B1 blogcsalád



Legyen Donald Trump az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje

2018. október 18. - ashwood

maxresdefault_5.jpgAz ötlet nem a mi fejünkből ugrott ki, és bármennyire is abszurdan hangzik: minden jel arra mutat ebben a pillanatban, hogy ez össze is jöhet.

Lássuk mindenek előtt, mi maradt a kormánypártokon kívüli politikai formációkból – ellenzéknek még a (nem létező) legnagyobb jóindulattal sem neveznénk ezeket a pártokat:

MSZP - létezik még? Nem igen hallunk felőlük, bár azt sem állíthatnánk, hogy az elmúlt két-három évben mutatott formájuk alapján ez akár egy hangyabokányi hiányérzetet is keltene bennünk.

DK - a párt akkorát koppant abba az üvegplafonba, melynek létezését is tagadták, hogy azóta sem heverték ki. De nem gond, a DK szavazóin kívül senkinek sem hiányzik Gyurcsány – ők meg úgy is megkapják.

LMP - az önfelszámolás Paganinijei. Ilyen látványosan és szórakoztató módon bedarálni egy pártot - kevesen képesek erre Magyarországon.

Jobbik - az előbb azt írtuk: kevesen. Vagyis akad kihívója az önmarcangolásban a narancssárga zöldeknek. Mégpedig ezek a barna kék (?), radikális centrumnéppárt? Eddig sem foglalkoztunk különösebben sokat a Jobbikkal, de most már ők is tesznek azért, hogy ne is kelljen.

Momentum - a fizikából ismerős a fogalom, de hogy a mai pártéletben is lenne ilyen? Kötve hisszük.

Párbeszéd - vagy mi. A Karácsony Gergely vezette zuglói csapat. Hát persze. Vagy ők az Együtt? Végül is: nem mindegy?

Nem állítjuk, hogy a lista teljes, de ebből is felsejlik az egész kép - pontosabban képtelenség.

 

E fenti gárda lehetőséget kap jövőre – nem is egyet, de kettőt –, hogy revansot vegyen a Fideszen. együtt, külön, részben összefogva, veszekedve – már ahogy eddig láttuk tőlük – futnak majd neki az EP és az önkormányzati választásnak. (Az EP-voksot hagyjuk most, a Fidesz rettegést keltő kommunikációja ellenére természetesen nem Európa sorsa forog kockán, és ha Orbánt mégsem választják meg az EU elnökcsászárkormányfőistenévé, akkor sem rohanják le a magyar szüzeket a janicsárok. Ja, bocs, ha jól értjük, ők akár meg is tehetnék. Welcome.)

Az önkormányzati választásnak azonban van egy országos jelentőségű pontja is: Budapest. Az ország lakosságának 20 százaléka, politikailag, gazdaságilag az egyik legaktívabb régió. Ha ezt az ellenzék megszerezné, az már jelentős ütés lenne a Fidesznek, emellett komoly esély az ellenzék számára a bázisépítésre.

 

És a nem kormánypárti politika Budapesten roppant népszerű: ha az LMP nem áll be a Fidesz-táborba már tavasszal, és legalább a fővárosban együttműködik a többiekkel, akkor egyetlen egy, ismételjük meg: egyetlen egy kormánypárti országgyűlési képviselő sem került volna a parlamentbe a fővárosból.

Hogy mennyire reális az ellenzéki győzelem a Budapest főpolgármesteri posztjáért vívott küzdelemben, mi sem bizonyítja jobban: a Fidesz közel egy éven keresztül gondolkodott azon, hogy egyszerűen megszüntesse a pozíciót, nehogy ellenzéki kézre jusson. Hogy mégsem tették ezt, az nagyban köszönhető a legutóbbi közvélemény-kutatások eredményének:

még a kormánnyal csöppet sem szimpatizáló fővárosiak is könnyű szívvel hajlandóak Tarlós újrázására szavazni.

 

Ez pedig nem Tarlós Istvánt, vagy a rá voksoló, de a kormányt elutasító szavazókat minősíti, hanem a fent már kivesézett ellenzéket. A nagy kérdés ismét az: ki legyen a csúcsjelölt? (Halkan tesszük hozzá: ha egy politikai formáció képtelen saját soraiból felnevelni és befuttatni egy-egy csúcsjelöltet – miniszterelnökségre, főpolgármesterségre –, akkor jobb, ha szájalás helyett mélyen magába, majd pokolra száll.)

Még meg sem száradt az OVB tintája az április választási eredményen, amikor a részellenzéki össze(nem)fogósdi miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely bejelentette: ő a szívesen kikapna ugyan így, mint főpolgármester-jelölt. Mit mondjunk: nem fogadta kitörő taps a bejelentést – legfeljebb egy halk kuncogás a Fidesz felöl.

Mert milyen a jó jelölt, akivel reális esély lehet a győzelemre? Szakértő? Ugyan már! A szakértelem bolsevista trükk. Esetleg kompromisszum-kereső? Más néven: unalmas, döntésképtelen. Demokrácia-imádó? Ha egyáltalán találnánk is ilyet Magyarországon, még a családja sem szavazna rá. Jogvédő? Ja, persze, sorosbérencmigráncsbabusgató.

Hát akkor ki az ideális jelölt?

Donald Trump!

 

Az őrületig és azon is túl magabiztos, hiú, krakéler, nagypofájú, okoskodó, kioktató, és az ehhez hasonló jelzőket napestig folytathatnánk. Azt azonban nem lehet tőle elvitatni, hogy egyéniség, jelenség. Talán valami olyan módon, mint mondjuk a sertéspestis.

De bárhogy is fanyalgunk, bár mostanra inkább – az egész világgal együtt – hangosan röhögünk ezen az atomtáskás paprikajancsin, ő az Egyesül Államok elnöke. Mert az emberek megszavazták.

Nem annak ellenére, hogy olyan, amilyen, hanem éppen azért, mert olyan, amilyen.

 

"Ismert. Erővel és közérthetően beszél. … integratív. Meglepő állításnak hangzik egy ilyen hangos és durva figura esetében … Van víziója. Szokatlan módon úgy kritizálja a vezetést, hogy közben röviden, néhány mondatban tudja összefoglalni azt, hogy mit szeretne csinálni helyette. … Akarja. Balfaszkodás nélkül szállt be a ringbe. … messze nem tökéletes. Rengetegen mondják, joggal, hogy megosztó. De az vitathatatlan, hogy olyan színt hoz magával a politikába, amely nélkülözhetetlen. Finnyáskodás helyett inkább tanuljunk tőle."

Nincs ember, aki ez alapján ne ismerne rá Trump – elnagyolt – politikai portréjára. Pedig a hvg.hu momentumos vendégszerzője nem az amerikai elnökválasztás tanulságait vonta le. Nem, ő a jövőbe tekintett, mégpedig Magyarország: a 2019-es budapesti főpolgármester választásra. A jelölt pedig, akiről ilyen "tumpiánus" jellemzést adott:

Puzsér Róbert.

 

Nem tisztünk érvelni Puzsér önjelöltésge ellen vagy mellett, sem a választókat buzdítani támogatására vagy elutasítására. Mindössze egy nagyon kézenfekvő párhuzamot akartunk felmutatni. Mindebből pedig az következik: ha a magyar baloldalnak végül tényleg arra lesz szüksége jövőre, hogy egy "Donald Trump" legyen a főpolgármester-jelöltje, akkor kin is kellene kínosan, szekunder szégyenben röhögcsélni?

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1114308665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dickon 2018.10.18. 14:24:46

Nagyon jó poszt!! Briliáns !!

elismert felhasználó 2018.10.18. 17:45:17

alekosz legyjen a pesti ellenzékes pógármesterségi jelölt. én támogatom pasztmek.

paraszthajszal 2018.10.18. 17:54:57

@maxval balcán bircaman: Lássuk be, ez a mostani ellenzék és Szargentíni is Soros György zsebében van, így akkor már miért ne lehetne a főnököt indítani? Vagy ha ő nem vállalja, jelölhetnék Erzsi asszonyt is ( 444.hu/2016/10/09/konyvet-irt-a-legokosabb-leggyonyorubb-politikailag-legaktivabb-magyar-macska ).

taga20 2018.10.18. 18:04:19

@paraszthajszal: lássuk be, hogy egy nyomorult féreg vagy.

Dickon 2018.10.18. 18:30:26

@Gábris szomszéd: A Jobbiknak már nem futja jelöltre?

Gábris szomszéd 2018.10.18. 18:31:48

@Dickon: Futhatná de minek. Jut eszembe a mitanyánknál nem tudod esetleg, hogy ki lesz? Emőke vagy Dórika? :)

Dickon 2018.10.18. 18:52:41

@Gábris szomszéd:

:)
Minek? Ez kb. úgy hangzik, mintha Sneider Tomi egy börtönzuhanyzóban eldobta volna a szappanját, majd ugyanazzal a lendülettel lehajolt és megfogta a bokáját. Ide lőjetek elvtársak.
A diktatúrára mérhető első megrendítő csapás már nem fontos? Vagy most is az van, hogy a Jobbikban sejtik, hogy pesti szemmel nézve továbbra is gyanúsak ezek a kékbe öltözött barna ingesek?

Dórikáék nemindulása sokkal többet hoz a konyhára egy indulásnál.

paraszthajszal 2018.10.18. 18:53:33

@taga20: Na mi az, csak nem szintén Soros zsebében tetszik lenni? Fáj Önnek, ha valaki ki meri mondani az Igazságot?

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.18. 18:57:36

@paraszthajszal: "csak nem szintén Soros zsebében tetszik lenni?"

Azért mert te fizetett fideSSfasszopó troll vagy, másról se tudsz mást elképzelni. Soros György patrióta a magyar demokráciát segíti a pénzével, nem is lenne éertelme, hogy a hazafikat lepénzelje.

Gábris szomszéd 2018.10.18. 19:07:53

@Dickon: A barnaingeseket már ne a jobbikban keresd. :)

Gábris szomszéd 2018.10.18. 19:12:26

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Hazudnak reggel, éjjel meg este. :)

Be kellett ismerniük, hogy a szexuális erőszakkal meggyanúsított afgán menekült nem a Helsinki Bizottság, hanem a magyar állam jóvoltából volt itt.
Az Echo Tv elismerte, hogy nem a Magyar Helsinki Bizottság közbenjárása miatt volt Magyarországon a szexuális erőszakkal meggyanúsított afgán menekült. Az erről közzétett helyreigazításba azt is beleírták, a valóság ezzel szemben az, hogy a cikkben megnevezett személy azért tartózkodhatott Magyarországon, mert a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal oltalmazottként ismerte el egy olyan eljárásban, amelyben jogi segítséget vagy képviseletet a Magyar Helsinki Bizottság egyetlen alkalmazottja vagy megbízottja sem nyújtott neki. A férfi 2017-ben kapott oltalmazotti státuszt.

hvg.hu/itthon/20181017_Vegtelenul_kinos_helyreigazitast_tett_kozze_Meszaros_teveje

scontent.fbud2-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/41454937_2021670774797395_3959500431440216064_n.jpg?_nc_cat=101&oh=e69befd0efa806d1d208733d41e4938a&oe=5C463C22

taga20 2018.10.18. 19:12:43

@paraszthajszal: te a hülyeségeidet mondod ki gyökér, aminek semmi köze sincs az igazsághoz!

Dickon 2018.10.18. 19:16:45

@Gábris szomszéd:
:DDD
Jaj, tényleg! A cukiságosok maradtak. A rohadt fasisztákok, rasszistákok meg a nácikok távoztak a tagság jelentős részével.

Gábris szomszéd 2018.10.18. 19:18:54

@Dickon: Azok már április 8 előtt elmentek.

taga20 2018.10.18. 19:23:10

@Dickon: diki, az összes ócska náci már átment a fityeszbe. lásd a takarómisit!

Dickon 2018.10.18. 19:31:45

@Gábris szomszéd:
Jaja...látszott is a választási eredményen. A Nagy Középre Menetelő mehetett is a levesbe...öööö...izé...vloggernek.
:)

Dickon 2018.10.18. 19:41:59

@taga20:

Most jut eszembe, nem lehetne Miskolcról Pestre felhozni a Rokker Zsoltit és indítani Tarlós ellen? És nehezményezem azt is, hogy az ellenzéki oldalon méltatlanul kevés szó esik, az egykor nagy ígéretként indult alternatív köztársasági elnökről, Dopeman-ről.

taga20 2018.10.18. 19:47:15

@Dickon: szerintem hagyjuk minden fityesz nyomorékot a saját szutykában. kósalalát, tállaievtársat, rezsiszilárdot, ja és simonkát. és ne feledkezzünk meg a mészaroslölöről, a nemzet bilgécéről!

te diki, neked ők az idoljaid? nem gáz ez neked?

Dickon 2018.10.18. 19:51:13

@taga20:

Inkább az a gáz, hogy ezeket nem tudja lenyomni a progresszív, demokratikus ellenzék.
:)
Mintha valami hasonlóról szólna ez a poszt is, nem?

taga20 2018.10.18. 20:00:12

@Dickon: inkább az a gáz, hogy ilyen retardált állat trámpok, full bűnöző orbánok, véres kezű putyinok a menők.

na erről szól a poszt!:)

Dickon 2018.10.18. 20:06:54

@taga20:

Ha így könnyebb elviselned, akkor legyen.
:)

taga20 2018.10.18. 20:11:13

@Dickon: haver, szétcseszi a fityeszmaffia az országot. szerinted normális embernek, ebben mi a könnyű?

taga20 2018.10.18. 20:21:40

@Gábris szomszéd: nana! soha ne mond, hogy soha:))))

ma is örülhetünk, me megint jobban teljesített a maffia!

444.hu/2018/10/18/meszaros-lorinc-bekebelezi-sajat-magat

Dickon 2018.10.18. 20:33:19

@taga20: Erzsi macskára, Puzsérra, Rokker Zsoltira szavazni könnyű. A nehezebb részt, mármint, hogy megtalálni és megérteni azt, hogy miért nem szavaznak az ellenzékre "elegen", azt nagy ívben elkerülik az ellenzéki térfél gondolkodói(?)...
:)
Jópofa dolog Erzsi macskára, a Kétfarkú Kutyákra és a megcukisodott Jobbikra szavazni, de akkor ne mondjuk azt, hogy komoly, a hazáért aggódó és az értékeinket védő polgárok vagyunk.
Mint DK-s frontkatona, te is odacsaphatnál az asztalra, hogy a Vadai Ági ne a Feri combját simizze az asztal alatt, hanem találjon már néhány olyan jelöltet, akikre te is azt mondanád, hogy: Hú bazzeg, ők az én embereim!
Vagy szavazz Puzsérra...orrbefoggva, ahogy a szadeszosoktól tanultátok.
:)

taga20 2018.10.18. 20:39:04

@Dickon: ezek az emberek, akiket felsoroltál, nagyságrendekkel jobb arcok, mint a fityeszmaffia talpasai.

félelmetes, hogy ennyire oda vagy a fityeszes bűnözőkért!

Gábris szomszéd 2018.10.18. 20:39:52

@Dickon: Szerinted a Fidesz-maffia egy "komoly, a hazáért aggódó és az értékeinket védő" társulat? :) Ja és ha már gyuriferiéket szóba hoztad. :)

alfahir.hu/2018/10/15/trianon_emlekev_nemzetarulas_fidesz_dk_jobbik

Dickon 2018.10.18. 20:48:32

@Gábris szomszéd:
:)

Angyal, az ellenzékről beszélünk. A Fideszt ismeritek, tudjátok milyen. Sőt! Annyira felkészültek vagytok belőlük napi szinten, hogy én leborulok tudásotok előtt. Hiányérzetem azért van, mert ez a tudás, ez a felkészültsége azt kellene hogy jelentse, hogy a Fidesz legyőzésének és eltakarításának módját, mikéntjét is tudjátok.
Amikor rendszeresen eljuttok odáig, hogy legyőzhetetlen, megdönthetetlen, eltávolíthatatlan, akkor pont azt demonstráljátok amit az ellenzéki politikusaink. Ez nagyon kínos. Néha nagyon nem tudlak titeket komolyan venni.
:)
És mondom mindezt úgy, hogy én csak unalmas óráimban , szórakozni járok ide.
:)

Gábris szomszéd 2018.10.18. 21:02:50

@Dickon: Nézd a vlogger is nyilván követtet el hibákat, de a Fidesz az utóbbi néhány évben minden erőforásával azon volt, hogy megsemmisítse a jobbikot. Remélem nem kell magyaráznom, hogy mik voltak ezek. A róluk vagy Vonáról tolt propaganda egytől-egyig hazugság volt, miközben a g..iék gyuriferiék esetében annyira aggódtak az igazmondásért is. Az én bajom nem az, hogy szánalmasnak tartod az ellenzéket, sokkal inkább az, hogy hazugságokért és üveggyöngyökért cinkosává vállsz a szervezett bűnözés hatalmának, ezáltal is támogatva az orbáni uram-bátyám világ minden mocskát.

Gábris szomszéd 2018.10.18. 21:06:53

@taga20: Marianról és habakukkról tudsz valamit? :)

Gábris szomszéd 2018.10.18. 21:12:57

Mától a Pannónia Szívéért felelős miniszterelnöki biztosa is van az országnak :)

444.hu/2018/10/17/matol-a-pannonia-sziveert-felelos-miniszterelnoki-biztosa-is-van-az-orszagnak

taga20 2018.10.18. 21:15:10

@Gábris szomszéd: eltűntek, mint szürke boli a ködben:)

taga20 2018.10.18. 21:17:28

@Gábris szomszéd: gondolom dickonnertárs a seggét a földhöz veri örömében.

hogy nem baszodik má meg a geci?!

Dickon 2018.10.18. 21:27:43

@Gábris szomszéd:

Nézd Angyal, amint rájöttök arra, hogy majd 3millió ember miért adja el lelkét és választja a Fidesz üveggyöngyeit és hazugságait az ellenzék üveggyöngyei és hazugságai helyett, meglesz a megoldás, leváltjátok a Fideszt és beköszönt a demokrácia, a Kánaán. A vlogger is elgondolkodhatna azon, hogy a jobb időszakokban majd 20 százalékos pártja miért széled össze-vissza, szerte-szét, és most azt mondom, hogy bizony röhejes ezért a Fideszt okolni, mert akkor visszajutunk a kályhához, miszerint leválthatatlan, megdönthetetlen, legyőzhetetlen....
Ez a pocakos, tehetségtelen és buta cigánygyerek ellenszélben, lejáratások, támadások, vereségek és bukások mellett felépített egy olyan pártot, mely szerintetek most legyőzhetetlen.
Ezen gondolkozzatok el. Hogy lehet, hogy a Vlogger, vagy az állítólagos intellektuális fölény birtokában lévő balliberális oldal ezt nem tudja megcsinálni vagy überelni?
Mi nem megy? Nem elég kitartóak? Lusták, nem akarnak dolgozni, tenni ezért?
Azért jó ez a poszt mert még hacsak félszegen is, de egy picit a saját portán kezd el sepregetni.
A Fidesztől várjátok hogy kikaparja a gesztenyéteket? Három választási bukta nem volt elég ahhoz, hogy rájöjjetek, hogy ez nem valósul meg?

Gábris szomszéd 2018.10.18. 21:48:25

@Dickon: Továbbra sem érted. Szerinted itt tisztességes kampány volt, ahol a jelöltek ugyanolyan mértékben adhatták át az üzeneteiket a választóknak mint a g..i. Te komolyan így látod? Nem érdekelnek a tömeges választási csalások? Nem láttad mekkora médiafölény volt? Nem izgat, hogy erőszakosan, önkényesen, konszenzus nélkül megváltoztatták a választási törvényt? Nem izgatott, hogy a közalkalmazottak (sok százezren, mind választójoggal) meg voltak félemlítve, és a Fideszre kellet szavazniuk? Ugyanez dettóban a közmunkásoknál és a vidéki roncstársadalom tagjainál. Nem izgatott a több százezer ukrán "szavazó" utaztatása? Határon túli magyarok levélben szavazása? Külföldön dolgozók szavazásának megnehezítése?
A vlogger abban tévedett talán a legnagyobbat, hogy nem sejtette azt, hogy a geci vaójában mekkora geci. Te pedig ezek után azon rugozól, hogy milyen szar az ellenzék és nem azon, hogy aki bűnözőkre szavaz maga is cinkossá válik. Persze az is lehet, hogy csak ezzel nyugtatod a "lelkiismereted"

Dickon 2018.10.18. 22:08:09

@Gábris szomszéd:

Nekem nincs lelkiismeretem. Geci vagyok, mint a geci. Ha nem tudtok elszakadni attól, hogy így, ebben a formában a NER nem lebontható, akkor nevessünk együtt Puzsér indulásán.
:)
De ha még lefekvés előtt van egy kis időd, akkor azért gondolkodj el azon, hogy a 2002-es választási veresége után lesajnált, kinevetett és kigúnyolt buta cigánygyerek, hogyan jutott el idáig. Kedvenc számmisztikai játékotok adatait felhasználva kijelentem, hogy az ellenzéket többen támogatják az országban, mint a Fideszt.
A 2018-as választás egyéni körzeteinek adatait és a poszt ezen gondolatát:

"És a nem kormánypárti politika Budapesten roppant népszerű: ha az LMP nem áll be a Fidesz-táborba már tavasszal, és legalább a fővárosban együttműködik a többiekkel, akkor egyetlen egy, ismételjük meg: egyetlen egy kormánypárti országgyűlési képviselő sem került volna a parlamentbe a fővárosból."

felhasználva kijelentem, hogy a Fidesz legyőzhető a jelen választási rendszerének keretein belül. A labda az ellenzék térfelén pattog már megint...még mindig...csinálni kellene valamit.

Én most szundizok egyet, ha még holnap is komolyan gondolod, hogy a geci azért nem legyőzhető, mert geci, akkor írd meg.
Majd akkor idézek néhány Arkangyalos gondolatot a varánuszos múltból, hogy lásd hová süllyedtél.
:)

Jó éjszakát nektek!

Gábris szomszéd 2018.10.18. 22:13:34

@Dickon: "De ha még lefekvés előtt van egy kis időd, akkor azért gondolkodj el azon, hogy a 2002-es választási veresége után lesajnált, kinevetett és kigúnyolt buta cigánygyerek, hogyan jutott el idáig"

PLd. úgy, hogy Simicska csicska volt. Mintha nem tudnád. Amúgy ha belegondolsz én nem nevetnék annyira Puzsér indulásán. :)

Sir Bates dö Hól 2018.10.18. 23:28:03

@Dickon: na, ez igen!... bár megjegyzem, hogy orbánt nem támadták, sem '98 előtt, sem '02 után (mindkét alkalommal simán kicsinálhatták volna az mszp részéről, de nem tették, s ez valóban az ő óriási balfaszságuk... bár az sem lett volna jó, ha bármilyen szinten is hatalom közelében maradnak, akárcsak a legkisebb mértékben is, mert az is vállalhatatlan lenne számomra... egyébként én csak azt nem értem, hogy miként lehet bármennyire is azonosulni a legcsekélyebb mértékben is akár orbánnal, akár az ún. ellenzéki csoportokkal)

Sir Bates dö Hól 2018.10.18. 23:52:41

@Gábris szomszéd: az önkormányzatok önállósága gyakorlatilag megszűnt moon, maximum pszichológiai többletet jelentene, ha tarlós vesztene...

alöksz róz 2018.10.19. 00:26:19

@taga20: "haver, szétcseszi a fityeszmaffia az országot. szerinted normális embernek, ebben mi a könnyű?" - mert mit szeretnél helyette, roki? hogy megint az mszp csessze szét az országot?

mgdé 2018.10.19. 01:42:19

@alöksz róz:
Mit, mit? Én pl. rögtön direktben, Battonyától Nemesmedvesig az egészet mind farkasflóri kezére adnám. Ha már lúd ...
süti beállítások módosítása