B1 blogcsalád



Felbugyogott a bunkóság a fideszesekből: 3 elrettentő vélemény a CEU-ügyről

2018. december 07. - Mr Flynn Rider

Sajnos, nem találtunk jobb szót, minthogy bunkóság. Kósa Lajos, Tarlós István és Hoffmann Rózsa nyilatkozott a CEU-ügyről, a Dumb és Dumber című film színvonalában. Kilógott a kapanyél.

dumb_es_dumber.jpg

Egy közös volt a fideszes politikusok nyialtkozataiban: mindegyik igyekezett a világhírű egyetem elzavarásának tragédiáját kisebbíteni. Persze, a világ egyik legrangosabb egyetemének elzavarása nem mindennapi teljesítmény pártunktól és kormányunktól, ezt egyszerűen nem lehet kisebbíteni, de Kósa Lajos például megpróbálta teljesen negigálni az utóbbi harminc évet: 

Kósa: a CEU sosem volt Budapesten

 

Kósa Lajost, a Fidesz képviselőjét a CEU ügyéről is kérdezte az ATV hétfői sajtótájékoztatóján, amiről azt találta mondani:

"a New York-i CEU soha nem is volt Budapesten, ezért nem is tud elköltözni, tehát logikai képtelenség".

Kósa hasonlattal is élt:

"Az ATV el tud-e költözni Vietnamból? Nincs ott ATV, ezért nem tud elköltözni."

Kósa ezzel gyakorlatilag negligálta az egyetem utóbbi harminc évét – 1990-től tartanak órákat Budapesten; a HVG pedig keserűen megjegyezte: Bécs polgármestere eközben tárt karokkal várja a CEU-t, amely ha elköltözni logikailag nem is tud, Bécsbe megérkezni mégiscsak képes. 

Tarlós: ez nem az én kompetenciám

 

„A bécsi főpolgármester még új és valószínűleg nem tudja, mi a dolga és mi nem a dolga”

- böffent fel a felcsúti sötétség Budapest főpolgármesteréből is. Tarlós István kedden este az ATV esti műsorában egy mondatta rázta le magáról a felelősséget, amikor a CEU költözéséről kérdezték, illetve arról, hogy a bécsi polgármester örömét fejezte ki a költözéssel kapcsolatban:

a CEU nem tartozik az ő kompetenciájába.

Hiszen nem ő Budapest főpolgármestere és nem Budapest oktatási-tudományos színvonala esik hatalmasat. Mintha nem Budapest vesztette volna el a világ egyik legrangosabb egyetemét.

Aztán Tarlós tovább játszotta a hülyét: mint mondta, nem tudja megállapítani, hogy amik elhangzottak, azok közül mi az igaz és mi nem. Annyit „hallott”, hogy vannak jogszabályok és törvények, melyeket minden egyetem betart, „állítólag ez az egy intézmény pedig nem” és szerinte ez elfogadhatatlan, ha így van. Ő személy szerint ennek sem tudta az igazságtartalmát ellenőrizni, de szerinte azok sem, akik most a leghangosabban verik a dobot.

Segítünk Tarlós Istvánnak, ha már ennyire képtelen értelmezni, amit az újságok megírnak (vajon a bonyolult jogszabályokat akkor hogyan értelmezi? Sehogy?):

  • csak pár kattintás a Google segítségével és megtalálhatja, hogy a CEU hónapokkal ezelőtt bemutatta New York állam igazolását, hogy az Egyesült Államokban is végez oktatási tevékenységet, ezzel teljesítette a vele szemben hozott törvény feltételeit.
  • De vehette volna a fáradtságot, hogy személyesen beszélgessen el a CEU vezetésével, bizonyára fogadták volna.
  • Vagy vehette volna a fáradtságot, hogy maga is közvetít a kormánya és az egyetem között.

Ehelyett egyszerűbb neki a hülyét játszani és közönyösen végignézni, ahogy a városából kiűzi a kormánya a világ egyik legjobb egyetemét.

Igazán gerinces húzás a főpolgármester úrtól! 

Hoffmann Rózsa: Bécs nincs a világ végén

A bagatellizálás világbajnoka, a bukott köznevelési államtitkár is hatalmasat ment CEU-ügyben az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Először is, tagadta, hogy megbukott volna („bűnbakképzésben jók vagyunk, bűnbaknak éreztem magam az elmúlt években, de bűnösnek nem”). Ezek szerint még mindig képtelen volt belátni, hogy ő vitte el a balhét a központosított, párt- és hatalmiérdekeket  kiszolgáló oktatási rendszer felállítása miatt.

Ami a CEU Bécsbe költözését illeti, arról Hoffmann – mint hangsúlyozta - magánemberként nyilatkozott. Itt is bagatellizálásba fogott:  szerinte

„nem történt olyan tragédia, amiből botrányt kell csinálni”,

illetve

Bécs pedig „nincs a világ végén”.

Persze, nem gond, csak több milliárdos kár érte az országot. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8114443456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.08. 16:14:17

@David Bowman: attól még egy kultúrbunkó faparaszt vagy, hogy van két méter Jókaid.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.08. 16:14:59

@David Bowman: "szórakoztatóipari kategória. "

körülbelül a "kulturális" forradalom szintjén mozogsz. gy.k. kínai kommunisták.

Bkkzol 2018.12.08. 16:19:12

@math0: valóban..... most aztán annyi lesz az országnak, talán egész Európának annyi lett volna ha nem ad helyet nekik Bécs. Különben mennyi magyar diákja van???

antiinternáci 2018.12.08. 16:23:21

@Bkkzol:

"ha nem akkor meg majd perlekedhet a Helsinki Bizottság... :-))"

Nem lehetne (pl. Karácsonyra), hogy inkább ők is húzzanak el Sorosék után? Mert nem sokra megyünk Foxi Maxi elköltözésével, ha a fizetett ügynökei meg itt maradnak...

David Bowman 2018.12.08. 16:27:41

@math0: A főiskolán is ötös voltam filozófiából. Nagyon szórakoztatónak találom a megválaszolhatatlan, vagy eldönthetetlen dolgokon való filózást. És egyben teljesen haszontalannak is. A CEU meg ennek a haszontalanságnak a Csimborasszója.

antiinternáci 2018.12.08. 16:36:38

@math0:

A Foxi Maxi is benne volt valszeg áltudományból a top 200-ban, talán még a 20-ban is. A CEU ugyanazoknak hiányzik, mint a Foxi Maxi, meg a Pártfőiskola... Mert lehet, hogy egy-két szemeszter után beindulhatott volna a "tudományos" szocializmus tanszék is. Bauer Tamás, TGM, Niedermüller, és más hibbant bolsevisták lehetnének a sztár "professzorok".

morph on deer 2018.12.08. 16:40:16

@David Bowman:
“Szegények buzinak születtek, és nem úgy képezték őket.”

Hát ez az. Mert nem is lehet.
Csak ugye ez a szerencsétlen húgyagyúak tudatáig nem jut el, mert Soros.
Így talán abban is megállapodhatunk, hogy valószínűleg nem azért kevés a vegyész, mert a gender studies-t választották inkább, nem gondolod?

Azt meg egyébként én nem értem, hogy miért is fáj valakinek az, ha valaki más bármit is tanul, vagy tud?
Hogy nincs (nép)gazdasági haszna a tudásuknak? Annyi hétszentség hogy van, mint mondjuk Semjén teológiai doktorátusának, de valahogy arról nincs szó, hogy megszüntetnék a hasonló ingyenélők további képzését, sőt..!

És ha már itt tartunk: nálunk tényleg szükség van kismillió média-“szakemberre”, akiknek többsége ráadásul még magyarul sem beszél helyesen?

Tapasztalataim szerint ez úgy szokott működni, hogy amint egy szakmának nőtt a népszerűsége, társadalmi presztizse és a kereseti lehetőségei, addig komoly tolongás szokott lenni azokon a képzéseken, és vice versa.
Tehát nem abban látom a megoldást, hogy kényszerítő intézkedésekkel próbálják orientálni a pályaválasztást, hanem a megfelelő társadalmi környezet kialakításával.
Ez pedig igazából a mindenkori politika világnézeti alapú belepofázása nélkül lehetne csak elképzelhető, mivel az élet általábsn hosszabb, mint egy politikai kurzus. Remélhetőleg.

lazarus 2018.12.08. 16:43:41

@Bkkzol:

a CEU nélkül is ellesz a magyar vidáman. a probléma az arrogáns földesúr és bandája, aki azt tesz az országban/gal -a nevünkben- amit akar.

ezekben nincs már tisztelet, alázat, és szégyenérzet. a gátlástalanság a védjegyük.

mindenki annyit ér, amennyije van. pont.

lazarus 2018.12.08. 16:46:03

@A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd: nagyon szép számokat irsz és nyalod be. de a ennyire szakít a gazdaság, miért 27% az áfa? miért van még mindig adó adónak hátán? miért nincs 10 éve béremelés a közszférában, miért kellett az autópálya matricát már októberben emelni? soroljam?

soros soros migráns migráns!!

morph on deer 2018.12.08. 16:47:07

@antiinternáci:
“inkább ők is húzzanak el Sorosék után”

És akkor ki fogja megint megvédeni orbánt, ha eljön az ideje? Mert más nemigen fogja!

Ne felejtsd el, hogy legutóbb is a Soros pénzén védte Schiffer, mint a TASZ ügyvédje..!

mno.hu/belfold/schiffer-soros-penzebol-kepviseltem-orban-viktort-2445097#

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.12.08. 16:54:45

Egy napot várt az életmentő műtétre egy 62 éves nő a Honvéd Kórházban, végül már nem tudtak segíteni rajta

Másfél nap alatt háromszor küldözgettek oda-vissza egy 62 éves beteget a Honvéd Kórház két telephelye között, mert nem tudták elvégezni az ultrahang-vizsgálatot - számolt be az RTL Híradó. A nő november 24-én lett rosszul, a lánya vitte a körzeti ügyeletre, majd a Honvéd Kórház sürgősségi osztályára.

A lány beszámolója szerint ultrahangvizsgálatra lett volna szüksége, ezért átküldték a volt Máv Kórházba, a Honvéd mostani telephelyére, de onnan pár órával később visszaküldték őket, mondván, ott nincs lehetőség ultrahangra. A Honvédban aztán megtörtént a vizsgálat, majd a nőt újra visszavitték a Dózsa György úti telephelyre, ahol éjszaka CT-t csináltak rajta, és felállították a diagnózist: érszűkülete van, ami bélelhalást okozott.

A műtőbe azonban csak másnap este tolták be, lánya szerint ekkor már késő volt, az orvosok nem tudtak segíteni rajta, meghalt.

A Híradó megszólaltatott egy volt sürgősségi szakorvost is, aki azt mondta, ilyen esetben 6, legfeljebb 12 órán belül el kell végezni az életmentő beavatkozást.

444.hu/2018/12/07/egy-napot-vart-az-eletmento-mutetre-egy-62-eves-no-a-honved-korhazban-vegul-mar-nem-tudtak-segiteni-rajta

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.08. 16:55:41

@antiinternáci: "Foxi Maxi is benne volt valszeg áltudományból a top 200-ban"

faszt. hülye vagy, idióta vagy, hazudsz. ennyit tudnak a Fideszes elmebetegek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.08. 16:57:24

@David Bowman: "És egyben teljesen haszontalannak is."

mondom, idióta vagy. de egyébként szociológiáról is szó volt. ha az szerinted haszontalan, akkor te egy idióta barom vagy. te nem fogod fel, mi a filozófia és a szociológia, hiába voltál 5-ös a kisegítőiskolában.

Jakab.gipsz 2018.12.08. 16:57:37

@math0: + @MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: +@boborján20:

Úgy tűnik igen komoly szöveg értelmezési problémáitok vannak.
A magyar anyanyelvünk szabályai szerint a tolerancia és a türelem pl.(keresztényi), nem felcserélhető szavak és fogalmak, e szavak fogalmak közötti szignifikáns különbözőségek vannak. Nézzük meg az ateista Matyi felsorolását, mi ebben a hazug vád:

"tehát az arabok, feketék, muszlimok, menekültek, bevándorlók, idegenek, melegek és ateisták gyűlölete nem lehet igazság." Itt a "gyűlölet" szó a hazugság, azért mert ha nem tolerálom a felsorolt halmazok (arabok, feketék, muszlimok, menekültek, bevándorlók, idegenek, melegek és ateisták, "igazságát"), ez még nem gyűlölet, hanem csak értetlenség, ekkor még lehetek türelmes. Viszont a tolerancia fogalma paradoxon, bár mennyire is türelmes vagyok, tanácstalan maradok.

Következtetés képen, fellép a kettős negativitás és a káosz .

Ugyanis ismernem kellene, (pl. a melegek igazságát), csakhogy nem tudok mit kezdeni olyan lét elméleti igazsággal amely önmagát csak a nemi szervek és fenekekhez fűződő vonzalom szerint definiálja, saját jogaira hivatkozva.

Hasonló a helyzet a felsorolt halmaz valamennyi elemével is.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.08. 16:58:44

@David Bowman: Németorszég szétbombázása megtörtént tény. nincs benne az 1 méter Jókaiban, te műveletlen faszfej?!

antiinternáci 2018.12.08. 16:59:45

@morph on deer:

Bezzeg amikor Kósa helyett még a Gyurcsány, Veres, meg Lamperth Mónika kaliberű zsenik voltak hatalmon, akkor szuperül ment minden, és köztudottan gyönyörű jövő várt az országra.
Ezért minden idióta vágyik rá, hogy visszatérjenek. Ne aggódj, mi megértünk. Segítünk. Hívunk orvost. Mondd el neki, mióta érzed így magad...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.08. 17:00:50

@Jakab.gipsz: "ha nem tolerálom a felsorolt halmazok (arabok, feketék, muszlimok, menekültek, bevándorlók, idegenek, melegek és ateisták, "igazságát"), ez még nem gyűlölet"

de. és ti ennek sok jelét is adtátok. hiába kapálódzol, olyan dolgot tagadsz, ami totál nyilvánvaló. a tagadással még jobban lejáratjátok magatokat.

Következtetés képen, fellép a kettős negativitás és a káosz .

Ugyanis ismernem kellene, (pl. a melegek igazságát), csakhogy nem tudok mit kezdeni olyan lét elméleti igazsággal amely önmagát csak a nemi szervek és fenekekhez fűződő vonzalom szerint definiálja, saját jogaira hivatkozva.

Hasonló a helyzet a felsorolt halmaz valamennyi elemével is.

David Bowman 2018.12.08. 17:02:01

@math0: A világ összes cuciológiai tanulmánya se segített soha senkin (kivéve az egyetemi hájfejket) a TSz, vagy egy gyár már annál inkább. Oda meg inkább valami hasznos tudomány vagy sakma el.

boborján20 2018.12.08. 17:02:24

@Jakab.gipsz: jakab, veled az a baj, hogy hülye vagy, mint a segg, de neked ez se mond semmit!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.08. 17:03:51

@David Bowman: "Szegények buzinak születtek, és nem úgy képezték őket. "

neked komoly a betegséged, ha:

1) azt hiszed, hogy melegnek képzik az embereket, vagy, hogy lehet embereket hatékonyan melegnek képezni
2) ha azt hiszed, hogy a CEU ezt, és csak ezt csinálja

nemcsak kultúrbunkó paraszt vagy, de elmebeteg szintjén idióta. pontosan ezért fel se fogod, hogy mire jók a társadalomtudományok. hülye vagy hozzá.

David Bowman 2018.12.08. 17:03:53

@math0: Reméled, hogy az elvtársaid a buzik jogaiért szétbombázzák az országot?

David Bowman 2018.12.08. 17:04:40

@math0: Ennyi műbuzi eddig nem volt.

David Bowman 2018.12.08. 17:05:46

@math0: Ha nem tudod eldönteni, fiú vagy-e vagy lány, nézz be a bugyidba. Ehez nem kell foximaxi.

boborján20 2018.12.08. 17:11:23

@David Bowman: aki ennyit foglalkozik a homárokkal, az látens buzi kis köcsög.

én bírom a búzákat, mert jobb emberek, mint mi átlag hetero faszok, mert nap-nap után kell bizonyítaniuk az egyenjogúságukat a társadalomban. ezért jobban odateszik magukat.

ennyi.

lazarus 2018.12.08. 17:17:14

@boborján20: nekem van meleg ismerős, hát igen csak kreatív figura... a jég hátán is megél, és meg is fog.

attól, hogy a saját nemét kedveli, művelt képzet szakember.

ellenben, sok túlképzett fidesz szavazó, csak az Erzsébet utalványért és 2 zsák krumpliért tolt egy ikszet a vajdára. ugyanez a tán nyugdíjasok.

nem a fidess vezér mondta, egy mérnök szavazatánál többet ér 3 utcaseprőé? ennyit errő.

antiinternáci 2018.12.08. 17:18:03

@math0:

Ezért pártfegyelmit kapsz, baromarc.
Azt állítod, hogy a Foxi Maxi nem volt elég szar?
Még a top 200 áltudományosba se fért bele? Mit fog szólni a Fletó ehhez, hogy gyalázod a szellemi elődeiteket? Kezdhetsz beszarni...

midnightcoder2 2018.12.08. 17:25:38

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: "Ehhez képest a bölcsész önállóan ír egy tanulmányt vagy könyvet, tart előadást és a piac azt megveszi"

Ja. Tele a világ milliárdos bölcsészekkel akiknek a tanulmányait ronggyá olvasták az emberek, és piaci alapon lettek kőgazdagok.

midnightcoder2 2018.12.08. 17:28:19

@lazarus: "nem a fidess vezér mondta, egy mérnök szavazatánál többet ér 3 utcaseprőé"

Nem akarlak kiábrándítani, de ez az általatok annyira istenített demokrácia lényege. Mindenkinek a szavazata egyet ér, akár utcaseprõ, akár az Akadémia elnöke. Ergo, már két utcaseprő szavazata is erősebb mint az Akadémia elnökéé, nem hogy háromé.

morph on deer 2018.12.08. 17:34:12

@antiinternáci:
“Segítünk. Hívunk orvost.”

És azt honnan, ha kérdezhrtem?

Addig is, ha meg tudnád mondani: a tízparancsolat telefonon keresztül is segít?
Muszáj személyesen olvasni, egy hagyományosan papírra nyomott bibliából, vagy lehet digitálisan is?
És csak magyarul hatásos, vagy esetleg idegen nyelven is?

Előre is köszönöm!

morph on deer 2018.12.08. 17:43:24

@midnightcoder2:
“...és piaci alapon lettek kőgazdagok.”

Lehetséges, csak a követ kell jól megválasztani hozzá!
Mert ha például vesszük a dolomitot, ugye... Mindössze bölcsen és ésszel kell bányát vásárolni, és már megy is minden, mint a karikacsapás!
Naugye!

midnightcoder2 2018.12.08. 17:48:25

@morph on deer: Miért, szerinted a dolomitbányász bölcsész ?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.12.08. 17:55:30

@boborján20: "én bírom a búzákat, mert jobb emberek"

A művészek körében felülreprezentáltak a melegek. Énekesek kapásból: Freddy Mercury, Jon Anderson, George Michael, Boy George, Elton John...

LIPSI MENTES ÖVEZET 2018.12.08. 18:53:33

Nemzeti gyasznapot kellett volna elrendelni, mert ez rosszabb, mint a holokauszt es trianon egyutt.
Az orszagnak vege, nem lepodnek meg, ha tomeges ongyilkosaggal vegzodne, a CEU koltozese.

nemecsekerno_007 2018.12.08. 19:19:39

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Nincsenek rémálmaim, de nem szeretném ha továbbra is itt rontanák a levegőt a szellemi utódaik. (néha még ugyanazok is akik akkor)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.08. 19:37:29

@Jakab.gipsz: "Következtetés képen"

mennyire kell, hogy sötét legyen valaki ahhoz, hogy ne tudja, hogy mondják és írják ezt a kifejezést, hogy: "következésképpen"?

szinonimaszotar.hu/keres/k%C3%B6vetkez%C3%A9sk%C3%A9ppen

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.08. 19:38:59

@Jakab.gipsz: "Ugyanis ismernem kellene, (pl. a melegek igazságát), csakhogy nem tudok mit kezdeni olyan lét elméleti igazsággal amely önmagát csak a nemi szervek és fenekekhez fűződő vonzalom szerint definiálja, saját jogaira hivatkozva."

akkor nyilván a heteroszexuálisok jogaival sem tudsz mit kezdeni. például a heteroszexuális házassággal.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.08. 19:41:56

@David Bowman: te ezt pontosan azért hiszed, mert idióta vagy, és fingod nincs ezekről a kérdésekről. a gyárakban például emberek dolgoznak, tehát a munkásember olyan ember, akinek pszichéje van, a munkásközösség olyan közösség, amelynek szociológiája van. nem robotok. még akkor sem, ha az olyan faparasztok, mint te, és Orbán, azt hiszitek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.08. 19:42:56

@David Bowman: Németországot sem csupán a homoszexuálisok jogai miatt bombázták szét. tudod, a homofóbia nem olyan betegség, amely egyedül jár.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.08. 19:43:28

@David Bowman: és nem remélem, hanem figyelmeztetlek a veszélyre.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.08. 19:44:19

@David Bowman: honnan veszed ezt? szociológia könyvben olvastad?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.08. 19:46:09

@David Bowman: ha nem tudod, hogy nem minden esetben egyértelmű, talán el kéne olvasnod pár biológia könyvet!

eddig még nem derült ki, mi az, amihez nem vagy segg hülye, eddig csak az derült ki, hogy mindenhez segg hülye vagy. mert mindenféle tudást feleslegesnek gondolsz, aztán, amikor szembejön a probléma, akkor koppansz, hogy fingod nincs róla.

A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd 2018.12.08. 20:06:17

@lazarus: Nekem is van buzi ismerősöm, egy kiállhatatlan természetű, irigy, buta, kicsinyes manusz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.08. 20:08:01

@antiinternáci: nem tartozok párthoz, faszfejkém! ne harcolj szélmalmokkal, ha nincs érved, ne tedd nevetségessé magad!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.08. 20:09:49

@midnightcoder2: "Mindenkinek a szavazata egyet ér, akár utcaseprõ, akár az Akadémia elnöke. "

de a véleménye nem egyenértékű.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.08. 20:10:42

@midnightcoder2: "Mindenkinek a szavazata egyet ér, akár utcaseprõ, akár az Akadémia elnöke. "

és ha néger?!

Gandosz 2018.12.08. 20:47:37

@Bkkzol: "Majd csak át veszi valamelyik külföldi egyetem a transzszexuális cigány rabok tanulmányozálást... ha nem akkor meg majd perlekedhet a Helsinki Bizottság"

A Helsinkiéket a társadalom zaklatása miatt kellene feljelenteni és betömlöcözni.

boborján20 2018.12.08. 20:48:58

@Gandosz: csináld faszszopó fityeszribanc. szabad a pálya!

David Bowman 2018.12.08. 21:03:28

@math0: Láttál már gyárat belülről?

David Bowman 2018.12.08. 21:05:33

@boborján20: Targa, te megint fölbuggyantál? Kitiltottak, vagy megvertek?
Gőzfürdőben bugyog a víz,
Buzgárokban sohase bízz.

David Bowman 2018.12.08. 21:07:46

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Mert azokat ismered, és lehet róluk tudni. A cipészeket meg nem.

David Bowman 2018.12.08. 21:09:28

Ma nagyon gyengék voltatok. Azért elég jól szórakoztam.

boborján20 2018.12.08. 21:11:37

@David Bowman: ti gandosszal dugtok retek, vagy mi ez a nagy bevédés?

haver, szójj má be a koszpontba, hogy valami élesebb kést küldjenek ide, me te csak égeted itt a csúti gecit.

élhetetlen 2018.12.08. 21:16:59

@David Bowman: „" Például filozófiai és szociológiai képzések területén " Na, ez nem fog hiányozni.”. És mind az ezer könyvedet, mérnökök és matematikusok írták. Bölcsész, filozófus által írottakat gondolom nem olvasol.

élhetetlen 2018.12.08. 21:21:37

@David Bowman: „Egy régebbi cikket tettem be.”. Természetes ugyanazzal a meggyőződéssel. Ez akkor még érvényes: ne röhögtetnéd ki magad ezzel a „véletlenszerűen kiválasztott„ jelzővel!

élhetetlen 2018.12.08. 21:33:45

@David Bowman: „Ha nem tudod eldönteni, fiú vagy-e vagy lány, nézz be a bugyidba.„. Ha ez a kérdés is olyan egyszerű lenne, mint amilyen te vagy,akkor a két gyermekes Oscar Wilde sem úgy halt volna meg, ahogy meghalt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.12.08. 21:51:03

@David Bowman: "A cipészeket meg nem."

Mit akarsz mondani, fafej? Hogy a cipészek között is felülreprezentáltak a melegek? És akkor mi van? :))

élhetetlen 2018.12.08. 21:55:49

@midnightcoder2: Tudtad, hogy a tanárok is bölcsészek? Hogy lettél volna ilyen jól kereső, menő programozó, ha azok a nyomoronc tanárok nem tanítottak volna meg még írni, olvasni sem? (Még mindig nem tudom elhinni, hogy ennyi logikával tényleg programozó vagy). Nem az ő hibájuk, hogy keveset keresnek, mert nem alapíthat minden tanár egy külön iskolát a saját tantárgyának. Te meg játszod itt az eszedet a piaci alapoddal. Egyébként, ha egyedül vagy, akkor nagyon kis rendszereket írsz csak, ha meg egy nagyobb cégnél vagy, akkor te is csak egy alkalmazott vagy, mint az általad lekezelt bölcsészek. Mert azt nem eszem be, hogy akkora zseni vagy, hogy a te fejlesztéseidből élnek a világcégek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.12.08. 21:59:40

@David Bowman: "ha addig jól vezeti az országot?"

A geci gazdád nem vezeti jól az országot, már a románok IS lehagytak.

élhetetlen 2018.12.08. 22:00:10

@midnightcoder2: „Miért, szerinted a dolomitbányász bölcsész ?”. Nem, de a bölcsész azért nem kőgazdag, mert nem hullott az ölébe egy kőbánya. Sőt, nem is fog. Tetszik érteni?

élhetetlen 2018.12.08. 22:02:45

@David Bowman: „Ennyi műbuzi eddig nem volt.”. Hogy különbözteted meg a buzit a műbuzitól? Egyenként, személyesen teszteled őket, vagy hogy?

magyarparaszt 2018.12.08. 22:02:58

Félelmetes az a gyűlölettel kevert sötétség, ami az orbánistákból árad! Rezzenéstelen képpel belehazudnak a világba, és még büszkék is rá! Ezek nem magyarok. Ezek a siserahad, amely a magyarokon élősködik.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.08. 22:07:16

@David Bowman: láttam. láttad már az elmegyógyintézetedet kívülről?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.08. 22:09:02

@élhetetlen: nem olvas ez semmit. vett két méter playboyt bekötve.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.08. 22:10:11

@élhetetlen: nehogy azt hidd, hogy matekból nem ugyanolyan idióta, mint filozófiából!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.08. 22:12:41

@élhetetlen: ez a kínaiból frdított kezelési útmutatón művelődött faparaszt honnan tudna ilyeneket?!

felső határ nincs 2018.12.08. 22:12:45

5% gazdasagi novekedes, 10% beremeles

sok sikert ellenzek

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.08. 22:15:09

@élhetetlen: programozó?! ez?! rendszergazdának is hülye.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.08. 22:17:17

@élhetetlen: " Hogy különbözteted meg a buzit a műbuzitól? "

leszopja őket, és azt tapasztalta, hogy egyre kevesebbszer sikeres.

Hamihami 2018.12.08. 22:33:47

@Gandosz: Ime, a fideszes kereszteny demokracia teljes pompajaban!

Hamihami 2018.12.08. 22:41:52

@felső határ nincs: +50% munkaora, +1000000000% orban vagyon (lorinc neven), +300%-kal dragabb projektek, + 1 kisvasut, +1falusi stadion (3000 ulohelyes), +par milliard propagandara.... +0 ellenzek.

Hamihami 2018.12.08. 22:45:13

@magyarparaszt: ok a nagynemzetiMAGYARõskeresztenydemokrata, a tobbi az hazaarulo sorosberenc -simogato, de ha nem, akkor minimum buzi vagy fekete. Amen.

Hamihami 2018.12.08. 22:50:16

Szegeny kosanak megint a szajaba adtak a baromsagot, aztan kitoltak a nyilvanossag ele. Hianyolom egyebkent szilard professzor meglatasat a temaban, remelem, nem kesik. Felderiti mindig a napom!

Tangooo 2018.12.08. 22:50:37

@math0: Másik 10 listán pedig nyomukat sem találni. .
Na ki a hülye? Szerintem te kisöcsi!

felső határ nincs 2018.12.08. 22:50:38

@Hamihami: "5% gazdasagi novekedes, 10% beremeles" Ez egy teny.

"+50% munkaora, +1000000000% orban vagyon (lorinc neven), +300%-kal dragabb projektek, + 1 kisvasut, +1falusi stadion (3000 ulohelyes), +par milliard propagandara...."

Ez meg velemeny.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.08. 23:44:34

@Tangooo: ott vannak a listán? igen. nem találtad? nem. idióta vagy? igen. ennyikeh. hiába hisztizel.

felső határ nincs 2018.12.08. 23:52:15

@math0: az harmada az ellenzek inflaciojanak

ogli dzsí 2018.12.09. 00:02:34

mar keso megterni a Fideszhez, ez a hajo elment lipsik

a Partnak nincs mar szuksege se uj tagokra, se uj tisztviselokre, se senkire - 2010 korul aki megtert azt meg bevettek de vege van

Hamihami 2018.12.09. 00:29:37

@felső határ nincs: eleg rugalmasan kezeled a tenyt es a velemenyt. A baj az, amikor mar minden csak egy velemeny lesz, es senki nem hazudik.1 db kisvasut - ez teny, 1 db felcsuti stadion, ez is teny, a magyar zuckerberg hihetetlen gazdagodasa, ez is teny, propagandara koltott miliardok, ez is teny, felularazott projektek, ez is teny (a mertekerol lehet vitatkozni, ugyeszsegnek kellene kivizsgalnia hahaha). Hol van itt a velemeny?

Hamihami 2018.12.09. 00:33:35

@felső határ nincs: tetszik, amikor az ellenzek nyakaba varrjak a fideszesek a gazdasagi valsag inflaciojat es gazdasagi akkori problemait, majd a kilabalast mar mind a maguk erdemenek allitjak be. Mintha nem egesz europaban es a vilag nagy reszen tok ugyanaz jatszodott volna le, teljesen fuggetlenul attol, jogy Mo-n epp melyik part volt hatalmon.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.09. 00:36:25

@felső határ nincs: az I. Orbán kormány alatt még több volt.

Hamihami 2018.12.09. 00:39:18

@ogli dzsí: "a Párt"; "megtért".... Csak be ne fagyjon iden a Duna, mert akkor itt kiralysag lesz! Vagy nehogy orbannak szentesten megjelenjen gabriel, mert akkor onnan kezdve mar templomokat kell majd epiteni (lorincnek akkorra mar lesz templomepito es harangkeszito ceg is a neven).
Jajj te jo eg!

felső határ nincs 2018.12.09. 00:42:05

1. lipsi-bolsikormany alatt 3x annyi volt az inflacio mint 1. orban alatt@math0:

felső határ nincs 2018.12.09. 00:44:20

@Hamihami: mar kiralysag van

de szerintem ez jo, en orulok ha tenyleg kitart 2030ig minimum

ugye az orszagnak 1 eselye van arra (az elmult100 evben), hogy vasarloero paritason elerje az osztrak eletszinvonal 80%-at, es az nem az ellenzek, kurvara nem

felső határ nincs 2018.12.09. 00:45:01

@Hamihami: hornek alatt 25% volt az eves inflacio, milyen valsag volt?

felső határ nincs 2018.12.09. 00:47:26

@Hamihami: stadion, kisvasut 5 mrd
meszaros 300 mrd

Orban-Varga-Matolcsy csak a kulker merlegre gyakorolt hatasa 11 mrd ft per nap plusz orszagosan, mig a bolsi kutyak meg ezt is negativba forditottak

Hamihami 2018.12.09. 01:02:52

@felső határ nincs: ezt a 11 mrd napi pluszt honnan is vetted? (Btw azert a kozmedia 80 mrd-jat es a plakatozos-konzultacios-allamireklamospenz beontest se hagyjuk ki a szamitasbol, rosszmajuan meg az MVM cöfbe tolt miliardjait is szamolhatnank es a barati cegek tao.........). Ha mar hornekkal hasonlitgatsz, nezzuk meg a 20-as eveket is, sot en azt olvastam, h a romai birodalomban....
Elerjuk az osztrak eletszinvonal 80%-at??? Dehat tegnap azt irtatok, hogy Becs elesett!!! Na most akkor mi a gany van? Nem akarok en is 80%-osan elesni! Lazar is megmondta, hogy ott milyen szornyu, kosa doktor is megaszonta, h oda meg az a rohadt ceu se akar majd menni.... ma meg mar oket akarjuk utolerni? Nem tudom ezt kovetni.

felső határ nincs 2018.12.09. 01:06:41

@Hamihami: teljesen mind1 neked honnan vettem

masik: 1990ben 100 volt az eletszinvonal, 2010ben 122, most 170 - egy fore eso REALkereset, kell meg valamit mondanom Ildiko?

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt007.html

Hamihami 2018.12.09. 01:19:59

@felső határ nincs: ja, ha teljesen mindegy, h honnan vetted, akkor legbolkapott baromsagokat en is be tudok nyogni, raadasul ervelesnek hasznalva. Ez igy nemhogy nagyon gyenge, hanem kereken 0.
A masik: ha legkozelebb linket is beraksz a szamjaid melle, akkor szamits ra, h arra valaki ra is klikkelhet. Es ha raklikkel, akkor meglathatja, h az altalad beirt szamok sehol nincsenek a linkben, konkretan teljesen mas szam van ott, mint ami te ervkent felhoztal. Valami 170-et emlegetsz, ami a kanyarban sincs a ksh tablazataban, ahelyett 122 van a 2017-es evhez irva, vagyis '90-et 100-nak veve, az egy fore juto realkereset 27 ev alatt 100-rol 122-re nott. Ez aztan tenyleg vilagrekord! 22% 27 ev alatt?! Lorinc mester 10 perc alatt csinal ennyit!
Lecci, maskor korultekintobben hazudj, ha mar muszaj.

felső határ nincs 2018.12.09. 01:28:44

@Hamihami: nem az egy fore juto szamit, hanem az egy keresore juto www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt007.html

Kit erdekel hogy a romkocsmaban lebzselo lipsi-cigany hogy el? Az erdekel hogy lehet megelni munkabol.

kell meg valamit mondanom Ildiko?

lazarus 2018.12.09. 07:11:33

@felső határ nincs:
" hornek alatt 25% volt az eves inflacio, milyen valsag volt?"

akkor 500e volt 30 nm2 lakás Pesten most 30 millió. de akkor kifizethető volt az 500... hülyegyerek, minden épelméjű fiatal menekül tolvajisztánból, ja, a szőkenorvégok nem.

Hamihami 2018.12.09. 09:15:50

@felső határ nincs: igen, szeretnek meg hallani toled par dolgot:
1) egy negyfos csaladban 1-2 kereso van (most tekints el a naci ideologiadtol);
2)nem az szamit, h lorinc testver es a fideszes haverok mennyit gazdagodnak, hanem h mennyivel no az atlag realkereset, amibol a keresok mellett a gyerekek es nyugdijasok is elnek;
3) hol van az az altalad beboffentett 170-es szam 2017-re?
Ezt kene meg elmondanod.

Hamihami 2018.12.09. 09:25:40

@felső határ nincs: meg egy dolog: eloszor ezt irtad: "masik: 1990ben 100 volt az eletszinvonal, 2010ben 122, most 170 - egy fore eso REALkereset". Miutan ramutattam a visszassagra, mar ezt irtad: "nem az egy fore juto szamit, hanem az egy keresore juto". Ahelyett, h azt mondanad: "bocsi gyerekek, ezt beneztem", te tovabb tolod a hulyeseged es egyre melyebbre asod magad. Te kosa vagy!! Ha esetleg nem, akkor sem tagadhatnad le, h fideszes!

Tangooo 2018.12.09. 10:41:58

@math0: Kisöcsi! Neked fingod nincs a szavak értelméről, amit kibetűzöl. Ne erőlködj, mert reménytelen!
Úgy látszik, csak az idióta szó, ami megragadt a buksidban. Talán nem véletlen - magadra ismertél benne.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.12.09. 11:31:03

@Tangooo: "fingod nincs a szavak értelméről"

Mondja ezt egy fasz, aki egy listát se tud értelmezni. :))

antiinternáci 2018.12.09. 21:07:30

@Ms.Cunnesburry:

Igen, Vacláv Klaus valóban nagy formátumú európai politikus volt, egyike a nagyon kevésnek. (Persze neki is szerencséje is van, akárcsak Orbánnak: a Merkelek, Micronok, Verhofstadtok, Timmermansok a kezükre játszanak, e bűnözők és szellemi törpék mezőnyéhez képest nem olyan nehéz óriássá válni...)
Annak idején gyakran irigykedtem is a csehekre, mert Klaus nem csak a CEU, de számos más bolsevista csirkefogás ellen is fellépett. (Akkor, amikor Magyarországon még nem nagyon történt ilyesmi.)
Ő tulajdonképpen Orbán Viktor elődje volt, kettőjük nélkül az internáci terror már sokkal előrehaladottabb lenne Közép-Európában.

antiinternáci 2018.12.09. 21:35:37

@Hamihami:

A rosszhír az, hogy 2008 szeptemberéig (de a lendület miatt az év végéig) óriási gazdasági boom volt, sokkal nagyobb, mint a mostani enyhe nemzetközi fellendülés. Szóval valótlan amire szoktatok hivatkozni. Mert Fletóék ebben a RENDKÍVÜL KEDVEZŐ gazdasági környezetben voltak képesek 2007-RE csődbe juttatni az országot. TEHÁT 2007-RE...
Mindenki biztos volt benne, hogy Görögország sorsára jutunk, és legalább 20 évig fog tartani a kilábalás.
Ezzel szemben néhány napja pl. Patai Mihály Unicredit-vezér azt nyilatkozta, hogy a magyar gazdaság TRIANON ÓTA NEM VOLT OLYAN JÓ ÁLLAPOTBAN, mint most. Alig 8 évvel a Gyurcsány-dúlás után...