B1 blogcsalád



Trump is bevetette az antiszemita Soros-ágyút

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2018. október 09. - Szelestey
  • Amikor Trump a minap megvádolta Sorost, a gyökértelen, kíméletlen, a világ ellen törő Nemzetközi Zsidó figurájához nyúlt vissza, de csak ugyanazt a módszert alkalmazta, mint az egypártrendszernek tekinthető Magyarország és Lengyelország;
  • A nettó európai befizetők már szóltak, hogy nem szeretnék, ha egyes tagállamok a jövőben is az ő pénzükön akarnák bedönteni a jogállamot;
  • Európa számára sorskérdést jelent a jövő májusi választás, nehogy felülkerekedjenek a közös értékeket felrúgó nacionalisták.

trump-soros15.jpg


New York Times

new_york_times.jpg

Paul Krugman szerint sok baj volt és még lesz is az új főbíró kinevezése miatt, de legközvetlenebb gond az, hogy a Republikánus Párt siet gyorsan ördögnek beállítani bármiféle, illetve minden bírálatot. Riasztó, hogy vezető tisztségviselők sebesen beálltak mindenféle őrült összeesküvés elmélet mögé, mert ez azt jelzi, hogy a párt tekintélyelvű rendszert kíván bevezetni, heteken belül. A legrosszabb az volt, amikor a Kavanaugh elleni tüntetéseket Trump annak tulajdonította, hogy Soros lefizette a részvevőket és ehhez pillanatokon belül csatlakoztak magas rangú párt tisztségviselők. Itt ugyanis nem szélsőséges, ám kétes figurák próbálták törvénytelenné tenni az ellenzéket, hogy megbüntessenek bárkit, aki kifogásolni meri lépéseiket.

Pontosan ezért központi elem az összeesküvés elmélet oly sok autoriter rendszerben, Mussolinitől Erdoganig. Ezért vádolja előszeretettel a két korábbi demokrácia, az immár ténylegesen egypártrendszert alkotó Magyarország és Lengyelország általában az idegeneket, illetve főként Sorost azzal, hogy az szervezkedik politikájuk ellen. Merthogy nem lehetnek jogos panaszok tetteik és politikájuk ellen. És amit most a republikánusok kulcsemberei mondanak, az úgy hangzik, mint amit a fehér magyar és lengyel nacionalisták szoktak hangoztatni. Ezért gondolja úgy a szerző, hogy tekintélyelvű rendszer leselkedik a kormánypárt részéről. Trumpot egyértelműen ugyanazok a reflexek jellemzik, mint azokat a külföldi diktátorokat, akiket oly nyíltan csodál. De ki fogja megállítani? Saját pártja immár semmiképpen sem. Ezt figyelembe kell venni a jövő hónap első keddjére meghirdetett törvényhozási választáson, amikor voksolnak az amerikaiak.

 

Washington Post

washington_post.jpg

Trump előszeretettel hangoztat összeesküvés elméleteket, és nem érdekli, azok mennyire nevetségesek, vagy rasszisták, de most olyasmivel állt elő, ami hosszú ideje van forgalomban a szélsőjobbos rezsimek körében, hogy ti. a Nemzetközi Zsidó a felelős mindenért. A republikánus vezetés nem képes ésszel felérni, hogy amerikaiak tömege miért aggódik komolyan a Kavanaugh-ügy miatt. Ehelyett azt állítja, hogy a tiltakozók – zsoldosok, akiket egészen pontosan egy gonosz, gazdag, idegen zsidó pénzel. És az elnök átvette ezt az érvet, első számú ügyvédje, Guiliani pedig csak ráerősített, amikor antikrisztusnak minősítette Sorost és sürgette, hogy fagyasszák be a vagyonát.

Itt bűnbakot próbáltak csinálni valakiből, bárkiből, a republikánusok rendkívül népszerűtlen intézkedéseiért. Felhívás volt ez a réges régi felújítására. Mert Soros úgy jelenik meg ezekben az állításokban, mint a gyökértelen, könyörtelen gazfickó, aki minden bizonnyal a tisztességes goj rend ellen szervezkedik. A republikánusok készséggel elfogadják a kijelentéseket a befektetőről, ugyanakkor egy másikat határozottan elutasítanak, pedig arról még bizonyítékok is vannak, hogy ti. az orosz kormány összeesküdött az USA ellen, alighanem Trump kampánystábjának beleegyezésével.  Putyin maga úgy nyilatkozott, hogy a köztársaságpártiaknak megvan az okuk az aggodalomra a választási beavatkozás miatt, de szerinte a felelősöket a zsidók háza táján kell keresni. Természetesen.  

 

FT

financial_times.jpg

Félő, hogy Brazília is csatlakozik azokhoz az államokhoz, amelyek a világméretű irányzat részeként elfordulnak a liberalizmustól, megsemmisítik annak normáit, és az erős ember-szabályra támaszkodva a populizmust erősítik. A brazil elnökválasztás első fordulójának győztesen, Bolsonaro, szélsőjobbos politikus, aki könnyen megszerezheti az államfői tisztséget. Ha így lesz, akkor belép Putyin, Hszi Csin-ping, Erdogan, Orbán és persze, Trump klubjába. Ez a csoport demokráciákat és autokráciákat ölel fel, a kormányzás az ilyen országokban erősen kötődik egyetlen személyhez, vegyíti a nacionalizmust és a személyi kultuszt, megveti az olyan liberális intézményeket, mint a szabad sajtó és bíróságok. Igen fontos, hogy immár Brazília, a világ 5. legnépesebb állama is felbukkan ezeknek az erőknek a sorában, hiszen sokáig úgy látszott, hogy képes maga mögött hagyni a tekintélyelvűség sötét időszakát.

De jött a súlyos gazdasági visszaesés, egy sor korrupciós botrány, a baloldali kormányzást kiábrándultságot eredményezett, így lejáratta a hagyományos politikát. Latin-Amerika a 80-as évek végéig az erős emberek földjének számított. Gondoljunk csak Pinochetre vagy Videlára. Utána a demokrácia évtizedei következtek Brazíliában is, de most az fenyeget, hogy megint megfordul a trend. Az országnak nincsenek olyan erős demokratikus intézményei az elnök ellensúlyozására, mint az USÁ-nak Trump ellenében. Ha Bolsonaro nyer, az olyan kort nyit meg, amely megveti a szabad társadalmat és a jogállamot. Amit mond, az nagyban emlékeztet arra, ahogyan a Fülöp-szigetek jelenlegi diktátora indult, mielőtt hatalomra került. Tartani kell attól, hogy a világ egy új és sötét szakasz felé tart és Brazília jelöli ki az utat.

 

New York Times/Reuters

reuters.jpg

Az európai szociáldemokraták bizottsági elnökjelöltségének egyik várományosa arra figyelmeztette a kelet-európai tagokat, hogy a következő költségvetési időszakban megnézhetik a brüsszeli anyagi támogatásokat, ha nem tartják tiszteletben az igazságszolgáltatás függetlenségét. A szlovák Sefcovic, aki Moszkvában végzett és alelnökként jelenleg az energiaügyekért felelős, azt mondta, ha megválasztják Juncker utódjául, akkor erősebb párbeszédre törekszik az olyan tagállamokkal, mint Magyarország és Lengyelország, amelyek az alkotmánymódosításokkal szembemennek az EU-val. Úgy fogalmazott, hogy ha valaki részesül a szubvenciókban, akkor számítson arra, hogy a befizető kormányok a jövőben szigorúbb feltételeket szabnak, vagyis a pénz folyósítását az uniós normák betartásához kötik. Jelezte, hogy az érintett nyugati kormányok már bejelentették ez irányú igényüket.  

Szerinte további feltétel lehet, hogy a támogatott országok csatlakozzanak az új Európai Ügyészséghez. Ő ezt úgy képzeli el, hogy ha valamely ország erre nem hajlandó, mint pl. a magyar és a lengyel vezetés, akkor sokkal több vizsgálatra készüljön fel. Sürgette az európaiakat, ne fogadják el, hogy Vasfüggöny alakuljon ki a fejekben. A hírügynökség szerint ez arra vonatkozik, hogy egy-két keleti állam és Brüsszel vitája általánosabb feszültséget takar az erősödő nacionalista mozgalmakkal, ami már az integrációt fenyegeti.

 

Der Standard

der_standard.jpg

A lap úgy értesült, hogy Timmermans, a jelenlegi alelnök az európai szociáldemokraták favoritja a Bizottság elnöki tisztére, miközben Kern volt osztrák kancellár Macronnal, Renzivel és Verhofstadtal együtt igyekszik frontot kialakítani a jobboldali populistákkal és euroszkeptikusokkal szemben, beleértve Salvinit és Orbánt. A strasbourgi frakció 189 tagja a héten Bécsben tanácskozik a jelöltről. Idáig csupán az energiaügyi biztos, Sefcovic jelentkezett be hivatalosan, de ő aligha népszerű jelölt a németeknél, olaszoknál, franciáknál. Jelentős támogatásra találhat viszont Timmermans, aki korábban volt külügyminiszter. A döntés december elején, Lisszabonban születik meg. Úgy tudni különben, hogy a francia elnök a jövő heti EU-csúcs után akarja útnak indítani haladó, pártokon felüli platformját.

 

Libération

liberation.jpg

Az újság azt írja a tegnapi Le Pen-Salvini találkozó után, hogy a két politikus populista szövetséget készít elő, mert belülről szeretné megdönteni az uniót. A francia politikus hazai helyzete jelenleg nem túl erős, de vannak barátai külföldön, így Olaszországban, Magyarországon és Lengyelországban. Eszméi pedig a győzelem felé tartanak Európában másutt is. Rómában a két szélsőjobbos vezető megbeszélését egy kicsiny, jelentéktelen szakszervezet székházában tartották, viszont az érdekképviselet támogatja a belügyminisztert, amikor az arról beszél, hogy meg kell védeni az olasz munkavállalókat a migránsokkal szemben.

 A tárgyaláson nyilvánvalóan sok szó esett a bevándorlási hullámról. Le Pen azt hangoztatta, hogy az unió jóvoltából olyan emberek érkeznek Európába, akiknek erkölcsei, vallása és hagyományai időnként igencsak távol vannak az itteni normáktól. Úgy vélte egyúttal, hogy pacifista és demokratikus forradalom készül a földrészen, mert az emberek végre kinyitják a szemüket. Ennek érdekében azt tervezi, hogy új frakciót hív életre Strasbourgban, ám erre Salvini azt válaszolta, hogy ezt majd a jövő májusi választás után vitatják meg. A jelek szerint az érintett pártok e pillanatban sokszor nincsenek azonos hullámhosszon. Erről Le Pen egyik embere azt mondta, hogy Magyarországon és Lengyelországban a politika bizonyos dolgokban átvette Le Pen gondolatait. Hibáztatja pl. az integráció működését. Viszont a franciák nem kérnek Bannonból, ezt Le Pen ki is jelentette. 

 

Die Presse

die_presse.jpg

A volt spanyol külügyminiszter asszony szerint Európa jövője ügyében jelenleg két elképzelés csap össze, ezért kulcsfontosságú a májusi EP-választás, mert az határoz majd arról, milyen irányban is haladjon az unió. De Palacio, aki jelenleg Madridban az Államtanács tagja, úgy látja, hogy a tét az: továbbra is nyitott marad-e a földrész, vagy megadja magát a megosztó és szűklátókörű nacionalizmusnak. Vagyis ezúttal tényleg hatalmas a polgárok állásfoglalásának jelentősége, noha az emberek ilyen alkalmakkor általában saját hazájukon belül akarnak üzenni a hatalomnak, hogy megbüntessék azt. Ám ezúttal jó volna, ha ez másként lenne, ideértve, hogy sokan menjenek el voksolni. Ugyanis egyre erősödnek a nacionalista erők, amelyek ellenségesek az európai összefogással és értékekkel szemben. Ide tartozik a Fidesz, a PiS, az AfD, a Svéddemokraták, a Liga, a Le Pen-féle Nemzeti Gyűlés, a holland Szabadságpárt és az osztrák FPÖ.

Ezek a tömörülések főként a migráció kapcsán igencsak elmélyítették együttműködésüket. Lásd Orbán és Salvini „csúcstalálkozóját”, amelyen közös frontot hirdettek Macron európai reformtervei ellen. De amit akarnak, az roppant veszedelmes, mert vissza akarják állítani a nemzeti határokat, hogy távol tartsák az idegeneket. Csakhogy az általuk szorgalmazott világ soha nem létezett. A földrész vezetőinek azonban a jövőre kell összpontosítaniuk, ha meg akarják győzni a bizonytalan közvéleményt, hogy a kontinens jövőjét az összefogás jelenti. Azonban nagy ívű víziókkal nem lehet harcolni a nacionalisták egyszerű üzenetei ellen. Meg kell mutatni, hogy az EU miért jobb, mint a nemzetállamok, amikor napjaink fő kihívásairól van szó, ideértve az anyagi jólét és az európai kultúra megőrzését. Macronnak jelenleg nincsenek jelentős számban szövetségesei, de az unió híveinek fel kell ébredniük. Jövő májusban a minden forog kockán a kontinens számára.

 

Le Figaro

le_figaro_1.jpg

Az újság úgy tudja, nemigen valószínű, hogy eljut érdemi szakaszába a Magyarország és Lengyelország elleni jogállami eljárás, azaz a két államot megfosztanák szavazati jogától. Egy beavatott szerint már tudják, hogy az olasz, a szlovák és a cseh kormány nem támogatná azt,  nem beszélve természetesen Budapestről és Varsóról. Ily módon katasztrofális volna az EU számára, ha mégis ragaszkodna a szavazáshoz és abból ilyen eredmény sülne ki. Az unió azonban ezzel együtt fenn akarja tartani a nyomást. Mind a magyar, mind a lengyel kérdés napirenden lesz a jövő kedden, az Általános Ügyek Tanácsában, mert csak így lehet előbbre jutni a kérdésben, illetve elérni, hogy valami történjen a két kormány részéről.

Ugyanakkor Románia alig két hónap múlva átveszi az EU soros elnöki teendőit, ám nagy fejtörést okoz az uniónak, mert ugyanazon az úton halad, mint Magyarország és Lengyelország. Feltűnő, hogy a Néppárt jelenleg csendben van, pedig rendszeresen támadja a szociáldemokrata román kormányt, mint ahogy sok bírálat éri a konzervatívok soraiban található Orbán Viktort is. Mindenesetre Brüsszelben egyfajta megkönnyebbüléssel fogadták a meleg házasság ügyében kiírt népszavazás kudarcát. És ehhez jön még, hogy a román szociáldemokraták korlátozni akarják az igazságszolgáltatás önállóságát, és igyekeznek kivonni magas rangú vezetőiket a korrupciós eljárás alól. Az Európai Parlament novemberben voksol a román jogállam elleni fenyegetésről.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr914290451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LKerekes 2018.10.09. 08:59:11

Édes Istenem! Ti egyre hülyébbek vagytok.

élveteg 2018.10.09. 10:27:46

" Ehelyett azt állítja, hogy a tiltakozók – zsoldosok, akiket egészen pontosan egy gonosz, gazdag, idegen zsidó pénzel."

Hol is állította,.- mondta vagy nyilatkozta a Trump hogy a tiltakozókat egy gonosz gazdag idegen zsidó pénzeli ? Mert szerintem sehol ilyet nem állított

2018.10.09. 10:30:19

@élveteg: Mindazonáltal még csak nem is állított volna valótlant.. talán a gonoszon lehetne vitázni..
Az igazán érdekes az, hogy ki pénzeli valójában a bulit?

morpho 2018.10.09. 12:35:03

@Womb Raider: Rá kell tolni mindenre, hogy Soros és le van rendezve! Ne szarozz pubi! Az nyilván nem gond, ha a bírójelölt nőket molesztált, csak a tüntetők a lényeg, mert az Soros. Ha nem kapsz fizetést és a főnököd azt mondja, hogy Soros, akkor biztos megértő vagy. A világ urával jobb nem viccelni! Trump meg nem áll szóba Orbánnal, pedig már lassan 2 éve elnök. Pedig hogy mondtátok, hogy úgyis fogadja majd... de Soros ezt nem hagyja. Kemény világ ez a politikai hakni. Viszont ideje lenne terméket váltani, mert a sorosozást lassan a fideszes kemény mag se szopja be! Kurva unalmas. Hazudjatok már valami újat!

2018.10.09. 14:05:13

@morpho: Mellébeszélsz.. az azért szvsz még hozzád is eljutott, hogy Trump azt a Hillary Clintont szorította ki a WH-ból, akinek egyik jelentős támogatója Soros volt.. :)

...és minden részvétem a molesztált nőké, ám nem ringatom magam illúziókba ennek kapcsán, nem gondolom, hogy a 'civilek' mozgósítása pusztán ezen nőket ért sérelemre kívánta ráirányítani a figyelmet.

(a pubizás ismerős.. Vitéz úr...kiverted már?)

morpho 2018.10.09. 15:51:20

@Womb Raider: Te beszélsz mellé és ezt te is tudod pubi. Egyik jelentős támogatója...
Mennyivel támogatta Soros a Hillary kampányt és mennyi volt az összköltségvetés? Ez ugyanolyan kamu konteó, mintha Szijjártó hazudná! Hazudjatok már valami újat! Faszom tele van ezzel és lassan mindenkié tele lesz!
( Bár nem tudom hogy jön ez ide, de kurva jó csajom van pubi, én nem szoktam kiverni.)

6.Lenin 2018.10.09. 16:31:23

"Amikor Trump a minap megvádolta Sorost, a gyökértelen, kíméletlen, a világ ellen törő..."

Tuti nem hivatkozott Soros zsidó voltára. Senki, a libsiken kívül.

Mi köze a zsidóságnak a gazemberséghez? Szerintem senkire sem jellemző kizárólagosan.
Soros simán gyökértelen, kíméletlen. Teljesen mind1 melyik rasszhoz tartozik.
Szerintem.

6.Lenin 2018.10.09. 16:32:59

@morpho:

"de kurva jó csajom van pubi," Ő is tud róla?
A szakmája? A neve Marok Marcsa?

2018.10.09. 16:34:16

@morpho: Széles a skála.. a legnagyobbközvetlen támogatótól a 25-27mUSD-on a 6-7millióig.. sok különféle összegről olvasni. Egy biztos, a PAC-on keresztül eléggé aktívan igyekszik Trumplinak keresztbe tenni..
freebeacon.com/politics/soros-sole-funder-pac-targeting-infrequent-voters-battleground-states/

Nekem el ne magyarázd már, hogy ez az ember egy szent, akit minden ok nélkül mocskol a fél világ sajtója. Ezernyi szálon kötődnek egymáshoz a Clintonok és Gyuri bácsi.

2018.10.09. 16:35:27

@morpho: Széles a skála.. a legnagyobbközvetlen támogatótól a 25-27mUSD-on a 6-7millióig.. sok különféle összegről olvasni. Egy biztos, a PAC-on keresztül eléggé aktívan igyekszik Trumplinak keresztbe tenni..
freebeacon.com/politics/soros-sole-funder-pac-targeting-infrequent-voters-battleground-states/

Nekem el ne magyarázd már, hogy ez az ember egy szent, akit minden ok nélkül mocskol a fél világ sajtója. Ezernyi szálon kötődnek egymáshoz a Clintonok és Gyuri bácsi.

"Bár nem tudom hogy jön ez ide, de kurva jó csajom van pubi, "
Nagyobb összegben mertem volna erre fogadni... te pedig chippendale srác vagy és Calvin Klein gatyamodell.. Vitéz úr!

morpho 2018.10.09. 16:43:37

@Womb Raider: Kizárólag a Finkelstein által irányított kampányok mocskolják. Két ilyen ország van. Izrael és Magyarország. Néhány egyéb országbeli politikus is rárepült erre, de ez máshol nem rendszerszintű. A sorosozás egy mesterségesen kreált politikai termék. A republikánusok pedig évtizedek óte előveszik néha a Soros kártyát. Ennyi az egész. Ezt te nem tudtad? Nem a faszt nem! Amúgy senki nem mondta, hogy szent lenne, ez fordított érvelés. Mindenesetre Magyarország és személy szerint Orbán sokat köszönhet neki. Ennyit erről.

morpho 2018.10.09. 17:30:38

@6.Lenin: Nem veszed észre, hogy nem veszlek észre?

6.Lenin 2018.10.09. 17:41:56

@morpho:

Csak szólok, ha hazudsz. Amúgy én is szarok rád, csak nem szeretem a hazudozást még a szaroktól se.

taga20 2018.10.09. 17:49:32

@6.Lenin: akkor magadtól vagy a geci gazdádtól miért szereted, te szargerincű?!

6.Lenin 2018.10.09. 18:13:19

@taga20:

Én mikor hazudtam, köcsög? Ez a morpho meg mindig hazudik, ahogy te is.

taga20 2018.10.09. 18:17:05

@6.Lenin: permanens hazudozó vagy vénember!

morpho 2018.10.09. 18:57:05

@taga20: Fasznak foglalkozol vele?

taga20 2018.10.09. 19:06:39

@morpho: me egy fasz vagyok tudom, de kinyílik a bicska, mikor ezeket a tetveket olvasom.

egyébként, én is kérdezhetném tőled ezt, me te meg a mások vén pinával küzdesz.

képes vagy a wombrájderrel hosszasan polemizálni.

6.Lenin 2018.10.09. 19:43:05

@taga20:

írtál már valami értelmeset is ide? Vagy morpho?
Mit küzdötök ti?
Semmit nem tudsz értelmesen megcáfolni.

Mit gondolsz miért van az ellenzék a béka seggénél?
Mert a hülye Orbán megakadályozza, hogy te valamilyen értelmes szöveget nyomjál ide? Egy lapáttal veri a fejed?

morpho 2018.10.09. 19:46:54

@taga20: Küzdésnek azért nem neveznék két megjegyzést, de be is fejeztem. Valami zene?

rasztaszív 2018.10.09. 19:52:15

@6.Lenin: a kedvenc témátok megy,sorosozás,és még itt is félrebeszélsz...?:)

taga20 2018.10.09. 19:54:36

@morpho: nesze itt van, ha má itt van ez a török ördög:)))

www.youtube.com/watch?v=aKJvbTEnp0I

6.Lenin 2018.10.09. 20:01:39

@rasztaszív:

Mit beszélek félre?
Ez egy kurva nagy semmitmondás, amit te is csinálsz. És ezzel most úgy érzed, hogy igazad is van?

Elolvastad azt a linket, amit az elején belinkeltem?
abban maga Soros mesél a saját elképzeléseiről, terveiről. Vagy neki se hiszel?
Semmi megjegyzést nem fűztem hozzá. mit beszéltem félre?

Képtelenek vagytok normális párbeszédre.

6.Lenin 2018.10.09. 20:08:07

@rasztaszív:

Látod , B+, jössz a hülyeségeddel.

Mi a faszért vagytok képtelenek Orbánt leváltani? Mert hülye?

Van egy rossz hírem, ti vagytok az alkalmatlanok, mert, ha egy hülyét nem tudtok legyőzni, akkor csak hülyébbek lehettek.
Ennyi a lényeg.

rasztaszív 2018.10.09. 20:10:59

@6.Lenin: az orbánod becstelen,ezért nem lehet leváltani.
de rögtön megint félrebeszélsz...:)

6.Lenin 2018.10.09. 20:12:46

@rasztaszív:

Különben biztos vagyok benne, hogy azért jössz te is ilyen semmitmondó válaszokkal, mert, ha cáfolni próbálnál valamit is, rögtön kiderül, hogy fingotok sincs a megoldásról.

rasztaszív 2018.10.09. 20:15:18

@6.Lenin: mit is kellene cáfolni...?:)

6.Lenin 2018.10.09. 20:17:33

@rasztaszív:

OK becstelen, pillanatragasztóval valahová odaragasztották?

Van 5 millió nem Fideszre szavazó, 3 millió ellenében, és nem tudjátok meggyőzni az 5 milliót a becstelenségéről?
Érted, amit állítasz? Magatokat hülyítitek ezzel a süket dumával.

rasztaszív 2018.10.09. 20:22:19

@6.Lenin: orbán módszereiről már elmondta a véleményét az unió túlnyomó többsége.de most nem ez a téma.

6.Lenin 2018.10.09. 20:28:47

@rasztaszív:

Nem az unio többsége, hanem az EP fizetett ügynökeinek többsége, akik valószínűleg jövő tavasszal sehol sem lesznek már, nemhogy kisebbségben.

Mi a téma? Soros tevékenysége?

gervaiandras.hu/koenyvekm/emigrans-/51-soros-gyoergy-.html

Olvasd el, és beszélgessünk róla. Neki csak hiszel.

6.Lenin 2018.10.09. 20:50:27

@rasztaszív:

Nekem? Semmi, én jól elvagyok. Nekem nagyjából tetszik az irány. Lehetne jobb is, talán.
Kár, hogy még mindig vannak hülyék, akik semmire se képesek.

Még arra se, hogy szerintük egy lecsúszó országot létrehozó hülyéktől megszabadítsák az országot. Egy vén fasz dohányában reménykednek, de minek?

Mellesleg megint bizonyítod, hogy csak a semmitmondásra vagytok képesek. Nem mersz cáfolni, mert rögtön kiderülne az alkalmatlanságotok.
Fogadni mertem volna. Nyitott könyv vagy , B+, és unalmas is.

Álmodozzatok taga20-al, meg morphoval a szerencsétlenségeteken (hacsak nem egy személyről van szó, de azt is leszarnám, 3 hülye se lesz okosabb)

rasztaszív 2018.10.09. 20:55:40

@6.Lenin: ez a bajod sorossal...?
vagy a link csak a linkségedet bizonyítja...?:)

6.Lenin 2018.10.09. 21:07:01

@rasztaszív:

Nekem mi bajom lenne Sorossal? Leszarom a vén csirkefogót.
Egy öntelt , magát messiásnak képzelő fasz.
Ő maga vallja be.

Ezt még sokan mások is így gondolják. Ti harcoltok érte, hogy tisztára nyaljátok a seggét. Ha neked ez tetszik, nekem semmi kifogásom.

Mellesleg megint te kötöttél belém.

rasztaszív 2018.10.09. 21:10:13

@6.Lenin: csak szóltam,hogy félrebeszélsz.de ebben azóta is következetes vagy...:)

6.Lenin 2018.10.09. 21:16:34

@rasztaszív:

Ennyire telik tőled. Mindig ide jutunk a végén.
Elismerem, hogy én vagyok a hülye, hogy szóba állok veled.
Ritka 1 üresfejű nagy seggfej vagy.
(már párszor megfogadtam, hogy nem állok veled szóba, de tényleg ebben következetlen vagyok. Majd mostantól megpróbálok nem az lenni)

Sir Bates dö Hól 2018.10.10. 13:27:54

@6.Lenin: élóó, a tudatos kognitív disszonanciád azért nevezhető hazudozásnak...

Sir Bates dö Hól 2018.10.10. 13:29:38

@morpho: kurva -ott és abban a pillanatban minden- csaj jó... ha nem így gondolod, akkor perverz vagy...

Sir Bates dö Hól 2018.10.10. 13:33:35

@6.Lenin: egyszer az életben feltettél egy adekvát kérdést (most ne menjünk bele a válaszokba, azóta regenerálódom), de ezért még nem válsz a konszenzuskeresés apostolává...

6.Lenin 2018.10.10. 13:38:38

@Sir Bates dö Hól:

Potty-leszarlak-már régóta, ha nem vetted volna észre-mi a faszt erőlködsz?
Potty-a biztonság kedvéért.
Potty-potty.

Sir Bates dö Hól 2018.10.10. 13:44:39

@rasztaszív: orbán valóban becstelen, de nem egyedül az a parlamentben... attól még le lehetne váltani... leváltásának fő akadálya, hogy jelenleg nincs alternatívája azok szemében, akik legalább egy működő állam látszatát szeretnék a választások után (a jelenlegi ún. parlamenti ellenzék esetleges győzelme után valószínűleg az új passwordben nem jutnának egyetértésre az új aktorok, így sem a nyugdíj, sem a családi pótlék, se semmi nem lenne utalva már a következő hónapban)... az azért nem alternatíva, hogy óbántakaroggy!...

Sir Bates dö Hól 2018.10.10. 13:54:08

@6.Lenin: étcsokoládé... az megfogja a hasad, hogy ne szard össze magad folyton-folyvást... bár záróizmok önjáróvá válása esetén nem tudom... de kereshetsz egy vékonyabb farkú tartótisztet is...

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.10. 15:35:23

@Sir Bates dö Hól: "@6.Lenin: egyszer az életben feltettél egy adekvát kérdést"

Még egy fidesztroll is hibázhat. :))

rasztaszív 2018.10.10. 19:09:02

@Sir Bates dö Hól: ezt hívják agymosásnak.próbálj meg felülemelkedni rajta.semmi nem támasztja alá,hogy orbán nélkül leállna az állam működése.

Sir Bates dö Hól 2018.10.10. 19:48:12

@rasztaszív: baró lehet az anyag... azt írtam "jelenleg nincs alternatívája azok szemében, akik legalább egy működő állam látszatát szeretnék a választások után", az, hogy a jelenlegi "ellenzéknek" nevezett valami, képtelen lenne akár csak a budikulcsot megtalálni egy benzinkúton, azt nem orbán "agymosása" következtében vélem, hanem a saját magukról sugárzottak miatt (ráadásul nem is moon lakom, így az tömegpszichózis nem játszik esetemben)...
amennyiben csupán az a terv, az a cél, hogy orbán kikerüljön a hatalomból, akkor okés, tolni kell az eddigi munkát, egyszer csak bekövetkezik... ellenben jelzem, hogy már másnap folytatni kell a monak nevezett problémahalmaz legalább minimális mozgásában tartását, amit nem tudok elképzelni a jelenlegi oppozícióban szerencsétlenkedő, pöffeszkedő csoportok egyikéről sem...
előfordulhat olyan az életben, hogy a fekete-fehér felosztás nem elégséges... főként, amennyiben az a fehér eufemizmussal élve is minimum sötét egérszürke...

rasztaszív 2018.10.10. 20:22:41

@Sir Bates dö Hól: hanem hogy képzeled?orbán bukása után leáll az ország?tiszta szerencse,hogy nem gondolkodsz fekete-fehérben.

Sir Bates dö Hól 2018.10.10. 20:42:42

@rasztaszív: hagyjuk, nem érdekes, te legalább egy orbán-ellenes funkcionális analfabéta vagy... én azt is értékelem...

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.10. 21:12:59

@Sir Bates dö Hól: "jelenleg nincs alternatívája azok szemében, akik legalább egy működő állam látszatát szeretnék a választások után"

Hát ez még csak nem is látszik egy működő államnak. Az oktatás romokban, az egészségügy romokban, a gazdaság lecsúszott Románia szintjére... Az a mázli, hogy világgazdasági konjunktúra van, és legalább egy kicsi fejlődés van, ha a leggyengébb is a térségben.

Az milyen működés már, hogy egyszer megtiltják a nyuggereknek a munkát, aztán mégis engedélyezik nyuggerszövetkezetekben, aztán meg szövetkezet nélkül is? Miért kellett betiltani? Miért kellett a szövetkezeteket bevezetni? Kapkodás, ötletelés, totális impotencia...

Sir Bates dö Hól 2018.10.10. 21:19:51

@rasztaszív: először is értsd meg azt, amit írtam; másodszor nem állna le az ország (ezt nem is írtam), de csupán a tehetetlenségi erő vinné tovább, nem az akarat... @6.Lenin: a napokban feltett egy egyszerű, ám adekvát kérdést (nem vagyunk barátok, de én nem is utálom őt, miután tökéletesen megértettem, hogy ő miért szavaz orbánra... én nem tudok azonosulni az álláspontjával, tehát a moi felosztás szerint mi ellenségek vagyunk): mi lesz másnap, ha veszít orbán, merre tovább... egy értékelhető választ nem kapott, pedig teljesen korrekt módon, nem a szokásos trollkodással állt a válaszokhoz... senki nem tud felmutatni semmilyen tervet, konkrét cselekvési programot a "másnaptól" kezdődő időszakra... és nem az a lényeg, hogy ilyen létezik-e vagy sem (bár meglepődnék, ha létezne, látva az ellenzék első és második vonalának intellektusát), hanem az, hogy egy ilyen blogon -ahol azért többségben vannak az orbánt ellenzők- senki, de senki nem tudott neki felmutatni semmilyen választ, amely az ellenzéktől jött volna, így pontosan látszik, hogy azt (az ellenzék) képtelen kommunikálni a választópolgárok felé (már, ha egyáltalán rendelkezik ilyennel), így ne csodálkozzunk, hogy olyanok is a fideszre voksolnak, akiknek tele a faszuk orbánnal, csupán azért, mert a másik oldalon a nagy nullát látják, s ez azért félelmetes lehet egy családnak, két gyerekkel, alkalmazotti státusban, oda valami kiszámítható jövőkép kell (ezért működött a kádár-rendszer is)... a másik variáció, hogy el sem megy szavazni, mert szarik az egészre...
így érthető?... ameddig ez nem változik, orbánt csak a saját balfaszsága tudja elsodorni, nem az ellenállás...

Sir Bates dö Hól 2018.10.10. 21:25:28

@MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: egy szóval sem állítottam, hogy moon bárki is kormányzott volna az utóbbi időben... sz'tem 1998 óta nem kormányzott senki, az állam és közigazgatás önmagában elmozog, hajtja a tehetetlenségi ereje... mindenki mindig annyi üzemanyagot(forrást) biztosított számára, hogy ne álljon le, semmi többet...

rasztaszív 2018.10.10. 21:30:18

@Sir Bates dö Hól: ha bukik orbán,hosszas szarlapátolás következik.ne is remélj mást.de miért is várod,hogy valami csodát ígérjenek neked?!nincsenek csodák.újra számíthat a véleményed,ennyi.a szart meg úgyis el kell lapátolni egyszer valakinek.de aligha maradsz ki belőle.

Sir Bates dö Hól 2018.10.10. 21:55:14

@rasztaszív: két malomban őrlünk, mondom, hagyjuk, nem érdekes...

rasztaszív 2018.10.10. 22:04:29

@Sir Bates dö Hól: nagyon is érdekes.az ellenzék nem ígérhet többet ennél.te a csodát várod...

Sir Bates dö Hól 2018.10.10. 22:10:55

@rasztaszív: igen, tényleg a csodát vártam... bazmeg leírtam így, leírtam úgy, leírtam úgy is, mint egy igazi retardáltnak, még sem érted, akkor mondom, okés, hagyjuk, erre csak tovább basztatsz... olyan vagy, mint egy jehovista hittérítő... vagy valami amway-ügynök... beszélgessünk inkább valami másról...

rasztaszív 2018.10.10. 22:19:11

@Sir Bates dö Hól: ne rám haragudj a rossz érzéseid miatt.én sem rád haragszom,ha beszopsz egy agymosást.

6.Lenin 2018.10.11. 10:40:03

Valamikor írtam, hogy addig jó, míg van egy közös ellenség, másként egymást nyírják, rövid időn belül.
Bejött.
Még egymást sem értik, miként értenének meg mást, másfajta gondolkodást, a józan paraszti észt. Pedig az mindennél többet ér, a valós világban.