B1 blogcsalád



Semjén szerint nem sokan szavaznának a KDNP-re, ha önállóan indulna a választáson

2018. november 04. - nickgrabowszki

A miniszterelnök-helyettes bejelentette, a kárpátalja magyarokat "gyakorlatilag" már a magyar állam fizeti.semi.jpg

A Hír TV Simicskától való visszavétele után feltámadt Péntek 8 (vagy 9, ez ellentmondásos) ezúttal a KDNP elnöke oszthatta meg az ideológiai muníciót a jobboldali szavazókkal. Semjén elég erős dolgokat mondott ki, ezért akinek nincs kedve végigszenvedni a több mint 42 percet - benne az exmunkásőr Gajdics Ottó szokás szerinti ordítozásával - annak itt megpróbáltam összefoglalni a lényeget:

1. Semjén magát politikai terméknek nevezte, amelyik ún. nemzeti, konzervatív, keresztény értékrendet képvisel, és amely politikai terméket ő maga megkülönbözteti a magánembertől.

2. Pártját, a KDNP-t egy tömegtámogatás nélküli vallási egyesületként határozta meg, amelyik azért van együtt a keresztény-nemzeti ihletettségű, nagy gyűjtőpárt Fidesszel, hogy anélkül jusson hatalomhoz, hogy föl kellene adnia az egyházi tanításokhoz való ragaszkodást.

3. Zavaros történetfilozófiai fejtegetések után azt is leszögezte, hogy a KDNP liberálisabb a liberálisoknál és szocialistább a szocialistáknál, mert

  • szerintük az emberi jogok nem valami ENSZ-egyezményből, hanem egyenesen a Jóistentől származnak,
  • valamint ők minden emberben Krisztust látják, ami az igazi szolidaritás.

(Arra mondjuk nem tért ki, hogy miként tűrhették el 3 éve a menekültekkel való állatias bánásmódot, ha bennük Krisztist látják, valamint az emberi jogok nemzetközileg is sorozatosan bírált megsértését, ha az emberi jogok a Jóistentől erednek.)

4. Semjén bevallotta, minden évben részt vesz az Opus Dei lelkigyakorlatán. Ami azért érdekes, mert az OD még a katolikus egyházon belül is szélsőjobboldali fanatikus szektának számít.

5. Egy vallási párt elnökétől különös módon a nemzeti érdeket nevezte a végső valóságnak. Szerinte a magyar államnak transzcendens küldetése van, nem csak azért van, hogy az utakat kátyúzza, meg kiállítsa  a lakcímkártyákat, hanem hogy az "egyetemes magyarság" fennmaradjon. 

6. Ezzel magyarázta a kárpátaljai magyarság segítését is, amelyről beismerte, hogy

az orvosok, egészségügyi dolgozók, tanárok lelkészek, tehát mindazok, akik az ottani magyar életet biztosítják, azoknak

a fizetését gyakorlatilag a magyar állam adja, ezt most megdupláztuk.

Semjén szerint az egyetemes magyarság fennmaradása indokolja azt is, hogy az EP-választáson szavazati jogot adjanak az ukrajnai és szerbiai magyar állampolgároknak (Hogy aztán olyanok dönthessenek az EP összetételéről, ezzel közvetve az EU sorsáról, akik nem az Unióban élnek.)

7. Az ellenzékből a DK-t emelte ki. Szerinte

Gyurcsány nagyon nagy szolgálatokat tesz a kormánynak: az ellenzék szétverésével olyan érdemeket senki nem szerzett, még kormányoldalon is kevesen, mint Gyurcsány.

8. A CEU-ról azt mondta, szélhámosság, amit művel, mert nincs amerikai képzésük, csak egy fiktív anyaegyetemük: "a leány próbált szülni egy anyát". Arról nem tett említést, hogy erre éppen a Fidesz-KDNP kormánytöbbsége kényszerítette a CEU-t.

9. Az Európai Unióról úgy beszélt, hogy azt kereszténydemokraták alapították, tehát nem bűnben fogant, de most bűnben él, mert egy szabadkőműves politikai elit irányítja. Az EU-ban amúgy szerinte médiaterror és brutális médiacenzúra van, és őket (már ti. a Fidesz-KDNP-t és az Orbán-rezsimet) meg azért támadják, mert félnek tőlük:

tőlünk azért félnek, mert amit mondunk, az a józan ész.

10. Semjén a kultúrharcot a kormány a választás óta követett politikája középpontjába helyezte. Kódolt zsidózással utalt arra, hogy Aczél György, majd az SZDSZ - "egészen az utóbbi évekig" brutálisan elnyomta "a nemzeti, népi, keresztény, konzervatív kultúrát".

(Hogy ezt az SZDSZ miként tudta megcsinálni úgy, hogy már csaknem 10 éve megszűnt, de legalábbis elveszítette minden hatalmi pozícióját, arra nem tért ki.)

A kultúrharcot ez ellen a brutális elnyomás elleni fellépéssel magyarázta. Szerinte ők csak Márfi Gyula veszprémi érsek felszólításának tesznek eleget, aki azt mondta nekik: "áradjatok, mint a szél". Semjén szerint egyszerűen a népakaratnak, az áprilisban megnyert 3. kétharmadnak tesznek eleget, amikor megtámogatják az általa nemzeti-kereszténynek nevezett kultúrát, mert 

mindenütt ott lenni, minden helyet betölteni, áradni kell, mint a szél.

Ebben mondjuk semmi új nincs, csak 20 éve, az első Fidesz-kormány alatt még egészpályás letámadásnak  nevezték. 120 éve meg egyszerűen úgy, hogy einstand.

És persze érdekes a népakaratra hivatkozni akkor, amikor áprilisban Magyarországon 200 ezerrel többen szavaztak ellenük, mint mellettük.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2314351939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

látjátok feleim szümtükkel 2018.11.04. 18:58:00

@rallus:

"Mi" nem hagyjuk sehol a hajléktalanokat, mert a kormány feladata az ország kormányzása, neki adtátok a jogot. Akkor kormányozzon, és ne kriminalizáljon. Nem lehet lényeg, hogy bezárassa őket, mert szerencsétlenek, szegények, és nincs aki saját lábra állítsa őket.

A kriminalizás nélkül is kell lenni megoldásnak, és ehhez vannak is eszközök, csak az pénzbe és munkába kerül, ráadásul oda nem lehet repülőgéppel menni élvezkedni, nem lehet nob elnököknek körbemutogatni ( pedig nem ártana ), nem lehet belőle a pénzt lenyúlni. Ez pont olyan embertelen és mocskos eljárás, mint a kádárizmusban a közeszélyes munkakerülés volt. Pedig akkor volt olyan munkahely, amelyik kötelezően felvette őket dolgozni. Most te adnál munkát szakképzetlen, utcán élő embernek? Még a lakhatási lehetőséget sem adnád meg neki, pont úgy, mint a kormányod. Mert a tövényetekben arrol nincs szó sem, hogy aki egyszer bemegy a hajéktalan szállásra, annak örökké ámen ott is kell maradnia. Ha még azt a kis cókmókját-személyes holmiját is kidobják ( volt akinek a gyóygszereit is ), akkor hová menjen ha kijön az elzárásból, miből és hol éljen. Ha ezek felvetéséért ekézitek azokat, akik szót emelnek értük, akkor veletek valami nagy-nagy baj van.

Gandosz 2018.11.04. 19:09:02

@látjátok feleim szümtükkel: Megfelelő hajléktalan-ellátórendszer van. A kormány pedig csak az utcán szarókra, aluljárókban tanyázókra "veszélyes", mert emberi körülmények közé akarja őket kényszeríteni.

rallus 2018.11.04. 19:11:01

@látjátok feleim szümtükkel: Akkor nincs más hátra, mint felfrissíteni Kuncze "megélhetési bűnözés" technikáját, amivel duplájára emelte a büntethetőség értékét!
Minden hajléktalannak legyen joga néhány napra beköltözni a pillanatnyilag humánummal mélységesen átitatott polgártársaink lakásába! Ahogy ismerlek benneteket, akár e nélkül is nyitott ajtóval és tárt karokkal várjátok őket!
Egyébként meg vagy zavarodva, mert hogy a hajléktalan szállóról több eséllyel megy munkát keresni, mint az aluljáróból, az biztos! Próbáld ki!

látjátok feleim szümtükkel 2018.11.04. 20:45:15

@Gandosz:

Ne kinyilatkozz, mert belecsavarodsz, hanem mutasd be, hogy mitől megfelelő a hajléktalan ellátó rendszer, mert az ábra nem azt mutatja.
Ha annyira megfelelő lett volna, akkor nem tesznek bele kriminalizáló részt. Amennyiben nem vetted volna észre, a vita a törvény ezen részről van, vagy is enélkül nem megfelelő a rendszer, ezért törvényesítették.

látjátok feleim szümtükkel 2018.11.04. 20:53:07

@rallus:

Kurva nagyot mondtál. Szomorú, hogy csak ennyire tellik tőletek. Azért nem hiszem, hogy te főnökként azonnal felvennéd, aki a hajléktalan szállóról megy hozzád munkát kérni.

Úgy tűnik nem sokat járkáltál az aluljárók vidékén, mert akik ott éltek ( most nem tudni hol élnek, talán majd a téli hideg kideríti ), azok nem alkalmasak, és már nem is valszínű, hog azok lesznek megfelelően ellátni magukat. Ezeket hiába csukja be az állam, ezért nem megoldás a kriminalizálás. Írtam már erről korábban, ha elolvastad volna, és nem mindig mellébeszélnél, akkor arról is írnál, miért nem helyezik el az ilyeneket a fogyatékosok intézeteiben. Ja, mert olyan nincs, csak fűtött gyep stadijonyokban? Ezért is biztosan a libsik, meg a soros a hibás, a kormányotok meg menjen a menybe, mert olyan szent?

dr. Irén Cunnesburry (törölt) 2018.11.04. 20:59:08

@morph on deer:

Ne adj nekik tippeket! )))

neko1967 2018.11.04. 21:19:34

@paraszthajszal:
Görénybűzmirigyszőrszál! Méltó vagy a háziállat gyilkoshoz! Te is egy barom vagy!

„Ezzel magyarázta a kárpátaljai magyarság segítését is, amelyről beismerte, hogy az orvosok, egészségügyi dolgozók, tanárok lelkészek, tehát mindazok, akik az ottani magyar életet biztosítják, azoknak a fizetését gyakorlatilag a magyar állam adja”

Ez meg nagyrészt azt bizonyítja, hogy Ukrajna egy bukott állam, ami magától nem lenne képes az alapvető közszolgáltatásokat sem fenntartani."

Na vegyük sorjában.
A csuti geci gazdád szerint aki Soros alapítványához pályázatot nyújt be - mondjuk testi fogyatékos fiatalok életkörülményeinek javításához - az soros ügynök. Ez barom zsóti meg azt mondta, hogy az ottani magyar értelmiségieket a magyar állam pénzeli! Ergo: ezek magyar ügynökök!

Következmény? Jön a helyi nacionalista görénybűzmirigyszőrszál, meg bircaman és úgy gondolja hogy nemzet érdekében jó buli molotov koktélt dobni a magyar pap, tanár, vagy orvos házára! Vagy gránátot, ott van még a garázsban néhány ládával!
Jó, hogy zsóti nem sorolta fel az ukrajnában fedésben dolgozó magyar hírszerzők nevét! Amennyi esze van.....

paraszthajszal 2018.11.04. 21:44:47

@neko1967: „Ergo: ezek magyar ügynökök!”

Faszságokat beszélsz, te valami ukrán szélsőjobb szervezet ideológusa vagy, vagy mi?

Ezek az emberek (orvosok, tanárok) Ukrajna Kárpátaljai „megyéjének” (Закарпатська область) közszolgáltatásait biztosítják, nyilván főként a magyarlakta részeken.

Természetesen ezen közszolgáltatások biztosítása, az ezt ellátó személyek és szervezetek finanszírozása elsődlegesen az ukrán állam feladata lenne, amely azonban bukott államként ezt képtelen ellátni, ezért a helyi magyarok normális életfeltételei fenntartása érdekében, a nemzeti összetartozásból fakadó kötelezettségből, kvázi kényszerből segít a magyar állam (kormány) többet, mint korábban.

Persze az is igaz, hogy – amúgy a magyar-ukrán alapszerződésnek, az európai értékeknek ellentmondva – bizonyos közszolgáltatások (pl. a magyar nyelvű oktatás közép- és felső szinten) nyújtására már a szándék sincs meg az ukránokban, illetve ezeket a közelmúltban meghozott, durván kisebbségellenes jogszabályok szerint már nem is kötelesek nyújtani.

De ti idegenszívű balhibbantak nemhogy ez ellen emelnétek fel a szavatok, nemhogy szolidárisak lennétek a helyi magyarokkal, hanem még azért is nekitámadtok a nemzeti kormánynak, mert megteszi azt, ami egy nemzeti kormánytól elvárható; sőt még bíztatjátok is a helyi nácikat a magyarok elleni erőszakra. Hát emberek vagytok ti, vagy közönséges csúszómászó férgek?!

dr. Irén Cunnesburry (törölt) 2018.11.04. 21:56:37

@paraszthajszal:

Próbáld meg átgondolni/reményhal/!

Pont ebben a helyzetben kellene Semjénnek átgondolnia / szintén reményhal/ mit nyilatkozik, pont az ukrajnai magyarok érdekében.

dr. Irén Cunnesburry (törölt) 2018.11.04. 22:01:34

Vajon az idegenszívű balhibbantak a gondolkodó szinonimája?

neko1967 2018.11.04. 22:04:37

@paraszthajszal:
Te idióta! Nem tudsz egy egyszerű szöveget értelmezni! Ha ebben az országban vannak olyan egybites agyú idióták, akik elhiszik hogy vannak soros-ügynökök Magyarországon, akkor vannak ukrán megfelelőik, akik azt hiszik, hogy vannak magyar ügynökök, akiket Magyarországról pénzelnek, pláne ha a háziállatgyilkos magyar miniszterelnök-helyettes állítja! Ezzel pont az ukrajnai magyarokat lökte a hozzád hasonlóan barom ukrán nacionalisták elé!

Röviden: egy barom vagy, méltó a zsotihoz!

"De ti idegenszívű balhibbantak nemhogy ez ellen emelnétek fel a szavatok, nemhogy szolidárisak lennétek a helyi magyarokkal, hanem még azért is nekitámadtok a nemzeti kormánynak, mert megteszi azt, ami egy nemzeti kormánytól elvárható; sőt még bíztatjátok is a helyi nácikat a magyarok elleni erőszakra. "

Én szolidáris vagyok és féltem őket, és nem tenném ki őket belföldi politikai célok miatt életveszélynek!

De tudod mit? Lehet hogy a csuti geci direkt teszi ki őket veszélynek! Ugyanis ha néhány magyarral baj történik, akkor Ukrajna távol kerül a Nato-tól és az Eu-tól. És ez kinek az érdeke? A csuti geci tartótisztjének,putyin elvtársnak! Hogy a helyi magyarok két malomkő közé kerülnek? Ennyit megér putyin elvtárs barátsága a gecinek!

Gandosz 2018.11.04. 22:28:36

@látjátok feleim szümtükkel: kriminalizálták a bűntényt. Ennyi történt. Ez nem tetszik neked és a többi bűnvédő hőzöngőnek.

Le Orme 2 2018.11.05. 00:46:45

Milyen kár, hogy Semjén egyetlen gondolatával sem foglalkoztak érdemben. Ez van, ez az ellenzék szintje ma.

Le Orme 2 2018.11.05. 00:52:03

@Le Orme 2: Ma már az ellenzék a Fideszen belül van.
Gyurcsány és a többiek a szánalmas férgeken élő baktériumok vírusai lettek.

NemodaBuda 2018.11.05. 08:20:38

MOndhatnám, neme egyszerűsággel, hogy lópimpit nektgek, feleim, semjénhívők és egyéb kereszténydemokraták. De nem mondom, csak gonsolom. Gyurcsány legyen a ti legfőbb szövetségesetek, de tényleg ! Szerintem ő az ellenfeletek, a tények meg majd eldöntik a kérdést. Nem érdekel sem semjén, sem gajdics, levitézlett, buta emberek, most miért foglalkoztok azzal, amit maguk alá eresztenek, lényegtelen, provokáló ! Miért nem beszél az a semjén a sikeres humánpolitikáról, azért mert csupa kudarc? Mikor mesélik el a női klinikán történt inkubátormérgezés körülményeit? Úgy gondolják az is államtitok ? Orbán sem tényező, semjén meg még annyira sem Európában, oda állnak, ahová süt a nap, talán egy pillanattal előbb érzik meg a szél változását, de attól még politikai haszonlesők. Magyaraországot meg tönkreteszik, ha hagyjuk !

Minden ballib bérretteg 2018.11.05. 10:46:28

Milyen meglepő.

A ballib balfaszok, hírhamisító blogja a keresztényeket és a kormányt fikázza.

Ma is.

Sir Bates dö Hól 2018.11.05. 10:56:42

@Gandosz: neked gajdics a király? akkor te a járási párttitkár-tanácselnök-téeszelnök bokáig érő nejlonzoknik világában érzed jól magad... a lukacsos atléták világa az...

Sir Bates dö Hól 2018.11.05. 10:58:13

@Gandosz: ja, de mivel családon belül házasodnak, ez elő sem fordulhat...

Sir Bates dö Hól 2018.11.05. 11:30:11

@Gandosz: "A kormány pedig csak az utcán szarókra, aluljárókban tanyázókra "veszélyes", mert emberi körülmények közé akarja őket kényszeríteni."

meg az európai kultúrára és minden homo sapiensre, eljött a praeanthropusok kora... így neked is van esélyed, fáról már lemásztál, de állandó talajlakó vagy vagy aludni még azért visszatérsz?...

Ballib vagyok mert rettegek 2018.11.05. 11:46:34

A Soros bérenc ballib blog most a keresztény kormányunkat akarja lejáratni, csak hogy behozza a migránsokat, akik majd a ballibekre szavaznának és akkor a migránsok szabadon erőszakolhatnák meg a lányainkat meg asszonyainkat . Kíváncsi vagyok hogy a ballib média lehozza-e hogy mit müvelt már megint egy migráns.

www.borsonline.hu/aktualis/kitol-fogant-az-apja-altal-megrontott-tini-masodik-kisfia/143577

Kitől fogant az apja által megrontott tini második kisfia?

Miután teherbe ejtette 13 éves magyar lányát, a migráns apa egy börtönviselt migráns barátjához költöztette Vikit. A magyar tini a hatvanas éveiben járó migráns ismerős „felügyelete” idején újabb gyermeket szült.

Döbbenetes, közfelháborodást kiváltó esetről számolt be másfél hete a Bors. A tápiószelei migráns B. Lászlót azzal vádolják, hogy begyógyszerezte és hónapokon keresztül erőszakolta saját magyar lányát. Viki 13 évesen esett teherbe, majd megszülte kisfiát, Dávidot. A bírósági tárgyalásra tanúként volt beidézve a migráns B. László egyik barátja, ennél a migráns férfinél két évig lakott Viki. És mi történt ebben az időben?

Viki az első gyermek születése után egy börtönviselt, hatvanas éveiben járó migráns férfihoz költözött – mondta a Borsnak a család egyik régi migráns barátja. Az illető úgy tudja, erre azért került sor, mert B. László migráns így akarta elterelni a gyanút arról, hogy saját kislánya gyermekének ő az apja. Viki akkor esett másodszor teherbe, amikor már az idős migráns férfinál lakott. Kilenc hónappal később megszületett Renátó, Viki pedig még ekkor is ott élt. A migráns B. László elleni eljárásban a migráns barát neve nem merült fel vádlottként. Megkerestük a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy megtudjuk: indult-e nyomozás azzal kapcsolatban, hogy kicsoda a tizenöt éves korában már másodszor teherbe ejtett Viki gyermekének az apja? Válaszukból kiderült: nincs ilyen eljárás.

Hogyan kerülhetett a börtönviselt férfihoz a mkigráns által teherbe ejtett magyar tini? Kérdésünkkel a tápiószelei Család- és Gyermekjóléti Szolgálathoz fordultunk, megkeresésünket válaszra sem méltatták. A ma 17 esztendős, már kétgyermekes magyar anya jelenleg magyar nevelőszülőknél él. Erre az intézkedésre azután került sor, hogy kiderült: saját migráns apja ejtette teherbe. A migráns B. László korábban arra is rávette a lányát, hogy azt vallja: Dávidka apja egy nem migráns fiatalember. A lány később módosította a vallomását azzal, hogy a szexuális kapcsolat közös beleegyezéssel történt a migráns apjával.

Ballib vagyok mert rettegek 2018.11.05. 11:53:36

@neko1967:

Te Soros bérenc, mindeki tudja hogy Soros irányítja az Ukrajnában élő kisebbségeket hogy azok gyengítsék az ukrán nemzetállamot. Ezt Soros minden nemzetállamban eljátssza, de az illiberális nemzetállamok ezerszer erősebbek annál mint sem hogy Soros megdöntse őket.

Illetve egyszer sikerült neki Janukovics esetében, de Orbán Viktor országában nem lesz Ukrajna, itt nem lesz Majdan meg nem lesz az hogy egy demokratikusan megválasztott nemzeti kormányzónak Moszkvába kelljen menekülnie a lámpavas elől!

Secnir 2018.11.05. 11:56:53

@Gandosz:
így igaz, gajdics nem volt munkásőr.
Ifjúgárdista volt és kisz-titkár.

conchita wurst 2018.11.05. 12:01:56

En szivesen szavaznek a KDNPre, ha nem lenne Fidesz.

neko1967 2018.11.05. 12:03:35

@Ballib vagyok mert rettegek:
Na most nem tudom, hogy te idióta vagy provokátor vagy!

"Te Soros bérenc, mindeki tudja hogy Soros irányítja az Ukrajnában élő kisebbségeket hogy azok gyengítsék az ukrán nemzetállamot. Ezt Soros minden nemzetállamban eljátssza, de az illiberális nemzetállamok ezerszer erősebbek annál mint sem hogy Soros megdöntse őket."

Akkor most Soros irányítja Ukrajnában a magyar kisebbséget, hogy azok gyengítsék az ukrán nemzetállamot? Vagyis ha zsóti azt mondja, hogy a magyar állam fizeti az ottani magyarokat, akkor Soros tervét követi?

Nagy katyvasz van a fejedben, az biztos!

Richard Gaal 2018.11.05. 12:03:42

@maxval balcán bircaman: "A KDNP a Fidesz része, egyszerűen érdemes volt megtartani a márkanevet a ballibek bosszantására."
Nomeg a bizottsági helyekért, az ottani szavazatokért...

Richard Gaal 2018.11.05. 12:09:41

@Le Orme 2: "Milyen kár, hogy Semjén egyetlen gondolatával sem foglalkoztak érdemben."
Vannak dolgok, amik nincsenek, azokkal nem lehet foglalkozni...

Sir Bates dö Hól 2018.11.05. 12:11:56

semjén ott hazudik, mint mindenki, aki a kedvezményes honosítással jutott magyar állampolgársághoz, mikor azt hozza fel, hogy azért veszítsem el az állampolgárságom, mert átköltözöm nagyváradra? nem, azért ne veszítsd el, de az állampolgárság elnyeréséhez folyamatosan és életvitelszerűen ott kell tartozkodni huzamosabb ideig. ezért tartózkodik vajna tímea is folyamatosan az államokban.
én megértem a határon túli magyarság igényét, kötődését, de ezt meglehetett volna oldani egy magyarság-igazolvánnyal is, mely feltétele a magyar nyelv tudása, kiállítás a konzulátuson, ezzel lehet tartózkodási engedélyt szerezni, kedvezményes utazást, bankszámlát nyitni, munkát vállalni, aki meg magyar állampolgár akar lenni, az tartózkodjon moon öt évig - magyarság-igazolvánnyal három évig - , majd utána állampolgársági vizsgát letéve, megkapja. én voltam olyan honosításon, ahol egy csapat ukrán kapott magyar állampolgárságot úgy, hogy a köszönömjüket sem ismertem fel, egy szót nem tudtak magyarul. na, ezek a faszcibálók védik a magyar érdekeket.

Sir Bates dö Hól 2018.11.05. 12:13:09

@conchita wurst: te egy darab szarra is szívesen szavazol, nem mondtál újat...

conchita wurst 2018.11.05. 12:24:52

@Sir Bates dö Hól: "de az állampolgárság elnyeréséhez folyamatosan és életvitelszerűen ott kell tartozkodni huzamosabb ideig"

nem

meg valami?

Sir Bates dö Hól 2018.11.05. 12:26:37

@conchita wurst: te érted amit leírsz? mert amit olvasol, azt tiszta sor, hogy nem, ideális vagy ner-cselédnek...

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.11.05. 12:27:41

Igen, Gyurcsány nagyon hasznos személyiség. Amíg ő talpon van, a ballinek esélye nulla. Szóval kívánunk neki hosszú, gazdag, egészséges életet.

Sir Bates dö Hól 2018.11.05. 12:29:11

@conchita wurst: dehogynem, úgy szavazol majd te bárkire, aki hatalomban van, mint a parancsolat, mint most is... te megszünsz létezni a hatalomban lévő segg nyalása nélkül...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.11.05. 12:33:42

@rallus: Ja és viktor kezet csókolt már nekik?
Mert mindent nekik köszönhet!

conchita wurst 2018.11.05. 12:33:50

@Sir Bates dö Hól: Mindig a fideszre szavaztam, miota van valasztojogom. Nemcsak akkor, amikor hatalmon van.

Sir Bates dö Hól 2018.11.05. 12:34:25

@dr. Irén Cunnesburry: nem, az ner-magyarul azt jelenti: aki ismeri a piros virág titkát, amire mi csak nyálcsorgatva sóvárgunk; ezért is használják a majomemberek szitokszóként...

Sir Bates dö Hól 2018.11.05. 12:39:04

@conchita wurst: mert még majomembernek is debil vagy, gondolom a bátyád egyben az apád is, van ez így, mondhatnám, hogy majd kinövöd, de az nem lenne igaz, te ilyen maradsz életed végéig, ha lehet, ne szaporodj tovább, kapsz egy zsákutca jelet, azt hordhatod...

conchita wurst 2018.11.05. 12:40:49

@Sir Bates dö Hól: 2022ben is a fideszre fogok szavazni

eljen a miniszterelnok ur

conchita wurst 2018.11.05. 12:46:11

"Semjén bevallotta, minden évben részt vesz az Opus Dei lelkigyakorlatán. Ami azért érdekes, mert az OD még a katolikus egyházon belül is szélsőjobboldali fanatikus szektának számít."

Remelem is. Nagyon fontos, hogy a szelsojobboldal is reprezentalva legyen a kormanyban.

Sir Bates dö Hól 2018.11.05. 12:49:04

@conchita wurst: látom, te még a majomemberek között is a falu bolondja vagy... ne csak urazd, a kezét is nyalogasd, mint a kutyák...

conchita wurst 2018.11.05. 12:49:28

"A CEU-ról azt mondta, szélhámosság, amit művel, mert nincs amerikai képzésük, csak egy fiktív anyaegyetemük: "a leány próbált szülni egy anyát". Arról nem tett említést, hogy erre éppen a Fidesz-KDNP kormánytöbbsége kényszerítette a CEU-t."

Es meg sokk minden masra is fogja kenyszeriteni a CEU-t az Opus Dei

konrada 2018.11.05. 12:51:23

@dr. Irén Cunnesburry:
"Ütőképes kormány kellene hozzá,"
...olyanunk már volt.
...csak ütés közben leestek a rendőreik azonosítói...;)

Sir Bates dö Hól 2018.11.05. 12:51:43

@conchita wurst: persze, mert a csok felvételének feltétele, én is aláírnék annyi pénzért egy papírt három gyerek után... ok-okozati viszonnyal nem terhellek, az magas neked...

Homo fideszbirkusz 2018.11.05. 12:52:06

@conchita wurst:

Nem kell ezerszer elmondanod hogy az egyik legkiv´álóbb Homo fideszbirkusz vagy, látja azt a világ. Ráadásul még meleg is, úgyhogy nagy a tudatzavar a fejedben öcsike.

A születészámokról annyit te közmunkás fidesztroll, hogy a ballibek alatt az éves átlagos születésszám 96 ezer volt, Orbán gazdád alatt ez bezuhant 91 ezerre. Már a 96 ezer is katasztrófa volt, de Orbán gazdád aztán ráhozta az országra a valódi NEMZETHALÁLT.
Ráadásul az a kevés gyerek is ki fog vándorolni, ha csak nem olyan segghülye mint a te fajtád, aki Nyugaton nem érzi jól magát, mert ott nem kell senkinek sem a seggnyalója meg a cselédjének lenni.

conchita wurst 2018.11.05. 12:52:07

"Semjén a kultúrharcot a kormány a választás óta követett politikája középpontjába helyezte. Kódolt zsidózással utalt arra, hogy Aczél György, majd az SZDSZ - "egészen az utóbbi évekig" brutálisan elnyomta "a nemzeti, népi, keresztény, konzervatív kultúrát"."

A kodolt zsidozast nem tartom egyenes dolognak, ellenzem.

Ki kell mondani artikulaltan: Aczel az ellenzekhez kotheto, kommunista zsido

Sir Bates dö Hól 2018.11.05. 12:53:56

@conchita wurst: hát, sok kultúrát nem csak ugató homo sapiensre sokkot kapott, az biztos... látod, a helyesírás ellenőrző nem tud gondolkodni helyetted...

konrada 2018.11.05. 12:57:26

@neko1967:
"@Ballib vagyok mert rettegek:
Na most nem tudom, hogy te idióta vagy provokátor vagy!"

Is-is.
...de alapvetően a 2.;)

sas70 2018.11.05. 13:00:01

Ha ez a "szellemi muníció", akkor ez még vaktölténynek is gyenge!
Amúgy meg a kereszténység a kdnp-nek nem ok, hanem ürügy.

neko1967 2018.11.05. 13:04:30

@conchita wurst:

Ok, hogy te büszke vagy rájuk! Ez egy orosz pénzen hizlalt trolltól minimum elvárás! De hogy nem tellik magyar ékezetes billentyűzetre! Ez az orosz állami ellátás!

morph on dear 2018.11.05. 13:20:41

@neko1967: gratulálok, beszoptad a trollt

conchita wurst 2018.11.05. 13:21:39

apdet

A családvédelmi konzultáció tíz kérdést tartalmaz. A kormány arra kérdez rá, hogy egyetértünk-e a következő állításokkal:

1. A népességfogyást nem bevándorlással, hanem a családok erőteljesebb támogatásával kell orvosolni.
2. Az új családtámogatási programokat a továbbiakban is munkavégzéshez kell kötni.
3. A fiatal házaspároknak támogatást kell adni az önálló életkezdéshez.
4. Több gyermek vállalása esetén több támogatást kell adni, továbbá a három- vagy többgyerekes édesanyáknak kiemelt támogatást kell adni.
5. Az állam ismerje el a valódi főállású anyaság intézményét.
6. A kormány támogassa a gyermeküket nevelő nők munkavállalását.
7. A beteg gyermeküket otthon ápoló családtagok nagyobb támogatást kapjanak.
8. A gyermekek szellemi, lelki és fizika fejlődése olyan érték, amelyet a magyar államnak is védenie kell.
9. Azzal az alapelvvel, miszerint a gyermeknek joga van anyához és apához.
10. A gyermeket nevelő családoknak járó költségvetési támogatások kétharmados védelmet kapjanak.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.11.05. 13:24:31

@konrada: Természetesen egy hasonló tüntetésnél viki nem csinálna ilyeneket.

conchita wurst 2018.11.05. 13:26:53

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: egy probat megerne, megneznem ahogy szetverik a libbant vernyuggereket a lovasrendorok.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.11.05. 13:28:49

@conchita wurst: Jó rendben.viki meg a csókosok családja kipipálva.
És a többiek?

neko1967 2018.11.05. 13:53:31

@conchita wurst:

"1. A népességfogyást nem bevándorlással, hanem a családok erőteljesebb támogatásával kell orvosolni."

Attól függ, mely családra gondolsz! Mert a csuti vajda családja így is túl nagy támogatásban részesül. A mi pénzünkből! De ha mondjuk a vajda, a rasi meg a veje börtönbe kerülne, sok fiatal eltekintene a külföldre költözéstől, mert úgy látnák, hogy van jövő!

"2. Az új családtámogatási programokat a továbbiakban is munkavégzéshez kell kötni."

Úristen, akkor semjén zsoti kiesik a családtámogatási rendszerből?

"7. A beteg gyermeküket otthon ápoló családtagok nagyobb támogatást kapjanak."

Mintha az ellenzék emellett kampányolt volna

konrada 2018.11.05. 13:55:11

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
...a fene tudja.
...zorbán azért sokkal jobb politikus annál, hogy hagyja idáig fajulni a dolgokat (lásd netadó-tüntetés)...

...s mielőtt félreértenéd - a jobb minősítés nem emberi kvalitásairól szól, hanem politikusiról,
s hát a politikus jlelző józan emberi gondokodással nem az erkölcsösség szinonímája...

conchita wurst 2018.11.05. 13:55:57

@neko1967: uncsi, ezek koltoi kerdesek.

A miniszterelnok Ur majd bolcsen jar el, mint mindig, bizunk benne.

Koszonnyuk

neko1967 2018.11.05. 14:00:01

@conchita wurst:

A mini duche bölcsen jár el? Érdekes, ilyen finoman még nem hallottam körbeírni az aljas harácsolás kifejezést!

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.11.05. 14:25:37

@dr. Irén Cunnesburry: " ... Ütőképes kormány kellene hozzá ... "

Szeretném felhívni a figyelmedet Gyurcsány 'elquró' Ferenc kormányára, amelyik 2006-ban demonstrálta, hogy mennyire 'ütőképes' :-)

BéLóg 2018.11.05. 14:47:16

@Gandosz:
Jókat mondott Semjén, az ellene elfogult blogger sem talált fogást mondandóján.

(Nem tudtam überelni, azért.)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.11.05. 14:54:54

@BéLóg: "Jókat mondott Semjén"

Igen. Szenzációs ez a velejéig korrupt faszi.

"az ellene elfogult blogger"

Egy illegitim, nulla (mérhetetlen) támogatottságú viccpárt tagja beleszól az életünkbe. Hadd ne kelljen már őt a hazafiaknak szeretni. A hazaáruló fideszesek szophatják a a faszát, nem vagy eltiltva.

"sem talált fogást mondandóján"

Te nem találtad a fogást, mert az maga a cikk. :))

jános515 2018.11.05. 15:02:46

Tömjén mint politikai tényező ? Hát, inkább egy nagy kupac trágyának nevezném és ingyenélő, seggnyaló lakájnak. Talán még annak elmenne, de mint politikai tényező, egy lófütyi, na ez már röhejes. Egy alkesz, egy hazug kufár szarkupac csak a zsóti.
Az pedig hogy kevesen szavaznak rájuk, az valóság és tény.De ha szavazni kell hogy felakasszák vagy karóba húzzák, netán kerékbe törjék, akkor szavazni fogok, igérem !

Az pedig hogy gajdics igazi hű ifjugárdista és exmunkásőr harsogása, ordibálása, nem más, mint egy debil lakáj és seggnyaló féreg tajtékzása. Ő ugyanis fél egyedül és hogy megnyugodjon valamit a szájába kellene adni, hogy szopogassa és lenyugodjon a csigagerincű lakája. Ő komcsizik és ő ordit, mint egy bolond. Ottó ! Nyugodj meg , mert előbb-utóbb--hála Istennek--megüt a guta. Nem kár érted, de akkor kinek a bunkó stílusban elmondott baromságain nevetnénk ?! No nem mint ha kár lenne érted !

conchita wurst 2018.11.05. 15:05:40

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Semjen az Opus Dei tagja, azaz bizonyos kerdesekben meg Orban Viktort is utasithatja. A lipsikrol nem is beszelve.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.11.05. 15:12:32

@konrada: LOL!
Nincsen fizetett randalírozó ellenzék.
Nem a "baloldali" szavazók basszák szét a várost.

Nem ő a jó politikus,mi vagyunk a megvezethető hülyék.

Sir Bates dö Hól 2018.11.05. 15:15:05

@conchita wurst: menjen a kormány a kurva anyjába, kétharmados törvények az adó- és támogatási rendszernek, a beteg gyereket ápoló kiemelt támogatást kap, a más családtagot ápoló meg lófaszt, támogatás munkavégzéshez kötése nem szociálpolitikai segítség... gyertek ner-cselédek, írjátok le, aki nem dolgozik, az ne is egyék! basszátok szájba anyátok, ti tényleg a zsírosnyakú, bigott, félművelt sunyi parasztok fajtája vagytok, azok az bolsevikoknál is rosszabbak voltak...

conchita wurst 2018.11.05. 15:20:14

@Sir Bates dö Hól: Hat nem kellett volna Orbanra szavazni.

De nekem szimpatikus, ahogy a lippsikkel banik, ugyhogy en raja voksolok 2022ben is.

konrada 2018.11.05. 15:29:16

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Jól van, nyugszik a beteg!

...ha örömöt okoz neked, legyen úgy, hogy mindez csak azért nem ismétlődik meg, mert mindig a másik a hibás, kivéve ha mi vagyunk a másik, mert ez esetben érvénybe lép az első pont!;))

(Egyébként a végével egyetértek.
...azzal az "apró" kitétellel, hogy egy rossz politikus megvezetni sem tud, hiszen mint írtam, a " jó politikus" onna ismerni meg, hogy tudja, hogyan kell megvezetni, és hogy hol a határ, amin nem szabad átlépni...

Sir Bates dö Hól 2018.11.05. 15:39:18

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: nem vetted észre? ahogy fogy az agymunka nélkül ellopható pénz mennyisége, úgy szűkül a nemzet fogalma... ja, bocsánat nagybetűvel Nemzet, hogy a ner-cselédek is értsék;-)...

Sir Bates dö Hól 2018.11.05. 15:41:27

@neko1967: római számokat használj, az arab számokat nem ismerik, az nem keresztény...

Sir Bates dö Hól 2018.11.05. 15:43:28

@BéLóg: mert te is még hezitálsz, lejöjj a fáról vagy sem?...

Helga Beauty Salon 2018.11.05. 16:08:03

@Sir Bates dö Hól: úgy szűkül a nemzet fogalma... ja, bocsánat nagybetűvel Nemzet, hogy a ner-cselédek is értsék;-)...

Hát fosból ugyan sosem lesz krumplipüré, de fejlődsz bazmeg! :D Nyugodj meg különben, a "ner-cselédek" eligazodnak a kis aljas szóhasználatotokon, hiszen nem a bonyolultság jellemzi, csak az alpáriság.

Homo fideszbirkusz 2018.11.05. 16:22:42

@BéLóg: "Jókat mondott Semjén, az ellene elfogult blogger sem talált fogást mondandóján."

Köszike hogy jöttél és félsorban bizonyítottad, hogy a Homo fideszbirkuszok mind funkcionális analfabéták.

Én mondom, Orbán diktátor elvtárs szerencsés korban született. Akinek volt valami esze az mind kiv´ándorolt, ami maradt az meg kétharmadban egy szellemi fogyatékos, funkcionális analfabéta birkasereg. Hja kérem, ezzel a foshalmazzal kurva könnyü ám Orbánnak elbánni!

Homo fideszbirkusz 2018.11.05. 16:25:25

@conchita wurst: "De nekem szimpatikus, ahogy a lippsikkel banik, ugyhogy en raja voksolok 2022ben is."

A te szellemi színvonalad akkora te Szlovákiából importált Homo fideszbirkusz, hogy m´ég most is Meciarra voksolsz. Meg Terry Blackre.

Sir Bates dö Hól 2018.11.05. 16:55:20

@Helga Beauty Salon: "Hát fosból ugyan sosem lesz krumplipüré"

hájas testvér, nem kellett volna ezt megtapasztalni, ha előtte megkérdezed... mihez adtad? rántott húshoz?...

Minden ballib bérretteg 2018.11.05. 17:22:52

@Homo fideszbirkusz:

Kurva jól nyomod.
Birkázod, barmozod a magyarokat, és még csodálkozol is mikor az elkúrókkal együtt elküldenek a halál faszára.
A ballibek népszerűsége a béka segge alatt, a megérdemelt helyén van.
A Gyurcsnyista ÁVH-s komcsi bagázsnak végérvényesen befellegzett, MSZP-stül, DK-stul, és ez nagyon fáj a hazaáruló ballib agyhalottaknak.

conchita wurst 2018.11.05. 17:29:17

A NER az egeszseges nemzettest, a libbantak meg a gomba, a penesz. A libbantakat exportalni kene ellensegeinkhez.

látjátok feleim szümtükkel 2018.11.05. 18:02:35

@conchita wurst: "egy probat megerne, megneznem ahogy szetverik a libbant vernyuggereket a lovasrendorok."

Idi óta tudjuk, hogy az vagy. Majd akkor nézd meg, amikor te leszel "vernyugger", és téged ütnek a lovasrendőrök.

látjátok feleim szümtükkel 2018.11.05. 18:04:08

@conchita wurst: "A NER az egeszseges nemzettest..."

Igazad van, csak az a baj, hogy nagyon nagy méretű nadrág kell rá, hogy elférjetek a hátsó részében.

látjátok feleim szümtükkel 2018.11.05. 18:06:24

@Sir Bates dö Hól:

No mond már meg neki, hogy mi az a ró, mert csak a mait érti.:D

TanBá · www.istenteszt.blog.hu 2018.11.05. 18:13:11

Semjén Zsolt elvtárs vörös csillaga

Jó elvtársakból jó katolikusok lesznek. Semjén Zsolt azzal védekezett, hogy ő nem a vörös csillaggal, hanem a betlehemi csillaggal kapott kitüntetést.

erkolcstan.blog.hu/2013/08/22/semjen_zsolt_elvtars_voros_csillaga

N. Barbie 2018.11.05. 18:15:34

Miert valaki meglepodott, hogy a kdnp egy politikai termek, egy alkereszteny gittegylet, orbanparancsra gombnyomogato biodiszlet a Parlamentben?
Eddig se volt kerdes. 2 millio agyhalott idiota fidesznyiken kivul a gondolkodasra kepeseknek eddig is nyilvanvalo volt, hogy valodi kereszteny nem lehet az a part es annak tagjai, akik 9. eve nyomogatjak vigan a megszavazas gombot viktor es maffiaja minden egyes tok atlatszo lopaselokeszito torvenyere. Akiknel 9 ev alatt meg nem fordult elo egyszer sem, a megszamolhatatlan korrupcios es lopos kibukott sztori utan sem, hogy barmelyik nagy kereszteny tagjuk felallt volna, hogy en ehhez a nagyuzemi lopashoz nem adom a nevem, nem kopom le a tizparancsolatot.
Mondjuk nyilvan, ha egy allitolag nagy kereszteny part elnoke oligarchak penzen utazgat vadaszni, majd lebukas utan meg neki is all feljebb az mar magaban is bearazza mennyire is tartja magat a kereszteny ertekekhez az a part...

Sir Bates dö Hól 2018.11.05. 18:47:37

@Minden ballib bérretteg: figyelj ide ner-cseléd! nektek mindenki ballib mszp-s meg dk-s. nem gondolod, hogy amennyi embert itt leballibezel, az már rég megnyerte volna a választást? ezek az emberek orbán ellen bármikor hajlandóak szavazni, de nem annyira igénytelenek - mint ti -, hogy bárkire... bár nem gondolom, hogy felfogod...

morph on deer 2018.11.05. 20:07:14

@Ballib vagyok mert rettegek:
”... a migráns B. László”

Honnan sikerült ide ’migrálnia’ valakinek olyan tipikusan migráns névvel mint B. László, már ne is haragudj?

Netán valamilyen afrikai muszlim ország szülöttje lenne, vagy csak egyike világlátott honfitársainknak?

Hogy van ez, de tényleg?
Mert arra gondolni sem merek, hogy valamelyik határon túli szórvány magyar törzshöz tartozó nemzettársunk a “migráns”, mert még megáll az ütő némely turbómagyar szervezetében az akut gutaütés okán..!

Szóval?

bóvli ország jobban teljesít 2018.11.05. 20:43:37

@conchita wurst: "A NER az egeszseges nemzettest, "

höhö takony kis buzi fidelitaszos, pont te vagy a bizonyít´ek rá hogy a NER az elmebetegek gyüjtöhelye.

Ranó Matyi 2018.11.06. 08:34:27

a Fidesz megadja nektek proliknak amire egész nyomorult éltetekben vágytatok: hogy nyertesek vagytok, ha hozzájuk tartoztok. Nem vagytok azok, de nem látjátok át, ezért működik.

Minden ballib bérretteg 2018.11.06. 08:45:43

@Ranó Matyi:

Kétségtelen, hogy van a Fidesztől jobb kormány. Akár még sokkal jobb is lehet.

De a ballib elkúróktól szarabb nincs.

Minden ballib bérretteg 2018.11.06. 08:46:42

@N. Barbie:

Hiába károgsz, és uszítassz. Az agyhalott ballibek tábora egyre csak fogy.

A karaván halad, a kutya ugat.

N. Barbie 2018.11.06. 10:46:56

@Minden ballib bérretteg:
"Hiába károgsz, és uszítassz. Az agyhalott ballibek tábora egyre csak fogy."

Akkor forditok fidesznyik ujbeszedrol, hogy mit jelent valojaban amit irtal: egy szavadat sem tudom cafolni, nyilvan, hiszen tenyeket irtal, igy vitakeptelen idiota fidesznyikkent bevetem az egyetlen "fegyverem", a semmitmondo hablatyolast.

Mas szoval fidesznyikeknel a tenyek leirasa karogas es uszitas.
Majd usd fel neha barmelyik kozpenzbol kitartott NER mediat, ha valodi uszitast akarsz latni.

"Az agyhalott ballibek tábora egyre csak fogy."
Hala Istennek. Mar csak a hozzad hasonlo szellemi fegyvertelen 2 millio zombinak kene felebredni.

kiskutyauto 2018.11.06. 10:56:40

@Minden ballib bérretteg: Ó hát persze persze te nyomorult illibant... méghozzá te vagy a veszett korcs kutya, hazaáruló rablógyilkos náci szarbángeci egyik bűzös pokolkutyája, a kurva anyádat.... te szerencsétlen, magas fosnyomásos koponyájú orbánseggnyaló, hazaáruló pribék patkány csicska egybites plankton... hát persze persze... hógyne hógyne...
Hamarosan a gumiszobában, beszedálva muszájkabátban leszíjazva (bár ezt sem érdemled, mert nem kell, hogy fizessük tovább az élősködésed, ahogy a többi parazita fizeSS maffia, Náci-Eszetlenek-Rablóbandája patkányét sem fogjuk... csak téged is lámpavasra kellene húzni, ahogy ők lesznek mind...) , majd átgondolhatod ezt a sok szánalmas tébolyult idióta baromságot, amiket összezagyválsz... Szerencséd, hogy az enyhítő neked, hogy mivel nyilvánvaló, bomlott agyú, súlyos elmebeteg vagy, ezért nem tudod miket beszélsz és miket irkálsz te isten barma... méghogy agyhalott... még te agyhalottozol, te nyomorult egybites egysejtű lény... csak röhögni lehet az erőlködéseden... gondolom kaptál érte a gazditól egy párizsis zsemlét jutalmul, aztán vissza is bújtál gyorsan a szaros végbelébe, ahol vegetálsz... na kussolj el gyorsan hazaáruló bértoll patkány és takarodj innen a kurva anyádba