B1 blogcsalád



Macron: ha Magyarországot támadás éri, csakis az EU tudja megvédeni

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2018. november 12. - Szelestey
  • Párizsban több mint 70 állam- és kormányfő tisztelte meg jelenlétével az I. világháború végének centenáriumi ünnepségét, de Orbán Viktor oly mértékben tett az eseményre, hogy még csak megbízottat sem delegált, igaz, ő ettől még másodrendű politikus marad;
  • A francia elnök arra figyelmeztette a magyarokat, hogy ne ugorjanak be a nacionalista szólamoknak és legyenek szolidárisak Európával;
  • A nacionalizmus azért veszedelmes, mert válság idején könnyen kelt ellenségességet, gyűlöletet kelt, az pedig nem vezet semmi jóra, mint tudjuk.

New York Times

new_york_times.jpg

Az amerikai elnök rezzenéstelen arccal hallgatta végig Párizsban az 1. világháborút lezáró fegyverszünet aláírásának 100. évfordulója alkalmából, hogy francia kollégája elítéli a washingtoni kormányzat nacionalizmusát, ami azonban napjainkban Európa jelentős részén befolyásolja az eseményeket. Macron azt mondta, hogy a nacionalizmus a hazafiság ellentéte, egészen pontosan az elárulása. Hozzátette, hogy régi démonok jelentkeznek mostanság újra, de nagy hiba volna engedni a bezárkózásnak, az erőszaknak és az uralkodásnak. De ettől még Trump vezeti azokat az erőket, amelyek már a hatalom sáncain belül vannak olyan államokban, mint Lengyelország, Magyarország, Olaszország és Törökország. Vagyis a párizsi megemlékezés az egységet volt hivatott szolgálni, mégis a megosztottságot tükrözte.

Az amerikai elnök nézeteit átvették mások is, akik közül Orbán Viktor a politika középpontjába állította a bevándorlás elutasítását. A Duke University egyik professzora arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyar kormányfő messze nincs egyedül, bár ezek a politikusok nagy többségükben másodrangúak, nincs köztük senki sem a francia vagy a német vezetők közül. De még közülük sem mindenki akarja felforgatni a nemzetközi rendet. Macron ugyanakkor hangsúlyozta a tegnapi rendezvényen, hogy a két világháború romjain új remény nőtt ki, amit úgy hívnak: Európai Unió.

 

Politico

politico_1.jpg

A francia elnök azt üzente a magyaroknak, lengyelek és másoknak, hogy meg kell érteniük: ha netán megtámadják őket, csakis Európa képes megvédeni országukat. Macron a CNN-nek, konkrétan történetesen annak a Fareed Zakariának adott interjút, aki annak idején megalkotta az illiberális demokrácia fogalmát. A francia vezető szerint a földrészen több szolidaritásra van szükség, ideértve Magyarországot és Lengyelországot, amely az utóbbi években a jobboldali populizmus befolyása alá került. Egyúttal szorgalmazta a nagyobb egységet és demokráciát az unióban, továbbá, hogy önállósága fokozása érdekében a közösség költsön többet saját védelmére, de az eszközöket európai cégektől szerezze be. Azt mondta, hogy ő hazafi, ami egészen más, mintha nacionalista volna. Hisz a különböző sajátosságokat mutató nemzetek együttműködésében, míg a nacionalisták sokszor az „erősebb győz” elvéből indulnak ki.

 

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg

Orbán Viktor nem volt jelen a nagy nemzetközi párizsi emlékünnepségen, ő annyira nem tartotta lényegesnek az eseményt, hogy még csak képviselőt sem küldött, noha ott több mint 70 állam- és kormányfő volt jelen. A nagy többség követte a házigazdák javaslatát és az egyszerűség kedvéért közösen, busszal ment a Diadalívhez, kivéve Trumpot és Putyint, mert ők a saját autókonvojukkal érkeztek a helyszínre. Amit pedig Macron mondott, az úgy hangzott, mintha kifejezetten e három politikusnak szólna, miután azok kifejezetten támogatják a világban egyre jobban terjedő agresszív nacionalizmust. Az elnök hangsúlyozta, hogy aki a nemzeti érdekeket minden más elé helyezi, az törli a legfontosabbat, amit egy nemzeti kínálni tud: az értékeket. Az eseményt három napos békefórum követte, ahol civilek, hivatásos politikusok és nemzetközi szervezetek megbízottai vitatják meg, miként lehet megoldani a mai viszályokat. Trump azonban ezt már nem várta meg, azonnal hazautazott. Mint ahogy az esőre hivatkozva nem ment egy első világháborús katonai temetőbe sem. Azt viszont ezúttal is értésre adta, hogy nem sokra becsüli a nemzetközi diplomáciát.

 

Politico

politico.jpg

Lengyelország mély megosztottságát tükrözte az a jó kétszázezres felvonulás, amelyet Varsóban rendeztek abból az alkalomból, hogy 100 éve lett ismét független a lengyel állam. Az ellenzék bojkottálta a megmozdulást, amelyen politikusok és családok mellett kisebb számban ultranacionalisták és futballhuligánok is részt vettek. A demonstrációt, akár csak az utóbbi években, nacionalista csoportok hirdették meg, de azután a kezdeményezést átvette Duda elnök és Morawiecki kormányfő. Az ellenzék külön ünnepséget tartott és azon ott volt Tusk, az Európai Tanács vezetője, aki a két év múlva esedékes elnökválasztáson valószínűleg Duda kihívója lesz. Úgy hogy nem is ment el Párizsba. A fő megmozduláson különben ezúttal is észrevetették magukat a nacionalisták, akik az egyik fasiszta szervezet zászlóit lengették és füstbombákat robbantottak. Soraikban ott voltak magyar, szlovák és olasz szélsőségesek is. De a nagy többség békésen, lengyel nemzeti lobogók alatt demonstrált. 

 

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

100 évvel az 1. világháború vége után is van ok félni, mert senki ne higgye, hogy a globalizáció majd meghozza a békét. Ebbe a tévedésbe beleesett a világ már 1914-ben is. Az akkori pusztulás három fontos tanulsággal szolgál mind a mai napig. 1. a béke mindig törékenyebb, mint amilyennek látszik. A nacionalizmust egyáltalán nem szorítják vissza a felvilágosultabb ideológiák és a nemzetközi együttműködés magasabb szintű formái. Úgy hogy nem szabad azt gondolni, hogy ma nem lehetséges a háború a nagyhatalmak között. 2. Ha összeomlik a béke és a nemzetközi rend, a következmények sokkal súlyosabbak lehetnek, mint ahogy azt a legtöbben feltételezik. Ezt tessék észben tartani, amikor arról van szó, hogy Amerika megvédi-e a fennálló világrendet az olyan tekintélyelvű, revizionista hatalmak nyomásával szemben, mint Kína és Oroszország. 3. Ha az USA visszavonul a saját határai mögé, később sokkal többe fog kerülni számára az újabb szerepvállalás a világpolitikában. Hiszen a megelőzés gyakran sokkal olcsóbb, mint a gyógyítás. Ez talán a legfontosabb lecke az összes közül.

 

Der Standard

der_standard.jpg

1. A nemzet ma is pótolhatatlan, ugyanakkor vészterhes, mivel a nacionalizmust még 100 évvel az első világháború, a történelem eddigi leggyilkosabb viszálya után sem sikerült legyőzni. Szerencsére ma már távoli egy új világégés lehetősége, de továbbra is itt van velünk a két világháború egyik fő oka: a nacionalizmus. Mi több, hogy a jelenség milyen fontos szerepet tölt be a nemzetközi politikában, azt bizonyította Trump részvétele a párizsi megemlékezésen. Az „Amerika mindenek előtt”-politikát ugyan sokfelé elutasítás fogadja, ám azt tudomásul veszik, hogy az elnök harcol az USA saját érdekeiért. A globalizmus hívei az unión belül is kisebbségbe szorultak, sőt az olyan államokban, mint Magyarország és Olaszország, teljesen a margóra kerültek.

Hogy a nacionalizmus ennyire életképes, annak megvan a jó oka, hiszen a világ nemzetállami alapokon szerveződött meg, ily módon jön létre a szolidáris közösség. Ha az nincs, akkor a társadalom még kisebb, nem működő részekre esik szét. Ezt a feladatot az EU nem tudja átvenni, az ENSZ meg pláne nem.  Az olyan, világméretű gondokat is, mint a klímaváltozás, csakis a kormányok együttműködésével lehet megoldani. Ám a hazafias érzelmek – főként válság idején – könnyen átcsapnak a másokkal szembeni ellenségességbe, mi több, gyűlöletbe. És a politikai csábítók ezt ki tudják aknázni. Ennek megfelelően veszélyezteti ma a jobboldali populizmus az unió vívmányait, ahogy Trump az egész háború utáni rendet. És nem látni semmiféle megoldást a következő 100 évben sem, mármint hogy a nemzetállamot valami más váltsa fel, vagy az ne csússzon át agresszív nacionalizmusba.

 

2. Az unió fokozza a nyomást Romániára, amely a következő félévben átveszi az EU soros elnöki teendőit, ám Magyarországhoz és Lengyelországhoz hasonlóan szintén meggyengítette az igazságszolgáltatást, valamint a korrupcióellenes harcot. A Bizottság kedden terjeszti elő idei jelentését a román jogállam hiányosságairól és diplomaták szerint a dokumentum sokkal súlyosabb bajokat tár fel, mint a korábbiak. A hét végén az Európa Tanács felszólította a bukaresti kormányt, hogy az vessen véget a jogrendszer átalakításának. A CDU tekintélyes EP-képviselője, Elmar Brok azt sürgeti, hogy Budapest és Varsó mintájára, a 7-es paragrafus alapján induljon szankciós eljárás a szociáldemokrata román vezetés ellen is. Közben lemondott a román Európa-ügyi miniszter, állítólag azért, mert a kabinet ülésén bírálatok érték az uniós elnökség előkészítését. Negrescut azonban sokra tartják a szociáldemokraták az EP-ben, miközben ő már a 3. tárcavezető, aki az utóbbi hetekben veszi a kalapját. De hogy tényleg megy-e, az a következő napokra beharangozott nagy kormányátalakítás során derül ki.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9314367133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

István Tamasi 2018.11.12. 16:12:41

@paraszthajszal: Az EU-nak nem kell megtámadnia Nemzetthy Szotyialista Mutyisztánt. Elég ha megvonja az apanázst és Mutyisztán összeomlik.

István Tamasi 2018.11.12. 16:14:09

@paraszthajszal: óriási tévedés. Az európai országokat demográfiai szempontból az elöregedés fenyegeti.

István Tamasi 2018.11.12. 16:15:48

@Helga Beauty Salon: Jelenleg az egyetlen veszélyt az jelenti Nemzethy Szotyialista Mutyisztánra hogy az EU megvonja az apanázst.

István Tamasi 2018.11.12. 16:19:44

@Ballib vagyok mert rettegek: Bezony. Nemzetthy Szotyialista Mutyisztán annyira élhető és biztonságos, hogy mintegy 800000 polgárának már ok is és inkább migráltak az élhetetlen és nem biztonságos Ny.Európába.

István Tamasi 2018.11.12. 16:23:35

@Ballib vagyok mert rettegek: Bezony. Nemzethy Szotyialista Mutyisztán annyira élhető és biztonságos, hogy mintegy 800000 polgárának már ok is és inkább migráltak az élhetetlen és nem biztonságos Ny.Európába.

sas70 2018.11.12. 16:40:42

@Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel: Hát persze, mert egy magyar katona sem halt meg, az első világháborúban!? Történelmet tanultál-e, hülyegyerek! Vagy akkor éppen hiányoztál!?

Ákos Weress 2018.11.12. 16:41:59

@sZulamith: elmenni erre a bulira olyan lett volna, mint amikor az áldozat rokona a gyilkossal együtt ünnepli a gyilkosság évfordulóját...Ami a törököt illeti, őket kivertük innen és az ország területe nem csökkent. Viktor a morbid bulizás helyett, azzal egyidőben felavatta Budapesten az I.vh. hőseinek az emlékművét .. és nagyonis jól tette. Persze tökmindegy mit csinált, mert neked úgy sem tetszik semmi, amit csinál..:)))

paraszthajszal 2018.11.12. 16:42:26

@István Tamasi: Itt van már megint ez csakazorbánmiatt-i elvándorlásról szóló mese, ami az elmúlt évek legnagyobb fake news sztorija.
Vizsgáljunk meg egy érdemi forrást (Eurostat (2018): 2017 annual report on intra-EU labour mobility - European Commission), hogy eloszlassuk a ködképzeteket.

1. Az EU-n belülre való kivándorlás egyáltalán nem speciális magyar, hanem általános közép-kelet-európai jelenség. Magyarország nincs a három legnagyobb kibocsátó ország között sem az elvándorlók számát, sem azok lakosságszámhoz viszonyított arányát tekintve!
A legnagyobb kibocsátók: „Around half of all movers across the EU-28 Member States are Romanian, Polish, Italian and Portuguese (in order by size). German and French remain im-
portant groups.”
A legmagasabb elvándorlási arányok: „Most of the new Member States still have emigration rates above EU average, the highest can be found in Lithuania, Latvia and Romania (two to three times as high as the cross-country average).”

De mondhatná talán a Pistike, hogy jó-jó, az általános elvándorlásban lehet, hogy nem mi vagyunk az élen, de tőlünk megy el a legtöbb orvos és nővér, miközben a magyarok orvos hiányábab milliószámra pusztulnak el a kórházakban. Sajnos Pistike, ez sem úgy van, ahogy neked hazudják:
„Romanian, Polish and Italian citizens are the largest groups of mobile health (associate) professionals, corresponding to the main national groups of EU-28 movers in general; Romanians were by far the largest group, constituting almost half of all mobile personal care workers (120 thousand), followed by Polish (39 thousand) and Bulgarians (13 thousand). Italy and Germany are important sending countries of personal care workers in total numbers, but not in shares. Ireland, Croatia and Romania had the highest rates of health (associate) professionals abroad.” ec.europa.eu/social/main.jsp?catId=738&langId=hu&pubId=8066&furtherPubs=yes

És: akiket a számokon kívül a valódi okok (motivációs tényezők) is érdekelnek (nem, sajnos Pistike, a Zorbán itt sincs benne az első tízben), azoknak ajánlható a következő szakirodalmi forrás: King, Okólski (2018): Diverse, Fragile and Fragmented: The New Map of European Migration www.ceemr.uw.edu.pl/articles/diverse-fragile-and-fragmented-new-map-european-migration

sírjatok 2018.11.12. 16:59:58

@paraszthajszal: Jah, vicc hogy a bezzegromániából többen mentek el mint Szíriából :D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.11.12. 17:00:41

@Ákos Weress: "Ami a törököt illeti, őket kivertük innen és az ország területe nem csökkent."

A történelem nem ismerete nem ment fel annak következményei alól.

A 150 éves török hódoltság alatt az ország nagy része elnéptelenedett, migráncsok lepték el, ennek lett Trianon egyenes következménye. Úgyhogy ne a franciákra, hanem a török haverjaitokra haragudjatok, illibbantak. :))

Szél Bernadett börtönben van már? 2018.11.12. 17:01:35

@István Tamasi:
"Jelenleg az egyetlen veszélyt az jelenti Nemzethy Szotyialista Mutyisztánra hogy az EU megvonja az apanázst."
Azaz azt a jelenlegi ~8000 Ft/hó/főt? Azt mind? :D
Azta, na az aztán földhöz vágna minket tényleg! A BKV bérletem többe kerül...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.11.12. 17:02:23

@István Tamasi: "mintegy 800000 polgárának már ok is és inkább migráltak az élhetetlen és nem biztonságos Ny.Európába."

Meglesz az a beígért egymillió új munkahely. Egy szóval se mondta, hogy a határokon belül.

Minden ballib bérretteg 2018.11.12. 17:17:40

Utoljára Renzi mondott hasonlókat Orbánnak, aztán a szavazók elzavarták.

Macron nevű Soros bérencre is ez a sors vár, hisz már mindenki átlát rajta.

Hogy mit mond vagy tesz leszarható. Politikai hulla.

Minden ballib bérretteg 2018.11.12. 17:19:37

@paraszthajszal:

Annyiban azért sántít ez a ballib mese, az Orbán féle elvándorlásról, hogy nálunk az egyik legalacsonyabb a kivándorlási ráta a környező országok között.
Szóval ez éppen azt jelenti, hogy tűlünk mennek ki kevesebben, azaz a magyar kormány a szomszédokhoz képest valamit nagyon jól csinál.

Persze a ballib hazugságokkal soha nem érdemes foglalkozni.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.11.12. 17:20:25

1.Ezek a nemzetközi lapszemlék a legjobb és leghasznosabb posztok ezen a blogon.
2. Hogy egy német vagy francia lap miképpen értékeli Orbán Apánk távolmaradását, az egy dolog. De azért

egy magyar emberben, még a b1 bloggerei között is

legyen már annyi tárgyilagosság, hogy egy pillanatra megpróbál elvonatkoztatni az orbánfóbiájától. Azért egy magyarnak -egy magyar miniszterelnöknek- nem olyan egyszerű és könnyű feladat részt vennie egy olyan eseményen, amely ennek az országnak és ennek a népnek társadalmi/gazdasági/morális/lelki/fizikai értelemben is ilyen iszonyatos kárt okozott a háború lezárása után.

Az kétségtelen, hogy ez a fajta elintézési mód a Viktor részéről szimpla tahóságnak és érzéketlenségnek tűnhet -hiszen a rendezvény a történelem egyik legborzalmasabb vérfürdőjének áldozatairól is megemlékezik, és ebben a magyarok is benne vannak- de azért még a diplomácia nyelvén sem egyszerű feloldani azt az ellentmondást, ami egy magyar számára ebben az "ünnepben" feszül. Én nem tudom, hogy a Viktor miért nem ment el, vagy miért nem küldött legalább egy kifutófiút Párizsba, és még azt is elfogadom, hogy ebből is csak valamiféle belpolitikai előnyt akar kovácsolni, de ha elvonatkoztatunk az ő konkrét személyétől, akkor azért megnézném én azt a vérliberális-vérbaloldali-vérszociáldemokrata-vérjobbikos-vérmittudoménmilyen miniszterelnököt, aki jól jönne ki ebből, akár elmegy, akár nem.

Minden ballib bérretteg 2018.11.12. 17:20:41

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Fáj mi, hogy a kedvenc elkúróid alatt rekord magas volt a munkanélküliségi ráta, most meg rekord alacsony...

Én is baromságokat beszélnék, ha ilyen peremfeltételekkel kéne a ballib elkúrók seggét nyalnom, mint neked. :DDD

István Tamasi 2018.11.12. 17:30:52

@paraszthajszal: Te nyilván nem magyar vagy hanem litván vagy román, mert neked nem fáj az elmigrált magyar orvosok és nővérek tízezrei. Én magyar vagyok és nekem az elmigrált magyar orvosok és nővérek fájnak és nem a litvánok vagy románok.

István Tamasi 2018.11.12. 17:32:01

@Szél Bernadett börtönben van már?: Gratula, hogy ilyen jól fizet a fideszmaffia a bérkommentelésért.

antiinternáci 2018.11.12. 18:25:39

Mutatja világunk hazug és farizeus voltát, hogy Párizsban békéről, meg hasonlókról hablatyolt a Micron. Csupán azt felejtette el, hogy pont az ő országának a "béke"szerződések során tanúsított elvetemültsége vezetett nagyban a második világháborúhoz.

Az, hogy a hazafiakat, mint most a lengyeleket is, nácizzák meg fasisztázzák a bolsevisták, felháborító. De valahol hasznos is, hiszen az ilyen gazságok miatzi méltó felháborodások egyben mozgósítják is a tisztesség és normalitás híveit. Az Európa-pártiaknak minden országban össze kell fogni a bolsevista gazság terjedése ellen!

antiinternáci 2018.11.12. 18:28:58

@Ákos Weress:

Egyetértek.
Nincs nekünk mit ünnepelni közösen a franciákkal az I. vh. ügyében.

sZulamith 2018.11.12. 18:29:03

@Sajtó Mortále: Gondolod, hogy az a 70 állami, és kormányfőnek nem volt a jelenlevők között valamiért elszámolni valója? Naiv vagy. Azok az elhunytak előtt rótták le a tiszteletüket, és nem a sérelmeikre gondoltak.

Trianon a határokat változtatta meg, a törökök pedig egész falukat irtottak ki. Igen levertük a törököket, de az is megérne egy misét, hogyan jutottunk el Trianonig.

Ákos Weress 2018.11.12. 18:35:12

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Soraidból félelmetes setétség árad, hihetetlen bátorságra vall ilyen ismeretekkel kommentelni...:) Ilyen butaságot, hogy a törökök okozták trianont és a franciáknek semmi közük a dologhoz,
ritkán hall az ember. Köszönöm a vidám perceket, nagyon jót röhögtem....:)
Az agymenésednél is nagyobb ostobaság volt , hogy liberális eszmékkel gyanúsítasz..:)
Ki nem állhatom a fajtájukat....

antiinternáci 2018.11.12. 18:35:37

@paraszthajszal:

Ez nem volt szép tőled... Összezavarod őket a valósággal. Nincsenek ehhez hozzászokva, az ÁVÓ Rádión nem ezt tömik a fejükbe.

Meg azért légy őszinte: polkorrekt ez? Ilyen nácifaszistarasszista eszmét hirdetsz a 21. században, hogy valamiben nem a magyarok a legrosszabbak?
Nem is tudom... Jó vége lesz ennek?

Nagy Anita Sv 2018.11.12. 18:41:09

@Minden ballib bérretteg: az is faj hogy a TAO penzek negyede Felcsutra ment.

Ákos Weress 2018.11.12. 18:43:31

@Sajtó Mortále: ezeknek itt hiába próbálsz érvelni, évszázadokkal le vannak maradva....még mindig a törököket okolják Trianonért...:) Elképesztő a setétség...

antiinternáci 2018.11.12. 18:43:50

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Soros számos országban nemkívánatos személy, pl. Nagy-Brittanniában is.
Szerintem ő az a személy, aki a legtöbb országból van kitiltva úgy, hogy -még- nem áll nemzetközi körözés alatt.

mindbender2 2018.11.12. 19:01:39

@NemodaBuda: Nem a faszt, ameddig gazdaságilag megszállva tartja és folyamatos a pénzek meg az emberek szivattyúzása, addig nem is kell katonai megszállás-

mindbender2 2018.11.12. 19:07:51

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Kitelepítenénk az idegeneket, tudod, ahogy a magyarokat fosztották meg mindenüktől sé tömegesen telepítették át vagy végezték ki.
A maradék meg élhetne másodrendű állampolgárként, ahogy most a magyarok a megszállt területeken.

Sir Bates dö Hól 2018.11.12. 19:34:52

@Ákos Weress: "Ami a törököt illeti, őket kivertük innen" erdogan és polat faszát, azt vertétek ti ki, nem az oszmán birodalmat, nézz már utána díszmagyar hülyegyerek...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.12. 19:46:30

@sZulamith: "Igen levertük a törököket,"

faszt vertük le. a Habsburgok verték le őket.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.12. 19:49:04

@zord íjász: "egy magyarnak -egy magyar miniszterelnöknek- nem olyan egyszerű és könnyű feladat részt vennie egy olyan eseményen, amely ennek az országnak és ennek a népnek társadalmi/gazdasági/morális/lelki/fizikai értelemben is ilyen iszonyatos kárt okozott a háború lezárása után. "

a NATO mit okozott Magyarországnak, te félkegyelmű?!

Sir Bates dö Hól 2018.11.12. 19:50:11

@Ákos Weress: hát, a franciákra fogni trianont, az a magyar establishment felelősségének elhárítása, de nem gond, a moi holokauszt tagadása is megy, mo sosem hibás, moot mindig csak bántják, irigységből, mert a magyarok a szíriuszról érkeztek...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.12. 19:50:14

@zord íjász: az előzőt visszavonom, mert az I VH-ról volt szó. de abban meg magyar parlament megszavazta a hadüzenetet, vállalja is a felelősséget!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.12. 19:52:37

@Minden ballib bérretteg: Orbán Seehoferrel barátkozott, aztán most megbukott.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.12. 19:54:00

@Szél Bernadett börtönben van már?: "földhöz vágna minket tényleg! "

azonnal recesszió lenne.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.12. 19:59:29

@Ákos Weress: "a törököt illeti, őket kivertük innen "

faszt, az osztrákok verték ki őket.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.12. 20:01:56

@konrada:

1) nem olvasok el minden kommentet
2) az a "paródia", amivel sok százezer Fideszes egy az egyetért, és hasonlót mond, az egy igen elbaszott "paródia".

Ákos Weress 2018.11.12. 20:13:55

@Sir Bates dö Hól: ezt a kérdést csak egy magyar ember tudja átérezni, de te nem vagy az, ezért értelmetlen egymásra szót fecsérelnünk...

Ákos Weress 2018.11.12. 20:16:14

@math0: hát persze..a magyarok meg fotelből nézték a hős sógorok vitézkedését...sőt nem is voltak itt magyarok, ahogy az egyik észlény itt megjegyezte nagy bátran...:))

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.12. 20:17:40

@Ákos Weress: a magyarok a helyükön voltak: kis segédcsapatok. és akkor a blogpost témájánál vagyunk. a magyarok most sem többek, mint nagyon gyenge kis ország, amely örüljön, ha segédcsapat lehet!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.12. 20:19:53

@Ákos Weress: ja, btw. a magyarok a törökök oldalán is harcoltak a törökök kiűzésekor, te faszfej! de hát honnan is tudnád te ezt, amilyen idióta vagy?!

hu.wikipedia.org/wiki/Zentai_csata

Ákos Weress 2018.11.12. 20:20:02

@Sir Bates dö Hól: elképesztő nagy tahó vagy, nem volna szabad emberek közé keveredned.....igazán visszamehetnél az őserdőbe...:)

Sir Bates dö Hól 2018.11.12. 20:22:23

@Ákos Weress: milyen kérdést? hogy polat faszát veritek? ez nem magyar kérdés, ez a te személyes kérdésed, te vered mások faszát, a kurva anyáddal együtt, ne keverd ebbe bele se a hazám, se a nemzetem! faszverő vagy, akkor faszverő vagy, a hobbid a munkád is egyben...

valaki nagyon más 2018.11.12. 20:24:34

Jó látni, hogy nyugaton is mennyi hülye van. Egyébként köszi az újabb humoreszkeket.

Ákos Weress 2018.11.12. 20:25:16

@math0: hmmmm...... trianon kontra zentai csata.....és az orvosod mit szólt ehhez? :))))
Amíg nem zökkentik helyre az agyadat, addig igazán mellőzhetnéd a kommentelést...

Sir Bates dö Hól 2018.11.12. 20:27:05

@Ákos Weress: mi van pubi, megtorkoztattak? gondoltam, ha a faszverés a hobbid (mert nem a magyar történelem, ez nyilvánvaló), akkor a szopkodni is szeretsz...

Ákos Weress 2018.11.12. 20:28:51

@Sir Bates dö Hól: a te hazád valamelyik pszichiátriai zárt osztály....sürgősen be kéne venned a gyógyszereidet...:)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.12. 20:31:50

@Ákos Weress: "trianon kontra zentai csata"

semmiféle Trianonról nem beszéltem. az orvosod mit szól ahhoz, hogy nem létező hangokat hallasz?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.12. 20:33:02

@Sir Bates dö Hól: a törökök kiveréséről volt szó. Trianonról a kurva anyád se beszélt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.12. 20:34:10

@Ákos Weress: a törökök kiveréséről volt szó. Trianonról a kurva anyád se beszélt.

illaim 2018.11.12. 20:52:38

@zord íjász: Az eddigi írásaid alapján értelmesebbnek véltelek! Sajnos tévedtem! 1910.-ben volt egy népszámlálás. Az adatai szerint, a magyar koronához tartozó területen a magyarság aránya 47% volt a különböző népességhez képest! Vagyis a magyarság volt a legnépesebb kisebbség! Kinek az országát vették el? Trianon a magyar nemesség gőgjének az eredménye! Ahogy a magyarság jogot formált magának 1848.-ban a függetlenségre, az itt élő nemzetiségnek ugyan olyan joga van az önrendelkezésre, amit a magyar főnemesség megtagadott tőlük! Tisza István szóba sem állt velük! Mégis mit vártál? Az első alkalmat megragadták! Egyszer mégiscsak szembe kellene nézni az elhibázott nemzetiségi politikával, és nem köpködni másokat akik csak azt akartak amit mi 1848. ban. Nekik ugyan olyan joguk van, mint amit mi vindikáltunk magunknak!

Ms.Cunnesburry 2018.11.12. 21:08:54

@zord íjász:

"aki jól jönne ki ebből, akár elmegy, akár nem."

De miért kellene jól kijönni belőle?
Az I. vh végét ünnepelték, nem a trianoni szerződést.
A németek sem gondolkodnak azon, hogy megünnepeljék-e a II. vh végét.

illaim 2018.11.12. 21:21:48

@Ms.Cunnesburry: ++++++++++++++++++++ It is like me.

Ákos Weress 2018.11.12. 21:39:26

@math0: Kretino, a cikk szól az első vh.befejezéséről, ami a magyaroknak Trianont jelenti.
Ezzel kapcsolatban te és egy másik baromarcú elkezedett itt töröközni meg kurvaanyázni, ami azt jelzi, hogy egyszerre 2 db elmeháborodott alak szabadult erre az oldalra. :))) Nekem ilyenekből egy is sok, ezért ne strapáld magad, mert a továbbiakban olvasás nélkül töröllek ...:)) Pá, ketyókám ! :)))

Neo07 2018.11.12. 21:42:01

Macron zöldségeket beszél, akárcsak a médiamunkásnak álcázott szélsőbaloldali megmondóemberek. Gondoljunk bele: az az igyekezet, amivel az EU-ból akarnak ESA-t csinálni, az nem nacionalizmus, egy felsőbb fokon? Az Európai Egyesült Államok is egyfajta --kevert -- náció, hiszen meg akarják magukat különböztetni a világ többi államától.

Jelen pillanatban épphogy az EU van támadás alatt, a keresztényeket kiirtani igyekező és iszlám jogrendet -- sáriát-- bevezetni akaró harcképes korú, fiatal emberek tömegei
áramlanak befelé ellenőrzés nélkül. A huszonegyedik században a harcmodor is változik; teljesen feleslegesek a fegyverek, hiszen simán a népesedés, teleszülés által is előbb-utóbb meg fogják hódítani a kontinenst, vagy annak a nyugati felét.

Neo07 2018.11.12. 21:42:59

Macron zöldségeket beszél, akárcsak a médiamunkásnak álcázott szélsőbaloldali megmondóemberek. Gondoljunk bele: az az igyekezet, amivel az EU-ból akarnak ESA-t csinálni, az nem nacionalizmus, egy felsőbb fokon? Az Európai Egyesült Államok is egyfajta --kevert -- náció, hiszen meg akarják magukat különböztetni a világ többi államától.

Jelen pillanatban épphogy az EU van támadás alatt, a keresztényeket kiirtani igyekező és iszlám jogrendet -- sáriát-- bevezetni akaró harcképes korú, fiatal emberek tömegei
áramlanak befelé ellenőrzés nélkül. A huszonegyedik században a harcmodor is változik; teljesen feleslegesek a fegyverek, hiszen simán a népesedés, teleszülés által is előbb-utóbb meg fogják hódítani a kontinenst, vagy annak a nyugati felét.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.12. 21:50:08

@Ákos Weress:

"Ezzel kapcsolatban te és egy másik baromarcú elkezedett itt töröközni"

1) nem én kezdtem el töröközni, te törököztél, és én ahhoz szóltam hozzá

2) amit a törökök kiűzéséről állítottál, hazugság volt. ezt megmutattam.

3) Tranonról én semmit nem írtam, amikor elkezdtél nekem trianonozni, az terelés volt, mert egy kis frusztrált majom vagy, aki nem bírja elviselni, hogy tévedtél, és lebuktál.

idióta, kis köcsög fasz vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.11.12. 21:51:21

@Neo07: az nem érv, hogy bebelók a kezed a bilibe, és előadod, mit álmodtál.

Ms.Cunnesburry 2018.11.12. 22:06:13

@Neo07:

"Gondoljunk bele: az az igyekezet, amivel az EU-ból akarnak ESA-t csinálni, az nem nacionalizmus, egy felsőbb fokon? Az Európai Egyesült Államok is egyfajta --kevert -- náció, hiszen meg akarják magukat különböztetni a világ többi államától."

Ez.. ez nagyon szép volt. Főleg az a rész, ahol kevered az állam és a nemzet fogalmát.
Saját vagy átvett?
Az utóbbi esetben linket kérnék. Kíváncsi lennék a kifejtésre is.

Sir Bates dö Hól 2018.11.12. 22:41:06

@Ákos Weress: "Kretino, a cikk szól az első vh.befejezéséről, ami a magyaroknak Trianont jelenti.
Ezzel kapcsolatban te és egy másik baromarcú elkezedett itt töröközni meg kurvaanyázni, ami azt jelzi, hogy egyszerre 2 db elmeháborodott alak szabadult erre az oldalra. :))) "

aha, tényleg ez történt, szóról szóra...
"Ákos Weress
5 órája
@sZulamith: elmenni erre a bulira olyan lett volna, mint amikor az áldozat rokona a gyilkossal együtt ünnepli a gyilkosság évfordulóját...Ami a törököt illeti, őket kivertük innen és az ország területe nem csökkent. Viktor a morbid bulizás helyett, azzal egyidőben felavatta Budapesten az I.vh. hőseinek az emlékművét .. és nagyonis jól tette. Persze tökmindegy mit csinált, mert neked úgy sem tetszik semmi, amit csinál..:)))"

Sir Bates dö Hól 2018.11.12. 22:48:31

@Neo07: igazad van, tiszta mátrix az egész... "Jelen pillanatban épphogy az EU van támadás alatt, a keresztényeket kiirtani igyekező és iszlám jogrendet -- sáriát-- bevezetni akaró harcképes korú, fiatal emberek tömegei áramlanak befelé ellenőrzés nélkül."
itt froban már nagyon szarul állunk, itt mán csak 15x annyian vagyunk mink körösztyények, mint a harcképes korú muzulmánok, oszt féllünk is naggyonisám!...

Neo07 2018.11.12. 22:49:06

@Ms.Cunnesburry:
Elírtam, USE-t akartam írni. Saját gondolat, úgyhogy linkkel nem tudok szolgálni. De bizonyára gúgöl barátunk, ha szépen megkérjük ügyes kulcsszavakkal, tud prezentálni erről szóló oldalak tömkelegeit.

Kifejtés: egy tisztán nemzetállam egy kevert népességű állammal bizonyos szempontból egyenértékű, más szempontokból természetesen nem, de az a lényeg, hogy ha nagyon akarjuk, a kevert népességre is rá lehet valamilyen jellemző alapján húzni a náció jelzőt. Ma azt mondjuk egy USA-ból érkezett emberre, hogy amerikai állampolgár, miközben lehet fehér angolszász protestáns, vagy fekete (afroamerikai) vagy éppen latinó és a többi. Lehet angol anyanyelvű, de lehet spanyol is, de akár kínai anyanyelvű, mégis azt mondjuk csak rá, hogy amerikai állampolgár. Ilyen értelemben az USA az amerikai náció hazája.

Európára ezek a feltételek nem teljesülnek, nincs közös európai nyelv, vagy nincs kitüntetett nyelv, a kulturális hátterek is eltérőek az államokban, ezért nem igazán mondhatjuk azt, hogy európai náció. De hatalomtechnikailag mégis létezik ez a fogalom, hiszen egyesült államokká való alakítás után a kevert népesség egy, és egyetlenegy állami irányítás alá kerül – és ily módon mindegy, hogy németről, spanyolról, arabról, törökről vagy magyarról beszélünk, mind egy irányítás – Brüsszel – alatt tengetné zűrzavaros napjait. Ha egyszer létrejönne az USE , akkor annak alattvalói, hiába különböző anyanyelvűek és kultúrájúak, európai állampolgárok lesznek, azaz az európai náció tagjai lennének.

Ebben az esetben miért ne lenne nacionalizmus az USE létrehozására irányuló igyekezet, és ez európai nacionalizmus mennyivel lenne jobb, mint a meglevő és teljesen természetes nacionalizmus? Tehát önellentmondás az, amikor a szélsőbal és szélsőlib a nacionalizmust szidja.

Ms.Cunnesburry 2018.11.12. 23:04:03

@Neo07:

"Ha egyszer létrejönne az USE , akkor annak alattvalói, hiába különböző anyanyelvűek és kultúrájúak, európai állampolgárok lesznek, azaz az európai náció tagjai lennének. "

Most nem vagyok európai állampolgár?

Sir Bates dö Hól 2018.11.12. 23:07:05

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: csak hitünk nincsen az Egyigazistenben, az viktorban, mint a szerencsés magyar nemzetnek, akik szarrá verték, széjjel püfölték az összes migráns arabot (jó, a koszovóiakat átengedték, de azok azért mégiscsak albánok, azért van az a szint, ahol már a magyar végvári vitéz is beszar), ott nincs is gond!...

Neo07 2018.11.12. 23:20:16

@Ms.Cunnesburry:
"Most nem vagyok európai állampolgár? "
Nem. Majd ha európai útleveled lesz, majd akkor leszel az. A mostani helyzet az csak átmeneti állapot, aztán majd vagy erre vagy arra billen az események folyása.

Ms.Cunnesburry 2018.11.12. 23:20:41

@Sir Bates dö Hól:

ott a rothadó kapitalista nyugaton, abban a nagy keveredésben nincs veszélyérzeted.
várd meg a kifejtést, tanulhatsz belőle. én is most tudtam meg, hogy nem vagyok európai állampolgár.
pedig eddig azt hittem.

Ms.Cunnesburry 2018.11.12. 23:22:48

@Neo07:

most is lehetne, ha kiváltanám. de minek, mikor személyivel utazhatok az EU-ban?

Magyarulaszlo 2018.11.12. 23:41:50

@Ballib vagyok mert rettegek:
Mitől védett meg téged Orbán Viktor?
A gondolkodástól?

Értem én hogy sérthetetlen, végülis
- nem beszélget olyan újságíróval, akinek nem ő ad fizetést,
- nem áll le ellenzéki politikusokkal vitatkozni, ha mégis, akkor Boldog Karácsonyt (ne röhögj, mert, akármekkora rajongó vagy, ezzel a Te szádba is beleszarik...) és még a Sargentini vitára is csak azért ment, hogy propagandafilmet forgasson, esze ágában sem volt komolyan venni az alapos vádakat.

Szerinted tényleg az a helyes, ha egy politikus szarik a népére és nem hajlandó érvelni vagy pl. megvédeni az álláspontját?

Ms.Cunnesburry 2018.11.13. 00:00:23

@Neo07:

Késő van, nem várom tovább a válaszod.
Rosszak az infóid.
Uniós tagállamban élek, így van/lehet uniós útlevelem. Szép nagybetűvel rá van írva. Ahogy személyim és tb kártyám hátoldalára is, ez alapellátás igénybe vételére jogosít fel.
Uniós állampolgárként jogom van bármely szintén uniós tagországba költözni, s ott munkát vállalni.
Ez nem átmeneti állapot.

Elmélkedésed az európai és a természetes nacionalizmusról érthetetlen számomra, mivel érvként ott díszeleg a "tegyük fel".

Ne tegyük!

Az EU-nak világos, érthető jogszabályai vannak. Azt kell értelmezni. Konteókra nincs szükség!

törppicur 2018.11.13. 00:01:21

@illaim: ugye nem gondolod, hogy a Délvidéket, Erdélyt, Székelyföldet, Felvidéket az akkori, ottani népességarányokkal ezzel a határral kellet elvágni és hozzácsapni Romániához, Csehszlovákiához és Szerbiához? Az még a te megbocsátó, merjünk kicsik lenni szemléletedhez is durva

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.11.13. 06:54:53

@Ms.Cunnesburry:
"De miért kellene jól kijönni belőle?
Az I. vh végét ünnepelték, nem a trianoni szerződést."

Először arra gondoltam, hogy viccelsz, de aztán rájöttem, hogy nem, ezért megpróbálok érdemben reagálni, bár elég nehezemre esik elfogadni, hogy valaki komolyan tesz fel egy ilyen kérdést.

1. Pontosan jeleztem, hogy a Viktor magatartása érzéketlen bunkóságnak tűnhet, és legalább a magyar áldozatok emléke miatt megpróbálhatott volna valamiféle diplomáciai szempontból elfogadható megoldást keresni a probléma áthidalására, és a távolmaradásból valamiféle belső hasznot remél.
2. Az első világháború vége és a trianoni békediktátum között elválaszthatatlan kapocs van, és nem pusztán a magyarok sorsa miatt, -ami a kép egészét és Európa sorsának alakulását tekintve akár marginális is lehetne, fájjon bár nekünk bármennyire- hanem a II. világháború kitörése miatt is. Nem véletlenül nevezi minden történész az első világháború Lezárását(!) jelentő trianoni békediktátumot inkább egy alig 20 évre megkötött fegyverszüneti megállapodásnak, mint szerződésnek. Gyakorlatilag kőkeményen megalapozta a revans, a bosszúvágy, a visszavágás, az igazságtalanság okán érzett elégtételi vágy elültetését, illetve az éppen ettől való félelmet a győztesekben, nem beszélve arról, hogy a politikai hálókat és szövetségeket sem garantálta semmiféle módon, pedig ugye azt a remélt béke zálogaként tekintették. Csak az idióta nem látta, hogy ebből újabb vérfürdő lesz, és ez nem az utókor véleménye, hanem az összes korabeli sajtóorgánumból és politikai eseményből is kikövetkeztethető volt az átlagpolgárok számára is már akkor, és nyíltan felvállalt ideológiák meggyökeresedését segítette elő, a történelem legnagyobb fegyverkezési versenyével párhuzamosan. Sajnos nem lehet mindig jól szelektálni a politikai események határvonalain pávatáncolva. A Viktor nem rakhat a nyakába egy táblát, rajta a felirattal, hogy ő a háború végét, a béke eljövetelét ünnepli és az áldozatokra emlékszik, egyébként meg bassza meg a Clemenceau, aki viszont a francia történelemben egy ikon.
3. Orbán Viktor egy politikus: a tettei politikai tettek, és minden tettének bel-és külpolitikai következménye van. Egy ilyen eseményen a személyes jelenlétével gyúanyagot szolgáltat minden olyan politikai ellenfelének, aki ezt ellene fordíthatja idehaza. Ha elmegy, erőt meríthet belőle az összes párt, amelyik a jobboldalról törne győzelemre. Ha nem megy el, azzal is magára haragít valakit, csak ez esetben e politikai paletta egy másik szegmense rakja őt céltáblára, ahogy itt is látható. Van rajta sapka, nincs rajta sapka. Akármit tesz, ebből nem jöhet ki jól, de éppen ugyanezen oknál fogva egyetlen másik -bármely politikai oldalhoz tartozó- miniszterelnök sem jönne ki jól belőle: erről beszéltem. Áruld el: egészen pontosan, mit nem értesz ezen? Ha pl. a Botka vagy a Gyurcsány lenne a miniszterelnök, és bármelyikük ott állna abban a csapatban Párizsban, a fidesz már ontaná rájuk az átkot, hogy hazaárulók, nemzetárulók, a Jobbik nem különben, de nem csak ketten lennének. Ha viszont nem mennének el, akkor a saját híveik, támogatóik, szavazóik és belső politikai ellenfeleik csinálnák ki a Lacikát meg a Ferikét, kissé megpuccsolva őket, ahogy az arrafelé szokás. Ismét megkérdezem: egészen pontosan, mit nem értesz ezen?

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.11.13. 06:58:58

@illaim: "Az eddigi írásaid alapján értelmesebbnek véltelek! Sajnos tévedtem!"

Akkor ezzel megkíméltél attól, hogy erre a sírásra fakasztó ostobaságra amit itt összehordtál, érdemben reagáljak. Felejtsük el egymást.

sZulamith 2018.11.13. 08:58:32

@Sir Bates dö Hól: " Ismétlés a tudás anyja", csak a tanulásban érvényes:)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.11.13. 10:24:33

@Ms.Cunnesburry: Ne viccelj, ő egy nagyon értelmes antiillibbant. Csak kifigurázza a fideSSfasszopókat. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.11.13. 10:27:59

@antiinternáci: "Soros számos országban nemkívánatos személy"

Már megint túl sok féknyúzt olvastál. :))

Na jó, tegyük fel, hogy létezik az összeesküvés elméleted. A csúti gecit egyik országból se tiltották ki, és az utóbbi ezer év magyar történelmének legkárosabb hazaárulója. Ezek szerint annál nagyobb magyar hazafi valaki, minél több országból kitiltják. :))

Sir Bates dö Hól 2018.11.13. 12:52:13

@zord íjász: ez mora igaz (nem, a teljes kkeui térségre), viszont én '90-ben azt gondoltam, hogy ilyenkor mo már egy európai ország lesz, kultúrális szempontból legalábbis...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.11.13. 13:04:06

@Sir Bates dö Hól: "én '90-ben azt gondoltam, hogy ilyenkor mo már egy európai ország lesz, kultúrális szempontból legalábbis..."

Én ezt hittem minden téren. A finnek 1960 után 25 év alatt jóléti államot teremtettek, azt hittem 1990 után 25 évvel itt is ugyanaz lesz, szupermarketek tele áruval, rendes fizetés, jó közszolgáltatások, barátságos emberek... Hát ebből a szupermarketek teljesültek egyedül. Meg a barátságos emberek helyett 2-3 millió rettegő és acsarkodó fidesz szavazó. :(

Én de genere Mi 2018.11.13. 15:03:13

@Ákos Weress:
"Ami a törököt illeti, őket kivertük innen és az ország területe nem csökkent."

Sajnos ez nem igaz. A törököt a Habsburgok verték ki innen (még csak nem is egyedül, hanem némi európai koalíciós - a pápa, Velence, lengyel, spanyol - támogatással), s a török idők előtti állapothoz képest Mo. területe is csökkent, lévén a Habsburgok Erdélyt KÜLÖN kormányozták. (Lásd az 1848-as 15 pont egyikét ...) S akkor a morva részek véglegesen a csehekhez kerüléséről - akiknek királyaik természetesen szintén a Habsburgok, de így látták jobbnak - nem is beszéltünk.

A török megszállás és a felszabadító háború az ország jövőjét meghatározóan befolyásoló demográfiai következményekről gondolom félfüllel hallottál már, de ha mégsem, itt bizony válaszkommentben ezt is megírták már neked ...

További jó tanulást!

Ms.Cunnesburry 2018.11.13. 15:48:15

@zord íjász:

Történelmi traumák átörökítésében szuper jók vagyunk.
Miért kellene 2018-ban egy 100 évvel korábbi tragikus döntéstől függővé tenni a részvételt?

Én de genere Mi 2018.11.13. 15:58:48

@Ms.Cunnesburry:
2020-ban lesz Szulejmán - a mohácsi győző, hitük szerint is és valóságosan is a törökök egyik legnagyobb szultánja - trónra lépésének 500. évfordulója. Biztos tartanak majd bulit.

Ó, nagyon kíváncsi vagyok, küldünk-e majd ünnepi követséget Erdoganhoz?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.11.13. 16:00:08

@Ms.Cunnesburry: Már én is. Nem is egyszer. :))

Ugyanis szinte

m e g k ü l ö n b ö z t e t h e t e t l e n

a valódi fidiótáktól. Minden határt túllépnek, állandóan önmagukat licitálják túl. :))

Én de genere Mi 2018.11.13. 16:03:41

@Én de genere Mi:
jav:
12, na ... a "15" az a március ...

(Konkrétan pont a 12.)

Helga Beauty Salon 2018.11.13. 16:04:00

@Ms.Cunnesburry: "Miért kellene 2018-ban egy 100 évvel korábbi tragikus döntéstől függővé tenni a részvételt?"

Izraelben is ünneplik Hitler szülinapját? :D

Én de genere Mi 2018.11.13. 16:10:32

@Helga Beauty Salon:

Helgácska, képzeld, akadt olyan!
(Nem zárom ki, hogy diliházba dugták.)

S szokás szerint, idézet, kivételesen egy (korabeli) nem_költőtől:
"
és ami csak volt a Duna és a Tisza között, mindent fölprédáltak, fölperzseltek, ahogy Innenső-Magyarországon is csinálták. A lakosságot, amely nem ment át a Tiszántúlra, részben kardélre hányta, részben rabságba hurcolta
"

További jó epilálást! :D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.11.13. 16:15:07

@Én de genere Mi: Ez nem fog menni, egyszerűen nem vagytok azonos szellemi színvonalon. Én megtanultam, hogy kell leereszkedni hozzá. :))

Ms.Cunnesburry 2018.11.13. 16:18:56

@Én de genere Mi:

Ugyanabban az évben lesz 22 éve, hogy a IV hadtest megsemmisült a Donn-kanyarnál. Kis kitérővel az a parti is útbaethető.

Még néhányszor megismétlik a Szulejmánról szóló sorozatot és a köznép számára az Egri csillagok feledésbe merül. Szegény Gárdonyi!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.11.13. 16:23:31

@Ms.Cunnesburry: "megismétlik a Szulejmánról szóló sorozatot és a köznép számára az Egri csillagok feledésbe merül"

A narancskullancsok gyülevész tömege mindig a győztes mellé áll, mindegy, hogy az Magyarországnak mekkora kárt okozott. :(

Ms.Cunnesburry 2018.11.13. 16:24:32

@Helga Beauty Salon:

Hildácska! A párhuzam csapnivaló. Nem Trianont ünnepelték, hanem az I. vh végét.
Neked nem maradt ott egyetlen felmenőd sem?
Mindenki felmentést kapott?

Ms.Cunnesburry 2018.11.13. 16:31:51

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

A vezérkar, Fénylő Csillagunk vezetésével lejt pávatáncot. A plebs csak birkaként követi.

Közröhej tárgya ahogy törlészkednek a törökökhöz, miközben iszlám invázióval riogatnak. Még néhány ígéretes üzlet és Nagyboldogasszony templomára önként rakják fel a félholdat.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.11.13. 17:18:55

@Ms.Cunnesburry: "Még néhány ígéretes üzlet és Nagyboldogasszony templomára önként rakják fel a félholdat."

Ja. :))

morph on deer 2018.11.15. 20:34:24

@Helga Beauty Salon:
“Izraelben is ünneplik Hitler szülinapját? :D”

A rokonai mindenképpen, biztos lehetsz benne!