B1 blogcsalád



Luxusrepülőzés: masszívan hülyének nézik a saját szavazóikat Orbánék

2018. október 03. - Mr Flynn Rider

Az emberek fele nem hallott Orbán magánrepülőzéséről. Aki meg hallott, annak nonszensz érveléssel mossa az agyát a propaganda.

ne_engedjunk_a_zsarolasnak.jpg

Bár napi, heti rendszerességgel derülnek ki a rendszer gusztustalanságai, korrupciós botrányok, barbár, rasszista elszólások,

az Orbán-rezsimet remekül a felszínen tartja, hogy az emberek többségének fogalma sincs, mi történik valójában körülötte.

Bár korábban megírtuk, hogy az ügyészség tartja hatalmon még Orbánt, de ugyanez igaz a manipulált közvéleményre. A magyarok híresek arról, hogy ritkán vonulnak tömegesen utcára, a nagy többségük egyszerűen az egyéni érdekérvényesítésben hisz. De ha tömegesen fel is háborodnának, egyrészt a propaganda gondoskodik róla, hogy elhallgassa a botrányokat, vagy, ha ez nem lehetséges, úgy tálalják az egészet, mintha minden rendben lenne. Ebből néha akkorra érveléstechnikai marhaságok jönnek ki, hogy a fal adja a másikat (lejjebb hozunk szép példákat), viszont egyértelműen kiderül, hogy a rendszer összezavarodik, amikor váratlan helyzetekkel találkozik. Korábban megírtuk azt is, hogyan omlott össze a kormányzati kommunikáció, miután Altusz Kristóf elszólta magát a menekültek befogadásával kapcsolatban.

Most ugyanezt a jelenséget tapasztalhatjuk Orbán Viktor luxusrepülései kapcsán: hiába vallotta be a fél kormány, illetve a miniszterelnök is (vigyorogva, úgyse kaptok el!), hogy magángépen utazik a Vidi-meccsekre, hiába mutatott ki az Átlátszó cikke összefüggést a luxusjacht és a magánrepülő mozgása között, az emberek valamivel több mint fele nem is hallott erről az egészről.

 

A Pulzus közvélemény-kutató a Népszavában publikálta reprezentatív kutatás szerint a 18-49 év közötti korosztály

  • 51 százaléka nem hallott Orbán repülőzéséről,
  • 46 százalék igen,
  • 3 százalék pedig azt mondta, nem tudja.

Sokatmondó, hogy a tájékozottak 81 százaléka korrupciónak tartja, hogy Orbán ilyen értékes ajándékokat fogad el Garancsitól, mindössze 9 százalék mondta, hogy ez nem korrupció.

A Pulzus kérdezői azt is felmérték, mennyire működik az emberek igazságérzete: a tájékozatlanokat is megkérdezték, hogy korrupciónak tartják Orbán luxusutazásait. 52 százalékuk szerint korrupciós ügyről van szó, 32 százalék mondta azt, hogy nem tudja, míg 16 százalék szerint ez nem korrupció.

Tekintsünk el attól, hogy a magyaroknak még megvan az igazságérzete és mindenki tudja, hogy Orbán korrupt. De a rezsim érvelése annyira gyenge, mint egy vasárnap délelőtti brunch egy lepukkant étteremben, ahol az előző heti menüt öntik össze és állítják bele sok aszpikba.

A választások után számos véleményvezér állította, hogy a baloldali, liberális pártok és értelmiségiek lenézik az országot, ezért vesztettek. De annak alapján, amit Orbánék eddig a luxusrepülőzés kapcsán produkáltak, pont a Fidesz nézi le a saját szavazóit. Meg az egész országot.  

Nézzük a felhozatalt az Index gyűjtésében:

  • Havasi Bertalan: a repülőút a magyaroknak egyetlen adóforintjába sem került. (Ugyanez az állítás több propagandamédiában is szerepelt; a Pulzus által megkérdezettek 69 százaléka nem értett egyet vele. 18 százalék mondta azt, hogy nem tudja, és 13 százalék fogadta el Orbánék érvelését.)
  • Gulyás Gergely: Jogilag nonszensz számonkérni Orbán Viktor miniszterelnökön, hogy egy állami megrendelésekből meggazdagodott oligarcha luxusmagángépével utazott el a Vidi futballmeccsére;
  • A köztévé műsorvezetője: most tényleg olyan fontos dolog, hogy ki hol nyaralt?
  • Hollik: „Nincs itt semmi ajándék", azaz nem történ törvénysértés sem;
  • a Habony-féle, kormánypárti bulvárlap: Gyurcsány!

A B1 szerkesztőségében komoly fogadások mennek arról, hogy Soros György nevét hányszor írja majd le az Origo akkor is, ha ennek semmi köze Orbán luxusutazásaihoz.

Személyes kedvencünk egyrészt az Echo Tv Sajtóklub című kormánynyalonc „újságíróinak” (muahaha) beszélgetése, akik egyszerűen lehazaárulózták az Átlátszó oknyomozó újságíróit, majd mindjárt olyan konteókat kezdtek gyártani az egész sztorival kapcsolatban, hogy az újságírók le akarták lőni a Lőrinc-féle luxusjachton utazókat. 

A másik kedvencünk az MDF-ből túlélt Lezsák Sándor, akit rugalmas gerince egészen a parlamenti alenökségig repített (képzavar), de amikor igazi újságírók igazi kérdést szegeztek neki, nem tudott mit kitalálni és egyszerűen letagadta, hogy hallott volna az esetről. Pedig elvártuk volna, hogy igazi fideszes elvtársként keményen beleálljon Orbán megvédésébe. 

Nekünk, akiknek nem sok képviselte maradt a parlamentben, de még érdeklődünk a politika és a közélet iránt, ennyi maradt: fejet csóválva, néha vigyorogva nézni, ahogy a fideszesek képtelenek egy meggyőző mondatot mondani, amikor a főnökük korrupciójáról kérdezik őket. És ezek nyertek, kétharmaddal.  

 

(Fotó: Hipsterkomcsik, Facebook)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr714278079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Helga Beauty Salon. 2018.10.03. 11:14:40

A ballib meg a médiája, ismét azt gondolta hogy gyémántra lelt, de csak egy marék szarral akciózik.
Hallották az emberek és kellemes repülést, valamint jó szurkolást kívánnak Orbánnak, mert ennél több szót nem érdemel.
Át is alakítom a régi mondásotokat kedves libsi barátaim, fogadjátok szeretettel!
ADDIG JÓ, MÍG ORBÁN REPKED!
Addig nem jönnek migránsok, nem jön az IMF, nem jön Gyurcsány, nem jön Soros!

cleanwater 2018.10.03. 11:46:10

@Helga Beauty Salon: Te egy igazi ostoba fideszes vagy, aki még száz évesen is azt hiszi, hogy a gólya hozza a gyereket.A baj az , hogy ebben az országban még két millió hozzád hasonló szellemi fogyatékos él!

neko1967 2018.10.03. 11:46:28

@Helga Beauty Salon:
Teljesen igazad van! orbán (direkt írtam kisbetűvel) és társasága egy marék szar!

anonymand 2018.10.03. 12:14:13

@Helga Beauty Salon:

Halaszthatatlan közfeladatainak ellátása végett utazott.
Ez nem is jut eszedbe?

Amúgy általában igen nagy baromságokat szoktál írni.
Sebaj!
Megszoktuk.
Most is sikerült.
Részletezve:
"A ballib meg a médiája, ismét azt gondolta hogy gyémántra lelt, de csak egy marék szarral akciózik." - valóban sz@r.
Az, hogy egy nyilvánvalóan korrupciós ügyet sem vagy képes felfogni, helyén kezelni.

"Hallották az emberek és kellemes repülést, valamint jó szurkolást kívánnak Orbánnak, mert ennél több szót nem érdemel." - most vagy nem tartod embereknek azokat, akiknek nem tetszik, vagy tájékozatlan vagy, sőt mi több, még a cikket sem olvastad el.
Vagy nem érted, nem tudod felfogni.
Ez megint valóban sz@r.

"Át is alakítom a régi mondásotokat kedves libsi barátaim, fogadjátok szeretettel!
ADDIG JÓ, MÍG ORBÁN REPKED!" - és akkor ismét egy valóban sz@r átalakítás.
Akkor lesz jobb (netán jó) ha repül G. Bonsai Duce!
Remélem fel tudod fogni a különbséget.
.
"Addig nem jönnek migránsok, nem jön az IMF, nem jön Gyurcsány, nem jön Soros!" - némi józan ésszel beláthatnád, hogy sem ez, sem az, sem amaz nem akar jönni.

DREED 2018.10.03. 12:14:24

@Helga Beauty Salon: Te szerencsétlen két narancs zabálás között ezt böfögted ki magadból idióta

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.10.03. 12:16:12

@Helga Beauty Salon: "kellemes repülést"

Aj, kívánnék a gazdádnak kellemes repülést, csak ne jönne vissza.

Helga Beauty Salon. 2018.10.03. 12:24:21

Ugye milyen jót írtam? Mi lenne veletek nélkülem, hülye faszok? :D

Helga Beauty Salon. 2018.10.03. 12:37:21

Ebben az egész balhéban mostanra átkerült a hangsúly és ez a legviccesebb!
Már hetek óta veritek a nyálatokat mindenféle hatás nélkül emiatt a repülő ügy miatt.
Még mindig mindenhonnan ez jön, de társítva azzal, hogy az embereket ez valamiért hidegen hagyja. Tehát látjátok, de mégsem értitek?
Ti hülyébbek vagytok mint a süni, mert az kimondta hogy "tévedni emberi dolog" és leszállt a drótkeféről! :DDDDDDDDDDDD

morpho 2018.10.03. 13:21:02

Ha egy miniszterelnök egy olyan cég magángépével repked, amelyik állami megrendeléseket kap, abba minden demokratikus országban belebukna a kormány.
Ez nettó korrupció! A korrupció iskolapéldája. Én döntök arról, hogy te megrendeléseket kapjál közpénzből, te meg engem a repülőddel furikázol. Aki itt nem látja a nettó korrupciót, az vagy elmeroggyant, vagy propagandista narancskullancs. Minden olyan politikus/újságíró/Helga Beauty fideszcsicska, stb aki ezt bárhogy megpróbálja elmismásolni, vagy kimagyarázni, az nem demokrata, hanem egy gazember. Több betűt nem ér az egész. Itt az ügyészségnek lenne dolga, nem a bloggereknek.

ÉÉN VAGYOKH AZZ __ A GYÚRCSÁÁNY! 2018.10.03. 13:36:38

@anonymand: MI AZ HOGY NEM JÖVÖK! ITT VAGYOK TE DEGENERÁLT KÖCSÖG! Ne tegyen nekem keresztbe! A magafajták miatt nem bírom elkergetni Orbán Viktort!
Mindig csak a nyavalygás megy meg a hiszti! Az hogy kijönnének az utcára megdönteni az Orbán rezsimet, az már büdös!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.03. 13:54:00

@morpho:
Sajnos a Poltpeti éppen akkora báb mint az Áderjani, mindenki Vitya zsebében van, néhány év múlva Erdogánt vagy Putyint fogja kenterbe verni ,mert annyira elgurul nála a gyógyszer.
Berlusconi kismiska Vityához képest ami a korrupciót illeti.

Helga Beauty Salon. 2018.10.03. 13:55:16

Éééééssss @morpho: azért még egyszer elmagyarázta!

paraszthajszal 2018.10.03. 14:02:03

@morpho: „Itt az ügyészségnek lenne dolga, nem a bloggereknek.”

Hát igen, mire a Soros-blog Átlátszó lehozta a „nagy leleplezést” (muhaha), feltételezhetően illegális, fél- vagy egészen titkosszolgálati módszerekkel figyeltek meg tisztes magyar állampolgárokat, állami vezetőket; majd nagy nyilvánosság előtt, aljas indokból megpróbálták lejáratni őket.

Itt az ügyészségnek valóban lenne dolga abban, hogy kiderítse, jogot sértett-e az Átlátszó vagy a megbízásából a megfigyelésben közreműködő személyek, indítható-e büntetőeljárás a magukat tényfeltáró újságírónak képzelő Soros-zsoldosok ellen.

morpho 2018.10.03. 14:13:31

@paraszthajszal: A korrupció nem zavar, csak az hogy kiderült? Gazember vagy te is!

neko1967 2018.10.03. 14:22:29

@paraszthajszal:
Hű kiscsávó! Ennél kevesebbért is tettek már zártosztályra embert!

paraszthajszal 2018.10.03. 14:43:54

@neko1967: Fenyegetünk, fenyegetünk? Tudom, hogy a sztálini időkben az volt a szokás, hogy a zártosztályra meg a Gulágra küldték a „másképp gondolkodókat”, de szerencsémre azok az idők már elmúltak.

@morpho: Pontosabban mi is derült ki? Sértett valaki jogszabályt? Tett valaki az ügyben feljelentést? Mert nekem ez az „óriási korrupciós ügy” eddig csak egy sima karaktergyilkossági kïsérletnek tűnik. (Abból is az átlátszóbb fajta.)

morpho 2018.10.03. 15:06:45

@paraszthajszal: Feljelentést csak demokráciákban érdemes tenni. Ha te nem látod, hogy ez korrupció, akkor elmeroggyant vagy. Persze látod, csak az van kiadva, hogy terelj ezerrel. Te propagandista vagy, én meg nem vagyok hülye. Bármelyik nyugati kormány belebukna ebbe.

neko1967 2018.10.03. 15:07:05

@paraszthajszal:
A sztálini időkben becsületes liberális embereket tettek zártosztályra, de sértés rájuk nézve, hogy magadat hozzájuk hasonlítod!

Feljelentést tenni lehet, de minek? polt peti mindent elsimít!

Sir Bates dö Hól 2018.10.03. 15:33:17

Ide is: lehet orbánra szavazni, az élet bonyolult, de önként tapsolni? Önként lemenni kutyába?

Helga Beauty Salon. 2018.10.03. 16:05:11

Úgy hallottam, hogy a Földön Járók Civil Szervezete és a Járda Népe Front felkelés sorozatot hirdet a Kossuth térre!

Helga Beauty Salon. 2018.10.03. 16:06:42

@Én vagyok Gyurcsány Ferenc: Maga csak hallgasson, maga alatt ismerte meg az ország a zuhanó repülést!

látjátok feleim szümtükkel 2018.10.03. 16:44:22

Helgának csak a nóta maradt, meg a többi csicskásnak is, hogy hej, ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre. Addig viszont csak akkor repül, amikor kirúgják, felülni meg a bilire szokott. Ezért muszáj neki itt "dolgozni".

látjátok feleim szümtükkel 2018.10.03. 16:45:36

@Helga Beauty Salon:

Kisokos ne izgulj, ami egyszer felment, valahogy le is jön, és nem mindig símán. Van amikor nagyot esik.

látjátok feleim szümtükkel 2018.10.03. 16:49:15

@paraszthajszal: "Mert nekem ez az „óriási korrupciós ügy” eddig csak egy sima karaktergyilkossági kïsérletnek tűnik."

Ezt a magvas gondolatot a parlament elé kéne terjeszteni. Ugyan is a fideszes többség az orvosi hálapénzt is kriminalizálta, gyengébbek kedvéért bűncselekménnyé ütötte. Ha fenti okfejtés helyáálló, akkor a parlament is karaktergyilkolássza a hálapénzt elfogadó orvosokat. Pont. Vagy Polt?

miért 2018.10.03. 18:00:19

@cleanwater: HBS szerinte nem buta! Egy jól megfizetett janicsár! Bukta esetén pillanatok alatt a rendszer martirja lesz! Az ilyen alakok tartották fenn kommunista rendszert is!

anonymand 2018.10.03. 19:23:36

@Én vagyok Gyurcsány Ferenc:

Köszöm a megtiszteltetést, hogy hozzám szóltál.
"MI AZ HOGY NEM JÖVÖK! ITT VAGYOK TE DEGENERÁLT KÖCSÖG!"
Kérdéseim:
- miért kiabálsz?
- mire vonatkozik az, hogy "MI AZ HOGY NEM JÖVÖK!"
- miből gondolod, hogy "DEGENERÁLT" vagyok?
- honnan veszed, hogy "KÖCSÖG" lennék?

Várom megtisztelő válaszod.

morpho 2018.10.03. 19:41:09

@anonymand: Ez mind benne van rólad a "soros tervben"! Nem olvastad? Az egész világ ezt forgatja...

ÉÉN VAGYOKH AZZ __ A GYÚRCSÁÁNY! 2018.10.03. 20:28:46

@anonymand: Hát mit lepődik meg maga azon, hogy kiabálok!? HÁT MAGA NEM ISMER ENGEM!?? Minden jóérzésű liberális tudja hogy ÉN kivagyok! Hogy akar maga nélkülem rendszert váltani!?
HOOGY!!? TESSÉK MONDJA MEG HOOGY!!?
" mire vonatkozik az, hogy "MI AZ HOGY NEM JÖVÖK!""
Erre adtam válaszul: ""Addig nem jönnek migránsok, nem jön az IMF, nem jön Gyurcsány, nem jön Soros!" - némi józan ésszel beláthatnád, hogy sem ez, sem az, sem amaz nem akar jönni." Maga ezt nem fogta fel, tehát ebből is látszik,..... hogy maga egy degenerált barom.
Azt meg mindenki jól tudja, hogy minden liberális köcsög. Elég csak ránk nézni.... le se tagadhatnánk.
Legközelebb meg akkor tegezzen mikor ÉN azt megengedem.

A viszont látásra.

anonymand 2018.10.03. 20:57:13

@Én vagyok Gyurcsány Ferenc:

Részvétem.
Meg a kedves családodnak is.

anonymand 2018.10.03. 20:58:40

@morpho:

Bocsi, hogy nem olvastam, mint az köztudott én is analfabéta vagyok, mint a lipsik en bloc.

legeslegujabbkor 2018.10.03. 21:38:15

Garancsi repteti Orbánt, aztán ölébe hull néhány támogatás.

De örülünk, hogy mindenki saját lábon áll!

Az EU egyet tehet. Megállítja ezt a pénzcsapot

morpho 2018.10.03. 21:45:20

@anonymand: Nekem is Németh Szilárd olvasta fel!

anonymand 2018.10.04. 02:24:18

@morpho:

Szerencsésnek mondhatod magad!

anonymand 2018.10.04. 02:25:50

@morpho:

Az ki?
Csak nem G. Rezsibunkó nagyon Szilárdra gondolsz?
Mert akkor végtelen szerencsében részesültél.

Secnir 2018.10.04. 18:47:47

@paraszthajszal:
" lehozta a „nagy leleplezést” (muhaha), feltételezhetően illegális, fél- vagy egészen titkosszolgálati módszerekkel figyeltek meg tisztes magyar állampolgárokat, állami vezetőket; majd nagy nyilvánosság előtt, aljas indokból megpróbálták lejáratni őket."

látom, szakértő szólt a témához. mesélj arról, hogy az MTVA-ban lehalgatták vaszilyt. az ügyészség szerint nem volt bűncselekmény. mesélj arról is, hogy a várhegyi irodájában mit kerestek a rögzítők, és arról is, hogy egy elítélt bűnöző (várhegyi) mit keres az MTVA élén?

amúgy segítek: az mtva épülete nemzetbiztonsági szempontból kiemelt objektum, és az OTT talált lehallgatást elkente az ügyészség. akkor közterületen fényképezés az nem lehallgatás. közterületen videózás nem titkosszolgálati módszer.
lejáratásnak meg nem nevezném azt, hogy tényszerűen leírják, hogy mikor hová repült és kivel találkozott...

ember100 2018.10.04. 19:56:56

@Helga Beauty Salon:
Helló !

Szivecském te tényleg egy marék szarhoz hasonlítottad a Fényességes Vezetőt ????
"A ballib meg a médiája, ismét azt gondolta hogy gyémántra lelt, de csak egy marék szarral akciózik. "
Mert ebben a mondatban az van :)
Hogy lesz ebből fizetés , prémium ?
Aztán nehogy recsken , a gulágon , szibériában találd magad :)

vackor1 2018.10.04. 19:59:51

Régen olvastam ezeket , de látom semmi nem változott , egy - két ismert iióa ide is benézett egy kis lószerszámért... :)

Etniez 2018.10.04. 20:32:05

"Luxusrepülőzés: masszívan hülyének nézik a saját szavazóikat Orbánék"

Minek néznék őket, ha azok? Meg erkölcsi hullák is, mivel tudnak a lopásról, de elnézik.

Etniez 2018.10.04. 20:39:32

@Helga Beauty Salon: Te csak egy lejárt szavatosságú fideszcsicska vagy barátom. Sajnálunk téged, mert annyira ostoba vagy, hogy a saját hosszútávú érdekedet sem látod.

Etniez 2018.10.04. 20:40:31

@Én vagyok Gyurcsány Ferenc: Nem unod még? Nagyon gyenge ez a karakter, amit alakítasz, szerények a képességeid.

Etniez 2018.10.04. 20:43:35

@paraszthajszal: Nem, itt anyádnak kellene kiderítenie, hogy miért nem ment moziba aznap este, amikor fogantál.

Etniez 2018.10.04. 20:45:15

@vackor1: De mégis a te szádba került.

Erimar Ri Tylen 2018.10.04. 21:03:55

Csak az a kérdésem, hogy anno 2002-2010 között miért nem volt ennyi kormányellenes blog, cikk, miegyéb. Pedig emelkedtek az árak - pár hónapév alattja néztem meg a kenyér-tej és a gáz árát, mindegyik 100% fölötti nőtt az alatt a 8 év alatt, a válságot csak eladósodással tudták kezelni, stb. Demszki a metróval játszott és bkv-árakat emelt. Most meg? A nyugdíjasoktól nem elvesznek, hanem adnak nekik, a családok kedvezményeket kapnak, stb. A BKK árait 2010 óta nem emelték, a metró elkészült (megj: az OLAF-vizsgálat 78 szabálytalanságot tárt föl, ebből 2-t tudtak Tarlósékra kenni). Az előző banda a minimális többsége mellett is teljesen figyelmen kivül hagyta az akkori ellenzék véleményét, most meg 2/3-ad mellett is több figyelmet kapnak mint adtak. Hiába írnak-mondanak cenzúrát-diktatúrát, szabadság van. Ha nem lenne, nem lehetne cenzúrát-diktatúrát meg korrupciót kiáltani.
Kérdésem: akkor hogy is van ez? Attól függően elítélendő a korrupció és a többi hogy ki követi el?

danesdzsu2 2018.10.04. 21:25:52

@Helga Beauty Salon: Orbán azért repked, hogy Gyurcsány ne térhessen vissza.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.10.04. 21:36:21

@Helga Beauty Salon: @paraszthajszal: @Én vagyok Gyurcsány Ferenc: @Erimar Ri Tylen:

hehehe segghü´lye orbán faszszopók, annyira jó elnézni ahogy szenvedtek attól hogy a libsik tudják hogy orbán gazditok orrba szájba szopat titeket. Annyira jó látni hogy az ostoba fidesznáci agyatokban ott van a kérdés hogy lehet hogy a gazdink tényleg lop?, de inkábbszopjátok tovább orbßan farkát mert így legalább megkímélitek magatokat attól hogy egy világ omoljon össze bennetek. Csak úgy mint amikr Kádár vezéretek hülyült meg a nyilvánosság elött és aztán feladta a munasmozgalmi harcot az imprilizmus ellen. orbán gazditok is már ebben az utolsó stádiumban jár, szenvedjetek csak miatta még egy pár évet!

Etniez 2018.10.04. 21:39:02

@Erimar Ri Tylen: Félvak hülye vagy. Sokkal, de sokkal nagyobb bűnlistát lehetne összeírni a Fidesz dolgairól.
Továbbá nekünk mi a fasz közünk van amazok bűneihez? Azokat is utáltunk, titeket is utálunk. Érthető?

morph on deer 2018.10.04. 21:53:09

“...masszívan hülyének nézik a saját szavazóikat Orbánék”

Hát mi a bánatnak néznék őket?!

Hiszen fényességes tekin tetű vezérünk maga mondta, hogy a PC ideje lejárt, ki kell mondani és nevükön kell nevezni a dolgokat.

Hát akkor?

vackor1 2018.10.04. 21:54:42

@Etniez: Valamit nagyon benéztél...

illaim 2018.10.04. 22:01:57

@Erimar Ri Tylen: Ha már ennyire vak vagy, neked Braille klaviatúrád van?

Realista60 2018.10.04. 23:03:45

@Helga Beauty Salon: Csak az a baj, hogy te világra jöttél!

Realista60 2018.10.04. 23:09:11

@paraszthajszal: Szopjál le Soros László vagyok!

Realista60 2018.10.04. 23:13:29

@Helga Beauty Salon: "Úgy hallottam, hogy a Földön Járók Civil Szervezete és a Járda Népe Front felkelés sorozatot hirdet a Kossuth térre!"

Igen, hogy anyádon végig menjen és azért nem mennek, mert anyád nagyon ronda!

Realista60 2018.10.04. 23:21:00

@anonymand: Ez a fidesz fan, egy semmirevaló, tudatlan, mínusz IQ szinttel vegetáló barom! Elnézést a barmoktól, hogy hozzájuk mertem hasonlítani ezt a bandát, elhiszem, hogy ez sértő számukra, mert magasabb IQ.-val rendelkeznek, mint a fideszesek!

anonymand 2018.10.05. 05:03:35

@Realista60:

Köszi a tájékoztatást, de bár öreg vagyok, de még nem szenilis, magam is kitanátam, hogy ki milyen a hozzászólók közül.
Ölég gyakran olvasom a B1-hez írt bejegyzéseket, még ha nem is szoktam hozzászólni.
Helga Szépségszalon (Helga Beauty Salon egy ősi, nemzethy, de legfőképp szittya név lehet) eget verő baromságokat szokott ugyan írni, de eddig nem ütötte meg az ingerküszöböt.
Vettem hát a bátorságot, hogy véleményezzem.
Nem gondoltam volna, hogy akad majd olyan, aki képes még őt is alulmúlni.
Belátom, tévedtem.
Az pedig való igaz, hogy kell egy bizonyos szintű intelligencia (IH) ahhoz, hogy valaki felfogja; hülyének nézik őt (is), tőle (is) lopnak, félrevezetik őt (is) .

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.10.05. 06:10:45

Ebben az ügyben is hatalmasat buktak a ballibek.

A nép kacag azon, hogy milliérdos filantlopós gazemberek és nagytőkés rablóbefektetők csicskásai lopásról beszélnek.

Bаndibacsi34 2018.10.05. 06:59:26

@maxval balcán bircaman: Ja, ja. Mi meg örülünk a rubelnek. Mit szólsz a mai direktívákhoz? Már megint a bolgárul küldték, pedig mondtam hogy én oroszul kérem.

Bаndibacsi34 2018.10.05. 07:03:52

@legeslegujabbkor: "Az EU egyet tehet. Megállítja ezt a pénzcsapot" - ezt fogják tenni. Csak a lopáshoz értők kezébe kerülnek a pénzek, még csak nem is hasznosulnak. Pénztáros Lölö megvette az MKB-t. Utána lett egy olyan informatikai rendszer ami nullás egyenleget mutatott, majd most bezárnak 15 fiókot. Jól működtetik, nem?

Nincs közöttünk csicska 2018.10.05. 07:31:47

@Illibsi: hat persze, 2004ben csatlakoztunk es folyamatosan ment a lopas...

ha ha ha

ez az atombomba is elmarad

ho ho ho

morph on deer 2018.10.05. 08:00:04

@Illibsi:
“Jól működtetik, nem?”

Nem értem, miért nem érted.
Ők már nem úgy rabolják ki a bankot, hogy közlik a pénztárossal: “csak semmi cicó, nálam van a slukker”, hanem megveszik.
És mivel a cél soha nem is a valódi banki tevékenység folytatása, hanem egy ‘legális’ pénzmosoda működtetése volt, semmi szükség a tizenöt fiókra, hisz csak a pénzt viszi.
Az “üzlet” pont úgy zajlik, ahogy kell neki, thank You very much...

Toadwart66 2018.10.05. 08:27:05

@Helga Beauty Salon: Na pont az ilyen ostoba majmok miatt nem engedem meg a fiaimnak, hogy visszajöjjenek Magyarországra. Köszike.

exterminador 2018.10.05. 09:03:40

Hülyének nézik a szavazóikat? Teljes joggal teszik, igazuk van.

exterminador 2018.10.05. 09:05:36

@anonymand: Helgától biztosan nem lopnak, ő egy bértroll.

Toadwart66 2018.10.05. 09:55:52

@Nincs közöttünk csicska: Nagyon szívesen, te meg maradj itthon csicskának. Megis van a hozzá való eszed.

Minden ballib bérretteg 2018.10.05. 10:10:24

@morpho:

De hiszen ez marhaság.

Az EU-ban szinte minden vezető ült már olyan magángépen ahol a tulaj nyert EU-s pénzeket.

Minden ballib bérretteg 2018.10.05. 10:11:18

@Toadwart66:

A magadfajta hazaárulók senkinek nem hiányoznak.

pioneer2016 2018.10.05. 10:36:58

Ezek tényleg a saját szavazóikat nézik hülyének. Ja nem, tényleg azok.

blah 2018.10.05. 10:53:58

nagy újdonság, birkák a birkák...

Etniez 2018.10.05. 11:08:36

@Minden ballib bérretteg: a házat te árulod el, ráadásul aprópénzért.

Hari Seldon 2 2018.10.05. 11:13:05

Semmi baj a cikk címével. És a maguk módján még igazuk is van, hogy ezt teszik. Én meg csak nevetek, hogy innen kintről nézhetem a majomketrecet.

csobi2011 2018.10.05. 11:15:15

Nyomassátok csak ezt a témát. Senkit sem érdekel. A kakis pelus ügy, meg a Gyurcsány féle ellenállás is hetekig téma volt. És kit érdekelt? Közben az lmp, és most a jobbik is darabjaira hullik. De ez itt nem fontos. Pedig ha kicsit is értenétek a politikához akkor látnátok hogy a fidesz most darálja le az utolsó ellenfeleit is. Ti csak foglalkozzatok tovább a repülőzéssel, én meg csak jót röhögök az egészen.

VT Man 2018.10.05. 11:20:07

@Erimar Ri Tylen:
"Csak az a kérdésem, hogy anno 2002-2010 között miért nem volt ennyi kormányellenes blog, cikk, miegyéb."

Nagyon egyszeru.

Azert, mert akkor "a haverok" loptak.
A baratsag meg sokat er.

pioneer2016 2018.10.05. 11:29:39

@csobi2011: "a fidesz most darálja le az utolsó ellenfeleit is"

Attól, hogy egyelőre nincs alternatíva, még lehet szar a jelenlegi állapot. Egész Európa és a nyugat leszarja Orbánt. Pedig rendesen kinyalta Trump seggét. Maradt nekünk Putyin, Erdogan, és az Azeri elnök. Kedves fideszes szavazók, ezt tudja nektek nyújtani Orbán.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.10.05. 11:31:38

@Hari Seldon 2: "Én meg csak nevetek, hogy innen kintről nézhetem a majomketrecet. "

Kintrőőől? Hát abban igazad van, hogy minden relatív. Akkor sem ötlik fel benned a gyanú, amikor az ápoló beadja a banánt? :))

Hari Seldon 2 2018.10.05. 11:40:58

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Mármit azon az országon kívülről. Megszavazta 2,8 millió, hát magkapták. Semmi gond.
Azokat nem sajnálom, akik bár másra szavaztak, és bár nem tetszik nekik a hazájuk maradnak ott kényelemből, és csak nyafognak.
Azokat viszont sajnálom csak akik családi vagy valamilyen problémák miatt nem nem tudnak eljönni, ÉS nem azokra szavaztak, de el kell viselnük a maffiát.

Hari Seldon 2 2018.10.05. 11:42:36

@Hari Seldon 2:
pontosítok: "...nem tetszik nekik a hazájuk politikája..."

csobi2011 2018.10.05. 11:45:31

@pioneer2016: lehet hogy a nyugat leszar minket, én is leszarom a nyugatot, és akkor mi van? Egyébként ha így van akkor mért görcsöl annyit a híres nyugat a magyarországi dolgokon. Mért nem hagynak békén minket? Értem hogy a ballibek egyetlen politikai mondanivalója a nyugatiak seggnyalása, de működik ez az ország anélkül is. Nekem bőven elég ha itthon a mostani kormány van hatalmon. Ti meg csak síránkozzatok, hogy nem nyalhatjátok a nyugat seggét.

csobi2011 2018.10.05. 11:49:55

@Hari Seldon 2: nem kell sajnálni minket. Jól érezzük magunkat itthon. Én inkább azokat sajnálom akik pár forint pluszért elmennek hogy gyökértelenül éljenek egy másik országban. De ez az ő döntésük. Mi jól elvagyunk itthon.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.10.05. 11:51:14

@csobi2011: "mért görcsöl annyit a híres nyugat a magyarországi dolgokon. Mért nem hagynak békén minket?"

Mert azt szeretnék, ha az EU egységes lenne, nem maradnának benne olyan elmaradott területek, mint Magyarország. Ezért öntenek belénk őrült mennyiségű pénzt, többet, mint anno a Marshall segély.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.10.05. 11:52:26

@csobi2011: "azokat sajnálom akik pár forint pluszért elmennek hogy gyökértelenül éljenek egy másik országban."

Én is sajnálom. De te nem vagy képben a nyugati fizetésekkel.

Hari Seldon 2 2018.10.05. 12:03:57

@csobi2011:
Részemről nincs harag. Én itt te ott. Már régen rájöttem, hogy nem a nyelv számít. (a gyerek megtanultak magyarul, az már az ő dolguk lesz, hogy felnőttként hova költöznek)
Nekem az számít, hogy milyen civilizációs közegbe élek. Az én civilizációs igényem más mint a tiéd. Ennyi. A kelet- és nyugat Európa közötti gondolkodásbeli különbség nőni fog, akinek az jó, maradjon ott, akinek ez jöjjön ide. Meg is lenne oldva a sok politikai vita, mert a konitnens is ketté válik politikailag.

kiskutyauto 2018.10.05. 12:36:26

Ugyebár fejétől bűzlik a hal. Ha egy kormány vezetőstül korrupt, a korrupciót kiterjeszti a teljes apparátusra, államigazgatásba, mindenki aki az állását meg akarja tartani, kollaborál. Ezt csinálták a nácik, a komcsik és sok egyéb korábbi barbár diktatúra is pl görögök, perzsák stb (annyi különbséggel, hogy ott akkor még nem csak az állását, hanem általában a fejét is elvesztette az illető egy kínpadon)...
Ha egy kormány vezetőstül korrupt, az nem csak hogy maffiakormány, hanem HAZAÁRULÓ KORMÁNY. A létező lehetséges legnagyobb bűncselekmény követi el saját nemzete ellen, melyet szolgálatára, segítésére és felvirágoztatására esküdött fel. Ennél nagyobb aljasabb pokolibb bűncselekmény nem létezhet. Nem nem, a tudatos népirtás sem, mivel EZ IS TUDATOS NÉPIRTÁS!!!! Csak azzal hogy fütyülnek az egészségügyre, kiirtottak 8 év alatt százezer magyart legalább!!! És ez csak egy társadalmi alrendszer a sok közül. A nyugdíjasok, a hajléktalanok, a szegénység, a gyerekéhezés... Ha az összes olyan társadalmi tényt, mely ellen nem tettek 8 év alatt semmit, sőt rontottak rajta (mint amúgy is szinte mindenen, kivéve a saját maguknak gyűjtögetett milliárdok szerzésének hatékonyságán és sebességén... ja persze tudom, a magyar tőkésosztály kiépítéséért cél szentesíti az eszközt, hát a kurva anyátokat azt... minden vissza lesz véve az utolsó fillérig..!!!) számbavesszük, akkor egészen nyugodtan tévedés mentesen meg lehet saccolni: EGYMILLIÓ MAGYAR EMBERT MÉSZÁROLT LE AZ ORBÁN KORMÁNY 8 ÉV ALATT, ÉS MÁSIK EGYMILLIÓ MAGYAR EMBERT MEG ELÜLDÖZÖTT... Ez minden idők legnagyobb genociduma, amit sajátjai ellen egy állam elkövetett, ráadásul a legaljasabb és legundorítóbb, legsunyibb, hiszen báránybőrbe bújt farkasként hazudoznak mint a vízfolyás, nyilván nem direkt és közvetlen az irtás, nem lőnek és hasonlók, hanem társadalmi rendszerekkel közvetve gyilkolnak (még rosszabb, mint a nyílt fegyveres mészárlás, többek mert az egész nép csak egyre frusztráltabb, mindenki szenved az országban, mert nehogy azt higgyük hogy a tolvaj elit jól érzi magát, őket is nyomasztja az egész... és milliók nyomorognak, az elpusztuló tömegek meg lassú pokoli kínhalállal szenvednek ki, ennél még az is jobb, ha a katonák berúgják az ajtót és szitává lőnek) Pol Pot mosolyogva várja a Pokol legforróbb bugyrában ezt a hazaáruló pukkancs páva törpét.... és már nem kell sokáig várni, mert NEM TŰRÜNK TOVÁBB!!!!!!!! TALPRA MAGYAR!!!!!!!!

rfbzs 2018.10.05. 12:53:19

@Helga Beauty Salon: Ja , nem jönnek. Helyettük itt vagy te, meg a hasonló hülyék. Sokkal nagyobb átok ez.

paraszthajszal 2018.10.05. 13:02:36

@kiskutyauto: „EGYMILLIÓ MAGYAR EMBERT MÉSZÁROLT LE AZ ORBÁN KORMÁNY 8 ÉV ALATT, ÉS MÁSIK EGYMILLIÓ MAGYAR EMBERT MEG ELÜLDÖZÖTT... Ez minden idők legnagyobb genociduma, amit sajátjai ellen egy állam elkövetett”

Mondd, te egyébként normális vagy?

A helyedben sürgősen felvenném a kapcsolatot egy pszichiátriával, mert előbb-utóbb kommentelsz valami olyasmit, ami konkrétan a Btk-ba ütközik. A fenti szösszenet ilyen szempontból határeset (borderline személyiségzavar?).

Hari Seldon 2 2018.10.05. 14:19:22

@kiskutyauto:
Nem kell tulzásokba esni. Inkább olyan félmillió ember jött el onnan.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.10.05. 15:25:56

@paraszthajszal: "előbb-utóbb kommentelsz valami olyasmit, ami konkrétan a Btk-ba ütközik.'"

Épp most kommentelt olyasmit. A honfitársaink halálának okozása eléggé "jogszerűtlen" dolog. Csak Poltpot Péter bevédi a gecit.

paraszthajszal 2018.10.05. 20:23:07

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Az alkotmány és a médiára vonatkozó jogszabályaink széles körű, erős védelemben részesítik a véleménynyilvánítás szabadságát, ennek korlátozása csak más alapjogok sérelme esetén kerülhet sor. Ilyennek számíthat azonban a becsület csorbítására alkalmas, hamis tényállítások közlése, ami alapot adhat a büntetőjogi felelősségre vonásra is.

Lássuk csak, itt voltaképpen mivel is lett megvádolva Magyarország Kormánya:
„142. § (1) Aki valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges megsemmisítése céljából
a) a csoport tagjait megöli,
b) a csoport tagjainak súlyos testi vagy lelki sérelmet okoz,
c) a csoportot olyan életfeltételek közé kényszeríti, amelyek azt vagy annak egyes tagjait pusztulással fenyegetik,
d) olyan intézkedést tesz, amelynek célja a csoporton belül a születések meggátolása,
e) a csoporthoz tartozó gyermekeket más csoportba elhurcolja,
bűntett miatt tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.”

Azaz a tényállás szükséges eleme az is, hogy a magatartás célja valamely embercsoport teljes vagy részleges megsemmisítése legyen. Tudná-e ezt a célt a kommentelő (vagy a kormány más kritikusa) a magyar nemzet és a magyar kormányzat viszonylatában bizonyítani? Nyilvánvalóan nem. Csak abban bízhatna, hogy a bíróság ezt az egyébként abszurd tényállítást (amely szerint Magyarország Kormánya népirtást követ(ett) el) politikai véleménynyilvánításként értelmezi, és ezért eltekint az állítás valóságtartalmának vizsgálatától.

De azért az ilyesfajta véleménynyilvánítás vékony jégen táncol – azzal, hogy azt a hülyeséget állítja, hogy „[e]z minden idők legnagyobb genociduma, amit sajátjai ellen egy állam elkövetett” (az 1+1 milliós áldozatszámmal) felmerülhetne akár a 333. §-szal kapcsolatos kérdés is. Emlékeztetőül, e szakasz szerint „Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek által elkövetett népirtás vagy más, emberiesség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja, jelentéktelen színben tünteti fel, vagy azokat igazolni törekszik, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” Ha ezt az abszurd hülyeséget egy kicsit is más formában tálalja, mint itt (pl. konkrétan azt írja, hogy O.V. lelkén több magyar áldozat szárad, mint Hitlerén német állampolgár), akkor már komolyan felmerülne, hogy ez tényleg belefér-e így. Jelen formájában talán csak a jó ízléssel és a józan ésszel megy szembe az agymenése, azzal viszont erősen.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.10.05. 20:54:20

@paraszthajszal: "Aki valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport"

A magyarok.

"teljes vagy részleges megsemmisítése céljából"

Nem tudom a csúti geci céljait, csak a cselekedeteit. A mondanivalójából se tudok következtetni, mert mindig hazudik. Be is vallotta: "ne azt nézzék, amit mondok, hanem amit csinálok"

"a) a csoport tagjait megöli,"

Igen, például tízezrével halnak meg magyarok gyógyítható betegségekben (a nyugati ráta kétszerese), mert kivont az egészségügyből a GDP 3%-ának megfelelő pénzmennyiséget, hogy ellopja.

"b) a csoport tagjainak súlyos testi vagy lelki sérelmet okoz,"

Nyilván ilyen következmények is vannak, nem csak tízezrek halála.

"c) a csoportot olyan életfeltételek közé kényszeríti, amelyek azt vagy annak egyes tagjait pusztulással fenyegetik,"

Pont, mint a magyar egészségügy.

"d) olyan intézkedést tesz, amelynek célja a csoporton belül a születések meggátolása,"

Nyilván ilyen következmények is vannak.

"e) a csoporthoz tartozó gyermekeket más csoportba elhurcolja,"

Ilyenről nem tudok, de nem csodálkoznék.

"bűntett miatt tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.”

Te mondtad. Én csak negyven évet adnék vasban.

Kivlov 2018.10.06. 13:16:33

Tévedtek. Az emberek jórészét qcára nem érdekli ez. Ennyi.

ÉÉN VAGYOKH AZZ __ A GYÚRCSÁÁNY! 2018.10.24. 12:15:45

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: Nézze!
Nem értem miért ír nekem ilyeneket. ÉN kádárt utáltam,..... de Orbánt...... még jobban utáálom!
süti beállítások módosítása