B1 blogcsalád



Ön felkészült már a globális természeti összeomlásra? És a gyerekét hogyan készíti fel?

2018. november 26. - Mr Flynn Rider

Élőben közvetíti a média, ahogy elpusztítjuk a saját élőhelyünket. De nem lenne egyszerűbb változtatni, mint az egész bolygó kihalását (beleértve az emberiséget is) kockáztatjuk?klimakatasztrofa.jpg

Mindennapos dolog, hogy valaki beszáll a harminc éves dízelébe és végigpöfög vele a dugóban, Budapesten. Mindennapos, hogy szemetet, műanyagot, avart, leveleket égetnek vidéken. Ezzel a mindennapos kis rutinnal hatalmas mennyiségű szén-dioxidot, szén-monoxidot és egyéb mérgező gázokat lökünk abba a levegőbe, amit aztán belélegzünk. De nem csak az a baj, hogy a mérgező gázokat belélegezzük: a BBC legutóbbi híre szerint (nem jelent meg a magyar médiában)

mára annyi CO2 és más üvegházhatású gáz van a légkörben, amennyi 3-5 millió évvel ezelőtt volt. Ekkor volt az utolsó nagy kipusztulási hullám a Földön.

Az emberiségnek egyetlen élőhelye van, ez a Föld. A Földön korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre nyersanyag, amit a gazdaság felhasznál arra, hogy termékeket gyártson, az emberek pedig felhasználják, elfogyasszák ezeket a termékeket. A gyártási folyamat során, illetve a végtermék felhasználása után rengeteg szemét keletkezik és energia megy veszendőbe. (Minden évben új telefont kell gyártani és újat kell venni, de miért? Hogy pörgessük a gazdaságot. Teljesen felesleges lenne még egy huszonhat kamerás mobilt venni, egyszerűen nincs rá szükség. De megvesszük, mert az előző tönkrement, vagy mert úgy érezzük, hogy kell. De tényleg kell?) A szemét mennyisége már akkora, hogy kontinensnyi méretekben úszik az óceánon. A legutóbb Indonéziában egy partra sodródott bálna hasában hat kiló műanyagot találtak (itt a BBC híre, magyarul alig jelent meg).

Mindez csak egy része az ember környezetpuszító tevékenységének. Az egész modern kapitalista rendszer, amit felépítettünk mi emberek, azon alapul, hogy minél többet fogyasszunk – azaz használjuk fel a saját bolygónk erőforrásait. Nem lehet eleget hangsúlyozni:

ez a mi bolygónk, ez a mi élőhelyünk. Nincsen másik.

Olyan, mintha a madarak a saját fészküket megennék és a saját fiókáikat hagynák kipotyogni a fészekből.

Ha figyelünk, az egészet nyomon követhetjük a médián keresztül:

  • a kaliforniai tűzvészek,
  • a szélsőséges időjárás (20 fok október végén),
  • a kipusztuló állatfajok, vagyis a környezeti katasztrófák és
  • az egyre több ember,
  • az egyre többet nyilatkozó riadt tudósok és mindennapossá váltak a címlapokon.

Élőben közvetítik az emberiség kipusztulását. Vagyis: élőben nézzük végig, ahogy kihalunk.

Ugyanis – bár ez igen ritkán jelenik meg a magyar médiában – mostanra nem pár állatfaj van veszélyben, hanem az egész bolygó. Egyes környezetvédő civilek, illetve ezzel foglalkozó tudósok között már nyilvánvaló, hogy pár évünk maradt hátra, hogy változtassunk a kapitalista rendszeren, ami önmagát pusztítja el. A Föld, amit tönkreteszünk, a mi élőhelyünk. Nem csak a szomszéd ország fog elpusztulni, hanem a mienk is; nem csak a másik földrészen omlik össze a természet, hanem a mienken is. Azaz, mindenhol. Ott is, ahol éppen ez a cikk megszületett és ott is, ahol ön ezt elolvassa.

Az ember pedig ennek a természeti rendszernek a része. Nem áll felette semennyivel sem. Ha olyan okosak lennénk, mint azt gondoljuk magunkról, akkor képesek lennénk nem csak ész nélkül elfogyasztani, kirabolni, elpusztítani a saját élőhelyünket, hanem képesek lennénk megvédeni, ápolni, visszaadni neki azt, amit elvettünk tőle. A jelek szerint erre nem vagyunk képesek, hanem egyre nagyobbakat harapunk ki belőle. De előbb-utóbb véget ér.

Mindaz, amit az emberiség most művel, afelé mutat, hogy 100 éven belül elpusztítjuk a saját élőhelyünket és ezzel saját magunkat.

 

Az Inforádiónak nyialtkozó geológus, Juhász Árpád szerint

A változás reménye e témában szintén nagyon csekély, gyakorlatilag a tudományos fantasztikum világába tartozik.

Kerek perec megírja az újság, meghallgathatjuk a rádióban, megnézhetjük a tévében: ki fogunk pusztulni. 

A klímaváltozással nem csak a kávé, a tequila, vagy éppen a sör gyártása kerül veszélybe, hanem annak a 7 milliárd embernek az élete is, akik itt élnek. Az enyém is. Az öné is. Sőt, a családjáé is. A gyerekeié és az unokáké is.

Sokan rádöbbentek már erre a szomorú igazságra. És ahelyett, hogy globális válaszokat adnának erre a globális problémára, elkezdtek konzervet felhalmozni, fegyvereket felhalmozni, bunkert építeni. (Preppers a Youtube-on.) Elkezdték túlélésre kiképezni a családjukat. Még egy mozgalom is indult erre az Egyesült Államokban. A szupergazdagok pedig azon gondolkodnak, hogy hogyan biztosítsák az őket védő emberek hűségét, ha bekövetkezik a globális környezeti összeomlás.

Nekünk Magyarországon még szavunk sincs arra, ami a gyerekeink életében bekövetkezhet. Nemhogy felkészülnénk arra, mi történik majd, ha szaharai meleg lesz nyáron és hónapokig nem esik majd az eső. Az emberek, országok pedig erőszakkal veszik majd el egymástól, ami még megmaradt – az iható vizet és a maradék élelmet.

Az emberiség előtt két út áll: a kipusztulás, ha így folytatjuk, vagy a túlélés nagy nehezen, ha most változtatunk. Az első változtatás talán az lehetne, hogy átállítjuk a gondolkodásunkat: 

A környezetvédelem = embervédelem.

Ha ezt az egyszerű összefüggést belátjuk, beadhatjuk a bontóba a harminc éves dízelt és nem égetünk avart, hanem komposztáljuk. Ha nem veszünk meg minden hülyeséget, minden évben új mobilt, tévét, vagy mosógépet. Ha magunkkal visszük a zacskót a boltba és többször felhasználjuk. Ha nem kérünk szívószálat és nem eszünk műanyag evőeszközzel. És közben nyomást gyakorlunk az ország vezetésére, hogy ne csak a rablással és uszítással foglalkozzon, hanem azzal is, hogy mi lesz a saját gyerekeinkkel – vajon tudnak-e majd tiszta vizet inni? Mert ahogy most működik a világ, annak alapján nem.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2014393894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.11.26. 13:48:07

A természet köszöni, jól van, kiváló állapotban. Összeomlani csak a liberális rend fog, ami jó hír, sőt a természetre is ki fog hatni pozitív módon.

stupidity 2018.11.26. 15:06:55

blog.hu/user/1382665 A te környezeted - ami sejtésem szerint igen kicsike, ahogy több alkatrészed is - bizonyára kiváló állapotban látszik abból a gödörből, ahonnan vaksi tekinteteddel matatsz rajta. Akinek ennél több jutott, messzebbre jutott a szoba falánál, horizontálisan is, meg vertikálisan is, mást lát. Szívesen megmutatom neked egészen közelről a patakot, ami itt folyik a kunyhóm előtt, ihatsz is belőle! Amennyit csak én akarok!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.11.26. 15:52:39

Az egysejtűeket lehetetlen kipusztítani, amíg a Nap fel nem fúvódik akkorára, hogy elérve a Föld pályáját azt bekebelezi. Ha az összes többsejtű életformát kipusztítjuk, más fajok mindenképpen újratermelődnek.

Egyébként nem fog kipusztulni az emberiség, csak nagyon lecsökken majd a populáció. Pár millió év, és megint gazdag élővilág fog kialakulni, amit a akkori emberek megint kipusztíthatnak. S.i.t.

n_dy 2018.11.26. 16:45:56

az emberiség nem a környezeti változások miatt hal ki, hanem előbb a liberálisok ténykedése miatt

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2018.11.26. 18:05:33

A CO2 az nem méreg, hanem az állatok légzésterméke és a növények tápanyaga. Ha tiszta N2-t (nitrogén) lélegeznénk be, abba is belehalnánk igen gyorsan.

Van egy jó hírem a legrosszabb forgatókönyv bekövetkezése mellett. Ne aprózzuk, püsztüljön ki minden állat és növény. A maradék (jobbára egyszerű véglények az archeákig bezárólag) a Föld mai genetikai változatosságának emlékezetből a 95%-át képviselné. És tehát az összes állat és növény csak az 5%-ot. Ha csak az ember püsztül ki, az milliomod - milliomod százalék lenne. :-) Nagy kár nem érné a Földet. :-)

Van azért jó hírem is. Mióta iperedünk szaporodunk e sártekén már annyi környezeti válságot okoztunk hogy számon tartani is nehéz. :-( Felvilágosodáskori flancia vizilófus nemes vadembere megvan? :-) Ember (Homo Sapiens) ősünk úgy az első 5o-1oo ezer évben égetéses vadászatot tartott. Mi is az? Felgyújtották az erdőt - szavannát és ami állat ott volt az megsült és azt megették. :-) Egyszerű? Az. Nagyszerű?

Hát? Ha terv 1 db elifáni volt és lett 25, vagy 25o sülemény? Biza akkor is csak 1-et ettek. :-( A többi sült állat volt a desszert, vagy az sem. :-(

paraszthajszal 2018.11.26. 20:02:29

A Közgazdasági Nobel-emlékdíjas Thomas Schelling a klímaváltozást a következőképpen jellemezte (makrogazdasági, USA- avay Nyugat-központú nézőpontból):
„Climate change would have made a vastly greater difference to the way people lived and earned their living in 1900 than today. Today, little of our [=U.S.] gross domestic product is produced outdoors, and therefore, little is susceptible to climate. Agriculture and forestry are less than 3 percent of total output, and little else is much affected. Even if agricultural productivity declined by a third over the next half-century, the per capita GNP we might have achieved by 2050 we would still achieve in 2051. Considering that agricultural productivity in most parts of the world continues to improve (and that many crops may benefit directly from enhanced photosynthesis due to increased carbon dioxide), it is not at all certain that the net impact on agriculture will be negative or much noticed in the developed world. (…)

Climate changes would have greater impact in underdeveloped countries. Agriculture provides the livelihoods of 30 percent or more of the population in much of the developing world. While there is no strong presumption that the climates prevailing in different regions fifty or a hundred years from now will be less conducive to food production, those people are vulnerable in a way that Americans and west Europeans are not. Nor can the impact on their health be dismissed. Parasitic and other vectorborne diseases affecting hundreds of millions of people are sensitive to climate. (…)

Why might developed countries care enough about climate to do anything about it? The answer depends on how much people in developed countries care about people in developing countries and on how expensive it is to do something worthwhile. Abatement programs in a number of econometric models suggest that doing something worthwhile would cost about 2 percent of GNP in perpetuity. Two percent of the U.S. GNP is over $100 billion a year, and that is an annual cost that would continue forever…” www.econlib.org/library/Enc1/GreenhouseEffect.html

Azaz a klímaváltozásért való küzdelem igazából a fejlett országok számára viszonylag csekély gazdasági haszonnal járna, igazán a fejlődő országok számára lenne fontos; de igazán sok lemondásra, áldozatra a fejlett országokban lenne szükség hozzá. És a globális következmények miatt egy adott ország szintjén mindenképpen a potyautasság érheti meg jobban. Nem is véletlen, hogy az Amerikai Egyesült Államok kilépett a klímaegyezményből, mert az amerikai választóknak nehéz azt beadni, hogy azért hozzon áldozatot, hogy ennek a haszna a szegény, mezőgazdaságból élő országokban csapódjon le.

rasztaszív 2018.11.26. 20:25:09

a túléléshez két vadonatúj jogelvet kellene érvényesíteni : a szaporodásra késztetés tilalmát,és a fogyasztásra késztetés tilalmát.van rá esély...?akkor erről ennyit...

morpho 2018.11.26. 22:07:05

@rasztaszív: Alapvetően igazad van, de az emberiséget nem egyszerre ugyanúgy fogja megtalálni ez a probléma. Ha a Föld egyes területein elfogy a víz, de máshol még van, akkor a szomjas emberek oda fognak menni, ahol még van. Abban a pillanatban hirtelen azokat is érdekelni fogja a probléma, ahol még van. Például kerítést építenek, hogy a szomjasak ne tudjanak bemenni. Hatékony megoldás lesz....

Benikuty 2018.11.26. 23:26:41

@morpho: kivéve, akinél beállt az agyhalál.

Brix 2018.11.27. 17:06:32

A földi ökoszisztémát a népességrobbanás hatásiból eredő túlterhelés veszélyezteti leginkább. A fejlődő országok, abban a fejlődési szakaszban vannak, amikor még elsődlegesen a lakosság egyre növekvő jóléti igényit kell kielégíteniük, ebből adódnak a legfőbb problémák: a környezet túlhasználata, a korlátlan fakitermelés, új területek művelésbe vonása, természetes élőhelyek lecsökkenése, fajok kipusztulása. Másrészt, a kommunális szennyezés mértéke növekszik elképesztő mértékben világszerte. A levegő- a vízszennyezés, főleg a Föld fejlődő régióiban...
Az ipar szennyezése az, amelyet talán a legjobban lehet szabályozni, nemzetközi egyezményekkel...
A baj szerintem az, hogy túl nagy , tudatlan , de jobb életre vágyó embertömeg van a Földön, akiknek a rövid távú anyagi igényeit nem fogják a hosszú távon ható, kevésbé látványos intézkedésekkel felcserélni...Legyen szó Trumpról vagy Bolsonaróról, mind műveletlen populisták, akik a kisember érdekeire hivatkozva , gőzerővel mennek neki, a tudományos tényeken alapuló , konszenzusoknak...Valamit biztosan látok: a jelenlegi gazdasági rendszer , nem fenntartható, hiszen az nem fog menni, hogy a felső 1% birtokolja a javak 50%-át, globális szintem, miközben még mindig exponenciálisan növekszik a lakosság...Háborúk lesznek , soha nem látott migrációs válsággal együtt... Ami az elmúlt években történt , az még csak könnyű előszele az eljövendő válságoknak...

morph on dear 2018.11.27. 17:13:45

@rasztaszív: "a szaporodásra késztetés tilalmát"

Mi lenne ha ezt a remek elvet nem a zsugorodó európai fehér társadalmakban hirdetnéd, hanem a húszévente duplázódó afrikaiakban, ja vájámá azt nemlehet há az rászizmus

rasztaszív 2018.11.27. 18:41:49

@morph on dear: a probléma csakis globálisan megoldható,innentől minden megkülönböztetés értelmetlen,sőt a túlélés ellen hat.

nemecsekerno_007 2018.11.27. 18:51:29

@rasztaszív: "a szaporodásra késztetés tilalmát,és a fogyasztásra késztetés tilalmát.van rá esély...?akkor erről ennyit.."

A szaporodást a fejlődő világban kéne tiltani, a fogyasztást meg a fejlettben.
Próbáld meg leszoktatni mondjuk az USA lakosságát a fogyaszásról, Afrikát meg a szaporodásról. Úgy járnál mindkét helyen mint szegény misszionárius :)))))))))

Zsuzsi25 2018.11.27. 18:53:59

@rasztaszív: Pontosan! A szaporodás tilalmát. Afrika, India.

midnight coder 2018.11.27. 19:09:25

Az egyik nagy hazugsága a zöldeknek, hogy egyénileg lehet csinálni bármit is. Nem, globális szabályozással lehet. A másik, hogy alapvetõen olyan célokat jelölnek ki, amik ugyan kurva látványosak, de szart sem jelentenek. Lásd ezt a postot is:

"Ha ezt az egyszerű összefüggést belátjuk, beadhatjuk a bontóba a harminc éves dízelt"
Ha beadod a bontóba a 30 éves dízelt ami fogyasztott 7 liter, és veszel egy másikat akkor speciel CO2 ügyben pont adtál a szarnak egy nagy pofont. Egy autó ugyanis az élettartama során kb. annyi üzemanyagot éget el mint amennyi a legyártásához kell. Ergo, a hoszabb élettartamú autó környezetbarátabb mint az 5 évente cserélt, ami nem 7 litert eszik csak 6.5-öt. Nem mellesleg, a globális CO2 kibocsájtásnak csak úgy egyharmada a közlekedés, azon belül is a legtöbbet a repülés és a hajózás viszi el. Az egész autózás kb. olyan 8%. Ha a gyártást is hozzáteszed, akkor 16. Nem hatékonyabb lenne mondjuk azért lobbizni, hogy a nagy tengerjáró hajók atommeghajtással mûködjenek ? Esetleg némi napenergiával megtámogatva ? Vagy nem lett volna hatékonyabb, ha a zöldek nem küzdenek ezerrel az atomerőművek ellen évtizedek óta ? Az hány ezer tonna CO2-vel több ?

" Ha nem veszünk meg minden hülyeséget, minden évben új mobilt, tévét, vagy mosógépet."
Esetleg, ha a mosógépet nem 8 éves életciklusra tervezné a kedves gyártó. Lásd még tervezett elavulás. Vagy ha a villanyborotvába a pót szita és kés nem kerülne annyiba mint az új borotva.

"Ha nem kérünk szívószálat és nem eszünk műanyag evőeszközzel."
Ja, nyilván az fogja megmenteni a kicsi pingvineket ha itt Európa közepén nem veszel három havonta műanyag szívószálat, és nem az, ha a tengerparti országokban a nyam-nyamok nem öntik a műanyag szemetüket a tengerbe. Másrészt, egy műanyag szívószál nem sokat nyom a latba a hétvégi nagybevásárláskor megvett műanyaghoz képest: tejfölös doboz, joghurtos doboz, hús becsomagolva. Nem beszélve a kedvencemről, amikor az ember megvesz egy egy négyzetcentinél is kisebb memóriakártyát, plusz vesz hozzá egy 10x10 centis papírlapot befedve egy szép nagy kemény műanyag bevonattal. És kb. mindent így lehet venni ami darabáru. Nagyon szép, látványos, viszont termel egy tonna felesleges szemetet, plusz a kinyitása is szívás.
Na, ezek azok a dolgok, amiken te mint mezei Gipsz Jakabka a büdös életben nem fogsz változtatni. Max. elmehetsz szavazni a zöldekre, akik majd jól nem csinálnak megint semmit, csak indítanak egy rakás jó kis semmit érő, de rohadtul látványos akciót ami ugyan nem használ a Földnek, de ismét sok kis birkát tart a szavazóbázisban.

rasztaszív 2018.11.27. 19:10:21

@nemecsekerno_007: @Zsuzsi25: elnézést,nem a szaporodás,és fogyasztás tiltásáról beszéltem,hanem a rá való késztetés tilalmáról.szerintem ez lehetne egy közös minimum.

midnight coder 2018.11.27. 19:10:49

@rasztaszív: A fehér ember fog magától is. A néger meg szaporodik mint az AIDS vírus. Na, akkor kinek a szaporodását kell fékezni ?

midnight coder 2018.11.27. 19:12:14

@rasztaszív: A szaporodásra való késztetés az adott kultúra része. Abban a kultúrában ahol szaporodnak a népek mint a tetű, mert csak az számít férfinak akinek van 20 gyereke, nem kell CSOK.

rasztaszív 2018.11.27. 19:18:12

@midnight coder: a faj van veszélyben,nem az egyes rasszok.

Szalay Miklós 2018.11.27. 19:18:39

Egy tömör de alapos összefoglaló a globális problémákról, a felmelegedésről:

egyvilag.hu/temakep/078.shtml

maxvaI baIcán bircaman · http://bircahang.org 2018.11.27. 19:46:16

Soros melegíti fel a Földet, mert beszállt a napernyő bizniszbe.

midnightcoder2 2018.11.27. 19:46:44

@rasztaszív: De a probléma egyes rasszokkal van. Nincs olyan, hogy Emberiség. Egymással versengő, harcoló kultúrák vannak, amik rasszokhoz is köthetők.

BaitHrunner 2018.11.27. 20:05:08

@rasztaszív:
Nincs veszélyben a faj. A tudás, a technológia, és a tény, hogy az ember nagyon jól alkalmazkodik mind-mind biztosítják, hogy a faj túl fogja élni. Lehet, hogy nem 10 hanem csak 1 milliárd, de élni fog. A mi felelősségünk az, hogy az unokáink majd abba a bizonyos 1 milliárdba tartozzanak.

Alick 2018.11.27. 20:09:09

"mára annyi CO2 és más üvegházhatású gáz van a légkörben, amennyi 3-5 millió évvel ezelőtt volt. Ekkor volt az utolsó nagy kipusztulási hullám a Földön."

A kambriumi korszakban pedig a mai szint tízszerese és virágzott az élet.

rasztaszív 2018.11.27. 20:09:11

@midnightcoder2: ezt kell meghaladnunk a túléléshez.

rasztaszív 2018.11.27. 20:12:54

@BaitHrunner: a mi felelősségünk az,hogy legyen túlélő,még ha nem is az unokánk.pont az önzés a biztos bukás.

BaitHrunner 2018.11.27. 20:25:42

@rasztaszív:
Nem.
Ha a hajód csak 100 embert bír el, akkor nem fogsz rá felvinni 500-at.
Főleg nem olyan 500-at aki nem is hajlandó hajót építeni, és a sajátját már egyszer felgyújtotta.

rasztaszív 2018.11.27. 21:03:48

@BaitHrunner: már rajta vannak,és csak együtt menthető a hajó.

BaitHrunner 2018.11.27. 21:20:47

@rasztaszív:
Nem-nem. Egy szigeten vannak, és a víz gyorsan emelkedik. Csupáncsak annyit tehetünk, hogy elmondjuk: a víz nem fog megállni, és megmutatjuk hogyan kell hajót építeni. A többi rajtuk múlik, a mi hajónkon nincs hely számukra. Amúgy is lesznek olyan részek amiket előbb-utóbb le kell majd zárni.

rasztaszív 2018.11.27. 21:36:28

@BaitHrunner: egy bolygón élünk,és az időjárás-változás,meg a többi szar nem fog megállni a határokon.

BaitHrunner 2018.11.27. 21:43:44

@rasztaszív:
Az időjárásváltozás már valószínűleg nem, de ez önmagában nem jelenti azt, hogy mi itt európában veszélyben lennénk. A többi szar meg csak rajtunk múlik.

Ranó Matyi 2018.11.27. 22:16:03

@balcán maxval bircaman: te beteg vagy. Jó a műanyagszemét meg az erdőirtás?

Neo07 2018.11.27. 22:16:14

A kipusztulási folyamat már beindult. Az elmúlt világháborúk csak gyerekmesék lesznek a jövőbeli káoszhoz képest. Senki sem tudja, hogy fog ez lezajlani, de biztosan be fog következni, nekem sajnos nincs reményem ezzel kapcsolatban. AZ kevés, hogy mi itt beszélünk erről, meg Európában önkorlátozzuk magunkat a szaporodással kapcsolatban, mert szervezik a népvándorlásokat, aztán a négerek meg szarnak mindenre, csak majom módjára ugrálnak (hány ilyen videót láttunk!) és felhergelt kanokként űzik a nőket. Sajnos az sem segít, hogy hosszabb élettartamú termékeket gyártunk, mert ellenkező esetben milliók veszítenék el a munkájukat, akkor meg az hozná közelebb az összeomlást...

pl. ffek.hu/blog/molnar_geza/kitekinto_megis_mikor_lesz_mar_itt_osszeomlas_%E2%80%94_dimitry_orlov_gondolati_nyoman
A fenti blogon olvasható még pár jóslat a várható összeomlással kapcsolatban. Nem frissek, de jól körüljárják a témát.

Belzebubo 2018.11.27. 23:13:24

Az emberiség nem hülye (leszámítva néhány egyedét, mint az itt kommentelők között is látható :-) ) Túlélt már néhány klímaváltozást, szupervulkánt, népvándorlást és egyebeket. Amint a klímaváltozás okozta károk összege nagyobb lesz, mint az elhárításuk költsége, semmi perc alatt kidolgozzák a megoldást. A legszebb példám az élelmezés: amikor fiatal voltam, még csak 3 millió ember élt a földön (de rég volt - sajnos) már akkor azzal riogattak okos emberek, (az ún. Római jelentésben valamikor a 60-s évek végén) hogy még egyszer ennyit már nem tud eltartani a Föld, egyszerűen nem lesz elég kaja. Hát azóta lezajlott egy csendes technológiai forradalom a mezőgazdaságban és még a 7 milliónak is van mit enni, sőt, kevesebb az éhező, mint akkor volt...

dukeekud 2018.11.27. 23:27:15

"beadhatjuk a bontóba a harminc éves dízelt és nem égetünk avart, hanem komposztáljuk."

Az biztos, hogy nekifutasbol nagyon pofan kene RUGNI azt, aki meg mindig kepes belsoegesu motorral hajtott gepjarmuvet hasznalni, amikor mar 30 evvel ezelott atterhetett volna elektromos autora.
De hat a tobbseg ostoba tudatlan onzo primitiv bunko, aki a pillanatnyi rovidtavu erdeke miatt, meg a sajat jovojere is szarik, nem hogy masokera.

dnksz 2018.11.28. 00:12:33

@midnight coder: elég szomorú olvasni hogy milyen részletesen és hevesen tiltakozol a Föld megmentése ellen.

szepipiktor 2018.11.28. 00:17:38

Remek téma!
A gond az, hogy a "megoldás" ajánlgató ökoterroristák és más szekták egy dolgot hagynak ki a ötleteikböl:
EMBER!
Az ember él, az az evolúciós küldetése, szaporodik és fejlődik.
Ez pedig tetszik vagy sem folyamatosan növeli a gondokat.
A meoliberális akktivistahalmazok azonban nem EGYSÉGESEN kívánják korlátozni az emberi fejlődést, hanem csak a modern társadalmakkal tennék ezt.
A túlszaporodás az alapvető gond, de azon népek a túlszaporodók, akiket ők ma is kiemelten védenek.
Régen emlegetem, a megoldás erősen náci jellegű lehet csak.
A túlszaporodást kell(ene) megfékezni, hiszen a gazdaságilag és táűrsadalmilag akár 100 évvel lemaradott népek, területek mar exponenciálisan növekednek, és azok, ahol alapból korlátozottak az erőforrások.
Afrika, Ázsia részein.
Ahol régen is kipottyantottak 10 gyereket, de 1 marad meg, mert a többi meghalt betegségekben vagy megette őket az oroszlán vagy a tigris.
Most a fene nagy emberségünk miatt 10-ből 9 marad meg, de ipar, meló, pénz, étel ma sincs, nem is lesz. Ha lesz, akkor még jobban szaporodnak majd!
Kína a legnagyobb szennyező (méretéből adódóan), de ők legalább felimerték a szaporodási gondokat, tettek is érdekében.
India meg már népesebb, de nem a tanult halmaz szaporodik, hanem a elmaradott vallási szektás többség!
A Föld akkor sem jár jobban, ha az összes dízelautót lerakjuk, nem égetünk, nem pazarlunk, mert a szaporulatot nem fogja kiszolgálni.
Írta valaki előttem a vizet.
Igen, elindulnak, amikor ezt mondta egy fideszes, a neoliberális szektások teljes harcidíszben mentek neki.
Miért? nem fog elindulni a tömeg? Nincs alternatívájuk, nincs enni, inni, de van mobil, műholdas tévé és látják, hogy kicsit arrébb meg van kaja, víz, élet.
Nincs veszetnivalójuk, és azt a hordát már nem lehet kerítésekkel megfogni.
Tessék megmondani ott, 1 gyerek és viszünk vizet és kaját!
A szektások célja ma a modern társadalmak teljes megsemmisítése, lecserélése 100-300 évvel lemaradtakkal, 1 millió helyett 5 millió ilyen kell ide.
Az ember alaptulajdonsága, hogy védi a sajátját!
A szír menekültek is leparkolhattak volna a török határ innenső oldalán, nagy táborokban biztonságban lehettek volna, és ha vége, usgyi vissza haza!
Sajnos ha a Földet nézzük, az sem megoldás, hogy "megtanítjuk őket horgászni".
Mert a népességszám a döntő, sokan vagyunk a sok pici károsanag is hatalmas.
Ha optimális szinten lenne a népesség, akkor ma nem beszélhetnénk a problémáról.
De a népességet csak názi módszerekkel, erőszakosan lehet visszaszorítani, és nevetséges megkérdőjelezni az emberek önvédelemhez való sztönös jogát is.
Ez akkor is baromság, ha a szomszéd dízelautóját támadjuk, hiszen honnan vesszük a bátorságot más korlátozásához????
Egy demokrata ezt nem teszi.
De tudjuk, a mozgalmak nem demokratikusak, hanem bolsevik, neomarxisták.
A mingrációt, a világ szegénységét "biológiai fegyverként" használják a mai rendszer eltörlésére. Leninék még fegyverrel tették.
De a "biológiai fegyver" visszafelé is elsülhet, fordulhat a széljárás is.

Kunhallmi Agnes 2018.11.28. 00:30:23

Minden tiszteseges ember turelmetlenul varja a globalis termeszeti katasztrofat, mert abba mar biztosan belebukik az Orbanrezsim is. Ha maskepp nem lehet, akkor inkabb pusztuljon az egesz fold, mint hogy a fidesz meg egy valasztast nyerjen.

Neo07 2018.11.28. 00:40:42

@Belzebubo: Milliárdot akartál írni millió helyett, nem? Hát... biztos okosabb vagy, mint egy ötödikes? AZ élelmezés az csak egy szelete a problémahalmaznak, és óriási árat fizetünk ezért. Lehet, hogy a génmódosítással nagyobb a terméshozam, de sok a probléma: erős vegyszerek kellenek hozzá, amelyek felhalmozódnak a természetben és a mi szervezetünkben, a hatalmas monokultúrák sem fenntarthatóak, elég egy mutáció, és egy vírus, baktérium hatalmas károkat okozhat az összes termény megfertőzésével; esőerdőket irtanak emiatt, csökken a széndioxid-feldolgozás képessége, a talaj erodálódik; a műtrágyák megint csak bajt okoznak a kimosódással; a fokozódó szarvasmarhatartás egyre több metánt juttat a légkörbe; stb. Van egy határ, 10-40-100 milliárd embert nem tud etetni még a modern mezőgazdaság sem; a gépek, a robotizálás már sok ember munkáját tette eddig is feleslegessé; mit csinálsz az unatkozó, munkanélküli négerek milliárdjaival? A szolgáltatási szektor sem nőhet akármeddig.

A természetben van példa exponenciális szaporodásra – de sajnos eddig mind rossz véget ért...

Neo07 2018.11.28. 00:54:09

@Kunhallmi Agnes: "mint hogy a fidesz meg egy valasztast nyerjen."
Úgy látszik, te is szélsőlib birka vagy, nem sok ésszel megáldva.

Mióta szoktak a rezsimek választásokon nyerni? Segítek, a rezsim attól rezsim, hogy vagy nincsenek választások, vagy egy jelölt közül lehet választani. Ha egy kormánypárt választásokon leváltható, akkor hol van itt diktatúra, te észlény?!

Belzebubo 2018.11.28. 00:54:50

szepipiktor: a náci módszerek elég csúfosan megbuktak, szóval nem éppen követendő példa a "piktoré" :-) a legsikeresebb, leggazdagabb, legfeljettebb országok mind liberális demokráciák, még Kína is akkor lett menő, amikor liberalizálta a gazdaságát. Hogy erre a mostani problémára mi lehet a megoldás, egyelőre nem tudni, mert a változások még csak nagyon helyi és elhanyagolható jelenségek, globálisan legfeljebb találgatni lehet. (Elsivatagosodás? Ha nő a hőmérséklet, nő a párolgás is, ergo több a csapadék. Az eloszlását viszont csak találgatni lehet, mert még nagyon keveset tudunk a globális éghajlat működéséről) 10 ezer évvel ezelőtt (és az nem is volt olyan régen) a Szahara egy vízben gazdag, szavannás terület volt. Mitől száradt ki? nem tudni. Lehet hogy most éppen újra csapadékosabb lesz. A lényeg: a káros következményeket a legfejlettebb országok tudják a legkönyebben elhárítani - lásd fent. A Viktátor féléknek meg marad a fanyalgás: szegény hollandoknak le kellett kapcsolni az autópályákon a világítást :-)

Neo07 2018.11.28. 01:09:15

@Belzebubo: "Ha nő a hőmérséklet, nő a párolgás is, ergo több a csapadék."
Igen, csak rendkívül egyenlőtlenül. Lesz ahol semmi csapadék nem lesz, és lesznek helyek, ahol több hónapos mennyiségek esnek le egy nap alatt. Már idén döbbenetesek voltak az ilyen hírek, nálunk is, Olaszországban, Japánban, és még sok helyen voltak olyan villámárvizek, hegyoldal-csúszások, ahol eddig nem voltak jellemzőek.

Meg egy szempont, aztán befejezem: egy forgó hengerrel végzett kísérletben kimutatták, hogy ha egy rendszerben emelkedik az átlaghőmérséklet, az örvények (ciklonok) nagyobbá válnak.

Szabhatjuk, ha a még erősebb ciklonok miatt rendszeresen nyári meleg is előfordul télen, aztán meg lefagy az összes virág tavasszal. Friss hír, teknősök fagytak halálra az észak-amerikai partvidéken, mert felúsztak észak felé a melegedő tenger elől, aztán meg jött rájuk a hideg.

The Bronze 2018.11.28. 02:19:44

@Alick: igen, de en nem szeretnek tengerben elo rakfele lenni. A kambriumban nem volt ertelmezheto elet a szarazfoldon, de jo lenne, ha te visszamehetnel es kiprobalnad.

Boycie 2018.11.28. 03:41:09

Kb. 2 generáció múlva az EU-ban élő 500 millió fehér helyett lesz kb. 200 millió (mert kis túlzással a soros szervezetek útmutatását követve a nők nem szülnek hanem az üvegplafont próbálják áttörni, a férfiak meg buzulnak hogy divatosnak látsszanak) az 1 milliárd afrikai niggerből meg lesz 4 (NÉGY) milliárd (ezek "hivatalos" előrejelzések, nem én találtam ki). És hol nem lesz elég víz?
A problémát ott kell kezelni ahol kialakul...

Ehhez adjuk hozzá a másik "világvége" előrejelzést hogy a robotok elveszik az emberek munkáját és ezért (Európában) a lakosság jelentős része már feltétel nélküli alapjövedelemből fog élni. Szóval hova teszik majd Európában az extra 3 milliárd szomjas és éhes nigger migráncsot ha nem lövik le már a határon???

csakférfi 2018.11.28. 04:31:57

"s közben nyomást gyakorlunk az ország vezetésére, hogy ne csak a rablással és uszítással foglalkozzon, hanem azzal is, hogy mi lesz a saját gyerekeinkkel – vajon tudnak-e majd tiszta vizet inni? Mert ahogy most működik a világ, annak alapján nem."

Basszus...ilyent!

"Ha eldobják az okosságot, a tudósságot, akkor lesz a nép százszor áldott. Ha eldobják az erkölcsöt, a méltányosságot, gyermeki tisztelet, szülői szeretet vezeti a sokaságot. Ha megszüntetik a ravaszságot, a hasznosságot, nem lesznek többé tolvajok, betyárok. Három jele a kevés-bölcsességnek. Mutassák meg az ember-népnek az egyszerűséget, az épséget, hogy az önzésnek, az epedésnek vessenek féket."
Lao Ce

Úgy 2500 éve ezt mondjàk a bölcsek.
Most meg a b1.
Van valami eredménye?
Nincs.
Nem is voltunk civilizàltak .
Majd leszünk.......utàna.

chrisred 2018.11.28. 05:46:53

@Brix: A népességrobbanás egyik tényezője a lélekszám, a másik az emberek átlagos élettartama. Ez utóbbi Európában száz év alatt a duplájára nőtt, ami nyilvánvalóan egyedülálló esemény a földi bioszféra történetében, és ezért egyedülálló, soha nem látott hatást gyakorol a környezetre.

chrisred 2018.11.28. 05:49:35

@dukeekud: "Az biztos, hogy nekifutasbol nagyon pofan kene RUGNI azt, aki meg mindig kepes belsoegesu motorral hajtott gepjarmuvet hasznalni, amikor mar 30 evvel ezelott atterhetett volna elektromos autora."

Egyszerűbb, ha mindkettőt pofán rúgjuk, mert nem képes a saját lábán járni, ahogy az ősei tették évszázadokkal korábban.

chrisred 2018.11.28. 05:52:26

@Boycie: "Kb. 2 generáció múlva az EU-ban élő 500 millió fehér helyett lesz kb. 200 millió."

Mint 1800-ban, tehát ez nem probléma, hanem az, hogy ennek a népességnek a fele időskorú eltartott lesz.

$pi$ 2018.11.28. 06:40:08

"avart, leveleket égetnek vidéken. Ezzel a mindennapos kis rutinnal hatalmas mennyiségű szén-dioxidot, szén-monoxidot és egyéb mérgező gázokat lökünk abba a levegőbe,"

Zseniális! Ha viszont azok a buta vidékiek komposztálnának, akkor ugyanúgy széndioxidot "löknének" a levegőbe. Kivéve, ha anaerob komposztálnának, akkor kevesebb széndioxidot és több metánt termelnének vele, ami persze sokkal rossszabb lenne. Merthogy a metánnak sokkal erősebb üvegházhatása van.

Minek ír cikket a széndioxidról valaki, aki még az álsulis tananyagot sem tudja?

midnight coder 2018.11.28. 06:46:19

@rasztaszív: Ezt nem fogjuk meghaladni. Az emberiség úgy 5-10%-a esetleg meg tudná, de ezzel semmit nem ér el azon kívül hogy felszámolja önmagát.

$pi$ 2018.11.28. 06:50:21

"mára annyi CO2 és más üvegházhatású gáz van a légkörben, amennyi 3-5 millió évvel ezelőtt volt. Ekkor volt az utolsó nagy kipusztulási hullám a Földön."

És amit vagy szupernova vagy meteor okozott. Nem a co2 és nem a globális felmelegedés.

midnight coder 2018.11.28. 06:52:30

@dnksz: Az a probléma, hogy ezekkel a dolgokkal pont elpusztítjuk a földet. Szép szorgos látszattevékenység - nem véletlen, hogy a zöldek balfékek is egyben. Kb. olyanok mint a szocializmus volt anno. Nagyon nagy és látványos, viszont a gyakarolatban egy rakás szart nem érő intézkedésekkel meneteltek a csőd felé.

A jó hír az, hogy ennek ellenére az emberiség ha nagyon akarja bármikor vissza tudja fordítani a globális felmelegedést. A jégkorszakok receptjét tudjuk, azt hogy ezt hogyan kell kiváltani szintén tudjuk.

midnight coder 2018.11.28. 07:04:51

@chrisred: "Mint 1800-ban, tehát ez nem probléma, hanem az, hogy ennek a népességnek a fele időskorú eltartott lesz. "

Ehhez már csak a négerek számát kell az 1800-as évekbelire csökkenteni, és már meg is oldódott a népességrobbanás. Amúgy emiatt azért nem aggódnék, mert addigra már a fiatalnak sem lesz munkája.

Exploiter 2018.11.28. 07:35:49

Jajj.
Már megint az átlag jános a hibás, amiért nem változtat azokon a dolgokon, amiken nem lehet.
Felesleges elmélkedés.
Két lehetőség van, A: az emberiség megtizedeli magát, ha marad egymilliárd ember, a környezetvédelemre hirtelen nem lesz többé szükség, minden megoldódik hirtelen. B: szaporodik tovább, mint a nyúl, akkor az önszabályozó rendszerek jönnek, majd a környezet elintézi, meg megtizedelődjön.
Nincs más logikus kimenet.

chrisred 2018.11.28. 07:44:30

@midnight coder: Sajnos, a napsütéses órák számának növekedése nem a az általad jónak tartott bőrpigmentációs fordulat irányába mutat.

Minden ballib bérretteg 2018.11.28. 08:26:20

Végre egy normális cikk a B1 féle szarkeverő, gyűlölködő blogon.

Igazán kár hogy elötte, éppen ezekért a szövegekért cserébe több tucatszor lejáratttátok Ádert pl.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.11.28. 08:39:07

@Minden ballib bérretteg: "Végre egy normális cikk a B1 féle szarkeverő, gyűlölködő blogon."

Kubatovnak panaszkodj, ha mindig pont ide küld trollkodni. :))

Egyébkén fasság a poszt, Trump is megmondta. Tudod, akit a gazdád ezerrel akar leszopni, de sehogyse sikerül neki. :))

"A probléma az, hogy nagyon sok embernek, köztük nekem is, nagyon magas az intelligenciaszintje, de nem szükségszerűen hiszünk el mindent, ha körbepillantunk, akkor azt látjuk, tiszta a levegő és tiszta a víz is."

index.hu/kulfold/2018/11/28/trump_putyin_talalkozo_ukran_konfliktus/

Exploiter 2018.11.28. 08:42:32

@chrisred:

Azt sosem fogom tudni felfogni, hogy lehet úgy élni, hogy az ember egymásnak gyökeresen ellentmondó, egymást kizáró célokért küzdjön.
Például végre valahára fogy a nyugati népesség. Nagyszerű. Magától csökken, még ha lassan is.
Erre ahelyett, hogy örülnénk, mindenki a nyugdíj miatt sipákol. Egy olyan konstrukció fenntartásáért, ami EXPONENCIÁLIS, folyamatos népességnövekedésre épül.
Tehát az okosok síkra szállnak, hogy olyan emberekkel telepítsük be a nyugati országokat, akik képesek fenntartani az alapvető problémát: túl sokan vagyunk.
De nem baj, mert ha Józsi, a gonosz nyugati rasszista férfi, kevesebbet jár kocsival, megmenekül a világ.
Eszelős őrület, mérhetetlen ostobaság.
A megoldáshoz akkor jutunk a legközelebb, ha hagyjuk, hogy a fejlett országok szépen fogyatkozzanak, a fejletlenek meg addig haljanak éhen szomjan, amíg annyian nem maradnak, amit elbír a környék, amin laknak.
Ez se biztos, hogy megment hosszú távon bármit is, de legalább logikus.

chrisred 2018.11.28. 09:02:50

@Exploiter: Nem minden nyugdíjkonstrukció épül a folyamatosan növekvő születésszámra, csak a felosztó-kirovó rendszer. A nyugdíjpénztári megtakarításoknak pont az a lényege, mint a fenntarthatóság egyéb formációinak: lemondás a jelenlegi vágyak azonnali kielégitéséről a jövőbeli problémák elkerülése érdekében. A föld minden lakosára meghatározható mennyiségű felhasználható erőforrás jut. Namármost, ha ezt a fejadagot valaki nem negyven, hanem nyolcvan éven keresztül akarja elfogyasztani, akkor logikusan feleannyit használhat fel belőle évente, mint az, aki negyven évig élt. (Mint például Európa lakossága a XIX.-XX. század fordulóján.)

Exploiter 2018.11.28. 09:12:22

De akkor miért lenne baj, ha csökkenne a népesség? Kinek kell 500 millió európai? Kinek kell több milliárd afrikai? Vagy sok milliárd ázsiai?
Nekem tuti nem.

chrisred 2018.11.28. 09:18:06

@Exploiter: Én erre mindig azt szoktam válaszolni, hogy akit zavar a túl nagy tömeg, talán magán kezdje a ritkítást. Csak ezután kiderül, hogy senkit se a saját jelenléte zavar, hanem másoké. És mivel ezzel úgy hétmilliárdan ugyanígy vagyunk, ezért a létszám önkéntes elhatározás útján nem csökkenthető.

Exploiter 2018.11.28. 09:21:08

@chrisred:

De igen.
Mint írtam, európa lakossága csökken. Nem kell érte semmit tenni. Csak elfogadni.
Afrika lakossága is csökkenni fog, ha mindenki szépen leáll a segélyekkel, meg a szállítmányozásukkal. Ázsia nehezebb dió, azt valószínűleg csak egy háború oldja meg, amit amúgy nem Átlag Józsi dönt majd el, egyszerűen megtörténik. Szóval miért kellene importálni több embert ide?

chrisred 2018.11.28. 09:31:09

@Exploiter: Európa népsségének száma most is emelkedik, és egészen addig emelkedni fog, amíg az átlagos élettartam növekedése tart. (Pontosan ugyanezért növekszik Kína népessége is az évtizedekig tartó egykepolitika ellenére.)
A probléma a munkaképes korúlakosság aránya az össznépességen belül. Tehát a legvégén felvetett jelenség nem a lakosság, hanem az életszínvonalat biztosító munkaerő pótlására irányul.

Exploiter 2018.11.28. 13:02:59

@chrisred:

Aminek szintén nincs értelme hosszú távon, ugyanolyan hagymázas őrültség.
Most van 100 fiatal, 100 öreg, kéne 200 fiatal, hogy tovább növekedhessen a gazdaság (egyébként a gazdaság növekedése egyenesen arányos a termeléssel, nyersanyagfelhasználással, szennyezéssel, de mindegy). Abból a 200ból, hacsak nem számolunk azzal, hogy megfordul a trend és csökken az élettartam, lesz a következő iterációban 150 öreg, ahhoz kéne 300 fiatal, amiből lesz 250 öreg, amihez majd kell 500 fiatal.
Ezt nevezik exponenciális függvénynek. Ez az, ami elméleti szinten sem fenntartható. És emiatt mindegy, hogy Józsi autóval jár, vagy sem, a rendszer alapvető paraméterei határozzák meg, hogy csak és kizárólag pusztulás lehet az eredménye. A modern gazdaságtan lényege a determinisztikus öngyilkosság.

Exploiter 2018.11.28. 13:07:11

@chrisred:

Egyébként pedig a francokat növekszik.
Minden fejlett országban az őshonos lakosság lélekszáma csökken, a pluszért legfeljebb a betelepített egyéb népcsoportok felelősek. Ha mindenki maradt volna a seggén, akkor szépen csökkenne az össz létszám is.

chrisred 2018.11.29. 05:38:00

@Exploiter: A népesség csökkenése csak a volt szovjet blokkban jellemző, ott is főleg azért, mert a termékeny korú és munkaképes lakosság nyugat felé igyekszik, tehát a népességcsökkenés leginkább Ukrajnára igaz. Egész Európára az igaz, amit előbb leírtam, az idősebb korosztályokban a halálozások arányának csökkenése egyelőre ellensúlyozza a születések számának csökkenését.

chrisred 2018.11.29. 05:42:14

@Exploiter: Mindkét megoldás, a betelepedés támogatása és a helyben születések mesterséges erőltetése csak pillanatnyi eredményeket hoz, és távlatokban több problémát okoz, mint amennyit megold.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.11.29. 09:53:20

@Belzebubo: " ... Az emberiség nem hülye ... "

Az úgynevezett kollektív tudat nem létezik, az emberiség pont úgy viselkedik, mint a patogén mikróbák az emberi szervezetben. Csinálja amit csinál, a gazdatest padig vagy túléli vagy sem. Meg lehet próbálni széllel szemben vizelni, csak hát ne csodálkozz, a pisás lesz a lábad szára :-)

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.11.29. 09:59:27

@Exploiter: " ... A modern gazdaságtan lényege a determinisztikus öngyilkosság. ... "

Így van, a gazdasági növekedési kényszer, amit a fejlett világ erőltet, nem teszi lehetővé azt, hogy a világ megálljon a szakadék előtt, DE szerencsére mindig jöhet egy-egy olyan kataklizma, óriásvulkán, óriásmeteor stb. aminek nagyon alacsony a valószínűsége, de a hatása rombolóbb, mint amit ez a "determinisztikus öngyilkosság" valaha is okozhat
süti beállítások módosítása