B1 blogcsalád



Kár belelapozni a világsajtóba, mert csak lesújtó dolgokat ír Magyarországról, de tudjuk, kik diktálják ezeket a cikkeket...

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2018. december 08. - Szelestey

• Trump rászabadította Orbánt a világra és most nincs aki megállítsa a magyar vezetőt, a Magyarországon jelenlévő nagy nyugati cégek pedig nem szeretik, ha a demokrácia és emberi jogok miatt zargatják a kormányt 

• A magyar miniszterelnök a politika új technológusa, feltalálta a modern kvázi-demokráciát.

 

Washington Post

washington_post_1.jpg

1. Magyarország nagy ívben tesz az Egyesült Államokra, de ezzel csak Trump jelzéseit követi. Így értékeli a két ország viszonyát Ann Applebaum. A történész, aki igen jól ismeri Közép-Európát, rámutat, hogy az elnök hibák sorát követte el a külpolitikában, de a legsúlyosabb kudarca Budapesthez kötődik. Mégpedig azért, mivel a magyar kormány aláássa az amerikai törekvéseket. Hiszen amikor Orbán Viktor „él a szuverenitással”, azaz bomlasztja a NATO-t, nemzetközi normákat és szerződéseket szeg meg, akkor azt az USA rovására teszi. A szerző úgy látja, hogy nálunk ténylegesen egypártrendszer alakult ki, a miniszterelnök teljes mértékben ellenőrzi a sajtót, megfirkálja a választásokat, a vonatkozó törvénnyel együtt, korrupt oligarchákból hálózatot hozott létre, azok finanszírozzák őt és a Fideszt.

Mindezt úgy úszhatta meg, hogy sikeresen váltogatja a tárgyat, és így mindig tud hozzá külföldi támogatást szerezni. A nem létező migránsok elleni soviniszta kampánnyal eredményesen szólította meg az európai és tengerentúli szélsőjobbot. De miközben Orbán nagyon vonzódik a Trump által hangoztatott szuverenitáshoz és nacionalizmushoz, keményen dolgozik az amerikai törekvések meghiúsításán. A héten pl. megint megakadályozta az Ukrajna-Nato Bizottság ülését. Számára fontosabb az orosz kapcsolat, ez mutatkozott meg, amikor Moszkvának adott ki két fegyverkereskedőt, nem pedig Washingtonnak.

A kihívő gesztusok egymást követik, lásd a volt macedón kormányfő befogadását. Hiába szólt az amerikai Külügyminisztérium, a magyar kormányt nem érdekli a jogállam és még csak a látszatra sem ügyel. De a legismertebb, hogy kiszorította a CEU-t. A hozzákapcsolódó Soros-elleni kampány megint csak fügefalevélként szolgált, mivel a hatalom a hazai antiszemitizmust és az tengerentúli szélsőségeseket célozta meg. Az egyetem kipaterolása nagy sértés a budapesti USA-nagykövetségnek, amely jó ideje azon fáradozott, hogy maradhasson az intézmény. De csapás a tanszabadságra nézve is. Magyar egyetemi tanárok és tudósok már félnek, hogy ráfizetnek, ha olyasmit írnak vagy mondanak, ami nem tetszik a kormánynak. És minderre a Trump-adminisztrációnak nincs semmiféle válasza. Mert Orbán hiába beszél keményen, hogy elleplezze a jogsértést, amivel gyengíti az Egyesült Államokat, csakhogy ezt nehéz elleneznie Pompeonak, Bannonnak, vagy Trumpnak, Kiengedték a szellemet a palackból és az most az istenért sem akar visszamenni.

2. A lap rendkívül hosszú és alapos összeállításban mutatja be, hogy az új autokraták miként változtatják a demokráciát az elnyomás eszközévé Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban és Romániában. Visszatér a tekintélyelvűség, pedig már úgy nézett ki, hogy legyőzettetett. Új formája ravaszabb, simulékonyabb, kifinomultabb mint a korábbi változatok, ennél fogva lehet, hogy sokkal többet ér el és tovább is marad, mint a régi vágású autokráciák. Közép-Európa azt mutatja, hogy a demokrácia hanyatlása igencsak gyorsan mehet végbe. A magyar kormány már jócskán az egypártrendszer felé tart. De ezek a rendszerek nemigen vesznek át elnyomó módszereket a 20. századi despotizmustól. Nincsenek töltényhevederekkel felszerelkezett katonák az utakon, nem alakul ki személyi kultusz a nagy vezér körül. Megszólalhatnak ellenzékiek és újságírók. A gazdasági elszigetelődés helyett ömlik be a külföldi tőke.

Ezek a politikusok oly mértékben tudták megerősíteni hatalmukat, amire a szocializmus óta nem akadt példa. Független intézmények, mint ügyészség, bíróság, a politika befolyása alá kerültek. A sajtót felvásárolták „közeli” üzletemberek, majd szépen ráállították azt a hivatalos vágányra. Választások még vannak, de arra szolgálnak, hogy a többség igazolásul használja azokat akarata érvényesítésére, nem pedig arra, hogy a kisebbség is elmondhassa véleményét. Ignatieff, a CEU rektora úgy jellemzi a helyzetet, hogy látszólag minden olyan, mint Európában, csak éppen hiányoznak azok a szabadságjogok, amelyek Európa lényegét jelentik.  Ez újfajta politikai technológia. Az egyetem már áldozatul esett ennek az újításnak, de nem úgy, hogy rendeleti úton bezáratták, egyszerűen kiszekírozták, miután két évig teljes jogi bizonytalanságban tartották. És az amerikai nagykövet ezek után Sorost tette felelőssé érte.

Az elemzés külön-külön is foglalkozik a négy országgal, kiemelve, hogy az unión belüli szabad mozgás joga fontos biztonsági szelepet jelent Orbán Viktor számára, mert akinek már végképp elege van mindenből, az mehet isten hírével. Már több százezren éltek is ezzel a lehetőséggel, ez az ország történetének egyik legnagyobb exodusa. Sokakat persze a nagyobb keresetek ösztönöznek az indulásra, de azért alaposan belejátszanak a politikai tényezők is. Hárs Ágnes a Tárkitól azt mondja, az egész hazai környezet teszi az embereket depresszióssá. Főleg fiatal, tetterős és képzett rétegek mennek el. De ez nem gond Orbán számára, mert őt a kevésbé tanultak, szegényebbek és idősebbek támogatják. Viszont kemény körülményeket teremt mindenki számára, aki szervezkedni akarna a hatalom ellen. A távozás joga érvényes volt a Nyílt Társadalom Alapítvány esetében is.

Az uniós támogatások a kormány kedvenc vazallusainak zsebeit tömik ki. Azon kívül a szabad kereskedelem révén Magyarország olyan befolyásos szövetségeseket tud szerezni, amilyenről annak idején a kommunista vezetés legfeljebb csak álmodhatott. Európai politikusok időről időre elítélik Orbánt, azt foltnak tartják a demokrácián. A miniszterelnök ugyanakkor gyakran kirohan az EU beavatkozása ellen. De az kontinens cégóriásait olcsó szerelmi viszony kapcsolja a politikushoz. A Német Kereskedelmi és Ipari Kamara budapesti szóvivője azt mondja, hogy az üzleti várakozások még sosem voltak ennyire jók a magyar gazdaságban, folyamatosan javul a beruházási légkör, amit jócskán megtámogat a rekord alacsony társasági adó.  Hozzátette, hogy amikor az unió felelősségre akarja vonni a magyar kormányt az emberi jogok vagy a jogállam miatt, a befektetőket az csak bosszantja.

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

A magyar kormány hosszabb munkaidővel akarja ellensúlyozni a munkaerőhiányt, a nagyarányú kivándorlást, amin a magasabb bérek sem segítenek. Az exodus különösen jellemző a diplomások körében, de továbbra is sokan költöznek Nyugatra, mert sok fiatal egyszerűen nem lát semmiféle jövőt maga előtt idehaza. A kormány tudna ezen segíteni, ha ösztönözné a továbbtanulást, ám pont az ellenkezőjét csinálja. Hárs Ágnes a Kopint-Datorgtól azt mondja, elitképzés folyik, ebbe más társadalmi rétegek nemigen tudnak bekerülni. Az unió statisztikai kimutatása szerint Magyarország az egyetlen tagállam, ahol a 25 és 34 év közöttiek körében csökken a diplomások aránya.

Az ország demográfiai válsággal küszködik, gyors ütemben csökken a népesség száma. Az ENSZ azt jósolja, hogy 2050-re 15 %-kal kevesebb magyar lesz. Ám a kormány ebben a helyzetben sem ösztönzi a bevándorlást, inkább lezárja a határt. A vállalatok számára ugyanakkor nagy gond, hogy nincs elég ember. A béremelések inkább hosszabb távon fejtik ki kedvező hatásukat. Azonnali tűzoltásként a cégek inkább más módszerekkel igyekeznek magukhoz csábítani, illetve megtartani a dolgozókat. De a keresetek még így is csekélyek a nyugati szinthez képest. A kormány igen sajátságos eszközzel próbál közbelépni: évi 250-ről 400-ra emelné a legális túlórák számát. Ez nagy felháborodást vált ki, de a szakszervezetek gyengék. Ám ha a tervet elfogadják, akkor várhatóan még többen érzik úgy: itt az idő szedni a sátorfájukat.     

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg

1. Az európai szociáldemokraták bizottsági elnökjelöltje bízik abban, hogy a jövő évi EP-választásokra felébrednek a politikai közép hívei, és rájönnek, mekkora a tét, hiszen az EU jövője forog kockán. Mindazonáltal Timmermans azt sem adja fel, hogy megnyerje a nacionalista pártok támogatóit is. A politikus úgy érzékeli, hogy a közvéleményben éppen most kedvező fordulat megy végbe, ezért derűlátó a jövő májusi eredményt illetően. Vagyis hogy még kedvező meglepetés is bekövetkezhet. Úgy gondolja, hogy olyan unióra van szükség, amely nem riad vissza a nagy reformoktól. Nem aggasztják az előrejelzések, miszerint az eddiginél még több euroszkeptikus erő kerül majd be az Európai Parlamentbe. Számára inkább az a nagy veszély, hogy a középjobb képviselői azt hiszik: a túlélés érdekében át kell venniük a nacionalisták jelszavait, hiszen a szavazók inkább az eredetire voksolnak. 

Úgy véli, hogy sorsdöntő választás közeleg, beleértve, hogy jelenlegi formájában tönkremehet az unió. Aki ez utóbbit nem akarja, annak el kell mennie szavazni. Konzervatív riválisáról, Weberről Timmermans azt mondja, hogy az semmin sem akar változtatni. A politikus egyúttal ismét védelmébe vette Merkelt, amiért az 3 éve felnyitotta a határokat a menekültek előtt. Merthogy történelmi pillanat állt elő és a kancellár számára az európai értékek fontosabbak voltak, mint a rövidtávú szempontok. 

2. A legnagyobb német lap szerint az emberiség jövője csak akkor lehet ismét fényes, ha fennmaradnak az emberi jogok és ily módon elvesztik erejüket a jobboldali populisták. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 70. évfordulóján a kommentár elismeri, hogy sok ünnepelnivalóra egyáltalán nincs ok. Az emberi jogok helyzete régen nem volt olyan rossz, mint mostanság. A világ az utóbbi években sötétebbé és bizonytalanabbá vált. Hová lett pl. a szolidaritás? Salvini, Strache és Orbán eltemette a nacionalizmus melegágyában? A mostani súlyos válságból az emberi jogok jelentik a kiutat, de erre mind kevesebben figyelnek oda. Pusztulnak az emberi jogok, amelyek pedig mindennek az alapját képezik. 

Az Amnesty International éves jelentései egyre rosszabb képet festenek, Amerika már nem szavatolja az emberi jogokat, mint ahogy Olaszország, Lengyelország és Magyarország sem. A jobboldali populizmus a polgárság és a jogok felszámolásán dolgozik. Tovatűnik az emberiesség, amit a legjobban a migrációnál lehet tetten érni. Mutatja pl. az ENSZ most készülő egyezményével szembeni mértéktelen kritika. Ezt századot egyszer aszerint minősítik majd, hogy miként bánt a menekültekkel. Akinek fontosak az emberi jogok, az a választásokon nem kacsinthat össze a jobboldali populistákkal. 

Politico

politico_1.jpg

Az amerikai portál is pontosan úgy látja az európai szociális miniszterek tanácskozásán történt incidens után, mint egy napja a Le Monde: Magyarország és Lengyelország az alapértékeket tekintve egyre inkább eltávolodik az uniótól. A tárcavezetők tanácsülésén a magyar és a lengyel képviselő nem volt hajlandó megszavazni a határozattervezetet, mert az tartalmazta, hogy az LGBTIQ-közösség tagjait is megilleti a diszkrimáció-mentesség. Így az állásfoglalás csupán a levezető elnök nyilatkozata formájában jelenhetett meg, de a többieknek egyre inkább elegük van Varsó és Budapest külön útjából. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy a két állam támogatja a kisebbségek jogainak nyílt megsértését, és ez egyenértékű azzal, hogy simán túllépnek az alapvető emberi jogokon. A holland miniszter kijelentette, hogy itt húzódik a vörös vonal, alapelvek kapcsán nem lehet szó semmilyen engedményről. Mint emlékezetes, mindkét kormány ellen folyik a jogállami eljárás.

Washington Post

washington_post_1.jpg

Két amerikai egyetemi professzor tanulmányban mutatta ki: nemigen valószínű, hogy az Egyesült Államokra is átterjednének azok a veszélyek, amelyek Magyarországon, Venezuelában és Törökországban fenyegetik a demokráciát. A San Diego-i, illetve a Rutgers Egyetem tanára kifejti: Chavez, Orbán és Erdogan demokratikus úton került hatalomra, ám utána a jogkörét az alkotmányos korlátok lebontására, a polgári és politikai jogok korlátozására használta fel, és bebetonozta az uralmát. Az USA azonban sokkal tehetősebb és a kutatások azt támasztják alá, hogy a gazdaság szorosan összefügg a demokrácia stabilitásával. Azon kívül sokkal mélyebbek az amerikai politikai intézmények gyökerei.

Ezzel együtt van két megdöbbentő párhuzamosság Trump és az említett autokraták között. Így az, hogy valamennyien kihasználják a mély társadalmi és gazdasági megosztottságot. Ahogy az elnök rájátszik a faji és etnikai ellentétekre, az erősen emlékeztet az Erdogan és Orbán által alkalmazott stratégiára. Azért keltik ellentéteket, hogy leegyszerűsítsék a választást az autokratákat támogató nép, illetve a másik oldal, az elit, a bűnözők és az árulók között. A másik közös vonás, hogy folyamatosan meggyengítik a fékeket és ellensúlyokat. A folyamat mind a három államban utat nyitott a féktelen korrupcióhoz, a haveri kapitalizmushoz, a politikai feltételek a hatalomban lévő párt felé billentek el. Trump idáig még nem jutott el, de tekintélyelvű húzásokkal azért fenyegetőzik. 

Viszont az USÁ-ban nincs meg az a törvényhozási többség, amely pl. Magyarországon lehetővé tette a nagyfokú hatalomkoncentrációt. Ám ez még nem jelenti azt, hogy ne porladhatna az amerikai demokrácia, hiszen a társadalom megosztott. És az elnöknek vannak eszközei, hogy korlátozza a kisebbségek, a bevándorlók és a más, sebezhető csoportok jogait, aláássa az igazságügyi tárca függetlenségét, gátolja az ellene zajló vizsgálatot az orosz ügyben. Ily módon, ha az Egyesült Államok el is kerüli az autoriter magyar, török és venezuelai utat, a demokrácia most keletkező sebei valószínűleg a Trump-korszak után is megmaradnak.  

NZZ

nzz.jpg

Orbán Viktor az utolsó lépést teszi meg hatalmas sajtóbirodalma megteremtése felé, de úgy, hogy még a felügyeleti hatóságok sem vizsgálhatják a politikus közvetlen irányítása alatt álló alapítványt. Ez utóbbi azután tökéletesen bizonyítja, milyen mértékben van benne a kormányfő a konglomerátum megteremtésében. Pedig aligha lehetett volna bármiféle ellenkezést várni akár a média, akár a versenyhatóság részéről. De hát kényelmetlen helyzetbe kerültek volna, mert a Versenyhivatal korábban ennél sokkal kevésbé jelentős összevonásoknak is megálljt parancsolt. Ily módon viszont egy átütőerejű sajtóóriás jön létre, amely minden társadalmi réteget el tud érni, akár még az ország legtávolabbi zugában is. Irányváltás természetesen nem várható ezektől az orgánumoktól, hiszen idáig is kormánypártiak voltak. Ezek a szerkesztőségek javarészt a hatalom, illetve az állam közeli cégek hirdetéseiből élnek.

Orbán sokféleképpen húz hasznot a központosításból. Kiiktat minden lehetséges viták az oligarchákkal, illetve azok között. A média sokszínűségéről a mai Magyarországon aligha lehet már beszélni. Fontos, független médiumnak főleg az RTL Klub számít, de az nemigen politizál. Van még a HVG, a Népszava és több online portál, de ezek nem érnek el tömegeket. A bekerítés fokozatosan, de nagyon is tudatosan történt. A 2002-es választási vereség után a miniszterelnök nyíltan kimondta, hogy ez még egyszer nem történhet meg vele. Ezért kell az óriási médiabefolyás. Az alapítvány mutatja, milyen messzire jutott a politikus ezen az úton.

Die Welt

die_welt.jpg

Orbán Viktor alávaló harcot vív a nyílt társadalom ellen, nagy nacionalista és antiszemita csinnadratta kíséretében kiszorította az országból a Közép-Európai Egyetemet, amit a földrész demokratái némán tudomásul vesznek, ám ennek még súlyos következményei lehetnek. Erre figyelmeztet a német szabaddemokratákhoz tartozó Naumann-alapítvány elnöke. Karl-Heinz Paqué egyetért a CEU vezetésével abban, hogy a körülmények lehetetlenné tették az iskola további normális működését. A hatalom által támasztott kikötés ugyanis sérti a tudomány szabadságát. Formálisan csupán jogvitáról van szó az intézmény és a kormány között, de mindenki tudja, hogy mögötte az Orbán-kabinet nacionalista politikája van, miután az intézmény mögött Soros György áll. És a Fidesz nem riadt vissza attól, hogy antiszemita érzelmeket gerjesszen.

A stratégia aljas: Orbán meg akarja vonni a teret mindenkitől, aki támogatja a nyílt társadalmat és ide tartozik a tudomány is. Idáig ilyen módszereket az autokraták az EU-n kívül vetettek be, hogy adminisztratív nyomással megakadályozzák a számukra kellemetlen ismeretek terjesztését. De a jelenség most már bejutott az unió határain belülre is, és ez igen veszélyes a tudomány, a kutatás és a szólásszabadság szempontjából. Nem is szabad tétlenül nézni. De pontosan ezt teszik mindazok, akik pedig hatással tudnának lenni a magyar politikára. Vonatkozik ez elsősorban az Európai Néppártra, a német uniópártokra. Merkel hallgat, a CSU meg egyenesen baráti viszonyt alakított ki Orbánnal. Ily módon büntetlenül létrejöhetett a precedens, ami nagy veszélyeket rejt magában.

Ezt csak tetézi, hogy a magyar kormányfő rossz szolgálatot tesz országának. Az egész világ láthatja, hogy elmenekült a CEU – a provinciálisan nacionalista felfogás elől, amit Orbán ideáljának választott. Pedig az ország híd lehetett volna Kelet és Nyugat között. Nagy kár ez Magyarország számára is!

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

A CEU körüli sárdobálás fokozza az ellentéteket az osztrák kormánykoalíción belül. Strache alkancellár ellenzi, hogy az egyetem Bécsbe költözzön, a miniszterelnök viszont támogatja azt. Az FPÖ vezért azt állítja, hogy az intézmény Amerikában csupán egy postai cím. Előzőleg pedig a kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatón azt állította, hogy itt csupán egy vándoregyetemről van szó, csakhogy a jelző a németben rímel a bolygó zsidóra, ami antiszemita utalást takar. A politikus később úgy védekezett, hogy nem volt tisztában ezzel az összefüggéssel, és visszautasította a zsidóellenesség vádját. Mindenesetre ellenállása azt mutatja, hogy nem értek véget az intézmény nehézségei. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7614458096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rallus 2018.12.08. 07:56:06

Kár drága pénzen választásokat tartani! Rengeteg tévutat megtakarítanánk, ha a népek sorsát ismeretlen tulajdonosok által eltartott újságírók és gazdag üzletemberek pénzéből élő "civil szervezetek" irányítanák.
Elismerem, hogy így is sokat tudnak tenni, hogy a föld a béke és nyugalom szigete legyen és a gazdagok tovább gazdagodjanak, de a hülye népek a választásaikkal mindig megzavarják a harmóniát...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.08. 08:34:13

@rallus: ""civil szervezetek" irányítanák."

Elég fura elképzelésed van a világról. Biztos a sok féknyúz ment az agyadra. A civilek olyan feladatokat látnak el, amit az állam nem tud vagy nem akar megcsinálni.

Itt találsz további infót:
hu.wikipedia.org/wiki/Civil_szervezet

Fülig José 2018.12.08. 08:48:20

@rallus: “ismeretlen tulajdonosok által eltartott újságírók”
A közpénzen tartott firkászok és a hozzájuk köthető trollok a szebb jövő felé vezető út, mi?! Fel, fel ti rabjai a földnek... balfasz.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.08. 08:58:42

" ... A nem létező migránsok elleni soviniszta kampánnyal eredményesen szólította meg az európai és tengerentúli szélsőjobbot ... "

Hát eljutottunk idáig, ha egy újságíró ezt ki meri jelenteni, akkor bizony minden betűje szent :-) és amit ír az bizony hiteles... De hát, legyen igaza, ha nem léteznek migráncsok, akkor azoknak nem kell enni adni, nem kell a lakhatásukról godoskodni, és nem kell őket kímélni, ha összeütközésbe kerülnek a lakossággal. Nem létező migráncsokat nyugodtan lehet a bányában rabszolgaként dolgoztatni, mert ugye nem léteznek. Lehet őket kényszermunkára fogni, olyan munkákat végeztetni velük, amiket a németek már nem vállalnak el, és a nemlétező migráncsoknak már fizetni sem kell, mert ugye akik nem léteznek, azok ne is tartsák a markukat....

Még hogy csak a habonymédia képes uszító cikkeket írni....

rallus 2018.12.08. 09:05:00

@Fülig José: Butaság lenne feltételezni, hogy a jelentős többséggel megválasztott kormány által finanszírozott sajtó jót akar az országnak!
Ezzel szemben arra mérget lehet venni, hogy az egyre gyorsuló ütemben gazdagodó ismeretlenek azért tartanak fenn hatalmas pénzekért médiabirodalmakat, hogy Eke Ferencnek és Talicska Jánosnak, na meg neked jobb legyen...

Cycmen 2018.12.08. 09:09:30

"értékeli a két ország viszonyát Ann Applebaum."

Biztosan német.

boborján20 2018.12.08. 09:13:32

@Cycmen:

minden napi sunyi zsidózásodat adja meg az isten, mi rohadék?

Zoltan Hazafi 2018.12.08. 09:13:33

@Fülig José: ..pedig jobbak az ismert oligarchák: Garancsi úr, Mészáros Lőrinc úr...
Különben... az ismeretlenek is csak addig ismeretlenek, amíg meg nem ismerkedünk velük. :-)

Zoltan Hazafi 2018.12.08. 09:14:50

@Cycmen: Ha teljesen német lenne, akkor Apfelbaum lenne. Így csak félig német. Baj? :-)

rallus 2018.12.08. 09:18:48

@boborján20: A tüntetők bárhol meghallgathatják lánglelkű szónokaikat és elfogyaszthatják magukkal vitt tudatmódosítóikat. Kár a Kossuth teret elcsúfítani...

boborján20 2018.12.08. 09:21:41

@Zoltan Hazafi: ne foglalkozz cycmennel, me annyi esze van, mint egy tannenbaumnak:))

Cycmen 2018.12.08. 09:27:19

@boborján20: "minden napi sunyi zsidózásodat adja meg az isten, mi rohadék?"

Nem titok samesz, nem bírom az ilyeneket.

Cycmen 2018.12.08. 09:30:18

@Zoltan Hazafi: csak félig német.

Ja bisztos tiroli.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.08. 09:59:54

@rallus: "A tüntetők bárhol meghallgathatják lánglelkű szónokaikat"

Persze. Kimehetnek egy elhagyott mező közepére demonstrálni, és mutogathatják a transzparenseiket az arra tévedő madaraknak. :))

Nálatok felvételi követelmény, hogy egy fideSSfasszopónak nem lehet 80-nál magasabb az IQ-ja?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.08. 10:05:12

@rallus: "Butaság lenne feltételezni, hogy a jelentős többséggel megválasztott kormány által finanszírozott sajtó jót akar az országnak!"

Mi van megjött az eszed? Hmm...

Nem a kormány finanszírozza, hanem a költségvetés, amiben a mi pénzünk van. A fideSSmaffiát meg nem a többség választotta, és az őket megválasztó kisebbség is félrevezetett nyomorgó rettegőkből áll.

Abban igazad van, hogy a fideSSmaffia csak az ország kárára cselekszik. Ebben nincs vita köztünk.

Cycmen 2018.12.08. 10:11:23

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Nem a kormány finanszírozza, hanem a költségvetés, amiben a mi pénzünk van. "

Amikor teljes ballib médiafölény volt, akkor is a te pénzed ment bele.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.12.08. 10:13:52

Ezek a cikkek csak a zuhanó liberális elit pánikját jelzik.

Cycmen 2018.12.08. 10:15:22

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:" Nálatok felvételi követelmény, hogy egy fideSSfasszopónak nem lehet 80-nál magasabb az IQ-ja?"

Ez a 80 hogy jött ki? Neked 81 van és nem vagy fideszes, tehát így látod logikusnak?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.08. 10:18:44

@Cycmen: "Amikor teljes ballib médiafölény volt, akkor is a te pénzed ment bele."

Igen. És ez vagy az miért jó nekem?

Egyébként olyan nagy baloldali vagy liberális médiafölényre nem emlékszem. Volt a köztévén a pártkelte, az eléggé zavaró volt, de a többi orgánum független volt.

Még egy elhajlásra emlékszem, A Drágabolgárúr foglalkozott a smittpali plagizálásával, de az elkúró szakdolgozatával nem. Pedig a smittpali a forrás átvétele után még eredetit alkotott, a nyelvtani hibák bizonyítják, míg az elkúrónál még az oldalszámozás is stimmelt.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.08. 10:19:46

@Cycmen: "Ez a 80 hogy jött ki?"

Bocsi. Próbáltam magasan tartani a lécet. :))

rallus 2018.12.08. 10:26:59

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: A Népszabadság, Népszava, Index, HVG, RTL, stb. újságírói fogják szétrúgni a seggedet, ha te hozzászólásodra hivatkozva kéri tőlük vissza a pénzüket a megbízójuk! Még hogy független.....

6.Lenin 2018.12.08. 10:46:16

Drága 80 IQ feletti Véreim!

Mi a faszért rettegtek a 80 alattiaktól?
Miként lehetséges, hogy a 80 felettieket meg lehet győzni a 80 alattiaknak?
Itt valami nagy zavar van bizonyos fejekben.

Sok évtizedes jólét alatt ennyire le lehet hülyülni? akkor valahol, valami nincs stimmelésben.

Erre, ha lenne valami rövid, érthető magyarázatotok, megköszönném.
( a kibaszottan felvilágosult nyugati polgárt egy falusi suttyó, csüngőhasú félre tudja vezetni?)

boborján20 2018.12.08. 11:43:12

@Cycmen:

szerintem te tükörből nézed.

jó lesz az 38-nak is!:)))

Fülig José 2018.12.08. 12:26:05

@rallus: milyen többségről hadoválsz, te szerencsélten? Ja, a matek sem az erősséged, mi? Aztán monndmá: mi a anyád vérvörös p.csája megy olyan hűdeszuperül? Az eü?! Vagy az úthálózat? Az oktatás?? Mi a faszomról beszéltek ti..?!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.08. 13:03:48

@rallus: "Népszabadság"

Régi a sillabuszod, kérj újat Kubatovtól. A geci gazdád rég bezáratta a Népszabadságot.

morph on deer 2018.12.08. 13:05:56

@Magánvéleményem:
“Nem létező migráncsokat nyugodtan lehet a bányában rabszolgaként dolgoztatni, mert ugye nem léteznek.”

Igaz!
Csak arra figyelj, hogy ugyancsak nemlétező bányákban dolgoztasd őket, meet különben kiderül, hogy hülyeség amit írtál....

rallus 2018.12.08. 13:22:37

@Fülig José: Ami ma garantáltan nem megy, az a bunkó lumpenproletárok jó modorra szoktatása!

rallus 2018.12.08. 13:27:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Téged nagyon hülyének nézett, aki azt mondta, hogy a kormány bezáratta a Népszabadságot. Egyszerűen nem volt szükség egy viszonylag intelligens stílusú baloldali lapra, mert a megmaradt komcsik már csak a durvább ingerekre reagálnak, erre meg ott van a Népszava!

Fülig José 2018.12.08. 13:47:27

@rallus: az még nem lenne baj, de az, hogy a tajparaszt, tyukszaroscipős, iskolázatlan parasztokba sem sikerül a rettegésen kívül információt csepegtetni már probléma, az meg, hogy világverő géniuszoknak képzelik magukat egyenesen dráma...

FCUK28 2018.12.08. 14:01:29

" a Magyarországon jelenlévő nagy nyugati cégek pedig nem szeretik" annyira nem, hogy újabbak és újabbak jönnek.

Lajos, állj le a cuccal!

FCUK28 2018.12.08. 14:06:49

mellesleg ugye itthon párszázas tüntiken és utána szoktátok felszólítani Orbánt, hogy húzzon el. mikor kezdtek el kiállni a többtízezres párizsi tömeg mellett, hogy Micron húzzon el? :):):)

Gandosz 2018.12.08. 14:53:41

Hárs Ágnes ha tényleg ezt mondta menjen a picsába kérem tisztelettel.

boborján20 2018.12.08. 15:13:08

@Gandosz: hárs ágnes minden szava ül. mi a gondod fityeszzombi?

Gandosz 2018.12.08. 16:02:53

@boborján20: a románok, lengyelek, bolgárok és észtek is Orbán miatt vállalnak külföldi munkát a szellemi fogyatékos Hárs Ágnes szerint.

Szilágyi Imre 2018.12.08. 16:11:22

...
Végét vetik a zenének.
S hazamennek a legények.
:)
Kivéve Komjáthi elvtársat.

Szilágyi Imre 2018.12.08. 16:14:04

@FCUK28:
Jajjjajjjajj! :)
Párszázas?
Egy másik portálon országos tüntetésről regélt egy idióta.
Azt volt képes mondani (írni), hogy az egész országot érinti.
:)
Megkérdeztem tőle, hogy Nagykanizsa az ország része-e. Mert itt csend van.
:)
Válasz nincs.

boborján20 2018.12.08. 16:16:52

@Gandosz: "Hárs Ágnes a Kopint-Datorgtól azt mondja, elitképzés folyik, ebbe más társadalmi rétegek nemigen tudnak bekerülni. Az unió statisztikai kimutatása szerint Magyarország az egyetlen tagállam, ahol a 25 és 34 év közöttiek körében csökken a diplomások aránya."

miről dumálsz, te fityeszfogyatékos? köpjél már fel, aztán álljál alája parazita!

boborján20 2018.12.08. 16:18:21

@Szilágyi Imre: imi a kurvaanyádat, te neked tetszik ez a 400 óra? vagy te egy fityeszparazita vagy, ezért leszarod?

6.Lenin 2018.12.08. 16:33:13

@boborján20:

A buszra várók száma is csökken Mo-on, mert csökken a létszám. (tanulhatnak, dolgozhatnak bárhol, tehát nyilván kevesebben vannak otthon ebből kifolyólag is. Minden takonyra ugrotok gondolkodás nélkül)

boborján20 2018.12.08. 16:36:50

@6.Lenin: te is lassan beadod a kulcsot, és akkor mi van? maksz. egy kicsit normálisabb lesz ez a szutyok ország.

haver, az a baj, hogy a geci és a fityeszjobbágyai, köztük ti, naponta öntitek a taknyot az ország nyakába.

6.Lenin 2018.12.08. 16:58:06

@boborján20:

taga20 hozzád képest egy fekete lyuk fénylő üstökös.
B+ egy olyan országban, ahol már lasszóval keresik a munkaerőt, naponta emelik a fizetéseket, a szakszervezet tüntetést szervez, a melós meg kimegy nyugatra és simán dolgozik dupla munkaidőt, kevesebb fizetésért. Itthon meg veri a nyálát, a sok köcsög.
Nem vagytok ti észnél, az már tuti.

Szilágyi Imre 2018.12.08. 19:56:00

@boborján20:
Prüntyőke!
Igen, tetszik. Tudod, Prüntyőke, mindaddig, amíg arról szól a törvény, hogy a lehetőségét teremtik meg a több túlórának és nem a kötelezettségét, addig rendben van.
Hogy ezt te miért éled meg traumaként, leszarom.
További kellemes estét neked, Prüntyőke! Remélem, megvolt a napi maszturbálásod és orgazmusod!
:)

boborján20 2018.12.08. 20:13:14

@Szilágyi Imre: imike, te bazdmeg beteg vagy királylány!:))))

Gandosz 2018.12.08. 20:17:06

@boborján20: Hárs Ágnes nem ért hozzá, mert buta. Ő tovább akarja növelni az egyetemi végzettségű bolti eladókat.

boborján20 2018.12.08. 20:44:41

@Gandosz: ő ért hozzá, te pedig egy kósalala szinten lötyögő fityeszzombi vagy.

ahogy a mai magyarország legtöbb vezető faszfeje.

Gandosz 2018.12.08. 20:52:51

@boborján20: Hárs Ágnes nem ért hozzá. Még az adatai is hamisak.
Persze, elitképzés folyik. Miközben a 18-21 éves korosztály 42%-a nappali tagozatos hallgató valamely felsőoktatási intézményben. Vagy Hárs szerint 42% tartozik az elitbe?? Barom.

boborján20 2018.12.08. 20:56:57

@Gandosz: "Miközben a 18-21 éves korosztály 42%-a nappali tagozatos hallgató valamely felsőoktatási intézményben. "

valami forrást kérek.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.08. 21:47:51

@boborján20: A 18-21 éves korosztály, 3 év, 2017-ben olyan 390 ezer főt számlált. Ennek 42%-a 164 ezer. Ekkor nappali tagozatos hallgató volt 187 ezer. Tehát Ganfasz szerint a hallgatók 87%-a a 18-21 éves korosztályból kerül ki, a hallgatók csupán 13%-a 21 évesnél öregebb. Hülyeség.

Angliában a fiatalok fele továbbtanul.

www.theguardian.com/education/2017/sep/28/almost-half-of-all-young-people-in-england-go-on-to-higher-education

In Finland, 80% of young women are now going to university

In Iceland, 78% of women are getting degrees, in the Slovak Republic it's 77%.

www.bbc.com/news/education-11438140

Mindenhol nő a továbbtanulók száma, csak Magyarországon csökken. fideSSalapú társadalom.

Gandosz 2018.12.08. 22:09:53

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Magyarországon 42%-os a korosztályos arány. Elitképzés, mi? 1980-ban még 15% alatt volt. Hárs Ágnes szerint Magyarországon 42% az elit aránya. Barom.

boborján20 2018.12.08. 23:30:47

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

és jönnek a lápi szar magyarok. és jön gandoszfasz és megdumálna minket.

és ez a szardarab és bandája szétbasszák ezt a szerencsétlen jobbágy országunkat.

Gandosz 2018.12.08. 23:39:17

@boborján20: A paraziták hazudoznak, visítoznak, mert leállt az idejük, a gazdatest többé nem tartja el őket.

boborján20 2018.12.09. 00:11:04

@Gandosz: akkor, báj, báj szása!:)

alöksz róz 2018.12.09. 00:34:30

"A kormány igen sajátságos eszközzel próbál közbelépni: évi 250-ről 400-ra emelné a legális túlórák számát. Ez nagy felháborodást vált ki, de a szakszervezetek gyengék. Ám ha a tervet elfogadják, akkor várhatóan még többen érzik úgy: itt az idő szedni a sátorfájukat." - ez igaz is.
nagy öngól. még nagyobb munkaerőhiányt fognak generálni vele, főleg ha a gyakorlatban szembesül vele a dolgozó, hogy még jobban kizsigerelik.

látjátok feleim szümtükkel 2018.12.09. 13:22:42

Nem értem, nem akarja senki meglátni, hogy a németek előretolt helyőrsége lett az országunk? A cél ugyan nem mi vagyunk, de ha a kormány nem úgy muzsikál, ahogy ők szeretnék, akkor taccsara tehetnek minket. Nem kell nekik sok, csak a gépjármű összeszerelést áttenni más országokba, és nem átvenni a magyar beszállítók termékeit. Ezért van a nagyplakáton Soros a hibás, meg álíccsuk meg Brüsszelt, mert amíg ezt látják szemeink, és ezen rágódunk, addig a háttérben tovább gyarmatosítanak. A német tőkénk mg kell a piac, az meg keleten van. Nem véletlenül erölteti a kormány a keleti nyitást.

Mert attól, hogy a XXI. százada vagyunk, a gyarmatosítás nem szűnt meg, csak átalakult.

Alternatíva 2018.12.09. 14:51:13

Na, akkor ez is megvolt. Lett egy parasztkirálya Magyarországnak ( egyáltalán, így hívják még az országot ? ), elment aki el tudott menni, maradt, akinek maradnia kellett. Minden normális diktatúra így kezdődik. A Pol Pot rezsimben is így volt kezdetben, azután kissé más. Amal Clooney is megerősítette, Magyarország olyan lett mint Észak-Korea. Telejesen rendjén van. Az öregeket legyilkolják, a gyerekeket hagyják éhenveszni, a betegeket meghalni és mindenkit, aki nem adja át önként a vagyonát Orbánnak, azt kinyírják.

Ti akartátok, ti vagytok Magyarországon, köszönjétek magatoknak e silány törmelékét a téglának.

Gandosz 2018.12.10. 21:30:48

@látjátok feleim szümtükkel:
Felismeréseid nélkül hülyén halnék meg.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.10. 21:33:18

@Gandosz: "Felismeréseid nélkül hülyén halnék meg."

Ahogy látom, azokkal is hülyén fogsz meghalni. :))
süti beállítások módosítása