- With love from me to you: újabb arculcsapások Orbánnak Berlinből,
- Megint egy lesújtó vélemény a magyar sajtószabadságról, miközben a kormányfő szintet lépett a médiapiac letarolásában, a piaci viszonyok semmibevételében.
- A kormányfő jól gondolta, hogy a világ csak szép szavakban fog kiállni a CEU-ért, viszont azt üzente az egyetem elűzésével hogy itt ő a bandagazda, őt semmilyen ügyben nem lehet megkerülni.
A német uniópártok támogatják, hogy Merkel változatlanul a jogállam megőrzéséhez kívánja kötni az uniós támogatásokat, ám ez azt vetíti előre, hogy nagy összecsapások lesznek a magyar és lengyel populista vezetéssel a következő uniós költségvetésről zajló tárgyalásokon. A CDU/CSU parlamenti csoportja a napokban hagyta jóvá ezt az álláspontot a jövő heti brüsszeli csúcsra, amelynek éppen a leendő pénzügyi előirányzat, valamint a migráció lesz a fő témája. A berlini pozíciót rögzítő dokumentum kiemeli, hogy az alapok folyósítását alapvetően a nemzeti szerkezeti reformoktól, valamint a jogállamiságtól kell függővé tenni. Egyben támogatást ajánl a Bizottságnak, hogy az ki tudja védeni egyes kelet-európai és más kormányok próbálkozását, mármint hogy az illiberális demokráciával váltsák fel a demokratikus normákat. A hírügynökség megjegyzi, hogy a fogalmat Orbán Viktor, a mozgalom zászlóvivője alkotta.
FAZ
Németország – főleg Magyarország és Lengyelország miatt ellenzi, hogy a Bizottság javaslatának megfelelően egyszerűsítsék büntetőügyekben a tagállamok hozzáférését más országok elektronikus bizonyítékaihoz. A berlini ellenállás láttán Brüsszel menetközben felvetette, hogy az érintette kormányok bizonyos időn belül kifogást emelhessenek, ha más tagok tőlük akarnak kikérni, mondjuk,e-maileket vagy felhőben tárolt dokumentumokat. Ám a német igazságügyi miniszter még ezt is kevesli. Barley azzal érvelt, hogy Budapest és Varsó ellen jogállami eljárás van érvényben, ezért aggályos, ha e két ország nyomozó hatóságai minden további nélkül hozzájuthassanak a többiek adatbankjához. A politikus reményét fejezte ki, hogy az Európai Parlament inkább a németek oldalára áll az ügyben. És a jelek arra utalnak, hogy neki lesz igaza, mindenesetre a kérdés aligha jut nyugvópontra a májusi kontinentális választás előtt.
A német Európa-ügyi államminiszter elismeri, hogy az unió jelenleg súlyos nehézségekkel viaskodik, ám mint írja, szó sincs arról, hogy a szervezet már túl volna a zenitjén, sőt, ha megcsinál bizonyos dolgokat, akkor még előnyére is tudja fordítani a helyzetet. Csak végre fell kell ébredni! Vendégkommentárjában Michael Roth legelőször is azt tartja fontosnak, hogy a jövőben egyes államok diktálják a tempót az egyesült Európa érdekében és a sikerekkel győzzék meg a többieket. Ez nem a mag-EU-t jelentené, a részvevők köre az adott témától függően változna, de az ütemet alapvetően az euroövezet szabná meg. Az előrelépéshez nyugalmat kell teremteni a kontinens keleti felén.
De ugyanígy szükséges, hogy a közösség tartson ki az értékei és az elvei mellett. A legélesebb vita napjainkban éppen a demokráciáról, a jogállamról, a sajtó- és véleményszabadságról, a kisebbségek védelméről folyik. Egyes államokban, így a lengyeleknél, magyaroknál, románoknál olyan fejlemények zajlanak, amelyekről nem szabad hallgatni. Mert ha megkérdőjelezik a demokráciát, aláássák a jogállami alapelveket, akkor az egész, szabályokra épülő rendszer kerül veszélybe. Ezért határozottan reagálni kell az ilyen változásokra.
Minden tagnak időről időre önként alá kell vetnie magát a jogállamisági vizsgálatnak, ez Roth szerint olyasmi lenne, mint amit az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa csinál. És ha valahol a felmérés hiányosságokat tapasztalna, az adott kormánynak a következő évben jelentenie kellene, mit végzett a kifogásolt jelenségek felszámolására. A szociáldemokrata politikus egyetért a Bizottsággal abban, hogy az uniós szubvenciókat ezentúl csak akkor folyósítsák, ha tagok nem térnek el a közös normáktól. Ennél a pontnál Roth felveti, hogy a készülő uniós költségvetésben a pénzek egy részét a civil társadalmak támogatására kellene elkülöníteni, éspedig olyan országokban, ahol nyomás nehezedik a demokráciára.
A vezércikk szerint azzal, hogy Macron meghátrált az utcai tiltakozások láttán, szépen besorolt azok közé az európai vezetők közé, akiket meggyengítettek a hazai gondok. A tábort Merkel vezeti, hogy ő kitölti-e a mandátumát, az attól függ, ki kerül néhány napon belül a CDU élére. A spanyolok, portugálokat és íreket kisebbségi kormány irányítja, Olaszország élén két populista párt ingatag koalíciója áll, Ausztriában a szélsőjobbos FPÖ részese a hatalomnak. Ez a vezetési válság éppen akkor jelentkezik, amikor az EU példátlan nehézségekkel került szembe. Az olasz költségvetés miatt válság törhet ki az euróövezetben. Nő az összecsapás veszélye Oroszország és Ukrajna között, és a tagállamok megosztottak egy sor kérdésben, lásd a migrációt, valamint a jogállam megsértését Magyarországon és Lengyelországban. A gond alapvetően abból ered, hogy az unió szabályokra épül, a döntéshozatal bonyolult, nem teszi lehetővé a stratégiai lépéseket. Azokhoz egyébként is kompromisszumok kellenek, és ilyeneket az erősebb kormányok könnyebben hoznak meg, mint a gyengék.
Elemzők szerint új szakaszt jelent Orbán Viktor hatalomösszpontosításában, hogy a miniszterelnök az új, hatalmas jobboldali médiabirodalmat egy tollvonással kivonta a Versenyhivatal, illetve a Média Hatóság ellenőrzése alól. Krausz Péter a Policy Agendától azt mondja: az egyenlő feltételek már rég megszűntek a magyar sajtóban, ez a mostani húzás csak az utolsó csepp a pohárban. De a lényeg, hogy a Fidesz konglomerátumát kiemelték a piacról, jóváhagyták a központosítást a csaknem 500 orgánumot egyesítő alapítványnál. Pedig idáig ennél jóval csekélyebb mértékű koncentrációt sem engedtek meg a szabályok. A tudósítás emlékeztet arra, hogy jó pár hazai és nemzetközi sajtószervezet tiltakozott, miután a lépés korlátozhatja a média sokszínűségét és szabadságát.
Magyarországon központi médiabirodalom alakult – Orbán szolgálatában, de csak a tulajdonjog kerül egy kézbe, mert a csaknem 500 orgánum már eddig is fenntartás nélkül a hatalom álláspontját képviselte. Tabunak számított még a legcsekélyebb bírálat is, ha a miniszterelnökről, illetve legfőbb munkatársairól volt szó. A véleménykülönbségek legfeljebb nüanszokban nyilvánultak meg. A leghivatalosabbnak a Magyar Idők számít, ezzel szemben a 888.hu uszítani szokott, hogy kicsinálja a politikai ellenfeleket. A Figyelő gondosan ügyel arra, nehogy e tekintetben egy jottányit is lemaradjon tőle. Lásd a legutolsó szám antiszemita címlapját. De a legfőbb üzeneteket, értékeléseket a kormányfő mellett működő stáb szállítja az összes érintett orgánumnak. A jelek szerint az egész átalakítás célja az, hogy jobban kiszolgálják Orbán politikai és hatalomtechnikai igényeit. A Fidesz sajtótúlsúlya nyomasztó.
Egy brit civil szervezet felmérése szerint világszerte sokszor már az újságírók életét is veszély fenyegeti, de általában véve is a sajtószabadság helyzete 10 éve nem volt ennyire rossz, különösen az olyan államokban, mint Törökország, Oroszország és Magyarország, ahol a független sajtó visszaszorulása párosul az adott erős ember által forszírozott tekintélyelvűséggel. Az Article 19 elnevezésű NGO a szólásszabadság és a tájékoztatás helyzetét mérte fel. A magyar állapotokról azt írja, hogy a hatalom a tavaszi választások előtt példátlan módon csapott le a civil szférára, továbbá megfélemlítette és megrendítette az önálló sajtót. Tavaly júniusban Európa egyik legelnyomóbb jogszabályát hozta meg a civil csoportok ellen. Szeptemberben kormánypárti orgánumok lejárató kampányt kezdtek vezető újságírók ellen, akik bírálják az Orbán-rezsimet. Listát tettek közzé róluk, azt állítva, hogy Soros György szócsövei. Az üzletembert pedig nemzetbiztonsági kockázatnak, első számú közellenségnek nyilvánították. Őszre a kormány gyakorlatilag felvásárolta az összes megyei lapot.
A francia sárga mellényesek mozgalma eltér a populisták szokásos forgatókönyvétől, nem a migrációra, a nemzeti identitásra épít, nincs egyetlen, tüzet okádó vezére, a nacionalizmus hiányzik a programjából. Gazdasági okok mozgatják, arról szól, hogy az emberek nem tudják kifizetni a számlákat, vagyis inkább az Occupyt idézi, semmint Orbánt, a faji alapú, zászlólengető, egyre inkább tekintélyelvű magyar vezetőt. De egyben kifejezi a nagyfokú bizalmatlanságot is a közintézmények iránt, mert úgy ítéli meg, hogy azok a polgárok érdekei ellen dolgoznak. Nem kér a politikusokból, a szocialistákat és a szélsőjobbot, valamint Macron En Marche-át is beleértve. Egy párizsi elemző azt mondja, hogy a kezdeményezés a semmiből lett, a rendszer válságát tükrözi.
Nem hasonlít sem az olasz Öt Csillagra, sem a brit UKIP-ra. Sőt, még Trumpra sem, aki pedig szintén megveti az intézményeket. De az alapja ugyanaz, mint oly sok helyen másutt: a középosztály félelme a lecsúszástól. Az érdekes ugyanakkor az, hogy a francia államfő éppen azért került hatalomra, mert eltávolodott az eddigi pártoktól és elutasította az olyan, hagyományos érdekképviseleteket, mint a szakszervezetek. Vagyis már ő is hozzájárult az intézmények meggyengítéséhez, miközben aligha halogathatja tovább a gazdaság áramvonalasítását, ám rz óriási jövedelemkülönbségekkel jár együtt. A sárga mellényesek elutasítják a globalizáció nyerteseit, akiket a szemükben a városi elit testesít meg. Az üzemanyagadó azonban csak a kezdet volt, most már többet akarnak. A kormány ellentmondásosan reagált, emiatt az államgépezet némiképp megbénult, ám a tiltakozások folytatódnak a nagyobb engedmények érdekében.
Orbán Viktor elérte, amit akart: másfél éves jogi huzavona után Bécsbe telepíti az oktatás nagy részét a CEU, Budapesten csak egy kicsiny rész marad. Az egyetem bedobta a törülközőt az alapító Soros György ősellenségével szemben. Hiábavalónak bizonyult minden washingtoni és európai támogatás. A miniszterelnök ellenállt a huzamos nemzetközi nyomásnak, jól gondolta, hogy a tiltakozások után nem következnek érdemi diplomáciai következmények. A győzelem meglepő a politikus számára, aki a nemzetközi beavatkozás elleni küzdelem részének tekinti az intézmény elleni csatát.
Krekó Péter szerint a hatalom azt üzente ily módon, hogy nem érdekli semmiféle befolyási kísérlet az EU, a Bizottság, Németország, de még az USA részéről sem. A lépés, akárcsak a Gruevszkinek adott menedék, azt igyekszik bizonyítani, hogy Magyarország független politikai szereplő. Ezt Krekó úgy fogalmazza meg, hogy ha bárki bármit akar Budapesttől, annak Orbánnal kell leülnie tárgyalni. Hogy sikerült kipaterolnia az egyetemet, az még inkább megerősíti a pozícióját annak a Közép-Európának a vezéreként, amely mind inkább elveti a nyugati liberális konszenzust.
Csapás a tanszabadságra, hogy elűzik Budapestről a CEU-t, ám az egyetemnek megvannak az ellenfelei Bécsben is. Az emigráció annak a hosszú vitának az ideiglenes eredményét jelenti, amelyet az iskola Orbán Viktorral vívott. A kényszerű lépés nemzetközi bírálatokat váltott ki. Az osztrák politológia professzor, Anton Pelinka, aki jó 10 éven át tanított az intézményben, úgy jellemzi a helyzetet, hogy az egyetem több mint két évtizede kozmopolita zárvány egy olyan országban, amely mind inkább bezárkózik. Kisugároz a környezetére és ez ellenállást vált ki. Közben azonban az osztrák főváros már nem várja annyira tárt karokkal a CEU-t, mint amikor az első magyar fenyegetések elhangzottak. A Szabadságpárt ugyanis bekerült a hatalomba és ez megváltoztatta a légkört. Az FPÖ egész Európában kapcsolatban áll a hasonszőrűekkel és szintén hozzá dörgölőzik Orbánhoz, amennyiben a párt is ellenségnek tartja Soros Györgyöt.