B1 blogcsalád



Trump kiröhögtette magát New Yorkban, Macron viszont a szabad világ vezetőjeként jelentkezett be

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2018. szeptember 26. - Szelestey

• A francia elnök elítélte a nacionalizmust és közölte, hogy nem kíván engedni az emberi jogok ügyében 

• A magyar illiberalizmus kialakulását bőven elősegítették helyi sajátosságok, így Trumpból aligha lesz az amerikai Orbán Viktor 

• Amit az Osztrák Szabadságpárt művel, az veszedelmes az egész liberális Európa szemszögéből, ezért az EU-nak - a magyar esettől eltérően - sürgősen cselekednie kell

trump_3.jpg

                                              Nemzetközi sajtószemle, 2018. szeptember 26.

 

Washington Post

washington_post.jpg

Az ENSZ-Közgyűlés ülésszakán elhangzott beszédében Trump úgy méltatta a lengyel változásokat, hogy egy nap nép harcol a függetlenségéért, a biztonságáért és a szuverenitásáért. A lap szerint azonban nyugodtan jellemezhette volna úgy is a fejleményeket, hogy Lengyelország a tekintélyuralom felé tart. Ennek bizonyítására felidézi, hogy Kaczynski milyen meleg szavakkal emlegette a magyar példát, noha Orbán Viktor a fokozott autokráciába vezeti az országot. Normális körülmények között egy amerikai elnök felelősségre vonná azt a kormányt, amely eltávolodik a demokratikus normáktól. A Fehér Ház mostani gazdája azonban kedvezőnek tartja a varsói irányt, mint ahogy rendszeresen dicséri az olyan autokratákat, mint Putyin és Kim Dzsong Un.  Továbbá bátorítja az Erdogan-féle politikusokat. A mostani üzenete az: ha saját víziótok alapján fokozatosan feladjátok a demokráciát, mert szuverenitást akartok, akkor csak rajta!

 

The Times

the_times_1.jpg

A francia államfő keményen nekiment amerikai kollégája világszemléletének. Macron New Yorkban, a világszervezet Közgyűlésének éves tanácskozásán támadta Trump bezárkózó doktrináját. Elítélte a nacionalizmust, mint a globális háború okát. Mint mondta, a  nacionalizmus mindig vereséget eredményez. Szenvedélyesen védelmébe vette a nemzetközi intézményeket, amelyeket pár órával korábban az amerikai vezető ugyanott igencsak gúnyolt. A francia politikus szerint a jelenlegi kollektív rendszer esik szét, de új, emberarcú világrendet kell kialakítani, hogy kezelni lehessen az egyenlőtlenségeket. Hozzátette, hogy az emberi jogok nem képezik vita tárgyát. A beszédet felállva ünnepelték a jelenlévők. Az újság úgy értékeli, hogy Macron a szabad világ vezetőjeként igyekezett fellépni.  

https://www.thetimes.co.uk/edition/world/un-general-assembly-macron-challenges-trump-s-world-view-fpqcsp3vz

Guardian

guardian.png

Trump nevetség tárgya lett az ENSZ-ben, kikacagták, amikor kormányzata teljesítményét dicsérte, de ha nem mosolyogtak volna rajta, akkor inkább sírni kellett volna azon, amit mondott. Így értékeli vendégkommentárjában Michael Fuchs, korábbi helyettes amerikai külügyi államtitkár, aki jelenleg a Center for American Progress elemző intézetnél dolgozik. Mint írja, sajnos, a beszédben körvonalazott politika cseppet sem vicces, sőt, tartós károkat tud okozni. Amit Iránról szerepelt benne, az csak további viszályt és erőszakot vetít előre. Igencsak sötét képet festett az ellenőrizetlen migrációról, miközben a kérdés megoldását célzó nemzetközi megállapodást csupán az Egyesült Államok és Magyarország nem írta alá. Utóbbi szintén belemerült a saját, migránsellenes szenvedélyébe. De Trumpnak ez a véleménye, ám ezalatt világ a 2. világháború óta a legnagyobb menekültválságot éli át.

De az is jellemző, hogy az elnök dicsérte Szaúd-Arábiát, a brutálisan elnyomó diktatúrát, Lengyelországot, noha annak kormánya a demokratikus intézményeket támadja, és méltatta Izraelt, amely palesztin területeken száll meg katonai erővel. Ha a politikus ilyen államokat kíván örökségül hagyni a gyerekeknek, akkor egészen sötét a jövőképe. De lehet, hogy a teremben kitört nevetés mögött nyugtalanság és rettenet húzódott meg, mert a többiek érzékelték, mennyire veszélyes víziót hallottak a világ leghatalmasabb államának vezetőjétől. Ilyen helyzetben maximum csüggedten kuncogni lehet.

 

Die Welt

die_welt.jpg

Az idegenellenes chemnitzi felvonulások kapcsán az egyre erősebb gyűlölet és nacionalizmus veszélyeire figyelmeztetett az EU igazságügyi biztosa. Jourová rámutatott, hogy a kirekesztés, a hátrányos megkülönböztetés, a kisebbségek tiszteletének hiánya a szélekről immár átkerült a politikai középre, és az újságírók, a politikusok, a véleményvezérek nem fejtenek ki kellő ellenállást vele szemben. Példaként említette a Soros elleni kampányt. Kiemelte, hogy a politikának meg kell nyilvánulnia az ilyen jelenségek esetében, mert amit mond, az befolyásolja a társadalmat. A sajtónak a párbeszéd kultúráját kell előmozdítania, ahelyett, hogy megosztana és álhíreket terjesztene, amint az a Brexit-vitában is történt.

 

FT

financial_times.jpg

A kommentár azt hangsúlyozza, hogy meg kell menteni a szélsőségektől a liberális demokráciát, vagyis a személyes szabadságjogok és a civil akciók törékeny ötvözetét. E rendszerek feltűnő jellemzője, hogy korlátozza a kormány és a többség hatalmát, egyben  minden győzelem csupán időleges. Ám a Freedom House nemrégiben arra figyelmeztetett, hogy veszélyben a demokrácia, sőt világszerte visszaszorulóban van. Nem csupán a volt szocialista táborban, így Magyarországon és Lengyelországban, hanem még az USÁ-ban is. Az illiberális demokráciákban túl gyenge a liberalizmus: demagógok szerzik meg az uralmat egy dühös többség nevében, amelynek azt mondják, hogy ti vagytok az igazi nép. Ez a rezsim tekintélyuralomba torkollik. A szerző idézi Yascha Mounkot, aki szerint nagyrészt a gazdasági liberalizmus a felelős az illiberális demokrácia felemelkedéséért, mert a politika jelentős részéből kizárja a demokratikus érvelést.

Az biztos, hogy a liberális gazdaság nem teljesítette reményei bizonyos hányadát, amit csak megfejelt a migráció. Emellett megszűntek vagy nem töltik be feladatukat a szakszervezetek, illetve a középtől balra álló pártok, amelyek az átlagemberek tömegeit képviselték. Továbbá a politikában a magasan képzett, ám a köztől távollevő rétegek kerültek a kormányrúdhoz. És a közvélemény észlelte mindezt. De a magyar és a lengyel illiberális demokrácia e két ország különleges történelmében gyökeredzik, nem törvényszerű, hogy ugyanez játszódjon le a bejáratott demokráciákban. Vagyis Trump nehezen lehetne az amerikai Orbán Viktor. Mégsem lehet figyelmen kívül hagyni a nyomást, a tömeges elégedetlenséget és nyugtalanságot. Vagyis az eliteknek kevesebb liberalizmust kell nyomatniuk, ezzel szemben több tiszteletet kell mutatniuk az embereket összekötő kapcsok iránt, és több adót kell fizetniük.  Mert különben a lakosság úgy érzi, hogy kizárták az örökségből és az túl veszélyes. A nagy kérdés az, lehetséges-e az ilyesfajta újrakiegyensúlyozás?

 

Der Standard

der_standard.jpg

Az osztrák elnök és a kancellár is azt üzente haza New Yorkból a belügyminiszternek, hogy hagyja békén a sajtószabadságot. Az előzmény az volt, hogy a tárca körlevélben hívta fel a tartományi rendőr kapitányságokat: csak azoknak az újságíróknak adjanak teljes körű tájékoztatást, akik lojálisak a minisztériumhoz, illetve szexuális bűncselekmények esetében jelöljék meg a tettes(ek) etnikai-vallási hovatartozását. Ezek után mondta azt Kurz az ENSz székhelyén, hogy egyetlen szerkesztőséget sem szabad kirekeszteni, és a pártokra, valamint a kormányintézményekre jelentős felelősség hárul a szabad és független sajtó ügyében. Az államfő pedig úgy foglalt állást, hogy az önálló véleménynyilvánítás, a sajtószabadság a liberális demokrácia és a jogállam alappillére. Maga a miniszter úgy magyarázta a történteket, hogy a szóban forgó levél az egyik beosztottjától származott, akivel az eset után elbeszélgetett. Kickl hozzátette, hogy elfogadhatatlan a médiaszabadság bármiféle korlátozása.

Az Európai Újságírók Szövetségének elnöke úgy értékelte, hogy itt igenis a szabad sajtót érte támadás, a belügyi tárca vezetőjének részéről és már nem először. Megjegyezte, Kickl nyilvánvalóan példának tekinti azt a módot, ahogyan Magyarországon és Lengyelországban már sikeresen nyirbálták meg a a sajtószabadságot. Ám aki jóra és rosszra osztja a médiát, az autokrataként jár el, nem pedig mint egy demokratikusan megválasztott politikus.

 

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg

Az újság arra figyelmeztet, hogy az Osztrák Szabadságpárt csak még jobban kiüresíti a demokráciát, de az EU nem csukhatja be éveken át a szemét, amint azt Magyarország esetében tette, mert a liberális Európát fenyegeti, ha elfogadottá válik mindaz, amit az FPÖ képvisel. Kurz ugyan elhatárolódott Kickl-től, ám a Szabadságpárt ettől még a koalíció tagja marad és a liberális, pluralista demokrácia lebontásán dolgozik. Egyre inkább jobbra tolja az elfogadott politikai határokat. Az újságírókra mind nagyobb nyomás nehezedik, és ami ma Ausztriában történik, azt nem lehet lábjegyzetben elintézni, az uniónak nagyon is oda kell figyelnie. Aki korlátozni igyekszik a média szabadságát, az a demokráciát rövidíti meg. 

 

Libération

liberation_1.jpg

Veszélyes precedenst jelent Európában, hogy az Orbán-kormány bejelentette: visszavonja a gender-tudomány oktatásának jogát a CEU-tól, illetve az ELTÉ-től – állapítja meg David Paternotte, a brüsszeli Szabad Egyetem szociológusa. Hozzáteszi, nem ez az első támadás Magyarországon a tanszabadság és a felsőoktatás autonómiája ellen. A folyamatot a Lex CEU tetőzte be. A hatalom közeli sajtó összehangolta az akciókat és most már a Tudományos Akadémia finanszírozása is veszélybe került. Ráadásul ha a magyar döntésnek érvényt szereznek, az olajfoltként terjed tovább, miután a világban másutt is sok helyen veszély fenyegeti az egyetemek önállóságát, főleg az embertudományok területén. Ezen belül is igen komoly kockázat leselkedik a gender tanulmányokra. Az gyakorlatilag már nem létezik a lengyeleknél és az oroszoknál, mellesleg Olaszországban igazából soha nem is oktatták.

A gender tudomány egyfelől azért zavarja ennyire a populistákat és a szélsőségeseket, mert itt egy jelentős űrről van szó, amely különböző politikai és ideológiai programok része lehet és olyan félelmekből táplálkozik, amik időtől és helytől függően változnak. Ez a rugalmasság adja a fő erejét, és az ez oka annak, hogy lehetővé teszi a legkülönfélébb szereplők összefogását. A másik magyarázat, hogy a változó világban a nemek feltételezett rendje a stabilitás jelképe lett, akárcsak a nemzet. A 68-as gondolatok, a kozmopolitizmus vagy az iszlám elleni támadások, valamint a gender elutasítása gyakran együtt jár az abszolút igazság keresésével, illetve egy eltűnt világ iránt érzett nosztalgiával. Márpedig ez utóbbiakat a gender tudomány segít megrendíteni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4314263699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.26. 06:03:16

Micron örülhet, ha kitart mandátuma végéig Franciaországban. Semmi esélye nemzetközi jelentőségű politikussá válni. Ki akarná a nagytőke ezen csicskását vezetőnek?

Toportyán Zsóti 2018.09.26. 07:35:53

@maxval balcán bircaman: Mondja ezt 1 kérődző elme ami okosnak képzeli magát,segítsd tovább putingazdád rubeltönkrevágó munkáját.

FCUK12 2018.09.26. 07:49:09

Macron akárhogy próbálkozik, hiányzik mögüle a saját országának támogatása. Plusz: általában a régihez ragaszkodók nem veszik észre, hogy elment mellettük a világ. Macron, Merkel, stb.

2018.09.26. 08:09:39

@FCUK12: "Macron akárhogy próbálkozik, hiányzik mögüle a saját országának támogatása."

Ez érdekes.. lehet, hogy nem is a 'nép' támogatása a lényeg? Végül is nem mondta senki, hogy Franciaország népi demokrácia lenne..csak liberális..nagggyon.

morpho 2018.09.26. 18:38:19

@maxval balcán bircaman: Saját magad paródiájává váltál így '18 őszére.

tamask 2018.09.26. 23:09:48

Macron egy buta fiúcska, aki felmondja a szerinte népszerűséget garantáló leckét. Csak közben saját hazájában egyre nagyobb pofáraesés készül neki, népszerűsége mélyponton van. Tartalom nincs a szavai mögött. A franciák az elsők, akik lezárják a határaikat Olaszország felé, ők folytatnak hajtóvadászatot a román és bolgár állampolgár EU-s bevándorlók ellen.

Trumpot lehet, hogy kiröhögték, de ha ő megvágja az amerikai hozzájárulást az ENSZ költségvetéséhez, akkor sivalkodni kezdenének a luxusfizetésekért papírt tologató ENSZ-es léhűtők.

A régi világrend képviselői kapaszkodnak a hatalmukba, de a népet már nem sokáig tudják félretolni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.09.27. 09:19:37

@maxval balcán bircaman: Látom megint lemerült az elemed a világítótornyodban. Lopj valamelyik ánusz sógorod vibrátorából a gőzfürdőben!

putris72 2018.09.27. 09:22:00

Mi van bloggerkém? Macron mit a szabad világ vezetője?Szoktál te híreket olvasni!Tudod tényeken alapulókat!Akinek a testőrei,szabadidejében kijárnak embereket verni az utcára,természetesen azonosító nélkül(ismerős)!Akinek a testőre( illegálisan tartott ) fegyvert tartva egy pincérnő fejéhez poénkodik!Ugy,hogy Macron is ott van!Valószínűleg feltűnt volna,hogy a Francia lakosság 90% nem támogatja!

$pi$ 2018.09.27. 09:42:31

"A francia elnök elítélte a nacionalizmust és közölte, hogy nem kíván engedni az emberi jogok ügyében "

A liberális politikusok olyan kéjesen tudják mondogatni, hogy nincs kompromisszum meg zéró tolerancia, hogy az ember néha elgondolkodik, hogy mi is a liberalizmus meg a tolerancia közt az összefüggés.

Ha egy jobboldali politikus így beszélne minimum egyharmada az EU parlamentnek nyomban elájulna, három-négy ott nyomban el is vetélne. :D

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.27. 09:47:30

Macron már egy politikai hulla, aki saját túlélése érdekében mond nagyokat.

Erre emlékszünk ?

Nos Macron ugyanoda kerül, mint Renzi egykoron, akinek a B1 blog szintén ugyanígy nyalta a seggét fényesre.

A történelem szemétdomjára.

index.hu/kulfold/eurologus/2016/02/20/orban_most_vagyunk_ott_europai_szinten_ahol_egy_eve_mar_lennunk_kellene/
"Majd meglátjuk, ki hol lesz 2020-ban, és mit fog akkor csinálni, mondta az EUrologus kérdésére, hogy mennyire valós Matteo Renzi fenyegetése az uniós támogatások elvonásáról."

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.27. 09:48:51

@$pi$:

A vetélés nem valószínű, tekintve hogy igazi liberális nem szül gyereket, hanem csak magával foglalkozik, meg Soros pénzével.

Ballib vagyok mert rettegek 2018.09.27. 09:51:22

A sárga földig lebutított francia birka nemzetnek lehet hogy Makron a vezetője, de a szabad világ vezetője Orbán Viktor! A világon mindenhol ahol ismerik Orbán Viktor nevét, a kommentelők 99%-a akarja magának Orbán Viktort kormányzónak.
Kazahsztánban ahol legutóbb járt Orbán Viktor, ott a kommentelők 99,9%-a akarja hogy Orbán Viktor legyen a szabad világ és az EU kormányzója. Kazahsztánban tehát már majdnem megvalósult az illiberális szabad világ, ott a lippsik aránya már csak 1%. De az ottani vezér tesz majd róla, hogy ez se sokáig maradjon így.

A Soros bérenc Merkel csicska EU seggnyaló liberális ballib média pedig akármit is hazudik össze a maguk alternatív világjáról azt normális ember nem hiszi el. A normális emberek tudják hogy ha színtiszta igaz híreket akarnak a világról ´és Orbán Viktorról akkor m1-et, Ekó tévét kell nézni, 888.hut, origót, Pesti srácokat, riposztot meg fidesz.hut kell olvasni ebben a nagy ballib média túlsúlyban.

$pi$ 2018.09.27. 09:52:53

@Rettegek mert ballib vagyok: "igazi liberális nem szül gyereket"

Még a férfiak sem? :D

$pi$ 2018.09.27. 09:54:47

@Ballib vagyok mert rettegek: "ha színtiszta igaz híreket "

Pont te beszélsz az igaz hírekről öreg? Még a neved is hazugság, még azt is loptad.

Ballib vagyok mert rettegek 2018.09.27. 09:58:40

@$pi$:

A lippsiknél még a férfiak se szülnek gyereket, nem úgy mint nálunk a nemzeti érzelmű fideszeseknél, akik még ezt az áldozatot is meghozzuk Orbán Viktorért azaz a magyar népért! Így segítjük a hazánkat hogy kimásszon abból a mély demográfiai válságból ami be az elmúlt nyolc év alatt került!

Ballib vagyok mert rettegek 2018.09.27. 10:04:19

@$pi$:

Húzzál el a Gyurcsány vezéredbe te Soros csicska ballib! Méghogy hazudna a jobboldali média? Csak a jobboldali médiából tudod az igazságot, azt hogy 100 millió afrikai jön ezen a héten is Európába hogy elfoglalja a kontinensünket és elvegye a földjeinket tőlünk. A te ballib sajtód persze ezt mind letagadja meg azt terjeszti hogy Orbán Viktor elmebeteg ezzel a félemeivel, de tudod mit? Ti liberálisok vagytok elmebetegek mert nem hisztek Orbán Viktornak aki éjt nappallá téve dogozik értünk hogy megvédjen minket a liberális világtól és nehogy úgy járjon a magyar ember hogy egy nap majd úgy fog élni ahogy francia. Hát ez aztán egyáltalán nem hiányzik a magyaroknak!

élveteg 2018.09.27. 10:04:34

"A francia politikus szerint a jelenlegi kollektív rendszer esik szét, de új, emberarcú világrendet kell kialakítani, hogy kezelni lehessen az egyenlőtlenségeket"

Azok a csúnya egyenlőtlenségek .....
Idézet Macron életrajázából :

" Majd befektetési bankár lett a Rothschild & Cie Banque nevű pénzintézetnél."

Biztos már a Rothschildéknél is az egyenlőtlenségek kezelése foglalkoztatta

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.27. 10:09:23

@$pi$:

Na ja.. A ballibek már a saját nicküket se merik felvállalni, minket hamisítanak.

Szánalmas balfaszok.. :)

Ballib vagyok mert rettegek 2018.09.27. 10:14:44

@élveteg:

Na ez az! Ez Makron hótra az ellenkezőjét pofázza mint amit ő csinált. És ilyenkor kussolnak a ballibek. Persze Orbán Viktort meg állandóan szidják pont éppen ő szidja a Sorost meg a liberalizmust, amikor ő maga is a Soros csicskája volt meg a Liberális Internacionálét vezette. Erre persze állandóan emlékeztetik Orbán Viktort, ahelyett hogy Makrontól kérdeznék meg hogy miért dolgozott egy bankban?

Persze már látom hogy most majd jönnek a lippsik a Matollcsi családjával hogy azoknak is bankjaik vannak, meg hogy a Tiborc is 10 milliárdos hiteleket kap a bankoktól hogy vásárolja fel az ország ´értékeit a maga nemzeti tulajdonába, hogy az ne legyen a külföldieké. A lippsiknek minden mindegy csak az a lényeg hogy szidhassák ezt a kormányt mindenért, amiből nekik már nem jut lopni.

Sir Bates dö Hól 2018.09.27. 10:23:22

@putris72: pontosabban a 70% nem elégedett vele, sz'tem teljesen érthető módon... a belpolitikában... ne csak origót olvass (magyar idők, 888, pestisrácok nem alternatíva)

Kovi1970 2018.09.27. 10:30:37

@Rettegek mert ballib vagyok: ja, Renzi megpróbálta kihozni az országát a gazdasági posványból és az alkotmányos válságból. Persze nem árt reaálpoltikusnak is lenni, de ha egy ország saját magát ***sza el akkor azért nem tudom Renzit elitélni.

Ilyenkor azért nem árt egy kicsit elgondolkodni, hogy mennyire aberrált és osotba az agymosott szélsőjobbosok vilgáképe.

Gondolod, hogy a szélsőjobbos Liga meg a Putyin csicska szélsőbal nekünk jobb?

Az ugye feltűnt hogy azért a pénzt ők utalják nekünk?

De persze mi ahol lehet az EUnak is abba a felébe harapunk ami értünk van és az esküdt ellensgéeinkhez dögölőzünk. A gazdád meg röhög közben hogy mi az az új idológia ökörség amit ti birkák képesek vagytok öklendezés nélkül lenyelni és visszaböfögni...

Öróülj neki hogy toljuk az EU-s pénzeket putyinnak egy xarkupac metróért, aminél még romániában is különbet fogsz találni. Hoigy nem elég a mérhetelen lopás de még közben ökörségekre is kell költeni.

@tamask: totál idióta vagy, épp Trump az aki égtelen baromságokat beszél és közben vigyorog hogy az a sok marhja megszevezte hogy ő hazavágja a saját országát.

Jelenleg úgy néz ki hogy mi kelet európaiak vagyunk a migránsok Franciaországban, miközben próbálunk kitolni azokkal akik egy részét a franciák a nemzet részének tekintenek. ***vára el vagytok tévedve az itthoni agymosoött posványban.

@putris72: úgy érted olyan híreket amit pár agymosott kormánybérenc fabrikál alternatív valóságban? Az origóból 2 év alatt minden szaktudás eltűnt. Egy normális cikket nem tudnak összehozni a bármilyen témában, ami mondjuk éredekes és élvezhető. Nagfjából minden maradék jobber aqgyselyt.,aradvány a sorosozásos fröcsögésre és hazugsággyárra megy el.

Egyáltalán felfogod miről írtál itt?Miközben az imádott gazdád annyi pénzt lop el amit

Makulátlan78 2018.09.27. 10:32:27

Az emberei jogok nem képezhetik vita tárgyát mondta Marcron, aztán rávigyorgott a demokratikus tüntetőket verő és pisztollyal fenyegető testőrére...

Sir Bates dö Hól 2018.09.27. 10:40:08

@Makulátlan78: tudod, hogy mekkora botrány van ebből itt, teljesen normális módon... jé, egy működő ország, világszám!...

Bkkzol 2018.09.27. 10:42:14

Ha nem egész Európának ásná meg a sírgödrét Macron akkor még akár vicces is lenne ez a jelenség. Nem következetes amit mond és amit csinál. Azt hazudja, hogy sikeres az integráció Franciaországban. Közben meg rendszeresen lángba borítanak napokra francia városokat, városrészeket a "jól integrált" afrikai származék. Nem sikerül kitakarítani se Párizst se egyéb nagyvárosokat vagy határvárosokat.
Ha annyira szeretik őket akkor ne zárják le az olasz határt.
Az amit most az ENSZ művel már elmebaj. Kijelentik, hogy a "migráció emberi jog". Világégéshez fog vezetni ez ha ezt el is hiszik majd az Afrikai államok. Nevetséges, hogy afrikai, pakisztáni, afgán képviselők szerkesztik a világ migrációs szabályzatát.
A békákra bízzák a mocsár lecsapolását.
Inkább törődjenek azzal, hogy ezekben az országokban ne évi kétszer szüljön minden nő.

2018.09.27. 10:43:04

@Kovi1970: "Az ugye feltűnt hogy azért a pénzt ők utalják nekünk?

De persze mi ahol lehet az EUnak is abba a felébe harapunk ami értünk van és az esküdt ellensgéeinkhez dögölőzünk."

Utalják a pénzt? Mármint annak egy részét visszacsorgatják, amit közben kitalicskáztak..amennyi az ország munkaerőpiacához és egyéb piacaihoz való hozzáférés kialkudott ára volt..és aminek igazából egészen jelentős részét vissza is toljuk a német gazdaságba?
Komolyan vannak még felnőtt emberek, akik elhiszik a mesétg, hogy egy olyan világban, ahol 2 dollár/hordó plusz profitért az usa teljes haderejét mozgósítja, ahol a legtisztességtelenebb eszközökkel zajlik a piacszerzés, ott van egy békés, idilli kis közösség, az Európai Únió, ahol csak úgy terem a zsé és szakajtószám zúdítják a csóri ex-KGST országok gazdaságába, minden ellentételezési igénytől mentesen?

Az EU-t alkotó (pontosabban uraló) állam kb soha nem volt a barátunk, a többiek sem.. Trianonnal lezárult az álmodozások kora. A lengyeleken kívül alig találni jelentősebb országot, amelyik nem tojt a fejünkre vastagon, vagy nem igyekezett hasznot húzni a világégések folyományaként. Persze az oroszok sem a haverjaink, kétségtelen.. de a franciák, angolok, amerikaiak löktek a karjaikba anno , ők hagytak magunkra minket '56-ban...

Sir Bates dö Hól 2018.09.27. 10:51:40

@Bkkzol: biztos mindig délben gyújtják a tüzet, azért nem láttam hasonlót... azt ellenben igen, mikor mbapénak énekelt a stadion... lehet, hogy az integráció sikertelen, de minden francia 12-25 között a maghrebi beurettek számait vagy a szubszaharai noirok rapjét hallgatja... sz'al nemt'om... (komolyan azt hittem, mi magyarok utáljuk, de legalábbis bizonyos fenntartással viseltetünk a franciák iránt... erre többet tudunk róla, mint ósztriáról)

Kivlov 2018.09.27. 10:54:13

makron egy f*sz.
Ezt már látják a frankok is, emiatt esett rekordalacsonyra a támogatottsága.
Majd akkor okoskodjon, ha párizsban elzavarják a választók.

@Kovi1970:
renzi is egy senki volt. érdemi dolgokkal való foglalkozás helyett, ő is csak belepofázott mindenki más dolgába. meg is kapta érte jutalmát a választóktól.

putris72 2018.09.27. 11:22:58

@Kovi1970: Kistáska!Az Eu utalja nekünk a pénzt?Jé?Nem is tudtam!Ez nekem új!Tudtad,hogy szinte minden külföldi multi itt Eu-s támogatásból fejleszt?Szerinted az Internet,és televíziózás és mobil lefedettség lassan 100% elérésére kik nyertek Unios forrást!A Jóska bácsi kubikus brigádja?Netán a Béla bácsi kábelfektető KFT-je!Vajon magyar cégek építetek az autópályákat,vagy külföldiek? Magyarországi is fizet be pénzt,és a piacunkat megnyitottuk előttük!A nyugat így tett ?Nem! Hosszú ideig dolgoztam kulföldön,hát magyar árut nem nagyon láttam a Tesco,ASDA,Iceland és sorolhatnám a az üzleteket polcain!Vajon miért olvasnám,vagy nézném a balib médiákat?Mert hitelesek?Nem azért tájékozódom onnan is,hogy megtudjam,hogy hogy nem történnek a dolgok!És azért olvasok jobboldali médiát,hogy megtudjam mi is zajlik a világban! Még mi szívjuk az Oroszok elleni szankciókat,mert a mezőgazdasági termékekre vonatkozik jobban!Hát azért a nyugati cégek azon nem vesztettek semmit!Mert a nyugati kocsik buszok,és műszaki cuccok mennek ugyan úgy oda!Merkel mami meg többször találkozott Putyinnal ebben az évben mint Orbán!

Sir Bates dö Hól 2018.09.27. 12:10:22

@putris72: tudtad, hogy az ugyan úgy az nem ugyanaz, mint az ugyanúgy?... nem leszünk gyarmat!...

2018.09.27. 12:45:34

@Sir Bates dö Hól: "nem leszünk gyarmat!."

Nem bizony! Hanem maradunk!

Sir Bates dö Hól 2018.09.27. 12:59:48

@Womb Raider: amennyiben itt a gyarmat a funkcionális analfabétizmus szinonimájaként értendő, akkor mindenképpen...

2018.09.27. 13:44:34

@Sir Bates dö Hól: Még jó, hogy itt vagytok ti maréknyian, a látók! Már csak el kellene végre valakivel hitetni a látomásaitokat..

Sir Bates dö Hól 2018.09.27. 14:06:34

@Womb Raider: te is látnál, ha kimosnád a csipát a szemedből...

2018.09.27. 14:08:26

@Sir Bates dö Hól: Áááá... én rátok bízom magam.. a ti igazságot az egy és megingathatatlan.

Sir Bates dö Hól 2018.09.27. 14:12:15

@Womb Raider: dehogyis, hogy gondolod!... "nem a cél a fontos, hanem az odavezető út"...

2018.09.27. 14:25:22

@Sir Bates dö Hól: Nos.. amilyen úton jártak hazánk kis liberálisai, és ahová az vezetett..hát..köszönöm, de inkább a mostani diktatúrát választom egyelőre.

Sir Bates dö Hól 2018.09.27. 14:35:06

@Womb Raider: persze, van aki szolgának született, a Jóisten is arra predesztinálta...

$pi$ 2018.09.27. 18:13:18

Trump egy idióta, lehet is rajta röhögni, de valami azt súgja nekem, hogy a B1 blogcsalád rajongóinak a kacagása nem teljesen őszinte amikor trumpról van szó. :D

2018.09.27. 19:15:26

@Sir Bates dö Hól: A szívnek meg kell szakadni.. hogy te mekkora frí csávó lehetsz máááár!

De valami mégsem kerek, ha itt kell folyton vinnyognod, mennyire szar is az élet Mo.-n.

Aki szabad, az leszarja, alakítja a maga életét, halad..nem azon kattog, hogy valaki zavarja már el a Viktátort. Ott rohadjon meg az összes, ahol van.. a lehetőségek mindenki előtt ott vannak 30 éve. Ha ennyi idő alatt is azt kell lesni, ki van éppen kormányon..hááát..megette a fene. Ebből én úgy látom, a sorsod függvénye az éppen aktuális politikai garnitúra tetteinek. Ha akkora szárnyaid vannak, miért itt vergődsz? A világ a lábaid előtt kéne heverjen..
Ne a kormányt kergesd, építsd fel a saját életed. Van hely, van lehetőség.. ha itt nem felel meg..hát majd máshol. De persze te itt akarsz szabad lenni..aha..

Sir Bates dö Hól 2018.09.27. 19:36:27

@Womb Raider: patriótizmus, hazaszeretet, felelősségvállalás... gúgliz rá a kifejezésekre...

2018.09.27. 19:52:38

@Sir Bates dö Hól: Áhh.. tudom.. neked küldetésed van! Nosza, rajta!
(Csak mellékesen.. a patriotizmus és a hazaszeretet eléggé fedésben lévő fogalmak..de nem ettől hiteltelen a szöveg.)
Én is szeretem ezt a nyomorult kis országot, belőle nőttem én.. ám a hideg futkos a hátamon, amikor az ellenzék által képviselt irányra és annak következményeire gondolok. Valamint számomra a hazaszeretet és a nyílt társadalmak mindenek felettiségébe vetett hit között ellentét feszül. Ha szeretem a hazám, akkor meg akarom őrizni, értékeit, történelmét..múltat és jelent, hogy legyen jövőnk. Nem pedig azon törném magam, hogy egy olyan ideológia szálláscsinálója legyek, amely a nemzetállamok totális megsemmisítésére irányul. A multikulti megbukott, de a magyar ellenzék (a bal-lib és a szereptévesztésben vergődő széljobb is..) még nem tud erről leszakadni..még nem kapták meg az új iránymutatást. Nos, amíg ez így marad, én bizton nem adom a szavaztom..ahogyan látomm, elég sokan mások sem.

Sir Bates dö Hól 2018.09.27. 20:20:26

@Womb Raider: nem értem ezt az "ellenzékezést", te biztos programozó vagy, 0 vagy 1, más halmaz nincs is... gondoltam megadom a szinonimákat, bocsánat, ha háromszor gúgliztál... "Ha szeretem a hazám, akkor meg akarom őrizni, értékeit, történelmét..múltat és jelent, hogy legyen jövőnk." ez rendjén is van, teljes mellszélességgel támogatom, népdalok, népmesék, költők, történelmi ismeretek, nyelv helyes használata, stb.... azért egy ki tud többet magyarországról versenyt simán bevállalok bármely random fideszessel... ha nem szerepel a kérdések közt palvin barbi munkássága, illetve a mai nb1 rajtlistája, mer' akkó' rábasznék... "nem kicsit. nagyon."...

2018.09.27. 20:43:08

@Sir Bates dö Hól: A felelősségvállalás pont nem szinonímája az első kettőnek, de oda se' neki!

"azért egy ki tud többet magyarországról versenyt simán bevállalok bármely random fideszessel... "

Na, ebből látszik, hogy mekkora kretén is vagy. Te beszélsz bináris világképről, amikor implicite azzal kérkedsz, hogy téged egy "fidesznyik" ugyan nem szorít sarokba! Mert ugye a fideszesek genetikailag csököttek, alacsonyabb rendűek..provinciális suttyók.. de vannak a liberáldemokrata szabadgondolkodó mindenkiné jobbantudja srácok, akik 2 üveg tablettás rozé után is akadémiai székfoglalót rögtönöznek bármiről..bármiről is..
Ez ver közétek és a hatalomra jutás lehetősége közé éket. Hogy képtelenek vagytok a gőgötöket letéve egyenrangú emberekként tekinteni azokra, akikért állítólag olyannyira aggódtok. Egy szart... a húsosfazékért feszültök meg.

Sir Bates dö Hól 2018.09.27. 21:12:02

@Womb Raider: maradjunk ennyiben... megyek szarni...

Kovi1970 2018.09.28. 11:51:56

@putris72: mert szerinted miből épül kb minden az országban, ami nem stadion (ami szintén abból a pénzből épól amit az EU pénzek miatt szabadult fel)? Üdvözöllek a valóságban. ha egy kicsit idősebb vagy talán emlékszel rá hogy 2000 (az előcsatlakozási pénzek) előtt KB zéró forrás jutott bármire, Budapest belvárosában még golyónyomoök voltak egyes házfalakon (és nem a "szobora" gondolok a Kossuth téren).

Most olyan apróságokról nem is beszélek hogy a teljes magyar mezőgazdaság egy EU által finanszírozott munkanélküli segély-rendszer, közben pedig az új földes gazdák a vidék legjobban erelesztett vagyonosai (helyi viszonylatban).

Csak egy apró összefüggésre szeretnék rámutatni: az EU nem azért adja a pénzt hogy mi abból multikat csaljunk ide, ezt a kormány önként teszi, nagyon helyesen, mert ez az a befektetés ami valóban megtérül hosszú távon.

Ellenben mondjuk Angela Merkelnek meg kell magyaráznia a saját választóinak, hogy a németek által adott pénzből hozzák ide a németek munkahelyeit. Érdekes módon, a németek nagyon kényesek az álláűsuk megratására, velünk ellentétben. Talán ezért is tartanak ott ahol tartnak.

Másrészt pont a fentiek miatt volt szánalmas egy olyan röhejkampánnyal nyomulni 4 éve, hogy a "migráns" ne vegye el az állásunk, mkiközben mi küldtünk ki többszázezer migráns munkavállalót nyugat-európába, és próbálunk elszipkázni több tízezer állást zöld mezős beruházásokkal.

Kovi1970 2018.09.28. 12:02:55

@Womb Raider: "Trianonnal lezárult az álmodozások kora"
Hát ha te itt megrekedtél akkor elég nagy bajok vannak. Elég sok minden történt azóta, igazából 4-6 évente olyan párlfordulások vannak (mint az ultraliberális Fidesz nekonzervatívá konvertlása 96-ban vagy most a neo-komcsi fordulat).

Mondjuk elgondolkozni, hogy az országot felvirégoztató monarchia helyett nem egy nagy magyaország lesz hanem valami sokkal kisebb (most az angolok állnak épp egy hasonló szitu előtt), ez lett volna a fő probléma 18-20-ban, Trianon el nem kerülése mi érdemünk, ahelyett hogy erre vagy arra mutogatunk.

Ellentétben azzal amit bemesélsz magadnak, a nyugat természetesen sosem hagyott minkat magunkra, csak nem fogják helyettünk elgévezni a piszkos munkát.

Ha Kádárt a magyarok egységesen szájba xxxták volna 56-ban a "keleti nyitásáért", most nem lennei (talán) ennyi idióta az országban aki hajbókol amikor a vezér kijelenti hogy diktatúrát akar, tolja az előre megrágott komcsi orosz propagandát (és vaze egy kretén jobbos "értelmiségi" sem áll fel hogy rágyűjtsa az origóra a szerkesztőségét).

56-ban a meneketeket befogadták, különben nem lenne most itt a VaJna birodalom sem. Vietbnámban pont ezt prbáéltűák meg, megpróbáltak segíteni az antikommunista oldal mellett, látod mi lett belőle. Lehet hogy nálunk sem lett volna jobb a helyzet, mert volt a keleti nyitásos kádár meg a szolft kommunista oldal Nagy Imrével, aki az orosz bevonulásig SZU- konform próbált maradni.

Kovi1970 2018.09.28. 12:10:11

@Kivlov: fogalmad nincs semmiről , csak nyomod az előre megrágott péopet amit eléd böfögött egy propagandista.

Renzi igyekezett rendbe tenni Olaszországot. Leginkább gadaságilag (nézz utána a gazdaásgi adaoknak), de poltikailag is (10 év alatt volt 6 miniszterelnökük, 2 évvwel ő a negyedik leghosszabb miniszterelnöki periódus), valami olyan stabilabb rendszerrel ami nem eredményez komrányválságot minden évben. Szigorúan nézve utóbbiba bukott bele.

Kivlov 2018.09.28. 12:23:41

@Kovi1970:
Neked pláne nincs fogalmad.

Azzal nem is lett volna baj, ha rendbeteszi az olaszokat. De ő emellett mindenbe belepofázott, ha kellett, ha nem. Arról nem beszélve, hogy úgy akarta rendbetenni, hogy az a népnek nem tetszett. A politikusok felfoghatnák végre, hogy ők a nép képviselői és nem h*gyozunk széllel szemben! Ahogy most az EU vezetése is csinálja kb.
De végülis a lényeg, hogy az olaszok úgy zavarták el renzit, hogy a lába nem érte a földet.

2018.09.28. 12:40:25

@Kovi1970: Ennyi sületlenséget.. Ha mindaz igaz lenne, amit írsz, az EU, benne a németekkel és franciákkal már az éhhalál szélén tengődne.. de ők még azon is zsírosra keresték magukat, hogy a görögöket megsegítették.
Tudod, én kipróbálnám, hogy először nem talicskázzák haza a pénzt, amiből visszacsöpög ide és a 'támogatásokból" kivonnánk azt, ami tisztán a német/osztrák/francia cégekbe ömlik vissza.. és kivonnánk a 'piacgazdaságból' mindazon korlátozásokat, kvótákat, embargós előírásokat amikkel egészen rendesen bekorlátozták a magyar (ill. Kelet-Eu ) gazdaságokat. Talán akkor, ha kereskedhetnénk az oroszokkal, akkor a magyar mezgaz sem lenne kiszolgáltatva a nyugateurópai kereskedelmi láncoknak és élelmiszeriparnak és talán nem 15 forintért vennék át az almát, ami aztán 350Ft-ért vigyorog vissza a polcról.. darabos, vagy lé formában.
A nagy szöveged ott dől meg eleve, hogy kifelejted belőle a nyugat által megfejt munkaerőpiacot és az általuk szabályozott 'szabadpiacot' Ahol abba is beleugatnak, hogy hány százalékos legyen a tej..
A nyugat sosem hagyott mindket magunkra? Aha.. akkor mutass már országot, akit örökre megbüntettek.. a miénkhez hasonló 'súlyosságú' bűnök miatt? A németeknek miért nem kellett belenyugodni a kettévágott haza tudatába? Amikor mindkét világégés iniciátora a birodalmi-gazdasági terjeszkedésük volt? Na, haggyá' lógva, Vászka!

"befogadták a menekülteket" ja...és ugye ez mennyibe is került nekik? Semmibe.. a menekültek munkába álltak, beilleszkedtek, gyarapították a befogadó országot.. aztán meg szépen le-lenyúlogattak okos emberkéket tőlünk, ahonnan tudtak. Ki ne találd, hogy bármelyik kapitalista berendezkedésű, hatalmi törekvésekkel bíró ország karitatív tevékenységet folytatna. Ennyire gyerek nem lehetsz.

Kovi1970 2018.09.28. 13:16:28

@Kivlov: alapvető dolgokat sértünk meg, amelynek betratását a csatlakozáskor alapfeltételként vállaltuk.
Bár most igyekleznek mást hazudni, erről szól az Európai Parlament határozata, amely ellen csak a kretén pártok ( szélsőjobb) szavazott.

Az a baj az polusita poltikusokkal, hogy amikor már nincs mit felélni késő, és a
Megvan amikor a Farage habog, hogy az a hati 50 millió font mégsem a nyugdíjra megy majd a kilépés uitán?
Az elitnek pont az lenne a dolga hogy jó irányba vezesse az embereket, nem az hpgy hazugsáűgokkal csődbe vigye. A Brexit, vagy az első világháború elindítása épp olyan felelőtlen lépés volt mint itthon a "keleti nyitás" vagy elaglább az azzal hóülyítése az embereknek.

45-ben az USA adott pénzt, piacot és lehetőséget az újjáépítlésre. Aki megragadta az most kivétel nélkül egy gazdag és siekres ország (még Portugális és Törökország is annak tekinthető).

A Marshall segély igencsak karitatív volt ahhoz képest hogy a ruszkik munkatáborokba zárták a nemzetk legjobbjait, és elhurcolták az embereket és a termelőeszközöket jóvátétel címén.

Ennyire nem lehetsz elvakult.

Kovi1970 2018.09.28. 13:25:45

@Womb Raider: fejeltsd el azt hogy az életben csak nysertesek és vesztesek vannak.
A németek beletesznek és nyilván nem is vesztenek sokat közben, de ehhez kell a mostani Merkel kormány. Ha kicsit is simernéd a közelmúlt német történelmét értenéd mire gondolok (erős párhuzammal Schröder és Gyurcsány között).

Elcsodálkoznál, hogy a mostani európai vilégrend mennyire jó mindenkinek, amire az egyetlen megvalósított alternatívát vegytisztán Belaruszban találod.

Ha máér felhozted, Görögország magától már régen összedőlt volna. Felelőtlenek voltak, raádásul kényelmesek és lusták. Majd ezt követően az új brigád (Ciprasz) egyszerre ostba és arrogáns.

"rökre megbüntettek.. a miénkhez hasonló 'súlyosságú' bűnök miatt". Nem értem a kérdésed. A lengyelek talán még durvább dolgot kaptak a nyakukra minden "bűn" nélkül.

Kivlov 2018.09.28. 13:27:15

@Kovi1970:
Lóf*szt sértünk meg. Max a libbant zs kategóriások érdekeit sértjük meg és nem tetszik a csürhének. Meg az arabs*ggnyaló idiótákét.

A szocialistákkal meg az a baj, hogy egy idő után kifogynak más pénzéből. Ennyi.
Marshall segély? Kár, hogy mi vörös érdekszféra lettünk, így esélyünk sem volt rá. Sztálin "segélyt" kaptunk helyette 45 évre. Az a kemény, nem a faláb...

Sir Bates dö Hól 2018.09.28. 13:49:30

@Kovi1970: "ez az a befektetés ami valóban megtérül hosszú távon" amennyiben ez innovációval párosul, azt generál... anélkül elég rövid az a hosszú táv...

Sir Bates dö Hól 2018.09.28. 13:58:41

@Kivlov: eddig te vezetsz a frázispuffogtatásban, pedig erős a mezőny...

2018.09.29. 09:04:06

@Kovi1970: "Ha máér felhozted, Görögország magától már régen összedőlt volna. Felelőtlenek voltak, raádásul kényelmesek és lusták. Majd ezt követően az új brigád (Ciprasz) egyszerre ostba és arrogáns. "

éééés??? Egy német biztosítóval történt hosszas birkózásom során kellett megtudnom, hogy a más által lezúzott autóm eredeti állapotba hozása nézeteik szerint "káron szerzés"-nek minősül..és ez szöges ellentétben áll minden európai erkölcsi normával..
Nos, a görögök megsegítése akkor micsoda? Jól jártak a görögök, mert még 5-10 évig, amíg a németek biztonságba helyezik a befektetéseiket, addig a víz felett maradnak, meg a németek is jól jártak, meg kilóra vették meg a fél görög szigetvilágot (ja.. nem Günther és Hans gépi forgácsoló szakmunkások) az EU által összedobott segélycsomagba dobott kis zséért cserébe.
Rafinált fickók ezek a krautok..

" Nem értem a kérdésed. A lengyelek talán még durvább dolgot kaptak a nyakukra minden "bűn" nélkül."
Most meg én nem értem, mire is gondolsz?

alöksz róz 2018.09.30. 15:05:04

@Kovi1970: miből gondolod, hogy a görögök lusták???

Kovi1970 2018.10.02. 09:35:29

@Womb Raider: " Egy német biztosítóval történt hosszas birkózásom". ezt nem értem, miért releváns hogy német? Nyilván egy biztositó sem fogja kifizetni, hogy a 10 léves autódat az ő pénzükön újra cseréld az autód.

Másrészt nem értem ez mit keres itt.

A Görögök olimpiával ökörködtek meg nemzeti tutatot éptettek miközben az ehhez szüskéges pénzt csalással keresték meg. Tudták előre hogy mi lesz, nem tudok velük szimpatizálni.

Ha nem lenne az EU tagja már régen a pokol tűzén égne az ország.

Amit a végén írsz az sajnos egy reális probléma, Görögországot nehéz ortodox módon (munkával, spórolással, ahogy Hans és Günter is teszi) kilábaltatni, de nem véletlen hogy az összes nem túl érces reputációval bíró országot belekényszerítették az euróba, míg a maguktól tisztességesen játszóakat (UK (legalábbis a brexitig), Svédország, Dánia) nem.

Az euró nem kiuvéáltság hanem kötelesség, ami nélkül a közös piac az elszabadult merkantilizmus miatt pár éven belül szétesne, kérdés, hogy a Görögök mennyire képesek a Közös Piacba integrálódni.

Amúgy Hans és Günther olyan jólétben él mint soha, és alighanem örül neki, hogy évente megnézheti a dél európai állatkertet. A dél jelentős mértkékben a német, angol, holland magán kibefektetőkből él, pl nyugdíjasok akik belakják a kihalt dél francia, olasz, spanyol és görög vidéket.

@alöksz róz: miből gondolod hogy nem? Társadalmi szinten lusta alatt értem azt hogy egyrészt nem képesek olyan termelőtevékenységet hatáékyonan végezni, mint Közép Európában, másrészt egyéni szinten annyira várják a sültgalambot (szociális juttatások), ami társadalami szinten a semmit tevéssel ér fel.

alöksz róz 2018.10.02. 13:26:33

@Kovi1970: az nem lehet, hogy egyszerűen bedőltél a "lusta görögök" kampánynak?
részben azzal indokolod, hogy nem túl jó az ún. hatékonyság. de ennek mi köze a lustasághoz?
és miből gondolod, hogy egyéni szinten a sültgalambot várják? egyéni szinten a legtöbb munkaórát teljesítik az egész eu-ban.

Kovi1970 2018.10.02. 13:41:36

@alöksz róz: munkaóra és munka két dolog, ezért is dőlt be a kommunizmus nálunk.

Görögország nem képes becsatlakozni az Európai termelési láncba, mint például Magyarország vagy Szlovákia. A földrajzi htárányok mellett drágán dolgoznak és nem hatékonyan.

A gond az hogy közben hazavágták magukat anygailag (többek között a fránya olimpiával), és fizetésképtelenné váltak, így a saját keresletre nehéz építeni.

Turizmusból még senkinek sem sikerült jólétet teremteni, érdekes módon a turisztikailag legjobb régiók maradnak a legszegényebbek.

Bárhonnan názzük egy 22-es csapdája, de elepjában véve ezt maguknak köszönhették.

Nem kell kampányolni ellenük, megteszi a legtöbb görög, akit ismerek :)

Sültgalamb pl a nagyvonalú szociális rendszer is. Főleg egy csődbe ment országnál.

Amikor az első menbtő csomagokat összeállították, sokan kiakadtak hogy olyan juttatásokat kell finanszíroznia pl szegény K-európai országoknak, amit ők (prudens gazdálkodás mellett) sosem engedhetnek meg maguknak (ezért is állnak jobban most).

2018.10.02. 13:43:08

@Kovi1970: Kis profi.. úgy válaszol, hogy közben ne kapjak értesítést :)))
"ezt nem értem, miért releváns hogy német? "
Mert ugyebár itten a németek önfeláldozásáról zengtek ódákat..de legalábbis a nyugateu országokéról.

" Nyilván egy biztositó sem fogja kifizetni, hogy a 10 léves autódat az ő pénzükön újra cseréld az autód. "
Egyrészt nem 10 (még három se) másrészt ha menne az értő olvasás, akkor azért értenéd: az eredeti a balesetkori állapotot jelenti.. És legyünk őszinték... egy rommá tört ajtó kicserélése nem különösebben értéknövelő tényező..és mivel még bontott nem igazán van, így új kell.. de azért ennyi idős kocsinál ne szórakozzunk már az avultatással.. tőlem tehet akár 3 éves ajtót is..ha talál.
És mielőtt folytatnád a mantrád, a biztosítók kgfb biztosítási kártérítési gyakorlata szakemberek szerint is kritikán aluli, az EU átlaghoz képes is. Végül többe lett nekik a leves, mint a hús.. a független szakértő költségeivel megfejelten fizettek. De bepróbálkoznak és az esetek 95%-ában be is jön nekik. A slusszpoén, hogy a céges kocsijaink náluk vannak flottában :)

Hans és Günther jóléte nagyban összefügg a keleti blokk lerablásával. Valami fura módon ippen manapság élnek annyira jól (bár nyilván mindig a mi szintünk felett éltek)

alöksz róz 2018.10.02. 19:46:42

@Kovi1970: az lehet, hogy nem ugyanaz a munkaóra és munka, de ezzel még mindig nem sikerült bizonyítanod, hogy a görögök lusták lennének, akik a sültgalambot várják.
az ún. hatékonyságnak nincs köze a lustasághoz.
a felelőtlen kormányzati gazdálkodás (pl. olimpia) sem jelent semmit a lustaságra nézve.
az sem bizonyít semmit, hogy ismersz néhány lusta görögöt. (én meg ismerek szorgalmas görögöket, na bumm.)
süti beállítások módosítása