- • Ha Merkel nem volt ott, idáig mindig Orbán Viktor határozta meg a légkört az uniós csúcskonferenciákon.
- • A Fidesz a hajléktalan törvénnyel a náci idők felfogását veszi át, ám csak leleplezi az új, jobboldali pártok könyörtelen hozzáállását.
- • Le Pen már ott tart, hogy a szélsőjobb blokkoló többségéről álmodik az Európai Parlamentben.
A lap a Merkel utáni időszakot elemzi abban az Európában, amelyet oly sokáig eredményesen irányított a kancellár, ám amely most repedezik, ha éppen nem omlik össze. Bedől a politikai közép, politikailag még Németország is instabillá vált. Az pedig egyenesen pánikot váltott ki az EU magjában, hogy a kormányfő bejelentette távozását, hiszen elkötelezett a közös értékek iránt, és idáig bástyának számított a büszkén menetelő populistákkal szemben, akik olyan eltérő államokat vezetnek, mint Olaszország, Magyarország és Lengyelország. Erősödik a nacionalizmus és az új törésvonal az unió hívei, illetve ellenfelei között alakul ki.
Macronnal az a gond, hogy továbbra is rászorul a német támogatásra, és Merkel utódja aligha áll ki az elnök reformtervei mellett, arról nem beszélve, hogy a befolyása aligha lesz akkor Brüsszelben, mint a távozó kancelláré. Utóbbi bírálói ugyanakkor felróják neki, hogy a pénzügyi válság idején megkövetelt takarékosság, illetve a migránsok beengedése gerjesztette a populista hullámot, ami jelenleg a legnagyobb kihívást jelenti Európa számára. Orbán Viktor anti-Merkelként jelenik meg az EP-választás előtt. De valószínűleg Putyin és Trump is örül, hogy a politikus lelép a színről. Viszont még az is elképzelhető, hogy lemondásával kifog valamennyi szelet a populisták vitorlájából.
Merkel vezető európai szerepe immár a múlté, az egész EU-ra kihatással lehet, hogy feladja a CDU vezetését, hiszen ily módon a kancellár meggyengül Brüsszelben. Olyannyira, hogy a kulisszák mögött sorozatosan béna kacsának minősítik, aki immár nem tud beleszólni az euróövezet elmélyítésébe, a menekültpolitikába, a Brexitbe vagy a balkáni bővítésbe. Egyben lehet aggódni Macron reformtervéért, hiszen annak szüksége van a kormányfő támogatására, ideértve, hogy az egyre megosztottabb unióban még az európai választások előtt jóvá lehessen hagyni a következő hétéves költségvetést. Macron aggodalommal teli elismeréssel reagált a lemondásra. Az írta: a német politikus sosem feledte, melyek az európai értékek, ám döntése nyugtalanító, figyelembe véve az egyre erősödő populizmust. Az aggály jogos, hiszen a meggyengült kormányfőnek a Bundestagtól kell hozzájárulást kérnie az integráció elmélyítéséhez, ám azzal szemben túl nagy az ellenállás – főleg saját pártján belül.
Az egyik uniós tagállam középjobb miniszterelnöke azt figyelte meg az évek során a csúcstalálkozókon, hogy Merkel még azok körében is tiszteletet vívott ki, akik nem értenek egyet fele. Így azután egészen megváltozott a hangulat, amikor a politikus elhagyta az üléstermet, mert onnantól kezdve mindig Orbán Viktor határozta meg a klímát. A portál hozzáteszi, hogy mintha Európának nem volna éppen elég gondja az olaszokkal, a Brexittel, a lengyelekkel, a magyarokkal, a populizmussal, most még Németország is forrong. Így most még a kancellár legnagyobb bírálói is aggódnak a hogyan tovább miatt, lásd a lengyel külügyminiszter vagy a cseh kormányfő nyilatkozatát. Mert ami Berlinben történik, azt jócskán lehet érezni a német határokon túl is. Az biztos, hogy Európa vízválasztóhoz érkezik, mert idáig Merkelre hárult a feladat, hogy egyben tartsa az EU-t. Ennélfogva távozása okvetlenül légüres teret hoz létre.
A nagy kérdés az, hogy mennyi tekintélyt tud megőrizni magának béna kacsaként, már ha egyáltalán hivatalban tud maradni. Így az olyan, kulcsfontosságú kérdésben, hogy miként kezeljék a mind illiberálisabb kelet-európai kormányokat, vagy alakítsák át az eurózónát. Varsó alighanem most a kivárásra játszik. De ha sikerül megoldani az alapproblémák egy részét, amelyek Európát a tönk szélére taszították, akkor az megfelelően zárná le hivatali idejét. Egyben megadná neki azt, amit minden királynő kíván, hogy tudniillik fennmarad az öröksége azután is, hogy ő maga már távozott a trónról.
Ann Applebaum úgy látja, hogy közvetve Orbán Viktornak szerepe volt a 11 áldozatot követelő támadásban a pittsburghi zsinagóga ellen. A neves elemző azzal indít, hogy Amerika számára jelenleg nagyobb veszélyt jelent a hazai terrorizmus, mint az, hogy dzsihadisták merényleteket követnek el ellene. Számok bizonyítják, hogy ugrásszerűen nőtt az olyan támadások száma, amelyeket rasszista, antiszemita, idegengyűlölő, a fehér felsőbbrendűséget hirdető elméletek eredményeztek, meleg bárok, mecsetek, fekete templomok ellen.
A pittsburghi gyilkosság tettese is a szélsőjobbhoz tartozik, ő azon dühödött be, hogy szerinte zsidó szervezetek összejátszanak, és bevándorlókkal akarják kiszorítani a lakosságot. Itt lép be a képbe a magyar kormányfő, mert ezt a mítoszt Budapesten gyártották. Politikai eszköznek szánták, hogy Orbánt újraválasszák. A propaganda Soros Györgyöt pécézte ki, őt vádolták meg azzal, hogy migránsokkal akarja elárasztani az országot. A hiedelmet azután átvették más, szélsőjobbos európai, illetve amerikai pártok és szekták. Az USÁ-ban már törvényhozók és befolyásos üzletemberek is hangoztatják. Ám Trump alatt Amerika nem lép fel ellene. Ez azonban nagy baj, mert a jelenség éppen azért annyira veszélyes, mivel a mögötte álló ideológia a nyugati társadalmakból ered. Erővel nem lehet küzdeni ellene, a legjobb ellenszer az oktatás, a lőfegyverek forgalmának korlátozása és az internet megrendszabályozása volna, csak hát ilyesmit nem lehet várni az elnöktől. Viszont ha őt nem lehet leváltani, akkor meg kell tanulni együtt élni a terrorral.
A lap beszámol arról, hogy a Legfelsőbb Bíróság felmentette László Petrát, aki 3 éve bekerült a világsajtóba, mert a rendőrség elől menekülő migránsokat rugdalt és gáncsolt el a magyar-szerb határon. Az eset annak idején nagy felháborodást keltett, mert kiderült, hogy az operatőr felbuktatott egy férfit, aki a gyerekével a karján futott a karhatalom elől, egy másik gyerekbe pedig belerúgott. A mostani ítélet kimondja, az asszony eljárásmódja erkölcsileg helytelen és megengedhetetlen, ám amit tett, az a korábbi minősítéssel szemben nem garázdaság, hanem csak rendzavarás, ami a szabálysértés kategóriába esik és már elévült. (A fejleményt hírül adta a New York Times, a Washington Post és a Le Figaro is – a szerk. megj.)
A vendégkommentár úgy látja, hogy napjainkban ismét előveszik a náci idők szótárát, amikor arról van szó, hogy a szegényeket bűnözőkként kezelik, lásd Magyarországot, ahol börtön fenyegeti a hajléktalanokat. A hitleri Németországban ugyanilyen eszközökkel éltek az „aszociális és a társadalomtól idegen” elemekkel szemben. A szerző, Kai Ambos, a Göttingeni Egyetem jogászprofesszora rámutat, hogy a Fidesz által jóváhagyott jogszabály igencsak emlékeztet a nemzeti szocializmus törvényhozásra. Kérdés persze, hogy az állam miként tilthatja be a hajléktalanságot, amikor nem tud minden érintettnek szállást adni a menedékhelyeken. Hiszen nagyjából 30 ezer a földönfutók száma, és csupán 11 ezer ágy van a szállásokon.
A szabályozás beleillik abba, hogy a tekintélyelvű állam klasszikus módon diszkriminálja a társadalom peremére szorult embereket. A nácik annak idején dologházba küldték az elítélt csavargókat és koldusokat, ideértve a hajléktalanokat is. A vonatkozó rendelet alapján 1938-ban csaknem 10 ezer embert vettek őrizetbe. 44-ben kényszermunkát vezette be mindazok számára, akik nem tudták igazolni, hogy rendszeres jövedelemből élnek. Vagyis az Orbán-kormány, így vagy úgy, de a nemzeti szocialista időkről vesz példát. Ez fontos Németország számára is, mert mutatja, mi történne, ha az AfD bekerülne a hatalomba. Jó volna tudni, mit gondol a német párt az új keletű magyar rendszabályról. Mindenesetre itt megmutatkozik az új európai jobboldal igazi, embertelen arca. Hogy kizárja a társadalomból a hátrányos helyzetű csoportokat. És akkor arról még nem beszéltünk arról a követelésről, hogy az etnokulturális egyneműséget meg kell teremteni, ahogyan azt egykor Hitler is csinálta, a „néptest öntisztulása” útján.
A demokráciával szembeni jobboldali-populista kihívás világjelenséggé válik, most éppen Brazíliának lett egy uszító elnöke. Az Egyesült Államokban alig egy hét múlva Trumpnak áll a zászló az időközi választásokon, az emberek tehát a saját érdekeik ellen szavaznak. A hazai gondok természetesen különböznek Magyarországon, Olaszországban, vagy éppen Amerikában. Ám a populizmus mindenütt a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság érzetéből táplálkozik. Vagyis dühből, és ezt csak gerjeszti, hogy a régi pártok inkább lavíroznak, semmint kormányoznak. Ebben a helyzetben az sem érdekes, hogy az új erők nincsenek tekintettel az érintett tömegek gazdasági érdekeire. Utóbbiak már azt sem nézik, ha a konjunktúra révén emelkedik a jövedelmük, mert a szemükben az lett a fő, hogy a nemzet ismét erősnek mutatkozik, pl. a migránsokkal vagy az EU-val szemben.
Ha a demokraták a populizmus fölé akarnak kerekedni, akkor komolyan kell venniük az emberek vágyait. Akkor rá kell kényszeríteniük a globalizáció nyerteseit, hogy odahaza fizessenek adót. Kötelezniük kell a digitális konszerneket, hogy azok tisztességesen kezeljék az adatainkat, stb. Aki nyerni szeretne a demokráciáért folyó csatában, annak fel kell ismernie a társadalom törésvonalait. Közös programot kell ígérnie a nemzetnek, ahogyan azt Macron teszi. Magával kell ragadnia az embereket, ahelyett, hogy nevelné őket. Ellenkező esetben a populisták végzik el ezt a munkát, a maguk romboló módján. És utóbbi esetben a kisember más nem is érzi annyira kicsinynek magát.
Marine Le Pen már összeállt Salvinival és arról álmodik, hogy szövetségre lép az összes szélsőjobbos párttal Európában. A politikus ugyan két csattanós pofont is kapott odahaza – az elnök-, illetve parlamenti választásokon, így azóta azt hirdeti, hogy ő maga ugyan nincs hatalmon, de az elmélete kisebb-nagyobb mértékben mindenütt jelen van a földrészen. Példaként Magyarországot, Lengyelországot, Olaszországot és Ausztriát szokta idézni. Olyan „nagykoalícióra” törekszik, amely egyesíti a nacionalista erőket. Utóbbiak jelenleg három frakcióban találhatók meg az Európai Parlamenten belül. Ám ha összefognak, akkor olyan tömböt képezhetnek, amely felválthatja azokat, akik Le Pen szerint az uniónak nevezett totalitárius rendszer élén állnak. Célja az, hogy blokkoló többséget alkossanak Strasbourgban.