B1 blogcsalád



Schäuble: a populisták nem sajátíthatják ki a népképviselet jogát

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2018. október 04. - Szelestey

• Az európai konzervatívok újdonsült bizottsági elnökjelöltje kitart amellett, hogy a Néppárt két hét múlva tűzze napirendre a Fidesz tagságát, mert az értékekből nem lehet engedni. Daniel Kehlmann szerint Magyarországon már csupán egyetlen akadálya van a nyílt diktatúrának: az EU

• A kutya ugat, a karaván halad - a német nagytőke a politikai viharok ellenére zavartalanul építi pozícióit Magyarországon, noha az Orbán-rezsim a külföldi nagyberuházásokat saját politikája támogatásaként értelmezi

• A Bizottságnak ki kell találnia, miként tudja megszólítani a magyar népet az Orbán-kormány hazugságáradata közepette, annál is inkább, mert a következő időszakban csak még alpáribb propaganda valószínű Budapest részéről - figyelmeztet a Human Rights Watch szakértője 

Die Welt

die_welt.jpg

A populistáknak üzent a Bundestag elnöke, amikor a Német Egység napján elhangzott beszédében kijelentette: senkinek sincs joga azt állítani, hogy ő és csakis ő képviseli a népet. A népfelség nem egységet jelent, hanem egymással harcoló erők sokaságát. A közakarat vitában alakul ki, és csakis a többség változtathat rajta. A lap szerint az állásfoglalás olyan volt, mintha az államfő mondta volna, hiszen derűlátásra, nyugalomra és türelemre intette a németeket. Schäuble nagy tetszést aratott, amikor kifejtette, hogy a keresztény Nyugatnak a humanitás nevében segítenie kell az embereknek, ha azok bajban vannak és menedéket keresnek az országban. Ilyenkor nem lehet azt nézni, ki, honnan jött. Viszont a származást nem lehet ürügyként felhasználni, hogy bárkit lenézzenek és kirekesszenek.

Ugyanakkor néma hallgatás következett, amikor a politikus azt fejtegette, hogy fenn kell tartani a menedékjogot, ám a gazdasági migránsokat csupán korlátozottan tudják befogadni. Itt kompromisszumot kell találni a valóság és az eszmény között. A lap szerint Schäuble a pártok érzékeny pontjára tapintott rá, hiszen ennél a pontnál hiányzanak a válaszok. A szónok mindenesetre úgy folytatta, hogy a társadalom ma kevésbé átlátható, mint korábban, emiatt gyakoribbak keletnek a viszályok, ám éppen ezért van szükség arra, hogy érvényt szerezzenek a szabályoknak.

Die Presse

die_presse.jpg

Az újság azt ajánlja az Európai Néppárt EP-frakcióvezetőjének, hogy kösse fel alaposan a gatyát, mert a volt finn kormányfő személyében kemény kihívója akadt a saját táborán belül a Bizottság elnöki posztjáért folyó versenyben, aki ráadásul igen kemény abban az alapvető kérdésben, hogy mitévő is legyen az EPP Orbán Viktorral. Stubb egyértelműen azt akarja, hogy pártcsalád két hét múlva esedékes csúcskonferenciáján vitassák meg az autoriter-nacionalista vezető ügyét, utána pedig újra kell tárgyalni a tagság feltételeit. Azzal érvel, hogy a magyar kormányfőnek színt kell vallania: hajlandó-e a konzervatívokkal tartani, vagy sem? Mert ha nem osztja a közös értékeket, akkor a Fidesznek távoznia kell.   

Emellett Stubbnak jócskán vannak kormányzati tapasztalatai, ami Weberről nem mondható el. Utóbbi bajban van az idegen nyelvekkel is, vetélytársa ugyanakkor öt nyelven beszél - igen-igen jól, a bruges-i Európai Kollégium végzett diákja. Azt mondja, nem szeretné megélni a liberális demokrácia halálát. Kettejük harcát az dönti el, hogy hány pártot tudnak maguk mögé felsorakoztatni, ám ki tudja, Merkel mennyire egyértelműen áll a bajor keresztény szociális vezető mögött. Az is bizonytalan, hogy a bajor politikus mennyire lesz hadra fogható a jövő vasárnap esedékes tartományi választás után. Mindenesetre a Néppártnak két, igen jól megkülönböztethető jelöltje van, amiről a szociáldemokraták és a liberálisok egyelőre csak álmodhatnak. 

Le Monde

le_monde.jpg

Az újság szintén úgy véli, hogy a magyar helyzet lesz az egyik döntő tényező abban, kit jelöl az Európai Néppárt Juncker utódjául. Épp ezért tartja fontosnak az elemzés, hogy Stubb egyértelműen Orbán-ellenes. Mint kifejtette, ha nem jutnak megoldásra az értékek ügyében, akkor a Fidesznek mennie kell, annál is inkább, mert részben a magyarok oldaláról jelenleg belülről is támadások érik az uniót. És nem gondolja, hogy a félelem, illetve a gyűlölet bármennyit is visz előre, ezért harcot hirdetett a populizmus ellen. A lap hozzáteszi, hogy a magyar miniszterelnök irányvonala hónapok óta megosztja a konzervatívokat.  Weber nem ennyire határozott Orbánnal szemben, de azért ő a favorit, noha riválisa folyékonyan beszél három világnyelven, 50 évesen keményen triatlonozik és ügyesen használja a közösségi médiát.

Macronról azt mondja, hogy az ugyanolyan Európa-párti, mint ő és még koalíciót is elképzelhetőnek tart vele. Merthogy a maga részéről közelebb áll az elnökhöz, mint Salvinihoz. Véleménye különbözik attól, amit a francia republikánusok gondolnak Orbánról, viszont éppen ezért elnyerheti a Benelux- és a skandináv pártok támogatását, mert azok nagyon rossz szemmel nézik, ami Magyarországon a jogállam rovására lejátszódik.

Die Zeit

die_zeit.jpg

A lap „A kettős Orbán” címmel arra figyelmeztet, hogy a német ipar minden politikai vita ellenére igen sokat invesztál Magyarországon, ám ezzel erősíti a rezsimet. Így tesz pl. jelenleg a BMW, noha a magyar kormányfő folyamatosan megsérti az unió alapértékeit, amint azt nemrégiben is Európai Parlament megállapította, kétharmados többséggel. Orbán Viktor minden, csak nem kristálytiszta demokrata. Engedelmességre kényszeríti a közmédiát, korlátozza a sajtószabadságot, el akarja űzni a CEU-t, tudatosan meggyengíti az igazságszolgáltatás függetlenségét. Trump – zsebkiadásban. Csakhogy a nagy európai, és főként német cégek a beruházásaikkal fittyet hánynak a figyelmeztetéseknek. Egy pár gazdasági főnök ugyan a nyilvánosság előtt aggodalmát fejezi ki a magyar demokrácia miatt, de nem akkor amikor üzletről van szó. A kormány pedig úgy tekinti ezeket a milliárdokat, hogy azok igazolják tekintélyelvű vonalát. 

A BMW nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy teljesen érdektelen volt-e a debreceni helyszín kiválasztásánál a Magyarországgal fennálló vita. Illetve arra hivatkozott, hogy ilyenkor a hosszú távú érdekeket nézik. A nagy érdeklődés persze összefügg azzal, hogy Orbán igen befektetőbarát. Szidja ugyan az uniós vezetőket, ám a pénzemberek lába elé a legfinomabb vörös szőnyeget teríti. Lásd a 9 %-os vállalati adót. De egyébként is rengeteg pénzt nyom a külföldi nagyvállalkozók zsebébe, és ilyenkor háttérbe szorulnak a politikai aggályok. Legfeljebb az égbe kiáltó korrupció miatt berzenkednek a cégek, de különben minden a legnagyobb rendben van. Pláne, hogy alacsonyak a bérek és nincsenek sztrájkok. Emellett a Német Kereskedelmi és Iparkamara képviselője szerint minden unióellenes retorika ellenére nem kell tartani a magyar kilépéstől. Ami természetesen nem is csoda, hiszen a magyar kivitel 75 %-a az EU-ba irányul. És akkor még nem beszéltünk a kiadós brüsszeli anyagi támogatásról, de ez utóbbi változhat, mert a Bizottság a jogállami feltételek betartásához kívánja kötni a pénzek utalását. 

FT

financial_times.jpg

Az EU összecsapott Romániával, mert attól tart, hogy az unió következő soros elnöke követi Magyarországot és Lengyelországot a tekintélyuralom felé vezető úton. A Bizottság elnöke arra figyelmeztetett, hogy az ország eljátszhatja mindazt, amit a rettenetes Ceausescu-diktatúra óta a korrupció ellen, illetve a jogállam érdekében elért. A román kormányfő úgy vágott vissza, hogy egyenlő elbánást követelt és tiltakozott a belügyekbe való beavatkozás ellen. Timmermans és Dancila strasbourgi összecsapása tanúsítja, mennyire fél az unió és több tagállam is attól, hogy lopakodva más tagokra is átterjed az autokrácia. Mind Budapest, mind Varsó ellen eljárás folyik a szervezet alapvető értékeinek megsértése miatt. Románia soros elnökként meghallgatásokat szervez majd a magyarok és lengyelek elleni vádak tisztázására. Ám most azzal a váddal került szembe, hogy az igazságügy megreformálásával csökkentené az ügyészek függetlenségét és korrupt politikusoknak adna menlevelet.

Die Presse

die_presse.jpg

A vendégkommentár feltűnőnek tartja, mennyire egy követ fúj az Osztrák Szabadságpárt Orbán Viktorral nem csupán a migránsok, hanem a sajtószabadság, egészen pontosan a független újságírás elleni fellépés ügyében is. Hans Csokor, aki elismert médiaszakértő, rámutat, hogy skizofrén állapot ez, mert az nem lehet, hogy az FPÖ egyfelől Európa-barátságot és demokráciát hirdet, másfelől viszont olyanokkal rokonszenvez, akik alá akarják ásni saját országukban a jogállamot, illetve nyilvánvalóan arra törekednek, hogy belülről verjék szét az EU-t. Ráadásul az már tényleg abszurdba hajlik, amikor egyik képviselőjük Strasbourgban Orbánt hősnek minősíti. De hát nyilvánvalóan ugyanazt gondolja, mint a magyar vezető. A párt mielőtt belépett volna a koalícióba, Le Pennel, Wilderssel szűrte össze a levet, ám napjainkban immár Salvinival és Orbán együtt az európai jobboldali populisták hajtóerejét alkotja.

Már a testbeszéd elárulja, milyen szoros a pártfőnökség viszonya az olasz, illetve magyar politikussal. Viszont félre kell vernie a vészharangokat a Belügyminisztérium múlt heti levele miatt, miután az arra inti a tartományi rendőr kapitányságokat, hogy csak igen-igen szükséges esetekben álljanak szóba a hatalmat bíráló orgánumok munkatársaival. Vagyis Ausztria szélsebesen követi a magyar példát a média megzabolázására? Ennélfogva itt az ideje, hogy mindennek megálljt parancsoljanak, mert különben hamarosan az osztrákoknál is vége a sajtószabadságnak. A cikk idézi Vaclav Havelt, aki szerint a demokráciának az a nagy baja, hogy megköti azok kezét, akik támogatják, viszont szinte mindent lehetővé tesz azok esetében, akik szándékai cseppet sem tisztességesek a jogállam ügyében.

NZZ

neue_zurcher.jpg

A német nyelvterület egyik legsikeresebb kortárs írója szerint Magyarországon már csupán az unió áll a nyílt diktatúra útjában. Daniel Kehlmann, aki Münchenben született és Bécsben él, megállapítja, hogy nálunk mind inkább eltűnik a jogállam. Hogy az ország lezárja a déli határt, az lehet az uniós migrációs politika kudarca, ám utóbbi fő oka éppen a magyar kormány eljárása volt. Súlyos csapásoknak van kitéve a magyar demokrácia és a jelek szerint hasonló irányzatok tapasztalhatók Ausztriában is. A bevándorlás ügyében hirtelen Orbán Viktor lett az osztrák kancellár példaképe. Pedig pár éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy a migráció ügyében Bécs Budapestet utánozza. De hát az emberek félnek a jövőtől, ennek megfelelően szavaznak, ám ily módon olyan jövő rajzolódik ki, amelytől valóban félni kell. Mert lehet, hogy egy nap régmúlt idők dinoszauruszának számít, aki egyáltalán szóba hozza a szólásszabadságot és a politikai beleszólás jogát.

Egyre inkább elmosódik a határ meggyőzés és a kísértés, a manipuláció között, miközben a demokrácia abból indul ki, hogy szereplői legalábbis bizonyos fokig ésszerűen cselekszenek. Csak éppen amikor a szociális hálón keresztül, illetve az olyan brutális dezinformációs intézmények útján, mint a Fox News, felheccelik őket, és így a saját érdekeik ellenében lépnek fel, akkor ott veszélyben van a liberális demokrácia. Ez tényleg új és veszedelmes.

Guardian

guardian.jpg

Egy magyar származású francia újságíró a Páneurópai Piknik évfordulója alkalmából arra emlékeztet, hogy megint sötét fellegek gyülekeznek Európa fölött, ezért itt az idő mozgósítani minden jóakaratú polgárt. Mármint hogy gyűljenek össze, mint annak idején Sopron mellett és álljanak ellen a megosztás, az idegengyűlölet, a kirekesztés, a hátrányos megkülönböztetés és a sorompók minden kísértésének. Eric Jozsef, aki Rómában dolgozik, hangsúlyozza, hogy nem szabad visszatérni a múlthoz, amely fájdalmat és elnyomást jelentett. Trump és Putyin az EU ellen szövetkezett, ám az igazi európaiaknak válaszolniuk kell erre a halálos fenyegetésre. Ellen kell állniuk azokkal a szélsőségesekkel szemben, akik szándékaikat úgy leplezik, hogy azt állítják: nem szándékoznak erőszakot bevetni, lerombolni az alkotmányos rendszert.

Valójában azonban amint hatalomra kerülnek, megkérdőjelezik a liberális elveket, megbélyegzik a kisebbségeket, az ellenzéket, a kívülállókat. Civil szervezeteknek és bírálóknak mennek neki, újra felszítják a nacionalizmust. Hamis híreket gyártanak és táplálják a gyűlöletet, mert folyton bűnbakokra van szükségük. A dezinformációra, a rágalmazásra és a megfélemlítésre építenek. Ily módon súlyos veszély leselkedik a békés egymás mellett élésre. A háború utáni rend létezése forog kockán. Ebben a helyzetben a valódi demokratáknak a sarkukra kell állniuk és közös erővel kell fellépniük azok ellen, akik örökre eltemethetik a liberális demokráciát. A szerző éppen ezért alapította meg pár hónapja az Európa Most elnevezésű civil szervezetet, mert ily módon is szeretné támogatni az Európai Egyesült Államokat. Mint rámutat, a fiatal nemzedékeknek meg kell mutatniuk, hogy még hallják Sopronból a szabadság üzenetét.

euobserver

eu_observer.PNG

A Human Rights Watch Magyarország-felelőse sürgeti, hogy az unió válaszoljon az Orbán-kormány hazugságaira, és a Bizottságnak találja meg a módját, hogy el tudja érni a magyar embereket. Merthogy az EP-határozat óta nem csillapodik a magyar vezetés dühe mindazok ellen, akik meghozták a döntést, illetve azokkal szemben, akiket felelősnek tart az elmarasztalásért. A miniszterelnök szinte azonnal úgy állította be a szavazás eredményét, hogy az bosszú, amiért az ország nem enged be migránsokat. Pedig a jelentés fő témája a jogállam, a sajtószabadság és a hivatalos korrupció helyzete. A 61 bekezdésből mindössze hat foglalkozott azzal, hogy nem tartják tiszteletben a menedékkérők jogai. A hivatalos média azután visszaböfögte, hogy a dokumentum tele van hazugságokkal. Egyben – Németh Szilárddal összhangban – árulónak minősítette az ellenzéket és az igen mellett kampányoló civileket. A legújabb tévékampány együtt mutatja Sorost, Sargentinit és Verhofstadtot.

Egyértelmű, hogy a magyar kormány nekitámad mindenkinek, aki aggodalmát fejezi ki az emberi jogok egyre romló helyzete miatt. A bírálatok lényegére azonban nem reagál. A Bizottság ezek után nem maradhat csendben, hiszen közben teljes lendülettel dolgozik az Orbán-féle propagandagépezet. A következő hónapokban további akciókra kell számítani a független szervezetek, illetve a sajtó lejáratására, továbbá rágalomhadjárat is kinéz olyanok ellen, akiket az állam ellenségeinek minősítenek. Juncker, az Európai Néppárt vezetői és mindazok, akiknek fontos az EU-intézmények tekintélye, nem hagyhatják szó nélkül a miniszterelnök agresszív megnyilvánulásait. Az európai választások előtt az volna a lehető legrosszabb, ha a Fidesz zavartalanul tudná terjeszteni a hazugságait.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4414280595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

6.Lenin 2018.10.04. 12:55:10

"A Bizottságnak ki kell találnia, miként tudja megszólítani a magyar népet az Orbán-kormány hazugságáradata közepette,"

Nagyon 1xű a megoldás: ők se hazudjanak.
( a sajátot talán még el is tudjuk fogadni, de egy idegentől?)

2018.10.04. 13:58:40

"A legújabb tévékampány együtt mutatja Sorost, Sargentinit és Verhofstadtot."

Há' nincsen ezen semmi szégyelnivaló.. szerintem.. Vagy igen? Én még puszilkózó Junckert se hagytam volna ki :P

"Egyértelmű, hogy a magyar kormány nekitámad mindenkinek, aki aggodalmát fejezi ki az emberi jogok egyre romló helyzete miatt. "

Pedig semmi nem fontosabb, mint a gazemberi jogok csorbítatlansága felett őrködni:
www.telegraaf.nl/nieuws/2568892/verkrachter-moest-en-zou-verblijfsvergunning-behouden

"Annak ellenére, hogy az ügyész minimum 2 éves szabadságvesztést szeretett volna elérni, a bíró kevésbé súlyos büntetést rótt ki a vádlottra annak érdekében, hogy az elkerülje a kitoloncolást. A bíró elismerte, hogy az ilyen bűncselekményért normál esetben 24 hónap börtönbüntetés jár, azonban ő mégis 20 hónapról döntött. Szerinte ugyanis nem cél, hogy az esetnek messzemenő bevándorlási jogi következményei legyenek."
A megerőszakolt szellemi fogyatékos lány meg úgysem értette az egészet..lehet, már el is felejtette..a kis gyagyás.

tamask 2018.10.04. 15:48:52

@Womb Raider: a bíró européer döntést hozott
Ha ez az européer, akkor én nem sok jót jósolok Európának a jövőre nézve

Tangooo 2018.10.04. 15:52:49

Jó lesz, ha Orbán postáját is ellenőrzik. Lám az amerikai elnököt is megpróbálták méreggel kivégezni, ha már volt pofája megnyerni a választást és csak nem sikerül megbuktatni. Sztálin csettintene, ha látná, hogy mennyit fejlődött a világ és ő ma már a jégcsákányos gyilkosával labdába se rúghatna.

alöksz róz 2018.10.05. 23:35:51

"Schäuble: a populisták nem sajátíthatják ki a népképviselet jogát" - azt csak a ballibeknek szabad.
süti beállítások módosítása