B1 blogcsalád



Szijjártó nyilvánosan bevallotta, hogy az Orbán-kormányt kilóra megvette a német autóipar

2018. szeptember 23. - Mr Flynn Rider

De azért ezt is megpróbálta „magyar érdekként” eladni. Ügyes.szijjarto_eloszoba_1.jpg

Magyarország soha nem fog olyan javaslatot támogatni Brüsszelben, amely rontaná a német, és ezen belül a bajor autóipar helyzetét

– jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Münchenben.

A hír szerint a miniszter a bajor fővárosban folytatott tárgyalásairól a közmédiának elmondta: biztosította az Audi és BMW vezetőit arról, hogy a magyar kormány Brüsszelben mindig a magyar érdekeknek megfelelő álláspontot képvisel, a magyar érdek és a bajor érdek pedig "maximálisan egybeesik" abban, hogy

el kell utasítani a klímapolitika területén 2030-ra kitűzött európai uniós célok megváltoztatására irányuló brüsszeli törekvéseket.

Az Európai Unió szerint szigorítani kell a károsanyag-kibocsátási célkitűzéseket, Szijjártó szerint  azonban

"drámai pofont adnánk a német, és ezen belül a bajor autóipar versenyképességének",

és ez

"a magyar gazdaság számára is komoly károkat jelentene",

ezért ezt a kezdeményezést nem támogatja Magyarország.

Hagyjuk ki azt a szempontot, hogy Szijjártó inkább kiállt az autóipar mellett, minthogy azt nézte volna, lesz-e még belélegeznivaló tiszta levegője a gyerekeinknek. Az, ugye, senkit sem érdekel, hiszen amikor az ember megpendíti a környezetvédelmet, egyből méregzöldnek bélyegzik és lehülyézik. Pedig mindenki ugyanazt a (szmogos, szennyezett, dízeles-ólmos) levegőt lélegzi be. A nyilatkozat pedig akár el is sikkadhatna Szijjártó sokszáz egyéb érdekelten diplomáciai kijelentése között, de az utóbbi napok híreinek ismeretében

meglehetősen kemény, hogy a magyar külügyminiszter egy héten belül a Gazpromnak, majd a német autóiparnak térdelt le alázatosan.

Alig egy hete Szijjártót a Gazprom elnöke váratta az előszobájában, a találkozó után a külügyminiszter kijelentette, hogy

"Az együttműködés Oroszországgal Magyarország gazdasági és nemzetbiztonsági érdeke".

Olyan hangzatos mondatok hangzottak el, mint

"Magyarország mindig is érdekelt volt a pragmatikus, a közös érdekeken és a józan észen alapuló együttműködésben Oroszországgal".

Akárhogy is nézzük, a külügyminiszter boldogan ajánlotta fel mindenünket Oroszországnak, miközben a főnöke, Orbán valószínűleg megpróbálta Putyinnak beadni. hogy mégsem épül meg Paks2 (vagy nem azzal a határidővel), viszont rendeltünk egy rakat gázt az oroszoktól. (Paks2-ről itt írtunk korábban, méghozzá azt, hogy immáron az orosz hitelezőkön kívül senki sem járna jól egy újabb atomerőművel, mert csak ráfizetés).

Pont ugyanazon a napon pedig, amikor Szijjártó az oroszoknál használta a nyelvét, újabb botrányba futott bele a német autóipar: kiderült, hogy a cégek évek óta egyeztetnek arról, hogy ne kelljen a károsanyag-kibocsájtásuk csökkentésében versenyezniük, emiatt az Európai Bizottság eljárást indítana ellenük.

A külügyminiszter a nyár közepén teljesen nyíltan beszél arról, hogy Magyarországot hogyan árusították ki a német iparnak és hogyan leszünk mi egyszeren a németek kiszolgáló országa: amikor bejelentette, hogy a BMW gyárat épít Debrecenben, arról beszélt, hogy Magyarország

  • alacsony adókkal,
  • rugalmas munkaerő-szabályozással,
  • a duális szakképzéssel és
  • a színvonalas informatikai, műszaki képzésekkel

szállt be sikeresen a beruházásokért folyó versenybe.

Szeptemberben kiderült, hogy 19,4 milliárdos állami támogatást kap a gyár; a napi.hu kiszámolta, hogy mindez azt jelenti: a magyar állam állja 4-5 évig az ott dolgozók bérköltségét. Ráerősít erre a Mérce.hu cikke, amelyik kerek perec kijelenti:

a BMW-nek megéri a gyár telepítése, Magyarországnak nem. 

 

(Ugyanúgy, ahogy az oroszoknak megéri Paks2, Magyarországnak nem.) A Mérce.hu szerzője, ahogy a Napi.hu-nak is nyilatkozó Vértes András közgazdász ugyanazt mondják:

  • egyoldalúvá vált az ország gazdasági szerkezete, ami veszélyes, hiszen ha az autógyárak elköltöznek, az hirtelen okoz gazdasági-társadalmi sokkot;
  • a hazai munkások fizetése megalázóan alacsony az európaiakhoz képest, a munkaerőt védő szabályok rettenetesen lazák, nincs szakszervezet sem;
  • ugyanakkor a munkaerő-hiány miatt számos külföldi vendégmunkást kell majd az új BMW-gyárnak foglalkoztatnia, akiket a magyar állam (vagyis: a magyarok, közpénzből) fizet;
  • mindez nagyon megéri a BMW-nek (olcsó munkaerő, jó környezet, rugalmas munkajogi és környezetvédelmi szabályok, amiket úgyse tart be senki), de nagyon nem éri meg Magyarországnak (alacsony adóbevétel, magas állami befizetés, kiszolgáltatottság).

Mindehhez hozzávehetjük a Népszavában megjelent interjút az MTA tudósával, Gerőcs Tamással, aki elmondta: Orbánnak nem nagyon van mozgástere, minden attól függ, hogy az Európai Unió és a nemzetközi tőke meddig finanszírozza az országot. 

Azaz Magyarországon valósult meg a legvadabb, neoliberális, piacpárti kapitalizmus,

ahol a munkavállalók és a környezet érdekeit teljes mértékben semmibe veszik és az embereket maximálisan kizsákmányolják. Mindezt az Orbán-kormány hathatós segítségével, teljes, nyílt támogatásával; miközben ugyanez az Orbán-kormány folyamatosan uszít gyűlöletre "Brüsszel", meg "Soros" ellen. 

Orbán Viktor nem a magyarok védőszentje, hanem sokkal inkább a nemzetközi tőke szolgálólánya. Nyilván az ország kiárusítását a magyar kormányzat nem ingyen intézte el: cserébe épülnek a stadionok, van kisvasút és Mészáros Lőrinc magángéppel járhat, Orbán Ráhel pedig több, mint 1 milliós outfitben jelenhet meg Kötcsén.

Halkan tesszük fel a költői kérdést: vajon mi történne, ha az állampárt (pártállam) nem ostoba presztízsberuházásokra, propagandára, meg magára költene, hanem az oktatás-egészségügy-szociális szféra fejlesztésére? Nem is beszélve arról, vajon mi történne, ha a nemzetközi tőke, a német autóipar érdekei helyett a magát turbómagyarnak kikiáltó kormány, mondjuk, a magyarokat képviselné?

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7914257653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.24. 13:28:05

www.origo.hu/nagyvilag/20180924-multikultura-felmeres-legveszelyesebbvaros.html
A migránsok miatt Európa legveszélyesebb városa lett Marseille

A marseille-i, 18 évesnél fiatalabb lakosok 40 százaléka maghrebi gyökerű (ez Északnyugat-Afrikát jelenti), legalább egyik szülője bevándorló.

Sir Bates dö Hól 2018.09.24. 13:32:21

@szepipiktor: figyú, itt bármely posztot csak a fanatikusok vélnek szellemi teljesítménynek (csodálkoznék, ha a bloggerek bárhol elismernék itteni tevékenységüket, maximum totál betépve, baráti társaságban, röhögve fetrengés közepette), itt a szél nem a szemetet, hanem a mindkét oldali retardáltakat fújja össze:-)... kezeljük ennek megfelelően...

Willkommenskultur 2018.09.24. 13:40:46

Gratulalok a kormanynak, igy tovabb es 2022ben is rajuk szavazok.

Sir Bates dö Hól 2018.09.24. 13:41:55

@nyerafidesz: " a ballerek nagy bánatára egyre jobban élünk"
ezt örömmel hallom... itt a haverok 1500-2000 között kalapoznak össze havonta, kirakva a sapka, söröznek, dzsangát szívva, magukat semmitől és senkitől sem zavartatva... majd vissza mora, mint a királyok... az a jobban élünk bizony nagyon relatív...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.09.24. 13:46:07

@Laciii: "Mit gondoltok Merkel miért megy szembe az EU-val és találkozgat folyton Putinnal a gázvezetékük miatt? "

Merkel Európa vezetője, kénytelen találkozgatni Európa legnagyobb ellenségével.

Inkább az a kérdés, hogy a csúti geci miért találkozgat folyton az ellenségünkkel. Nyilván nem gazdasági okból, Magyarország gazdasága Németo. harmincad része.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.09.24. 13:50:34

@nyerafidesz: "egyre jobban élünk."

Ez is nyilván a patás érdeme. Igazi csoda lenne, ha általános világgazdasági konjunktúra közepette, a GDP 3-4%-ára rugó EU-segíly ellenére a gazdaságot lejtmenetbe tudná tenni. Épp elég csúcsteljesítmény tőle, hogy már Romániába mennek a magyarok magasabb fizetésért.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.09.24. 13:52:15

@Sir Bates dö Hól: "itt bármely posztot csak a fanatikusok vélnek szellemi teljesítménynek"

Kubatovnak panaszkodj, miért küldött ide bértrokllkodni téged.

$pi$ 2018.09.24. 13:58:48

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Merkel Európa vezetője, kénytelen találkozgatni Európa legnagyobb ellenségével.

Inkább az a kérdés, hogy a csúti geci miért találkozgat folyton az ellenségünkkel. Nyilván nem gazdasági okból, Magyarország gazdasága Németo. harmincad része."

Te mekkora egy f.sz vagy, az kilóg a sorból!

BéLóg 2018.09.24. 14:08:40

A legjobb üzleti fogás BÁRMIT eladni. Politikusnak is.
De egyébként, szerinted a világ MELYIK államát (komcsi diktatúrák kivéve) NEM vették meg a multik? Ez a világ már igen régóta egy látszat-ál-demokrácia, a dolgok 3/4-ed részben a MULTIK szája íze szerint alakulnak, és most az európai lakosságcsere/fehérember-kipusztítás alapján a 80-85% ra mennek.

Ja, téged, drága B1 meg nem kilóra, de hugyér'-szarér' megvet a teszkó, az ósan, az aldi, a lidl meg a többi. De te ezt még csak észre sem veszed.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.09.24. 14:13:06

@Sir Bates dö Hól: :))

Birka csetrobot. Nincsenek érzései, csak egy algoritmusa.

Sir Bates dö Hól 2018.09.24. 14:17:31

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: dehogy is, tök jól csinálja, vagy szórakozásból vagy fizetésért trollkodik, de mindenképpen fetreng a röhögéstől, azt baszik a világra:-)... jól teszi, nem lesz sztrókja...

Szelid sunmalac 2018.09.24. 14:17:47

En meg jol emlekszem (nem volt az olyan regen) amikor telipofaval hanytak a fidesszavazok, hogy mocskos multik iviszik a hasznot, rohadjon meg az oosszes, eljen az uj magyar burzsoazia, azok legalabb itthon....blablbabal...most ugyanezek...de hat a gerinc sose volt ismerv ugyebar.

BéLóg 2018.09.24. 14:21:40

@morph on deer: He he.
Nem HALLOTTÁL tőlük hűségesküt csak ÉLVEZHETTED a csöndes mérgezést, elmCa(OH)2 tea 3,14csába a hülyeségeddel.
NINCS olyan szar dolog, amit a ballibek ne csináltak volna EZERSZER súlyosabb következményekkel, mint a Fidesz.

A dolog egyszerű. A német autógyárak MEGPRÓBÁLTÁK Kínába vinni a termelést. A német autógyárak MENEDZSEREI meg nem voltka hajlandók kiköltözni oda. Se a német szakik, csak annyi pénzért, amiért a gyártás akár itthon is maradt volna.
ENÉLKÜL a minőség esett (nem is szállítanak ők csak az ázsiai piacra), valamint MINDEN újítás két perc múlva megjelent a kínai autókban, két perc egy másodperccel Japánban, öt perc múlva Indiában, egy hét után Oroszországban.

Ezért úgy döntöttek, Kelet-Európa lesz az, ahol a win/win még mindig NEKIK áll. A tótok dolgozni nem tudnak, a cseheknél ott a Skoda, a Lengyelek NEM németbarátok.
Marhára lehet akkor gondolkodni, melyik ország jöhetett szóba.

Örüljünk neki. Van munka, van termelés, ha nem is a multitól, de a dolgozóktól van adó is.
Akkor tehát nyilvánvaló hogy a getzi fidesz, rohaggyon meg (c) B1 blog.

2018.09.24. 14:24:48

@Sir Bates dö Hól: mit kéne bírnia Birkának? Agya nincs, a prionok beszélgetnek. Érzelmileg nem érintett, hisz ő csak szócső.
Amíg megél belőle, nem rí.
A kurvát is sajnálod, ha dugják? Naugye!

2018.09.24. 14:28:07

@BéLóg: elég alternatív módon harcolunk az eu, a mocsokmulti ellen, nomeg a saját gazdaság építése sem oly megszokott így.
Milyen önmagad szemenköpni?

2018.09.24. 14:29:09

@BéLóg: a dolgozóktól nincs adó 4-5 évig. Nem figyelsz?

Etniez 2018.09.24. 14:38:53

@nemecsekerno_007: van még Eü rendszer? Szerintem csak átmeneti elfekvő az otthon és a temető között.

Laciii 2018.09.24. 14:51:48

@Könnyen elkaptuk, uram!: meg azt is ki lehet számolni hány lélegeztetőgép, csak annak sincs semmi értelme.
EUs szabályozás van, nem lehet akárhogy támogatni. Kétségkívül jobb feltételeket tud magának kialkudni egy globális multi, mint Gipsz Jakab, de nem fog helyettük az állam senkit fizetni. Nézz utána a jogszabályoknak.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.24. 14:57:18

1. Zöldagyú: minden aut´ót be kéne tiltani, elő a biciklit és lovaskocsit
2. Hazai libsi: mindent autót be kell tiltani ami Magyarországon készült
3. Német libsi: bojkottálni kell a magyarországi autógyártást

Bolond lukból bolond szél fúj

wolves84lb 2018.09.24. 15:10:03

@Helga Beauty Salon: hát mondjuk a te gyerekeidet valóban leszarja mindenki. Sőt, úgy általában a fideszes patkányok pujáit is leszarja mindenki. Fel is fordulhattok. Akár ma is.

wolves84lb 2018.09.24. 15:14:24

@Európai téridő: amcsik által gerjesztett dízelbotrány? Aztakurva...ne igyál gyógyszerre, baszod.

wolves84lb 2018.09.24. 15:19:51

@Rettegek mert ballib vagyok: hehe...batyufasz, remélem, ezért nem kaptál egy forintot sem. origós cikket bemásolni ide...:)

ze11 2018.09.24. 15:31:48

@peter götz: Na ja... Hogy is volt az ezerhétszázas években? a 3.2 millió lakosnak a fele volt etnikailag magyar 1720-ban - a lakosság 1780-ra 9.2 millióra nőtt (államilags zervezett és spotnán bevándorlás)... Újabb száz év, további 4-5 millióan vándoroltak be. És ez sem csinálta ki az országot, meg a lakosság magát magyarnak valló részét.
A mostani helyzetben a fene akarna itt letelepedni...

0dzsud0 2018.09.24. 15:33:56

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: ez nagyon gyenge, de élvezet nézni, ahogy megfeszülsz ezekkel a halálbéna magyarázkodásaiddal.

alapvető gazdasági érdekünk az oroszokkal üzletelni, jó kapcsolatot ápolni, aki ezt nem látja be, az pártállástól függetlenül sötét.

Sir Bates dö Hól 2018.09.24. 15:48:49

@0dzsud0: üzletelni igen... a fotót látva ellenben jelezték hol a helyünk... sobaka, ezt gondolják, így kezelik a büszke madzsarokat...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.09.24. 15:49:44

@0dzsud0: "alapvető gazdasági érdekünk az oroszokkal üzletelni"

Igen. Valaki letárgyalja a gáz árát, oszt jónapot.

"jó kapcsolatot ápolni"

Egy faszt. Az EU-val kéne jó kapcsolatokat ápolni, a szövetségeseinkkel, nem pedig a legnagyobb ellenségünkkel.

A geci tíz éve harcos ruszkiellenes volt, aztán hirtelen rácuppant putyin faszára.

Sir Bates dö Hól 2018.09.24. 15:56:22

@wolves84lb: "origós cikket bemásolni ide...:)"
ez eddig mindent visz:-DDDD...

nemecsekerno_007 2018.09.24. 16:07:56

@Etniez: Hogyne lenne, csak mint szociális ellátás működik. Olyan is... De erről nem csak a kormány tehet...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.09.24. 16:10:41

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Én többre tartalak, minthogy egy csetrobottal hokizzál." - Edzésben kell maradnom. Nagyon gyenge a narancstálib eresztés.

0dzsud0 2018.09.24. 17:06:13

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: egybit. nincs ilyen, hogy vagy egyikkel vagy másikkal, nincs barát vagy ellenség, érdekek vannak. buta vagy, mint az anyaföld.

Indriq 2018.09.24. 17:13:09

"A Bombardier Global 6000 nevű luxusgéppel kapcsolatban a Népszava megkereste Orbán Viktort is, akinek a sajtófőnöke azt nyilatkozta az újságnak, hogy a miniszterelnök elmegy az összes Videoton-meccsre, és ugyanúgy utazik, ahogy a klub többi vendége. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szerint a magyar adófizetőknek egy forintjába sem kerül, hogy Garancsi István vendégeként utazik focimeccsekre Orbán Viktor egy luxusgépen."

ez bazz.... már csak ezért lámpavasra kéne húzni.... mert garancsi nem az államtól lopott pénzen hízik....

Kunhallmi Agnes 2018.09.24. 17:16:37

A németek NÁCIK. Nem szabadna a Nácikkal üzletelni. Jellemzö, hogy a fasiszta Orbánrezsim, csak diktátorokkal, meg a nácikkal üzletel.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.09.24. 17:28:47

@0dzsud0: "nincs barát vagy ellenség, érdekek vannak"

A ruszkiknak az az érdeke, hogy minél több országot leigázzon. Negyven évig ültek a nyakunkon, most éppen Ukrajnát szedik szét, köszi, nem kérünk belőlük.

0dzsud0 2018.09.24. 17:30:04

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: ezt a kérdést a szavazók már eldöntötték április 8-án. köszönik, nem kértek belőled.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.09.24. 17:32:49

@Kunhallmi Agnes: "A németek NÁCIK"

A németek nagyon vigyáznak rá, hogy még a látszatát is elkerüljék, hogy nácik lennének. Megégették magukat a második világháborúban, tanultak belőle. A geci gazdád viszont náci a velejéből.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.09.24. 17:34:34

@0dzsud0: "ezt a kérdést a szavazók már eldöntötték április 8-án. "

Egy faszt. A geci gazdád propaganda gépezete döntötte el, választási csalások tömegével. A deprivált, mélyszegénységben élő falusi nincstelenek szavaztak 98%-ban a geci gazdádra, értelmes ember egy se.

Sir Bates dö Hól 2018.09.24. 17:54:10

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: lófaszt náci orbán... egy zavaros fejű, becsvágyó kis retardált akarnok, nejlon zoknis, erőszakos seggbuta apával terhelt gyerekkori traumákkal... ha tényleg válaszolnia kellene arra, hogy mi az illiberalizmus, mit ért ezalatt, birca szösszenetei olyan akadémiai székfoglalók ahhoz képest, melyet a világon mindenütt felállva triumfálnak... csak egy erőszakos ravaszkodó paraszt...

Kelly és a szexi dög 2018.09.24. 17:54:31

Ezeknek a kvótáknak nincs közük a kitűzött célhoz - pl. lehet, hogy a kocsid kicsit kevesebb károsanyagot bocsát ki a mérésnél, de cserébe a motorja előállitása környezetszennyezőbb és hamarabb meghibásodik, kimúlik, mint a korábbiak... egy határt átlépve öngól ez a hozzáállás

RedRum 2018.09.24. 18:03:03

... nem fog Péterünk támogatni semmilyen javaslatot, amely a német /bajor autóipar /gazdaság gerincét (a drágán, és feleslegesen csakazértiskurvanagyautótgyártok) támadja - amely gazdaság 60 éve kire épül... Na kire.... Cunya kis gazdasági bevándorlók rabszolgamunkájára... Inkább mi ajánlkozunk fel annak... Mielőtt holmi menekült 3x fizetésért megteszi. Csak hát muszáj, lévén magyar gazdaság, per se nem létezik, az üdítő kivétel természetesen mindig adott.

Orban Viktor 2018.09.24. 18:13:18

@Sir Bates dö Hól: A KURVAANYÁD A PARASZT, TE ARABSZOPO GECILÁDA SOROSBÉRENC.

0dzsud0 2018.09.24. 18:17:06

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: a lőtéri kutyát nem érdekli a magánvéleményed a szavazókról. irreleváns, hogy te hogy értékeled őket, akkor is ők döntik el, hogy ki lesz kormányon, nem te és sorosgazdád (úristen, mennyire primitív és béna már a "geci gazdád" ballib szófordulatod is, kínos még a képedbe vágni is).

Sir Bates dö Hól 2018.09.24. 18:34:17

@Orban Viktor : inkább proletárnak mondanám, mint szegényparasztnak...

monddazigazatmar 2018.09.24. 19:03:29

Hajajj, milyen jó ezt itt olvasni.
Elzavarni a BMW-Merci-Audit a francba, aztán az oroszokat is Pakssal meg a gázukkal együtt, napelemeket fel és ha éppen süt a nap akkor látunk is, meg nem is fázunk...

"Az együttműködés Oroszországgal Magyarország gazdasági és nemzetbiztonsági érdeke" A B1 blog géniuszain kívül ezzel a mondattal kinek van baja? Nem érdekünk? Az ellenségeskedés az érdekünk, vagy mégis mi?

Az unió meg bassza meg a szabályozgatásait mindenben. A teljesíthetetlen hülyeségeikkel annyit elértek, hogy csalószoftvereket meg teljesen fals gyári adatokat kapunk az autókhoz.

birka menet 2018.09.24. 21:50:59

@Orban Viktor :

mindig tudtuk rólad vikike, hogy Putyin f.szát szopni nem elég neked. Neked a német gyárosok farka is kell. Meg erdogáné meg az kazah dikt´átoré meg az arab terrorista vezéreké. Valszeg ezért nézel ki ilyen kegyetlen szarul, mert minden nap megdunsztolnak téged a szövetségeseid.

birka menet 2018.09.24. 21:52:24

@monddazigazatmar:

költözz vissza a Szovejetuniódba te fideszkomcsi, ott majd jól fogod érezni magad!
Európában nagyon szarul érzed magad hogy tudod, hogy te itt semmire se viszed.

monddazigazatmar 2018.09.24. 22:03:58

@birka menet: Okos értelmes válasz volt faszfej. :D Egész biztos, hogy nálad sokkal többre vittem. Igazából nálad mindenki többre viszi aki tud értőn olvasni. Neked nem megy.

2018.09.24. 22:48:02

@Laciii: ne nekem ródd fel a demagógiát. Nem leszünk gyarmat! Nem hát! Mi saját akaratunkból támogatjuk anyagilag a német autógyárakat. Mert eddig kivitték a pénzt, de mostmár nem! Mert nekünk ne az eu mondja meg, mennyi pénzt öljünk a nemzeti iparba és mennyit a német iparba!
Mert Paks is nyereséges lesz, mert csak!
A déli-áramlat pedig itt fog keresztül menni, tehát nekünk lesz jó, nem az orosznak!
Mert Merkel dögöljön meg, mi adjuk a gázt...

Mert a keleti nyitás olyan jól sikerült, hogy már nem is kell az eu támogatás! Meg a német beruházás! (ja, de)
Szerintem ismered te a habonyi érvrendszert...
Ha kételyeid vannak, kérdezd meg Balyert, leszünk-e gyarmat.

2018.09.24. 22:52:42

@Laciii: azért áruld már el nekem, ha nem kell nyer. adót fizetni, mennyi folyik abból be az államkasszába?

2018.09.24. 22:54:56

@Sir Bates dö Hól: @Laciii: azért áruld már el nekem, ha nem kell nyer. adót fizetni, mennyi folyik abból be az államkasszába?nem tudom. Én valahogy nem sajnálom birkát. Szánalmat azt érzek, de sajnálatot...

2018.09.24. 22:57:53

@Rettegek mert ballib vagyok: nem hiszem el, amit belinkeltél!A Pestis rácok meg sem írta, tehát nem igaz!

2018.09.24. 23:00:11

@BéLóg: lófaszt, csak nézz körül. A Brexit mindenkinek rossz, de leginkább a multiknak.

monddazigazatmar 2018.09.25. 10:33:40

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"azért áruld már el nekem, ha nem kell nyer. adót fizetni, mennyi folyik abból be az államkasszába?nem tudom."
Mást se nagyon tudsz... Na, mit gondolsz, ha a BMW nek nem kell nyereségadót fizetnie, az azt jelenti, hogy azoknak sem kell akik felépítik a gyárat? A beszállítóknak sem? Az üzemeltetsét végzőknek, a karbantartóknak, a konyhásoknak meg a takarítóknak sem?
Mit gondolsz, ez valami magyar sajátosság, hogy az állam összetöri magát és kinyalja a seggét egy multinak, hogy csináljon már ott egy gyárat?
Ja, egyébként az okos fejed szerint mi lenne a B terv? Baszottul érdekel, hogy szerinted mi lenne az elvárható lépés a magyar államtól. Alapítson autógyárat, és úgy teremtsen munkahelyeket? Várjon addig, amíg valami színmagyar autógyárat alapít?

2018.09.25. 10:46:00

@monddazigazatmar: igen, Debrecen hitelt vesz fel, hogy kialakíthassa a bmw-nek tetsző ipari környezetet.
A multik beengedése nekem nem okoz szívfájdalmat. A fidesz és hívei hörögtek eleddig, hogy: Nem Leszünk Gyarmaaaaat!!!

monddazigazatmar 2018.09.25. 10:49:00

@Könnyen elkaptuk, uram!: Miért, ez a gyarmati lét, te barom? Hogy beengednek egy autógyárat amiből tízezer ember fog élni? Vagy az, hogy gondolkodás és ellenvetés nélkül csinálná a fajtád amit néhány, a jómódban a realitásérzékét teljesen elvesztett fasz kitalál Brüsszelben?

monddazigazatmar 2018.09.25. 10:51:15

@Könnyen elkaptuk, uram!: A bmw-nek tatsző ipari környezet kialakítása az úgy működik, hogy megállsz a mező szélén, ráborítod a pénzt és átalakul, vagy esetleg cégek azon belül pedig emberek alakítják ki?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.09.25. 11:03:07

@monddazigazatmar: "mi lenne a B terv? Baszottul érdekel, hogy szerinted mi lenne az elvárható lépés a magyar államtól. Alapítson autógyárat, és úgy teremtsen munkahelyeket? "

Az A tervnek kellene lennie:
- Növelni Magyarország versenyképességét.
- Abbahagyni a tolvajkodást.
- Elkezdeni végre kormányozni propaganda helyett.
- Az oktatást visszaállítani.
- A demokráciát visszaállítani.

És akkor nem Bulgáriával versenyeznénk az utolsó helyért, hanem megint régió vezetők lennénk.

monddazigazatmar 2018.09.25. 11:28:06

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Ja, hogy a szokott lózungok te fasz :D:D

Akkor fejtsd ki, hogy növeled a versenyképességet. Alapítasz magyar autógyárat?
Az utolsó háromtól hogy lesznek magyar gyárak, munkahelyek? Bazmeg már a kurva anyádat, legalább egy kibaszott konkrétumot mondjál már, ha beleugatsz.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.09.25. 11:44:17

@monddazigazatmar: "hogy növeled a versenyképességet. Alapítasz magyar autógyárat?"

A kettőnek mi köze egymáshoz? Guglizz már rá a versenyképesség és autógyár szavakra.

monddazigazatmar 2018.09.25. 13:03:13

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Mondd már a magyar cégeket bazmeg, ne tereljél a hülyeségeddel.

0dzsud0 2018.09.25. 13:07:48

@monddazigazatmar: hagyd. fogalma sincs, miről beszél. szerinte szar a kormány, ha nem élünk svájci életszínvonalon varázsütésre. mert szerinte az úgy megy. mert dilettáns.

Sir Bates dö Hól 2018.09.25. 13:32:44

@Könnyen elkaptuk, uram!: természetesen én sem sajnálom, nem is számon, de azt sem gondolom, hogy bármikor is azonosulna az általa leírtakkal... troll, ennyi, de troll, trollkodás nélkül nincs blogszféra... ha nincs troll, az valami más...

2018.09.25. 16:27:34

@monddazigazatmar: látod, pont ez a baj, hogy nincs magyar cég. De a legszebb még mindig az, hogy eddig ti hörögtetek, hogy azért jobb a magyar oligarcha, mert nem nyugati, nem viszi ki a pénzt. Most itt vered a nyálad, hogy milyen jó is.

2018.09.25. 17:03:05

@monddazigazatmar: én úgy növelnék versenyképességet, hogy kutatás-fejlesztésbe ölném a pénzt. A Turul nem lesz világmárka.
Az viszont jól látszik, hogy a magyar egyetemek az első háromszázba nem férnek be. Ciprusi viszont 3 is...

guma 2018.09.25. 22:00:44

@Sir Bates dö Hól: :)))

hahahahaha
Sir! mindig imádtam az iróniádat!

monddazigazatmar 2018.09.25. 22:43:16

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ballib Lózung # 145. Kutatásfejlesztés.
Remek. Oszt mesélj okoska, azokkal a néptömegekkel mi lesz, akik nem kutatásfejlesztenek, mint ahogy a világ 99%a nem kutatásfejleszt? Tudod, az emberiség nagy része nem kutató, és már az is eredmény neki, ha leérettségizik.
Mesélj a versenyképességről még. Ott van Jan a német, aki marha versenyképes, meg János a magyar aki marhára nem. Jan ugyanazon a gyártósoron dolgozik mint János, pont ugyanannyi audi motort rak össze 8 órában, négyszeres pénzért, mert ő versenyképes. Nagy bullshit az egész.
Ja, még annyit a nagy kutatásfejlesztéshez, hogy kb. annyit lehet elérni vele, hogy a kutatottfejlesztett akármit felvásárolja valami tőkeerős nagy multi.
Pont ugyanannyi esélye van a turulnak világmárkának lenni, mint a kutatásfejlesztéssel valami nagyot durrantani. Ha az a nyomorult turul nem lesz nike méretű, csak egy umbro, kappa vagy le soc akkor legalább már elmondhatnánk, hogy van egy valamennyire is ismert magyar termék.
Ja, a magyar oligarcha mondjuk fejlesztette a Keszthelyi kikötőt, meg felújított szállodákat. A strabag vezérigazgatója mit csinál a nyereségével?

2018.09.26. 00:21:36

@monddazigazatmar: látom, neked nem sikerült leérettségizni...szóval akkor òsszeszerelőüzem legyünk. Addig, amíg van mit összeszerelni.

Aztán majd lesel bután, kifele a lyukon a fejedből, amikor nem kell már az ember a gyárba. Tudod, a benzinkutas, a buszsofőr, a kamionos nem a jövő szakmája.

De igazad van, legyünk gyarmat!
Nekünk a német mondja meg, mit kell gyártanunk!
Majd leülünk, és nézzük, ahogy a kínai selyemúton özönlik be az áru az eu-ba, aminek nem akarunk tagjai lenni. Majd nézzük, ahogy áramlik az orosz gáz, és boldogok leszünk, hisz kínai, orosz és német barátaink gazdagodnak épp...

2018.09.26. 00:33:22

@monddazigazatmar: a kikötő, a háturul meg a szállodák nem tartanak el egy országot. Idegenforgalomból amúgy sem élünk meg.
Tudod, annyira azért nem menő az ország.
Csak idegenforgalomból nagyon kevés ország tartja fenn magát.

Tudod, ha arra építesz, hogy jó nekünk a német ipar kisinasának lenni, nem kell törekedni a saját fejlesztések irányába, akkor gyarmat leszünk.

Mellesleg mikor volt a legprosperálóbb az ország? Amikor saját feltalálói voltak, saját ipara volt, vagy amikor megmondták, merre az arra?

Szerinted a magyar nobeldíjasaink nem magyar iskolákban tanultak?
A Tungsramtól a Ganz Műveken át az Ikarusig?
Ma? Arra legyünk büszkék, hogy a budapesti közlekedésből ki kellett vonni a magyar buszokat?
Hogy nem voltunk képesek legyártani száz, már megrendelt buszból tízet? Az se működött?

Biztos azért, mert felvásárolta a Tesla....

De még mindig az a legszebb az egészben, hogy milyen villámgyorsan változik a véleményed.
Gyarmat leszünk!

2018.09.26. 00:40:33

@monddazigazatmar: mellesleg azért nem lesz a turul soc, mert a könnyűipar Kínára épít. Tehát valami Kínai gagyit tudnánk matricázni...
Ha jó minőséget akarsz, azt meg nem tudod versenyképessé tenni. Tudod, volumen.
Most keress rá a guglin, mi az a versenyképesség, mi az a volumen, gondolkozz el az összefüggésen, mielőtt megint leégeted magad.

2018.09.26. 00:42:02

@monddazigazatmar: A hülyék országa a világ közepe...hajrá fidesz!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.26. 11:31:04

@monddazigazatmar: te olyan hülye vagy öccse,hogy az már nekem fáj!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.26. 11:37:14

@Könnyen elkaptuk, uram!: Azért látom ez neked is fájt!:))
Bevadultál,mint a Pókember!:))

monddazigazatmar 2018.09.27. 09:05:51

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ne legyünk összeszerelőüzem? Na, te fasz, akkor sorold te a magyar világmárkákat, amikből lehet akkorát innoválni.
Ugyanis jelen pillanatban, ha a kutatásfejlesztásed kikutatja a vízzel menő autót, akkor azt megveszi a bmw és továbbra is összeszerelhetsz.
TAlán nem kellett volna a hülye fajtádnak eladni minden magyar céget. Baszd meg a versenyképességedet, alapíts autógyárat, aztán versenyezz a bmw-vel.

Neked látom az sem tetszik, hogy a kínai áru meg az orosz áramlik. Akkor áruljunk mi gázt. Ja, nincs? Szar ügy. Akkor a kínaiak helyett műanyagot. Ja, az sincs. Akkor mégis mit, faszfej?
Mellesleg néhány ország a történelem folyamán igen jól élt abból, hogy útban voltak, és rajtuk áramlott minden.

Értem, tehát az idegenforgalom sem jó. Akkor meséld már el, hogy mégis mi a jó.
Mert a hülye fejed szerint legyártott buszok nem összeszerelőüzemi termékek?
Az a hatalmas innováció, hogy MAN től megveszik a motorokat, a ZF-től meg a váltót? Igen, persze abból jobb a dolog, hogy legalább az alváz meg a felépítmény saját gyártás.
Egyébként mi a faszról beszélsz, több száz buszt gyártanak itthon évente. Ja, és a buszgyártásnak is nyilván baromi jót tett, hogy eladták az ikaruszt, aminek volt mindene. Kezdhették a nyomorult buszgyártók a zöld mezőről. Credobusz megvan?

És hatalmas eszed van, hogy felhozod, hogy 150 évvel ezelőtt alapított gyárak hogy kezdték. Talán picit más volt a világ.

Az azért megvan, hogy a NIKE-től az adidasig, a versace-n át mindenki kínában meg bangladeshben varrat? Tahát a nikének jó a kínai gagyit matricázni, akkor akár a turulnak is jó lehet.
Ja, mivel erről sincs semmi fingod, a ruhaipar úgy működik, hogy megtervezed, aztán legyártatod. Olyan színben, olyan minőségben amiben kéred.
AZ már megint a kreatív fantáziád terméke, hogy felmatricázzák. Nem. Olyanra gyártják, amilyennek kéred. Ha annyira versenyképtelen lenne az itthoni gyártás, akkor miért varrat a DG, Armani meg Gucci Nyíregyházán?
Ja, erről sincs fogalmad, ugye?

Összegezve: Hülye vagy mint a föld. Fingod nincs, hogy mi megy, hogy hány buszgyártó van, hogy hány autóipari beszállító van, hogy hány varroda van az országban.
És azon túl, hogy se a helyzettel nem vagy tisztában se azzal, hogy mit kéne tenni, de az nem zavar abban, hogy nyomasd a hatalmas baromságodat a kutatásfejlesztésről, meg beleszarj néha egy-két trendi szót, mint innováció, meg versenyképesség. Az egész tudományod kb. annyi, mint ha odamennél a beteghez, látatlanban elmondod, hogy hülye az orvosa és az a megoldás, hogy gyógyuljon meg. Pff.

2018.09.27. 09:22:04

@monddazigazatmar: nem, te segg, pont sorolod az én érveimet. A fidesz mondta, hogy nem leszünk gyarmat. Hirtelen elfelejted...
Jellemző.
Az összeszerelő üzem jó dolog, csak mellette pont arra kell törekedni, hogy több lábon álljunk. Különben ki leszünk szolgáltatva a nyugatnak.
Tehát te jössz: ne vigye ki a hasznot a tőkés, legyünk önállóak, de összeszerelő üzem legyünk...hogyan képzeli el a fidesz saját szellemi innováció nélkül?

2018.09.27. 09:23:35

@monddazigazatmar: mellesleg nem az én fajtám volt sem az Antall , sem a Horn kormány. Persze ezt nem fogod fel.

2018.09.27. 09:25:37

@monddazigazatmar: az pedig szellemi elmaradottságod mutatja, hogy az innovációt, versenyképességet trendinek titulálod.
Ez a két dolog az ősemberrel kezdődött.

Sir Bates dö Hól 2018.09.27. 12:20:14

@monddazigazatmar: "Ugyanis jelen pillanatban, ha a kutatásfejlesztásed kikutatja a vízzel menő autót, akkor azt megveszi a bmw és továbbra is összeszerelhetsz.
TAlán nem kellett volna a hülye fajtádnak eladni minden magyar céget. Baszd meg a versenyképességedet, alapíts autógyárat, aztán versenyezz a bmw-vel."

ott a pont! pacsit tesó!... elon musk is milyen szarban lenne, ha neki kellett volna megalapítani a teslát...

Sir Bates dö Hól 2018.09.27. 12:23:14

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Ez a két dolog az ősemberrel kezdődött."
a ner-cseléd még hezitál, két lábra álljon-e vagy se... az ősember még odább van, hova ez a rohanás?...

Sir Bates dö Hól 2018.09.27. 12:34:43

@monddazigazatmar: a másik gyöngyszem: "Az azért megvan, hogy a NIKE-től az adidasig, a versace-n át mindenki kínában meg bangladeshben varrat? Tahát a nikének jó a kínai gagyit matricázni, akkor akár a turulnak is jó lehet.
Ja, mivel erről sincs semmi fingod, a ruhaipar úgy működik, hogy megtervezed, aztán legyártatod. Olyan színben, olyan minőségben amiben kéred.
AZ már megint a kreatív fantáziád terméke, hogy felmatricázzák. Nem. Olyanra gyártják, amilyennek kéred. Ha annyira versenyképtelen lenne az itthoni gyártás, akkor miért varrat a DG, Armani meg Gucci Nyíregyházán?
Ja, erről sincs fogalmad, ugye?"

ja, kínai, bangladeshi bérmunka: leszállítják az anyagot (speciális anyag, lélegző, mint a nejlonturul!), késztermék megvan, lemérik a gyártás során keletkező hulladékot, hozzáadják a végtermék súlyához, ha a szumma nem stimmel, akkor megkérdik: ugyan mégis hova a búbánatos kurva anyádba került az én anyagom?! amíg nincs meg, coki lóvé!... ez nem feltétlenül ugyanaz, mint a nejlonturult matricázni...

2018.09.27. 14:21:36

@Sir Bates dö Hól: bocs, én azt hittem, hogy elhagyta az agyát a nagy rohanásban.

2018.09.27. 14:24:12

@monddazigazatmar: de legalább mondok neki alternatívát. Te odamégy a beteghez, azt mondod, nincs orvos, mert az innovációs trendi dolog, nem képzünk, dögöljön meg.

2018.09.27. 14:27:03

azért gyártat Kínában, mert a magyar olcsóbb és jobb. Látod, értem én!

Sir Bates dö Hól 2018.09.27. 14:30:19

@Könnyen elkaptuk, uram!: dehogyis, azt a kettővel következő ellenőrzési ponton kapja... már aki eljut odáig, mert a többség kódorog, mintha birka lenne...

2018.09.27. 16:28:36

@Sir Bates dö Hól: kap agyat??? Minek, úgyse használja. Csak megenné.

Sir Bates dö Hól 2018.09.27. 16:41:34

@Könnyen elkaptuk, uram!: aki már eljutott odáig az megkapja, kötelező!!... de mondom, sokan elvesznek a fa és a csekkpont csárli között, csak ténferegnek, mint a birkák... ebből is ered népi megnevezésük: baribaszók...

2018.09.27. 16:53:42

@Sir Bates dö Hól: Láttad A Prionok támadása című filmet?

Sir Bates dö Hól 2018.09.27. 16:59:29

@Könnyen elkaptuk, uram!: mégcsak nem is hallottam erről... jó?...

2018.09.27. 22:11:36

@Sir Bates dö Hól: Nem. Arról szól, hogy jönnek a prionok és felzabálják a ner birkák agyát.
Valami Jacobs és Creusfeld írta.

Sir Bates dö Hól 2018.09.27. 22:52:51

@Könnyen elkaptuk, uram!: aha, gondolom a prionok gyorsan éhen haltak:-)...

Sir Bates dö Hól 2018.09.27. 22:57:06

@Könnyen elkaptuk, uram!: egyébként meg: hűűje:-)... leesett:-)...

2018.09.27. 23:04:54

@Sir Bates dö Hól: az a második részben lesz.

Sir Bates dö Hól 2018.09.27. 23:24:59

@Könnyen elkaptuk, uram!: én? soha! az öncélú trágárság nem sajátom, annak mindég funkciója van;-)... (jó volt:-))