B1 blogcsalád



Sorban lázadnak fel a bíróságok a Fidesz hajléktalantörvénye ellen

2018. október 29. - nickgrabowszki

Nyomokban még léteznek ellensúlyok a NER minden maga alá gyűrő nyomulásával szemben. hl.jpg

Október 15-én lépett óta hatályban a szabálysértési törvény 178/B. paragrafusa, ami szabálysértésnek minősítette 'az életvitelszerű közterületen élés". A rendőrség azonnal elkezdte figyelmeztetni a hajléktalanokat, majd másnaptól bíróság elé is kerültek, akik összegyűjtötték a 3 figyelmeztetést.

A jogászok ekkor petícióban tiltakoztak a törvény és annak alkalmazása ellen (már több mint háromezren írták alá), és ügyvédi bojkottal fenyegettek arra az esetre, ha a bírók nem függesztik fel az eljárást és utalják az Alkotmánybíráság elé a törvényt.

Egy budapesti hajléktalan ügyében ugyanezt indítványozta az Utcajogász Egyesület arra hivatkozva, hogy a törvényt nemzetközi egyezményeket sért, de a bíró elutasította a javaslatot.

Egy pécsi hajléktalan esetében a vádlott védője indítványozta az eljárás felfüggesztését és az AB elé utalást, de a bíró ugyancsak elutasította. Ugyanakkor felmentő ítéletet hozott: a hajléktalan nem is hajléktalan, mert ugyan nincs lakása, de van hol meghúznia magát, tehát nem az utcán él.

A Kaposvári Járásbíróság azonban egy 54 éves hajléktalan ügyében felfüggesztette az eljárást, és az AB-hez fordult a törvény megsemmisítését kérve, mert  a bíróság szerint a jogszabály ellentétes 

  • az Alaptörvény Nemzeti Hitvallásának az elesettek és szegények megsegítésének kötelezettségét kinyilvánító részével,
  • az Alaptörvényben foglalt jogállamiság követelményével,
  • az alapvető jogok korlátozására vonatkozó tilalommal,
  • a törvény előtti egyenlőségre vonatkozó rendelkezésével,
  • a diszkrimináció tilalma követelményével,
  • a tisztességes tárgyalás követelményével
  • és a jogorvoslathoz való jog követelményével. 

Ezt a Székesfehérvári Járásbíróság fejelte meg, amelyik szintén az AB-hez fordult, mert szerinte a törvény vonatkozó passzusa az Alaptörvény II. és III. cikkét is sérti, amelyek az emberi méltósághoz való jogot rögzítik, és a megalázó bánásmódot tiltják.

A bírósági indítványoknak ugyan nincs halasztó hatálya, de mivel 2 beadvány is fekszik az ügyben az Alkotmánybíráság előtt, az ezután eljáró bírók hivatkozhatnak arra, megvárják az ítélettel az AB döntését.

A Fidesz parlamenti többségének mostantól papírja van arról, hogy nem tartja tiszteletben a magyar állampolgárok alapvető jogait - legfeljebb arra hivatkozhatnak, hogy még nem jogerős az ellenük hozott verdikt.

Az ügy mostantól tehát az AB előtt van, amelyiknek arról kell döntenie, hogy (főként) a budapesti Fidesz-tábor egybentartására szolgáló kampányfegyver felülírhatja-e az állampolgárok egyes csoportjainak alapvető jogait, ti. hogy

a fideszes szavazók ízlése szerint lehet-e korlátozni mások szabadságát.

Az AB most ellentétes helyzetben van, mint a CEU esetében volt. A nyilvánvalóan (a testület korábbi elnöke szerint is) alkotmányellenes törvényről máig nem született döntés (másfél éve vizsgálják!), mert a Fidesz érdekei nem voltak sürgetők. Most viszont a korábban Orbán által is kereszténydemokratának minősített AB-nek gyorsan kellene döntést hoznia az indítványok (vélhető) elutasításáról, hogy folytatódhassanak az eljárások és a szavazatok megszerzése.

Az indítványok megmutatták ugyanakkor,

igaza volt a Fidesznek, amikor a választás után hadjáratba kezdett a bíróságok ellen,

őket nevezve meg a centralizált hatalom legfőbb ellenségeinek. Ha az igazságszolgáltatás már javarészt nem is, egyes bíróságok még mindig féket és ellensúlyt jelentenek a NER mindent maga alá gyűrni kívánó nyomulásának.

Az Alkotmánybíráság döntése (esetleg nem döntése) pedig arra fog rámutatni, hol vannak a korlátai az Orbán-rezsim hatalmával való szembeszegülésnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8314331251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nagykörúton túli magyar 2018.10.29. 19:33:59

"a hajléktalan nem is hajléktalan, mert ugyan nincs lakása, de van hol meghúznia magát"
Na, valamire csak jó volt ez a törvény, ha hirtelen lett neki mégiscsak hajléka. Lehet kevesebbet szabad majd ezután innia, hogy megtűrjék otthon, de mégiscsak jobb lesz neki így. Köszönjük, de jóval korábban kellett volna már ezt az intézkedést meghozni.

Oxica 2018.10.29. 20:46:16

@Szél Bernadett börtönben van már?:

"a hajléktalan nem is hajléktalan, mert ugyan nincs lakása, de van hol meghúznia magát"

Hát ez pontosan így van náci barátom.

Ennek ellenére, a felcsúti lótolvaj cigány sameszai bilincsben vitték a pécsi bíróságra, pedig nem is hajléktalan, csupán üldögélt egy padon.

Ez a fideSSes kereszténydemokrácia mi? Te ostoba náci.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok.

Doktor Toekfey 2018.10.29. 21:09:08

Szerintem csak újabb jeleit látjuk annak, hogy a bírók fosnak ítélkezni, félnek politikailag forró témákban egyértelmű állást foglalni (márpedig ha ítélkeznek, akkor kénytelenek), ezért átpasszolják a felelősséget magasabb fokokra, nem hiányzik nekik, hogy a liberálbolsevik sajtó vagy az emberijogista szervezetek nyilvánosan meglincseljék őket, ha nem a számukra kívánatos ítélet születik.

Nagykörúton túli magyar 2018.10.29. 21:22:14

@Oxica:
"Ennek ellenére, a felcsúti lótolvaj cigány sameszai bilincsben vitték a pécsi bíróságra, pedig nem is hajléktalan, csupán üldögélt egy padon."
Persze, mivel szabályt sértett. Annyira ostoba vagy, hogy nem tudod felfogni, a hajléktalanságot nem büntetik. Nincs ilyen törvény.

Nagykörúton túli magyar 2018.10.29. 21:24:20

@Doktor Toekfey: Ilyen a diktatúra. A liberáldiktatúra. Ők diktálnak még a bíráknak is. Holott a törvény egyértelmű, és teljesen elfogadott a magyarok által.

megamedve 2018.10.30. 06:42:11

Azt sztem se kell hagyni, hogy az aluljárókban ismeretlen állapotú (alszik? ájult? haldoklik?), de láthatóan elhanyagolt embereket kerülgetve lehessen közlekedni. Ide nem kell a rossz duma, ez nem elfogadható.
Ettől függetlenül a totális tiltás sem elfogadható, de ez a játék nem a hajléktalanokról szól, hanem egy teszt arra vonatkozóan, hogy hol vannak a rendőrség, és a bíróság NER szempontból gyenge pontjai.
Az AB hoz egy döntést, de addig kiderül, hogy kik azok, akiket még valahogyan le kell cserélni.

rallus 2018.10.30. 07:01:21

A demokratizálódás jele, hogy amíg a bírók 2006-ban futószalagon ítéltek el embereket az azonosító nélküli rendőrök tanúskodása mellett, addig mára már a hatályos törvényeket is felülvizsgálnák!

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 09:11:20

@megamedve: "Azt sztem se kell hagyni, hogy az aluljárókban ... elhanyagolt embereket kerülgetve lehessen közlekedni"

Miért? Ki szerint kellene hagyni???

A hajléktalanok problémájára komplex megoldást kell adni, egy hülye fasiszta törvénnyel nem lehet a hajléktalanságot megszüntetni.

midnightcoder2 2018.10.30. 09:39:51

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: A hajléktalanokkal foglalkozó szervezetek szerint több tízezer hajléktalan van az országban. Ehhez képest, az aluljárókban pár száz. Ergo, a többség eddig is megoldotta valahogy maga alá szarás nélkül.

Egyébként igazad van, valóban komplex megoldás kellene a dologra, de ez a komplex megoldás nem az utcán magad alá szarás alkotmányos joggá emelése. És bizony a ma hajléktalanokért síró balfékek amikor kúrmányon voltak, magasról szartak az egész témára, nem hogy komplex megoldást nem adtak, de semmit nem tettek az ügyben.

midnightcoder2 2018.10.30. 09:42:29

Ez az egész amúgy arra példa, hogy meg kellene szabadítani valahogy az országot a liberrált bíróktól, akik a normális emberek helyett a deviánsok érdekeit képviselik, és így aktívan hozzájárulnak az ország élhetetlenné válásához.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 09:57:56

@midnightcoder2: "a többség eddig is megoldotta valahogy"

Igen. És mit akarsz ezzel mondani?

"valóban komplex megoldás kellene a dologra"

Nosza. De egy hülye fasiszta törvénnyel nem lehet a hajléktalanságot megszüntetni.

"balfékek amikor kúrmányon voltak"

Terelsz? Emútnyócévezel? Az tudod, hogy már nem sikk? Már a gazdáid se csinálják. És István király mit csinált a témában?

chrisred 2018.10.30. 10:08:42

@Doktor Toekfey: 1. Az Alkotmánybíróság nem felettes szerve a rendes bíróságoknak.
2. Az alaptörvény szerint a jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálata az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik.

chrisred 2018.10.30. 10:10:26

@Szél Bernadett börtönben van már?: Majd kiderül, hogy ki szegett szabályt, a hajléktalan, vagy a parlament, amikor alkotmányba ütköző jogszabályt fogadott el.

chrisred 2018.10.30. 10:14:44

@megamedve: Igazad van, tényleg nem elfogadható. Ha látsz valakit a földön feküdni, akiről nem tudod, hogy alszik vagy ájult/rosszul van, ne kerülgesd, hanem győződj meg arról, hogy nincs-e szüksége segítségre. És nem az a megoldás, hogy kitereljük őket oda, ahol senki se veszi észre, ha éppen segíteni kellene rajtuk.

Nagyorrú Barbi 2018.10.30. 10:21:31

Blogger ! Vidd haza magadhoz az összeset és legyetek boldogok.

Lady Scarlett 2018.10.30. 10:23:45

@Szél Bernadett börtönben van már?: egy törvény akkor elfogadott ha a parlament megszavazza.
És akkor legitim ha népszavazást írnak ki róla és a nép érvényes résztvevő számmal, többséggel megszavazza.

A kettő között sok a különbség.

nu pagagyí 2018.10.30. 10:44:51

Az AB-nek egyetlen kérdést kellene benyújtani, határozza meg pontosan a kizárólagos hatalom korlátait, amit egyébként az alaptörvény is tilt és ennek tükrében minősítse a jelenlegi rendszert. Nyilván nem kapnánk értelmezhető választ, hiszen pont az AB megszállásával kezdte az Orbán-rezsim a pártállam kiépítését.

2018.10.30. 10:47:29

@chrisred: Köszönjük az iránymutatást!! Szilárd hitem, hogy te nap mint nap így jársz el! Mert a példamutatás elengedhetetlen.

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Nosza. De egy hülye fasiszta törvénnyel nem lehet a hajléktalanságot megszüntetni. "
Jó, hogy nem mindjárt antiszemita... ;)

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 10:49:20

@Womb Raider: "Jó, hogy nem mindjárt antiszemita"

Még jó. Kedvenc kormányodtól az se állna messze.

2018.10.30. 10:52:44

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ja... amúgy ha sikerült volna ily hosszú idő elteltével értelmezned, beláthatnád, hogy nem akarja betiltani a hajléktalanságot.. a megszüntetésére talán vannak törekvések, de az meg ugye kétoldalú dolog és nálunk tehetősebb és állítólag demokratikusabb országok bicskája is beletört.
Egyszerűen azt igyekszenek elérni, hogy a hajléktalanok és a tetővel fedettek együtt létezése kissé komfortosabb legyen..
www.youtube.com/watch?v=YWfnzsW8mfI

2018.10.30. 10:55:21

Apropos... most ugrott be.. a múltkor azt tetszettek itten kidobolni, hogy a bíróságok Orbán kézivezérlése által meghatározottak... erre kiderül, hogy össszevissza lázadoznak? Mégsem annyira jól vannak bedrótozva Felcsútra?
Olyan konfúz vagyok :( már a B1-nek sem hihet az ember?

2018.10.30. 10:56:28

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Még jó. Kedvenc kormányodtól az se állna messze."

Szerinted.. mások szerint meg itten a zsidóság aranykorát éljük.. ehhh...

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 10:56:58

@Womb Raider: "nálunk tehetősebb és állítólag demokratikusabb országok bicskája is beletört."

Hát nem tudom kinek mi tört bele. Azzal egyetértek, hogy nincs egyszerű orvosság, a hajléktalanok problémájára komplex megoldást kell adni. De gy hülye fasiszta törvénnyel nem lehet a hajléktalanságot megszüntetni.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 11:05:13

"Elítélte a Buda-Cash-botrány vádlottjait a Fővárosi Törvényszék, a vádlottak egyenként 7 év 6 hónap börtönbüntetést kaptak. Az öt vádlottat, V. Pétert, P. Zoltánt, T. Pétert, Gy. Jánost és P. Gyulát folytatólagosan elkövetett sikkasztás büntette miatt találta bűnösnek a bíróság. P. Zoltánt felbujtóként, T. Pétert, Gy. Jánost és P. Gyulát bűnsegédként."

Aztán majd jó magaviseletért harmadolják... Nincs igazság! A csúti geci azért nem mert többet adatni, mert azt reméli, így ő is kevesebbet fog kapni.

A Madoff azért kapott csak 150 évet, mert az a maximum.

index.hu/gazdasag/2018/10/19/buda-cash_itelet/

chrisred 2018.10.30. 11:08:38

@Womb Raider: Nem éppen, de nem is köpködöm azokat, akik ezzel foglalkoznak.

nu pagagyí 2018.10.30. 11:11:30

Ez a törvény úgy kriminalizálja a hajléktalanokat, hogy nincs törvény, ami definiálná az állam kötelezettségét a lakhatást illetően, de úgy általában az ilyen élethelyzetbe kerültekkel kapcsolatos állami feladatok sem hemzsegnek a törvényekben.

Szerintem akkor fogadható el a közterületen élés megtiltása, ha olyan átmeneti lakhatást (amíg nem képes önállóan lakást biztosítani magának a delikvens) biztosít az állam, ahol magánélet is folytatható (tehát minimum önálló szoba), garantálják a személyes tulajdon biztonságát és ahol nem gázolnak bele az emberek méltóságába, nem korlátozzák az alapvető szabadságjogaikat. Aztán, ha előbbiek rendben vannak, akkor állambácsi (ha már a civileknek nem engedik) szervezhet számukra valami szabadon igénybe vehető képzést, mentális és egészségügyi segítségnyújtást, ilyesmit.

alöksz róz 2018.10.30. 11:18:55

@chrisred: persze hogy nem teszel ilyet... de másnak persze ezt tanácsolod.
szépen magadévá tetted a ballib alaphozzáállást

chrisred 2018.10.30. 11:20:38

@nu pagagyí: Szerintem meg bármilyen magatartás csak akkor kriminalizálható, ha másoknak konkrét jog- vagy érdeksérelmet okoz.

alöksz róz 2018.10.30. 11:22:14

ezek mindig más faszával vernék a csalánt.

nu pagagyí 2018.10.30. 11:22:21

@Womb Raider: "a múltkor azt tetszettek itten kidobolni, hogy a bíróságok Orbán kézivezérlése által meghatározottak... erre kiderül, hogy össszevissza lázadoznak? "

Csak azért van ilyen érzésed, mert neked újdonság lehet egy diktatúra. Kádár elvtárs is többször méltatlankodott, hogy alattvalói nem találták el pontosan a szándékát. Majd, ha a diktátor elvtárs nyíltan véleményt formál a kérdésről, akkor majd kuss lesz, de előbb még kirúgják a méltatlankodókat. Valószínűleg ezért is született ez az embertelen törvény (kiugrasztani a nyulat a bokorból). A tiltakozásból felmérhető, kiket kell még kirúgatni Handó és sleppje által.

chrisred 2018.10.30. 11:22:32

@alöksz róz: Csak annak tanácsolok bármit is, akinek jelzi, hogy problémája van, és másoktól várja a megoldást.

alöksz róz 2018.10.30. 11:23:35

@chrisred: nekem konkrét jog- és érdeksérelmet okoz.

chrisred 2018.10.30. 11:26:21

@alöksz róz: Azt tudom javasolni, amit a korrupciógyanús eseteknél a kormánytól hallunk: tessék feljelentést tenni.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 11:28:41

@nu pagagyí: "átmeneti lakhatást ... biztosít az állam, ... Aztán, ha előbbiek rendben vannak, akkor állambácsi (ha már a civileknek nem engedik) szervezhet számukra valami szabadon igénybe vehető képzést, mentális és egészségügyi segítségnyújtást, ilyesmit."

Már ellent akartam mondani, hogy nem elég a lakhatás, de aztán jól fejezted be. Ezek az emberek testileg és mentálisan sérültek, káros szenvedélyeik vannak, emberi kapcsolataik elszakadtak, a lehető legrosszabb állapotban vannak. Pár odadobott csont nem elég, hogy maguktól talpra álljanak. Mindenkinek az az érdeke, hogy ha egy mód van, visszavezessük őket a társadalomba.

Tovább megyek, eleve nagy számú szociális lakás kellene, hogy a szegények eleve ne kerüljenek az utcára, a szegény diákok is járhassanak egyetemre, ha nincs kollégiumi hely, akkor se, stb.

A bankok a bedőlt hitelű lakásokat 10% áron eladják behajtó cégeknek. Inkább az állam vásárolhatná fel, és adhatná olcsón bérbe.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 11:29:33

Ehelyett mi van? A Várban a lakásokat a polgármester és haverjai kapják havi tízezer forintokért.

chrisred 2018.10.30. 11:30:10

@nu pagagyí: Szerintem csak arról van szó, hogy az ítéletek mellé lobogtatni akarják az alkotmánybírósági véleményt is, ha esetleg az ügy Strabourgig jutna.

2018.10.30. 11:35:57

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "De gy hülye fasiszta törvénnyel nem lehet a hajléktalanságot megszüntetni."

Ezt már mondtad, elsőre is éppen akkora baromság volt..kár ismételgetned. (Másfelől.. annyira, de annyira cuki, hogy ti mindent annyira tudtok.. pontosabban mindig tudjátok, hogy mit miért csinál rosszul az aktuális kormány, de amikor arról kerül szó, hogy hogyan kellene jobban, akkor nagy kuka csönd.. Egyet tudtok: vonyítan: ezt így ne. Lássuk be, nem túl progresszív.
@chrisred: "Nem éppen, de nem is köpködöm azokat, akik ezzel foglalkoznak."
Miért? Ki köpködi őket? Ezt most nem értem...

"Szerintem meg bármilyen magatartás csak akkor kriminalizálható, ha másoknak konkrét jog- vagy érdeksérelmet okoz."
Lássuk be.. azért az utca porában és saját anyagcsere termékeiben hentergő hajléktalan hordoz némi eü kockázatot.. a TBC-jével együtt, amit a négyeshatoson porlaszt..
Ám ettől még számodra is nyitott a lehetőség, ahogyan azt már megfogalmazták: Mindenki vigyen haza még egy hajléktalant! És a haza fényre derül.

"Szerintem akkor fogadható el a közterületen élés megtiltása, ha olyan átmeneti lakhatást (amíg nem képes önállóan lakást biztosítani magának a delikvens) biztosít az állam, ahol magánélet is folytatható (tehát minimum önálló szoba), garantálják a személyes tulajdon biztonságát és ahol nem gázolnak bele az emberek méltóságába, nem korlátozzák az alapvető szabadságjogaikat. "
Ohhogyne... mutass már erre példát, kedvesem. Egy dolgozó adófizetőnek se mindig adatik meg ez (sokak hajtják a fejüket álomra egyszerű munkásszállásokon, akár évtizedeken át..) de egy hajléktalannak alanyi jogon járjon mindez? Az egyéni felelősség meg smafu? El vagy te picit billenve. (Abba bele sem megyek, hogy a forrásoldal láthatóan nem is érdekel.)

@nu pagagyí: "Csak azért van ilyen érzésed, mert neked újdonság lehet egy diktatúra. "
Bár igazad lenne.. bár olyan echte diktatúrában szerintem sem te sem én nem éltünk.. a legvidámabb barakkban gyerekként annyira már nem volt tragikus az élet.. és vasárnaponta szólt a Poptarisznya!!

Ezzel összességben.. szerintem (no, meg Occam beretvája szeint) jóval szimplább a helyzet. A hazai bíróságok messze-messze önjáróbbak mint azt a ballib ellenzék sugallni igyekszik. Komolyan veszik, hogy ők egy külön hatalmi ág ;)

2018.10.30. 11:39:01

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Tovább megyek, eleve nagy számú szociális lakás kellene, hogy a szegények eleve ne kerüljenek az utcára, a szegény diákok is járhassanak egyetemre, ha nincs kollégiumi hely, akkor se, stb.
"
:))) Nemsokára jön a Mikulás/Jézuska.. írd meg nekik levélben. Amúgy csak szólok, vannak szociális lakások, de a fene se győzi 6-8 évente újjáépíteni..Szerintem egyelőre jobb lesz, ha beköltöztetünk egy házaspárt hozzátok a kisszobába..

nu pagagyí 2018.10.30. 11:41:01

@chrisred: Ez szép gondolat, de azért én sem örülök, ha hajléktalanok lepik el a közterületet. A rezsimmel szemben, viszont én elvárnám, hogy az állam már akkor is nyújtson segítséget, amikor valaki kezd lecsúszni, aki meg lecsúszott azokat emberként kezelje és lehetőleg segítsen, hogy újra hasznos tagja lehessen társadalomnak. Összefoglalva, ne a tünetet kezelje szabálysértési törvénnyel, hanem foglalkozzon magával a problémával is, mindannyiunk érdekében.

A mai helyzet az, hogy a segélyeket megszüntették, a szociális bérlakásokat meg dézsmaként osztogatják egymásnak a hatalom emberei. Aki lecsúszott, nem nagyon tud visszakapaszkodni. A szállásokat pedig valószínűleg azért nem veszik igénybe, mert ott megalázóan bánnak velük és nem szívesen laknak ők sem egy légtérben olyanokkal, akiket nem ismernek, nem tudják elvágják-e a torkukat, vagy esetleg kifosztják-e reggelre.

alöksz róz 2018.10.30. 11:43:00

@chrisred: nem szükséges feljelentést tennem, mert az új törvénynek és a rendőrség határozott fellépésének köszönhetően megszűnőben a jog- és érdeksérelem, ami ért...
most már csak az hiányzik, hogy ne próbáljátok akadályozni a jogaim és érdekeim érvényre jutását

chrisred 2018.10.30. 11:49:01

@Womb Raider: "Miért? Ki köpködi őket? Ezt most nem értem..."

Ébresztő! Lemaradtál mindenről, ami a civil szervezetekkel szemben történt az utóbbi időben?

alöksz róz 2018.10.30. 11:50:02

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: milyen szép szavak ezek azoktól, akik eladósították és csődbe vitték azokat az embereket...

2018.10.30. 11:51:14

@nu pagagyí: "A szállásokat pedig valószínűleg azért nem veszik igénybe, mert ott megalázóan bánnak velük és nem szívesen laknak ők sem egy légtérben olyanokkal, akiket nem ismernek, nem tudják elvágják-e a torkukat, vagy esetleg kifosztják-e reggelre."
Ejjj... tehát azt sugallod, hogy ezek között az emberek között nem ritka a törvénsértő, erőszakos cselekményekre hajlandó, hogy akár szélsőséges , emberhez méltatlan viselkedést is tanusítanak csoportban/közösségben?
Ha a te elképzeléseidnek bármi realitása lenne, úgy talán ennél simább út már nem is vezethetne egy takaros családi házba való költözéshez. Egy kis hajléktalankodás és a kormány azonnal utalja is ki az elvártaknak megfelelő egyéni szállást.

Most komolyan... muszáj folyton túltolni a biciklit?

chrisred 2018.10.30. 11:51:38

@nu pagagyí: Ez nem szép gondolat, ez a jogállamiság. Az meg nem öröm vagy elégedettség kérdése, hogy van-e vagy nincs.

alöksz róz 2018.10.30. 11:52:32

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "A bankok a bedőlt hitelű lakásokat 10% áron eladják behajtó cégeknek. Inkább az állam vásárolhatná fel, és adhatná olcsón bérbe." - milyen szép szavak ezek azoktól, akik eladósították és csődbe vitték azokat az embereket...
hogy egyértelmű legyen :D

chrisred 2018.10.30. 11:52:47

@alöksz róz: Milyen alkotmányos jogaid sérülnek, amit csak mások alkotmányos jogainak korlátozásával tudsz gyakorolni?

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 11:54:35

@alöksz róz: "milyen szép szavak ezek azoktól, akik eladósították és csődbe vitték azokat az embereket..."

Tévedsz kollaboráns. Ezt én írtam. Senkit nem adósítottam el, nem vittem csődbe. Sőt, nem is értettem, hogy hogy írhat valaki alá egy szerződést, amit a másik fél bármikor módosíthat. Sőt, mondtam is mindenkinek, hogy ez nagyon veszélyes, egy százalék árfolyam emelkedés 10%-kal emeli meg a törlesztőt. Ha ez bármelyik devizahiteles megértette volna, tuti nem veszi fel a hitelt.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 11:58:01

@Womb Raider: "mindig tudjátok, hogy mit miért csinál rosszul az aktuális kormány"

Hát AMEKKORA baromságokat szokott csinálni a kedvenc kormányod, nehéz nem meglátni benne az idiotizmust. :))

"de amikor arról kerül szó, hogy hogyan kellene jobban, akkor nagy kuka csönd."

Csak EGY példát mondj, boszorka.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 12:00:06

@Womb Raider: "vannak szociális lakások"

Mennyi is? És mennyire lenne szükség egy normális demokratikus országban, amire annyira szeretsz hivatkozni?

alöksz róz 2018.10.30. 12:04:46

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: igen, láttam, hogy te írtad. azért válaszoltam neked. ha más írta volna, akkor nem neked válaszoltam volna, hanem neki.
azokat a pártokat támogatod, amelyek tönkretették azokat az embereket... annak a pártnak a tagja vagy, amelynek a vezetője az az ember, akik személyesen leginkább terhel a felelősség azoknak az embereknek a tönkretétele miatt.
úgyhogy igen, te is azok közé tartozol, akik tönkretették azokat az embereket.
nézzél szembe ezzel, papám.

alöksz róz 2018.10.30. 12:06:16

@chrisred: mióta alkotmányos jog összeszarni a játszóteret?

Bkkzol 2018.10.30. 12:08:20

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Kíváncsi vagyok hány perc alatt trimbolnák szét a szociális lakásokat. Nagy része ezeknek az embereknek nem azért szarik, hugyozik maga alá ,mert beteg vagy nincs wc (esetleg egy park) a közelben hanem azért ,mert már olyan szellemi állapotban vannak.
Miből tartaná fenn??

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 12:11:45

@alöksz róz: "azokat a pártokat támogatod, amelyek tönkretették azokat az embereket..."

Az MDF-et támogattam, amíg a geci gazdád szét nem verte. Most jobb híján a Kutyapártot támogatom. Egyik se tett tönkre semmit, a gazdáddal ellentétben.

alöksz róz 2018.10.30. 12:14:33

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: muhaha.
komcsi voltál.
aztán dk-s lettél.
csak valamiért szégyelled.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 12:14:49

@Bkkzol: "már olyan szellemi állapotban vannak."

Így van. Kár, hogy te nem olvasol, csak írsz, mert ezt már korábban mondtam:

"Ezek az emberek testileg és mentálisan sérültek, káros szenvedélyeik vannak, emberi kapcsolataik elszakadtak, a lehető legrosszabb állapotban vannak."

De nyugodtan ellentmondhatsz nekem a saját gondolataimmal, csak hülyét csinálsz magadból. :))

alöksz róz 2018.10.30. 12:15:56

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: az mdf meg éppencsak pont a rendszerváltást tette tönkre...

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 12:18:50

@alöksz róz: "komcsi voltál.
aztán dk-s lettél."

Én életem nagyobbik részét a Kádár rendszerben éltem le, utáltam is rendesen, semmi okom nem lett volna komcsinak lenni. A DK-sok meg nem párt, hanem a politikai hulla gyurcsány szektája.

Szerintem magadból indulsz ki, szégyelled a múltadat, azért próbálod rám aggatni. A gyurcsányra szavaztál 2006-ban, aztán mikor csalódtál szíved szerelmében meggyűlölted, és átálltál a fideszhez. Sok fidesz kollaboránsnak ez az életútja.

alöksz róz 2018.10.30. 12:19:55

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Ezek az emberek testileg és mentálisan sérültek, káros szenvedélyeik vannak, emberi kapcsolataik elszakadtak, a lehető legrosszabb állapotban vannak." - segítek, mert buta vagy. az volt a kérdés, hogy mit csinálnának ezek az emberek szerinted a nekik juttatott szociális bérlakásokkal?

2018.10.30. 12:20:38

@chrisred: Tuddtam :))) Bejöttél a csőbe. Ma Mo.-n több tízezer civil szervezet működik..és kb 3 tucat sipákolásából sikerült deriválnod, hogy a kormány ki akarja irtani a civil szervezeteket. Nyugi, azokat, amelyekre valós társadalmi igény mutatkozik, amelyek hazai támogatókat is képesek felmutatni és amik a politika és a közbeszéd állandó tematizálásán és befolyásolásán túl valóban hasznos tevékenységet is folytatnak, azokat senki nem bántotta.. mi több, állami támogatásokat is kapnak rendszeresen (nem, nem a CÖF-re gondolok..)

alöksz róz 2018.10.30. 12:21:12

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "A DK-sok meg nem párt, hanem a politikai hulla gyurcsány szektája." - ha valóban ezt gondolod, akkor végképp nem értem, miért vagy még a tagja és miért kampányolsz neki.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 12:21:47

@alöksz róz: "az mdf meg éppencsak pont a rendszerváltást tette tönkre..."

Lehet, nem tudom, abban az időben nem foglalkoztam mélyebben politikával. Az én értékeimet legjobban az MDF képviselte, azért szavaztam rájuk. A te magyargyűlölő, hazaáruló mentalitásodat ki képviselte?

chrisred 2018.10.30. 12:23:45

@alöksz róz: Bizonyára nem ismered az általad védett jogszabályi rendelkezés tartalmát. Szóba sem kerül benne játszóterek összeszarása, amit, megjegyzem, már az eddigi jogrend is tiltott.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 12:26:10

@alöksz róz: "mit csinálnának ezek az emberek szerinted a nekik juttatott szociális bérlakásokkal?"

Azok az emberek akiket az ellátórendszer kisegített a hajléktalan létből, nagyrészt meggyógyította a testi és szellemi nyavalyájukat, szenvedélybetegségükből kigyógyította őket, és visszavezette a munka világába? Hát szerintem laknának benne, mint a többi normális ember. Te napi rendszerességgel telehányod a lyukat ahol meghúzod magad? Megint magadból indulsz ki?

2018.10.30. 12:27:04

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Hát AMEKKORA baromságokat szokott csinálni a kedvenc kormányod, nehéz nem meglátni benne az idiotizmust. :))"

Ezzel semmi bajom... csak azzal, hogy olyasvalakik törik kezük lábuk a hatalomért, akikből ennél többre (mármint a konstans kritikánál) nem telik. Csak azt tudják, hogy mit ne, mit másként.. de hogy miként, hogyan.. arról semmit nem hallani tőlük. Ez így , lássuk be, csupán félmegoldás. Kevés..

@alöksz róz: "az volt a kérdés, hogy mit csinálnának ezek az emberek szerinted a nekik juttatott szociális bérlakásokkal?
"
A leleményesebbek mondjuk kiadnák bérbe :) (volt erre példa..) Egy részük meg nullára amortizálná.. a többség pedig sajnos képtelen lenne a rezsijét finanszírozni..

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 12:27:54

@chrisred: "@alöksz róz: Bizonyára nem ismered az általad védett jogszabályi rendelkezés tartalmát."

Persze, hogy nem. Automatikusan bevéd minden fidesz patkányságot. Lelkében megtört hazaáruló.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 12:29:11

@Womb Raider: "olyasvalakik törik kezük lábuk a hatalomért"

Mégis kiről beszélsz???

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 12:30:22

@alöksz róz: "kampányolsz neki"

???

Keversz valakivel. Mikor kampányoltam a dékának?

chrisred 2018.10.30. 12:38:42

@Womb Raider: Szerintem magadat húztad a csőbe. A te logikád így működik: 40 millió ember él Ukrajnában, kit érdekel pár százezer magyar sipákolása a nyelvtörvény miatt.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 12:44:52

@Womb Raider: "Ma Mo.-n több tízezer civil szervezet működik..és kb 3 tucat sipákolásából sikerült deriválnod, hogy a kormány ki akarja irtani a civil szervezeteket."

A geci gyűlöletkampánya minden civil szervezetnek árt. A külföldi pénzből fenntartott Vöröskeresztnek is, és a Soros György patrióta - v.ö. hazaáruló csúti geci - által támogatott Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének is.

felső határ nincs 2018.10.30. 12:47:38

A birosagok azt teszik amit Orban mond.

Ennyit a lazadasrol.

6.Lenin 2018.10.30. 12:55:59

@Bkkzol:

Kár ilyen kérdéseket feltenned, ezek nála lényegtelenek.

Nem vetted még észre, hogy ha áll a poszt, kiteszik főoldalra, rögtön megjelenik a cicus, taga20, meg néhányan ugyanazzal a hülye szöveggel, hogy kattintásokat generáljanak.
Nekik ez a feladatuk, olyan szöveget, hülyeséget nyomnak, a hozzászólások rögtön felugranak, pedig már a 1000. poszt alatt is ugyanazt nyomják, semmi új.
Ha meg ciki lenne neki a válasz, inkább elsunnyog egy másik poszt alá.
Ócska, és átlátszó már amit csinálnak.

konrada 2018.10.30. 12:59:39

@nu pagagyí:
"A rezsimmel szemben, viszont én elvárnám, hogy az állam már akkor is nyújtson segítséget, amikor valaki kezd lecsúszni,"
...ezt azért elég meredek annak leírnia, aki előző hozzászólásában diktatúrázik.

...hiszen ehhez az kellene, hogy az állam eleve figyelje meg, ki kezd lecsúszni, és hathatósan cselekedjen a lecsúszásban lévő életvitelével kapcsolatban, valamint tegyen is is ellene irányuló lépéseket...

...most azért igazán eldönthetnéd, hogy rossz dolog-e a diktatúra, vagy inkább legyen olyan igazi 1984-es, melyben az egyén felelősségét, jogát kiveszik a kezéből...

(...s mielőtt még: a diktatúra minden formája rossz. legyen az konzervatív, kommunista, fasiszta, vagy az a fajta, amit mostanában - nagyon hibásan, és sajnos pont önmeghatározók - liberálisnak neveznek*...)

*na nem az önmeghatározók nevezik annak, mert azok pc-nek, meeteo-nak, és egyéb agymenésnek - hanem azok, akik tisztában vannak azzal, mi az, amikor másokra erőltetnek egy véleményt, és a más véleményen lévőket akár törvényileg is üldözik....

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 13:11:58

@konrada: "az állam eleve figyelje meg, ki kezd lecsúszni, és hathatósan cselekedjen"

Pontosan. Nem is kellett volna nagyon figyelni, a kiszipolyozott devizahitelesek problémája 2010-ben egyenesen kiszúrta a szemüket. Kilencedik éve nem akarják megoldani, csak a tolvajlásra koncentrál a geci. Most meg eladják a lakásukat a bankok 10%-ért, tőlük viszont az eredeti kölcsön sokszorosát kérik.

Az állami gondozottak 18 éves korukban eleve a hajléktalanságba csöppennek bele, az se nagy meglepetés, hogy hirtelen 18 évesek lettek.

A naptárat kell a kedvenc kormányodnak nagyon figyelni, mert augusztus 20-a rendre meglepetésként éri őket. :))

alöksz róz 2018.10.30. 13:27:50

@chrisred: :D csak neked elárulom (de ne mondd el senkinek), hogy nekem se tetszik az új jogszabály, papám, embertelennek tartom.
de az meg még sokkal kevésbé tetszik, hogy bizonyos emberek a többségi társadalom jogait és jogos érdekeit totál semmibe véve akarnak olyan elborult 'jogokat' biztosítani bizonyos csoportoknak, mint pl. a játszóterek összeszarása.

alöksz róz 2018.10.30. 13:29:07

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: sokszor. személyesen gyurcsánynak. dicsérgeted, milyen faszául kormányzott.

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 13:30:45

@Womb Raider: ezért van szükség az önálló és kritikus gondolkodásra... nem beszopni mindent, mert az "újság is megírta"...

alöksz róz 2018.10.30. 13:30:46

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: ez csodálatos. ti tönkretettétek azokat az embereket, a többiek meg oldják meg és segítsenek rajtuk.
ehhez pofa kell...

chrisred 2018.10.30. 13:35:48

@alöksz róz: Akkor egyetértünk. De ez nem változtat azon, hogy a törvénymódosítás alkalmatlan és jogszerűtlen eszköz a cél elérésére, ezért jogállamban nem alkalmazható.

alöksz róz 2018.10.30. 13:37:57

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: buta vagy. azt sem tudod, mit jelent az a szó, higy patrióta.

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 13:39:02

@alöksz róz: nem ez volt a kérdés, hanem az, hogy neked pontosan milyen alkotmányos jogaid sérülnek (jogszabályhelyi hivatkozást nem várok el tőled, árpádház sarja)...

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 13:39:25

@alöksz róz: Gecitroll, nem menekülj megint. Mikor kampányoltam a dékának, azt mondd meg.

Okoska, ma még nem ismételted el, hogy okoska vagy. Hiányérzetem van. Már magad is meginogtál? Aggódom érted. :))

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 13:42:10

@Womb Raider: neked csak a ripostra van előfizetéses, mucus... igazi demagóg vagy, ne told túl, mert torkozás lesz megint a vége... bár abban isteni vagy...

2018.10.30. 13:47:27

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "De gy hülye fasiszta törvénnyel nem lehet a hajléktalanságot megszüntetni."

Ezt már mondtad, elsőre is éppen akkora baromság volt..kár ismételgetned. (Másfelől.. annyira, de annyira cuki, hogy ti mindent annyira tudtok.. pontosabban mindig tudjátok, hogy mit miért csinál rosszul az aktuális kormány, de amikor arról kerül szó, hogy hogyan kellene jobban, akkor nagy kuka csönd.. Egyet tudtok: vonyítan: ezt így ne. Lássuk be, nem túl progresszív.

alöksz róz 2018.10.30. 13:52:43

@Sir Bates dö Hól: alkotmány xx. és xxi.
nem vagyok árpád-házi.

chrisred 2018.10.30. 13:54:31

@Womb Raider: Mi fizetjük a kormányt, meg arra is mi adunk pénzt, hogy az állami feladatok ellátásához megfelelő szakmai hátteret biztosítson. Ennélfogva elég érdekes lenne elvárni, hogy a problémákat is mi oldjuk meg helyettük. Ha a munkád során hibát hibára halmozol, a főnököd azt szokta mondani, nem baj, pihenj egy kicsit, majd megcsinálom helyetted?

konrada 2018.10.30. 13:55:35

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...no de te legalább nem panaszkodsz a diktatúrára - ellentétben a címzettel - mert te a gondoskodó, beavatkozó államban hiszel.

...s ebben van igazad.
Én is csak azt vetettem fel neki - hogy miközben állami beavatkozást követel magánéleti dolgokba - ne akarjon közben diktatúrázni is, mert azért elég nehéz egyszerre kefélni is, meg szűznek is maradni...

2018.10.30. 13:56:03

@Sir Bates dö Hól: Ohh.. megint kibukott belőled az úriember.. hiába, no.. a személyeskedés mindig praktikus.
Más hozzáfűzni valód? (Természetesen haikuba gereblyézve várom az eszmefuttatásod..)

nu pagagyí 2018.10.30. 13:59:25

@Womb Raider: "de egy hajléktalannak alanyi jogon járjon mindez? Az egyéni felelősség meg smafu? El vagy te picit billenve. (Abba bele sem megyek, hogy a forrásoldal láthatóan nem is érdekel.)"

Na, szóval! A hajléktalant igazán nem baszogathatod, hogy nem vállalja a felelősséget a döntéseiért, hiszen zokszó nélkül éldegél az utcán. Nem kér az állambácsitól semmit, így az általad féltett büdzsé sincs veszélyben.

Viszont: a hajléktalanok üldözése az már pénzbe kerül (forrás oldal) és akkor még nem beszéltem a közegek (és a társadalom) moráljának rombolásában megtestesülő eszmei kárról. Remélem azok, akik helyeslik az illető személyek tulajdonának megsemmisítését, vagy viskóinak lerombolását, nem fognak majd tiltakozni, ha az ő kis kastélyaik, vadászházaik lesznek felgyújtva, ha már a magántulajdont ennyire becsülik.

Semmi újdonság nincs abban, hogy a rezsim ezt a törvényt sem a jól felszerelt hajléktalanszállók mutogatásával és szakértők által kidolgozott rehabilitációs programokkal óhajtja eladni a társadalomnak, hanem szimpla primitív uszítással, amihez például téged és a magadfajtákat használja erősítőként. A fajtátoknak (az állami költségvetésből kitartott NER alattvalóknak) ugyanis kb. az a véleményetek az adó arra való, hogy az valamilyen formában visszakerüljön a zsebetekbe (a másé is), társadalmi célokra meg nem kell pazarolni, mert akkor kevesebb jut. Azt hiszem, nemzeti melldöngetésbe bele kellene férni némi szolidaritásnak is, de te ezt úgysem érted, már rég megszabadultál minden erkölcsi gátlástól, primitív szlogenek alakítják az életed.

2018.10.30. 13:59:43

@chrisred: "Ennélfogva elég érdekes lenne elvárni, hogy a problémákat is mi oldjuk meg helyettük."
Természetesen.. de tőletek, különleges anyagból vétetett és szociálisan hiperérzékeny liberáldemokratákkal szemben alapelvárás, hogy ha van egy valóban életképes, jó ötletetek, akkor tegyétek közkinccsé. (Nem, az nem jó ötlet, hogy minden hajléktalannak jár egy lakás.. illetve járni akár még járhatna is.. de nem jut. Ahogyan sok-sok adófizető, dolgozó állampolgárnak se..)

Minden ballib bérretteg 2018.10.30. 14:02:02

A probléma a ballib óbégatással, hogy rohadtul tetszik minden Budapestinek az agyhalott Gyurcsnyista bagázst leszámítva, a törvény.

Eltűntek a hajléktalanok, az utcán hugyozók a közterekről, aluljárókból.

Tegyék törvényessé, hogy a kommunista diktatúrát egykor fenntrató nyugdíjas komcsi bírók se szólhassanak semmit, mielőtt megdöglenek, oszt kalap.

Minden ballib bérretteg 2018.10.30. 14:04:29

@chrisred: "Mi fizetjük a kormányt, meg arra is mi adunk pénzt, hogy az állami feladatok ellátásához megfelelő szakmai hátteret biztosítson. "

Pontosan így van.
És mi a többség, követeljük hogy a hajláktalanokat vigyék szállásra, és aki nem megy azt erőszakkal, vagy börtönbe.
Ne engedjék hogy az erkélyeink alá, a közterekre, vagy aluljárókba szarjanak hugyozzanak, és éljenek.

chrisred 2018.10.30. 14:08:58

@Womb Raider: Ezt a "különleges anyagból vétetett" kiszólást tartogasd a KISZ titkárból lett miniszterelnökök számára. Ha én tényleg szociálisan hiperérzékeny lennék, és hivatásszerűen szeretnék közéleti problémák megoldásából megélni, akkor azt tenném. De nem teszem, viszont attól még látom, hogy mit csinálnak azok, akik beszálltak ebbe a ringbe.

CyberPunK 2018.10.30. 14:09:57

@nu pagagyí: "Remélem azok, akik helyeslik az illető személyek tulajdonának megsemmisítését, vagy viskóinak lerombolását, nem fognak majd tiltakozni, ha az ő kis kastélyaik, vadászházaik lesznek felgyújtva, ha már a magántulajdont ennyire becsülik."

Azt azért vágod, hogy mit jelent az illegális építkezés? Vagy akkor az se zavarna, ha házat építenék magamnak mondjuk a Városligetben?

chrisred 2018.10.30. 14:13:34

@Minden ballib bérretteg: Erre bárki, akinek egy minimális jogérzéke van, azt tudja mondani, csak azt követelheted jogszerűen, hogy "Ne engedjék hogy az erkélyeink alá, a közterekre, vagy aluljárókba szarjanak hugyozzanak,...". A többi része nem rád tartozik, és ez nem létszám kérdése.

2018.10.30. 14:13:35

@nu pagagyí: "Na, szóval! A hajléktalant igazán nem baszogathatod, hogy nem vállalja a felelősséget a döntéseiért, hiszen zokszó nélkül éldegél az utcán. Nem kér az állambácsitól semmit, így az általad féltett büdzsé sincs veszélyben."
naaa... pont mostan van, hogy az államtól várják a megoldást (sült galambot) Ha ők személy szerint nem is, de a fogadatlan (civil?) prókátoraik igen.
(Mielőtt fogást keresnél.. az ingyenes orvosi ellátásukat egyáltalán nem sajnálom tőlük, tisztában vagyok az életmódjuk egészségromboló voltával.. sőt, praktikus lenne, ha néminemű rendszerességgel eü szűrésen vennének (akár kötelezően..) részt. Ha másként nem, hát úgy, hogy előállítják őket.

"Viszont: a hajléktalanok üldözése az már pénzbe kerül "
A franc se üldözi őket... keresztül esel rajtuk.

"Remélem azok, akik helyeslik az illető személyek tulajdonának megsemmisítését, vagy viskóinak lerombolását, nem fognak majd tiltakozni, ha az ő kis kastélyaik, vadászházaik lesznek felgyújtva, ha már a magántulajdont ennyire becsülik."
:)) Nálunk ez eddig sem volt jellemző, de némely bezzegeurópai országban már romboltak le buldózerekkel bodega szitiket.. Macroniában is..
(Abban amúgy szinte biztos vagyok, hogy amennyiben a progresszív liberálisok jutnak eccer a disztópikus jövőben hatalomra, úgy a megélhetési bűnözést kiterjesztik a vadászházak gyujtogatására is ;) Ők anno ugye ezzel vittek melegséget a szegény sorsú cigányság házaiba. ;)

" A fajtátoknak (az állami költségvetésből kitartott NER alattvalóknak) ugyanis kb. az a véleményetek az adó arra való, hogy az valamilyen formában visszakerüljön a zsebetekbe"
Midőn idáig jutottam az irományodban, világossá vált, hogy érdemi eszmecserére sok esély nincs.
A lelki nyugalmad megzavarandó azért elárulom, a feltételezésed meglehetősen távol áll a valóságtól :)

Az én szolidaritásom az abban merül ki, hogy befizetem a magam nem kevés adóját, és nem hupákolok túl gyakran annak igazságtalan volta miatt.. és cserébe nem nagyon veszem igénybe az állam szolgáltatásait :)
A szádat azért töröld meg,mielőtt emberek közé mész mert még a végén elvisz a sintér és beoltanak...

nu pagagyí 2018.10.30. 14:15:01

@Minden ballib bérretteg: Nem tudjuk, hogy ebben a kérdésben mit "követel" a többség. Talán ideje lenne, hogy nagyon keresztény kormányunk egy még újabb nemzeti konzultációt indítson, tudod olyat, mint a korábbiak: ellenőrizhetetlen eredményűt, ráutaló kérdésekkel. Az első kérdés meg is lenne: Akarja-e, hogy összehugyozott hajléktalanok aludjanak az ablaka alatt (utánad, szabadon)? Így már ki is lesz pipálva egy társadalmi probléma, mindenki megnyugodhat.

konrada 2018.10.30. 14:15:05

@CyberPunK:
Na ne viccelj!
Hiszen róla köztudott, hogy a kertjében, ajtajában táborozik le minden hajléktalan, mert ő aztán ki nem dobná semmilyen cuccukat onnan, így ott legalább biztonságban vannak...

2018.10.30. 14:15:14

@chrisred: "De nem teszem, viszont attól még látom, hogy mit csinálnak azok, akik beszálltak ebbe a ringbe."

Én meg azt látom, hogy soha senki sem tett többet..és elkönyvelem, hogy valószínűleg ennyire futja a politikusoktól.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 14:21:26

@konrada: "te a gondoskodó, beavatkozó államban hiszel."

Ez rohadtul mellément. Jobban nem is mehetett volna. Anarchista vagyok.

chrisred 2018.10.30. 14:22:24

@Womb Raider: "...hogy valószínűleg ennyire futja a politikusoktól."

Mármint ebből az eresztéstől ennyi várható. Én is így gondolom. De attól még az értékelhetetlen teljesítmény az értékelhetetlen teljesítmény. Amikor a focistáink kikaptak Andorrától, beláttam, hogy náluk csak rosszabbakat lehetett volna beöltöztetni ccímeres mezbe. De ettől még nem lett elfogadható, amit nyújtottak.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 14:24:48

@alöksz róz: Gecitroll, nem menekülj megint. Mikor kampányoltam a dékának, azt mondd meg.

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 14:29:36

@alöksz róz: az alaptörvény szó szerint:
"XX. cikk
(1) Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez.

(2) Az (1) bekezdés szerinti jog érvényesülését Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdasággal, az egészséges élelmiszerekhez és az ivóvízhez való hozzáférés biztosításával, a munkavédelem és az egészségügyi ellátás megszervezésével, a sportolás és a rendszeres testedzés támogatásával, valamint a környezet védelmének biztosításával segíti elő.

XXI. cikk
(1) Magyarország elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez.

(2) Aki a környezetben kárt okoz, köteles azt - törvényben meghatározottak szerint - helyreállítani vagy a helyreállítás költségét viselni.

(3) Elhelyezés céljából tilos Magyarország területére szennyező hulladékot behozni."

Itt nincs szó arról, hogy valaki nem szarhat maga alá, ellenben a btk alábbi helyei nevesítik "Garázdaság
339. § (1) Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

A bíróságok a II. és III. cikkekkel ellentétesnek érezvén a jogszabályt az alkotmánybírósághoz fordultak.

nem is szólva arról, hogy a btk egyes részeit is értelmezni kellene az új helyzetben, többek közt
"Közösség tagja elleni erőszak
216. § (1) Aki más valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása, így különösen fogyatékossága, nemi identitása, szexuális irányultsága miatt olyan, kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy az adott csoport tagjában riadalmat keltsen, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő." vagy a "Zaklatás
222. § (1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetve mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, őt rendszeresen vagy tartósan háborgatja, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.", a "Kiszolgáltatott személy megalázása
225. § (1) Aki mást, annak kiszolgáltatott élethelyzetét kihasználva arra bír rá, hogy magát megalázó magatartást tanúsítson, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

A btk szintén szabályozza a "A kísérlet
10. § (1) Kísérlet miatt büntetendő, aki a szándékos bűncselekmény elkövetését megkezdi, de nem fejezi be.

(2) A kísérletre a befejezett bűncselekmény büntetési tételét kell alkalmazni.

(3) A büntetést korlátlanul enyhíteni vagy mellőzni is lehet, ha a kísérletet alkalmatlan tárgyon, alkalmatlan eszközzel vagy alkalmatlan módon követik el.

(4) Nem büntethető kísérlet miatt,

a) akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény befejezése, vagy

b) aki az eredmény bekövetkezését önként elhárítja.

(5) Ha a (4) bekezdésben meghatározott esetben a kísérlet már önmagában is megvalósít más bűncselekményt, az elkövető e bűncselekmény miatt büntethető.

Az előkészület
11. § (1) Ha e törvény külön elrendeli, előkészület miatt büntetendő, aki a bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, az elkövetésre felhív, ajánlkozik, vállalkozik, vagy a közös elkövetésben megállapodik.

(2) Nem büntethető előkészület miatt,

a) akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény elkövetésének megkezdése,

b) aki az elkövetés elhárítása céljából korábbi felhívását, ajánlkozását, vállalkozását visszavonja, vagy arra törekszik, hogy a többi közreműködő az elkövetéstől elálljon, feltéve, hogy a bűncselekmény elkövetésének megkezdése bármely okból elmarad, vagy

c) aki az előkészületet a hatóságnál a bűncselekmény elkövetésének megkezdése előtt feljelenti.

(3) * Ha a (2) bekezdésben meghatározott esetben az előkészület már önmagában is megvalósít más bűncselekményt, az elkövető e bűncselekmény miatt büntethető."

eseteit, így az, hogy valaki esetleg maga alá fog szarni szándékosan, még nem büntethető.

Nem lenne korrektebb azt írni, hogy rühelled azokat az embereket, akik nem annyira sikeresek az életben, mint te?

Szögezzük le: nem bírom a csöveseket én sem, büdösek, koszosak, s valóban általában kellemetlen alakok. Azonban, ha valódi megoldást keresünk erre a problémára, akkor azt komplexen kell kezelni, annak minden (szociális, kultúrája, pénzügyi, egészségügyi) aspektusával együtt. Amit a kormányzat tesz, az csupán csak annyi, mint mikor fogfájásra fájdalomcsillapítót szed az ember a gyökérkezelés helyett: átmeneti megoldás, de nem szünteti meg az okokat, a fájdalom vissza fog térni.

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 14:30:33

@alöksz róz: te írtad, árpád-házi sarj vagy...

nu pagagyí 2018.10.30. 14:31:48

@Womb Raider: Nem kell felháborodnod azon, hogy NER alattvalónak tekintelek. Nem hiszem, hogy tévedek, független egzisztencia biztosan nem vagy, mert akkor megbecsülnéd a szabadságjogokat, nem csak a tiedet, a másét is. Az sem lehet véletlen, hogy véleményed hajszálpontosan egyezik azzal a primitív interpretációval, amit a rezsim az emberek pofájába tol (ezek nem emberek, nem is kell emberként bánni velük stb.). Felháborodásodat így annak tekintem, hogy te is tisztában vagy a helyzeteddel és elveszett erkölcseidet, jobb híján, rajtam kéred számon. Légy ember! - akkor is ha kockázatosnak véled. Nálad, akinek mindenféle állami kedvezményért csurog a nyálad, egy hajléktalan, aki vállalja a sorsát, többszörösen erkölcsösebb, az amelyik viskót épít a közerdőbe, az meg pláne.

konrada 2018.10.30. 14:33:13

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Olyasfajta anarchista, aki az állami beavatkozást preferálja....;)))

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 14:37:04

@Womb Raider: miért, a torkozáson kívül bármit is képes vagy dekódolni?... mert akkor mehet az eszmecsere... bár eddig nem láttam tőled mást, csupán a habonyi bullshit repetitív szuggesztiója...

2018.10.30. 14:38:14

@chrisred: "Mármint ebből az eresztéstől ennyi várható. "

Irígylem az optimizmusod a naív hited a szebb jövőben.. Én harminc év távlatára tekintve semmi erre utalót nem látok.. (A kampányígéretek ugye nem számítanak..)
Rosszabb, hogy még azt sem látom, hogy a környezetünkben bárhol javulna bármi is. Már az is nagy szó, ha egy szinten túl nem romlik. Sajna a társadalmi megosztottság és polarizáltság mindenütt óriási.. és nem kevés helyen a miénknél is nagyobb (bár ennek ledolgozására vannak törekvések..)
Szerintem a következő óriási törés a robotizáció széles körű és rohamos elterjedése kapcsán várható.

Ettől függetlenül nem tudom, hogy a prevenció vagy a terápia (esetleg kombináltan) mennyire lehet hatékony, ha az 'áldozatok' részéről sem látni egyértelmű törekvést az együttműködésre. Sokszor hallani, hogy a "szabadságuk" többet ér.. és senki nem teheti meg , hogy korlátok közé szorítsa őket. :( Na, most ugye a normakövetés még alap szinten is korlát..
Ott van az atv két hajléktalanja. Illusztrálandó az általam leírtakat. Velük szemben mi marad?

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 14:39:29

@Womb Raider: a hajléktalanok is fizetik az áfát, így adófizetőknek minősülnek...

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 14:41:37

@Minden ballib bérretteg: én meg azt követelték, hogy mindenki, aki részt vett a köztulajdonban álló mtv-székház megrongálásában, azt állítsák bíróság elé...

ötköb 2018.10.30. 14:42:56

Az miért lenne lázadás, hogy egy bíró a jogszabály kínálta lehetőséggel élve az AB-hoz fordul döntés előtt?
Arról nem is beszélve, hogy a rendelkezés az Alaptörvény módosításán alapul, aminek az alkotmányossága eleve nem is vizsgálható.
Egyébként nem a hajléktalanságot tiltották meg, hanem az utcán élést, amit maximálisan helyeslek.
Azt meg végképp nem értem, hogy a koszban mocsokban fetrengeni naphosszat, mennyiben egyeztethető össze az emberi méltósággal.
Továbbá: nekem nincs jogom az utca rendeltetésszerű használatára? A gyerekemet úgy kell átvinnem egy aluljárón, hogy közben részegen hőbörgő, meztelen, esetleg éppen házaséletet élő, vagy az aluljárót wc-ként használó embereket kell látnia. Utána hogy magyarázzam el, hogy ott mi folyik?
Álságos az emberi méltóság védelmére hivatkozás, mert az utcán élés minden csak nem az. Annál a hajléktalanszálló csak jobb lehet.

alöksz róz 2018.10.30. 14:43:24

@Sir Bates dö Hól: hazudsz.
azt írtam, nem vagyok árpád-házi.

2018.10.30. 14:43:33

@nu pagagyí: "Nem hiszem, hogy tévedek"
Hát hogyan is hihetnéd. Aki veled vitába mer szállni, az nem lehet más, csak NER kegyenc.
(szép pandantja vagy a Sorosozó jobbosoknak :)
Egyébiránt a hited a tiéd, csak keményen, ami belefér :) Forgasd a szemed, polírozd a glóriád! Az üres szólamokra itt be fog jönni a taps!

@Sir Bates dö Hól: "miért, a torkozáson kívül bármit is képes vagy dekódolni?"

Ha azt mondom, hogy igen, akkor eresztül fogok esni a vak komondoron? Vagy ti csak a verbál agresszióig ereszkedtek le? Vagy drága jó anyád emléke tolul fel benned, midőn nővel találkozol? Megsúgom... mielőtt emlékképeid kivetítésébe fogsz: a srkam sem repedt.

2018.10.30. 14:45:51

@Sir Bates dö Hól: :))) Amennyiben saját jövedelméből és nem segélyből fizeti, úgy igen.. de hát ugyi ebben az esetben a többi adót elcsalja :)))

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 14:47:05

@alöksz róz: "nem vagyok árpád-házi. "

Tudjuk, hisz szar-házi vagy. :))

alöksz róz 2018.10.30. 14:48:33

@Sir Bates dö Hól: nem amikor úgy általában maga alá szarik, hanem konkrétan amikor összeszarja a játszóteret a tbc-s csöves, az sérti az alapjogaimat

alöksz róz 2018.10.30. 14:49:56

@chrisred: de ezek az elkerülhetetlen velejárói

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 14:50:16

@alöksz róz: a másik poszt szövegkontextusából egyértelműen megállapítható, hogy arra céloztál, az árpád-ház sarja vagy... itt, a gettóban konzultáció keretében feltettem a kérdést, s a válaszok elsöprő többséggel azt állították, te magadat árpád vérvonalaként identifikálod, így erre akár brüsszel előtt is hivatkozhatok, pubikám...

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 14:52:36

@Womb Raider: érdekes, te mindig csak a torkozással kapcsolatos felvetésekre vagy hajlandó reagálni... gondoltam, ebben a témában van tapasztalatod, tájékozottságod...

alöksz róz 2018.10.30. 14:53:49

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: amikor gyurcsányt dicsérgeted mélán tűnődve, akkor a dk-nak kampányolsz :D
1+1=2, ezt még a te iq-dal is fel lehet fogni, buta dk-s

alöksz róz 2018.10.30. 14:55:03

@Sir Bates dö Hól: egyértelműen megállapítható, hogy hazudsz, akkor is keírtam konkrétan, ezekkel a szavakkal, hogy nem vagyok árpád-házi.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 14:56:15

@konrada: "az állami beavatkozást preferálja"

Éppen, hogy nem. Az a fideSSfasszopók célja, hogy mindent a geci irányítson, még azt is, hogy a Nemzet Csalogányát melyik cég szponzorálja.

Az állam működtesse a közintézményeket, oktatást, egészségügyet - mindent, amit a geci elbaszott - és hagyja békén az állampolgárokat, cégeket.

A hajléktalanok, elesettek, árvák, segítése társadalmi/állami feladat. Bár éppen mondjuk a hajléktalanok segítése annyira összetett, hogy az állam helyett a civilek - akik a geci gyűlölethadjáratának célpontjai - sokkal jobban tudják kezelni.

chrisred 2018.10.30. 14:56:51

@alöksz róz: Na de ez a jogszabály nem tesz különbséget, hogy ki az, aki összeszarja a köztereket, és ki az, aki nem.

alöksz róz 2018.10.30. 14:57:50

@Womb Raider: sir bates egy franciaországi arab-néger gettóban él...
nem csoda, hogy frusztrált

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 14:58:18

@alöksz róz: "gyurcsányt dicsérgeted"

Ne menekülj, fideszgeci. Mikor dicsértem a gyurcsányt, azt mondd meg, gyáva féreg.

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 14:59:13

@Womb Raider: ha segélyből fizeti, akkor is adófizető, az, hogy esetleg adót csal, az más kérdés... például a NAV ellenőrizhetné őket, hogy van-e adóazonosító jelük vagy tesznek-e adóbevallást, s meghatározhatnák azt is, hogy lakcím hiányában pontosan melyik adóhivatal illetékességi területéhez tartoznak... igen, ez az állam feladata, te ezért fizeted elsősorban az adód...

alöksz róz 2018.10.30. 14:59:13

@chrisred: ha életvitelszerűen ott él, akkor sajnos az összeszarás is vele jár...

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 15:00:26

@alöksz róz: "leírtam konkrétan, ezekkel a szavakkal, hogy nem vagyok árpád-házi."

De azért okoska vagy, ugye? Ne rémíts meg, hogy azt is letagadod!

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 15:03:18

@alöksz róz: körbekérdeztem, a többség szerint a kontextus számít, szerintük csak szégyelled az őseid, kognitív disszonancia, semmi más... sz'al, vagy szégyelled, hogy magyar vagy, vagy szellemileg leépült, nincs más variáció, üdvözöljük ner-magyarországon...

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 15:05:38

@alöksz róz: te is ezen lógika mentén ítélsz, kurvának állsz, ne rinyálj, ha baszni visznek...

chrisred 2018.10.30. 15:07:49

@alöksz róz: Nem feltétlenül. Van, ahová beengedik a hajléktalanokat a vécére, hogy inkább ott végezzék el a dolgukat, mint előttük az utcán.

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 15:08:10

@alöksz róz: én ugyan soha nem írtam, hogy arab-néger gettóban élek, ezt te írtad mindig is a kontextusra hivatkozva... sanya, te is torkozol?...

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 15:16:54

@alöksz róz: melyik alapjogodat? tudnád szó szerint idézni? bemásoltam az általad hivatkozott cikkeket... jogértelmezésed viszont ne legyen kiterjesztő, hisz akkor én is hivatkozhatok a lelki békém megzavarására ostoba kommentjeid okán... tényleg nem torkozni jársz ide?... az más alapokra helyezné bimbódzó kapcsolatunkat...

BiG74 Bodri 2018.10.30. 15:21:32

Én most kurvára érzéketlen barom leszek, de egyszer már leírtam a hajléktalan dologról a véleményem. Most inkább az érdekelne, hogy ezek a bíróság i emberek, jogászok, ügyvédek eddig hol a francban voltak? Ez az ügy hozta őket össze, közös platformra? Azta kibeb@......

chrisred 2018.10.30. 15:27:40

@Sir Bates dö Hól: Alapjognak számít az egészséges környezethez való jog. De ezen az alapon az összes magyarországi autótulajdonos vagy üzembentartó büntethető lehetne.

mgdé 2018.10.30. 15:35:41

@midnightcoder2:
A bírák mellett a kormány tagjait, a fideszes és nem fideszes politikusokat miért nem említed, mint "akik a normális emberek helyett a deviánsok érdekeit képviselik" kategória tagjait? Ha neked a vejtiborczka meg a fflóri érdeke a normalitás, akkor lelked rajta.

alöksz róz 2018.10.30. 15:39:34

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: dicsérted pl. az egészségügy meg az oktatás kapcsán
dicsérted azt is, hogy milyen fasza demokratikus párt a dk

alöksz róz 2018.10.30. 15:40:39

@chrisred: kéne is büntetni őket. főleg a nagyvárosokban. vagy inkább kitiltani.

alöksz róz 2018.10.30. 15:45:22

@chrisred: büntetni a tulajdonosokat, kitiltani az autókat.

alöksz róz 2018.10.30. 15:46:42

@Sir Bates dö Hól: egészséges környezethez való jog
testi és lelki egészséghez való jog

chrisred 2018.10.30. 15:49:50

@alöksz róz: Ja. Pedig a lelki szemeimmel már láttam, a rendőr igazoltatásnál ellenőrzi a nyilvántartást, majd közli: sajnálom, uram, az ön nevén van egy Opel Astra, azonnal el kell hagynia Budapest területét. Ha legközelebb előfordul, kénytelen leszek bevinni a fogdába. :)

chrisred 2018.10.30. 15:53:22

@alöksz róz: A második biztosítása állami feladat.

nu pagagyí 2018.10.30. 16:01:18

@alöksz róz: Azt hiszem a testi és lelki egészségedet nem a hajléktalanok veszélyeztetik leginkább, hanem a rezsim, az állandó harci lázával, random csoportok elleni uszításával, és az iparszerű ostoba hazudozásával, no meg az egészségügyi rendszer lepusztításával. Amúgy, amit te igényelnél, az a hajléktalanoknak is járna, csak ők lemondtak róla.

alöksz róz 2018.10.30. 16:06:51

@nu pagagyí: nem zavar, miről mondtak le a hajléktalanok, én nem mondtam le róla.
ez a te véleményed, de szerencsére nem a te egyéni és ballib szempontjaidat kell figyelembe venni annak kapcsán, hogy az én testi és lelki egészségemet mi veszélyezteti

alöksz róz 2018.10.30. 16:10:00

@nu pagagyí: "az állandó harci lázával, random csoportok elleni uszításával, és az iparszerű ostoba hazudozásával" - milyen pontos leírása ez a b1 blognak
:D

alöksz róz 2018.10.30. 16:11:00

@Sir Bates dö Hól: ja meg még a pihenéshez való jogomat is

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.10.30. 16:11:13

" ... Az Alkotmánybíráság döntése (esetleg nem döntése) pedig arra fog rámutatni, hol vannak a korlátai az Orbán-rezsim hatalmával való szembeszegülésnek. ... "

B@szom a nézésedet, az AB döntése úgy kell a narancsmaffiának, mint egy falat kenyér! Ez az egész ügy fogja bizonyítani, hogy Magyarországon működnek a "fékek és ellensúlyok" vagy hogy a f@szba hívják ezeket...

Mivel a törvényt 99% hogy az AB elkaszálja, megkapja a Patás Orbán Bandája azt a passzust, hogy itt bizony a bíróságok függetlenek, akármit is "hazudoznak" a liberálfasiszták.

Kapott az ellenzék, egy gumicsontot, amivel ismét jól elvolt egy darabig, sőt majd még hallelujáznak is, hogy ismét legyőzték a Törpe Napóleon Seregét... de közben kisiklik a markukból az a lehetőség, hogy diktátorként elítélje a Patást az EP, sőt idehaza azok közt akiknek a hajléktalanok problémát okoznak, erősödik a fityisz, ezzel párhuzamosan csúszik lefele a hajléktalanpárti baloldal...

alöksz róz 2018.10.30. 16:16:53

@chrisred: az összes alapjog biztosítása állami feladat, nem? rosszul gondolom?

chrisred 2018.10.30. 16:21:53

@alöksz róz: Az egészséges környezethez való jog megsértéséért a szennyező a felelős.

alöksz róz 2018.10.30. 16:23:19

@Sir Bates dö Hól: "én is hivatkozhatok a lelki békém megzavarására ostoba kommentjeid okán" - egyelőre nincs olyan alapjog (bár tudom, hogy szeretnétek), hogy csak nektek tetsző kommentek szülessenek.

alöksz róz 2018.10.30. 16:24:54

@chrisred: de az államnak kell biztosítania, hogy a jogsértés megszűnjön (vagy ideális esetben be se következzen).

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.10.30. 16:27:58

Jut is eszembe, a kényszerfürdetéssel el lehetne űzni a hajléktalanokat a közterületről. Hetente egyszer néhány markos legény VV felszerelésben szépen egyesével bevinné a mentesítő autóba, elvennék az összes ruháját, instant elégetve, lefürdetnék jó alaposan fertőtlenítős vízben, a haját és szőrzetét megtrimmelnék, egy orvos megvizsgálná, gyorstesztekkel ellenőrizné, hogy közösségbe mehet-e, adnának rá tiszta rucit, és kapna egy karszalagot, hogy azon a napon fürdetve volt. Akinek nincs ilyen karszalagja, vagy már lejárt az 1 hét, az fürdik és kész...

Higgyétek el, jó sokan pánik szerűen eltűnnének, jobban félnek a víztől, mint a tűztől :-)

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 16:50:25

@chrisred: akkor a mindenki egyenlő élve alapján őket is kriminalizáljuk... vagy kénytelenek lennénk kimondani, hogy a rendi alapú jogok talaján állunk...

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 16:55:33

@alöksz róz: ne ismételj, torkosborzika (ez olyan, mint a te "tüntikéid", köszönöm az ötletet!), fejtsd ki, mert ez így csak egy lózung... én pontosan kifejtettem... csak nem képtelen vagy erre? mert a demagógia visszbüfizése az megy, azt már láttam, írd le, hogy miért ez az egyetlen és helyes megoldás a hajléktalanok által okozott problémák kezelésére!... egy árpádházi sarjnak ez nem okozhat gondot, ez még egy gettóban sem túl nagy kihívás...

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 17:00:15

@alöksz róz: az egészséges környezethez való jogodat miként is sérti egy hajléktalan? a testi és lelki egészséghez való jogod mi módon sérült? netán már a látványuk is elborzaszt? (ja, a túlsúlyos emberek is borzasztóak, főleg a nők cica nadrágban!)
pihenéshez való jogod? elfoglalják a padokat?

egész biztosan nem torkozni jársz ide?...

BiG74 Bodri 2018.10.30. 17:01:16

@Magánvéleményem:
Uh, durva egy melót találtál ki!

mgdé 2018.10.30. 17:03:04

@Sir Bates dö Hól:
(Egymás között már szégyenkezés nélkül kimondják. Sőt, erre büszkék.
Pedig ugyanők 16-20 éve állítólag "polgárok" voltak. Ja, hogy már akkor sem ...)

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 17:04:41

@alöksz róz: másrészt a btk nevesíti a bűncselekményeket XXIII. FEJEZET
A KÖRNYEZET ÉS A TERMÉSZET ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK

rámutatnál, hogy pontosan melyik vonatkozik a hajléktalanokra?...

mgdé 2018.10.30. 17:05:40

@Sir Bates dö Hól:
Biztos kivágták a liget fáit.

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 17:07:54

@Magánvéleményem: az alkoholistákat is össze lehetne így fogdosni, a rohadt nikotinfüggőkről nem is beszélve... aki kmk-s, azt meg azonnal recskre vagy egy bányába... jól beszélsz!...

felső határ nincs 2018.10.30. 17:13:20

@BiG74 Bodri: hajlektalan, lippsi, migri ezek szabadon rughatok

mgdé 2018.10.30. 17:13:50

@felső határ nincs:
"A Kúria szerint a garázdaság vétségét László nem követte el, csak a rendzavarást, de ez a szabálysértés már elévült, ezért az eljárást megszüntették."

Nem mentették fel. Elévülés miatt megszüntették az eljárást.
Én a helyedben kirúgnám ezt a mihaszna Kúriát! Még egy felmentést sem képesek tisztességesen megcsinálni.

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 17:15:50

@alöksz róz: nem, én egyedül vagyok, bármennyire is szeretnél hatökörnek feltüntetni, én azt írtam, hogy ostoba bullshitjeid és a habonyi propaganda visszaböfögése zavar, az enyémmel nem egyező vélemények elgondolkoztatnak, próbálom megérteni azok indukcióját, az azokat kiváltó okokat, élethelyzeteket, s azokhoz plurálisan és toleránsan viszonyulni...

(ha nem érted, kérd meg ahmedet, a spániel, hogy magyarázza el, ez nem szégyen az árpád-házra, melynek sarja vagy, ez csak azt mutatja, hogy még neked is van mit tanulni... hisz a ripost mindennapi olvasása még nem elégséges egy eszmecserében való részvételre... )

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 17:17:26

@Én de genere Mi: oké, de nem az alt right és az illiberalizmus számolt le a pc-vel? most a taplóság menő, nem?...

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 17:18:27

@Én de genere Mi: az lopásnak minősül, így amiatt sem kell külön törvényt hozni:-)...

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 17:19:35

@felső határ nincs: apádnak is anyádat, veled várandósan, ezért elnéző veled mindenki...

felső határ nincs 2018.10.30. 17:21:30

@Én de genere Mi: Lenyeg hogy rendzavaras a migrik, lippsik fejbe rugasa. Ez tetszik, kezd mar normalis igazsagszolgaltatas lenni.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 17:29:01

@alöksz róz: "dicsérted pl. az egészségügy meg az oktatás kapcsán"

Egy faszt. Az, hogy a geci gazdád tönkretette az egészségügyet, az nem a gyurcsány dicsérete.

A szocik ideje alatt enyhén javult az oktatás. Ez ténykérdés. Az, hogy nem baszta szét az oktatást a gyurcsány, mint a geci gazdád, attól leszek én dékás?

"dicsérted azt is, hogy milyen fasza demokratikus párt a dk"

Neked elmentek otthonról. :))

putris72 2018.10.30. 17:38:02

Kedves ballibkéim! Talán nem ,mindenről meseszerűen kellene információtoknak lenni! Persze a kocsiból minden másnak tűnik! Elárulom a hajléktalanok az utcán is meglopják egymást is az utcán is verekednek! Így ez a baromság,hogy azért nem mennek be a hajléktalan szállókra mert meg lopják őket,ez így hazugság! Egyszerűen csak nem akarnak alkalmazkodni!Ti viszont annyira embertelenek vagytok,hogy jó magasról leszarjátok őket!Mivel ezek az emberek saját akaratukból már kénytelenek a szituációból kilépni,segítséggel jó szóval sem lehet rávenni őket!Vagy erőszakkal visszavezetjük,hogy emberi körülmények közé kényszerítjük őket!Vagy a ballib logika,hogy fagyjanak meg az utcán,és akkor mennek a jelöletlen sírokba a többiek mellé!

BiG74 Bodri 2018.10.30. 17:47:39

@Sir Bates dö Hól:
Ez érdekes, én is egyre több esetben veszem észre, hogy a pc után kiabálók most hirtelen polkorrekt megnyilvánulásokat kérnek orbánka és sleppje felé. Hogy van ez?

sutyerák 2018.10.30. 17:50:48

melyik bíróság fogadná be a vádamat:uszítás,gyűlöletkeltés,felforgatás bűne?

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 17:52:17

@Én de genere Mi: hagydmá', ennek mindegy, hogy idd ki a bulit vagy vidd ki a bilit, a lényeg, hogy nem ítélték el... de ez tisztán látszik, hogy a jogállamiság lebontásával sincs gondja, amennyiben nem ő kerül a célkeresztbe... az, hogy egy nem-jogállamban ez mindig benne van, az nem jut el a tudatáig...

taga20 2018.10.30. 18:31:03

@Sir Bates dö Hól: ide ne jöjjenek, most szedtem össze a zavart, és zavar!:)))

teéjesenmindegy 2018.10.30. 18:42:46

@chrisred: "Mi fizetjük a kormányt, meg arra is mi adunk pénzt, hogy az állami feladatok ellátásához megfelelő szakmai hátteret biztosítson. Ennélfogva elég érdekes lenne elvárni, hogy a problémákat is mi oldjuk meg helyettük. Ha a munkád során hibát hibára halmozol, a főnököd azt szokta mondani, nem baj, pihenj egy kicsit, majd megcsinálom helyetted?"

Ó te, fasz... Bazmeg, próbáld ki. Szerintem megmondja, hogy mégis mit akar, mi az elképzelése. Vagy neked olyan főnök jutott, aki csak ott ordít, hogy ez szar, meg az is szar, de nem mondja meg, hogy mit vár el? Ja, és mi az opciója? Felvesz mást, hátha az ügyesebb lesz abban amiről neki sincs ötlete?

Baszd meg, a fajtádnak semmi sem tetszik.
Se az, ha a hajlékony ott van az utcán. Se az, ha ott a szálló, és megkérik hogy menjen. Se az, ha a szállón van rendőr, hogy ne öljék halomra egymást. Se az, ha elzavarják. Se az, ha kényszerből beviszik.
Gyakorlatilag nincs olyan, hogy ne vonyítsál.
Miután körbelőttük az összes lehetséges megoldást, és egyik sem tetszik, akkor esetleg odabaszhatnátok egy olyat ami tetszik nektek, nem gondolod? Nyilván nem.

Lássuk be, a kurva hajléktalanokkal baszottul nem foglalkozol te sem. Pont ugyanannyira leszarod őket, mint mindenki más. Pont tudod, hogy az összes magának intézte, alkoholista, és soha az életben nem fog változni. De ha éppen fel lehet használni Orbánozásra, akkor marhára elkezd érdekelni a sorsuk, és elkezdesz sírni miattuk.

teéjesenmindegy 2018.10.30. 18:43:27

@chrisred: "Mi fizetjük a kormányt, meg arra is mi adunk pénzt, hogy az állami feladatok ellátásához megfelelő szakmai hátteret biztosítson. Ennélfogva elég érdekes lenne elvárni, hogy a problémákat is mi oldjuk meg helyettük. Ha a munkád során hibát hibára halmozol, a főnököd azt szokta mondani, nem baj, pihenj egy kicsit, majd megcsinálom helyetted?"

Ó te, fasz... Bazmeg, próbáld ki. Szerintem megmondja, hogy mégis mit akar, mi az elképzelése. Vagy neked olyan főnök jutott, aki csak ott ordít, hogy ez szar, meg az is szar, de nem mondja meg, hogy mit vár el? Ja, és mi az opciója? Felvesz mást, hátha az ügyesebb lesz abban amiről neki sincs ötlete?

Baszd meg, a fajtádnak semmi sem tetszik.
Se az, ha a hajlékony ott van az utcán. Se az, ha ott a szálló, és megkérik hogy menjen. Se az, ha a szállón van rendőr, hogy ne öljék halomra egymást. Se az, ha elzavarják. Se az, ha kényszerből beviszik.
Gyakorlatilag nincs olyan, hogy ne vonyítsál.
Miután körbelőttük az összes lehetséges megoldást, és egyik sem tetszik, akkor esetleg odabaszhatnátok egy olyat ami tetszik nektek, nem gondolod? Nyilván nem.

Lássuk be, a kurva hajléktalanokkal baszottul nem foglalkozol te sem. Pont ugyanannyira leszarod őket, mint mindenki más. Pont tudod, hogy az összes magának intézte, alkoholista, és soha az életben nem fog változni. De ha éppen fel lehet használni Orbánozásra, akkor marhára elkezd érdekelni a sorsuk, és elkezdesz sírni miattuk.

midnightcoder2 2018.10.30. 19:13:51

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Igen. És mit akarsz ezzel mondani?"
Azt, hogy valójában nem a hajléktalanok problémájáról van itt szó általában, hanem arról a pár száz deviánsról akik úgy döntöttek hogy nekik joguk van az aluljáróban, villamoson, buszon lakni.

"Nosza. De egy hülye fasiszta törvénnyel nem lehet a hajléktalanságot megszüntetni. "
Mondjuk nem tudom miért lenne ez fasiszta. Ennyi erővel Kádárék KMK-ja is fasiszta volt.

"Terelsz? Emútnyócévezel?"
Ha a komcsik akkor szartak a hajléktalanokra amikor kormányon voltak, akkor talán ellenzékben sem kellene nekik a megmentőik szerepében tetszelegni. Annál is inkább, mert a kukázás és az utcán megfagyás jogát nehezen nevezném megmentésnek.

Ha azért kampányolnának az elvtársak hogy Ok, ne lakjanak az aluljárókban, de biztosítson az állam minimális lakhatást nekik is, akkor ezzel akár egyet is lehetne érteni. De a cél megint nem az, hogy a csóróknak jó legyen, csak hogy bizonyítsuk hogy a Patás mekkora csúnya gonosz náci, amúgy pedig az érintettek ugyanúgy le vannak szarva mint eddig is.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 19:37:18

@midnightcoder2: "valójában nem a hajléktalanok problémájáról van itt szó"

Persze, hogy nem. A fideSS megtalálta a legvédtelenebb, legelesettebb társaságot, akit ellenségnek kiálthat ki, és gyűlöletet szíthat ellene. Gyáva férgek vagytok.

"pár száz deviánsról akik úgy döntöttek hogy nekik joguk van az aluljáróban, villamoson, buszon lakni."

Hidd e, ez nem az ő "döntésük". Lecsúsztak, megbetegedtek, testileg is lelkileg is, minden bajuk van ezeknek a szerencsétleneknek. Mindegyik egyedi sors. Persze, gyűlölködj csak ellenük, védekezni nem tudnak. Még egy kommentet se tudnak ide beírni.

"miért lenne ez fasiszta."

Egy elesett kisebbség ellen uszít.

"Kádárék KMK-ja is fasiszta volt."

Tehát a fideSSnek azután, hogy az egész korrupt kádári urambátyám rendszert újrateremtette, a fasiszta törvényeit is át kell venniük? Fura.

"a komcsik akkor szartak a hajléktalanokra amikor kormányon voltak"

Emútnyócévezel. Ezt majd egy komcsival beszéld meg.

"biztosítson az állam minimális lakhatást nekik"

A hajléktalanság egy komplex problémakör, nem oldható meg egy hülye fasiszta törvénnyel, se azzal, hogy adsz egy lakást nekik. Nincsenek abban az állapotban, hogy fizessék a szociális bérleti díjat, a közműveket, rendben tartsák, stb. Az összes problémájukat mind kezelni kell.

"a cél megint nem az, hogy a csóróknak jó legyen"

A cél az, hogy az elesetteket ne hagyjuk elesni. Az egész társadalom célja, hogy minden tagja hasznos munkát végezzen, vagy ha nem abban az állapotban van, akkor megfelelő ellátást kapjon.

"a Patás mekkora csúnya gonosz náci"

Evvan. Te választottad, ne nézz rám.

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 19:51:07

@teéjesenmindegy: megnyugodtál, pöcsöm öccse? én kíváncsian várom a te javaslatod a probléma megoldására? vagy azt már az előbbiekben ismertetted?

chrisred 2018.10.30. 19:53:42

@alöksz róz: Ez nem speciális alapjogra vonatkozó állami kötelezettség.

chrisred 2018.10.30. 20:00:49

@teéjesenmindegy: Ha kimosnád a szádat, és közben gondolkodnál egy kicsit, rájöhetnél, hogy butaságot beszélsz. A főnök nem az elképzeléseit osztja meg, hanem feladatot oszt ki, és ha az elvégzett feladatot nem találja megfelelőnek, akkor meg azt mondja el, hogy mit kell kijavítani. De nem végzi el a munkát a beosztott helyett.

chrisred 2018.10.30. 20:09:35

@teéjesenmindegy: Egyébként tényleg zavarnak azok a hajléktalanok, aki úgy viselkednek az utcán, mint te itt. De a nagykorúság elérésének egyik jele, ha az ambber felismeri, hogy az ellenszenves embereknek ugyanannyi joga van, mint a szimpatikusoknak. Lehet, hogy egyszer majd te is kilépsz a gyerekkorból, és ilyen és hasonló felismerések révén felnőtté válsz.

6.Lenin 2018.10.30. 20:19:31

@chrisred:

"ellenszenves embereknek ugyanannyi joga van, mint a szimpatikusoknak. "

Igen, de egyiknek se lehet több, főleg a másik kárára.
Sőt csak addig, míg nem mond le róla önként. Utána minden csak erőszakos lehet.

Ha egy hajléktalant be szeretnél kényszeríteni egy bármilyen lakásba, munkahelyre, emberi körülmények közé, az erőszak, nem lehet akarata ellenére, mások kárára.

A hajléktalanokat kormányt megdöntő szándékkal politikai célra felhasználni sokkal aljasabb, mint erőszakkal emberi körülmények közé kényszeríteni.
Szerintem.

Nagy Anita Sv 2018.10.30. 20:21:44

@putris72: olyn jo kibaszott eltereles ez a fobb gondokrol...

BiG74 Bodri 2018.10.30. 20:25:25

@6.Lenin:
Nocsak, hajléktalanokkal döntünk kurmányt? Ez új! Hogy szoktátok mondani, akkor most már bukik a patás?
Amúgy nem gondoltam, hogy liberális gondolatokat fogok olvasni kendtől!

BiG74 Bodri 2018.10.30. 20:27:28

@Nagy Anita Sv:
Ne tessék káromkodni! Érzékeny a lelke, még megtalál sértődni!

alöksz róz 2018.10.30. 20:34:56

@Sir Bates dö Hól: az alapjog meg a btk nem ugyanaz, de jól kezded pedzeni :D

6.Lenin 2018.10.30. 20:36:14

@BiG74 Bodri:

Nem döntenének, csak szeretnének, és ehhez bármikor , bárkit felhasználnának.
Szerintem a soros Macron, ha már a bukást hoztad szóba.
Miért is nem lehetnék liberális? Na, nem libsi.
Van, amiben liberális, másban baloldali, néhány dologban konzervatív, a hülye régi meghatározások szerint.
Én inkább szabad, és gondolkodó ember szeretnék mindig is maradni, akinek fontosak a saját, de mások érdekei is, és utálom a hazug, álszent embereket. Igen, a Fideszben is.

putris72 2018.10.30. 20:36:42

@Nagy Anita Sv: És mi lenne az,hogy ha nem foglalkozunk velük előbb utóbb úgy is meghalnak?? Le kellene ereszkedni arról a bizonyos magas lóról,és saját szemmel tapasztalni ezt a problémát!Valamint észre kéne venni,hogy ezek az emberek olyan helyen bújnak el sokszor amiről még a segítők sem tudnak! Így szépen megfagynak! De a probléma amit okoznak az sem csekély,és elnézendő! Ki akar olyan közlekedési eszközön utazni amin egy hajléktalan is rajta van aki évek óta nem tisztálkodott,és a ruháját is úgy kukázta össze! Ki akar olyan buszmegállóban állni,ahol a székeken hajléktalanok fetrengenek,és szar,hányás,és húgyszag van! Ki akar olyan környezetben élni ahol a hajléktalan mellette a kukából szed ki egy szendvicset,és miután bele evett oda hányja az egészet mellé? Mi az amit nem ért a többség nem ezt akarja!!

chrisred 2018.10.30. 20:39:21

@6.Lenin: "Ha egy hajléktalant be szeretnél kényszeríteni egy bármilyen lakásba, munkahelyre, emberi körülmények közé, az erőszak, nem lehet akarata ellenére, mások kárára."

Ezzel egyetértek, de ugyanez igaz a hajléktalanszállóra is.

alöksz róz 2018.10.30. 20:39:46

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: :D gyurcsány alatt nem is javult az oktatás. és az egészségügy helyzete is rosszabb lett.

Orbán veje 2018.10.30. 20:41:16

@6.Lenin: Hát az nagyon tetszett haver. Hogy te, meg a szabad, gondolkodó ember? Nagy kár, hogy már a lábujjad sem látszik ki a tolvaj orbán seggéből.

alöksz róz 2018.10.30. 20:44:02

@Sir Bates dö Hól: hasít a net a gettóban, mi?
pörög a topika és még személyeskedni is lehet.
jaj de faszául érzi magát a sir bates, megnyitva a jogtár, gugli, wikipedia, nagy tudós lesz rögtön
:D

Orbán veje 2018.10.30. 20:45:37

@putris72: Jól mondod haver! A hajléktalanok ellen kell küzdeni és nem a hajléktalanság ellen. Ez utóbbi ugyanis sokkal bonyolultabb, több munkát, szaktudást, és pénzt igényel, Így viszont kevesebbet lophatnának orbánék, ami viszont nagy kár lenne. Mármint szerinted.
Szóval, a fidesz azt csinálja amit a nácik csináltak a fogyatékosokkal. Haver, te tulajdonképpen fidesznáci vagy.

6.Lenin 2018.10.30. 20:47:31

@chrisred:

Természetesen, de, ha önkéntes alapon nem megy, a többség érdekeit kell figyelembe vennie a kormánynak.
Egy kormány se támogathatna törvényeket semmibe vevő deviáns egyéneket, csoportokat.
Rossz példa lenne.
A KRESZ-t is erőszakkal tartatják be, és sok minden mást is.
Nem az autód nagysága, ára határozza meg, hogy miként szeretnél részt venni a forgalomban.

chrisred 2018.10.30. 21:01:16

@6.Lenin: A kormánynak a jogszabályokat kell figyelembe vennie, betartania és betartatnia, a többséggel, meg a kisebbséggel is. Nem veheti el senkinek önkényesen a jogait, csak mert a többség ezt jó ötletnek tartja.

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 21:02:32

@alöksz róz: nem is állítottam ezt, ha ez jött le neked a kommentekből, akkor komoly gondjaid vannak a legalapvetőbb gondolkodási folyamatok elvégzésével -bár ezt nem tartom valószínűnek, inkább arra tippelek, hogy mellé dumálsz, de ez most nem érdekes, csupán hozod a formád-, ellenben az alapjogok védelme a speciális joganyagban történik, például a büntető jogszabályok közt, így ismételten kérlek, hogy a kérdésre válaszolj: rámutatnál, hogy pontosan melyik büntetőjogi tényállás vonatkozik a hajléktalanokra a btk XXIII. FEJEZET
A KÖRNYEZET ÉS A TERMÉSZET ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK közül? ellenkező esetben azt kellene gondolnunk, hogy a jogalkotó egy olyan élethelyzetet kriminalizál, melyet valamely oknál fogva nem tud, akar vagy mer beilleszteni a hatályos btk-ba, s mivel ennek nincs jogtechnikai akadálya, akkor szimpla politikai akaratnak minősül...

szerintem te torkozni jársz ide, árpádfi...

igen, itt mindenhol hasít a net, bár moon talán gyorsabb...

6.Lenin 2018.10.30. 21:12:52

@chrisred:

A kormány hozassa a jogszabályokat. nincsenek kőbevésett törvények. Elvileg igen, de arra is baszik rá néhány (?) deviáns.
Szerintem mindig azok jogait kell figyelembe venni, akik a törvényeket be is tartják. Egy kisebbség se lehet törvények feletti, mert akkor mások is igényt tarthatnának külön jogokra.
szerintem ezzel a törvénnyel sincs sok baj, ha nem próbálná egy hangos kisebbség a saját politikai céljaira aljas módon felhasználni. Senki, és semmi nem tiltja, hogy akár a pártok, civil szervezetek, civilek a maguk módján próbáljanak segíteni ezeken a szerencsétlen (?) embereken.

Nem lehetnek több jogai egy alkoholistának, drogosnak, bűnöző hajlamú embereknek.
Bárki segíthet(ne) nekik, na nem visszaélni a törvényekkel, hanem beilleszkedni a törvénytisztelő emberek közé.

Mekkora segítség az ATV-n ordibálni, papírokat aláírni, aztán hagyni, hogy a padokon megfagyjanak?

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 21:16:47

@6.Lenin: "Én inkább szabad, és gondolkodó ember szeretnék mindig is maradni" ezt nevezik vágyvezérelt gondolkodásnak (wishfull thinking, bár szerintem te inkább németül beszélsz), mely kognitív disszonanciáddal karöltve valóságként kezelsz olyasmit, melyet a rendelkezésre álló tények (az eddigi kommentjeid) nem támasztanak alá: nevezetesen azt, hogy a szabadság, mint olyan nem csupán a fizikai létben testesül meg, az teljes nem lehet anélkül, hogy az elméd megszabaduljon a habonyi és bármely propaganda káros hatásaitól, mert ez az akadálya annak, hogy önállóan és kritikusan kezdj el gondolkodni (bár ennek hiánya téged annyira nem zavar, hisz a másik poszt alatt már hitet tettél amellett, hogy gondolkodni csupán a libsik szoktak, s te nem vagy libsik)...

chrisred 2018.10.30. 21:26:59

@6.Lenin: Remélem, ezt a gondolatmenetet a korrupt politikusokra is alkalmazod.

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 21:30:29

@putris72: "Ki akar olyan közlekedési eszközön utazni amin egy hajléktalan is rajta van aki évek óta nem tisztálkodott,és a ruháját is úgy kukázta össze! Ki akar olyan buszmegállóban állni,ahol a székeken hajléktalanok fetrengenek,és szar,hányás,és húgyszag van! Ki akar olyan környezetben élni ahol a hajléktalan mellette a kukából szed ki egy szendvicset,és miután bele evett oda hányja az egészet mellé? Mi az amit nem ért a többség nem ezt akarja!!"

én biztosan nem... de nem arról kellene inkább vitát folytatni, hogy mi az oka annak, hogy moon, egy példátlan gazdasági fellendülés időszakában vannak olyan emberek, akik nem tudnak minden nap fürdeni, akiknek a kukából kell élelmiszert szerezni? hiszen látható, hogy egy csomó ember, például tiborcz, mészáros, garancsi, a ner-lovagok csupán a saját erejükből hihetetlen vagyont tudtak szerezni a semmiből az eltelt nyolc év alatt, az alatt a nyolc év alatt, mely alatt orbán mo miniszterelnöke... vajon miért van ez?... mit tudnak ezek az emberek, hogy -bár csupán mo területén és csupán a közpénzekből fizetett beruházásoknál- a világon ilyen egyedülálló módon vagyonosodnak?...

Orbán veje 2018.10.30. 21:32:59

@6.Lenin: Jól mondod haver. Igazi fizetett fideszes hülyegyerek vagy. Belőled sokkal több kéne.

Mert akkor nem 2,5 milliárdot baszhatnánk el rekreációs ló wellnes központra, hanem 5-öt, mészáros nem évi 100 milliárdot lopnia, hanem 200-at, továbbá évi 30 milliárd helyett elkúrhatnánk 60-at is propagandára, meg propagandistákra.

A hajléktalanság problémája meg le van szarva, mert a hajléktalanokat majd bekasznizzák a rendőrök oszt viszlát. Jó van az úgy. Mondják a hozzád hasonló birkamenetelő, az emberségből teljesen kivetkőző orbán barmok.

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 21:37:31

@alöksz róz: "jaj de faszául érzi magát a sir bates, megnyitva a jogtár, gugli, wikipedia, nagy tudós lesz rögtön
:D"

igen, kognitív képességek terén jól állok, biztos a környezet és a ruhatár-büfé szak teszi;-)...

by the way, még nem kaptam választ a kérdésemre...

6.Lenin 2018.10.30. 21:39:53

@chrisred:

Természetesen, bár a korrupció megítélése nem 1értelmű.
Mindenki korrumpálható valamilyen szinten, csak a sajátját mindig másként ítéli meg, mint másokét.
Az is természetes (?), hogy a saját kicsi, nagy "eltévelyedésedet" jogosnak ítéled.
Ha nem én, akkor más, akkor meg miért is ne én, és kész a felmentés.

"minden szentnek maga felé hajlik a keze" nem véletlenül került a köztudatba.
Minden beosztott szerint, a főnökök hülyék, addig míg nem te leszel a főnök. Stb.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 21:55:12

@6.Troll: "Mindenki korrumpálható valamilyen szinten"

Megint magadból indulsz ki. A fideszesek és fasszopóik, azok valóban. Az ilyen patkányok korrumpálhatóak, már ha nem eleve korrupt tolvajok.

6.Lenin 2018.10.30. 22:04:08

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Figyelj cicus, már a kezdetektől tudom, hogy mekkora seggfej vagy, mi a faszért erőlködsz, hogy ezt még bizonyítani szeretnéd?
Nem kell, már régen nem kell.

Tudsz róla, hogy a Nagy Filantrópod köztörvényes bűnöző? jogerősen.
Akiket pénzel azok kik?

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.30. 22:06:36

@6.Troll: "ha nem próbálná egy hangos kisebbség a saját politikai céljaira aljas módon felhasználni."

Nohiszen. Egyszer végre igazat mondtál. Tegnap még kétharmados többség volt szerinted a fideSS.

"Senki, és semmi nem tiltja, hogy akár a pártok, civil szervezetek, civilek a maguk módján próbáljanak segíteni ezeken a szerencsétlen (?) embereken."

Most megint hazudsz. A patkány fideSS bármikor megtilthatja. Iványi Gábornak sem engedték, hogy enni vigyen a menekülteknek. A pogány fideSSesek bármilyen embertelenségre képesek.

444.hu/2018/08/21/kalvariat-jartunk-video-arrol-hogy-ivanyi-gabor-etelt-visz-roszkere-de-csak-falakba-utkozik

6.Lenin 2018.10.30. 22:12:43

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

B+, te egy szívós cicus vagy, csak erőlködsz.

Kevered a hajléktalanokat a migránsokkal, a filantrópokat a köztörvényes bűnözőkkel.
Nem kéne már valamilyen rendet rakni a fejedben?

6.Lenin 2018.10.30. 22:19:45

Na, lassan vége a zenének is

www.youtube.com/watch?v=QJbOOm3p9s0

Jó8!
Mindenkinek.

alöksz róz 2018.10.30. 22:28:11

@Sir Bates dö Hól: nem is vagy rá kíváncsi, öncélúan guglizgatni meg személyeskedni akarsz :D
csak mindig megszopatunk ezért frusztrált vagy.

nem tudom, lehet én is az lennék, ha az arab-néger gettóban a szobámban kuksolva meg kéne próbálnom látszani valakinek a fórumon. és ennyire nem menne, mint neked.

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 22:51:38

@alöksz róz: sz'al, árpád-házi sarjként, nem tudsz válaszolni egy egyszerű kérdésre?... miért akarnálak gugliztatni? gondolom, te séróból vágod az ilyeneket... hisz olyan magabiztosan állítod, hogy az alaptörvény dekralálta jogaid sérülnek a hajléktalanok miatt, ami arra utal, nem csak ismered a hatályos magyar jogszabályokat, de azt értelmezni is tudod, tudod, hogy mik a bűncselekmény elkövetési alanyává válás kritériumai, mik a védendő helyzetek, stb.... emiatt kértelek, ugyan mutass már rá, hogy mely hatályos tényállásokat sértenek a hajléktalanok már létezésükkel is...

de bizonyost, hogy neked van igazad, én vagyok a frusztrált és személyeskedő az eszmecsere (már amennyire nevezhető eszmecserének egy kérdés felvetése) során... jól megszopattál ma is, mint orbán a "boldog karácsonyt" frappáns és lényegre törő válaszával...

alöksz róz 2018.10.30. 23:14:36

@Sir Bates dö Hól: engem nem gugliztatsz, fejből játszok.
na most magadra hagylak, írogassál még pár fórumra, hátha hasznosíthatod a gyorsguglizó skilledet. vagy az se baj, ha nem, személyeskedni még akkor is lehet, meg is van az összes esti örömöd.
:D
mindig betalálok neked, te meg csak random faszságokat írogatsz.
ez azért van, mert én okos vagyok, te meg buta.

alöksz róz 2018.10.30. 23:24:21

@Sir Bates dö Hól: rám akaszkodsz buta lipsikullancs

Doktor Toekfey 2018.10.30. 23:26:12

@chrisred:

Terelsz, mellébeszélsz! :-)

alöksz róz 2018.10.30. 23:30:23

@Sir Bates dö Hól: nem a tényállásról van szó, papa. mondtam már.

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 23:42:54

@alöksz róz: freuddal soha nem kerültél közelebbi kapcsolatba, igaz? de a pszichológiával sem... remélem, nem te vagy a legokosabb, még élő árpádházi... a kommentjeim neked random faszságok, vannak akik értik... remélem nem jogász vagy, mert akkor iszonyatosan leromlott a színvonal...

Sir Bates dö Hól 2018.10.30. 23:47:50

@alöksz róz: általában a legnagyobb pofájú debilre... mit is értesz lipsi alatt? tudnád e kifejezésnek a pontos definícióját adni a ner-magyar előtt használt magyar nyelven? én eljöttem még annak kialakulása előtt, így azt nem beszélem...

Bkkzol 2018.10.31. 00:05:57

Elég vicces amikor olyan ügyvédek, bírók tiltakoznak a "hajléktalan törvény" ellen akik szinte soha nem járnak aluljárókban, játszótereken.
Érthetetlen számomra, hogy felnőtt emberek miért védik, támogatják, hogy koszos, szaros maradjon az aluljáró.... játszóterek, parkok?
Mindig lesz pár száz olyan "ember" akik nem fog be menni a szállásra , mert nem lehet ott cigizni, inni.... esetleg még meg is kell fürödni.... nem viheti a kutyáját.... ezek terrorizálhatják a többséget?

alöksz róz 2018.10.31. 00:24:16

@Sir Bates dö Hól: "mit is értesz lipsi alatt?" - ez már nagyon régi játék, papám, ezt már nem fogja játszani veled senki.

alöksz róz 2018.10.31. 00:27:19

@Sir Bates dö Hól: "freuddal soha nem kerültél közelebbi kapcsolatba, igaz?" - persze hogy nem. meghalt jóval azelőtt, hogy megszülettem.
jó nagy felfedezést tettél...

Sir Bates dö Hól 2018.10.31. 00:46:14

@alöksz róz: ezek szerint olyan kifejezést használsz, melynek nem tudod a definícióját megadni... és te hozzám képest okos vagy, milyen ostoba és tudatlan lehetek én, akit minden egyes alkalommal a porig alázol, a földbe döngölsz kristálytiszta és következetes arisztotelészi logikáddal?...

pontosítok, mert te nem hiszel a kontextusban (még jó, hogy senki sem mondta, ugorj a kútba): freud munkásságával, gondolataival... (bár érdekes módon frenetikus humorod mellett, mely sas vagy maksa munkásságával vetekszik, még egy konkrét kérdésre, érvre vagy felvetésre sem adtál érdemben feleletet, reakciót, de ezt tudjuk be annak, hogy te a ma moi intellektuális elitet képviseled, s mint ilyen, nem várható el tőled, hogy tudásod a pórokkal megoszd, hisz úgyis csak gyöngyöt szórnál a disznók elé... te, kinek családja már az 1100-as években is szerepelt a magyar okiratokban, mint azt nagylelkűen megosztottad e blog irigykedő olvasóival, nem is várhatjuk el ezt tőled, hisz színmagyar mivoltod feljogosít arra, hogy minden egyes megszólalásod axiómaként fogadjuk el... jól gondolom, most az egyszer?)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.10.31. 04:54:21

@alöksz róz: Kis hülyegyerek! Milyen alapjogodat sérti? Mesélj! Idézd! Csak az eszed játszod és amikor belekérdeznek, akkor zavarodottan mellébeszélsz.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.10.31. 04:59:01

@Womb Raider: " múltkor azt tetszettek itten kidobolni, hogy a bíróságok Orbán kézivezérlése által meghatározottak... erre kiderül, hogy össszevissza lázadoznak"

Neked is annyi eszed van mint egy marék lepkének. Attól mert kézivezérelt, miért ne lázadozhatnának ellene. A magyar nyelv és a fogalmazás, de főképp a logika nem erősséged. Mondjuk ez is volt a felvételi követelmény a fidesz bérkommentelő állásba.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.10.31. 05:02:33

@alöksz róz: Milyen alkotmányos jogaid sérülnek egy aluljáróban? Mesélj faszfej!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.10.31. 05:04:31

@alöksz róz: "mióta alkotmányos jog összeszarni a játszóteret?" Mellébeszélsz. A te alkotmányos jogaidról beszéltél.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.10.31. 05:07:45

@chrisred: Már a padlóra küldted a hülye @Womb Raider: -t, még rugdosod ott is? :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.10.31. 05:09:46

@Sir Bates dö Hól: Most komolyan gondoltad, hogy ez a degenerált @alöksz róz: képes lesz értelmezni egy beidézett törvényt?

chrisred 2018.10.31. 05:25:06

@6.Lenin: Az életben minden relativizálható, még a bűnöző hajlamú emberek viselkedése is, emlékezz csak a ballibek "megélhetési bűnözés" címkéjére. Én azokról a bűnöző hajlamú emberekről beszélek, akik a mi képviseletünkben közhatalommal rendelkeznek, közpénzek felett rendelkeznek. Rájuk miért nem igaz a zéró tolerancia elve?

DFK 2018.10.31. 06:29:50

@Sir Bates dö Hól: libsikém, a tbc az megvan, meghogy a hajlékonyak terjesztik.

DFK 2018.10.31. 06:40:00

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: a szocik alatt javult az oktatás? A buktatási tilalommal?

midnightcoder2 2018.10.31. 06:47:33

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Persze, hogy nem. A fideSS megtalálta a legvédtelenebb, legelesettebb társaságot, akit ellenségnek kiálthat ki, és gyűlöletet szíthat ellene. Gyáva férgek vagytok."

Pesten az emberek 99.9%-ának tele a töke a hajléktalanokkal. És nem azokkal akik az erdő mélyén laknak, hanem azokkal akik a villamoson utaznak fél éve mosdás nélkül - az olyan hülyeségeről mint menetjegy már ne is beszéljünk. Tudod, amikor az ember menne dolgozni, és a zsúfolt villamos egyik felén egy tűt sem lehet leejteni, a másik fele meg üres mert ott ül maga alatt a hajlékony benne a saját szarában, az annyira nem vidám dolog, és ezzel már jóval Orbánék előtt is tele volt a bucija mindenkinek. Csak Orbánék voltak az elsők, akiknek ez feltűnt.

"Hidd e, ez nem az ő "döntésük". Lecsúsztak, megbetegedtek, testileg is lelkileg is, minden bajuk van ezeknek a szerencsétleneknek."
Van. De erre nem az a megoldás, hogy ok, akkor szarjanak nyugodtan maguk alá a metróban vagy a villamoson.

"Mindegyik egyedi sors."
Ja. A pedofil sorozatgyilkos sorsa is egyedi sors, és ha jól megnézed az sem csak az ő döntése - ott vannak az öröklött génjei, hajlama, stb. De ezt elmondhatná a legtöbb bűnöző is. Mégsem az a megoldás, hogy hagyjuk őket szabadon tevékenykedni.

"Egy elesett kisebbség ellen uszít."
Akkor a pedofil sorozatgyilkosok elleni fellépés is fasizmus. Elvégre ők is kisebbség.

"Nincsenek abban az állapotban, hogy fizessék a szociális bérleti díjat, a közműveket, rendben tartsák, stb. Az összes problémájukat mind kezelni kell."
Rendőr bácsi szépen kezeli őket. Ahogy anno Kádár idején is tette.

"A cél az, hogy az elesetteket ne hagyjuk elesni. Az egész társadalom célja, hogy minden tagja hasznos munkát végezzen, vagy ha nem abban az állapotban van, akkor megfelelő ellátást kapjon."
Annál jobban elesni hogy valaki az utcán lakik és kukából reggelizik nemigen lehet. És az utcán maga alá csináló kategóriás hajlékony bizony már soha a büdös életben nem fog neked hasznos munkát végezni. Vagy ott marad az utcán és előbb-utóbb megfagy, vagy bemegy a szállóra és bár szarul érzi ott magát, de nem vagy meg.

A szállás lehetőségek színvonalán lehetne, sőt kellene is javítani. De az utcán élést bizony tilatani kell.

DFK 2018.10.31. 06:54:14

@Bkkzol: mert politikailag és nagyrészt etnikailag is jól körülírható csapatról van szó. És hát könnyű a bírói fuggetlenség mögé elbújni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.10.31. 07:03:19

@midnightcoder2: Nekem is tele a tököm a sok hülye narancstálibbal, mégsem hozatok törvény ellenük.

putris72 2018.10.31. 07:15:20

@Sir Bates dö Hól: Holt lövésed nincs a dolgokhoz! Az nem valaki más jobb élete miatt van,hogy nekik össze kell hugyozni mindent! Régen dolgoztam egy bizonyos étteremben,és zárás utáni maradékot(eladatlan étel)becsomagoltuk,és oda adtuk a hajléktalanoknak,és sokat beszéltünk velük! A múltjuk különböző,a jelenük,meg a jövőjük ugyan az volt!Egyik sem akart változtatni,mert nem már nem akarnak alkalmazkodni!Ha rosszul lesznek a mentő elviszi őket!Télen is minek menjen be,ha a segítők úgy keresik meg őket!Azóta is hajléktalanok pedig ennek már több mit 10 éve van!Az egyiknek nincs meg a z egyik lába,a másiknak csak a lábujjai hiányoznak,de semmit nem változtattak az életükön! Ha ételt már nem is,de azokat a ruháim cipői,amiket nem használok azokat ki szoktam mosni,és el viszem egy gyűjtőpontra!Ajánlom neked is,meg a többi álszent balib emberkének! talán még beszélhettél is velük,és szagolgathatnád őket!

benko 2018.10.31. 07:29:15

Ez kell a birka embereknek

Doktor Toekfey 2018.10.31. 08:12:08

@Sir Bates dö Hól:

A hajléktalanság tipikusan olyan jelenség, mint a cigánybűnözés: azért van, mert lehet és ha és amíg lehet, akkor és addig lesz is.

Azok a „típusok”, akik a hajléktalanok táborát meghatározóan alkotják, az én gyerekkoromban, az ezerkilencszázhetvenes-nyolcvanas években is léteztek. A két alaptípus: a kisemmizett, elvált s igen gyakran alkoholizálásba menekült férfi és a mentális zavarokkal, nemritkán effektív elmebetegséggel és/vagy alkoholproblémákkal küzdő leggyakrabban szintén férfi. Csakhogy a Kádár-rendszerben, mivel a hatalom a hajléktalanságot nem tolerálta és a szociális háló sem volt ilyen lukacsos, ezek a szerencsétlenek máshol, és nem az utcán, „kötöttek” ki. Egy részüket „felvette” az egészségügyi rendszer; aki arra szorult, az elmegyógy- vagy elmeszociális intézetekbe került, mások, általában segédmunkásként, egy-egy gyárban vagy téeszben „eldolgozgatva”, egy munkásszálláson, valami rokonnál, vagy olcsó albérletben meghúzódva, ha más nem, egy fűthető nyárikonyha mindenki számára akadt, éltek, több ilyen emberre is emlékszem gyerekkoromból, aki pld. tanyás lett: szállásért, esetleg élelemért és némi fizetségért, mások, gyakran rokonok vagy ismerősök, tanyáját őrizte.

Ahogy a szocializmus leköszönt, ezek a mindig is létező „típusok” az utcára kerültek. Hogy a „rendszerváltás rendszere” ezt elnézte, eltűrte, nyomban nem lépett fel ellene és módszeresen nem keresett és nem kínált fel ezeknek az embereknek „alternatív” életmegoldásokat --- a leghajmeresztőbb a történetben, hogy ezt a szolidaritás- és szocialitásdeficitet, ezt az érdektelenséget --- mert ez, akárhonnan és akárhogyan is nézzük és magyarázzuk, ez, bizony, az --- ideológiai fedődumákkal próbálták igazolni ---, azzal halálos bűnt követett el, ami egy rendszernél kb. egyet jelent azzal, hogy az alkalmatlanságát bizonyítja. S mivel a problémát hagyták elhatalmasodni, az túlnőtt eredeti önmagán, s mára már családokat is sújt és --- ahogy az ilyenkor lenni szokott --- a szervezett bűnözés is rátelepült.

Mondom, a hajléktalanság azért van, mert lehet és amíg lehet, addig lesz is s egyre kiterjedtebben és egyre förtelmesebb és iszonyatosabb --- és társadalmilag egyre veszélyesebb --- formákban fog megjelenni. Már az is nagy eredmény, hogy a kormány felismerte a lépés szükségességét.

freemanowe 2018.10.31. 08:31:58

...már csak arra vagyok kíváncsi, hogy ez megint mennyibe fog nekünk - adófizetőknek kerülni. Mert abban biztosak lehetünk, hogy előbb utóbb valaki(k) a Helsinki Bizottsághoz fognak emiatt fordulni, abban is biztosak lehetünk, hogy az EU bíróság e törvény ellen fog dönteni ... szóval már csak az a kérdés, hogy ez megint mennyibe lesz?

chrisred 2018.10.31. 08:35:59

@Doktor Toekfey: A francokat. Ez a jelenség ősidők óta létezik és létezni fog, mindig is lesznek deklasszálódott, a társadalomba beilleszkedni képtelen, vagy arra nem is hajlandó személyek. A társadalomszabászok időről időre az önkényuralom valamelyik fajtájával próbálták megszüntetni, egy római császár például kivégeztette az összeset a városban, abban reménykedve, hogy ezzel örökre véget vetett a szegénységnek Rómában, amíg világ a világ. Aztán a legnagyobb meglepetésére ez a réteg hamarosan újratermelődött.

alöksz róz 2018.10.31. 08:58:55

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: megint reklámozod a butaságod? olvasni is kéne, nem csak írni, papa. a mások alkotmányos jogának korlátozását említette. erre érkezett a kérdés, hogy a játszóterek összeszarása mióta alkotmányos jog.
látod? én okos vagyok, te meg buta :D

6.Lenin 2018.10.31. 09:17:48

@chrisred:

Ez a szavazók dolga lenne, hogy gyakorolják a zéró toleranciát.

Aztán mit tudsz tenni, ha van 2-300 ezer híve, és beszavazzák a parlamentbe?
Korlátoznád a demokratikus jogaikat?
Ki, kit tart bűnöző hajlamúnak az is csupán a személy hovatartozásának kérdése. Természetesen mindig a másik oldalt képviselők azok.

Bukott gazemberek gazembereznek a demokrácia nevében.
Ilyen naiv lennél?

Pedig ezt is te írtad:

"Ez a jelenség ősidők óta létezik és létezni fog, mindig is lesznek deklasszálódott, a társadalomba beilleszkedni képtelen, vagy arra nem is hajlandó személyek"

Akkor?

chrisred 2018.10.31. 09:26:21

@6.Lenin: Nem. A szavazók a jelenlegi körülmények között csak azt dönthetik el, hogy két vagy több bűnöző hajlamú politikus közül ki kerüljön olyan helyzetbe, hogy megszedje magát. Van, akit már az a tudat is kielégít, ha az van a tűz közelében, akihez ő érzelmileg közelebb áll, van, akit nem.

chrisred 2018.10.31. 09:30:25

@6.Lenin: Mi az, hogy "akkor"? Társadalmi jelenség, akár tetszik, akár nem. Aki azt hiszi, vagy azt a látszatot akarja kelteni, hogy parancsszóval, erőszakkal fel tudja számolni, vagy magát akarja becsapni, vagy másokat. Politikusok esetében mindig a második lehetőséget feltételezem.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.31. 09:30:57

@alöksz róz: "okos vagyok"

Már aggódtam miattad okoska, hogy elment az önbizalmad. Akkor minden rendben. :))

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.31. 09:35:33

@freemanowe: "az a kérdés, hogy ez megint mennyibe lesz?"

Nekünk adófizetőknek sokba, aki meg kitalálta ezt a fasságot, annak meg semmibe, csak röhög a markába. A sok fideszbirka meg tapsol minden patkánysághoz.

6.Lenin 2018.10.31. 09:39:30

@chrisred:

Látom nem érted.
Visszaszavaznak egy hozzád közel álló gazembert a parlamentbe. Mit teszel ellene?
Létezik zéró tolerancia?

Olvass utána, hogy hány ember kerül a hajléktalan szintre sok millió dolláros nyeremény után. Miért? Nem lenne meg az anyagi fedezete egy emberibb életre?

Nem azt mondom, hogy nem kell agyalni a megoldáson, kell, de valószínűleg soha nem lesz rá megnyugtató válasz. Idő múlatásra fasza ezzel foglalkozni.

Amíg 2 drb ember lesz a földön mindig a másik lesz a felelős a szar dolgokért, te meg a jókért. Ilyen kód van beírva.

Sir Bates dö Hól 2018.10.31. 09:43:33

@Doktor Toekfey: szépen leírtad a helyzetet, nem is szállnék ezzel vitába (bár a "cigánybűnözés" demagóg duma, biztos ez megy a kre-n, annak valós okait minden bizonnyal ugyanilyen jól látod, de most ebbe nem mennék bele), azzal viszont igen, hogy jelenleg nem csupán az archetipusok szerepelnek, sokszínűbb lett a csoport, egy dolog viszont biztos, s ezt leírtam már jóval e poszt előtt is: nincs szükség semmilyen külön jogszabályra, amennyiben az a cél, hogy fellépjenek ellenük, ahhoz minden jogszabály adott, a külön jogszabály az csupán a nyers politikai erődemonstrációt szolgálja, ráadásul még a gránitszilárdságú alaptörvényükkel is ütközik, látszatintézkedés volta mellett pedig lakmuszpapírként és pilot projectként kell rátekinteni: mit tolerál a társadalom, hol a határ; ugyanez volt 2010-től kezdve: először a rendvédelmi nyugdíjasokkal, majd a rokkantakkal, az egyetemistákkal, és szép sorban mindenkivel kibasztak, az inteenetadóból megtanulták, mindig csak kevesekkel szarozzanak... de eddig legalább nem mentek el odáig, hogy kriminalizálnak élethelyzeteket, csoporthoz tartozást, sz'al ez nem csupán a hajléktalanokról szól, de ezt te is látod, tudod, független attól, hogy mit válaszolsz, ha valamely belső vagy külső késztetés válaszra sarkall...

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.31. 09:47:57

@midnightcoder2: "Pesten az emberek 99.9%-ának tele a töke a hajléktalanokkal."

És az a 0,1% az szereti szagolni? Te normális vagy?

"De erre nem az a megoldás, hogy ok, akkor szarjanak nyugodtan maguk alá a metróban vagy a villamoson."

Persze, hogy nem. De nem is az, hogy rendeletileg betiltod a hajléktalanságot.

""Mindegyik egyedi sors."
Ja. A pedofil sorozatgyilkos sorsa is egyedi sors"

Pont nem. A sorozatgyilkosok elég jól tipizálhatók. Azért kapják el őket olyan hamar.

"ott vannak az öröklött génjei"

Jól van Mengele, te se hülyülsz már meg. :))

A hajléktalanság NEM genetikusan örökíthető.

A kirekesztő társadalom, mint most ez a magyar gyűlölködő és rettegő diktatúra, újratermeli a szegénységet, de nem genetikus alapon, hanem a szegények oktatásból való kirekesztésével.

"Egy elesett kisebbség ellen uszít."
Akkor a pedofil sorozatgyilkosok elleni fellépés is fasizmus. Elvégre ők is kisebbség.

A pedofilok, mint elesett kisebbség? Pedofilsimogató vagy? Vagy pedofil magad is?

"Rendőr bácsi szépen kezeli őket. Ahogy anno Kádár idején is tette."

Akkor se tudta betiltani, most se tudja, hiába él bennetek Kádár szelleme.

"Annál jobban elesni hogy valaki az utcán lakik és kukából reggelizik nemigen lehet."

Igen. Ezért ne hagyjuk őket magukra.

"És az utcán maga alá csináló kategóriás hajlékony bizony már soha a büdös életben nem fog neked hasznos munkát végezni."

Ha kirekeszted, börtönbe zárod, öreg fasiszta, akkor valóban nem.

chrisred 2018.10.31. 09:51:52

@6.Lenin: A zéró tolerancia az, amit a populisták manapság liberalizmusnak neveznek: átláthatóság, társadalmi kontroll, szubszidiaritás.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.31. 09:51:58

@DFK: "a szocik alatt javult az oktatás?"

Igen, enyhe javulás volt tapasztalható. Kérdezd meg bármelyik oktatáskutatót.

Az, hogy miért javult, azt nem tudom. Felteszem, azért mert a kormány nem basztatta a rendszert, a buzgó semmittevéssel voltak elfoglalva.

"A buktatási tilalommal?"

Azt nem tudom, az segített vagy rontott. Ezt is kérdezd meg, ha már arra jársz.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.31. 09:53:26

@Bkkzol: "Érthetetlen számomra, hogy felnőtt emberek miért védik, támogatják, hogy koszos, szaros maradjon az aluljáró."

Van ilyen "felnőtt ember"? Kire gondolsz?

chrisred 2018.10.31. 09:56:38

@6.Lenin: "Olvass utána, hogy hány ember kerül a hajléktalan szintre sok millió dolláros nyeremény után. Miért? Nem lenne meg az anyagi fedezete egy emberibb életre?"

Nem tudom, mire fel írod ezt, pont azt fejtettem ki, hogy van, akin egyszerűen nem lehet segíteni.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.31. 09:59:11

@6.Lenin: "Kevered a hajléktalanokat a migránsokkal"

Azt a fideSSfasszopók keverik. A lényeg, hogy gyűlölködhessenek.

Egy fideSSfasszopótól kérdik:
- Hova mész?
- Menstruációra.
- Tán demonstrációra, te gyökér.
- Mindegy, csak folyjon a vér

"a filantrópokat a köztörvényes bűnözőkkel."

Te mit szívsz? Én nem mondtam soha a geci gazdádra, hogy filantróp lenne. :))

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.31. 10:14:23

@chrisred: "átláthatóság, társadalmi kontroll, szubszidiaritás."

Használj olyan szavakat, amiket a 6.Troll is megért. Átláthatóság helyett mondd, hogy tudjuk, hogy lop a gazdád, társadalmi kontroll helyett meg azt, hogy nem verheted a gyerekedet.

6.Lenin 2018.10.31. 10:48:43

@chrisred:

Írtam már, hogy ezek üres kamu szövegek. Hirdetsz zéró toleranciát, és kik gazembereznek legjobban a parlamentben? A bukott gazemberek.
A választók visszaválasztják őket, és a másik pártot mocskolják.
Itt is, mindig a másik a gazember, gyűlöletkeltő.

6.Lenin 2018.10.31. 10:49:50

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

A te filantróp gazdád , Soros úr, köztörvényes bűnöző, jogerősen elítélve.

chrisred 2018.10.31. 11:10:05

@6.Lenin: Látom, most már végképp sikerül elrugaszkodni attól, amit írok, és csak a saját szalmabábjaiddal foglalkozni.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.31. 11:10:26

@6.Lenin: Trollkodsz, vagy csak simán hülye vagy. Kevered a filantróp Soros Györgyöt az adócsaló Andy Vajnával. :))

6.Lenin 2018.10.31. 11:21:09

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Hogy kerül a képbe Vajna? Politikus?
Egy köztörvényes filantróp? Soros politizál. Vagyis inkább próbálkozik a fizetett ügynökein keresztül.
Vicces vagy cicus.

6.Lenin 2018.10.31. 11:23:51

@chrisred:

Milyen szalmabábjaim? Te próbálkozol itt marhaságokkal, hol ezzel, hol azzal, ha valami nem jön össze. Miért nem tisztázol előtte magadban mindent?

chrisred 2018.10.31. 11:25:26

@6.Lenin: Miért, szerinted egy kormánybiztos micsoda?

chrisred 2018.10.31. 11:26:12

@6.Lenin: Mi az, ami nem jön össze?

6.Lenin 2018.10.31. 11:32:24

@chrisred:

Esetleg felelős egy adott területért, de nem meghatározója az adott kormány politikájának.

Mi nem jön össze? Állandóan váltasz, ha valamelyik állításod tévesnek bizonyult. Te írod őket, nem én. Én csak rákérdezek, te meg váltasz.

chrisred 2018.10.31. 11:55:20

@6.Lenin: Csak az politikus, aki meghatározó a kormány politikájában? Vagyis egy miniszter nem is számít politikusnak?

Miféle téves állításról beszélsz?

6.Lenin 2018.10.31. 12:51:26

@chrisred:

Kormánybiztosról volt szó, nem miniszterről.
Nem fogom elölről kezdeni a már többször is lefutott dolgokat. Memo gondjaid vannak?

chrisred 2018.10.31. 13:27:14

@6.Lenin: A kormánybiztos miniszteri szintű beosztásnak számít. A miniszter egy adott területért felelős, ahogy az előbb írtad.

Semmi konkrétumot nem írtál a téves állításokról, fél napja azt játszod, hogy kitalálsz valamilyen érvet a semmiből, aztán rögtön megcáfolod, hogy ez hülyeség.

chrisred 2018.10.31. 13:28:44

@6.Lenin: "Írtam már, hogy ezek üres kamu szövegek. Hirdetsz zéró toleranciát, és kik gazembereznek legjobban a parlamentben? A bukott gazemberek.
A választók visszaválasztják őket, és a másik pártot mocskolják.
Itt is, mindig a másik a gazember, gyűlöletkeltő."

Ennek például mi köze ahhoz, amit én írtam?

6.Lenin 2018.10.31. 13:41:39

@chrisred:

Hogy ezekről beszélsz úgy, hogy csak az egyik oldalra tolod rá, bűnként, felmentve a másikat.
Ez nem úgy működik, hogy ordítok a zéró toleranciáért az egyik esetben, a másikban meg lapítasz.

pl. Mo-on nyugodtan élnek a zsidók, de náci, fasiszta Orbán. Nyugaton vegzálják a zsidókat, sőt gyilkolják is őket, de azért is Orbán a felelős. Ez csak egy példa volt, napi aktualitással.

A gazember Gyurcsányt visszaválasztják, az meg a demokrácia diadala. (igen, nem korlátozhatod mások jogait, akkor? )

A Fideszben mindenki korrupt gazember (vannak), de Soros egy filantróp, 2 évre jogerősen elítélve. Mikor tiltakoztál ezek ellen? Kiket is szoktál itt védeni? És kiket támadsz bizonyíték nélkül? Hányszor futottuk már le ezeket a köröket?

chrisred 2018.10.31. 14:19:28

@6.Lenin: "Hogy ezekről beszélsz úgy, hogy csak az egyik oldalra tolod rá, bűnként, felmentve a másikat."

Szokás szerint semmi alapja sincs annak, amit írsz. Pont fordítva, te állítottad, hogy a választók meg tudják oldani a problémát, erre jeleztem, hogy a választóknak csak arra van lehetőségük, hogy kiválasszák, melyik gazember kerüljön a hatalomba.

6.Lenin 2018.10.31. 14:30:17

@chrisred:

Na, itt látszik meg pontosan, hogy nem érted a problémát.

Én azt írtam, hogy a választóknak kéne dönteni, hogy nem választják meg a köztudottan gazember politikust, mert, ha igen (ahogy te is írod) akkor eleve hülyeség a zéró toleranciáról bármit is papolni.
Nem lehet egyszerre jogról, demokráciáról, mesékről, meg kiváltságokról, hablatyolni.
Vagy ez, vagy az. Ha én vagyok hatalmon minden fasza, ha más, akkor minden szar.

chrisred 2018.10.31. 15:03:12

@6.Lenin: Olyan lehetőség nincs, hogy nem választanak senkit, tehát eleve irreális a feltételezésed. Megjegyzem, nekem nagyon tetszik az a verzió a lengyeleknél, hogy egy jelölt indulása esetén van egy olyan opció, hogy a jelölt ellen is lehet szavazni.

6.Lenin 2018.10.31. 15:10:02

@chrisred:

Hány párt esett ki az elmúlt 30 évben? Miért is?
Csaknem nem szavaztak rájuk a szavazók?
Ne bassz!
Miért ne lenne lehetőségük? 20-30-40 eleve soha nem szavaz, és? Megölték őket?

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.31. 15:28:52

@6.Troll: "Hány párt esett ki az elmúlt 30 évben?"

Én csak az MDF-et, és a kisgazdákat számolom. Az MSZP és DK kieshetne, látod.

"Miért is?"

Mert a geci gazdád kinyírta a konkurenciát.

chrisred 2018.10.31. 16:00:49

@6.Lenin: "20-30-40 eleve soha nem szavaz, és? Megölték őket?"

Talán nem akarnak gazembereket hatalomba juttatni. Igen, ez a másik lehetőség.

alöksz róz 2018.10.31. 23:54:48

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Mert a geci gazdád kinyírta a konkurenciát." - nem adott nekik állami megrendeléseket? milyen kár.

alöksz róz 2018.10.31. 23:57:46

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Az MSZP és DK kieshetne, látod." - hogy próbálja álcázni magát a buta dk-s nyugger :D
hátha így hitelesebb lesz, amikor ferit dicséri :D

Doktor Toekfey 2018.11.01. 09:27:09

@chrisred:

Jól értem, hogy szerinted a hajléktalan a "deklasszálódott, a társadalomba beilleszkedni képtelen, vagy arra nem is hajlandó személy" szinonimája?

Doktor Toekfey 2018.11.01. 09:30:13

@Sir Bates dö Hól:

Értem, hogy nem vitázni, hanem inszinuálni szeretnél, de azért egy kérdést engedj meg: mikor nem volt a hajléktalanság kriminális állapot?

chrisred 2018.11.01. 09:43:40

@Doktor Toekfey: Rosszul, hiszen magad is ezt írtad: "Azok a „típusok”, akik a hajléktalanok táborát meghatározóan alkotják". Mivel róluk kezdtél írni, és én erre reagáltam, nyilvánvalóan nem konkrétan a hajléktalanokról volt szó.

Doktor Toekfey 2018.11.01. 10:22:23

@chrisred:

Úgy látom neked a logika, nagyon finoman fogalmazva, nem az erős oldalad. :-)

Ha én azokról a típusokról írok, akik ma a hajléktalanok táborát meghatározóan alkotják (egészen pontosan arról, hogy anno ezek miért nem váltak hajléktalanná) és te erre reagálsz, akkor érved semmiképp nem lehet helytálló a hajléktalanság felszámolhatatlanságára. :-)

Sir Bates dö Hól 2018.11.01. 10:37:46

@Doktor Toekfey: jó a dumád, így nem a felvetésre koncentrálunk, de annyira nem fontos a veled való kommunikáció... eldöntheted: amennyiben eszmecserét szeretnél, akkor annak megfelelően szólíts meg, ha csupán kötözködni, akkor húzz egy számot és várd ki a sorod, míg kinyalhatod a seggem... sz'al, te döntesz, én korrekt voltam, eddig felülemelkedtem manipulatív manírjaidon, de azért annyira jól nem írsz, hogy ezt akceptálnom kellene...

(és nem a hajléktalanságot szankcionálták, kriminalizálták, hanem a létfenntartásukhoz szükséges mindennapi erőforrások előteremtését, a "renden" kívüliséget, de a házasságtörést is bűntették, a homoszexualitást is, sz'al már a kérdésfelvetést is visszautasítom, mint hivatkozási alapot)

chrisred 2018.11.01. 10:43:05

@Doktor Toekfey: Láthatóan nem vagy tisztában a szinonima kifejezés jelentésével.

Doktor Toekfey 2018.11.01. 10:55:22

@Sir Bates dö Hól:

Ezt is értem. :-) Elszoktál a gondolkodástól és nagyon felzaklat, hogy valaki gondolkodásra ösztönöz. :-)

Kérdezz meg egy hajléktalant, hogy ő hogyan ítéli meg a saját helyzetét! Ha még képes bármiről is állást foglalni, kriminálisnak fogja jellemezni azt. Akármilyen törvényeket is hozunk, hajléktalannak lenni egyet jelent a bűnöző, az áldozat, nemritkán egyszerre mindkét állapottal.

Doktor Toekfey 2018.11.01. 10:59:51

@chrisred:

Meglehet. :-) Ugye, ne kérdezzem meg, hogy szerinted pontosan mit is jelent?

chrisred 2018.11.01. 11:06:45

@Doktor Toekfey: Biztos vagyok abban, hogy magad is utána tudsz nézni.

Sir Bates dö Hól 2018.11.01. 11:09:01

@Doktor Toekfey: sz'al inkább sorszámot húztál, akkor várj a sorodra... a fehér falak, a barokk hiánya teszi ezt veletek? már a frusztrációt...

Doktor Toekfey 2018.11.01. 11:09:54

@chrisred:

Ahogy te is képes volnál, ha nem küzdenél kognitív funkciós zavarokkal.

Doktor Toekfey 2018.11.01. 11:28:20

@Sir Bates dö Hól:

Ha látnád magad (ha rendelkeznél az önreflexió képességével), szégyellnéd. :-)

chrisred 2018.11.01. 12:02:46

@Doktor Toekfey: Távdiagnózisok gyakorlása előtt javaslom az öndiagnózis felállítását.

Doktor Toekfey 2018.11.01. 12:47:29

@chrisred:

Ennyit a hajléktalanokról? :-)

Sir Bates dö Hól 2018.11.01. 13:06:36

@Doktor Toekfey: de ezek szerint nem rendelkezem, így nem is szégyellem, vagyis a kommentet csupán saját magad miatt írtad, mert frusztrált vagy... flörtölj valakivel vagy valamivel, élvezd az életet, élvezd, hogy még lélegzel... akármit is írt a jancsi vagy a marci, ne vedd túl komolyan...

Sir Bates dö Hól 2018.11.01. 13:44:43

@Doktor Toekfey: tudsz olvasni, nem? vagy normálisan vitázunk vagy kinyalhatod a seggem, te azonnal rohantál húzni egy sorszámot... legalább én vegyem komolyan azt, amit mondok, hát nem?...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.11.01. 14:00:32

@Sir Bates dö Hól: "vagy normálisan vitázunk vagy kinyalhatod a seggem"

Miért gondolod, hogy ez a véglény bármikor is az elsőt választaná? :))

alöksz róz 2018.11.01. 18:30:19

@Sir Bates dö Hól: meg kéne fogadnod a saját tanácsodat :D

Sir Bates dö Hól 2018.11.01. 18:33:49

@alöksz róz: mi van bogaram, te is előkerültél?... ne háborogj, neked már van sorszámod...

alöksz róz 2018.11.01. 19:23:49

@Sir Bates dö Hól: nem mindenkinek a fórum az élet, papám... vedd észre
csak neked, a gettóban a szobádban kuksolva, szomjazva a kis társas sikerélményt, ami nem adatik meg, nem baj ha szopatnak is, legalább addig is foglalkozik veled valaki :D

Sir Bates dö Hól 2018.11.02. 01:45:11

@alöksz róz: árpádvére, lefekvés előtt mindig beugrasz jó éjt kívánni? belém pistultál sanya?...

alöksz róz 2018.11.02. 11:47:00

@Sir Bates dö Hól: muhaha. hozzászólások, papám, ezek csak fórumos hozzászólások.
szerinted ki nem szar le a valóságban? :D
ez a baj, veletek, magányos szarokkal, akik a fórumon élitek az életeteket, látod?
azt hiszitek, érdekel bárkit is a személyetek...

egy névtelen fórumon a wannabe polihisztor, azt hiszi elegánsan kézben tart bármilyen témát az összefüggéstelen guglizással, random vagdalkozva személyeskedik, próbál valami érzelmet kicsikarni, mert abból szenved hiányt :D

antiinternáci 2018.11.03. 16:50:35

Hajrá elvtársak, fel kell lépni a Fidesz ellen ebben a témában is. Vissza jell adni a hajléktalanok nak a jogit, hogy megfagyjanak az utcán.
És akkor meg majd azért lehet ütni a Fideszt. Minél többen fagynak meg, annál jobb igaz, elvtársak?
süti beállítások módosítása