B1 blogcsalád



Breaking news: Magyarországon van ellenzék!

2018. december 12. - ashwood

image_1_1.jpegLassan évtizedes tetszhalotti állapot után az ellenzék szerdán életjelet adott: kerestek és találtak eszközt a hangos, egyértelmű és közös tiltakozásra egy eszközeitől és méltóságától rég megfosztott parlamentben.

Csak hogy tiszta legyen a helyzet. A parlamentben ülő 133 kormánypárti képviselő 2,82 millió szavazót képvisel, a velük szemben ülő 66 ellenzéki képviselő 2,47 milliót. Akit ez az arány, pontosabban aránytalanság nem háborít fel, az ne is olvasson tovább. Ugyanis ami szerdán a parlamentben történt, épp erről szól.

Az állampárt és pártparazitája a tíz százalék körül szavazatelőnyével birtokolt kétharmados többségük birtokában operetté, vagy pontosabban bábszínházzá silányították az állítólag tisztelt Házat, ahol 132 kitömött zoknibáb bólogat, épp úgy, ahogy azt a hátsójukban érzett kéz előírja nekik. Orbán pont annyira elkötelezett a parlamentáris, mint a jog uralmán alapuló demokrácia irányába: aki nincs vele, annak kuss! Hatalma birtokában pedig könnyedén elhallgattatja, aki nem ért vele egyet, nem is szavaz arról, ami neki nem tetszik. És úgy általánosan: ami nem ő, az nincs. Így nem létezik sem az a 2,47 millió ember, aki volt oly pimasz és nem rá szavazott, ahogyan valójában azok sem léteznek számára - talán csak négyévente egyszer – akik voltak olyan hülyék, hogy rá szavaztak.

Ma a parlamentben az ellenzéknek semmilyen tere nincs. Ami mégis lenne - legalább elmondhassák, mint is gondolnak a kormányzati ámokfutásról - azt is elveszik tőlük. Már a magyar demokrácia nagyobb dicsőségére. Nincs ellenzéki indítvány, amit akár érdemben komolyan venne a kormányoldal, olyan meg aztán végképp nincs, amit támogatna is. Persze a hatalmi arrogancia soha nem állt fél lépésnél messzebb Orbántól és sleppjétől, de mára tényleg alaposan elgurult a gyogyó: még a Kövér László által tollba mondott házszabályból is klozettpapírt gyártanak - és sűrűn használják is szájtörlésre.

Ezek után csodálkozni méltóztatnak, amikor a valaki épp úgy tojja le a tekintetes házszabályt, mint az alkotói? Skandallumot kiáltanak? Fenyegetőznek? Parazitáék odáig mentek, hogy közölték: "Az ellenzék ezzel is bebizonyította, hogy nem hisz a politikai vitában és kultúrában, az érvek ütköztetésében. … komolyan vennék munkájukat, többet is elérhetnének.” A cinizmus határtalan a NER-ben, de ez még a szokásosnál is égbe kiáltóbb. Politikai vita? Amikor egy ellenzéki képviselő odalép egy kormánypártihoz – jelen esetben Orbán Viktorhoz –, és feltesz egy-két kérdést, majd a nagy debattőr nem hogy nem válaszol, meg se nyikkan, de még a tekintetét sem emeli fel.

Ami azonban tényleg meglepő, az az ellenzék határozott, markáns és egységes fellépése. Végre rájöttek: nem megy szép szóval. Igazából soha nem is ment. Mert nincs demokratikus vita Magyarországon, bármit is hazudozik a parazitapárt. A NER csak az erőt ismeri. És most, lassan tíz év után, az ellenzék először mutatott erőt. A parlamenti képeket, a mobilos élő közvetítéseket nézve nyoma sem volt a szemlélődőkben a szekunder szégyennek. Aki látta Orbán tévelygő pislogását Tordai kérdései elől, az végre megértette, miért nem áll ki politikai ellenfeleivel vitázni, és miért nem engednek hozzá közel olyan újságírót, akinek a zsebéből nem lóg ki a párttagkönyv.

Hálásak lehetünk az ellenzéknek, mert szemtől szembe tett fel kérdéseket Orbánnak - és így tízezrek láthatták az igazi arcát.

Hálásak lehetünk, mert végre erőt mutattak. Mégpedig ott, ahol már minden eszközüket elvette a NER hatalmi tébolya.

Aki pedig úgy gondolja, hogy jövőre plusz 19 napot akar dolgozni, mégpedig úgy, hogy csak 2021-ben kap érte fizetést, annak jó munkát.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1614474248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GNDL 2018.12.12. 17:06:45

„parlamentben ülő 133 kormánypárti képviselő 2,82 millió szavazót képvisel, a velük szemben ülő 66 ellenzéki képviselő 2,47 milliót”

Vagyis ugye mivel nincsenek hiteles adataink a 2012 utáni választások végeredményeiről, illetve tekintve hogy ezeket demokráciában igen szokatlan eszközökkel befolyásolják - vagyis elcsalják - kormányzati és közigazgatási pozíciókból a fideszes elvtársak, így nem biztos hogy dobálózni kéne ilyesféle légből kapott számokkal... ha elfogadod ezt végeredménynek, azzal elismered és támogatod a fideszes választási csalásokat is, csak szólok.

„Akit ez az arány, pontosabban aránytalanság nem háborít fel, az ne is olvasson tovább.”

A kedves ellenzékieket eddig úgy tűnik nem nagyon zavarta, örömmel legitimálták Orbán önkényes, és a parlamentáris demokrácia alapvető normáival szemben létrehozott választási rendszerét, többször is. :)

Egyébként meg a szavazást nyilvánvalóan nem tudták megakadályozni a kedves ellenzékiek... pedig egy-két füstbombát tulajdonképpen pár óra alatt beszerezhettek volna, na az valamivel hatékonyabb lehetett volna. :)

paraszthajszal 2018.12.12. 17:12:02

@GNDL: "egy-két füstbombát tulajdonképpen pár óra alatt beszerezhettek volna, na az valamivel hatékonyabb lehetett volna"

Ha az a cél, hogy a börtönben végezzék, és államellenes szervezkedésért csukják le őket. Egy ideig mártirkodhatnának, csak le ne ejtsék a szappant.

paraszthajszal 2018.12.12. 17:18:50

"méltóságától rég megfosztott parlamentben."

Most sikerült megfosztani a minősíthetetlen viselkedésükkel.

1. Tordai Bencét fő felelősként le kell csukni.
2. A többi bajkeverőt a mandátumától fegyelmi büntetésként meg kell fosztani, a résztvevőket szarrá kell bírságolni (pártjaikkal együtt).

"Akit ez az arány, pontosabban aránytalanság nem háborít fel, az ne is olvasson tovább."

OK. Máshol van amúgy egyfordulós, tiszta egyéni körzetes rendszer is, listás elem nélkül (angolszász rendszer).

Ehhez lehet alkalmazkodni, csak a hülyék nem tudnak; az ő bajuk.

GNDL 2018.12.12. 17:24:02

@paraszthajszal: A füstbombázás szabálysértés, legfeljebb... gondolom az OKJ-s targoncavezetői képzésed mellé kapott jogi fejtágításon hallottál is erről, csak most ez némi kis rövidzárlat nálad, mi?! :D

Persze a fideszes elvtársak biztosan óbégatnának, ugyan azzal a süket szöveggel amit te is eleresztettél itt hogy ez „államellenes szervezkedés” (ami tökéletesen a wtf kategória) meg a „törvényhozás akadályozása”, amely kettőből legfeljebb az utóbbi állja meg a helyét, és mivel ez kifejezetten obstrukciós céllal polgári engedetlenség és politikai véleménynyilvánítás keretein belül valósult volna meg, így a szabálysértésért pénzbüntetéssel vagy legfeljebb közmunkával megúszhatták volna az ellenzékiek... ezt még szerencsére nem Orbánék új bíróságán tárgyalták volna Orbán haverjai. :) De egy kis mártírkodásért még pár nap elzárást is bevállalhattak volna, mindenesetre akkor elmondhatták volna hogy nem csak hogy meg akarták akadályozni hogy rabszolga sorba taszítsák a munkavállalókat, de konkrétan megakadályozták... :)

GNDL 2018.12.12. 17:29:28

@paraszthajszal: „Máshol van amúgy egyfordulós, tiszta egyéni körzetes rendszer is, listás elem nélkül (angolszász rendszer).”

Ami az évszázadok alatt alakult ki és változott mindig a társadalmi- és politikai igényeknek, helyzetnek megfelelően, és így élvezi a teljes társadalmi-, politikai- és értelmiségi/tudományos elit konszenzusát, jogilag és alkotmányos szempontokból teljesen legitim.

Ezzel szemben Orbánék választási rendszerét Orbánék hozták létre 2011-ben, azt a fideszes fasiszta söpredéken kívül senki nem támogatja, ráadásul a választási törvények módosítása szembe ment a parlamentáris demokrácia alapvető normáival is... így ráadásul legitimnek is kevésbé lehet nevezni.

Úgyhogy vannak azért különbségek, elvtársak. Miért nem a brit igazságszolgáltatást citálod ide?! Gyűlöletbeszédért a fideszes elvtársak fele már börtönben lenne, korrupciós ügyekért meg a másik fele is, ha olyan lenne az igazságszolgáltatás Magyarországon mint a briteknél... :)

paraszthajszal 2018.12.12. 17:36:44

@GNDL: "A füstbombázás szabálysértés, legfeljebb... gondolom az OKJ-s targoncavezetői képzésed mellé kapott jogi fejtágításon hallottál is erről, csak most ez némi kis rövidzárlat nálad, mi?"

Vö. pestisracok.hu/buntetojogi-tenyallasokat-merithetett-ki-amit-az-ellenzek-muvelt-az-orszaghazban/
"Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója elmondta, hogy az ellenzék viselkedése jó néhány büntetőjogi következményt is felvethet."
"Szánthó Miklós szerint a parlamenti jogon kívüli, büntetőjogi tényállások közül
az emberi szabadság elleni, a köznyugalom rendje elleni, közbiztonság elleni, állam elleni vagy hivatalos személy elleni bűncselekmények gyanúja is felmerülhet."

Oxica 2018.12.12. 17:43:00

A felcsúti lótolvaj cigány sorra hozza az aljasabbnál aljasabb törvényeket, míg az egyiket be nem nézi, mint ceausescu elvtárs, aki azt hitte hogy a tömeg őt ünnepli.

Akkor aztán nem marad más a lótolvaj cigánynak, mint a menekülés a luxusrepülőn.
Egyszer eljön ez a nap, ami a magyarok legnagyobb ünnepnapja lesz.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.12.12. 17:45:14

Soros majdan-próbálkozása kudarcra van ítélve.

GNDL 2018.12.12. 17:47:06

@paraszthajszal: Pesti Srácok, Szánthó Miklós... most ugye viccelsz?! :D

Én nem a fideszes elvtársak ostoba agymenéseit mondtam fel akik derékig vannak Orbán seggében, hanem a jelenleg hatályos jogszabályokat idéztem. Még a tiltott petárdázás is legfeljebb 150 ezres büntetési tétel, pedig az azt hiszem 3. kategóriás pirotechnikai eszköz, míg a füstbomba (vagy ami csak fény és egyéb hatással jár robbanás nélkül) 2. kategóriás.

Magentax 2018.12.12. 17:49:27

@balcán maxval bircaman: már el is felejtettél magyarul, te hazaáruló?
@paraszthajszal: Majdan-próbálkozás? WTF? Hülye...

Magentax 2018.12.12. 17:53:28

@paraszthajszal:
"
1. Tordai Bencét fő felelősként le kell csukni.
2. A többi bajkeverőt a mandátumától fegyelmi büntetésként meg kell fosztani, a résztvevőket szarrá kell bírságolni (pártjaikkal együtt)."

1.pont - Tordai Bence csak azt tette, amire tőlünk, szavazóktól felhatalmazást kapott és ami így a kötelessége: kérdezett

2.pont - kibújt a szög a zsákból.
Egypártrendszert akarnátok köcsögök, mi?

Quadanium 2018.12.12. 17:53:43

Odamegy hozzád valaki és közelről elkezd erőből fütyülni, te mit csinálnál? Szerintem egész jól tűrte. :-)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.12.12. 17:56:10

@GNDL: Nincs konszenzus benne, rajottek mar, hogy nem jo az a rendszer, mert siman lehet akar 100%-a is a nyeronek abban az esetben, ha valojaban csak a szavazok 51%-a szavazott ra.

Szilágyi Imre 2018.12.12. 17:57:45

Na végre!
Megszűnt az egypártrendszer!
:)

paraszthajszal 2018.12.12. 17:58:51

@Magentax: Re: "Tordai Bence csak azt tette, amire tőlünk, szavazóktól felhatalmazást kapott és ami így a kötelessége"

"A parlamenti fegyelmi jogi jogkövetkezményekről a Házbizottság tárgyalhat és tehet javaslatot a szankciókra az Országgyűlésnek, mely a kizárástól elkezdve a pénzbüntetésen át a képviselői jogok gyakorlásának felfüggesztéséig terjedhet. Emellett az ügyrendi bizottság is fogja vizsgálni az egyéb lehetséges jogkövetkezményeket, melyek főleg büntető- és szabálysértésiek lehetnek: gondolok itt többek között az emberi szabadság elleni bűncselekményektől kezdve a köznyugalom megzavarásán, hivatalos személy elleni bűncselekményeken keresztül a közbiztonság vagy állam elleni bűncselekményekig számos tényállásra. Itt persze döntő szerepe a nyomozó hatóságoknak lehet, meg kell tenni a feljelentéseket vagy hivatalból kell eljárni, adott esetben fel kell függeszteni az érintett képviselők mentelmi jogát, hogy az eljárást le is folytassák." 888.hu/article-szantho-miklos-az-ellenzek-oriasi-ongolt-rugott-az-alkotmanyos-rend-ellen-iranyulo-akciojaval

paraszthajszal 2018.12.12. 18:05:38

@GNDL: "Pesti Srácok, Szánthó Miklós... most ugye viccelsz?! :D

Én nem a fideszes elvtársak ostoba agymenéseit mondtam fel akik derékig vannak Orbán seggében, hanem a jelenleg hatályos jogszabályokat idéztem."

OK. Van Index is:
" Frissítés, 13.35

Egy olvasónk jelezte, hogy felmerülhet, hogy az ellenzék terrorcselekményt készített elő a pulpitus blokkolásával. Bármennyire is abszurdan hangzik, a dolog nem tűnik teljes őrültségnek. Ha ugyanis valaki annak érdekében, hogy egy állami szerv ne tudja végezni a munkáját, hivatalos személy ellen erőszakhoz tesz előkészületeket (tehát például a parlamenti munka akadályozása érdekében elállja a levezető elnök útját, felmérve, hogy ez akár az elnök elleni erőszakba torkollhat), az elvileg kimerítheti ezt a tényállást (Btk 314, 315§)."

GNDL 2018.12.12. 18:08:56

@paraszthajszal: Most a füstbombáról volt szó, töki... örülök hogy figyelsz... ja, nem. :D Ha valakinek elállják az útját, az egy ponton túl lehet erőszakos cselekedet a másikkal szemben. A füstbomba bár alkalmas lenne ebben a formában a törvényhozás munkájának az akadályozására, de erőszak nem történik... főleg ha tudod hogy milyen egyszerű füstbombát készíteni. :)

Tangooo 2018.12.12. 18:09:59

Örülök, ha a posztoló lelkesedik az újfajta ellenzéki "politizálásért".
Meg kellene hívniuk Klicskót, aki még színesíthetné a képet néhány jobb csapottal.
Az idiotizmus ült ma tort a Parlamentben.

paraszthajszal 2018.12.12. 18:15:35

@GNDL: "Most a füstbombáról volt szó, töki"

Arról van szó, hogy mehetnek a dutyiba.

Vagy legalábbis a fizetésük jó részét bukják.

nemecsekerno_007 2018.12.12. 18:20:39

Nekem az furcsa, hogy ezzel az akcióval az ország gazdasági alapját támadják meg.
Ha annyira idióták, hogy ezt nem látják akkor az gáz. Ha tudják, hogy így van, akkor meg többről van itt szó mint Magyarország...

GNDL 2018.12.12. 18:26:13

@paraszthajszal: Komolyan mondom, egy hat éves nehezebb felfogású kölyök előbb megértené amit mondok, mint egy magadfajta fideszes troll... ti szedtek a józan ész ellen valamit, vagy esetleg nálatok genetikailag öröklődik ez a fajta finoman fogalmazva is igen hitvány emberszabású intellektus a fideszes szimpátiátokkal együtt?! :D

GNDL 2018.12.12. 18:27:52

@nemecsekerno_007: „az ország gazdasági alapját támadják meg”

Ööö... ezt nem ártana kifejtened kicsit bővebben. Biztosan érdekes eszmefuttatás lesz. :D Kezdheted, addig nyitok egy üveg bort, biztosan jól fogok szórakozni... :D

paraszthajszal 2018.12.12. 18:29:26

@GNDL: Viszel majd a "csajoknak" néha gulyáslevest a dutyiba?

Egyik másik még csini is, kár, hogy a viselkedésük alapján ők vannak ovis szinten.

taga20 2018.12.12. 18:29:59

@Tangooo: te ostoba fityeszcseléd, a gazdád és bandája volt ma a fő idióta, te szargerincű fityeszork!

taga20 2018.12.12. 18:32:22

@paraszthajszal: lassan reszelnek neked is fityeszdroid!

ilyen mocskos szargerincű trógert, mint amilyen te is vagy, ritkán lát az ember!

GNDL 2018.12.12. 18:34:23

@paraszthajszal: „Viszel majd a "csajoknak" néha gulyáslevest a dutyiba?”

Nézd, amint Orbánék elkezdik a véleménynyilvánításuk vagy efféle polgári engedetlenségi akcióik miatt őrizetbe venni vagy lecsukogatni az ellenzékieket vagy civileket, én abban az órában fogom felgyújtani itt a helyi fideszes irodát, és indulok majd tovább a fideszes elvtársak lakhelyére is hogy rájuk gyújtsam az otthonaikat is... :D De ne aggódj a családjuk miatt, azokat előbb a hajuknál fogva fogom kirángatni az égő házaikból, nehogy bajuk essen... :D

FCUK29 2018.12.12. 18:34:59

Van ellenzék, jah. Vérciki csürhe, de van. Eddig is volt, csak tudtak vmennyire általában viselkedni. Na most már reménytelen.

MACISAJT1 2018.12.12. 18:35:36

Aha. Szóval ez volt az "ellenzéki erő"...:P
Ez a tucatnyi fel-alá rohangászó elmebeteg, síppal, dobbal, szirénával, nádi hegedűvel...

Már csak az hiányzik hogy a gurmaizita-bangóné-vadaiágnes trió Femen aktivisták módjára lógó csöcsökkel, kisgatyában rohangásszon a Steidl-féle Országház épületében...

Muhaha

Mert arra amit ma előadtak csak egy szó van: szánalmas.

engedélyes pinaellenőr 2018.12.12. 18:35:55

Aha értem..2,82 millió vs. 2,47 millió..A Medgyessy Gyurcsány kormányok időszakára is kikalkulálnád ezeket a számokat?

taga20 2018.12.12. 18:36:38

@FCUK29: fákk, mi van, elkezdtél fosni? hazaáruló féreg vagy!

taga20 2018.12.12. 18:37:38

@MACISAJT1:

szánalmas nercseléd vagy évek óta, te rohadék szarházi!

neko1967 2018.12.12. 18:38:26

@paraszthajszal:
Kedves görényherepattanásszőrszál, kedves fidesspatkány!

Nem tudom, hogy milyen idős vagy, de ha 40-50 körüli, akkor elég gyenge az emlékezeted, de én bizony emlékszem, amikor a parlamentben azt kiabálták egy párt képviselői a kdnp-s honanyáknak, honatyáknak, hogy "csuhások! Térdre, imához!"

Nem tudod, melyik párt tagjai voltak azok?

A jelenlegi parlament egy olyan párbajra hasonlít, amikor az egyik fél talpig vasban, kétkezű pallóssal harcol, a másik meg könnyű pamut ruhában, egy zöldséghámozó késsel, hátrakötött jobbik kézzel! És még azt is meg akarják tiltani neki, hogy hangosan kiabáljon!

Nagyon sportszerű, mondhatom!

ProjectMayhem 2018.12.12. 18:38:34

ez még oké is, de most már a magasabban lógó gyümölcsöket is szedegethetnék az ún. ellenzékiek...

Sir Bates dö Hól 2018.12.12. 18:39:36

Azért az külön szép, mikor a baribaszó ner-cselédek reklamálják a píszít, a jogállami keretek betartását, az ártatlanság vélelmét.
1998 előtt a regnáló mszp-szdsz simán börtönbe küldhette volna a fidesz prominenseit, családtagjait köztörvényes, vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt, de nem tette (a fidesz ellenben a nyírfa-ügyet hozó földit piedesztálra emelte, vesd össze a mai álláspontjával demeterről). Kormányra kerülésük után orbánék boszorkányüldözést végeztek -az egyébként valóban köcsög és tolvaj- cocikkal szemben, bár pintér, mint fő belügyér már akkor is gáz volt. Meg persze loptak, mint állat. 2002-ben az egész fidesz, élén orbánnal, ott állt összefosott bokával, mert pontosan tudták, hogy annyi baromságot csináltak, olyan elképesztően primitív módon loptak, hogy a műanyag lakat is rájuk rohadna, ha leültetnék őket. De a cociknak ez eszük ágában sem volt, halál nagyvonalúan kezelték a fideszt, mondhatni arisztokrata attitüddel. A szaroscsizmás orbán azóta sem tudja ezt megbocsájtani nekik, miként budapestnek sem, hogy sohasem kért belőle. Ezért bosszúból felköltözik a várba, bár se tyúkszaros udvar, se desznyószag nincs ott, így hiányolni fogja az otthon melegét.

Brix 2018.12.12. 18:40:11

Orbánék hibát követtek el, hiszen a populista politika lényege éppen az lenne, hogy a többség érdekeivel szöges ellentétben álló törvényeket ne hozzanak. Most egy neoliberális , vadkapitalista jellegű törvényt hoztak, amivel kiírták magukat a populisták közül..Nyilvánvalóvá vált , hogy a fidesz-elit a nagytőke - saját maguk - érdekeit képviseli és nem az emberekét....Próbálna meg egyszer ez a kivénhedt - sokan közülük még normál polgári foglalkozást életében nem gyakoroló- társaság rendszeresen, heti 6 napot dolgozni, akkor mindjárt átgondolnák, hogy milyen törvényt kényszerítettek Magyarországra. Persze, nyalni kell a nemzetközi- és hazai nagytőke seggét , hiszen hiányzik a szükséges munkaerő, de lehetett volna egy dolgozó- barátabb jogszabályt is alkotni, ha akarják....

FCUK29 2018.12.12. 18:40:45

@taga20: fosni? Kitől? A süket Vadaitól, a hülye Tordaitól vagy valamelyik haverjuktól? Vicces vagy:) egy kibaszott szavazást se tudnak megakadályozni:)

taga20 2018.12.12. 18:42:19

@neko1967: szerintem ez a szardarab 70+-os lehet. talán ő a savazósbácsi.

Sir Bates dö Hól 2018.12.12. 18:42:57

@GNDL: meggyőződésem, hogy valami ilyesmi lesz a végük egyébként...

Jakab.gipsz 2018.12.12. 18:43:53

Íme, ez történik akkor, ha a sátánfajzat Soros csicskásai demokráciát csinálnak.

"Mert az állam rossz gazda, majd a piac megoldja". Így szólt a libbsik indulója, és privatizáltak mindent és mindenkit.

paraszthajszal 2018.12.12. 18:44:40

@neko1967: "És még azt is meg akarják tiltani neki, hogy hangosan kiabáljon! "

Már most se szabad. Az OGY méltóságát, tekintélyét rombolja.

"A jelenlegi parlament egy olyan párbajra hasonlít, amikor az egyik fél talpig vasban, kétkezű pallóssal harcol, a másik meg könnyű pamut ruhában, egy zöldséghámozó késsel, hátrakötött jobbik kézzel!"

Azért súlytalanok, mert 04.08-kor leégtek.

Teccettek volna választást nyerni (vagy legalább 34%-nyi mandátumot).

taga20 2018.12.12. 18:44:41

@FCUK29: azé bé-tervet csinájjá, mint gruevszki haverod!

ki tudja, 56-ban se gondolta volna senki, vagy csau is csak nézet, mint a jukinyúl, mikor nem tudott felszállni a helikopterrel.

MACISAJT1 2018.12.12. 18:45:57

@FCUK29: "Van ellenzék, jah. Vérciki csürhe, de van. Eddig is volt, csak tudtak vmennyire általában viselkedni. Na most már reménytelen. "

Most meg pár száz elmebeteg "sétál" Budapesten és azt üvöltözik "aki magyar velünk tart"...:P

Holnap már jön is Lauder Ronaldtól a sértődött levél, hogy akkor a zsidók szóba sem jöhetnek?

Muhaha

taga20 2018.12.12. 18:46:12

@Jakab.gipsz: na menjél a kukaholdingba 400órát túlórázni, te fogyatékos fityeszszardarab!

Nagy Anita Sv 2018.12.12. 18:48:02

@nemecsekerno_007: az orszag gazdasagi alapjat olyan embereknek kellene alkotniuk akik parbeszedben a kormannyal kozosen egyeznenek meg a tuloraval stb-vel kapcdolatban...

Sir Bates dö Hól 2018.12.12. 18:48:26

@nemecsekerno_007: az ország gazdasági alapja a német autógyártók futószalagjai, okés, hogy ez az igazság, de te azokat támogatod nagyonbüszke nagyonbarnaként, akik ezt az áldatlan és megalázó helyzetet csúcsra futtatták... pontosan akkor ki is árulja el a hazáját? ki adja el gombokért?...

Etniez 2018.12.12. 18:48:55

@FCUK29: csak nem bannolták az előző nicked, te szerencsétlen? :]

taga20 2018.12.12. 18:49:14

@nemecsekerno_007: mit támadnak meg, te értelmi fogyatékos????

paraszthajszal 2018.12.12. 18:49:14

@taga20: "szerintem ez a szardarab 70+-os lehet. talán ő a savazósbácsi."

Szvsz má 90+.

Bisztos má féllábbal a sírba van. :)

taga20 2018.12.12. 18:50:52

@Etniez: van ennek a tróger fityeszorknak vagy 100 szerintem!

Etniez 2018.12.12. 18:52:25

@taga20: ugyanaz a pár Fidelitas prosti fossa tele a netet.

taga20 2018.12.12. 18:53:24

@paraszthajszal: amit itt tolsz hónapok óta, abból az jött le, hogy valami demens fityeszeszombi vagy, vagy egy honfoglalás2000-res agyhalott vagy.

na meséjj, mennyi még a harminckettő!:)))

GNDL 2018.12.12. 18:53:25

@Jakab.gipsz: „Így szólt a libbsik indulója, és privatizáltak mindent és mindenkit. ”

Ööö, ezt azért pontosítsuk kicsit...

A nemzeti vagyon egy nagyobb részét már a 80-as évek második felében privatizálták az MSZMP elvtársai, ez volt ugye a „spontán privatizációnak” nevezett rablóhadjárat. Ekkor szerzett egykori állami vállalatokat például többek közt az Orbán- és a Szijjártó család is, mivel ugye ezek vezető apparatcsikjai voltak az MSZMP-nek. Nagy segítségükre volt ebben egy Matolcsy György nevezetű fickó, aki az akkori kommunista kormányzat pénzügyminisztériumának privatizációs osztályvezetője volt.

Majd képtelenek voltak leállni az egykori elvtársak, és a 90-es évek első felében is tovább folytatták a nemzeti vagyon elherdálását az első MDF kormányzat alatt... ebben pedig szintén egy Matolcsy György nevezetű fickó volt nagy segítségükre, mint az Antal-kormány privatizációs államtitkára.

Tehát mire oda került a sor hogy jött az MSZP-SZDSZ 94-től, nekik már gyakorlatilag csak a maradékot „kellett” elprivatizálniuk, de gondoljunk bármit erről az időszakról és az MSZP-ben is fellelhető egykori elvtársakról, ők legalább el tudtak számolni a privatizációs bevételekkel...

Ja igen, annyit akarok még megjegyezni hogy ez az említett Matolcsy György nem névrokon... ő az a Matolcsy György... csak hogy tudjátok ám kinek tapsikoltok. :)

max bir ca · http://bircahang.org 2018.12.12. 18:55:04

@paraszthajszal:

"Tordai Bencét fő felelősként le kell csukni."

Dehogy kell. Hagyni kell míg megbotlik saját magában, Így viccesebb.

6.Lenin 2018.12.12. 18:55:44

Végre van ellenzék!
Csak sajnos mintha hülyébbek lennének, mint eddig

Drága Véreim!

Az igaz, hogy 66 képviselőre 2,47 millióan szavaztak, de HÁNY PÁRT az köcsögkéim?
Hányféle marhaságot is képviselnek?

Kapjatok már a fejetekhez, hogy megvan-é még. ennyire nem lehettek hülyék, vagy mégis?

6.Lenin 2018.12.12. 19:00:05

@balcán maxval bircaman:

Azért arra kíváncsi vagyok, hogy Tordai kért-é engedélyt, hogy másokról-az engedélyük nélkül- közvetítsen, felvételeket készítsen?
Amúgy a pacák tényleg a legbunkóbb a mai Parlamentben.
szerintem (is)

taga20 2018.12.12. 19:00:31

@6.Lenin: a kurvaanyádat neked is, akinek az tetszik, hogy csak egy párt legyen, az is bolsevik legyen!

taga20 2018.12.12. 19:02:13

@6.Lenin: a pacák a legvagányabb a mai parlamentben, nem olyan, mint a csúti disznó, vagy a többi fityeszes bűnöző!

6.Lenin 2018.12.12. 19:07:34

@taga20:

Te annyira hülye vagy, hogy meg se próbálom neked elmagyarázni a lényeget.
Nem véletlen, hogy a Tordai félék neked példaképek, meg O. Dezső a csehóból, egy húzásra kiissza a legszarabb bort is az üvegből, vagány csávó.

megamedve 2018.12.12. 19:07:35

Szégyellheti magát a sok fotelforradalmár, hogy csak ilyen kevés emberrel álltak ki a most tökös ellenzék mögé.
200 000 embernek kellene Bp utcáin hömpölyögni, nem ezernek.
Dögöljetek bele a munkába!

martineden 2018.12.12. 19:08:43

Csak halkan kerdem ,fidesz droidok,most hol maradt a nemzeti konzultacio?Most mert sajnalta a csuti tolvaj a cirka 8 milliardot a vecepapirra?

morpho 2018.12.12. 19:09:14

Narancskullancsok! Amikor a fidesz kivonulgatott , mert Gyurcsány, akkor az a ház méltóságának megőrzése volt? A vakondozás a csornai Charles Bronson-tól kifejezetten megdobta a ház méltóságát. Sőt, a Kossuth téri kordonbontás is szigorúan a parlament méltósága miatt történt! Elmentek ám anyuciba visszafele, csapatostul!

taga20 2018.12.12. 19:10:22

@6.Lenin: Te annyira hülye vagy, hogy meg se próbálom neked elmagyarázni a lényeget.
Nem véletlen, hogy a kósa, tállai, rezsiszilárd félék neked példaképek.

a kurvaanyádat rohadt fityeszzombi!

morpho 2018.12.12. 19:11:01

"Nem véletlen, hogy a Tordai félék neked példaképek"

Orbán huszonévesen pont ilyen Tordai féle volt. Nem is vették komolyan, pedig nem ártott volna.

2018.12.12. 19:11:34

nekem a low budget napoleon kényszeredett vigyorgása tetszett a legjobban!

6.Lenin 2018.12.12. 19:12:47

@morpho:

Pubikám, azokba belebuktatok, ezen meg csak nevetni lehet, és szánakozni. Ennyi balfasz, és ezeket valakik -sajnos- megválasztották képviselőjüknek.

flydomi 2018.12.12. 19:14:03

Annyira jo latni,hogy a fideSS a csutival egyetemben minden egyes torvenyjavaslattal a sajat birkait (is) a vagohidra tereli,nyomorba es csicskasorba taszitja oket.Es ugyesen xopatja bosz hiveit. :)))

flydomi 2018.12.12. 19:15:55

Azert remeljuk,hogy a rabszolgatorvenyel sok-sok kis fideSSes birka orul,mert igy dolgozhatnak napi 12-14 orakat,es majd 3 ev mulva megkapjak a tulora penzt.Vagy nem.Muhahahahhhahaahahaha.Csicskasok lettetek.Ennyit ertek neki. :)))

taga20 2018.12.12. 19:17:16

@vitéz Beverneky: azé a két smasszere, semjénzsoca és csüngőciciszilárd, hogy odaugrott bevédeni a csúti vajdát:)

6.Lenin 2018.12.12. 19:21:13

@taga20:

Megijedtek, hogy a hős Sz. Timea leteperi a csüngőhasút és belefúj a fütyülőjébe.
Kár, hogy nem engedték, nagy szám lett volna.

Fülig José 2018.12.12. 19:21:16

@taga20: tömjén, mint smasszer...wahahahahaha...az a fasz sztem elmeháborodott, ahogy ott ült és vigyorgott mint a tejbetök...

László Fucskó 2018.12.12. 19:21:33

"Breaking news: Magyarországon van ellenzék! " NINCS, Sajnos!
Lassan Orbannak kell majd meg erröl is gondoskodnia, hogy legyen,, :)

Vissza kellene adniuk a mandatumaikat es valami rendes munka utan nezniük, talan akkor ez megvaltozhat.

taga20 2018.12.12. 19:23:38

@6.Lenin: szánalmas fasz vagy, mint a fityeszmaffiád!

Fülig José 2018.12.12. 19:24:26

@flydomi: én is ezt röhögöm reggel óta... dehát az ilyen 6. leninek meg parasztfaszok még azt is megtapsolnák, ha a cigányfáraó egy kiadós csülkös lencsefőzelék után a szájukba fosna... ennyi eszük van, nixzutun.

taga20 2018.12.12. 19:24:51

@László Fucskó: a gecinek csak a lopásra van gondja, gondolom neked ez kurvára tetszik?!

Fülig José 2018.12.12. 19:27:29

@taga20: most olvasom a telket a János kórház fölött...eddig nem tudták az önkorinál, mi legyen ott de kézzeld: az új tulaj úgy “vette” meg a placcot hogy kész terve volt...hitted volna?!

Faszfej_liberalisok 2018.12.12. 19:27:31

A magyar ellenzék a demokrácia szégyene. Megérdemelnék hogy kibasszák őket a parlamentből. Ha nem tud viselkedni ne engedjék be. Joga van szót kérni, joga van elmondani a véleményét, joga van kérdezni de ahhoz nincs hogy botrányt csinálva akadályozza a parlamenti ügymenetet. Ezek a tetves kis gecik elfelejtik hogy a többség nem rájuk szavazott. Aki nem tud viselkedni azt dobják ki.

6.Lenin 2018.12.12. 19:28:27

@taga20:

Már bocs, de ennyi szerencsétlent egy rakáson ritkán látni.
B+, ha ezekre még szavaz valaki, akkor letagadom, hogy magyar vagyok én is.

Fülig José 2018.12.12. 19:28:28

@Faszfej_liberalisok: frusztráltnak tűnsz, öcsi...megvolt a mai maszti?

taga20 2018.12.12. 19:28:58

@Faszfej_liberalisok: mit böfögsz faszfej fityeszork?

Faszfej_liberalisok 2018.12.12. 19:29:07

@flydomi: faszfej, túlórát eddig is havonta kellett kifizetni ezután is in úgy kell.. Faszfej vagy kussoljál ne hazudozzál

Fülig José 2018.12.12. 19:29:19

@6.Lenin: ne fáradj, tudjuk régen.

taga20 2018.12.12. 19:29:59

@6.Lenin: Már bocs, de ennyi gátlástalan bűnöző fityeszest egy rakáson ritkán látni.
B+, ha ezekre még szavaz valaki, akkor letagadom, hogy magyar vagyok én is.

Faszfej_liberalisok 2018.12.12. 19:31:48

@Fülig José: Én? Nem én maszturbálok a Lendvay utcában, arra is képtelen vagytok hogy tisztességeset tüntessetek faszfejek. Én lettem volna a helyszín parancsnok beletapostalak volna a földbe az összes liberális ratyi gecivel egyetemben. Unja már az ország az arcoskodásaitokat 1% jó esetben 3% támogatással a hátatok mögött..

Fülig José 2018.12.12. 19:32:55

@Faszfej_liberalisok: ...és matekból sem vagy erős. Szevasz.

6.Lenin 2018.12.12. 19:33:49

Komolyra fordítva...

Drága Véreim!

Ez szerintem nem az öröm percei, amit ezek ma műveltek. ez az elmúlt 9 év balfaszkodásának a csúcspontja volt.
Rendkívül szánalmas.
Már 8 éve ismert, hogy mi lenne a megoldás, ehelyett ezt tudták előadni.

Ennyi seggfej a világon talán sehol sincs. A szavazóikat sajnálom a legjobban. Értük kár, de ezekért a megélhetési, sunnyogó balfaszokért 1 mp-ig se szabadna siránkozni.

6.Lenin 2018.12.12. 19:38:37

@taga20:

Átvetted math0 szokását, vagy ezen a nicken is vered a nyálad Matyikám?

vénkujon 2018.12.12. 19:39:29

nem értek egyet a szakálas tüntizö urakkal. ők éphogy nem fognak túlórikálni. ellenben az igaszmagyar fidezses dolgozo höltyek, urak meg nagyon is. ök meg erre szavasztak-ugye.

lobaszopiatej 2018.12.12. 19:40:30

@balcán maxval bircaman: "Soros majdan-próbálkozása kudarcra van ítélve. "

Úgy van, éljen Putyin!
Tanítsanak ismét oroszt az iskolákban, nagy szükség lesz rá!

vénkujon 2018.12.12. 19:40:43

@balcán maxval bircaman: ird már le kérlek végre, hoty nem vagy fideszes mert kétségeim támadtak, hogy az vagy

vénkujon 2018.12.12. 19:41:49

már melegedik a hely a gépsor melet a fideszes szavaszoknak. töb munka töb lové, töb viktor. gratulálok, és sok púszi

Faszfej_liberalisok 2018.12.12. 19:43:58

@lobaszopiatej: mi bajod putyinnal? Bántott téged? Fenyegetett? Meg akar támadni? Írdja már le egy magyar liberális faszfej hogy mi baja van Putyinnal. Érdekel, mert talán van normális ember köztetek is aki szavakba tudja önteni hogy mi a baj azzal ha egy orosz ember Oroszország érdekeit képviseli.

Fülig José 2018.12.12. 19:45:58

@vénkujon: vigyázz bazz! Eccer megérted egy fideSSes gondolkozását magad is azzá válsz!
Ui: még tiszta szerencse, hogy nem gondolkodnak... :-)

Faszfej_liberalisok 2018.12.12. 19:46:27

@vénkujon: Norway 9 hours per day, 48 hours per week. Legislation. 9 hours per day, 40 hours per week, which is above average collectively agreed working time (37.5 hours). 200 hours per year (overtime between 200-400 hours per year allowed by individual agreement). Permitted only on specific non-permanent grounds (eg unforeseen events or volume of work). Subject (if possible) to discussion with (elected) staff representatives and (for overtime between 200-400 hours) to agreement with employee. 40% pay rate (usually 50% by agreement, and 100% after 21.00).

Ez itt a Norvég túlóra rendszer ha esetleg nem értenéd a nyelvezetet... Látod a 200-400 számokat? Ha igen az azt jelenti hogy Norvégiában is lehet 400 órát túlórázni egyezség alapján. Milyen rettenetes ugye?

megamedve 2018.12.12. 19:47:52

@taga20: Ez változtat valamin?
Nem azt írtam, hogy kivétel vagyok.
Dögöljünk bele (de főleg ti) a munkába!

Leki szemeim már látom is:
Kedves megamedve!
Mi a itt a vállalat vezetésénél úgy gondoljuk, hogy jóval kevesebb BMW-t tudnánk eladni, ha Ön nem vállalja, hogy ezután minden szombaton gyárt nekünk elektromechanikus bizbaszból legalább 200db-ot. Ez nagy lehetőség Önnek is, hiszen így legalább 30 000-el több lesz a fizetése minden hónapban, s lesz módja minden vasárnap multitársunknál családostól elkölteni azt. Ráadásul most már egész évben megteheti ezt, hála a magyar parlament megértésének, akik ezt lehetővé tették !
Ugye de jó?

Kedves cégvezetés!
Sajnos én inkább a családommal maradnék szombatonként, mert az a hét egyik napja, hogy nem kell korán kelnie a családnak, s kicsit tudunk együtt lenni. Úgyhogy nem. Sajnálom, de nem.

Kedves megamedve!

Köszönjük hogy őszinte volt hozzánk.
Sajnos nem tudjuk ezt a pozíciót úgy fenntartani Önnek, hogy szombaton üresen áll, ezért kénytelenek vagyunk azt felajánlani, egy ukrán vendégmunkásnak, aki munkásszállóban él itt, nincs itt se kutyája, se macskája, ezért ő szívesen dolgozik szombaton is, sőt...
Kifelé menet fel is veheti a kilépő papírjait, köszönjük eddigi munkáját!

CSAK A FIDESZ!

Sir Bates dö Hól 2018.12.12. 19:52:12

@Faszfej_liberalisok: "Én lettem volna a helyszín parancsnok beletapostalak volna a földbe az összes liberális ratyi gecivel egyetemben. "

így kommentben akár kihívhatnád mcgregort és nurmagomedovot egyidejűleg, hogy nagyon elkened a számukat;-)... komolyan ennyire kikészültél, mert láttad, hogy milyen a ner vezérkara? orbán, gulyás, rogán (444.hu/2018/12/12/rogan-csak-bajnai-nevet-tudta-hajtogatni-amikor-a-rabszolgatorvenyrol-kerdeztek ez hatalmas, ő a főpropagandista;-DDD)... nyugi, még nem bukik orbán, de ma kezdődött, most benézte a szaroscsizmás suttyó parasztgyerek:-)... pontosan azzal kezdődött, hogy odamentek a lendvayhoz... véget ért egy mítosz... amilyen hülyék a főnökeid, most még bayer, apáti, huth, meg a többi aljanép még rátesz egy lapáttal... megmondom, hogy mit kellene csinálni: elengedni a törvényt, ahogy van, sokkal jobban jönnének ki ebből, ez bazmeg nem a ceu, amiről azokon kívül akiket személyesen érintett (max.20.000 fő) maximum negyedmillió ember tudott a létezéséről, s abból is a negyedének, ha volt önálló véleménye arról!... mindig ugyanabba a hibába esik orbán: elhiszi azt, amit hazudidik... persze te tarts ki a végsőkig mellette

Fülig José 2018.12.12. 19:52:12

@Faszfej_liberalisok: Nem tudok segíteni, sajnos a válasz értelmezéséhez szükség lenne alapvető történelmi ismeretekre. Neked ilyen nincs.
Ui: még nem késő, a faszságok idehányása és saját magad rommá égetése helyett javaslom keress fel egy tanárt. Hidd el: egy idő után sokkal jobban fogod érezni magad, nem leszel ilyen komplexusos.

2018.12.12. 19:53:20

"A parlamentben ülő 133 kormánypárti képviselő 2,82 millió szavazót képvisel, a velük szemben ülő 66 ellenzéki képviselő 2,47 milliót."

Na. Örülök, hogy végre legalább azt elismertétek, hogy a Fideszre többen szavaztak, mint az ellenzékre. 8 hónap alatt csak eljutottatok ide is. Megy ez! :-)

6.Lenin 2018.12.12. 19:53:51

@megamedve:

Folyt.

megamedve sütött hamuban néhány szem pogácsát, és kiment Londonba árurakodónak egy multihoz. 12 órát dolgozik naponta, lassan elfelejt már beszélni is, mert egész nap kussol, hogy kapjon annyi pénzt, amennyiért esténként egy beépített erkélyen nyugovóra térhessen.

rallus 2018.12.12. 19:54:34

Soha nem hittem, hogy valaha dicsérni fogom Lendvai Ildikót, vagy Kovács Lászlót, de ezeknél a kelésgyenge macskajancsiknál fényévekkel kulturáltabbak voltak! Ide jutott a munkásosztály élcsapata! Tordai, Vadai, Szél.... Medve Anyám!

Fülig José 2018.12.12. 19:57:06

@abcdefghijklmm: seggfej. Parlameni pártokról beszélt.
Parancsolj www.valasztas.hu/ogy2018
Seggfej
... hogy el ne felejtsd.

martineden 2018.12.12. 19:57:10

@Faszfej_liberalisok: Igen hulye hazudos kis fidesz troll. Azt mert hagytad le, h csak kiveteles helyzetben ,nem allandoan,es emelt berert van ra lehetoseg es nem 3 ev mulva fizeti ki a megszunt fidesz mutyi ceg.Amugy az atlagos munkaido 37,5 ora,a szamokat talan ismered ,bar a negy faiskoladdal ez kerdeses.

Fülig José 2018.12.12. 19:59:39

Látom, nagy az izgalom a lendvaiban:, kivezényelték a babérkoszorús meg az aranycsengettyűs férgeket is. Na lássuk, mi a mai napiparancs.
:-)

Faszfej_liberalisok 2018.12.12. 20:00:35

@abcdefghijklmm: Abba már bele se kezdj hogy hány ellenzéki, egymástól ideológiailag teljesen idegen párt összeadott eredménye az ellenzékiek száma.. Mintha egy jobbikos szavazó egyet értene a gyurcsányista dk-sokkal :)
Nem értik hogy miért nem számoljuk össze az ellenzék széttöredezett szavazatait..Nem értik Soha nem is fogják érteni.

Fülig José 2018.12.12. 20:03:16

@Faszfej_liberalisok: szar a tudat, hogy kisebbség vagytok mi? számolod így meg úgy, de te nem vagy erős matekból (se) nem jön ki.
ááá..inkább hagyjuk, felejtsd el....még összezavarlak
Sorooooooooos

Sir Bates dö Hól 2018.12.12. 20:07:15

@Faszfej_liberalisok: amennyiben oo érdeke az, hogy pár oligarcha és szilovik irányítsa a terület, s rabolja le az összes erőforrást, akkor ő tökéletes, de azért az itt kommentelők többsége oldaltól függetlenül magyar és valahogy a magyar érdekeket nem oo felemelkedésében és kritikátlan kiszolgálásában látja:-)... ugye paks se nagyon akar elindulni... te olyan vagy, mint a várban rekedt nyilasok, kitartasz a végsőkig...

Faszfej_liberalisok 2018.12.12. 20:07:21

@Fülig José: A lényeg: Magyarország miniszterelnöke Orbán Viktor :) Az hogy Te mikor mennyit vergődsz ezen, nem igazán számít. Soros? Mi van vele? Egy izgága faszfej aki tele van pénzel, és nem bírja megmondják neki hogy kussoljon. Mi a gond?

Faszfej_liberalisok 2018.12.12. 20:08:04

@Sir Bates dö Hól: mert nem akarok francia erőművet mint a momentumos faszfejek? :)

vénkujon 2018.12.12. 20:08:05

@Faszfej_liberalisok: szerintem menyé alundni, hisz rá kel hogy készülj a tulórákra. na uzsgyi az ágyba!:)

lobaszopiatej 2018.12.12. 20:08:13

@Faszfej_liberalisok: "@lobaszopiatej: mi bajod putyinnal? Bántott téged? Fenyegetett? "

Javaslom üljél be a suliba, azt tanulj egy kis történelmet (pl 1848, 1944-1956), meg olvasgass újságokat Putyin épp melyik területet kebelezte be, és melyik diktátornak segít épp fenntartani a hatalmát (Szíria, Észak-Korea).

Majd ha az EU után kibasztak a NATO-ból, ülhetsz vissza kis oroszt tanulni (csakúgy mint az elmúlt 40 évben), ugyanis Putyin jön és egyesíti a szláv nemzeteket (mi volnánk középen).

vénkujon 2018.12.12. 20:09:21

áldás ez a mai napi tulóra-szavazás. köszönjűk a nemzeti Kórmánynak

Fülig José 2018.12.12. 20:09:50

@Sir Bates dö Hól: lfszt... ezek lesznek az elsők akik menekülni fognak a süllyedő hajóról (patkányok) és fennen fogják hangoztatni, hogy ők a kezdettől ellenzékiek és hogy megmondták (patkányok)

vénkujon 2018.12.12. 20:12:50

@Faszfej_liberalisok: hahaha. nekem ne irogálj norvég hieroglifákat! nem tudok nórvégul. szerintem az nagyon jo lehet a norvégoknak. épp eszt mondom, hogy esz a magyar uraknak is jo lesz. bisztos nem verik át a magyar embereket. a béna nórvégok meg a hédvégi bálnaölésen majd kipihenik a fáradalmakat. ne agódj értük.

vénkujon 2018.12.12. 20:14:23

@Faszfej_liberalisok: amuty szerinted hány nórvég kel hogy leüsenek egy bálnát? remélem tudod ha már ekkora szakértö vagy bazmeg

Fülig José 2018.12.12. 20:14:32

@Faszfej_liberalisok: bocs, nem értelek, nem beszélem ezt az idiómát. De ne fáradj, nem is érdekel a véleményed, mert ostoba vagy. Ne érts félre: ez nem baj, ilyen is kell ( a földeken, gondolom, nem kell docensnek lenni az embernek) a baj az hogy géniusznak hiszed magad. Javaslom az iskolát, ismét, de látom más is erre a megoldásra jutott veled kapcsolatban.

Sir Bates dö Hól 2018.12.12. 20:15:33

Én nagyon élvezem a zavart az erőben;-)... Az agytröszt bréinsztormingol, majd cca. 21:30-kor ellentámadást indítanak a ner-cselédek! Geciség, de jókedvűen mosolygom a kapkodásotokon. Ellenben, mivel a jogszabályt a ner elfogadottnak tekinti, írtam most már kifizethetik a túlóráitokat... vagy lecsúsztatják:-)...

Fülig José 2018.12.12. 20:16:19

@lobaszopiatej: sajna nem középen vagyunk, hanem útban...de ennek a gyökérnek nehogy elmondd, nem fog tudni aludni... :-)

vénkujon 2018.12.12. 20:18:09

amuty szerintem járd má körü az individual agrémentet. szerintem ot a norvég gecziknél bisztos jobban gecziznek velük, mint a magyaremberekel. na ugye. hát mennyire jó lesz ez ithon majd kósa disznőölö telepén. itt nem fognak uty tuljárni a magyarfideszesdolgozók eszén, mint amott. meg amugy is erre szavazot az ország. tiszteletbe kell tartani. puszika.

vénkujon 2018.12.12. 20:18:53

@vénkujon: na huzál aludni. mert fáradt leszel a gépsor mellett

rallus 2018.12.12. 20:19:15

@Sir Bates dö Hól: És akkor holnap a ti hatásotokra olcsóbb lesz a krumpli? Lószart mama! Erodálódtok tovább, egyre gyorsuló ütemben...

Sir Bates dö Hól 2018.12.12. 20:19:35

@Faszfej_liberalisok: felőlem építhetné a roszatom, de legyen transzparens az egész folyamat... az olajügyeket pontosan hány évre és miért is titkosították? paksII-T miért? ügynökakták? ezekre tudnál válaszolni?...

2018.12.12. 20:19:52

„Ez egy puccskísérlet volt, egy parlamenti puccskísérlet” – mondta a ma délutáni parlamenti botrányról az EchoTV-nek adott interjújában a házelnök. Kövér László leszögezte: minden renitens ellenzéki rendbontóval szemben eljárnak majd:

„és kérem a ház hozzájárulását, hogy a lehető legfájdalmasabb szankciókat alkalmazzuk számukra”.
444.hu/2018/12/12/kover-bejelentette-a-leheto-legfajdalmasabb-bunteteseket-kapjak-a-renitens-ellenzekiek

Hűű, de ideges a házelnök úr. :D

Faszfej_liberalisok 2018.12.12. 20:20:14

@lobaszopiatej: Szíria egy szuverén ország amit az USA és vazallusai megpróbálnak destabilizálni kb 30 éve. Szíria, csak halkan jegyzem meg, eleve a Szovjetuniónak köszönheti a létezését és függetlenségét. Szerintem te ülj vissza a padba tanulni.
Az a logika amit te propagálsz azt is jelenti hogy Németország nem lehet a barátunk, ugye Hitler, fasizmus miegymás.. Nem??? Aha..értem, a Szovjetek kivonultak aztán megszűntek. Most vannak az oroszok, de őket meg gyűlölni kell mert hogy korábban szovjetek voltak..Aha.. Akkor most mi van Merkellel? Nem kéne gyűlölnünk mert korábban a németek nácik voltak????
Ha már diktátorokról beszélünk..az USA épp bokától tokáig fegyverzi Szaúd Arábiát ami épp népirtást követ el Jemenben, miközben egy törökországi követségen, az USA szövetséges szaúdiak újságírót darabolnak kiskockákra..miközben a CIA hallgatja őket..
Nehezebb találni az USA és szövetségeseinél elvtelenebb, gusztustalanabb politikai vonalat ma a világban. Fogalmad nincs a világról ami körbe vesz téged. Putyin egy herceg fehér lovon a nyugati gerinctelen férgekhez képest.

Gandosz 2018.12.12. 20:20:18

Az ellenzék megint megbukott. Újabb -1%.

Sir Bates dö Hól 2018.12.12. 20:21:43

@Fülig José: nem az a gond, hanem, hogy ismét lesz olyan, aki alkalmazni fogja őket... s minden kezdődik elölről...

6.Lenin 2018.12.12. 20:24:30

Drága Véreim!

Azt hittem a közvetítést nézve, hogy VÉGRE, talán felébrednek a választók, és erre a balfasz társaságra soha többé nem szavaznak, ezt az ellenzéknek nevezett senkiháziakat végre elzavarják a picsába, és végre talán utat engednek egy normális társaságnak.
Sajnos nem, örülnek valami szánalmas faszfejeknek, végre van ellenzék, felkiáltással.
Az ember csak elképedve kapkodja fejét. Mi a faszban hisznek ezek?
Ilyen káoszt szeretnének ráönteni az országra?

Véreim, zavarjátok már el ezeket, addig semmi reményetek sincs, hogy valaha is felelős vezetői lehetnétek ennek az országnak.

Mi a fsznak örültök tulajdonképpen?

vénkujon 2018.12.12. 20:24:55

@Faszfej_liberalisok: CIA, meg sziria, oroszok, USA. hád barátom még leirni is hazaárulás... az igazmagyar emberek csak a NAV-ra gondolnak nem ilyen faszságokra, mint te. ja. és elsö a munka. utána a szórakozás.

vénkujon 2018.12.12. 20:26:39

@6.Lenin: határoszd már meg kérlek, hogy Orbán Viktor tekintetes urnak (meg neked is) milyenféle társaság felelne meg elenzéknek.

Sir Bates dö Hól 2018.12.12. 20:27:03

@rallus: ezt küldte kubatov vagy habony? mert rogán a "bajnai"- ra szavazott... miért vagy ideges? ⅔, elment a ceu, 80% támogatja a fideszt, ti meg itt idegeskedtek, mikor köhög a bolha? mi ez a zavar az erőben?

Faszfej_liberalisok 2018.12.12. 20:28:48

@Sir Bates dö Hól: Nem nem tudok de engem is érdekel. Minden nap elmondom magamnak és másoknak is. Igazad van, nem is értem hogy az ellenzéki képviselők miért nem dolgoznak. Mert most nem dolgoznak. Most legszívesebben felrúgnám őket az égig.
Takarodjanak a parlamentbe és kezdjenek el dolgozni:

1. miért van az hogy a KKV-k összbevételének a 60% eltűnik az állam zsebében adók és egyebek formájában?

2. egy-számjegyű szja ?

3. Biztosító társaságok rablásai?

etc etc
és persze az általad említett kérdések, de az inkább a sajtó feladata lenne.
Ma az ellenzék tök fölöslegesen veszi fel a fizetését és van a parlamentben.

Stephen Lakos 2018.12.12. 20:29:24

Valaki magyarazza mar el nekem mi a baj egy olyan torvennyel, ami egyeni alapon engedelyezne a tobb tulorat?
Egyszeruen nem ertem, az ellenzek rabszolgatorvennyel tolja tul a kretent, mikozben a munkavallalonak kell beleegyeznie a tuloraba-vagy sem..

lobaszopiatej 2018.12.12. 20:30:01

@Faszfej_liberalisok: "Most vannak az oroszok, de őket meg gyűlölni kell mert hogy korábban szovjetek voltak..Aha.."

Látom Grúzia, Krím bekebelezése kimaradt nálad.
Az oroszok a közelmúltban mindig is hódítottak, soha nem álltak le, és ma is háborúznak, méghozzá a szomszédban.

Az USA gonosz lenne?
Teneked Észak-Koreát javaslom, az az ország való neked, valamelyik bányájukban jól eléldegélnél.

seepheerd 2018.12.12. 20:30:04

Hogy védik a latlok a kis gecit. Bál élteném, miélt :D

atomic power 1986DucaDuca 2018.12.12. 20:31:31

2003/88/EK irányelv a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól az unió tagállamaiban:

"Az uniós országoknak biztosítaniuk kell valamennyi munkavállaló számára a következőket:

24 órás időtartamonként 11 összefüggő órából álló minimális napi pihenőidő;
pihenőszünet, ha a munkanap hat óránál hosszabb;
hétnaponként 24 órás minimális, megszakítás nélküli pihenőidő a 11 órás napi pihenőidőn túl;
legalább négy hét éves szabadság;
a hétnapos időtartamokban az átlagos munkaidő, a túlórát is beleértve, ne haladja meg a 48 órát.
Az éjszakai munka esetében a rendes munkaórák száma átlagosan ne haladja meg a nyolc órát 24 órás időszakonként."

atomic power 1986DucaDuca 2018.12.12. 20:31:31

2003/88/EK irányelv a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól az unió tagállamaiban:

"Az uniós országoknak biztosítaniuk kell valamennyi munkavállaló számára a következőket:

24 órás időtartamonként 11 összefüggő órából álló minimális napi pihenőidő;
pihenőszünet, ha a munkanap hat óránál hosszabb;
hétnaponként 24 órás minimális, megszakítás nélküli pihenőidő a 11 órás napi pihenőidőn túl;
legalább négy hét éves szabadság;
a hétnapos időtartamokban az átlagos munkaidő, a túlórát is beleértve, ne haladja meg a 48 órát.
Az éjszakai munka esetében a rendes munkaórák száma átlagosan ne haladja meg a nyolc órát 24 órás időszakonként."

2018.12.12. 20:34:21

@taga20:
ők meg is fogják kapni már holnap a 400 órányi túlóra pézt!
meg az összes fidesznyik

vénkujon 2018.12.12. 20:35:35

@Stephen Lakos:

-kérlek steve gyere be szómbaton egy kis melocskára
-nem jővök főni diznoölés lesz, meg felchut játszik bivalybasznádal megnézném a fiukkal.
-najóvan stevie. semi baj. de azér hétfön má ne gyere, mert jankó meg simán bejön bazz. hehe.
-kurva anyád.-neked is a kúrva anyád főni.

hát ezér lehet kicsi surlódás, de ez nem olyan vészes

6.Lenin 2018.12.12. 20:36:43

@vénkujon:

Akik az eltérő véleményen lévő választóknak tudnának kínálni elfogadhatóbbat a jelenleg kormánynál. azt hittem ez egy 1xű kérdés.

Vagy úgy gondolod, hogy ezért választották őket? Ezekkel neked valaha is jobb lesz?
Kétlem.

Ez a társaság még saját magukra nézve is káros, amit csinálnak. Épeszű ember elzavarná mindet a francba. 8. éve balfaszkodnak. A mai a csúcsa az egésznek.

vénkujon 2018.12.12. 20:36:48

komolyan mondom megyek iszok egy bort a dolgoszók egészségére, mert megérdemlik ezt a kis tulórát.

Egyallampolgar 2018.12.12. 20:36:49

@Brix: "Orbánék hibát követtek el, hiszen a populista politika lényege éppen az lenne, hogy a többség érdekeivel szöges ellentétben álló törvényeket ne hozzanak."

Nem értek veled egyet. Először is döntéseik 99%-a a többség érdekével ellentétes. A saját zsebük tömésén kívül kevés dologgal foglalkoznak. Most a rabszola törvény mellett a "közigazgatási bíróságokról" is döntöttek. Az is átment, az is a többség érdekét sérti.
Az az igazság, hogy annyira uralják a médiát, azon keresztül az emberek agyát, hogy belefér. Kiszámolták hidd el. Az ellenzék jól érzi, hogy ez most egy erős ügy és érdemes életjelet mutatnia mindenáron de holnap a nyugdíjasokat összeverő habony bulvár mosléka megint ott lesz minden aluljáróban a bulvár hírek közé rakott soroshisztivel. Orbán hatalmi gépezete talán döccen egyet. De halad tovább.

vénkujon 2018.12.12. 20:39:05

@6.Lenin: azta. erre nem gondoltam. hát ez nagyon jó meglátás. és szerinted ez viktornak is jó lesz, nem? tökre örülne egy ilyen ellenzéknek! na velük már leülne tárgyalni ez a fiú. ez a fenegyerek! aztamindenit!

2018.12.12. 20:41:34

@vénkujon:
haggyd má, egy bolgár migráns aki belepofázik a nemzeti politikánkba!!

Fülig José 2018.12.12. 20:43:45

@Egyallampolgar: sőt! A végsőkig fogják védeni magukat, kerül amibe kerül, mert a bukás egyenlő lesz az akasztással.( sajnos csak átvitt értelemben) Bármi áron, akár az ország kárán is.
Ja.. ez ma se érdekli őket, szamárságokat beszélek...

BiG74 Bodri 2018.12.12. 20:43:55

Amikor mindezeket a fityiszes ellenzék csinálta az nagyszerű magyar nemzetmentő hiper gerinces és bátor kiállás volt. Most, hogy a fityisz éppen kiárusítja a szavazóit, az ellenzék már szégyen és gyalázat és tűrhetetlen provokáció, pedig még messze van a fityisz pénzelte városromolástól, gyújtogatástól.
Amúgy szerintem továbbra sincs ellenzék. Tetszettek volna egyszer életükben összefogni, nem a csábos koncon marakodni látatlanban. Megverni a fityiszt az urnáknál, aztán szarrá zúzni a lopott hátországot, de legalább a kétharmadot meg kellett volna akadályozni. Most már emberkedhettek, sajna a magyar birka. Elég tíz ordas farkas és 100 000 birka reménykedik, hogy nem pont őt fogják kikapni a sorból vacsorára.
Tehát ma Magyarországon nincs ellenzék.

vénkujon 2018.12.12. 20:44:03

@vitéz Beverneky: ah. még az is lehet, hogy együt söröznek valami moszlim cimborával egy mecsetsarkon. én meg bedőlök neki. az ital elvette az eszem nekem is

Faszfej_liberalisok 2018.12.12. 20:44:52

@lobaszopiatej: persze hogy nem látod másképp a dolgokat ha csak usa propagandát eszel naponta háromszor.

nincs1itt 2018.12.12. 20:45:02

@Oxica: te, már megbocsáss, de mióta is bukik minden nap, sőt óránként o.v.???

Tom66 2018.12.12. 20:45:54

„A német jogban nincs külön szabályozás arról, hogy a munkaadó köteles a túlórákat fizetni vagy sem, és ha igen, akkor milyen értékben. A túlórákról szóló rendelkezések a munkaszerződésben és a kollektív munkaszerzősben találhatóak.
A legtöbb német munkaszerződés egy szabványos túlórai kártalanítási előírást tartalmaz, amely kimondja, hogy a ledolgozott túlórákat a havi fizetéssel arányosan kell kifizetni. A munkaidő és a havi juttatás értékét a német munkaszerződés pontosan szabályozza. Ez azt jelenti, hogy a munkaidőn túli pluszórákat arányosan kell kifizetni vagy plusz szabadidővel lehet kompenzálni.
Mit döntött a Német Szövetségi Munkaügyi Bíróság a munkaszerződésről és a pluszórákról?
Különösen a túlórázás igazolása bizonyul problémásnak, mert nem mindenhol használnak elektronikus munkaidő-nyilvántartási rendszerek. Bizonyítási okokból fontos, hogy a ledolgozott túlórákat nyugtázzák. Rendszeresen előfordul, hogy jelentős számú pluszóra gyűlik össze hónapok alatt. Sok munkaadó nem emlékszik pontosan, hogy a munkavállaló igényelt-e ezeknek a megtérítését.
Eddig a német munkaszerződésben volt egy úgynevezett kizárási záradék, ami többek között a túlórákra is vonatkozott. A záradék értelmében a munkaszerződés kölcsönös követeléseit a keletkezésüktől számított három hónapon belül kell érvényesíteni. A túlórákra vonatkoztatva ezt azt jelentette, hogy a három hónapos időszak után a követelés joga lejárt. Ezt az időszakot azonban a Német Szövetségi Munkaügyi Bíróság döntése értelmében a munkavállaló javára eltörölték, mert túl rövidnek bizonyult és a munkavállalóknak kárt okozott.
Mikor követelheti a munkaadó a túlórázást?
A túlórák néha konfliktusokhoz vezethetnek a munkaadóval, és a vita alapja nem feltétlenül a pénzbeli juttatás vagy a szabadidővel való kompenzáció. Munkavállalóként az ember nem feltétlenül hajlandó túlórázni. Ezért feltevődik a kérdés, hogy kötelező vagy sem a túlórák ledolgozása, ha ezt a főnök külön kéri.
A német munkajog szerint a munkáltató csak abban az esetben kérheti megengedhetően a túlórázást, ha ezt a vállalati folyamat megkívánja. Munkavállalóként ezt a kérést teljesíteni kell, de előfordulhat, hogy a pluszórák elfogadhatatlanok. Továbbá, ebben az összefüggésben a német munkajogot kell figyelembe venni. Kivételes esetekben, mint például egy különleges megbízási helyzetben, a túlórákat megkövetelhetik, de nem megengedett ennek szabályszerűvé válása.” zurecht.de

Fülig José 2018.12.12. 20:46:08

@vénkujon: miféle pohár bor volt ami így megártott?! Én is kérek...

6.Lenin 2018.12.12. 20:46:26

@vénkujon:

B+, így minek ülne le ezekkel? ezért kéne egy valós alternatíva a másként gondolkodó embereknek. Nem kérni kéne az érdekek egyeztetését, hanem kényszeríteni, ha nem buknak, és jövünk mi. annyira senki nem lehet hülye, hogy erre nem reagálna.

Most van ilyen veszély a hatalmon lévőknek? ez a pár füttyögő faszfej, meg szakadt picsa veszélyt jelent bárkire is , saját magukon kívül?

De. ha neked megfelelnek, nyald ki a seggüket örömödben, hogy talán majd holnaptól jobb lesz, csak kicsit told arrébb a bilidet az ágytól, nehogy belelógjon a kezed.

vénkujon 2018.12.12. 20:49:37

@6.Lenin: dehogy felelnek meg. hajrá fidesz. ma nagy fideszes vagyok. ennél jobb tőrvényt nem hozhattak volna az urak. a tüntike nem számít, mert amint néztem csupa libcsi naplopo pezsgett csak. a jómunkások elfogadták, megértették ezt a remek törvényt. csak annyi még az aggodalmam, hogy vajon jános aláírja e. olyan szigorú néha:(

neko1967 2018.12.12. 20:50:10

Most egy jól szervezett, tevékenységét összehangoló ellenzéket lehetett látni!

1. Jól használták a közösségi médiát, így igen sok emberhez eljutottak.

2. Jól látható volt, hogy a női képviselőket előtérbe tették. De nem gyávaságból, hanem számításból! Elég röhejes volt, amikor bevonult a csuti geci testőrgárdája, hogy megvédjék a nehézsúlyú, KO királynő Szabó Tímeától........

3. De a legzseniálisabb az volt, hogy Gyurcsányt teljesen a háttérbe tették vagy önként a háttérbe vonult! Felmérték, hogy az ő jelenléte sokakat taszít, illetve sokak szemében hiteltelenné teszi az egészet! Bárki is döntött, bökcs döntés volt!

Az ellenzék eddig is próbált valamit tenni, de pl. a Ceu ügyét sokan nem is fogták fel, amolyan úri huncutságnak vették, és azt gondolták magukban hogy "ezek sem jobbak, csak bejárnak a jó kis képviselői pénzért, közben lepaktálnak a fidessel!"

De most nem ez történt, olyan törvény ellen álltak ki, ami tényleg tömegeket érint, és ezt a tömegek látták!

Az idióta hájas laci meg ki fog szabni többhavi tiszteletdíj megvonást, és fel sem fogja, hogy emiatt miért lesznek népszerűbbek az ellenzéki képviselők!

Könnyen lehet, hogy a csuti geci végrehajtotta a hosszú távú öntökönrúgás akcióját! Mert ma kishazánkban súlyos törvénytelenségeket is megtesznek a munkavállalóval, ha meg a törvény kifejezetten lehetővé teszi, akkor meg is fogják tenni! És ez hosszú távon vissza fog ütni!

Behaton 2018.12.12. 20:52:12

A lényeg megint nem sikerült.
Tízezreket szerettek volna az utcára csábítani....Nem sikerült.
Az is "jó" lett volna, ha a kormánypárti politikusok közül valaki erőszakhoz folyamodik...nem történt meg.
És hát a törvényt is elfogadták.

Igen, tényleg van ellenzék Magyarországon. Volt tegnap előtt is...
Hogy milyen? Az eredmények és az "elért" célok alapján kikövetkeztethető.

Sir Bates dö Hól 2018.12.12. 20:53:57

@Faszfej_liberalisok: talán akkor elsősorban a ner-t kell lebontani, hogy valami változzon, sz'tem... sz'tem most pont azt tette a parlament nem fideszes része, amit eddig is tennie kellett volna... talán visszakellene állítani a '14 előtti választási törvényt, hogy a parlamentben konszenzust kelljen kialakítani... én meg alapvető lépésnek gondolom az általam jelzett akták titkosításának feloldását... már, amennyiben tisztább közéletet tartunk kívánatosnak...

Tangooo 2018.12.12. 21:01:19

@taga20: Öblögesd a szádat, mielőtt megszólalsz, mert pöcegödörszagot terjesztesz!

Fülig José 2018.12.12. 21:02:23

@Sir Bates dö Hól: hát...a fideSS máshogy gondolja a demokráciát, mint mi... nekem ez egypártrendszernek tűnik, a súlyosabb fajtából (a fideSS funkcionárius EGYETLEN fontos tulajdonsága a feltétlen párthűség. Mint rezsiszilinél. Az az alak vajon tud írni- olvasni?), de ha ideírom, rögtön megjönnek a különítményesek hogy: dehogy, ott az ellenzék! Teszik ezt úgy, hogy 3 sorral fejlebb teliszájjal fröcsögték hogy ezek nem is ellenzék, csak @€?),,:.//:)?’vx!

Fülig José 2018.12.12. 21:05:11

@6.Lenin: te, vlad, megszabadultunk ballibrettegős szógenerátorunktól meg a zorigós linkjeitől, erre te elkezded a prostisrácokat...nemá!

vénkujon 2018.12.12. 21:07:26

@6.Lenin: ezek szakszervezetisek? ja nem. nekik ez tök jó nap volt. lehet dogoszgatni:) írtam már bírkának is ma. azóta is szopja a saját faszát szófiába. de akkor tőled is hadd kérdezzem már meg: ugye te is fideszes vagy?

Behaton 2018.12.12. 21:08:04

@Fülig José:

:)
Ez csak egy kép, ne félj tőle.

Sir Bates dö Hól 2018.12.12. 21:09:44

@Fülig José: azért az rohadt zavaró, mikor valaki ott sertepertél miközben te éppen a bizalomból neked adott kulccsal lopsz:-)... jobb az ellenzék nélküliség...

Viszlát és kösz a halakat 2018.12.12. 21:10:40

szórakoztató buli

legközelebb szarjon valamelyik végrevanellenzéki oda középre azzal is jól megmutatják.

BiG74 Bodri 2018.12.12. 21:11:13

@6.Lenin:
Prostisrácokat idézgetsz nekünk? Miért nem mindjárt orbán összest? Dakotául tudsz?
Akkor vonulhatsz majd megvédeni a fityiszes rezsimet, molinót és pártkönyvet lobogtatva, csak sírva ne fakadj, ha a vitya remegő kezével megsimogatja a buksidat.

6.Lenin 2018.12.12. 21:12:22

@vénkujon:

Jó a kép , nem? Jót nevettem. Ez a tordai ritka egy nagy köcsög. Mondjuk a többi se kismiska.

94 óta a Fideszre szavaztam, de nem vagyok fideszes. Már ne haragudj, de ekkora balfaszokra miért szavaznék?

De nyitott vagyok, ha tudsz egy logikus érvet, esetleg elgondolkodom az eddigieken.

Fülig José 2018.12.12. 21:15:07

@Sir Bates dö Hól: jóvan ba, de akkor hova lesz a megmentő népgyermeke- szuperhős nimbusza? Még a végén lediktátoroznak, az azé’ nem mutat olyan jól az önéltrajzodban... :-) arról nem is beszélve hogy építhetsz egy csomó börtönt, azon közel se lehet annyit pkoskodni mint a stadionokkal... mer ha a stadion nem szuperál (mintha hallottam vóna ilyet, az lehet?!) na püff! De ha a böri “szelel”, még kijönnek akiknek benn kéne lenni...

Sütemény1975 2018.12.12. 21:16:08

ez a majom blogger azt se tudja mit mond ki ez a torveny. csak frocsog. mint mindig.

6.Lenin 2018.12.12. 21:16:36

@BiG74 Bodri:

B+, ne akard nekem meghatározni, hogy mit olvashatok, nézhetek, mi vagy te, náci?

Mellesleg a kép kitűnő. így néz ki a forradalom ma Budapesten. Néhány hajléktalan (fizetve) meg a "hős" Tordai. Rohadtul szánalmas.

Gábris szomszéd 2018.12.12. 21:17:07

1991. utolsó napjaiban az ellenzék - köztük a Fidesz - obstrukcióval, a parlamenti munka akadályozásával igyekezett meggátolni, hogy az országnak a következő évre elfogadott költségvetése legyen.
Csurka István akkor így vélekedett Orbánékról:
„Az a mód, ahogyan a huszonegy tagú Fidesz-frakció megragadta ezt a lehetőséget, sokat elárulhat abból, hogy az ország mire számíthat esetleges uralmuk esetén. Kíméletlenségre. Egyesek felemelték a sisakrostélyukat és látni engedték a tekintetüket. Milyenek is ők bajvívás közben? Cinikusak és gátlástalanok, kíméletlenek és gyűlölettől izzó tekintetűek (...) Kiderült, hogy a fiatal gerilláknak ez a csapata képes mindenen és mindenkin átgázolni céljai elérése érdekében."
Az elmúlt nyolc év, és a mai nap tükrében, mindenki döntse el, igaza volt-e?

Még a fideszesek kétharmada is elítéli a „rabszolgatörvényt”

hvg.hu/itthon/20181212_Meg_a_fideszesek_ketharmada_is_eliteli_a_rabszolgatorvenyt

Sütemény1975 2018.12.12. 21:18:23

@GNDL: Van baj a kis fejecskédben gazdagon.

Faszfej_liberalisok 2018.12.12. 21:18:33

@Sir Bates dö Hól: Én ezzel az ellenzékkel semmit nem akarok kezdeni. Momentum Franciaországból pénzelt felforgató szervezet. LMP dettó csak soros zsebében bujkálnak, jobbik agyhalottak gyülekezete, DK nem is kell említeni..
Magyar nemzeti politikát nem lehet az EU elképzelései mentén folytatni. Nem egy politikai szervezetbe léptünk be hanem egy szabad-kereskedelmi szövetségbe. Közös EU külpolitika eleve nem lehetséges. Közös pénz szintén nem fog menni. Az EU 2004-ben is problémás volt most meg egyenesen vállalhatatlan amit képviselnek az EU baloldali liberális erői. A választási törvénnyel semmi bajom, az hogy az ellenzék nem nyer nem a választási törvény miatt van hanem azért mert ostobák. Nekem egy normális konzervatív jobboldali patrióta ellenzék hiányzik. Ezek a maiak seggfejek, buta seggfejek.

Midnight Run 2018.12.12. 21:19:09

Ha jól látom, a sok Fideszbérenc mind kommentelni akar, mintha be lenne sz*** az úri társaság.

Bár nehéz megvédeni azt, hogy Ovi így bepucsított a tauton tőkének. Krisztus urunkat 30 ezüstért adta el Júdás, Orbán meg a négymillió dolgozó magyart meg talán egy kafa repülőért! Csodás!

Behaton 2018.12.12. 21:19:22

@6.Lenin:

Ezek nem hajléktalanok.

GNDL 2018.12.12. 21:21:10

@Sütemény1975: Nem az anyád vagyok, próbálj némi tisztelettel hozzám szólni, paraszt... :)

Lámlenge 2018.12.12. 21:21:40

@neko1967:
Sok emberhez eljutottak:
Valóban, rengeteg embernek égés ez a nap...
Nőket tettek előtérbe:
Mindig nagyon pozitív, mikor a férfiak nők mögé bújnak
Gyurcsányt eltüntették:
Igazad van, ezt jól tették.

taga20 2018.12.12. 21:22:34

@Tangooo: na visszaszólt a pöcegödör a gödörből.

szakadok rajtad ostoba fityeszpatkány!:))))

Sütemény1975 2018.12.12. 21:23:46

@GNDL: A hozzászólásaid alapján nem tiszteletet érdemelsz hanem kötelet. Elmegyógyintézetben amúgy mióta netezhettek?

BiG74 Bodri 2018.12.12. 21:23:50

@6.Lenin:
B+ semmi közöm, hogy milyen szar szellemi termékkel táplálod agyacskádat, de mi a jó faszomnak hozod ide? A prostisrácoktól a fityiszen kívüli berkekben csak hányni szokás.

taga20 2018.12.12. 21:25:02

@6.Lenin: te szerencsétlen fityeszzombi, te bazdmeg képes vagy berakni ide a pestikurváktól hányást?

elment az a maradék eszed is?

Dickon 2018.12.12. 21:25:30

@Midnight Run:

Itt a kelet-európai gyarmatokon mindenki bepucsít a "tauton" tőkének. Vannak elhajlások, amikor "valaki" bepucsít Putyinnak, de ilyenkor mindig szól az ellenzék, hogy nem oda kellene pucsítani, hanem a "tauton" tőkének.
Nem könnyű a politikusok élete itt a kelet-európai gyarmatokon.
:))))

6.Lenin 2018.12.12. 21:26:44

@Behaton:

hajlék=haza, úgy se?
akkor sima forradalmárok
csak még nem jött össze nekik
mind1

vénkujon 2018.12.12. 21:28:28

már olajozzák a gépsorokat meg a magyar robotokat.:) nagy nap volt ez a mai.

Behaton 2018.12.12. 21:29:05

@6.Lenin:

Ráérő kisnyugdíjasok, akik amúgy hamar haza mentek, mert nem volt kint a Gyurcsány.
Nekik már sosem fog összejönni...

GNDL 2018.12.12. 21:31:05

@Sütemény1975: Úgy tűnik hamarabb lejátsszuk majd ezt a köteles dolgot mint a tolvaj korrupt haverjaiddal ezt valaha is gondoltátok volna... paraszt... :) Időd nem lesz levakarni a disznószart a gumicsizmádról... paraszt...

neko1967 2018.12.12. 21:32:18

@Lámlenge:
Majd a jövő eldönti, fidesspatkány!

Van egy mondás, hogy az okos főnök butább a beosztottaknál, a buta főnök meg okosabb a beosztottaknál. A csuti geci meg kiemelkedik a fidessből! Mondjuk nem nehéz olyan mezőnyben, ahol rezsi sziszi, kósa lali meg semjén zsóti az élmezőnyben vannak! Senki sincs, aki azt tanácsolná, hogy ezt már nem! Már csak a buta patkányok maradtak mellette!

6.Lenin 2018.12.12. 21:32:28

@BiG74 Bodri:

Olyan jellemző rátok ez a kép.

Csillogó, bárgyú tekintet, balra. Igaz a hős jobbra néz, talán a hevülettől kicsit még zavaros a zagya, vagy fogalma sincs, hogy merre is.

BiG74 Bodri 2018.12.12. 21:32:37

@Midnight Run:
Jah, előjött egy csomó alvó nick.

nincs1itt 2018.12.12. 21:33:47

kicsit a cikkhez is: azt meri mondani, hogy 2,47 millió ember az ellenzéknek adta a voksát. OK. ebből mennyit is kapott a jobbik? és a többiek? csak azért kérdezem, mert vagyok annyira tájékozatlan, hogy segéd fogalmam sincs, ki a képen látható hölgy, aki a sípot a szájába veszi. gyaníthatóan, valamelyik épp csak 5%-os küszöböt megugrott aktuális világmegváltók egyike... nem lenne ezzel semmi baj, mert ez helyes és fontos lépés volt. de melyik irányba?

6.Lenin 2018.12.12. 21:35:27

@Behaton:

A sok balos nyugger már nem akar túlórázni, elege volt a komcsi szombatokból, ingyér.

taga20 2018.12.12. 21:35:31

@nincs1itt: mi van haver, meghülyültél?

Dickon 2018.12.12. 21:35:39

@neko1967:

"az okos főnök butább a beosztottaknál, a buta főnök meg okosabb a beosztottaknál"

:DDDD
Ez egy hülye mondás. Te beosztott vagy, ugye?

taga20 2018.12.12. 21:36:53

@6.Lenin: tudnál mesélni mi, sztahanovevtárs?!:)))

Gábris szomszéd 2018.12.12. 21:37:41

@nincs1itt: Ha lesz egy kis időd érdemes mögé nézni, hogyan érte el a legnagyobb kisebbség a 2,47 milliót. Vannak benne erősen elgondolkodtató részek is. :)

civilhetes.net/a-valasztasi-csalasrol-131-pontban-egy-informatikus-szemevel

nincs1itt 2018.12.12. 21:38:25

@Sir Bates dö Hól: kérlek alássan! ki lenne az aki lebontja? hogyan, mikor, mire cserélné? ezek a legfontosabb kérdések, mert ameddig öncélú magamutogatás a tevékenység, addig értelmetlen és főleg ártalmas! értem én, hogy 2,47 millió a fidesz ellen, de 5%-os csodacsatárok, síppal a szájukban nem csinálnak nyarat! hallottál strasbourgi christkindlmarkt-ról? és az ensz meg ennyire hüjje???!!!

Dickon 2018.12.12. 21:38:31

@nincs1itt:

Az elméletben megvalósult összefogás szerint 2,47 millió. Persze a valóság és ami a gyakorlatban megvalósult, az arcul csapta elméleti szakértőinket...
:)

ubermeister 2018.12.12. 21:38:50

Azért ne feledjük a zsidók is önként szálltak fel a vonatokra, akár mondhatták volna azt is hogy nem megyek. Önként tették, mint túlórázást a melós

BiG74 Bodri 2018.12.12. 21:38:55

@6.Lenin:
Rátok jellemző? Meg ne igyál annyit? Mennyit, papa? Mennyit ne igyak? És ki az a rátok? Gurul az a kurva gyógyszer?
Vagy nem vagy te 70+, csak egy gyökér fidelitászos porcica, vagy kezdődik a korai demencia. Mind a két esetben sajnálatos az állapotod.

nincs1itt 2018.12.12. 21:39:34

@taga20: nem szokásom, csak tényszerű szeretnék lenni! te ismered a hölgyet? melyik csoporthoz tartozik, mekkora erőt képvisel?

guma 2018.12.12. 21:41:05

@Sir Bates dö Hól:

a mércén már 155 ezer felett követik a tüntetést, ahol a kis rendőröket rohamrendőrökre cserélték...

merce.hu/2018/12/12/ellenzeki-kepviselok-foglaltak-el-a-parlamenti-pulpitust-a-rabszolgatorveny-vegszavazasarol-percrol-percre/

Ja: Féktelen ellensúlybontás - a földet, a bíróságokat és a Balatont is viszi a Fidesz a rabszolgatörvény takarásában...

@taga20: :)

langzam, langzam...
szavazógép kártya nélkül üzemelt, te se kapj be minden bacit! :)

6.Lenin 2018.12.12. 21:41:28

@taga20:

70 tavaszától egyéni vállalkozó voltam (hála Nyers R. elvtársnak).

BiG74 Bodri 2018.12.12. 21:43:45

@nincs1itt:
A hölgy 120 kg-mal szokott fekve nyomni szériában, igen jelentős erőt képvisel, nem láttad?:)

neko1967 2018.12.12. 21:44:09

Aki ekézi a jelenlegi ellenzéket, annak javaslom, tanulmányozza a Horn-kormány időszakát.

Megvolt a kétharmaduk? Bőven!

Új alkotmányt hoztak? Nem!

Saját javukra módosították a választási törvényt? Nem! (Pedig a mostani egyfordulós rendszer szerint talán a négyötöd is meg lett volna nekik 98-ban!)

Bebetonozták a legfőbb ügyész pozícióját? Nem!

Felülreprezentálták az ellenzéket a bizottságokban? Igen!

Konszenzusra törekedtek? Igen!

Bedarálták a médiát? Nem!

Betartották - a pufajkás betartatta! - a demokratikus játékszabályokat? A legmesszebbmenőig!

Ez elmondható a jelenlegi kormányra?

...............

Dickon 2018.12.12. 21:44:24

@guma:

:)
Azért az nagyon gáz, hogy neten követik 155 ezren.
Kint kellene lenni az utcán. Egy lájkolt ezer fős tüntetésnél szerintem többet ér egy 300 ezer fős, fél Pestet lebénító tömegdemonstráció.
Szerintem.

Gábris szomszéd 2018.12.12. 21:45:35

@nincs1itt: Ami strasbourgot illet szerintem elég sokan vagyunk akik elítélik az illegális vagy támogaott migrációt de nem fogadják el, hogy kilopják alólunk az országot. Valósághajlító viktorka pontosan tudja, hogy a migráció remekül eltereli a figyelmet a belső problémákról, miközben pártunk és kormányunk a haza és Európa utolsó védőbástyája – rendkívül hálás és kifizetődő – szerepében tetszeleghet. Egy honmentő hőst ugyanis nem illik a hon-, és kontinensmentésben olyan "pitiáner" dolgokkal zavarni, mint korrupció, földmutyik, devizahitel-károsultak kirablása, az egészségügy és az oktatás tragikus helyzete, több százezer honfitársunk kivándorlása és hasonlók, hiszen aki ilyet tesz, az nyilvánvalóan hazaáruló, sorosista terrorista, illetve Brüsszel, az MSZP, az Iszlám Állam és a Jobbik fizetett spiclije, ezért intenzíven szégyellje magát. És éppen ez az a momentum, ami a kormány szándékának őszinteségét megkérdőjelezi. A migráció kérdése olyasmi szerepet kezd betölteni az Orbán-rendszer önlegitimációjában, mint Horthy alatt Trianon (minden rossz forrása) és a revízió (megoldás minden problémára). Ez az a kérdés, amelyben a hatalom maga mögött tudhatja a politikai spektrum legnagyobb részét, amelyre hivatkozva minden kritikát a nemzeti egység megbontásának és árulásnak tud beállítani, elfedve az orbáni uram-bátyám világ minden mocskát.

6.Lenin 2018.12.12. 21:47:59

@neko1967:

Annyira loptak, hogy minden apró részletre már nem tudtak odafigyelni.
arra is külön odafigyeltek, hogy amit eladtak, arra biztosítsák a biztos nyereséget is, persze nem a saját zsebből.
kicsit szelektív a memóriád.

neko1967 2018.12.12. 21:49:16

@Dickon:
Csak fidesspatkányoknál hülye mondás!
A jó főnök jó irányba vezeti a beosztottakat, és elfogadja, ha valamiben jobbak, a rossz meg mindent jobban tud, és mindenben ő dönt, ha ért hozzá, ha nem! A normális beosztottak meg menekülnek mellőle, csak a talpnyalók maradnak! Lásd Palkovics kontra Pokorni.......

Dickon 2018.12.12. 21:50:43

@neko1967:

:)
Tehát beosztott vagy.

neko1967 2018.12.12. 21:51:05

@6.Lenin:
Kik loptak, fidesspatkány?
Ki is épített stadiont közpénzből a földjére?

Kinek a veje lopott milliárdokat?

Mesélj!

BiG74 Bodri 2018.12.12. 21:51:39

@nincs1itt:
Nem tudom, de ha igen, akkor duplán számít a csaj a kocsmai bunyóban.

David Bowman 2018.12.12. 21:52:14

@vénkujon: Az országnak pl olyan, aki jobban csinálja Viktornál.

neko1967 2018.12.12. 21:52:20

@Dickon:
Ennyi jött le?

Te még az átlagnál is butább fidesspatkány vagy.... .

Gábris szomszéd 2018.12.12. 21:53:53

@6.Lenin: Na állj neki és cáfold majd őket pontról pontra.

A korrupció 2010 és 2018 közötti magyarországi helyzetét bemutató Fekete Könyv két részre tagolódik. Míg az első rész hazánk korrupciós kockázatát és kitettségét, valamint a közpénzekkel való visszaélést megvalósító korrupció fő megvalósulási formáit és módszereit mutatja be, addig a második rész 106 konkrét korrupciós eset rövid leírását és tipizálását tartalmazza.

- Ilyen például a 3-as metrószerelvények oroszoknak adott felújítása,
- az 1956-os emlékév haveri cégeknek kiosztott milliárdjai,
- a cigányság felzárkóztatására szánt „Híd a munka világába” milliárdok eltűnése,
- a koncessziók (kaszinó, trafik) pofára való osztogatása,
- a rettenetesen drága Liget-projekt,
- az orosz Paks2-biznisz,
- a haverokat időben kimenekítő Quaestor-ügy,
- a békemenetes CÖF-nek adott MVM-támogatás,
- az uniós pénzek visszaosztásáról szóló Voldemort-ügy,
- az Orbán környezetében mozgó Interpol-körözött Ghaith Pharaon ügye,
a széteső Várkert-bazár,
- vagy éppen a túlárazott Budapest-Esztergom vasútvonal-felújítás.
- Elios ügy (OLAF)
- stb.,stb.

A kötetben leszögezik, hogy a korrupció súlyos formái a 2010 előtti időszakban is jelen voltak Magyarországon, ugyanakkor ez a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszerének szétzilálása miatt rendszerszintűvé vált.

„A jelenlegi korrupció ilyenformán túlmutat a tranzakciókon, a hagyományos vesztegetésen és kenőpénz-fizetésen, és rendszerszintű jelleget ölt. A legfontosabb korrupciós kockázat magának az intézményrendszernek az eltorzulása.” – szerepel a dokumentumban.

Magyarországon tehát mindent a korrupció mozgat, nem lehet Fidesz-kapcsolatok nélkül életben maradni, az Orbán Viktor felé kimutatott lojalitás pedig fontosabb erény, mint a tehetség, a tisztesség vagy a szorgalom.

alfahir.hu/2018/03/12/fekete_konyv_korrupcio_civitas_intezet_transparency_international

David Bowman 2018.12.12. 21:54:09

@neko1967: Épp csak a népnek lett szarabb.

Lámlenge 2018.12.12. 21:54:59

@neko1967:
Ideböfögtél nekem valamit, aminek semmi köze a megjegyzéseimhez.
Le “fidesspatkanyozol”, amit nem értek és nem minősítek... Nyilván ez az egyszerű reakciód a veled egyet nem értőkkel szemben.
Hogy a lényeget is érintsem: Továbbra sem értem, hogy a “demokrácia egyetlen védelmezői”, a “mindenkit elfogadó liberálisok” miért nem tudják elfogadni azt, ami nekuk nem tetszik. Ebben az esetben azonnal lehet törvényt szegni, zavarogni, forgalmat zavarni, tüntetni. ???

Dickon 2018.12.12. 21:55:00

@neko1967:

:DDD
Ebből egyértelműen ez jön le. Más nem is lehet. És egy sértett beosztottnak nehéz is elmagyarázni ,hogy miért hülyeség az a mondás.
:)

GNDL 2018.12.12. 21:56:51

A közvetítések és videók szerint Orbán könnygázt vetett be a Kossuth téren a túlnyomó rész fiatalok és nagyon fiatalok ellen... tehát azok ellen akik még akkor is fiatalok lesznek amikor a Fidesz-KDNP kádárista nyugger szavazói már a föld alatt lesznek. :)

Csak úgy mondom a fideszes trolloknak és a minket hivatalból olvasó orosz szolgálatoknak, hogy Orbán most bukott meg hivatalosan is. :)

Szóval ennyi volt, lehet csomagolni kedves fideszes elvtársak... a lopott pénzt majd tessék lerakni a határnál mielőtt menekültök haza Oroszországba. :)

BiG74 Bodri 2018.12.12. 21:56:56

@Gábris szomszéd:
Á ez nem számít semmit, mert akikkel vitatkozol, azok mindig is bírták a lopás azon formáját, amit ők valósítottak meg. Tehát teljesen felesleges Ali baba és a rablóbanda kérdezgetése az eltűnt karaván ügyében.

Dickon 2018.12.12. 21:59:19

@David Bowman:

:)
A nép türelmetlen és hálátlan. A legendárium szerint az ebben a ciklusban született kiigazító csomag "sikere" alapozta meg az ország gazdaságának 2008-ig felfelé ívelő pályáját.
:)

vénkujon 2018.12.12. 21:59:34

@David Bowman: mit? a fociszúrkollást? na abba jó vagyok én is. esetleg másra gondolsz?
mondjuk a legjob pinaszőrszámolásba vagyok. vigtor meg a közpénzbe jó. mondjuk ebbe nem cserélnék vele

vénkujon 2018.12.12. 22:00:27

@GNDL: ugy érted, hogy békés tüntetöket vernek a rendőrög?

6.Lenin 2018.12.12. 22:01:48

@neko1967:

Nézz utána, hogy mi is történt valójában 94 és 98 között.
Túl szelektíven szeretnéd láttatni azt az időszakot.

mindjárt hazugságok sorozatával kezdődött. Horn Gyulával soha, mondta kuncze úr, aztán ő verette a nyugdíjasokat, mint a horn kormány belügyminisztere.

BiG74 Bodri 2018.12.12. 22:02:46

@vénkujon:
Annyi közpénzből rengeteg pinaszőrt számolhatnál szőkét, barnát, vöröset.

A tüntetők pedig 2006 -hoz képest báránykák.

GNDL 2018.12.12. 22:02:53

@GNDL: Ja, és még annyit hogy elég jó videók vannak arról hogy kik fújtak könnygázt a tömegbe a Kossuth téren... és bár valószínűleg a "rendőrök" nem elég képzettek ahhoz hogy tudják mit jelent a 21. századi technológia, de pont most szerkesztem ki az egyiküknek a pofáját az egyik videóból, és szeretném tudatni vele hogy meg fogjuk találni... nagyon hamar... :)

vénkujon 2018.12.12. 22:04:07

@BiG74 Bodri: s mégis lefujták öket? ez iszonyu

Behaton 2018.12.12. 22:04:15

@vénkujon:

Nem verik őket, csak csavarlazító helyett könnygázzal fújták le őket.

Lámlenge 2018.12.12. 22:04:17

@guma:
Azaz “a mérce” szerint a magyarok 1%-a, ha igaz. Hát, ennél azért léteznek nagyobb támogatottságok...

Behaton 2018.12.12. 22:06:13

@GNDL:

És mit fogtok csinálni? Beszóltok neki a facebook-on?
:)

Lámlenge 2018.12.12. 22:07:29

@neko1967:
Neked valami frusztrációd van, amit a mindenki “fidesspatkány”-ozásával próbálsz levezetni?
Ne aggódj ennyire, nem éri meg! Küldök neked virtuális Mikuláscsokit!

BiG74 Bodri 2018.12.12. 22:08:08

@vénkujon:
Ez nem iszonyú, ez nagyon jó!

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.12.12. 22:09:34

Ezeket a sárgamellényes tejfelesszájú rendőröket melyik bölcsiből szalajtották? Azokra a tizenéves kopaszokra emlékezetnek, akiket a náci führer hitlerjugendesként az összeomlás végóráiban remegő kézzel tüntetett ki berlin romjain. Orbáncführernek is már csak bölcsisekre futja a fasiszta parlamentjének védelméhez?

vénkujon 2018.12.12. 22:09:42

@Behaton: orbán lefujatta a tüntetőket? ez rettenetes. nem elég hogy egyetemeket záratot be, de ráadásul még nyálkahártyákat is begyullasztot?

neko1967 2018.12.12. 22:10:38

@6.Lenin:
Pontosan tudom mi történt 94-98-ban! Megállt a gazdaság zuhanása, sőt, elindult fölfelé! A Bokros-csomag pozitív hatását ha nyilvánosan nem is, de szűkebb körben a fidess szakpolitikusai - pl Varga Mihály - elismerték! Sőt, 2000-ig az első fidesskormány hasonlóan szigorú fiskális politikát folytatott! De aztán a lovak közé dobta a gyeplőt, és akkor indult be tömegesen a deviza-hitelezés.......

Lámlenge 2018.12.12. 22:10:39

@GNDL: Pontosítanék, két tüntető fújt gázspray-t a rendőrökre, ebből sikerült kihozni, hogy a rendőrség könnygázzal osszlat.

Dickon 2018.12.12. 22:13:15

@GIeccsertetű:

A rendőrségnél is munkaerőhiány van. Már mindenkit felvesznek. Ráadásul, ha a tüntetők jól bírják, akkor szegényeknek még túlórázniuk kell. És ha a tüntetők nagyon jól bírják, akkor a 3 éves komplett túlórakeretüket kimerítik.
:)))))

vénkujon 2018.12.12. 22:14:12

remélem orbí tiszteséges birósági eljárásban fog részesülni az emberek lesprézése miatt! ja ezt épp ma intészte el ez a furfangos fiu. áldás, békesség

Behaton 2018.12.12. 22:14:18

@vénkujon:

Egy diktátor mindenre képes...

GNDL 2018.12.12. 22:14:33

@Behaton: „És mit fogtok csinálni?”

Legyen meglepetés. :) Jó lesz, hidd el. :)

@Lámlenge: Mondom videó van róla te anyaszomorító pöcs. :D

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.12.12. 22:14:36

Remélem orbánctetű azért csukja be a szemét száját, mert a sípból fröcsög a nyál. Meg is érdemli a pofánköpést a férge.

Faszfej_liberalisok 2018.12.12. 22:15:38

@GNDL: szerintem ne emberkedj, nincs az a vpn ami elrejtene téged akkor gyökér vagy hogy Kínából látnak..

vénkujon 2018.12.12. 22:16:01

ha elmeszel a fidiNAV, akkor a fidiBÍRÓSÁG mire ítél? remélem mindenki látta ma, hogy mekora fideszes vagyok!

Gábris szomszéd 2018.12.12. 22:17:04

@6.Lenin: Gondolom már bayerzsótiék is melegítenek a revansra :)

youtu.be/gkFQptqO1dk

Behaton 2018.12.12. 22:17:59

@GNDL:

Leeresztitek a Suzukijának a kerekét? Bekenitek valami büdössel a kapukilincsét? Összefirkáljátok a kerítését?
Valami ilyet tudok elképzelni tőletek.
Biztos jó lesz.
:)

6.Lenin 2018.12.12. 22:18:43

@neko1967:

Sajnos a magyar embere nehezen viseli a jólétet, szenvedéshez van szokva. Ezért vesztettek a jótevők 98-ban, és 2010-ben is.
az igazi szittya magyarnak már elviselhetetlen volt a 98, és 2010 előtti jólét.

azóta szerencsére fürdünk a nyomorban , és le van szarva, hogy nincs hó, így is csúszunk lefelé vidáman.
Imádkozunk is, nehogy vissza jöjjenek a ballibák, megint ránk szakadna az elviselhetetlen jólét. Kinek kell az?

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.12.12. 22:19:51

@GIeccsertetű: Javaslom az ellenzéknek olyan sípok beszerzését, amelynek megfújásakor a sípba kerülő nyál az ellentétes oldalon távozik. Azzal aztán már nyugodtan a fidesztetvek elé állhatnak, és pofánköphetik őket sípolás közben.

BiG74 Bodri 2018.12.12. 22:20:58

@GNDL:
Miért van a rendőr szó idézőjelben?

GNDL 2018.12.12. 22:24:33

@Faszfej_liberalisok: Ja, jellemzően digitális analfabéták a magyar hatóságok... de legyen neked mondva, várom sok szeretettel őket.
:)

2018.12.12. 22:26:03

Számoljunk egy kicsit 8 óra munka+ utazás kb 1.5 óra (oda vissza) + megszavazott túlóra.(nem számoltam egyik kommentelő fideszes szerint napi 1.5 óra)
Ez kb 11 óra. Alszol 8 órát.
És akkor marad mindenre 5 órád naponta. Gyereknevelés, szórakozás, otthoni munka stb.

Na sötét gyökér fideszesek ezt most már ti is megkaptátok. Cigány cár seggét ennyi idő alatt fényesre is tudjátok nyalni. És húzhattok dolgozni.
mellékesen bekaphatják a balosok meg a szakszervezetek is.

GNDL 2018.12.12. 22:29:08

@BiG74 Bodri: Mert ha képesek lennének ellátni feladataikat Orbán és bűntársai már börtönben lennének... ezek akik könnygázt fújkálnak meg ugráltatja őket a kormányzat csak kutyák, szakképzetlen semmirekellő pöcsök...

Lámlenge 2018.12.12. 22:33:34

@neko1967:
Ebben egyetértünk. A Bokros csomag sajnos szitokszó lett, pedig egy konzekvens, szigorú gazdaságpolitikát hozott, ami akkor talán tényleg kellett.
Az más kérdés, hogy mennyire kell a szerénykedés nálunk, amikor Nyugat Európa belőlünk él, a válság alatt is megszorítás nélkül a tőlünk visszavont tőkéből...

BiG74 Bodri 2018.12.12. 22:34:59

@GNDL:
A rendőr csak végrehajtó, nem hoz törvényt, és nem is ítélkezik. Ő csak egy eszköz a mindenkori hatalom kezében. Ezért kár idézőjelbe tenni. Ráadásul a kis bokorugró törzsőrmestert baszogatni, mert kivezényelték a térre, és parancsot adtak neki, hát nem túl jellemes.
Ha önkéntes pártállami csinovnyikot fogtál, esetleg valamelyik bközép beöltöztetett drukkerét, akkor megértem, de ez így, nem korrekt.

flydomi 2018.12.12. 22:36:24

@Faszfej_liberalisok: @flydomi: faszfej, túlórát eddig is havonta kellett kifizetni ezután is in úgy kell.. Faszfej vagy kussoljál ne hazudozzál

Oke birkuci. :))) Alaposan tanulmanyozd a jogszabalyt,ami a te erdekedben is szuletett. :)))) Ha mar egyszer csicska leszel. :)))

BiG74 Bodri 2018.12.12. 22:36:57

@neko1967:
Bammeg belőlünk él a nyugat ! Azta leborult, hát így már értem, te nem?

Sir Bates dö Hól 2018.12.12. 22:38:27

@Faszfej_liberalisok: figyelj, most vagy mellébeszélsz vagy értelmi képességek okán nem érted, hogy miért a választási törvényt kell megváltoztatni... csak az egybitesek körében él az, hogy vannak a "mi" és az "ők", így elég két párt az érdekek megjelenítésére... te például 5%-s küszöb felett sohasem fogsz képviselettel rendelkezni...

BiG74 Bodri 2018.12.12. 22:40:56

@flydomi:
Hamis állítás 5: Havonta kell kifizetni a kereten felüli rendkívüli munkaidőben történő munkavégzést.

Ennek kapcsán a szakszervezetek a legnagyobb problémaként említik, hogy a hároméves munkaidőkeret a törvénytervezetben meghatározott szabályozása alapján – a munkaidőkereten felüli rendkívüli munkavégzésért („túlmunka”) járó díjazás kitolása három évre – a jelenleginél is súlyosabb helyzetbe hozhatja a munkavállalót. Magyarul: legális lehetőséget kap a túlmunka díjazás több évre való elhúzásának lehetősége. Természetesen kollektív szerződés ebben is alkothat eltérő szabályt, így ebben is szükséges lenne a munkavállalói érdekképviselet beleegyezése!

A szakszervezetek mindezek mellett továbbra is tartják azon véleményüket, hogy a kollektív szerződés által megállapítható maximális munkaidőkeret jelenlegi feltételrendszere, a mostani szabályok szerinti 12 hónap, ami, amennyiben 36 hónapra módosulna („technikai vagy munkaszervezési okok”), számos értelmezési nehézséget vet fel a gyakorlatban és a jogbiztonságot aligha szolgálná ebben a formában. Ezen a törvényjavaslat által bevezetni szándékozott új feltételrendszer („objektív vagy műszaki vagy munkaszervezési ok”) sem javít; ez a szabály hasonlóan bizonytalan tartalmú, túl tág és visszaélésekre teremthet alapot. A három év irreálisan sok abból a szempontból is, hogy adott esetben gyakori (különösen a potenciálisan érintett ágazatokban), hogy maguk a munkaviszonyok sem érik el ezt az időtartamot. Ez további szükségtelen elszámolási, adminisztrációs vitákat generálhat.

Itt is kiemelendő, hogy hazánkban a vállalati szintű kollektív szerződések dominálnak, amelyek nem feltétlenül garantálnak valós kiegyensúlyozott alkut (és garanciát) minden esetben. Az eltérés lehetőségének minimálisan magasabb (pl. ágazati) szintű kollektív megállapodáshoz kötése jelentene valós, „megfelelő szintű” garanciát, illetve egyébként motivációt az (ágazati) kollekt...

szakszervezetek.hu/dokumentumok/munkajog/16264-tenyek-es-tevhitek-a-t-3628-szamon-jegyzett-a-munkaido-szervezessel-es-a-munkaerokolcsonzes-minimalis-kolcsonzesi-dijaval-osszefuggo-egyes-torvenyek-modositasarol-cimet-viselo-torvenyjavaslatrol

GNDL 2018.12.12. 22:41:11

@BiG74 Bodri: "kis bokorugró törzsőrmestert baszogatni, mert kivezényelték a térre, és parancsot adtak neki"

A fasiszta hatalom bukásához annak lábait kell kirúgni... én leszarom ki ő, miért nem tanult, mi vitte rá hogy ilyen "munkát" vállaljon, de közénk és Orbán elé állt, akkor viselje is ennek következményeit... esetleg holnap le is szerelhetne, ha kicsit is átérzi saját felelősségét...

neko1967 2018.12.12. 22:43:45

@Lámlenge:
Nem, a "fidesspatkánnyal" csak azt jelzem, hogy felismertem az illető gondolatiságát! A fidesspatkány az, aki bármi csuti gecivel kapcsolatos dolgot, bűnt képes megvédeni,és ha már nem tud mit mondani, akkor Gyucsány, Soros, migráncs....

alöksz róz 2018.12.12. 22:47:24

@Gábris szomszéd: most ebben mi a nagy felfedezés, papám? már 1998-2002 között kiderült, h igaza volt (van).
mondjuk szerintem ma már csurka is másképp vélekedne róluk, akkor még libsinek számítottak, most meg valószínűleg azonos oldalon harcolnának :-)

2018.12.12. 22:48:51

@6.Lenin:

"De nyitott vagyok, ha tudsz egy logikus érvet, esetleg elgondolkodom az eddigieken."

Az kizárt!
A logika és az érvrendszer nálatok fityiszes birkákon már akkor megbukott, amikor megpróbáljátok elmagyarázni, hogy a csúti gennyedék és bandája a jövő, és csakis
azért szavaztok rájuk, mert nincs más alternatíva.

De teszek egy próbát, hátha.

Szóval. Érted-e, hogy ledolgozol 1200 órát - vagy teljesen mindegy, hogy mennyi túlmunkát, mert nem a szám, a jelenség a lényeg -, de a multi 3 évig használja a TE fizetésedet, a TE pótlékaidat, és még csak kamatot sem kell fizetnie, ellenben ha TE mondjuk a 3. év elején találsz magadnak egy munkát máshol, akkor az itt megkeresett túlóra pénzedet akkor is csak a 3. év végén fogod megkapni, ugyanis NINCS benne a jogszabályban, hogy a kilépéskor el kell számolni, hanem csak annyi van benne, hogy a 3. év végén kell kifizetni. Abba most bele sem megyek, hogy ha netán a keleti végeken laksz, és 100 km-es körzetben csak 1 darab - az is magyar tulajdonú - cég adja a munkát, és mondjuk a válságra hivatkozva a 3. év végén csődöt mond, akkor hol a lóvé?

De továbbra is el kellene azon is gondolkodnod, hogy az évi 400 óra túlmunka - amit biztos lehetsz benne, hogy el fog rendelni a multi ott a keleti végeken - mit is jelent számszakilag?

Ha 12 órás műszakban dolgozol, akkor azt jelenti, hogy az eddigi 48 óra helyett, dolgozhatsz 56-ot hetente. Ha csak 8 órás műszakban vagy, akkor 48-at, ami annyit tesz, hogy újra bevezetik a 6 napos munkahetet.

Egy kérdés: Szerinted a mai Y generáció fog-e dolgozni ilyen beosztásban egy cégnél?

Nem nehéz megjósolni, hogy ez a törvény nem fog így, ebben a formában sokáig élni, és nem az impotens ellenzék és a szakszervezetek miatt.
Hanem azért, mert kontra produktív lesz!
Vagy nagyon átfogja rendezni a hazai munkahelyeket, vagy még több fiatal fog elhúzni innen.

Na, most gondolkozz!

BiG74 Bodri 2018.12.12. 22:50:48

@GNDL:
Nem ezt a munkát vállalta.
2006 -ban gyerekkori barátom is Budapesten szolgált, pedig vizirendőr volt. Mindenki dobjon oda mindent, mert kivezényelték egy tüntetésre rendet tartani?
Igen tüntessenek, igen hallassák a hangjukat, és igen lehet összecsapás is, de ezért a legkisebb részt ütni botorság. Semmit nem rúgsz ki, maximum egy magyar család lábát, amely ha nem tüntetőkre vigyáz, akkor az egyszerű közrendre, és lehet tolvajokat fogdos valamelyik szőlőhegyen.
Miért Kovács 2 tizedest baszogatod, miért nem a kósa lalát, kövért, orbánt, pokornit, dajcsot?

alöksz róz 2018.12.12. 22:53:46

@Behaton: "Ezek nem hajléktalanok." - majd azok lesznek, csak tudjuk meg, kik voltak

neko1967 2018.12.12. 22:56:21

@6.Lenin:
Idióta fidesspatkány!
98-ban azért vesztettek, mert volt második forduló! Ha Torgyán nem lépteti vissza az embereit, megalakult volna a második Horn kormány! 2010-ben megbüntették a baloldalt a szavazók, tiszta sor. De nem véletlenül törölte el a második fordulót a csuti geci! Pontosan tudta, hogy a régi szabályok szerint lehet hogy nyer, de kétharmada biztos nem lesz! Sőt egy megfelelő második körös ellenzéki összefogás esetén akár veszíthet is, mint a baloldal 98-ban.

Szerintem 2022-re már úgy fogják alakítani a szabályokat, hogy már 30-35%-kal is meglesz a kétharmad! Vagy csak a kormánypárti ellenzéki pártok indulhatnak, mint a Szovjetúnióban Putyin elvtárs alatt!

Jakab.gipsz 2018.12.12. 22:57:07

@GNDL: A jó édes akárkid a fasiszta.

Arra viszont mérget is vehetsz, hogy a sátánfajzat Soros globalista nyitott társadalmából, politikailag korrekt társadalmából nem kérünk.

GNDL 2018.12.12. 22:57:53

@BiG74 Bodri: Jó, oké, magyarázkodhatsz, de tudom hogy hülyeséget beszélsz. Én is mondhatnám hogy a fél családom rendőr volt Baranyában és Csongrádban, többen közülük tiszti és parancsnoki rangban felsőfokú végzettséggel, ők is a kétezres évek második felében unták meg ezt a sok faszságot amit a politika művel velük, és léptek az állományból, ráadásul egybehangzóan azt állítják még az állományban szolgáló barátaik és ismerőseik véleménye alapján hogy 2010 után jóval rosszabb a helyzet mint volt 2006-07 környékén... de em mondom ezt, mert nem tudom bizonyítani. :)

Szóval akinek van gerince, rátermettsége az megy onnan... nem írok hülyeségeket.

GNDL 2018.12.12. 23:00:15

@Jakab.gipsz: Nacionalizmus, antiszemitizmus, rasszizmus, idegengyűlölet, önkényuralom, központosítás, jogállamiság leépítése, szubszidiaritás felszámolása, és többek közt a vezetőben való feltétlen hit...

Orbán és hívei definíció szerint fasiszták, nem én találom ki, pöcsöm. :D

Gandosz 2018.12.12. 23:00:18

Ha a túlóratörvény mellett tüntetést szerveznék, akár 100 ezer embert is utcára tudnék vinni. Szánalmas ez az ellenzék.

2018.12.12. 23:01:12

@Jakab.gipsz: ezért mennyi túlóra pénzt kapsz a low budget napóleon gazdádtól?

GNDL 2018.12.12. 23:04:24

@Jakab.gipsz: „globalista nyitott társadalmából, politikailag korrekt társadalmából nem kérünk”

Egyrészt a politikai korrektség a közbeszéd kulturált formája... nem is csodálom hogy a magadfajta fideszes parasztok nem kérnek ebből, titeket anyátok sem szeret mert civilizálatlan és műveletlen emberszabásúk vagytok. :D

Másrészt meg harcolhatsz a nyílt társadalom ellen, de akkor bazmeg mondd le internet és kábeltévé előfizetésed, dobd el a telefonod, laptopod, tableted, zárkózz be a tanyádon a parasztházadba, deszkázd be az ablakot, zárd be az ajtót és dobd el a kulcsot... csak így tudod megvédeni magad a nyílt társadalomtól... esetleg szólhatnál a fasiszta haverjaidnak is hogy tegyenek így, de ha elzárkózol mindentől hogy faszomba szólhatnál nekik?! :D

2018.12.12. 23:04:29

@Gandosz:
az a 100ezer fidesznyik túlóra nélkül is megkapja a plusz pénzt!

Behaton 2018.12.12. 23:08:08

@GNDL:

Szerintem pedig @BiG74 Bodri: -nak igaza van.
Tételezzük fel, hogy megtalálod Kovács 2 tizedest és mivel kemény és fasza csávó vagy, úgy kibaszol vele, hogy ott hagyja a rendőrséget. Könnyen előfordulhat, hogy a mi Kovácsunk ezek után csak rosszabbul fizető helyen tud majd elhelyezkedni, ami miatt családja, a kis Kovács Peti és a kis Kovács Patrícia fog szívni.
Eközben Orbán és családja tovább gazdagodik, a Fidesz újabb választásokat nyer...stb.

Vajon az egykori Kovács 2 tizedes kire fog haragudni.

A feletteseire, aki kivezényelték?
A tüntetőkre?
Rád, aki lenyomozta, felnyomta és jól kibaszott vele?
Orbánra?

Miért nem mégy el a súlypont Fidesz irodába és vered orrba az ott dolgozó apparatcsikot?
Annak több értelme lenne.

Sir Bates dö Hól 2018.12.12. 23:10:14

@nincs1itt: neked, nekem marché noël, ja, mivel tisztáztuk, hogy itt lakom, hallottam: sz'tem a köcsög németek miatt volt az egész, mert hamarább kiengedték, mikor náluk ült: mit akarsz? az ember 27 alkalommal volt elítélve fro, no, svájc területén, valamiért most bekattant, de már van olyan elmélet is, hogy a kormány csinálta, le pen már tiltakozott is, hogy okés a gyász, de nehogy már ne tiltakozhasson, mit akarnak megtiltani, ha nem tudják kezelni a helyzetet, akkor ők nagyon szívesen átveszik a felelősséget:-)... figyelj, még csupán az elkövető személye ismert, ott, ahol történt, nem két embert, hanem egy tucatot kellett volna likvidálnia csukott szemmel is (úgy képzeld el, hogy 5,5fő/m²!), sz'al hál istennek nagyon béna volt, annak ellenére, hogy nem tudsz bejutni, csupán motozás után a területre (láttad a képét? őt pl. tutira tetőtől talpig), ellenben lőfegyverrel és késsel rendelkezett...

amennyiben nem érzed, hogy a fidesz mennyire megpuccsolta a választási törvény megváltoztatásával a demokráciát, akkor mit magyarázzak? ez olyan, mint a BL: aki túljut az első körön, az annyival aránytalanul több pénzt kap, hogy megveheti a legjobb játékosokat, s így kiiktatja a versenyt (erre hozták az átigazolási limitet, melyet pont leszartak a köcsög oligarcha tulajdonosok, csicskáztatva az uefa-t)... nem kedveltem soha schiffert, de abban igaza volt, hogy a demokrácia pénzbe kerül... most két lehetőség van: öngyulladás, azt elszaladnak vagy mindenki összeáll, mint ahogy '14-ben kellett volna, a program, visszahozni a választási törvényt, leváltani a kinevezetteket, új választásokat kiírni...

neko1967 2018.12.12. 23:11:05

@Látens Inszinuáció:
Nagyjából egyetértek veled, kivéve az impotens ellenzéket, mert ma minden rendelkezésre álló eszközt igénybevéve elég potens volt!

Az hogy kevesebben szavaztak rájuk,az nem csak az ő hibájuk.

Az egyik ellenzéki politikusnő mondta, hogy járták a kampányidőszakban a vidéket, beszélgettek az emberekkel, terjesztették az igét, ahogy kell!

Elmondta neki az öreg nyugdíjas néni, hogy igen a korrupció az rossz, az unokája külföldön van, az egészségügy is rossz, az utak rosszak, szóval sok a baj. "Akkor kire tetszik szavazni? A fidessre! Miért? Mert megvéd migráncsoktól! És tetszett már látni migránst? Igen a tv-ben mutatták, csúnya fekete ember!" (Hajdúszoboszlón láttam egy fekete bőrű csajt a strandon, olyan volt mint egy gyönyörű ébenfa szobor!)

Sajnos minnél alacsonyabb a végzettség és a műveltség, annál nagyobb a fidess támogatottsága. Nem véletlen, hogy a legnagyobb szavazati arányt a romák álltal lakott falvakban érták el!

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.12.12. 23:12:18

@GNDL: "Nacionalizmus, antiszemitizmus, rasszizmus, idegengyűlölet, önkényuralom, központosítás, jogállamiság leépítése, szubszidiaritás felszámolása, és többek közt a vezetőben való feltétlen hit...
Az antiszemitizmus nem áll meg, mert orbánc és pereputtya színzsidó. Ettől függetlenül a csuti törpe egy zsidó, aki fasiszta(egy zsidó is lehet fasiszta ugyanis). Ami még fennáll ennél a színfasiszta bandánál az az erőszakos politika és militarizmus(TEK, parlamenti őrség) erősítése a definíció szerint.

2018.12.12. 23:13:50

@GNDL:

+1 :D

A minidúcse mai nyilatkozata, remek látlelet.

"„Mindenkire figyelek, a szakszervezetekre különösen, követem a véleményüket, tisztelem is a vélemény-nyilvánítás szabadságát, és megfontolom mindig a fölvetett érveket. Ez esetben szerintem a fölvetett érvek súlya jóval csekélyebb, mint maga a törvényjavaslat súlya, ez jó törvény és jót fog tenni a munkavállalóknak” - tette hozzá a miniszterelnök."

Ehhez hasonlót kb 10 éve nem olvastam posztkommunista országok vezetőitől. Itt az E/1-re gondolok.

alöksz róz 2018.12.12. 23:16:29

@neko1967: a gazdasági növekedés már 92-93-ban beindult, ezt vágta agyon a bokros csomag, ami gazdasági visszaesést eredményezett. nézd meg nyugodtan az adatokat.

Sir Bates dö Hól 2018.12.12. 23:16:58

@guma: ott kellene lenni mellettük (persze én nem tudom, hogy ha moon lennék, akkor mit csinálnék... itt mondjuk felvonultak: időm, mint a tenger, jó társaságban voltam, mi kell még?)

BiG74 Bodri 2018.12.12. 23:17:16

@GNDL:
Az a hülyeség, hogy nem érted, mi az a rendőr. Nem érted, hogy helye és szerepe van a civilizált társadalomban. Anarchikus gondolkodásban jól hangzik amit mondasz, de a való életben ez ökörség. Naiv elgondolás, nem túl életszerű, nem is emberi. Másrészről a tüntető az aktuális jogilag elfogadott rend ellen is fordulhat, ha megszegi a gyülekezési szabályokat. Azokat a szabályokat amiket nem a rendőr hozott, hanem a demokratikusan megválasztott országgyűlés. Tudom a mondat második fele röhejesen hangzik, de az egyszerű és tagadhatatlan tény, hogy a fityisz jelenlegi hatalmát nem a rendőrök hozták létre és tartják fent. Másrészről le merem fogadni, hogy a kivezényelt rendőrök nem vezető beosztásúak, esetleg nyomozók, vagy helyszínelők.
Majd ha TEK állja el a tüntetők útját a páncélozott járműveikkel, éles fegyverzettel, komoly fegyverzettel, akkor legyél ilyen aktív.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.12.12. 23:18:34

@Sir Bates dö Hól: A fidesz a választást számítógépes programmal elcsalta. A programot az oroszok adták, amit előtte már kipróbáltak. Nemhiába volt rendszerleállás a választás közben. Így manipulálják a parlamenti szavazásokat is. Ha nincsenek elegen, akkor is egy számítógépes program elintézi, hogy többen legyenek. Elég furcsa érdekesség, hogy az ellenzéki szavazók ma nem voltak a helyükön, és nem szavaztak, ennek ellenére a szavazásnál be lettek számolva a program által.

Sir Bates dö Hól 2018.12.12. 23:20:14

@Gábris szomszéd: aha, a csávó pont strasbourgban született, csak akkor élt máshol, mikor börtönben volt...

GNDL 2018.12.12. 23:21:11

@Behaton: "Kovácsunk ezek után csak rosszabbul fizető helyen tud majd elhelyezkedni"

Árufeltöltőként többet keresne kevésbé veszélyes munkakörben...

Ha meg arra is alkalmatlan, akkor bazmeg... :D

alöksz róz 2018.12.12. 23:24:01

@neko1967: "Nagyjából egyetértek veled, kivéve az impotens ellenzéket, mert ma minden rendelkezésre álló eszközt igénybevéve elég potens volt!" - mit jelent szerinted az a szó, hogy potens?

neko1967 2018.12.12. 23:25:01

@BiG74 Bodri:
Én nem bántom a rendőröket, mert korrektűl bánnak a tüntetőkkel! A kérdés az, hogy ha olyan parancsot kapnak, hogy az egyébként gyülekezési jogukat gyakorló - nem 2006-os futball huligánok! - állampolgárokat szorják szét, mit tesznek? Könnyen előfordulhat - mert kis ország vagyunk - hogy az ismerősével, vagy akár a rokonával kerül szembe! És egyébként a túlóra őt is sújtja!

élhetetlen 2018.12.12. 23:25:13

@Sir Bates dö Hól: „bár se tyúkszaros udvar, se desznyószag nincs ott, így hiányolni fogja az otthon melegét.”. Ne aggódj érte. Lovarda lesz, a lószarnak is van szaga.

alöksz róz 2018.12.12. 23:26:41

@neko1967: "Az egyik ellenzéki politikusnő mondta" - akkor biztos igaz.

neko1967 2018.12.12. 23:28:40

@alöksz róz:
Itt ebben az összetételben cselekvőképes! Tudom, hogy ez nem volt sok, de egyrészt nem sok jogi vagy bármilyen eszköz állt a rendelkezésükre, másrészt kezdetnek nem rossz!

BiG74 Bodri 2018.12.12. 23:28:58

@neko1967:
Az majd akkor kiderül. Bárhogy is történik majd, ha odáig el jut ez a hatalom, akkor is vízválasztó lesz.

Sir Bates dö Hól 2018.12.12. 23:30:35

@Faszfej_liberalisok: figyú, ha valamivel biztosan lehet számolni, akkor az az, hogy semelyik, ismétlem, semelyik magyar államigazgatási informatikai rendszer sem működik... de szerintem gyorsan jelentsd fel a kollegát a zöld vonalon...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.12. 23:31:22

Pontosítsunk! Nem Orbánra 51%, 2,8 millió ember szavazott. A TÖBBSÉG.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.12. 23:32:16

Pontosítsunk! Nem Orbánra 51%, 2,8 millió ember szavazott. A TÖBBSÉG. Orbánnak semmiféle 10% előnye nincs, hanem 2% HÁTRÁNYA.

neko1967 2018.12.12. 23:32:52

@alöksz róz:
Az a baj, hogy nem tudom a politikusnő nevét!

De ilyen gondolkodású emberekkel személyesen is találkoztam! Sőt, a boldogult emlékű Hír tv Frontvonal című műsorában egy választó szinte szó szerint ezt mondta! Minden szar, de azért a migráncs az aduász!

Sir Bates dö Hól 2018.12.12. 23:34:24

@BiG74 Bodri: sz'tem kkeuban aki elmegy rendőrnek, az azért tudja, hogy az elnyomó államot támogatja (mondjuk froban is)...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.12. 23:36:26

az ellenzék nem rájött valamire, hanem most jött el az a törvény, amely az emberek 80%-a szerint disznóság, a Fidesz áterőltette, a Fidesz még azt is megtette, hogy a parlamentben megszegte a demokráciát, és egyben szavazott 2000 módosítványról. és az ellenzék ezt nagyon helyesen emlékezetessé akarta tenni, hogy belevésődjön a szavazk fejébe: TE TETTED EZT VELÜNK, ORBÁN.

neko1967 2018.12.12. 23:36:49

"Kovács szerint „néhány tucat, magáról megfeledkezett, társadalmi támogatottsággal nem bíró ember” balhézott"

Hát igen..... A több mint kétmillió választópolgár az smafu......

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.12. 23:38:36

@alöksz róz: "- mit jelent szerinted az a szó, hogy potens? "

hogy seggbebaszták Orbánt.

neko1967 2018.12.12. 23:42:02

@math0:
Igen ez így van! És ha hájas laci szétbírságolja az ellenzéki képviselőket, ezzel összehozhatja a civileket az ellenzéki pártokkal! Eddig a legtöbb tüntetésen direkt kérték, hogy ne hozzanak pártlogókat, de most érezhetik úgy, hogy most "értünk emelték fel a szavukat/sípjukat, és ezért büntetik őket is"!

Sir Bates dö Hól 2018.12.12. 23:42:21

@Gandosz: "Ha a túlóratörvény mellett tüntetést szerveznék, akár 100 ezer embert is utcára tudnék vinni. Szánalmas ez az ellenzék."

a lengyel vendégtüntetők azok a 100k fölött vannak? és határontúliakat is beleszámolod? a nyugdíjasok?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.12. 23:43:11

@alöksz róz: "ezt vágta agyon a bokros csomag,"

megszorításokat kellett bevezetni, például 30%-os infláció volt, te baromarc!

tradingeconomics.com/hungary/inflation-cpi

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.12. 23:44:37

@Gandosz: "Ha a túlóratörvény mellett tüntetést szerveznék, akár 100 ezer embert is utcára tudnék vinni. "

EU-s buszokkal más pénzén biztos.

BiG74 Bodri 2018.12.12. 23:46:03

@Sir Bates dö Hól:
Szerintem aki ennyire tudja, az a belügyminiszter, meg a politikailag támogatott, kinevezett főkapitányok, meg a magasabb nyomozati osztályvezetők.
Most tényleg baszogatjátok azt aki, tegnap még jogosítványt, meg forgalmit ellenőrzött, ma pedig parancsra megy sorfalat állni? Ő támogatja az elnyomó - választott- hatalmat, nem a polt petike, az áderka, meg a több mint 100 képviselő, aki úgy leszavaz bármire, hogy azt se tudja mi az? Az a szerencsétlen rendőr támogatja az elnyomó hatalmat, nem az a sok elvakult fidesznyik aki szerint csak egy párt kell az országba? Nem azok a polgármesterek, vállalkozók akik bármilyen aljasságot megtesznek a fityiszért? Nem az irma néni aki kezet csókol a vityának, meg a savazó bácsi, meg a börtönviselt focidrukker, aki elhivatottságból védi a fityisz székházat, és lökdösődik népszavazási beadvánnyal? A rendőr baszod, az az elnyomó államot támogatja.
Hát kurva nagy baj van a fejetekkel, az biztos.

neko1967 2018.12.12. 23:47:04

Az örülünk vincent tumblr oldaláról:

"Arra a kérdésre, hogy belefért-e az ellenzék parlamenti tiltakozásának formája a demokratikus keretekbe, Orbán annyit mondott: „Bízzuk ezt a történészekre.”

Mint történész, azt mondom, hogy a mai napnak simán helye lesz a történelemben. Mint magánember. azt mondom, hogy még a guillotine is belefért volna a demokratikus keretekbe."

élhetetlen 2018.12.12. 23:49:49

@6.Lenin: Igazad van. „Ennyi balfasz, és ezeket valakik -sajnos- megválasztották képviselőjüknek.”. Semmit nem tudnak tenni a 2/3-dal szemben. Ki kell rúgni őket a parlamentből, feleslegesek. Aztán a fideszes képviselőket is, csak más okból. Minek ül ott annyi ember, hogy megnyomja a parancsba kapott gombot. Esélye sincs adott esetben a saját választóit képviselni, mert a párfegyelem. Ki velük. Elég egy ember, Orbán, elő sem kell terjeszteni a törvényjavaslatot, ő tudja, hogy úgyis elfogadja, elég lenne, hogy megnyomja a megszavazza a saját ötletét gombot, és kész a törvény. Nem lenne egyszerűbb? Mert most is ez van, csak sok emberrel, csak ezen nem lehet nevetni és szórakozni, mert kétségbeejtő.

miketbeszéltek 2018.12.12. 23:53:39

@balcán maxval bircaman: Megjött Pistike, akinek mindenről az jut az eszébe....Annyira lejáratod a keresztény konzervatívizmust, hogy komolyan felmerült bennem, hogy Te vagy egy Soros-célokat szolgáló ügynök....Persze, csak a pánszláv érdekek után.....

miketbeszéltek 2018.12.12. 23:55:47

@alöksz róz: "a gazdasági növekedés már 92-93-ban beindult, ezt vágta agyon a bokros csomag, ami gazdasági visszaesést eredményezett. nézd meg nyugodtan az adatokat."

Helyesen: a Bokros csomag megtakarítási teremtettek alapot az első Fidesz kormány osztogatásainak...

élhetetlen 2018.12.12. 23:57:28

@Faszfej_liberalisok: Semmit nem tudnak tenni a 2/3-dal szemben. Ki kell rúgni őket a parlamentből. Aztán a fideszes képviselőket is, csak más okból. Minek ül ott annyi ember, hogy megnyomja a parancsba kapott gombot. Esélye sincs adott esetben a saját választóit képviselni, mert a párfegyelem. Ki velük. Elég egy ember, Orbán, elő sem kell terjeszteni a törvényjavaslatot, ő tudja, hogy úgyis elfogadja, elég lenne, hogy megnyomja a megszavazza a saját ötletét gombot, és kész a törvény. Nem lenne egyszerűbb? Mert most is ez van, csak sok emberrel. Minek az a sok fideszes képviselő, aki egy madzagon mozog?

dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ 2018.12.12. 23:58:07

@GIeccsertetű: szerintem inkább te meg a rühes pereputtyod érdemli meg hogy az orbán rendszer cselédjei vagytok. Remélem jó szarul keresel és a hónap végén a küszöböt rágjátok te közmunkás köpedék.

Realista60 2018.12.13. 00:01:45

Hajrá ellenzék! Gratulálok nektek! A mai napon a környezetemben élő fissz-fasszoknak is kinyílt a szeme és csak lesnek, mint majom a fürdőkádban, hogy, hogyan is hihettek, az őket is szembe röhögő bandának! Láttátok Rogán vigyorát, meg orsós vendel zsebre dugott kézzel történő "megtisztelését" az országgyűlésnek nevezett bandának. Most már az eddigi fityisz rajongók is látták és megdöbbentek, hogyan is történik egy törvény megszavazása, a saját bőrükön érzik! Az Orsós kormány nem fogja túlélni a következő fél évet! Bukni fognak, mert ez törvényszerű és logikus volt, túltolták a biciklit! VÉGE! Mit szól majd ehhez a világ? Csak nézzétek fideszes fasszopók!

Sir Bates dö Hól 2018.12.13. 00:02:38

@Gábris szomszéd: ezt tudod, hogy ki mondta?
"Sosem voltam gerinctelen, agymosott fideszes, és abban is reménykedem, ha „én” mondom, talán meg is hallgatják. Nem tetszik a Habony–Lázár–Rogán-féle tengely, és az sem, hogy ma feltétlen lojalitással és szervilizmussal lehet pozíciót, befolyást szerezni, nem old school polgári értékek képviseletével. Nem tetszik a Fidesz, amiben nokiásdobozok vannak. Nem ezért a Fideszért verettem össze magam 2006-ban."

élhetetlen 2018.12.13. 00:13:24

@Dickon: „az okos főnök butább a beosztottaknál, a buta főnök meg okosabb a beosztottaknál". Nem érted, ugye? Megpróbálom elmagyarázni. Az okos főnök meghallgatja a beosztottját, mert hátha adott kérdésben okosabb, mint ő, tehát bevállalja, hogy esetleg nem ért mindenhez, azaz adott kérdésben butább a beosztottnál. A buta főnök okosabb a beosztottnál, ő tuti mindent jobban tud, akkor is, ha nem, minek hallgatna meg akárkit. Örülök, hogy segíthettem.

Sir Bates dö Hól 2018.12.13. 00:14:26

@BiG74 Bodri: persze, egyénenként még szimpatikus is lehet (mondjuk én mindig is a másik oldalon voltam, egy korrekttel sem kerültem soha kapcsolatba, általában korruptak és visszaéltek a hatalmukkal, de biztos én vagyok szerencsétlen), de tömegben, egy ilyen helyzetben igen, azt támogatja, az állam mindig elnyomó... aki tek-es, az meg végképp kuka... nem tudom hanyas vagy, ha 74-es akkor is emlékezned kellene, hogy a rendőr moon, de egész kkeuban mindig is a hatalmat támogatta, soha sem a közrendet vagy a népet... a hatalom meg mindig is elnyomó volt...

2018.12.13. 00:20:18

súlyos kérdés, vv krisztián kit hívott ki a villában eközben?

Faszfej_liberalisok 2018.12.13. 00:22:44

@Sir Bates dö Hól: a hatalom minden formája elnyomó, Japántól Amerikáig, sehol nem lesz más a politika. A probléma maga a demokrácia. Fasz rendszer.

alöksz róz 2018.12.13. 00:31:27

@miketbeszéltek: "Helyesen: a Bokros csomag megtakarítási teremtettek alapot az első Fidesz kormány osztogatásainak..." - itt most sajnos nincs helyesen, vagy nem helyesen, én így látom, te úgy látod... a bokros-csomag nem gazdasági fellendülést, hanem visszaesést okozott.
(ezekre a megszorításokra építő stabilizációs programok már csak ilyenek... ezt mára már az imf is belátta)

a bokros-csomagnak nem voltak "megtakarításai". voltak ugyan pozitív hatásai, az tény (pénzügyi egyensúly megteremtése, ez tényleg fontos volt), de a negatív hatások mellett erősen kérdéses, hogy mennyire érte meg. és hogy így kellett volna-e elérni.
visszavetette a gazdasági növekedést, visszavetette a fogyasztást, megnövelte az inflációt stb. ja meg kiépítette az olcsó munkaerő országát...
hát kösz, főleg ezt az utóbbit hagyhatták volna a picsába.
szerintem amiket te "megtakarításoknak" hívsz, azok a privatizációs bevételek.

alöksz róz 2018.12.13. 00:34:16

@Sir Bates dö Hól: ja, nem, mégse urbán flóri. ő biztos nem használna olyan kifejezést, hogy szervilizmus.

GNDL 2018.12.13. 00:35:56

@BiG74 Bodri: „Nem érted, hogy helye és szerepe van a civilizált társadalomban.”

Ott igen... de a magyar társadalom mióta civilizált? :) Ahhoz az is kéne hogy képesek legyenek őrködni saját jogállamiságuk felett... saját szabadságjogaik felett... most erre mit mondjak?! :)

„Azokat a szabályokat amiket nem a rendőr hozott, hanem a demokratikusan megválasztott országgyűlés.”

Ööö... a jelenlegi gyülekezési törvényt egy _nem_ demokratikus módon megválasztott törvényhozás módosította. Szóval innentől fogva valahogy nem tudok azok mellett kiállni akik illegitim törvényhozás jogszabályait akarják betartatni.

Ez egy inkább értelmiségi/filozófiai vita, ezen a szinten ezek a „rendőrök” akiket Orbán a pöcsüknél fogva rángat csak abból a szempontból relevánsak hogy éppen kiknek az érdekeit szolgálják.

És most éppen nem a _mi_ érdekeinket. Tehát nem a magyar polgárokét...

„Másrészről le merem fogadni, hogy a kivezényelt rendőrök nem vezető beosztásúak, esetleg nyomozók, vagy helyszínelők.”

Azok a csendőrök meg azok a hungarista karhatalmisták sem azok voltak akik deportálták anno a zsidókat... azok a munkásőrök sem akik a parasztokat deportálták, meg a termelőeszközöket „segítettek” beszolgáltatni... menti ez őket bármiben is? A történelemkönyvek ugyan úgy emlékeznek róluk, mint akik az elnyomó hatalmat szolgálták.

„Majd ha TEK állja el a tüntetők útját a páncélozott járműveikkel, éles fegyverzettel, komoly fegyverzettel, akkor legyél ilyen aktív.”

Muhaha, azok a pöcsök maroknyian vannak, elég lesz egyiküktől fegyvert szerezni és egy tárral le lehet majd kapni az összeset... szóval jobb ha felkészülnek rá, ha ilyesmit terveznek, hogy örökké nem tartanak ki... hullani fognak ők is mint a legyek az első sortűz után... :)

alöksz róz 2018.12.13. 00:37:03

@math0: "megszorításokat kellett bevezetni, például 30%-os infláció volt, te baromarc!" - te ostoba gyökér, hát pont a bokros-csomagtól ugrott fel 30%-ra :D :D
ekkora segget, tejóisten...
phd... muhaha.

alöksz róz 2018.12.13. 00:39:25

@neko1967: "Itt ebben az összetételben cselekvőképes" - és mit cselekedett az ellenzék?
és mi lett az eredménye a cselekedetének?

alöksz róz 2018.12.13. 00:59:27

@alöksz róz: fütyült a sípjával, azt cselekedte...

alöksz róz 2018.12.13. 01:00:18

@alöksz róz: és megfájdult a orbán füle, az lett az eredménye...

Sir Bates dö Hól 2018.12.13. 01:02:16

@alöksz róz: nekem ez tetszik, eddig sem volt kormányzás, ezután sem lesz, de legalább zajlik az élet...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.13. 01:02:34

@alöksz róz: "voltak ugyan pozitív hatásai, az tény (pénzügyi egyensúly megteremtése, ez tényleg fontos volt), de a negatív hatások mellett erősen kérdéses, hogy mennyire érte meg. és hogy így kellett volna-e elérni."

Nem szűnsz meg fasznak lenni?

A bokroscsomag baromi szarul volt véghezvíve, természetesen nem így kellett volna. Megérte? Nélküle tovább mentünk volna lefelé. Így viszont megalapozta a következő évtized gazdasági fejlődését. Ebben különbözött a második orbán kormány kiigazításától, ami egy évtizedes lecsúszást alapozott meg. A bokros egy égbekiáltó nagy fasz volt, de nem nagyobb, mint az eltolcsi. A pufajkás egy kommunista volt, de nem akkora, mint a geci. És a pufajkás demokrata értékeket villantott, míg a geci bolsevik diktatúrát alakított ki.

Sir Bates dö Hól 2018.12.13. 01:05:30

@Faszfej_liberalisok: sz'tem a legkevésbé elnyomó forma, de igazad van, a hatalom nem helyes...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.13. 01:07:58

@alöksz róz: "fütyült a sípjával, azt cselekedte..."

Legalább látott a geci egy fütyülőt. A sajátját úgyse látta évek óta a pocakjától.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.13. 01:09:16

@alöksz róz: előtte is volt 20%-on az infláció, faszfejkém, ezenkívül folyó fizetési mérleg hiány volt, és államháztartási hiány, és államcsőd fenyegetett

az alapokat olvasd már el, te elmebeteg Fidióta!

hu.wikipedia.org/wiki/Bokros-csomag#El%C5%91zm%C3%A9nyei

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.13. 01:11:52

@Faszfej_liberalisok: "A probléma maga a demokrácia. Fasz rendszer. "

íme a Fidesz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.13. 01:12:31

@Faszfej_liberalisok:

@Faszfej_liberalisok: "A probléma maga a demokrácia. Fasz rendszer. "

íme a Fidesz. szerintünk a Fidesz a fasz. meg te is.

LAM 2018.12.13. 01:16:12

@GNDL:

"Ezzel szemben Orbánék választási rendszerét Orbánék hozták létre 2011-ben, azt a fideszes fasiszta söpredéken kívül senki nem támogatja, ráadásul a választási törvények módosítása szembe ment a parlamentáris demokrácia alapvető normáival is."

Ez hülyeség.

Magyarországon 1990 óta vegyes választási rendszer (egyéni, illetve listás helyekkel) van, 2011-ben csak a részletein módosítottak. Amiről, persze, az ellenzék azt mondja, hogy ezzel sokkal aránytalanabbá tették (a győztes kompenzációval, pl.), de a számok nem ezt mutatják. 1990 óta a legaránytalanabb választás - ha a győztes valódi eredményét és mandátumait nézzük -, az 1990-es volt, ahol az MDF 71,8 százalékkal szerzett több mandátumot, mint ahányan szavaztak rájuk listán, második legaránytalanabb pedig az 1994-es, ahol az MSZP 64,4 százalékkal. A Fidesz idén 35,6 százalékkal szerzett több mandátumot, mint amennyi szavazatot listán kapott.

Hogy a posztban foglalt példával éljünk: 1994-ben az MSZP 1,780 millió szavazóval 209 parlamenti helyet szerzett, mindenki más 3,614 millió szavazattal 177-et...

alöksz róz 2018.12.13. 01:19:10

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Nélküle tovább mentünk volna lefelé. Így viszont megalapozta a következő évtized gazdasági fejlődését." - na te se okosodtál tegnap óta...
már pont elindultunk volna felfelé szerintem. (de ez véleményes, azt el tudom fogadni, ha más nem így gondolja)

de az tény, hogy az olcsó munkaerő országát (alacsony hozzáadott értékű "összeszerelő-üzem" modell) a bokros-csomag alapozta meg. azóta se tudtunk ezen túllépni sajnos.

alöksz róz 2018.12.13. 01:22:58

@math0: most komolyan egy wikipedia-cikkre hivatkozol?
tény: a bokros csomag hatására ugrott fel 30%-ra az infláció.
felhugyoztál és aláálltál.

alöksz róz 2018.12.13. 01:25:06

@Sir Bates dö Hól: nekem is tetszene, ha a monty python írta volna...

alöksz róz 2018.12.13. 01:29:51

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: honnan tudod, hogy nem látta? lehet akkora fasza van, mint egy téliszalámi.
bár ahogy itt a hozzászólásaidat elnézegetem, a faszok és a faszszopás nagy szakértője lehetsz, úgyhogy elhiszem neked, hogy nem látta.

GNDL 2018.12.13. 01:38:38

@LAM: „Ez hülyeség.”

Ja, kocsmában szállnál bele így egy vitába tök ismeretlenül, már fogad nem lenne... és nem szólhatnál egy szót sem mert te voltál a paraszt. :) Szóval, innen indulunk...

„Magyarországon 1990 óta vegyes választási rendszer (egyéni, illetve listás helyekkel) van”

Ez tök irreleváns megjegyzés volt.

„2011-ben csak a részletein módosítottak.”

Gyakorlatilag mindent megváltoztattak: nem csak a jelöltállítás menetét, nem csak a szavazóköri körzethatárokat, nem csak a győzteskompenzációt vagy ugye a töredékszavazatok elszámolását, nem csak hogy korlátozták a külföldön dolgozó magyarok szavazati jogát azzal hogy velük szemben a bejelentett lakcímmel nem rendelkező állampolgárok szavazhatnak levélben is, de a kétfordulós egyéni képviselő választásból egy fordulót csináltak, valamint alapvetően tovább korlátozták az ellenzéki pártok lehetőségeit és esélyeit egy választáson plakáttörvénnyel és így a köztéri politikai marketing gyakorlatilag betiltásával (persze a kormányzat plakátozhat), a politikai marketing kitiltásával az elektronikus médiából (persze a kormányzat hirdethet)... és a többi.

Tehát azon kívül hogy „választási rendszernek” nevezzük semmiben nem hasonlít a jelenlegi rendszer a 2010 előtti, még konszenzusos rendszerhez.

„de a számok nem ezt mutatják”

De, a számok kibaszottul ezt mutatják.

A Fidesz 2014-ben a saját adataik szerint is félmillióval kevesebb szavazattal kapott kétharmados mandátumarányt, mint amennyivel bukták egyébként a 2006-os választást. Nincs olyan matek, amely szerint a 2010-ben hatályban volt választási rendszer alapján a Fidesz-KDNP kormányra kerülhetett volna 2014-ben... nagyon jóindulattal is legfeljebb kisebbségi kormány. De valljuk meg őszintén, a NÉP szerint buktak Orbánék 2014-ben... :) Na, és azóta négy durvább évet toltak le...

Sir Bates dö Hól 2018.12.13. 01:45:34

@alöksz róz: ez jó kontra;-)... (azért ne mondd, hogy te az ún. ellenzéktől várod a ner lebontását! azt vagy elviszi a népharag -jobban járnánk a jövőre nézve-, vagy valami külső válság okán egyszer leszavazzák... moon a probléma az, hogy mára már teljesen kiüresedett az önkormányzatiság, anélkül meg nincs valójában demokrácia... nem tudom, hogy ki kezdte elvonni a forrásokat az önkormányzatoktól, de azzal kezdték függésbe kényszeríteni a központi hatalomtól: én ennek a függetlenségnek visszaállítását egyik pártnál sem láttam, így maximum egy monthy pyton- féle vircsaftban bízhatok maximum...)

Sir Bates dö Hól 2018.12.13. 01:51:54

@alöksz róz: árpádvére, nem csalódtam benned... téliszalámi:-DDD... az ilyenekért érdemes idejönni...

MACISAJT1 2018.12.13. 02:34:26

A pár száz büdöslábú "forradalmár" miután a budapesti városnéző séta után még gyújtogatott is egy sort, megunta és hazament.

Viszont az atv-ben a főkolomposok, vadai,szél@co. kikotyogták hogy napok óta szervezték konspirálva az akciót, a parlamentben és azon kívül, utóbbiban a momentumot bevonva...

Nos, ennyire futotta.

Muhaha.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2018.12.13. 03:01:29

Ez a geci irányította banda, rosszabb, mint Rákosiék voltak 56-ban az oroszokkal. Ezek már is a TEK-el jelentek meg. Ezek után elképzelhetjük mit tennének egy forradalom esetében. A GECIÉK HALOMRA LÖNNÉK AZ EMBEREKET.
ÉBRESZTŐ, MAGYARORSZÁG!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2018.12.13. 04:42:52

csak 1 kérdést vet fel a csürhe őrjöngése
Diliházba vagy börtönbe kell zárni az elmeroggyant "ellenzék"et?

Törpvadász 2018.12.13. 04:58:44

Szégyen! Szégyene Orbánnak, szégyene az összes képviselőnek és szégyene a fideszes szavazóknak! Dolgozzanak már a képviselő "urak" csak 1 hónapot éltükben! Sose dolgoztak még ezek a gerinctelen és lopós pondrók....

Törpvadász 2018.12.13. 05:00:29

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Berezeltek. Gyáva férgek, élükön a vitától és megmérettetéstől rettegő főnökükkel...

Törpvadász 2018.12.13. 05:03:44

@MACISAJT1: No. A munkáltatója dolgoztassa plusz 399 órát és fizesse ki SOHA mert pl addig kimenti a vagyont a cégből vagy jöhet egy válság és majd akkor szabadidőben kiadja.... oszt szépen éhen hal... Muhahaha

Törpvadász 2018.12.13. 05:07:07

@GNDL: Ott a pont. Bár ettől még ott ülnek a 2/3dal és félmillió megvásárolt határon túli szavazattal... Vagyis most sem nyertek volna...

benko 2018.12.13. 05:38:10

Ez a mocskos geci törpe mindent eltűr a hatalomért

max bir ca · http://bircahang.org 2018.12.13. 06:18:03

@miketbeszéltek:

Nem vagyok kereszténydemokrata konzervatív.

2018.12.13. 06:21:44

@Fülig José: Mi van pubi, ideges vagy? :-)

2018.12.13. 06:23:36

@GNDL: "De valljuk meg őszintén, a NÉP szerint buktak Orbánék 2014-ben... :) Na, és azóta négy durvább évet toltak le... "

Oszt utána mégis nyertek. Ki érti ezt?

morgo1229 2018.12.13. 06:30:01

Micsoda allamferfi ! Az en szeretetem es tiszteletem meginkabb megnott! Elturni, hogy egy sehonnai az arcodba sipoljon orakig. Azt hiszem a legtobb normal ember leutotte volna az illetot. Remelem meg karacsony elott az osszes szanalmas baromnak be kell fizetni a buntetest a garazdasagaert. Bar egy alkotmanyjogasz szerint buncselekmenyek is tortentek az ulesteremben. Akar a bunszovetkezetben elkovetett szemelyi szabadsag megsertese , garazdasag etc

morgo1229 2018.12.13. 06:33:33

@GNDL: siman le lehet nyomozni a kommented alapjan, hogy ki vagy. Az buncselekmeny, hogy megfenyegetsz embereket, hogy ragyujtod a hazaikat.

Nagyorrú Barbi 2018.12.13. 06:38:27

Szuper ellenzék! Ha már választást nem tudnak nyerni, legalább füttyögnek. Tahó, bugris viselkedés. Irány a Balkán!

Orbán veje 2018.12.13. 06:50:24

@Nagyorrú Barbi: Haver! Kilóg a nyelved orbán seggéből. Te is egy rohadt orbánparazita vagy, a magyarok ellensége.

Larrikin 2018.12.13. 06:51:18

@LAM: "1990 óta a legaránytalanabb választás - ha a győztes valódi eredményét és mandátumait nézzük -, az 1990-es volt, ahol az MDF 71,8 százalékkal szerzett több mandátumot, mint ahányan szavaztak rájuk listán"

Némileg árnyalja a képet, hogy ez az "aránytalanság" nem a választási matematikából adódott. 1990-ben sok relatíve kis párt indult, így a győztes nagyon messze volt az abszolút többségtől, a második fordulóban ellenben a jelöltjei egy formálódó koalíció képviseletében nyertek mandátumot. A listás és az egyéni szereplés tehát adott esetben, egyetlen pártra szűkítve a vizsgálatot, megtévesztő, mivel a 3 párt együttesen listán sem szerepelt rosszul. 2014-ben viszont a választási rendszer juttatta a fideszt 2/3-hoz, nem a jól szereplő szövetségesei.

Orbán veje 2018.12.13. 06:51:37

@balcán maxval bircaman: Mi a helyzet te ócska orbántroll? Már korán reggel idevezényeltek a gazdáid?

nu pagagyí 2018.12.13. 06:52:51

A nép nem a baksison vett szavazók virtuális tömege, hanem az amit most láttunk. A diktátor elvtárson és kitüntetett strómanjain kívül, mindenki választhat még, hova fog állni. Bűnrészes akar-e lenni a népellenes hatalom fokozódó terrorjában, vagy a népet választja.

Az orbáni rezsim nem fog meghátrálni, mert vezetői és kitartottjai alapos okkal félnek a börtöntől. Provokálni és hazudni fognak. Lesznek provokátoraik a tömegben is, ők lesznek a legvéresebb szájúak, azt hiszem, erre is fel kell készülni.

Glaubersó 2018.12.13. 07:01:56

@GNDL: Te biztosan egy kocsmában érzed magad.
Induljunk inkább innen!

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.12.13. 07:10:13

Kátyás is egy fügétől harapott fűbe, orbáncot is ilyen módszerrel kell eltakarítani, mert füttyögésre csak vihog a parasztja.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.12.13. 07:12:26

@GIeccsertetű: Mátyás is egy fügétől harapott fűbe, orbáncot is ilyen módszerrel kell eltakarítani, mert füttyögésre csak vihog a parasztja.

Fülig José 2018.12.13. 07:14:58

@abcdefghijklmm: miattad? ne viccelj...csak rávilágítottam, hogy egy oltári nagy fasz vagy. ennyi történt.

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2018.12.13. 07:15:27

Egy MTK meccsen még mindíg többen vannak, mint ezek a szélsőbalos hülyegyerekek!... A Jobbos szavazók képviselnek 90%-ot a balosok alig 10% lakost! Csak, hogy az arányokkal tisztában legyen mindenki!

Fülig José 2018.12.13. 07:16:25

@Nagyorrú Barbi: "Irány a Balkán!"
hozzád? má' minek menne bárki is utánad, fasszopó? na kussolj kutya!

Orbán veje 2018.12.13. 07:21:12

@MACISAJT1: Jól mondod haver! Ha már nincs migráns majd csinálunk a magyarokból rabszolgát. Elvégre több pénzből többet lophat az orbán familia.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.12.13. 07:21:12

@GIeccsertetű: Egy kis ricin a parlamentben elmajszolt csokijába, és holnap már nem kellene füttyögni, megoldódna az ország problémája, amit ez a csuti gennyes kelés okoz.

Orbán veje 2018.12.13. 07:23:13

@Hungarian Geographic: Így van haver! A saját redvás képére szabta a választási rendszert a fidesz. Így aztán 49%os kisebbségből 66% csinált.

apro_marosan_petergabor 2018.12.13. 07:24:21

Újabb kommunista-libero politikai önkielégítést láttunk, természetesen hazug alapokon.
Az ellenzék az ellen tüntetett a parlamenten belül, ami nincs. Beleegyezéses pénzkereseti lehetőséget (túlóravállalás munkavállalói beleegyezés alapján) minősített "rabszolga törvénynek" (ne tudunk róla, h bármiben is kérték volna a rabszolgák belegyezését, s fizették volna őket) - s ezért, h valami publicitás kapjanak - magukból kivetkőzött csürheként idétlenkedtek a parlamentben. Rohamosztagosaik (pár száz hőzöngő) ezután a pesti utcákon játszotta el ugyan ezt, a végtelenül türelmes rendőrökkel szemben. Sajtójuk, élén a Szabad Nép rákosista újság nyomdokain és stílusában meghamisította a rohamosztagosok őrjöngéséről szóló híreket.
Az óriási józan többség békésen tűri a ballib banda magából kivetkőzött hisztijét, mint az orvosok az gyogyiban az ápoltakét...:)

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.12.13. 07:26:19

@Orbán veje: Én akkor sem dolgoznék ennek tolvajbandának egy percet sem, ha két anyám volna. A munkajövedelmek jelentős részét a parlamenti fideszparaziták és haverjaik ellopják, ezért harmada a magyar fizetés az osztráknak. És ez így is marad, ameddig a mostani tolvajok maradnak.

Fülig José 2018.12.13. 07:30:45

@apro_marosan_petergabor: "Az óriási józan többség békésen tűri a ballib banda magából kivetkőzött hisztijét, mint az orvosok az gyogyiban az ápoltakét...:)"

téged orvos mikor látott utoljára? sztem ideje lenne felkeresned...

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.12.13. 07:36:15

@Orbán veje: Mostanra már mindent megvett és mindent ellopott az orbánpereputty és seggnyaló, fasszopó hordája. Így gyártják a szénavas kukoricaléből készült sört, a guargumiból gyúrt kenyeret, vizezett tejet, árulják a sertést csak nyomokban tartalmazó húst. Az országból csináltak egy szemétdombot a nyugaton eladhatatlan termékekkel, málló utakkal, épületekkel, stadionokkal, mint annak idején kádár.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.12.13. 07:39:08

@Orbán veje:

Kint voltál tegnap hőzöngeni? Lesz túlórapénz Soros gazdától, vagy csak siker esetén adott volna? Legközelebb döntsétek le a karácsonyfát, arra már biztosan fog fizetni a gazdátok.

seepheerd 2018.12.13. 07:39:47

@Orbán veje: Attól tartok, a következő választáson már 20% elég lesz a kétharmadhoz.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.12.13. 07:40:30

@GIeccsertetű:

Még jó, hogy 2010 előtt a magyar bérszint az osztrák felett volt!

max bir ca · http://bircahang.org 2018.12.13. 07:43:14

@apro_marosan_petergabor:

Néha a legjobb módszer engedni a beteget, hadd dühöngje ki magát.

Most is ez történt. 800 Soros-ultra most pár napra rendben lesz, páran közülük esetleg még sikeresen integrálhatók lesznek az emberi társadalomba...

Soros gazda legközelebb kénytelen lesz külföldi CEU-diákokat kivezényelni.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.12.13. 07:44:44

@GIeccsertetű:@Orbán veje: Azért nem vezetik be az eurót, hogy ne lássa a számolni nem tudó Mtv-t bámuló fideszbirka, mennyit romlott a jövedelme a nyugathoz képest. Szép lassan elértéktelenítik a forintot, itthon meg folyamatosan azt böfögik, mennyit emelkedett a fideszre szavazó birka jövedelme forintban számolva. A nyugat meg szép lassan elrobog mellette.

kedvenc nicktolvaj 2018.12.13. 07:48:57

A rendőri erőszak - Magyarországon 2018-ban könnygázt fújnak a békés tüntetők szemébe.

kedvenc nicktolvaj 2018.12.13. 07:51:52

@Hungarian Geographic: " A Jobbos szavazók képviselnek 90%-ot a balosok alig 10% lakost!" - Te egy idióta vagy.

2018 országgyűlési választás
szavazhatott 8.312.173
szavazott 5.694.751
Fidesz-KDNP 2.824.551
ellenzék 2.870.200

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.12.13. 07:53:00

@balcán maxval bircaman: Akkor viszont nem böfögte mindenhonnan a birka pofádba a kormány, hogy mennyit emelkedett a fizetésed forintban számolva.A forint egy klotyópapír pénz, folyamatosan romlik, az azért végzett munka egyre kevesebbet ér. Ehhez hozzájön még hogy a forintboltokban szemetet árulnak és voalá, összeáll a trágyadomb a kárpát pöcegödör közepén.

Orbán veje 2018.12.13. 07:57:54

@balcán maxval bircaman: Szarházi orbántroll vagy. Takarodj a magyar idők nevű szennyes propagandalaphoz. Vagy a sorosösztöndíjas gazdád seggébe.

Cycmen 2018.12.13. 07:59:11

@kedvenc nicktolvaj: A rendőri erőszak - Magyarországon 2018-ban könnygázt fújnak a békés tüntetők szemébe.

Most azokra a bevarázsgombázott metroszexuális bibsigyerekekre gondolsz akik a Lendvaiban felmásztak a kerítésre? Érdekes volt látni a genderszakosokat kis táblácskákkal, hogy nem akarnak túlórázni! Nézegess tegnapi képeket, nagyon morbid!

Orbán veje 2018.12.13. 08:00:15

@apro_marosan_petergabor: Haver! Kilométrekről látszik hogy egy fizetett orbántroll vagy. Meg beteg is. Állatorvosi eset.

Orbán veje 2018.12.13. 08:01:58

@Cycmen: De jó hogy itt vagy haver. Mert te vagy az egyik legjobban idomított orbáncsimpánz. Nagy szükség van most rád ezekben a nehéz időkben.

Cycmen 2018.12.13. 08:04:36

@kedvenc nicktolvaj:
Fidesz-KDNP 2.824.551
ellenzék 2.870.200

Igazad van, tényleg az "ellenzék" nevű párt győzött! Segíts már, mert én nem emlékszem, ki is volt a miniszterelnök jelöltje? Ja és hol van a pártszékház, elmennék hogy a támogatásomról biztosítsam őket!

Cycmen 2018.12.13. 08:13:01

@Orbán veje: : "De jó hogy itt vagy haver. Mert te vagy az egyik legjobban idomított orbáncsimpánz. Nagy szükség van most rád ezekben a nehéz időkben."

Neked nem a Lendvaiban kéne zavarognod most kis fütyülővel a szádban?
Ha ilyen tejbetök vagy sosem lesz demokrácia mint Starsbourgban. Ott már fegyverrel lövöldöznek ti meg még a sípolásnál tartotok. Húzzál barikádot építeni!

2018.12.13. 08:17:29

a tescós napóleon és csürhéje is bejelenthetné, hogy loptak, csaltak, hazudtak eleget és elmehetnének a picsába.

Európai téridő 2018.12.13. 08:25:29

Sajnos csak azt tudja megtenni az ellenzék, amit a magának köszönhető elqrások után az istenadta nép, a választók meghagytak nekik. Aki "erkölcsi", vagy "ideológiai" okokból nem szavazott, az most ne panaszkodjon. Persze az sem igaz, hogy a hallgatás (távol maradás) beleegyezés, mint ahogy az ellenkezője sem az.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.13. 08:26:26

@alöksz róz: "most komolyan egy wikipedia-cikkre hivatkozol?"

te semmire nem hivatkozol, hasból nyomod a hazugságaidat. az infláció a Bokros csomag után átmenetileg megugrott, de ez nem változtat azon, hogy a Bokros csomag előtt tarthatatlan volt a magyar gazdaság helyzete, már akkor is magas volt az infláció, a költségvetési hiány és az államháztatrtási hiány. te ezt hasból tagadod, és ignorálod, mert egy idióta Fideszes vagy.

Orbán veje 2018.12.13. 08:26:56

@Cycmen: Te meg a demokrácia? Már korán reggel hülye vagy te szarházi orbántroll. Felesleges volt kibújnod a tolvaj gazdád seggéből.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.13. 08:27:53

@Európai téridő: "Sajnos csak azt tudja megtenni az ellenzék, amit a magának köszönhető elqrások után az istenadta nép, a választók meghagytak nekik."

ha sajnos, hogy az istenadta nép ennyit adott meg nekik, akkor az istenadta nép kurta el. csak úgy a logika kedvéért.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.12.13. 08:29:59

@balcán maxval bircaman: Szép lassan elrobog a nyugat orrbanisztán mellett. Ha itt is euro lenne kiderülne az olvasni nem tudó fideszbirkáknak, hogy az orrbanisztáni minimálbér 400 euro, a német vagy osztrák meg 1200 euro, az átlagjövedelem meg itt 650, ott 2000. Orbáncnak az az egyetlen szerencséje, hogy az elüldözött, nyugaton dolgozó magyarok a jövedelmük egy részét hazahozzák, itt költik el(igaz nem tudom miért, mert itt csak szemetet kapnak érte a boltokban), plusz az erősödő euroban kapott eu támogatás a szarkupac forintban számolva egyre többet ér. Az ország veszte meg az, hogy a gyengülésből eredő plusz pénzeket nem az ország javára fordítják, hanem szarfaszú fideszpatkányok ellopják, vagy felesleges faszságokra ( kilátó a hortobágyon, 20000-es stadion röcsögepusztán, kisvasút a semmibe, térkövezett, ipariparknak hazudott kukoricaföld, magán autóbeállók letérkövezése a falu főútján, meg minden faszság) elbasszák.

Cycmen 2018.12.13. 08:30:20

@vitéz Beverneky:" a tescós napóleon és csürhéje is bejelenthetné, hogy loptak, csaltak, hazudtak eleget és elmehetnének a picsába."

vitéz Beverneky szakpolitikai kommentátor ezt megelőző hozzászólása egy másik blogon: vitéz Beverneky 2018.12.13 00:16:54
hogy ez a vv greg mekkorát fingott a csaj szájába!..

Érdemes odafigyelni a véleményére! :D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.13. 08:30:22

@Európai téridő: megjegyzem továbbá még, hogy akármi is az idióta véleményed a "élkúrasókról", az a hülye nép olyan pártoknak sem adott több szavazatot, akik még semmit nem kúrhattak el, mert nem kormányoztak. kivéve persze azt a 2,8 millió szavazót, amelyik leszavazott ellenzéki pártokra.

nemcsak a távol maradók, de ez ilyen kis idióták, mint te is Orbánnak dolgoznak.

Cycmen 2018.12.13. 08:33:40

@GIeccsertetű: Szép lassan elrobog a nyugat orrbanisztán mellett.

Ja! Ott már lövöldöznek, itt meg csak ratyi képviselők és libánál is ostobább képviselőnők sípolgatnak!

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.13. 08:35:14

@neko1967: " ... És ha hájas laci szétbírságolja az ellenzéki képviselőket, ... " És még meg IS kúrja őket a seggüknél fogva, és még koszos rabszolgák IS :-)

De a legjobb:
Ismét ezrek csodálták meg a Karácsonyi ünnepi díszkivilágítást az Andrássy úton ...

:-) legalábbis egy ilyen kép terjed mostanában a TV1-ről :-)

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.13. 08:36:41

@Cycmen: Ezt úgy hívták az amicsiknál az 1700-as években, hogy rumliznak a koszos rabszolgák :-)

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.12.13. 08:46:00

@Cycmen: Igen lövöldöz a pár hozzád hasonló fasiszta, aki a 2000 euró jövedelméből nem tudja kifizetni a 30 forintos üzemanyagemelést. Az ilyen orbánfasiszták 2006-ban szétverték a tévészékházat, mert valaki mondott egy beszédet. A fasiszták már csak ilyenek, törnek zúznak pár forintért. Most a fasiszták uralkodása alatt ilyen itt nem lesz, fasiszta a fasiszta szemét nem vájja ki. Én nem a fasiszták dúlásáról írtam, hanem arról, hogy a nyugaton százszor könnyebb az let, mint az orbáni putriban.

BiG74 Bodri 2018.12.13. 08:46:38

A fidesznyikek most írják ki végleg magukat a korrekt politikából. Puccs kísérlet, komoly szankciók követelése. Kövér és a többi mit fog csinálni, ha egyszer tényleg erőszakkal érkeznek a tüntetők?
Ja, bocs a rendőröket basztassuk, ők az elnyomók.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.13. 08:47:04

@Cycmen:

"Fidesz-KDNP 2.824.551
ellenzék 2.870.200"

arra nem tudtál válaszolni, te Fidióta, hogy az eső 2,8 millió embernek miért 66% a képviselete a parlamentben, a második 2,8 milliónak meg miért 33%. nektek ez a demokrácia, ti idióta, elmebeteg barmok?!

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.13. 08:47:25

@kedvenc nicktolvaj: Te nagyonhülye, az "Ellenzék" nevű párt nem indult a választáson!
Volt ott minden (névleg) mint a bucsuban, Csuti Csürhe, Maszopiták, Kurcsányiták, Szalonnácik, meg LMP stb.... DE valójában indult a Csuti Csürhe és Csuti Kollaboránsok, és néhány kisebb párt, akik nem jutottak be a parlamentbe.

Szállj már le az Ellenzék nevű pártról, fogd már fel, hogy az nem létezik! Itten van fidesz és vannak még A rabszolgák. PONT

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.13. 08:53:16

@math0: Ha még 2022 elején is ezen fogsz rugózni, akkor 2022 tavaszán a fidesz újra 2/3-ot fog kapni, és te tovább szophatsz. Vedd már észre, hogy senki sem fog beavatkozni az Ellenzék nevű párt oldalán, hogy megdöntse a kormányt, nem jön ide az USA Army, nem jönnek ide Sargentiniék egy liberális hadsereg élén, nem fog semmiféle fizikai segítséget adni az EP és az ENSZ. Egyetlen lehetőség van Csuti Napóleon Vitya elzavarására, ha jelentősen több ember szavaz egy másik pártra. Ez pedig nem lehetséges úgy, hogy itt a B1-en hőzöngsz, és rágod a gumicsontokat!

MACISAJT1 2018.12.13. 08:55:19

@balcán maxval bircaman: "Soros gazda legközelebb kénytelen lesz külföldi CEU-diákokat kivezényelni. "'

Nem volt nehéz kitalálni, hogy ez lesz...
168ora.hu/itthon/mara-szervezik-az-ujabb-tuntetest-a-kossuth-terre-160572

"a Szabad Egyetem csoport és a Hallgatói Szakszervezet közös tüntetést szervez mára a Kossuth térre a rabszolgatörvény ellen. A diák-munkás szolidaritás jegyében öt órától várják a résztvevőket egy békés tiltakozásra."

Muhaha

Cycmen 2018.12.13. 08:56:44

@math0: Csillapodj már le, vagy még inkább takarodj már az agyondoktorált kurva anyádba te pszichopata állat! Mit őrjöngsz már megint, tanulmányozd a választási törvényt hogy miképpen rendelkezik a mandátumok elosztásáról és örülj bazdmeg hogy ilyen a rendszer, mert ha abszolut igazságosan osztják el és nincs kompenzáció, akkor 4/5 van! Debil köcsög!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.13. 08:58:20

Szóra sem érdemes, mégis megjegyzem, hogy a fideSSfasszopók bevédenek minden patkányságot, ha a csúti geci 168 órás munkahetet vezetne be, ahhoz is tapsolnának.

MACISAJT1 2018.12.13. 08:59:36

Törpvadász "No. A munkáltatója dolgoztassa plusz 399 órát és fizesse ki SOHA "

Köszönöm a jókívánságokat, de én magam vagyok a saját magam munkáltatója...
Így aztán személyes példával sem tudom megérteni az un. "ellenzéknek" a néhai 23 millió beözönlő románhoz hasonló hisztériáját...

max bir ca · http://bircahang.org 2018.12.13. 09:00:38

@GIeccsertetű:

"lassan elrobog a nyugat orrbanisztán mellett"

Ez jó hír. Ne is robogjunk velük együtt a szakadékba.

Cycmen 2018.12.13. 09:01:45

@GIeccsertetű: Hat és fél sorban hétszer írtad a fasiszta szót. Hülye e vagy? :D
Mert azon kívül ezzel nem sok egyebet bizonyítasz!

ben2 2018.12.13. 09:01:52

Ez a sztori nem az ellenzék feltámadása, hanem egy haldokló kétségbeesett kapálózása. Már se szavazó, se érdemi politikai mondanivaló, se hiteles vagy legalább karizmatikus személyiség nem maradt, csak az óbégatás.
Az ellenzék rálépett a Juhász Petyáék által kikövezett füttyögetős, botrányozós útra, mert már csak ezzel tudják elhitetni az ultráikkal, hogy egyáltalán léteznek. Ha így folytatják, a történet vége is hasonló lesz, talán ideje elkezdeni a tarhálást a 2022-es kampánytámogatás visszafizetéséhez, biztos ami biztos.

BiG74 Bodri 2018.12.13. 09:01:55

@MACISAJT1:
Alapból leszarom, hogy ki a munkáltatód. De miért hazudtok ennyire permanensen?

gyászhuszár 2018.12.13. 09:02:31

Azert szépen latszott a metakommunikaciobol a testtartasbol gesztikulaciobol stb hogy valaojaban ko kivel is van. Erdemes Molnar Gyuszikat vagy a kisjobbikot megnezni. Hihetetlen mi folyhat valojaban a hatterben.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.12.13. 09:03:02

@MACISAJT1:

A tegnapi bértüntizők kifáradtak. Az mégis vicces lenne, ha a túlóratörvény ellen túlórázni kellene.

Szóval a tegnapi srácok jár 48 óra pihenés: orgia, drogozás, köldöknézés...

MACISAJT1 2018.12.13. 09:03:31

Na , alig emlegettem a 23 millió beözönlő románt, rögtön a pupos h. kovács is megszólalt, hogy itt az idő, judeobolsevikok és operettnácik közösen ki a gátra:
nepszava.hu/3018396_kovacs-laszlo-szerint-itt-az-ido

Muhaha

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.13. 09:04:02

@alöksz róz: "akkora fasza van, mint egy téliszalámi."

Te, mint a fideSSfasszopás avatott szakértője, ebben az egyben nem tévedhetsz, elhiszem neked. :))

MACISAJT1 2018.12.13. 09:05:51

@Cycmen: "@GIeccsertetű: Hat és fél sorban hétszer írtad a fasiszta szót. Hülye e vagy? :D "

Olyan ez is mint vadai ettársnő: ő is mindenben "faszt" vél hallani...:P
zoom.hu/hir/2018/12/11/vadai-szerint-kover-laszlo-lef-ott-egy-szocialista-kepviselot-a-parlamentben/

Muhaha

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.13. 09:06:06

@MACISAJT1: "én magam vagyok a saját magam munkáltatója..."

Sajnállak, geci egy munkaadód van. :))

Cycmen 2018.12.13. 09:07:06

@MACISAJT1: . A diák-munkás szolidaritás jegyében öt órától várják a résztvevőket egy békés tiltakozásra."

A békés tiltakozás után pedig eszmét cserélnek a társadalmi nemi szerepekről a téma iránt nyitott kohászokkal!

Harari 2018.12.13. 09:10:25

@BiG74 Bodri: "..ha egyszer tényleg erőszakkal érkeznek a tüntetők..", akkor érdemes azzal is számolni, hogy a tüntetők ellen is több milliós tábor fogja követelni a hivatásos erőszakszervezetek törvényes fellépését. Szóval az ilyen fenyegetéseket ajánlatos gyorsan elfelejteni.

Cycmen 2018.12.13. 09:13:53

@Harari: , "akkor érdemes azzal is számolni, hogy a tüntetők ellen is több milliós tábor fogja követelni a hivatásos erőszakszervezetek törvényes fellépését."

Elfelejtik hogy ez két kapus játék. Most is sírnak a könnygáz miatt, pedig egy rendőr meglökése már önmagában büntetendő.

conchita wurst 2018.12.13. 09:15:12

Halasak lehetunk az ellenzeknek, mert megmutattak, hogy vannak meg lyukak a Hazszabalyban.

Az ilyen akciokat, a jovoben terrorizmusnak fogjuk elkonyvelni, es ennek megfelelo valaszt adunk ra.

MACISAJT1 2018.12.13. 09:15:48

vadai, gurmai, bangóné etc. ettársnők: nincs több laca meg faca, tessék átmenni Femen aktivistákba !!!

Elő a löttyedt csöcsökkel a parlamentben, hadd fogyjon a magyar .

Muhaha

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.13. 09:17:54

@Harari: "több milliós tábor fogja követelni a hivatásos erőszakszervezetek törvényes fellépését"

:))

A békamenetre gondolsz? Orvos látott már? :))

ben2 2018.12.13. 09:18:54

@math0:

Csak összehasonlításként, az 1994-es választások eredményei:

MSZP-SZDSZ koalícióra leadott szavazatok: 2 844 000 52.72%
Ellenzékre leadott szavazatok: 2546000 47.28%

Mandátum eloszlás:
MSZP-SZDSZ koalíció: 269 mandátum 72%
Ellenzék: 117 mandátum 28%

Amúgy mondjál már egyetlen olyan demokratikus választási rendszert a világban, aminél 100%-osan arányos?
Nincs ilyen, nem volt és nem is lesz.

BiG74 Bodri 2018.12.13. 09:21:03

@Harari:
Ez nem fenyegetés elmeroggyant. Ez egy egyszerű kérdés volt.
Értelmes ember, politikus az aki azt hiszi bármeddig feszítheti a húrt? Azt hiszed, ha elborul majd néhány ezer ember agya, az azért lesz mert én fenyegettem? Én, csak óvaintettem, de beállítottság kérdése, hogy mit veszel ki belőle.
Törvényes fellépés, mikor, amikor már ismét tűzbe borul Budapest? Amikor ellenzéki oldalon fideszesnek vélteket vernek , lincselnek, a fityiszesen pedig ellenzékieket? Akkor majd jó lesz, igaz, mert akkor te törvényes fellépést fogsz kérni egy olyan tömegre, aki már pont leszarja a törvényeket, mert csalódott bennük, meg az őket kreáló politikusokban. Több milliós tábor, meg az anyád ! Azt sem ártana felfogni, hogy a másik oldal is akkor, vagy nagyobb is mint a fityiszseggnyalóké. Akkor most már jó lesz? Jöhet egy kis véres csetepaté? Valószínűleg nem a kövér, áder, orbán fejét fogják betörni, mert ők védve lesznek.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.12.13. 09:21:23

@math0:

A rendőr kitesz az éjjeliszekrényére 2 poharat: egyiket tele vízzel. a másikat üresen.

A vízzel telit arra az esetre hátha felébred éjszaka és szomjas lesz.
Az üreset arra az esetre hátha felébred éjszaka és nem lesz szomjas.

MACISAJT1 2018.12.13. 09:23:35

@MACISAJT1: "vadai, gurmai, bangóné etc. ettársnők: nincs több laca meg faca, tessék átmenni Femen aktivistákba !!!
Elő a löttyedt csöcsökkel a parlamentben, hadd fogyjon a magyar ."

És ha valaki azt hinné, hogy csak fantáziálok, közlöm hogy nem is olyan régen, még ebben az évben Csehországban Milos Zeman elnök ellene ezt (is) bevetették:

www.youtube.com/watch?v=PwfVCcVRyls

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.13. 09:26:45

@MACISAJT1: ugyanmár ez tök gagyi, valami múlt századi filmben hallottam sokkal jobbat, az valahogy így szólt " ... Olyan, mint egy fasz, csak sokkal kisebb ... "

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.13. 09:32:15

@Cycmen: " ... öt órától várják a résztvevőket ... "

Az ilyen ötletekről valahogy mindig Rejtő ugrik be:
"
Ötórai gabonapálinka
Esténként az úri közönség verekszik
Kitűnő széklábak!
Megbízható elsősegély!
Belépés díjtalan!
Kilépés bizonytalan!
"

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.13. 09:35:40

@Magánvéleményem:

Királyfi úgy dönt, hogy megházasodik, el is megy egy távoli ország palotájába, ahol a királynak három gyönyörű lánya van. Meg is kapja az apa áldását, csakhogy ő egy szűz lányt szeretne feleségnek, tehát kitalál egy megoldást. Bemegy a legidősebb lány szobájába, s férfiasságát előkapva megkérdezi:
-Szép királylány, tudod-e mi ez?
Mire a királylány felel:
-Persze, hogy tudom jó uram: ez egy fasz.
Gondolja a királyfi, hogy ez a lány már nem szűz, tehát a középső lányhoz indul. Bemegy a szobába, falloszát újból előkapja, s megkérdezi:
-Szép királylány, tudod-e mi ez?
A középső lány is felel:
-Hogyne tudnám, ez egy fasz.
Búslakodik a királyfi, gondolja, ez a lány se szűz már. De azért még szerencsét próbál a legfiatalabbal is. Ahogy eddig is, bemegy a hölgy szobájába, s meglibbenti hímvesszejét megkérdezve:
-Szép királylány, tudod-e mi ez?
A királylány nem tudja. Örül a királyfi, azonnal héthatárra szóló esküvőt csapnak, hatalmas lakodalom, majd a nászéjszaka következik. A nászéjszakán ismét előveszi a királyfi fegyverét, s mondja:
-Most, hogy megtörtént az esküvő elárulom neked: Ez egy fasz.
Mire a királylány:
-EZ? A sárkányé, na AZ fasz...

conchita wurst 2018.12.13. 09:36:03

@BiG74 Bodri: "Értelmes ember, politikus az aki azt hiszi bármeddig feszítheti a húrt?"

Nem, ertelmes ember ilyet nem tesz. A szelsoanarchista puccsistakon ezert peldat fogunk statualni.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.13. 09:39:49

@conchita wurst: TE rusnya osztrák nőszemély vagy, húzzál el haza Bécsországba, ottan terroristázzál. Itten Dicső Hazánkban ahol Pártunkat és Államunkat a Fényességes Vezérünk irányítja, nincsenek terroristák! Nekünk csak szalonképtelen ellenzék jutott, azok a koszhadt rabszolgák füttyőgetik szemtől szembe Fényes Csillagunkat Aki Értünk Dolgozik....

:-)

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.13. 09:44:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
:-) nem rossz, de nem egészen erre gondoltam, asszem a Ford Fairlane kalandjaiban hangzott el, nem vagyok benne biztos, de épp személyleírást adott az egyik Cicamica (Bangles) csajszi a zaklatójukról...

Kivlov 2018.12.13. 09:45:10

óvodás f*szok, akadna a torkotokon a síp :D

Ballib vagyok mert rettegek 2018.12.13. 09:46:19

A Soros bérenc liberális ballib ellenzék csak egyet tud: HAZAÁRULNI! Tegnap a norvégok által pénzelt Soros csicska ballib oldal a parlamentben ÁLLAMELLENES BÜNCSELEKMÉNYT követett el, amikor meg akarta akadályozni hogy Orbán Viktor megszólaljon. Ezzel a fasiszta lierálnáci puccskísérlettel akarták Orbán Viktor rendszerét megdönteni és Magyarországot kiszakítani az illiberális szövetségi világunkból és az országot az EU gyarmatává tenni, a magyar kismebereket odadobni az EU multik kizsákmányolásának.

Szerencsére Orbán Viktor és a magánhadserege visszaverte a puccskísérletet és így sikerült törvénybe foglalni hogy a magyar kisemberek meg vannak védve a ballib hazaárulóktól és ezután senki se akadályozhatja meg hogy a magyar kisemberek akár havi 400 órát is túlórázhassnak, amivel a magyar kisemberek annyit fognak keresni, hogy végre elérik a nyugati munkanélküli segély szintjét. Ezzel Orbán Viktor népe előtt elhárult minden akadáy amit az elmúlt nyolc év rakott eléjük, hogy ne kelljen kivándorolniuk a nyugati munkanélküli segélyért, hanem azt Orbán Viktor munka alapú társadalmában Magyarországon belül is meg tudják azt keresni.

A Századvég felmérése szerint a magyarok 92%-a követeli a 400 túlóra minél előbbi felemelését 600-ra, illetve ha az ország továbbra is jobban teljesít, akkor akár 800-ra is!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.13. 09:50:21

@ben2: "Csak összehasonlításként, az 1994-es választások eredményei:

MSZP-SZDSZ koalícióra leadott szavazatok: 2 844 000 52.72%
Ellenzékre leadott szavazatok: 2546000 47.28%

Mandátum eloszlás:
MSZP-SZDSZ koalíció: 269 mandátum 72%
Ellenzék: 117 mandátum 28%"

1. Kétfordulós választás volt, egyfordulóssal egyedül meg lett volna szavazatszámban a kétharmad, képviselők számában a négyötöd, a fidesz és az SZDSZ be se került volna a Parlamentbe.

2. Nem az MSZP írta magára ezt a választási szisztémát, konszenzusos kialakítású volt.

3. Nem hazugságokra, megfélemlítésre, konteókra és gyúlölködésre építették a kampányt. Volt persze egy megalapozatlan várakozás a szavazókban, hogy visszajön a régi "jólét".

4. Megvolt a kétharmad, de a társadalmi támogatottság miatt bevette a pufajkás az SZDSZ-t. Halottról jót vagy semmit, ezért az SZDSZ-ről nem mondok semmit.

5. A kétharmad birtokában sem írta át a pufajkás a választási törvényt magára. Nem csinált alaptörvény néven gránitszilárdságú bolhacirkuszt. Nem einstandolta a teljes független médiát...

BiG74 Bodri 2018.12.13. 09:51:05

@Ballib vagyok mert rettegek:
Felajánlom nagy vezetőnknek, hogy a jövő hónapban 50% -nyi fizetésért 180 %-ot fogok teljesíteni! Előre a fityiszesek újabb milliárdjaiért !

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.13. 09:52:37

@BiG74 Bodri: @Ballib vagyok mert rettegek: :))

A kommunista szombat mintájára bevezetjük a kereszténydemokrata szombatot és vasárnapot.

Európai téridő 2018.12.13. 09:53:49

@math0: Hülyeségeket beszélsz, idiótázó Seggfej!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.13. 09:54:21

@Kivlov: "akadna a torkotokon a síp"

Vigyázz, mire való! Fújni, nem lenyelni! :))

6.Lenin 2018.12.13. 09:56:00

Mi van idióta ballibák?

Még mindig Orbán a király, mi a faszt csináltatok tegnap este óta?
Már tök bénák vagytok?
Ezek szeretnének valamit is csinálni?

Régi, lejárt választásokon rugóztok még mindig?
A választók szarnak rátok, olyan nehéz ezt felfogni?

232323 2018.12.13. 10:01:09

Akinek nem tetszik az menjen-jöjjön nyugatra.. aztán csókolom. :)

VT Man 2018.12.13. 10:10:25

"Csak hogy tiszta legyen a helyzet. A parlamentben ülő 133 kormánypárti képviselő 2,82 millió szavazót képvisel, a velük szemben ülő 66 ellenzéki képviselő 2,47 milliót. "

Tehat a kisebbseg akarta a tobbsegre eroltetni az akaratat.

Ez nem igazan a demokracia lenne.

VT Man 2018.12.13. 10:13:16

Es hol vannak ilyenkor a liberalisok, akik az afrikai feketek erdekeit is vedenek?

Ennek a torvenynek a "rabszolgatorvenykent" nevezese relativizalja mind azt a szenvedest es jogfosztottsagot, amit a VALODI rabszolgatorvenyek jelentettek tobbmillio fekete ember szamara!

István Tamasi 2018.12.13. 10:14:04

Tegnap a rabszolgatörvény és a közig. birósági törvény - egy miniszter nevez ki bírókat és a határozatuk ellen nincs fellebbezési lehetőség - megszavaztatásával a csüngőhasú suttyó az autokráciából átlépett a diktatúrába.

ben2 2018.12.13. 10:16:30

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

És melyik állításod hivatott igazolni azt az ellenzéki mantrát, hogy a jelenlegi választási rendszer kevésbé arányos, mint az előző?

Ott vannak a számok tök egyértelműen: 1994-ben 300 ezer szavazatnyi különbségből jött össze a 72%-28% mandátum arány.
Én amúgy nem állítom, hogy az előző választási rendszer rossz lett volna, csak arra az agyhalott ellenzéki logikára próbálok rávilágítani, hogy a mai választási rendszerrel az a baj, hogy nem 100%-osan arányos, bezzeg az előző az volt, közben meg tök nyilvánvaló, hogy nem.
Persze amikor előjönnek a számok, akkor rögtön jön a terelés, meg a szokásos mantrák, hogy gyűlöletkampány, aminek egyrészt semmi köze a mandátum arányokhoz, másrészt meg szubjektív állítás, azaz vélemény, a vélemény meg ugye olyan, mint a mellbimbó: mindenkinek van, de nem mindenkié érdekes.

Amúgy Hornék is átírták a saját kedvükre a választási törvényt. A főpolgármester közvetlen választásáról szóló passzust Demszky pozícióban tartására vezették be alig egy hónappal az önkormányzati választások előtt.
A konszenzust is vicces emlegetni, mikor a legtöbb belpolitikai kérdésben (pl. médiatörvény) a Horn kormány ugyanúgy ignorálta az ellenzéket, mint a mostani.

Chris Colombo2 2018.12.13. 10:17:57

aki irta ezt a postot, az többet fog jövőre túlórázni?

VT Man 2018.12.13. 10:25:17

"AMERIKÁBAN MÉG MINDIG LÉTEZIK A RABSZOLGASÁG, MINT BÜNTETÉS

Sok amerikai államban papíron mai napig létezik a rabszolgaság, mint büntetési forma. Ráadásul 2016-ban már kiírtak egy népszavazást arról Coloradóban, hogy eltöröljék, de végül többen szavaztak arra, hogy megtartsák.
Az 1876. július elsején elfogadott coloradói alkotmány második cikkelyében van egy bizonyos rész, amely kimondja:

Ebben az államban nem létezhet többé a rabszolgaság vagy a nem önkéntes szolgálat, kivéve ha büntetési formáról van szó olyan esetekben, amikor a megvádolt személyt törvény előtt elítélik.

Ez gyakorlatban azt jelentené, hogy bárkit kényszermunkára lehetne kötelezni anélkül, hogy fizetnének neki bármilyen, és bármiféle joggal rendelkezne.
Mindez még azelőtt került be a coloradói alkotmányba, hogy a terület 1876 augusztusában Ulysses S. Grant elnök jóváhagyásával a 38. önálló állammá vált. Colorado egyébként nincs egyedüliként ezzel, ugyanis az Egyesült Államok alkotmányának 1865-ben elfogadott tizenharmadik kiegészítése ugyan kimondta a rabszolgaság teljes eltörlését,

DE MINT BÜNTETÉSI FORMA TIZENÖT MÁSIK ÁLLAMBAN TOVÁBBRA IS LÉTEZIK PAPÍRON.
A rabszolgaság eltörlése után számos egykori rabszolgatartó állam igyekezett azt a kiskaput kihasználni, hogy büntetésként alkalmazza a rabszolgamunkát.

Emiatt rengeteg egykori rabszolgát tartóztattak le, és kötelezték munkára őket, így gyakorlatilag ugyanolyan körülmények közé kerültek, mint a rabszolgaság eltörlése előtt. 1866-ban - egy évvel az amerikai polgárháború vége után - például Maryland államban elítéltek egy fekete férfit lopás miatt, akit nem sokkal később egy helyi lap hirdetései között árulták, mindezt azért kellett elszenvednie, mert büntetésként rabszolgamunkára ítélték."

index.hu/tudomany/til/2018/11/03/amerika_colorado_letezik_a_rabszolgasag_papiron_szavazas/

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.13. 10:32:29

@ben2: "És melyik állításod hivatott igazolni azt az ellenzéki mantrát, hogy a jelenlegi választási rendszer kevésbé arányos, mint az előző?"

Mi a fasz közöm van nekem az ellenzéki mantrához?

Nem az a baj, hogy nem arányos, hanem hogy nem a magyar választási rendszerhez illeszkedik. Egyfordulós választás akkor lehet, ha hagyományosan két párt küzd meg egymással. Ez így most úgy van megírva, hogy csak a fidesz nyerhessen, és nagyon.

"Ott vannak a számok tök egyértelműen: 1994-ben 300 ezer szavazatnyi különbségből"

Nem, az kétfordulós választás volt. Egyfordulóssal másfél-kétszer annyi szavazatot kapott volna az MSZP, mint a többiek. A fidesz és az SZDSZ be se került volna a Parlamentbe. A kétharmados szavazat többletből 4/5-ös képviselő arány lett volna.

"Amúgy Hornék is átírták a saját kedvükre a választási törvényt. A főpolgármester közvetlen választásáról szóló passzust Demszky pozícióban tartására vezették be alig egy hónappal az önkormányzati választások előtt."

Ez lehet, hogy így volt, elhiszem.

errrrrrrrrr 2018.12.13. 10:41:30

@balcán maxval bircaman: igen ott voltunk. láttunk téged is, hiába adod itt az ártatlant. kettős játék mi? nagy franc vagy te barika, é mondom

2018.12.13. 10:53:46

@Cycmen:
a kukkolást már jól megtanultad a pohos vajdádtól!
meg a III/III apádtól...

megamedve 2018.12.13. 10:54:06

@6.Lenin: nem egészen... (csak játszottam a gondolatokkal)
megamedve szerencsére csak a saját cégében volt alkalmazott egész életében.
Amikor a fidesz nevű bűnözőbanda másodszor is (és sajnos azóta is) hatalomra került alaposan megcsappantak a bevételi forrásai (mivel a KLIK nevű szörnyedvény seperc lenyúlta az addigi vevőinek jelentős részét, és átjátszotta a tuggyukkiknek, úgy, hogy szegény megamedvét még csak meg sem hívták az új pályázatokra, hátha túl alacsony árat adna meg), illetve kb. 50%-al emelte a munkáltatói járulékokat, költségeket (persze ha voltam olyan faszagyerek, és én voltam, hogy miután elvették az adójóváírást, normális cafeteriát, azt én zsebből visszaadtam a dolgozóimnak) és akkor megamedve majdnem csődbe ment, de sikerült kiépíteni egy új kormánysemleges vevőkört (nem kevés munkával), így most már leszarom a gecihordát.
Így én nem megyek mosogatni sehova, hála istennek a fotelból figyelhetem a szopóágat, aki ennek még örül is. Lányom Bécsben (tőlünk egy óra), és nem mosogat ő sem. Egyedül a sógornőmék szívják a kefét, de ők is örülnek neki, merthogy migránsok, meg konzultáció.

CSAK A FIDESZ.

6.Lenin 2018.12.13. 11:02:14

Van egy 5letem...

Balfaszkáim, a Jézuska szeret mindenkit, a hülyéket is, írjatok neki, hátha ő tudna valamit intézni a patással kapcsolatban. Hoz nektek másikat, vagy ezt eltünteti.
Szerintem 1 próbát megérne.

Még mindig jobb, meleg helyen írni, mint kint a hidegben balfaszkodni néhány köcsöggel.
Nem kell megköszönni. ajándék 5let volt.

Cycmen 2018.12.13. 11:04:26

@vitéz Beverneky: Szeretek tájékozott lenni. :D Egyébként is csak a polihisztor mivoltodra hívtam fel a figyelmet, bár a széles érdeklődési köröd ellenére szemmel láthatóan igénytelen elme benyomását kelted.

conchita wurst 2018.12.13. 11:04:49

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Egyfordulós választás akkor lehet, ha hagyományosan két párt küzd meg egymással."

Valosag: akkor lehet, amikor a KETHARMAD akarja

ben2 2018.12.13. 11:06:40

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Az 1990-es törvény megalkotásakor még arra számítottak, hogy a magyar pártpaletta hasonló lesz a skandináv országokéhoz, azaz több hasonló méretű párt küzd majd egymással különböző koalíciókban.
1998-ra ez a rendszer gyökeresen megváltozott, kialakult a baloldalon a szocialista hegemónia, az SZDSZ-ből törpe szatelitpárt lett.
2002-re ugyanez a folyamat lejátszódott a jobboldalon is, azaz két nagy párt küzdött egymás ellen. Ehhez képest a választási rendszer továbbra is a sokpárti rendszert vette alapul és a kis pártok segítségével úgy torzította az eredményeket, hogy a szatelitpártok bejutásán múlott az eredmény. (Pl. 2002-ben a Fidesz nyerthetett volna, ha a Miép bejut a parlamentbe vagy ha Kupa Mihályék 2%-al kevesebbet kapnak.)
Ennek a torzításnak volt extrém példája a 2006-2010 időszak, amikor a szocialista kormánytöbbség az alig 5%-os SZDSZ neoliberális politikáját tette meg kormányprogramnak a saját szavazói ellenében (!) azzal a magyarázattal, hogy hát a szoci szavazóknak be kell nyelniük a neoliberalizmust, mert másként kiesnek a hatalomból.

Olyan választási rendszer viszont a világon nincsen, ami képes hatékonyan kiegyensúlyozni egy erős politikai blokk és egy törpepártokra forgácsolódott dilettáns ellenzék küzdelmét úgy, hogy az se túlzott aránytalansághoz ne vezessen, se zsarolási lehetőséget ne adjon pár százalékos lobbiszervezetek kezébe.

A magyar választási rendszer (vagy hívhatjuk inkább hagyománynak), tetszik-nem tetszik, mindenképpen a két nagy blokk irányába húz.
Ha pl. - feltéve de nem megengedve - 2018-ban győzött volna az ellenzék és létrejött volna az össznépi koalíció, akkor mára jó eséllyel vagy az MSZP vagy a Jobbik olvadt volna le kb. 0-ra és nőtte volna túl magát valamelyik párt a kormány legfőbb erejeként.
(Vagy szétesett volna az egész és akkor ott tartanánk, mint most, csak némi politikai válsággal fűszerezve.)

Akkor lesz tehát itt valódi ellenzék, ha képesek az összefogósdi helyett nyiltan felvállalni egymással szemben is a versenyt. Ehhez viszont az kellene, hogy az ellenzéki értelmiségi hátország ne essen neki annak, aki nyiltan kritizál egy másik ellenzéki pártot, mert hogy hú tönkreteszi az ellenzéki összefogás esélyét. (Lásd: Ungár Péter elvetélt kísérletét egy új ellenzéki stratégia megtárgyálására.)
Az ellenzéknek nem összefogásra, hanem győztesre van szüksége, csak amíg közös erővel eltaposnak mindenkit, aki nyerni akar, addig csak egymást tudják sakkban tartani, nem a kormányoldalt.

Ezzel szemben ha kialakulna egy erős ellenzéki blokk (akármilyen cimkével), akkor pl. a kormánypropaganda is hatástalan lenne, mert minden ordenáré, személeskedő támadás csak erősítené az ellenzéki jelöltet, hasonló módon, ahogy Orbánt is csak erősítik az ordenáré, személyeskedő ellenzéki támadások.

Neo07 2018.12.13. 11:07:30

Láthattuk tegnap az őrjöngő sorosisták valódi társadalmi támogatottságát – max. két-háromszáz buta embert tudtak csak az utcára vinni. Az idegenszívűek azt hihették, hogy most aztán megcsinálják a sárgamellényes tiltakozás magyar változatát, de csalódniuk kellett.
Számok: már megszokhattuk, hogy náluk a kétszer kettő az öt, de leginkább hat. Ismételhetik a hazugságaikat, abban a reményben, hogy a sokadik emlegetésnél a választók majd igaz állításnak fogják elfogadni. Ezért fontos a folyamatos cáfolat.
A baloldali álhírgyárak az élen járnak: az állításukkal ellentétben a garázdák használtak paprikaszprét, vagy hasonlót, nem a rendőrök. A fotókon nem is lehet látni könnygázfújó rendőrt.
Szánalmas volt a tegnapi parlamenti bohóckodás is.

morph on dear 2018.12.13. 11:08:18

@megamedve: nahát TE IS többszáz főt foglalkoztató cég feje vagy, mint a neten mindenki?

Amúgy én is, csak én még ki is vagyok gyúrva és a péniszem is igen méretes.

N. Barbie 2018.12.13. 11:09:48

Latom csak a szokasos ertelmi szinvonalra futja fidesznyikektol, aki tuntetni mer a maffiajuk ellen az sorosistaanarchistamasiniszta. Es ezzel el is van intezve. Igy konnyu.
Ugy latszik megint eljutottunk oda, hogy tuntetni is csak a fidesznek szabad. Ha ok tuntetnek, barmiert, az jo. Mindenki mas ugyanazert meg sorosista.

Abba mar nem gondola bele a sok ertelmi fogyatekos, hogy miert is tortentek a tegnapi esemenyek. Segitek, a maffiatok miatt. Miert? Vigyazat, osszefuggesek kovetkeznek, a fidesznyikek ellensegei:
Van minimum fel millio kulfoldon elo magyar, szinte kizarolag aktiv, munkakepes koru. na ezek hianyoznak a magyar munkaeropiacrol, igy orban kedvencei, a multik es a gyarak nem tudjak feltolteni a szabad helyeiket.
Erre ket megoldas lehet. A kormany felelosen gondolkodva minden elkepzelhetot megtesz, hogy hazacsabitsa a kulfoldieket. Na ez nem jatszik, hiszen a tolvajmaffia szerint akik kint vannak, azok csak kalandvagybol, esetleg tanulni vannak ott, semmi esetre sem azert, mert otthon nem ohajt lofasz penzert allni a szalag mellett, pluszba olyan munkakorulmenyekkel, hogy barmikor kirughatjak. Szoval ez a megoldas fel sem merul tolvajeknal, inkabb le is tagadjak az egesz problemat.
Mi marad? Az, hogy aki mar dolgozik otthon, az dolgozzon meg tobbet. Es a fidesznyikek szerint ez a jo. Szegyen.
Jaja, tudom, "a munkavallalonak bele kell egyezni", hogyne, mondja ezt az atlaghulyefidesznyik, akinek nincs olyan rokona, ismerose, aki elmagyarazna neki, hogy a hazai munkaltatoknal ez az onkentesseg hogy is szokott menni. Elvallalod, vagy holnaptol nem kell bejonni.
Rokonom pl. egy gyarban dolgozik. Egy nap szabadsagarol sem donthet (persze papiron minden rendben megy), sot mindenkinek elmondta a munkaltato, hogy amennyiben fizetetlen szabira akarna menni, ha mar nem donthet a sajat szabijabol egy naprol se, de megis kene a szabadnap, akkor masnaptol nem kell bemenni dolgozni. Na ez a magyar valosag, ennyire "onkentes"-en mennek a dolgok.
Arrol nem is beszelve, hogy egyaltalan hogy kepzeli a pokhendi fidesz, hogy a ledolgozott tulorakat majd akar csak 3 ev mulva kell kifizesse a munkaltato? Miert nem magukra hoztak hasonlo torvenyt, hogy a politikusi allashalmozasbol kapott tobbmillios fizujukat majd 3 ev mulva kapjak meg?

Jellemzo egyebkent a fidesznyik elborultsagra a kovetkezo eset: reggel latom egy FB ismerosom (verfideszes) posztjat: aki egyetert a tegnapi tuntetessel, az torolje ot az ismerosei kozul. Aranyos, nem? Ja, azt a kis "aprosagot" hozza kell tennem, hogy tizeneve Angliaban el es dolgozik, ugy osztja az eszt a fidesz altal allitolag viragzo orszagga tett Magyarorszagrol. Rendszeresen posztolja a szokasos fideszes mantrakat. Megkerdeztek mar tole paran, hogy nem gondolja e kicsit gerinctelensegnek, hogy Angliabol ajnarozza a fideszt, miert nem otthon el, ha annyira jo hely lett?
Valasz nelkul torolte oket. Tipikus fidesznyik, toljuk a habonymantrat, ha meg belekerdeznek, jogos kerdeseket tesznek fel, akkor kuss van es torles.

morph on dear 2018.12.13. 11:12:53

@N. Barbie: no jó, hát akkor ha tényleg így van ahogy írod, akkor a májusi EP választást a fidesz elveszíti mint a sicc, és onnan meg már lejtmenet, csak egy kicsit kell kibírnotok :D

N. Barbie 2018.12.13. 11:14:05

@Neo07: "A baloldali álhírgyárak az élen járnak: az állításukkal ellentétben a garázdák használtak paprikaszprét, vagy hasonlót, nem a rendőrök. A fotókon nem is lehet látni könnygázfújó rendőrt."

Nem, mi? Index, fooldal kepgaleria "szerda esti kormanyellenes tuntetes kepekben" cimmel. Rogton az elso kep, bele se kell kattintani. Gondolom akkor azok a rendorok eppen parfumot vagy rozsavizet fujkalnak, ugye?
Na ennyi megcafolni a fidesznyik hazugsagot.

morph on dear 2018.12.13. 11:14:08

@N. Barbie: "Ja, azt a kis "aprosagot" hozza kell tennem, hogy tizeneve Angliaban el " Tényleg, ott mennyit is lehet túlórázni?

Mert baszki én ám csomó dologgal egyetértek a világban, mégsem élek egyszerre mindenhol.

megamedve 2018.12.13. 11:18:19

@morph on dear:
Senki nem mondott ilyet, elegen vagyunk mi 8-an is, DE:
hát jó, akkor legyen igazad, nekem tök mindegy, hogy egy számomra lényegtelen valaki mit gondol rólam. Azt se tudom/tudod, hogy ki vagy.
Jó munkát!

MACISAJT1 2018.12.13. 11:25:18

A pár száz büdöslábú "forradalma" a kukák és a virágládák ellen:
ripost.hu/cikk-ujabb-elkepeszt-fotok-az-ellenzeki-vandalokrol-mindent-osszetortek

Még szerencse hogy az ország karácsonyfáját nem tudták felgyújtani elmebeteg dühükben.

Cycmen 2018.12.13. 11:25:34

@N. Barbie: "Latom csak a szokasos ertelmi szinvonalra futja fidesznyikektol, "

Salynoss ez van Barbikám, mek se közelíccsük a te fidesznyikező szellemi "színvonaladat"

Neo07 2018.12.13. 11:26:24

@N. Barbie: "Van minimum fel millio kulfoldon elo magyar, szinte kizarolag aktiv, munkakepes koru. na ezek hianyoznak a magyar munkaeropiacrol,... Erre ket megoldas lehet."

Ez az EU-tagság következménye, erre előre kellett volna gondolni, nagyokosok!
A kormánynak erre nem lehet közvetlen ráhatása, hiszen szabadpiac van, nem rendelheti el a bérek emelését, hiszen azt a piac irányítja. Ugyebár csak akkor jönnek majd haza tömegesen, ha a magyar bérek elérik vagy megközelítik a nyugat-európai bérszínvonalat. Ez a folyamat már elindult, emelkednek a bérek.
Lenne egy harmadik - elméleti - lehetőség, amire szégyelltél rámutatni: harmadik világbéli tömegek behívása és alkalmazása. Pontosan ez az, amit itthon nem akar senki, látva a nyugati tapasztalatokat (segítek: tegnap is lövöldözött egy marokkói származású, ahelyett, hogy örült volna, milyen jó helyre született.)

De nem baj, az EU előbb-utóbb szét fog esni, mint anno a római birodalom. Lehet, hogy a történelem ismételni fogja magát: a kelet-római, majd a német-római birodalom mesze túlélte a nyugat-rómait. De ha Vénuszt csinál a rák módjára szaporodó emberiség a Föld bolygóból, akkor végülis majdnem tök mindegy.

N. Barbie 2018.12.13. 11:28:59

@morph on dear: A majusi EP valasztasra kampanyolni se lesz tobb lehetosege az ellenzeknek, mint a parlamentire volt. Ugy meg nehez nyerni, ha nem jut el a valasztokhoz az uzeneted, mert az uralkodo part a media 90%-at felvasarolta, igy az o propagandaja mindenhonnan fog szolni, a TV-be/radioba hirdetest kvazi ellehetetlenitette, a plakathelyeket fideszes oligarchak uraljak stb. stb. es kb. ennyi, nincs mas megjelenesi felulet. Egy marad, a hazalas, forumok tartasa stb. ami egyebkent is igen keves emberhez jut el, de ahhoz is penz kell am, nem tudnak repulni az erintettek, levegon elni, molinot, szorolapot hitelre gyartatni stb. Penz az meg szinten csak a fidesznek van, de ott am dogivel allnak a lopott milliardok.
Ha meg meg igy is probalkozik az a franya ellenzeki part, akkor rauszitjak megint valamelyik "fuggetlen" allami szervet, hogy buntessek szarra.
Ja, esetleg kapnak megint a "koz" TV-n 5-5 percet, mint a parlamenti valasztaskor, azt is csak azert, mert a birosag kotelezte ra a "koz" TV-t.
Na ilyen korulmenyek kozott (ertsd feldiktatura) aztan sok sikert a valasztason az ellenzeknek. A fidesznyik meg ennek a "fair" versenynek orul es dongeti a mellet, mikor micsoda meglepetes, a diktatorok megint behuzzak, amit akarnak.

Neo07 2018.12.13. 11:31:14

@N. Barbie: oké, akkor ezt visszavonom. Nem néztem az Index képeit.

Kivlov 2018.12.13. 11:31:15

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
muhahahahaha.
nyugi, elmebeteg juhászpetya megtanította mindenkinek hogy kell használni.
óvodás f*sz népség.

Sir Bates dö Hól 2018.12.13. 11:34:11

@BiG74 Bodri: azért nem ezt írtam, de a csúsztatás nem oldalfüggő; sz'ted a ligetben lezajlott konfliktus óta -mikor a "biztonságiak" csicskáztatták a rendőröket- melyik rendőrnek lehet kétsége, hogy hol a helye a mai moi társadalomban? te személyesen vagy érintett ebben a kérdésben? mert, mint írtam, egyénenként nincs semmi gond. (mellesleg most pont találhat munkát magának, állítólag hiány van, ő választja azt, hogy inkább ezt csinálja)

conchita wurst 2018.12.13. 11:34:29

@N. Barbie: Aki Tv-t akar, vegyen maganak.

N. Barbie 2018.12.13. 11:43:19

@morph on dear: "Tényleg, ott mennyit is lehet túlórázni?"
Heti atlag 48 orat lehet dolgozni, 17 hetes ciklusokban (nem evesben). Kifizetes pedig a kovetkezo fizetessel, nem 3 ev mulva.
Amugy ertem az osszemosasi kiserletet, de szerintem egyezzunk meg abban, hogy meg se probalod osszehasonlitani a magyar meg az angol munkakorulmenyeket.
Otthon tomegesen fognak ezzel a torvennyel visszaelni (ahogy eddig is) a munkaltatok, itt ilyen nincs. Itt megkerdeznek akarsz e tulorazni, es nincs belole semmi, ha nemet mondasz. Megkernek mast, vagy hivnak ugynoksegest.
Jo lenne ha nem probalna meg most eloadni a fidesz es a szektasai, hogy otthon a talpig becsuletes es uriember munkaltatok lenne az tobbseg. Mikor 4-6 orara bejelentve 12 ora dolgoztatas es zsebbe fizetes (ha egyaltalan kifizetik, papiron nincs nyoma, azt csinal a munkaltato amit akar) a divat.
Dolgozik haverom gyarban itt. Tulora dupla fizetes, hetvegi tulora meg 2,5-szoros. Gondolom otthon is ilyen korrektek a tulora feltetelek, mi? Ja, nem.

"Mert baszki én ám csomó dologgal egyetértek a világban, mégsem élek egyszerre mindenhol"
Nem mondtam, hogy nem lehet az embernek velemenye a vilag dolgairol, ugy, hogy nem ott el. Az viszont kicsit mas eset, mikor evek ota ajnarozod az otthoni kedvenc partodat, hogy mekkora kiraly, tejjel mezzel folyo orszagga tettek az orszagot, kozbe meg eszed agaba sincs hazakoltozni abba az allitolagos kanaanba.

komiszár 2018.12.13. 11:43:46

Az van,ellenzék. Randalírozó anarchista csürhe. A rokonom boltját is összeverték.
De azt mondták,hogy ma lesz elégtétel. valahonnan Bácskiskunból jönnek fel
erős gyerekek.
Valami fejre bújtató ruhával vagy zsákkal jönnek. Akiket elkapnak azokba teszik őket.
Vigyázzanak már azok a tanuló gyerekek

2018.12.13. 11:45:39

@Fülig José: Hazudsz geci! A sötétség nem tud világítani!

Sir Bates dö Hól 2018.12.13. 11:45:53

@conchita wurst: "Halasak lehetunk az ellenzeknek, mert megmutattak, hogy vannak meg lyukak a Hazszabalyban.

Az ilyen akciokat, a jovoben terrorizmusnak fogjuk elkonyvelni, es ennek megfelelo valaszt adunk ra."

látod ez a probléma, winner takes it all szemléletmód a win-win game-mel szemben, a szabályalkotás a saját igényeinek megfelelően...

elértétek azt, hogy egyre nyilvánvalóbb: a demokráciának leginkább elkötelezett miniszterelnök horn gyula volt...

conchita wurst 2018.12.13. 11:48:24

@Sir Bates dö Hól: win-win

na ne rohogtess, mi az ilyen nem letezo partok nem letezo hangadoival, mint a PMes szakallas, nem egyezkedunk, hanem eltapossuk, mint a ferget

targyalni azzal targyalunk akire szuksegunk van

Ballib vagyok mert rettegek 2018.12.13. 11:57:24

Az Orbán Viktor boldog és jobban teljesítő országáért szorgosan dolgozó magyar kismebernek elege van már az állandóan ellenforradalmat kirobbantó ballibekből. Mindenki emlékszik rá, hogy mit csinált 2006-ban a Soros által irányított csőcselék: meg akarta dönteni Orbán Viktor kormányát, felgyújtották a TV székházat, Budapest egy hétig égett. Ha nem lőnek rájuk Orbán Viktor rendőrei, akkor a feldühödött csőcselék biztos akasztotta volna a kormányt.

Most Soros megint felbérelte ugyanazt a csőcseléket. Ultrarövidhullámú sippal fújják Orbán Viktort és a kormányát, hogy azok tartós agyi károsodást szenvedjenek. Hogy aztán tudatmódosultan megtagadják a kisemberek azon lehetőségét hogy annyit túlórázzanak amennyit a munkaadójuk még egészségesnek tart és amennyire már annyit fizetnek hogy azzal kijön a hónap végéig. Nem úgy mint az elmúlt nyolc ´évben amikor is a halálra dolgoztatott kisembernek a fizetésse már a hónap közepére elfogyott. Hála Orbán Viktornak, ma már a kisember túlórájának a határa a csillagos ég, ezzel lehetősége van, hogy elérje azt a kereseti szintet, amit a Soros által irányított nyugaton az ottani kisember munkanélküli segélyként tud csak megkapni.

Mindenki akadályozza meg a ballibeket hogy azok megakadályozzák, hogy a munkáltatók annyi munkát adjanak a kisembernek amennyit csak lehet, hogy azok minél előbb az EU 5-ik legjobban keresői legyenek, még 2030 előtt.

Sir Bates dö Hól 2018.12.13. 12:00:39

@vitéz Beverneky: ne bántsd hájas testvért! a nagyapja nyilas házmester volt, génjeiben van... fogd fel inkább hommage-ként: vette a fáradságot, hogy utánad nézzen...

N. Barbie 2018.12.13. 12:00:49

@Cycmen: "Salynoss ez van Barbikám, mek se közelíccsük a te fidesznyikező szellemi "színvonaladat" "

Jol megcafoltad barmelyik allitasom, ja, nem, csak a fidesznyikezesbe tudtal belekotni. nem tudom amugy miert problema fidesznyikezni a fidesznyiket. Az egyertelmu parthovatartozast jelolo szo. Nyilvan akkora kamu hazugsag, mint sorosistazni mindenkit, aki nem a fidesszel ert egyet. Ja, nem.

Sir Bates dö Hól 2018.12.13. 12:05:27

@Cycmen: nem hájas testvér, ez nem tájékozottság, hiába mondta apádnak a tartótisztje ezt, ez spicliskedés...

N. Barbie 2018.12.13. 12:06:15

@komiszár: "Anarchisták"
Igen, ismerjuk a fidesznyik dumat, ha a fidesz tuntet, azok faszagyerekek, akik elnek a velemenynyilvanitasi jogukkal, veluk vagyunk, hajra sracok.
Ha meg mas, akkor sorosista anarchistak.
Szanalmas.

Cycmen 2018.12.13. 12:07:56

@N. Barbie: Jol megcafoltad barmelyik allitasom, ja, nem, csak a fidesznyikezesbe tudtal belekotni.

Nem képzeled hogy végigolvasom a szarodat! :D Ha szép nem is vagy, hülye ne legyél! :P

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.13. 12:09:22

www.hrportal.hu/hr/35-szazalekkal-emelkedik-az-alapber-a-mercedesnel-20181213.html

A multi sok koszos rabszolgája: " ... 35 százalékkal emelkedik az alapbér a Mercedesnél. Vakáció-juttatásként bruttó 320 ezer forintot kapnak a dolgozók, 100 százalékban kifizetik a 13. havi juttatást egyéves munkaviszony után, a cafeteria-juttatás összege pedig bruttó 340 ezer forint SZÉP-kártyára vagy 280 ezer forint összegű készpénz. ... "

A kápóik eladták őket, és most oda vannak láncolva a szalag mellé éjjel-nappal: " .. A szakszervezet szerint nagyon jó bérmegállapodást tudtak kötni a kecskeméti Mercedes-gyár vezetésével. ... "

Mindeközben Pesten meg (esténként a túlóra után) tüntikéznek, amiről a híradóban ezt mondják:
" ... Idén is tömegek csodálják meg a karácsonyi díszkivilágítást ... "

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.13. 12:12:21

Jajj, ez jó, most hallottam :-)

Tudjátok miért van a kétfarkú kutyának két farka?
Azért, hogy egyszerre tudjanak szopni a Fidesznyikek és a Maszopiták

:-)

Sir Bates dö Hól 2018.12.13. 12:14:24

@N. Barbie: azok jelentős részével, akik nem elmentek, azokkal már ne számoljál, azok jelentős része emigránsként gondol magára, nem vendégmunkásként, és ez valóban kellemetlen helyzet...

szabibbbb 2018.12.13. 12:18:44

Mindenki nyugodjon le a pcsába! Választáskor hazudtak éjjel-nappal, nem? Meg lettek szavazva, nem? Megvédenek a migrátoroktól, nem? Adtak Erzsi utalványt? Fűtéstámogatást? Kruplit? Akkor meg? Mit akartok még? Tessék szépen túlórázni! :D A narancshívőknek kötelező, és még a fizetésüket sem kell felvenniük, tessék a pártvezéreteknek utalni :) Úgyis szegények, tessék csak arra a szegény szerencsétlen gázszerelőre gondolni...

N. Barbie 2018.12.13. 12:28:50

@Neo07: "A kormánynak erre nem lehet közvetlen ráhatása, hiszen szabadpiac van, nem rendelheti el a bérek emelését, hiszen azt a piac irányítja. Ugyebár csak akkor jönnek majd haza tömegesen, ha a magyar bérek elérik vagy megközelítik a nyugat-európai bérszínvonalat. Ez a folyamat már elindult, emelkednek a bérek."

Hagyjuk a meset, az a kormany, amelyik inkabb ugy ahogy van letagadja a kulfoldon dolgozok problemajat, helyette inkabb a meg otthon dolgozok munkaltatoinak adja meg a lehetoseget a meg tobb tulorara, az el is asta magat.
Nem mondtam, hogy a hazacsabitas gyors es konnyu munka, mert nem az. De aki meg se probalja, hanem csak gyorsan hoz egy torvenyt a meg tobb tulorara, az ne jatsza a tevedhetetlen zseni part szerepet.

Nem hinnem amugy, hogy csak a NY-EU berszinvonal eleresekor mennenek sokan haza. Pl en sem. Eleg lenne, ha egy elheto orszag kepe rajzolodna ki, nem az urambatyam zsebdiktatura, ahol a kormanypart es haverjai betegre gazdagodnak, a tobbi meg le van szarva, tulorazzon amig meg nem doglik. Nem mondom, hogy nem fontos a ber, de nem minden.

Ez a folyamat mar elindult, persze persze ismerem a habonymantrat az emelkedo berekrol. Kar hogy Euroban vagy Fontban szamolva kb. semmit nem zarkoztunk fel.
Lehet harsogni hogy Forintban hogy nonek a berek, csak az a kint dolgozok kozul senkit nem erdekel

N. Barbie 2018.12.13. 12:33:02

@Sir Bates dö Hól: "azok jelentős részével, akik nem elmentek, azokkal már ne számoljál, azok jelentős része emigránsként gondol magára"

Ez szimplan nem igaz. Elsopro tobbseg hazakoltozne. Hidd el, hogy jobban tudom, mint egy kozuluk, mint te otthonrol.
Persze, van ilyen vilagpolgar, mindehol jo stb. resz is de ez elenyeszo kisebbseg.

Sir Bates dö Hól 2018.12.13. 12:40:26

@abcdefghijklmm: "Hazudsz geci! A sötétség nem tud világítani!"

de a negro a szádban igen...

VT Man 2018.12.13. 12:41:12

@Magánvéleményem:
"A multi sok koszos rabszolgája: " ... 35 százalékkal emelkedik az alapbér a Mercedesnél. Vakáció-juttatásként bruttó 320 ezer forintot kapnak a dolgozók, 100 százalékban kifizetik a 13. havi juttatást egyéves munkaviszony után, a cafeteria-juttatás összege pedig bruttó 340 ezer forint SZÉP-kártyára vagy 280 ezer forint összegű készpénz. ... ""

Egyertelmu, hogy rabszolgak!!!

Hiszen egy evben nem csak 12 honapnyit dolgoznak, hanem 13 honapnyit!

Ezt mutatja, hogy 13. havi fizetest is kapnak.

Ha nem lenne 13 honapnyi munka, akkor mire fel kapnak?

VT Man 2018.12.13. 12:41:49

@N. Barbie:
"Kar hogy Euroban vagy Fontban szamolva kb. semmit nem zarkoztunk fel."

Fontban szamolva legalabb 20%-ot zarkoztunk fel az utobbi 2 evben.

(Gyengult a font).

Sir Bates dö Hól 2018.12.13. 12:44:58

@N. Barbie: ok, elfogadom, te jobban látod onnan (gondolom grbr), mint én innen (fro)...

N. Barbie 2018.12.13. 12:50:47

@Sir Bates dö Hól: En ezt latom az ismerosegi koromben. A legritkabb esetben hallom, hogy valaki nem akar mar hazakoltozni sose

N. Barbie 2018.12.13. 12:53:55

@VT Man: Osszevissza hullamzik a font egyebkent is, a brexit ota meg foleg. Majd visszaall.
Na nem mintha a brexit miatti fontgyengules miatti fizetes-kulonbseg csokkenes a fidesz oriasi fizetesemelesi munkajat dicserne. Kozuk nincs hozza.

conchita wurst 2018.12.13. 12:54:15

@N. Barbie: Euroban vagy Fontban szamolva kb. semmit nem zarkoztunk fel.

2010 atlag netto ber 500 euro (260as euroval)
2018 atlag netto ber 700 euro (320as euroval)

N. Barbie 2018.12.13. 13:02:12

@FILTOL: "nem ellenzek ez hanem söpredék "

Gondolom ezt mondtad akkor is, mikor a fideszed tuntikezett minden szarert ellenzekbol, ugye? A fideszesek is sopredek volt peldaul 2006-ban?
Nyilvan, hiszen a kettos merce nem jellemzo a fidesznyikekre (a hatterben hangos rohoges hallatszik). Esetleg ezt bizonyitando, tudsz linkelni egy cikket a blogodrol, ahogy sopredekezed a fideszeseket, mikor tuntikeztek? Tudod, csak a fairplay kedveert.

conchita wurst 2018.12.13. 13:04:20

@N. Barbie: Kulonbseg, 2006ban a magyar gazdasag volt a gorog utan a legrosszabb az EUban, ma meg a top3 ban van.

Ez tenyleg egy aprosag, nem lenyeges.

paraszthajszal 2018.12.13. 13:07:24

mindenszo.hu/nyilt-level-a-mi-penzunkbol-elo-millios-fizetesert-trollkodo-ellenzeki-kepviseloknek-takarodjatok-dolgozni-vegre/
„Mit képzeltek magatokról? Havi 948 ezer Forintért merészeltek trollkodni a Parlamentben?
Fütyültök, sípoltok, ordibáltok, cöfcöfcöföltök, báboztok, és szétrollkodjátok a Parlament munkáját?
Mindezt az adófizetők pénzén? Mindezt 948 ezer Forintos havi fizetésért?
Amíg a mi kenyerünket eszitek (a mi pénzünkből éltek), addig az lesz, amit a nép mond, és nem az, amit ti éppen kitaláltok, mert olyan “jó poén”!
Mégis mi a jó édes k*rva anyátokat képzeltek magatokról?
Április 8-án eldőlt, merre tovább, most már próbáljatok beletörődni a vereségbe, és végre munkához látni!
Ha nem teszitek, a nép, a saját népetek fog titeket bottal kizavarni a Parlamentből!
Mit képzeltek mégis magatokról?

Elég volt belőletek!
Takarodjatok dolgozni végre!

A mindenszo.hu szerkesztő Csapata”

Dr. Fotos 2018.12.13. 13:10:12

@balcán maxval bircaman: A hanyatlo nyugat dumat mar hallottuk ezerszer... mikor is? Hmmm... Segitek: MSZMP-nek volt 2/3-a...

Dr. Fotos 2018.12.13. 13:12:32

@conchita wurst: Hala az EU-s penzeknek. Aztan a sok ELIOS-oshoz hasonlo korruptcio miatt szepen visszakerik es maris ugrik a bozske utalvany, a cafeteria bedaralasa es a tobbi. De lubickolj csak a statisztikaban. Lorinc egymaga felhuzza a duplajara attol a tobbinek nem lesz jobb.

Sir Bates dö Hól 2018.12.13. 13:14:16

@N. Barbie: ok, csak vicceltem. sz'tem nem könnyű azért azt kimondani, hogy most már ide tartozunk. persze az más helyzet, ha csak a pénz miatt ment ki valaki.

alöksz róz 2018.12.13. 13:15:12

@Sir Bates dö Hól: nyilván nem tőlük várom, de azért többet el tudtam volna képzelni annál, hogy odaáll orbán elé és fütyül a fütyülőjével...
(ez olyan, mint szegény falus ferenc meg az ice bucket challenge. zseniális, ahogy tarlós alázta, egyszerűen csak leírta, mi történik a felvételen)
odaállhatott volna mondjuk 100 ezer ember fütyülni. de a kutya által nem támogatott témaválasztású, eső elmosta 30 fős tüntikékkel már ezt is lejáratták sajnos, évekig nem lesz itt százezres demonstráció a békemeneten kívül...

Sir Bates dö Hól 2018.12.13. 13:16:13

@conchita wurst: ezt egyébként a lendvayból tolják? van aki közületek ezt elhiszi?

Fülig José 2018.12.13. 13:16:30

@abcdefghijklmm: mondom és tartom: seggfej. folyig a híg fos a szádból te retkes paraszt. moss pofát.

alöksz róz 2018.12.13. 13:21:29

@ben2: +1 :-)

az összefogósdinak az is hátránya, hogy olyan pártok vannak benne, amelyek a "normálisan" gondolkodó választók nagy része számára egyszerűen vállalhatatlanok

A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok 2018.12.13. 13:27:35

"a velük szemben ülő 66 ellenzéki képviselő 2,47 milliót."

Valoságban, csak egy embert, Soros Györgyöt képviselik. Soros Üzleti érdekeit képviselik a a magyar parlamentben.

Sir Bates dö Hól 2018.12.13. 13:31:11

@alöksz róz: :-) árpádfi, számomra is ijesztő és sötét és nemkívánatos jövőkép az, ha egy ilyen felháborodáson visszakapaszkodna a hatalomba a mai ún. ellenzék! azért az én szám is görbülni kezd, ha arra gondolok, hogy molnár gyuszi, vadai, kunhalmi vagy horváth csaba, mesterházy kormányzati pozíció közelébe kerülhetne! főleg, mert bitorolják a szocialista elnevezést. ha úgy választják meg őket, mint neoliberális demokraták, hát uccú neki, fakutya, a fideszre is mennyien szavaztak.
viszont mégis mit tehetnének? így indult a gillet jeune is, azt nézd meg, hol tart most! a kormánynak úgy kellett chérif c., mint egy falat kenyér... látom a TEK megint fényeztetni akarja a járműveit?

GNDL 2018.12.13. 13:34:53

@Törpvadász: „Vagyis most sem nyertek volna”

A 2018-as választást már alapjaiban elcsalták... tulajdonképpen fogalmunk sincs a valódi részvételi adatokról, a valódi szavazatarányokról, a választási szoftver menetközbeni cseréjéről és ennek menetéről, okáról, az urnazárás utáni 4 órás (19-23 közti) „blackoutról” amikor a választási iroda egy tizedesvesszőnyi feldolgozottsági adatot és részeredményt nem hozott nyilvánosságra, valamint nem mellesleg a szavazókörök 20-25%-ában (ami legalább 2500 szavazókört jelent) gyakorlatilag a jegyzőkönyvek sem fogadhatóak el hitelesnek, nagy részük olvashatatlan, rosszul beszkennelt fekete oldalak, vagy elő sem kerültek április óta.

És ez csak a közvetlen választási csalás, órákig lehet sorolni ugye az ukránok/románok buszoztatását és Észak-keleti határmenti szavazókörökben, azt hogy a határon túli levélszavazatokat gyakorlatilag Tőkés meg Pásztor hungarista sleppje gyűjtögette... aztán eleve meg sem lehetett volna rendezni a választást az ország nagy részén a tízezres nagyságrendű hamisított ajánlások miatt... és ez még mindig csak a közvetlen választási csalás, mert közvetve meg ugye osztogattak a fideszes elvtársak étkezési utalványt, élelmiszert, ami szavazatvásárlásként nem csak annak számít törvénysértésnek aki adja az „ajándékot” de annak is aki elfogadja... a kormányzat 60+ milliárdos közterületi- és elektronikus média-kampányai...

Ismétlem, a 2018-as választásokat tulajdonképpen annak időpontjának kihirdetésétől fogva elcsalták a fideszes elvtársak.

Sir Bates dö Hól 2018.12.13. 13:34:54

@A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok: tegyük fel, csak a játék kedvéért, hogy soros üzleti érdekeit képviselik, ellenben a másik oldal pedig orbán üzleti érdekeit képviseli, s a kettő között az a különbség, hogy soros eddig csak vitt mora pénzt, orbán ellenben mindent a moi közösből lopott...

Ballib vagyok mert rettegek 2018.12.13. 13:40:14

@paraszthajszal:

Nem is tudtam, hogy a Magyar Idők, a 888.hu, a Pesti srácok meg a fidesz.hu mellett van ez a mindenszo.hu is, nekem Árpi nem szólt róla. Végre kezdjük lassan de biztosan ledolgozni a ballib média fölényt, bár elkelne még vagy 150 ilyen független netes hírgyártó oldal. Te már náluk dolgozol? Forintban vagy rubelben kapjátok a fizetést? Karácsonykor kaptok szabit? Mi nem, de nem baj, nálunk már régóta van havi 400 túlóra, nem is tudom mit jajonganak ezek a liberális kisemberek, nekik egy teljes évük van rá, hogy összegyűjtsék amit mi egy h´ónap alatt lenyomunk.

ami szabad 2018.12.13. 13:40:29

@nemecsekerno_007: Szerintem meg nem. Ha mindössze az az ország gazdasági alapja, hogy szabad dolgozni 0-24-ben, ott nagy a baj! Sokszor írtad: vállalkozó vagy. Akkor tudod jól, hogy SZABAD dolgoznod 0-24 órában. Az azonban, hogy szétbaxák az oktatást annak érdekében, hogy legyen a futószalag mellé elég melós, nem teljesítmény, hanem gyalázat. Már a 250-re emelt túlórázás miatt is közel duplájára nőtt a munka-balesetek száma, és laza 10 évvel kevesebbet élünk mint a nyugaton, ahol négyszer annyi bérért ( vásárlóerő paritáson is laza dupláért ) dolgoznak a zemberek, mint itthon. Vagyis a kormány csak akkor lépne valóban az ország érdekének megfelelően, ha a termelékenység- javulásban segítené a vállalatokat, nem pedig abban, hogy kizsákmányolhassák az embereket!

2018.12.13. 13:51:13

@Sir Bates dö Hól: Mondatot még mindig nagy betűvel kezdünk, balfasz! :-)

CleanYourRoom 2018.12.13. 13:52:07

Nem, sajnos az ellenzék tegnapi parlamenti teljesítménye nem múlta felül egy elkényeztetett napköziscsoport hisztérikus rohamát. Hagyjuk a méltóságot meg tekintélyt, ez az obstrukciós kupleráj az ellenzék tökéletes impotenciájának a beismerése, az égvilágon semmi nem fog elindítani. Egy valódi társadalmi elégedetlenséget kifejező mozgalom mondjuk az, ami Franciaországban történik most, a magyar ballib hiszti mögött nem áll valós társadalmi támogatottság.

Ami pedig az érdemi részét illeti, őszintén szólva nem igazán értem az ellenzéki érveket. A magyar munkaerőpiacon általánossá vált a munkaerőhiány. Ilyen helyzetben, amikor keresleti piac alakul ki, a munkavállalók kerülnek messze jobb alkupozícióba, a munkáltatók pedig kiszolgáltatott helyzetbe, mert nem találnak munkaerőt a betöltetlen álláshelyekre, nincs már munkanélküli tartaléksereg. Gyakorlatilag teljes foglalkoztatottság van a gazdaságban, aki képes és akar, az már dolgozik, egyre inkább arra kényszerülnek, hogy egymástól csábítsák el a munkavállalókat magasabb fizetés vagy jobb juttatások/munkakörülmények ígéretével, illetve próbálnak külföldről, Ukrajnából importálni a hiányzó munkaerőt, de az ukrán munkaerőért is nagy a verseny a környező országokkal.

Egy ilyen helyzetben közgazdasági szempontból értelmetlen, önsorsrontó lépés volna a munkavállalókat akaratuk ellenére megpróbálni arra kényszeríteni, hogy többet túlórázzanak, mert egész egyszerűen fogják majd magukat és rájuk csapják az ajtót, majd átmennek egy másik munkáltatóhoz, aki tárt karokkal várja majd őket, hogy betöltse az üres álláshelyeit, és esze ágában nem lesz, hogy elüldözze őket irreális túlóráztatással.

Egyszóval sehol nem látom az ellenzék által vizionált veszély realitását. Ez így szimpla rémhírterjesztés, az ördög falra festése.

2018.12.13. 13:52:20

@Fülig José: Nem tetszenek a tények, balfasz? Ugorj le a Taigetoszról! Mindenkinek jobb lesz!

2018.12.13. 13:58:28

Hajhhh. Visszasirom Schiffer Andrast, Mesterházy Attilat es Volner Janost. Csakhogy minden iranybol mondjak valakit. De ugy nez ki az ertelmes emberek ugy gondoljak hogy jelenleg nem tudnak versenykepesen politizalni, igy inkabb massal foglalkoznak / hatterbe vonulnak. A parlamentben meg ott maradtak a "bohocok", akik adjak a "cirkuszt" a nepnek. Mi meg varunk a csodara, hogy hatha jon egy "Boka Janos". aki Orban melto ellenfele lehet. Esetleg a momentumos gyerekek 20 ev mulva, marha elvegzik szorgalmasan azt a munkat, epitkezest, bejarjak azt az utat, amit Orban elvegzett, bejart 1990-2010 kozt. (Es ebben benne van a liberalis ideologia megjarasa -> nemzeti gondolkodasba valo fordulas) Addig meg marad a Fidesz ahol van.

conchita wurst 2018.12.13. 14:02:10

@Dr. Fotos: Hala a szep napsutesnek.

Rossz hir a lipsiknek, hogy a sikert nem kell magyarazni, a kudarc magyarazatara meg senki se kivancsi.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.13. 14:03:49

@ben2: 1) 50% felett voltak
2) nem írták át az alkotmányt

3) "óvónéni, a Julcsi is bepisilt!"

óvodások vagytok.

van olyan választási rendszer, amelyik arányos, a listás. ennyikeh. és olyan is van, amely listás és mégis képviselet:

ertelemblog.wordpress.com/2018/05/01/egy-majdnem-tokeletes-valasztasi-rendszer/

a te érvelési hibád: Nirvana érvelés.

Idióta vagy, és óvodás.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.13. 14:04:42

@balcán maxval bircaman: mint tudjuk, te elmebeteg vagy. meg is látszik rajtad.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.13. 14:05:19

@Európai téridő: Hülyeségeket beszélsz, seggfejező idióta!

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2018.12.13. 14:06:56

a mocskos nepnyomorito, nepbutito, hazug, gatlastalan es demagog fidesz ellen mar ertelmes, europeer modszer nem maradt, ne csodalkozzanak urak, ha a magyar ember agyat elonti a szar tehetetlensegben. a hatalmaval peldatlanul visszaelo, lekezelo, arrogans fidesztol eddig sem esett tavol a buntetojoggal fenyegetozni, mikozben szepen lassan orwel remalmat valositjak meg ebben a jobb sorsra erdemes lesajnalt orszagban

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.13. 14:07:10

@CaptainG: "Visszasirom Schiffer Andrast, Mesterházy Attilat es Volner Janost"

miért, ezek eredményesek voltak? ja nem' akkor ne sirj, hülyegyerek!

simonpali 2018.12.13. 14:11:45

Hahaha! Van ellenzék!Szerintem inkább van "új"Gulyás Marcika.Úgy híjják : Tordai Bencus. Ez a tegnapi nap legfontosabb fejleménye.

BiG74 Bodri 2018.12.13. 14:11:52

@CleanYourRoom:
Na te is az íróasztal mögül dumálsz. Bár már ott elárultad, hogy ismét fityisznyik ereszkedett közénk, hogy ballib hisztivel kezdesz.
Mondjuk eszed sincs sok, nem csak tapasztalatod, mert a jelenlegi helyzet pont, hogy nem igényli az ilyen beavatkozást, mert jelenleg felesleges. Ha a helyzet viszont változik akkor meg rohadt nagy szívás lesz.
Elárulom, hogy jelenleg is vannak munkahelyek, olyanok is amik kibökik a szemed, amelyeknél a jelentkezés ellenére nem vesznek fel embert, csak elvárják a havi 240-250 óra munkát.
Úgyhogy, az, hogy te mit látsz, vakegér, az teljesen lényegtelen, menj ripostot és orbán összest olvasni. Ha esetleg valamelyik nickednek már ezt elmondtam, akkor bocs az ismétlésért.

conchita wurst 2018.12.13. 14:14:07

"A liberálisok előhúzták a mellényzsebükben lapuló jolly jokert, megírták, hogy a párizsi tüntetéseket maga Putyin szervezi.
A párizsi nemzetbiztonság azt állítja, hogy az oroszok befolyásolják a sárgamellényes tüntetéseket. Macron ebben a kérdésben semmiképp sem kezdő, hiszen már a kampányban is azt állította, hogy Putyin személyesen avatkozik be a választásokba."

conchita wurst 2018.12.13. 14:15:10

@BiG74 Bodri: Ja, meg csak 10 eve hallgatjuk hogy most meg csak-csak, de jovore jon mar az allamcsod es bukikapatas

ASIT

N. Barbie 2018.12.13. 14:15:58

@conchita wurst: "2010 atlag netto ber 500 euro (260as euroval)
2018 atlag netto ber 700 euro (320as euroval) "

"Kulonbseg, 2006ban a magyar gazdasag volt a gorog utan a legrosszabb az EUban, ma meg a top3 ban van."

Jol esne egy-egy hiteles link ezekhez, mert egyebkent hajlamos vagyok fideszes alaptalan sikerpropagandanak hinni, elozo tapasztalatok alapjan...

conchita wurst 2018.12.13. 14:20:46

@N. Barbie: Baratod a gugli. Az atlagbereket ki tudod keresni, meg az arfolyamokat is.

Nekem nincs rad szuksegem, megvan a KET HAR MAD.

BiG74 Bodri 2018.12.13. 14:26:35

@conchita wurst:
Aludj egy kicsit ne ásítozz.
Aztán, örülök, hogy sikerül ezt a pár sort idekenned, de minek?

simonpali 2018.12.13. 14:30:03

Szeretnék néhány tippet adni az ellenzéknek, hogy akadályozza meg Orbán zsarnoki rendszerének népnyúzó intézkedéseit:

1. Blokkolják a Parlament mosdóit, wcit.Így Orbán valóban összes.arja magát, de legalábbis összehugyozza. Ha nem megy személyesen a blokkolás, mert pl az ellenzéki képviselők feje nem fér bele a wc kagylóba,akkor egyszeruen dugítsák el a wcket!Ha nincs ehhez wc papír, akkor saját ruházatukat is használhatják! A lényeg : se a fideszesek, se a wcs nénik ne férjenek hozzá a klotyóhoz.
2. Alkossanak fekve élőláncot a Parlament bejáratánál.Tekintettel csekély létszámukra ez némileg nehezebben kivitelezhető, de lelkes soros aktivisták némi jobbikos segítséggel úrrá lehetnek ezen.

3. Vonják blokád alá a Parlamenti büfét. Ne zabálhasson Orbán nyakra főre, ez különösen érzékeny pontján érintené a miniszterelnököt. Rongálják meg a kávéautomatát, köpjenek bele, írjak ki rá, hogy ebolával fertőzött víz van benne!

Mindezeket Tordai Bencus közvetítse élőben!Különösen azt lenne izgalmas látni, hogyan reagál a wc-s néni a közelről arcba fütyülésre!
Örülök hogy tanácsaimmal segítettem. (Először es utoljára ingyen! )

sZulamith 2018.12.13. 14:32:15

A poszt minden szava igaz. Valóban nagyszerű volt az ellenzék összefogása, ebből is látszik, hogy a skandált szöveg igaz "elegünk van". Köszönet illeti a tüntetőket, hogy a tömeges részvételen, és a skandáláson túl nem történt semmi baj.

Ami szomorú, ha nem mozdul az ellenzék, a nép adófizető géppé silányul. Viszont ha erőszakossági fajul a tüntetés annak csak a mi, a többség isszuk meg a levét /vannak emlékeim/
Szerintem az lenne a jó, ha kormány tudná legalább egyszer elismerni, hogy nem jól döntött. Egyébként nem úgy tünik, mert ma a Kossuth rádió ütköző müsorában is az angolokkal foglalkozott, és nem a tegnapi friss magyar eseményt üköztette. Azt gondolom nagy hülyeséget nem mondok ha azt üzenem a kormánynak. Gondolkozzon, gondolkozzon, és küldje a francba a sok s..nyaló tanácsadóit.

BiG74 Bodri 2018.12.13. 14:38:13

@simonpali:
Ej simonka a 69. hozzászólásod frappánsra sikerült. Nagyon jó ! A 69 amúgy tök jó szám, kár hogy neked mindig csak a 68 jut, alsó madárfogásban felfelé bambulva ! De biztos jó vagy benne !

N. Barbie 2018.12.13. 14:38:59

@CleanYourRoom: "Egy valódi társadalmi elégedetlenséget kifejező mozgalom mondjuk az, ami Franciaországban történik most, a magyar ballib hiszti mögött nem áll valós társadalmi támogatottság."

Imadom ezt a szamhaborusdit. Ha nincs az utcan fel millio ember, akkor a kormany mindent jol csinal. Aha, akkor ezzel a gondolatmenettel a kommunizmus 40 eve alatt is minden rendben volt, mert ugye tuntikezni nem sokan mentek?
Apro pici parhuzam, hogy az okok kozott eleg sok hasonlosagot talalhatunk. A felelemmel elso helyen.

A tobbire meg: jo hogy azt nem akarod mar bemagyarazni, hogy munkasok millio vertek viktor ajtajat, hogy tobb tulorat engedjen a torveny, mert nem tudnak eleget dolgozni. Nem pedig a tenyt, hogy a multik mondtak tollba vikinek a torvenyt, biztos tok veletlen...

ben2 2018.12.13. 14:49:33

@math0:

"1) 50% felett voltak"

1994 MSZP listás eredménye: 32.99 %
2018 Fidesz listás eredménye: 49.27%

Ezekhez adódtak hozzá az egyéni mandátumok mindkét esetben, amivel az eredmény 50% feletti lett.

"2) nem írták át az alkotmányt"

Ez sem igaz, mert az MSZP-SZDSZ koalíció számtalan esetben módosította az alkotmányt. Újat nem írtak, ez kétségtelen, na de miért is tették volna, ha az akkor aktuálisat is ők írták csak még a kommunista diktatúrában?

"a te érvelési hibád: Nirvana érvelés."

Ez pont, hogy a Te érvelési hibád, mert Te kéred számon a rendszeren, hogy miért nem valamiféle idealizált megoldást követ. Sőt amikor az ember összehasonlításként bemutatja, hogy a korábbi rendszer is pontosan ugyanazokkal a hiányosságokkal küzdött (már ha mindenképpen hiányosságnak akarjuk felfogni, ami egyébént nem az) és az ellen mégsem ment az acsarkodás, akkor átmész dedóba.

Az általad linkelt írás a német választási rendszerről nem egy tökéletes megoldást ír le, legfeljebb azt, hogy mi lenne a tökéletes az ellenzék számára a jelenlegi politikai helyzetben.
Csak jelzem, hogy egy 100%-osan arányos rendszerben 1990 óta egyetlen magyar parlamenti többség sem lett volna kormányképes.

A pisilős és személyeskedő megjegyzéseidet inkább ignorálom, nem akarom tetézni azt a kínos megaláztatást, amit az ilyen szövegeiddel magadnak okozol.

N. Barbie 2018.12.13. 14:49:37

@conchita wurst: "Baratod a gugli. Az atlagbereket ki tudod keresni, meg az arfolyamokat is."

Tehat nem tudod igazolni, koszi a rizsa nem erdekel, ugy latszik igazam volt az alaptalan fideszes sikerpropagandarol.
Az egyik linked csak elofizetessel elerheto, a masik meg a szokasos dehatjobbakvagyunkmintelkuroek "erveles", valami 2008-as adat.

Szoval igen, koszi, hog ymagad bizonyitod, hogy kamu sikerpropgandat tolsz.

"Nekem nincs rad szuksegem, megvan a KET HAR MAD."
A fidesznyik orul az elcsalt valasztason, feldiktatorikus orszagban nyeresnek. Orulj neki, ha mar gerinced nincs.
Nyerest nem kell megmagyarazni? Ja, gerinctelen utolso fergeknel valoban nem.
Mintha en vernem a mellem, hogy megvertem bokszba az ellenfelem, igaz, a meccs elott levagattam a kezeit. Na ennek lehet orulni, azoknak, akik meg hirbol se hallottak a fairplay, becsuletesseg es a tisztesseg szavakrol. Pont, mint te.

conchita wurst 2018.12.13. 14:50:03

@CleanYourRoom: "Egy valódi társadalmi elégedetlenséget kifejező mozgalom mondjuk az, ami Franciaországban történik most, a magyar ballib hiszti mögött nem áll valós társadalmi támogatottság."

aha, ezt figyeld

"A liberálisok előhúzták a mellényzsebükben lapuló jolly jokert, megírták, hogy a párizsi tüntetéseket maga Putyin szervezi.
A párizsi nemzetbiztonság azt állítja, hogy az oroszok befolyásolják a sárgamellényes tüntetéseket. Macron ebben a kérdésben semmiképp sem kezdő, hiszen már a kampányban is azt állította, hogy Putyin személyesen avatkozik be a választásokba."

conchita wurst 2018.12.13. 14:51:05

@N. Barbie: en nem akarlak meggyozni, boven megvan a KETHARMAD

minek nekem a szavazatod?

alöksz róz 2018.12.13. 14:58:13

@math0: hazudsz megint.
a hazugság szerinted érv, phd?
a hiány tarthatatlan volt, ezt elismertem.

N. Barbie 2018.12.13. 15:03:04

@conchita wurst: Kar, hogy itt nem meggyozesrol van szo, hanem arrol, hogy allitottal tobb dolgot is, de egyiket sem tudod igazolni.
Teged jellemez, ha mantrazod a habony sikerpropaganda kamujait, de nem nezel utana, igy lenyegeben hazugsagokra alapozva hiszed, hogy jol szavaztal.

Jol van, ertem, orulsz a diktatoraid csalassal megszerzett ketharmadanak. Ez is teged jellemez.

Cycmen 2018.12.13. 15:07:39

@conchita wurst: " Macron ebben a kérdésben semmiképp sem kezdő, hiszen már a kampányban is azt állította, hogy Putyin személyesen avatkozik be a választásokba."

Beleavatkozott, hogy a pubifejű bankárcsicska Macron legyen az elnök mi?
Ha el is fogadjuk teóriának hogy beleavatkozhatott, erre bizonyíték nincs.
Arra már igen, hogy Soros beleavatkozik az EU politikába, hiszen vezetőkkel tárgyal, valamint a jenkik is megbuktak azzal hogy lehallgatták Sárközyt, meg Merkelt és gondolom nem csak kíváncsiságból.

alöksz róz 2018.12.13. 15:14:25

@Sir Bates dö Hól: "viszont mégis mit tehetnének?" - ők (mszp-dk) már semmit.
viszont a többieknek lehetne annyi esze, hogy nem kötnek velük szövetséget...
mit lehet hitelesen képviselni az utódpárt vagy ferenc testvér oldalán??

Cycmen 2018.12.13. 15:20:40

@N. Barbie: Jol van, ertem, orulsz a diktatoraid csalassal megszerzett ketharmadanak.

Szerintem annak örül hogy még mindig itt tartotok! Amúgy minek nyomod ezt a csalásos dolgot? Úgy gondolod hogy előbb, vagy utóbb a kormány fogja magát és lemond a hatására? :D
IGEN! KÉTHARMAD VAN, TI A SZARBAN SEM VAGYTOK! SZENVEDJ!

conchita wurst 2018.12.13. 15:20:50

@N. Barbie: Habony egy qrvajo propagandista, erti a dolgat, buszkek vagyunk ra.

En tehetnek be forrasokat, de neked minek, koztudomasu hogy 2006ban az EUban a gorogok utan a magyar volt a leggyengebb gazdasag, ma meg a top3ban van (GDP novekedes szempontjabol)

Meg a polgari torvenykonyv is tartalmazza, hogy a koztudomasu tenyeket nem szukseges a birosag elott bizonyitani.

CleanYourRoom 2018.12.13. 15:24:27

@conchita wurst: Na ja, az a tüntetés, ami nem globalista érdeket képvisel, azt csakis Putyin finanszírozhatja, hol is hallottuk ezt már, minden bizonyíték nélkül? (khm, Trump)

@N. Barbie: az internetadó elleni tüntetés valahogy sokkal nagyobb hatásossal volt, én most ezt nem látom egyelőre.

@BiG74 Bodri: Ha irreális a munkaidő-fizu arány, akkor hiába hirdetik, betöltetlen marad az álláshely, mert a munkavállalóknak van választási lehetősége úgy is, ha itthon marad, úgy meg főleg, ha még a külföldet is bevállalja, szóval nem látom a problémát. A hülye/szar-szemét kizsákmányoló munkáltató munkaerő nélkül marad, aztán lehúzhatja a rolót. Akár azt is el tudom képzelni, hogy mindezzel a tényleges gyakorlatot akarja legalizálni a Kormány, mivel fű alatt eddig is többet kellett túlórázni.

N. Barbie 2018.12.13. 15:32:30

@Cycmen: Igen, tudom, a fidesznek pl 2002-ben szabad volt ezen rugozni meg tuntikezni az ujraszamolaser? Ugy, hogy az a valasztas a fidesz alattiakhoz kepest a tiszta valasztasok mintapeldanya lehetett volna.

Igen, sajat magukra szabott torvenyekkel, csalassal, trukkokkel es az ellenzek ellehetetlenitesevel elert 2/3-ad van. Buszkek lehettek ra, az uj kommunizmusotokra ti nagy kereszteny antikommunistak.
Mindezek ellenere a szavazok tobb, mint fele nem a szektavezeredre szavazott (ez azert ad nemi remenyt, aki 8 evig ellenallt a csapbol is folyo aljas hazug propagandanak, az talan ezek utan mar nem hulyul meg), csak ezt szokas szerint elfelejti a hatalom es penzmanias elmebeteg.

ben2 2018.12.13. 15:35:46

Van annak amúgy egy diszkrét bája, hogy azok botrányoznak a túlóra elméleti maximumának az emelése ellen az országgyűlésben, akik pár éve még a vasárnapi boltzár ellen indítottak népszavazást.

N. Barbie 2018.12.13. 15:36:36

@conchita wurst: "Habony egy qrvajo propagandista, erti a dolgat, buszkek vagyunk ra."

Latom, buszken matrazol adatokat, amit nem tudsz igazolni, magyarul hazugsagokat terjesztesz. Ennyit tud az atlaghulyefidesznyik. Bemondta a fidesz1TV, akkor az mar koztudomasu teny. Na ne nevettesd ki magad.

simonpali 2018.12.13. 15:38:39

@N. Barbie: És arra válaszolj Barbie babus, hogy a kommunizmus 40 éve alatt is voltak szabad választások, ahol le lehetett váltani Kádárt? Tegnap újfent beégett a komplett ellenzék, de az elégtelen bizonyítványt sajnos csak májusban fogják megkapni rá.

Cycmen 2018.12.13. 15:39:43

@N. Barbie: Igen, tudom, a fidesznek pl 2002-ben szabad volt ezen rugozni meg tuntikezni az ujraszamolaser?

Félreértesz, nem tiltom meg, sőt! Ha nektek mániátok az önsanyargatás, én benne vagyok, csak hajrá! Amúgy volt egy csomó időközi amit még nagyobb arányban nyertek fideszék. Arra van valami teóriád? :D

Minden ballib bérretteg 2018.12.13. 15:41:19

Az ellenzék megmutatta tegnap, hogy a kormányzás közeléből kiebrudalt elkúró ballib banda, mekkora frusztrációval próbálja megakadályozni a törvényesen választott parlament munkáját. A kormány cselekvőképességét.

De ezt is elkúrták.

Tetszettek volna inkább választást nyerni.
Ugyanis Itt Soros Gyuri nem tud puccsot csinálni, mint Macedóniában, mert párezer Gyurcsnyista agyhalotton kívül senki nem szopja be a gyűlöletkeltő maszlagot.

ben2 2018.12.13. 15:42:09

"Mindezek ellenere a szavazok tobb, mint fele nem a szektavezeredre szavazott "

És az ellenzéki pártokra hány százalék NEM szavazott?
Pontosan megmondom: a választásra jogosultak 79.54%-a.

Ballib vagyok mert rettegek 2018.12.13. 15:56:03

A Soros bérenc liberális ballib ellenzék csak egyet tud: HAZAÁRULNI! Tegnap a norvégok által pénzelt Soros csicska ballib oldal a parlamentben ÁLLAMELLENES BÜNCSELEKMÉNYT követett el, amikor meg akarta akadályozni hogy Orbán Viktor megszólaljon. Ezzel a fasiszta lierálnáci puccskísérlettel akarták Orbán Viktor rendszerét megdönteni és Magyarországot kiszakítani az illiberális szövetségi világunkból és az országot az EU gyarmatává tenni, a magyar kismebereket odadobni az EU multik kizsákmányolásának.

Szerencsére Orbán Viktor és a magánhadserege visszaverte a puccskísérletet és így sikerült törvénybe foglalni hogy a magyar kisemberek meg vannak védve a ballib hazaárulóktól és ezután senki se akadályozhatja meg hogy a magyar kisemberek akár havi 400 órát is túlórázhassnak, amivel a magyar kisemberek annyit fognak keresni, hogy végre elérik a nyugati munkanélküli segély szintjét. Ezzel Orbán Viktor népe előtt elhárult minden akadáy amit az elmúlt nyolc év rakott eléjük, hogy ne kelljen kivándorolniuk a nyugati munkanélküli segélyért, hanem azt Orbán Viktor munka alapú társadalmában Magyarországon belül is meg tudják azt keresni.

A Századvég felmérése szerint a magyarok 92%-a követeli a 400 túlóra minél előbbi felemelését 600-ra, illetve ha az ország továbbra is jobban teljesít, akkor akár 800-ra is!

morph on deer 2018.12.13. 16:05:31

@simonpali:
“de az elégtelen bizonyítványt sajnos csak májusban fogják megkapni rá.”

Csak nem Semjén, a véreskezű álta benyújtott javaslatra célzol, mely szerin “nem úniós országban élő magyar (kettős) állampolgárok is szavazhassanak az EU parlamenti választásokon”?

Már várom, hogy mikor terjeszti elő valamelyik hasonlóan buggyant elme, hogy esetleg a baráti Azerbajdzsán, netán még Mongólia lakói is szavazhassanak a fideszre, mert ugye félázsiai rokonai az orbánnak...

Elmentek ti a bánatos francba!

Jalos 2018.12.13. 16:10:14

@N. Barbie:
Hát amig arra vártok hogy a sültgalamb a szájatokba repül, mert mindent - a köztudott dologkat is - a másik fél toljon elétek, és csak a saját kis hagymázas vágyaitokban hisztek, addig itt nem lesz hatalomváltás.

ami szabad 2018.12.13. 16:10:19

@Ballib vagyok mert rettegek: Te ma már beszedted a nyugi-bogyót? Ne fogd vissza magad, pótold, ha elmaradt! Ezt a munka-alapú dumát, ugyan jól megtanultad, de tán büfid sincs róla, milyen nehéz lesz "ócsó" munkaerőben versengeni mondjuk Indiával, Kínával, stb. Szar az irány, de legalább rohamtempóban haladunk a zsákutcában, egészen a falig. Oktatás kell, és TUDÁS-alapú társadalom egy kicsi nyitott gazdaságnak, ahol az alapok egyébként rendben meg is lettek volna ehhez. A 16 évre leszállított iskoláskor és a szétbaszott oktatás viszont csak újratermelődő szegénységet eredményez. Most konjunktúra van, és nagyjából hozzuk is a kötelező elvárt növekedést úgy foglalkoztatásban mint GDP növekedésben, de ez az időszak kegyelmi állapot, amikor is arra kellett volna felkészülni, mi van, ha nem így lesz... Pl. azzal, hogy a szakképzés normálisan működik, mert én épp most nézegettem milyen suli mit ad, és egyet sem fogok beírni a gyereknél a továbbtanulásra, noha megfordult a fejemben, mielőtt megnéztem, hová süllyedtek a "szakgimnáziumok". A melósokkal meg lehet kibaszni nyilván, csak akkor nem 10, hanem 15-20 évvel halnak meg hamarabb mint az EU átlag, aztán akkor nyilván te állsz majd be a szalagra a tolni a szart, azt úgy ki is nézem a dumád alapján... :) Ez a soros duma meg mára nem is ciki, szánalmas! Ha soros tényleg az lenne akinek mondjátok, orbán már rég tepsiben lenne. Csak hát a gondolkodás, pláne a következetesség nem erősségetek, és még a saját begyakorolt mantrátokba sem gondoltatok soha bele!

conchita wurst 2018.12.13. 16:11:28

GYURCSANY FERENC – akkor még ifjúsági és sportminiszter – mosonmagyaróvári, Motim nevű gyárában negyven órára emelték a heti harminchat órás munkaidőt. Nem a túlórák lehetséges emeléséről volt tehát szó, hanem a kötelező munkaidőéről.

A menedzsment – valószínűleg a munkásbarát szocialista tulajdonos véleményét tükröző – érvelése az volt, hogy ezt meg lehet tenni. A munkaidő csökkentése korábban indokolt volt, mivel olyan technológiával működött a gyár, ami egészségkárosító volt. De most már minden oké, alpesi levegőt szívnak be a melósok.

A sajtó lerohant, de a hallgatás falába ütközött.

A Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége pedig az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelethez (OMMF) fordult, amelynek határozata kimondta, hogy a Motim veszélyes üzemnek minősül, így indokolt a csökkentett munkaidő. A határozat háromszázezer forint bírságra kötelezte a vállalkozást. A Motim pert indított a határozat ellen, amelyet elveszített. A Győri Munkaügyi Bíróság, később pedig a Legfelsőbb Bíróság is helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Ezután az OMMF Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatósága utóellenőrzést tartott a cégnél. Megállapították, hogy a munkaügyi bíróság döntése ellenére továbbra is negyven órában dolgoztatnak. Ezúttal nem a társaságra, hanem annak vezérigazgatójára szabták ki a legmagasabb, százezer forintos végrehajtási bírságot. A főfelügyelet határidőt adott a cégnek, hogy állítsák vissza a törvényes foglalkoztatást. A határidő lejárta után összesen még kétszer tartottak utó­el­len­őrzést, minden alkalommal 100-100 ezer forint végrehajtási bírságot szabtak ki a társaságok ügyvezetőire.

Ez a történet jól mutatja, milyen vállalkozó és milyen munkásbarát Gyurcsány, aki most a rabszolgatörvény ellen küzd.

2018.12.13. 16:14:49

no azért a tegnapi események legalább annyit előre vittek a dolgon, hogy a teljes médiában hirtelen elindult a napi 24 órás hazugság-cunami a nyugdíjak, fizetések jövőévi emeléséről.
tudják, hogy a soroskártyán kívül még milyen lapot kell osztani a plebsznek, hogy eltereljék a figyelmet az igazi mocskaikról!

én azért még a nemzeti villamos művek által 500millióval megtámogatott igazi civil szervezettől (cöf) elvárnék egy békemenetet a csuti csatár védelmében...

ami szabad 2018.12.13. 16:19:01

@Ballib vagyok mert rettegek: Bocsi, első mérgemben az iróniáról lepattantam! A kommentem rendben van, a címzés viszont azoknak szól, aki ezt a sok szart szajkózzák!

2018.12.13. 16:32:25

most komolyan, a fideszcsürhe elhiszi, hogy a fizetésemelést a piacgazdaságban a miniszterelnök adja???

simonpali 2018.12.13. 16:35:16

@morph on deer: Nyugi Szarvas, nem lesz szükség a határon túliak szavazatára, a belföldi honpolgárok bőven elegendően lesznek, hogy elkenjék a szátokat.Aztán arra emlékszel e, amikor áprilisban majd 200 ezernyi határon túli szavazat ment a levesbe, vele egy fidesz mandátum, mivel a méltóságos Kúria érvénytelenített 4 ezer szavazatot? Szóval tényleg nyugi, a biróságokban továbbra is megbízhattok, jó elvtársak ülnek ott..

ben2 2018.12.13. 16:37:47

@morph on deer:

Szerintem csak simán az EP választások várható eredményeire célzott.
Kiváncsi vagyok akkor mi lesz a kifogás. Hogy nem arányos a tisztán listás választási rendszer?
Nem baj, majd mehetnek tüntizni Brüsszelbe, hogy akkor is ők a többség.

6.Lenin 2018.12.13. 16:42:47

Azta!
A fotelforradalmároknál igen beindult a nyálképződéd-3 napig-aztán maradnak pontosan olyan hülyék, mint amilyenek eddig is voltak, és lesznek továbbra is.

Már csak régi szarokon rugóznak, teljesen értelmetlenül.

morph on dear 2018.12.13. 16:44:56

@vitéz Beverneky: ja ha nem nő a fizu akkor orbánahibás, ha nő akkor semmi köze hozzá, uncsi lapozzunk

morph on dear 2018.12.13. 16:47:21

@ami szabad: "Most konjunktúra van, és nagyjából hozzuk is a kötelező elvárt növekedést úgy foglalkoztatásban mint GDP növekedésben"

szemben a korábbi kormányokkal mikor kegyelmi időszakban SEM hoztuk a kötelezőt

lehet választani. Rinyálni én is tudok, hogy "nem elég jó", a művészet az lenne hogy ráböktök, hogy na jó akkor ezt akarjuk.

ami szabad 2018.12.13. 16:50:52

@vitéz Beverneky: Hagyd! Úgysem győzöd meg őket! A vízen is jár, a drága! Jól megmentett minket sorostól, ez elévülhetetlen érdeme, és hát mennyire képviseli az ország érdekeit! Már mindenki utálja a magyarokat, de jó az nekünk! És milyen fasza dolog, az is, hogy olyanok szavazzák meg, akiknek nem itt kell élni, nem ide adózik...stb. Egyébként lássuk be, profi a geci.

morph on dear 2018.12.13. 16:58:52

@ami szabad: biztos ismered a viccet, mikor megy az Orbánviktor meg az Ellenzék a sivatagban. Jön velük szembe az oroszlán.

Orbánviktor elkezd bemelegíteni, beköti a cipőjét, felkészül hogy fusson. Az Ellenzék megszólal: most mit hülyéskedsz, úgysem tudsz gyorsabb lenni mint az oroszlán. Mire viktor: hát valóban nem, de az is elég ha nálad gyorsabb vagyok.

Szóval így van ez. Az elképzelt ideális kormányzásnál se jobb egyik sem, de nem is az ideális kormányzás a mérce, hanem ők egymásnak.

nemecsekerno_007 2018.12.13. 17:08:09

@ami szabad: itt egy mandiner interjú, szerintem mindent elmond.

makronom.mandiner.hu/cikk/20181213_kvantumugras_szeru_felzarkozas_elott_a_magyar_gazdasag_egykori_pesti_sracbol_lett_mernok_innovator_a_makronomnak

Az külön vicces, hogy az egész cirkuszt az MSZP szervezte. Fizessenek a gazdagok....

N. Barbie 2018.12.13. 17:08:56

@simonpali: "És arra válaszolj Barbie babus, hogy a kommunizmus 40 éve alatt is voltak szabad választások, ahol le lehetett váltani Kádárt?"

Igen, ugyanolyan szabad valasztasok voltak, mint amennyire most szabad a valasztas. Szabadon el lehet/ett menni es az egypartrendszer jeloltjere szavazni.
Ugyanis nincs sok kulonbseg akozott, hogy a kommunista part egy jeloltjere lehet szavazni, vagy van tobb jelolt, de ok nem tudnak kampanyolni a maffiapart modszerei miatt, igy lenyegeben csak a demokracia latszatara vannak fent a lapon.

Persze, nyilvan beegett az ellenzek, a kormanypart szektasa szerint. Mikor meg ellenzekbe voltak a kedvenceid, akkor meg az akkori kormanypart es fanjai szerint ok egtek be a tuntijeikkel. Na bumm.

Ja, es jo lenne nem becezgetnel, nem oriztunk egyutt libat.

invalid user name 2018.12.13. 17:11:57

én nem láttam ezt a bamba pislogást, van rá valami link?

(hadd ne nézzem végig tordai élőzésének felvételét, mert én éreztem a szekunder szégyent.)

Tangooo 2018.12.13. 17:13:52

@GNDL: Attól, hogy nagyon sokszor leírod ugyanazt a blődlit, még nem lesz igaz.

6.Lenin 2018.12.13. 17:21:08

@invalid user name:

"hadd ne nézzem végig tordai élőzésének felvételét"

Ez 1 érdekes kérdést is felvet, mégpedig azt, hogy volt-é ennek a köcsögnek engedélye erre a Parlamentben?
Volt engedélye (belegyezés) a felvételen szereplőktől?

A Parlament, közterület,vagy egy védett munkahelye a képviselőknek?

Aztán, elehet-é valakiket a munkahelyükön akadályozni a munkavégzésben?
stb,stb...

Szerintem csak most jönneki majd az izgalmas részletek.

N. Barbie 2018.12.13. 17:21:43

@ben2: "És az ellenzéki pártokra hány százalék NEM szavazott?
Pontosan megmondom: a választásra jogosultak 79.54%-a"

Ne maszatolj, en a szavazatukat leadokrol beszeltem. Meg azok kozott se volt meg a fele se a fidesznek. De erre verik a melluket meg 2/3-adoznak a fidesznyikek.
Ennyi erovel akkor a valasztasra jogosult, de nem szavazokat add hozza a nem fideszre szavazokhoz.

ursus artos 2018.12.13. 17:25:04

@ami szabad: "azzal, hogy a szakképzés normálisan működik, mert én épp most nézegettem milyen suli mit ad, és egyet sem fogok beírni a gyereknél a továbbtanulásra, noha megfordult a fejemben, mielőtt megnéztem, hová süllyedtek a "szakgimnáziumok"."

Na, hova sülyedtek a szakgimnáziumok???

N. Barbie 2018.12.13. 17:25:28

@Jalos: "Hát amig arra vártok hogy a sültgalamb a szájatokba repül,"

Itt peldaul olyasmire gondolsz, mint mikor viktor es sleppje meg 2010-ben is a sebeit nyalogatta, hogy elpicsazta oket 2x is a lesajnalt ballib oldal, aztan egyszer csak olukbe hullott a gyozelem?

szepipiktor 2018.12.13. 17:25:45

Ja... Van...
Először is érdemes lenne megtudni, a pszotoló tudja-e mi a különbség az anarchizmus és a terrorizmus között?
Ugyanis az anarchizmus full ideológiamentes, a terrorizmus meg full idelológiai alapú.
Amikor politikai mozgalmak indulnak az utcára, amikor a normál tüntetés átlép fizikai erőszakba, az mindig idológiai alapokon történi...
Ez ami most zajlik, pontosan a kormány kedve szerint zajlik, hiszen már elég régen előkészítették a türvényi hátteret a szükésgállapot legális bevezetésére, a média korlátozására, a politikia pártok "szüneteltetésére".
Alog várja a csúti, hogy az ellenzék azt tegye, amit ők is tettek 2006-ban, mert ez lesz az adu számukra a full diktatúra bevezetésére.
Nem az lesz majd, hogy egy aljas kormány aljas törvénye ellen tiltakozott az ellenzék, hanem hogy az utcán törtek-zúztak, a törvényeket hágták át stb.
Persze tudjuk, hogy szándékosan ilyenek a tövények, ha akarunk valamit, akkor azokat át kell hágni.
Szóval ez a mai politikai gyakorlat, amit az ellenzék képvisel, továbbra is a ökölrázós "öngyilkosság" a kormány és a fidesz profi nehézfegyverei ellen.
Ennyit ér a facebook, az aktivista mozgalom és a mai online elbutulás.
A mai magyar valóság ellen egészen más módszerek kellenének, de ugye ahho kellene ellenzék is, a posztoló szerint van...

gaston 2018.12.13. 17:26:58

Erre az ellenzékre vagy olyan büszke ?

morph on dear 2018.12.13. 17:27:12

@N. Barbie: És megint: hány százalék szavazott a nemMSZP-re? Hány százalák szavazott a nemDK-ra? Hány százalék szavazott a nemJobbikra?

Tényleg ilyen számmisztikával kell foglalkoznod?

Cycmen 2018.12.13. 17:27:37

@N. Barbie: CSAKAZÉRTIS KÉTHARMAD!

morph on dear 2018.12.13. 17:30:36

@N. Barbie: "elpicsazta oket 2x is a lesajnalt ballib oldal" Ilyen 1-2-5%-okkal veszíteni az nem egészen ugyanaz az elpicsázás, mint mikor 49%-on áll a fidesz és mögötte az első rivális meg 10%-on.

2006 után meg volt 4 év mikor már masszívan Gyurcsányellenes volt az ország. Ha akkor lett volna előrehozott választás, bármelyiket megnyeri a Fidesz.

Ezzel szemben ha ma lenne előrehozott, nagyobb arányban nyerne a Fidesz mint áprilisban.

Ja tudom csaltak. Ennyi maradt nektek, hogy ha nem tetszik a valóság, akkor nem igaz a valóság.

6.Lenin 2018.12.13. 17:31:39

@N. Barbie:

Fogadd már el, hogy az 5 % körüli pártokat a szavazatot leadók 95 %-a nem akarta a hatalomban látni.
Az 1-2 %-ot elérőket pedig a 98-99%-a utasította el.

( a Fideszre+ a többi pártra szavazó)
Aki nem adott le érvényes, érvénytelen szavazatot, az NEM szavazott.

szepipiktor 2018.12.13. 17:33:45

Ha LENNE ellenzék, ha a szakszervezetek valóban a munkavállalók érdekképviselete lennének, akkor most van az idelye egy országos sztájknak.
Nem egy-egy szakmának, hanem most egy egyésgesnek, ahhoz lehetne csatlakozi akár szolidaritás alapon is.
Arra nincs eszköze a csútinak, nem lehet mindenhova katonákat, rendőröket rendelni.
Az utcai kukaborogatás, a hídlezárás önmagában csak érv a további kormányoldali erőszakhoz.
Tudim, hogy az onlien alapú Y generációs aktivistáknak a történelem nem lényeges - nem marketing, PR HR médiaszak -, de jó lenne ha elemeznék 1956 történéseit!
Nem a rádió elfoglalásával kezdődött, nem a pártház szerencsétlen besorozott kiskatonáinak felkoncolása volt az első lépés!
A szolidaritás akkor érkezik, ha minde ember látja, a galádság vele is megtörténhet! Ő is lehet egy békés tömegbe, akikre orvul rálőnek!
Most ez a sok 1 bites ellenzéki azt gondolja, hogy a forradalmak amguktól indulnak, azonnal a "fegyveres" harcokkal.
Ja, ezt írja a google...

Tiszteltetem Brüsszelet 2018.12.13. 17:36:55

@szepipiktor: mar csak a melosoknak kene elmagyarazni, hogy ez nekik rossz

simonpali 2018.12.13. 17:37:07

@N. Barbie: Nocsak, nocsak, érzékenynek tetszik lenni, talán túlontúl is.A hazugságokra ellenben nem olyan érzékeny kegyed, sőt azokat csak ugy ontja magából! Hogy is volt az Hódmezővásárhelyen, a Fidesz akkor 2. legerősebb emberének fellegvárában idén februárban?Mert én úgy emlékszem,a csapból is MZP folyt, és ennek meg is lett az eredménye. A csunya fidesz diktatúrában egy totálisan kívülről jött embernek sikerült megvernie a hatalom jelöltjét.No és hogy volt az időköziken? Veszprémben, Tapolcán?A csúnya hatalom ott sem engedte kampányolni szegény Kész Zoltánt, meg a Rig Lalit, de valahogy aztán mégis nyertek? Nohát, milyen csodák vannak!

szepipiktor 2018.12.13. 17:38:17

@gaston:
Pontosan fogalmaztál!
Ma olyanok akarnak a forradalom élére állni, akiket a forradalmi tömeg elsőnek lőne le!
Anno a seregben, amikor a hidegháborúban napi szinten gyakorlatoztunk az olasz irányra, köztudott volt, hogy ha beköbvetkezne a galádság, akkor a akkori tiszteket, tiszthelyetteseket azonnal lecserélték volna, mert tudták, a sorkatonák az éles lőszerekkel éles helyzetben először őket lincselné meg!
Ma azt hiszi a sok agyhalott, hogy ócsak balos szemetekkel, ex-kiszesekkel eljátszhatják a Téli Palota ostromát?????
Ja ehhez persze ott sorakozik a számos neomarxista bolsevik alapú neoliberális szekta is, de ez sem a fidesz ellen nem elég, sem pedig nem fog a kutya sem mögéjük álni!

torró 2018.12.13. 17:39:29

@N. Barbie:
Szabad választás a Kádár rendszerben? milyen történelem könyvet olvastál? Kötelező volt szavazni menni! Komoly büntetésnek nézett elébe aki otthon mert maradni! Most ki kötelez arra hogy szavazni menj? Okostojás? 4 millió ember nem megy el szavazni soha! Senki nem szól rájuk.
A túlóra! Tegyük fel házat építesz, éppen a tetőt rakják az ácsok, éppen lejár a munkaidő, amikor az időjárás jelentés másnapra felhőszakadást jelez. 3 óra kéne ahhoz, hogy kész legyen a tető, vagy holnap szarrá ázik minden odabent. Mit fogsz tenni? Az ácsok azt mondják leszarják, nem túlóráznak! Szóval?
Tehát ez a törvény most alkalmas arra hogy szétbasszátok Pestet. És tahó módra viselkedjen az ellenzék a parlamentben. Gratulálok!

Nagy Anita Sv 2018.12.13. 17:40:15

@gaston: hat kosara roganra nemeth szilardra kiba... ott buszkek lehettek...:) medzarost habonyt ne is emlitsuk..

Orbán veje 2018.12.13. 17:41:27

@Cycmen: De jó hogy reggeltől estig itt rohadtál haver. Nagy szarban van a tolvaj orbán így aztán mivel te egy rohadék fidesztroll vagy hát teljes gőzzel kell a seggét nyalnod.

Orbán veje 2018.12.13. 17:44:12

@torró: Húzzál már a picsába te mocskos orbánbérenc. Európában még az eredeti 250 túlóra sincs nemhogy 400. A kurva anyádnak hazudozzál haver!

szepipiktor 2018.12.13. 17:45:18

@Tiszteltetem Brüsszelet:
De MELYIK melósoknak?
Mert a privát szektorban dolgozó melósokra eddig sem ezek a törvények vonatkoztak, nekik nincs mozgásterük! Adott helyen adott munkalehetőség.
Ha ott ezeket bevezetnék, a munkalehetőségek 70%-a bezárna és a melós mehetne az utcára.
Most kialkudnak a munkaadókkal olyan megoldást, ami mindkét oldalnak elfogadjató.
Ez a társadalomnak nem jó, hiszen ez a fekete, szürkemunka, a zsebpénzek világa.
De erről a kormány tehet!
A szervezett melósok meg hol vannak? A közszférában, ahol 60% alatti a hatékonyság, számos, a versenyszférában nem ismert juttatások, kedvezmények vannak, ők valóban érzik, hogy ez nekik megszorítás, negatív.
A multikat meg vegyük ki, mert ott a nagy biznisz miatt majd szintén kiegyeznek, hiszen nekik kell az "olcsó" munkaerő, ahhoz hogy működhessen a pénzszivattyú, kellenek a robotok, jobbágyok is.
De!
A mostani események NEM a melósokról szólnak, hanem az ingyenélő politikai lények érdekeiről. Hidd el, kell valami szinpad a szakszervezeteknek, a knhalmiéknak, a momentumnak, gyujcsánynak, ez az egész róluk szól.
Pontosan az van, mint a hajléktalamokkal, nem a megoldás kell, hanem hogy az utcán maradhassanak a szerencsétlenek, mert az muníció az aktuálpolitikához.
Itt sem változna semmi, akár marad a tv. akár visszavonják.
Bródy megénekelte: Ezek ugyanazok!!!

Cycmen 2018.12.13. 17:49:53

@Nagy Anita Sv: hat kosara roganra nemeth szilardra kiba... ott buszkek lehettek...:) medzarost habonyt ne is emlitsuk..

Nálatok: Bangóné, Gurmai Zita, Szanyi, Niedermüller, Gyurcsány, Demeter Márta, Jakab Péter, Tordai Bence...... meg a többi félcédulás.

Tiszteltetem Brüsszelet 2018.12.13. 17:51:18

@szepipiktor: Hat leszamitva, hogy a melos eletet leginkabb a kereslet-kinalat hatarozza meg, igy altalaban most jo helyzetben vannak.

A kozszferaban persze nem, de te is sajnalod oket, meg azt is mondod hogy lusta dogok.

Orban meg lepett, azt csa. Szerintem semmi dramai hatasa nem lesz ennek a tvnek se a partok rangsorara, se a munka valo vilagara.

2018.12.13. 17:51:20

@morph on dear:
hibás mindenért soros, ezt tudhatnád, ha jó birka vagy.
lapozzunk.

Cycmen 2018.12.13. 17:51:34

@Orbán veje: De jó hogy reggeltől estig itt rohadtál haver.

Örülök hogy zavarok. :P

morph on dear 2018.12.13. 17:52:30

@Orbán veje: "Európában még az eredeti 250 túlóra sincs nemhogy 400."

:DD Ezt remélem komolyan mondod, mert viccnek kicsit durva :D

Cycmen 2018.12.13. 17:53:11

@vitéz Beverneky: hibás mindenért soros, .....

Na azért Greg is fingott egyet, mint megtudhattuk tőled. :D

morph on dear 2018.12.13. 17:53:44

@vitéz Beverneky: Nem, ne lapozzunk. Hogy van az, hogy ha nem jó a fizu akkor orbánoztok, ha meg jó akkor semmi köze hozzá?

2018.12.13. 17:54:08

@ami szabad: "Egyébként lássuk be, profi a geci."
belátom!...
(...csauseszku is az volt)

2018.12.13. 17:56:07

@morph on dear:
merek én orbánozni?!
mikor mindenki tudja, hogy mindenért soros a hibás!

torró 2018.12.13. 18:02:31

@Orbán veje:
Először is! Nem tehozzád intéztem kérdést te szar agyú büdös paraszt! Lejövök hozzád mert úgy látom ezt a szintet kedveled. Te a rohadt életben nem fogsz annyit dolgozni, túlórázni mint én tettem. Mindezt magam akaratából. És 72 évesen még tegnap is este 6 órakor hagytam abba. Tehát ne kurva anyázz nekem te szarházi taknyos senkiházi.

Orbán veje 2018.12.13. 18:04:05

@torró: A kurva anyádnak hazudjál te mocskos orbánbérenc. Menj ki a Kossuth térre te szarházi ha mersz.

N. Barbie 2018.12.13. 18:06:32

@morph on dear: "Tényleg ilyen számmisztikával kell foglalkoznod? "
A haverodnak mondjad, o keverte ide, hogy hany szazalek nem szavazott az ellenzekre.

taga20 2018.12.13. 18:10:04

@torró: "A túlóra! Tegyük fel házat építesz, éppen a tetőt rakják az ácsok, éppen lejár a munkaidő, amikor az időjárás jelentés másnapra felhőszakadást jelez. 3 óra kéne ahhoz, hogy kész legyen a tető, vagy holnap szarrá ázik minden odabent. Mit fogsz tenni? Az ácsok azt mondják leszarják, nem túlóráznak! Szóval?"

TE BAZDMEG FOGYATÉKOS VAGY!

semmi köze ehhez az agyhalott példádhoz az elfogadott törvénynek!!!

taga20 2018.12.13. 18:11:44

@Cycmen: ma is itt basztad a rezet egész nap te gyökér?

N. Barbie 2018.12.13. 18:13:43

@morph on dear: "2006 után meg volt 4 év mikor már masszívan Gyurcsányellenes volt az ország. Ha akkor lett volna előrehozott választás, bármelyiket megnyeri a Fidesz. "

Igy van, csak azt nem hangoztatjak soha a fidesznyikek, hogy ez a ballibek elleni altalanos nepharagnak koszonheto, nem azert mert a fidesz barmit is olyan jol csinalt ellenzekben. Mindenki ugy volt vele, hogy barki, csak a ballibek ne, es sajnos a fidesz volt a legtobb embernel az a part, akikben lattak a lehetoseget levaltani a ballibeket. Kis partokra akkor sem volt ertelme szavazni, kulonben maradtak volna a ballibek. Sajnos, mert mar akkor se gondoltak bele, hogy hoppa, tulajdonkeppen a fidesz mar egy bukott tolvaj part, minek segitsem oket ujra hatalomba?
Remelem megvan a lenyeg, akkor a ballibek vesztettek, elvitte oket a nepharag, nem a fidesz nyerte meg, mert akkora jok voltak ellenzekben. Ok voltak keznel a nepnek beteljesiteni a bosszut a ballibek ellen.

simonpali 2018.12.13. 18:16:44

@Orbán veje: Miért mi van a Kossuth téren?A belterjes csürhéd mini performansz keretében ledönti a karácsonyfát? Siess, hátha még odaérsz!

N. Barbie 2018.12.13. 18:20:33

@torró: "Szabad választás a Kádár rendszerben? milyen történelem könyvet olvastál?"

Latom az az aprosag nem tunt, fel, mikor azt irtam, hogy annyira volt akkor is szabad kb. mint most. A kotelezo szavazast amugy bevezetnem. Szegyen, hogy en elutazok a kovetsegre szavazni tobb szaz kilometerre, mas kulfoldon elo meg meg tobbre, az otthoniak egy oriasi resze meg a szomszed iskolaba vagy ovodaba nem megy el leszavazni, azt` mehet a dolgara.

A tetoepitos peldad meg ugy nevetseges, ahogy van. Latszik mennyit fogott fel a problemabol az atlaghulyefidesznyik.
Segitek: a tetodon dolgozo acs nem a te foglalkoztatottad, te csak berelted oket egy munkara.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.13. 18:20:47

@torró: "Kötelező volt szavazni menni! Komoly büntetésnek nézett elébe aki otthon mert maradni!"

Egy faszt.

taga20 2018.12.13. 18:22:55

@Cycmen:

"Cycmen 2018.11.23 12:49:58
@Malac van eladó: én nagy bukake rajongó vagyok! Nem szervezünk egy subbás bukake partyt?

Én megyek ha lesz, ezt a bevrnekiset ájultra basznám és a zsorzs gyerek is bejövős, elintézném neki is a seggét! :D Már persze ha buzulás is lesz. Lesz?"

szerintem jobban tennéd, ha kussolnál, mert csak égeted magad köcsög!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.13. 18:26:43

@morph on dear: "ha nem jó a fizu akkor orbánoztok"

Sorosozzanak? Ki a fasz felelős az ország lerohadt állapotáért, ha nem a geci? Soros György nem tud több pénzt önteni az országba. Semmiképpen sem annyit, amennyit a geci gazdád ellop.

"ha meg jó"

Nem jó. Már a románok is lehagytak minket.

Orbán veje 2018.12.13. 18:28:17

@simonpali: Jobb ha csomagolsz haver! Ti gennyes fidesztalpnyalók szaladni fogtok és ez még a kedvező forgatókönyv nektek.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.13. 18:28:22

@torró: "nem fogsz annyit dolgozni, túlórázni mint én tettem. Mindezt magam akaratából. És 72 évesen még tegnap is este 6 órakor hagytam abba"

A trollkodás nem munka, ne légy olyan büszke rá.

2018.12.13. 18:33:01

@simonpali:
a kossuth téren holnap vekker viktor saját kezüleg bontja le a rendőrkordont.
miközben seggnyalói vekker órát csörgetnek, pörgetnek a faszukon...
...és élvezik, mert bezárták a lipótot és nem kell visszamenniük.

Cycmen 2018.12.13. 18:40:16

@taga20: Mizu tangamanga buzibarátom, elővágtattál a sűrű sötét libsierdőből?
Ne légy féltékeny, Beverneky régi kedvencem, de odafigyelek rád is ne aggódj!

taga20 2018.12.13. 18:46:20

@Cycmen: "elővágtattál a sűrű sötét libsierdőből?"

veled ellentétben én napközben melózok és nem érek rá faszt verni:)

viszont, amit beraktál a bevernekytől az patkány húzás volt, aptikjampó!

Sir Bates dö Hól 2018.12.13. 18:51:53

@abcdefghijklmm: "@Sir Bates dö Hól: Mondatot még mindig nagy betűvel kezdünk, balfasz! :-)"

ezt üzenték a lendvayból? ezzel véded a ner-t? vagy munkaidőben magánügyet intézel?

2018.12.13. 18:52:32

@taga20:
nincs azzal baj, mostmár legalább nem kell titkolnia, ha a homoszamóca barátja őt is lefingja akció közben.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.13. 18:57:05

@alöksz róz: "a hiány tarthatatlan volt, ezt elismertem. "

ennyi is elég, hogy nekem legyen igazam. a Bokros csomag elkerülhetetlen volt.

ennyike kis, Fidióta, geci állat!

2018.12.13. 18:57:08

@taga20:
egyébként mit vársz egy "cycman" nickű embertől?

taga20 2018.12.13. 18:57:26

@vitéz Beverneky: vágom, hogy sok köcsög rohangál fityesz szerkóban itt is, de a bicska kinyílik

Sir Bates dö Hól 2018.12.13. 18:59:20

@CleanYourRoom: persze, teljesen logikusan érvelsz, de szerintem az lenne a korrekt, ha a túlóra az túlóraként lenne elszámolva, nem pedig az állásidő kompenzálására: túlóra 50%, este meg 100% pótlék, ne pedig a munkavállaló ideje legyen az, ha karbantartás miatt áll... így viszont tisztán látszik, hogy a multiknak készült a törvény, de a multikat sem választotta meg senki, ahogy a "soros pénzelte civileket" sem;-)...

taga20 2018.12.13. 19:00:21

@taga20: a zsebemben, ha egy bűnöző erkölcsről pofázik.

Cycmen 2018.12.13. 19:03:00

@taga20: Hidd el hogy Beverneky kezdte, egyébkén le sem szarnám. Ja, és szolgálati közleményként hozzátenném, hogy ezt ne tekintsd mentegetőzésnek, mert szarom le a véleményedet magasról!

Magyarország Europa jövője. 2018.12.13. 19:03:30

"Breaking news: Magyarországon van ellenzék!"

Marmint ugy ertette a posztolo, hogy Sorosnak vannak fizetett aktivistai nalunk is. Mert ez nem ellenzek, hanem Soros pribekek.

Cycmen 2018.12.13. 19:05:13

@vitéz Beverneky: egyébként mit vársz egy "cycman" nickű embertől?

Jahh, pont nem voltam formába és nem jutott eszembe ilyen erotikus frappáns prolinicknév mint a tiéd!

taga20 2018.12.13. 19:06:44

@Cycmen: bazdmeg, te fogyatékos vagy? szedd má össze magad, me má én szégyenlem miattad magam!

hanukát tartottad? me ma nem volt semmi sunyi félmondatod.

csak nem szegedicsanád 2.0 lettél?:)))

taga20 2018.12.13. 19:09:58

@Magyarország Europa jövője.: na befutott egy újabb fityeszpribék!

ti bazdmeg honnan a kurvaanyátokból bújtok elő?
a geci seggéből, vagy a felcsúti sertéstelepről?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.13. 19:11:17

@ben2:

1)

1994 a kormánypártok listás eredménye: 52,72%
2018 a kormánypártok listás eredménye: 49,27% egyéniben még kevesebb
2014 a kormánypártok listás eredménye: 44,87% egyéniben még kevesebb

2014 igazából még durvább, mint 2018

ennyikeh, hazudós Fideszgeci!

2) " Újat nem írtak, ez kétségtelen, na de miért is tették volna, ha az akkor aktuálisat is ők írták csak még a kommunista diktatúrában?"

Nem, az úgy volt, hogy a Fidesz hisztizett, hogy 4/5 kellene hozzá, és az MSZP-SZDSZ ezt elfogadta, nem volt olyan gátlástalan görény geci, mint a mostani Fidesz, amely se nem fiatal, se nem demokratikus.

youtu.be/IDRCDPmeiOE

3) "Ez pont, hogy a Te érvelési hibád, mert Te kéred számon a rendszeren, hogy miért nem valamiféle idealizált megoldást követ. "

A faszt. van az ideális megoldás, ehhez képest vannak majdnem ideális létező rendszerek, mint például a német, és van a Fidesz rendszere, ami szar, mint a geci. iszonyatosan aránytalan.

Na most én csak a szar helyett követelnék jobbat, te meg azt mondod, hogy mivel az ideális elérhetetlen, ezért ne is akarjunk jobbat. EZ A NIRVANA ÉRVELÉS. Par excellence, ha tudod, mi az, te Fidióta.

"a korábbi rendszer is pontosan ugyanazokkal a hiányosságokkal küzdött"

Nem ugyanakkorával, rámutattam a különbségekre.

Még egy nagy különbség. AZ MSZP-SZDSZ idején a választási rendszert nem az MSZP-SZDSZ torzította magának, ők örökölték. Orbán viszont magának torzította el rendszer. Mert Orbán egy geci kis diktátor.

És az, hogy egy 14 évvel ezelőtti dologra mutogatsz vissza, az óvónéninek, na az az óvodás dolog, te kis pisis!

"Csak jelzem, hogy egy 100%-osan arányos rendszerben 1990 óta egyetlen magyar parlamenti többség sem lett volna kormányképes."

Mindig kormányképes lett volna egy koalíció, és sok esetben úgyos koalíció kormányzott, szóval mi a bajod, kis idióta?!

Sir Bates dö Hól 2018.12.13. 19:11:41

@alöksz róz: baz'meg, ők vannak ott, gyurcsány meg legalább most meg sem szólalt (talán végre hallgat a nejére meg az anyósára:-))...

6.Lenin 2018.12.13. 19:13:40

Megagiga tüntike...

"Több mint ezren indultak el a Kossuth térről, ahol felszólalt TGM is."

1002 hős elindult megdönteni a diktatúrát.

Én még seggbe rúgni is sajnálnám őket. Basszátok meg ballibák ettől egy döglött ló se fog beszarni.

Sir Bates dö Hól 2018.12.13. 19:16:27

@ben2: miként annak is van diszkrét bája, hogy szathmáry jelzi mindkét törvényt, a boltzárt és a túlórát is:-)... ez azért most torokra csúszott:-DDD...

elismert felhasználó 2018.12.13. 19:18:18

@6.Lenin: mer itt pofászik mind, ahejet, hoty kimenének tüntetőzni. eszek ilyen fotelos foradálmárok, fészbuk mártírok....de asz bisztos, hotyha a spártai ezernek sigerül mekdönteni a rencert, akor ezek itt mind aszt fokják mondani, hoty őkis ott vótak.

Sir Bates dö Hól 2018.12.13. 19:19:48

@conchita wurst: baribaszó, miért nem csak linkeled? vagy te vagy a szerzője a pestisrácok.hu-n is?...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.13. 19:20:37

@ben2: a legarányosabb rendszerben az MSZP-SZDSZ kormány

1994-ben 53%-kkal kormányzott volna,
2002-ben be kellett volna venni a koalícióba a centrum pártot
2006-ban szintén a centrumot

mi bajod van ezzel, kisköcsög Fidióta?!

taga20 2018.12.13. 19:23:42

@6.Lenin: azért a geci testőrei beszartak egyből:)))

"Én még seggbe rúgni is sajnálnám őket. "

szerintem, te má ne álmodjál mostanság, örülj inkább annak, hogy csattogtatni a protkódat:)))

6.Lenin 2018.12.13. 19:23:44

@elismert felhasználó:

Ismerős, 47-ben is többen voltak partizánok, mint a német hadsereg 2x szorozva.

Téves a helyzetértékelése a zavarkeltőknek. 2012-ben már 1x belebuktak, nem tanulnak.
Nem az ő pénzük bánja. Az a hülye, aki ad nekik.

6.Lenin 2018.12.13. 19:26:42

@taga20:

hidd el, B+, ez már nekem is szánalmas. Eleinte megmosolyogtam ezeket a barmokat, de most már nekem is ciki.
Ez már kurvára szánalmas.

Sir Bates dö Hól 2018.12.13. 19:27:31

@nemecsekerno_007: anisits ezzel az interjúval bebizonyította, hogy miért szakbarbár... az ő munkássága nélkül a világ ma sehol sem tartana, mi?... hülyegyerek...

Sir Bates dö Hól 2018.12.13. 19:35:30

@torró: sz'tem az a gáz, hogy egy átdolgozott élet után, még 72 évesen is túlóráznod kell, főleg ilyen hasító gazdaságban:-DDD...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.13. 19:46:26

Ma felhívott telefonon Gulyás Gergely, a fidesz országgyűlési képviselője. Azt hazudta - ezek mindig hazudnak -, hogy ő Gulyás Gergely, a fidesz országgyűlési képviselője. Mondtam neki, hogy nem veszünk semmit, és leraktam.

elismert felhasználó 2018.12.13. 19:47:54

@6.Lenin: zerintem a 2006os tüntetözök kreativosabak vótak. esz amoljyan kezdöszint.
haggyunk időt nekik, mer hátha belegyünnek a végire.

2018.12.13. 19:50:31

@Sir Bates dö Hól: Nem üzennek nekem onnan soha semmit, mivel nem tartozom közéjük. Persze ezt már leírtam neked többször, csak nem bírod felfogni.

elismert felhasználó 2018.12.13. 19:52:30

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
a haverom a polenyák peti iljyenkor szogta nekig mondani a telefonyba, hoty a kulva anyátok, mer tudom, hoty ugyis lehalgattok, ti fazsszopók..... mek iljyen hasonloságokat. eből is látszig, hoty kezdő macsek vagy te mék...

6.Lenin 2018.12.13. 19:53:02

@elismert felhasználó:

Én minden ilyesmit elítélek, bárhol, bárki is csinálja, értelmetlen, és lejáratja azt amit várnának tőle.

Szerintem ezt soha nem a valódi elégedetlenek szervezik, 2006-ban se azok szervezték. a Majdanon se, Párizsban se, ezeknek más a céljuk.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.13. 19:56:12

@abcdefghijklmm: "Nem üzennek nekem onnan soha semmit"

Ócska kis hazaáruló vagy, neked közvetlenül persze, hogy nem üzen semmit a gazdád, trollkodj csak az általános utasítások szerint, mint a többi fideSSfasszopó.

elismert felhasználó 2018.12.13. 19:59:08

@6.Lenin: zerintem eszek elégedetlenek, mer nésztem a zindekszen asz élős közvetítést, oszt minden másodig tüntetőzős a telefonnyát nyomkoggya, mek telefonál...eszek elégedetlenek mer bisztos nincs térerőség, mek ingyen vifi, mek korátlanos interveb....
bisztos szar veszteles telefonnya van mindnek....ha nekem is veszteles vóna énis elégedetlen vónék, osz felvonulnák tüntetőzni.

2018.12.13. 20:07:07

@Cycmen:
rendben cicuka.
buzie vagy?

2018.12.13. 20:09:02

mer asse baj, mi toleránsak vagyunk

2018.12.13. 20:12:40

csak asztnem szeressük, ha birkaman féle migránsok a kedves vezér farpofái közül osszák az észt.

nemecsekerno_007 2018.12.13. 20:19:39

@Sir Bates dö Hól: "anisits ezzel az interjúval bebizonyította, hogy miért szakbarbár..."

Attól, hogy Rocco-t fikázod, nem lesz akkora a p@cs@d....

Kevesebb társadalomtudós, több mérnök. Ez tenne jót nekünk....

nincs1itt 2018.12.13. 20:41:05

@Sir Bates dö Hól: a lényeg, ahogy én látom! ismét egy európai gyökerű ünnepet támadott meg valaki, aki nem tudni miért és milyen körülmények között keveredett európába. sokszor elítélték, rendben, nem tudom mióta él köztünk, esetleg már itt is született... "bekattant", ahogy te mondod. de én egyetlen dolgot látok a háttérben: muzulmán vallást, ami gyűlöl mindent és mindenkit ami nem mozlim. ha kell akkor gyilkol is, ártatlanokat akár! nem mentség, hogy "bénázott", nem mentség honnan jött, egyetlen következménye lehet egy ilyen tettnek, az pedig a gyors halál. ezt meg a flansziják baxták el, mert nem tudták lelőni... ne játsszuk az álszentet, felőlem lehetett volna vér katolikus, esetleg bősz ateista, vagy zsidó is, a tettének a következménye ettől független! németo.-ban jelenleg cirka 1,5 millió időzített bomba ketyeg, "bekattanásilag", de azért az ensz azon töri a fejét, hogyan tudna még több illegális bevándorlót európa nyakába zúdítani.

valóban nem értem a választási törvényt, sem a magyart sem a németet, nem is az én dolgom értelmezni. én úgy gondolom, hogy mindenkivel azt lehet megtenni amit enged magával. a BL(most komolyan, ez alatt mit kell érteni?) legalább annyira ismeretlen, mint a fidesz "huncutkodása" a választási törvénnyel. de azért annyit látok, hogy jelenlegi magyar "ellenzék" kb annyira súlytalan, mint erdőtűzben a vízipisztoly. ezért tehet azt a fidesz amit nem szégyell!

Sir Bates dö Hól 2018.12.13. 20:50:26

@nemecsekerno_007: mérnökök azt valósítják meg, amit a "bölcsészek" megálmodnak... rocco szaktekintély a pornózás területén, de ettől nem lesz hitelesebb a vacsora készítés során... anisits megkerülhetetlen tekintély a dízelmotor területén, de a gazdasághoz, társadalomboz annyit ért, mint mari néni a sarki trafikos, aki negyven éve üzemelteti sikeresen a saját boltját...

Sir Bates dö Hól 2018.12.13. 21:00:41

@nincs1itt: a karácsonyi vásár az milyen vallási ünnep? az iszlámról valószínűleg semmit nem tudsz (az iszlamofób propagandán kívül), csak az előítéletek mozgatnak, amivel nincs semmi gond, te így érzel, nosza, rajta azt gyorsan kezd el fejbebaszdosni a bajorországi muszlimokat (gondolom ott törökök vannak többségben)... ez is egy megoldás...

(az, hogy mit ír a média és mi a valóság a konkrét ügyben az két dolog: oswald egyedül ölte meg jfk-t, ez a hivatalos álláspont; pont ismerem a helyet és a körülményeket, de bizonyost terrortámadás történt és nem elszámolási vita, ha az újságok azt írják, akkor az úgy is van)

bl= bajnokok ligája

nincs1itt 2018.12.13. 21:08:31

@Sir Bates dö Hól:én egy mukkot nem írtam vallásról, mint a karácsonyi vásár alapjáról, ezt csak te láttad bele. miből gondolod, hogy passzióból nem tanultam vallástörténetet? mert megtörtént... látom megint túl érzékenyre sikeredtél ma este, nosza akkor idézem magam: "ne játsszuk az álszentet, felőlem lehetett volna vér katolikus, esetleg bősz ateista, vagy zsidó is, a tettének a következménye ettől független!"
török nem sok fordul itt elő, inkább a ruhr vidéken... de illegális bevándorlóból akad.
magam is meglátogattam a helyet oswald vs jfk... de ez ismét nem jelent semmit.
bajnokok ligája, aha! biztos, ha te és mé'dija aszongya...

nincs1itt 2018.12.13. 21:10:11

@Sir Bates dö Hól: eddig kevés "bölcsész" álmát sikerült vasba szobornom... inkább, egy másik kollega álmát... az lefedi a valóságot.

nemecsekerno_007 2018.12.13. 21:24:36

@Sir Bates dö Hól: A mi bölcsészeink sajnos csak tüntizni tudnak... Erről ennyit...

Sir Bates dö Hól 2018.12.13. 21:28:32

@nincs1itt: elnézést ezzel "ismét egy európai gyökerű ünnepet támadott meg valaki," majd "de én egyetlen dolgot látok a háttérben: muzulmán vallást, ami gyűlöl mindent és mindenkit ami nem mozlim. ha kell akkor gyilkol is, ártatlanokat akár! " én úgy értelmeztem, miként fentebb írtam, nem akartalak megsérteni ezzel... ellenben mivel szerinted túl érzékeny vagyok, akkor megvilágítanád, hogy mit akartál mondani pontosan az ünneppel és a muzulmán vallással?
nem tudom, hogy milyen vallástörténetet tanultál, ha az jött le az iszlámról, hogy "muzulmán vallást, ami gyűlöl mindent és mindenkit ami nem mozlim. ha kell akkor gyilkol is, ártatlanokat akár!" ez nincs leírva a koránban, olyanokat megkérdezve akik gyakorolják a vallást, azt az információt kaptam, hogy ez teljesen ellentétes az iszlámmal, ezek szerint ők nem úgy értelmezik a koránt, mint te...

te mérnök vagy, ezért így látod, én meg úgy, hogy valaki megálmodta a kereket, más meg megvalósította: a mérnök az sosem alkot, az megvalósít; ez két különálló folyamat, ha ez egy emberben tud egyesülni, az külön szerencse;-)...

Sir Bates dö Hól 2018.12.13. 21:31:53

@nemecsekerno_007: majd bayer, szakács és gajdics után, ha törlik adyt és wass/szabolcska/tormay lesz az új az, akkor majd mást is fognak tudni, főleg, ha a szentjobb és szentkorona is segít majd...

torró 2018.12.13. 21:52:33

@Sir Bates dö Hól:
Nem érted a lényeget! Én még tudok dolgozni! Majd ha te 72 éves leszel szerintem érteni fogod majd, főleg ha a veled egykorú osztálytársaid már tíz évvel előbb meghaltak. Örülni fogsz hidd el!
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Én amit leírok az, az én véleményem. te is másképpen fogod majd látni a világot öreg korodra. Tudod mi még tiszteltük az öregjeinket. De ti már ezt nem fogjátok megkapni, mint már én sem! Gonosz lett a lelketek! Én a Rákosi rendszert is túléltem, a Kádárit is . Hogy ezt még túlélem e nem tudom. De ti mit éltek túl?

Orbán veje 2018.12.13. 21:53:24

@nemecsekerno_007: Haver, de jó, hogy itt vagy. Olyan szépen tudsz hazudni mint a köztévé. Csak aztán szép fényesre hazudd ám a a tolvaj orbán gazda seggét.

taga20 2018.12.13. 22:01:40

@torró: az a baj veled, hogy öreg korodra meghülyültél, nagy lett a pofád, utána meg csodálkozol, hogy nem tisztelünk.

pl. én bálint gazdát nagyon tisztelem.

taga20 2018.12.13. 22:03:34

@Orbán veje: ernő egy feketeőves csútivajdaseggnyaló nick.

több tiszteletet neki nertárs!:)))

Orbán veje 2018.12.13. 22:07:32

@taga20:
Igenis! Értettem. Ehhez tartom magam. :)))))

Egyébként énszerintem is egy rohadék orbánbérenc. A csigában több gerinc van mint abban a szarháziban.

torró 2018.12.13. 22:12:53

@taga20:
Lehet, hogy öreg koromra hülyültem, de te már fiatalon! Mi lesz ennek a vége?

taga20 2018.12.13. 22:14:43

@torró: mind meghalunk, mi más?:)

Orbán veje 2018.12.13. 22:33:06

@paraszthajszal: Haver! Chauceaescu is így karácsonykor végezte nagyon csúnyán! A pribékek sem jártak ám jól, neked is meleg lesz a pite nemsokára, úgy fogsz futni a tolvaj orbánnal Moszkváig mint rákosi.

paraszthajszal 2018.12.13. 22:36:47

@GNDL: "pedig egy-két füstbombát tulajdonképpen pár óra alatt beszerezhettek volna, na az valamivel hatékonyabb lehetett volna."

Momentumos haverod megpróbálta:
"Füstgránátot dobtak a rendőrök közé. Fekete-Győr András Momentum elnök is meggyújtotta a gránátot. Azt mondta: nem bán semmit, bizonyos esetekben ilyen eszközökhöz kell nyúlni a hatékony tiltakozáshoz."
888.hu/article-a-momentum-elnoke-dobott-fustgranatot-a-rendorokre

Neki szerencsére nincs mentelmi joga, mert messze leverte az 5%-os lécet áprilisban, úgyhogy hamar meg fogjuk tudni, hogy ez minek minősül.

Reményeim szerint 10 év fegyház – ott majd vicceskedhet.

Csak nehogy a zuhanyzóban egy másik vicceskedő eléejtye a szappant…

paraszthajszal 2018.12.13. 22:38:22

@Orbán veje: "neked is meleg lesz"

Meleg a francokat!

"Az időjárás előrejelzők szerint kurva hideg lesz. Jön a tél, gyerekek, be fog fagyni a kis CEU-s valagatok.
Szóval, hajrá, most tomboljátok ki magatokat, hamarosan leesik a hó, és akkor a tüncimüncinek meszeltek.
Kretének" mindenszo.hu/van-egy-rossz-hirunk-jon-a-kurvahideg-szoval-hamarosan-vege-a-tuncizesnek/

GNDL 2018.12.13. 22:41:20

@paraszthajszal: "Reményeim szerint 10 év fegyház"

LOL egy Fekete-Győrtől is ennyire fostok, paraszt?! :D Nektek végetek van, nudli...

Orbán veje 2018.12.13. 22:53:06

@paraszthajszal: Haver már csak hóban reménykedsz? Te idióta hülye! Az Chaeucheuscut sem mentette meg, pedig volt hó rendesen. Végetek van haver, felelni fogtok ám mindenért olyan a hangulat!

2018.12.13. 22:55:09

mészáros lölö újabb biznice a könnygáz gyártás és forgalmazás lesz.
rendesen fogy a kossúth téren jelenleg is...
csaxólok.

Orbán veje 2018.12.13. 23:08:04

@vitéz Beverneky:

Ez telitalálat haver! :)))))))

Meg a börtöncellaépítés biznisz. Na arra még én is adakoznék.

alöksz róz 2018.12.13. 23:16:46

@Sir Bates dö Hól: szerintem azért vannak még ott, mert összes hüle velük szövetkezik és így azzal a lendülettel le is nullázzák magukat. :-)
lehet kicsit túlzok.
de csak egy kicsit.
még plusz két darab jobbik, lmp szintű (régiektől független) párt lenne a palettán, komoly eséllyel leváltanák a következő választáson a fideszt.
ja meg az is kéne, hogy esetleg figyelembe vennék a választók véleményét, akaratát (vö. populizmus), nem csak nyígnának mindenre, de tényleg mindenre, amit a fidesz intézkedik, hogy az nem jó, másképp csinálnák, ha egyszer látá az ember, hogy az jó... tiltakoztak, tüntikéztek ezek minden ellen, amivel csak azt érték el, hogy a néhány alkalommal, amikor tényleg nagy tömeggel tiltakozni kéne, már szinte senki nem áll oda melléjük...
most van néhány párt az említett kettőn kívül, mind az mszp-dk szövetségese, és még ugyanazt is mondják. akko minek szavazna rájuk bárki. vagy szavaz az mszp-re, vagy el se megy.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.14. 00:00:59

@paraszthajszal: Féknyúz.

Azért vagy ekkora fasz, mert minden ilyet beszopsz.

Sir Bates dö Hól 2018.12.14. 00:10:00

@paraszthajszal: "Neki szerencsére nincs mentelmi joga, mert messze leverte az 5%-os lécet áprilisban, úgyhogy hamar meg fogjuk tudni, hogy ez minek minősül.

Reményeim szerint 10 év fegyház – ott majd vicceskedhet.

Csak nehogy a zuhanyzóban egy másik vicceskedő eléejtye a szappant…"

ez szépen mutatja jellemed és vágyaid: erőszakos szodomita vagy, ez tiszta sor, már a freud zsiga is megírta a könyvében...

alöksz róz 2018.12.14. 00:18:52

@math0: ""a hiány tarthatatlan volt, ezt elismertem. "

ennyi is elég, hogy nekem legyen igazam. a Bokros csomag elkerülhetetlen volt." - neked elég, mert ostoba vagy. ennyikeh. amúgy ezt úgy hívják, hogy hamis dilemma...
a hazugságnak egy ősi, elsősorban baloldali formája.
(lásd még: aprópénzes összeszerelőüzem-ország vagy éhhalál, unió vagy é-korea, muzulmán hordák milliószámra való beengedése vagy nácifasizmus stb.)

de a segghülyéknek, mint te, ez is elég.
szóval megint égeted magad.
méghogy phd... muhaha

az, hogy tenni kellett valamit a pénzügyi egyensúlyért, nem azt jelenti, hogy csak a bokros-csomagot lehetett volna tenni

Sir Bates dö Hól 2018.12.14. 00:20:24

@alöksz róz: te, azért demagógiában elég nehéz a fideszt megverni (legutóbb meggyesinek sikerült a 16. havi nyugdíj ígéretével), sz'al azt lehet, hogy azért nem kellene erőltetni... én meg nem szívesen szavaznék arra, aki tudom, hogy hazudik... az a gondom, hogy nem látok baloldali pártot ma moon... persze már annak is örülnék, ha legalább jogállam lenne, tisztességes főügyésszel (bár kettőnk közt maradjon: egyszerűbb lenne mindenki helyzete, ha lenne egy kis ramazuri, antall is megmondta: tetszettek volna forradalmat csinálni)...

Sir Bates dö Hól 2018.12.14. 00:34:56

@alöksz róz: de azt tették, s valóban abból kezdett el osztogatni a fidesz azonnal, ez azért tény... békési nem is akarta megtenni, le is mondott, viszont a szar helyzetet azért az mdf-től örökölték, meg már túl voltunk az első bankprivatizáción, stb. sz'al tényleg szar volt a helyzet, így utólag sokan másképp döntenének...

alöksz róz 2018.12.14. 00:38:03

@Orbán veje: "Haver már csak hóban reménykedsz? Te idióta hülye! Az Chaeucheuscut sem mentette meg, pedig volt hó rendesen." - hogy kicsodát, csaeukeuszkut?

alöksz róz 2018.12.14. 00:45:35

@Sir Bates dö Hól: hát talán akkor nem a demagógiával kellene próbálkozni ("fizessenek a gazdagok") :D

Sir Bates dö Hól 2018.12.14. 00:52:57

@alöksz róz: az nem demagógia, azzal én is egyetértek, annyi megszorítással, hogy gazdagnak, inkább jómódúnak, azok minősülnek, akik 4000€ nettó/hó jövedelemmel rendelkeznek... de moon már az is gazdagnak gondolja magát, aki 400k bruttóval rendelkezik (froban a nettó minimálbér 1250€ 35óra/hét szerződéssel)...

alöksz róz 2018.12.14. 00:55:08

@Sir Bates dö Hól: már akkor is sokan másképp döntöttek volna, nem csak utólag.

a szar helyzetet pedig saját maguktól örökölték :D :D lássuk be... az mszmp-től.
nyilván szarul kormányzott az mdf, de szerintem nem ők a felelősek a helyzetért. sodródtak az árral. van mit számon kérni rajtuk, de az fals duma, hogy "mé nem hoztad rendbe, amit elbasztam?" (ezt játssza most is az mszp amúgy)

alöksz róz 2018.12.14. 00:56:38

@Sir Bates dö Hól: attól, hogy egyetértesz vele, még lehet demagógia :-)

alöksz róz 2018.12.14. 01:00:53

@Sir Bates dö Hól: szerintem az a gazdag, aki legalább 30.000 euró/hó jövedelemmel rendelkezik.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.14. 01:01:37

@alöksz róz: "az, hogy tenni kellett valamit a pénzügyi egyensúlyért, nem azt jelenti, hogy csak a bokros-csomagot lehetett volna tenni"

attól, hogy te idiótaként azt hiszed, hogy volt lényegében más megoldás, nem jelenti, hogy tényleg volt reális más alternatíva. trollkodni mindig könnyű, hogy szerinted csak el kellett volna adni az indiaielefántgyűjteményt.

alöksz róz 2018.12.14. 01:05:17

@Sir Bates dö Hól: "moon már az is gazdagnak gondolja magát, aki 400k bruttóval rendelkezik" - szerintem nem ő gondolja magát gazdagnak, hanem attól fél, hogy gazdagnak gondolják. a szegény csórók meg az mszp-p-s politikusok gondolják, hogy az a gazdag.

alöksz róz 2018.12.14. 01:15:36

@math0: papám, attól, hogy sulykolni próbálod, a hamis dilemma még ugyanúgy hamis dilemma marad...

németország elég szar helyzetben a volt az i. vh után és a gazdasági válság miatt. hitler kihúzta a szarból a német gazdaságot, de üldözte a zsidókat. rendbe jött a német gazdaság, tehát igaza volt, ezt lehetett csak tenni.
na?
milyen?

alöksz róz 2018.12.14. 01:29:01

@math0: olyan vagy, mint a fütyülős tüntetők. jössz és teli tüdőből fújod a fütyülődet.
(nemcsak sima síp, hanem kis golyó is van benne, olyan fütyülő. erősebb a hangja és kis levegőkkel lehet zörgetni is)

tényleg, nem te vagy a juhász peti? :D
juhász peti nagy beállva

Sir Bates dö Hól 2018.12.14. 01:59:04

@alöksz róz: abban megegyeztünk, hogy nem tartjuk kormányképesnek az mszp-t (nem a hozzánemértés, hanem morális okok miatt; bár lehet, hogy nem is értenek hozzá: ugye ez gyurcsány esetében bebizonyosodott már); másrészt '94-ben mindenki (kivéve szdsz-fidesz) az mszmp utódja volt, ezt vitassuk (a fidesz '98-ra lett mszmp utód), sz'al azt, hogy ki baszott el mit, azt nem egyszerű eldönteni; harmadrészt 2010 óta ner van, orbán csodát tehetett volna, úgy, hogy a választók ⅔-a szavazna rá örömmel, s még a jogállamot is megtarthatta volna: na ehhez kellett volna az "államférfiúi nagyság";
30.000€/hó az nagyon gazdag... én nem szarral gurigáztam soha, de azt elérni nem könnyű, akár alkalmazott vagy akár saját üzletes (no, grbr vagy fro esetében is nagyon gazdagként kezelnek ilyen jövedelemmel), természetesen bindzsivel nem lehetetlen, de ott meg a rizikó nagy;-)...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.14. 02:03:19

@alöksz róz: Azt te hogyan tudod elérni, hogy MINDEN kommented fasság legyen?

alöksz róz 2018.12.14. 02:21:25

@Sir Bates dö Hól: "másrészt '94-ben mindenki (kivéve szdsz-fidesz) az mszmp utódja volt, ezt vitassuk (a fidesz '98-ra lett mszmp utód), sz'al azt, hogy ki baszott el mit, azt nem egyszerű eldönteni" - vitatom. és szerintem egyszerű eldönteni is. az mszmp jogutódja és tagsánának örököse az mszp. nem fidesz, nem mdf, nem más egyéb, hanem mszp. az mszmp hagyta a szart a rendszerváltáskor, és az msz(m)p káderei ültek az antall-kormány idején is rengeteg fontos gazdasági pozícióban, amit kíméletlenül ki is használtak. (erről az öregebbek jobban tudnának mesélni, mit bírtak cselekedni az igazgató elvtársak...)

Sir Bates dö Hól 2018.12.14. 02:41:29

@alöksz róz: azok az igazgató elvtársak, akik beépültek minden pártba (a hóbagoly az nem párton kívüli volt, matolcsy, mint privatizátor nem párton kívüli volt), arról nem beszélve, hogy a kisgazdák harmada volt a fedett katonai elhárítás tagja: mindenki kádár köpenyéből bújt ki (kivéve a visszatérő emigránsokat, de ők csak biodíszlet voltak, mint zoltai vagy köves slomó, vagy horváth aladár/farkas flórián); de ha akarod, akkor persze átléphetünk a valóságon és lehet úgy, ahogy te akarod (olyan öreg nem vagyok, de "szerencsémre" mindent láttam, van ez így néha: szar időben szar helyen;-))...

alöksz róz 2018.12.14. 03:03:06

@Sir Bates dö Hól: simán csak nem akarod érteni. nem baj, majd beépül idővel, csak egy kis érdeklődés és nyitottság kell hozzá :-)

szerinted boross vagy matolcsy az mszmp-bűnszervezet tagjaként tevékenykedő személy volt a 90-es évek elején?

Sir Bates dö Hól 2018.12.14. 04:06:17

@alöksz róz: ja, értem, te ezt a hálozatos variációt nyomod?:-)... (mindkettőt veheted akár annak is, bár azért ez jóval komplexebb történet, de ez egy blog:-))...

Sir Bates dö Hól 2018.12.14. 04:09:50

@alöksz róz: ja, a hálózat-sztori? akár veheted őket annak is, bár ez egy jóval komplexebb, s ugyanakkor egyszerűbb történet, ez meg egy blog, ahol kommentelünk;-)...

invalid user name 2018.12.14. 06:07:25

@6.Lenin:

volt engedélye. közszereplőket, közhatalom gyakorlóit szabad fotózni / videózni.

az obstrukció pedig elterjedt parlamenti eszköz.

kérdezz még :) persze lassan ott tartunk, hogy az intelligencia is sorosista métely.

2018.12.14. 07:04:09

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Leszarom a véleményed, meg azt is, hogy nem bírod felfogni, hogy én független vagyok és emellett kritikus az ezen a blogon megjelenő ostobaságok és ostoba komment-trollok tekintetében. (igen, rád is gondoltam)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.14. 07:12:35

@abcdefghijklmm: "független vagyok"

Az igazságtól. Az nem befolyásol téged. :))

fidesz paneleket toló fidesztroll. Annyira vagy független, mint a 888 meg a prostisrácok. Ócska kis hazaáruló kollaboráns.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.14. 07:28:59

@abcdefghijklmm: "a Fideszre többen szavaztak, mint az ellenzékre"

Hazudsz, fideSSfasszopó. Régi ismert fidesztroll hazugság. A fideSS a szavazatok kevesebb, mint a felét kapta, simán lebuktál.

Orbán veje 2018.12.14. 07:41:58

@abcdefghijklmm: Hogy te független haver? Egy rohadék orbántroll vagy egy gerinc nélküli szaralak.

2018.12.14. 07:53:47

@Orbán veje: Miért, mert nem értek egyet veled? :-)

abcdefghijklmm (törölt) 2018.12.14. 07:57:17

@Orbán veje:
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Ez a negyedik nick-ed? Vagy hányadik is? :-)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.14. 08:07:15

@abcdefghijklmm: Megtisztelő, faszfej, hogy ilyen kitűnő hazafival hozol összefüggésbe. Ha ez neked örömet szerez, szívesen vállalom minden komentjét. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.14. 08:09:07

@abcdefghijklmm: "nem értek egyet veled"

Te nem egyet értesz, fideSSfasszopó, te semmit nem értesz. Különben nem hazudoznál összevissza a gazdád érdekében, a saját érdeked ellen.

paraszthajszal 2018.12.14. 08:11:26

@Sir Bates dö Hól: Hát ha a tíz év nem is reális, néhányat azért simán kaphat.

Btk. „256. § (1) Aki olyan tömegzavargásban vesz részt, amelynek közvetlen célja, hogy

a) az Országgyűlést,

b) a köztársasági elnököt,

c) a Kúriát vagy

d) a Kormányt

az Alaptörvényben meghatározott jogköre gyakorlásában erőszakkal vagy ezzel fenyegetve akadályozza, vagy intézkedésre kényszerítse, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Ami pedig a börtönökben tapasztalható nemi erőszakot illeti, sajnos a testalkata, politikai nézetei és habitusa együtt sajnos mindenképpen a „köcsög” szerepre predesztinálják.

Törpvadász 2018.12.14. 08:18:47

Megdöbbentő ezt a törvényt támogatók vaksága. Nem a magyar vállalkozói réteg fog túlóráztatni, mert örül, hogy nem gebed bele a mesterségesen felpumpált minimálbérbe. Bár sokan már belegebedtek. Ez Csak és Kizárólag a multiknak és az orvoshiány miatt küszködő egészségügynek lesz jó. Bár ha így marad, majd fogják magukat a maradék orvosok oszt jól elhúznak nyugatra... A munkások meg mennek Pozsonyba, osztrákba, stb. Mert a bánat akar évekig túlórázni a semmiért. A poitikusok meg "önmérsékletet tanusítva" úgy megemelték a saját járandóságukat, higy a magyar dolgozó addig már el sem lát.

2018.12.14. 08:20:00

drága pártunk és kormányunk, kedves vezérünk rákosi elvtárs!

forradalmár néped nevében javaslom a 400 +munkaórát szíveskedjetek átnevezni, monnyuk "kommunista szombattá"
szabaccság elvtársak!

2018.12.14. 08:24:25

(megjegyzem, ez nagy barátunk, putyin elvtársnak is teccene!)

Cycmen 2018.12.14. 08:30:16

@vitéz Beverneky: (megjegyzem, ez nagy barátunk, putyin elvtársnak is teccene!)

Meg Gregnek! :D Azóta nem fingott?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.14. 08:31:58

@vitéz Beverneky: A csúti geci kilencedik éve semmi olyat nem csinál, ami Putyin elvtárnak ne tetszene. Előtte harcos ruszkiellenes volt. Van Putyinnak egy dossziéja róla, azt megmutatta neki, azóta kesztyűbáb a hazaárulója. Ruszki kémek nagyon jók.

2018.12.14. 08:39:08

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
nincs ezzel baj, ha megmurgyel soros(aki kitaníttatta), putyin lesz a soros.
vityesz nagyon hálás (és egyenes, kiszámítható) politikus.

2018.12.14. 08:42:04

@Cycmen:
kussol, térdel, szopik, pucsít, nyeli, hálás!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.14. 09:01:19

@alöksz róz:
1) A Világgazdasági válságnak 1933-ra vége volt

de.wikipedia.org/wiki/Weltwirtschaftskrise

2) a zsidók üldözésének mi köze a gazdaság helyreállításához, te idióta?

3) a New Deal egy megnevezhető, tényleges, sikeres alternatíva volt, zsidóüldözés nélkül.

ennyike, Fidióta elmebetegkém!

azért vagy náci és Fideszes, mert hülye vagy. mint az összes többi.

Cycmen 2018.12.14. 09:06:35

@vitéz Beverneky: Így beszél egy vitéz, ha bevernekneki? :D Nyugi, hamarosan kijön a Greg és szájba finghatjátok egymást.

Cycmen 2018.12.14. 09:07:57

@math0: a zsidók üldözésének mi köze a gazdaság helyreállításához, te idióta?

Az is vallás, azt nem üldözöd?

Cycmen 2018.12.14. 09:10:54

@alöksz róz: hitler kihúzta a szarból a német gazdaságot, de üldözte a zsidókat.

És ilyen Soros, meg Greenspan félék nélkül is működött a gazdaság? Nebasszdmeg!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.14. 09:16:18

@Cycmen: ez is egy hülye vallás, de a kérdés nem az volt, hogy mi a véleményem róla, hanem, hogy mi köze a gazdaság helyreállításához, te náci elmebeteg!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.14. 09:17:02

@Cycmen: a zsidók jelentős része egyébként sem hívő.

2018.12.14. 09:21:42

@Cycmen:
látom, figyelemmel kíséred a vv-t, tehát innentől fogva ennyit is érsz!

Orbán veje 2018.12.14. 09:21:45

@Cycmen: Haver, te vagy az evolúció csodája: egy beszélő WC kefe!

Cycmen 2018.12.14. 09:29:45

@math0: De azért remélem vannak elveid és a hívőket üldözöd! :D

Cycmen 2018.12.14. 09:33:55

@vitéz Beverneky:" látom, figyelemmel kíséred a vv-t, tehát innentől fogva ennyit is érsz!"

Az erős túlzás, itt az indexen illetve a B1-en voltak róla posztok, azt olvastam.
Tényleg az én hibám hogy ide járok, itt ragad a szar az emberre, téged is itt ismertelek meg! :D

Cycmen 2018.12.14. 09:37:45

@Orbán veje: Van valami problémád? Mármint nem agyilag, mert az nyilvánvaló, hanem amúgy?

abcdefghijklmm (törölt) 2018.12.14. 10:00:16

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ha neked ez kitűnő hazafi.... szerintem csak egy sudribunkó. Mondjuk összeilletek... talán annyira is, hogy egy és ugyanaz a személy vagytok.

abcdefghijklmm (törölt) 2018.12.14. 10:01:03

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Én nem hazudozok. Összetévesztesz a B1 bloggal. :-)

Cycmen 2018.12.14. 11:01:46

@vitéz Beverneky: Ez a linkelés csodálatos találmány, azok a debilek is tudnak kommentelni a segítségével, akiknek nincsenek önálló gondolataik.

alöksz róz 2018.12.14. 11:10:53

@math0: 1) és azt hiszed, akkor már hirtelen fasza is lett minden 1933-ra, mindenféle következmény nélkül? :D
2) semmi köze hozzá. de járt a csomaggal. tehát szükség volt rá.

nincs1itt 2018.12.14. 11:39:00

@Sir Bates dö Hól: a vallásokban is hasonlóak az értelmezésbeli különbségek, mint a modern politikában. a muzulmán vallás most tart ott, ahol a keresztények kb 7-800 éve, keresztes háborúk, máglya halál, inkvizíció stb. sajnos azt látjuk a ma, hogy allah követői, bizony gyakrabban fordulnak az erőszakhoz, mint más vallás követői, esetleg az ateisták. a korán valóban nem ír(emlékeim szerint direkt erőszakra buzdítóan, de azért azt nem egy helyen megemlíti, hogy a hitetlenek bizony alacsonyabb rendűek és sok minden megengedhető velük szemben!)

a kerék megálmodása - ez az én véleményem - nem a bölcsészek elméjének köszönhető, hanem egy olyan "mérnöki aggyal" megvert egyedé, aki rohadtul unta a cipekedést... továbbá a legtöbb mérnök, bizony alkot, a megvalósítás pedig a szakemberek, kétkezi munkások dolga. álmodunk nagyokat és a megvalósíthatóság véres valósága szokta az orrunkat belenyomni...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.14. 12:04:55

@Cycmen: vannak elveim, a hívőket nem üldözöm törvénytelen, nemdemokratikus módon. az elvem az, hogy a hívők hülyék, de az embereknek joguk van hülyéknek lenni. ahogy a Fidiótáknak is joguk van a Fideszre szavazni.

ami szabad 2018.12.14. 12:46:44

@morgo1229: Hát igen. Kintről, talán államférfinek látszik. Itthon azonban csak egy kis paranoid diktátor, vagyis viktátor.

alöksz róz 2018.12.14. 13:48:19

@Sir Bates dö Hól: "ja, értem, te ezt a hálozatos variációt nyomod?:-)" - hálózat? én maffiára gondoltam. de akkor ennek a hálózatosnak utánaolvasok :-)

alöksz róz 2018.12.14. 13:56:55

@Sir Bates dö Hól: "de ha akarod, akkor persze átléphetünk a valóságon és lehet úgy, ahogy te akarod" - hát papám, mindenki olyan valóságot szintetizál magának, amilyet tud :-)
legalább nem utasítok el reflexből lehetséges információkat. talán így lehet leírni: nem sok mindent hiszek el igaznak, de azért nagyon sok mindenről el tudom képzelni, hogy akár igaz is lehet.

Sir Bates dö Hól 2018.12.14. 18:24:22

@alöksz róz: most árpádfi vagy vagy mimóza? hálózat vagy maffia ugyanazt érted ebben az esetben alatta, s mivel volt "szerencsém" azt látni amit, nem is tudok mást szintetizálni (bár jó a fantáziám)...

na, jó, sz'tem most nagyjából egyetértünk, ne ragozzuk tovább...

LAM 2018.12.18. 04:52:10

@GNDL:

De, a Fidesz 1990 óta minden választáson simán kormányra került volna a 2014-es eredménnyel, hiszen egy vegyes választási rendszerben az a párt, amelyik első helyen végez, jelentős különbséggel megelőzve a másodikat, az simán kormányra kerül. Ez minden választási rendszer jellemzője, amiben vannak egyéni kerületek. Ezt te is tudod mert ha nem tudnád, akkor megpróbáltál volna érdemben válaszolni. De nem tetted.

Még egyszer: 1994-ben egy olyan párt (MSZP) szerzett abszolút többséget a parlamentben, amelyet a választók több, mint kétharmada elutasított (mert a kampányban minden más párt azt mondta, hogy nem lép koalícióra az MSZP-vel, még az SZDSZ is ezt hazudta a választóinak). Amit írtál, az szimplán összefüggéstelen gyurcsányista hablaty.
süti beállítások módosítása