B1 blogcsalád



Fideszes beismerés Gyurcsányékról

2018. október 05. - b1 blog

A csepeli alpolgármester szerint Gyurcsány Ferenc "fideszbérenc". aadk.jpg

Ábel Attila, Csepel Facebook-posztokért felelős fideszes alpolgármestere gyakran használja a közösségi oldalt politikai ellenfelei szidalmazására. A helyi ellenzék már többször is a szemére vetette, vajon mikor végzi alpolgármesteri munkáját, ha folyamatosan a közösségi hálón lóg és az összes buta fideszes hazugságot ontja magából.

Most épp egy origós cikket osztott meg, amiben a kormányszócső a Jobbik önfeladása miatt aggódik. A cikk szerint ugyanis egy jobbikos önkormányzati képviselő arra vetemedett, hogy felvetette a helyhatósági választásokon együtt kellene működni a szocialistákkal és akár még a DK-szavazóival is.

Ábel a megosztott alatt gratulált a szolnoki nyilatkozónak, mert szerinte amíg mindenki az összefogósdit mantrázza, addig nem tud létrejönni váltópárt és a Fidesz marad hatalmon. Ez alatt az egyébként a centrális erőtér mibenlétét feltaláló bejegyzés alatt találta azt állítani a Fidesz csepeli ökle, hogy szerinte a

DK egy az egyben fideszbérenc. Sokat köszönhetünk nekik.

Majd továbbment, és közölte, Gyurcsányt nem érdeke a fideszes hatóságoknak börtönbe küldeni, mert addig nekik segít:aegyf.jpg

Hogy egy fideszes középkáder leleplező önvallomása rávilágít-e arra, miért utasította el a hatóság az Altus elleni feljelentést, és szüntette meg az eljárást, azt mindenki döntse el maga.

Hogy Gyurcsány pontosan miként segíti a Fideszt s a NER-t, arról itt írtunk.

 

P. J.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3814278927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dickon 2018.10.05. 20:38:26

Mi ebben az új?
Az köztudott, hogy Gyurcsány a Fidesz legjobb és leghatékonyabb kampányaktivistája.

morph on deer 2018.10.05. 21:07:03

Hülyének lenni végül is nem bűn, bár akár kellemetlen is lehet...

A Momentum orbán háza előtt provokált ki egy rendőri intézkedést.
Szabó Rebeka lehirdta a sárga földig az egészségügyi vezetést.
Gyurcsány gazembereknek nevezte a fideszeseket, különösen a kormányt.

Az Együtt és a Momentum hirtelen adós lett több mllióval, Gyurcsány Altus nevű cégét pedig megtámadta az MNB, a rendőrségi felmentő határozat ellenére.

Most meg olvashatunk egy fideszestől olyat, hogy a DK “fideszbérenc”!
Azt hiszem, közben talán két nap telt el.

Most úgy őszintén, valaki is olvasta valaha egy fideszestől, hogy az LMP fideszbérenc?
Pesig...

Semmi egyéb, csak tudják, hogy így lehet(ne) leginkább hitelteleníteni Gyurcsányt!

Csak azért elfelejtettek egy dolgot, nevezetesen azt, hogy ilyesmit épelméjű ember úgy sem hisz el, a többi meg úgy is fideszes.
Tehát, mivel a DK az épelméjű emberek pártja, ez a kis szösszenet a párt tagjait hidegen hagyja, a többiek ek meg úgy soncs jelentősége..!

Ja, van az úgy, hogy nem jön be..., de sebaj, talán legkőzelebb...

F1 L M 2018.10.06. 00:11:28

Gyurcsány nem fideszbérenc. Viszont a köztudatban tartása jó szolgálatot tesz a Fidesznek.

Fábián András 2018.10.06. 04:43:10

Végülis, ha így nézzük, minden ellenzéki Fidesz-bérenc. Még én is. Csak azt kell mondani, hogy a Fidesz szekerét tolom azzal, hogy tűzzel vassal harcolok ellene, és még mindig nem dugott a Fidesz börtönbe. Lám csak! Ez biztosan azért van, mert Fidesz bérenc, és nem azért mert alaptalanul vádolnak bűncselekménnyel, vagy bármi mással. A hülyék zabálni fogják. Olyan is lesz, aki egyenesen megideologizálja majd, hogy ez miért van így. Jobban, mint a Fidesz. Pont mint itt.

Gábris szomszéd 2018.10.06. 07:37:55

Jut eszembe Gyuriferinek magyar az unokája? :)

"Más a helyzet azzal, akinek nincsenek unokái, illetve nem magyarok. Azok, meghatározás szerint maguk sem voltak magyarok, így utólag megfosztandók nemzeti hovatartozásuktól, ide tartozik például Ady Endre ennek a logikának az alapján. Ady ugyanis lehetett Dózsa György unokája, népért síró, bús, bocskoros nemes, tehát felmenőit illetően magyar, sőt, lehetett a Halál rokona is, azonban saját jogon nem magyar, mert nem volt sem gyermeke, sem unokája.
Ilyen alapon Rejtő Jenő sem magyar, ellenben Karinthy és Móra az, jóllehet mindketten szabadkőművesek voltak, ami a mostani kurzusban mindezidáig kizáró körülménynek számított. Zágoni Mikes Kelemen és Karácsony Benő semmiképpen sem magyar, amint az említett Madách Imre sem, a legfájóbb azonban, hogy a Himnusz költője, Kölcsey Ferenc sem magyar az unoka-törvény alapján. Erkel Ferenc az, de mégis szomorú egy állapot, hogy a Himnusz – legalább szövegi szempontból – idegen terméknek minősül.
Liszt Ferencet ne is említsük, az ő unokái – Cosima Wagner révén – egyenesen németek lettek.
József Attiláról szó se essék, neki még a felmenői sem, a lemenői meg nem is léteztek. De ilyenformán II. Rákóczi Ferenccel is bajok vannak. Meg a Zrínyiekkel is."

huppa.hu/szele-tamas-europan-kivul/

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.10.06. 08:15:56

Szimpla tény, hogy Gyurcsány sokat segít, hogy a ballibek esélytelenek legyenek. Ha távozna, már az megemelné a ballibek népszerűségét 2-3 %-kal.

taga20 2018.10.06. 08:18:02

@maxval balcán bircaman:

szimpla tény, hogy egy kibaszott barom vagy.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.06. 08:22:48

@taga20: "egy kibaszott barom vagy."

Szerintem is, mert 15-20%-kal emelné meg.

taga20 2018.10.06. 08:30:33

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

szerintem 127%-kal, mint a krími savazáson pár éve:)

Gábris szomszéd 2018.10.06. 09:06:48

@taga20: A g..i sikeresen folytatja a szalámizást. Mint annó az FKGP MDF és MIÉP esetében. Ha bármikor is veszélyes lesz rá nézve a mitanyánk (nem holnap) őket is eltapossa. Lassan emigrálhatok én is. Nyugi nem a krimbe. :)

werecke 2018.10.06. 09:49:51

Szóval akkor a balosok ha szidják a ballernyuggereket akkor magukat szidják ? Ám legyen !

Gábris szomszéd 2018.10.06. 10:05:15

Banánköztársaság

Eltűnt TAO-iratok -- vajon hová lehettek?
"Lezárta a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztálya a Pénzügyminisztériumban (PM) eltűnt tao-iratok ügyében. Az eljárás még januárban indult, miután az akkor még Nemzetgazdasági Minisztériumként (NGM) futó szaktárca a Kúria jogerős ítélete ellenére sem adta ki a vele szemben pert nyerő Transparency International Magyarországnak (TI) a kiperelt dokumentumokat."

g7.hu/allam/20180926/a-nyomozok-sem-talaltak-a-kiperelt-iratokat-a-miniszteriumban/

taga20 2018.10.06. 10:23:41

@Gábris szomszéd: HOPPÁ!

ide valami képzett fityeszdroidot kell hívni, hogy eszt is kidumálja.

mongyuk 6.lenyin vagy wombrédör nagycsöcsűasszony, szerintem megfelelő lenne:)

taga20 2018.10.06. 10:25:14

@Gábris szomszéd: pedig mosmá moszkvából közvetlen járat van, és erre te meg megváltoztál?:)

Gábris szomszéd 2018.10.06. 10:29:14

@taga20: Mivel jogállam vagyunk és a bíróságok ítéletei ugye mindenkire nézve kötelezőek. Ja neeeem. :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.06. 10:37:35

@taga20: "ide valami képzett fityeszdroidot kell hívni, hogy eszt is kidumálja."

Majd én mondom, fideSSfasszopóségbül kollokválni tudnék: Soroscsicska civil szervezetek és a zsidó háttérhatalom lopta el a TAO kimutatásokat, hogy hatvanmillió illegális migráncsot importáljanak a segítségével.

http://origo.hu/soroscsicska-civil-szervezetek-es-a-zsido-hattérhatalom-lopta-el-a-tao-kimutatasokat/

Q.E.D.

Gábris szomszéd 2018.10.06. 10:41:37

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Milyen szerencse, hogy az agyhalott híveknek inkább a sorosozás és a libsizés a fontos, nem pedig az alábbi "apróságok". :(

"A háztartások nagyjából hatodának van 60 napon túli közműhátraléka, miközben 750 ezer végrehajtási ügy van folyamatban. Ez megmagyarázza, hogy miért jut minden napra nagyjából egy tucat kilakoltatás, és hogy miért nem mondható megoldottnak a (deviza)hitelválság.
Szükség lenne egy átfogó, a szociális különbségeket csökkentő lakáspolitika kialakítására, ám továbbra sem látható szándék erre a kormány részéről. Jelenleg sok kormányzati szerv kezelése alá tartoznak a lakhatási ügyek, nincs egy koordináló szerepű, erős hatóság, ami összefogná az ügyek kezelését.
Pedig forrás biztosan lenne rá. A jelentésben szereplő adatok szerint idén 285 milliárd forint áramlik be a lakhatási támogatások területére, azonban ezeknek az állami kiadásoknak a 90 százaléka nem szociálisan célzott."

g7.hu/allam/20181005/elfogadhatatlan-korulmenyek-kozott-el-a-magyarok-jelentos-resze-es-a-helyzet-romlik/

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.06. 10:42:01

@werecke: "Szóval akkor a balosok ha szidják a ballernyuggereket akkor magukat szidják?"

Akkor, ha már nyuggerek. Ha még nem nyuggerek, akkor mondjuk a szüleiket szidják. Határozottan fejlődsz. :))

Ismételgesd: minden balosnyugger balos, de nem minden balos balosnyugger.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.06. 10:48:53

@Gábris szomszéd: Milyen igaz.

Na most a bankok már leírták a nemfizető adósokat, mert eleve biztosítást kötöttek rájuk - amit persze velük fizettettek meg kamatostul. (Mi egy bankrablás egy bank alapításhoz képest!) Behajtani lusták, ezért 10%-os áron eladják követeléskezelőknek. Lehetne törvény rá, vagy a fideszesek bármikor beleírhatnák akár a gránitszil... khm... szóval az alkotmányba, hogy csak az államnak adhatják el. Az meg szépen átvenné a lakásokat, és szociális bérlakásként kiadhatnák, akár a bentlakóknak is, a fizetik a bérleti díjat.

Ehelyett kilakoltatják őket, hogy hajléktalanok legyenek, de semmi baj, a fideszesek már megoldották ezt is, a hajléktalanságot egyszerűen betiltották. Milyen frappáns!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.10.06. 10:50:40

Azért elég nemtörődöm ez a Kubatov, hogy csak az újra működó Birkát, és a félkegyelmű Wereckét küldte ma ide trollkodni.

taga20 2018.10.06. 11:18:52

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

szerintem a képzettebbek má kimentek a hanyatló nyugatra, egy kis szabad levegőt szívni:)

taga20 2018.10.06. 11:21:54

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"a hajléktalanságot egyszerűen betiltották. "

aki meg véletlenül annyira elvetemült, hogy még is az lesz, azt jó bebasszák a kóterba.

Sir Bates dö Hól 2018.10.06. 12:56:38

P.J. , itt teljesítmény- vagy órabérben vagytok? (Látom, te találtál egy korrektort.) Nagyon finoman azonosítottad Gyurcsányt az egész DK-val. Egyébiránt @morph on deer: első mondatát ajánlom figyelmedbe. Tényleg azt gondolja a pártbeli habony-epigonotok, hogy fontosabb egymással leszámolni az "ellenzéki" oldalon, mint valami értékelhetőt tenni? Ez a fideszmolnár utasítása? Igazi ner-csicskák vagytok.

Sir Bates dö Hól 2018.10.06. 13:00:54

@werecke: rávilágoltál az emeszpé taktikájára... bár lehet, hogy csak az ősi bolsevik tradiciót követik, hagyománytiszteletből...

alöksz róz 2018.10.06. 15:55:04

@morph on deer: akár azt is írhattad volna: "dk-s vagyok"...
micsoda coming out :D

6.Lenin 2018.10.06. 20:07:44

Azta!

"Tehát, mivel a DK az épelméjű emberek pártja, ez a kis szösszenet a párt tagjait hidegen hagyja,"

Aki meg tud nevezni 0,5-1 drb épelméjű DK-st, annak hétfőtől teljesítem 3 kívánságát.
(vasárnap pihenőnap)

csulla 2018.10.06. 20:08:04

A vezetés olyan,mint a pottyantos WC!A bűze az irány mutató!

6.Lenin 2018.10.06. 20:31:53

@6.Lenin:

OK!
Legyen 3+1, vagy a legkedvesebb kívánság 2x.
Az ajánlatom még 29 p-ig él.

6.Lenin 2018.10.06. 21:07:47

Nyertem.
(különben tök biztos voltam benne, hogy senki nem tud megnevezni senkit)
Elismerem, hogy ez egy tisztességtelen ajánlat volt, hiszen biztosra mentem.
Bejött.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.10.12. 14:05:09

@taga20: pedig ebben igaza van, ha Kurcsány magiszter távozna a közéletből, és élné a miliárdosok keserves életét, az lehetővé tenné a baloldali összeborulást...