B1 blogcsalád



Washington Post: a magyaroknál pártállam van

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2018. november 03. - Szelestey
  • Merkel még okozhat kellemes meglepetést az EU-ban, mert őt, Macront és Ruttét kivéve politikai törpék ülnek az európai vezetők asztalánál és a kancellár továbbra is toronymagasból tekint le rájuk;
  • Weber az oka, hogy a Néppárt nem intett búcsút a Fidesznek, és így nem határolta el magát a kellő mértékben az illiberáris demokráciától - mondja Cohn-Bendit;
  • Az osztrák miniszterelnök felívelő pályája azt tanúsítja, a mai EU a bezárkózás és a nacionalizmus fel hajlik.

Washington Post

washington_post_1.jpg

Brazília a legújabb példa arra, hogy a demokrácia veszélyben van az egész világon. Nem arról van szó, hogy reakciósok kezdik puccsal vagy forradalmakkal elragadni a hatalmat jogszerűen megválasztott kormányoktól. Az igazság kevésbé drámai, ugyanakkor alattomosabb: az emberek olyanokat választanak meg, akik nem demokraták. Azaz nem tisztelnek olyasmit, mint a szabad sajtó, a független igazságszolgáltatás és a kisebbségi jogok. A braziloknál csak a rosszkor jött gazdasági visszaesés, illetve a korrupció kellett hozzá, hogy a szélsőjobbos Bolsonaro legyen az elnök. Hasonlóképpen történt ez Magyarországon is, ahol a különféle vesztegetési botrányok előbb megbuktatták a hagyományos jobboldali pártokat, majd a válság bedöntötte az MSZP-t is. Ennél a pontnál a Fidesz tudott annyi szavazatot összeszedni, amivel azután a maga javára firkálhatta meg az összes választást. Az eredmény az lett, hogy a magyaroknál már inkább pártállam van. Ez pedig arra emlékeztet, hogy mindig elég csupán néhány rossz döntés, illetve kedvezőtlen GDP növekedési adat, és a liberális demokrácia kikerül a felszálló ágból.

 

Reuters

reuters.jpg

Alexander Stubb ugyan felsült odahaza, finn kormányfőként, még sincsenek semmiféle aggályai, amikor azért kampányol, hogy ő legyen a Bizottság következő elnöke. De ha netán veszít is Weberrel szemben, amikor a Néppárt eldönti, hogy ki legyen a Spitzenkandidat-ja, ha jól szerepel, szóba jöhet az EU-külpolitika következő irányítójaként. Az európai értékeket kívánja megvédeni és igen éles szavakkal nyilatkozott Salviniról az olasz költségvetési vita kapcsán, illetve azt mondja, hogy kitenné a migrációellenes Orbán Viktort az EPP-ből, ha az nem hajlandó kitartani a közös normák mellett.

 

Daily Telegraph

daily_telegraph.jpg

A konzervatív újság úgy ítéli meg, hogy Merkel meggyengülése folytán az unió még az eddiginél is kevésbé lesz képes bátor döntéseket hozni, de azért korai volna leírni a kancellárt. Hogy olvad a hatalma, az látnivaló volt, miután rosszul kezelte a migránsválságot. Az is megnyirbálta a tekintélyét, hogy a bevándorlás-ellenes Magyarország és Lengyelország elutasította a kvótákat. És most jött a bejelentés, hogy feladja a pártelnöki tisztet. Egy vezetőt semmi sem gyengíthet meg jobban, mint az, hogy közli saját visszavonulásának menetrendjét. ám az EU-ban változatlanul nem szabad lebecsülni a befolyását. Charles Grant, az Európai Reformközpont nevű elemző intézet vezetője úgy jellemzi a jelenlegi helyzetet, hogy Macront és Ruttét leszámítva csupa politika törpe ül az állam- és kormányfők brüsszeli asztalánál. A kancellár továbbra is több fejjel kiemelkedik közülük.

Sokan pont ezért vélnek attól, hogy csak súlyosbodik Európa baja, miután a kancellár lelép a színről. Mujtaba Rahman, az Eurasia Csoport európai igazgatója szerint a populista olasz, osztrák, magyar és lengyel vezetés saját álláspontja megerősítésének tekinti Merkel fokozatos visszavonulását, illetve újabb bizonyítékát látja benne, hogy hanyatlanak a nagy pártok.  Ez pedig ráerősít arra a benyomásra, hogy lendületben vannak a nacionalisták az EP-választás előtt. Az erőpróbát egyébként is úgy értékelik, hogy az a döntő csata lesz az Orbán vezette populisták, illetve a haladó liberalizmus között. Utóbbi élén Marcon áll, aki nyíltan vállalja a küzdelmet a földrész lelkéért. De sokan úgy gondolják, hogy éppen emiatt a német kormányfő a hátralévő időben, saját öröksége megmentése érdekében, bevet majd mindent, amit csak tud. És ehhez a francia elnök készséges partner. A Spinelli Csoport elnöke úgy ítéli meg, ha Berlin és Párizs a szövetségi EU mellett dönt, mások követik majd őket. A labdát továbbra is Merkel birtokolja.

 

Der Standard

der_standard.jpg

Cohn-Bendit ellenzi, hogy Manfred Weber legyen a Bizottság következő elnöke, mert a bajor politikus az Európai Néppárt frakcióvezetőjeként megakadályozta, hogy Orbán Viktort kizárják az EPP-ből, és ezáltal a pártcsalád nem határolódott el kellőképpen az illiberális demokráciától. A volt zöld EP-képviselő szerint az EU következő vezetésének döntés elé kell állítania azokat az államokat, amelyeknek gondot okoznak a közös értékek: vagy teljes mértékben betartják azokat, vagy mehetnek isten hírével az unióból.  Mint mondta, itt nem csupán Magyarországra és Lengyelországra gondol, hanem a korrupció sújtotta Romániára és Bulgária is. Egyben ostobának, tévesnek és Ausztriára nézve veszélyesnek nevezte, hogy az ország otthagyja az ENSZ migrációs csomagját.

A politikus szerint az európai liberális demokratáknak fel kell ismerniük, milyen súlyos a helyzet és végre ki kell állniuk a közös földrészért. Cohn-Bendit éppen ebből a megfontolásból támogatja Macront, mert véget kell vetni a jobboldali-populista kísértésnek. Figyelemre méltónak tartja ugyanakkor, hogy ezek a pártok egyfolytában szidják az EU-t, ám semmiképpen sem szeretnének kilépni belőle. A harc a földrész jövőjéért folyik. Saját magát úgy határozta meg, hogy ő az ellen-Bannon, aki az unióbarát erőknek kíván segíteni a tagállamokban. Mert ha nem védik meg a nyílt, szolidáris társadalom értékeit, akkor olyan lidércnyomás következhet be, mint az USÁ-ban, vagy Brazíliában. Egyben tanulni kell a német és az osztrák történelemből, vagyis össze kell fogniuk a liberálisoknak, a baloldaliaknak és a demokratáknak az autoriter irányzatok ellen. A helyzet ugyanis igen komoly és nem szabad megosztottan csatába szállni.

 

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

A jobboldali újság igazat ad a német kormánynak, amikor az arra figyelmeztet, hogy a világszervezet készülő migrációs keretegyezménye nem nemzetközi jogi megállapodás. Az is biztos, hogy az okmány nem fog népvándorlás kiváltani. Aki az ellenkezőjét állítja, az durván félrevezeti a közvéleményt. De még ha csupán egy politikai nyilatkozatról van is szó, az ilyet nem azért szokták aláírni, hogy azután feledésbe merüljön annak célja. Pontosan ilyen okból marad távol a megállapodástól az Egyesült Államok, Ausztria, vagy Magyarország. Semmilyen formában nem szeretnék ugyanis a migránsok jogait erősíteni. Ugyanakkor Németországban a bevándorlók már most is széles körű jogokat élveznek, úgy hogy objektíve nemigen érthető az ügyet övező felhajtás. Viszont megint csak megmutatkozik, hogy még jó ideig napirenden lesznek a 2015-ös válság következményei. Az AfD kampány csak azért lehet sikeres, mert a többi politikai erő megengedte, hogy sok polgár elveszítse a bizalmat az állam iránt.

The Times

the_times.jpg

A lap szerint nem véletlenül nevezik az osztrák kancellárt Macron ruhájába bújt Orbánnak, illetve olyan Trumpnak, aki karcsúsított öltönyt visel, és tekintik egyben pedig az utóbbi 70 év legveszedelmesebb politikusának. Kurz maga a világ legfiatalabb vezetőjeként szeretné, ha ideológián túllépő, pragmatikus reálpolikusnak tekintenék, aki nem játéka mindenféle szélnek. Viszont hogy kemény álláspontot képvisel a menekültkérdésben, illetve összeállt az egykori SS-ek által alapított Szabadságpárttal, az úgy minősítették, hogy Európa a szélsőjobb felé sodródik. A korát pedig a rideg, könyörtelen feltörekvés bizonyítékának veszik. A hosszú portré-interjú azonban semmit sem talált benne, ami keményen populista vagy féktelen volna. Bizonyosan nagy hatással volt rá most 90 éves nagymamája, aki a világháború idején Szerbiából menekült Alsó-Ausztriába. Akkor kizárólag csak magyarul beszélt, de megtanult németül, viszont az egész család tudja, mi az a háború.

Kurz nem gondolja, hogy elkerülhetetlen az összecsapás az európai és az iszlám kultúra között. Szerinte csupán a radikális gondolatokat távol kell tartani Ausztriától, erre szolgál a közelmúltban elfogadott törvény. Ugyanakkor azt mondja, a migráció nem folytatódhat az eddigi módon. Mert különben a muzulmán lakosság aránya 2050-re 20%-ra nő a mostani 10%-ról. Ettől azonban még működhet a multikulturalizmus, ha a kormányok nem követnek el túl sok hibát.  3 éve nem értett egyet a német határnyitással, de most azt mondja: nem ezen múlt a menekültválság. A határok lezárását változatlanul szükségesnek tartja. Azt viszont nem tartja meglepőnek, hogy a hibás politika felhozta a szélsőjobbos, bevándorlás ellenes pártokat. Három fontos dolgot hallott a segélyszervezeteknél dolgozó barátaitól: segíteni kell a bajbajutottaknak, nem alakulhat ki káosz a migránsok miatt Ausztriában, illetve nem lehet elfogadni, hogy évente 10 ezren fulladjanak a tengerbe menekülés közben.

A választásokon szembement Merkel doktrinájával és voksokat hódított el a szélsőjobbtól. Viszont a választás után csak a Szabadságpárt maradt partnernak, mert a szociáldemokraták felmondták a nagykoalíciót, miután ott csak a kisebbik erőt jelentették volna. Az FPÖ-t szükséges rossznak tekinti, amelynek azonban még sokat kell tennie, hogy megszabaduljon a rasszizmustól. Viszont Kurz gyorsan elhatárolódott szövetségesétől, amikor az különféle náci botrányokba bonyolódott. Felhozza, hogy az zsidó közösség már akkor mellette állt, amikor integrációs miniszterként dolgozott. Szigorúan Izrael-párti. Az európai határok őrizetét meg akarja erősíteni. Nem állítja, hogy mind a 100 ezer migráns jól beilleszkedett osztrák földön. Ugyanakkor önmagát haladónak tekinti, aki teljesen normális emberként él. Az újságíró szerint pontosan ezért vállalkozott erre a beszélgetésre. Tehát hogy megmutassa: manapság  immár az járja, hogy Európa bezárkózzon és nacionalista legyen.  

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1214341159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

paraszthajszal 2018.11.03. 07:24:57

„Brazíliában ugyanaz történt mint Magyarországon: a válság és a korrupció a szélsőjobbot segítette hatalomra”

Jó kis blikkfangos cím: Magyarországon a szélsőjobbot segítették hatalomra. Libsikéink szeretnek címkézni, szélsőségesezni, ha olyan párt kerül hatalomra, aki nemcsak langyos látszatjobboldali, mint Merkelék, hanem valóban a nemzeti érdeket képviseli, keményen ellenáll az illegális bevándorlásnak; a brüsszeli bürokraták túlhatalmának.

Pedig sajnos valóban ez a tendencia, libsikéim. Magyarországon Orbán, Lengyelországban Kaczynski, Olaszországban Salvini, Németországban pedig az AfD van feljövőben. A libsiknek pedig nem osztanak lapot a választók!

rallus 2018.11.03. 08:01:55

Ezek szerint Merkel jobb állapotban adja át Németországot az utódjának, mint ahogy átvette... Érdekes... Még Gyurcsány emelkedett ki ilyen "toronymagasan"....

antiinternáci 2018.11.03. 08:28:24

Hiába no, ahogy most Szelestey is megerősíti, valóban Orbán Viktor a világ egyik legbefolyásosabb politikusa. Csak egyet csettint, és megválasztják az emberét Braziliában is.
Pedig itthon a súlytalan senkik azt mondják, hogy Orbán súlytalan politikus. Aztán meg a másik szavukkal agyoncsapják az elsőt... Csoda hát, hogy a kutyának se kellenek a libberráltak?

antiinternáci 2018.11.03. 08:41:40

"Utóbbi élén Marcon áll, aki nyíltan vállalja a küzdelmet a földrész lelkéért."

Nagy bajban vannak az Európa-ellenes, internacionalista erők, ha csak a semmire sem jó zsebnapóleont tudják Orbánnal, Salvinivel szembeállítani. Ők ilyen Micron-féle kis selyemfiúkat reggelire esznek...
Óriási trükk volt Orbán és Salvini részéről, hogy a Micront nevezték ki az internacionalisták vezérének. Ezzel két legyet ütöttek egycsapásra: egyrészt Merkelt lefokozták tizedessé, ida került, ahová való. Másrészt egy szerencsétlen, alkalmatlan balekot hoztak helyzetbe. Jellemző Micron ostobaságára, hogy komolyan is veszi a dolgot, fogalma sincs arról, hogy hülyét csináltak belőle.

rallus 2018.11.03. 08:50:21

Orbán már nem óvodás, ezért soha nem fogja Cohn-Bendit megszeretni. Ráadásul valószínűtlen, hogy engedné magát simogatni...

morpho 2018.11.03. 13:28:23

@paraszthajszal: @antiinternáci: @rallus: Nektek se nagyon hiányzik a demokrácia. Mindenki hülye, csak Orbán Viktor helikopter!

paraszthajszal 2018.11.03. 13:39:05

@morpho: Nektek csak az a demokrácia, ahol a ballibbantak nyernek?

Érdekes demokrácia-felfogás…

rallus 2018.11.03. 14:18:03

@morpho: Az, amit ti demokráciának tartatok, az valóban nem-ahogy a választási eredmények is mutatják. Az igaz, hogy nosztalgiával gondolunk a pannon pumára és a könnygázra, de valahogy csak kibírjuk nélkülük...

Helga Beauty Salon. 2018.11.03. 14:42:57

"Brazília a legújabb példa arra, hogy a demokrácia veszélyben van az egész világon. Nem arról van szó, hogy reakciósok kezdik puccsal vagy forradalmakkal elragadni a hatalmat jogszerűen megválasztott kormányoktól. Az igazság kevésbé drámai, ugyanakkor alattomosabb: az emberek olyanokat választanak meg, akik nem demokraták."

Azt pedig nem szabadna, nincs más hátra, mint a diktatúra! Természetesen a demokraták diktatúrája, ami jó! Csak nem az embereknek!
Szerintem Petőfi után szabadon, Akasszátok fel a demokratákat!

morpho 2018.11.03. 16:05:40

@paraszthajszal: @rallus: Ti miért írtok nekem többesszámban? Elmeroggyantak vagytok?

@Helga Beauty Salon: A diktatúra csak azoknak tetszik, akik hatalmon vannak. Azt viszont értékelem, hogy kivételesen nem hazudozol és a demokrácia látszatát sem akarod már kelteni. Orbánék még próbálkoznak ezzel a "Magyarországon demokrácia van" kezdetű kamuval, de már a saját választóik se nagyon hiszik ezt el. A Washingzon Postnak igaza van. Magyarországon újra pártállam van. Orbánék simán elárulták a rendszerváltást és most próbálják átírni a történelmet is. Sok melód lesz Helga a következő hónapokban. Aztán jönnek az EP/Önkormányzsti választások... Nekem nem tudnának annyit fizetni, hogy bevállaljak egy ennyire szar melót, mint a tied!

paraszthajszal 2018.11.03. 16:21:56

@morpho: „Ti miért írtok nekem többesszámban?”

Hogy a veled egyivású balhibbantak is magukra vegyék.

„Orbánék még próbálkoznak ezzel a »Magyarországon demokrácia van«”

Miért nem az van?

A demokrácia görög eredetű összetett szó, az első tag, a démosz a „népre”; a szó második fele (kratein+ia) „uralkodni”+képző pedig az -uralomra vonatkozik, együttes jelentése: népuralom, a nép uralma.

Idén április 8-án az EBESZ szerint is „tiszta” választásokat tartottak, titkos és egyenlő választójog alapján, ahol az a politikai erő nyert és alakíthatott kormányt, melyre a legtöbb szavazat érkezett. A legtimitásuk a néptől kapott felhatalmazásból ered.

Az lett volna talán a demokratikus szerintetek, ha a Fidesz nyeri a választást, de a Soros-támogatta szivárvány-koalíció (Együtt–DK–MSZP-Párbeszéd) alakíthat kormányt? Vagy ha a kormányrudat egyenesen és közvetlenül a brüsszeli bürokraták, esetleg a Soros-szervezetek kezébe adják.

Arról már nem a nemzeti kormány vagy a Fidesz tehet, hogy az ellenzéki pártok minősíthetetlenül gyengék, se karizmatikus vezetőjük, se a nép támogatását élvező programjuk, se normális kampánystratégiájuk nem volt. Megbuktak – a saját választóik és a nép szemében is.

És ahogy a dolgok azóta kinéznek (Jobbik-pártszakadás; LMP – kilépések és kizárások; MSZP – alkalmas vezetők teljes hiánya), nem látható, hogy '19-ben miért jutna nekik több sikerélmény…

morpho 2018.11.03. 16:33:03

@paraszthajszal: Te most mit magyarázod a bizit? Tök kínos az egész! Az összes féket és ellensúlyt lekapcsolták. Leválthatatlanná tették magukat. Ott szokták bizonygatni, hogy mekkora kurvanagy a demokrácia, ahol nincs! Azt továbbra sem értem, hogy miért írsz nekem többes számban. Ha azt akarod, hogy más is magára vegye, akkor azt neki írd meg! Így elmeroggyantnak tűnsz.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.11.03. 17:22:44

@paraszthajszal: "Idén április 8-án az EBESZ szerint is „tiszta” választásokat tartottak"

:))

Ne mondd, kitalálom, a prostisrácok féknyúz portálon olvastad.

Helga Beauty Salon. 2018.11.03. 17:28:53

@morpho: Azt viszont értékelem, hogy kivételesen nem hazudozol és.......

Ami nem cseng egybe a kretén aternativ valóságoddal az nem hazugság és egyébként elszomorít hogy te, értékelsz valamit velem kapcsolatban. Lehet hogy rosszul csináltam valamit?

morpho 2018.11.03. 17:54:16

@Helga Beauty Salon: Mi az én alternatív valóságom? Csak mert így az egész megjegyzésed egy kibaszott nagy lőzung!

rallus 2018.11.03. 18:08:18

@morpho: " Az összes féket és ellensúlyt lekapcsolták"
Nem szakadsz meg a röhögéstől? Az ellensúlyt még értem,az a kolonc egyik szinonimája és így jogos is, de ti, mint fék....a féktelen agyvelőtökkel... Kit kell felhívnia Orbán titkárának, ha az ellenzékkel akar beszélni? Tagát?

paraszthajszal 2018.11.03. 18:31:48

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Nem, az EBESZ honlapján olvastam, az április 8-i választásokróo szóló jelentésben, hogy a „választási eljárások lebonyolítása általában véve szervezetten és jogszerűen történt, a szavazatszámlálást is ideértve. Az SZSZB tagjai felkészültek voltak, feladataikat átlátható módon végezték”.

Az SZSZB a szavazatszámláló bizottság(ok) rövidítése.

@morpho: „Leválthatatlanná tették magukat”

Miért lennének leválthatatlanok? Ha listán többen szavaznak az ellenzékre, és az egyéni körzetek többségében lesz olyan jelölt, akire többen szavaznak, mjnt a Fideszére, akkor le lehet váltani őket.

Csakhogy ehhez normális program, ütős kampánystratégia, és népszerű, karakteres politikusok kellenének. Sajnos a balhibbantak között ilyenek nincsenek, de ez nehogymá a Fidesz hibája legyen. Fékek ide, ellensúlyok oda…

morpho 2018.11.03. 18:34:25

@rallus: Fékek és ellensúlyok: Alkotmánybíróság, választási bizottság, nemzeti bank, legfőbb ügyészség, ombudsmani hivatal, köztársasági elnök, bíróságok, médiatestület.
Na ezeket kapcsolták ki. Így már érted? Persze hogy érted, csak mellébeszélsz!

paraszthajszal 2018.11.03. 18:35:14

@paraszthajszal: bocs, az idézett szöveg egészen pontosan: „a választás napi eljárások lebonyolítása általában véve szervezetten és jogszerűen történt, a szavazatszámlálást is ideértve. Az SZSZB tagjai felkészültek voltak, feladataikat átlátható módon végezték”

morpho 2018.11.03. 18:38:10

@rallus: Most zajlik a kormánykritikus média és a civil szervezetek kikapcsolása. Ha ez is megvan, kész is az új Kádárrendszer. Érezd jól magad benne!

@paraszthajszal: Ilyenkor te hangosan röhögve írod le ezeket mi?

rallus 2018.11.03. 18:57:17

@morpho: A létszámotokhoz képest még így is túlreprezentáltak vagytok...és akkor a minőségről még nem is beszéltünk...

morpho 2018.11.03. 19:00:39

@rallus: Te miről és kinek beszélsz többesszámban? Ne haragudj, de az ilyen elmeroggyantak aranyköpései kurvára fárasztóak. Maradjunk ennyiben!

LKerekes 2018.11.03. 19:27:45

Ez a blog egyre hülyébb.

paraszthajszal 2018.11.03. 20:54:09

@morpho: „hangosan röhögve írod le ezeket”

Hát a hazai ellenzék idei teljesítményét nézve hol röhögni, hol sírni támad kedvem.

paraszthajszal 2018.11.03. 21:00:16

@morpho: „Te miről és kinek beszélsz többesszámban”

Ez a kérdés ugyan nem nekem jött, de az sajnos kétségtelen, hogy a ballibbantak (akik közé szemlátomást te is tartozol) pl. a kuktúrában vagy éppen az internetes médiában még mindig túlreprezentáltak a támogatottságukhoz/tömegbázisukhoz képest (akkor is, ha április 8-hoz viszonyítunk; persze azóta még inkább lejtmenetben vannak).

Az online médiában pl. egyértelműen a ballibbant vonalat viszi az Index.hu, 444, HVG, 24.hu, atv.hu… soroljam még?

Szóval lesz még tennivaló ebben a ciklusban is a médiatér kiegyensúlyozása terén. De az irány szerencsére jó.

morpho 2018.11.03. 21:30:23

@paraszthajszal: Tényleg nem neked ment ez a kérdés!

rasztaszív 2018.11.03. 21:34:20

@paraszthajszal: zoom.hu/hir/2018/04/09/szokatlanul-kemenyen-kritizalta-a-magyar-valasztasokat-az-ebesz/

érdekes,itt egy rakás probléma felsorolása után,a végén egy mondat az,amit idéztél...ennyire vagy komolyan vehető...

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.11.03. 22:26:55

" Charles Grant, az Európai Reformközpont nevű elemző intézet vezetője úgy jellemzi a jelenlegi helyzetet, hogy Macront és Ruttét leszámítva csupa politika törpe ül az állam- és kormányfők brüsszeli asztalánál. A kancellár továbbra is több fejjel kiemelkedik közülük."

Már hangolnak a szövegírók Merkel politikai nekrológjára. Meg kell hálálni valahogy a némbernek, hogy Soros Berlinból irányíthatja az európai hálózatát. Merkelnek meg scheissegal, hogy a Stasitól vagy Sorostól kapja az utasításokat

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.11.03. 22:34:10

Cohn Bendit szerint "A helyzet ugyanis igen komoly és nem szabad megosztottan csatába szállni."

Ez a vén pojáca semmit nem tanult és semmit nem felejtett a párizsi diáklázadás óta. Barikádra, barikádra!!! - még a halálos ágyán is ezt fogja hörögni

paraszthajszal 2018.11.03. 23:43:52

@rasztaszív: A lényeg az, amit kiemeltem, hogy a választást – még az EBESZ szerint is – szaxerűen, szabályosan bonyolították le az erre hivatott szervek; az állítólagos médiatúlsúly miatti sivalkodás, meg az „egyenlőtlen versenyfeltételek” (az ellenzéki kripliknek hendikeppet kéne adni?) felemlegetése csak a vesztesek picsogása (aminek sajnos felült az EBESZ is).

Elég, ha az ember egy kicsit körbenéz a netes hírportálok között, akkor láthatja, hogy ballibbant hírportálból van éppen elég (index, 444, hvg, 24.hu, Népszava, atv.hu stb.), az ilyen irányúltságú pártocskák társadalmi támogatottságához képest még túl is vannak reprezentálva a médiatérben.

rasztaszív 2018.11.04. 02:45:23

@paraszthajszal: még véletlenül sem az a lényeg.a jelentésben egy sor elmarasztaló megállapítás van,és a végén egy bekezdés arról,hogy a választási eljárás során már nem csaltak.szerinted mit kellene gondolnunk arról,ha te csak azt az egy bekezdést vagy képes értelmezni...?és úgy hivatkoznál a jelentésre?!

paraszthajszal 2018.11.04. 07:49:38

@rasztaszív: „még véletlenül sem az a lényeg”

Dehogynem. A lényeg a szakszerű, szabályos lebonyolítás, amely a megválasztott pártszövetség, a kormány politikai legitimációját adja.

„te csak azt az egy bekezdést vagy képes értelmezni...?”

Nyilván képes vagyok értelmezni a többi részét is, de értéktelen, jelentéktelen picsogásnak gondolom.

Alapvetően egyetértek Gulyás Gergellyel, aki a jelentést a következőképpen jellemezte:
„Gulyás Gergely hétfőn az MTI-nek azt nyilatkozta: az EBESZ-nek nem feladata a magyar választási kampányról politikai véleményt mondani, különösen nem szükséges a bevándorlással szembenálló kormánypártokkal vitába bonyolódni, és a kormányzati kampányt minősíteni.”

„Jelezte ugyanakkor azt is, hogy az EBESZ-jelentés megállapítása szerint a választójog alkotmányos alapjogának szabad gyakorlása mindenkinek biztosított volt. Ezzel a Fidesz maximálisan egyetért – közölte.” hvg.hu/itthon/20180409_gulyas_gergely_az_ebesz_megfigyeloi_tulleptek_hataskoruket

rasztaszív 2018.11.04. 13:35:11

@paraszthajszal: a világ szemében a lényeg a rengeteg tisztességtelenség,ami történt.nem véletlen arról van szó oldalakon át.

Sir Bates dö Hól 2018.11.04. 15:27:27

@morpho: hájas testvér nem pénzért teszi - a zabrált trafikjog olyan, mint a zsidó vagyon azt Nemzetmentés elvenni!-, hazafias kötelességének érzi a küzdelmet a Nemzetrontó fírgek és az általuk terjesztett "a központozás helyes használata a magyar nyelvtan szabályai szerint" hazug pamflet ellen! ezer év fényes történelme a bizonyosság arra, hogy Nemzetünk megtartó ereje a funkcionális analfabétizmus! el a kezekkel hájas tesvértől! csak szívlapáttal baszható fejbe!... vagy humorral...

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.11.06. 12:49:06

@morpho: " ... Leválthatatlanná tették magukat ... "
Ez netto baromság. A leváltásukhoz kell egy olyan párt, amelyik a következő választáson több szavazatot kap mint Orbán Rablóbandája.... Vannak akik szerint létezik egy "ellenzék" nevű párt, ami több szavazatot kapott, mint a fityisz-kdnp, csak hát ők elmeroggyantak...

A mai ellenzék lejáratta magát, alkalmatlan és vállalhatatlan. Hol van az a párt, amelyik nem egy projektre verbuválódott, amelyik nem járatta le magát 2006-ban, és nem szalonnácik gyülekezete?
Hol találsz ma egy olyan pártot, amelyik mögé a "balos" és "jobbos" szavazók is beállnak?
Mutass olyan pártot, aminek életképes programja van, és nem merül ki a vesszenorbán, boncsukleakerítést, büntessükmegagazdagokat szentháromság mantrázásában...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.11.06. 12:56:22

@Magánvéleményem: "A leváltásukhoz kell egy olyan párt"

Na, itt vagy meglőve. A geci minden nagyobb pártot szétver, a törmelékeket meg fenntartja. Lásd legutóbb Jobbik. A szocik és gyurcsány - akarva vagy akaratlanul - a kezére játszanak.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.11.06. 13:08:09

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Az a baj, hogy a Csuti Napóleonnak nem csak elvakult követői vannak, hanem olyan szerencséje is, hogy az ellenzék totál alkalmatlan emberekből áll. Nem csak életképes párt nincs ellenzékben, de egyetlen olyan politikus se látható, aki alkalmas lenne egy ellenzéki tömörülés létrehozására és vezetésére. Ami jelenleg az ellenzékben zajlik, azt inkább lehet kutyaheccnek nevezni, mint politizálásnak... Őrjöngve vetik rá magukat a gumicsontokra, amiket a fidesz eléjük szór, képtelenek arra, hogy tervszerűen cselekedjenek...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.11.06. 13:15:39

@Magánvéleményem: "szerencséje"

Nem értek veled egyet. Az MDF-et, kisgazdákat, a Jobbikot szétverte. Bárki kiemeli a fejét, Pukli, fekete ruhás nővér, Botka, Vona, akárki, lekaraktergyilkolja. Vagy megvásárolja. Végtelen erőforrás és korlátlan eszköz áll a rendelkezésére.

A gyurcsányt isteni szerencse küldte a gecinek, ezt az egyet elismerem.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.11.06. 13:24:11

Lehet, hogy igazad van és ez nem szerencse, hanem a fityisz szisztematikus működése, DE amíg ilyenek gondolják magukat ellenzéki megmondóknak, mint a B1 posztolói, addig a fidesz marad hatalmon, mert itt csak a fidesz fikázása folyik, nettó picsogással összekötve és a messiásvárás hangulata árad a sajtószemlékből... Semmi előremutató, semmi programszerű, csak a várakozás, hogy majd a külföldi sajtó megbuktatja a Bonsai Duce pártját, vagy erővel megy a reménykedés, hogy majd az Unió leváltja az Orbánitákat, és valaki mást ültet a nép nyakába...
süti beállítások módosítása