B1 blogcsalád



A ’Stop, Soros”-törvény megfélemlíti és elhallgattatja a független hangokat Magyarországon

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2018. szeptember 25. - Szelestey
  • A kormány azért megy neki a civileknek, mert próbál elnémítani minden kritikus hangot - mondják Sorosék, akik az Európai Bíróság elé viszik a legújabb, NGO-ellenes jogszabályokat;
  • A brit konzervatívok úgy érzik, hogy Orbán Viktor blamálta őket, amikor levélben fejezte ki háláját az Európai Parlamentben kapott támogatásért;
  • A német zöldek szerint az Európai Néppártnak meg kell szabadulnia a Fidesztől, mert az az EU ellensége, a francia konzervatívok vezére viszont bámulja Orbánt, bár ennek határt szab, hogy a francia közvélemény Le Pen cimboráját látja a magyar politikusban.

 

Washington Post/AP

washington_post.jpg

A nemzetközi Soros-alapítvány jogi igazgatója az közölte, hogy azért perlik be a magyar kormány az Európai Emberi Jogi Bíróságnál, illetve az Alkotmánybíróságnál, mert megítélésük szerint a ’Stop, Soros”-törvény megpróbálja megfélemlíteni, illetve elhallgattatni a független hangokat Magyarországon. James Goldston szerint a jogszabályokat olyan általánosan fogalmazták meg, hogy a hatalom minden fajta támogatást megtámadhat a menekültekkel és az emberi jogokkal foglalkozó civilek esetében, még ha azok költségvetéséből csak kis rész megy is a migrációra. A szakértő kritikusnak tartja a jelenlegi helyzetet, ezért reméli, hogy az európai testület inkább előbb, mint utóbb foglalkozik a kérdéssel. A Nyílt Társadalom Alapítványok nyilatkozata hangsúlyozza, hogy az Orbán-kabinet aláássa az igazságszolgáltatás függetlenségét, korlátozta a sajtót, most pedig a civil szférának megy neki, noha már alig vannak olyanok, akik nyilvánosan bírálni merik a Fideszt.

 

New York Times/Reuters

new_york_times.jpg

A magyar kormány azt közölte a Nyílt Társadalom Alapítvány lépésének hírére, hogy semmiképpen sem vonja a kifogásolt jogszabályokat, függetlenül attól, hogy mi lesz a bíróság döntése. A csomag, amely egy évig terjedő szabadságvesztéssel fenyeget, ha valaki segíti a migránsokat, szóval, a csomag az OSF szerint sérti a szólás- és egyesülési szabadság nemzetközileg szavatolt biztosítékait. Egy hivatalos szóvivő ezzel szemben azt közölte Budapesten, hogy a törvény a magyar emberek akaratát tükrözi és az ország, valamint Európai érdekeit szolgálja. Megismételte, hogy a Soros-szervezet azért támadja minden lehetséges eszközzel a szabályozást, mert az gátolja, hogy az üzletember és az általa támogatott szervezetek migránsokkal árasszák el a földrészt. Utóbbit  az emberbarát milliárdos befektető tagadja.

A jelentés emlékeztet arra, hogy az ENSZ Menekültügyi Szervezete, valamint az EU elítélte a „Stop, Sorost”, az Európai Parlament pedig jogállami eljárást indított a magyar kormány ellen a demokrácia és a polgári jogok megszegése miatt.

 

Guardian

guardian.png

Orbán Viktor személyre szóló levélben köszönte meg a „szolidaritást” azoknak a brit tory EP-képviselőknek, akik két hete a magyar kormány mellett voksoltak, amikor az Európai Parlament a jogállami eljárás kezdeményezéséről döntött. A kormányfő szerint az érintett politikusok a nemzeti szolidaritás mellett tették le a garast, amikor az EU lépése ellen szavaztak, miután a szervezet úgy ítélte meg, hogy Magyarországon fennáll a demokratikus értékek súlyos megsértésének veszélye. A miniszterelnök most azt írta, hogy a bevándorlásbarát erők szégyenletes akcióitól függetlenül, nem fognak engedni a jogtalan nyomásnak. Mi több, továbbra is eleget tesznek kötelezettségüknek és védik a kontinens, valamint az ország határait, a magyar polgárok érdekében.

A brit konzervatívok képviselői közül ketten tartózkodtak, ketten foglaltak állást a Sargentini-jelentés ellen. Utóbbiak döntése nagy vihart kavart a szigetországban, mert sokan úgy vélték, hogy ezzel kihátráltak a közép-európai demokrácia mögül. A párt most igyekezett csökkenteni Orbán üzenetének jelentőségét. Egy szóvivő szerint igazából körlevélről van szó, amelyet mindenki megkapott, aki elutasította Strasbourgban az indítványt. Szólt továbbá arról, hogy nagyon is komolyan veszik az aggályokat a magyar vezetés irányvonala miatt. Csak ehhez meg kell találni a megfelelő jogi kereteket.  

 

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

A német kancellár fogadta a francia konzervatívok vezérét, aki el van ragadtatva Orbán Viktortól, illetve a tekintélyelvű demokráciáktól. A bevándorlás kapcsán pl. Wauquiez nagyon hasonló véleményen van, mint a magyar miniszterelnök vagy az olasz belügyi tárca első embere. Orbán azonban félreértelmezte az igencsak korlátozó francia politikát, amikor nemrégiben, Salvinival lezajlott találkozója után azt állította, hogy Macron támogatja a migrációt. Ugyanakkor a republikánusok is a bevándorlás mellett, illetve a kvóták ellen vannak.

Wauquiez többször is támadta a befogadó német álláspontot, illetve Merkelt, de attól azért óvakodik, hogy túlságosan is kapcsolatba hozzák a magyar kormányfővel, illetve az olasz politikussal, mert Franciaországban mindkettőt Le Pen természetes szövetségeseként tartják számon. De ettől még egyfajta példaképnek tekinti Orbánt, valamint az osztrák kancellárt is. Ugyanakkor a Köztársaság Párt igencsak megosztottnak bizonyult, amikor napirendre került az EP-ben a magyar kormány elítélése: 5-en az indítvány mellé álltak, 5-en tartózkodtak, 3-an pedig ellenezték azt. Az elnök azonban elveti, hogy elítélje a magyarországi jogsértéseket, mondván, a kormányt demokratikusan választották meg. Az pedig kifejezetten tetszik neki, amit a magyar fél javasol a migráció ügyében, de mint mondta, vannak vörös vonalak, amiket nem lehet áthágni a jogállam és az igazságszolgáltatás függetlensége kapcsán.

Le Figaro

le_figaro.jpg

A Sárközy-kormány volt belügyminisztere úgy gondolja, hogy Orbán Viktornak továbbra is helye van az Európai Néppártban, mert ha kitennék, az csak a szélsőségeseket erősítené. Hortefeux a Köztársaság Párt nevében hozzáfűzte, hogy a Fidesz 49 %-ot kapott a választáson, és tiszteletben kell tartani az emberek demokratikus akaratát. Ami pedig az EPP-n belüli véleménykülönbségeket illeti, azzal érvelt, hogy itt nem egy szektáról, hanem egy nagy családról van szó, amelyen belül vitatkoznak. Ő maga egyébként tartózkodott, amikor Strasbourgban a magyar kormány elleni indítványról kellett szavazni.  

 

Die Welt

die_welt.jpg

A német zöldek európai ügyekben illetékes szóvivője szerint Orbán Viktor nagyon is megválogatja, milyen ügyekben hangoztatja a nemzeti szolidaritást, és mikor áll be inkább a sorba, amikor a közös ügyekről van szó. Franziska Brantner utóbbi körhöz sorolja, amikor a magyar politikus az európai szolidaritás címén bezsebeli az uniós támogatásokat, de azt is amikor csatlakozik az európai toloncegyezményekhez. Az interjúalany kitért arra, hogy a bajor keresztényszociálisok a jelek szerint ma már közelebb vannak Orbánhoz, mint a CDU-hoz, és azt sem tudni, hogy még azok oldalára állnak-e, akik a földrészt védelmezik a megosztókkal szemben.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy ha az európai konzervatívok meg akarják akadályozni a populista és szélsőjobbos pártok előretörését, akkor először ki kell zárniuk a Fideszt, mert az az EU ellensége. Úgy nem lehet hiteles politikát képviselni, hogy megtűrik saját soraikban azt a pártot, amelynek az elnöke antiszemita alapon kampányol és felszámolja a demokráciát. Azt ugyanakkor jó jelnek nevezte, hogy az EPP képviselőinek többsége a magyar kormány ellen foglalt állást Strasbourgban, bár a CSU-ból ez csak Weberre igaz. Márpedig ez sokat elárul a párt Európa-felfogásáról, jegyezte meg Brantner.

 

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg

A kommentár szerint hogy a Bizottság az Európai Bírósághoz fordult a lengyel igazságszolgáltatás átalakítása miatt, annak intő például kell szolgálnia Magyarország, illetve minden olyan állam számára, amely esetleg szintén követni akarja a varsói példát. Merthogy a lengyel kormány uralma alá igyekszik vonni a bíróságokat, ám az unió több mint államok klubja, amelyben a tagok csupán a közös jólét érdekében működnek együtt. Olyan közösség ez, amely mindenki által osztott értékeken nyugszik. Ilyen a vélemény-, gyülekezési és sajtószabadság, a pluralizmus elfogadása, és nem utolsósorban az igazságszolgáltatás függetlensége. Ha utóbbi már nincs meg, akkor kiesett az az intézmény, amely még ellenőrizni képes a kormányt, ezt pedig az EU nem veheti tudomásul. Nem csupán azért, mert már egyébként is omladoznak az alapjai, hanem mert a jólétet szavatoló jogrendszer, illetve egységes piac a kölcsönös bizalomra épül. Anélkül egyszerűen nem tud működni a rendszer.

 

Reuters

reuters.jpg

Az Index új tulajdonosai ugyan azt ígérik, hogy nem avatkoznak be a portál szakmai munkájába, de a hírügynökség munkatársainak vannak ez ügyben kétségei, ráadásul gyászos hangulat uralkodik a szerkesztőségben. Annál is inkább, mivel az utóbbi négy évben több tucatnyi orgánum cserélt gazdát, majd utána gyorsan hangot váltott, vagy kényszerült lehúzni a rolót. A Sargentini-jelentés is kifogásolta, hogy mekkora sajtóhatalom összpontosul az Orbán-barát oligarchák kezében, hogy az állami hirdetések többnyire a lojális lapoknak, rádióknak, tévéknek jutnak, és hogy a nemszeretem újságírókat gyakran kitiltják az Országgyűlésből.

Az Index irányvonala nem változott, amióta új gazdák bukkantak fel a színen, de azért az újságírók éberen figyelik a fejleményeket. A főszerkesztő szerint a gárda feszült, szeretné, ha békében dolgozhatna. Tóth-Szenesi Attila aggódik, nehogy a Fidesz befolyása alá kerüljenek, mert még a legrosszabb is bekövetkezhet, azaz hogy a NER ideológiai programját kell képviselniük. Ám ezt az egyik új tulajdonos cáfolja, mondván, hogy a saját akaratukból vásárolták be magukat a céghez, senki sincs mögöttük.  A tudósítás megemlíti, hogy az állami online reklámok nagyjából 10 %-a jut a magasan piacvezető Indexnek, ellenben a hatalompárti Origo kb. 80 %-ot kap. Egy elemző szerint sok esetben senki sem figyeli ezeket a hirdetéseket, így a rájuk költött összegeket nyugodtan lehet lobbipénznek nevezni.    

Orbán dühös az Indexre, mert az foglalkozik a kormányzat feltételezett korrupciós ügyeivel, és bírálja a bevándorlás-, illetve Európa-ellenes hivatalos hangot. Közben sem az amerikai Külügyminisztérium, sem a budapesti nagykövetség nem válaszolt arra, hogy az USA miért vonta vissza az önálló magyar sajtó támogatására meghirdetett ösztöndíjat.

 

Die Presse

die_presse.jpg

Ausztriában a szélsőséges Szabadságpárt által delegált belügyminiszter azon van, hogy a jövőben a rendőrség tagadja meg a felvilágosítást azoktól az újságíróktól, akik bírálják a kormányt. Kickl szerint csak azoknak szabadna teljes körű tájékoztatást adni, akik szavatolják, hogy jelentésük semleges, illetve kedvező lesz.  Erről email-ben tájékoztatta a tartományi parancsnokságokat, bár hozzátette, hogy nem utasításról van szó, csupán jelzésről. Az üzenet szorgalmazza, hogy a jövőben jelöljék meg a bűncselekmények elkövetőinek etnikai, illetve vallási hovatartozását is, továbbá az eddiginél részletesebben kell taglalják, ha nemi erőszakról van szó.

A miniszter úgy véli, hogy bizonyos orgánumok, mint a napilapok közül a Standard vagy Kurier, mostanában igen egyoldalú és kedvezőtlen képet festenek a tárca munkájáról. Ezért velük a minimálisra kell csökkenteni a kapcsolattartást. Azaz ezeknek a munkatársai ezután pl. nem készíthetnének riportokat a rendőrségről. A lap megjegyzi, hogy újabban a belügy alig válaszol a sajtó kérdéseire, ám ez nem áll az egyes tartományok rendőr kapitányságaira, azok változatlanul nagyon is segítik a közvélemény tájékoztatását. Az ügy kipattanása után a minisztérium úgy reagált, hogy bizonyos szerkesztőségek valóban elfogultak, és ez a vélemény egyáltalán nem légből kapott.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1114261549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Toportyán Zsóti 2018.09.25. 07:33:06

Eddig 100 milliárd ajróba került a g csuti csüngőhasú maffiacsaládfő és tolvajsereglete az unijónak és azembereknek... leginkább saját ellenségeiket fizették .

6.Lenin 2018.09.25. 09:44:13

@Toportyán Zsóti:

És Soros mennyit költött (másoktól elvett pénzéből) a FÜGGETLEN ( kitől/mitől?)ügynökökre?
És mi is céljuk ezeknek a független akárkiknek? tönkre tegyenek országokat, nemzeteket, hogy könnyebb legyen kifosztani őket?
Te mennyit költöttél ajtókra, zárakra, hogy megvédd magad?
(hacsak nem csőlakó vagy valamelyik város közeli erdőben)

Tangooo 2018.09.25. 10:02:06

Azért nem vicces, hogy konkurens pártok ilyen sűrűn adnak tanácsokat a másik pártcsaládoknak arról, hogy kit és miért zárjanak azok ki?
Talán lépjenek be ők is a Néppártba, hogy neve legyen a gyereknek, különben mi közük van hozzá!

2018.09.25. 13:10:10

"a ’Stop, Soros”-törvény megpróbálja megfélemlíteni, illetve elhallgattatni a független hangokat Magyarországon. "

Baromság..aljas csúsztatás. Kitől/mitől függetlenek ezek a hangok? A magyar kormánytól? A magyar állampolgároktól? Mert a kenyéradó gazdiktól kötve hiszem. Mennyire független és mennyire civil a szervezet, amelynek társadalmi beágyazottsága és támogatottsága konvergál a 0-hoz? Amelyik minden tevékenysége forrásául néha keszekusza, kibogozhatatlan hátterű támogatóktól kap pénzt? Sok áttételen keresztül, különféle alapítványokon át.
Én komolyan aggódodom, hogy az amerikai választásokat meghekkelő Putyin már az amerikai liberálisok seggében is benn van könyékig .. ettől minden kitelik!

sZulamith 2018.09.25. 14:32:04

Csak tudnám, hogy ilyen kis országnak mint Magyarország, miért kell kavarni nemzetközi porondon, ellenségeket szerezni? Élhetnénk mint marci hevesen, jó diplomáciai érzékkel, ugyanis pénzünk lenne hozzá, amennyi adót fizetünk. Talán azért, mert örökletes (Trianon)

werecke 2018.09.25. 20:55:19

Esküszöm nem értem a dolgot. Tombol a diktatúra de akárhova kattintok vagy a B1-be vagy a HVG oldalra jutok.

taga20 2018.09.25. 21:23:35

@werecke: a népszabadságot kihagytad retek!

na húzzál a prostisrácokhoz vagy a russiatodayra!

azigaziraptor 2018.09.25. 21:52:08

@taga20: Esetleg Mandíner is játszhat! :-)

2018.09.26. 07:17:04

@sZulamith: Őszintén szólva volt valami pozitív hozadéka a "Merjünk kicsik lenni!" politikának? A fentről jövő utasításokba belenyugvás, a szervilizmus másként, de ugyanazt eredményezte. Szoci reflex, ami most is él. Majd Moszva megmondja, majd Brüsszel megmondja, majd a németek tudják... Vannak saját érdekeink, amiknek vdelmében és célok, aminek elérésében előfordulhat, hogy konfliktusok, ellenérdekek alakulnak ki. Mindig, örökkön örökké hajtsunk fejet, mindenki előtt..mert..csak? Szétcincálták az országot , de még most is követelmény, hogy azok ülepét fényesítsük, akik a saját céljaiknak útjában állóként tekintettek és tekintenek ránk. Akkor és most is.
Szerinted a franciák, meg a németek, pár mellettük lihegővel valóban a 'liberális demokrácia értékeiért' aggódásukban igyekszenek az akaratuk alá gyűrni minket?
Tényleg? Nem csak az egykori gyarmattartók reflexe működik élénken?

sZulamith 2018.09.26. 08:29:48

@Womb Raider: Nem hiszem, hogy az egykori gyarmattartók szisztémája mükődne. A franciáknál a demokrácia olyan mint a levegő vétel.Nevetséges ahogy cikizzük őket. A németek mások, a demokráciát is önző módon kezelik, hiába igyekeznek elhitetni az ellenkezőjét.
Nem hiszem, hogy nekünk mindig harcolni kéne. Ott van Finnország, Dánia - az utóbbiban a legboldogabbak az emberek - alig hallatják hangjukat, csak annyit vesznek részt a nagy politikában ami éppen szükséges. Ezt kéne követni nekünk is, de hiába volt Trianon, mi harcolunk továbbra is kerül amibe kerül. Szomorú.

2018.09.26. 09:34:53

@sZulamith: "franciáknál a demokrácia olyan mint a levegő vétel."
Ja.. tudod, aki gazdag, annak lehetnek elegáns hobbijai. Az éves GDP-nkkel összemérhető sarcot húznak a gyarmataikból (az utódállamokból) ..de odahaza roppant decens módon , eltartott kisujjal demokratikusak. Meg ugye az elvakult nacionalizmusuk is jó..a miénk, sokkal csökevényesebb szinten is üldözendő.

Nem ismerem hajszálpontosan a finnek és a dánok általános "happines" szintjét.. de nem is nagyon hiszek az efféle mutatóknak.
Másfelől... célszerű lenne összehasonlítgatni ezen országok történelmét, geopolitikai státuszát, népességbeli összetétételét..aztán eldönteni, van-e oka a vigadni a magyarságnak. Meg... talán az sem mindegy, hogy mi válaszolunk valami fenyegetésre, vagy mi fenyegetünk folyton.
Adjuk meg magunkat, az a tuti.. minek a nemzeti öntudat, identitás, nyelv, miegyéb... gyáva népnek nincs hazája. Ostoba közhely..sajnos jelentős igazságtartalommal. Hozzánk képest messze kisebb népek/népcsoportok küzdöttek és küzdenek most is a függetlenségükért..pedig milyen jól ellennének a befogadó ország szárnyai alatt. persze mi csak lapítsunk és várjuk, hogy ezért majd valaki elismerőleg megsimizi a buksinkat..

Trianon nem volt hiába..megmutatta az európai "demokráciák" foga fehérjét..

6.Lenin 2018.09.26. 09:44:42

@Womb Raider:

Nem kell Trianonig visszamenni, elég 56-hoz, vagy 90-hez.
Nyugati barátaink 56-ban simán eladtak minket Suezért cserébe. Vagy 90-ben anyagi haszonszerzés miatt "eltűrték" a régi rendszer híveinek a hatalomban maradását.

Most is miért rögtön pénzelvonással fenyegetnek? Nem félnek, hogy tönkremennénk? Vagy talán pont az lenne az értelme? Olyanok legyenek hatalmon , akik mindenben "egyetértenek" a gazdáikkal. Olyan átlátszó dolgok ezek. Nem is értem, hogy miként is merülhet fel ez másként egyesekben.

2018.09.26. 09:59:44

@6.Lenin: Már régóta látszik, hogy a nemzetállamok felett egyre inkább a transznacionális/multinacionális gazdasági társaságok érdekei dominálnak, nem pedig az átlagemberek sokaságának összecsengő érdekei. A tőkének már rég nincs hazája, a nacionalizmusát is inkább eszközként használja..Nyílt társadalmak..ja.. Embermoslék a magasabb profit, a hatékonyabb profitszerzésnek alárendelve.

6.Lenin 2018.09.26. 10:09:41

@Womb Raider:

Az emberek többsége csak egy statisztikai adat, a "hazátlanok" különösen. Főleg egy nyílt társadalomban. Szép felé tartunk. Egy mobilja fülé görnyedő statisztikai adat. Tök mindegy honnan jött, hová megy, úgyis azt fogja akarni, amit mi szántunk neki.

6.Lenin 2018.09.26. 10:12:40

Szép jövő-kimaradt-felé tartunk

sZulamith 2018.09.26. 14:25:25

@Womb Raider": ... minek a nemzeti öntudat, identitás, nyelv, miegyéb... gyáva népnek nincs hazája. " Az ilyen szólamok indítják a kisembert katonának. Az, hogy nem ismered a dán, fin, vagy a norvégok életvitelét, attól még az jó lehet Ebből is látszik, hogy nem szerepelnek a politikai adok- kapok vircsaftban:)

ZX 2018.09.26. 17:00:18

@Womb Raider: @6.Lenin: Középkorban nem ez volt? A földesúrnak mindegy volt, hogy a jobbágya román, szlovák, rutén vagy magyar, ahogy az is mindegy volt ki a hűbérurad. A most és az akkor közt meg ott vannak a nemzetállamok miatt kirobbant háborúk. Ennek tükrében mondjatok már olyan korszakot ahol az egyszerű népnek jó volt?!

6.Lenin 2018.09.26. 17:25:04

@ZX:

A háborúkat ritkán a kis emberek kezdeményezik. Csak belekényszerítik őket.
Amíg a hűbérúrnak megy a bót, valóban tök mindegy, hogy kik termelik ki neki a zsét. a baj ott kezdődik, ha elfogy, vagy kevésnek tűnik. Vagy kéne a szomszéd zöldebb kertje.

Akkor szokták kitalálni, hogy a kurva román, magyar, szlovák, vagy a zsidók miatt van a sok bajuk az egyszerű embereknek.
A kis emberek meg ahelyett, hogy jól fejbe basznák a hűbér urat, egymásnak esnek.

Az egyszerű népnek mindaddig jól megy, bárhol, ahol a hűbérúr nem szeret harácsolni. A két szereplőnek mindig is másak voltak/lesznek az érdekei. Ha ad is valamit, nincs, nem is lesz baj.

A jó hűbérúr eteti a birkát, ha nyírni is szeretné, csak más ne kívánja meg a javait.
Szerintem.

2018.09.26. 18:11:20

@sZulamith: "Az ilyen szólamok indítják a kisembert katonának. Az, hogy nem ismered a dán, fin, vagy a norvégok életvitelét, attól még az jó lehet Ebből is látszik, hogy nem szerepelnek a politikai adok- kapok vircsaftban:)"
Ohhogyne.. az egész USA erre épül..ők már mások helyett is bátrak :)
Te pontosan ismered a norvégok és finnek..úgy általában sok-sok nép VALÓDI életvitelét, vagy megelégszel a sokszor üresen-hamisan kongó propagandával?
És azért a kép messze árnyaltabb: hellomagyarok.hu/szubjektiv/a-szoke-tundek-es-rasszista-naplopok-orszaga-sztereotip-finnorszag
Ne felejtsük el, hogy nagyon sokáig vezették az öngyilkossági statisztikákat, kuuurva sok a depressziós (nem, nem a politika miatt) és bezony elég keményen nacionalista is a nép.. még, ha a politika igyekszik is elnyomni/eltakarni..Ahogyan a svédeknél is.
Amiben jobbak...szvsz.. az a népesség ~homogenitása. A belső feszültségeket ez azért eléggé jól eliminálja. Kevésbé működik az oszd meg és uralkodj..és ha pc, ha nem, nem él egyik országban sem értékelhető számosságú cigány nemzetiség..

@ZX: ""Ennek tükrében mondjatok már olyan korszakot ahol az egyszerű népnek jó volt?!""

A nemzetállam összetrtó erő, bár te megosztónak látod.. de legyen.. menjünk lejjebb..és oda jutunk, hogy a család is az, mert te jobban szereted a sját gyermeked,mint a szomszédét (ritka kivételek előfordulhatnak)
Randa, kirekesztő attitűd, ugye? Nehogy elhidd, hogy a "nyílt társadalom" térhódítása (ha bekövetkezik) a nemzetállamok felszámolása után megáll.. egy szart. Le fog menni a legalsó szintre és követelni fogja a társadlom teljes atomizálását, az egyén "felszabadításáért" és mindenek fölé helyezi az egyéni érdekeket..mármint a fogyasztásra való hajlandóságot..
Az ember történelme során mindig egyre tágabb, de elhatárolható csoportokba szerveződve építette fel a közösségeit. A bizalom kötötte őket össze, az együvé tartozás köteléke. Ha eljutunk a szűkülő erőforrások felosztásáért folyó harcokig, akkor mi marad abból a csoportból, amelyek tagjai nem mernek még egymásnak sem hátat fordítanni, hogy vállt vállnak vetve megóvják a közösségüket? Még ha ez nem is következik be.. de az ember eszközzé degradálásához még így is kiváló lehetőséget teremt ez.

sZulamith 2018.09.27. 15:32:24

@Womb Raider: Elég sokat utazom/utaztam, igy jártam Finnországban is. Persze turistaként nem sokat tudok meg az ottani életről. De aki lát, és nem csak néz, valamit csak megtud:) Például Finnországban találkoztunk cigánnyal is. Az itthon is látott bőszoknyában ült be az autójába. Az, hogy sok az öngyilkosság? Talán ott nyilvánosságot kap. Elég sok információt kapunk itthon is a külföldi országokról, irigységet, haragszomrádot leszámítva, lehet kalkulálni az életükről:)

2018.09.27. 20:08:11

@sZulamith: Nem mondod.. láttál 1 cigányt Finnországban? Én tavalyelőtt Holmsundban vagy fél tucat hiperpigmentált lappot..komppal jöttek :) éééés? (tudom, az nem Finnország) Turistaként kb. semmit nem látsz a társadalom mélyebb problémáiból, ha csak nem szociológusként mész oda perverzióid kiélni. Megnézed a megnézni valót, végighányod a kompot a köményes pálinkától, csinálsz egy hóangyalt a sarki fény alatt..oszt ennyi. A nagybátyám 56 óta él Svédországban..Umeå, persze ő is náci putyincsicska.

"Az, hogy sok az öngyilkosság? Talán ott nyilvánosságot kap. "
Mert máshol nem?
"Elég sok információt kapunk itthon is a külföldi országokról, irigységet, haragszomrádot leszámítva, lehet kalkulálni az életükről:)"
Ja..ilyet is..meg olyat is..néha egészen ellentéteseket. Oszt erre varrj gombot.
Mondom: mérjünk almát az almához, körtét a körtéhez. Skandinávia ügyesen kimaradt a nagy csetepatékból, ám nem kevés bevétele származott a háborúkból. A másiknak meg van rogyásig energiahordozója, nyerasnyaga, ásványi kincsei.. masszív gazdasága, amibe azért nem túr bele könyékig hol az orosz, hol a német.. Ha neked ez nem nyom a latban..
A népességhez mérten mekkora a cigányság? 10% környéke van? Ott is úgy nézik fejőstehénnek a többségi társadalmat? Az ország milyen történelemmel bír
süti beállítások módosítása