@az EU pénzek zsákolója: aha. mondja ezt egy olyan fórumlakó, aki non-stop, tízezerszámra írja a fröccsögő hozzászólásokat...
hát papám, ne vedd zokon, de csak saját magadat alázod.

alöksz róz 2018.12.21. 21:16:13

@taga20: ne aggódj, a hozzád hasonló frusztrált, köpködő-fröcsögő ostoba embereket nem nézem fajtámnak.

2018.12.21. 21:21:40

@alöksz róz:

elég leszel mára, reggel lesz új blog, ott nyalhatod (korán kelj) vezéred bal heréjét tovább.

attól még az ország rohad tova. köszönjük neked is, elme-roggyant.

M1 köztévé esti hírek fontos információ!! :

soros soros migráncs migráncs soros migráncs betelepítés soros migráncs migráncs betelepítés soros migráncs bevándorlás megvédjük ensz soros soros migráncs brüsszel soros soros migráncs megvédünk migráncs eu bevándorlás soros soros....

köszönjük minden kedves magyar -dolgozó és adózó- állampolgárnak, hogy a fidesstetvek propagandájára jövőre is összedobják, a cikra 100 Milliárd adóforintot.

Soros Soros!

lölő haverom ma is 2 milliárddal beljebb, birkáim. :D

taga20 2018.12.21. 21:21:52

@Gandosz: ez valami fityeszes humor volt részedről?

bazdmeg, te csak égeted a fityeszmaffiádat!

ne lepődj meg, ha lófej lesz az ágyadba!:)))

alöksz róz 2018.12.21. 21:36:27

@az EU pénzek zsákolója: "köszönjük minden kedves magyar -dolgozó és adózó- állampolgárnak, hogy a fidesstetvek propagandájára jövőre is összedobják, a cikra 100 Milliárd adóforintot." - úgy-úgy. örömmel tesszük ezt meg Orbán Viktor Úr Miniszterelnök Úrnak. inkább költse jóra a pénzt, mint hogy a genderbuziknak adja.

2018.12.21. 21:37:07

@alöksz róz:

szólj, ha a stokin állsz és kirúgtad magad alól, spagóca a nyakba!!

akkor lesz jó.

taga20 2018.12.21. 21:44:51

@alöksz róz:"örömmel tesszük ezt meg Orbán Viktor Úr Miniszterelnök Úrnak. inkább költse jóra a pénzt, mint hogy a genderbuziknak adja."

és bazdmeg, te így kelsz fel és fekszel le!

SAJNÁLLAK ÁLLAT! komolyan.

alöksz róz 2018.12.21. 21:49:31

@taga20: "és bazdmeg, te így kelsz fel és fekszel le!" - ez hülyeség. imádkozni szoktam felkeléskor és lefekvéskor.

Orbán Viktorért és Magyarországért is.

magadat sajnáld, tudatlan, gyűlölködésed semmi jóra nem vezet

alöksz róz 2018.12.21. 21:51:20

@az EU pénzek zsákolója: beteg vagy. nincs ezen mit tovább ragozni

taga20 2018.12.21. 22:10:34

@alöksz róz: "ez hülyeség. imádkozni szoktam felkeléskor és lefekvéskor.

Orbán Viktorért és Magyarországért is."

ez komoly, me viccnek durva?!

alöksz róz 2018.12.22. 00:35:04

@taga20: nem tökmindegy neked?...

2018.12.22. 08:50:45

@alöksz róz:

- úgy-úgy. örömmel tesszük ezt meg Orbán Viktor Úr Miniszterelnök Úrnak. inkább költse jóra a pénzt, mint hogy a genderbuziknak adja.

igen iegen, adja barátjának lölönek és családtagjainak!!

M1 közpénből fentartott köztévé reggeli hírek fontos információ!! :

soros soros migráncs migráncs soros migráncs betelepítés soros migráncs migráncs betelepítés soros migráncs bevándorlás megvédjük ensz soros soros migráncs brüsszel soros soros migráncs megvédünk migráncs eu bevándorlás soros soros migráncs mográncs betelepítés megvédünk soros soros soros....

köszönjük minden kedves magyar -dolgozó és adózó- állampolgárnak, hogy a fidess-tetvek propagandájára jövőre is összedobják, a cikra 100 Milliárd adóforintot.

Soros Soros!

mindenszo.hu/wp-content/uploads/2018/08/pelenka-1-1.jpg

reméljük, ma reggeli kib..ottul hasznos híradón és propagandánk elnyerte tetszését!

egyébként újabb autópálya szakaszok lettek fizetősek, és duplájára drágult a csirkehús (a farhát is) de az kit érdekel.

Soros soros!!!

alöksz róz 2018.12.22. 11:29:24

@az EU pénzek zsákolója: teljesen igaza van az m1-nek, megérdemelnek minden egyes adóforintot.
lehet hogy duplája a csirkehús, de a fizetés meg háromszorosa. manapság már nem kell személyi kölcsönt felvenni a karácsonyi sütés-főzéshez, mint a ti időtökben. sokkal jobban jártunk. csak nektek lett szarabb, büfészakosoknak, de értetek meg nem kár...

yourmomtits 2018.12.22. 18:46:55

polgárháború :DDDDDD

vessetek a mókusok elé :DDD

nemecsekerno_007 2018.12.22. 19:18:14

"Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje"

Szelestey Lajos egyoldalú sajtószemléje... Köszönjük Emese

Látens Inszinuáció 2018.12.22. 19:28:33

A gender-faszság tiltásával politikai hovatartozástól függetlenül teljesen egyetértek!
Már maga az elmélet is egy nagy baromság, ezer és egy sebből vérzik.

A hagyományos nemi szerepek, valamint az azokhoz kapcsolódó sztereotípiák nem véletlenül alakultak ki néhány ezer év alatt. És ha eddig működött, akkor semmi szükség azt sem oktatni, sem pedig arra törekedni, hogy ezek megváltozzanak.

A polgárháború réme jelenleg nem fenyeget, ennek a magját hiába próbálja bárki is elvetni. Nincs meg hozzá sem a kellő akarat, sem a szervezettség, sem pedig maga az ok! Ugyanis - annak ellenére, hogy rossz és véleményem szerint el kellene törölni - a túlóratörvény önmagában nem elegendő indok.

80% feletti az elutasítottság aránya a lakosság körében, ezt nyugodtan vehetjük többségnek. Annak a néhány fityisz trollnak meg kevés a nyilvános felülete ahhoz, hogy polgárháború törjön ki, hiába tolja itt és a Facebook-on a gazdi különböző agymenéseit.

Valószínűleg lesz sztrájk jövőre, de hogy ennek milyen hozadéka lesz, az kérdéses.
Ha győz a szakszervezeti konföderáció - aminek lássuk be, sajnos igen kicsi az esélye - akkor a csúti takony olyan bosszút áll, hogy csak na!
Ha viszont kevésnek tűnik az ellenállás, és marad a törvény, akkor a fityiszt tovább építheti az autoriter hatalmát, és 2022.-ig ki is fogja építeni oly módon, hogy nem hogy ez a szellemileg erősen elkoptatott, de semmilyen más ellenzék nem lesz képes labdába rúgni. Úgyhogy marad az a lehetőség, amit én már egy ideje említek, miszerint ki kell várni, hogy megmurdeljon, hiszen bár a birkasereg nagyon szeretné, hogy ne fingjon ki, de lássuk be, a csúti geci is halandó, rá is vonatkozik a biológia törvénye.

Akkor viszont az összetákolt fityisz 1 éven belül szétesik, és úgy járunk, mint az olaszok.
Félévente lesz kormányválság.
Előre gratulálok mind az ellenzéknek, mind pedig a fityisz homo bircus millióinak.

Hajrá!

6.Lenin 2018.12.22. 20:52:26

Karikás +18!!!

A polgárháborúk így szoktak kezdődni...

Verik a magyart!!

www.youtube.com/watch?v=6_vHRr2jMec

marosy 2018.12.22. 21:05:51

Libsik, szarok a kurva anyátok pofájába.

6.Lenin 2018.12.22. 21:09:00

+18 !!!
Csak erős idegzetűeknek.

A következő felvételek a nyugalom megzavarása is alkalmas részleteket is tartalmazhatnak!!
Aki nézni szeretné kösse le magát valahová erősen, az önmagában keletkezhető károk elkerülése végett.

www.youtube.com/watch?v=Amet2zIGhew

Az első támadás (de a fideszes ajtó még ellenállt). Ne csüggedj elvtársnő!! 1x csak összejön.

Viszlát és kösz a halakat 2018.12.22. 21:13:29

taga20
az EU pénzek zsákolója
büdösmacska

éééééés ennyi

basszátok meg b1 már az orbánfób fikanickekből is csak a legalja téved be hozzátok:)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.12.22. 21:16:57

@Látens Inszinuáció: "A hagyományos nemi szerepek, valamint az azokhoz kapcsolódó sztereotípiák nem véletlenül alakultak ki néhány ezer év alatt. És ha eddig működött, akkor semmi szükség azt sem oktatni, sem pedig arra törekedni, hogy ezek megváltozzanak."

Nah, még egy neandervölgyi. Ezért kellenének a jó bölcsészek (tanárok), mert ilyen taplón kerülnek ki a fideSSfasszopók az iskolapadból.

"WEF: Nincs hely Európában, ahol hátrányosabb helyzetben lennének a nők, mint Magyarországon"

qubit.hu/2018/12/19/wef-nincs-hely-europaban-ahol-hatranyosabb-helyzetben-lennenek-a-nok-mint-magyarorszagon

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.12.22. 21:18:22

@nemecsekerno_007: "Szelestey Lajos egyoldalú sajtószemléje"

Ne a hírhozót hibáztasd. A geci gazdádra panaszkodj, aki mindezt elérte.

6.Lenin 2018.12.22. 21:22:04

Friss!!

Egy titkos felvétel a polgárháborúra felkészülő csapatok kiképzéséről!!
Csak erős idegzetűeknek!!

www.youtube.com/watch?v=qPcDymUo8dU

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.12.22. 21:23:14

@marosy: "Libsik, szarok a kurva anyátok pofájába."

Miért haragszol ennyire rájuk? Libsi volt a nagybátyád, aki kiskorodba naponta megbaszott? Anyádat is előtted? :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.12.22. 21:26:51

"A Financial Timesnál Soros György az év embere

A 88 éves Soros Györgyöt választotta az év emberének a Financial Times. A befolyásos brit gazdasági napilap szerint a Soros „a populisták által ostromolt liberális demokrácia zászlóvivője lett”. A FT azt is hozzáteszi, hogy az év emberét a lap általában a díjazott tevékenysége alapján választja ki, ezúttal azok az értékek is sokat nyomtak a latban, amiket Soros képvisel.

A választást indokló cikk hosszú portré Sorosról, amelyben végigveszik a magyar származású amerikai milliárdos életének fontosabb állomásait, különös figyelemmel arra, hogy lett a zseniális spekulánsból a nyílt társadalom ideájának legnagyobb globális támogatója.

A FT szerint ez a nyílt társadalom és a liberális demokrácia nyerte meg a hidegháborút, ma azonban minden oldalról támadják, Putyin Oroszországától Trump Amerikájáig. Természetesen külön említést kap Orbán Viktor Magyarországa is, ahol Sorost „hamisan vádolják azzal, hogy el akarja árasztani Európát migránsokkal.”

A cikkben megszólal maga Soros is, aki szerint „mindennel vádolnak, még azzal is, hogy én vagyok az Antikrisztus. Szeretném, hogy ne legyen ilyen sok ellenségem, de ezt így annak jeleként értelmezem, hogy valamit jól csinálok”. Ugyanakkor az idén neki küldött levélbombák kapcsán megjegyezte: „az, hogy szélsőségeseket összeesküvés-elméletek arra sarkalnak, hogy ölni akarjanak, nagyon fáj nekem”.

A cikk legérdekesebb része talán az, amelyikben Soros az Európai Unióról beszél, amit a Szovjetunióhoz hasonlít, olyan bürokráciával, amely nem látja, hogy vesztésre áll:

„Az EU-t valódi vizionáriusok építették, akik tudták, hogy mik a gyengeségei, de abban bíztak, hogy később majd lesz politikai akarat a következő lépések megtételéhez. Ma az EU alkotmányjogászok kezében van, akik próbálnak megoldásokat találni, de így a legegyszerűbb dolgok is nagyon bonyolultak lesznek.”

Soros szerint „A történelem régen a mi oldalunkon volt. Ekkor a nyílt társadalmak sikeresek voltak és hódítottak. De a történelem folyása megváltozott. Ez a probléma, amit próbálok megérteni. Hogy miért erősödtek meg a zárt társadalmak.” "

444.hu/2018/12/19/a-financial-timesnal-soros-gyorgy-az-ev-embere

6.Lenin 2018.12.22. 21:31:26

Az év emberei

H

Hailé Szelasszié etióp császár
Adolf Hitler
Ruholláh Homeini
Nyikita Szergejevics Hruscsov

hu.wikipedia.org/wiki/Kateg%C3%B3ria:Az_%C3%A9v_embere_(Time_magazin)

Adol hitler, Nyikita, Soros...jó társaság.

6.Lenin 2018.12.22. 21:36:47

Még, még, még

P

Linus Pauling
Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin

Sz

Anvar Szadat
Joszif Visszarionovics Sztálin
Szung Mej-ling

T

Te (Az év embere)
Ted Turner
Teller Ede
Teng Hsziao-ping
Harry S. Truman
Donald Trump

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.12.22. 21:41:54

@6.Troll: "Adolf Hitler"

Akkor keresd ki a listából az imádottadat, idióta. :))

2018 - George Soros[2]
2017 - Susan Fowler[3]
2016 - Donald Trump (US President Elect) [4]
2015 - Angela Merkel (Chancellor, Germany)[5]
2014 - Tim Cook (CEO, Apple Inc)[6]
2013 - Jack Ma (Founder, Alibaba Group)[7]
2012 - Mario Draghi (President, European Central Bank)[8]
2011 - Mohamed Bouazizi (Arab Spring)
2010 - Steve Jobs (CEO, Apple Inc)
2009 - Lloyd Blankfein (CEO, Goldman Sachs)
2008 - Barack Obama (US President Elect)
2007 - Jean-Claude Trichet (President, European Central Bank)
2006 - Lakshmi Mittal (CEO, ArcelorMittal)
2005 - Sergey Brin and Larry Page (co-founders of Google)
2004 - Eliot Spitzer (New York Attorney-General)
2003 - Jeffrey Immelt (CEO General Electric)[9]
2002 - George W Bush (43rd President of the US)
2001 - Howard Lutnick (CEO of Cantor Fitzgerald and BGC Partners)
2000 - Craig Venter (genomics scientist)[10]
1999 - John von Neumann (Polymath and inventor)
1998 - Alan Greenspan (Chairman of the Federal Reserve (1987-2006))
1997 - Tony Blair (Prime Minister of the UK (1997-2007))
1996 - Rupert Murdoch (Founder and CEO of News Corp)
1994 - Bill Gates (Co-founder and CEO of Microsoft)
1993 - Edouard Balladur (Prime Minister of France (1993-1995))
1992 - Deng Xiaoping (Leader of the People's Republic of China)
1991 - James Baker (Secretary of State of the US (1989-1992))
1990 - Helmut Kohl (German Chancellor (1982-1998))
1989 - Mikhail Gorbachev (Leader of the Soviet Union (1985-1991))
1988 - Henry Kravis & George Roberts (Founders of KKR)
1987 - Margaret Thatcher (Prime Minister of the UK (1979-1990))
1986 - Yasuhiro Nakasone (Prime Minister of Japan (1982-1987))
1985 - Mikhail Gorbachev (Leader of the Soviet Union (1985-1991))
1984 - Albert Hall ((representative of) the Army of Unemployed)
1983 - John Opel (CEO of IBM (1981-1985))
1982 - George Shultz (Secretary of State of the US (1982-1989))
1981 - Francois Mitterrand (French President (1981-1995))
1980 - Lech Wałęsa (Leader of the Polish Solidarity movement)[11]
1978 - Deng Xiaoping (Senior Vice-Premier of the People's Republic of China)
1977 - Anwar Sadat (President of Egypt (1970-1981))
1976 - Jimmy Carter (39th President of the US (1977-1981))
1975 - Helmut Schmidt (German Chancellor (1974-1982))
1974 - Harold Wilson (Prime Minister of the UK (1964-70 and 1974-76))
1973 - King Faisal (King of Saudi Arabia)
1972 - Henry Kissinger (Secretary of State of the US (1973-1977))
1970 - Jean Rey (First President of the European Commission)[12]

en.wikipedia.org/wiki/Financial_Times_Person_of_the_Year

6.Lenin 2018.12.22. 21:47:38

Ha már wiki..legyen 1 A. Einstein-től is:

"Csak két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. De a világegyetemben nem vagyok olyan biztos."

hu.wikiquote.org/wiki/Albert_Einstein

6.Lenin 2018.12.22. 21:48:46

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

hu.wikipedia.org/wiki/Kateg%C3%B3ria:Az_%C3%A9v_embere_(Time_magazin)

A-Z-ig

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.12.22. 21:49:18

@Gandosz:
2010
államadósság 78 milliárd euró
manyup 10 milliárd euró
valutatartalék 34 milliárd euró

mérleg -34 milliárd euró

2018
államadósság 91 milliárd euró
manyup 0
valutatartalék 24 milliárd euró
Eximbank adóssága 2 milliárd euró

mérleg -69 milliárd euró

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.12.22. 21:51:16

@6.Troll: "Time magazin"

Csak trollkodsz. Ez nem a FT.

6.Lenin 2018.12.22. 21:57:47

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Nem mind1? A demokrácia hazájában ilyen emberek lehetnek az év emberei. Ennyit érnek ezek a listázások.
Jó társaság.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.12.22. 22:01:16

@6.Troll: "Nem mind1?"

Nem.

"demokrácia"

A szádra se vedd. Ti, kollaboráns ruszkisimogatók, a szó jelentését se értitek. :))

6.Lenin 2018.12.22. 22:08:21

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Már miért ne érteném, amikor a büdös fajtátok van hatalmon, akkor van demokrácia, a gazemberek demokráciája.

Sajtószabadság is akkor van, ha egy Tordai Bence nevezetű seggfej megmondja, hogy hol, kinek, és mit KELL beolvasnia.

Akkor van igazságszolgáltatás, ha bemondásra minden fideszest vizsgálat nélkül felakasztanak, és minden más demokratikus gazembert meg felmentenek.

Van még, de most pont nem szeretnék hányni tőletek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.12.22. 22:12:45

@6.Lenin: "a büdös fajtátok van hatalmon"

Másodszor a fideSSel együtt volt hatalmon. Kubatov nem fog örülni, ha ilyeneket mondasz. :))

6.Lenin 2018.12.22. 22:21:41

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Ha jól gondolom, akkor vagy a kisgazdák , vagy az mdf volt az akólod. Eltűntek a picsába.
Te, hogy nem mentél velük? Nem hívtak?
Egyedül harcolsz a gonosszal?

Ez jó! Megyek is hunyni inkább, nehogy valaki még elbassza a jókedvem.
Cicus, neked inkább nagyobbnak kéne lenned (olyan tehénfélének, vagy , hogy is hívják, ja közben beugrott: marhának, az jobban ütne rád)

Jó8!
Mindenkinek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.12.22. 22:26:54

@6.Lenin: "hogy nem mentél velük?"

Ja, persze, neked minden tekervényen keresztül a gazdád után kell loholnod. Gumiból van a gerinced, hogy így bírod a 180 fokos fordulatokat? Jaj, de hülye vagyok, hisz neked nincs is gerinced. :))

6.Lenin 2018.12.22. 22:30:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Ha cserélnél avatart, legyél szürke marha, az olyan igazi magyarosch, hazafyash.

L

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.12.22. 22:35:18

@6.Lenin: "magyarosch, hazafyash."

Nekem nem kell magyarkodnom, én természetemből, neveltetésemből fakadóan vagyok hazafi. Nem a kokárda teszi a magyart, hanem a szív, hiába tűzitek magatokra, fideSSfasszopók, akkor is csak hazaárulók maradtok. :))

Látens Inszinuáció 2018.12.22. 22:35:39

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Nohát.
Először is fideszes a retkes kurva anyád, aki a világra hozott egy ekkora gyökeret, aki még olvasni sem tud.

Másodszor.
Mesélj már, hogy miért vannak olyan kurva nagy szar helyzetben Magyarországon a nők! Tán elvannak nyomva? Hol?

Csak két példa gyökér.
Ha a nő szülni akar, ellenben az apa nem szeretné, hiába ellenkezik, a nő megszüli, a pali meg élete végéig szopja a faszt.

A távolságtartó törvény úgy szar, ahogy van, mert nem ad egyértelmű válaszokat olyan helyzetre, amikor például ugyanaz a munkahelyed, meg a lakásod.

Egyébként meg nem csak testi erőszak, hanem lelki terror is van, az pedig a nők kedvenc fegyvere.

Persze, ha vaslaki buzi, mint te, az nem érti úgysem....

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.12.22. 23:09:14

A fidesz hazug tetvek gyülekezete, akik hazudnak. És persze közpénzből teszik. Ebben semmi újdonság, vagy meglepő nincs. Van az országban szűk 3 millió ember, akinek ez így ok. És ez elég.

Ellenzéki Tüntető 2018.12.22. 23:13:04

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "WEF: Nincs hely Európában, ahol hátrányosabb helyzetben lennének a nők, mint Magyarországon"

De a top tíz nőügyileg legjobb ország közt ott van Ruanda, Nicaragua meg Namíbia. Mennyire kell beszívva lenni hogy ezt elhidd? :DD

nemecsekerno_007 2018.12.22. 23:27:43

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: A hírhozó a korábbi gecikhez tartozik csak demokratának képzeli magát...

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2018.12.22. 23:43:16

@6.Lenin: "A következő felvételek a nyugalom megzavarása is alkalmas részleteket is tartalmazhatnak!!
Aki nézni szeretné kösse le magát valahová erősen, az önmagában keletkezhető károk elkerülése végett."

Miért, téged mutatnak benne az egykori vérkomcsi munk´ásőrt, aki most piros-fehér-zöld kotonban szopja orbán farkát?

Mondjuk a benned keletkezett károkat jól lehet látni, kösz hogy próbálod védeni magadtól az emberiséget.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2018.12.22. 23:48:50

@alöksz róz: "lehet hogy duplája a csirkehús, de a fizetés meg háromszorosa. "

Te jó ég, honnan szedi össze a fidesz ezt a magadfajta halom mélysötét proli bagázst? Háromszoros fizet´és te degenerált fideszes majom? Maximum annak, aki elhúzott a fos Orbanisztánból Nyugatra. Na annak tényleg megvan a 3-szoros jövedelme.

Te meg készülj, pár nap múlva megkapod az ingyen eb´édedet a Blahán. Igaz jó korán kell menned, mert évről évre egyre nagyobb a sorban állás. Orbanisztán szegénység gyártása jobban teljesít.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2018.12.22. 23:51:59

@paraszthajszal: " de a boldogulásért továbbra is mindenkinek dolgoznia kell majd, a képességének megfelelő helyen."

Legalább megtudtuk, hogy miért is vagy fideszes troll állásban teljes munkaidőben. Plusz évi 400 túlóra.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2018.12.22. 23:57:32

@paraszthajszal: " mondta Palkovics László innovciós és technológiai miniszter"

hehe, a te polihisztorrá kinevezett féltudású fidióta csinovnyikjaidhoz már kommentet se kell írni, ezek a fényes kommentek ezekkel a fényes eszű szereplőkkel saját magukat járatják le.

Hozzád az a használati utasít´ás, hogy olvasd el ezt a paraszthajszál trollt, aztán mérd le, hogy hány napig röhögsz rajta.

morph on deer 2018.12.23. 00:02:47

@6.Lenin:
“Akkor van igazságszolgáltatás, ha bemondásra minden fideszest vizsgálat nélkül felakasztanak, és minden más demokratikus gazembert meg felmentenek.”

Wishful thinking, my dear Iljics?

Arról meg nem is beszélve, hogy mennyibe kerülne az a rengeteg minőségi kötél, magadnál vagy?
(Mert akkor már nem kéne kockáztatni, hogy a legrosszabbkor elszakad, nem igaz?)

De én biztos vagyok benne, hogy ha majd ezen múlik, csak lesz valami igazán energiatakarékos és környezetbarát megoldás, anélkül is, hogy be kéne áldozni egész kender-ültetvényeket a nemes cél érdekében..!

Amúgy pedig rosszul tudod, mert a demokráciának igenis vannak objektív kritériumai, amelyek akkor is érvényesek, ha te éppen nem úgy érzed.

Ezek alapján pedig nyugodtan kijelenthető, hogy ennek a miénknek már bőven lejárt a best before ideje, és már hetedhét határra bűzlik az orbáni mocsoktól!
Attól még, hogy te már megszoktad és megszeretted a rothadás szagát, még akadnak pár millióan itt a határokon belül, akiknek nem veszi be a gyomra ezt a tahó stílust, és kezdik keresni - sőt, megtalálni - a takarító eszközöket, hogy a helyükre tegyék ezt a sok szemetet.
Lassacskán kezdődhet a helyfoglalás a bakui járatra, ahogy elnézem.

morph on deer 2018.12.23. 01:37:39

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Igazából senkitől semmit.
Általában sem szoktam.

Azt is csak remélni merem, hogy ezúttal sikerül nem elcseszni a dolgokat.
Mindenesetre az már látszik, hogy a cselédnépnek fingja nincs, hogy most mit is kéne lépni. Rendszeresen túlreagálnak, ami legfeljebb csak az ellenhatás növelésére alkalmas.

Például mint mikor az önhitt arrogancia találkozik az orbánhitű sötétséggel, ezúttal szó szerint:

index.hu/belfold/2018/12/22/annyira_aggodott_a_varos_az_erintesvedelem_miatt_hogy_lekapcsolta_az_aramot_a_kormanyellenes_tuntetesen/

Gondolom azonnal népszerűbb lett a bátor döntéshozó...az ilyet csak szeretni lehet, hát nem?
Gazdástól.

Törpvadász 2018.12.23. 06:13:08

@alöksz róz: Kinek és milyen fizetése a háromszorosa??? Nem ezen a Magyarországon él. Amúgy érdekes módon minden eü dokgozónak és pedagógusnak 5-15%kal emelték évente a bérét, a képviselőknek egyszerre kb 59%kal. Nem elnyújtva 3-4 év alatt. Az a cinikus duma, hogy a sajátjukat emelték utolsónak... Gusztustalan. Ja 650ről 980ra. Rohadt büdös édes a...kat.

Törpvadász 2018.12.23. 06:16:24

A törvény gennyes és bűzlik a multik seggének nyalásától. Ezt értük el a nagy szabadságharccal. Nesze neked Orr bán és hívei. Dolgozzatok ezeknek a tolvajoknak (Lőrinc is munkaerőhiánnyal küzd a szétlopott vagyonkájában) 400 órát és Soha Ne Fizessék ki Nektek. Megérdemlitek.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.12.23. 06:59:34

index.hu/.../kover_laszlo_neobolsevista_csocselek.../
Az ország egyik volt kommunista közjogtalan méltósága újra okádott és vért hányt beszéd helyett. Aztán csodálkozik, hogy az ország fele aggódik a szellemi képességeinek a romlása miatt.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.12.23. 07:02:26

@GIeccsertetű: Ja bocs, rosszul fogapmaztam. Helyesen:
Ez a bajszos szar 2.0 inkább orbanisztán egyik közjogtalan méltatlansága.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.12.23. 07:05:42

@GIeccsertetű:
És nem csak a szellemi képessége, hanem az egészségi állapota is drasztikusan romlásnak indult.

csalezlopez 2018.12.23. 07:33:26

Bla, bla, bla...más lapok nem foglalkoztak a témával, csak ezek?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.12.23. 07:45:36

@morph on deer: Ez a dolog akkor fog összeomlani amikor a cirkusz mellé nem lesz kenyér. Már egy ilyen aprósággal sem tudnak mit kezdeni, nem tárgyalnak. Egy gazdasági válságból itt nagy balhé lesz.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.12.23. 08:14:28

@Látens Inszinuáció: "Egyébként meg nem csak testi erőszak, hanem lelki terror is van, az pedig a nők kedvenc fegyvere. " - Ha egy nő lelki terrort tud alkalmazni ellened, akkor meg is érdemled. Ja, fideszes birka vagy! Stimmel.

6.Lenin 2018.12.23. 09:14:32

@morph on deer:

Teljes nálatok a tudat zavar.

Kiáll egy faszkalap szónokolni, és a kapitalisták ellen uszít, ők mindig a bunkó (most annak tartjátok őket) munkás osztályért harcoltak.

A bolsevik (ezt mondjátok) kormány a multik seggét nyalja , bezzeg ti......izé,....kiét is ...izé.....fingotok sincs, hogy mit is akartok.

Néhány szerencsétlen barom cirkuszol egy székházban, látszólag ők se tudják ,mit is akarnak...ti meg véditek ezeket a szerencsétleneket ahelyett, hogy elzavarnátok a picsába őket.

A sajtószabadság nevében ERŐSZAKKAL BE AKARNAK OLVASATNI VALAMI FASZSÁGOT,MERT HA NEM...polgárháború lesz, 2-3 ezer szellemileg roggyant csőcselékkel.....valóban?

Teljes a szellemi leépülés a ballib oldalon

KOMCSIK,NÁCIK EGYÜTT? ÉS HAZA FÉNYRE DERÜL... elmebetegek az élre!!!!
Gyurcsány a legnagyobb (seggfej)

Drága barátom, ez már a vég, mondaná egy pap az utolsó kenettel felkészülten várva az összeomlásotokat.
B+, ez már annyira röhejes, hogy az ember inkább sírna tőle.

Jakab.gipsz 2018.12.23. 09:17:35

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: = MIÉRT NINCS MINDEN SZDSZ ÉS SOROS CSŐCSELÉK BÖRTÖNBEN !!!

Helga Beauty Salon 2018.12.23. 09:27:57

@Jakab.gipsz: MIÉRT NINCS MINDEN SZDSZ ÉS SOROS CSŐCSELÉK BÖRTÖNBEN !!!

Komám, te csak ugatod a jogot! Az elmeállapotuk büntethetőséget kizáró tényező, zárt pszichiátrián a helyük! Nézd már meg a kommentjeiket, megvadult kretén mind egy szálig! :D

alöksz róz 2018.12.23. 10:03:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ja. ha pedig egy férfi rendszeresen meg tud verni egy nőt, az a nő meg is érdemli
milyen elborult agyatok van, tejóisten...

alöksz róz 2018.12.23. 10:05:00

@Törpvadász: nem kell minden hülyeségre ráugrani, papám... csak szólok.

alöksz róz 2018.12.23. 10:11:54

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!: blogírogatás, fórumozgatás meg romkomcsmában siránkozás helyett el kéne menned dolgozni, nem gondolod?
büfészakosoknak a mekibe mindig van felvétel

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.12.23. 10:17:14

@Helga Beauty Salon: Mi van cuncimókus? Még mindig ideges vagy, mert berepesztetted birca ánuszát? Spórolsz a vazelinnel?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.12.23. 10:18:43

@6.Lenin: Asszem te, a metalkó függő nyugdíjas munkásőr, nem nagyon dumálhatnál a szellemi leépülésről mások esetében.

seepheerd 2018.12.23. 10:25:43

Na fidesznikek, felkeltetek már? :D

alöksz róz 2018.12.23. 10:27:43

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: akár ezt is írhattad volna, ez a másik oldala az érmédnek, csak olyan elborult segg vagy, hogy nem veszed észre...
ha az a hibás, akit lelki terrorban tartanak, akkor szintúgy az a hibás, akit megvernek.
régi begyöpösödött áldozathibáztató faszság, amit az ilyen faszfejek mint te, nyilvános fórumokon reklámoznak

alöksz róz 2018.12.23. 10:30:21

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: és akkor a nőket alapvetően lekezelő beállítottságodról még egy szót se ejtettem

6.Lenin 2018.12.23. 10:31:53

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

B+, csak ennyire futja már?
Szánalmasak vagytok.

morph on deer 2018.12.23. 11:36:59

@6.Lenin:
“Teljes nálatok a tudat zavar.”

Hát hogyne.
A sztrádán meg mindenki szembe megy veled. Is.

Gondolom, az fel sem merül, hogy amit látsz, az mégis csak mást jelenthet, és próbálod a szokásos paraméterek alapján értelmezni, aztán ez lett belőle.

Pedig most pont arról van szó, hogy az orbánmentes oldal éppen meglépett egy paradigma váltást, a megrögzött fideszes meg hirtelen nem talál kapaszkodót, - te sem, - és nekiáll kapkodni.
Láthatóan nem fér a fejekbe, hogy nem az ő szabályrendszereik szerint történnek a dolgok, a hülyénél hülyébb reakciók bizonyítják, a csinovnyik mentalitás legjobb hagyományai szerint.

Ha véletlenül nincs központi utasítás, mert orbán pont meccset néz, mondjuk, a cselédek kétségbeesve igyekeznek túlteljesíteni az általuk elképzelt “helyes” lépéssel, hogy bizonyítsák, mennyire értékes elemei is viktorka rendszerének, lásd az érdi elsötétítés.
Vagy csak a reménybeli jutalomfalatokért csinálnak hülyét magukból, mint a két állatorvos például.
Ez az autokrácia egyik hátulütője.

Szóval tetszik, nem tetszik, a fideszes játékszabályok már nem érvényesek, a NER kezéből kicsúszott a kezdeményezés, és nem is tűnik úgy, mintha képesek lennének korrigálni.

Nézd meg ebből a szempontból - is - és fogod látni, hogy miről van szó.

6.Lenin 2018.12.23. 11:56:33

@morph on deer:

2-3 ezres csőcselék közlekedik szabályosan, és 3 millió meg megy szemben ezekkel?

Varju László, meg Kunhalmi, Tordai, Hadházy a jövő nemzedéke? Az irány a fényes jövőbe?

Gyurcsány körül mindenki elhülyül?

paraszthajszal 2018.12.23. 12:01:19

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!: „»mondta Palkovics László innovciós és technológiai miniszter«

hehe, a te polihisztorrá kinevezett féltudású fidióta csinovnyikjaidhoz már kommentet se kell írni, ezek a fényes kommentek ezekkel a fényes eszű szereplőkkel saját magukat járatják le.”

Palkovics László akadémikus, a gépészeti tudományok nagydoktora, 2000-ben, harmincöt évesen már egyetemi tanár a Műegyetemen, 2007-től az MTA levelező, 2013-tól rendes tagja. doktori.hu/index.php?menuid=192&lang=HU&sz_ID=4202 Ha ő lenne a „féltudású csinovnyik”, akkor a Lamperth Móni (stb.) szintű minisztereket vajh minek minősítsük?!

morph on deer 2018.12.23. 12:52:18

@6.Lenin:
“2-3 ezres csőcselék közlekedik szabályosan, és 3 millió meg megy szemben ezekkel?”

Látod, már 2-3 ezer ember is meg tudja annyira zavarni a fideszes fejeket, hogy a NERtársak hirtelen elveszítik a talajt a lábuk alól!
Na jó, azt még nem, (kevés a kender?) de az orientációs pontokat.

Gondolj csak bele, hogy abból a 3millióból hánynak fordulhatott meg a kis buksi fejében, hogy “most akkor mi van?” - a multiknak bemutatott orbáni mélytorkos felláció láttán!

Az ilyesmi nyomot hagy, még akkor is, ha ez a felszínen nem látszik. Előbb vagy utóbb meglátod te is.
Én szóltam! :)

6.Lenin 2018.12.23. 12:59:15

@morph on deer:

Emelkedni fog a Fidesz támogatottsága tavaszra. Én szóltam.

morph on deer 2018.12.23. 13:32:48

@6.Lenin:
Hát hogyne.
Majd érkezik - a nyugdíjazott NERzsébet hrlyett - a Nemzetthy Jutalomfalat, (mondjuk csirkefarhát ízben) és helyreáll az egyensúly.
Na meg kéznél lesznek az új tankok, helikopterek, meg az ugyancsak új nemzetthy kézifegyverek, lesz itt akkora népszerűség, meg boldogság, hogy a fal adja a másikat...
És akkor majd orbánt is boldogan meghosszabbítjuk..!
Vásárosnaményig

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.12.23. 16:16:17

@alöksz róz: Hol hibáztattam én a nőket mint áldozatot? A mákszemnyi agyaddal kapd elő az írásomból, ha tudod!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.12.23. 16:17:05

@6.Lenin: Többet nem érdemelsz. Igyál még egy kis metalkót, h jó legyen az estéd!

6.Lenin 2018.12.23. 17:43:06

@morph on deer:

Akkor most őszintén kérdezem: neked tetszett a hétfői akciója az ellenzéknek?
A látottak alapján el tudnád képzelni, hogy ezek egy országot jól is tudnának irányítani?

Esetleg ezt néhány szóban, meg is magyaráznád.

alöksz róz 2018.12.23. 20:46:44

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ne beszélj mellé, seggarc, teljesen mindegy, hogy az áldozathibáztató magatartásnak nő vagy férfi az elszenvedője.
és ráadásul még le is nézed a nőket.