B1 blogcsalád



Orbán megüzente Kijevbe: nem tekinti érvényesnek a magyar-ukrán határt garantáló, Kárpátaljáról lemondó 1992-es alapszerződést

2018. október 23. - nickgrabowszki

Történelemhamisítás, újfasiszta induló és az ukrán-magyar alapszerződés felmondására, Kárpátalja visszafoglalására tett utalás a központi állami ünnepségen. orbterr.jpg

Nemzeti pátosztól dagadozva kezdődött, és kampánybeszédként végződött Orbán Viktor beszéde a Schmidt Mária Terror Háza nevű intézményénél összegyűlt, zömében nyugdíjasokból álló párezres közönség előtt.

A Fidesz elnöke már a jövő májusi európai parlamenti választásokra hangolta a közönségét, amikor is a globalista, spekuláns, bevándorláspárti, multikulturális olvasztótégelyt és egységes európai birodalmat akaró erők állnak szemben a (szerinte) öröktőlvaló nemzetek különállását védőkkel.

A voltaképpen apropót, a diktatúra elleni lázadást alig többel intézte el, mint hogy

a kommunista diktatúra alatt éltünk, ahogy tudtunk.

Azt már nem tette hozzá, úgy tudtak élni, hogy egészen azonosultak vele és beépültek a rendszerbe:

az apja párttitkár volt, ő maga meg az iskola élkommunistája: gimnáziumi KISZ-titkár.

A történelem teljes meghamisításának újraértelmezésének gondolatát a Fidesz elnöke előtt az LMP tulajdonosa, Schmidt Mária alapozta meg, aki  a bősz kommunistázása közepette azt bírta állítani, hogy

az 1989-es rendszerváltás antikommunista forradalom volt.

Ami legalábbis érdekes interpretációja egy tárgyalásos folyamatnak, amikor a legitimáció nélküli állampárt megegyezett a szabad választások kiírásáról a szintén legitimáció nélküli ellenzéki társaságokkal. Ahol ráadásul a frontvonalak sem voltak kifejezetten élesek: az antikommunista forradalom mostani hangoztatóinak oldalán tűnt fel később a kommunista tárgyalófél legerősebb alakja, Pozsgai Imre vagy Szűrös Mátyás. (Nem beszélve a választásokon rendre a Fideszt segítő Thürmer Gyula kommunista pártjáról, akinek a nemrég meghalt fia is a kormánypropaganda fizetési listáján volt.)

A központi ünnepségnek nemzetközileg a 2 legjelentősebb üzenete volt.

  • Az egyik: betétdarab alatt az Avanti Ragazzi di Budapest kezdetű olasz neofasiszta induló szólt, ami mostanság az SS Lazio focicsapata szintén szélsőjobboldali szurkolóinak kedvence. Üzenet az európai politika jobbszélének.
  • A másik: a magyar állam központi ünnepségén látta jónak Orbán súlyt adni egy kárpátaljai szónok (Orosz Ildikó, a beregszászi főiskola rektora) azon véleményének, hogy a helyi magyarok állítólagos megfélemlítésével, üldözésével, kollektív jogainak elvételével Ukrajna felmondta az 1992-es, még az Antall-kormány alatt, de a kormánypárti képviselők jelentős részének tiltakozása mellett, az ellenzék támogatásával elfogadott ukrán-magyar alapszerződést.

Mint az közismert, annak lényege az aktuális magyar-ukrán határ tiszteletbenntartásának, az egyértelműen ruszin-ukrán többségű Kárpátaljáról való magyar lemondás deklarálása volt. Most viszont a magyar központi-állami ünnepségen, a miniszterelnök beszédét megelőzően üzenték meg Kijevbnek, hogy az Orbán-rezsim - szerintük Ukrajna lépéseire adott válaszként -

már nem tekinti magára nézve kötelezőnek az alapszerződést, nem mondott le Kárpátaljáról.

Vagy legalábbis annak egy részéről, a jelentős magyar lakossággal rendelkező beregszászi járásról.

Ez egy elborult elmével tett ajánlat Orbántól Kijevnek: ha nem akarnak magyarokat Kárpát-Ukrajnában, ő szívesen átveszi őket, de csak azzal a területtel együtt, amin élnek.

Orbán nem saját maga mondta ki az üzenetet. Mással mondatta ki, hogy ha balul ütnének ki a dolgok, utólag letagadhassa, de ezzel nemigen sikerül senkit megtéveszteni. A központi állami ünnepségen nyilvánvalóan minden beszéd minden sorát ellenőrizte a Rogán-féle kabinetiroda: nem maradhatott volna volna egyetlen szónok beszédében sem ilyen diplomáciailag kényes, politikailag súlyos mondat, ha nem engedélyezik előzőleg.

Vagy ha - mint az még valószínűbb - nem éppen a politikai kabinet volt az, aki beleíratta.

A híresztelések makacsul tartják magukat évek óta, hogy Vlagyimir Putyin többször felajánlotta már Orbánnak, hogy csatolja el Kárpátalját.

Tkp. egy másik ország területét osztogatta, mint anno Hitler. Továbbá az indoklás is hasonló volt, mint a náci diktátoré Csehszlovákia feldarabolásakor, 1938-ban: az etnikai kisebbség védelme. Ugyanerre hivatkozva vonul be amúgy Horthy hadserege is a Délvidékre 1941-ben: a náciknak - ahogy most Putyinnak - érdekében állt egy apróbb konccal megosztani a felelősséget az általuk megtámadott ország feldarabolásáért. (De lásd még az 1939-ben Hitler és Sztálin között kötött paktumot Lengyelország felosztásáról.)

Orbán eddig ellenállt Putyin ajánlatának, amibe amúgy az ukrán állam se mehet bele, és ami ellen az Egyesült Államok akár katonailag is készen áll fellépni. Hogy most mi vitte rá a magyar autokratát erre a lépésre, egyelőre még találgatni se nagyon lehet. (Nyár elején már történt erre utalás, amikor a kormány félhivatalos lapjában Raffay Ernő az elcsatolt területek orosz segítséggel történő visszafoglalását szorgalmazta. Akik akkor ezt a közismert szélsőjobboldali történész magánvéleményének tekintették, most már beláthatják: a kormánypropagandában semmi nem történik véletlenül.)

Orbán október 23-ai beszéde feltűnően visszafogottra és laposra sikerült. A liberális, muszlim, iszlám vagy migráns, Macron, Merkel, orosz szavakat egyszer se ejtette ki, a bevándorláspártit és Sorost is csak egyszer. De nem beszélt a kereszténységről sem. Láthatóan nem akart újabb frontot nyitni, csak hozta a kötelezően várt nemzeti pátoszt, ami átfordult az EP-választás kampánybeszédébe.

Az állami ünnepség legfontosabb üzenete azonban nem Berlinnek, Washingtonnak vagy Brüsszelnek szólt. Mégcsak nem is saját híveinek vagy szavazóinak: azt minden valószínűség szerint Kijevbe címezték.

  • Ami talán csak újabb kísérlet egy fehérházi meghívó kizsarolására.
  • De az is lehet, hogy komolyan gondolja, mert bízik Putyin segítségében.

Hogy a konfliktus rendezését nem szolgálja a fenyegetés, az teljesen bizonyos. Ha 2 állam közötti rossz viszony erőszakba torkollik, abból Magyarország semmiképpen nem jöhet ki jól. De a legrosszabb egészen biztosan azoknak lesz, akik érdekeire hivatkozással történik: a kárpátaljai magyaroknak.

És ezek után Orbán képes volt azt állítani, hogy a magyar nem hazardírozik a szülőhazájával. Pedig dehogynem, éppen azt teszi.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3014318125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

látjátok feleim szümtükkel 2018.10.24. 18:51:10

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: "Orbánnak igaza van, a nemzetállamoknak meg kell védeniük magukat minden külföldi bomlasztó erőtől határon innen, határon túl. Különben a nemzethalál!"

Hüje mondat buta szájból!

Megszámoltad már azt, hogy a magyar nemzetben mennyi a fajtiszta magyar? No ugyé! Akkor mitől is nemzetállam az államunk? Meg mitől nemzetállam pl. az olasz, az osztrák, a cseh, meg a szlovák, francia, angol, a német, és a többi?
Mondjuk kezdhetnéd a fajtisztaság ellenőrzését magadon, oszt utána folytathatod az Orbánokon, Deutschokon, Wágnereken, Schmindteken, stb. Könnyen lehet, hogy már sokkal több a török gén a magyar állam lakosságában, mint a honfoglalóké. De az sem biztos, hogy tiszta volt, mert messziről jöttek, messziről jött ember azt mond amit akar.

wolves84lb 2018.10.24. 19:00:39

@John Brennan:
"Magyarország folyamatosan létezik 895 óta. Ezzel szemben mondjuk az USA mindössze 240 éves egykori gyarmat, Olaszország, Németország egy mindössze 150 éves, Csehország, Szlovákia, Szlovénia 25 éves fiatal állam."

De ostoba vagy, bazdmeg...egyrészt, Magyar Királyság 1000.01.01. óta létezik, előtte nem volt nyugati értelemben vett állam, csupán laza törzsszövetség. Másrészt, mint önálló ország/állam 1541 és 1920 között nem létezett, vagy 3 ill 4 részre volt szakítva, vagy egy birodalom része volt, vagy dualista államként létezett. Harmadrészt, ha a Magyar Királyság és a mai Magyarország közé egyenlőségjelet raktál, akkor a Német-Római Birodalom és a mai Németország közé miért nem? Vagy a Cseh/Morva Királyság és a mai Cseh Köztársaság közé miért nem? A németek és a csehek is nagyjából azon a területen vannak most is, mint 1000 éve, ahogy a franciák, angolok, németek, csehek is.

látjátok feleim szümtükkel 2018.10.24. 19:02:59

@felső határ nincs:

Ha jól éretem ez igazság?
"Az igazság ezzel szemben az, hogy Andrej Babis cseh miniszterelnök kérte, hogy ne legyen közös nyilatkozat, mert a V4-ek nem kompetensek világpolitikai kérdésekben", mármint az, hogy a V4-ek nem kompetensek világpolitikai kérdésekben? Hát ez jó hír. Kénytelen leszek ezután origót olvasni.:D

látjátok feleim szümtükkel 2018.10.24. 19:10:24

@Ellenzéki Tüntető:

Ha jól emlékszem akkor valami kőbánya üzemben volt párttikár, és a pártitkárság tényét sosem kifogásta senki. De olvass után, ha nem hiszed. Neked is barát a gugli.

Egyébként ha utána goldolna a tyúkeszed, elgondolkodnál rajta, miért Orbán Viktor mondta a híres beszédet Nagy Imre újratemetésén, és miért nem te? Persze neked nem mondták, hogy gyere fijam, oszt mondjad! Ja, és miért volt a kivénhedt Pozsgai Orbán tanácsadója?

Azt tudod, hogy ki volt a Pozsgai, vagy arról is hiteles forrás kell?

Stenonis 2018.10.24. 19:22:00

@MACISAJT1:
Tisztességes magyar ember nem volt még alapszervezeti mszmp titkár sem.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.24. 19:23:53

@látjátok feleim szümtükkel: "a nemzetállamoknak meg kell védeniük magukat minden külföldi bomlasztó erőtől határon innen, határon túl. Különben a nemzethalál"

Jól van fideSSfasszopó hazaárulókám. Az összes környező ország nyomja el, törölje el a magyar kisebbséget?

Trianon óta végre lehetőség lenne a Magyarság egyesítésére az egyesült Európában, de a geci gazdád és az egész maffiája ez ellen dolgozik.

wolves84lb 2018.10.24. 19:27:24

@Minden ballib bérretteg: ""Pozsony, Budapest. Ezek is német városok voltak. "
Te egy igazi komplett elmebeteg vagy."

Ugyan, batyufasz, ő csak tanult történelmet, veled ellentétben. Mizu, ma is mész leszopni 6.leninéket?

Stenonis 2018.10.24. 19:31:38

@Nzoltan:
Vicces vagy.
Erdélyben él kb. 4,5 millió román és 1,5 millió magyar.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.24. 19:34:03

@wolves84lb: A rettegő a batyu. Csak szégyelli már saját magát is.

Nem tanult ez semmit, teljesen tudatlan.

Fülig José 2018.10.24. 19:37:20

@wolves84lb: ne is törődj vele, ez a balfék értékesíti a zorigo reklámfelületét ill. népszerűsíti a portált... párszor jeleztük már hogy nem igazán mi vagyunk a célközönség de szegény sajnos gyenge magyarból, nem igazán érti... vagy nem fogja fel a zsugornarancs agyával, az is lehet

wolves84lb 2018.10.24. 19:40:37

@6.Lenin: most akkor téged fog batyufasz leszopni, vagy te kúrod birkát batyufasz és rollan ölében?

birka menet 2018.10.24. 19:44:33

@felső határ nincs: "Az igazság ezzel szemben az, hogy Andrej Babis cseh miniszterelnök kérte, hogy ne legyen közös nyilatkozat, mert a V4-ek nem kompetensek világpolitikai kérdésekben"
– írja az Origo."

origo???? A fidesz fake news media legosotbább és a legostobább aljanépnek szóló portálja?? A hírhamisítás tömeggyára???

Öcsém taknyos fideszes, ezzel a mutatvánnyal ma te lettél A NAP HÜLYÉJE!

birka menet 2018.10.24. 19:48:52

@felső határ nincs: " John McCain, aki Orbán Viktort neofasisztának minősítette."

És milyem igaza volt!

Azóta már megszámolatlan politikus mondta ki a felcsúti fideSS führerre ugyanezt. Csak a kezdet tartott sokáig, de orbán lejtmenete ma már exponenciás sebességgel robog. Látszott is a pofáján 23-án hogy micsoda fosás uralkodott végig az arcán míg felolvasta azt az elmebetegeknek való beszédét. Fosott a fideszes führer, hogy vele is megförténhet ami elödjével ceacescuval, hogy a tömeg nem tapsolni jött ki hanem lámpavasozni.

6.Lenin 2018.10.24. 19:49:39

@Fülig José: @wolves84lb:

Miattam vagytok a béka seggénél? Végre 1 jó hír.

De most ennek hatására kivételt teszek, elárulok 1 titkot.
Szerintem ti alapjáraton vagytok ekkora seggfejek. 8. éve nyomtok egy teljesen hatástalan (vagy inkább ellentétes hatást kiváltó) szöveget.
nézve a 23.-i vergődést, nem nagy jövőt jósolok egyik ellenzéki bagázsnak se.
Fiúk a játékotoknak vége.

wolves84lb 2018.10.24. 19:50:10

@felső határ nincs: aham, szóval hazudott a 444, az origo szerint? :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

YOU MADE MY DAY, DUDE :))))))))))))))))

6.Lenin 2018.10.24. 19:53:30

Mi a fene, ma a délutános műszak a ballibák (+ Jobbik resztli)
hülyébbje?

wolves84lb 2018.10.24. 19:56:05

@6.Lenin: na mi van, az esti szex említése miatt már nem is tudsz úgy csinálni, mintha gondolkodnál?

Leírod, hogy alapjáraton vagyok ekkora seggfej, aztán mégis az ellenzékről pofázol...most akkor döntsd már el, mit gondolsz rólam, troll vagyok-e, vagy sem. :)

És hidd el, a véleményed fontos számomra...:)

Fülig José 2018.10.24. 19:56:38

@6.Lenin: semmi baj öcsi, adnak a doktorbácsik szurit és elmúlnak a hangok a fejedben... elolvastad a trollok okádékák? Vissza Kárpátalja, vissza Erdély... mindenkinél különbbek vagyunk... hát, ja... különb szellemi fogyatékosok... hallottad 23. senkiházi csicska fideSS-kápót a házi tévében? Mindenki hülye, csak a fideSS ütvefúró... figyelj tökhülyefasz: az utódaink életét basszátok szét a folyamatos feszültségkeltéssel, békétlenséggel... érted? ..dehogy

6.Lenin 2018.10.24. 20:05:35

@Fülig José:

Olvastam a hozzászólásokat, kevés értelmes volt köztük. A tiéidet sajnos nem tudom a legnagyobb jóindulattal se közéjük sorolni.
Orbán beszédét nem láttam. Nem szoktam ünnepi beszédeket nézegetni egyik rendszerben sem, pedig néhányat már túléltem.
Az utódaidért te vagy a felelős, bár ha túl sokat örökölnek tőled, kevés esélyük lesz normális életet élni. Egy remény van...előfordulnak olyan esetek, amikor az anya tulajdonságai a dominánsabbak. Lehet szerencsés eset nekik is, én szorítok nekik.

6.Lenin 2018.10.24. 20:11:32

@wolves84lb:

Bevallom, hogy amit eddig tőled olvastam, én inkább arra fogadnék, hogy egy jó nagy seggfej vagy élősúlyban.
De ez engem tulajdonképpen nem zavar. Van egy védőfólia a monitoromon, véd az ilyen külső hatások ellen. Néha ugyan valami az alján szivárog-elég undorító-de tettem oda egy jégkrémes dobozt, aztán a dobozzal együtt kibaszom a kukába ( a sárgába).
Ha valami gondod van, nyugodtan kérdezz.

wolves84lb 2018.10.24. 20:15:25

@6.Lenin: bevallom, én meg egy nyeszlett kis fideszfasznak gondollak, akibe minden arrajáró beletörli a szart a cipőjéről. Igazam van, ugye? Az vagy? A kis csicska, akinek este is itt kell basznia az anyját? :)

A jövőre nézve, megtennéd, hogy ignorálsz, te kis gennyzacskó? És akkor nem kell a fagyisdobozaidat szürcsölgetned, ha megtelnek.

wolves84lb 2018.10.24. 20:16:55

@6.Lenin:
"Orbán beszédét nem láttam."

Nem hát, hogy is láttad volna...

John Brennan 2018.10.24. 20:18:33

@wolves84lb: Sajnálom, de az említett országok közül egyedül Magyarország jogfolytonosan létező 895 óta. Német állam nincs többszáz évig, egyedül a német kultúra folytonosságáról beszélhetünk. Cseh kultúra nincs, csak csehországi. Olaszok ma sincsenek, csak állam lett egységes, de egyébként kulturálisan ma is régiók sokasága.
Az, hogy Magyarország törzsszövetségként vagy királyságként létezett, mindegy, mert a nemzetet folyamatosan összetartotta a szkíta szokásjog és származástudat. Hogy a Habsburgok trónbitorlók voltak, az befolyásolt néhány dolgot, de a jogi és eszmei folytonosságot nem.

felső határ nincs 2018.10.24. 20:19:17

@GIeccsertetű: s hol a 444es fake news forrasa? Mert en nem talalom.

Fülig José 2018.10.24. 20:20:58

@6.Lenin: vicces gyerek vagy te. A beszéd ma este volt, hidd el nem direkt néztem bele. szégyellem magam hogy ilyen állatok képviselnek engem az unióban és szégyellem magam miattatok is hogy ilyen ordenáré sötét parasztok vagytok. Talán elgondolkodhatnál rajta hogy mi lesz ha már mindenkivel összerúgta a port a cigánykirály. Hogy regél a geci 23-án az 56-os hősökröl miközben fényesre nyalja a ruszki diktátor seggét... elgondolkodhatnál, ha lenne mivel, de nincs. Szánalmas troll vagy akinek a feladata az utolsó ellenzéki médiát kinyírni vagy egy fanatikus náci vagy akinek arra áll fel ha köpködhet kicsit minden nap.. dönsd el te de bármelyik is legyél igaza van a vajdádnak: ti vagytok az igazi nagymagyarok, minden jellemző tulajdonságával. Gratula. Hányok tőletek.

Fülig José 2018.10.24. 20:22:27

@John Brennan: semmi nincs csak mi...ádám is magyar volt...jézus is meg gandhi... édes faszom mennyé má aludni te retardált fasz

6.Lenin 2018.10.24. 20:23:49

@wolves84lb:

Mindig te kötsz belém, köcsög. Még 1 titok...

Egy ablakban elindítok egy kedvencemtől valami jobb zenét, a Blues a mindenem. aztán egy másik ablakban csodálkozom, hogy szerencsére többségben vannak a nálam hülyébbek. Ez egy önbizalom erősítő tréning. És nagyon örülök, amikor néhányan megjelentek. ezeket az estéket kedvelem a legjobban. Jó a zene, erősödik az önbizalom, mi kell még ennél jobb?

www.youtube.com/watch?v=QJbOOm3p9s0
(több, mint 2 óra, de megéri végighallgatni)

felső határ nincs 2018.10.24. 20:25:50

@John Brennan: ez mind nagyon szep de jo lenne mar ha a magyarok nem a dicso multtal foglalkoznanak mar allandoan, hanem a dicso jovot epitenek

a kutyat nem erdekel hany eves az allam, vagy a nemzet, ha meg a sehonnai totok es a romanok is lekoroznek minket sok teren MOST, nem vigasztal mi volt 1000 eve

kolomparlole1114 2018.10.24. 20:27:05

Az ukránok akkor verik szarrá a mi kis röhejes hadseregecskénket amikor csak akarják, még csapatokat se kell átcsoportosítaniuk a donyecki lázadóktól. Faszt ugrál ez a Cigány, még a végén Gödöllőnél fog húzódni az ukrán határ.

John Brennan 2018.10.24. 20:28:24

@Fülig José: Kár, hogy nem tudsz érvelni, ha nem értesz egyet valamivel. Ezt nevezik kreténségnek.

kolomparlole1114 2018.10.24. 20:29:16

"A voltaképpen apropót, a diktatúra elleni lázadást alig többel intézte el, mint hogy
a kommunista diktatúra alatt éltünk, ahogy tudtunk."

Mire ez a múltidő? Mintha már nem lenne kommunista diktatúra...

John Brennan 2018.10.24. 20:29:48

@felső határ nincs: Te ehhez nem értesz, mert proletármentalitású vagy. A te bajod.

wolves84lb 2018.10.24. 20:30:14

@John Brennan: mindegy, hagyjuk...csak nyomod a mantrát, így felesleges. Ha számodra a Német-Római Birodalom nem a mai Németország jogelődje, akkor nincs miről beszélnünk. Halvány sejtéseid vannak a történelemről, ennyi.

A honfoglaláskor, és az államalapításkor SEM volt egységes magyar nemzet, hiába dobod be a szkíta szót. Tényleg olvass sokkal többet, talán akkor nem beszélsz majd hülyeségeket.

John Brennan 2018.10.24. 20:31:20

@kolomparlole1114: Sorold fel azokat a tízezreket, akiket meggyilkoltak, bebörtönöztek, megcsonkítottak a politikai nézeteik miatt az elmúlt évben! Ezzel tudnád bizonyítani állításod.

kolomparlole1114 2018.10.24. 20:32:54

"Azt már nem tette hozzá, úgy tudtak élni, hogy egészen azonosultak vele és beépültek a rendszerbe:
az apja párttitkár volt, ő maga meg az iskola élkommunistája: gimnáziumi KISZ-titkár."

Meg III/III-as besúgó is. Ezért nem meri nyilvánosságra hozni az ügynöklistákat. Egyedüliként a magyar pártpalettán, mert még az MSZP is nyilvánosságra hozná, csak Kommunista Viktor nem.

wolves84lb 2018.10.24. 20:32:54

@6.Lenin: egyrészt, te köcsög, a réti kutya valagán lévő bolha sem szólt hozzád. Az, hogy látod a neved leírva, köcsög, még nem azt jelenti, hogy bele kell ugatnod, köcsög.

Na, még egyszer kérlek: ne foglalkozz velem. Ennyi. (hiába hajtasz, nem érdekelsz, köcsög)

felső határ nincs 2018.10.24. 20:35:06

@John Brennan: Kossz a bokot, de attol meg semmire nem megyunk a dicso multunkkal. El kell ezt engedni.

6.Lenin 2018.10.24. 20:36:08

@Fülig José:

Mondom, hogy nem néztem. Minek, elolvasom a hozzászólásokat és lejön a lényeg.
Ha a sok hülye nyüszít, akkor a beszéd jó volt. Eddig csak jó beszédekről tudok.
Az, hogy te kit szégyellsz, kit nem, a te dolgod, leszarom.
Én élem a magam életét, nem zavart se Rákosi, se Kádár, egyik se nagyon, főleg mert teljesen eltért a véleményem az övékétől. Orbánéval sok a közös, de sok mindenben nem. Én jobban odabasznék a hülyéknek, de szerencsétekre nem én vagyok hatalmon, nem is szeretnék oda jutni.
Az én utódaim szerencsére jól vannak, sőt az unokáim is. A zene is jó, mi kellene még?
Amit eddig összeharácsoltam, most élvezem.

Fülig José 2018.10.24. 20:38:52

@John Brennan: ugye nem hiszed hogy ekkora varomsagra reagálok? Hogy leállok vitázni valakivel aki ennyire sötét? Figyi, feladvány: ha keresztények vagytok, nyilván olvastátok a bibliát. Abban van valami szösszenet a megbocsájtásról... (tudom, ki lehet forgati mert azt a szart direkt úgy írták, de maradjuk egy percre az elfogadottabb olvasatnál) szóval most akkor ez hogy van? Keresztény meg demokrata de közben véresszájú náci, vissza levédiától, st gallenig mindent...

John Brennan 2018.10.24. 20:38:53

@wolves84lb: Miért ne lett volna egységes a nemzet? Bizonyítékot kérek, például olyan törzsi-nyelvi (dialektusbeli), szokásbeli elkülönültséget, amely megfigyelhető a lengyeleknél, németeknél, franciáknál, spanyoloknál, olaszoknál!
A Német-római birodalomnak a mai Németország volt a magterülete, de egy laza és névleges szövetség volt, amely a mai Svájc, Hollandia, Belgium, Franciaország, Csehország, Szlovénia, Luxemburg, Olaszország etnikailag kevert területeit is nagyon lazán integrálta. Maga a császár pedig egy volt a jelentős és erőszakos földbirtokosok közül, a szakrális uralkodók minden tulajdonsága nélkül.

kolomparlole1114 2018.10.24. 20:39:22

Persze nem volna rossz visszacsatolni Kárpátalját, legalábbis a magyarok lakta részét, mert ukrán kakukkfiókák nem kellenek, de hát mivel? Átdobunk 10 gárdistát, akik IDDQD + IDKFA üzemmódban majd lerendezik az egész ukrán hadsereget? Ha valahogy lepottyanna nekünk a terület annyi haszna lenne, hogy az oláhoknak üzenet lenne hogyha tovább irtják a magyarokat, akár Erdélyt is visszavehetjük. Már ha a 10 gárdistánk bírja még szusszal...

John Brennan 2018.10.24. 20:39:52

@felső határ nincs: Igen, egy proletár így gondolkodik, ahogy te.

6.Lenin 2018.10.24. 20:40:23

@wolves84lb:

Én szívesen szarok a véleményedre (eddig se érdekelt) , de akkor ne hivatkozz az én nickemre se. Ha írsz, én is fogok válaszolni.

kolomparlole1114 2018.10.24. 20:41:27

"Orbán eddig ellenállt Putyin ajánlatának, amibe amúgy az ukrán állam se mehet bele, és ami ellen az Egyesült Államok akár katonailag is készen áll fellépni."

Úgy mint 56-ban? Vagy Srebrenicában? Ugyan már, nincs itt olaj... Nem az amcsiktól kell itt félni, hanem maguktól az ukránoktól, akik a ruszkik által szarrá verve is fényévekkel erősebbek nálunk.

felső határ nincs 2018.10.24. 20:43:29

@John Brennan: inkabb vagyok sikeres proletar, mint sikertelen filozofus

John Brennan 2018.10.24. 20:46:08

@kolomparlole1114: Kárpátalja békésen fog visszatérni Magyarországhoz.

6.Lenin 2018.10.24. 20:46:21

@kolomparlole1114:

Tagja vagyunk a NATO-nak, az ukránok is szeretnének azok lenni (vagyis jobban mondva az USA szeretné, ha azok lennének).
Miért támadnának meg egy NATO országot?

wolves84lb 2018.10.24. 20:48:31

@John Brennan: mert nem volt olyan, hogy magyar nemzet. Én nem tehetek róla, ha te nem érted a nemzet fogalmát, de ez van. Vagy akkor te a 3 kabar törzset pl hova tennéd, akik velünk honfoglaltak? Hm? Ők a magyar nemzet részei voltak? Mégis emlékszünk rá, hogy KABARok voltak, nem MAGYARok.

Az a laza és névleges szövetség azért párszáz évig uralta és irányította egész Európát. A császár maga meg speciel ennek a birodalomnak a vezetője és tejhatalmú ura volt.

Ha a történelmi Magyar Királyságot nézed, hát ott aztán marhára nem ugyanazt a nyelvet beszélte egy felvidéki magyar, meg egy erdélyi. De ez még a mai Magyarországra is igaz, csak, mivel 100 éve elrendezték, nincsenek akkora távolságok, nincsenek akkora különbségek. De a töltött káposztát nem ugyanúgy csinálják Szabolcsban és Zalában, pl...

wolves84lb 2018.10.24. 20:51:46

@6.Lenin: jaja, most ahogy mondod...5 perccel azután, hogy kérdeztem batyufasz cimbidet, te megjelentél, és reagáltál...ezt hívják buktának, picinyem. Na, mára elég volt a baromságaidból, úgyis várnak rád kifent kardokkal a srácaid, úh hesspicsába.

6.Lenin 2018.10.24. 21:01:28

@wolves84lb:

Milyen bukta, te szerencsétlen? Megláttam a nickem a hozzászólásodban, arra reagáltam.
Miért írnék más néven is? Én nem vagyok lelkileg sérült, nincs ilyesmire igényem.
Ha valahonnan kizártak, oda többé nem írok, más néven se.
Innen is kizártak már néhányszor, nem írtam, aztán egyszer visszafogadtak. Azóta írok, kizárnak, nem fogok írni, ez ilyen 1xű.
Ennyire nem érdekel ez a dolog.

wolves84lb 2018.10.24. 21:03:44

@6.Lenin: mondom, hesspicsába, kisköcsög. Szinten aluli vagy :)

6.Lenin 2018.10.24. 21:07:58

@wolves84lb:

A te szinted alatt szerintem már nincs semmi. Az a legalja.

John Brennan 2018.10.24. 21:19:24

@wolves84lb: Én értem a nemzet fogalmát: nyelvi és kulturális szövetség és ennek tudata; még állam sem kell hozzá.
Bíborbanszületett Konstantin szerint volta kabarok, egyéb forrás vagy nyom szerint pedig nem voltak. Erről ennyit. Ez még kevésbé teszi kevertté a magyarokat, mint amennyire Elisabeth Warren amerikai szenátort cseroki indiánná teszi a 6-10 generációval korábbi észak-amerikai indián genetikai nyom. Az utóbbi is semmi, a cseroki indiánok fel is vannak háborodva miatta.
Ezzel szemben besenyő falvak ma is vannak, kunok ma is vannak jászok ma is vannak! Kabarok pedig pl. a 15. században sem voltak, amikor a világ második leghatalmasabb könyvtára Budán volt, tehát írhattak volna róluk!

kolomparlole1114 2018.10.24. 21:26:13

@6.Lenin: Hát ezt mondom, hogy az USA nem fog idejönni és helyretenni minket hogy ne pattogjunk már. Ellenben az ukránok megoldják önerőből, asszem Viktorka nem nézett rá a térképre hogy van "némi" méretbeli különbség a 2 ország között, és a különbség nem sivataggal van feltöltve.

kolomparlole1114 2018.10.24. 21:27:34

@John Brennan: Mint Erdély, a Vajdaság vagy a Csallóköz? Ennél jobban nem hiszem.

6.Lenin 2018.10.24. 21:35:03

@kolomparlole1114:

Nem tehetnék meg, hogy egy megtámadott NATO országot nem védenének meg. Az a szétesését is jelenthetné, hiszen más tagok is kétségbe vonhatnák a jogosultságát.

Nyilván nem lesz támadás, de kőkemény izmozás az igen, hiszen mi blokkoljuk a csatlakozásukat, mind az EU-ba, mind a NATO-ba.Kényes helyzet. Nyilván előbb-utóbb valakinek engednie kell (ene). Valószínűleg azok mi leszünk, hiszen az USA érdekei felülírhatnak sok mindent, de meg kell(ene) próbálni elmenni a lehetőségek határáig, mert, ha nem, akkor talán annak a következményei súlyosabbak lennének az ottani magyarokra. Meglátjuk. Talán minden részlete sem nyilvános ennek az ügynek.

wolves84lb 2018.10.24. 21:35:19

@John Brennan: áruld el, a DAI-ból melyik részeket fogadod el, és melyikeket nem? Csak mert ha nem hiszel Konstantinnak a kabarokról, akkor a többit se hidd el, amit a korabeli magyarokról írt. Más forrás meg nem igen van sajna úgy összességében a korabeli magyar népről, erről ennyit.

Mátyás könyvtára (gondolom, arra utaltál) közel sem volt az akkori világ második leghatalmasabb könyvtára, ezt nem tudom, honnan vetted egyáltalán. Max Európáé.

Kabar utca van speciel Budapesten is, szóval a helységnév semmit nem bizonyít jelen esetben.

kolomparlole1114 2018.10.24. 21:39:18

@6.Lenin: Mi lennénk az agresszorok, nem a megtámadottak. Elvileg Srebrenicánál se nézhették volna végig 8000 civil lemészárlását, gyakorlatilag meg... Ne legyünk naívak, nem fognak nekimenni egy Ukrajnának se egy ilyen putyinszopó mini szemétdombért mint mi vagyunk. Nyilván eszükbe jutna az is hogy mi mindig mindenből kivonjuk magunkat, a románok sokkal többmindent beleadnak a közösbe, mi csak gázálarcokat küldünk harcoló alakulat helyett, hát majd vissza is kb. ennyit várhatunk.

kolomparlole1114 2018.10.24. 21:40:38

@6.Lenin:

"hiszen mi blokkoljuk a csatlakozásukat, mind az EU-ba, mind a NATO-ba"

Mint a románokét? Mi lett volna ha nem blokkoltuk volna, még Mongólia is becsusszant volna? :D

6.Lenin 2018.10.24. 21:57:35

@kolomparlole1114:

Majd -szerintem- a mostani fegyverkezési verseny elindul, vagy megegyeznek, ebben a kérdésben is döntő lesz. Trump is ért az izmozáshoz. De volt/van szándék a megegyezésre.
De ezek az EU szempontjából is precedens értékű kérdések, kisebbségek önállósága, helyi függetlenedési kísérletek stb.
sok minden múlhat a jövő évi eu-s választások után is. Van veszteni valója minden oldalnak. Az biztos, hogy elég tűzveszélyes a helyzet, de eddig óvatos is volt minden oldal. Senkinek nem hiányzik egy komolyabb konfliktus ma Európában. Azon csak mi buknánk, Európa (Kína, Oroszország meg nyerne rajta )

John Brennan 2018.10.24. 22:06:26

@wolves84lb: A DAI-ból teljesen hiteltelen, hogy a besenyők tönkreverték a magyarokat, és előlük menekülve jöttek be a Kárpát medencébe. Ez a besenyő támadás sunyi mítosza. Hol van a magyarokat tönkreverő egykori hatalmas besenyő törzsszövetség ma? Miközben a magyarok a tönkreverés után 600 évig Európa elsőszámú katonai hatalma volt. Néhány magyar falu hagyománya őrizte meg csak azt, hogy ők besenyő származásúak.
De hol vannak a kora középkori oklevelek, amelyek megemlítik a kabarokat? Miközben a zsidókat, böszörményeket, izmaelitákat megemlítik pl.
Az utcaneveket és településneveket ne keverd. A kabar utca nyilván nem honfoglaláskori vagy középkori utcanév. Az annyira bizonyító erejű lenne, mint mondjuk az Amerikai vagy Mexikói út. A besenyőkről sok oklevél van, a jászok, kunok pedig ma is élnek, jász és kun tudatúak.

6.Lenin 2018.10.24. 22:13:25

@kolomparlole1114:

Szerintem vannak itt nagyobb gondok is Ukrajnával.
Nem véletlen, hogy Trump annyira barátkozik É-Koreával, egy esetleges É-koreai támadás (Kína a háttérben) az USA támaszpontok ellen, sőt már közvetlen a államok is elérhetők koreai rakétákkal, lekötné az USA-t. Az oroszok meg simán lerohannák Ukrajnát. Eu meg nézne, mint vak a moziban. Nem 1xű dogok ezek.

wolves84lb 2018.10.24. 22:21:21

@John Brennan: nézd, mivel nincsenek írásbeli emlékeink abból a korból, ezért ezt talán már sosem tudjuk meg biztosan. Mindenesetre az nem működik, hogy számodra kedves dolgokat elfogadsz a DAI-ból, és másokat meg nem. Szerintem.
Másrészt, valami oka volt annak, hogy elvándoroltunk az ősi szálláshelyről. Abban a korban ez valószínűleg egy idegen nép támadása lehetett. Akár úgy is, hogy a sereg éppen távol volt, és a szállást érte támadás, ami elől menekülniük kellett.
A magyarok meg egyáltalán nem voltak 600 évig Európa első számú katonai hatalma. Lásd már a 955ös augsburgi vereséget, ami után változnunk kellett, minden téren. Tényezők voltunk Kelet-Közép-Európában, de a franciák, angolok, stb... magasról tettek ránk.
A tatárjárást csak azért nem hozom fel, mert akkor az akkori világ legnagyobb hatalmával kerültünk szembe, törvényszerű volt a bukás. Ahogy később az Oszmán Birodalommal szemben is.

Szóval akkor szerinted azért van Kabar utca, mert Konstantin kitalálta, hogy voltak kabarok?

John Brennan 2018.10.24. 22:36:25

@wolves84lb:
A DAI-ból nem önkényes alapon dönthető el, hogy mi igaz, mi nem, hanem a többi forrással (írásos források, régészet, szájhagyomány - és a kabarok esetében ennél sokkal több, vagyis nyomtalanul kellett volna pár generáció alatt eltűnniük, felszívódniuk, ami lehetetlen) való összhangja alapján.

Franciák, angolok nem voltak tényezők a kora középkorban, eleve feudális széttagoltságban éltek. Azért tartozott a mai Franciaország fele Angliához névleg, mert Angliát francia eredetű királyok uralták. A magyar király bevétele pedig messze meghaladta az angol vagy francia uralkodóét.
A mongolokat megfutamítottuk, óriási kudarc volt számukra a magyarok elleni hadjárat. Spalatoi Tamás hülyeségeket írt a muhi csatáról (ahol egyik ősöm is részt vett) és a hadjáratról, annyira "hiteles" pl., amikor szó szerint közli, hogy Batu mit beszél a katonáinak. A mongolok gyakorlatilag elmenekültek, utána pedig könnyedén visszafoglaltuk Harcias Frigyes által megszállt dunántúli megyéket, Harcias Frigyes is meghalt elég hamar (1246-ban) egy magyarok elleni csatában.

John Brennan 2018.10.24. 22:39:32

@wolves84lb: A Kabar utcanevek 20. századi névadások, annyi értelmük van, mint pl. a Mexikói utcáknak.

kolomparlole1114 2018.10.24. 23:03:19

@6.Lenin: Dehogy lesz itt háború, tök esélytelenk vagyunk háborúzni. Simán elpicsáznák az ukránok a magyar "expedíciós csapatokat", jól seggbekúrva jönne vissza mindegyik, és kb. ennyivel vége is.

kolomparlole1114 2018.10.24. 23:06:22

@6.Lenin: ÉKorea nem komoly fenyegetés, ők csak annyit akarnak hogy őket ne rohanja le az USA. Nem mintha nagyon akarná, mert ott sincs olaj, de valamiért ez a fantazmagóriájuk, az USA meg csak azért válaszolgat, mert hát azért ő se hagyhatja hogy egy kis szarfészek diktálja neki a tempót.

Ukrajnáról valszeg le fognak válni a donyecki orosz részek is, de ettől még nem lesz miénk Kárpátalja. Még egy része se. A maradék Ukrajnával se vaagyunk 1 súlycsoportban.

Arslab 2018.10.24. 23:59:03

@wolves84lb: Soha sem voltunk nagyhatalom. Mindegyik nagyhatalom vesztett csatákat, háborúkat. De pl. a mohácsi síkra kiállított haderőt bármelyik nyugati nagyhatalom megirigyelhette volna (úgy hogy az erdélyi, horvát és cseh seregrészek meg sem érkeztek). Ők sem tudtak kiállítani akkor nagyobb sereget. Jó a törökökkel nem voltunk egy súlycsoport.

Arslab 2018.10.25. 00:05:03

@wolves84lb: A mai Németország nem a Német-római Császárság jogutódja. Olaszország sem a Római Birodalom jogutódja.

Világít a torony 2018.10.25. 02:57:41

Szijjártó Péter (2018. okt. 4) „Az mégis csak furcsa, hogy egy NATO-tagország határára, vagy ahhoz nagyon közel telepítenek katonai és rendőri erőket abban az országban, amely állítólag a NATO-tagság irányába igyekszik. Ahova Kárpátaljára hozzák ezeket a katonai-rendőri erőket, azt három ország határolja, mind a három ország NATO-tag”
Ezek szerint, mégsem annyira furcsa. A magyar kormány a szovjeteket támogatva igyekszik minél nagyobb nemzetiségi válságot generálni Kárpátalján a már amúgy is meglévő felett.
Tessen mondani, miért van az, hogy Orbán Viktornak nem kell átesnie a nemzetbiztonsági átvilágításon? Még egy mezei parlamenti bizottsági tagnak is át kell esnie rajta. Horn Gy. és Medgyessy P. is átestek az átvilágításon. Orbán V. hogy, hogy nem?

kolomparlole1114 2018.10.25. 03:50:41

@Világít a torony: Mert a kommunista Cigány nemzetbiztonsági kockázat, és megbukna.

chrisred 2018.10.25. 05:37:59

@John Brennan: "Én értem a nemzet fogalmát: nyelvi és kulturális szövetség és ennek tudata; még állam sem kell hozzá."

Ez a nép fogalma.

"A nation is distinct from a people, and is more abstract, and more overtly political, than an ethnic group. It is a cultural-political community that has become conscious of its autonomy, unity, and particular interests."

Tenkes Kapitánya 2018.10.25. 07:20:27

@wolves84lb: "Tényezők voltunk Kelet-Közép-Európában, de a franciák, angolok, stb... magasról tettek ránk."

Ha Magyarország beavatkozik a százéves angol-francia háborúba, amibe mindkét fél részéről összesen néhány ezer ember vett részt, napok alatt eldőlt volna annak kimenetele.

wolves84lb 2018.10.25. 07:27:35

@Arslab: kicsit zavaros, amit írsz. Egyrészt de, voltak időszakok, amikor nagyhatalomnak számítottunk...csak nem 600 évig folyamatosan, ahogy a kolléga írta. Másrészt, a mohácsi csatát még így is megnyerhettünk volna, ha nem "magyarkodjuk el", illetve, ha nem a janicsároknak vezetik a nehezlovasságot.

wolves84lb 2018.10.25. 07:32:22

@Tenkes Kapitánya: persze...a kb 14 milliós Franciaországban pár ezres sereg vett részt a 100 éves háborúban. Sztem ezt inkább hagyd...

wolves84lb 2018.10.25. 07:52:52

@John Brennan: de nem érted, hogy akkor magukat a magyarokat is hagyni kell veszni, ugyanis abból a korból nincs másik írásbeli emlék, amiben említenének minket, mint népcsoport.

Én kicsit másképp látom az angolok és franciák helyzetét. A francia királyság nem volt széttagolt, sőt, ott uralkodott a leghosszabban egy adott dinasztia...az egész középkort tekintve. Anglia keresztes hadjáratot vezetett a Szentföldre, elfoglalta Franciao egy részét...nekem ők sem tűnnek gyengének, "nem tényezőknek".
A magyar királyi bevételek maximum időszakosan, 1-1 nagy király alatt haladták meg a többiekét. A gyarmatosítások kezdetekor meg végképp elenyészett a Kárpátok nyújtotta nemesfém-előnyünk.

Mármint, hogy megfutamítottuk a mongolokat? Aham, hát persze...azért is futott utána a király egész az Adriáig, mert a mongolok veszítettek.
És hogy egy ősöd ott harcolt? Hát, ha dobsz erre egy szép családfát, akkor talán. De mivel magam is dolgoztam családfa-kutató cégnél (a hugom és sógorom már tizenéve ott dolgoznak), elég tudásom van ahhoz, hogy hitetlenkedjek. Párszáz évre is borzalmasan nehéz visszavezetni az ősöket, nem hogy 800 évnyire.

chrisred 2018.10.25. 09:06:38

@John Brennan: "Azért tartozott a mai Franciaország fele Angliához névleg, mert Angliát francia eredetű királyok uralták."

Nem. Aquitánia (ami messze nem Franciaország fele) tartozott az angol koronához a százéves háború végéig, mert II. Henrik az Aquitániai Eleonórával kötött házassága révén megszerezte. A Plantagenetek a francia trónra való igényüket arra alapozták, hogy III. Edward maradt Szép Fülöp utolsó egyenesági leszármazottja, miután mindhárom fia utód nélkül halt meg.

sic! 2018.10.25. 09:28:04

@nickgrabowszki: Oroszország manapság elsősorban le nem zárt, befagyott konfliktusokkal operál, úh. Orbán sokszorosan bután jár és járt el. Megfelelő nemzetpolitikával a kárpátaljai magyarok Ukrajna hídja a Nyugat felé is lehettek volna (és ezzel Ukrajna számára értékes országrész), ehelyett Orbán a Putyinnak behódoló és Ukrajna Európához (EU-hoz, NATO-hoz) közeledésének keresztbe tevő politikájával Putyin eszközeivé tette a kárpátaljai magyarokat. Arra viszont nem gondol, hogy Putyinnak nem érdeke Kárpátalját Magyarországhoz csatolni, hanem az, hogy a donyecki, luhanszki, dnyeszter-menti stb. "népköztársaságok" után újabb, soha meg nem oldódó konfliktusgócpontot teremtsen Ukrajna nemzetközi ellehetetlenítésére. Ennél rosszabbat a kárpátaljai magyarok számára nemigen tudok elképzelni, aki egy ilyen "népköztársaságból" el tud jönni, az el fog jönni, a többiek meg ott fognak pusztulni az örök posványban :(

látjátok feleim szümtükkel 2018.10.25. 12:41:54

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

B+!

Hurrá, ezt is megértem. Már voltam libsi, bolsi, komcsi, de fideszes még nem.:D

látjátok feleim szümtükkel 2018.10.25. 12:44:48

@chrisred:

Az egészben meg az a legszebb, hogy Isten az első párnak előbb az egész paradicsomot adta, majd utána az egész FÖLDET. A hatalomat birtoklók meg kisajátítottak belőle sokat, sőt az összesre fáj foguk.

kolomparlole1114 2018.10.25. 13:26:04

@wolves84lb: Az összecsapó seregek létszáma tényleg nem volt nagy, 5-30k-s nagyságrendben mozogtak.

en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Cr%C3%A9cy
en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Poitiers
en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Agincourt

Persze nyilván nem ennyi hadrafogható ember volt csak az egyes országokban, valakinek a várakat is kellett védeni, nehogy egy szomszéd úgy gondolja most jött el az idő egy kis hátbatámadásos területszerzésre. Azt is tegyük hozzá hogy a franciák valóban 14 millán voltak, Anglia meg csak 2, de mivel a francia földek jó része angol fennhatóság alatt állt (még Hódító Vilmos öröksége, aki onnan ment Angliába), ezért a 14 milka francia is megoszlott a 2 fél között. Persze egy angol fennhatóságú francia lojalitása azért nem 100%, valszeg könnyebb volt onnan a franciáknak toborozni, mint az angoloknak (ugyanakkor ez nem egy megszállás volt, mint nálunk az "ideiglenesen" itt állomásozó ruszkik, tehát akkora ellenszenv se volt az angolokkal szemben, de azért mégis csak franciául beszéltek, az volt a haver). A végeredmény is ezt mutatja, a francia túlsúly döntő volt, a sok balfaszkodás ellenére mindig talpra tudtak állni és végül győzni.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.25. 13:31:06

@látjátok feleim szümtükkel: Jóvanna, bocsi, mellément. Ahol fideSSfasszopókat vágnak, ott hullik a forgács. :))

kolomparlole1114 2018.10.25. 13:44:33

@wolves84lb: Végülis elfoglalta, de nem annyira. Jó része eredetileg is az övék volt, mert Hódító Vilmos őseinek a földje volt Normandia, csaaládi birtok, azt már nem kellett elfoglalni. Aquitániát pedig házassággal szerezték meg (hozomány). Az angoloknak nem volt gyarmatosítási igényük Franciaországra, a franciáknak nem tetszett hogy a vazallusból egyenrangúvá vált angol királyoknál van a francia földek egy része, ami ugye egy angol-francia konfliktusban nem őket szolgálja (a francia földek tekintetében az angol király a francia vazallusa volt, tehát nem angol gyarmat, hanem inkább haszobérlet jellegű volt ott a felállás, de akkor se full francia fennhatóság, ami szúrta a frnciák szemét). Szóval a franciák erőltették a háborút, az "elveszett" területek visszaszerzését, de az elején (és közepén) elég szarul ment nekik, az angolok valóban többet hódítottak mint amit vesztettek, de aztán a franciák csak kibaszták őket mint macskát szarni (Jean d'Arc egyfelől, másrészt a tűzfegyverek elterjedésével már az angol íjászok nem voltak annyira királyok, harmadrészt rájöttek hogy nem mindenkinek csak a nemesekre kéne hajtani, mert a szinte csak íjászokból álló angol seregekben olyan nem sok volt, és amíg a maradék pár ilyet kergetik, a paraszt íjászok szarrá lövik őket).

Belzebubi 2018.10.25. 13:44:44

Örömmel látom, hogy többen csillogtatnak meg történelmi tudást (remélem, hogy nem adott pillanatban ollózták ki a gugliból). Bárcsak azt is mondhatnám, hogy a magyar történelmet illetően is legalább ilyen csillogás látható a hozzászólásaikban.

kolomparlole1114 2018.10.25. 13:51:08

@Belzebubi: Mikor került itt egyáltalán szóba a hungarisztáni történelem? Ha meg nem, akkor miért kellett volna ahhoz bárkinek is hozzászólnia?

Belzebubi 2018.10.25. 14:00:18

@kolomparlole1114: Szóba került. És hozzá is szóltak. Én pedig csak egy megjegyzést tettem, semmi mást.

kolomparlole1114 2018.10.25. 17:44:39

@Belzebubi: Ha meg hozzászóltak, akkor mi a gond? Nyilván tudtak arról is beszélni, tehát elvárás teljesítve.

látjátok feleim szümtükkel 2018.10.25. 18:49:35

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Semmi gond, a sok minősítés még valaha jól is jöhet. Majd ha számonkérnek, rád hivatkozok, mint hiteles minősítőre, a többi meg úgy is magától értetődő ebben az országban.:D:D:D

John Brennan 2018.10.25. 23:51:51

@wolves84lb: "akkor magukat a magyarokat is hagyni kell veszni, ugyanis abból a korból nincs másik írásbeli emlék, amiben említenének minket"

Ekkora butaságot még soha életemben nem olvastam.
Tehát pl. nem léteztek azok az emberek, akik létrehozták Stonehenget, mert nincs róluk írásos emlék. 1620-ban nem léteztek ausztrál bennszülettek, mert róluk sincs írásos emlék.

John Brennan 2018.10.25. 23:56:54

@wolves84lb: tényleg nagyon ciki, hogy Mátyás király könyvtára nem a világ, csak Európa második legnagyobb könyvtára volt (a legnagyobb egyébként a pápai könyvtár volt)

wolves84lb 2018.10.26. 07:49:24

@John Brennan:
"Ekkora butaságot még soha életemben nem olvastam.
Tehát pl. nem léteztek azok az emberek, akik létrehozták Stonehenget, mert nincs róluk írásos emlék. 1620-ban nem léteztek ausztrál bennszülettek, mert róluk sincs írásos emlék."

És mindezt az az ember bírta leírni, aki szerint Muhinál tulképpen mi győztünk, és aki szerint 1242ben a mongol-tatár seregnek el kellett menekülnie. Vicces fiú vagy te, dzsoni :)

A DAI-ról beszéltünk, bameg...arról, hogy te fogsz részeket, amik szerinted nem igazak, és azokat negligálod.
Nem a magyarok nem léteztek, te f.sz, csupán nem tudunk róluk semmit, amit bármi alá is támasztana. Stonehenge ott van, ahogy mi is itt vagyunk. Csak épp nem tudni, ki a nyavalya rakta össze a köveket, meg mi honnan a halál faszáról kerültünk ide.

wolves84lb 2018.10.26. 07:57:40

@John Brennan: igen, neked ciki, hogy megint baromságokat beszéltél.

A családfát nem sikerült összerakni azóta sem? Sebaj, nyilván neked fog hinni mindenki, nem a krónikáknak, történészeknek...mert a te ősöd ott harcolt Muhinál :DDDDDDDDDDDDDDDDD

Geonczeol Gyula Felvidek 2018.10.26. 10:27:18

fölösleges a nyugati hatalmakat mentegetni. A britek és franciák csináltak új államokat, amiket a saját zónáiknak tekintettek és megosztottak. A véres Közel Keleten folyó háborúk is a Sykes Picot paktum eredményei, tehát a befolyási övezetek miatt vannak. Közép Európában az utódállamok mindenféle hazugságot összehordanak. Kárpátalján ruszinok is élnek és ott nincsenek ukránok. Ukrajnának semmi keresnivalója Kárpátalján. Az alapszerződést a szovjet titkosszolgálat agyalta ki és Sarajevo felmentéséig abban reménykedtek, hogy visszajöhetnek Közép Európába. Elkerültünk egy teljes világháborút, amit etnkai alapon próbáltak kirobantani, mint most teszik. Nem lesz Szovjetúnió. Ezt Kisingeréknek és az anyaországi baloldali söpredéknek meg kell tanulnia. A kifolyt vér meg rájuk száll.

látjátok feleim szümtükkel 2018.10.26. 14:01:03

@Geonczeol Gyula Felvidek: "Ezt Kisingeréknek és az anyaországi baloldali söpredéknek meg kell tanulnia. "

Mit hablatyolsz itt össze-vissza Kissingerről? Hiszen már 95 éves, és örül, ha pisilni bír. Már régen nem ő a politikai szálak fő mozgatója. Vagy te is olyan vén trotty vagy mint ő, és felakadt a tűd?

Mindenki tudja, hogy aki kicsi, az is marad, ha a nagyok nem akarnak neki területet adni. Mi magyarok általában a bunkó rosszabbik végére mindig kaptunk beutalót, és ezért nem jutott terület az előző évszázadban. Miért gondolod, hogy most jobb helyen vagyuk, amikor most is kicsi játékszer a magyar állam kicsi miniszterelnökével együtt.

John Brennan 2018.10.26. 17:29:51

@látjátok feleim szümtükkel: Orbán 4 centivel magasabb Putyinnál, 12 centivel Medvegyevnél, te gecimaci.

látjátok feleim szümtükkel 2018.10.27. 18:44:09

@John Brennan:

hehehe-hahaha!

Napóleon sem volt magas. DE! A politikus nagyságát nem a magasságával mérik. Essetudni?

Sir Bates dö Hól 2018.10.28. 14:44:33

@Comte de Gippaud: nem, a magyarság asszimilációra való képességét elvesztette a kiegyezés után bizonyosan (valóban egyfajta csoda, hogy megmaradt a nyelv!), de jelenleg az a helyzet, hogy aki asszimilálódni akart és képes volt arra, azokat kivetette magából (zsidóság), akiket asszimilálni kellene, azokat meg képtelen (cigányság), mindezt egy sovén nacionalizmus, de szvsz inkább etnicizmus okán, azzal az attitüddel, hogy a magyarság kiválasztott nemzet, nem kell befogadnia semmit az idegen kultúrából... mindezt úgy, hogy a leginkább elvesztette minden hagyományát a környező népek közül, sőt tán még európában is, a leginkább a globalizácios usa-beli kultúrszenny hatása alá került... enyhén szólva nevetséges az erőlködés, a magyar identitás nem a fehérvári huszárokban található, hanem a fonó zenéjében, hamár...

látjátok feleim szümtükkel 2018.10.28. 15:52:37

@John Brennan:"Orbán 4 centivel magasabb Putyinnál, 12 centivel Medvegyevnél, te gecimaci."

"Gecimaci" nertárs! Lenin elvtárs már régem megmondta, hogy "A töténelmi érdemeket nem aszerint szokták megtélni, hogy mit adtak a történelmi személyiségek a mai követelményekhez viszonyítva, hanem aszerint, hogy mi újat adtak elődeikhez képest. " Lehet keresni ezt az újat, hátha nem találsz semmit.

De azt is megmondta, hogy "Szitkozódásal azok szoktak érvelni, akiknek nincsenek érveik." Pont.

No, ezt osztd -szorozd, és a végeredmény egy nagy nulla lesz.
süti beállítások módosítása