B1 blogcsalád



Orbánék most ráléptek az összes magyar dolgozó lábára, készül a tüntetés

2018. december 05. - Mr Flynn Rider

Eddig mindig jól lavíroztak, hogy csak olyanokkal szemben lépjenek fel, akik gyengék. De most úgy néz ki, sikerült kihívniuk maguk ellen szélesebb tömegek haragját.

munkas_bmw_gyar.jpg

8-ára, szombatra tüntetést szerveznek a szakszervezetek a rabszolgatörvény ellen. A Magyar Szakszervezeti Szövetség a tüntetésen kívül konzultációt és aláírásgyűjtést is szervez a rabszolgatörvény ellen. Az aláírásgyűjtés célja, hogy a szociális partnerek megállapodásán alapuló új Munka törvénykönyvet fogadtassanak el az állampárttal. A MASZSZ tiltakozik a kormánytisztviselők érdekeit sértő, valamint a tudományos élet szabadsága és a tanszabadság elleni intézkedések miatt is. A szakszervezet közleménye azt írja:

„A hatalom a társadalom széles rétegei ellen indított támadást: évi 50 nap túlmunkára köteleznék a munkavállalókat, a jelenleginél is kiszolgáltatottabbá helyzetbe kényszerítenék a közszolgákat, s veszélybe kerülhet a tudományos kutatás szabadsága és a tanszabadság. Mindenkit egységes és határozott fellépésre szólítanak fel ezért: szerintük nyilvánvaló, hogy a kormány csak az erőből ért.”

Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) közleménye azt írja:

„A kormány lépéseit csak nagyon súlyos megszorításokként lehet értelmezni. Magyarország kormánya úgy kívánja idecsábítani a külföldi tőkét, hogy törvényt alkot a munkavállalók kizsákmányolásáról a túlóra keret drasztikus emelésével, és úgy karcsúsítja a közigazgatásban dolgozók létszámát, hogy a megmaradt munkatársaktól elvesz 5 nap alapszabadságot, és átlagosan napi két órával növeli munkaidejüket. Ezek a lépések nem a versenyképességet vagy az államigazgatás hatékonyságát fokozzák, hanem lehetőséget adnak a megfélemlített munkavállalók tömegeinek kizsigereléséhez. Ismét a munkavállalókon kívánják behajtani a multiknak adott kedvezményeket, amelyek hiányoznak az államkasszából.”

A felháborodást Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf egyéni képviselői módosító indítványa indította el. Ez úgy változtatná meg a Munka törvénykönyvét, hogy az üzemi megbízott vagy üzemi tanács jóváhagyásával is el lehetne rendelni évi 400 óra túlmunkát, a munkaidő keretet pedig 3 évre emelnék. (Sem az üzemi megbízott, sem az üzemi tanács nincs megbízva a dolgozók érdekvédelmével).

Magyarországon eleve a nemzetközi tőke kívánalmai szerint íródott a Munka törvénykönyve. (Erről korábban itt és itt is írtunk.) Orbánék neoliberális gazdaságipolitikája igazi kiszolgáló országgá változtatták Magyarországot, ahol a magyar dolgozók érdekeit alig hallgatja meg valaki. A G7 egy látványos grafikonnal mutatta be, hogyan dolgoztatják halálra a magyarokat.

A grafikon megmutatja, hogy a lengyelek és románok mellett a magyarok holtversenyben dolgoznak a legtöbbet Európában. Vagyis az alap munkaidő jóval több, mint egy fejlettebb európai országban. Erre jönne hozzá a kormányzat javaslata, ami szerint január 1-jétől a jelenlegi 250 óráról 400 órára nő az egy évben elrendelhető rendkívüli munkaidő maximális mértéke. A 400 óra ebben az olvasatban azt jelenti, hogy az egyébként is meglehetősen magas, 1840 órás alapot most már évente közel 22 százalékkal toldhatja meg a túlórázás – írja a lap. Összehasoníltásképp, a rabszolgatörvény lehetővé tenné, hogy  

a magyar munkavállalóknak dupla annyi túlórát rendeljenek el, mint a németeknek

- írta a Népszava. 

A Kósa-féle rabszolgatörvény még tartalmaz egy-két érdekességet:

  1. a dolgozók munkarendjét a cégek úgy igazíthatják majd a termeléshez, hogy abból ők fizetségben rosszabbul jönnének ki, illetve
  2. késhet és csökkenhet is a túlórák kifizetése.

(Míg most ugyanis állásidőt fizet a munkaadó a dolgozóknak, ha kicserél egy gyártósort és amiatt áll a munka, a kiesett idő pótlása pedig túlórának számít, addig a javaslat alapján ez nem számít majd túlórának, ha kijön 3 éves távlatban a napi 8 óra munka,

így ezért nem kell majd túlóradíjat fizetni.

Ha pedig a dolgozó hozzájárul írásban, hogy munkarendjét módosítsák, akkor az ezen megállapodás alapján végzett munka nem minősül majd rendkívüli munkavégzések, hanem rendes munkaidőnek számít. Így a túlmunka nem számít majd túlórának és nem is jár érte pótlék, ráadásul az így végzett pluszmunka nem számít majd bele az évi 400 órás kvótába – írta a Népszava.)

Bár a kormány hangsúlyozza, hogy mindenhez a dolgozó, vagy az üzemi tanács beleegyezése szüksége, a munkaadók képesek úgy zsarolni a munkavállalóikat, hogy azok „önként” aláírják a túlmunkát.

A tüntetők arra kérik a magyarországi munkavállalókat, hogy álljanak fel a karosszékből, jöjjenek el december 8-án és részvételükkel is fejezzék ki elégedetlenségüket. A demonstráció 10 órakor kezdődik: ekkor találkoznak a résztvevők a Jászai Mari téren, ahonnan 11 órakor átvonulnak a Szent István körút-Bajcsy Zsilinszky út-Alkotmány utca útvonalon a Kossuth térre, ahol beszédek hangzanak el.

 

  • A demonstrációhoz több érdekvédelmi tömörülés csatlakozott: 
  • a pedagógusok és a Pedagógusok Szakszervezete; 
  • a köztisztviselők, 
  • az autóiparban dolgozók szakszervezetei; 
  • a Liga Szakszervezetek; 
  • a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma; 
  • az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT); 
  • és a Demokratikus Koalíció (DK).

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2714435312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

balcán maxval bircaman · http://bircahang.org 2018.12.06. 10:11:55

@math0:

Szóval te a nagyobb és a kisebb rossz közül a nagyobbat szoktad választani?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.06. 10:14:19

@paraszthajszal: kéne hozni egy olyan törvényt, hogy ha az üzemi tanács megszavazza, akkor téged lehessen minden műszak előtt jól megrugdosni. ha nem tetszik, akkor válts munkahelyet, menj egy másik céghez, ahol ugyanúgy megszavazzák, hogy téged megrugdossanak. vagy te olyan idióta geci, megérdemled!

szepipiktor 2018.12.06. 10:20:22

Egy újabb "Népszabadság vezércikk" jellegű írás - hasonlóan a CEU-hoz, - a szerző szándékosan propagandaalapú véleményt közölt.
Nem az ÖSSZES munkavállaló lábára léptek rá, hanem a szervezett, a törvényekkel szabályozott területeken dolgozók lábát tapossa meg!
A multiknak kiszervezett bérmunakalapú terülét, a közszféra területét és a multialapú kereskedelem területét!
Ezeknél van egyedül a törvényes háttér is, például a jutattások is.
És a szakszervezetek is szokás szerint csupán ilyenkor háborognak.
A hazai munakerőpiac elég nagy része azonban a magánszektorban található, ott viszont nem érvényesülnek ezek a törvényi előírások, ott a tulajdonossal kötött szerződések dominálnak, jellemzően piaci alapokon, azaz az "alkuk" közvetlenül köttetnek meg és nem a rendeletekben leírtak szerint.
A magánszférában eleve nevetséges a munkaidő fogalma is, és a pozitív oldalon meg a jutattások kötelező megléte is. Például a kösszférában olyan helyeken is alap a "ruhapénz", utazási támogatás és hasonlók, ahol ezekre nincs szükség.
Ilyenek a magánszférában csak akkor vannak, ha arra a munkavégzéshez szükésg van.
Szóval ne akarjuk már bevonni a propagnadába az a hatalmas halmazt, akik eddig hátrányban voltak azokkal szemben, akiket a törvény védett!
A multik "jobbágyai"elég erősek ahhoz, hogy saját alkupozíciójukkal egyezségre jussanak, a kereskedelemben meg a munkavállalók elényben vannak, szintén meg tudják oldani. A többi? A közszféra meg már régen megérett arra, hogy rendet tegyenek benne.

kunzoo 2018.12.06. 10:22:01

@Magánvéleményem:
Azért ez a kérdés lemaradt a konzultációs papírról. Erre szívesen válaszoltam volna.

földforgató 2018.12.06. 10:22:04

Kíváncsi vagyok a törvény szorgalmazói ,hogy egyeztetik össze a túlóra elrendelést a VEZETÉSI IDŐ ÉS PIHENŐ IDŐ szabályaival??

nu pagagyí 2018.12.06. 10:24:19

@Minden ballib bérretteg: A vasárnapi munka nem jelent túlmunkát egy folyamatosan működő cégben, belefér a 40 órás munkahétbe. Aki vasárnap dolgozik, egy másik nap lesz a pihenő napja. Ráadásul a vasárnapi pótlékot (ez nem túlóra, hanem azért jár, mert vasárnapra osztották be) azonnal megkapja a havi fizetésével.

Egyébként a vasárnapi munka tiltását szelektíven csak a kereskedelemre vezették be, és csak a nagy üzletláncokra (kivéve természetesen, CBA). Azzal sem az emberek érdekének szolgálata - ez esetben a vásárlóké, akik azért nagyobb tömeg, mint az eladók és néhány nemzetstratégiai oligarcha - volt a cél.

Primitív, átlátszó hazugságokból épül a népellenes rezsim. Valójában senki sem hiszi el amit pofáznak, nyilván te sem. A nép azért kussol, mert valóban fél azoktól a gátlástalan eszközöktől, amiket a teljhatalom birtokában, aggály nélkül szoktatok alkalmazni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.06. 10:26:18

@balcán maxval bircaman: én a kisebbet, te választod a nagyobbat. az MSZP-SZDSZ nem lopta el a magánnyugdíjamat, nem túlóráztatott, nem lopott százmilliárdokat.

nu pagagyí 2018.12.06. 10:28:06

Azt hiszem Szél Bernadett foglalta össze mit is akarhat egy egyszerű melós. Nem túlóratömeget, hanem azt, hogy 8 óra munkáért fizessék meg rendesen. Azt hiszem, az olyan oligarcháknak, mint Mészáros, vagy a multik, ez nem okozhat gondot.
Egyébként, ha versenyképes bért fizetne a magyar gazdaság, lenne munkaerő is, mondjuk azok, akik manapság lelépnek az országból.

balcán maxval bircaman · http://bircahang.org 2018.12.06. 10:33:04

@math0:

A manyupot éppenhogy visszavette Orbán a manyup-cápáktól.

Túlóra meg mindig volt, itt a szabályozása a kérdés.

jános515 2018.12.06. 10:35:46

Segitsetek már hiszen itt olyan sok okos és szép , munkajogot értő ember van--hogy hány féle munkaidőrend van ma Magyarországon ? Egészen a tmf-tól a részmunkaidőn és a csökkent munkaképességü munkavállalókig bezárólag ?

Valamint azt is hogy ahol nincs szakszervezet, ott kivel egyezkedik a dolgozók csoportja, ahol nincs kollektív szerződés, ott ki ellenőrzi ezen előirások betartását és azok a munkástanácsok--akik csak dísznek vannak ott--azok véleményetek szerint ellent mernek e mondani a munkáltatónak, vagy a munkáltatói jogokat gyakorló személynek ?

És végül, ha netán menet közben egy cég megszünik a dolgozók fizetését, járandóságát, ki fogja kifizetni. A szabadságot hogyan mikor és hány alkalommal lehet kivenni ?
Ki fogja kifizetni az év végén a ledolgozott, ám ki nem fizetett vagy szabadnapként ki nem vett munkanapokra járó bért, pótlékot és egyéb juttatást ?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.06. 10:37:36

@balcán maxval bircaman: a manyup pénzt Orbán ellopta. a manyup pénztárnál volt számlám. megvolt a pénzem. a magyar államnál semmiféle egyéni számla nincs. a pénzem még számon sincs tartva. te idióta, hazug, Fideszes köcsög, elmebeteg barom!

Nagy Anita Sv 2018.12.06. 10:38:16

@paraszthajszal: tehat aki nem akar 6 napos munkahetet az lusta? es igy akar a barom fidesz meg tobb gyermeket, kiegyensulyozott csaladokat??

balcán maxval bircaman · http://bircahang.org 2018.12.06. 10:38:39

@math0:

Miért nem tartottad meg a manyupodat? Csak nyilatkoznod kellett volna.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.06. 10:38:51

@balcán maxval bircaman: 400 óra túlóra, üzemi tanács alapon, 3 év múlva kifizetve, ilyen disznóságot az MSZP-SZDSZ soha nem csinált, te idióta, Fideszes baromállat! elmebeteg, autista fasz vagy. csak a hülyeség dől belőled.

balcán maxval bircaman · http://bircahang.org 2018.12.06. 10:40:42

@math0:

"3 év múlva kifizetve"

Ezen valóban változtatni kell, mert ez hülyeség. A többivel nemigen van gond. Hasonló a szabályozás máshol is az EU-bna.

Fikalnyik Eugén 2018.12.06. 10:45:33

@Nagy Anita Sv:
Ne törd magad azzal, hogy egy orbányikot meg akarsz győzni.
Miután a fidesz szavazóbázisa az inaktív söpredék (nyugdíjas/cigány/ner kitartott), csak az idődet pazarlod.

Fikalnyik Eugén 2018.12.06. 10:51:22

@math0:
maxvalt tavaly előtt elütötte egy tolató busz Szófiában, és meghalt.
A gépe viszont bekapcsolva maradt, ahol egy általa írt script ír random hozzászólásokat.
Komolyan.
Legalább is minden jel arra mutat.
Vagy a macskája lépdel a billentyűzeten.

gyurmicsek 2018.12.06. 10:55:33

@balcán maxval bircaman:
"Miért nem tartottad meg a manyupodat? Csak nyilatkoznod kellett volna. "

Mert mondjuk azt hazudták, hogy nem kap allami nyugdíjat, aki marad?
És egyébként lesz itt is egyéni számla?
Melyik is volt igaz?

balcán maxval bircaman · http://bircahang.org 2018.12.06. 10:56:35

@jános515:

Hát mi?

Angliában pl. az elszámolás 4-havonta van, s a 4-havonta maximálisan elrendelhető túlóra 136 óra, azaz évente 408, azaz TÖBB, mint a mostani magyar javaslat, mely csak 400.

S a munkáltató kiadhatja szabadságban minden egyes 4-hónapos időszakon belül.

balcán maxval bircaman · http://bircahang.org 2018.12.06. 10:57:11

@gyurmicsek:

Akkor viszont mi ez a szöveg az "én pénzemről"?

Thunder_th 2018.12.06. 10:58:46

Őszintén remélem megszavazzák. Szerencsére én már családostul elhúztam ebből az orbáni tárgyadombról, de komolyan röhögnék ha ebből tényleg törvény lesz. Tudom, hogy kibaszás sok normális emberrel is, akik átlátnak a fideszen és a sleppjükön, de másrészt viszont elsősorban nem az értelmiség fog emiatt szívni. Pont, hogy az orbáni szavazóbázis, azon egybitesek akik nem tudnak összefüggésekben gondolkodni, bemennek a gyárba, este megisszák a sört megnézik az M1-en a fakenewst, aztán megverik az asszonyt. Na most este nem lesz nekik sör, tévé meg asszonyverés. Helyette lehet tovább melózni a gyárban. Aki ilyen hülye azt onnan vigye el a hullaszállító a gyártósor mellől. Ráadásul még kifizetve sem lesz csak évek múlva. Hajrá! Ezt szavazták, ezt érdemlik.

törppicur 2018.12.06. 11:05:35

Segitsen valaki egy linkkel vagy idezettel
Nem talalom azt a rezt a tervezetben, ami lehetövé tenné a tulora 3 ev mulva torteno kifizeteset

jános515 2018.12.06. 11:10:33

@balcán maxval bircaman: Segitek,olvassgass egy kicsit. Tudod, ez az angol munkajog--amit a szakszervezetek is elfogadta--legujabb jogszabálya. / Angliára vonatkozik /
----------------------------------------------------------------------------------------------
Hány órát dolgozhatunk hetente?

Átlagosan 48 órát dolgozhatunk hetente, de ennél többet is bevállalhatunk, ha kiszállunk a heti 48 órás munkaidő szabályozásból (working time directions vagy working time regulation). Ha még nem vagyunk 18 évesek, nem dolgozhatunk többet napi 8, vagy heti 40 óránál.

Azonban, vannak kivételek. Valószínű, hogy 48 óránál többet kell dolgoznunk, ha olyan munkánk van, mint az alábbiak:
olyan helyen dolgozunk, ahol 24 órás személyzet szükséges
a hadseregben, a sürgősségi ellátásban, vagy a rendőrségnél dolgozunk
a biztonságiaknak, vagy a felderítésnek dolgozunk
háztartási alkalmazottak vagyunk egy magán háztartásban
ha tengerészek vagyunk, vagy halászok, esetleg más hajókon dolgozunk
ahol nincs mérve a munkaidő, és mi irányítunk

Hogyan számítsuk ki a munkaóráinkat?
Az átlagos munkaóráinkat egy ún. referencia időszak eltelte után számítják ki, amely normális esetben 17 hét. Ez azt jelenti, hogy dolgozhatunk többet 48 óránál egy héten mindaddig, amíg a 17 hét alatt ledolgozott heti óráink átlaga kevesebb, mint heti 48 óra.
Azonban, nem lehet ugyan így számítani, ha 18 évnél fiatalabbak vagyunk. Ebben az esetben, egyik héten sem dolgozhatunk 40 óránál többet.

Kivételek

Vannak olyan munkák, amelyeknek eltér a referencia- időszaka:
az orvos gyakornokoknak 26 hét referencia-időszakuk van
az offshore olaj és gáz ágazatnak 52 hetes a referencia-időszakuk
Mi számít munkának?

A munkahét a következőket foglalja magában:
munkajellegű képzés
az utazással eltöltött idő, ha munkaügyi utazáson vagyunk
munka ebédek (pl. üzleti ebéd)
külföldi munkával eltöltött idő
fizetett túlóra
fizetetlen túlóra, amire megkérnek minket
telefonálással töltött idő a munkahelyeden
bármilyen idő, amely a munkaszerződés szerint munkaidőnek tekinthető
utazás az otthon és a munkahely között a munkanap kezdetétől a végéig (ha nem egy fix helyen dolgozunk)
Mi az, ami nem számít munkának?

A munkahét nem tartalmazza a következőket:
telefonálással töltött idő a munkahelyünkön kívül
szünetek, amikor nem végzünk munkát (pl. ebédszünet)
a normális munkaidőn kívüli utazással töltött idő
fizetetlen túlóra, amit önkéntességből végzünk (pl. tovább benn maradunk, hogy befejezzünk egy munkát)
fizetett vagy fizetetlen szabadság
munkahelyre is munkahelyről való utazás
Ha több munkahelyünk van…

Ha több munkahelyünk van, akkor többet is kell dolgoznunk heti 48 óránál átlagosan. Ha többet dolgozunk az átlagos heti 48 óránál, akkor aláírhatunk egy kilépési megállapodást (opt-out agreement), vagy csökkenthetjük az óráinkat, hogy azok megfeleljenek a 48 órás limitnek.

Hogyan léphetünk ki a heti max. 48 munkaórát engedélyező szabályozásból?

Dönthetünk úgy, hogy többet dolgozunk heti 48 óránál átlagosan, ha már elmúltunk 18. Ezt kilépésnek, angolul opting out-nak nevezik.

Az munkáltatónk is megkérhet, hogy lépjünk ki (ha mondjuk, nem akar nekünk többet fizetni), de nem kötelezhet minket rá, nem bánhat velünk igazságtalanul és nem rúghat ki, ha mi visszautasítjuk az ajánlatát.

Ha a kilépésnél döntünk, akkor megtehetjük azt egy bizonyos időszakra, vagy meg nem határozott időre. Önként, és írásban kell benyújtanunk a kilépésünkről szóló megállapodást.

Kik nem léphetnek ki a 48 munkaórát engedélyező szabályozásból?

Nem léphetünk ki a szabályozásból, azok, akiknek a következő a munkájuk az alábbiak közül:
repülőgép személyzeti tag
hajón dolgozó
közúti szállítási ágazatban dolgozó (pl. kézbesítő). Itt kivételt képeznek a 3.5 tonnánál nehezebb járművek vezetői
azok a vezetők, vagy járműben utazók, akikre, akik EU-s szábályok vonatkoznak a vezetők munkaidejét illetően (pl. autóbbusz vezetők)
biztonsági őrök olyan járműveken, amelyek nagy értékű árut szállítanak.
Hogyan vonjunk vissza a kilépési megállapodást (opt-out agreement)?

Bármikor törölhetjük a kilépési megállapodásunkat, ha akarjuk — még akkor is, ha az a munkaszerződésünk része. Ebben az esetben, adnunk kell a munkáltatónknak 7 napot. Ha írott felmondási megállapodást nyújtunk át, akkor ennél több időt is adnunk kell (max. 3 hónapot.) Fontos, hogy tudjuk: a munkáltatónk nem kötelezhet minket arra, hogy töröljük a kilépési megállapodást.

Na akkor most mi az igaz ? Amit te írsz vagy amit az angol munkatörvénykönyv jogszerűen elfogad !
Birkuci ! Nekem ne kamuzz !

kunzoo 2018.12.06. 11:20:08

@törppicur:
Ha a munkaidőkeret hossza nő, akkor nő az elszámolási időszak. Az sem biztos hogy az adott évi túlórából pénzt látsz, mert lecsúsztatják a következő évben. Éves keretben már dolgoztam, ott a nyári túlmunkát télen csúsztuk le. Ha mégis marad plusz óra, az a keretidő végén lesz elszámolva. Jó is lehet akár, de nem nagy élmény nyári szompatokat meg péntek estéket lecsúszni egy novemberi szerdai napon. Nap nap, de a minősége más.

Buchhalter 2018.12.06. 11:20:12

@nu pagagyí: mit is akarhat egy egyszerű melós. Nem túlóratömeget, hanem azt, hogy 8 óra munkáért fizessék meg rendesen. Ez lenne a lényeg.Én már 3 hónapja keresek normális véget.A mostaninál elvárják a túlórát ,de nem hajlandók kifizetni.Mostanában nem csinálom és már jöttek is figyelmeztetések.Jó pár cégnél voltam ,de hasonló a helyzet.Mindenhol közlik,hogy előfordul túlóra(haha) és le lehet csúsztatni(anyád!) 10-ből egy helyen mondták ,hogy elszámolják.Ja és persze többért szeretnék váltani,direkt beírom a bérigényem erre a legtöbb setét igyekszik lealkudni.De azért sírnak,hogy milyen magas mostanában a fluktuáció.

Etniez 2018.12.06. 11:21:28

@törppicur: fentebb idézetem és linkeltem a törvényt.

nu pagagyí 2018.12.06. 11:24:15

@jános515: Látom, tele vagy előítélettel. Egyelőre még nem minden munkaadónak van fideszes erkölcse, bár ahogy nézem, lassan már csak ők rúghatnak labdába. Nekik készül a bármit megengedő Munka Törvénykönyv, hogy ne követelhessenek normális munkakörülményeket a dolgozók. Gyakorlatilag totálisan szabályos lesz a folyamatos, napi tizenkét órás munkaidő.

Az oligarcha kormánynak nem számít az ember (magukon kívül, persze). A kizsákmányolandó áldozatnak nem kell már regenerálódnia, esetleg tanulnia munka mellett. A család meg majd megszokja, ha jut idejük egyáltalán gyerekcsinálásra.

Ja, üzemi tanács! Meg lehet buherálni a választás szabályait. Ahogy minden autonómiát sikerült megfojtani, ez csak egy ujjgyakorlat lesz.

Etniez 2018.12.06. 11:24:31

@jános515: NHS-ben dolgozom, 37 óra a szerződésem, de átlag 52-t dolgozom. Előző hónapban 262 órát dolgoztam. Önkéntesen. Pótlékkal. Havi elszámolásban. Fontért. Nagyon nem ugyanaz, mint Magyarország.

Etniez 2018.12.06. 11:26:27

@nu pagagyí: üzemi tanács bármikor megvesztegethető. Egyszer megválasztod őket és maradnak, nincs visszaút. Cégvezető kioszt nekik egy kis pénzt és bármit aláírnak. Láttam már ilyet ott, ahol Magyarországon dolgoztam.

jános515 2018.12.06. 11:26:49

@balcán maxval bircaman: Hogy ne gyere nekem a szabadságokkal és a pihenőnapokkal, ime itt a jogszabály, szintén az angoloktól.

Minden alkalmazott számára fontos, hogy tudja, mikor és mennyi szabadságot vehet ki, hiszen ez jár és mindenkinek kell a pihenés.

calendar-pages
Fizetett Szabadság

Minden munkavállaló évente 5.6 hétnyi fizetett szabadságra jogosult, akár a munkáltató által adott kötelező kiadott ünnepnapokat is beleértve. Ezt a jogosultságot, egyéni vállalkozók nem élvezhetik.

Az emberek többsége heti 5 munkanapot dolgozik, erre évente 28 nap szabadnap jár. Ha visszaosztjuk a 28-at 5-el, akkor kapjuk meg az 5.6 hetet (hétvége nem beleértendő). A részmunkaidőben dolgozóknak is jár az 5,6 hétre járó fizetett szabadság, viszont az ő esetükben a kapott összeg alacsonyabb, mint a teljes munkaidőben dolgozóké. Ez azt jelenti, ha például valaki 3 napot dolgozik egy héten, akkor ezt a 3-at megszorozzuk az 5.6-tal, az eredmény 16.8 nap. Ez a fizetett szabadnapok száma. Ilyen esetben maximum 28 nap az éves fizetett szabadság. A rendhagyó munkaidőre járó fizetett szabadnapok számát, más módon számoljuk ki. Aki szeretné, ezt megtehet itt.

Természetesen ezek a számok is korlátozva vannak. Bármennyi napot is dolgozunk egy héten, a maximális fizetett napok száma nem haladhatja meg a 28-at. Tehát hiába dolgozunk egy héten hat napot, akkor is évente maximum, csak 28 nap jár és sajnos NEM a 6×5.6, azaz 33,6 nap. Az ünnepnapok kivételt képezhetnek a 28 napon felül, ám ha a munkáltató úgy dönt, beleszámíthatja azokat is.

A munkavállaló az alábbi dolgokra jogosult a szabadságok kapcsán:
szabadságért járó fizetés megkapása
szülési szabadság, örökbe fogadási szabadság, és betegszabadság ideje alatt is gyűlnek a felhasználható szabadnapok
fizetett szabadság kivétele betegszabadsággal egy időben
A szabadság ideje alatti fizetésre mindenki jogosult. Ennek mértéke függ a heti munkaórák számától és az órabértől és egyaránt vonatkozik teljes munkaidőben, részmunkaidőben vagy alkalmi munkavállalóként dolgozókra.

Szabadság ideje alatt járó fizetés számítási módja
Rögzített óraszám és fix fizetés – egy hétnyi szabadságért járó fizetés megegyezik az egy hét alatt ledolgozott órákért járó összeggel, vagy a fix bér egy hétre leosztott részével.
Különböző műszakokban, rögzített óraszámban dolgozók – a heti szabadságért járó fizetés megegyezik az előző 12 hétben ledolgozott heti átlagos óraszámért járó bérrel.
Változó óraszámban dolgozók – a heti szabadságért járó fizetés megegyezik az előző 12 hétben (amikor kapott fizetést) dolgozott átlagos heti óraszámért járó bérrel.
Az alkalmazott órabérébe nem lehet beépíteni a fizetett szabadságért járó összeget. Azt az összeget akkor kell kifizetni az alkalmazottnak, amikor szabadságra megy. Ha valakinek az előbb említett „rolled up pay” van a fizetésébe beépítve, újra kell tárgyalnia a szerződését az adott céggel.

Az, hogy az adott év, amire a dolgozó a szabadnapjai kapja, mettől meddig tart, munkáltatótól függ. Kezdődhet az első munkanapjától, és akkor a következő év ugyanazon napjáig van lehetősége kivenni a megadott mennyiségű szabadságot, vagy kezdődhet egy fix napon, és akkor az évből hátralévő idővel arányosan kap az illető szabadnapokat.

Alapvetően, akinek 28 nap szabadsága van egy évben, az maximum 8 napot vihet át a következő évre, de a szerződésben az átvihető napok számának mindig szerepelnie kell.

Szabadság napjainak lefoglalása
Az igényelt szabadnapok pontos idejét legalább kétszer annyi idővel hamarabb jelezni kell a munkáltatónak, mint amennyi napot ki akarunk venni.

Adott esetben, ha előre szól, a munkáltató kötelezheti az alkalmazottakat szabadnap kivételére vagy kivételének megtiltására konkrét esetekben, például ünnepnapok, vagy az év bizonyos nagyon „busy” időszakai.

Munkaviszony megszűnése és szabadság
A dolgozó a felmondási ideje alatt jogosult kivenni a megmaradt szabadnapjait. Amennyiben ezt nem teszi meg, a munkáltatónak kötelessége kifizetni a fel nem használt szabadnapokért járó összeget.

Na ez a valóság és nem a kósamama disznószaros gumicsizmájú segg hülye hazudós fiacskájának és a feketén foglalkoztató , "szabadkasszás "zöldséges elme roggyant baromsága . Valahogyan ebből is lehetne és illene is tanulni .

Látens Inszinuáció 2018.12.06. 11:27:33

@Thunder_th:

Nem lesznek kifizetve.
Ugyanis a törvény lehetővé teszi, hogy - és ez főleg az autógyártóknak kedvező - hogy az első két évben széthajtott - azaz plusz 800 órát ledolgozó - munkást a harmadik évben, az úgynevezett nagy karbantartó leállás idejére hazaküldje és erre az időre fogja elszámolni az előző két év 800 óráját.

Ebből világosan látszik, hogy - bár törvényes lesz a dolog -, de mekkorát fog szívni az a dolgozó, aki ebben a cipőben fog járni.

Először is két évig gürcölt, családot, asszonyt és haverokat mellőzve, remélve, hogy a harmadik évben talicskával viszi haza a túlórapénzt, ám azzal fog szembesülni, hogy egyetlen buznyákot sem fog kapni, e helyett majd otthon lógathatja a lábát.

Ezt az első három évben megteheti - és meg is fogja tenni az összes ilyen cég, ám aztán gondban lesznek, mert ezután - remélhetőleg - az összes munkás otthagyja a faszba az ilyen céget. Természetesen a fityisz homo bircus kivételével.
Mert az gondolkodás nélkül még a szart is kinyalja gazdi seggéből, ha parancsba kapja.

És hogy demonstráljam ezen állításomat, itt egy hivatalos(!) idézet:

"Hazánkban kb. 2,2-2,4 millió választókorú embernek van nyolc általános, vagy alacsonyabb iskolai végzettsége. Közülük kb. 400.000 fő, aki nem fejezte be a nyolc általánost. Több mint a felük 75 évnél idősebb. (Hiszen abban a korban, amikor ők voltak iskolakorúak, más volt a közoktatáshoz való hozzáférés.)"

Az átfedéseket kiszűrve is világosan látszik, hogy az a 2,2 millió agyhalott faszkalap - pl: rallus, Cycmen, Fuck(1-25-ig), Hair Beauty Salon(vagy mi a tököm), paraszthajszál (már a neve is gáz bakker), és bocs a többi kihagyott IQ-bajnoknak! - nem fogja fel ésszel, hogy ez a tetű csúti patkány és bandája milyen mélyen fogja seggbe kúrni őket.
Persze az is lehet, hogy még be is dőlnének hozzá...

kunzoo 2018.12.06. 11:29:21

@Buchhalter:
Az is szomorú amikor izmozni kell azért hogy elfogadják: a szabadságot márpedig kiveszem.

ami szabad 2018.12.06. 11:46:29

@balcán maxval bircaman: Vagyis győznek a szakszervezetek. Mekkora qva nagy kudarc az az ellenzéknek! :) Birka- birka néha szoktál azért gondolkodni is, de mára már sokat gyérül, hisz minden szart el kell adnod! Próbáltál már olyat is eladni, amiben hiszel? Ezt hívják sales-nek, és egy halom cégnél van felvétel, szerintem, ha megy, jobban is keresel, próbáld ki!

mindbender2 2018.12.06. 11:47:15

@Zoltan Hazafi: 2020 nyarától kezdj majd el izgulni.

Kicknick 2018.12.06. 11:47:46

Szarom le a törvényt, ez megint csak az újságíróknak új, aki melózik rendesen az idáig is ennyit dolgozott, csak nem túlórában számolták, hanem ilyen-olyan himihumiban.
Szóval hangoskodjatok csak, aki nem akar dolgozni az idáig se a többi meg leszarja.

VT Man 2018.12.06. 11:48:41

Index - napi.hu - cikk:
www.napi.hu/magyar_vallalatok/tulora-rabszolgatorveny-munka-munkahely-gyaripar-munkaidokeret-fluktuacio.674436.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

"Vezető szinten, az íróasztal mellől egy mutatós gazdasági, pénzügyi döntésnek tűnik az az elképzelés, hogy ha nincs munkaerő, akkor teremtünk munkaidőt, csakhogy jelen esetben ez éppen arra nem kínál megoldást, ami a valódi probléma. Ennek ellenére ezt rengeteg helyen véghez vihetik majd. A HR Evolution ügyvezetője szerint nagyon sok munkaügyi vezető nekilát a bevezetésnek, majd azt kommunikálja, hogy szigorítják a munkaidő-szabályokat.

Ez rövid távon ugyan pozitív eredményeket hozhat, de fél-egy éven belül súlyosan visszaüthet, mert a cég nem fogja tudni megtartani az embereket. Így aztán hirtelen kényszerintézkedések jöhetnek, az adott társaság kénytelen lesz a kollektív szerződésben enyhíteni a szabályokon és különféle kompenzációs elemeket beépíteni a rendszerbe."

"A gyártóipar ma már országszerte fogytán van a fizikai munkára betanított munkaerőből: a cégek 88 százaléka dolgozóhiánnyal küzd, de még mindig folyamatosan érkeznek az országba újabb és újabb projektek, gyárberuházások.

Eközben akad olyan néhány, ezer főt foglalkoztató termelővállalat, ahol az elvándorlás mértéke 50 százalék felett van: ez azt jelenti, hogy 1-2 ezer fős létszámok cserélődnek le évente."

balcán maxval bircaman · http://bircahang.org 2018.12.06. 12:03:53

@ami szabad:

@ami szabad:

Mi a gond, ha győz egy szakszervezet nem-ballib célok mentén?

konrada 2018.12.06. 12:05:35

A 3 éves keret tényleg hülyeség, remélem kiveszik belőle.

Etniez 2018.12.06. 12:16:40

@balcán maxval bircaman: nem tudom, hogy Angliában mi szokás, de itt Londonban mindenhol havi volt az elszámolás, ahol dolgoztam idáig :) De a 4 hónap sem 3 év...

Etniez 2018.12.06. 12:18:38

@konrada: azt a Debrecenben gyárat építő BMW kérte a debreceni Kósától, tehát marad.
Ha nem mentek ki elegen tüntetni, ezek a faszkalapok meg is szavazzák olyan gyorsan, hogy felfogni nem lesz időd.

konrada 2018.12.06. 12:22:06

...mondjuk én nem is fogok lemenni Debrecenbe szalagmelósnak...
...de ettől még hülyeség...

Etniez 2018.12.06. 12:29:00

@konrada: a törvény sajnos nem debreceni lesz, hanem országos.

konrada 2018.12.06. 12:36:32

...lehet.
...de nem nekem szóló.
(Tudom, önző állaspont.
...de reménykedjünk abban, hogy az így érintett cégek dolgozói tudnak olyan kollektívet összerakatni, hogy azoknál ne menjen át - mert egyébként világgá mennek onnan - ahol meg annyit fizetnek, hogy nem akarnak világgá menni - ott legyen értelme maradniuk.)

balcán maxval bircaman · http://bircahang.org 2018.12.06. 12:40:46

@Etniez:

Mo-on is a havi elszámolás az általános.

A 3-éves elszámolás nyilván hülyeség.

törppicur 2018.12.06. 12:41:25

@Etniez: koszi, en is ezt a tervezetet olvastam
Azt tovabbra sem latom, hogy a kifizetes 3 ev alatt történik meg, a munkaidökeret 3 évesseget viszont igen
A problémat en inkabb a szabadsagok es csuszasok kiadásnál látom

LebensraumamOsten 2018.12.06. 12:44:54

@Minden ballib bérretteg: Öles léptekkel közeleg az idő amikor szíjat hasítanak a hátatokból piszkos illibbant hazaáruló banda!
Megalakulnak a forradalmi munkástanácsok, köztulajdonba veszik a vállalatokat 10 fő felett és államosítják a földterületeket valamint a 10 millió feletti értékű lakóingatlanokat.
Az államigazgatás tagjai el lesznek távolítva.
A hatalmat a munkásosztály fogja átvenni.
Ehhez mit szólsz féreg? Fostok mi?

vanRob 2018.12.06. 12:44:59

@balcán maxval bircaman: "A manyupot éppenhogy visszavette Orbán a manyup-cápáktól." Te ennyire hülye vagy???? Komolyan, tegnap azt hittem, képes vagy önálló értelmes gondolkodásra, de hát nem. Annyira visszavette, hogy vett is belőle a piaci ár kétszereséért MOL részvényt (=eltőzsdézte), meg beleöntött 1700-1800 milliárdot az államadósság elleni harc feneketlen kútjába. Aztaaaa, tényleg, de kúrvára visszavette.
Én, több millió hozzám hasonlóhoz inkább úgy fogalmaznék, hogy ELLOPTA.
Azt mond meg még kedves birka, hogy akkor hol is van az a pénz? Mert a szoláriumlédi által beígért egyéni számlákon, ott bezony nincs...

törppicur 2018.12.06. 12:45:00

@Látens Inszinuáció: 4
Az agyhalottazas helyett gondolkodhatnál is
800 ora az 100 munkanap, ami 20 het, vagyis 5 hónap
Melyik az a munkaadó, amelyik enni idöre bezár?

LebensraumamOsten 2018.12.06. 12:46:00

@Kicknick: Akkor tedd meg már a szívességet, hogy felkötöd magad és ígérem, mi is leszarunk téged amikor már himbálózol.

Etniez 2018.12.06. 12:48:32

@törppicur: az elszámolás a szó, amit keresel

neko1967 2018.12.06. 12:48:55

m.hvg.hu/kkv/20130807_800_millios_osztalekot_fizetett_maganak_F

Ez egy 2013-s cikk. A pénztáros lőrincz "nevetséges" 800 milliós osztalékot vett ki. A 225 alkalmazotjának a bérköltsége összesen 157 millió forint volt, vagyis egy munkavállalóra 697.000 Ft/év, 58.148 Ft/hónap bérköltség jutott.
2012-ben a szakképzettséget nem igénylő munkakörökben a minimálbér 93.000 Ft/hónap, a legalább középfokú végzettséget kívánó munkakörökben 108.000 Ft/hónap volt. Ha figyelembe vesszük, hogy a vezető beosztású dolgozói az átlagtól több bért kaptak, akkor voltak olyanok, akik kevesebbet, akár a minimálbér felét sem! Hogyan lehetséges, hogy egyetlen hivatal/hatóság sem lépett a nyakára? (Költői kérdés volt!) A szemétláda megtehette volna, hogy az éves bérköltséget odadja karácsonyi jutalomként, és akkor is maradt volna több mint félmilliárdja! De persze - mint tudjuk - ez a csuti vajda pénze!

Erre böfögjetek valamit, fidesspatkányok!

balcán maxval bircaman · http://bircahang.org 2018.12.06. 12:51:23

@vanRob:

A lopott pénz visszavétele nem lopás. Valahogy vissza kellett venni a manyup-cápák karmaiból a nép nyugdíjadóját.

Etniez 2018.12.06. 12:51:27

@vanRob: és most akarják bevezetni a leendő nyugdíjasoknak szóló államkötvényt, ami lényegében ugyanaz, amiért az mnypt kritizálták a fidesztrollok (kötvényt vettek az mnypk, az erre eső kamatokat meg hitelből fizette az állam). Most ugyanezt reboolotják :D

Etniez 2018.12.06. 12:54:36

@törppicur: felét lecsúsztatják, felét kifizetik. Sehogy nem jársz jól.

vanRob 2018.12.06. 13:02:02

@balcán maxval bircaman: Lopott pénz.... Hát. Bazdmeg. Megteremtik a törvényi feltételeit az Önkéntes Magánynudgíjpénztáraknak, az öngoskodás egyik fontos alappillérének. Majd amikor már jó sok pénz van benne, egyszerűen elveszik.
Ha bekerült volna a nyugellátás rendszerébe, akkor kevesebb durcával, de lenyelem a békát. De nem. Orbánnak kúrvára be kellett mutatnia, hogy ő, és csakis ő az aki képes az államadósság elleni harcot megnyerni. Persze nem jött be, mert a fenenagy büszkeségében (önfejűségében) még arra sem figyelt, amit a saját pártjából mondtakl neki.
Szóval ellopott 3000 milliárdnyi vagyon, aminek egy részét eltőzsdézte, egy részét kidobta az ablakon, a maradékból meg elkezdte saját lábára állítani a lányait. Mondjuk kezdve azzal, hogy olyan svájci egyetemre járatta őket, aminek tandíja orbán legálisan bevalott jövedelmének 4-szerese...
Ez egy tolvaj. Lop. Most is miközben mi egymást győzködjük, és ahogy tegnap írtam, az arcodon lévő nedvesség nem puszi, hanem köpet.

balcán maxval bircaman · http://bircahang.org 2018.12.06. 13:06:10

@vanRob:

@vanRob:

S mi a gond az önkéntes manyuppal? Semmi. Ezek ma is léteznek.

Ami vissza lett véve, az a KÖTELEZŐ manyup volt.

Lopás nincs, a pénz visszament oda, ahonnan jött, az állami költségvetésbe.

vanRob 2018.12.06. 13:07:50

@Etniez: Így van. Ebben igazad van. Az érem másik oldalán meg ott van, hogy az államkasszából egyre nagyobb luk a nyugellátás finanszírozása. Nem volt rossz ötlet a MANYUP, sőt. Talán lehetett volna alakítani, finomítani, aktualizálni a feltételeit, de nem. Annyira kellett a 3000 milliárd forint, hogy simán elvették.
Most már talán felfogták, hogy hiba volt kivenni a rendszerből azt a pénzt, és próbálnak valami hasonlót létrehozni. Támogatom. Ha viszont hallgattak volna azokra a szakértőkre, akik legalább 15-20 éve "kárognak" az itthon is divatos beszedő-kiróvó rendszer fentarthatatlanságáról, akkor talán szélesebb rétegek is kijöhettek volna jól a MANYUP megszűntetéséből. De a lényeg nem az volt, hogy a MANYUP tagok érdekei ne sérüljenek, a cél a 3000 milliárd ellopása volt.

benko 2018.12.06. 13:08:28

Ez kell a birka magyarnak had dolgozón másra úgy sem jó

Magentax 2018.12.06. 13:08:44

@Minden ballib bérretteg: Te tiszta hülye vagy. De tudjuk, ez kötelező állapot nálatok.

BiG74 Bodri 2018.12.06. 13:08:49

@vanRob:
Hiába minden szó. Jelenleg ez mind csak gyenge nyöszörgés, melyet egy gyenge szellő is elnyom.

Magentax 2018.12.06. 13:11:19

@balcán maxval bircaman: Hát te már csak tudod, hiszen ugye itt élsz és itt dolgozol, te nyomorult hazaáruló!

balcán maxval bircaman · http://bircahang.org 2018.12.06. 13:15:30

@Magentax:

A tények váétoznak attól függően, hogy az aki nézi őket, az hol él?

Etniez 2018.12.06. 13:22:47

@vanRob: mire ez a rendszer nem viszi, hanem hozza a pénzt minimum 25 év. Az mnyp rendszer élt kb. 15 évet. Most kezdik elölről.
Persze, hogy rossz ötlet volt megszüntetni, Orbán egyik történelmi bűne. Helyrehozhatatlan kárt okozott.

konrada 2018.12.06. 13:42:12

@vanRob:
manyup azért volt hülyeség Magyarországon, mert nem volt meg hozzá a háttere.

Se az az alap, ami a 0 összegű nyugdíjellátásból a személyes megtakarítássá váló rendszert építette ki a manyupos rendszerű országokban. (Ti. addig az idősebb korú népességnek vagy volt saját vagyona, vagy eltartó családja, mert egyébként a munkapad mellől dobozolták be, vagy éhen halt.)

Se az a masszív állami többletbevétel, aminek egy befektetési formája lett volna a TB mellett kiépített manyup. (Ti. egy arab olajállam eldöntheti, hogy a bevételi többletet km-nél magasabb toronyra költi, vagy befetetési számlát nyit életjáradéki alapon a polgárainak.)

Ezek hiányában a következő probléma lépett fel:
A lakosságnak nem volt olyan felesleges jövedelme, melyet befektethetett volna, többek közt azért, mert a nyugdíjrendszerünk társadalombiztosítási alapú, így azt az államnak kellett helyettük befizetni.
(Tudom, népszerű szöveg az, hogy azt az állampolgár fizeti be, de!:
a polgár áttételesen a saját szülei, nagyszülei havi megélhetését fizeti ki, akik szintén ugyanezt tették, így félre tenni nem tudtak. ...tán a manyup pártiak megtehetnék, hogy a nyugdíjkorú rokonaiktól elveszik azt, amit azok kapnak nyugdíj címén, így abból nyugodtan tudnának önyuppozni....)

Az államnak se volt rá pénze, mert ők nem tehetik azt meg, hogy azoknak nem fizet, akik életükön át dolgoztak-fizettek, hogy legyen mit betenni a manyupposok magánszámláira, hisz az állam önmagától is deficites volt.

Így a manyup egy deficites országban igazi pilótajáték volt: 20-30 évig adóból, vagy hitelből kellett volna a TB nyugdíjasokat fizetni, ami átlagban az éves GDP 1,5%-a körül volt. Ennek is köszönhető többek közt, hogy az eladósodottság annyival nőtt a manyup fennállása alatt, hiszen nem volt rá pénz.

...s mi az egészből a legdurvább?: Az, hogy a számok alapján tényleges megtakarítás akkor se lett volna, hiszen az így keletkezett 30-40%-os GDP arányos hitelnövekedésnek a kamata lazán annyi lett volna évente, mint amit megtakarítani lehetett volna a nyugdíjszámlán, révén, hogy a magasabb adósságszinthez magasabb felár is jár.
Azaz a befizető polgár terhei nem hogy kisebbek, de nagyobbak lettek volna az erre szedett adók miatt.

...minderre persze az a válasz: hogy de tudja mennyi pénze lesz öregkorára, míg a TB-s nem.
S ebben félig van igazság: Ami rajta van a számlán, az derülátó szvsz. több mint 50% eséllyel rajta lesz akkor is. (Mert bár sokan hiszik azt, hogy a kapitalizmusban csőd nem létezik, és egy magáncég nem tesz olyant soha, hogy feléli, elcsődöli a befektetet pénzt, ha nincs meg az elvárt hozama, főleg egy olyan cégnél, amelynek évtizedeken keresztül csak bevétele van, és viszonylag hirtelen, egyszerre jelenik meg a bevételhez képest nagyobb tömegű kifizetés.)
De akármilyen pozitív vagyok is, attól még ismerem a történelmet, és tudom, mi volt 30-40 éve, mennyit ért a forint akkor és most.
...s messze nem vagyok biztos, ha az akkori nominál befizetésem alapján kapnék ma nyugdíjat - még akkor is, ha az adott időszak átlagos hozamával növelten is - Őrülnék neki...

...azt már inkább csak halkan kérdem: miből gondolja azt a kedves manyuppos, hogy ha az ország valóban akkora trében lesz addigra, akkor a manyup-ot kezelő cég még prosperálni fog világítótoronyként kilógva, azaz lesz abban bőven pénz, miközben máshol nem?

...s azt miből gondolja, hogy a TB-s nyugdíjas éhen hal majd?
Ennek átgondolására 1 adat: már ma több nyugdíjas van, mit ahányan legtöbben szavaztak 1 pártra a rendszerváltás óta. Azaz gyakorlatilag ők magukban el tudják dönteni, ki kormányozzon. Szerintük lesz olyan párt valaha is, amely ellenük kormányozhat???
Nyugodjatok bele: inkább rólunk, adófizetőkről húznak le még egy bőrt: ezért annak igaza lesz, aki pangást jósol.
...de a pangás időszaka nem jó egy olyan befektetéshez, mely pénzt gyűjtöget...

törppicur 2018.12.06. 13:45:22

@BiG74 Bodri: kösz, én is így értettem.
Jórészt habverés zajlik a törvénytervezet körül
Igazából pontosítás, jogok/kötelezettségek tisztázása, a többféle munkarend meghatározása és a lehetséges túlórakeret megnövelése van egy tervezetben.
Mint a salátatörvényeknél máskor is, itt is sok félreértés, félremagyarázás és csúsztatás van - leginkább ellenzéki oldalról

vanRob 2018.12.06. 13:51:32

@konrada: alapvetően egyetértek az általad leírtakkal. És bármennyire is nem volt meg minden alapja egy fentartható önkéntes MANYUP rendszernek, azért az mégis vérlázító, hogy minden alternatív javaslat, vagy megoldás megpendítése nélkül simán elloptak 3000 milliárdnyi forintot. Ha, ahogy birka mondja, csak visszatették volna az állami rendszerbe, akkor, ahogy írtam, kisebb durcival, de a pógárok nagyobb része belenyugodott volna. De, nem, eltőzsdézték, elmutyizták, meg kiszórták az ablakon. És az a 3000 milliárd eléggé hiányzik a kasszából.
És amivel a legjobban egyetértek, az az utolsó bekezdésed. A fidesz, együtt öregszik a szavazóbázisával. Se nem Fiatal, sem nem Demokrata, sem nem Szövetség. És akármennyire is igyekeznek, nem is Polgári. Inkább egy többé kevésbé olajozottan működő pénzlopó gép.

konrada 2018.12.06. 13:52:32

@vanRob:
piaci ár kétszereséért MOL részvényt (=eltőzsdézte),
A MOL részvényt annak idején 21 500? Ft-os árfolyamon vették, most 25 000 Ft környékén jár.
...szóval nem lett eltőzsdézve.

(Egyébként jobb, ha utána nézel a körülményeknek:
Mesélek neked egy történetet az idióta, üzlethez tök hülye Google vezetőkről:
A Motorola részvényei 2011-ben 18$-ért keringtek. Azok az idióták meg 40-ért vették meg.
Majd cca. 10$-ért eladta 3 év múlva.

Nem csoda, hogy a Google már sehol sincs, ha ennyire idióták az üzlethez...

...ja, vagy mégsem...
Mert nem részvénypiaci játékpapírt, hanem a cég feletti irányítást vették meg, amiből aztán kivehették többségi tulajdonosként a szabadalmakat...

...s hogy jön ez ide válaszként?: A MOL piaci értéke, nyeresége nem volt több akkor sem, viszont a részvények szárnyaltak - jóval magasabban, mint a szelvényvagdosás indokolt volna.
Ennek meg mégis csak lehetett valami oka, akármilyen hülyének is hiszed a tőzsdézőket:
Talán az, hogy az oroszok akkor expanzióban voltak, így szükségük lett volna a Közép-Európában jól bevezetett, EU-s jogosítványokkal rendelkező MOL-ban olyan jogosítványokra, mellyel átvehetik az irányítást, vagy legalábbis megvétózhatnak olyan döntéseket a konkurens cégben, mely a terjeszkedésükben útban áll.
Ehhez volt már akkor 27%-os részvénycsomagjuk, és a piacon olyan 2o-nx% független kisrészvényes csomag, ami felvásárlásával - az akkor várható nemzetközi jogbírósági döntés (Aranyrészvény elkaszálása) után a céljukat elérhették volna.
(Egyébként pont ezért is volt akkor ennyire magas az árfolyama is a papírnak, mert aki értett hozzá, tudta miről van szó.)

...de mivel az állam jól játszott, és pont akkor volt az oroszoknak is egy kisebb megroppanásuk, feladták a tervüket.
A mostani árfolyam meg azt tükrözi, hogy a kisrészvényesek nem lehetnek királycsinálók, így a papírjuk annyit ér, amennyi hozamot hoz...

Homyak 2018.12.06. 13:57:04

@balcán maxval bircaman:

Azt mondod, hogy független vagy, erre most amikor a kormány hozna egy olyan törvényt, mellyel lefekszenek az általad gyűlölt multiknak te továbbra sem csinálsz mást, mint itt ballibezel. Ha annyira elfogulatlan vagy, akkor nem itt kötekednél mindenkivel, hanem elítélnéd ezt az egészet. Ha ennyire nyalsz valamerre, akkor inkább ne védd a védhetetlent is.

konrada 2018.12.06. 14:03:38

...ja, egyébként tudom, hogy ezek nem ide tartoznak, de néha előkerülnek a legendáriumok, így ilyenkor bemásolom az elmentett hozzászólásokat, hogy tovább léphessünk.

Mint jeleztem, a 3 éves keret szerintem is hülyeség.
Most tudtommal éves a felső határ, de kevés helyen használják azt is, a dolgozók túlnyomó többségét havi keretben dolgoztatják, kevés helyen esetleg 3-4 havi időkerettel.
...s valóban, tapasztaltam már én is olyant, hogy volt, aki dolgozni akart, de kifogyott a túlórakerete, és olyant kellett bekönyörögni, aki meg nem akart, így azért olyan ördögtől elrugaszkodottnak nem tartom, a 400 órás éves keretet.
(S tán jó lesz még a fehérítésre is, mert kisvállakozásoknál sok esetben azért nem könyvelték be, mert elfogyott a keret, így zsebből toldották ki akkor is, ha egyébként törvénykövető akart lenni a főnök, mert azért egy boltot nem lehet bezárni azért, mert bár van ember, aki dolgozna, van vevő, aki megvenné, de nincs keret és nincs +ember, aki pótolna...)

balcán maxval bircaman · http://bircahang.org 2018.12.06. 14:29:57

@Homyak:

Mint sokszor elmondtam, nem fideszes vagyok, hanem ballibellenes. A Fideszt csak a kisebbik rossznak tekintem. Az én narratíván sokkal radikálisabb, mint a Fideszé.

Magam is tudnék sorolni hibás fideszes intézkedéseket, de amíg a ballibek az ellenfél, nincs ok a ballibeket támogatni értelmetlen kritikával.

Pl. sokszor elmondtam:
- a nemzeti tőke építése veszélyes lépés, nem biztosítható a sikere, ráadásul rossz szférában zajlik,
- túlméretezett támadások emberek ellen, pl. Iványi, Göncz hülyeség,
- a baloldal és a liberalizmus abszurd összemosása kontraproduktív,
- a metoo ügy felhasználása politikai ellenfelek ellen mély butaság volt,
- hibás lépés a német nagytőke simogatása.

Nyilván ezek egy része lehet csak taktika, ezt elismerem, pl, az utolsó.1

De pl. most is mondhatok valami újat: hibás a románellenes szöveg dec. 1. kapcsán.

Sir Bates dö Hól 2018.12.06. 14:34:06

@paraszthajszal: "
Szerinted az üzemi tanácsot ki választja?

Ha az üzemi tanács belemegy olyasmibe, ami a munkavállalók többsének egyértelműen ellenére van, az kinek a felelőssége?"

te ismered, hogy miként működik a német modell? hogy miért jelentéktelenedik el az sdp? hogy kiről nevezték el a hartz-szisztémát? a független szakszervezetiség hiányzik moon (meg még sok más helyen is)...

balcán maxval bircaman · http://bircahang.org 2018.12.06. 14:39:26

@Homyak:

Független = pártfüggetlen, de nem eszmefüggetlen.

Elutasítom mind a 3 modern eszmét (nacionalizmus, liberalizmus, szocializmus), de nem azonos mértékben.

Olyan politikus, akivel teljesen egyetértek nem létezik. A fideszes holdudvarból a hozzám legközelebb álló ember Bogár László, de még ott se mondhatom, hogy mindenben ugyanazt vallom. A halott politikusok közül talán Csurka volt a legközelebb hozzám, de sajnos megismertem személyesen is, s nagyon csalódtam benne: eleve nem értettem egyet nacionalizmusával sosem, de a személyes megtapasztalás azt is nyilvánvalóvá tette számomra, hogy embergyűlülő ember, s a demagógiát pedagógiai eszközként használja. Miután kiléptem a Fideszből 1995-ben, majdnem beléptem a MIÉP-be 1997-ben, de végül ezen élmény miatt nem tettem meg. 1999-ben pedig teljesen szakítottam a MIÉP-pel, ami persze nem jelenti azt, hogy ne értenék egyet egyes 90-es évekbeli Csurka-gondolatokkal.

Ami biztos: mindig autonóm ember voltam.

vanRob 2018.12.06. 14:40:57

@konrada: MOL részvény árfolyama MA: 3124 forint. Ennyiért kereskednek vele a BÉT-en.
www.portfolio.hu/arfolyam-panel/BET-MOL/mol-reszveny-arfolyam.html

Itt meg kell jegyeznem, hogy 2017 közepén nyolcadolták a részvények jegyzési értékét (ezzel ugye az járt másik oldalról, hogy a részvények száma a nyolcszorosára nőtt), vagyis az akkori nagyjából 24000 forintos részvény hirtelen 3000 forintosra változott.
A MOL részvényeket 22.500 körül vették, amikor 18.000 alatt volt a jegyzés. A vásárlás után még tovább csökkent. Ez a felvásárlási ár a teljes részvénycsomag 21.2 %-ra vonatkozott, ezt vették meg az orosz Szurgutnyeftyegaz-tól.

Viszont gugli barátunk hozott még pár érdekes cikket a felvásárlásról. Például én sem tudtam, hogy a részvényeket a sokat szapult ördög pénzéből, IMF hitelből vásárolta a kormány vissza. Még jó, hogy volt IMF hitel... :)
piacesprofit.hu/klimablog/jo_hogy_volt_imfhitel_visszavasarolta_a_molt_a_kormany/

Sir Bates dö Hól 2018.12.06. 14:55:53

@mojoking77: projektben dolgozni nem nagyon szoktak futószalag mellett, már pedig ez inkább rájuk vonatkozik... egy éven keresztül minden nap 6-kor keltem és 22-kor értem haza, de nem a minimálbérért, de nem is a triplájáért csináltam ezt...

Homyak 2018.12.06. 15:35:43

@balcán maxval bircaman:
"Mint sokszor elmondtam, nem fideszes vagyok, hanem ballibellenes. A Fideszt csak a kisebbik rossznak tekintem. Az én narratíván sokkal radikálisabb, mint a Fideszé."

Tudom, már kifejtetted, hogy megint kádári szocializmust szeretnél...
Csak a baj ott kezdődik, hogy te mindegyik pártot ballibezel a jobbiktól a dk-n keresztül az lmp-ig...

balcán maxval bircaman · http://bircahang.org 2018.12.06. 15:40:08

@Homyak:

Nem mondtam soha hogy a Jobbik vagy az LMP ballib.

Látens Inszinuáció 2018.12.06. 16:11:45

@törppicur:

Pedig te is az vagy, agyhalott.
Ugyanis magyarázod a gazdi bizonyítványát, hlott te vagy nem vagy érintett - talán NER-kompatibilis "titkárnőcske" vagy valamelyik minisztériumban , vagy egyszerűen csak debíl vagy.

Anno, az Egyesült Izzóban dolgoztam. Nyaranta 3-4 hónapos leállások voltak!

Arról nem is beszélve, hogy az autógyártók azok, akik először éreznek meg minden válságot, mert a nyugati polgár nem 2-3 évente, hanem csak 5-6 évente cseréli az autóját.

Örülök, hogy segíthettem, bár szerintem a helyzet nálad is reménytelen...

törppicur 2018.12.06. 16:34:49

@Látens Inszinuáció: nem szeretnék a minősítéseddel foglalkozni, vannak tőled elvetemültebbek is. Te is előítéletes és tévedhetetlen vagy, a te problémád.
Az Izzó 3-4 hónapos leállása legfeljebb legenda. Még rendszerváltás előtt sem volt elképzelhető a 3-4 hónapos termeléskiesés. Ma, ráadásul azoknál a cégeknél, amelyekre ez a törvény leginkább vonatkozik, megbocsáthatatlan lenne, sem a tőzsde, sem a tulaj nem tolerálná.
Ha meg feltételezzük, hogy neked van igazad, akkor az 5 hónap köldöknézés programozva lesz, közben 2 kézzel felépítkezhetsz a CSOK-ból, a megelőző 2 évben úgyis megszoktad, hogy sokat dolgozol

Homyak 2018.12.06. 16:35:12

@balcán maxval bircaman:

"Nem mondtam soha hogy a Jobbik vagy az LMP ballib. "

Dehogynem, hányszor írtad ezt már.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.06. 16:39:10

@balcán maxval bircaman:

azért nem, mert úgy becsültem, hogy Orbán azokkal, akik maradnak, még jobban kitol.

de egyébként ez nem lényeges kérdés. a lényeges kérdés, hogy ilyen szarságot az MSZP-SZDSZ nem csinált. ez az egész helyzet és ellopás egy geci szarság volt. és tök függetlenül attól, hogy ki maradt, ki nem, és miért.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.06. 16:40:47

@balcán maxval bircaman: eddig nem lehetett egy cégnek 3 éves törvény szerinti túlóraadóssága.

ezt bárki felfogja 80-as IQ felett, neked meg kell kérdezni, mert egy ididióta vagy. ezért vagy Fideszes.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.06. 16:42:48

@balcán maxval bircaman: az MSZP-SZDSZ idején nem volt olyan dilemmám, hogy kilépjek vagy maradjak, mert az MSZP-SZDSZ nem állított a falhoz. ilyen geciséget csak Orbán csinált, ez rossz. ez a nagyobbik rossz. ez kurvára a nagyobbik rossz, ezt csak az olyan idióták nem fogják fel, mint te. mert te elmebeteg vagy, nem érted a világot, autista vagy, ezért vagy Fideszes.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.06. 16:44:31

@balcán maxval bircaman: az EU fejlettebb részén kurvára erősebbek a munkáltatók jogai, mert nem olyan nyámnyilák, mint a magyarok, és mert a kormány nem olyan geci diktátor, mint a fidesz. nincs ilyen, hogy 400 óra túlóra, ha az üzemi tanács beleegyezik. Franciaországban felgyújtanák Párizst, Németországban meg eszébe se jut ilyen a kormánynak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.06. 16:46:07

@Fikalnyik Eugén: nem, maxval egy autista őrült, a hülyeségeiben örült "rendszer" van. nem random hülyeség. de nagyon elmebeteg hülyeség, ebben egyetértünk.

balcán maxval bircaman · http://bircahang.org 2018.12.06. 16:47:11

@math0:

Mint mondtam, a 3 éves elszámolás jhülyeség, ezt tisztázni kell.

paraszthajszal 2018.12.06. 17:24:53

@math0: „és akkor miért van GDP PPP és GDP constant prices, és miért adnak más eredményt, te idióta faszbarom?!”

Én olyat egy szóval nem állítottam, hogy a statisztikai szervezetek, hivatalok által publikált különböző indikátorok között ne lenne különbség, azaz ne számítana, hogy valahol a vásárlóerő-paritáson számolt vagy a PPP-korrekció nélküli GDP-t mutatják ki; még csak azt sem állítottam, hogy ne lehetne egynél többfajta módon deflálni, ne létezne pl. Paasche- és Laspeyres-volumenindex, ami nem ugyanaz az érték.

Én csak annyit állítottam, de azt határozottan, hogy a korábbi hozzászólásodban szereplő javasolt korrekciós mechanizmus és kritika („ha a GDP növekedésből levonod az inflációt, akkor kiderül, hogy a jó édes kurva anyád se fejlődött. az nem fejlődés, hogy drágábban veszed a dolgokat, ezért forintban olyan, mintha nagyobb lenne az értéke.”) a KSH által kiadott volumenindexre vonatkoztatva szakmai nonszensz, amit bárki megérthet, aki megnézi a volumenindex általam behivatkozott OECD-meghatározását ( stats.oecd.org/glossary/detail.asp?ID=2875 ), de mivel neked ez túl meredek volt, ezért idézek egy egyszerűbb definíciót is: „A volume index describes volume change. It is obtained when price change is removed from a value index by means of a price index (deflation), in other words a value index is divided by price index and the obtained quotient is multiplied by one hundred” (azaz: volumenindex = értékindex / árindex; ahol az értékindex lehet pl. a tárgyévi nominális GDP elosztva a bázisévivel).

paraszthajszal 2018.12.06. 17:32:56

@Etniez: „Dolgozz te 400 óra túlmunkát.
Ha az üzemi tanács elfogadja, akkor az összes ott dolgozóra érvényes lesz, 30% megtud szivatni 70%-ot.
Kérdezzek meg egyesével a dolgozókat, akarnak-e rabszolgák lenni.”

Ez azért nem működne, mert ha specializált a munkafolyamat, pl. egy szalag mellett mkndenki egy adott munkafázist végez, akkor a túlórázni nem kívánó munkatárs szűk keresztmetszet lesz. Ha az a munkatárs, akinek a végén a csavarokat kéne meghúznia, nem áll ott, akkor szart se ér az egész.

Ilyenkor a megoldás nyilván nem az, hogy a cég és a túlmunkától nem ódzkodó többség egy ember miatt szívjon, hanem ő keressen magának más munkahelyet, ahol nem írnak elő túlmunkát. Arról értelemszerűen nincs szó a törvényben, hogy a 400 órát minden cégnél kötelező lenne előírni, ahogy eddig a 250 órát sem kellett. Ideális esetben ez a munkavállaló találjon magának olyan céget, ami jobban megfelel a saját elváràsainak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.06. 18:18:03

@paraszthajszal: ami kiderült, hogy a KSH indexe a nonszensz, mert a többi mérőszám nem mutat ekkora fejlődést, azaz a LSH indexében még sok infláció van benne. ennyikeh.