B1 blogcsalád



Az 5 legdurvább hazugság a kormányzati propagandagyárról

2018. december 09. - ashwood

bi_20180408_0137-e1538159342285-1024x576.jpgA mindent egy kézből irányítani vágyó Orbán Viktor ezúttal a jobboldalinak hazudott, valójában kormánypropagandista médiát vonta egybe. A centralizáció olyan elképesztő cinizmussal és hazugságáradattal történt, amire azért kevés példa akad a NER történetében is.

1, "Mészáros Lőrinc, Matolcsy Ádám, Schmidt Mária, Habony Árpád, Győri Tibor és más jobboldali médiatulajdonosok egy nonprofit alapítványnak ajándékozzák lapjaikat." – ilyen gyönyörűen kezdődött november legvégén a propagandagyár születése.

No persze. Ez épp azok névsora, akik arról híresek, hogy bármiről, önként lemondanak. Látjuk magunk előtt, ahogy e díszes kompánia egy ihletett pillanatban, egymástól teljesen függetlenül, ugyan abban a percben feleszmél: itt az ideje lemondani alsó hangon 30 milliárd forintot érő vagyonról.

Érdemes elgondolkodni azon: mégis, minek nézik a magyar választókat azok, akik kitalálták ezt a mesét.

Miként azon is: aki térítés nélkül mond le ekkora vagyonról, az vajon valaha is ténylegesen birtokolta azt? Persze Mészáros Lőrinc és társai semmiképp sem lehetnek strómanok - máskülönben nem lemondtak volna a vagyonukról, hanem visszaadták volna igazi tulajdonosának. Márpedig ha ez történik, ezt is írta volna meg a propaganda - nemde?

2, "Míg a jobboldalon óriási előrelépés van, a médiumok fenntarthatósága erősödik, nincsenek profitelvárások, nincsen létbizonytalanság, addig a baloldali liberális médiumok vergődnek, külföldi tulajdonos vagy külföldi támogatás nélkül alig tudják fenntartani magukat."

Ez egyszerre legalább két hazugság. Hogy ez a jobboldal előrelépését jelentené - aligha. Kizárólag Orbán és a kormánypropaganda előrelépéséről beszélhetünk - márpedig e társaságnak aligha van köze a klasszikus konzervativizmushoz.

Azt persze készséggel elhisszük, hogy nincs létbizonytalanság Liszkay alapítványánál, hisz az állami hirdetések - vagyis az adófizetők tízmilliárdjai – landolnak kizárólag ezeknél a propaganda termékeknél. Így aztán nem is kell minőséget, a piacon önállóan is megálló terméket előállítaniuk. Amíg a Gazda elvárásainak szolgaian megfelelnek, ömlik az adófizetők pénze számolatlanul.

Végül: hogy ez a cinikus holdingszervezés miként jelenti a "baloldali liberális" médiumok "vergődését", az elképzelni sem tudjuk. Miként azt sem: mire alapozzák ezt, az amúgy hazug állítást.

Halkan tesszük hozzá: a propagandaholding a tulajdonos, vagyis Orbán támogatása nélkül pillanatokon belül a vergődésből és a létbizonytalanságban, majd az elmúlásban találnák magukat.

3, "Változó médiapiac, változatlan balliberális túlsúly"

Na, ezen tényleg besírtunk. Az ugyancsak állami csecsen – adómilliárdokon – hízó Nézőpontnak sikerült előállnia ezzel a bornírtsággal. Igaz, az "elemzésükből" gyorsan kizárták a 80 milliárdot herdáló "közszolgálati" csatornákat - elvégre azok annyira, de annyira pártatlanok, hogy beszélni sem érdemes róluk.

A felajánlásokat elviselő alapítvány saját közlését is zárójelbe tették: több száz médium került egyetlen pillanat alatt az irányításuk alá.

De ha egy pusztító percig is komolyan vesszük a kormányzati propagandaszövegeket, miszerint az általuk ballibnek titulált médiumok nézettsége/olvasottsága még mindig kenterbe veri az előbb említett, több száz propagandatermékét, akkor lenne egy halk kérdésünk: az állami vagyonnal való jó gazdálkodás a kormány kötelessége. A propagandára költött milliárdokat azonban eszerint a sokkal rosszabb elérést biztosító médiumoknál költik el. Ez legalábbis gondatlanság. Egyszerűbben: drágábban és kisebb hatékonysággal hirdetnek saját lapjaikban - de csak így lehet a piacról megélni képtelen propagandát életben tartani.

4, "Az alapítvány is, a csatlakozók is valamennyi, egyébként jórészt uniós előíráson alapuló magyar jogszabályt betartottak és betartanak."

Sírva röhögünk. Másfél éve az RTL 30 százalékos részesedést akart vásárolni a Central Médiában. Láss csodát, az állami hivatalok nem engedélyezték a vásárlást, mivel így olyan tulajdonosi koncentráció jönne létre, amely sérti a plurális tájékozódáshoz való alkotmányos jogot. 30 százalék tulajdonrész. Aha. Ám ennek a többszáz médiumnak az egy kézbe adása semmilyen jogszabályt nem sért.

5, Persze, hogy nem, ha Orbán rohan, hogy elhárítson minden akadályt. Így lett e fúzió nemzetizé érdek. Sőt: közérdek! Sőt: K Ö Z É R D E K!

Hát persze, hogy közérdek - már amennyiben kizárólag Orbán érdeke számít Orbánisztánban.

Az egészben pedig az a legszomorúbb, hogy mindezt nem suttyomban, a legnagyobb csendben próbálják csinálni, hanem fényes nappal, mindenki szeme láttára. Mert pontosan tudják: senki nincs már, aki a jogállamot, a törvényeket számon kérné rajtuk.

Illiberális Magyarország – így nem szeretünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr10014466062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

boborján20 2018.12.09. 14:56:23

A CSÚTIGECI BÖRTÖNBEN FOG MEGROHADNI, ME MEGÉRDEMLI!

rallus 2018.12.09. 15:33:16

2010-ben ezek szerint is kemény ballib fölény volt a médiában, Orbánék mégis 2/3-al győztek!
Nem kell itt mindenkinek feltalálni a kereket, le kell koppintani a módszert: tessék győzni és akkor újra lehet Napkelte és Heti Hetes....

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.09. 15:37:33

@rallus: Látom, akkor még nem éltél, ezért elmondom neked.

"2010-ben ezek szerint is kemény ballib fölény volt a médiában"

Sohasem volt kemény baloldali vagy liberális fölény a médiában. Volt a köztévén a pártkelte, az gusztustalan volt, de ennyi. Független média fölény volt.

"Orbánék mégis 2/3-al győztek!"

A tökünk tele volt az elkúróval és a szocikkal, egy üres öltöny is 2/3-dal győzött volna.

rallus 2018.12.09. 15:53:10

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Megint túl okos vagy... Ha csak azt nézzük, hogy 100%-ról indultak......

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.09. 15:56:52

@rallus: Persze, hogy túl okos vagyok. Akárhogy próbálok leereszkedni a szintedre, a 80-as IQ-t meg se tudom közelíteni. :))

alöksz róz 2018.12.09. 16:09:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Sohasem volt kemény baloldali vagy liberális fölény a médiában. Volt a köztévén a pártkelte, az gusztustalan volt, de ennyi. Független média fölény volt." - már megint hazudsz.

Dickon 2018.12.09. 17:13:23

:)
Az egészben pedig az a legszomorúbb, hogy az Indexen naponta olvashatjuk, hogy a kutya se nézi az ECHO-t, a HírTv-t, szart se érdekli az M1, és csak röhögni lehet a TV2 balfaszságain és azon, hogy mindig tönkreveri az RTL Klub.
Az olvasott sajtóról nem is beszélve....

Tehát összegezve, egy nézetlen és érdektelen, ráadásul még szar műsorokkal, újságokkal és portálokkal megtöltött médiaholding tölti el rettegéssel az ellenzéki oldalt.
Bravó.

Mondjuk jó lett volna arról olvasni a független Indexen vagy a 444-en....vagy akár itt a B1-en, hogy az "óriási" felháborodást kiváltott "rabszolgatörvény javaslat" elleni tüntetésen miért csak ennyien jelentek meg, holott ez is van akkora kibaszás, minta a francia üzemanyagárak literenkénti 2,9 és 6,5 eurocent drágulása. Ott tízezrek tüntettek. Itt meg politikusok és pártaktivisták, nyugdíjasok, civil aktivisták, álszakszervezeti álvezetők százai.....
:)

boborján20 2018.12.09. 17:28:36

@Dickon: "Tehát összegezve, egy nézetlen és érdektelen, ráadásul még szar műsorokkal, újságokkal és portálokkal megtöltött médiaholding tölti el rettegéssel az ellenzéki oldalt."

te szerencsétlen barom, arról dumálunk, hogy a bűnöző fityeszmaffiád az adónkból kitömi ezt a nézhetetlen szart. te meg itt vered a farkad erre a szarra.

érted fityeszork, hogy mi a stájsz?

Dickon 2018.12.09. 17:48:52

@boborján20:

:DDDDDD
Dehogy erre. Ennél nagyobb pénzek mennek el haveroknak, stadionokra és más baromságokra.
Mekkora kamu, hogy a holding "ára" zavarja az ellenzéki oldalt.
:DDDDDD

Hányszor szerepel a cikkben a propaganda szó?
:)

Gandosz 2018.12.09. 19:32:53

Azon töprengek, mikor jelenik meg poszt arról a jogvédő sikerről, miszerint egy lincselő 5 milliós kártérítést kapott, mert a börtönben nem volt térélménye. Mikor tudósít erről a sikerről az index? Vagy a 444? Vagy a hvg?

neko1967 2018.12.09. 19:38:52

Valamikor a boldog békeidőkben volt a Kossuthon hétfő reggelenként Tölgyesi Péternek az előző heti eseményeket elemző műsora. Távolról sem lehet azzal vádolni, hogy szerette volna a baloldali kormányokat, és sok mindennel amit mondott nem értetettem egyett, de szívesen hallgattam. Ismétlem, ekézte az akkori kormányokat rendesen, de mégis megszólalhatott a közmédiában. Aztán jött a fülkeforradalom, és felajánlották neki, hogy folytathatja a műsorát, de be fognak ültetni mellé egy fidesses politológust, már csak a kiegyensúlyozottság miatt..... Ebből nem kért, és így eltűnt minden kormánnyal szembeni kritikai hangvétel a közrádióból.....

neko1967 2018.12.09. 19:50:16

@Gandosz:
Tessék fidesspatkány! Még szerencse, hogy megitélték az összeget, legalább kap valamit Szögi Lajos családja!

index.hu/belfold/2018/11/29/sajnalom_hogy_miattam_vertek_agyon_szogi_lajost/

Gandosz 2018.12.09. 19:58:50

@neko1967: Tehát nem volt hír az esetről, köszönöm a bizonyítékot.
Mert ezt a propagandaírást én is ismerem.

neko1967 2018.12.09. 20:19:06

@Gandosz:
Mi van analfabéta fidesspatkány nem tudsz olvasni? Akkor bemásolom!

"A jelenleg a szegedi Csillag börtönben őrzött férfi kártérítési pert nyert első fokon a rossz börtönviszonyok miatt. Igaz, ha végül meg is kapná, sem valószínű, hogy megtarthatná: Szögi Lajos családjának 46 millió forint kártérítést ítélt meg az állam az elítélt családra terhelve, ám ők mindeddig ebből nem kaptak semmit. Szögi Lajos örököseinek ügyvédje végrehajtóhoz fordult a megítélt tartozás behajtására azután, hogy a felmerült H. Dezső ötmilliós kártérítése. "

Gandosz 2018.12.09. 20:29:58

@neko1967: Ez az írás azt a cigány kislányt (azóta már fiatal felnőtt) sajnáltatta már a címében is, aki miatt történt az eset. Nem az elkövetőnek megítélt kártérítésről szólt.

Gábris szomszéd 2018.12.09. 22:50:40

@Dickon: Ha már te is elismered, hogy mekkora kiabszás a rabszolgatörvény, akkor gondolom te is kimentél tüntetni ellene. Vagy csak a béegyblogon adod elő, hogy fújjcsúnya túlóratörvény? :)

Gábris szomszéd 2018.12.09. 22:52:40

"A magyar oligarcha onnan ismerhető föl, hogy mértékletes. Megelégszik azzal, amit elé vetnek. Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta. Azt is tudja, ha jön az idő, vissza kell szolgáltatnia ezt-azt a gazdának. Például újságokat, televíziókat, rádiókat és hasonló csecsebecséket. Nem úgy értve, hogy vinni kell a carrarai márvány kandalló melletti újságtartóban árválkodó lapokat és a falra szerelt lapostévét – az eredeti tőkefelhalmozás e fázisa már korábban megtörtént, és elsősorban nyugdíj-megtakarításokkal, földbirtokokkal, szállodaláncokkal, erőművekkel és jachtkikötőkkel esett meg – hanem úgy, hogy a készséges magyar oligarcha önként ajánlja föl kiadóvállalatait és egyéb műsorszolgáltató cégeit a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak. A magyar oligarcha ezt követően szépen meghúzódik a sarokban, és szerényen kötöget, mielőtt még körülötte kötögetne a beton.

Andyt is filmes pozícióján keresztül támadták meg, mondván, hogy a készülő Hunyadi-film nem elég nemzeti, ráadásul szerepet kap benne horvát, cigány és zsidó is. Az elkerülte az autodidakta ítészek figyelmét, hogy a híresen magyargyűlölő Arany János még a magyarságát is elvitatja Hunyadinak, amikor így emlékezik meg róla: „Idegen nép hőse is lett / Derék hőse a magyarnak”. Jó, abban nincsen semmi újdonság, hogy a magyarságigazolványok osztogatói éppen legnagyobbjaink munkásságát nem szokták tanulmányozni, a történelmi tablók pedig mindig érzékeny témát jelentenek. Ám Andyt már előbb kikezdték, mégpedig a Napszállta című film miatt, azt állítva, hogy az alkotás az első világháború összes bűnét a Monarchia nyakába akarja varrni. A film természetesen semmi ilyet nem tartalmaz, de vegyes megítélése ellenére kétségtelen sikere már abból lemérhető, hogy a honi kulturális élet egy pillanatra olyan élénk viták tere lett, mintha az LMP etikai bizottsága ülésezett volna.

A vezető kormánylap kritikusait azonban nem lehet átverni, ők a nemzetellenesség tényét már abból kiolvassák, hogy a mű a franciákkal készült koprodukcióban, és azzal is bűntudatot akar kelteni, ahogy a „főszereplő nő néz a néző szemébe vádló tekintettel”. Megsemmisítő érvek, amelyek előre jelzik a központosított média színvonalát. Mely színvonal persze alig múlja majd alul Andy tévéjének nívóját.

Bár lehet, hogy az egészet túlgondolom, és a propaganda-agytröszt csak összekeverte Andyt Adyval. Ki tudja?"

hvg.hu/velemeny/201849_lapszallta

Gábris szomszéd 2018.12.09. 23:03:47

@Dickon: Bár az is lehet, hogy a fideszbirkák sokkal inkább házmester elvtársra hasonlítanak? :)

Kövér László a rabszolgatörvényről: "Ha Kósa Lajos azt mondja, ez egy jó törvény, én látatlanban elhiszem"

alfahir.hu/2018/12/06/rabszolgatorveny_fidesz_kover_laszlo

gazoló 2018.12.09. 23:27:25

@Gábris szomszéd:

az külön gyalázatos,hogy ez a senkiházykorruptgeci disznópásztor adta be ezt a förmedvényt.
ezért (is)külön lámpavasat érdemel majd a beles mellet!
már semmit nem adnak még a látszatra sem. a CEU,a médiagömbőc és a szolgatörvény már a legalja..vagy nem?

.....

kéziscsajokhoz mit szólsz?

www.youtube.com/watch?v=xzSf2nALi0M

Sir Bates dö Hól 2018.12.10. 03:36:54

@alöksz róz: azért az nem propaganda-sajtó volt, és az nem pártsajtó volt... remélem érzed a különbséget... én egyébként a heti választ szívesen olvastam egy darabig, aztán már az is elkurvult, olyan '11 magasságában... liberális médiafölény volt, volt jobboldali újságírás is, most van a liberális média, meg a propaganda szennybulvár (közpénzből a fidesz pártsajtó), azt jobboldali meg zéró, tényleg mennyivel jobb ez:-)...

megamedve 2018.12.10. 04:44:41

@alöksz róz: szerintem még te hazudsz, 100x!
Bebe!!!!!

megamedve 2018.12.10. 04:53:47

@neko1967: ne untass már folyamatosan egyértelmű dolgokkal, a NER kompatibilitás mindenek előtt!

megamedve 2018.12.10. 04:58:13

@Dickon: igen, ez a nép ezt érdemli!
Ahol egy ekkora rétegeket érintő kibaszás csak ennyi embert visz ki az utcára, ott pontosan ezt is érdemlik!
Dögöljön bele a melóba minden fotelforradalmár!
CSAK A FIDESZ!

babbaba 2018.12.10. 05:45:07

A hazugság a létalapjuk. Nem csoda, hogy még rá is erősítenek.

paraszthajszal 2018.12.10. 13:44:29

„miként jelenti a »baloldali liberális« médiumok »vergődését«, az elképzelni sem tudjuk. Miként azt sem: mire alapozzák ezt, az amúgy hazug állítást.”

A vergődés a rentabilitás, nyereségesség hiányát jelenti.

Bizonyíték, hogy közel minden cikkben vagy már a címoldalon pénzt kunyerálnak mindenkitől:
444.hu/tamogatas
tamogatas.index.hu
tamogatas.hvg.hu

Hosszú távon fenntarthatatlan az üzleti modelljük, ha Soros pénze elakad.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.10. 13:56:19

@paraszthajszal: "tamogatas"

Igen. Ezek a független orgánumok értéket teremtenek, ezért tartják el őket önként az olvasóik. A 888 meg a prostisrácok persze holnap lehúzhatná a rolót, ha nem tartaná életben az állami infúzió. A féknyúz olvasók nem tejelnek, azok örülnek, ha kenyérre telik.

David Bowman 2018.12.10. 15:15:41

Na, megy már a csihipuhi?

David Bowman 2018.12.10. 15:20:55

Azt remélem - bár nem igazán bízom benne - hogy Pénztáros Lőrinc és az egyéb NER oligarchák erre vannak tartva. Majd meglátjuk, ha baj lessz, vezényszóra vásárolnak-e majd forintot dollárért, napi egymiliárdot veszítve.
Azt is reméltem, úgy látszik alaptalanul, hogy amit a Nemzeti Kormány lop, az legalább itthon marad.

Faszfej_liberalisok 2018.12.10. 15:29:32

A baloldali liberális ellenzék, kiegészülve az elvtelen és hazátlan jobbikkal csak és kizárólag az ország érdekei ellen politizál. Így nem fognak választást nyerni :) Hála Istennek érte. Ostoba hazug férgek egytől egyig.

David Bowman 2018.12.10. 15:32:04

@Gábris szomszéd:
" szerepet kap benne horvát,"
Nem emléxem, hogy a horvátokat (vagy akár a szerbeket) szóvá tette volna bárki is.
Hunyadi apja alighanem Zsigmond király volt.

David Bowman 2018.12.10. 15:36:56

@Gábris szomszéd:
Mint gyári munkás mondom: Nálunk sorban álltak az emberek, hogy ki mikor mehet túlórázni. Hónapokra előre megvolt, hogy ki mikor jöhet be. Én pl. nem szerettem a túlórát, mégis, néha alig tudtam elkerülni, mert a pénzkedvelő kolégáim túlórakerete elfogyott.

szepipiktor 2018.12.10. 15:38:15

Ami lett írva, az köztudott, ismert és alap, de ugye a hazugsággyár nem a népnek vagy az ellenzéknek szól, hanem a fidesz garantáltan hatalomban tartó 1,3-1,6 milliós hű seggnyaló rétegnek.
Ez a tűzbentartás eszköze - és erre nincs semmi válasza az ellenzéknek.
Ugyanis ez a retorikai szint, amit az ellenzékiek és bloggereik napi szinten tesznek, semmit nem ér, hiszen ezek az írások is kizárólag ennek az oldalnak az 1,3-1,6 milliós hű seggnyaló rétegét érik el!
És ez itt nem segít, ettől nem lesz több szavazó, ráadásul a fidesz egységes választóbázsával szemben ennek az oldalnak a választórétege - köszönhetően maguknak az ellenzéki pártoknak - feloldhatatlanul megszotott, bagy nem mennek el, vagy a fideszre szavaznak, mintsem a másik ellenzéki jelöltre.
Nem értem, a magukat büszke mód felsőbbrendűnek gondoló ellenzéki véleményalkotók, bloggerek a valóságban miért nem látják be, a mit tesznek felesleges, nulla és kártékony hazánk jövőjére nézve.
Az hogy kizárólag a demagóg lózungok "dobolását" halljuk tőlük - orbán korrup, a fidesz lop, a hatalom visszaél stb. -, azt jelzi, az allenzéki oldalon nem csak a pártok, politikusok buta impotens bagázs, hanem a mögéjük felsorakoztt portálok, szakértők, bloggerek is hasonlóan alacsony szinten működnek.
Ma a blog.hu-n már a orbán-hazudik top-liták hasonlóan jelennek meg, mint a Youtube-n az önjelölt top10-es videók... Ugyana, ezredszerre és hasonlóan semmi értelme nincs...
.
Persze ha a fidesz hatlaomban tartása a bloggerek célja, akkor ok, érthető.

David Bowman 2018.12.10. 15:51:47

@szepipiktor: Pár naponta én is említem nekik. Ahányszor leírják a csúti csüngőhasút, az egy szavazat vezérünknek.

David Bowman 2018.12.10. 15:56:26

@neko1967: A fiatalok azt sem tudják, hogy van közrádió. Amikor úgy 15 éve említettem a munkahelyemen, hogy a Kossuth Rádión hallottam valamit, csak visszakérdeztek: milyen rádión?

high up! 2018.12.10. 15:58:24

90%-nyi Átlaghülyemagyar országában, ahol a faszfej népnek "Minden mindegy", meg "Nincs nekem erre időm, kezdődik az X faktor" meg hasonlók, alenne a csoda, ha a hatalomba felmászott parasztja nem használná ki, hogy a magyar nép hibás termék.

Mégis mit csináljon hatalomba befurakodott parasztja? Csináljon polgárt a magyar parasztjáb´ól? Vegye rá, hogy nyissa ki a száját, vigyen végig az igazát, ne fosson be egy házmester, hivatali ügyintéző, közös képviselő, helyi senkiházi tolvaj politikus előtt?
Nem fog ez menni, ez ennek a népnek cseléd genetikája van. Könnyebb neki odaállni ÉS kiszolgálni az uraságokat, mint elzavarni őket. Hogyisne, oszt ha nem lesz többé uraság, akkor velünk mi lesz?!

FOLYTASSUK!

A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!! 2018.12.10. 16:18:30

Szoptatok lipsik, es tovabbra is szopni fogtok. Rajtatok mar az arabok sem tudnak segiteni.
Itt nem lesz iszlam allam, mint a "fejlett" nyugaton.

2018.12.10. 16:18:37

@Faszfej_liberalisok:

Te meg nyilván az igazmondó juhász vagy ugye faszparaszt?
Miért nem húzol el a retkes picsába, oszt osztogatod ott az agymenéseidet te barom?
Ezekre a fos dumákra van merevedésed? Oszt nyomod a recskát közben vakegér?

Ezt a birkát vazze...

seepheerd 2018.12.10. 16:25:39

@Dickon:
Tévedni tetszik:
Értelmes ember nem nézi azokat a szarokat, az idióták viszont csak azokat nézik. És a szavazatuk ugyanannyit ér...

seepheerd 2018.12.10. 16:26:46

@A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!!:
Lassan mondom, hátha úgy megérted:
te szerencsétlen.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.10. 16:28:21

@szepipiktor: "ugye a hazugsággyár nem a népnek vagy az ellenzéknek szól, hanem a fidesz garantáltan hatalomban tartó 1,3-1,6 milliós hű seggnyaló rétegnek."

Kevés lesz az, 2M fölött kell lennetek, ha a csúti csüngőhasút a hatalomban akarjátok tartani.

A hazugsággyárat meg szépen összeszedtétek egy holdingba. Gratula! Így nem kell észben tartani, mik a féknyúz médiák, kész a lista. :))

paaj 2018.12.10. 16:33:29

@Dickon: Ühüm...franciák tüntetett kb. 160 ezer ember összesen sok városban...a csaknem 70 milliós országban...itt meg kb. 10 ezer egy városban a majdnem 10 milliós országban. Arányaiban hogyan is áll ez? Na ugye. És itt NEM rombolni mentek az utcára mint ott.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.10. 16:52:15

@A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!!: "iszlam allam, mint a "fejlett" nyugaton."

Irakot, Szíriát fejlett nyugatnak képzelni elég nagy eltévelyedés. :))

Tudod te egyáltalán merre van Afrika? :))

eloi 2018.12.10. 17:09:04

@David Bowman: Én a CEU ügyről kérdeztem egy kolléganőt, hogy mi a véleménye? Miről? Kérdezett vissza.

eloi 2018.12.10. 17:14:13

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Eljött az ideje a költséghatékonyságnak! Külön-külön sokkal többet visznek el, mint egy kézben! Sima matek. Így kevesebb állami pénzből érik el ugyanazt, a megmaradt pénz mehet másra. Nem bonyolult, sőt, egyszerű racionálás.

eloi 2018.12.10. 17:28:53

Szerintem egy-két (főleg bulvár, életmód, pletyka, női...) lap kivételével, a többi nem tud rentábilis lenni. Elvileg a komolyabb nagy példányszámú lapoknak lett volna esélye (pl. Népszabi), hogy a piacról megéljenek, de mégsem tudtak. Sok a költség. Nyomda, papír, terjesztés és egy-egy régről itt maradt és korszerűtlen szerkesztőségi rendszer (vízfej), amik erősen viszik a pénzt.
Ma az már nem megy, hogy egy-egy rovatnak legyen külön, saját, öt-tíz munkatársa. Sokba kerülnek, főleg, ha a tulaj még hasznot is szeretne.

Az internetes lap lehetne egy kiút, de ma még az sem működő modell.
A net népe az ingyen hírekhez van már szokva. A vélemény újságírásról meg az a vélemény, hogy örüljön a szerző, ha megtiszteljük azzal, hogy elolvassuk a véleményét!
Sőt, még vissza is jelzünk, kommentelünk neki. INGYEN!

Egy nagy olvasottsággal rendelkező netes lap hirdetésekből élhetne meg. Ennek módját kell kitalálni!
Erre leginkább az Indexnek lett volna esélye. De úgy nem fog összejönni, hogy három-négy óránként kerül fel egy friss anyag. Ami vagy érdekes vagy nem.
Meg napokig ugyanazok vannak a nyitóoldalon lejjebb. Szóval ebben a műfajban ez kevés. Folyamatosan kell új anyag, új olvasnivaló, különben nem nézik az oldalt. Elmennek. Nagy az infóéhség, azt ki kellene elégíteni!
Erre most senki sem képes. Különböző okokból, de senki.

bpbp78 2018.12.10. 17:31:02

@Gandosz: index-es cikk hivatkozást már kaptál.
Most küldök neked egy hvg-t, mert úgy látszik magadtól nem megy...

hvg.hu/itthon/20181128_Magyar_Idok_Helsinki_Bizottsag_olaszliszkai_lincseles_karterites

David Bowman 2018.12.10. 17:35:07

@eloi: A cseh és a norvég népszabi köszöni jól van. Ott jól csinálják.

felucca02 2018.12.10. 17:37:42

@Gandosz: Az megvan, te elmebeteg, hogy ez az ötmilló az utolsó fillérig az áldozat családjának fizetendő kártérítésre fo elmenni? Megvan? Akkor levonulhatsz a színről, kösz!

Cycmen 2018.12.10. 17:58:43

A mindent egy kézből irányítani vágyó Orbán Viktor ........

Nem csak vágyó, irányító! :D
Nektek meg egy valamire való karizmatikus politikusotok sincs! ! Elhiszem hogy nem tetszik, csakhogy ez nem tetszés kérdése.

Cycmen 2018.12.10. 18:04:35

@felucca02: Az megvan, te elmebeteg, hogy ez az ötmilló az utolsó fillérig az áldozat családjának fizetendő kártérítésre fo elmenni? Megvan?

Megvan komám és az is megvan hogy nem ez volt a céljuk. Azért mert valami a szándékuktól eltérően jól alakult, még nem felejtjük el, hogy nekik a gyilkosok érdekei és általában a deviancia a védendő "érték".

Orbán veje 2018.12.10. 18:07:03

@Dickon: Gratulálok haver. Bárki, bármit ír is ma ide, nálad nagyobb barmot itt ma biztosan nem találunk.

Orbán veje 2018.12.10. 18:09:05

@Cycmen: Jól mondod haver. Rólad mindenki tudja, hogy egy ócska, gerinc nélküli orbántroll vagy, akinek semmi más dóga nincs, mint a korrupt orbán mocskát felnyalni.

Orbán veje 2018.12.10. 18:13:45

@David Bowman: Hát haver ennél jobban aligha fejezhetted volna ki, hogy egy szarházi bérhazudozó vagy rogán agitprop osztályáról. Úgyhogy vissza is mászhatsz orbán seggébe, ha befejezted a hazudozást.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.10. 18:16:12

@Cycmen: "egy valamire való karizmatikus politikusotok sincs"

A karizmatikus nálad a tolvajt jelenti? Mert akkor a főnököd valóban nagyon "karizmatikus". :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.10. 18:16:50

Bár, lehet, hogy a hazaárulót jelenti. Vagy a gecit. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.10. 18:20:14

orrbán egy beszari törpe. A nála gyengébbekkel bátran elbánik, de a fülét-farkát behúzva menekül, ha erővel találja szemben magát. Aljas sunyi mocsadék.

Cycmen 2018.12.10. 18:23:29

@Orbán veje: Pontoschan! És ezúton kívánok jó egészséget és hosszú életet Viktoromnak, hogy az eddigi munkáját folytatva keserítse meg minden percét a hozzád hasonló lumpenproli libsiknek, akiket a szarnál is jobban utálok!

Faszfej_liberalisok 2018.12.10. 18:23:42

Isten azt akarja hogy ebben az országban konzervatív kormány legyen. Lehet vergődni, csak fölösleges!Hajrá Magyarok, Hajrá Orbán!

morph on deer 2018.12.10. 18:37:13

@A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!!:
“Itt nem lesz iszlam allam, mint a "fejlett" nyugaton.”

Pedig itt arról van szó, hogy legyen “iszlám állam” - te retardált selejt, aki még az ékezeteket sem ismeri, - itt semmi másról nincs szó...!

Mert az nem elég, hogy egy szerencsétlen billentyűzetet sem tudsz beállítani és használni, de nemzetthy turulszar létedre még magyarul olvasni sem sikerült megtanulnod, ugye?

És még 2999999 van a magadfajta véglényekből, a ‘nemzetth’ nagyobb dicsőségére...

Gratulálok

morph on deer 2018.12.10. 18:45:07

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
“Tudod te egyáltalán merre van Afrika? :))”

“- Hááát nem, de biztos nem lehet messze, mert a szomszédomnak van egy afrikai kollégája, és minden reggel biciklivel jár munkába...”

Gondolom ismerted.:)

vénkujon 2018.12.10. 18:45:37

gyurchan szemeket lővetet ki!
orbán Vigtor egyetemeket záratot be!

Attilajukkaja 2018.12.10. 18:50:02

@vénkujon:
"gyurchan szemeket lővetet ki!
orbán Vigtor egyetemeket záratot be!"
Mire fel az a királyi többes(szám)? :o)))))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.10. 18:50:37

@vénkujon: Az véletlen volt, szakszerűtlen fegyverhasználat eredménye. A szervilis rendőrség csinálta, meg a gergényi. Az elkúró sokkal, de sokkal nagyobb bűne az, hogy nem mondott le azonnal. Meg később se.

A geci megfontolt, szándékos bűne a könyvégetés, nem véletlenül történt.

morph on deer 2018.12.10. 19:09:15

@Cycmen:
“Nektek meg egy valamire való karizmatikus politikusotok sincs! ! ”

Olyanja a fidesznek sincs, cicamica!
Azoknak is csak egy orbánjuk van, aki nem több egy levitézlett középszar focistánál, aki egyébként egy dörzsölt csibész és egy gátlástalan pszihopata is.

Benne nem karizmatikus politikust látsz, hanem a saját érdekeneki elérése céljából a hódolóit tehetségesen manipuláló kóklert.
Ugyanaz a fajta tehetség, amilyen pl alapszinten az “itt-a-piros,-hol-a-piros” művelőit, magasabb szinten pedig a Lánchíd és az Eiffel torony eladóit jellemzi.

Tehetség, szó se róla.
Bár csak a focihoz lett volna ekkora tehetsége, most mindnyájunknak jobb lenne, beleértve orbánt is.

Mert akkor egy rettegő, (“minden reggel úgy ébredek, hogy nem tudom, mikor vágnak derékon...”) frusztrált és boldogtalan kis akarnok helyett talán egy elégedett és boldog embert látnánk, akit orbán viktornak hívnak.
Rólunk már nem is beszélve!:))

felucca02 2018.12.10. 19:16:15

@Cycmen: És az megvan, hogy ez egy feltételezés részedről, ami tényként kezelsz?
Van-e olyan normális ember, aki a devianciát védi? Miért tenné?
Másrészt - bár tudom, ez nem tetszik neked - az elítéltnek is vannak jogai. Elkövetett valamit, jelen esetben egy szörnyűséget, és azzal arányos büntetést kapott. További büntetésnek nincsen helye. Tudod, ez még egyelőre Európa, ahol a kiszabott büntetésen túl nem sanyargatjuk a fogvatartottat. Ha keveslik az ügyész, a vád képviselője a büntetést, akkor fellebbez, és esetleg eléri, hogy súlyosbítsák. Mivel ez már lezajlott ügy, neked nincs belepofázás, főleg ilyen középkori mentalitással. Azt hiszem, alkalmas lettél volna ávós verőkegénynek, de legfeljebb annak ezzel az észjárással.

felucca02 2018.12.10. 19:29:14

@Faszfej_liberalisok: Nem tudom, hogy a legkorszerűbb lopási módszereket alkalmazó kormány mivel érdemli ki a konzervatív jelzőt. Akkor már én konzervatívabb vagyok, mert azt mondom, hogy ne lopj, ami ugyebár egy elavult ócskaság...

Cycmen 2018.12.10. 19:31:37

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Az véletlen volt, szakszerűtlen fegyverhasználat eredménye. "

Gumilövedék alkalmazása nem minősül fegyverhasználatnak. A gumilövedéket használó rendőrök pedig célzott lövéseket adtak le a képek szerint, tehát a véletlen kizárható.

Cycmen 2018.12.10. 19:37:28

@felucca02: : És az megvan, hogy ez egy feltételezés részedről, ami tényként kezelsz?

Szögi Lajos egyik gyilkosának a fogvatartási körülményei miatt kártérítés megállapítását kérték, Hol van itt feltételezés. Ez megtörtént, nem én feltételezem.

Budapest a kutyaszar városa 2018.12.10. 19:57:03

@David Bowman: Az igaz, hogy a fiatalok nem hallgatnak (főleg Kossuth) rádiót, de zömében nem is ők szavaznak az illegitim, tolvaj kormánypártra ! Már, ha egyáltalán szavaznak, ugyanis ők a lábukkal teszik ezt, itt hagyják a narancsos szartengert fröcskölődni...

vénkujon 2018.12.10. 20:00:20

@Attilajukkaja: ládcik, hogy menyire gyenge vagy magyar nyelvtanbol. sehol nem irtam királyi többest. azt pedig meglehet tanulni: orbán viktor egyetemeket záratot be.

had hozzak ide még egy fontos dolgot, ami nagyon fontos: a magyaremberek a tulorára szavaztak. elfogadták szépen. ugyhogy köszönjék meg a nemzeti kórmánynak

morph on deer 2018.12.10. 20:02:16

@vénkujon:
“gyurchan szemeket lővetet ki!
orbán Vigtor egyetemeket záratot be!”

De ezt már hálisten - illetve Gyurcsánynak hála - nem látod...
De jó!

Amúgy én egy szemsérülésről tudok, és azt még láttam is a tévében, amikor hordágyra rakták a szerencsétlent, de kik voltak a többiek? Most komolyan kérdem!

Attilajukkaja 2018.12.10. 20:04:26

@vénkujon:
"ládcik, hogy menyire gyenge vagy magyar nyelvtanbol. sehol nem irtam királyi többest."
Ládcik, mennyire nem értetted meg a bejegyzésemet.

"a magyaremberek a tulorára szavaztak. elfogadták szépen."
A magyar embereket meg sem kérdezték, ők inkább tüntettek ellene. Megjegyzem, hogy viszonylag szépen.

Attilajukkaja 2018.12.10. 20:08:35

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
" Az elkúró sokkal, de sokkal nagyobb bűne az, hogy nem mondott le azonnal. Meg később se."
Tényleg nem mondott le?
És ne gyere azzal, hogy az nem is volt az igazi lemondás, mert a Bajnai .....
Én nagyon örülnék, ha Orbán így mondana le holnap. De holnap!

morph on deer 2018.12.10. 20:13:49

@Cycmen:
“zása nem minősül fegyverhasználatnak. A gumilövedéket használó rendőrök pedig célzott lövéseket adtak le a képek szerint, tehát a véletlen kizárható.”

Azzal a mordállyal ha beleszakadsz se tudsz oda lőni ahova szeretnél, a gumilövedéket még nem is említve, meg hogy közben mindkét sor mozgott, szóval felesleges ezzel jönni, mert ez csak az analfabétákat győzi meg.

Tudod akkor, amikor a nagyérdemű azzal van elfoglalva, hogy utcakövet dobáljon, akkor eléggé valószínű, hogy valakit még akkor is fejen találsz, ha igazából tökön akarod lőni: csak le kell hajolni a kőért, mikor pont arra siet a golyó!
Próbáld ki!
Mármint azt, hogy milyen magasan van a fejed, ha lehajolsz egy utcakőért, például.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.10. 20:14:19

@Attilajukkaja: Az messze túl későn volt.

Az SZDSZ-nek ki kellett volna lépnie a koalícióbül. Az elkúrónak le kellett volna mondania. Az MSZMP-nek új választásokat kellett volna kiírnia.

AZONNAL.

Attilajukkaja 2018.12.10. 20:29:59

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Az messze túl későn volt."
Igaz, ... de megtörtént a lemondás. Orbántól ilyet napestig várhatsz!!!!!

ese1985 2018.12.10. 20:30:20

@Dickon: sajnos, nálunk azonnal egzisztenciális problémákkal találkozik egy ov ellenes tüntetés részvevője. Fo-ban ez elképzelhetetlen, ott alkotmányos jog a vélemény szabadság.
Hidd el, tényleg így van. Kint is, meg nálunk is.

Cycmen 2018.12.10. 20:42:02

@morph on deer: "Azzal a mordállyal ha beleszakadsz se tudsz oda lőni ahova szeretnél, a gumilövedéket még nem is említve, meg hogy közben mindkét sor mozgott, szóval felesleges ezzel jönni, mert ez csak az analfabétákat győzi meg. "

Azt úgy el tudod fogadni hogy ha valakinek még véletlenül sem akarod kilőni a szemét akkor fej alá célzol? A mordály pedig sörétes vadászpuska, azzal miért nem tudsz oda lőni ahova akarsz? Te lőttél már életedben?

felucca02 2018.12.10. 20:45:15

@Cycmen: Eddig igaz. A te feltételezésed pedig innen kezdődik, hogy a Helsinki azért vállalta fel ezt az ügyet, mert támogatja a devianciát.
Nem, nem azért, haver, hanem azért, mert bárkit támogat, akinek a jogát sértik, legyen az rablógyilkos, vagy olajsejk. Lehet, hogy újdonság számodra, de egy fogvatartottnak is vannak jogai, még ha nagyon korlátozottan is. Ha e jogok megsértése során te őt támogatod, az csak a te csökött agyadban a deviancia támogatása.
A szemléleted a középkorban gyökerezik, te elítélnéd a védőügyvédet is, amiért adott esetben egy gyilkost véd és inkább a népharag és gyanú alapján való megkövezés oldalán állsz. Nem túl menő, mondhatni kőbuta hozzáállás.

Cycmen 2018.12.10. 20:45:16

@morph on deer: valakit még akkor is fejen találsz, ha igazából tökön akarod lőni: csak le kell hajolni a kőért,

Ha lehajol akkor fejtetőn találod faszfej! (kezdesz kirívóan hülye lenni)

David Bowman 2018.12.10. 20:50:03

@Budapest a kutyaszar városa: A szegfüves-madaras qtyaszart is itthagyták.

vénkujon 2018.12.10. 20:51:30

@Attilajukkaja: elég aprocska tünti volt. plusz erössen libsi urak voltak inkáb. aszem jo ez igy. ügyes, fideszre szavazo munkásaink kapnak egy kis tulórát. én aszt hiszem jol van ez igy. köszönjük a nemzeti kormánynak!

Cycmen 2018.12.10. 20:53:57

@felucca02: Ügyvédek elítélése, meg népharag és megkövezés? Te mi a f.szomról hablatyolsz libsikém?

felucca02 2018.12.10. 21:04:50

@Cycmen: Mivan, haver, elvesztetted a fonalat? Keresd meg, légy ennyire intelligens, vagy kussolj! Ha fáraszt a téma, mi a fasznak hoztad fel? Nem én tehetek róla, ha két komment után elakadtál. Fejlődj, vegyél részt vitákban!

felucca02 2018.12.10. 21:07:28

@Attilajukkaja: Khm...vedd észre kérlek az iróniát vénkujon szavaiban...szerintem azonos oldalon álltok...állunk:)

morph on deer 2018.12.10. 22:07:18

@Cycmen:
“Ha lehajol akkor fejtetőn találod faszfej!”

Mert - gondolom - te még soha nem néztél közben előre, amikor lehajoltál.
Csak így lehet.
Meg akkor se néztél volna fel, amikor már a kezedben a kő.
Hát persze.
Te nem.

Csak az nem volt ilyen következetes, aki akkor valóban ott volt és valóban meglőtték. Ő szegénykém pont nézte a rendőröket ahelyett, hogy lehajtott fejjel forgatta volna a kockakövet a kis kezében.
Mert te nem mondtad meg neki, hogy hogyan is kell viselkedni akkor, ha éppen rendőröket akarsz kővel dobálni.

Ami egyébként akkor még nem terrorizmus volt, hanem a “vélemény” kifejezése. Terrorizmus csak akkor lesz, ha a kődobáláshoz pont sötétebb bőrszínt viselsz, netán még muszlim is vagy...

Szóval ott van ez a szerencsétlen, aki pont lehajol a “véleményéért”, közben a másik szerencsétlen munkaköri kötelességként elsüt egy olyan fegyvert, amivel vagyonokért sem tudnál a célba találni, ha nagyon akarnád akkor sem, aztán ez lett belőle.

Tudod ahhoz, hogy valakit pont szemen találjanak nem kell más, csupán az, hogy a lövedék röppályája nagyjából merőleges legyen egy “szem” nevű testrész helyzetére, legyenek bárhol.

Azaz: BÁRHOL!
A Holdon, a pincében, vagy a Deákon.
Tehát random golyó találkozott random szemmel, sajnos! Ez csupán a golyók és szemek számának viszonylatából -is- következhet, ehhez sem szándék, sem utasítás nem szükséges.

Amúgy árulj már el egy dolgot: te valóban úgy gondolod, hogy Gyurcsány adott utasítást, hogy annak a személynek - név, születési év, -hely, anyja lánykori neve - márpedig lőjék ki a bal szemét?

Vagy csak azt mondta “legyen az bárki, de egy szemet ki kell lőni”?
Netán több szemet is említett, mivel az tudvalevőleg többet lát, de csak erre futotta?
Vagy hogyan?
(Ismétlem: ha beleszakadsz sem tudsz pontosan kilőni egy gumilövedéket abból a fegyverből, kérdezz bárkit, aki már látott olyant.)

Ha már itt tartunk, hogy márpedig ez utasításra történt: a tankos támadásra ki adott utasítást?
Az is Gyurcsány volt?
Vagy valaki más?
Csak neeeem...?

Búcsuzóul: véleményem szerint akkor és ott éles fegyverrel történő célzott lövés is jogos, törvényes és indokolt kett volna!

Ahogy az is az lenne, ha ma az orbáni rendszerben válaszolna úgy a rendőrség egy tankos/kockaköves támadásra!

Tehát maradjunk annyiban, hogy egy szerencsétlen véletlennek köszönhető az, hogy a csőcselék egyik randalírozó tagja félszemű lett.
Biztos lehetsz benne, hogz ezt sem maga a szerencsétlen fasz, sem az ugyancsak szerencsétlen rendőr, de még Gyurcsány sem akarta így!

Sőt, még én sem, ami pedig szokatlanul nagy dolog, valljuk be..!

Sir Bates dö Hól 2018.12.10. 22:10:31

@morph on deer: "Ugyanaz a fajta tehetség, amilyen pl alapszinten az “itt-a-piros,-hol-a-piros” művelőit, magasabb szinten pedig a Lánchíd és az Eiffel torony eladóit jellemzi. "

ne haragudj, de te az életben nem csináltál még ilyet sz'tem, mert az egy művészet... ha csak a szele megérintett volna, akkor tudnád, hogy milyen távol van attól a szinttől orbán...

morph on deer 2018.12.10. 22:23:12

@Cycmen:
“A mordály pedig sörétes vadászpuska, azzal miért nem tudsz oda lőni ahova akarsz? ”

És ezt honnan veszed?
Főleg szem méretben, főleg vagy százötven méterről qrva pontos..
Akkor már közel egy négyzetméter a sörét szórása, ez meg egy darab nyomorult gumilövedék egy huzagolás nélküli csőből kilőve!
Kérdezz már meg valakit, akinek elhiszed amit mond, és tudja is, hogy mit beszél!

Amit én láttam, az valamilyen rövid(ebb) csövű “shotgun”, talán Mossberg, de ezt akkor nem figyeltem.

Amúgy gondolod, hogy habókra vitatkoznék?
Ha így folytatod, akkor ezenrúl Oriza Triznyák vagy egyenesen a Téglagyári Megálló lehetsz csak, a MirrMurrnak annyi..!

morph on deer 2018.12.10. 22:28:13

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
“Az messze túl későn volt.”

Elfelejtesz két dolgot: az új választásokat az államfőnek kellett- vagy lehetett volna kiírnia, és nem az MSZP-nek, Gyurcsány pedig azonnal bizalmi szavazást kért maga ellen, - és megkapta a bizalmat.

Magyarul: a lehetőség minden irányból adott volt, hogy elküldjék, de ez nem történt meg.

Sir Bates dö Hól 2018.12.10. 22:28:15

@felucca02: hájas testvér nem érti, "nyilaslét az öröklét, a turul az griff" ez a család jelmondata... nagyapja lombroso könyvében is szerepelt (nem keverik, őrzik a vérvonal tisztaságát, csak családon belül házasodnak... legyél elnéző)

morph on deer 2018.12.10. 22:36:17

@Sir Bates dö Hól:
“te az életben nem csináltál még ilyet sz'tem”

Hát - sajna - sz’tem se.
Nem megfelelő a családi hátterem, attól tartok.

Egyébként de, szerintem kétségkívül az a fajta tehetség, a szinten valóban lehet vitatkozni. :)

Bár a jelek szerint nálunk már ez is bőven elég!
Tudod, vakok közt a félszemű...
(Mert a Gyurcsány “kilövette” a másik felét.)
A tipikus “con man” típus, akik pl prédikátorok és/vagy szektavezérek is szoktak lenni. Jut eszembe: hiszen tényleg..!

Jakab.gipsz 2018.12.10. 23:55:43

1, A 2/3 - az 2/3, Magyarország pedig keresztény demokrata ország marad.

2. A sátánfajzat Soros politikailag korrekt globalizált nyitott társadalmát, pedig libbsikék, kenjétek a hajatokra.

3, A tudomány és a társadalom filozófia pedig, nem nyelv-játék, hanem ész-játék, hamarosan megtapasztaljátok.

Orbán Viktor 2010.......2030 2018.12.11. 01:17:19

@morph on deer: Egyértelmüen a szadista megtorlás, megfálemlitás volt a liberálisok célja. Nem engelyezett fegyverekkel, nem engedélyezett, SZIGORUAN katonai felhasználásra gyártott gumilövedékekkel, teljesen szabálytalanul lövöldöztek a tömegbe.
Ezekkel a fegyverekkel lövedékekkel, csak közelrol 20 méter körüli távolságrol közvetlen önvédelmi helyzetben lehet löni, NEM pedig 100 méterekröl találomra lövöldözni a tömegbe. Amit a liberálisok csináltak, 2006-ban, az TERRORTÁMADÁS volt az ország ellen. És ezeket a szadista terroristákat tüntette ki a Demszki másnap.
Amit a liberálisok 2006-ban müveltek, az SOHA SEM elévülő, megbocsájthatatlan barbarizmus.

2018.12.11. 02:07:58

ha valaha is nyerne az ellenzék, akkor vszínűleg a fideszes média összehangoltan egy csomó hazugságot fog róluk terjeszteni. Mire ez kiderül, sajnos rég aktualitását veszti a dolog. lásd: Juhász Péterről, Hadházyról, Vonáról stb. a választások előtt rengeteg ostobaságot írtak, aztán már rég vége van a választásoknak, amikor sorra nyerik meg a pereket. Vona 6 millió Ft megítélt kártérítést zsebelt be, tőlünk, mert az adókból nyomják, az értelmetlen kormányhirdetéseket. A kormány ne hirdethessen, mert ezzel a médiapiacot torzítja. Ha van vmi közlendője, azt csak a közszolgálatiban tegye meg, ingyen.

Egy új sajtótrv kell, amely a médiát komolyan szankcionálja, ha hazudik. Kellene egy külön bíróság, amelyik ezeket a sajtópereket pillanatok alatt elvégzi, és a helyreigazítást uakkora terjedelemben, uakkora időben, uakkora oldalon, betűméretben stb kelljen közölni. Ezen kívül horribilis összegű büntetést is kapjon, amely anyagilag ellehetetlenítheti sőt, ha ismételten, akkor a működését lehessen felfüggeszteni.

nu pagagyí 2018.12.11. 06:19:10

@Orbán Viktor 2010.......2030: 2006-ban valóban történt egy terrorcselekmény, a TV székház ostroma és felgyújtása. Ez az ország akkor lesz ismét élhető, ha kitervelői megkapják majd méltó büntetésüket.

nu pagagyí 2018.12.11. 06:30:10

Azt hiszem a szar összelapátolása egy kupacba, azt a célt szolgálja, hogy könnyebb legyen betiltani minden más médiát. Egy rövid törvény elég lesz arra, hogy a média kukaholdingjához nem csatlakozó termékeket illegálisnak minősítsék.

felucca02 2018.12.11. 07:09:50

@Orbán Viktor 2010.......2030: Hogy mi, mikor és hogyan évül el, nemzetközi szerződések szabályozzák, természetesen nem egy gyűlölködő senki fogja eldönteni. Ez akkor is így van, ha véleményem szerint is lehetett volna ezt kulturátabban rendezni.
Egyébként lesz itt még éleslőszer is bevetve, amikor lejár a mostani kurzus ideje. Most szólok, hogy az szerinted törvényes és rendben lévő lesz.

felucca02 2018.12.11. 07:11:14

@Jakab.gipsz: Betűk, betűk, de semmi tartalom, ez így teljesen felesleges. Mit akarsz mondani?

nu pagagyí 2018.12.11. 07:50:35

@lujo1111: Vissza kell állítani a normális piacot, az autonómiákat, az államból és az állami cégekből pedig kipaterolni a politikai komiszárokat. Közpénzek nélkül magától megszűnik a primitív propagandamédia a Mészáros-féle strómangazdasággal egyetemben.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.11. 09:20:54

@eloi: A CEU nem ÜGY, csak vihar a biliben. Egy gumicsont, amin lehet rágódni, és amin el is rágódott vagy több mint egy évig az ellenzéknek csúfolt senkiháziak hada, ahelyett, hogy felépítették volna a szavazóbázisukat. Az ilyen ÜGY-nek csúfolt gumicsontok a fidesz malmára hajtanak minden vizet.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.11. 09:22:24

@nu pagagyí: És kire bíznád az államháztartás vezetését?

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.11. 09:30:21

@nu pagagyí: Látod, ha akkor az ostromlókat letartóztatják, jó alaposan szarrá verik a kapitányságon, utána lesittelik őket 20 évre, akkor most nem lenne a fidesznek 2/3-a.
Ez a Kurcsányék bűne, kellett nekik a casus belli, hogy szétverethessék a fidesz naggyűlését, beáldozták a nemzet jövőjét, csak azért hogy elégtételt vegyenek, azokon, akiket előtte kiszolgáltattak a multiknak, akik azt merték nekik mondani hogy "Kurcsány Takarodj" ... kisstílű gazemberség, ez lett a vesztük.

Nézd meg hova jutottunk... a fityiszisták már kovácsolják a bilincseket, amivel a géphez láncolják a lakosságot, hogy termeljen....

Cycmen 2018.12.11. 09:35:36

@felucca02: "Mivan, haver, elvesztetted a fonalat? "

Hát ahogy elmagyaráztad hogy az jó, amikor az Amnesty általában kiszúrva a legaljasabb gyilkost, nemzetközi bíróságokhoz fordulva milliós kártérítéseket harcol ki nekik a méltósághoz való joguk alapján, az kizökkentett.
Ugathatsz velem kapcsolatban középkori nézetekről, de egy aljas bűnöző komfortérzete számomra elhanyagolható és rühellem az ilyen civil alakulatokat akik dédelgetik őket.
Egy gyilkos jogai és pláne méltósága? Röhejes vagy.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.11. 09:38:27

@morph on deer: " ... Biztos lehetsz benne, hogz ezt sem maga a szerencsétlen fasz, sem az ugyancsak szerencsétlen rendőr, de még Gyurcsány sem akarta így! ... "

A rabok f@szát nem akarta, hazug disznók! Amikor közvetlen közelből lőtte hátba, azt sem akarta, igaz? Amikor a földön fekvő megbilincseltet megrugdosták, és utána mindegyik rendőrnek látszó ártány, amelyik elment mellette egy jóízűt ráhúzott gumibottal, vagy szimplán belerúgott egyet, azt sem akarták, igaz? Mindezt egészen véletlenül azonosítók nélkül? Hát a tetves rohadt kurva annyát mindnek! Ezt előre kitervelték, ez a lakosság ellen irányuló, Kurcsányék által elrendelt megfélemlítő terror volt. Kár mentegetni a rohadékokat, amelyik résztvett benne, mindnek el kellene törni kezét lábát, a vezetőiket meg fel kellett volna kötni. Mocskos rohadék terrorista mindahány!

Cycmen 2018.12.11. 10:07:38

@morph on deer:" Ha így folytatod, akkor ezenrúl Oriza Triznyák vagy egyenesen a Téglagyári Megálló lehetsz csak, a MirrMurrnak annyi..!"

Az a baj, hogy az egész irományodnak messze ez volt a legértelmesebb része!

nu pagagyí 2018.12.11. 10:31:06

@Magánvéleményem: Hiányolom, hogy a rendőr iskolásokat péppé verő, Kubatov-keretlegények még bíróság elé sem kerültek. Egyébként a garázdasággá fajuló tüntetések megfékezése rendőri feladat, senki nem utasította őket, tették a dolgukat. Csak jelzem, gumilövedékkel lőttek, nem volt semmiféle "sortűz" abban az értelemben, ahogy hazudtok róla.

Az, hogy a fideszes hazugsággyár 56-á akarta/akarja maszkírozni a megtervezett és tudatos provokációkkal eldurvított lázadozást, attól az még nem volt népfelkelés, nem akartak rendszert cserélni, csak politikust. Az a tömeg, nem egy fasiszta diktatúrát óhajtott a nyakába, de ezt kapta. Hazudtatok és azóta is folyamatosan hazudtok.

felucca02 2018.12.11. 10:44:06

@Cycmen: A jelenlegi magyar és európai jogrend alapján a sorozatgyilkosnak is vannak jogai és az angolkisasszonyoknak is. Utóbbiaknak több, előbbinek kevesebb. Ezt a kevesebbet is elvenni tőle, mert te ítélet nélkül rögtön akasztanád, nem lehet. Nincsen olyan, hogy ja, ez úgyis egy gyilkos, akkor ezen még kicsit kiélem a szadista ösztöneimet. Azaz lehet, de ebben az esetben olyan kártérítést kap a gyilkos, hogy ihaj. Nemmellesleg nem a helsinkisek keresték, hogy hol tudának segíteni az elítéltnek, hanem ő kért segítséget, és a helsinkisek - mivel jogtiprást észleltek - segítettek. Bárkinek segítenek, aki jogalappal fordul hozzájuk. Neked is segítenének és egy elítéltnek is.
De tudom, hogy a nerben az van, hogy ha megütnek, akkor sunyin várjad ki az idődet, aztán üss vissza tízszeresen, tehát nem csodálkozom az értetlenségeden. A sültparasztok értetlenkedése, akiken a ner alapul.

Vilmos István Koszper 2018.12.11. 10:46:33

" egy ihletett pillanatban, egymástól teljesen függetlenül, ugyan abban a percben feleszmél"
Ez jellemzője a Fidesznek. A párt minden tagja egyszerre ébredt tudatára, hogy ő többé nem kozmopolita szabadelvű, hanem nemzeti konzervatív.

Cycmen 2018.12.11. 10:52:08

@felucca02: te ítélet nélkül rögtön akasztanád, nem lehet.

Sajnos egy tapodtat sem léptünk előrébb, még mindig csak azt kell megkérdeznem,. hogy te most mi az apád faszáról beszélsz?

citrix 2018.12.11. 11:03:35

Mészáros Lölő, a nemzeti gázszerelő konkrétan azt se tudja mi van a tulajdonában, mit vesz éppen aznap és mit ad el. Ez a fogalmatlan stróman csak lojális kiszolgálója az Orbán holdingnak, a nevén futtatják a birodalom vagyonának egy részét. Mert ugye a mesét életben kell tartani miszerint a miniszterelnök úr és pereputtya a magyar kisember szerény életét éli, semmi flancolás és vagyon. Néha a jóarc barátok elviszik a repcsijükkel, meghívják a yacht fedélzetére, de ő ott csak egyszerű vendég ami az adófizetőknek egy fillérjébe se kerül. És azt is elhisszük neki hogy a Mikulás hozza az ajándékokat a kicsik cipőjébe, rénszarvas szánon repülve.

felucca02 2018.12.11. 11:04:48

@Cycmen: Elég átlátszó trükk, hogy ha hülye vagy egy szöveg megértéséhez, úgy csinálsz, mintha a szöveg írója lenne hülye, de nyugi, én is ezt csinálnám:)
Ha érdekel, olvasd el még egyszer, ha meg csak trollkodni akarsz, akkor csinálh valami hasznosabbat, a jogrendet nem te fogod megváltoztatni.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.11. 11:06:25

@nu pagagyí: " ... Hiányolom, hogy a rendőr iskolásokat péppé verő, Kubatov-keretlegények még bíróság elé sem kerültek. ... "

csak hogy magamat idézzem: " .... Látod, ha akkor az ostromlókat letartóztatják, jó alaposan szarrá verik a kapitányságon, utána lesittelik őket 20 évre, ... "

Így kezdtem a hozzászólásomat. Ami 2006 október 23-án történt, az a Kurcsányék által elrendelt állami rendőrterror volt, előre szóltak az állománynak, hogy véletlenül essenek le az azonosítók, és hogy mindent ami a kezük ügyébe kerül vessenek be, és verjék véresre akit csak találnak.

Az én elvárásom az lett volna, hogy a székházi gyújtogatók a börtönkórházban történő hosszú lábadozás után kényelmetlen szűkös cellákban töltsenek el 20-25 évet.
Ez helyett, azokat hagyták hogy gyújtogassanak fosztogassanak, csak meg legyen az október 23-i tüntetésre a casus belli. Szóval a 2006-os nemzetveszejtő kúrmány miatt van most meg a 3. 2/3-ja a fidesznek .

És, ezek a 2006-os ártányok még mindig a parlamentben rontják a levegőt, mérgezik az ellenzéket, és ráugranak minden gumicsontra amit a fidesz eléjük vet, hőzöngenek, tüntikéznek, fütyörésznek, de valójában nem csinálnak semmit, csak felveszik a fidesz által juttatott apanázst....

Cycmen 2018.12.11. 11:08:18

@felucca02: ." A sültparasztok értetlenkedése, akiken a ner alapul."

Esetleg elmagyaráznád annak a két árván maradt lánynak, akiknek a szeme előtt verte agyon egy felajzott félmajmokból álló szemét horda ok nélkül az apját, ezt a te mindenek fölött álló igazságodat?
Én általában úriember vagyok, tehát az ilyen távol szokott állni tőlem, de téged simán szembeköpnélek most.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.11. 11:11:11

@felucca02: " ... A jelenlegi magyar és európai jogrend alapján a sorozatgyilkosnak is vannak jogai és az angolkisasszonyoknak is. ... "

Hát, igen, amikor a sorozatgyilkos letölti a 10 évét és szabadon engedik, akkor az angolkisasszony b@szhatja a jogát, amikor a sorozatgyilkos elkapja, néhányszor felhúzza a f@szára és utána feldarabolva véget vet az életének.

Az a baj azokkal az állatvédőkkel, hogy az efféle gyilkos fajzatoknak ugyanolyan emberi jogokat tulajdonítanak, mint a becsületes embereknek... egészen addig, amíg az állatvédő családja nem lesz áldozat, mert onnantól az állatvédő maga is azt fogja követelni, hogy húzzák a rohadékot karóba.

Cycmen 2018.12.11. 11:17:21

@nu pagagyí: "Hiányolom, hogy a rendőr iskolásokat péppé verő, Kubatov-keretlegények még bíróság elé sem kerültek."

Baranyából felvezényelt adminisztratív pozíciókban dolgozó, csapaterős kiképzést nélkülöző rendőrök voltak. Többször kértek segítséget. A környéken a REBISZ több egysége várakozott, ennek ellenére csak egy vízágyút küldtek ami elromlott. Az "ostromlók" nem kerültek beazonosításra, eljárások emiatt nem indultak. Valóban gyanús, egyetértünk.

Jakab.gipsz 2018.12.11. 12:35:03

@felucca02:

1. Amiről beszélek és írok a mögött, szörnyen nehezen érthető matek van. Habár a kiindulópont egyszerű mint egy faék, de a bizonyítás az nehéz.

2, Tehát gondold át a következő mondatot pl, ennek a cikknek a címét, ami kettő az egyben cím + vád . "Az 5 legdurvább hazugság a kormányzati propagandagyárról"

3, Nézzünk meg egy tézist: Ha kérdeznek, Önmagáról senki sem tud hazudni, tehát kérdezzük meg, milyen kormány az Orbán kormány a válasz egyértelmű "keresztény-demokrata".

4, Ki állítja azt, hogy hazudik a kormány, a liberális média és akik a globalista nyitott társadalom szó szólói, a sátánfajzat Soros csicskásai.

5, Tehát mi a közérdek ?

6, Ne tudd meg ki a vádló és kiknek van útjába az Orbán kormány.

felucca02 2018.12.11. 12:46:08

@Jakab.gipsz: Amellett, hogy rendkívüli tehetséged van ahhoz, hogy önmagukban értelmetlen mondatokat írjál (olvasd végig, te érted a saját mondataidat?), hibás a kiindulásod.

Milyen kormány az orbán-kormány? Nos, sem keresztény, sem demokrata, ellenben elveket nélkülöző, szociopata, haszonmaximalizáló. Jézus az ilyen kufárokat verte ki a templomból, tehát nem tudom, mit jössz itt ezzel a kereszténydemokráciával. Azért, mert ők azt mondják magukról?

Én nem ismerem sorost, de mival napjában többször a pofámbahazudnak, ezért én is állítom, nem csak a csicskások.

A többi mondatod értelmetlen, menjél vissza valahová nyelvet tanulni.

Minden ballib bérretteg 2018.12.11. 12:50:09

www.origo.hu/itthon/20181106-24hu.html
"Bizonyíthatóan pénzt, és minden jel szerint alkoholt is adtak a 24.hu újságírói cserébe azért, hogy a csepeli sétáló utcában időző hajléktalanok és alkoholisták az önkormányzat vagyonőreit veréssel, durva fellépéssel vádolják" – írja a szerkesztőségünknek megküldött közleményében a csepeli önkormányzat a Csepel.hu cikkére hivatkozva. A portál úgy értesült, hogy

ellenzéki "újságírók" több napon keresztül, kamerás stábokkal vadásztak olyan hajléktalanokra és alkoholistákra Csepelen, akik hajlandók lettek volna azt nyilatkozni, hogy megverték őket az önkormányzat által a sétáló utcai padok és értékek védelmére megbízott vagyonőrök.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.11. 13:15:05

@Minden ballib bérretteg: ""Bizonyíthatóan pénzt, és minden jel szerint alkoholt is adtak a 24.hu újságírói cserébe azért"

Rég megcáfolt féknyúz. Az első pillanatban is szándékos hazugság volt. origótól csak ezt kapod, híreket nem.

2018.12.11. 13:51:37

Hogy is van a mondás? Tételezzük fel, hogy mindenki belehugyozik a strandon a medencébe, de a cigány mindezt a partról állva teszi.

Metálvörös 2018.12.11. 15:53:13

Tényleg érdekes felvetés, hogy nem meríti-e ki a hűtlen kezelés fogalmát, hogy állami hirdetéseket nem a SAJÁT MAGUK ÁLTAL nagyobb elérésűnek mondott médiában tesznek közzé. Én nem vagyok ügyvéd, de a józan paraszti és szerint bizony kimeríti.

David Bowman 2018.12.12. 09:21:12

@citrix: Nem biztos, hogy ez rossz. Kell lenni a góré kezében egy adag ellenőrizhetetlen vagyonnak. 30-40 mrd Ftról beszélünk a 16E mrd Ftos évi költségvetés mellett.
Hogy ez hasznos-e, azt pl akkor látnánk meg, ha a következő Ft elleni támadásnál Pénztáros Lőrinc és bűntársai ész nélkül elkezdenének Ftot vásárolni napi egymiliárd veszteség mellett.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.12. 09:37:05

@David Bowman: "Kell lenni a góré kezében egy adag ellenőrizhetetlen vagyonnak."

Nem kell. Legyen elég neki az öröm, hogy szétbaszhatja az országot. Ne nyerészkedjen e felett a kárunkra.

"30-40 mrd Ftról beszélünk"

Nem tudom te miről beszélsz. Csak a Mészaros csak egy évben százmilliárd fölött gazdagodik. És rengeteg tagja van a fideSSmaffiának. Évente párezer milliárdal lopnak meg minket.

Cycmen 2018.12.12. 10:45:58

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Csak a Mészaros csak egy évben százmilliárd fölött gazdagodik. És rengeteg tagja van a fideSSmaffiának. Évente párezer milliárdal lopnak meg minket.

Mészáros még a gazdagodása közben is kifizeti az alvállalkozóit, nem úgy mint Bajnai. A párezer milliárdos lopás mellett azért marad valamennyi lóvé, a szocik mennyit loptak ha már az IMF-hez kellett menni tarhálni. Ja, azt is Orbán alatt fizettük vissza! Hoppácska, jó gyerek ez az Orbán, megválasztják még 22-ben is szerintem-
süti beállítások módosítása