B1 blogcsalád



Amerika üzent Orbán Viktornak: be kell szüntetni a kétkulacsos politikát, sürgősen tessék leszállni az orosz lóról!

Szelestey Lajos összefoglalója

2018. október 25. - Szelestey

A Trump-kormányzat európai ügyekben illetékes fődiplomatájáról, Wess Mitchelről tudni lehetett, hogy mindent az orosz szemüvegen át néz, mert hatalmas veszélynek tartja Moszkvát, és mint most kiderült, Pekinget is. Ezért burkoltan, de roppant határozottan Közép-Európa, azon belül az Orbán-kormány tudtára adta: el a kezekkel a zavaros orosz és kínai ügyletektől, Pakstól, a Török Áramlattólwm.jpg

Vessenek véget a fokozódó energiafüggésnek, a verseny torzításának, a korrupciónak, a kereskedőházazásnak, mert arra hamar rámehet a sokat hangoztatott szuverenitás, ráadásul a túl szoros orosz és kínai kapcsolat megoszthatja a NATO-t is. Ha van a magyar vezetésnek egy csöppnyi esze, nagyon komolyan veszi a figyelmeztetést. Innentől kezdve ugyanis már

cseppet sem humoros a pávatánc, miután az a nemzeti érdekeket teszi kockára.

Napjainkban újraéledt a nagyhatalmi harc a világban, és ezt igen erősen érezni Közép- és Kelet-Európában. Erre figyelmeztetett Washingtonban az Atlanti Tanács konferenciáján a térségért felelős helyettes államtitkár. Wess Mitchell kiemelte: Oroszország ismét katonai tényezőnek számít a régióban. Messze túl a saját határain manipulatív célokból veti be energiát, korrumpál és hamis propagandát terjeszt, hogy belülről gyengítse meg a Nyugathoz tartozó nemzeteket és aláássa kapcsolatukat az Egyesült Államokkal. Emellett a történelemben először Kína is jelentős szereplővé lépett elő ezen a tájon. Politikájának fő eszköze a gazdasági hitel. Tavaly már 43 milliárd dollárt fektetett be a földrészen, 360 céget vett meg és a kikötői kapacitások csaknem egytizedét tartja kézben.

Az USA vetélytársai részben azért tudnak előretörni Közép- és Kelet-Európában, mert a Nyugat sokáig nem vette komolyan a versenyt. Nem figyelt fel arra, mennyire fontos a nemzetállam, a szuverenitás. A nemzetközi szervezetek pedig több esetben is már nem a biztonságot és a polgárok érdekeit szolgálják. Igencsak elmozdultak azok az alapok, amikre a 2. világháború utána rend épült. Ennélfogva sürgősen meg kell erősíteni a Nyugatot. A feladat Európa keleti határainál kezdődik, Ukrajnában és Grúziában, ahol létveszélyben van a függetlenség, mert egyfelől a függetlenségüket katonai fenyegetés éri, másfelől pedig külső erők megpróbálják bedönteni demokratikus intézményeiket. A kontinens középső részén már olyan szintet ért el a politikai és gazdasági behatolás, ami idővel megroppanthatja az érintett országok önállóságát és megoszthatja a NATO-t.

Amerikának abból kell kiindulnia, hogy bizonyos kormányok nem maradnak automatikusan az USA barátai, ám azt meg kell akadályozni, hogy a riválisok vegyék át az irányítást a régióban. Ehhez aktív diplomáciára van szükség, amibe beletartozik, hogy erőteljesen érvényesíteni kell az Egyesült Államok érdekeit. Ehhez olyan országokkal is együtt kell működni, amelyekkel egyébként nagyon élesek a nézetkülönbségek, ám a külső vetélytársak éppen ezeket az ellentéteket használhatják ki.  A befolyásért vívott küzdelem azt is igényli, hogy az eddiginél jobban oda kell figyelni a gazdasági szálakra. Ehhez a washingtoni kormányzat megkétszerezi az e célra szolgáló kölcsönkeretet, hogy a magáncégek vetélkedni tudjanak a kínaiakkal.

Ezzel párhuzamosan

az USA elvárja, hogy ne ellenfeleit pártolják olyanok, akiknek az amerikaiak segítenek.

Nyugat-Európa az energiaellátásban nem kerülhet még inkább függő helyzetbe attól az Oroszországtól, amellyel szemben Amerika nyújt védelmet neki. Az sem elfogadható a kontinens középső övezetében, hogy a szövetségesek olyan terveket támogassanak, mint a Török Áramlat gázvezeték, vagy költséges nukleáris üzletekbe vágjanak bele, noha az még inkább kiszolgáltatottabbá teszi őket megint csak azzal a Moszkvával szemben, amely miatt annak idején csatlakoztak a NATO-hoz. Több kormány is olyan korrupciós hálózatot, illetve állami cégeket működtet továbbá, amelyek jogtalan előnyöket nyújtanak az orosz és kínai partnereknek, ezzel pedig eltorzítják a versenyt. Amerikai azonban csak azoknak kíván segíteni, akik a barátai. Ezért felszólítja az érintett kormányokat, hogy nemzetbiztonsági okokból tegyék átláthatóbbá a külföldi befektetéseket.

Az Egyesült Államok senkitől sem vitatja el a nemzeti szuverenitást, az azonban képtelenség, hogy az olyan tekintélyelvű hatalmak, mint Oroszország és Kína őszintén gondolnák mások szuverenitásának tiszteletben tartását. Mindkettő tekintélyelvű geopolitikai hagyományokra támaszkodik, és azok szembemennek a nemzetek szabadságával. Közép-Európában senkinek se legyen illúziója, hogy ezek a hatalmak a barátaik volnának. A Trump-adminisztráció azt is fontosnak tekinti, hogy az államok  tiszteljék a szomszéd népek jogait, amibe beletartozik az Ukrajna elleni orosz agresszió, valamint Kínának az a politikája, hogy adósságba akarja hajtani a térség államait. Merthogy céljuk a függő viszony kialakítása.

Wess Mitchell egyértelművé tette, hogy az USA minden körülmények között ragaszkodik a NATO-alapokmány 5. cikkéhez, amely kölcsönös segítségnyújtást irányoz elő, ha bármely tagállamot külső támadás éri. Az előadás azzal zárult, hogy Washington erős, szabad, független és magabiztos szövetségeseket, illetve partnereket akar, amelyek képesek és hajlandóak a védelmi terhek megosztására. Mert csak ez esetben tudják szavatolni a szabadságot. És ha mindez teljesül, akkor a Nyugat megint felülkerekedik.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3314320985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

neko1967 2018.10.25. 10:03:51

Úgy látom,a troll központban lefagytak!

Nagykörúton túli magyar 2018.10.25. 10:17:02

@neko1967: Nem fagytatok le, csak lassan jelent meg a kommented. Most már látszik, nyugi.

rallus 2018.10.25. 10:18:37

Wess Mitchel hatalmas veszélynek tartja Moszkvát és már megint ugyanolyan korrekt tények alapján, mint az iraki atom és vegyifegyver gyárak...
Oroszország körbevette az USA-t rakétarendszerekkel, bársonyos forradalmakkal megdöntötte a vele szomszéd országok kormányait és orosz oligarchákkal rakta tele a kialakított rezsimeket! Éberség elvtársak, éberség!

neko1967 2018.10.25. 10:26:33

@Szél Bernadett börtönben van már?:
Mi van troll, ennyi tellet? Nagyon sovány!

neko1967 2018.10.25. 10:29:13

@rallus:
Hát, fidessnyik/bolsevik ez elég sovány!

Korrekt tényeket hiányolsz? A kínaiak nem vásároltal be a nagy Európai cégekbe? A Volvo elég nagy?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.10.25. 10:32:45

Amerika megosztott most, nem tud, csak üzengetni. Ezt a helyzetet ki kell használnunk.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.10.25. 10:38:32

@neko1967:

Az Alapítványnál még drogos állapotban vannak a kollégák a keddi csődöt mondott tünti miatt. 72 óra kell a kitisztulásra.

rallus 2018.10.25. 10:41:12

@neko1967: Ha annak idején a fingós kecskét lehetett vegyifegyver gyárnak és a teveszarból rakott tábortüzet az atombomba készítés megdönthetetlen bizonyítékának tekinteni, akkor a kínaiak Volvós üzlete napnál fényesebben bizonyítja az orosz agressziót....

neko1967 2018.10.25. 10:43:48

@maxval balcán bircaman:
Milyen fidess alapítvány? Nem volt elég Eu finanszírozott kisbusz?

neko1967 2018.10.25. 10:46:53

@rallus:
Értelem bajnoka! A diplomata két dologról beszél!
1. A kínaiak pénzzel
2. Az oroszok energia függéssel és kollaboráns politikusok - lásd csuti mussolini - lefizetésével szerrznek befolyást/

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.10.25. 10:50:36

@neko1967:

Soros gazda "független" és "civil" alapítványai. Te melyiknél bérkommentelsz?

neko1967 2018.10.25. 10:55:02

@maxval balcán bircaman:
Ne magadból indulj ki, birkahere!
Vannak még gondolkodó emberek ebben az országban, nem ilyen takonygerincüek, mint a hozzádhasonlók!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.10.25. 10:58:14

@neko1967:

Én nem állítom, hogy nálatok mindenki takonygerincű. Biztos van olyan is nálatok, aki meggyőződésből hülye.

Grand Prix 1800 2018.10.25. 11:03:04

"az USA elvárja, hogy ne ellenfeleit pártolják olyanok, akiknek az amerikaiak segítenek."

Nézzük hogyan "segítette" az USA Magyarországot?

1. Kollaborált az 1920-as trianoni rablóbékediktátum kikényszerítésében.
2. Kollaborált az 1947-es párizsi rablóbékediktátum kikényszerítésében.
3. Kollaborált az 1956-os magyar szabadságharc leverésében.

Sir Bates dö Hól 2018.10.25. 11:15:38

Ez jó poszt lesz a trolloknak.

neko1967 2018.10.25. 11:50:25

@maxval balcán bircaman:
"Én nem állítom, hogy nálatok mindenki takonygerincű. Biztos van olyan is nálatok, aki meggyőződésből hülye."

Szépen ábrázoltad saját magad és az elvtársaidat! Dicséretes önkritika!

Bryan élete 2018.10.25. 12:28:41

jujj,lszinte fáj, ahogy tépkedik a csúti pávatollait.
Egy szép farkfollat azért eltennék emlékbe.

rasztaszív 2018.10.25. 12:46:39

@Bryan élete: már csak egy van,a seggébe tűzve.csak még nem tűnt föl neki...ropja tovább

morpho 2018.10.25. 15:22:28

@Grand Prix 1800: Mind hülyeség, de az '56 tetszik a legjobban. Tudod volt egy Jaltai Konferencia... Ezt mindenki betartotta...
Aztán azon is érdemes elgondolkodni, hogy vajon összeomlott volna-e a Szovjetúnió az amerikai fegyverkezési verseny nélkül? Aztán érdemes megnézni, hogy kiket vettek fel első körben a NATO-ba és az sem utolsó szempont, hogy a kollaboráns USA mennyi '56-os magyar menekültet fogadott be. Ami egyébként fura, mert volt közte egy csomó biztonságos ország, ahol nem voltak veszélyben és valahogy mégsem hivatkoztak erre a jenkyk. Nem is értem.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.25. 16:42:03

@morpho: "vajon összeomlott volna-e a Szovjetúnió az amerikai fegyverkezési verseny nélkül?"

Az nagyban betett neki. Reagan, Teacher, Vojtila, Gorbó, Afganisztán, Soros, a németek kiengedése, a csatlós államok összeomlása, mind kellett hozzá.

A geci meg a Putyin visszaépítené, de kevesek hozzá. Csak a saját népüket tudják nyomorgatni.

Grand Prix 1800 2018.10.25. 16:44:15

@morpho: Azon a jaltai konferencián Amerika diktált, mivel a szovjet Amerika támogatása nélkül nem győzhetett volna.

rallus 2018.10.25. 17:05:30

@Grand Prix 1800: Az igazság elkötelezett erői ráígértek a Hitler-Sztálin paktumra, hogy az amúgy rendkívül demokratikus SZU hajlandó legyen néhány millió emberét feláldozni az igazi béke oltárán. Az, hogy bennünket ajándékul adtak, talán érthető, de a lengyelek....

6.Lenin 2018.10.25. 17:41:31

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Csak a saját népüket tudják nyomorgatni. "

Az amerikaiak, vagy bárki, a fegyverkezési versenyre szánt pénzt ki elől veszik el?
Vagy náluk jut mindenre a máshol végeztetett gyerekmunkából?

miért 2018.10.25. 22:34:44

@Grand Prix 1800: ezt akár Rákosi-elvtárs is írhatta volna! Egyébként pedig az orosz medve mindig a segítségünkre volt? Legfeljebb a csüngőhasúhoz hasonló hazaárulókhoz!

miért 2018.10.25. 22:35:40

@Grand Prix 1800: legalább is a KGB szerint!

tamask 2018.10.26. 08:49:38

Magyarországnak tilos az oroszokkal kereskedni, szerződéseket kötni, kommunikálni. Kizárólag a németek és franciák arathatnak az orosz piacon. Merkelék csontig vannak az oroszok valagában. Világos.

Sir Bates dö Hól 2018.10.26. 10:11:57

@tamask: más a kooperáció és más a kollaboráció... lehet putyinnal úgy haverkodni, mint teszi azt orbán, de nem NATO tagként, nem EU pénzesőben...

tamask 2018.10.26. 13:30:18

@Sir Bates dö Hól: nem tudom hol éltél eddig, biztos egy kő alatt, de ha nem tűnt volna fel neked, akkor korábban pont a franciák és németek szállítottak fegyverrendszereket az oroszoknak (meg más diktatórikus rendszereknek, törököknek, kínaiaknak, szaúdiaknak, katariaknak stb.).
Az oroszoktól induló gázvezetékekben a németek vannak erősen benne. A németek volt kancellárja Schröder is kapott egy zsíros pozíciót az orosz gázóriásban.

Magyarország bűne az, hogy nem a franciákkal építtetik Paks 2-t. Meg hogy a francia és német multik orrára lett koppintva, hogy a közműveket elprivatizálták maffiamódszerekkel.

Nem állítom, hogy Orbán egy szent, de pont a törököknek, oroszoknak nem ő nyal legjobban az EU-ban, hanem a németek. Magyarország kicsiben próbálja azt csinálni, akit a többi európai állam nagyban tol.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.26. 14:26:47

@tamask: "Magyarország kicsiben próbálja azt csinálni, akit a többi európai állam nagyban tol."

Te egy akkora segg vagy. :))

Németország gazdasága nagyobb, mint Oroszországé. Magyarország meg sehol sincs. A csúti geci nem teheti meg azt kicsiben se, amit Merkel Mutti megtehet bármikor. A geci gazdád legfeljebb leszophatja Putyint. Nagyban :))

nagybátyád 2018.10.28. 09:31:40

nagyon tetszik, ahogy a kommentelők fele sík idiótának tűnik. Mondjuk, a narancsos fele az igazi ápolásra szorüló rész, de vannak a jó oldalon is hülyék rendesen :D :D :D

nagybátyád 2018.10.28. 09:35:19

@tamask: Te még ebből az igencsak alantas színvonalból is kitűnsz :D Mintapéldája vagy az idióta szófosónak :D Nyugtass meg, hogy azért szavazati jogod nincs, ugye?

Sir Bates dö Hól 2018.10.28. 14:24:21

@tamask: egyrészt nem értek egyet a németek külpolitikájával, sem az überallesdeutschland attitüdjükkel, sem schröder árulásával, sem azzal, hogy nem hajlandóak felvállalni vezető szerepüket az eu-n belül; a franciák dominanciája ennek következménye, de valóban vérlázítóak sokszor; azonban ők egyenrangú felekként tárgyalnak mindenkivel, ha te nem látod orbán önös érdekét, ami mindenekfelettiséget élvez, mellyel moot, mint az egyetlen "birtokon belüli" cserealapot ajánlgatja bárkinek -tekintet nélkül a magyarok érdekeire-, akitől egy kis gyógyírt vár komplexusoktól súlytott lelkére, akkor esetleg én is feltehetem a kérdést: kő alatt élsz?...
süti beállítások módosítása