B1 blogcsalád



Nem jut elég a szegényeknek tűzifára, mert kell a pénz, hogy Mészáros Lőrinc cégei stadiont és sportcsarnokot építhessenek

2018. október 12. - nickgrabowszki

Még az a szerencse, hogy Magyarországon pillanatnyilag nincs korrupció. Mert mi lenne, ha még az is lenne. jacht.jpg

Másfél milliárd forint hiányzik, hogy mindenkinek legyen télre tüzelője, aki igényelte - ez derült ki csütörtökön a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, Pogácsás Tibor szavaiból.

  • Az állam négymilliárd forintot ad a helyi önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag-vásárlására.
  • Miközben a BM által készített összefoglaló szerint idén valamivel több pályázat érkezett, mint tavaly, összesen 2320 önkormányzat pályázott, az igényelt támogatás pedig 5,5 milliárd forint volt.

Az általános megszorítások közepette, amikor forrásokat vonnak el az egyetemektől (a csókosok helyzetbe hozása mellett ez áll például a Corvinus kiszervezése mögött), a tudományos szférától (az MTA intézeteinek bezárása) vagy a közszférától (az állami alkalmazottak 15-20 százaléka elbocsátásának terve) tulajdonképpen nem volna meglepő, hogy az Orbán-kormány a szociális területen is takarékoskodni igyekszik. Voltaképpen a forráskivonás volt a legfőbb oka a segély felváltásának a közmunkával is.

Mindeközben ugyanazon a napon, amikor a BM nyilvánosságra hozta az igény és a forrás közötti különbséget, a következők derültek ki:

  • közpénzekből épült egy sportcsarnok Pécsen, 2,3 milliárd forintért, amit Orbán csak a nyilvánosság kizárásával mert felavatni), és amit a Mészáros-körbe tartozó ZÁÉV épített fel;
  • az eredetileg tervezett dupláját, 11,7 milliárd forintot fog költeni az állam a Honvéd új stadionjára, ezt ugyancsak a ZÁÉV építheti alvállalkozóként, a tendernyertesek között olyan cégek vannak, amelyek vagy Tiborcz-cal üzleteltek vagy Felcsúton van a székhelyük;
  • a Mészáros-gyerekek cége 4,2 milliárd forintért építhet Érden multifunkciós sportközpontot, természetesen közpénzből, mi másból.

És ez csak 3 csütörtöki hír. Érdemes összevetni a számokat:

1,5 milliárd hiányzik a szociális tűzifakasszából. Egyetlen nap alatt 16 milliárd forintnyi közpénzhez jutott a klientúra.

A pécsi sportcsarnok építési költségét nem is számoltam bele, mert azt korábban nyerték el. Meg azokat se, amihez az idén eddig jutottak. Valamint természetesen azokat se, amit majd ezután kapnak.

Mindezekből nyilván az következik, hogy akinek nincs pénze tűzifára, mert szegény, az menjen el sportolni, és majd fölmelegszik. Továbbá ha meg esetleg nemcsak tűzifára, de arra sem volna pénze, hogy belépőt vegyen az új arénákba, akkor menjen el segédmunkásnak a Fidesz-, illetve Orbán-közeli építőipari cégekhez.

Ahol ennyi a munka, ott biztosan elkél a dolgos kéz.

(A fenti képen a jó szeműek kivehetik Mészáros Lőrincet egy éppen másfélmilliárd forintba kerülő luxusjacht, az Artemy fedélzetén. De ezt a Magyar Narancs fotósa már több mint 2 éve készítette. Azóta a volt gázszerelő és egyéb Fidesz-közeli építési vállalkozók már egy 7 milliárd forintos luxusjacht, a Lady Mrd fedélzetén is feltűntek.)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7114296337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rallus 2018.10.12. 08:25:15

Akkor lesz itt forradalom, ha elfogy a dolgozó embereknek az a hatalmas megtakarítása, amit Gyurcsány kormányzása idején halmoztak fel! És akkor nem pénzt adtak tűzifára, hanem humánus módon 20000 forintra emelték a megélhetési bűnözés értékhatárát! (Nem halat kell adni a szegényeknek, hanem hálót...)

Mindenkit bosszant az Orbán kormány építési láza, hiszen Ferenc idején, amikor boldogok voltunk, csak a 4-es metró ,az Időkerék, a síkvidéki alagút és a békabarát viadukt épült, az is hitelből...

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.12. 09:24:11

@rallus: "Gyurcsány "

Nyolc év "kormányzás", és Magyarország tönkrevágása után ennyit tud felmutatni a geci gazdád, hogy ő nem gyurcsány. Szánalmas dolog ezzel kampányolni.

Womb Raider 2018.10.12. 09:35:06

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: [ásít]

Te, Cicus... megfeledkeztél a romániás paneledről.. még jó, hogy a geci mindig ott van a nyelved hegyén.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.12. 09:53:55

@Womb Raider: "ásít"

Figyusz, ha annyira untat már a saját trollkodásod, szard le Kubatovot, és önállósítsd magadat. Rengeteg társadalmilag hasznos dolgot tudnál csinálni a felszabaduló idődben, például műanyagszemetet kihalászni a Dunából.

index.hu/techtud/2018/10/11/meg_sosem_volt_ennyi_muanyag_a_dunaban/

Womb Raider 2018.10.12. 09:56:54

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Lássuk be... ez még hozzád mérten is rémesen gyenge volt..

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.10.12. 09:57:27

Nem az a kerdes van-e korrupcio, hanem az hogy marad-e belole a zembereknek. A lippsik idejen nem maradt, ezert kerultek szopoagra.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.12. 10:09:33

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: "Nem az a kerdes van-e korrupcio"

Látjátok, már a legelvetemültebb fideSSfasszopók is kész tényként veszik a gazdájuk tolvajlását.

csulla 2018.10.12. 10:40:03

Nem szeretném megsérteni a tatárok szellemét,de elbújhatnak a nemzetileg maffia fideSS és kiszolgálói mögött!

Dickon 2018.10.12. 10:56:24

"....a Mészáros-gyerekek cége 4,2 milliárd forintért építhet Érden multifunkciós sportközpontot, természetesen közpénzből, mi másból."

Óriási hiba!
Az érdiek nem sportolnak. Vegyük csak példaként a görög csődört, Alekoszt, vagy az ide kommentelő tagát. Ugye? Pocséklás, pénzkidobás.
És még veszélyes is, mert taga DK-s partizán...Matuska Szilveszterként levegőbe röpítheti az egészet, ezzel, Dugovics Tituszként magával rántva az érdi sportélet fejlődését.

Vegyetek inkább tűzifát az érdieknek.

elismert felhasználó 2018.10.12. 11:23:04

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: azé van sog múanyag a dunába, mer a faszszopó pestiek beledobájják bazzeg. köcsög mind. tennap monta a mannos laci, aki fuvarozik pöstre, hogy mikó megált hugyozni a dunaparton, akkó látta, hoty menyi szemetet dobálnak a vizbe a városi prolik bazzeg. itt nálunk a háromlépcsősben nincs szemetölés, mer kibasznak bazzeg, oszt ihatod a benke pista bácsi kannás borát...az meg szaris, meg drága is, mer az öreg mohó....lehet vizezi is ....megkéne nevelni ezta türhő városias népséget bazzeg...

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.12. 11:26:31

@Dickon: " Pocséklás, pénzkidobás."

Pontosan. Ha kiírnának egy közbeszerzést, ahol nem a csúti geci kegyeltje kell hogy nyerjen, akkor fele annyi pénzből jobb multifunkciós sportközpontot kaphatna Érd.

elismert felhasználó 2018.10.12. 11:29:08

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: ha én korugcióznék, akó nem hagynék belűle senkinek. a lufasz a pitcsájukba. mindenki lopjon magának, de amit én eloptam, abul ne lopjon senkise, mer kezét lábát töröm bazeg! nem vajok a vörös kereszt bazzeg, hoty mindenkin segíccsek. mindenki oldja meg magának....faszom...

elismert felhasználó 2018.10.12. 11:31:58

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: kocsma kel apám. háromlépcsőst minden uccába! csak a buzik sportolnak. a menők csajoznak és isznak...a töbi faszszopo meg keresgéjjen a közbeszerződési értesítőben, meg várja a nyugdiját othol....enyi buzit bazeg.

elismert felhasználó 2018.10.12. 11:48:00

@Dickon: én gázal fütök bazzeg. nincs nekem idöm fát hazsogatnyi, mer anyi a dógom, mint három körtzetiorvosnak. meg tiztáb is. monták is a tévében, hoty a sok fástüzelős mijatt van szmogg. hát akó szíják a sajáttyukat....mega kocsik mijatt....

Womb Raider 2018.10.12. 11:50:28

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: :)))) Mint a 4-es Metro esetében..ugyi? Az milyen klafa is lett!
..és lássuk be, messze kompatibilisebb az internacionalizmussal, ha francia, német, osztrák cégek zsebét tömjük.. egyszer csak utolérjük őket.

elismert felhasználó 2018.10.12. 12:05:32

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: multifungcios...ott az ut oszt fussál. miltifungciós ingyér. vagy biciglizél multifungciósan, mint a molnár gabi nyóc sör és nyóc centes után...monnyuk ez már nem ingyér van, mer a piát kiköll fizetni, hacsak a haverok meg nem hínak.
multifungció a sok kigyovállu buzinak köll.

Magyar ember ne viseljen baseball sapkát 2018.10.12. 12:17:27

Soros mar leirta a lippsiket, ilyen szereplesert nem jar tamogatas.

Soros most a Jobbiknal nyomul Volner szerint, nem sikertelenul.

Soros ezek szerint Orbant nem tudta megvenni. Akkor ki korrupt?

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.12. 12:17:56

@Womb Raider: ":))))"

Nekem nem vicces, hogy kifosztják a hazámat. Tudom, oké, ez egy hazaárulónak nagy öröm. Hát vigyorogjál csak baszd meg.

"francia, német, osztrák cégek zsebét tömjük"

Nyilván azt tömik, ahonnan megbízhatóbban kapják vissza a pénzt. Én nem osztom a fideSSfasszopók véleményét, miszerint nem baj, hogy mennyit lopnak, csak az a lényeg, hogy a csúti geci gazdagodjon.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.12. 12:20:18

"Még az a szerencse, hogy Magyarországon pillanatnyilag nincs korrupció."

Semmikorse. Magyar miniszter még nem ment börtönbe, minden környező országból ment már.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.12. 12:28:52

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: "Kossuth is, Hunyadi Matyas is volt bortonben"

Korrupcióért??? Mesélj, mindig is érdekeltek az új történelmi felfedezések. :))

Womb Raider 2018.10.12. 12:50:32

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Nekem nem vicces, hogy kifosztják a hazámat. Tudom, oké, ez egy hazaárulónak nagy öröm. Hát vigyorogjál csak baszd meg.
"
Majom... 20 éven át a külföldi cégek vittek el minden jelentős állami tendert. Most Mészároséknál landol ~ 5%-a a közbeszerzési állománynak (via Átlátszó) .. és vinnyoghatsz, de a lopás mellett azé' kénytelenek valamit építeni is.. a beszűkült tudatú rozébaloldal meg úgy kommunikálja, mintha a beruházás teljes összegét szétosztanák.
Hihetetlen mekkora baromarc vagy..itt az ideje, hogy belekezdj a "Hazám, hazám, Soros gazdám" kezdetű nótádba.

elismert felhasználó 2018.10.12. 12:57:25

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Nyilván azt tömik, ahonnan megbízhatóbban kapják vissza a pénzt."

há várjál már bazeg! temostan asztat akarod mondani, hogy a cocik, meg gyulcsánék kaptak visza a lopot pínzbűl? vagy asztat mondod, hogy ezek oljyan csicskák vótak, hogy másnak lopták a pínzt? jó vigyásszál hoty mitet mondasz it, mer kiderül, hogy te sem vagy job a deákné vásznánál, ami meg szar. hameg már tömés, akó a deáknét lehet, mert jól tartya magát , így túl az ötvenen is.
én eszt a demeter mártit molesztálnám, de mindik elküdenek a sünök a parlament elől, mer álitolag felforgatós elem vagyok...

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.12. 13:50:25

@elismert felhasználó: "asztat akarod mondani, hogy a cocik, meg gyulcsánék kaptak visza a lopot pínzbűl?"

Nincs kétségem felőle. Kétszer annyiért építettek az Alföldön autópályát, mint a horvátok a hegyekben.

Sir Bates dö Hól 2018.10.12. 13:52:14

@Womb Raider: neked meg a gondolataidban... cicus;-)...

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.12. 13:55:20

@Womb Raider: "20 éven át a külföldi cégek vittek el minden jelentős állami tendert. Most Mészároséknál landol ~ 5%-a"

A szocik is loptak, meg Első Orbán is, de most Második és Harmadik Orbán orbitális mennyiségűt lopott, hogy belerokkant a gazdaság. Nézd meg, hogy a románok szintjére csúsztunk vissza.

"mintha a beruházás teljes összegét szétosztanák."

Általában nem a teljes összegét, legfeljebb a felét-kétharmadát. Néha persze 100%-ot lopnak, mint pl. Voldemort nagyúr.

Sir Bates dö Hól 2018.10.12. 14:02:24

@Womb Raider: mucikám, ne legyél hülye... mészáros eszéki csapatának stadionja 50 millió€, mert emelkedtek a költségek (egy hónapja még csak 40 millió€ volt), a magyar költségvetés ebből jelenleg 6 millió€-t áll... a magyar költségvetés egy másik ország területén megvalósuló profitorientált beruházást, csupán csak azért, mert mészáros "nem azért, mert a barátja vagyok" lőrinc résztulajdonos... mucikám, édes szívem, most járjon a szád, mutasd meg apucinak, hogy mit tudsz!... elő a magyar virtussal!;-)...

Womb Raider 2018.10.12. 14:37:06

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Oké: románia: pipa
Most jöjjön az, hogy Soros, az én gazdám Szécheny után a második legnagyobb magyar.. vagy filantrópos verzió.
(Azé' a gecizést ki ne hagyd!)

@Sir Bates dö Hól: ízlelgesd a kifejezést: határon túli magyarok. Tudom, ebből lehetne venni x db. lélegeztető gépet, vagy fel lehetne újitani az n. zsinagógát ..esetleg felépíteni egy fél holokauszt múzeumot. Az mennyivel jobb volt, amikor a MÁV Cargo eladásakor 150 milliárddal támogattunk egy külföldi tulajdonú profitorientált vállalatot :)

Más szemében a szálkát.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.10.12. 14:41:33

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Hát, igen. Ezért kellene az alkotmányba foglalni a parlamenti büntető átalányt, ami minden állami vezetőre és képviselőre egyformán vonatkozna, és minden ilyen pozícióban eltöltött nap egy nap letöltendő valamelyik fegyházintézetben. Csak sulyosbító körülményeket lehet figyelembe venni... pl gazdag rokonok, gadag cimborák, nyereséges cégek.... stb.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.12. 14:57:13

@Magánvéleményem: "parlamenti büntető átalányt, ami minden állami vezetőre és képviselőre"

Miért nem csak a tolvajokra?

Mondjuk a fideSSmaffiára átalányban is kivethető a húsz év vasban. ... Bár lehet, hogy ott se csak tolvajok ülnek, lásd pl. Ángyán, Hadházy. ... Ja, azok már nem fidesz tagok, a maffia kiveti magából a becsületes embereket.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.12. 14:59:35

@Womb Raider: "Soros, az én gazdám Szécheny után a második legnagyobb magyar"

Nem hiszem, hogy Soros György a gazdád. Nem hiszem, hogy bárki gazdája. A Soros alapítványok valódi alapítványok, nem fideSSmaffia szerűen működnek.

A többi stimmel.

Sir Bates dö Hól 2018.10.12. 15:13:59

@Womb Raider: az no osijek az a határon túli magyarok? megnézted a keretét? tele van magyarral, mi?
máv cargo? erre gondolsz: 444.hu/2014/07/02/emlekeznek-meg-a-mav-cargo-eladasara? mert ez nyilván bűncselekmény volt. a polt vezette ügyészség nyilván tette/teszi a dolgát. elhajtották az emeszpé fémjelezte kormányt a halál faszára, teljesen jogosan?
mucikám, nagyon tudsz, ez igazi mélytorkos volt;-)...

Tangooo 2018.10.12. 16:16:15

Demagógia versenyt nyerhetnétek.

Én de genere Mi 2018.10.12. 16:29:05

@Womb Raider:
határon túli magyarok

Eszék:
"
Lakosság
1910-ben 31 388 lakosából 12 625 horvát, 11 269 német, 3729 magyar, 2889 szerb, 432 cseh, 155 szlovén és 105 szlovák volt.
2002-ben 114 616 lakosából 99 234 horvát, 8767 szerb, 1154 magyar, 480 albán, 211 bosnyák, 169 szlovén, 124 cigány, 39 cseh volt.
2011-ben 108 048 lakosából 96 746 (89,54%) horvát, 6 751 (6,25%) szerb; 979 (0,91%) magyar; 263 (0,24%) német és egyéb.
"
979 magyar ...

Nem lehetne akkor már inkább Londonban?

AveCaesarVavan 2018.10.12. 16:43:37

@rallus: Nem fárad el a pici szád meg a csöpp nyelved ennyi nyalásban?

Womb Raider 2018.10.12. 17:27:31

@Sir Bates dö Hól: "mucikám, nagyon tudsz, ez igazi mélytorkos volt;-)."

Édesanyád.. tudod, már említettem, kivel bizalmaskodj. Suttyó paraszt.

taga20 2018.10.12. 17:54:54

@Sir Bates dö Hól: a vén picsa szerintem fakanált szereti, ahogy olvasgatom nap-nap után:)))

Sir Bates dö Hól 2018.10.12. 18:50:12

@Én de genere Mi: ebbe nem akartam belemenni, mert kiszámolja, hogy 6128,7 €/fő teljesen normális támogatás a határon túli magyarok részére... az 20€/mérkőzés jegyárral számolva 306 meccs minden eszéki magyarnak biztos ingyenes lesz...
6M€ az 1,94796Mrd HUF ma éppen...
tudom, ez populizmus, nem deeptroath...

Én de genere Mi 2018.10.12. 19:13:20

@Sir Bates dö Hól:
Számolja csak ki ... :)

- Ha London Tiltott Város is a stadionépítőinknek -, szóvaldehamárcsakazértis, akkor miért nem Szabadka vagy Kanizsa (Magyarkanizsa)? Mind létszámunk, mind az arányunk szerint sokkal inkább magyar.

Eszék már A Tenkes kapitánya-ban is horvát település lásd A tőzsér c. fejezet -.
Persze ha a város szülötte Suker személyesen Viktor vagy az Ő hű Lajosa nagy barátja, akkor minden rendben!, egy világbajnokság gólkirályát megörvendeztetni minden pénzt megér! :)

S ha már így, csak megvárom már, míg a 90D-s szilikoncicik mellé a szilikonagy is kötelezően beültetendő lesz ...

Róbert László 2018.10.12. 20:30:04

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Mert azért ! Ha itt is jogállam lesz mehetnek ! De mert ezekre szavaztál majd csak 60 év múlva lehet elszámoltatás !

pilincka 2018.10.12. 22:34:33

@rallus: Íme: megszólalt a zseni.

Én de genere Mi 2018.10.12. 23:40:54

@Sir Bates dö Hól:
Ha jól tudom, a lengyel-szlovák határ megállapításánál jutott egy kicsinyke rész, pár kisebb település a lengyeleknek is a Monarchia hajdani, azon belül a Magyar Királysághoz tartozó részéből. (Mintha a Zsigmond által elzálogosított szepesi városok területének egy csücske lett volna, de majd valaki történész vagy térképész ...) No most, ha ott még él akárcsak egyetlen magyar származású is, akkor oda is jár egy stadion!, ő is támogatandó határon túli magyar!

Vagy, a lengyelek adják vissza nekünk azt az ősi magyar földet!

(Megnéztem:
Teschen és környéke volt vitatott terület. A Kassa–Bohumín vasútvonaltól északra fekvő területek Lengyelországhoz, a délre fekvő területek Csehszlovákiához kerültek. Teschent a vasútvonal mentén kettészakították.)

Egyetlen egy származási jogon ingyenes nézővel számolva hány meccs kell, hogy kijöjjön a stadion ára?

Sir Bates dö Hól 2018.10.12. 23:59:28

@Én de genere Mi: amennyiben kötelező a helyi lakcím és tartózkodás, s orbánék a lakosok, akkor minden pénzt megér!... ott csak egy gond van: kaczynski ugyan elmebeteg, de nem becstelen, nem simlis korrupt, így orbánék arra nem véletlenül nem invesztálnak;-)... meg putyinnal való nexusa okán is hallgathatná a spierdalajt, és utána jól el is vernék, akár ott van hajdu TEK-isten jános, akár nincs...

Én de genere Mi 2018.10.13. 00:11:20

@Womb Raider:
"határon túli magyarok"

Amúgy - már ha komolyan gondoltad szavad - miért is nem kultúrházat (magyar kultúrházat), magyar nyelvű óvodát, általános vagy középiskolát, kollégiumot építtet és támogat a magyar állam, illetve annak felcsúti kézből etetett, felcsúti pórázon tartott magánképviselői, M. úr, G. úr, stb.?
Olcsóbb is, értelme is több.
Már persze csak ha valóban a magyarság és a magyar nyelv, magyar kultúra megőrzése a cél ...

S csak akkor válaszolj, ha nem havi 120 ezer jó habonyforint okán született eme felsőbbséges benyögésed.

Én de genere Mi 2018.10.13. 00:39:57

@Sir Bates dö Hól:
Kiküldi oda stadiont avatni, kitüntetést átadni, oldalvonalat felkrétázni, stb. azt a miniszterét, akitől épp gyorsan meg akar szabadulni, de még nem válthatja le szegényt, mert itthon okkal-joggal támadják, s már Viktornak is ciki, de ő az olyat akkor sem, mert hát az elvek! Azok a szép és nemes elvek, amelyeket nem hagyunk az árok szélén.

Ui.: Hülye Mitroglou.
Ilyen névvel török is lehetne, s akkor 0-0, s máris értelme van a stadionoknak.
Szólni kéne Szijjártónak, lebbezzen fel!!!

FCUK13 2018.10.13. 00:48:59

tévedés ne essék, természetesen a tüzelőkérdés nem kormányzati kérdés, hanem önkormányzati. az a pénz tehát, amit a kormány ad, pont annyival több, mint amennyit adniuk kellene, amennyi maga az összeg. hogy (főleg a balos) önkorik folyamatosan a kormányra mutogatnak, egy másik kérdés. olyan ez, mint az iskolák: kell nekik, de amikor meg az övék volt, akkor tartották a markukat.

Én de genere Mi 2018.10.13. 01:27:42

@FCUK13:
Ez akkor kerek, ha szépen tételesen egymás mellé rakod az önkormányzatok forrásait és kötelezettségeit. E nélkül ez csak propagandaduma.
Ha a források - pl. az adóbevételeik ... - és a kötelezettségek nagyon nincsenek egyensúlyban, akkor meg törvénykezési hiba. (Igen, akár még a korábbi szoci kormányoké IS.)

A 13+1 -ért:
Megtennéd, hogy megnézed hogyan állt mondjuk a Lázárék vezette Hódmezővásárhely adóssága a szoci éra végére? Thx!

Sir Bates dö Hól 2018.10.13. 04:43:25

@Womb Raider: @Én de genere Mi: nemrég fejeztem be egy másik blogon, ahol egy ismerős nicknek írtam, felvidékiként azon mélázott, hogy "de az Előretolt Helyőrség helyi bázisait már nem. pedig a kultúrára is rátették kezüket. elveszni látom a szlovákiai magyar irodalom évtizedek óta működő "mentorprogramját", ahol már befutott írók-költők bábáskodnak a kezdők szárnypróbálgatásai felett. ingyen és bérmentve.
vajon meddig tartható fenn ez az állapot, meddig jelentenek alternatívát OJD fizetős nemzeti mentorprogjamjával szemben.
ha Budapestről fogják megszabni aktuálpolitikai irányelvek szerint a kisebbségi irodalom hangvételét, ki fogja elsiratni az Ipoly-part fűzfáit, ha Komáromba költözik?

így fog elveszni egy szín az egyetemes magyar kultúrából. nekem már mindegy Sír, én 50 éves vagyok. bármi jön, elélek Tőzsér, Laboda, Szászi, Hizsnyai stb kincsein.
de mi lesz a fiatalokkal?"

az előretolt helyőrség íróakadémia a kárpát-medencei tehetséggondozó nonprofit kft. szervezete, mely orbán jános dénes vezetésével a magyar kultúrát és irodalmat támogatja költségvetési forrásokból. nagyon helyesen, a fenti szervezet célkitűzései és programja fent van a neten, mindenki megtalálja, tanulságos.
a kormány dekralált célja, hogy a magyar nyelvet és kultúrát, valamint a határon túli magyarságot támogassa -mint arra már fentebb hivatkozott nagy katalin cárnő is- szintén nagyon helyesen.
a kormány emellett többször is jelezte, hogy megtisztítja a nemzeti alaptantervet a még mindig azt szennyező bolsevista múlt hagyatékától, torzításaitól. ennek jegyében már elkezdődött a horthy-éra valós történetének bemutatása, héjjas iván a magyar országgyűlés alelnöke, lezsák sándor szerint igazi hős, a rongyos gárda az ötös számú párttagkönyv lovagkereszttel kitüntetett büszke tulajdonosának szíve csücske, tormay cécile irodalmi tananyag. gondolom a károlyi mihály, az őszirózsás forradalom, a tanácsköztársaság is van helyére kerül majd. logikus, hogy trianont is tisztába kell tenni a fejekben, a geszti bolond rehabilitációja sem várhat magára.
viszont mit fognak kezdeni adyval? a magyar ugarra, a hortobágy poétája, a góg és magóg szerzőjével? hogy lehet majd ő a magyar irodalom kiemelkedő alakja a horthy-korszak rehabilitációja után? móricz zsigmond úri murija, barbárjai, rokonai miről beszélnek? józsef attila születésnapja marad a költészet napja? mit mondanak majd radnóti, szerb antal, rejtő jenő végzetéről? hogyan oktatják őket, ha teljesen átértékelődik az 1945 előtti korszak? sok a munka, s oly kevés az idő...

esterházy, spiró már bekerült a belterjes kategóriába, kik a következők? milyen magyar kultúra az ami megmarad, amit az új kánonként tanulnak a következő évben már a gyerekek? milyen nyelvében és milyen nemzet fog élni? és az mennyire lesz majd magyar?
egy biztos: ruhatár-büfé szakra nincs szükség az egyetemeken, a műszaki értelmiség a jövő értelmisége, mondhatjuk az ápgrédelt Értelmiség 2.0... legalábbis a nagytermészetű cárnő szerint...

megamedve 2018.10.13. 06:07:21

Fidesz: folytatjuk!

És tapsolni is fogtok hozzá!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2018.10.13. 06:24:24

sírnak a gecik mert nem jut nekik ingyen tüzifa
kénytelenek lesznek kiküldeni az anyjukat az erdőbe fát lopni
de addig ki szopja őket?
na ez itten a nagy problemo, ezért sír a balek1 blogg

LKerekes 2018.10.13. 08:31:50

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Geci a kurva anyád családja! Bunkó szarevő, senkiházi.

Én de genere Mi 2018.10.13. 08:41:58

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
Netre bezzeg telik a szemeteknek!
A gonoszabbik felének meg még külföldön luxusélésre, hepajozásra is.

Az a baj, hogyha összeadjuk a testmagasságod és az IQ-d, az kisebb lesz, mint a pigmeusok átlagmagassága. S ezzel az egyszerű módszerrel egyetlen méréssel igazoltuk a negatív IQ elvi és fizikai létezését is. Nobel-díj (nem neked, hanem a számológépnek, esetleg benne az elemnek), pam-param.

Vers, neked:
"Álszentek voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!"

Én de genere Mi 2018.10.13. 11:27:30

@Sir Bates dö Hól:
Az szép lesz, amikor majd úgy tanítják, hogy a szinte nándorfehérvári hős Héjjas önvérét bőven ontva védte a Hazát a bibircsókos bbbolsevikiek hívására támadó gaz románok (no meg a hadseregük nyomában onnan beszökött korai migráncsok) ellen.

Adyval meg csak a gond van, túl régi az y-ja. De majd legyintenek, hogy még magyar búsnemeshez mérten is túl sokat ivott, attól lett ilyen. (A szexualitását csak nem kezdik ki, még valami bitang büfés Tormayval merne kontrázni.)

Meg velem is csak a gond van, sosem voltam büfészakos (szegény trollok, most mihez kezdenek?), lévén az ELTE-nek a környékére se jártam, leragadtam az ilyen-olyan alkalmazott matematikáknál, hisz ki vagyok én, hogy véletlenekről, meg több dimenziókról álmodozzak? (Erdős Pálról azért még tudom kicsoda, ismerek olyat, aki ismer olyat ...)

taga20 2018.10.13. 16:30:22

@Sir Bates dö Hól: haver, csak torgyánjózsibát tudom neked idézni.

a sas nem kapkod legyek után:)))

morph on deer 2018.10.13. 22:30:00

@Sir Bates dö Hól:
“Értelmiség 2.0”

Azért az eléggé hátborzongató, hogy alapvetően műveletlen/kulturálatlan személyek döntenek a kulturáról.
Ez kb olyan, mintha a színvak designer, vagy a botfülű zenész dönhetné el, hogy mi a ‘jó’ alkotás.
A botlábú focista meg nemzeti érték, mert ugye ahhoz is - úgy - ért a mindentudó mindenhatónk, mint minden máshoz.

Ennél már csak az rosszabb, amikor a művelt emberek beállnak a hatalom alá, és azt hazudják, hogy a vezérnek van igaza, a fű valóban kék, és nem sárga...

Sir Bates dö Hól 2018.10.13. 23:03:09

@morph on deer: ezzel az egésszel egyet érnek el: megszüntetik a nemzetet... a kultúra az önmagában, önmagától fejlődik, alakul, gyarapszik, azt hatalmi szóval nem lehet alakítani, ami a hatalmi szó eredménye az valami giccs, fröccsöntött szűzmária a kisdeddel, sötétben foszforeszkálva... a nagytermészetű cárnő nem is ostoba, de neki is a jövő a műszaki értelmiség (!), akik a vállukra véve minden terhet, megoldják a világ gondjait a nanotechnológiával, a robotikával, a kibernetikával, az informatikában, dantéra, a köldöknéző filozófálásra nincs szükség, felettük eljárt az idő... ja, csak milyen döntést kell hoznia egy adott robotnak egy adott helyzetben? ezt bizony az erkölcs alapján kell eldönteni! óvhatja-e a mesterséges intelligencia saját magát? ennek eldöntése valóban a szakbarbár programozó dolga? tényleg nem látják, hogy ez okozta a facebook-katasztrófát? hogy zuckerberg, musk, jobbs nem volt megfelelően edukálva/iskolázva intellektuális értelemben?...
vissza a kultúrához: mivel hatalmi szóval csak szart lehet alkotni, mindenki, akinek csak egy pici affinitása van a szépséghez, ahhoz, amit mi "kultúrának" nevezünk, azok mindnyájan megszerzik az idegen nyelvű kortárs kultúrát, azok nem magyarul fognak alkotni, s mivel a moi hivatalos kultúra a fudbalokosság kultúrája lesz, az nem fogja megmenteni a magyarságot... hát, így jártunk...
vigasztaljon, hogy mi még ismertük ady és mások műveit;-)...

Én de genere Mi 2018.10.14. 00:13:09

@Sir Bates dö Hól:
"
Rossz a világ itt: dacos Hunnia
Álmodva vívja a régi csatát.
Veri a Jövőt: balladát akar,
Balladát, balladát.
"

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.10.14. 07:08:21

@rallus: "békabarát viadukt épült, az is hitelből..." - azt a nyomvonalat még a fidesz kormány jelölte ki és engedélyezte. Mellesleg:

2010
államadósság 78 milliárd euró
manyup 10 milliárd euró
valutatartalék 34 milliárd euró

mérleg -34 milliárd euró

2018
államadósság 91 milliárd euró
manyup 0
valutatartalék 24 milliárd euró
Eximbank adóssága 2 milliárd euró

mérleg -69 milliárd euró

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.10.14. 07:10:40

@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: Te hülyegyerek! A GDP arányos adószint gyakorlatilag ugyanannyi.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.10.14. 07:16:12

@Tangooo: "Demagógia versenyt nyerhetnétek." - ti meg korrupció versenyt. Az MTA-tól elvont milliárdok elosztását egy olyan emberre bízták, akinek összesen egy nemzetközi publikációja van.

nemecsekerno_007 2018.10.14. 09:42:48

Asszem nektek már csak a szociális demagógia maradt...

felucca02 2018.10.14. 10:05:41

@elismert felhasználó: Megjegyzem, a sportcsarnok és a sportolás között semmiféle összefüggés nincsen. Az összes többi ebből következik.

Etniez 2018.10.14. 15:09:08

@Womb Raider: klafább lett, mint a csütörtöki geci által vásárolt orosz hulladék metró.

Dan da Man 2018.10.14. 18:02:29

@Womb Raider: Nagy csicska lehetsz, ha a pofonokat csak hajigálni tudod magad körül, és amikor a saját kezedet nyomják az arcodba, akkor sértetten elvonulsz. Ez a szomorú az ilyen barlangi trollokban, mint te vagy. Akkor baszdmeg te se arcoskodj, és ragaszkodj a tényekhez! De ha szájkaratéba kezdesz bárkivel, akkor ne fakadj sírva, amikor másodszor rúgnak fejbe egy mawashival...

Vidam Peter 2018.10.18. 00:39:32

@Sir Bates dö Hól: "Sok a munka, kevés az idő" ? Ez nem munka, átértékelés, rombolás, agymosás, országos átnevelőtábor !

Vidam Peter 2018.10.18. 01:37:19

@Sir Bates dö Hól: A menedzserek és tulajdonosok fognak dönteni, ha katasztrófát okoznak, nekiállnak javítgatni a valóságot, mint a Microsoft a Windowst, Hiába lenne bármi műveltségük, a versenytársadalomban az ilyesmi felülíródik,
Természetes az, hogy a robot az ember ellen fordul, így lesz programozva, néhány józan oknál fogva: tulajdonosa van, aki védi a tulajdonát a támadásokkal szemben, ugye jogosan, márpedig ha elterjednek a humanoid kinézetű szerkezetek, ki lesznek téve a támadásnak, kivéve ha: tökéletes emberutánzatok lennének... de egy kis mesterséges intelligenciával könnyen ki fogják szürni a lehetséges támadókat, a legveszélyesebbnek ítéltek ellen pedig támadva vagy a rendőrséget riasztva... A műszaki értelmiség klasszikus műveltsége nem visszafogó erő a munkáltató kiszolgálásában, a tulajdonos dönt, amiben esetleg ő is vissza fogná magát, annak viszont a káros hatásait nem ismerjük meg ... :) Jönnek vissza az okosszemüvegek is, de ez már nem a Google...
Én csak attól tartok, hogy a szexrobot véletlenül egyszer majd leharapja a farkam.