B1 blogcsalád



Merkel valószínűleg történelmi hibát követett el, amikor nem fékezte meg Orbán Viktort, aki most már az egész EU-t veszélyezteti

Nemzetközi sajtószemle

2018. november 04. - Szelestey
  • A Néppárt alighanem továbbra is megalkuszik a Fidesz kizárása ügyében, Stubb azonban újabb hadüzenetet küldött Orbánnak.
  • A magyar miniszterelnök Trumptól kapott menlevelet, hogy a sorosozás örve alatt elvegye a magyarok javait és szabadságát.
  • A volt osztrák államfő szerint nem jó az Ausztriának, ha a Kurz-kormány egy gyékényen árul az amerikai elnökkel és Orbán Viktorral.

Die Welt

die_welt.jpg

Tovább zajlik a vita az Európai Néppártban, hogy mi legyen Orbán Viktorral: a finn Alexander Stubb, aki az EPP jelöltje akar lenni a Bizottság elnöki tisztéért zajló csatában, megismételte, hogy a magyar kormányfőnek színt kell vallani a pártcsalád által vallott értékek ügyében. Korábban Juncker is a kizárással fenyegette meg Orbánt, és most a finn politikus megint ugyanezt hangoztatta, hozzátéve, hogy az intoleranciával szemben ő semmiféle toleranciára nem hajlandó. Azt is mondta: teljesen elfogadhatatlan az a mód, ahogyan a magyar miniszterelnök korlátozza a vélemény, a gyülekezés és tudomány szabadságát. Stubb ugyanakkor védelmébe vette Merkelt, mondván, hogy a kancellár volt az, aki a Törökországgal kötött egyezség révén megoldotta a menekültválságot. 

A lap megjegyzi, hogy a Fidesz Webert támogatja a Bizottság következő elnökeként. A jelenlegi strasbourgi frakcióvezető idáig többször is megvédte a magyar vezetőt a bírálatokkal szemben. A Néppártban hetek óta azon megy a csata, hogy meg kell-e szabadulni a Fidesztől. Az ok az, hogy Orbán illiberális államot akar csinálni Magyarországból. 

Foreign Affairs

foreign_affairs_logo.png

Egy neves, német származású amerikai politológus úgy látja, hogy a történelem keményebben fogja megítélni Merkel munkásságát, mint ahogy azt a legtöbben ma feltételezik, mégpedig leginkább az Orbán ügyében elkövetett mulasztás miatt. Yascha Mounk szerint ennek oka az, hogy a kancellár három fontos európai kulcskérdésben is kudarcot vallott, miközben országát minden más vezetőnél jobban átformálta a háború óta: a hitelválság után nem volt hajlandó megreformálni az EU-t, nem magyarázta meg odahaza a határnyitást, és ezzel teret nyitott a populista ellenhullámnak, valamint annak, hogy egy szélsőséges párt 1945 óta először bekerüljön a Bundestagba, végül pedig nem szállt szembe a populista magyar és lengyel vezetőkkel, ami meggyengítette a demokráciát a földrész keleti felén és létveszélyt jelent az unió számára. És lehet, hogy éppen ez utóbbi lesz a döntő, amikor az örökség fölött kimondják majd a verdiktet.

Magyarország esete egészen hallatlan. Az ugyan egyre világosabbá vált, hogy Orbán Viktor a jogállam rovására kívánja megerősíteni hatalmát, ám Merkel semmiféle összehangolt választ nem adott. Nem hívta fel Brüsszelt, hogy indítson eljárást a magyar fél kizárására, vagy állítsa le a közösségi támogatásokat. De még rosszabb, hogy nem tette ki a Fideszt az Európai Néppártból. Ily módon Orbán mára ténylegesen felszámolta a liberális demokráciát. És mivel erős szövetséget épített ki más tekintélyelvű vezérekkel, pl. Lengyelországban, könnyedén megtorpedózhatja azokat az eljárásokat, amelyek segítségével az EU felelősségre vonhatná. Ennél fogva nagyon valószínű, hogy az EU továbbra is eltűri a tényleges diktatúrát a soraiban. Ez azonban az uniós legitimitásának alapjait kezdi ki, mert nem valószínű, hogy a német lakosság hajlandó volna megosztani a nemzeti szuverenitás egy részét a budapesti és varsói autoriter erős emberekkel.

Súlyos gond, hogy Merkel félreállította pártján belül mindazokat, akik tehetségesek voltak és volt elképzelésük a jövőről, miközben jelenleg éppen bátor víziókra volna szükség. Vagyis német szemszögből jelenleg az a legnagyobb veszély, hogy nem változik semmi sem érdemben. Az utód is úgy tesz, mintha a dolgok csócsálása megfelelő stratégia volna a liberális demokrácia értékeinek megvédésére.

Guardian

guardian.png

1. Függetlenül attól, beválik-e Merkel kétlépcsős visszavonulási terve, máris megkezdődött a vita arról, miként kell értékelni 13 éves kormányzásának politikai örökségét. Hívei nyugodt, ideológiamentes konszenzuskeresőnek tartják, aki egy sor válság idején gondoskodott a stabilitásról, mind odahaza, mind az EU-ban. Azt mondják róla, alapvetően tisztességes politikus, aki a demokratikus értékekért küzdött, aki megszemélyesíti mindazt, amivel az európai egység ellen dolgozó populistáknak Magyarországon, Lengyelországban és a Fehér Házban bajuk van. Ellenfelei szerint ugyanakkor fontos kérdésekben határozatlan, kiismerhetetlen és hajlik a köz véleménye felé. Nincs igazán víziója, stratégiája, csupán taktikája. De a legsúlyosabb vád az, hogy technokrata vezetési stílusa hozzájárult a földrészen a politikai közép összeomlásához és kikövezte az utat a populisták számára. Egy szakértő azt mondja, hogy még azt sem tudjuk, miként fog a kormányfő bevonulni a történelembe: vagyis mint aki megsemmisítette, vagy éppen ellenkezőleg: megmentette az uniót.

2. A zsarnokság egyre terjed a világban, már elérte Szlovákiát, Törökországot, Brazíliát és nagy baj, hogy az az Amerika jár élen benne, amely egykor fellépett volna az ilyen rendszerek ellen. Ám a nyugati demokrácia csupán 1945-től 2016-ig létezett, Trump hatalomra kerülésével viszont megszűnt, mert az elnök illiberális demokráciákat és tényleges diktátorokat engedett szabadjára, hogy azok a legrosszabb ösztöneiket kövessék a szomorú vég felé vezető úton. Az Egyesült Államok egykor szavatolta a Nyugat létezését, ma viszont azt hirdeti, hogy már nem érvényesek a régi szabályok. Trump nem fasiszta, inkább olyasvalaki, aki abban leli örömét, hogy tagadja a valóságot, méghozzá büntetlenül.

Az USÁ-ban nem tud kritikus újságírókat letartóztattatni, viszont az engedélyével másutt olyan rezsimek működnek, amelyekben az ilyesmi nagyon is lehetséges. Lásd a máltai és szlovák újságíró gyilkosságot, a török sajtómunkások elleni tömeges pereket, tisztogatásokat. Washington nem szólalt meg, és ez súlyosabb hatással járt a világban, mint az Egyesült Államokban. Senki sem tudja bizonyítani, hogy a pittburghi zsinagógában elkövetett mészárlás tettese nem nyúlt volna a fegyverhez, ha Trump nem kürtöli tele a sajtót azzal, hogy Soros bevándorlókkal akarja elárasztani a fehér Amerikát. Azonban Orbán Viktor tudja, hogy az Egyesült Államok nem tesz semmit, amikor ugyanezt az összeesküvési elméletet lovagolja meg és azt mentségként használja, hogy megrabolja a magyarokat és elvegye a szabadságukat. És a nagy baj az, hogy a mindenüktől megfosztottak azt mondják Trumpról: remek!

Kurier

kurier.jpg

Az előző osztrák elnök szerint nem jó az az országnak, hogy kiválik az ENSZ migrációs csomagjából, mert ily módon egy csapatba került Trumppal, Orbánnal és egy elenyésző kisebbség más államaival, ám ez nem szolgálhatja Ausztria és polgárainak érdekeit. Fischer azt mondta, ő személy szerint le van sújtva, szomorú és csalódott.  Annál is inkább, mert a világszervezet által kidolgozott megállapodás nem kötelező. Három hónapja még nem tudta volna elképzelni, hogy a Kurz-kormány a maga részéről felrúgja az egyezményt. Mint kifejtette, az a baj, hogy az FPÖ, amely nem sokra tartja a nemzetközi diplomáciát, nyomást gyakorolt a kancellárra, ám annak ellent kellett volna állnia, mert a lakosság nagy része a bevándorlás átfogó szabályozása mellett van. Ráadásul a Szabadságpárt olyan érvekkel állt elő, amelyek nem állják ki a tények próbáját. A bécsi döntést csak a szélsőséges német AfD üdvözölte, viszont az uniópártok bírálták. Ugyanakkor Kurz védelmébe vette azt Van der Bellen államfővel szemben.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5114342959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rallus 2018.11.04. 07:12:10

Merkelnek a bevándorlást kellett volna megfékeznie és akkor ő is még sokáig lehetne vezető politikus Orbánnal együtt... Így azonban....

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.04. 08:07:44

A Néppárt kiadja a nyolvankilencedik utolsó figyelmeztetést, hogy a Fidesz hamarosan ki lesz zárva.

Zorbán nem bír aludni éjszaka a rettegestől.

NemodaBuda 2018.11.04. 09:01:22

Merkel és a Néppárt ugyanabba a hibába esett, mint anno a weimari Köztársaság. Nem vette komolyan a néhány százalékos, képtelenségeket ordító nemzetiszocikat, és azok letámadták - mert azoknak nem voltak gátlásai, elvei, veszítenivalójuk. Nem volt elveszíthető egzisztenciájuk, nem tartoztak senkinek sem.

LKerekes 2018.11.04. 10:07:46

@NemodaBuda:
Tényleg ilyen hülye vagy?

Helga Beauty Salon. 2018.11.04. 10:14:08

"Merkel valószínűleg történelmi hibát követett el, amikor nem fékezte meg Orbán Viktort, aki most már az egész EU-t veszélyezteti"

A faszom ebbe a demokratikus szabadságjogos libsi logikába, hogy már a minimális látszatra sem üggyel!
Merkel német kancellár, nem főnöke Orbánnak, a törvényesen megválasztott magyar miniszterelnöknek. Ja, hogy most nem az oroszokat lehet behívni ex komcsi szemétládáim?
És hogy pont Merkel, akinek nagy része van az EU szétbaszásában védi az EU-t Orbántól? Kretének vagytok libsik!

Helga Beauty Salon. 2018.11.04. 10:19:01

@NemodaBuda:" Merkel és a Néppárt ugyanabba a hibába esett, mint anno a weimari Köztársaság. Nem vette komolyan a néhány százalékos, képtelenségeket ordító nemzetiszocikat, "

Igazad is van és nem is! Valóban egy hasonló vérvonalú társaság igyekszik ismét tönkretenni a világot, csak sajnos egyenlőre még nem látni az akkori nemzetiszocialistákhoz hasonló keménykezű daliákat akik picsánrugdosnák őket! Remélem lesznek majd!

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.11.04. 10:22:47

Ha az index.hu valóban független lenne, akkor nem kellene az ilyen nemzetközi sajtószemléket eldugni és blognak álcázni, hanem megjelenthetne egyenesben is. Ezt az index.hu helyett megírják blogban dolog igazából még a Tóta W. Árpád és a szientológusok ekézésekor kezdődött el, eléggé régen. ... de a nemzetközi sajtószemle és a külföldi újságokból való idézés miatt ennek azért teljesen más üzenete van.

Doktor Toekfey 2018.11.04. 10:34:11

@LKerekes:

No, látod, ő például tényleg az! :-)

Oxica 2018.11.04. 11:01:00

Az unió már úgyis halott ügy. Merkel visszavonulása már nem oszt, nem szoroz.

Bejött a felcsúti lótolvaj cigány terv. Most már kedvére kapirgálhat a náci haverjaival együtt az unió trágyadombján, mert már csak az maradt.

A nyugati országoknak meg nem maradt más út, mint létrehozni az Európai Egyesült Államokat.
Kelet-Balkánt meg el kell felejteni, mert itt nem úgy vannak szocializálódva a népek mint nyugaton.
Aki integrálódni akar az úgyis nyugatra költözik, a többi lápi hülyemagyarnak meg jól van ez így, ahogy van, minek ezen változtatni, felzárkóztatni.
Jól elvannak a szamojéd semmittevésben és felbüfögik a moslékot, amit a felcsúti lótolvaj cigány eléjük önt.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.11.04. 11:10:04

@Oxica:
köbö 70% az esély rá, hogy megvalósul:

1. A CDU és Merkel meggyengül
2. A CDU Eu pártszövetsége meggyengül
3. A liberális Eu pártszövetség, amelynek Orbán alelnöke volt, megszűnik.
4. Megalakul a Progresszív EU pártszövetség és nagyon erős lesz
5. A F.MPSZ(volt fidesz)-t kiteszik a jelenlegi EU pártszövetségből
6. Az F.MPSZ-nek nem lesz szükség a KDNP-re kirakja a kormányból
7. Orbán további volt barátaival (Lázár, Soros, Simicska) összevesz, mert egyre kevesebb a lóvé amit el lehet lopni
8. Orbánt a volt barátai "kinyírják"
9. Orbán hazát vált, disszidál

Dickon 2018.11.04. 11:54:31

"...a kancellár három fontos európai kulcskérdésben is kudarcot vallott...

"...a hitelválság után nem volt hajlandó megreformálni az EU-t"

Mentségére szóljon, hogy az USA-ban sem sikerült megregulázni az elszabadult pénzügyi szektort.( lásd a bankoknak, a TARP törvény felhatalmazásával juttatott dollár milliárdok felhasználása...stb...stb...) Úgy is mondhatnánk, hogy nem engedték meg neki.
:)

" ... nem magyarázta meg odahaza a határnyitást, és ezzel teret nyitott a populista ellenhullámnak, valamint annak, hogy egy szélsőséges párt 1945 óta először bekerüljön a Bundestagba ... "

Hát magyarázni magyarázták, de minek. A bevándorlási hullám "félrekezelése" óriási hiba volt. Ebbe bukott bele. Hiába magyarázná, komoly társadalmi támogatottság hiányában ez felesleges. Bukta.
:)

" ... végül pedig nem szállt szembe a populista magyar és lengyel vezetőkkel, ami meggyengítette a demokráciát a földrész keleti felén és létveszélyt jelent az unió számára."

De, megpróbált...és hát így sikerült.
:)

Dickon 2018.11.04. 12:03:23

"Súlyos gond, hogy Merkel félreállította pártján belül mindazokat, akik tehetségesek voltak és volt elképzelésük a jövőről, miközben jelenleg éppen bátor víziókra volna szükség."

:DDDDD

Vajon kik voltak ezek?
Mert hirtelen az jut eszembe, hogy itthon, egykor, az MSZP-ben is úgy gondolták, hogy bátor víziókra van szükség és szabadjára engedték Fletót.
:)))
Én úgy gondolom, ha a bevándorlás ügyében hibát hibára halmozó Merkelt ezek a tehetséges titánok nem tudták megfékezni, jobb belátásra bírni, jobb ötletekkel és megoldásokkal ellátni, vagy esetleg leváltani ... és hagyták magukat félreállítani, akkor nem is voltak olyan tehetségesek.
:)

Dickon 2018.11.04. 12:09:18

"Az utód is úgy tesz, mintha a dolgok csócsálása megfelelő stratégia volna a liberális demokrácia értékeinek megvédésére."

A csócsálás azért van, mert hibák beismerése kínos. Szarnak, bajnak nincs gazdája. Rágják a gittet és két kerekasztal beszélgetés között megállapodnak egy harmadikról.
Másrészt a megoldások pont ellenkeznek azzal, amit eddig mondtak. A felköpök és aláállok részt pedig nem szívesen vállalják, ezért inkább hagyják, hogy a szar peregjen a fejükre.

:)

Dickon 2018.11.04. 12:10:42

"Egy szakértő azt mondja, hogy még azt sem tudjuk, miként fog a kormányfő bevonulni a történelembe: vagyis mint aki megsemmisítette, vagy éppen ellenkezőleg: megmentette az uniót."

Majd az idő eldönti.
:)

Dickon 2018.11.04. 12:20:53

"Trump nem fasiszta, inkább olyasvalaki, aki abban leli örömét, hogy tagadja a valóságot, méghozzá büntetlenül."

Trump azért nyerhetett, mert az ellenoldal is erősen tagadta a valóság jelentős részét. Ez persze zavarta az egyszeri szavazópolgárt és úgy döntött, hogy voksával büntet.
:)

Mondjuk azért arra kíváncsi leszek, ha az amerikai határ felé masírozó bevándorlók megpróbálnak erőszakkal átjutni az előttük lezárt határon, és ezt fegyverhasználattal akadályozzák meg, ami áldozatokkal jár, hogy ekkor sem válik majd fasisztává Trump?
Mert Európában ennek a töredéke elég ezen cím elnyeréséhez...

:)

Dickon 2018.11.04. 12:26:37

" ... viszont az engedélyével másutt olyan rezsimek működnek, amelyekben az ilyesmi nagyon is lehetséges. Lásd a máltai és szlovák újságíró gyilkosságot, a török sajtómunkások elleni tömeges pereket, tisztogatásokat. Washington nem szólalt meg, és ez súlyosabb hatással járt a világban, mint az Egyesült Államokban."

:DDDD
A The Guardian-nál eddig aludtak?
Évtizedek óta hagyja "működni" a baráti diktatúrákat az épp aktuális amerikai kormányzat. Legyenek azok bármilyen gonoszak is. Komolyan gondolták, hogy a szaudi ügyben is kemény dá-dá jön majd? Röhej...
:)

Dickon 2018.11.04. 12:33:03

"Fischer ... ... kifejtette, az a baj, hogy az FPÖ, amely nem sokra tartja a nemzetközi diplomáciát, nyomást gyakorolt a kancellárra, ám annak ellent kellett volna állnia, mert a lakosság nagy része a bevándorlás átfogó szabályozása mellett van. "

:DDDD

Heinz, Heinz...a lakosság nagy része a szabályozást úgy képzeli el, hogy inkább ne jöjjenek ide ezek bevándorlók. Átfogóan...

:)

Dickon 2018.11.04. 12:36:36

@TanNé:

:DDDDD
Imádom Szelestei úr sajtószemléit. Én is szívesen venném, ha többször kerülne az Index címlapjára, de gondolom ott sem mindenki hülye, és szerintük jobb ha csak itt olvasható.

:)

Dickon 2018.11.04. 12:41:42

@Oxica:

:DDD

Basszus, már egy évtizede olvassuk a világvége hozzászólásaidat.( még a Varánuszról)
Az szeretném kérdezni, hogy szerinted a közeljövőben várható-e az, hogy valamelyik jóslatod megvalósul?

:)

Egyébként örülök, hogy ti, a Varánusz árvái itt gyűltetek össze, mert rendkívül szórakoztatóvá tettétek a B1-et.
:)

taga20 2018.11.04. 12:44:25

@Dickon: diki szerintem mehecc a pénztárhoz, asztán húzzál haza, me vár a pöri:))

kunzoo 2018.11.04. 13:30:41

@taga20: van ám benne valami.
Merkelnek nincs jogköre arra hogy kizárjon az euból valakit vagy visszatartsa a pénzét. Ezt miért kérik rajta számon mint hibát? A törökök irtották a hadseregükkel a saját állampolgáraikat Obama alatt is. Obama sem nyígott miatta. Obama is tolta fegyverrel a szaúdiakat. Ez akkor miért nem csípte senki szemét?

kunzoo 2018.11.04. 13:33:31

@TanNé:
Most olvastam hogy Macron pártját lehagyta Le Pen. Ebből nem lesz erős progresszív szövetség.

morph on deer 2018.11.04. 13:43:43

@NemodaBuda:
Pontosan!
Ami méd szomorúbb, hogy ugyanaz a rothadó, penészes ótvar terjeszkedik most is, csak újrafestve.

Nálunk még a nemzeti színrket is sikerült rámázolni, sokaknak azért nem tűnik fel.

Pedig a bűz már messziről érezhető, és nem csak a felcsúti mangalicatelep környékén...

morph on deer 2018.11.04. 13:51:53

@kunzoo:
“Most olvastam hogy Macron pártját lehagyta Le Pen.”

Már szaladnak?
Nem egy rossz ötlet!
:)

taga20 2018.11.04. 14:05:22

@Én vagyok Gyurcsány Ferenc: fárasztó vagy, te elbaszott gyurcsány imitátor!

durva, hogy vannak olyan állatok, mint amilyen te is vagy, aki abban éli ki magát, hogy gyurcsányferencnek képzeled magad június óta.

döbbenet vagy fityeszmajom!

Gandosz 2018.11.04. 14:16:32

Orbán megbuktatta Merkelt.

csobi2011 2018.11.04. 14:33:45

@Oxica: szóval te a balkánhoz sorolod a britteket, akik kilépnek az eu-ból és az olaszokat is aki most intenek be az eu-nak. Továbbá gondolom az osztrákokat is a balkánhoz sorolod, akik mostanra szitén eléggé kritikusak az eu-val. A mindig ballib svédek meg nem tudnak kormányt alakítani mert megkerülhetetlen erő lett az ottani radikális párt. Nem akarom tovább sorolni a tényeket, mert téged azok hidegen hagynak. Vége az európai egyesült államok tervnek. Szerencsére. A meggyengült ballibek viszik magukkal ezt az őrült tervet a sírjukba.

taga20 2018.11.04. 14:37:42

@csobi2011: szerintem aki nem ismeri a számokat, és szarrá lett szopatva pár napja, az kurvára ne ossza a nem létező eszét!

csobi2011 2018.11.04. 14:54:09

@taga20: az itt irogató szánalmas ballibeknél még én is jobban ismerem a számokat, hiába fogalmaztam egyszer hibásan a százalékkal kapcsolatban. Amíg ti azt hiszitek hogy ti vagytok a többség, amikor a fidesznek kétharmada van, addig veletek fölösleges matekról beszélni.

taga20 2018.11.04. 14:57:15

@csobi2011: spongyát rá!

egyébként, te örülnél, ha felbomlana az EU?

paraszthajszal 2018.11.04. 15:22:00

„Merkel valószínűleg történelmi hibát követett el”

Nem valószínűleg, hanem biztos, és nem akkor, amikor nem lépett fel keményen egy másik EU-tagország megválasztott vegetője ellen (milyen alapon tette volna?), hanem akkor, amikor azt mondta a migránsoknak, hogy „Gyertek nyugodtan, Németország mindenkit befogad!”

Na AZ valóban hiba volt!

Gábris szomszéd 2018.11.04. 15:32:25

@taga20: Haver felétek meg aranyból csinálják a vasúti síneket?

taga20 2018.11.04. 15:57:54

@Gábris szomszéd: ja, mert az ilyen fogyatékosok, mint ez a gyurcsány imitátor is életbe tartja ezt a kurva fityeszmaffiát.

Gandosz 2018.11.04. 16:08:55

@Gábris szomszéd: A 444 megírta. Tehát hazugság, álhír.

elismert felhasználó 2018.11.04. 16:20:10

@taga20:

"Érd – Érd alsó összekötő vágány és kapcsolódó létesítmények kivitelezése."

tesa, végre beköttnek tikteket a világ vérkerengésibe ott alsón. osztán nem felszednyi a sineket, mer nemkabtog másikatt.

Gandosz 2018.11.04. 16:42:21

@Dickon: a dupla ár az álhír

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.11.04. 16:50:42

@Én vagyok Gyurcsány Ferenc: "szopjál fel"

A népesség közel 5%-át kitevő gyurcsány hívők bármelyike megteszi. Neked semmi sem elég? :))

csobi2011 2018.11.04. 17:18:35

@taga20: nem szeretném ha felbomlana az eu, de a föderalista eu helyett a nemzetállamokon alapuló eu-ban hiszek. Csak a legszükségesebb dolgokban kell együttműködés (pl. környezetvédelem, szabad munkavállalás). De nem értek egyet azzal hogy közös adópolitika vagy pénzügypolitika legyen. Nem szimpatikus hogy brüsszelből akarnak diktálni a nekünk szabályosan járó eu pénzekért cserébe. Az eu pénz nem segély vagy ajándék, az jár nekünk a hatályos szabályok szerint. A gazdáknak járó terület alapú támogatás vagy a fejletlen régióknak járó strukturális alapok nem segélyek. Ezt nem akarja itt megérteni senki. Ezeket az érvényben lévő eu szabályok szerint nem lehet megvonni egy tagálltól aszerint hogy szimpatikus a kormány vagy sem. Persze ha egy tagállam szabálytalanul költi el az eu-s pénzt akkor azt vissza kell követelni. De az nem normális hogy egy tagállamot az eu források megvonásával fenyegetnek mert bizonyos magyar törvények nem tetszenek brüsszelnek. Kb. ennyi.

Sir Bates dö Hól 2018.11.04. 17:19:23

Persze, hogy megmosolyogtató a sajtószemle tendenciózus volta, de az legalább annyira, hogy miként ugranak a ner-cselédek azonnal. Az erre adott reakció is mókás néha. Nem is tudtam, hogy a fenti lapok moon is hozzáférhetőek magyar nyelven, helyi olvasóknak írják, mo mégis csak a világ közepe!

Gandosz 2018.11.04. 17:24:44

@Sir Bates dö Hól: @Sir Bates dö Hól: "a ner-cselédek azok, akik kritika nélkül böfögik vissza a habonyi propagandát, akik a kínai, lippsi, libbantak, migránssimogatók kifejezéseket használják"

Akkor számodra is elfogadható, hogy aki a ner-cseléd kifejezést használja, az (választhatsz):
1. sorosista hazaáruló bérenc,
2. balibbant
3. gyurcsányista szar
4. magyarellenes geci
5. hungarofób gyűálöletkeltő
stb.

Ugye mennyire értelmes vagy, amikor a ner-cseléd kifejezést hasznbálod? Ezen a szinten már az óvodások is túl vannak.

Sir Bates dö Hól 2018.11.04. 17:28:46

@Gandosz: igazad van, nem a duplája, egészen pontosan a 2,251-szerese...

Sir Bates dö Hól 2018.11.04. 17:41:56

@Gandosz: miért, amennyiben kifogásom lenne ellene, akkor változna valami? abban az esetben senki nem használná a libsi, lippsi, libbantak, migránssimogatók kifejezéseket? nem büfögnék vissza kritika nélkül a habonyi propagandát?

engem nem zavar, hogy ki milyen megszólítással illet, szabadság van, ellenben vigyort keltő, hogy az alt-right illiberális hívei a píszí és a tisztelet elmaradása miatt óbégatnak felháborodottan.

természetesen meghaladható ez óvodás kor után, miként az is elvárható, hogy valaki az elemi negyedik osztály sikeres elvégzése után két számot sikeresen elosszon egymással, ergo a szüleid tudják, hogy itt kommentelsz? vagy már nagykorú vagy, de még mindig nem teljesítetted az általános iskola negyedik osztályos tanulóknak megszabott szintet? mert vagy egyik, vagy másik...

Dickon 2018.11.04. 17:57:27

@Sir Bates dö Hól:

Szerintem erre gondolt:
index.hu/kulfold/2018/11/04/ipsos_francia_felmeres_marine_le_pen_partja_megelozte_macron_partjat/

...bár nem sok értelme van egy "ilyen" közvélemény kutatásnak. Majd jövő májusban kiderül.
:)

Sir Bates dö Hól 2018.11.04. 18:48:30

@Dickon: mindenkinek herótja van macrontól, de ettől függetlenül még van három és fél éve, simán duplázhat, nincs vele szemben senki kiemelkedő, ha bejut a második fordulóba, simán győzhet, májushoz meg annyit, mostanában hetente legalább kétszer-háromszor szerepel mo a hírekben, s nem, mint követendő példa... a kormánypárti propagandasajtó legalább annyira a wishull thinking hibájába esik, mint szelestey úr sajtószemléi...
köszönöm a linket...

Dickon 2018.11.04. 18:56:19

@Sir Bates dö Hól:
Persze duplázhat, de egy bukta után simán mehet a levesbe is. Állítólag Merkellel szemben sem volt és állítólag most sincs kiemelkedő( lásd a FA cikk a szemlében), de mennie kell.
:)

a nagy hohoohooo 2018.11.04. 19:08:29

@Dickon: Csakúgy bekukkantottam a címet látván mert a: "A legjobb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos szavazóval."

Churchill

Aztán megláttalak és széles mosoly szaladt körbe az arcomon...höhöö....komolyan néha attól tartok amikor ilyen nagy seggarcokat olvasok a széles mosoly úgy körbefut az ábrázatomon hehee...leesik a fejem teteje....hihii...megkuksiztalak valamék nap,ott van a tevékenységemben,éppen Medgyessyt fikáztad vegyen magának médiát .....azonnal kiderült hogy nem te vagy a legélesebb kés a fiókban,úgy láttam megint nyitvahagyta valamelyik túlértelmes a istállóajtót ...hehee ..
Olyan mérhetetlenül agyhalott vagy, hogy szinte hullagyalázás volt téged a helyedre tenni ... fel kellene mérni, hogy Maxwelbirka és te közötted ki vezeti a "ki tud a leghülyébb" lenni címért folyó versenyt...válaszoltam mert te olyan okos vagy,hogy a:Weöres Sándor négysorosával jellemezném a legszívesebben. Kisfiúk témáira, ez a sorozat címe, és a négysoros így szól: „|KARESZ HÜJE| / |GYÖNGYI HÜJE| / csak én vagyok okos / énnekem a segembe is felyem van.”....brhühüü...na áldás béke....seggfej.....

kunzoo 2018.11.04. 19:11:22

@Sir Bates dö Hól:
Az európa parlamenti választáson nem lesz elsöprő sikere. Úgy nehezebb eu szinten vezérkedni ha otthon gázos a helyzet. Lásd Merkel.

Dickon 2018.11.04. 19:26:14

@a nagy hohoohooo:

Köszönöm, hogy nagyságod leereszkedett hozzám és megtekintette ezt a kis porszemet. Nagy megtiszteltetés, hogy megkuksiztál, kvázi lemeóztál, bár ettől a házmester tempótól egy kicsit kirázott a hideg. Ne pazarold rám az idődet, hisz az életlen kések vizsgálata helyett fontosabb dolgok várnak rád. Intellektuális fölényedet Orbán és a Fidesz eltávolításának szolgálatába kell állítanod. A haza örökké hálás lesz neked, hogy még a végső pusztulás, a totális megsemmisülés előtt visszarántod az országot a szakadék széléről. Csak példaként tudom eléd állítani hazánk egyik legnagyobb politikusát, akinek majdnem sikerült egész Európát megmenteni:

index.hu/belfold/2018/10/29/ha_merkel_kedvesebben_beszel_gyurcsannyal_2009-ben_akkor_nem_mond_le_az_egykori_miniszterelnok/

"Azt láttam, hogy Magyarországon kéne valamit csinálni, és fogy a levegő. A másik oldalon, hogy Európában kéne valamit csinálni, de ha Merkelt nem tudom megszerezni partnernek, akkor mit erőlködök? Mind a két helyen már sok lett volna harcolni, el kellett engedni..."

Remélem neked sikerül. Te ne add fel.
Olyan porszemek mint a birka vagy én nem lehetünk akadálya nagyszerű győzelmednek.

Sok sikert!

a nagy hohoohooo 2018.11.04. 19:33:21

@paraszthajszal: ...Mé'mindig a leghülyébbeket vezénylik ki trollkodni?......Szerencsétlen szellemi korlátolt csak röhögni lehet rajtad hehee...tanujj tinó...

gyönge vagy, fidessnyik, mint a hajnali rezgő harmat... nem tudsz semmi mást, mint visszaböfögni édesviktorod hülyeségeit, megspékelve némi mélymagyar nerideológiával kis primitívnyik, örül is most édesviktor, csak tapsikoljál neki.

Azért mindig jót lehet röhögni ezeken a hozzáértésmentes hozzászólásaidon .hehee..
A német alkotmánynak és az emberiesség szabályainak.A német alkotmány tartalmazza a politikai menekültek, a genfi menekültügyi egyezmény pedig a háborús menekültek védelemhez való jogát, és ez minden európai államra nézve kötelező. Mindenki másnak, aki ezt nem veheti igénybe, mert gazdasági okok miatt jön el a hazájából, egyértelműen meg fogják mondani, hogy el kell hagynia Németországot, bármennyire is nehezére esik.
4) A német alaptörvény úgy kezdődik, hogy az emberek méltósága elidegeníthetetlen, és nem úgy, hogy a németek méltósága elidegeníthetetlenek (persze azoké is).
Merkel két éve arról beszél, hogy egyrészt Európának humanitárius kötelessége a menedékkérőkön segíteni és befogadni azokat, akik a háborús övezetekből jönnek, másrészt pedig szükség van az ide érkezők integrációjára. Az majd eldől, hogy igaza van-e és hogy elegendőek-e azok az erőfeszítések, amiket az integráció érdekében tesznek, de Merkel egyelőre meglehetős következetességgel képviseli a maga álláspontját. Merkel csupán a kanzlerin. Azt irod, hogy Merkel azt mondta ( amit nem tett) hogy mindenkit befogad. Merkel nem dönt egyedül mi mindenkit befogadunk ugyanis ez van alkotmányunkban. Döntést kizárólagosan a nemet kormány hoz. A mi alkotmányunkat nemszórták össze trágyás villával , mint a magyart. Ezenkivül a németek hozzáállása a törvényekhez teljesen más mint ahogyan te azt ott ismered.
Még mindig rácsodálkoztok a diktatúrára?
Erre mondaná nagyrabecsült Hofi Géza:itt már a vakondok is személyesen gratulál.
Folyt ott ,hogy Merkel nem hívta be a menekülteket,ő az életüket mentő szíreknek kínált menedéket amíg hazájukban nem rendeződnek a dolgok,Orbán szabadította rá a németekre amikor 3-4 ezer menekültek átvonatoztatott ,át BKV buszoztatott ellenőrzés és regisztráció nélkül a sógorokhoz,Orbán nem zárta le a balkáni útvonalat, hanem rátolta a menekültek százezreit Németországra, a horvátokra és az osztrákokra.
Hol engedte be őket ? Merre van Németországnak schengeni külső határa ? Azok jó része (kb. 400.000 fő) a mi déli határainkon lépett be.ahol a magyar buszok lerakták az ellenőrizetlen tömeget.
Beengedett többtízezer menekültet, felszállíttatta őket Budapestre, ott megállíttatta őket mindenféle ellátás nélkül, majd elrohant Merkelhez könyörögni, hogy engedje be ezeket, mert humanitárius válság lesz nemsokára Budapesten. Merkel akkor követte el élete legnagyobb hibáját = megnyittatta a német határt, ahelyett, hogy beintett volna a felcsútinak, hogy "edd meg szart kedves barátom, amit odaszartál az ország közepébe.

Széles mosollyal nyugtázom,hogy fingod sincs a témához,a dolgokhoz, helyből olyan hülyék vagytok mint más nekifutásból, a szellemi színvonalatok a bányászbéka segge alatt van, szóval az sem érdekel ha agyvérzést kaptok,..hehee...

Behaton 2018.11.04. 19:40:54

@a nagy hohoohooo:

Akkor Orbán végül is jót tett, mert a menekültek átbuszoztatásával ezek a szerencsétlenek biztonságos helyre kerültek, ahová Merkel is hívta őket. A baj inkább az, hogy most le van zárva a határ, és szegény menekültek nem tudnak eljutni Nyugat-Európába. Nem?
A civil szervezetek most is a határok megnyitása mellet kardoskodnak. Igazuk van? A genfi menekültügyi egyezmény pedig garantálja ezen menekültek jogait. Ugye?

Behaton 2018.11.04. 19:42:36

@Behaton: Baszki, mellet helyet mellett...
Gerjedek! Jönnek a cicik!
:)))

Sir Bates dö Hól 2018.11.04. 19:52:21

@Dickon: @kunzoo: az lrem, mint macron pártja abszolút one man show, ugyanolyan módon, mások véleményét figyelemen kívül hagyva kormányoz, mint orbán (60%-os nemzetgyűlési többsége van, pártja annyira új stílusú, hogy a régi elit tagjait verbuválta össze új név alatt, sok változás nincs), ám jóval kulturáltabb stílusú, de tényleg egy piperkőc pökhendi kis gennyláda, mint a tank hajtja végre a szupergazdagok számára kedvező programját, annyi gondja van csupán, hogy a szenátusban nincs többsége... ennek ellenére újázhat, hisz, mint pozícióban lévő elnök, bejuthat a második fordulóba, ahol le pen nem nyerhet, mélanchon sem, más meg nem látható a jobboldalon, s még egyszer nem valószínű, hogy valakit úgy fel lehet építeni másfél év alatt, mint őt...
májusig nagyon sok idő van, ha sokan szavaznak, akkor simán megfoghat egy jó helyezést, főleg, hogy azért a franciák egy jelentős része könnyen mozgósítható azzal, hogy a nemzeti büszkeség feléled lelkükben, miszerint ők vezethetik európát, ez is egyfajta nacionalizmus... itt nem olyan egyértelmű a helyzet, mint moon...

a nagy hohoohooo 2018.11.04. 20:02:26

@Dickon: Aranyoskám tátott szájjal berohant a f*szerdőbe, utána meg kikéri magának?
Tudod van a moslékzabáló aki mindent, meg mindennek az ellenkezőjét, sőt egyszerre a kettőt képes beszopni Orbántól.

Te melyik vagy? A moslékzabáló vagy aki átlátja ezt az egészet?
Elég szelektív a bértroll emlékezeted .,1994-re az Antall kormány a nyugat kérése ellenére erőszakolta a hitelek fizetését,amit a nyugat nem is kért,sőt figyelmeztették ők megvárják míg megerősödünk ,de nem, Antall fizetett mint a katonatiszt ha az ország beledöglik is,ezzel olyan nagyra növelte az ország hitele, hogy azt csak a Bokros csomag tudta megoldani,Bokros azzal a csomaggal húzta ki az országot abból a szärból amibe Antall a"mi kifizetjük az adósságot mint a katonatiszt"...megugrott a .munkanélküliség,gyárak ,üzemek szűntek meg,és az emberekkel akarták megfizettetni ,a szegényekkel ha tönkremegy az ország akkor is!
Namég szép ,hogy az emberek inkább a szocikat hozták vissza.
Orbánnék ennek pont az ellenkezőjét csinálták 98-02 között. ..... a Bokros csomag eredményeit elosztogatták ugyanúgy választási célokra mint most ,lásd az akkori lakásdevizahiteleket,amivel 20 évre előre eladósították a kőccségvetést a következő kormányoknak..

Mondjuk nem azt mondom, hogy Merkel, de azért a németek amennyire lehetett tolták a fideszt. Például Orbán előbb (már 2005-ben) tudta, hogy az EU megszünteti a 2004-2010-ig tartó támogatási ciklust, ami annyiban lényeges, mert akkor még 7 különálló kohéziós alapból álló támogatásokhoz Tony Blair féle bizottságnál pályázati úton lehetett egyenként pályázni és csak sikeres pályázat esetén hozzájutni, természetesen a bizottság által megítélt összeghez. Ennek a szigorú pályáztatási rendszernek a megszüntetését a "belső kör" már 2005-ben ismerte és "valamilyen módon"

Izé, a 2007-2013-as MFF számai már 2005 áprilisában nyilvánosak voltak:

------------

ec.europa.eu/budget/library/biblio/documents/fin_fwk0713/sec_2005_0494_en.pdf

--------

A strukturális és kohéziós alapok reformjáról pedig 2005 decemberében döntöttek ez ET-ben és nem hirtelen felindulásból.

-----

www.theyworkforyou.com/wms/?id=2005-12-20b.203WS.0
----
Ja és amúgy nem volt olyan, hogy 2004-2010-es periódus, 2000-2006 volt az előző fejezet.

----

llufb.llu.lv/conference/economic_science_rural/2015/Latvia_ESRD_39_2015-68-78.pdf

----
és ha mindez nem lenne elég, ott volt egy, a hatalomért mindenre képes, a hatalom elvesztésébe beletörődni képtelen ellenzéki párt, ami minden "reform" elképzelésnek keresztbe tett amit a kormány kezdeményezett....Gyakorlatilag egy permanens kormányzati káosz és kormányképtelenség időszaka volt ez.....ha nem a kormánypárton belüli torzsalkodások, akkor az ellenzék aknamunkája miatt volt épp megbénulva a kormányzat...

ha erkölcstelen dolgot követsz el, hivatkozz a jogra.
ha jogba ütköző dolgot követsz el, hivatkozz az erkölcsre.
ha erkölcstelen és jogba ütköző dolgot követsz el, hivatkozz a nemzet érdekére.

(NER 1x1)
Orbán is ismeretébe került annak az infónak, hogy a 2006-ban elfogadásra kerülő 2007-2013-ig tartó támogatási ciklusban Magyarország 8 ezer milliárd forint támogatást kap. Egyszóval amit itt és más fórumokon sokan tévesen gondolnak, a 2006-os balhé nem az ősződi beszéd miatt, hanem ennek a pénznek a megszerzése miatt robbant ki és ami egyébként már 2005-től szerveződött.
Ki adósította el az országot?
Az újabb növekedés az első Fidesz-ciklus második felében kezdődött, amikor a kormány a választásokra készülve költekezni kezdett.
2006-ban.az év végén megkezdődtek a megszorítások, ennek hatására a költségvetés már 2008-ban elsődleges többletet mutatott.
A negyedik szakaszban, 2007 végétől 2010 végéig az adósságráta 80 százalékra emelkedett. Ez alapvetően a világgazdasági válság következménye: a GDP emiatt bekövetkezett visszaesése, a lehívott, de fel nem használt IMF-EU-hitelekből képzett finanszírozási tartalékok növekedése és az árfolyamveszteség. Ebben az időszakban is folytatódott az önkormányzatok erősödő eladósodása.
Két logikus verzió létezik.Az egyik, hogy kapóra jött nekik a várva várt, "véletlenszerű" Gyurcsány-beszéd. Vagy ők "rendezték" úgy, hogy Gyurcsány azt mondja Őszödön, amit mondott.
Mégis mennyivel lett volna más a 2010-es választások eredménye, ha azokat a nagyszerű reformokat megvalósítják 2006-ban, 2007-ben? A 13. havi nyugdíj eltörlését például rögtön visszavonta a Fidesz? A bezárt vasúti mellékvonalakon úgyanúgy járnak a vonatok, mint a racinalizálás előtt? A kisebb kórházakban megszűnt aktív ellátást újraindították?
A k*rvasok korrupciós hír után végre itt a Gyurcsány, előjöttek a drága fideszbirkák habzó szájjal gyurcsányozni kicsit, de hát kell ez nekik, mint egy falat kenyér. Gyűlöljetek mindenkit ostoba fajankók!
Aztaaaa..kurva heheee..van még otthon anyádnak ekkora marhanagy baromfia heheee...na dalold szépen aki hülye az is marad hehee...segghülye fehérjehalmaz vagyok az is maradok hehee...

Dickon 2018.11.04. 20:03:28

@Sir Bates dö Hól:
Az EU-s választásokon segíthet a "nemzeti büszkeség", de népszerűségének zuhanása a hazai állapotoknak köszönhető. Ha az EU-s választásokon ellenfelei megszorítják, könnyen gondolhatják párttársai, hogy mással kellene a választáson indulni.
Én továbbra is azt mondom, hogy várjuk meg a jövő májust, hisz azzal, hogy Európa megmentőjének szerepében tetszeleg és az Unió legfontosabb, legmeghatározóbb vezetője akar lenni, nagyon magasra tette a lécet. Lássuk átugorja-e?
:)

a nagy hohoohooo 2018.11.04. 20:10:05

@Dickon:
A videó szerint van a vakok intézetében egy Orbánról vett gumi minta, azt szokták tapogatni a hívek..., arról hallgattak szegény vakok előtt, hogy azonnal kicserélték egy szexuális segédeszközre a szent ereklyét...
Csodálkozott is vak nő, hogy nem hosszúkás és nem berreg...

A videó nem megható.
Sem egy politikuson, sem egy vakon nem kell meghatódni,.
Amikor pedig egy vak emberrel játszik maga alá egy politikus, attól hányi kell.
Az erőltetett és rendkívül buta beszélgetés nem sugall semmit, idétlen és kész!
Mi is derült ki?
A vak nő az otthonban tapogatni szokta Orbán gumiból készített maszkját, de most az igazit is.
Orbán azt mondta beszélgetés gyanánt a vak nőnek, hogy SZÉP az intézetük.
A vak nő azt mondta erre: GYÖNYÖRŰ....
Ha ezt a sztorit egy abszurd vígjátékban látom, akkor elmegy.
Magyar valóságnak pedig hányinger!!!!!

www.facebook.com/orbanviktor/videos/10152209660891093/?fref=gs&dti=360782664060213&hc_location=group

Rövid összegzés a GDP fényében (2010-17)
Kedvenc hasonlatom Zsiday:"a lerohadt Trabant a magyar gazdaságra: semmi ereje nincs, de azért erős hátszélben az érdi lejtőn ez is gyorsan robog...."...

hvg.hu/gazdasag/201841_keleteuropai_gdpk_acsehek_megeloztek_aszlovenokat_aromanok_mar_nem_utolsok?fbclid=IwAR2vdoK7kDTb13cbppaI3gWUVknHf_5QwjnaVBzD5AvJTidcTSymstwdvUw

Azt röhögöm bennetek mihígmélymagyar birkalényekekben, hogy ti is tudjátok, hogy szellemi képességek terén a társadalom legalacsonyabb rétegéhez tartoztok. És iszonyatosan utáltok ezért mindenkit aki nálatok csak egy fél fokkal műveltebb, tanultabb.
Már azt ne képzeljétek magatokról, hogy ti vagytok a magyarok protípusai. Ti a debil irredenta nacionalisták protípusai vagytok, pont olyan büdös lábú tahók mint a szomszéd népek nacionalista széljobber szavazói......

Brhüü szép nap volt,szép este ,csupa móka kacagás ,gyertek máskor is ,jó röhögni az ilyen butákon....brhüü úgy tartják inkább szidjanak ,mint kiröhögjenek,...brhüü..

Sir Bates dö Hól 2018.11.04. 20:14:24

@a nagy hohoohooo: haver, mondd már el mit tolsz, komolyan érdekel, kipróbálnám én is... persze akkor, ha természetes...

Sir Bates dö Hól 2018.11.04. 20:18:39

@Dickon: persze várjuk, senki sem tudja, hogy mi lesz, de nincsenek párttársai, mint írtam, ez egy one man show: összesereglett a volt elit egy része, mikor látta az elitellenességet és most ők a párt; ha macron bukik, akkor a párt is megszűnik gyakorlatilag...

Dickon 2018.11.04. 20:21:51

@a nagy hohoohooo:

:DDDDDDDDDD

Jaj!
Hát arra tényleg nem volt szükségem, hogy vasárnap este egy gyurcsányista védőbeszédjét hallgassam.
:)
Itt kell megtudnom, hogy a szocialisták szakértői kormányzása nem volt képes helyrehozni 4 év alatt azt, amit 2002-ig Orbánék elbasztak?
:)
És az már csak hab a tortán, hogy nem volt a Gyurcsány kormányban olyan szakember, aki Orbánnál hamarabb, vagy legalább egy időben tudja meg, hogy megszűnik egy EU-s támogatási ciklus?
Az pedig már tényleg kabaré, amit az öszödi beszédről írsz.
:))))))))
Figyelj, lehet hogy nem én vagyok a legélesebb kés a fiókban, de akkor szerintem mi ugyanabból a szar TeleShop-os készletből származunk.
:)

a nagy hohoohooo 2018.11.04. 20:27:29

@Behaton: Köszönöm a hsz-od ,könnyeket csaltál a szemembe az értelmi képességed csillogtatásával...hehee....csakazkurvasötét a fejedben...
Az EU milliárdokkal tömi ki ezt a tolvaj bandát,hogy a nemzetközi,és hazai
emberi jog szerint tisztességes menekültügyi eljárásokat folytasson le,aminek eredményeképp megszabják melyik ország fogadja be,vagy és AKÁR amennyiben úgy döntenek érdemtelenek a befogadásra,
VISSZA IS KÜLDHETIK A SAJÁT HAZÁJÁBA !
Ha átengedik őket aztán szétterelik őket különböző regisztrációs helyekre,orvosi felmérésekre, stb. akkor nem is lett volna balhé.
Azt kell eldönteni, hogy az illető jogosult-e védelemre. Aki igen, annak a nemzetközi és a magyar menekültügyi törvények alapján jár a menekült-, a menedékes-, az oltalmazotti- vagy a befogadotti státusz. Aki erre nem jogosult, azt vissza lehet küldeni vagy toloncolni hazájába. Miután szíriai, iraki vagy eritreai menekültek ügyét kellene elbírálnunk, a törvények alapján nekik jogi védelmet kell adnunk. Ha az 1294 embert a lakosságszám arányában osztanánk el az országban, akkor Kőszegre például 2 embert, Békéscsabára 8-at, Debrecenbe 26-ot, Budapestre pedig 227 embert kellene elhelyezni.

Az megvan, hogy NINCS folyamatos befogadás?
Az megvan, hogy már terv sincs ilyesmire?

Tanulság:
A pulyka és a ló beszélgetnek.
"Bárcsak képes lennék arra, hogy felrepüljek annak a fának a tetejére"-
sóhajt a pulyka"-de nincs annyi erőm!"
"Nos, miért nem csipegetsz egy keveset az ürülékemből?"-mondja a ló. "Tele van tápanyaggal."
A pulyka megfogadja a tanácsot, és csipeget a ló ürülékéből.
Erre elég ereje lesz ahhoz, hogy a fa legalsó ágára felrepüljön.
Másnap megint csipeget az ürülékből, és eléri a második ágat.
Néhány nappal később a pulyka büszkén felrepül a fa legmagasabb ágára is.
Ekkor észreveszi őt egy vadász, aki fogja a puskáját, és lelövi.

A történet tanulsága:
A sok lósz@r felrepíthet a csúcsra, de ott tartani nem fog.
Nem is lehetne a mélymagyarság jelenlegi infantilis állapotát nélküled demonstrálni.

a nagy hohoohooo 2018.11.04. 20:29:15

@Dickon: Aha,azt olvastam csak az horkan fel akinek az anyját szexuálisan pejoratív értelemben emlegetik,alapos okkal,így van ez tapasztalatom szerint a
teféle takonyjobberekkel,komolyan funcionális analfabéta vagy?Eddig úgy tudtam, hogy a hülyéknek kétszer, a komplett hülyéknek háromszor kell elmondani valamit, hogy megértsék, megjegyezzék.
Már van egy újabb kategória.A FideSS hívőknek naponta háromszor kell ugyanazt elmondani..
Tomtom...hehee....a teféle primitív orbánseggszolgálatosok így szállnak le az érvelés "biciklijéről "hehee....a két szó már meghaladja az értelmi képességeteket hehe...mindig öröm szärrá alázni a teféle trollkodni kivezényelt takonynáci csürhét.
Íme te vagy az eklatáns precedense,hogy ez van amikor anyu és apu testvérek.
De büszkén vállalom a szemétláda titulust is ha az ilyenek mint te, belém öntik a leküket..
..bocsi, de a cyrano effektus lépett működésbe az agytekervényeimben.. nem baj ha nem érted höhöö...kizárólag a segítségnyújtás vezérel ,de hát nekem is pénzbe kerültek a tefajta "ÍKÚ"vitézek kezelésére forgalmazott intelligencia-tabletták,
amelyeknek csomagjáért száz eurót kérek. A tablettákból napi egy,
különösen a tefélehülyegyerekeknél, napi két szemet ajánlott, étkezés
előtt....hehee..

Behaton 2018.11.04. 20:30:20

@a nagy hohoohooo: Figyu, azt írod, hogy: "Orbánnék ennek pont az ellenkezőjét csinálták 98-02 között. ..... a Bokros csomag eredményeit elosztogatták ugyanúgy választási célokra mint most..."

Na most milyen eredményei vannak vagy voltak az Orbán kormánynak, mert azt halljuk folyamatosan, hogy leszakadunk, a régió legrosszabb gazdasága vagyunk, satöbbi...
Milyen mostani eredményekre gondolsz?

kunzoo 2018.11.04. 20:30:25

@Sir Bates dö Hól:
Manapság ebbe az irányba mozdulnak a pártok. Itt is írták Merkel után nincs senki a második sorban. Orbán után sincs. Ellenzékünknél első sor sincs.

Dickon 2018.11.04. 20:47:49

@a nagy hohoohooo:
:DDDDDDDDD
Biztos velem van a baj, hogy nem látok át hozzászólásaid káoszán, de mentségemre szóljon, hogy figyelmeztettelek, ne foglalkozz az olyan tudatlan porszemekkel, mint én. Tudásod, felkészültségedet és rátermettségedet kamatoztathatod annál sokkal fontosabb területeken, minthogy engem oktass. Persze örülök és elönt a büszkeség és megható, hogy ennyi időt szánsz rám, és annak is örülök, hogy remekbe szabott példabeszédeid itt maradnak az utókornak. Olvashatja bárki.
Engedelmeddel felhasználnék belőle részleteket, melyeket máshol bemásolhatok...elrettentésül. Ezeket külön köszönöm.
Csak remélem, hogy valamikor, a távoli jövőben, mikor Orbán már csak egy emlék lesz, te, a zsenialitásoddal akkor is segíted majd, a hazánk felemelkedésén dolgozó politikusokat és közéleti szereplőket.
:)

Sir Bates dö Hól 2018.11.04. 20:52:43

@Dickon: beszarás a stílusa, de amit írt, az többé-kevésbé megállja a helyét (jó, az öszödi beszéd az tényleg ilyen kemtréles verzió, móka, kacagás, de lazításra jó)... gyurcsány meg alkatilag volt alkalmatlan a feladatra (igazi vátesz, ő még sziszüphosz munkáját is képes befejezni sikerrel... azt orbán hajlította meg a teret moon, a másik zseni... ellenben, ha kötelező lenne választani a kettő közül, én mindenképpen gyurcsányra szavaznék, de nagyon betépnék az iksz előtt, hogy legyen mire fognom)...

Dickon 2018.11.04. 20:58:26

@Sir Bates dö Hól:
:DDDD
Ilyenkor örülök, hogy taga csak annyira Fletó rajongó, amennyire...de nem ennyire. Gondold el, ha ilyen "keményvonalas" lett volna a gyíkon...Akkor most nem lenne akkora a haverság Gábrissal.
:)

elismert felhasználó 2018.11.04. 21:05:17

@a nagy hohoohooo: te haver, én aszt mondom, hoty ezek az arabusok maraggyanak othol. a fasznak gyünnek ide, he? ide csak nehejezenek el egyet se nem. ha te beakarol fogadni egyet, hát fogaggyál. szaromle. mongyuk egy tájföldi ljyánykát énis befogadnék. de ilyen befátyolozott szalonczukor csaje nem köl. tizta ltri, mer a csuha alatt lehet egy randa nő is vazze!
amugymeg monmek apádnak, hoty lejöhetne a háromlépcsősbe ultizni, mer mán régen volt. monmek neki, hoty a hülye fiját meg haggya othol, mer a faszse kiváncsi a hülyeségeire....bazzzz...

Sir Bates dö Hól 2018.11.04. 21:08:40

@Dickon: remélem, nem az jött le a kommentemből, hogy a gyurcsány-fan klub tagja vagyok?!:-)...

á, ezek már akkor is haverok voltak - bár taga mindig a picsába küldte a világ végéig,de az meg lejárt egy nap alatt-, a lápi-magyar meg sokat szelídült látszólag, most, hogy orbán nekiment a jobbiknak, putyin meg ad acta tette a pártot... most ő is látja, hogy erdogan az ördög ám:-)...

a nagy hohoohooo 2018.11.04. 21:20:32

@elismert felhasználó: Nem leszen ottanabbaa háromlépcsősben semmi hiányérzet ,csak húzz haza apád hülyegyereke ,aztán ne igyál többet mermegint kistesót csinálsz anyáddal magadnak,osztan mán a gyogyó nem veszbe annyi vérfertőtesót....brühühüü..

elismert felhasználó 2018.11.04. 21:42:54

@a nagy hohoohooo: hát hiányságérzés az nincsen, mer a hugod az lejár a háromlépcsösbe. gyühetne a faterod is, mer nem egy lángész a zöreg, mindik elnyerjük a sörevalót tüle...asztán meg elnyejjük a sörét is. a muterodnak izenem, hot nem én fokdostam a mellit, hanem a boda béla...mer sokat ivott. mer ha itt a hugod, akor a nem fanyalodunk a mutira. csak monmek neki, hoty véletlen vót. ne képzejjen töbet a dologba bele. na...monmek a faternak, hoty mosmár 20forintos alapon jáccunk. kunyizzon töb pinzt a feleségitől, ha embernek akar kinézni itt kösztünk.
szeva...

taga20 2018.11.04. 21:50:19

@Dickon: @Sir Bates dö Hól:

mi van csajok, pletyizgetünk, pletyigetünk?:)))))

ja és, régen minden jobb volt!:)

a nagy hohoohooo 2018.11.04. 21:53:57

@elismert felhasználó: Ez jóóóó-......akó'most elérted a merevedéseid csúcsát.....a két és fél centit.....,gratula....jó is egy jól álló hímvessző....,de miért a nyakadon hordod?
Amúgy semmi bajom vele,jól mutatja ki vagy...hehee..

a nagy hohoohooo 2018.11.04. 21:58:09

@taga20: Ádehúgy,a pletykákban van némi valóság,csak seggbeguppent jáccanak,egy sima egy fordított,nem érzi jól magát az orbánseggszolgálatos ha nem végigszäros a farka,...hehee...eztán orál lesz...hihii...

elismert felhasználó 2018.11.04. 22:03:08

@a nagy hohoohooo: kérdeszd mek a hugit, hoty mekkora. nem véletlenül jár a korso...ööö..hukkk... a kutamra. azaz a pötcsömre. mek azé jár ide az ildi, mer othol mindik molesztálod...márha a muti nincs othol, mer akor az rácsap a fütyidre... mesélte a ildi, nem tuttad meghágni a kovács hajnit, pedik részeg vót, mer minden falunapon részeg. de csak pöcsmökté ott, oszt végül a matolcsi jóska dukta meg...te fasz.
na gyün a faterod vagy nem? mán megvót az első lesztás...mek kikértük az első kört is...ne szarakoggyon, mer ha késő gyün, akor mehet is haza..
persze elüte fizet egy kört. fájdalomdiként mer..

taga20 2018.11.04. 22:03:58

@a nagy hohoohooo: tudod mi a furcsa számomra?
én úgy emlékszem, hogy te nem ezt a stílust nyomtad korábban.

Sir Bates dö Hól 2018.11.04. 22:08:43

@kunzoo: valószínűleg azért, mert túlságosan sokáig voltak a hatalomban, jobb lenne egy egészséges fluktuáció, de macron más: ő felülről hozta létre a struktúrát, a nagytőke hathatós segítségével, olyan hátszéllel rendelkezett, mint tíz catarina hurrikán, és egyáltalán nem tetszik az a társadalmi struktúra, amit létre kíván hozni, de inkább a technokrata finom elnyomás, mint az urizáló szaroscsizmás félművelt sunyi parasztok feudális diktatúrája...

Sir Bates dö Hól 2018.11.04. 22:10:32

@taga20: jó, hogy jöttél, most találtam, nem is ismertem youtu.be/AK8_EEqhwjk nagyon jó szerintem...

elismert felhasználó 2018.11.04. 22:12:16

@taga20: oljyan balfasz, mint asz apja. mos árujják az öreg opeljüket, mer ez a fasz özzetörte a szuszkát, he. kin tornászot a nagy évi, mek a növére....hát öcsém eszek oljyanok, mint a sztármodelek...bombázok.
esz a fasz mek ment pecázni a szuszkával, oszt úgy elbambázot a tangás picsákon, hoty belement a kecskés sanyi traktoljába. felis akatt, oszt mán csak az első szölösor végin vete észre a sanyi, hoty beleakatt a szuszka a végkikötőbe. kiis tépet négy oszlopot. kapot is a puklus jani bácsitó. esz a fasz mek ara hivatkozot, hogy elrántota kormányt a pele bácsi miat aki részegen biciklizet előtte. de bebukot,mer az öreg a falu másik végibe fekütt a kisköz árkában.

taga20 2018.11.04. 22:21:05

@Sir Bates dö Hól: tényleg jó haver, de lassan lépek, me holnap kora reggel vár a csavargyár:)

ja és küldök viszonzásul én is egyet neked.

www.youtube.com/watch?v=sB6HY8r983c&list=RDsB6HY8r983c&start_radio=1

taga20 2018.11.04. 22:23:14

@elismert felhasználó: te ezt a sok marhaságot, hogy tudod kitalálni?

bakker ez komoly művész szint má:))))

a nagy hohoohooo 2018.11.04. 23:23:24

@taga20: Há'...ápr.8-án megvolt Magyarország IQ tesztje,szerencsére pozitív lett....höhöö......Moldova mondta :nem én mentem el balra,nem,a magát elhülyíteni hagyó népség ment el jobbra,......ehhez pozicionálva határoztam meg magam.

MTA rendes tagja 2018.11.04. 23:33:34

"Az előző osztrák elnök szerint nem jó az az országnak, hogy kiválik az ENSZ migrációs csomagjából, mert ily módon egy csapatba került Trumppal, Orbánnal és egy elenyésző kisebbség más államaival, ám ez nem szolgálhatja Ausztria és polgárainak érdekeit. Fischer azt mondta"

Fischer egy szemét sorosista sorosbérenc. Így kell kezelni, hogy mit mond a sorosista.

MTA rendes tagja 2018.11.04. 23:35:26

"Ily módon Orbán mára ténylegesen felszámolta a liberális demokráciát."

Jól tette. Egy hősként fognak megemlékezni róla a történelemkönyvek. Olyan politikai géniuszként, mint Tocqueville vagy Lord Acton.
süti beállítások módosítása