Középre.

Politológiai közhely, hogy Orbán Viktor egyik sikere a „velünk vagy ellenünk”-stratégia: minden alkalommal jó érzékkel (és jó társadalmi kutatásokra támaszkodva)

hirdet meg olyan politikát, ami megosztja a társadalmat és feszültséget kelt az emberekben.

Ezzel mindenkit arra kényszerít, hogy mellé álljon, vagy ellene álljon ki. Magyarországon kevés olyan intézmény van, amelyiknek sikerült kijátszania ezt a politikát. Mostanában a Máltai Szeretetszolgálat próbálkozik vele.

Vecsei Miklóst, a Máltai Szeretetszolgálat általános alelnökét sűrűn kérdezi a sajtó a hajléktalanok helyzetével kapcsolatban, főleg a tél beálltával. A történész-szociálpolitikus ugyanis komoly szakmai háttérrel rendelkezik és jól kezeli az újságírók kérdéseit. Ám amióta a Fidesz-kormány a hajléktalanokat és a szegényeket tette meg újabb közelleneségnek (Soros, a migráncsok, a civilek, a lipsik, Gyurcsány, Brüsszel és ki tudja, még kicsoda mellé, akik mind-mind összeesküdtek a magyarság ellen és a vérünket/pénzünket/asszonyainkat/földünket/stb. kívánják), a civil szakember médiafelkérései is szaporodnak. (Lásd: InfoRádió, illetve például egy jezsuita magazin.)

A legtöbben azt várnánk, hogy egy olyan civil szervezet, amelyet komolyan súlyt

• a civilekkel szembeni
• a szegényekkel szembeni
• a hajléktalanokkal szembeni
• a menekültekkel szembeni

propaganda-hadjárat és üldöztetés, nos, az harcos, felháborodott hangnemben fogja kikérni magának a kormány valóban embertelen, rasszista bánásmódját. Még akkor is, ha a Máltaiak keresztényi alapon segítenek a bajbajutottakon, tehát elvileg azonos oldalon állnak a kormánnyal világnézeti szempontból. (Tekintsünk el attól, hogy mennyire lehet az Orbán-kormány igazi keresztény, vagy mennyire építhet kereszténydemokráciát, ha folyamatosan szít gyűlöletre, diszkriminál, hazudozik és annyit lop a közösből, amennyit csak bír.)

Míg a Kétfarkú Kutyapárt például lakókocsit vásárol és újít fel az elesetteknek, hogy fedél legyen a fejük felett és ne vigye el őket a rendőr csak azért, mert nincs hol lakniuk; míg a civilek, orvosok tiltakoznak az embertelen bánásmód ellen, bíróságok támadják a hajléktalanokkal szembeni törvénykezést, addig 

pont a Máltai Szeretetszolgálat vezetője nyilatkozataiban szigorú szakmai alapon védelmébe is veszi a törvényt, meg nem is.

Vecsei Miklós ugyanis képes olyan – látszólag logikátlan – érvelésre, ami több szempontot jelenít meg, egyszerre szólal meg a hajléktalanok védelmében, a kormány embertelen törvénye nevében és a város többi lakójának szempontjait is figyelembe veszi.

Vecsei nem kritizálja a törvényt. Olyanokat mond, hogy „ez egy tüneti kezelés… meglátjuk, mi lesz belőle”, későbbi interjújában egyenesen örül neki, hiszen az üldöztetésük miatt több hajléktalan kerül be így a rendszerükbe, akik kénytelenek igénybe venni a Máltaiak által működtetett szociális segítséget.

Különösen visszás ez a se hús-se hal-álláspont Vecsei 2012-es nyilatkozata után, amiben egyértelműen kiállt amellett, hogy a hajléktalanságot szociális (és nem rendőrségi) eszközökkel kellene megoldani: 

Egyértelmű, hogy mostanság miért nyilatkozik így a szeretetszolgálat vezetője: nem akar szembemenni a rezsimmel. Fél.

Nem akarja, hogy a Máltaiakból - mint a többi civilből, vagy menekülteket segítő szervezetből – ellenséget kreáljon magának az Orbán-rendszer. Vecsei jogosan fél: a Máltaiak ugyanis pontosan azokon segítenek keresztényi alapon, akik éppen Orbánék aktuális ellenségei (állítólag szintén keresztény alapon – abszurd, mi?).

A Máltaiak minden nyilatkozata így valóságos kötéltánccá válik: nehogy valaki őket is a migráncsimogató-hajléktalantámogató lipsik közé sorolja a szélsőjobboldalon (azaz a kormány oldalán), ugyanakkor nehogy elveszítsék a szakmai hitelességüket.

Hiszen mégiscsak arra jöttek létre, hogy az elesetteken, éhezőkön, szegényeken és hajléktalanokon segítsenek. Ja, igen: és a migránsokon.

Ezt a lehetetlen feladatot Vecsei hihetetlen fegyelemmel, már-már Ethan Hunt (Mission Impossible-filmek) szintjén oldja meg. Nyilatkozatai rámutatnak arra, hogy valamennyire mégis lehetséges az, amit a politológusok lehetetlenségnek tartanak: hogy valaki ne pozícionálja magát se Orbánékkal szemben, se velük. A Máltaiak helyzete sok szempontból hasonlít a német egyházak helyzetéhez a II. világháború idején: nem mertek felszólalni tömegesen a zsidók deportálásával szemben, hiszen ezzel szembekerültek volna Hitler rendszerével.

Kérdés az, hogy ez a se veled-se nélküled hozzáállás a Máltaiak részéről hova vezet, meddig tartható és mennyire lehet sikeres. Hiszen Orbánék egészen nyíltan építik a szélsőjobbos diktatúrát a harmadik választás megnyerése után, maguk mellé, vagy maguk ellen fordítva egyre több csoportját a társadalomnak, egyre jobban ordítva-uszítva az aktuális ellenséggel szemben. (Ez volt a cikkünk kiindulási alapja: valaki vagy velük van, vagy ellenük.) A középen maradás, az „örülünk is, meg nem is”-álláspont ebben a szélsőségesen feszített politikai térben nehezen tartható sokáig. Előbb-utóbb jönni fog egy szivatósabb kérdés, egy durvább felkérés valamelyik oldalról,vagy újságírótól és előbb-utóbb ez a látszólag komoly szakmaiságra felépített álláspont össze fog omlani. A rezsim legfőbb propagandalapja, a Magyar Idők - a Máltaiak minden igyekezete ellenére - máris marxistának és SZDSZ-esnek titulálta Vecseit is, hiszen segít az üldözötteken. (Más kérdés, hogy lehet-e valaki egyszerre marxista és SZDSZ-es? Ennek se füle, se farka. De ezt már megszokhattuk a kormány lapjától. Aki pedig képes komolyan venni a Magyar Időket, annak mindegy is, hogy valaki sorosista, marxista, vagy éppen SZDSZ-es-e. A lényeg: az ellenséget ki kell jelölni, mindig.)

Ne legyenek kétségeink: jobb érzésű emberben, aki van annyira intelligens, hogy nem ül fel az uszító propagandának (Vecsei is ilyen), az Orbán-kormány működése undort és ellenszenvet vált ki. Különösen akkor, ha a rezsim azokat veszi célba, akiken a Máltaiak segítenek.

Ilyen helyzetben egy idő után nehéz lesz szakmailag megmagyarázni, miért jó, ha megbüntetjük azokat, akik a háború elől menekülnek, vagy nincs hol aludniuk, ezért az aluljárókban húzzák meg magukat. Ráadásul, ha hihetünk a politológusoknak, Orbánék nem fognak leállni soha. Inkább robbantanak ki polgárháborút, lőnek bele a menekültekbe, vagy vetik börtönbe a rendszer ellenségeit, mintsem önként távozzanak a hatalomból. És gond nélkül áldoznak be bárkit és bármit a hatalmuk érdekében. 

Tehát hosszú távon a Máltaiak se fogják tudni megoldani, hogy függetlenek maradjanak, vagy éppen kimarajdanak ebből az idegbeteg hatalmi játszmából, amit közéletnek hívunk, jobb híjján.  

Emellett ott van még a morális dilemma is:

vajon nem kellene egy igazán keresztényi értékeket valló civil szervezetnek, amelyik a hajléktalanokat, menekülteket, szegényeket segtíti, igenis felszólalnia a hajléktalanok, menekültek, szegények vegzálása ellen?

Vajon mit szólna ahhoz a Máltaiak alapítója, hogy Csepelen hajléktalan-ellenes kommandót szervezett az önkormányzat? Vajon hogy néznek tükörbe a Máltai Szeretetszolgálatnál, minden nap látva az uszító, gyűlöletre gerjesztő, hazug propagandát méghozzá pontosan azok ellen, akiket ők maguk minden nap megsegítenek? Meddig lehet fenntartani ilyen körülmények mellett a középre nyilatkozással a függetlenség és a szakmaiság látszatát?

Mert ebben a kommuniiációban az a trükk, hogy egy darabig még a szakmaiság mögé bújva próbálja magát távol tartani a borzalomtól. De a borzalom egyre csak nőni fog. Egészen addig, amíg eljön majd a Máltaiakért is.