- A német baloldalon, illetve a francia jobboldalon egyaránt úgy ítélik meg, hogy nagy bajba kerül Európa, ha nem tudják megállítani az Orbán- és Salvini-féle populizmus nyomulását;
- Janus-arcú a magyar politika az antiszemitizmussal szemben: hivatalosan nulla tolerancia van érvényben, ám Orbán Horthyt dicsőíti, Lezsák Sándor pedig a tömeggyilkos Héjjas Ivánt;
- Súlyos viszály támadhat még a magyar-ukrán konfliktusból, miközben Amerikának, a Natonak és az EU-nak egyre inkább elege van a magyar kormány kötözködéséből.
Az Európai Néppárt frakcióvezetője szerint nagyrészt Orbán Viktortól függ, tag maradhat-e a Fidesz az EPP-ben. Weber, aki indul kíván a Bizottság elnöki tisztéért, megjegyezte, hogy az Európai Parlament által egy hónapja kezdeményezett jogállami eljárás után most Magyarországnak kell lépnie, irányt kell váltania. A politikus változatlanul egyetért Brüsszellel abban, hogy a 7-es paragrafus alapján elő kell készíteni a szankciókat. Ebből kifolyólag – mondta - a magyar vezetésnek meg kell értenie, hogy mozdulnia kell. Mellesleg szerinte a 7-es paragrafus lehívása a párbeszéd kezdetét jelenti. Arra a kérdésre, hogy miért tart fenn szoros kapcsolatokat olyan vezetőkkel és pártokkal, akiket és amelyeket korrupcióval, illetve a jogállam megszegésével vádolnak, Weber megismételte, hogy hídépítőnek tekinti magát és nem kíván különbséget tenni jó és rossz európaiak között.
Szólt arról is, hogy szerinte a Bizottság elszakadt az emberektől, ezért ha megválasztják, akkor szeretné helyreállítani a korábbi kapcsolatot, ez talán még fontosabb, mint a migráció, vagy az euróválság megoldása. Kitért arra, hogy senkinek sem kell félnie attól, ha személyében netán egy német kerül az EU végrehajtó testületének élére. Ezt azzal magyarázta, hogy ő bajor, így közelebb van Milánóhoz, mint Berlinhez.
A vezércikk úgy látja, hogy a vasárnapi bajorországi választás olyan, mint a vezérürü kolompja: mutatja, merre tart a világ és ez cseppet sem biztató a hagyományos pártok számára. Merthogy az előrejelzések mindössze 35 %-ot jósolnak a CSU-nak, ami 13 %-kal kevesebb az öt évvel ezelőtti eredménynél. A szociáldemokraták még rosszabbul állnak: akár 10 %-ra is visszaeshetnek, ami 50 %-kal marad el a korábbi támogatottságtól. Viszont a szélsőséges AfD – 14 %-kal – akár háromszor annyi voksot is kaphat, mint 2013-ban, és jók az esélyeik a zöldeknek is – 15-18 %-kal.
Az erőpróba nem a gazdaságról szól, a tartomány igen módos, jól megy sora. A közelgő eredményt nem lehet teljes egészében visszacsapásnak tekinteni Merkel nyitott-kapuk migránspolitikája miatt sem, bár az biztos, hogy a csalódott emberek egy része mégiscsak emiatt áll be az AfD mögé. Másoknak viszont az a cirkusz nem tetszik, amit Seehofer belügyminiszter, a keresztény szociálisok vezére rendezett a nyáron, szigorúbb bevándorlási szabályokat követelve Merkeltől. A jelek szerint a bajorok változást akarnak, csak jelen pillanatban erősen eltérnek egymástól ezek a törekvések. Ezért a CSU hétfőn hasonló helyzetben találja magát, mint a nagy európai pártok: benyújtották neki a számlát, megtizedelődik, de még őrzi hatalmát. Ezért neki is megoldást kell találnia, hogy levezesse a populista indulatokat, vagy ha nem, hát elsöprik a szélsőségesek.
A német államfő kijelentette, hogy Európában összefogással kell visszaszorítani a nemzeti külön utakat, illetve a populizmust. Kétnapos athéni látogatása során Steinmeier kifejtette, hogy együttes választ kell adni egyes országok önzésére és megosztási kísérleteire, a kirekesztésre. Mint mondta, meg kell győzni az embereket, hogy a kormányok egymagukban nem tudják legyűrni az olyan súlyos gondokat, mint a migráció, a klímaváltozás és a gazdasági válság. Ahhoz közös erőfeszítésekre van szükség. Főként, amikor bizonyos körök túlságosan is egyszerű válaszokkal rukkolnak ki nehéz ügyekben, és azzal csábítanak, hogy minden állam csakis a saját helyzetével törődjön. Ciprasz görög kormányfő arról beszélt, hogy a szélsőjobb felemelkedése az egész Európa-házat fenyegeti.
A vendég koszorút helyezett el az Athén közelében lévő egykori koncentrációs táborban és bocsánatot kért a német megszállás idején elkövetett bűnökért. Úgy fogalmazott, hogy nem szabad elfelejteni Németország erkölcsi és politikai felelősségét. Ismeretes ugyanakkor, hogy Görögország több százmilliárdos jóvátételt követel Berlintől.
Az Orbán-féle antiszemitizmus-politika azt jelenti, hogy a nulla tolerancia jegyében üldözik a zsidók elleni gyűlöletet, viszont elismeréssel adóznak olyanoknak, akik egykor a zsidókat üldözték. Utóbbira példa Héjjas Iván, akit a távollétében, a különítményesek élén elkövezett 73 gyilkosság miatt a háború után halálra ítéltek. Ő a mai magyar szélsőjobb egyik fő bálványa, bár eddig hiába követelték a rehabilitálását, mert annak útjában állnak a történelmi dokumentumok. De erkölcsi rehabilitálással ér fel, hogy nemrégiben Lezsák Sándor, a Fidesz egyik első számú keményvonalasa, hősként és szabadságharcosként emlegette Héjjast.
Az még a hivatalos magyar mérce szerint is megengedhetetlen, hogy a Parlament alelnöke egy bizonyítottan antiszemita gyilkost méltasson. Ám hogy ez mégis így történt, az része az újfajta leitkultur-nak, amit a mélyreható történelmi revizionizmus jellemez. Beletartozik Horthy egyre erősödő kultusza, pedig a történészek jóformán egyhangúan társfelelőssé teszik azt több százezer magyar zsidó haláláért. Ennek ellenére Fideszes politikusok ott vannak mindenféle emlékünnepségen. Orbán maga kivételes államférfinak nevezte a kormányzót.
A miniszterelnököt a foci jobban érdekli, mint a történelem, és személy szerint nem is zsidógyűlölő. Pártját azonban kinyitotta a szélsőjobbot is magában foglaló ideológia felé, hogy onnan kiszorítson minden más erőt. Időközben elhallgattak az idevágó nemzetközi tiltakozások, amibe belejátszott, hogy Orbánnak és Netanjahunak lett egy közös ellensége: Soros. A magyar zsidóság nyugtalanul figyeli a fejleményeket. Mert mint Heiser András megfogalmazta: döbbenetes és elfogadhatatlan az az emlékezetpolitika, amiben ilyen helyet kap Horthy vagy Héjjas.
A kárpátaljai magyarság az autonómia-követelések miatt vörös posztó az ukrán kormány szemében, pedig az csupán kulturális önigazgatást jelentene. A jelek szerint azonban súlyosbodik a válság a kettős állampolgárság ügyében, noha ez veszélybe sodorja Ukrajna nyugati integrációját. A helyzetre jellemző, hogy a budapesti Külügyminisztérium legutóbbi sajtótájékoztatója előtt az újságírók mindössze egy órát kaptak, hogy a Bem térre siessenek, így azután csak a kormánybarát tévék tudtak élni a lehetőséggel. De ők legalább még láthatták, amint távozik az ukrán nagykövet, akit ismét berendeltek a magyar hatóságok, mert sürgős választ akartak kapni az egyik szélsőséges ukrán szervezet „halállistájára”, a határon túli csapatmozdulatokra, valamint arra, miként kaphatott helyet a kijevi parlament honlapján a kettős állampolgárok deportálását követelő felhívás.
A drámai körítés azt célozta, hogy felhívják a figyelmet a válságra, amely a nemzetközi színtéren még nem sok figyelmet váltott ki, ám amely rendkívül robbanásveszélyes. Az alapviszály, az oktatás és a kettős állampolgárság első ránézésre nem túl látványos. A nyelvhasználati törvényt igazából az orosz kisebbség ellen szigorították meg, de érinti a 150 ezer magyart is a Kárpátalján. Finomítással el lehetne venni az élét a dolognak, az ukránok azonban mégsem teszik meg. A vita miatt a magyar fél akadályozza Ukrajna Nato-közeledését, ám ez egyre jobban idegesíti az amerikai kormányzatot, az Észak-Atlanti Szövetséget, valamint az EU-t. Trump állítólag találkozót ajánlott Orbánnak a viszály rendezésére, ám utóbbi egyelőre kéreti magát, legalábbis a magyar sajtó szerint. Azt nem tudni, hogy az orosz vezetés mennyire bujtogatja Magyarországot.
Ausztria hivatalosan is közölte, hogy további fél évvel meghosszabbítja az ellenőrzést a magyar, illetve a szlovén határon. A november 11-től érvényes intézkedést a belügyminiszter azzal indokolta, hogy továbbra is nagy számban érkeznek illegális migránsok az országba, illetve sokakat tartóztatnak fel a határ menti térségekben, valamint változatlanul magas a menedékkérelmek száma. Ebből következően a helyzet nem megnyugtatóan stabil. Konkrét adatok nem szerepelnek a közleményben, de valójában napjainkban jóval kevesebben folyamodnak menedékért, mint korábban. Az első 8 hónapban pl. csak fele annyian, mint egy évvel korábban, összesen nem egészen 10 ezren. 3 éve még 44 ezer fölött járt ez a szám. Kickl ugyanakkor arra hivatkozik, nem akarják megengedni, hogy olyan állapotok alakuljanak ki, mint a 2015-ös válság idején. Emlegeti továbbá a terrorizmus látens veszélyét is. Egyébként a múlt héten Franciaország is úgy döntött, hogy 6 hónappal kiterjeszti a határellenőrzést.
A lap nemzetközi körképben foglalkozik azzal, eltűnhet-e az ellenzék bizonyos országokban, ezen belül a magyar helyzetről azt írja, hogy a kormány hathatósan hozzájárult a vele szembe álló erők tehetetlenségéhez. Az illiberális rendszerben elzárta őket a sajtótól, gyámkodása alá vonta az igazságszolgáltatást és közhivatalokat. A másik oldal már a 2010-es választások után megbénult és soha nem volt képes felülkerekedni saját megosztottságán. A Fidesz ugyanakkor meglovagolja a Gyurcsány Ferencről kialakult rossz képet. Hogy a Jobbik lett az ellenzék fő képviselője, az nagyon is kapóra jön Orbán Viktornak, mert így úgy állíthatja be, hogy ő bástya a szélsőjobbal szemben, amikor az Európai Néppártot kell győzködnie. Utóbbi eltűrte a jogállam elleni támadásokat, és csak későn ébredt. Sokáig azzal mentegetőzött, hogy Orbán védelmet nyújt a Jobbikkal szemben, amely még rosszabb, mint a Fidesz.
A lap azt írja a Bizottság alelnökéről készült portréban, hogy Timmermans szó szerint hét nyelven beszél, ékesszólóan, akcentus nélkül, ám mivel mindig a tökéletességre törekszik, emiatt kissé erőszakosnak tekintik Strasbourgban. Ám éppen ez a tulajdonsága jött jól, amikor az alapjogok felelőseként az állandó és tudatos jogsértések miatt meg kellett küzdenie a magyar és a lengyel kormánnyal, ideértve a jogállam megszegésének gyanúját. Megindította az eljárást, amiért kapott keményen Budapesttől és Varsótól. Ám az érvei ellen nem sok mindent lehet felhozni. Amikor a jogról, igazságosságról és a közös Európáról van szó, akkor nem lehet megingatni a meggyőződésében. A szenvedélyesen Európahívő politikus élete legnagyobb feladata előtt áll, hiszen harcba száll a Bizottság vezetői posztjáért, amihez el kell nyernie a szociáldemokrata frakció támogatását. De ő a favorit.
Alain Juppé nagy aggodalommal tekint az EP-választások elé, ugyanakkor nagyon jónak tartja Macron reformprogramját, és az államfőben védőbástyát lát Orbán és Salvini Európájával szemben. A volt francia miniszterelnök, aki jelenleg Bordeaux polgármestere, hozzáfűzte, hogy Marcon nem támaszkodhat Merkelre, mert annak helyzete odahaza megrendült. Mindent egybevéve úgy ítéli meg, hogy a helyzet igen súlyos, a választás még rosszul is elsülhet, és így azok kerülhetnek az élre, akik szét akarják verni az EU-t. Épp ezért az unió súlyos veszélyben van, még sosem járt ennyire közel a szakadékhoz. Szerinte a világ lassan visszatér a nacionalizmushoz, ennek ellensúlyozására meg kell erősíteni az európai értékeket: a szabadságot, a szociális igazságosságot, valamint a békét. Ismét értelmet kell adni az európai tervnek. Ez pl. a migráció területén azt jelenti, hogy fogadják a menekülteket, de fenntartják a külső határok ellenőrzését.
Arra a kérdésre, hogy a francia konzervatívok miért szavaztak a Fidesz mellett ez Európai Parlamentben, Juppé úgy válaszolt, hogy az értékek harcában világosan ki kell mondani: azok az eszmények, amikre Orbán Viktor építi a politikáját, nem azonos azokkal az eszmékkel, amelyeket a francia jobboldal magáénak vall. A földrészt mély választóvonal osztja meg, amely kapcsán nem szabad megalkudni, mert különben elveszítjük a lelkünket. (A politikus megerősítette, hogy ott hagyta a republikánusokat – a szerk. megj.)
A budapesti bulinegyed felháborítja az ott élőket, de nem tudnak mit tenni, mert elbukott a népszavazás. A helybélieknek elegük van abból, hogy az éjszaka kellős közepén részeg tivornyázók keltik őket és másnap reggel vizeletfoltok és hányásmaradékok között kell útra kelniük. A CEU egyik külföldi tanára azt mondja, a 7. kerület egykor csendes, álmos helynek számított, leszámítva azokat a turistákat, akik a zsidó nevezetességeket jöttek megnézni, és némán adóztak a gettó emlékének. Ám amióta a főváros brit legény- és leánybúcsúk célpontja lett, azóta a helyzet kicsúszott az ellenőrzés alól és a pokollá változott a helyi lakosok élete – mondja Török András kultúrtörténész. A februári helyi referendum – elegendő részvevő híján – érvénytelennek bizonyult. A hatóságok azt ígérik, hogy intézkednek a zaj és a zűrzavar csökkentésére, de akik ott élnek, azok számára tanácsosabb, ha mielőbb máshová költöznek.
