B1 blogcsalád



A migráncsok és a kovászos uborka

2018. szeptember 22. - jdesi

Állunk a Lehel piacon a kedvenc savanyúsomnál. Savanyúkáposzta.

- Megkóstolhatom?

- Persze, de nagyon vigyázzon, nem jó így belenyúlkálni, még valami fertőzést is kaphat az ember ugye. A migráncsoktól – teszi hozzá magyarázólag. - A migráncsok hozzák ide a fertőzést meg a betegséget nekünk.

savanyu_s.JPG

 

Átfut a fejemen, hogy akkor most ennek itt vége. Viszlát savanyúkáposzta, viszlát kovászos uborka. Az árus is megérezhet valamit, magyarázkodni kezd, hogy bizony a tévé is mondta, a migráncsok miatt van. Ők hozták be a tigrisszúnyogot s, amitől már malária is van. Hogy nem hallottam –e.

Az árus amúgy, kedves, mosolygós, bajszos fiatalember. Miközben magyaráz barátságosan simogatja csinos pocakját, húzogatja a köténye szélét és látszik rajta, hogy amúgy nincs különösebb baja a világgal.

A migráncsok.

 

Visszavághatnék neki, hogy de a Lehet piacon alig akad migráncs. Talán csak az a pár mindig vidám vietnami árus, akinél a magyar középosztály tagjai az olcsó mosószereket és italokat szerzik be.

Sok mindent mondhatnék, meg itt is hagyhatnám. De csak annyit jegyzek meg, hogy „Azért talán mégsem minden rosszról a menekültek tehetnek, akik ráadásul nincsenek is.”

Egy nyugdíjas pár felhőrdül mögöttem, hogy dehogynem. Jól öltözöttek, szebb napokat megéltek, bizonyára igen kedves, derék, dolgos magyarok. „De hát a tévé is” – kezdenek bele.

És akkor ott, az uborkák és káposzták között megértem, hogy miként tehették azt a szüleimmel és  a nagyszüleimmel. Hogy amúgy jóravaló, kedves, derék emberek elhitték, amit mondtak róluk és a halálukat kívánták. Illetve aktívan közreműködtek a megölésükben – hogy nem minden esetben értek el sikert ebben, az nem rajtuk múlott.

Hogy a jóravaló, kedves emberek, a savanyúsok a pékek, a főkönyvelők és sebész orvosok – mind mind amúgy magát tisztes polgárnak tartó emberek szívesen elhisznek valami rémséget egy másikról és akkor olyan jó gyűlölködni. És igen, a Fidesz visszaadta a népnek a gyűlölködés szabadságát – és a nép egy része boldogan gyűlöl.

A gyűlölködés ma becsület és dicsőség dolga. Ha szereted a hazádat, bizonyítsd be: gyűlölj.

Már megint izzad a tenyerem. Köpni kell, pfuj.

Orbán bűnös, hogy ezt tette. De bűnös az is, aki minimális történelmi ismeretek birtokában bedől az ilyesminek. Aki gyűlöl, csak a gyűlölet öröméért. 1944-ben legalább lehetett rabolni egy jót, de most?

A savanyús, a nyugdíjas pár – mind-mind jó embernek tartja magát. És a dolgos hétköznapokban azok is. Tisztes adófizetők (na jó, ez a zöldséges esetében egy pici túlzás), nem mennek át a piroson és elszorul a szívük egy elhagyott kiskutya láttán. Becsöngetnek a beteg szomszédasszonyhoz, hogy mit vigyenek neki és nem firkálnak bele a kölcsönkönyvtári könyvekbe.  Zsebkendőbe köhögnek, trüsszögnek és kezet mosnak WC használat után.

Csak éppen megszokták, hogy parancsra valakit gyűlölni kell.

Az ördögöt, a mumust, a törököt, a hétfejű sárkányt, a zsidót, a buzit, a migráncsot, a labancot, a kurucot, a kommun

istát, a burzsujt, a kulákot, a fehéreket, a  vörösöket, a biciklistákat, a cigányokat, a gazdagokat, a szegényeket. Valakit. Az életösztönük azt súgja nekik, hogy ha ők gyűlölnek a hatalom elvárása szerint valakit, akkor talán őket békén hagyják. Ha csak egy kicsit gondolkoznának akkor persze kiderülne, hogy éppen ez a körkörös gyűlölet gyilkolja le néha az ő családjukat is. De nem gondolkodnak, mert megszokták és nem bánják, ha ezt mások tesik helyettük – aki ugyan kilopják a szemüket. Cserébe lehet gyűlölni mindenkit és ez önbizalmat ad nekik.

És csak úgy idebiggyesztem a végére, hogy az elmúlt hónapokban viszonylag sok időt töltöttem egy többségében iszlám országban, amelynek lakói nagy számban büszkék arra, hogy a háború idején hány zsidó életét mentették meg.

Meg is ölhették volna őket, kirabolhatták volna őket, német kézre adhatták volna őket. Ehelyett komoly kockázatot vállalva hosszú hónapokig rejtegették őket. S a megmentők gyermekei ma is elfpárásodó szemmel emlegetik, hogy milyen szép volt, amikor a náluk rejtegetett zsidókkal együtt ülték tartották meg a ramadant vagy, hogy a falu vénjei úgy érezték, nekik példát kell mutatniuk a többieknek azzal, hogy részt vesznek a mentőakcióban.

Mindez egy szegény, elmaradottnak tartott, lenézett országban.

S miért? Rendre azt válaszolják: erkölcsi kötelességünk segíteni azoknak, akik bajba jutottak. A Besa, ami erkölcskódexünk szerint a menekülőnek védelmet, fedélt, ételt kell adnunk. Meg kell védenünk. Nem olyan nagy dolog ez – így élhetük túl talán mi is.

Igaz, talán nincs kovászos uborkájuk.

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4614255339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Helga Beauty Salon. 2018.09.22. 11:11:32

Nyugtass meg hogy ez a hülyeséghalmaz fikció, csak valami ütős agyrémmel akartad bemutatni a bunkó xenofób, kirekesztő, illiberális magyart, de ilyen közben nincs is!
AZT NE MONDD MÁR, HOGY A PIACON BELE TUDSZ, BELE ENGEDNEK NYÚLNI A SAVANYÚBA HOGY MEGKÓSTOLD ÉS MINDÖSSZE AZÉRT INT ÓVATOSSÁGRA AZ ÁRUS, HOGY A SAJÁT ÁRÚJA FERTŐZÖTT LEHET A MIGRÁNSOK MIATT!

élveteg 2018.09.22. 11:34:27

"Persze, de nagyon vigyázzon, nem jó így belenyúlkálni, még valami fertőzést is kaphat az ember ugye. " ....stb stb

Ezt mondta az árus a saját árujáról ? Na azért valami hihetőbbet találjon ki

rallus 2018.09.22. 11:44:15

"miként tehették azt a szüleimmel és a nagyszüleimmel. Hogy amúgy jóravaló, kedves, derék emberek elhitték, amit mondtak róluk és a halálukat kívánták. Illetve aktívan közreműködtek a megölésükben "
A tisztelt felmenőket kuláknak, munkásarisztokratának, vagy osztályidegennek nyilvánították , mielőtt gyakorlatilag is tönkretették az életüket?

FCUK12 2018.09.22. 12:29:00

Igazi Dési ez az írás: kamu, de legalább messziről bűzlik. És ha a szerző ezt otthonról hozta, még talán a múlt is érthetőbbé válik.

banurr 2018.09.22. 12:32:57

Akkor én sokadik generációs migráncs vagyok ... Apai dédnagyapám és dédnagyanyám egy Aranyostorda nevű Románia-béli városból jött át 1920-ban, a másik apai dédnagyanyám egy Bratislava nevű szlovák városban született, anyai nagyanyám sokadik generációs sváb migráncs Ágasegyházáról, a férje egy Arad nevű román városból jött át az 1920-as években, és az ő nagyapja valami sziléziai cigány bányász volt ...

LKerekes 2018.09.22. 12:34:05

Ekkora kibaszott hazug cikket csak egy szarevő senkiházi geci liberális fitkász tud kiokádni magából.
Nem akartok ti soha több szavazót szerezni?

Helga Beauty Salon. 2018.09.22. 12:35:03

@FCUK12: " És ha a szerző ezt otthonról hozta, még talán a múlt is érthetőbbé válik."

Respect kedves kolléga. Sikerül besűrítened a poszter identitását, jellemét, értékét egy sorba. Pont ez a mondattípus a kedvencem.

H3rold 2018.09.22. 13:10:16

Ha a történet talán fikció is, a jelenség létezik. Gondoljunk csak az agymosott, migránsoktól rettegő (és migránssal még soha nem találkozott) falusi fidesz-szavazókra, akik megcsinálták Viktornak a kétharmadot. Ők már a 2016-os népszavazáskor fel lettek készítve:
magyarhang.org/publicisztika/2018/09/21/a-nyolcmillio-magyarorszaga/

Helga Beauty Salon. 2018.09.22. 13:26:43

@H3rold:" Ha a történet talán fikció is, a jelenség létezik. "

Hazudik, hogy elmondja az igazságot! :DDDDDDDD
Gratulálok, tudsz érvelni!
Köszönjük Emese!

A tántoríthatatlan hülyeséged mellett is jól látod, ez biztosítja legfőképpen a kétharmadot Viktornak! Migráció persze van, túl sokan is jönnek, mert megint szolidaritásról ugat a Merkel Macron bűntársulat. Mert a migráció áldás , szét kell osztani. Furcsa módon aranyat, olajat, gyémántot nem akarnak szétosztani igazságosan! :D

rallus 2018.09.22. 13:27:36

@H3rold: Talán jobb egy olyan kormány, amelyik megnehezíti nagyszámú migránssal való hazai találkozásunkat. Olyannál meg mindenképpen jobb, amelyik megismertet bennünket az államcsőddel, kórházi ágy leépítéssel és kardlapozós lovasrendőr rohammal...
Az nem biztos, hogy a különbséget egy beltenyésztett belvárosi ballib képes felfogni, de "az agymosott, migránsoktól rettegő (és migránssal még soha nem találkozott) falusi fidesz-szavazó" garantáltan képes értelmezni és még a memóriájában is hosszú ideig tárolni...

látjátok feleim szümtükkel 2018.09.22. 13:55:50

@Helga Beauty Salon:

Képzeld bele engednek nyúlni, hoyg gy csipetnyit kivegyél, de van amikor ad maga az árus.

Lehet, hoyy nem is jársz piacra?

látjátok feleim szümtükkel 2018.09.22. 14:02:07

No, akkor sokadszorra.

Amikor a királyi közmédia állandóan azt nyomatta, hogy ömlenek Kübekházára a migráncsok, a közeli nagyvárosban élő idősebb rokonom kénytelen volt arra jönni autóval, mert a másik utat lezárták. Később beszélgettünk erről-arról, és közben azt mondta, hogy ő Kübeken egy fia migráncsot sem látott, amikor ott átjöttek. Meg is jegyeztem neki, mekkora nagy csalódás.

Gondolom a savanyúkáposzta árus sem látott még migráncsot, csak a tv-ben.

Helga Beauty Salon. 2018.09.22. 14:05:22

@látjátok feleim szümtükkel: De bizony beleengednek nyúlni, lehet hogy nem is jársz piacra!

Ha te mondod! :D
Akkor itt több dolgunk nem lesz egymással úgy látom. Piac rejtelmei megbeszélve, más gond meg nincs is!

taga20 2018.09.22. 14:09:32

@Helga Beauty Salon: a tetves kurvaanyádat! szerinted nem történt ilyen, te rohadék?

Helga Beauty Salon. 2018.09.22. 14:17:32

@taga20: " a tetves kurvaanyádat! szerinted nem történt ilyen, te rohadék?"

Ha a 444 a forrása, akkor kb. annyi az esélye, mint hogy téged egyáltalán minimális nevelésben is részesítettek.

azigaziraptor 2018.09.22. 15:04:58

@taga20: Hagyd az ostobát, hisz sokáig élt vidéken és nem fejlődött ki az agya!

látjátok feleim szümtükkel 2018.09.22. 15:09:13

Ja, meg Helga is csak a tv-ben látott migráncsot, és elhiszi, hogy tele van az ország velük.

Azért ha valaki járt már savanyúkáposzta árus közelében, az tudja, hogy aki meg akarja kóstolni a káposztát, az nem nyúl az edénybe könyékig, csak kivesz egy-két szálat, és abból is tudja, hogy jó-é az áru.

Egyébként meg nem hiszem hogy a sivatagi vidékről származó migráncsok savanyú káposztát kóstolgatnának a magar piacokon. Ezért valami hibádzik az árus fejében is.

A kormány is azért nem jár menetrendszerű repülőgépekkel, mert azon hamarabb megkapni bármilyen nyavaját, mint az itthoni migráncsoktól. Sőt a hazai tömegközlekedést is nagy ívben kerülik, nekik jó az adófizetők oénzén vtt autó, az adófizető meg járjon a migráncsok által elfertőzött tömeg, akarom mondnai közösségi közlekedéssel.

taga20 2018.09.22. 15:18:49

@azigaziraptor: igazad lehet. azé bírom beácskát, me lehet valakit szívatni:)))

morpho 2018.09.22. 15:20:40

A Magyarországot elárasztó migránsok című hanta egy politikai termék, semmi több. Olyan, mint a "Polgári Magyarország" a "Rosszabbul élünk mint négy éve" a "Gyurcsány a hibás" a "Nem leszünk gyarmat" a "Rezsiharc" vagy a "Stop Sorors"
A Habony-Finkelstein Művek kreatívjai kitalálták, aztán a fideszes politikusok meg szajkózzák ezerrel, tolják a propagandamédiájukban, a palkátokon és közben az egészet egy netes csapat támogatja, mint ez a Helga Beauty Salon néven komentelő propagandista.
Ez az egész önmagában nem is lenne meglepő, mert minden populista párt pontosan így tolja a kampányokat. Viszont ezzel a migráns kérdéssel nagyon súlyos károkat és sebeket okoznak a magyar társadalomnak. Olyanokat, amit a fidesz bukása után, évtizedekig nem tudnak majd a magyarok levetkőzni. Gyalázat, hogy ezt művelik egy néppel a pénz és a hatalom érdekében. Hitvány és gyalázatos.

Helga Beauty Salon. 2018.09.22. 15:22:35

@azigaziraptor: @taga20: Csapd le csacsiból idézni ősi román szokás! :P

taga20 2018.09.22. 15:24:56

@Helga Beauty Salon: "444 na menj az anyádba."

döbbenet, amit toltok fityeszesek. betámadtok valakit, aztán az a valaki visszavág ugyan olyan módon, és utána elkezdtek picsogni.

a csutiféreg és bandája ugyan ezt csinálja, amit te is.

egyébként nincs harag, csak nem bírom a köcsögözést:))

taga20 2018.09.22. 15:25:54

@Helga Beauty Salon: na menyé má! ilyen mondás nincs is:)))

azigaziraptor 2018.09.22. 15:26:00

@Helga Beauty Salon: Ostoba!
Ha nálam magyarabbnak tartod magad, akkor nem is vagy az! :-)

morph on deer 2018.09.22. 15:40:38

@Helga Beauty Salon:
“Mert a migráció áldás , szét kell osztani. Furcsa módon aranyat, olajat, gyémántot nem akarnak szétosztani igazságosan! :D”

Dehogynem! Csak meg kell várni míg az mind idejön, és már osztani is fogják!
Ráadásul igazságosan.
Meg fogod látni! :)

Zoltan Hazafi 2018.09.22. 15:48:33

@LKerekes: És a mazochista, illiberális, fizetett viktorosok buzgón olvassák, hogy aztán a cikk utáni kommentekben gyűlölködve összeugorjanak a másik tábor képviselőivel.
- Jó szórakozást!
Ja, a cikk írója meg mindezen jót röhög.

morph on deer 2018.09.22. 15:50:16

@élveteg:
“Ezt mondta az árus a saját árujáról ? Na azért valami hihetőbbet találjon ki”

Gondolkozz már!
Az árus nem azt mondja, hogy “ne nyúlj hozzá, mert letöröm a kezed”, hanem megpróbálja elijeszteni: “fertőzést kaphat”, stb.
Nem sikerült valami jól, szó ami szó, de a kedves vevő legalább nem turkál a káposztában, ezt elérte.

Az viszont kétségtelen, hogy honfitársaink inkább hisznek a lózungok ak, mint a saját szemüknek.
Félelmetes, hogy milyen szintén lehet hülyíteni embereket ...

Gedeon Vinklmann 2018.09.22. 15:50:39

F@sza kis kitalált történet, amire jól fel lehet fűzni ezt a sok marhaságot.......legközelebb mi a tökömről jut eszedbe már megint ugyanaz?

taga20 2018.09.22. 16:28:58

@morpho: gyors vagy gec! én is pont eszt akartam:)))

azigaziraptor 2018.09.22. 16:31:50

@taga20: Morpho pont erről híres!
Jó gyerek! :-))

morpho 2018.09.22. 16:47:45

@taga20: @azigaziraptor:
Azért még ne kezdjük szopni egymás faszát! Az a narancskullancsok sportja! :)

Tobruk 2018.09.22. 17:05:17

0sztrak hatar melletti kisvarosban elek. Erre nem latsz migranst. Nejem elado, beszelget a vasarlokkal, mikor az egyik holgy nekiallt migransozni, mondta neki hogy dehat itt nincsenek is migransok. Mire a holgy elmondta hogy minden ejjel az elkerulo uton vonulnak. Felesegem mondta hogy ok 10-kor zarnak,minden nap azon megy haza ,o meg soha nem talalkozott veluk. A holgy nem hitte el. Ugyhogy hat az ostobara a propaganda, hiaba bizonygatjatok hogy nem. Es meg hany ilyen ember lehet....

Helga Beauty Salon. 2018.09.22. 17:07:31

@morpho: : "Origo, na menj az anyádba."

Elnézést, elfelejtettem, hogy ti szombaton nem kattinthattok az Origora! :P

Helga Beauty Salon. 2018.09.22. 17:12:35

@morpho:"Azért még ne kezdjük szopni egymás faszát! "

Csak nyugodtan, ne adjátok fel a hagyományaitokat !

Helga Beauty Salon. 2018.09.22. 17:15:32

@taga20: "@morpho: gyors vagy gec! én is pont eszt akartam:)))"

Ez ismét az az eset volt, amikor a hülyeség szorgalommal párosult! :D Te még hülyének is lassú vagy ezek szerint. Ez van!

taga20 2018.09.22. 17:18:47

@Helga Beauty Salon: "444 na menj az anyádba."

Elnézést, elfelejtettem, hogy ti szombaton nem kattinthattok a.....

bazdmeg, nem bírod ki, hogy minden nap bele ne rúgj rejtőjenőbe, vagy guttmannarnoldba!

a belem kifordul tőled!

Helga Beauty Salon. 2018.09.22. 17:21:43

@taga20: Na barátocskám, akkor néhány észrevétel- A pókembered eleve gazdasági migráns. Soha nem hallani, hogy hogy került ki oda a gyerek, a mellette lévő felnőtt miért tátotta csak a pofáját, és szintén migri volt e a gyerek?

Helga Beauty Salon. 2018.09.22. 17:24:23

@taga20: Ne haragudj, megfeledkeztem a vonzalmadról. Tiszteletben tartom ezután , hogy te Heller Ágnesre vered ki! :D

taga20 2018.09.22. 17:33:17

@Helga Beauty Salon: undorító féreg vagy, és ráadásul sejted is magadról, és még büszke is vagy rá.

látod, az olyan arcok miatt utálom magam, mint te, és mondjuk szálasi, hogy ebbe a pöcegödör országba dobott le a gólya!

Sir Bates dö Hól 2018.09.22. 17:33:44

@Helga Beauty Salon: naná, majd az összetett mondatokat fogod hájpolni... leolvadna a hardver...

Sir Bates dö Hól 2018.09.22. 17:50:27

@Helga Beauty Salon: "Hazudik, hogy elmondja az igazságot! :DDDDDDDD
Gratulálok, tudsz érvelni!
Köszönjük Emese!"

mint egy jézusi parabola... bár az ciki, hogy ha orbán a messiás, akkor mégis csak kajafásnak volt igaza, s így baszhatjuk a gézafia vajknak adott címet, meg a máriaországát, s mindent ami abból következik, önnön testünkkel óvtuk a fake európát... ez má'mekkora cumi! mégis csak a zsidóknak van igaza, nincs is új szerződés!... asszem' berendelek egy nagyobb tétel blankolófogót, az tuti biznisz lesz moon!... lásd meg a jót mindenben! ugyan lobotomiád volt, de tudsz írni, így Hörömpő Cirkusz, világszám!;-)...

taga20 2018.09.22. 17:50:57

@Sir Bates dö Hól: ne kínozd ilyen kommentekkel, me nem érti!

szerinted miért járok ide, és a jégékhez?:))))

na zene migráncs, me szeretlek!

www.youtube.com/watch?v=Lk4sGZ6iTkU

taga20 2018.09.22. 17:52:37

@taga20: -és nem a jégékhez!-

a kurva életbe, eszt is elbaktam, de legalább nem hazudtoltam mekmagam:)))

Sir Bates dö Hól 2018.09.22. 17:53:47

@taga20: viselkedjél, bazmeg!... a gyengeelméjűség az Úr jele!...

Helga Beauty Salon. 2018.09.22. 18:02:55

@Sir Bates dö Hól: Pffff! orbán messiás kajafás vajk zsidók..... mijafaszombajodvan hé! :D Nyugoggyámeg, nincs semmi baj!
Még egy Brendel édesfaszom!

Helga Beauty Salon. 2018.09.22. 18:05:15

@taga20: " ne kínozd ilyen kommentekkel, me nem érti!"

Tényleg nem bazmeg, mert nem vagyok elmeorvos! Hozzátok már az kell!
Kretének! :P

taga20 2018.09.22. 18:05:18

@Sir Bates dö Hól: na most elbizonytalanítottál!:)))

egyébként, én baszom oda az országot a ruszkiknak, én építem ki a kontraszelektált szar rendszert?

és én disztingváljak?

hülye vagy bazdmeg!:)

Helga Beauty Salon. 2018.09.22. 18:12:09

@taga20: Ne ijedj meg, csak annyi, hogy a hülyék felismerik egymást! :D

taga20 2018.09.22. 18:16:09

@Helga Beauty Salon: :))))

na zene, me máshogy téged nem lehet kibírni!:)

www.youtube.com/watch?v=j1wgaFJ0750

Sir Bates dö Hól 2018.09.22. 18:20:17

@Helga Beauty Salon: azért nem ártana, ha jeleznék a forrást is, mert eddig nem találtam sehol... se a neten, se a tévében nem találtam... nem azt jelzem, hogy nem igaz, csak az origo színvonala, nincs forrás...

Sir Bates dö Hól 2018.09.22. 18:25:42

@Gedeon Vinklmann: a töködről sz'tem a budai kitörés (amiből kibaszott jó filmet lehetne csinálni, az egyénekre koncentrálva, ha moon a történet számítana, nem a propagandasztikus hozam)...

Sir Bates dö Hól 2018.09.22. 18:32:01

@Helga Beauty Salon: most mi van?... 2 KByte-tól már lefagy a rendszer?... azt még egy commodore64 is kezeli... neked mid van?... abakusz?... á' az bonyolult... figyú' csak neked: ha leveszed a zoknid, duplájára nő a kapacitás!;-)...

taga20 2018.09.22. 18:38:49

@Sir Bates dö Hól: haver, ne égesd má helgát, me odaég a farhátja ennek a szardarabnak!:))

Sir Bates dö Hól 2018.09.22. 18:49:55

@Helga Beauty Salon: a videó forrása a twitter, de a többi információt nem tudom, hogy honnan vették (pl. le mondd, le fogadó, tf1, franceinfo, cnews, bfmtv, tv5, etc.)... mert a videó alatt erről nem esik szó, mint ahogy azt te is hallhattad:-)...

Sir Bates dö Hól 2018.09.22. 18:51:34

@taga20: annyi gyöngyöm van, disznók elé is bátran... sose fogy el:-DDD...

Helga Beauty Salon. 2018.09.22. 19:00:55

@Sir Bates dö Hól: Ne fölényeskedj mert nincs okod rá. Nem, nem értem hogy miről ugatsz, mi a mondanivalód! Azért mert nehezen hoztad össze, nem jelenti azt hogy mestermű. Pont az ilyen terjengős ködösítés a hülyeség legfőbb ismérve.

taga20 2018.09.22. 19:04:23

@Sir Bates dö Hól: ne pazarold magadra!:)

zenét bírod? ako nesze! 1:40 körül kapiskálj!:)))

www.youtube.com/watch?v=1v8-_5MU1Sg

taga20 2018.09.22. 19:11:19

@Sir Bates dö Hól: "Ne fölényeskedj mert nincs okod rá. Nem, nem értem hogy miről ugatsz, mi a mondanivalód! Azért mert nehezen hoztad össze, nem jelenti azt hogy mestermű. Pont az ilyen terjengős ködösítés a hülyeség legfőbb ismérve."

bazdmeg, te magadnak válaszolsz, én meg csak a postás vagyok faszkalap!:)))

taga20 2018.09.22. 19:13:40

@taga20: ez helgának ment, nem neked sír!

bocsika, csak máshol is osztom, és elfogyott:)))

morpho 2018.09.22. 19:27:29

@Helga Beauty Salon: "Elnézést, elfelejtettem, hogy ti szombaton nem kattinthattok az Origora! :P" Még szerencse, hogy zsidózni nem felejtettél el!

"Azért még ne kezdjük szopni egymás faszát! Az a narancskullancsok sportja! :)"

Lefelejtetted a második mondatot náci! Gyanítom véletlenül!

Te az a típusú tetű vagy, aki nem hisz a Magyarországra beözönlő migránsok millióiban, nem hisz a "Soros tervben" nem hisz Orbán és a fidesz mindenek felett álló nagyszerűségében, viszont az a munkád, hogy másokkal ezt a sok hülyeséget elhitesd.... Szép melód van, komoly előrelépési lehetőségekkel.

Sir Bates dö Hól 2018.09.22. 19:34:53

@Helga Beauty Salon: persze, nem érted... mondanám, hogy olvass, de nálad inkább a zsákfalu és az azzal szorosan összefüggő nem elégséges számú dns-variáns lehet a gond... ha neked lennék én tolnék egy all-int a reinkarnációra... mint utolsó mentsvárra;-)...

Sir Bates dö Hól 2018.09.22. 19:35:54

@taga20: segítsek?... hol fogyott el?:-)...

Sir Bates dö Hól 2018.09.22. 19:42:01

@Helga Beauty Salon: ők, ám szórakoztató és elegáns kretének... annyira befeszültök még a harmadik ⅔ után is, pedig pénz, paripa, fegyver ott van mind... szar dolog lehet azzal szembesülni, hogy mindez mit sem ér szellem és humor nélkül... csak bámulsz az öklömnyi gyöngyökkel, mint bornyú az új kapura...

taga20 2018.09.22. 19:45:02

@Sir Bates dö Hól: az elején, má ott rágyüttem:)))

te ne szívass kibaszott migráncs, me szolok a gazdámnak, és jön a csúnya álom:)))

zenét bírod? nesze!:)))

www.youtube.com/watch?v=gooI9E4KY4Q

azigaziraptor 2018.09.22. 20:05:47

@taga20, Sir Bates dö Hól: Bazmeg, magam alá randítottam majdnem az adok-kapoktól! :-)

taga20 2018.09.22. 20:16:57

@azigaziraptor: ne vedd be, csak színházosztunk!

ezer éve utáljuk egymást:)))

zenét bírod? nesze! ebben benne van minden, amit imádok EURÓPÁBAN!

www.youtube.com/watch?v=_yer-9MCQG0

azigaziraptor 2018.09.22. 20:27:09

@taga20: JÓÓÓÓ, de tudod, nálam a CCR a menő! :-)

Sir Bates dö Hól 2018.09.22. 20:33:18

@azigaziraptor: fejlődik a srác mióta elküldtem neki a gőgös gúnár-mosó masa csodakombót... pedig csak a párna alá tette:-)...

Sir Bates dö Hól 2018.09.22. 20:41:30

mi megy a királyin?... helga eltünt, mint szürke szamár a ködben... (nem mondhatja, hogy nem vagyok nagyvonalú, megelőlegeztem neki egy ekkora evolúciós ugrást... mintha samu után közvetlen orbán vagy deutsch jönne... bocs, ez nem volt jó hipotetikus példa, ez a való)

azigaziraptor 2018.09.22. 20:49:47

@Sir Bates dö Hól: 20:00-ig fizették!
Most már akár normális is lehetne, de ne legyyen kétségünk!

taga20 2018.09.22. 20:54:11

@Sir Bates dö Hól: bakker, a tévé alá tettem! és nem is billeg a szulejmán alatt az a kibaszott doboz:)

zene gyökér! bár úgy se érted me intellektuális!:)))

www.youtube.com/watch?v=0Zt6E3xC7tI

Helga Beauty Salon. 2018.09.22. 21:19:45

Né má a három lúdtalpas buzit! Videókat néztem kancsók, de látom nem tudtátok összeszedni magatokat, pedig kaptatok időt!
De mit is várhatnék három agyalágyult libbanttól. Kovászos ubi levet ne igyatok mert elkap benneteket a cifrafosás, aztán nem tudok majd kivel szórakozni.

Helga Beauty Salon. 2018.09.22. 21:23:04

@azigaziraptor: "20:00-ig fizették!"

Mert normális ember ingyen nem állna szóba veletek. :DDD
Legalább van önkritikád! :P

Sir Bates dö Hól 2018.09.22. 21:29:24

@Helga Beauty Salon: pedig akkor legalább a te természetes közegedbe kerülnénk... lenne legalább egy közös téma, mert a szellemi tér az terra incognita számodra...

Sir Bates dö Hól 2018.09.22. 21:36:46

@Helga Beauty Salon: nem, ellenszolgáltatás nélkül még egy fanatikus vakhívő sem égetné így magát... ronstand megvan? önnek az orra... az orra... nagy. nem röhöghetnénk inkább együtt egymáson? a munka is könnyebb lenne...

taga20 2018.09.22. 22:23:10

@Sir Bates dö Hól: na látom csöves tezsvérem má fáracc, ezé küldöm az ördög tugyát!:)

nesze retek, tiszta szívből!:)))

www.youtube.com/watch?v=9ZbYmgQgSjk

taga20 2018.09.22. 22:54:00

@Sir Bates dö Hól: tiszta falanszter! májkelendzselo meg széklábat fog faragni a magyar focistáknak.

má majdnem nevettem:)

na zene, me a hülyéket nyugtatja!:))

www.youtube.com/watch?v=atyvdC15HFA

Sir Bates dö Hól 2018.09.22. 23:40:53

@taga20: akkor te munka közben is mindig viseled a fülest:-)...

Pyrrhus 2018.09.23. 00:10:03

"És igen, a Fidesz visszaadta a népnek a gyűlölködés szabadságát – és a nép egy része boldogan gyűlöl."

Szerencsére a magyar népnek van annyi esze, hogy a Fideszt, a köpönyegforgató, Soros-ösztöndíjas, KISZ-, és párttitkár, ügynök vezetőit és tagjait (is) gyűlölje.

sakkosfx 2018.09.23. 01:39:12

Hári János elbeszélései mese nagyot mondással, de a cikk írója túl tesz rajta!

sakkosfx 2018.09.23. 01:39:44

Hári János elbeszélései mese nagyot mondással, de a cikk írója túl tesz rajta!

Griska 2018.09.23. 02:08:42

@LKerekes: Miért, szerinted a Te stílusoddal lehet?

esso 2018.09.23. 11:03:04

@LKerekes: Gondolkodtam mit írjak, de már nem kell!
Egyetértek a véleményeddel teljes mértékben.

tamask 2018.09.23. 11:18:16

Nyugat-Európában tömegmészárlásokat tartottak a migrik pár éve. Karikaturistákat öltek, rendőröket, karácsonyi vásárok, repülőterek és koncertek közönségét.
Ráadásul a fejlett és nyitott nyugati oktatásban eltöltött évek után is sokan visszautaztak a "shithole" országaikba, ahol azért még felvették a svéd, német, belga segélyeket a bankkártyájukkal, majd lefejeztek embereket.
Jihadi John megvan? Mohammed Emwazi, aki Angliában tanult, programozó volt, letelepedett. Csak aztán jött a migráncsokat aktiváló üzenet és elmigrált Szíriába.

A szlovákot, románt, cigányt, zsidót se minden alap nélkül utálta a magyar.

A migrik elfoglalni jöttek Európát, nem erősíteni.

Ráhel a saját lábunkon áll 2018.09.23. 11:32:02

@Helga Beauty Salon:
Ne zsidózz köcsög, azt (még) nem engedi a gazdád...a zsidókkal most jóban vagyunk....ne lépd túl a hatásköröd köcsög, maradj csak a migráncsozásnál...

Millerdraft 2018.09.23. 11:33:10

A zöldséges még az ügyeskedése ellenére is a sokszorosát fizeti a te adódnak, te nyomorult fasz.

MEDVE1978 2018.09.23. 11:37:16

Offtopic, de a Lehel piacon a Váci út felől nézve kb 4-5 kínai vegyesbolt van. Migráns nem egyenlő menekült nem egyenlő gazdasági bevándorló.

Jakab.gipsz 2018.09.23. 11:43:35

@Helga Beauty Salon: @tamask:

Csak így tovább, ne hagyjátok magatokat.

Egy valamitől félnek és rettegnek, az irónia.

Hazudoznak nagyokat, majd ráfogják az ártatlanokra, had üvöltsön a tömeg, "ott a bűnös feszítsd meg".

@rallus: "miként tehették azt a szüleimmel és a nagyszüleimmel. Hogy amúgy jóravaló, kedves, derék emberek elhitték, amit mondtak róluk és a halálukat kívánták. Illetve aktívan közreműködtek a megölésükben "
A tisztelt felmenőket kuláknak, munkásarisztokratának, vagy osztályidegennek nyilvánították , mielőtt gyakorlatilag is tönkretették az életüket?

A klerikálisokat, a burzsujokat, és a szusztereket kifelejtetted, és persze az államosítást mert az állam jó gazda, de csak akkor, ha Marx Karcsika és Rákosi Matyi igazgatja, "világ proletárjai egyesüljetek" éljen és virágozzék a proletár internacionalizmus.

látjátok feleim szümtükkel 2018.09.23. 11:44:40

@morpho:" Szép melód van, komoly előrelépési lehetőségekkel."

Nem mer előre lépni, fél, hogy beveri az orrát egy nagy, és sötét lyukba.

CCnick 2018.09.23. 11:46:54

@látjátok feleim szümtükkel: "Ezért valami hibádzik az árus fejében is."

Inkább a szerző fejében hibádzik valami, aki úgy képzeli, hogy az árus elkezdi lebeszélni a vevőt az árujáról egy migráncsozás kedvéért :)

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2018.09.23. 11:47:56

A magyarok nem gyűlölnek senkit, parancsra meg egyébként sem csinálnak semmit.
Az hogy Te meg a fasszopogató liberális kommunista fajtád ezt gondolja, nos az a hiba, ahol elbuktok, minden választást. Buta sötét gyökerek vagytok, nem a néppel van baj, veletek. Még az is a Fideszre szavaz aki egyébként nem tenné, de menekülnie kell a sötét és buta ellenzék elől a szavazatával egyetemben.

nemecsekerno_007 2018.09.23. 11:51:05

"Csak éppen megszokták, hogy parancsra valakit gyűlölni kell...."

hát persze, ez nyílván magyar sajátosság :D

Tudod volt nem is olyan rég egy bajuszos akit gyűlölni kellett.
Mert vegyifegyverei voltak....

midnightcoder2 2018.09.23. 11:56:33

Kedves postoló!

Anno a nagyszüleidet nem a nagy magyar átlagpolgár küldte koncentrációs táborba, hanem az a bizonyos kis német kefebajszú. És egyetlen honi zsidó sem volt oda küldve, amíg meg nem szállták az országot a fenti kefebajszos katonái. Miután megszállták, a karhatalom tette a dolgát - ahogy hasonló helyzetben ma is tenné, a karhatalom ugyanis by design azt teszi amire utasítják. Ha az a parancs hogy zsidókat gyűjtsenek be akkor azt teszik, ha az hogy békés jobboldali tüntetést verjenek szét gumibottal, könnygázzal akkor azt. Persze lehet mondani, hogy nálunk volt a csúnya gonosz antiszemita Horthy, csak egyrészt egy demokrata filoszemitával az élen már évekkel előbb megtörténik ugyanez, és akkor ma nem beszélgetünk, másrészt a környező országokkal ellentétben a honi zsidók viszonylag biztonságban voltak az ország megszállásáig. Nem is kérték anno az akkori zsidók Horthy fejét, pedig azok még a koncentrációs tábort akkoriban őrizni kivezényelt akkor 20 éves taknyos gyerekeket is leszedik a lélegeztetőgépről ha találnak még egyet.

Aztán ez az üssük agyon az egyes embereket ilyen-olyan alapon sem annyira új dolog. Ezer példát lehet találni a történelemben, Pl. csak a Kínai Kulturális Forradalomnak volt vagy 60 millió áldozata, de a Nagy Októberi is elvitt pár milliót. De elő lehet venni más példákat is, Pl. a derék demokráciaexportőr amcsik is "jó" indiánok csontjaira építették az USA-t, de neked még ennyire se kell messzire menned: a történelem első kiválóan dokumentált népirtását a te dicső őseid követték el, és meg is örökítették azt Pl. az Ószövetségben.

BéLóg 2018.09.23. 11:59:01

Elévülhetetlen érdeme van a B1 blognak, akik az elképzelhetetlen butaságot VÉGTELEN szorgalommal párosítják, hogy Orbán a hatalomban van és marad.

Ezen túlmenően hazudsz. Nyilvánvaló, hogy "kedvenc uborkásod" a TE MOCSKOS KEZEDET látva mondta, hogy ne nyúlkálj az ő uborkájába, és lehet, ahelyett hogy ezt úgy közvetlenül a képedbe mondta volna, inkább hebegett valamit.
Ugye nem gondolod te sem, hogy ŐMAGA nem nyúlkál bele, a "migráncsoktól" való félemében.

Ja, ezen túlmenően anyád picsája. IDEMENEKÜLNEK a zsidók miután migráncsok megölik és zaklatják őket, te meg holokausztot vizionálsz és ORBÁNNAL (b+) igazolod hogy az emberek egészen konrétan kb. 100 éve ELKEZDTÉK gyűlölni pl. a zsidókat.

Ebben mondjuk a legnagyobb segítséget éppen MARX KÁROLYTÓL meg Henry Fordtól kaptak, nem, nem politikusoktól. De te ezt vagy tényleg nem tudod, vagy tudod de hazudsz róla.

Parancsra gyűlölni KIZÁRÓLAG a nácizmus és a kommunizmus alatt kellett, ma az emberek a saját eszük és véleményük alapján "gyűlölik" mondjuk a migráncsokat, akik (lásd @tamask)
IdeMÁSOLOM hogy pukkadj meg:
"Nyugat-Európában tömegmészárlásokat tartottak a migrik pár éve. Karikaturistákat öltek, rendőröket, karácsonyi vásárok, repülőterek és koncertek közönségét.
Ráadásul a fejlett és nyitott nyugati oktatásban eltöltött évek után is sokan visszautaztak a "shithole" országaikba, ahol azért még felvették a svéd, német, belga segélyeket a bankkártyájukkal, majd lefejeztek embereket.
Jihadi John megvan? Mohammed Emwazi, aki Angliában tanult, programozó volt, letelepedett. Csak aztán jött a migráncsokat aktiváló üzenet és elmigrált Szíriába."

élveteg 2018.09.23. 12:05:28

Ez se ebben a parancsra gyülölő pokolba történt igen tisztelt szerző Úr:

"Felgyújtottak két kóser üzletet Párizsban a három évvel ezelőtti támadás évfordulóján, aminek 4 halálos áldozata volt."

zsido.com/gyujtogatas-koser-bolt-felgyujtasanak-evfordulojan/

Sir Galahad 2018.09.23. 12:10:10

Gyűlölet? Nem gyűlöljük a migránsokat, csak nem engedjük őket az országba, ennyi. A bengáli tigrist se gyűlölöm, de azért nem szeretném, ha a nappalimban heverészne egy.

élveteg 2018.09.23. 12:10:19

Meg ezt sem az itteni parancsra gyűlölők követték el a hitsorsosai ellen

"A göteborgi zsinagóga felgyújtása ellenére maradhat Svédországban a palesztin bevándorló"

Tavaly decemberben egy szombat este egy álarcos csoport égő benzines palackokat dobott Göteborg egyik zsinagógájára, miközben emberek tartózkodtak odabent. Az épületre nem terjedtek át a lángok, a bent lévők – legalább húszan – a pincébe menekültek, nem sérült meg senki. A göteborgi maszkos támadók a zsinagóga vezetője szerint tízen lehettek, az utcán gyülekeztek és ezután kezdek égő tárgyakat dobálni az udvarra. Szerencsére az eső hamar eloltotta a lángokat. Az eset néhány órával az után történt, hogy a városban Izrael-ellenes tömegtüntetést tartottak különböző muszlim és baloldali csoportok szervezésében.

zsido.com/goteborgi-zsinagoga-felgyujtasa-ellenere-maradhat-svedorszagban-palesztin-bevandorlo/

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.23. 12:12:57

A ballibek gyűlölete a kisemberek iránt határtalan, ez tény.

csúti csüngőhasú tolvaj 2018.09.23. 12:17:49

Szegény birka orbánisták. Nem jön a lé Brüsszelből, a migránycsok sem akarnak tömegével átvonulni vagy letelepedni, az a napi 1 amelyik eltéved, ha rájön, hogy hol jár inkább visszafordul.
Ne aggódjatok csicska orbánisták, ellenség mindig lesz akit gyűlölni kell, és fájni fog amikor rájöttök, hogy a tolvaj cigány belőletek is ellenséget gyárt ha már nem hoztok neki hasznot.

Sweet Gus,táv 2018.09.23. 12:20:03

Látom,hogy a legtöbben Orbánt gyűlölik.Nem kellene,mert őt ez a gyűlölet tartja életben.Gyűlölni azt a rendszert kellene,amit ezek a férgek létrehoztak.

Sir Bates dö Hól 2018.09.23. 12:22:54

@Jakab.gipsz: hoznál esetleg példát az általad jelzettek iróniájára?...

Before · http://azbeszt.blog.hu 2018.09.23. 12:23:24

Nagyon jó írás, külön tetszik, hogy normális hangnemben íródott. Minden szavával egyet tudok érteni, nagyon hasonlóan látom én is a helyzetet.
Sajnos ez az évek óta tartó migráncs-soros gyűlöletkampány még a nem fideszes embereket is meghülyíti sokszor, szajkózzák vissza a propagandaszöveget, hiszen "a tévé is eztet mondja".
Aki pedig azt gondolná, hogy a történet kitalált, nagy valószínűséggel téved, magam is tapasztaltam hasonlót nemrégiben.

csúti csüngőhasú tolvaj 2018.09.23. 12:29:08

@Sweet Gus,táv:

orbán csak az aki az ordas eszméket adja. Ha a rendszerét szidod akkor őt kell nevesíteni, azok a tetves magyar koszos férgek, mint pl. a birka meg a többi hiába vannak nevesítve, ők csak a koszos munkát végzik és bárkit eltaposnak a vezér lelki üdvéért és a reggeli eligazításon kapott dícséretért.
Tóth III. Béla aranykoszorús tetves csoportvezetőt, osztályvezetőt, összefoglaló néven azt a koszos tetűt aki néhány százalékért eladta a lelkét a cigánynak, aki kitapossa a melósai belét, hogy neki simogassák a tahó buksikáját, hiába van nevesítve, a kutya nem tudja róla, kicsoda. A szomszéd, a jócsaj a buszról, a jóképű a szomszéd autóban, mindegyik hazaáruló magyar féreg és ő kell ahhoz, hogy orbán büntetlenül lophasson.

Érted már, miért a hazaáruló putyinista tolvaj komcsi cigányt kell szidni?

taga20 2018.09.23. 12:30:01

@nemecsekerno_007: gondolom rá gondoltál, te elbaszott, szarlelkű fityeszzombi?

hu.wikipedia.org/wiki/Szadd%C3%A1m_Huszein

"A Halabdzsa kurd település ellen 1988-ban vegyi fegyverrel végrehajtott, becslések szerint ötezer ártatlan életet követelő támadás."

taga20 2018.09.23. 12:31:14

@Sir Bates dö Hól: szerintem, gipsz keveri a vicsorgást az iróniával.

Kivlov 2018.09.23. 12:38:17

Nyaljátok csak az arab csürhe valagát, agyhalott ballibák. Akkor legalább még vagy 10 évig tuti a 2/3. :D

midnightcoder2 2018.09.23. 12:41:01

@csúti csüngőhasú tolvaj: Nem tudom mi az ordas abban az eszmében, hogy nem akarom hogy Európa, és pláne kis hazánk tele legyen közel-keleti vagy afrikai nyam-nyamokkal akik miután túlszaporodtak a saját földjükön, nekiállnak elfoglalni a másét.

Az, ha az itt született zsidót Hitlerék elküldték a koncentrációs táborba mert görbe az orra, na az ordas eszme volt. De az, hogy nem akarjuk hogy Európát megszállják a kultúraidegen afrikai és közel-keleti migri, és hogy Párizsban, Londonban, Bécsben vagy épp Budapesten játsszák le a sííta vs szunnita konfliktusukat és Pl. irtsák az itteni zsidókat az izrael vs palesztina konfliktus szent nevében, az a kutyának sem hiányzik. Sem a tömegesen ideérkező képzetlen, nyelvet nem beszélő emberek tömege amit Európának kell majd etetnie, neki okoznak gazdasági, biztonsági problémákat.

Willkommenskultur 2018.09.23. 12:43:11

Tok mind1 a migrancs, ha 1 sincs, sot nincs is migrancs, nincs is kvota, semmi se nincsen,. akkor is az a leglenyegeseb hogy a gyoker lippsik tavol legyenek a hatalomtol, ezt meg Orban tudja a legjobban.

A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok 2018.09.23. 12:45:46

"Már megint izzad a tenyerem. Köpni kell, pfuj."
Persze hogy izzad a postolo, faraszto volt ezt a izzadsagszagu , demagog kamu faszsagot kitalalni. Akkar azt is irhatta volna a postolo, hogy a gonosz Orban gyikka valtoztatta, ami persze kozben mar elmult.

Sir Bates dö Hól 2018.09.23. 13:02:06

@midnightcoder2: teljesen igazad van... "Ez egy olyan hatalmas rendőri feladat, amelynek elvégzését három hónap alatt csak a lelkes magyar teljes hatósági és karhatalmi apparátus tette lehetővé."

(még jó, hogy bibó művét nem ismerik a hüje vernyogók, mégis csak hosszabb... de amíg elérjük a céljainkat - legalább ⅞ funkcionális analfabéta mo népességére vetítve, a jelenlegi ⅔ helyett (azért beszarás, hogy ezt az arányt még az élcsapatot jelentő parlamenti frakció is csak 90%-ban tudja most prezentálni - hiába számítjuk szilárdot, mátét, andrást tripla szorzóval -, ha nem lenne a kdnp meg az ellenzék, sose tudnánk hozni a 95%-t a parlamentben!... szólni kéne a főnöknek, hogy a pajtacasting során vagy jobban figyeljen oda, vagy neki is be kell járnia a házba, hogy beszámolhassuk!) - talán indexre kéne tenni a könyvet... NEM BAZMEG, NEM AZT ÍRTAM, HOGY AZ INDEXRE, HANEM TILTÓLISTÁRA!!... édes faszom, és még sziszüphoszt sajnálják..

Ljozsef 2018.09.23. 13:05:31

Én pl nem gyűlölöm a migránsokat csak ne akarjanak a nyakunkra jönni, ne akarják velünk eltartatni magukat, ne okozzanak gondot , problémát ami van nekünk nélkülünk is mert ugye van több százezer kisebbségi "honfitársunk" akiket 600 éve nem sikerült integrálni de el kell őket tartani, és az egyéb probléma sem kevés velük. Nekünk ez bőven elég. :-)

Helga Beauty Salon. 2018.09.23. 13:08:13

EZ SENKINEK NEM BASZTA KI A SZEMÉT??????? FÉLELMETES? FIGYELJÉTEK!!

"És csak úgy idebiggyesztem a végére, hogy az elmúlt hónapokban viszonylag sok időt töltöttem egy többségében iszlám országban, amelynek lakói nagy számban büszkék arra, hogy a háború idején hány zsidó életét mentették meg.
Meg is ölhették volna őket, kirabolhatták volna őket, német kézre adhatták volna őket. Ehelyett komoly kockázatot vállalva hosszú hónapokig rejtegették őket. S a megmentők gyermekei ma is elfpárásodó szemmel emlegetik, hogy milyen szép volt, amikor a náluk rejtegetett zsidókkal együtt ülték tartották meg a ramadant vagy, hogy a falu vénjei úgy érezték, nekik példát kell mutatniuk a többieknek azzal, hogy részt vesznek a mentőakcióban."

Tisztelettel megkérdezném, hogy hol a bánatos g.cimben van az az ország??????
Nem is mondok erre sok mindent, csak azt, hogy ha idejönnek, kaptok ti olyan elpárásodott szemeket, meg együtt tartott ramadánt, hogy arról koldultok! :D

nemecsekerno_007 2018.09.23. 13:17:02

@taga20: 1988?!!!!! :)

Te magadtól vagy ennyire naív idióta v. mástól is tanultál? :D

taga20 2018.09.23. 13:18:20

@Sir Bates dö Hól: +1!

hallod, itt bassza a rezet az összes tállai és rezsiszilárd evtárs!

Ménár Atya 2018.09.23. 13:18:56

Ez mekkora kamu írás...........
Néhány fotoshoppolt migris kép is kellett volna, mint fletó tüntetéséről, akkor lenne igazán blőd, de így is simán megüti a mindig van lejjebb mércéz :)
Amúgy jó lett volna tájékoztatni az olvasót, hogy melyik piac,melyik árusa volt aki engedi turkálni a savanyúságban a szaros kezű vevők hadát, mert ott nem szívesen vásárolnék:)
Amúgy pedig a szokásos hazug elfogult újságírás az egész.
Jöhet migráns ide, ha megfelel a feltételeknek, bár jelzem eddig a "szegény halál elől menekülőket kellett befogadni, ma már bárkit aki papírok nélkül, fenyegetőzve érkezik az euba.
Szerencsére lassan fordul a kocka azért, és orbit hiába is zsarolják,fenyegetik akkor is ellenáll ennek a libsi agymenésnek.
Amelyik ellenzéki választó meg migrit szeretne, hát költözzön spanyolba vagy belgiumba, ott most jó nekik, élhet velük, mi meg itt rettegünk mert mert ugye parancsra kell....... :)

taga20 2018.09.23. 13:19:26

@nemecsekerno_007: mi van retek? miről pofázol?

Sir Bates dö Hól 2018.09.23. 13:20:13

@élveteg: hülye vagy, bazmeg! szóljál már slomóéknak ne adják meg az eredeti forrást!... főleg most, hogy feliratkozni fogjuk a filmeket!... örülj, ha csak ezt a két hsz-t nem fizetik ki!...

balázs73 2018.09.23. 13:20:54

Remélem a blog írója elnézi a műveletlenségem, és átfogó dolgozatot ír a kedvemért azokról az arab országokban élő muszlim embertársainkról, akik a "háború" idején a
hozzájuk menekülő európai zsidóságot bújtatták az őket is megszálló náci horda elől,
amúgy nagyon helyesen. Ezek a tanulmányaimból valami oknál fogva kimaradtak amit
nagyon restellek. Ezt a hibámat szeretném kiköszörülni a blog segítségével. Köszönöm!

Magam valami miatt nem találkozom rasszistákkal, így nem érnek ilyen kellemetlen tapasztalatok honfitársaimtól. Persze az emberi együttélés íratlan szabályait betartva nem akarok belekóstolni, belenyalni vásárlásra kihelyezett ételekbe. A szüleimtől vagy 30-40 éve ellestem, hogy pékárut papírral, (manapság nejlon szatyorral) veszem el, és nem nyomkodom laposra. A zöldséggel, gyümölccsel hasonlóképpen cselekszem. Így senki nem kezdeményez kommunikációt a földönkívüliekről, az időjárási anomáliákról vagy a vasútnál tapasztalható késésekről. Csupa olyan dologról ami nem életszerű, hogy az adott szituációban olyan módon megtörténhetne mint ahogy a blog írójának a beszámolójában zajlott...

taga20 2018.09.23. 13:22:08

@Ménár Atya: haver, legalább te ne csináld már!
téged értelmesebbnek ismertelek meg, legalább te ne legyél ilyen agymosott szar, mint az idevezényelt fityeszdroid sereg!

lécci!:)

Sir Bates dö Hól 2018.09.23. 13:24:34

@Helga Beauty Salon: nem, a többiek szemét a fasz verte ki... by the way neked honnan van g.cid?... bespájzoltál?...

taga20 2018.09.23. 13:31:24

@nemecsekerno_007: csak azt fájlalom, hogy te és a többi fityesz féreg nem voltatok ott a kurdok között!

egy ócska szarfaszú féreg vagy, ahogy a gazdád a csúti geci is!!!

Ménár Atya 2018.09.23. 13:33:38

@taga20:
Mi van, talán szereted az összefogdosott koviubit? :)
Ha kicsit átgondolod, rájössz, hogy a B1 blogger életében nem járt piacon.
És itt a kutya nem fél a migriktől, egyszerűen a többség nem akar ilyen módon betelepített fax tudja kiket.
Bárki jöhet, aki elfogadja a törvényeinket,és betartja, de aki a határon erőszakosan benyomul, az menjen a 3.14csába.
Ha úgy veszem rengeteg migrit ismerek, amerikait,svájcit,németet,irakit,oroszt,vietnámit,kínait, de ezek a hivatalos határon jöttek, aztán beilleszkedtek,és letelepedtek, ráadásul ezek valóban iskolázottak, és hozzá tettek az ittlétükkel az ország sokszínűségéhez, de nem követelőztek, nem kerültek pénzbe sem.
A jelenlegi bantu,arab invázió viszont drága és ésszerűtlen, ez az igazság.
De a libsi sajtónak mindig van egy "megható története, hogy épp miért kellene ide belőlük.

Sir Bates dö Hól 2018.09.23. 13:34:37

@maxval balcán bircaman: fel is rugdostam a kérójukat legolandban a kis geciknek... bár gullivert inkább whignek vélném mint torynak, így legalább egy szabadelvű nem gyűlöli a kisemberek ez, dokumentált, papír van erről, meg a tévé is bemondta...

Jakab.gipsz 2018.09.23. 13:35:08

@taga20: Jé észrevetted ! "@Sir Bates dö Hól: +1!

hallod, itt bassza a rezet az összes tállai és rezsiszilárd evtárs!" "@Jakab.gipsz: hoznál esetleg példát az általad jelzettek iróniájára?..."

Így igaz, tudni illik, szólás és lelkiismereti szabadság van és ez így demokratikus.

Nos, hogyan tetszik?

]{udarauszkasz 2018.09.23. 13:35:25

Elfelejtettetek a szavazas menupontba a "senkit" pontot beapplikalni.

Sir Bates dö Hól 2018.09.23. 13:41:33

@midnightcoder2: még jó, hogy volt pocahontas, különben nagy szarban lennénk az újvilág promótálása során... nézd csak meg aussikat, mi a tökre tudnak hivatkozni?...

taga20 2018.09.23. 13:44:16

@Jakab.gipsz: szerintem te valami honfoglalás2000-es faszkalap lehecc.

me ekkora faszt rég láttam! talán csak birka ver a hülyeségben.

taga20 2018.09.23. 13:46:43

@Ménár Atya:"És itt a kutya nem fél a migriktől, egyszerűen a többség nem akar ilyen módon betelepített fax tudja kiket."

na látod, ilyeneket ne lécci!

444.hu/2017/09/26/kiszurtak-a-panziotulajdonos-autojanak-kerekeit-akinel-esetleg-menekultek-pihentek-volna-egy-tolnai-faluban

Sir Bates dö Hól 2018.09.23. 13:47:27

@Jakab.gipsz: ember! (vagy valami olyasféle) nem vagyok én pilátus, hogy bekerüljek a krédóba...

Ménár Atya 2018.09.23. 13:54:31

@taga20: 444 :)
Fotoshoppolt kép is van e hiteles független portáltól?
Amúgy most pl pont a saját véleményemet kritizálod.
Én nem félek semmilyen migritől, egyszerűen nem tetszik az a módszer, ahogy ide betelepítenék őket valakik.
Elégvolt az a kb 400000 aki itt volt.
Köszi de abból a fajtából én nem kérek.
Akkor azt mondtam, ezek tudatlan buckalakók, a libsi média meg közölte, hogy ezek nálunk magasabban képzett emberek.
Orbi kibaxta őket, a németek meg örültek, egészen addig amíg kiderült, a legtöbb tanulatlan és nem akar beilleszkedni, nem jó droidok a német iparnak.
Szóval jó ez így ,épp elég a délsvéd kisebbség nekünk, nem kell ide buckalakó is, felesleges importálni a problémát.

Helga Beauty Salon. 2018.09.23. 14:02:51

@Sir Bates dö Hól: A g.cim rövidítés, olyan mint a t.cim. Azt jelenti hogy google maps által behatárolható cím. Érted te aberrált állat? :P

VT Man 2018.09.23. 14:09:01

Annyira gyönyörű ez az egész cikk, hogy önmagát parodizálja.

3 oldal arról, hogy "a magyarok megszokták, hogy megmondják nekik, kit gyűlöljenek".

Alatta kérdőív, hogy:
"Kit kell gyűlölni?"
Toronymagasan az "elvárt" válasz vezet: Orbánt!

Tehát a ballib, aki fújol a gy

VT Man 2018.09.23. 14:09:35

Annyira gyönyörű ez az egész cikk, hogy önmagát parodizálja.

3 oldal arról, hogy "a magyarok megszokták, hogy megmondják nekik, kit gyűlöljenek".

Alatta kérdőív, hogy:
"Kit kell gyűlölni?"
Toronymagasan az "elvárt" válasz vezet: Orbánt!

Tehát a ballib, aki fújol a gyűlöletkeltésre de egyben gyűlöli Orbánt, mert "ezt mondják a véleményvezérek".

taga20 2018.09.23. 14:11:52

@Ménár Atya: haver, tényleg beszélgessünk már értelmesen!

szerinted a panziósnak nem szúrták ki a gumiját? ezután nem mondta azt a geci, hogy a magyar emberek bátran elmondták a véleményüket?

Sir Bates dö Hól 2018.09.23. 14:12:37

@Ménár Atya: azt a négyszázezret foglyul ejtették, azért voltak ott... majd novák előddel konzultáltak és kitörtek a keletiből, mint '45-ben a várból...

(tény és való, hogy a migrációról beszélni kell, de nem az orbán-féle kontextusban... vannak menekültek és bevándorlók... sok szíriaival beszéltem, közülük a többség vissza szeretne térni a hazájába... fekete afrika teljesen más kérdés, ez viszont moot egyáltalán nem érinti közvetlenül... egyébként teljesen bizonyos-e az, hogy a letelepedési kötvény során ideérkezettek semmilyen veszélyt sem jelentenek se édes hazánk és nemzetünk, se az önnön testünkkel és vérünkkel évszázadok óta védett európa biztonságára?)

VT Man 2018.09.23. 14:13:02

@Before:
"Sajnos ez az évek óta tartó migráncs-soros gyűlöletkampány még a nem fideszes embereket is meghülyíti sokszor,"

Lassan oda jutunk, hogy nem csak "a 2,5 millió Fidesz-szavazó a hülye", hanem a "maradék 3 millió is", akiket "nyilván a soros gyűlöletkampány hülyített el".

De semmi baj, nagyon könnyű kikerülni a hülye kategóriából, csak az LMP/Együttre kell húzni az X-et, és kész a csoda, volt hülye szavazó, lett okos szavazó!

Ménár Atya 2018.09.23. 14:16:50

@VT Man:
Pontosan, látom neked is feltűnt :)
Néha az elfogult tudósítók szoktak így kérdezni, irányított kérdéssel, pl mit szól ahhoz hogy a fasiszta fidesz engedi a mobiltelefon használatát............
A: örül
B: nem örül
Persze a fidesz nem fasiszta" lehetőség nincs benne :)

( jelzem a fideszfóbiásoknak, hogy ez csak egy fiktí példa volt)

taga20 2018.09.23. 14:20:14

@Ménár Atya: igazad van haver, tök olyan, mint a nemzeti konzultációnak látszó pénz lehúzás!

blasiusii 2018.09.23. 14:36:34

basszus, egyértelmű, hogy vsz. nem így zajlott le az eset, DE ha valaki tömegközlekedéssel utazik, biztos hallott már migráncsozást, elképesztő kontextusokban... A lényeg, hogy gyűlöletkeltéssel fognak szavazatokat, mint a korábbi autoriter diktátorok. Undorítóbb dolog, mint ha a migráncs belenyúlna a káposztába.

nemecsekerno_007 2018.09.23. 14:36:43

@taga20: nem a szendvics kicsi, hanem a pofátok nagy....

de kevesen vagytok és csak az ún. "független" sajtó (muhahahaha) erősíti fel a hangotokat. Annyi pénzetek lehet, hogy ráértek baromságokon rúgózni...

Sir Bates dö Hól 2018.09.23. 14:41:50

@Helga Beauty Salon: na, akkor fussunk neki: a főnök a nemzet megmaradásáért küzd... Stefi gróf és többek szerint is nyelvében él a nemzet... Kazinczyék okkal vagy ok nélkül, de beemelték a magyar ábécébe az "i" és az "í" betűt is... g.cim szerinted a google által megadott cím-> igaz magyarként (gondolom annak tartod magad) ekkor g.cím... eddig fogtad? vagy olvad a biztosíték?... ok, te tudod: nem csak az a fontos, hogy helyesen írjuk le a szavakat, hanem az is, hogy tisztában legyünk azok jelentésével: a g.cím egy helyet határoz meg, a t.cím ezzel szemben egy személyt...

nem mondanám aberált állatnak, ám mindenképp eltér a megszokottól, ha ad1/ valaki női nevet használva saját gecivel rendelkezik; ad2/ nem férfiként rendelkezik gecivel, melyet saját tulajdonuként dekralál... én roppant toleráns vagyok, csak meglepődtem...

taga20 2018.09.23. 14:48:26

@nemecsekerno_007: te tényleg hülye vagy, vagy be vagy baszva!

te érted amiket idehánysz fityesz nyomorék?

Sir Bates dö Hól 2018.09.23. 14:59:07

@nemecsekerno_007: így van, nekünk bejött az élet, hiszen időnk nagyobb részét a világot előre vivő tevékenység foglalja le, inkább azt keressük, arra koncentrálunk mi köt össze minket másokkal - egyéniségünk feladása nélkül-, mint az, hogy mi az ami nem... véradó/szervdonor esetén soha nem vizsgálják az alany nemét, bőrszínét, vallását, szexuális orientációját, csupán vércsoportját, valamint egészségügyi állapotát...

Sir Bates dö Hól 2018.09.23. 15:00:23

@Nagy Anita Sv: ergo te nem is vagy magyar a jelenleg hivatalos definíció szerint...

nemecsekerno_007 2018.09.23. 15:09:27

@Sir Bates dö Hól: "hiszen időnk nagyobb részét a világot előre vivő tevékenység foglalja le..."

jajj, hova sz@rj@k :) az amit "szabadidőtökben" csináltok az viszont visszaveti a világot :)

nemecsekerno_007 2018.09.23. 15:10:14

@taga20: mit nem lehet ezen érteni? Sir Bates dö Hól például értette :)

Itsuka 2018.09.23. 15:25:03

@rallus: Nem, először zsidónak! A többi csak utána...

Sir Bates dö Hól 2018.09.23. 15:34:56

@nemecsekerno_007: annak a szájába, asztalára, aki kajálja azt... pontosan mi is az, ami visszavetette a világot?... a reneszánsz? az enciklopédisták? a felvilágosodás? a szabadelvűség? az emberi és polgári jogok nyilatkozata? a pragmatica sanctio? mire vagy melyikre gondolsz?...

Sir Bates dö Hól 2018.09.23. 15:36:45

@nemecsekerno_007: nyilván, hisz veletek ellentétben én a mágikus kis jelek felszentelt papja vagyok:-)...

midnightcoder2 2018.09.23. 15:39:40

@Sir Bates dö Hól: A lelkes rendőri apparátus azt a parancsot hajtja végre amit kap. Különösen igaz ez háborús helyzetben: békeidőben van olyan opció, hogy leteszed a jelvényt és a pisztolyt, legalábbis az amcsi filmekben. Akkortájt nem biztos, hogy a csendőrnek is megvolt ugyanez. De a többségben az akarat sem igen volt meg erre: csinálták amit a feljebbvaló mondott. Pont úgy mint a katonák akár egyik, akár a másik oldalon. A hadseregekben és a rendfenntartó testületekben ma sem igazán arra vannak kondicionálva a katonák hogy megkérdőjelezzék a parancsot, akkoriban pedig ez fokozottan igaz volt.

Neo07 2018.09.23. 15:44:28

Neked Orbán-fóbiád van, ami már orvosi esetnek tűnik, amit kezeltetni kell(ene). Egy felelős miniszterelnöknek, parlamentnek, igenis a haza védelme a legfontosabb kötelessége, mondom még egyszer, hátha nem fogod fel rendesen, esküjéhez híven, KÖTELESSÉGE! A miniszterelnök szíve sincs kőből, a valódi menekülteket (keresztényeket is!) igenis befogadjuk, de azokat, akik távolról is jól láthatóan gazdasági bevándorlók, azokat nem engedhetjük be, hiszen a schengeni szerződés is ezt írja elő nekünk. Semmiféle gyűlölet nincs, hanem a meglevő szerződések alapján kell eljárni. Sajnálom, hogy ilyen traumát kellett átélni a blogírónak, de attól nem szabadna a józan értékítéletét elveszítenie.

Sajnálom, hogy a blogban meg sem említi a teljesség kedvéért, hogy Nyugat-Európában egyre nagyobb a "menekültek" és a sokadik generációs bevándorlók körében tapasztalható csúnya tettlegességig fajuló antiszemitizmus mértéke...
Párizsban már nem lehet kipát hordani az utcán, erre mégis a magyar embereket ütlegeled?

A fertőzésveszély meg igenis valós. Európában egyre több az Afrikából idehurcolt betegség, ez nem győz meg téged? Az sem, hogy újra terjedőben van a tbc, stb?

Ide akarod hozni a fél Afrikai Uniót? Mert tevékenységednek jól láthatóan ez a célja. És belegondoltál, hogy mi lenne akkor, ha egyszer egy nép kisebbségbe kerül a saját hazájában?

Sir Bates dö Hól 2018.09.23. 15:47:43

@midnightcoder2: ezt mondom én is... nem is értem, hogy miért hurcolták meg az azonosító nélkülieket... te, nem indítunk mozgalmat "Igazságot a Szemkilövőknek és Péter Gábor Alárendeltjeinek"?... mert az azért nem elég, hogy a Fidesz-KDNP a soraiba fogadta őket...

Sir Bates dö Hól 2018.09.23. 15:53:17

@Neo07: "de azokat, akik távolról is jól láthatóan gazdasági bevándorlók, azokat nem engedhetjük be, hiszen a schengeni szerződés is ezt írja elő nekünk"

ja, az átvonult pártízezer koszovóinál még nem ez volt a szabályozás... a fasz sem akarna azokkal kötözködni... mert akkor tényleg a frontexet kellett volna hívnunk...

2018.09.23. 16:09:41

Egy ember mond valamit és ebből leszűröd, hogy a magyarok miért hülyék. És persze a magyarok birkák. Soha nem fogtok választást nyerni emiatt a sok hülyeség miatt, amit összeírtok. És a gyűlölködésetek és a gyűlöletkeltésetek miatt.

látjátok feleim szümtükkel 2018.09.23. 16:33:33

@Scott Tenorman Must Die:

Azokat Orbán kormánya engedte be, buszt és vonatot tett alájuk, és el is mentek. Ez egy éve volt, akkor meg már ott volt a csuda kerítés, de a közmédia szerint még is özönlöttek a határon át Kübekre.

taga20 2018.09.23. 16:40:15

@midnightcoder2: "Anno a nagyszüleidet nem a nagy magyar átlagpolgár küldte koncentrációs táborba, hanem az a bizonyos kis német kefebajszú. "

numerus claususról, vagy kamenyec-podolszkról hallottál már?

Urb 2018.09.23. 16:49:01

@sakkosfx: Ott a pont, elég erőltetett kis szösszenet...

Scott Tenorman Must Die 2018.09.23. 16:49:11

@taga20: ne a mai fejeddel (szándékosan nem azt írtam, h agyaddal) tárgyald a két eseményt, akármilyen sajnálatosak is.

Scott Tenorman Must Die 2018.09.23. 16:51:24

@látjátok feleim szümtükkel: ja, úgy értettem, h ez még a kerítés előtti időben történt

taga20 2018.09.23. 17:09:31

@Scott Tenorman Must Die: "(szándékosan nem azt írtam, h agyaddal) "

nem tucc kibújni a bőrödből! szerinted erre nekem, mit kéne reagálnom?

de visszatérve a témára. hogy kéne tárgyalnunk a két eseményt?
csak nem úgy, ahogy pl. szakálysándorlakáj, hogy aszongya: idegenrendészeti eljárás volt!

így????

Helga Beauty Salon. 2018.09.23. 17:19:08

@Sir Bates dö Hól: Stefi gróf és többek szerint is nyelvében él a nemzet... Kazinczyék okkal vagy ok nélkül, de beemelték a magyar ábécébe az "i" és az "í" betűt is... g.cim szerinted a google által megadott cím-> igaz magyarként (gondolom annak tartod magad) ekkor g.cím... eddig fogtad?

Fogtam hülye. Te írtad többször a kommentedbe hogy moon, én meg néztem hirtelen hogy mit akarsz a holddal, mert ugye bolond vagy az tiszta sor, de akkor holdkóros is? Aztán megnyugodtam amikor kapcsoltam, hogy valami okból a "Magyarországon" nálad így jelenik meg, ami ugyebár szintén nem Kazinczy díj gyanús. Úgyhogy jobb lett volna kussolnod. :D

Scott Tenorman Must Die 2018.09.23. 17:30:44

@taga20: ha lenne agyad akkor tudnád, h mit reagálj :DDDD (na,de félre a trollkodással)

nézd, helyezd a jogszabályokat abba a korba, amelyikben megalkodták őket. nézd meg az adott történelmi helyzetet, a többi ország jogszabályait. és akkor rájössz, h mai szemmel akármilyen rossz is volt a NC, abban a korban nem számított kirívónak, több országban sokkal szemetebb törvények voltak a kisebbségek ellen. kamenyec pedig, pusztán jogilag nézve az volt, ami Szakály mondott. ne azt nézd, h mi lett a következménye, hanem a jogi adminisztrációt.

Sir Bates dö Hól 2018.09.23. 17:31:55

@Helga Beauty Salon: a nyelv az folyamatos változásban van... bár határon túlról nézve az a 93 000km² bizony olyan, mint a hold...

miért szólítasz fel arra, hogy kussoljak?... orbán azt mondta strasbourgban, hogy moon nem sérül a szólásszabadság...

Helga Beauty Salon. 2018.09.23. 17:34:40

@Sir Bates dö Hól: "valaki női nevet használva saját gecivel rendelkezik; "

Ez először is nicknév, taga sem oldalkocsi és fogadnék hogy te sem vagy angol főrend.
, raptor kolléga sem lehet ősgyík. Ha jobban megnézed, egy szolgáltató egység neve, ergo intézmény. Hogy világos példával segítsem a lápagyadat, anno a Mária Terézia laktanya, dacára kettő darab női nevének, nem volt pinában bővelkedő hely. Ennek a nicknévnek a logikája egy másik blogban volt meg, ezzel idegesítettem a poszterinát, de ez túl vicces történet nem érdemled meg hogy megosszam veled mert hatalmas paraszt vagy.

Sir Bates dö Hól 2018.09.23. 17:37:29

@Scott Tenorman Must Die: tökéletesen igazad van... nem is értem miért támadták biszku béla bácsit... gézafia vajk pedig jogellenesen került hatalomra, idegenszívű nemzetrontó volt, így nem is lehet hivatkozási alap...

Sir Bates dö Hól 2018.09.23. 17:43:36

@Helga Beauty Salon: így már értem!... megkövetlek: te nem spermaspejzoló vagy, nem más spermájával ékeskedsz, te magad vagy a forrás...

lumpenproli, földet csak cserépben láttam, a vadkender alatt...

Tobruk 2018.09.23. 17:49:44

@taga20: taga neked nagyon beakadt hogy Menar Atya ertelmes es lehet vele ertelmesen beszelni:-) En ugy latom hogy tudja a szot csurni-csavarni, de ugyanazt a baromsagot tolja mint a tobbi fidesznyik.

Sir Bates dö Hól 2018.09.23. 18:03:55

@Tobruk: taga nem tehet erről, szeretetéhes, örök optimista, barátkozik mindenkivel, előítéletmentes... mecsetbe meg a blue oysterbe is jár...

Ménár Atya 2018.09.23. 18:06:33

@Sir Bates dö Hól:
Kiváló képességgel bír a magyar rendőrség, négyszázezer menekültet ejtett foglyul :)
Ezen azért vitatkoznék.
Van egy eljárás,amit beakartunk tartani, az eunak ez nem tetszett, hiába mondta orbán már előtte hogy gáz lesz, ezek azt gondolták jön majd pár ezer ember,és ezzel vége, közben meg félmillió dekkolt itt.
Amúgy rossz migrikkel beszéltél, mert nem igazán akarnak haza menni. :)
Az meg végképp nem tetszik, hogy a migri akarja meghatározni, hol akar élni, mennyi pénz jár neki.
Ezek nem akarnak beilleszkedni, és gy nem is lehet, hiszen ez szimpla népvándorlás lett, nem menekültekről beszélünk már.
Akkor viszont engedtessék már meg nekem, hogy kit fogadok be a házamba közülük.
Gondolom, ha most hirtelen teljhatalmat kapnék, és úgy döntenék,hogy mindeki aki támogatja a migrációt magyarországon, az holnaptól köteles egy iránit,és egy irakit, vagy egy törököt,és egy kurdot a házába befogadni,akkor tapsolnának örömükben, hogy de jó, hogy konfliktusos nációk jöhetnek a házamba........... :)
Tudod a legtöbb hívő csak azért akarja a migránst,mert orbán nem, ha fordítva lenne, akkor ezek az emberek nem akarnának migránst.
A letelepedési kötvény még mindig biztonságosabb, mint az amikor papírok nélkül iphonokkal felszerelt nem tudjuk kik milliószám jönnek.
Hiba itt is lehet, de lényegesen kevesebb, mint az utóbbiaknál.
Nem hiszem, hogy importálni kell a bajt ilyen formában.
Mára tudjuk már mennyire biztonságos az az ország,ahol ezek megtelepedtek.
Maradjunk csak hülyék továbbra is,akik elszalasztják ezt a lehetőséget, hogy óriási számú,alulképzett ellenséges vallási fanatikus telepedjen meg nálunk, akinek meg ez kell, az vigye őket, de ne tőlünk, hanem ahol megtűrik őket.
Orbinak van bűne valóban, de ebben az egy kérdésben teljesen helyesen jár el.

Ménár Atya 2018.09.23. 18:12:17

@taga20: az sem tetszik pont ezért,mert irányított bár napi dolgokat feszeget politikai érdekből alátámasztásként.
De ettől még a fenti kérdés nem lesz jobb, sőt azt bizonyítja, hogy nem hogy nem független az író, hanem spekulatív, akkor meg minek szavaznék erre a formációra, hogy megint azt hallgassam milyen xar itt minden mert orbánék jajj mit tettek, aztán 4 év múlva megint állunk a csőd szélén, és jönnek a megszorítások.
B+ tisztára ciki, hogy a baloldali kormányról a megszorítás, meg a várólisták ugranak be elsőként.............

midnightcoder2 2018.09.23. 18:23:23

@taga20: "numerus claususról, vagy kamenyec-podolszkról hallottál már? "

A numerus clausus miatt kit is küldtek koncentrációs táborba ? A kamenyec-podolszk valóban elég ocsmány egy történet, de a mi részünk ebben csak az ide is menekültként került zsidók kitelepítése volt. Arról, hogy mi lesz utána a sorsuk az itteniek nem tudhattak, még a dolgot kiagyaló politikusok sem, nem hogy az átlagpolgár.

Sir Bates dö Hól 2018.09.23. 18:25:37

@Ménár Atya: helyesebb lenne inkább a neoliberális gazdaságpolitikát kritika nélkül átvevő és érvényesíteni akaró kormányt említeni baloldali helyett...

Boar. 2018.09.23. 18:31:43

@Ménár Atya: "B+ tisztára ciki, hogy a baloldali kormányról a megszorítás, meg a várólisták ugranak be elsőként............. "
Tényleg ciki, ha ennyire sötét vagy...
Bezzeg a fityisz...ott aztán nincs megszorítás...
Cafeteria nyissz nyissz... Áfa föl 27%-ra, EVA 37%-ra aztán ki is vezették... Benzin ára fenn az égen(ez nem egy népdal).
Várólisták...egy vizsgálat 1-3 hónap, műtét akár egy-két év, a gyógyszert ami indokolt és amit felírtak, akkor engedélyezi az oep amikor már meghaltál...
Tényleg, ez sokkal jobb...
Na menj a kurva anyádba...

Tobruk 2018.09.23. 18:36:45

@Ménár Atya: meg jo hogy a fidesz egyaltalan nem hozott be par uj adofajtat, es hogy miota hatalmon vannak eltuntek a varolistak:DDDD Ja bocs nem...az apolok,meg az orvosok tunnek el....

Ménár Atya 2018.09.23. 18:37:28

@Tobruk:
Semmiféle csűrcsavar nincs.
Van egy véleményem a migrációról, és a baloldali kormányokról.
Egyiket sem szeretném újra, gondolom ez világos.
De szerintem mi annyiban különbözünk, hogy én a saját tapasztalataim alapján döntöttem így, te viszont szimplán beálltál egy táborba,és kötelezve érzed magad, hogy azt mond,amit a táborod vezetői szeretnének.
Ha viszont valaki nem ezt gondolja amit ti, akkor az fideszes.
Jájj kígyó!
Ez a gondolkodás bocs, de elég egyszerű, aki nincs velem az ellenem.
Én meg nem így gondolom, nem csak jobb meg baloldal meg libsi létezik.
Szerintem a liberálisabb, és baloldalibb vagyok bármelyik így tetszelgő politikusnál, de nem állok be möögéjük, viszont nem zárom ki ha a jobboldalinak nevezetteknek jobb ötletük van valamiben.
Taga20-al csak tisztáztam hogy felesleges velem anyázni fideSSezni, meg a faxom tudja még milyen marhaságot szoktak írogatni egyesek, egyrészt leszarom az ilyen véleményeket, másrészt nem szeretem azért, mert ez az a pont aminél értelmetlenné válik valakivel vitatkozni.
Csak annyi történt vele, hogy talán megértette, hogy nem vagyunk ellenségek attól, hogy másként látunk dolgokat.
Lehetőség szerint kerülöm az agressziót, és megoldom a problémákat szép szóval is, attol hogy ordítva anyázol mondjuk, nem hiszem hogy meg tudsz győzni bárkit is az igazadról, inkább egyre passzívabb lesz bármilyen kompromisszumra, vagy egyenesen ellenséges lesz.
Remélem megértetted miről írtam.
Az úr legyen veled fiam a te megvilágosodásodban!
Ámen :)

Ménár Atya 2018.09.23. 18:41:36

@Sir Bates dö Hól:
Na ebben van valami, bár a balfék kormány lenne a pontos meghatározás :)

Ménár Atya 2018.09.23. 18:48:23

@Tobruk:
Én nem mondtam hogy a fidesz alatt eltűntek a várólisták.
Bár némelyik javul azért.
Én azt szeretném ha stadionok helyett mondjuk az eüt fejlesztenék, mielőtt még félremagyaráznál bármit is.
Az adófajták, hát az a mindenkori kormány kompetenciája.
De én azt látom, hogy jelenleg több marad a zsebemben, és mint gyereket nevelő család jobban vagyok támogatva, adójóváírás, alacsonyabb szja, ingyenes tankönyv,étkezés.
Ez két gyereknél elég nagy összeg,, többnél meg még több.
Bár én pont kiestem az ingyen könyv-étkezésből, ennek ellenére jónak tartom ezt.
a 16% szjat meg még jobbnak, van értelme dolgozni, és nem találom rablásnak mint a 38%-ot.

Sir Bates dö Hól 2018.09.23. 18:49:13

@Ménár Atya: inkább erőszakszervezetnek hívnám, de ez ízlés kérdése, s valóban, jól teljesített... én nem moon beszéltem a menekültekkel, moon bevándorlókkal beszéltem (a két halmaz nem fedi le egymást... orbán célja nem a jogkövető magatartás betartatása, hanem pusztán belpolitikai haszonszerzés volt... miközben lebontja a fékek és ellensúlyok rendszerét... nem tudom egy hívő mit és miért tesz vagy gondol, én - hsz-ed kontextusában - nem minősülök annak... nem örülök ennek az új népvándorlásnak, de mivel azt megállítani senki sem képes tömegek fizikai megsemmisítése nélkül, inkább kezelni, számunkra kívánatos, elfogadható mederbe terelni volna ésszerű... tájfun idején is kiállhatok nagypofával, egy szál karddal a kezemben, bár kétlem, hogy azzal megállíthatnám...

még valami: nem fanatikusok (legalábbis a szó általad itt és most használt értelmében) érkeznek 99,9%-ban európába, az tény, hogy a későbbiekben valóban szélsőségesekké válhatnak, ám ennek más, főként szociológiai okai vannak...

Ménár Atya 2018.09.23. 19:07:50

@Boar.:
Boar fiam!
Látom te is kanapén ATV-t bámulva éled a világot :)
Az EVA nem szűnik meg, dönthetsz úgy hogy te ezentúl igy adózol, utána új evás nem lehetsz.
Kafetériáról nem tudok nyilatkozni, nem érint mivel magamnak dolgozok,nem cégnél, és nem szarakodok sem ezzel sem a betegállománnyal mert több a papírmunka vele mint kellene, és értelmetlen is.
Várólisták vannak ez tény, lassan talán majd csökkennek, hibának tartom, hogy pl a tao pénzeket focira és nem eüre költik.
A 27% áfa az 2 % emelés.
A szoci kurmányok egyik legnagyobb bűne az volt, hogy egy lufi gazdaságban előbb 5%-al csokkentették a hiányt hitelből pótolták, aztán mikor már minden dőlt,akkor meg egy rossz gazdasági helyzetben 5%-al emelték,ami akkor sokk volt.
A benzinről meg egyenesen marhaságot írtál, utazz ki és meglátod melyik schengeni országban mennyibe kerül, de akkor majd áldod orbi nevét milyen jó is neked, hogy itt még elfogadható a benya ára :)
A te gyógyszered én sem engedélyezném, ha ennyire kurvaanyázol, bár nem adtam rá okot szerintem,
Úgy emlékszem nem sértettelek semmilyen személyeskedéssel, de te tudod, tőlem beállhatsz abba a sorba megint ahol az észt osztogatták, de ahogy nézem már megint én kaptam meg az utolsó adagot és neked megint nem jut :)
Lehet, hogy anyukám, az isten nyugosztalja, prosti volt ahogy írtad,ennek ellenére jobban nevelt mint téged a te édesanyád, és megtanította, hogy ha valaki anyázik az már csak a kétségbeesett hülyeség megtestesülése, és szarjam le mit mond.
De nem baj fiam,
Boldogok a lelki szegények mert övék a mennyek országa ,
Ámen

miért 2018.09.23. 19:08:15

@midnightcoder2: Magát sem az eszéért szerethető. Egyébként pedig kimaradt a munkaszolgálat

Ménár Atya 2018.09.23. 19:26:34

@Sir Bates dö Hól:
Mint mondtam, nem a bevándorlással van gondom, hanem ennek az eszetlen és erőszakos módjával.
Kíváncsi lennék, ha egy ügydöntő szavazást tartanánk a kérdésben hányan lennének mellette,és ellene.
szerintem jelentős többség lenne ellene.
Elfogadom, hogy orbi ebből belpolitikai hasznot tudott húzni, de kicsit gondold végig mit tesz az ellenzék, ugyan ezt, csak ők épp kiszolgálják a másik oldalt az euban, de akkora balfékek, hogy nem veszik észre, hogy ezzel inkább ellenszenvet váltanak ki.
A migrációt meglehet álltani, csak akarat kell hozzá.
Egyelőre vannak akik nem akarják, és vannak akik igen, gy viszont nem lehet érdemben lépni.
Jelenleg olyan a helyzet, hogy pillanatnyi haszonért cserébe importáltak egy belső ellenséget önként és dalolva.
Valóban szociális problémák szülik a fanatikusokat, csak gondold végig, ha szabályok nélkül engedik hogy ne is akarjanak beilleszkedni, leveszik a joghurtról a keresztet,nehogy sértse szegény muszlimokat, akkor ezek a feudális rendszerben élők majd beilleszkednek?
Hát nem.
És ezt látjuk megtestesülni a terrortámadásokban.
Na akkor ez így nem kell.
Magyarországon rengeteg kínai él, csendben adót csalnak, üzletelnek, de gyakorlatilag észre sem veszed őket, mert nem akarják megváltoztatni a kultúránkat , és nem erőszakolják ránk az övékét.
Lehet, hogy 99% nem fanatikus, de egymilliónak az egy százaléka az tízezer.
Tízezer fanatikus pedig rettenetes nagy szám,
De köszi hogy megerősítetted ezzel a számmal az igazam.

Sir Bates dö Hól 2018.09.23. 19:47:17

@Ménár Atya: egymással szembeni interperszonális relációitokat nem érintenék, de amit írsz, azt igen nehezen tudnám támadni...

Sir Bates dö Hól 2018.09.23. 19:51:52

@Ménár Atya: nem a bevándorlók okozzák a gondot, hanem a menekültek, a kettőt összemosni óriási felelőtlenség és sokak számára beláthatatlan következményekkel jár...

Tobruk 2018.09.23. 19:52:17

@Ménár Atya: multkor engem dk-soztal, ez kb.olyan mintha habzo orcaval anyamat szidtad volna. Gyurcsany méreg a hazai kozeletben, rettento kartekonynak tartom. Elarulok egy titkot is, 98-ban a fideszre szavaztam, csak aztan jott Kaya Ibrahim, meg Josep Tot, es ra kellett jonnom hogy a fidesz is csak egy rablocsapat. Szocikra soha nem szavaztam, de annyira kartekonynak nem tartom oket mint a fideszt.
En 3 gyereket neveltem fel. Kisvalalkozokent nem tudtam visszaigenyelni adot utanuk, az asszony adovisszateriteset meg lenyulta a fonoke. Az ingyenes tankonyv egy vicc, tudnek rola meselni. Viszont kozben bejott a tandij (ill. bocs a koltsegterites)a felsooktatasban, es ha gyermeked elmult 18, es fosulin ,egyetemen tanul,akkor nem jar utanna csaladi potlek. Ugyhogy en itt sem erzem a fidesz aldasos munkassagat, bocs.
Viszont latom mit muvelnek, es ez felhaborit. Es en nem tudom ugy nezni hogy jo-jo viszaepitik a kadari szocializmust(vagy talan el(vissza)jutunk a Rakosi-felebe is) de egye fene, tobb penz marad a zsebembe, meg azert megvedenek azoktol a migransoktol is akik nem akarnak jonni, es nem akarnak M.o-n elni. Koszi, de ez nem az en menüm, nem kajalom:-)

midnightcoder2 2018.09.23. 20:03:50

@miért: Viszont legalább tudni kicsit magyar. Igen, sok minden kimaradt abból az időből: a munkaszolgálat, a Don kanyar, a málenkij robot. Igen, azok elég szar idők voltak magyarnak is, zsidónak is. Ugyanakkor az egészet úgy beállítani, hogy az egész Holocaust azért van mert ezek a csúnya gonosz magyarok parancsra gyűlölködnek finoman szólva is marhaság. Mert akkor mit mondjunk azokról a szomszéd országokról, akik fizettek is azért hogy a zsidókat koncentrációs táborba szállítsák ? Vagy mit mondjuk a németekről, akik ezt az egész Holocaust dolgot kitalálták ? Vagy az amcsikra akik ártatlan gyerekekre dobtak le atombombát. Hiroshima és Nagasaki ha ma csinálják vastagon emberiesség elleni bűnnek számítana, pláne ha nem az amcsik csinálják hanem mondjuk az oroszok.

Ménár Atya 2018.09.23. 20:29:13

@Sir Bates dö Hól: :)
Vicces hogy ezt hozod fel hivatkozási alapnak, mert eddig épp az eu próbálta összemosni a kettőt :)
Mondjuk szándékosan ,félrevezetve ezzel a polgáraikat.
Na ebbe köpott bele orbi,aki kimerte mondani az igazat.
Persze amúgy mindegy, hogy migránsként vagy menekültként jön be ellenőrizetlenül 10000 terrorista.
Az mondjuk két tárral számolva meg 4 gránáttal egy késsel és egy teherautóval.........hát elég nagy káoszt tud okozni.

különvélemény 2018.09.23. 20:30:46

„Azért talán mégsem minden rosszról a menekültek tehetnek, akik ráadásul nincsenek is.”
Tehát?
A sorozatgyilkosok sem tehetnek minden rosszról, és nincsenek is nálunk.
Szeressük őket?

Ha az érvelést nem demagógiából építenéd fel, hanem értelmes érveléssel, akkor nem lenne a blog egy demagóg, hazug, propaganda fórum.

Che21 2018.09.23. 20:42:19

Lehet, hogy a putris ballibsi fajtátoknak bejön az összeszart, bűzlő vasútállomás, de köszönöm, itt Győrben (tudom, elmaradott vidék, tán még az áram sincs bevezetve, nemhogy a net, a világról nem tudunk semmit) nekem elég volt egyszer a migráncsokból.

Sir Bates dö Hól 2018.09.23. 20:44:19

@midnightcoder2: szerintem inkább az a gond, hogy valami miatt nem tudnak azzal szembesülni, hogy az akkori magyar társadalom egy jelentős része ilyen vagy olyan okokból tevőlegesen hozzájárult, illetve részt vett a deportálások megvalósításában... nem gondolom azt, hogy bármely felmenőkkel akármelyik cselekedetének kihatással kellene lennie az én megítélésemre... pl. teljesen semlegesen állok orbán unokáival kapcsolatban, ráhelt önmagáért rühellem, nem az apja miatt... az előzőekben ismertetettek okán természetesen nem tudom elfogadni, hogy a magyar holokauszt bekövetkezte a mai magyar népesség bűne lenne, hisz ez baromság, miként az is, hogy minden zsidó bűnös, mert kajafásék keresztre juttatták jézust...

Ménár Atya 2018.09.23. 20:46:52

@Tobruk:
Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten :)
Nem mtudom mikor nevelted a gyerekeid, és akkoriban mit tudtál visszaigényelni,vagy nem, most viszont ez megoldott, az aktív gyereket nevelőkbe tolják a pénzt, és nem a 100 napos nyugdíjas pátyolgatásba eszetlenül.
Szocik első lépése volt hogy megszüntették a gyedet amit a fidesz bevezetett anno.
Ez számosítva annyit jelentett hogy a keresztlányommal az anyja a szoci gyes alatt kapott 12 ft-ot, a lányom az első fidesz kormány alatt gyedként 75000 ft ot kapott.
Tankönyv,kaja ingyenes, akárki akármit mond.
Tandíj van és volt, meg létezik ösztöndíj aki tanul és értelmes.
A kádári szocializmussal párhuzamba állítani a jelenlegi, vagy a rendszerváltás utáni akármelyik kormányt , az marhaság.
Az egy diktatórikus rendszer volt, és mindenki ellenőrizve volt, és retorziók voltak a legkisebb szinten is aki másként mert gondolkodni.
Hogy ki mit művelt az megér egy egész estés vitát, de alapvetően saját bevallásuk szerint is hazudtak reggel éjjel.......,és elkúrták, már 2006-ban, a végeredmény meg gyakorlatilag 89 után 09,ben is csőd lett.
És igen is számít mi marad az emberek zsebében, márpedig ha az átlagnak több marad, akkor valami jobban megy mégis.
A szoci kurmány alatt leépült minden, most nem ezt látom, a hibáikkal együtt jobbnak látom a kormányzásukat.
Az elvhűség az épp a szoci, és elődje a kádárrendszerre volt jellemző, és emberek úgy élték le az életüket, hogy majd jobb lesz, és most azért rossz mert a kapitalisták, vagy épp most orbán miatt xar.
Hát ilyen korlátolt elvek mentén nem szeretnék élni, vagy éhezni, főleg nem ha egy hiteltelen szocialista vagy dk politikus szájából hangzik el.

Scott Tenorman Must Die 2018.09.23. 21:08:23

@Sir Bates dö Hól: Biszkuval kapcsolatban egyetértek veled, de engem itt leginkább a kettősmérce zavar. amíg a fehér rendszer kiszolgálói után boszorkányüldözést folytattak, addig a vörös rendszer kiszolgálói zavartalanul élték életüket.

@taga20: tagaaaaa, remélem nincs baj, nem azért mentél el!!!!!!!!

Sir Bates dö Hól 2018.09.23. 21:15:05

@Ménár Atya: én elfogadom azt, hogy a magad véleményét képviseled itt, így arra hivatkozni, hogy mit mondott esetlegesen az eu méltatlan hozzád és inszinuáció velem szemben... pontosan mikor és hol tett orbán szignifikáns különbséget a menekültek, a bevándorlók és a terrorcselekmény elkövetésének szándékával az eu területére igyekvők között (melyet én 0,1%-on jeleztem, így az egyezer fő, ám száz jól szervezett terrorista is elképesztő pusztítást tud okozni, lásd párizs-> másfél év szükségállapot, ami a céljuk is volt, mint minden terroristának)... ha nem trollkodás a célunk egymással, hanem a konstruktív párbeszéd, akkor ne írjunk valótlant, használjunk pontos definíciókat... én nyitott vagyok arra, hogy más nézeteit a magamévá tegyem, megismerjék, elfogadjam... mint jeleztem, nem örülök a mostani népvándorlásnak, de mivel nem tudjuk megállítani sem mi, sem más hosszútávon, akkor tereljük mederbe, irányítsuk, hiszen ez az elemi érdekünk a jövő generációra , gyerekeinket való tekintettel...

Tobruk 2018.09.23. 21:26:45

@Ménár Atya: tandij volt???????? Ja a mocskos szocik be akartak vezetni valami 6500 Ft-ot havonta...meg jo hogy leszavaztuk oket:-) az orban altal bevezetett koltseghozzajarulas igaz hogy 4-500000Ft felevente, de hat ki szamolja????
Es igen a szocik alatt minden leepult, nem epult semmi. Most viszont csak ugy nonek ki a foldbol a tularazott stadionok. Meg pl. most csodolt be a szombathelyi uszoklub ,nem birjak fenntartani az ujonan felhuzott uszodat. Micsoda fejlodes:-)
Es lehet hogy most nincs atarsadalom legalso szintjeig ellenorizve mindenki, de nem is kell. Ha nagy vagy, ugy kapsz allami megrendelest ha fideszes vagy, tehat igazodsz, nem lehetsz a ner ellen. A kisember meg nem szamit, mert megveszik kilora, es amugy is csak negyevente kell a szavazata.
Na szerintem soha nem fogunk egyeterteni:-)

Tobruk 2018.09.23. 21:27:48

@Tobruk: bocs 4-500000 Ft evente,elirtam:-)

VT Man 2018.09.23. 21:43:39

@Tobruk:
"Ja a mocskos szocik be akartak vezetni valami 6500 Ft-ot havonta..."

De szép dolog a történelem hamisítás. Nem "az MSZPsek be akartak vezetni", hanem bevezették.

"Az 1994-es kampányban a Fidesz, az MDF, az SZDSZ és az MSZP egyaránt kiállt a tandíj mellett, majd a Horn-kabinet - felülbírálva a szocialista elnökség elutasító álláspontját - a Bokros-csomag részeként 1995-ben be is vezette. A Fidesz, látva a diákság ellenkezését, 1996 végén már szembefordult a képzési hozzájárulás intézményével, és kormányra kerülése után eltörölte az első alapképzésben részt vevők tandíját."

"Bár a kormánypártok a tavalyi kampányban még bőszen tagadták, hogy a tandíj bevezetését fontolgatnák, pár héttel a kormányalakítás után az oktatási tárca vezetője bejelentette: vége az ingyenebédnek, 2008-tól a hallgatóknak fejlesztési részhozzájárulást (fer) kell fizetniük. "

magyarnarancs.hu/belpol/hogyan_vezettek_be_a_tandijat_-_kes_a_spanyolviaszban-68081

Sir Bates dö Hól 2018.09.23. 21:44:05

@Scott Tenorman Must Die: igazad van, de ez nem független attól, hogy a '90-ben megválasztott országgyűlés nem utódpárti része között is jelentős számban foglaltak helyet a kádár-érához tevőlegesen kapcsolódók, a második magyar miniszterelnök személye sem szeplőtelen eme szempontból (a történelmi igazságtétel során neki juttatott szerepek pedig a cinizmus csimborasszója)... orbánék semmit sem tettek ennek orvoslására, sőt... (az mszp sem tekintette ezt prioritásnak, de az ún. nemzeti jobbközép tényleg felháborítóan állt mindig is ehhez a témához...)

Sir Bates dö Hól 2018.09.23. 21:47:30

@Che21: én szartam már árokparton is, nem azért mert hazaáruló lipsi vagy lumpenproli vagyok, hanem mert nem volt klozet elérhető közelségben...

Az Ellenálló 2018.09.23. 21:48:33

A B1 már megint hozza a propaganda színvonalat. A történet nagy valószínűséggel kamu, ez nem újságírás, hanem az emberek szemébe hazudás. Nem gyűlölöm a migránsokat, de azt elismerem, hogy a tömeges bevándorlás a miénktől ennyire eltérő kultúrából káros és veszélyes, nem ránk, hanem a jövő generációjára nézve. A legtöbb migráns nem hiszem, hogy rosszindulatú, de az ő gyerekeik, unokáik tetteit és elképzeléseit nem láthatjuk előre, Belgiumban is ez okoz például gondot.

Sir Bates dö Hól 2018.09.23. 22:11:24

@Ménár Atya: nem az a gond, ha a zsebedre hallgatva szavazol, hanem az, hogy a jogszabályok nem vonatkoznak mindenkire egyformán, hogy a feudális társadalomra jellemző társadalmi folyamatok jelentkeznek, hogy nincs jogállam... és tisztelj meg azzal, hogy nem hozol példát az előző kormányok tevékenységéből, mert az orbán vezette csoport van a harmadik terminusban ⅔ birtokában, gyakorlatilag teljhatalommal felruházva... ők szüntették meg az alkotmányt, ők szűkítették le az alkotmánybíróság hatáskörét és illetékességét egy gittegylet szintjére... nem gondolod, hogy inkább szekták vagy diktatúrák jellemzője az, ami a fideszben dívik: a megalakulása óta ugyanaz a személy vezeti... sztálin volt az utolsó moszkvában is ilyen helyzetben, utána soha nem volt olyan hatalomkoncentráció ott sem... és ez nagyon nincs rendben, nincs ember aki pszihéje kibírná ezt defekció nélkül... a napkirály ereje teljébe hozta froot, de mindenki az ő kénye-kedvétől függött... moon is ez van már... te is tőle fügssz ma, mégha ezzel nem is vagy tisztában...

Scott Tenorman Must Die 2018.09.23. 22:21:41

@Tobruk: mindkét öcsém ingyen jár egyetemre

@Sir Bates dö Hól: teljesen egyetértek, ehhez nincs mit hozzáfűzni. max annyit, h a sok szarságnak ami az országban folyik ez a gyökere

félszemű a király 2018.09.23. 22:40:12

@midnightcoder2: Istenem! Több eszük van azoknak annál, mint hogy egy szegény elmaradott orszégban éljenek, ahol ráadásul egy diktátor pöffeszkedik. Éppen ez elől menekülnek!

Sir Bates dö Hól 2018.09.23. 22:57:38

@Scott Tenorman Must Die: így van, bár az antalli "tetszettek volna forradalmat csinálni" is vérlázító volt, egy olyan országban, ahol volt egy tanácsköztársaság, majd fehérterror, mindez trianon következményeivel egyetemben. horty-éra, nyilasok, '56 úgy, hogy a lakosság jelentős része mindezeket nem csupán hallomásból ismerte... ezen tapasztalatok után nem sokan akartak volna fegyverbe állni ismét... ja, és az előbbiek tisztán magyar-magyar ellentétek voltak, az átvonuló szovjet frontot vagy a románokat budapesten még nem is említettem... ezeket nem feledve különösen gusztustalan orbán megosztása, mely a '02-es "a haza nem lehet ellenzékben"-nel kezdődött... európában egész biztosan nincs még egy nemzet, ami ennyi kvázi polgárháborús szituációba keveredett az elmúlt időszakban... ezt azért nem szabad elfelejteni... (igen, ebből a sorból sem lóg ki 2006, de orbánék katalizátor szerepét ott se feledjük...)

Flúgatlan 2018.09.23. 23:07:05

A szerző műveletlen idióta. És magyargyűlölő.

Mi ez az általánosítás, hogy a magyarok így-meg-úgy mindig gyűlölködnek??? Sajnos, gyűlölködünk, de nem többet, mint mások. Hogy a végéről kezdjem: az lejött a szerzőnek, hogy Magyarországon is sokan bújtattak zsidókat? És hogy ma a legtöbb attrocitást a muzulmánoknak köszönhetik a zsidók pl. Franciaországban?

Vagy a gyűlölködésről: Belgium, flamand-vallon ellentét? Mond valamit a szerzőnek? Esetleg a XIX.századi belga gyarmatok vérontása Afrikában? Vagy olvasott arról, hogy a hinduk hány keresztény templomot gyújtanak fel évente mostanság?

"Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók." A hibáinkon javítani kell, de ez a magyargyűlölet, ami fröcsög az írásból, felháborító. És buta, tudatlan.

(Nem, nem vagyok migráncsfóbiás idióta. Túlzás a témában a kormánypropaganda, de ettől még nem kell úgy általában lehúzni minden magyart.)

Sir Bates dö Hól 2018.09.23. 23:37:39

@Flúgatlan: nem gondolom, hogy magyargyűlölő lenne, inkább végtelenül elkeseredett és frusztrált a mai moi állapotoktól... önálló, kritikus gondolkodásra nem hajlandó vagy képtelen emberek mindig könnyebben kaphatóak egy a védekezésre kevésbé képes vélt vagy valós "másokat" hibáztatni saját helyzetük általuk nem megfelelő volta miatt, s ez valóban nem nemzetspecifikus... hiszen minden ember - bár eltérő mértékben, ez egyéntől függ - fenntartással szemléli a számára ismeretlent... erre rájátszani cinikus és aljas, számomra teljesen elfogadhatatlan, bár tény, hogy könnyebb, mint bármely valós problémát megoldani... viszont a valós probléma mindig marad, ha nem eszkalálódik...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.23. 23:38:53

@Flúgatlan: az idióta te vagy.

1) a postban sehol nem szerepel az, hogy mások nem gyűlölködnek.
2) a helyzet az, hogy az EU-ban bizony a magyarok gyűlölik most leginkább a menekülteket

www.origo.hu/itthon/20021210nott.html

tamask 2018.09.24. 05:31:10

@math0: "a helyzet az, hogy az EU-ban bizony a magyarok gyűlölik most leginkább a menekülteket"

Ez teljesen logikus és helyes irány. Hisz a migrik gyűlölik a fehér európaiakat. Miért kellene nyalni a kontinensfoglalók valagát?
A magyarok az utóbbi időben nem mészároltak le tömegesen embereket Nyugaton, nem erőszakoltak meg nőket tömegesen. Ez ugyanis ellentétes a magyarok erkölcsi értékeivel.
Ellenben a mohamedánista értékrendben ez teljesen elfogadott, sőt elvárt. Le is van írva a szent könyvükbe ez a parancs, eszerint élnek, ezért élhetetlenek az országaik, de az a vicc, hogy ahogy megtelepszenek egy világias társadalomban, rögtön újraépítik azokat a struktúrákat, amik elől elvileg menekülnek. A migrik nem nyugatosodni akarnak, hanem csak a nyugati jólétből kiszipolyozni a maguk hasznát.
A rosszat gyűlölni helyes. A migránsok pedig csak rosszat visznek mindenhova magukkal. Újrateremtik azokat a primitív társadalmakat a nyugati nagyvárosokban, ahonnan érkeztek. Lásd pakisztániak, akik Angliába települve is becsületgyilkosságokat, nemi erőszakot követnek el, a gyerkeiket meg az unokatestvéreikhez házasítják.

Meggyőződésem, hogy olyan társadalmakból, ahol nem volt a felvilágosodásnak semmilyen hatása, nem lehet embereket importálni olyan társadalmakba, ahol a felvilágosodás hatása érezhető volt. Nem a keresztény-mohamedánista ellentétről beszélek, hanem a vallásos-felvilágosult ellentétről. Ez sokkal nagyobb szakadék, mint két vallás közötti ellentét.

midnightcoder2 2018.09.24. 07:23:12

@Sir Bates dö Hól: Az nem vitatható hogy hozzájárult, kérdés hogy mekkora része, és milyen okokból. Ezen a tájon azért elég sokáig élt a bűnös nemzet koncepciója, persze elsősorban a németekkel kapcsolatban - a német kisebbség egyes helyeken legalább olyan durván megszívta mint a zsidók, de fenn voltak a listán a magyarok is. És igen, a numerus clausus anno valóban nem volt szép, mert hát faji-származási alapon diszkriminált - de ilyen alapon diszkrimináló törvény a mai liberális Európa közepén még mindig él: a Benesi-dekrétumok. A németek pedig a mai napig azzal állítják sarokba saját magukat, hogy anno mit csináltak Hitlerék. Pedig hát a mai németnek ahhoz is mi köze ?

midnightcoder2 2018.09.24. 07:27:30

@math0: Na ja. A magyar történelem azért eléggé arról szól, hogy ha itt nagyobb számban megjelennek az idegenek, akkor az nekünk nem volt jó. Tatárok, törökök, románok vs Trianon, ideiglenesen itt állomásozó baráti szovjet alakulatok... Ezzel szemben nyugat-európában a multikulti leginkább arról szólt, hogy a néger szolga behozza az ötórai teát a fehér uraknak. Az egyetlen nagyobb megszállás a spanyoloknál volt a mórokkal, de akkor és ott épp az iszlám lightosabb verziója működött, míg itt az inkvizíció, szóval az ott sem volt olyan élmény mint itt a törökök vagy a tatárok akik egész területeket irtottak ki.

Szelid sunmalac 2018.09.24. 08:00:51

@midnightcoder2: A magyar tortenelem leginkabb arol szol, hogy a magyarok mennyire tudtak imadni a szarabbnal-szarabb uralkodoikat, es mennyire tudtak magukat minel lehetetlenebb helyzetbe kormanyozni, es mennyire mindig masok voltak ezert a felelosek.

Szelid sunmalac 2018.09.24. 08:32:06

@Diorella Queen: Ez mire valasz? Attila MAGA volt a migrancs

chrisred 2018.09.24. 08:32:57

@midnightcoder2: Egy szó, mint száz, soha nem jó, ha egy idegen hadsereg megszállja az országot. Az angolszászok megszívták, amikor a normannok elfoglalták Angliát. De a normannok ugyanúgy fosztogattak és gyilkoltak máshol, mondjuk Bizáncban. Szintén nem volt jó olasznak lenni a franciák itáliai hadjárata alatt. Tehát a történelmi példák nem a migrációra figyelmeztetnek, hanem arra, hogy ne engedjük Európa mellett vagy a perifériáján egy katonabirodalom megerősödését, legyen az Putyin Oroszországa vagy Erdogan Törkországa.

chrisred 2018.09.24. 08:41:50

@midnightcoder2: "Vagy mit mondjuk a németekről, akik ezt az egész Holocaust dolgot kitalálták ?"

Azok öngyilkosok lettek, vagy Nürnbergben elítélték őket.

midnightcoder2 2018.09.24. 09:29:29

@chrisred: Ezek a hadseregek nem hoztak másik, európától idegen kultúrát, és nem irtották ki a helyi népességet. Erdély elvesztését leginkább annak köszönhetjük, hogy a török migrik egész településeket töröltek le a térképrõl, és a kiürült területekre többnyire románok jöttek.

"Azok öngyilkosok lettek, vagy Nürnbergben elítélték őket."
Egy részüket.

Szelid sunmalac 2018.09.24. 09:37:46

@midnightcoder2: "és nem irtották ki a helyi népességet" uhhh bazmeg....szerintem itt hagyd abba mielott meg jobban leegeted magad.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.24. 09:50:20

Napi bérrettegés ballib szaroktól ismét.

Nem kell migráns. Lehet migránssegget nyalni de akkor se kell.

Senkinek.

Pont.

chrisred 2018.09.24. 10:08:22

@midnightcoder2: Az említett Bizánc, vagy a Sacco di Roma? Ugyanazt csinálták, mint a mongolok Magyarországon.

A török megszállás idején a peremvidékek néptelenedtek el, amiknek a lakosságát a királyi Magyarország hadereje és a földbirtokosai ugyanúgy sarcolták és fosztogatták, mint az oszmán hatalom képviselői.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.24. 10:33:16

@tamask: Fingod nincs a menekültekről. Nem láttál még menekültet, nem ismered az országaikat, a nyugati országokat sem, statisztikáid sincsenek, semmit nem tudsz igazolni, csak az állati gyűlölet szól belőled, mert egy ostoba, náci fasz vagy!

Itt leírom az álláspontom:
ertelemblog.wordpress.com/2017/09/04/a-menekult-kerdesrol/

ha bármi újat vagy ezzel ellenkezőt tudsz, amit megfelelő igazolással tudsz is igazolni, és hivatkozni, akkor válaszolj, egyébként menj a jó édes kurva anyádba, te büdös náci idióta!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.24. 10:38:28

@tamask:

"A magyarok az utóbbi időben nem mészároltak le tömegesen embereket Nyugaton, nem erőszakoltak meg nőket tömegesen. Ez ugyanis ellentétes a magyarok erkölcsi értékeivel."

Magyarországon magasabb a nők elleni erszak aránya, mint a muszlim országokban. A muszlim országokban az országransgsorban nagyon hátul állnak:

en.wikipedia.org/wiki/Rape_statistics

"Le is van írva a szent könyvükbe ez a parancs"

idézet, hivatkozás?! fingod nincs a szent könyvükről, egy betűt nem olvastál belőle.

"Meggyőződésem, hogy olyan társadalmakból, ahol nem volt a felvilágosodásnak semmilyen hatása, nem lehet embereket importálni olyan társadalmakba, ahol a felvilágosodás hatása érezhető volt. Nem a keresztény-mohamedánista ellentétről beszélek, hanem a vallásos-felvilágosult ellentétről."

Ha a keresztényeket a nyakunkra vesszük, akkor muszlimokat miért ne? Egykutyák.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.24. 10:42:23

@midnightcoder2: "A magyar történelem azért eléggé arról szól, hogy ha itt nagyobb számban megjelennek az idegenek, akkor az nekünk nem volt jó."

Tanulj történelmet, a magyar történelem arról szól, hogy mi vagyunk az idegenek. A magyarok azzal kezdték, hogy migránsok voltak, azzal folytatták, hogy a magyar hordák letarolták Európát, és ma a magyarok szinte kizárólag csak másik migránsok leszármazottai, nem Árpád vére.

ertelemblog.wordpress.com/

Ha a magyarok az idegenek gyűlölik, akor magukat gyűlölik. Ma Magyarországon nem él tiszta magyar.

Fingod nincs a történelemről.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.24. 10:44:03

@Szelid sunmalac: pontosan. a magyar történelem arról is szól, hogy a hülye, reakciós, maradi magyar parasztok (nem foglalkozás) állandóan le vannak maradva 150 évvel, állandóan a fejlődés ellen vannak, és állandóan 150 év után amiatt sírnak, hogy hogy elbaszták 150 évvel korábban.

és most is pontosan ugyanezt csinálja a 2,8 millió Fidióta.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.24. 10:44:49

@Szelid sunmalac: pontosan. a magyar történelem arról is szól, hogy a hülye, reakciós, maradi magyar parasztok (nem foglalkozás) állandóan le vannak maradva 150 évvel, állandóan a fejlődés ellen vannak, és állandóan 150 év után amiatt sírnak, hogy hogy elbaszták 150 évvel korábban.

és most is pontosan ugyanezt csinálja a 2,8 millió Fidióta: majd 10 év múlva rájönnek, hogy na baz, megint a németek csinálták jól, és náluk van nyugdíj, van munkaerő, van gazdasági fejlődés, nem fogynak el.

Valse Triste 2018.09.24. 10:54:34

@Ménár Atya: szegény szerencsétlen. Olvasni nem tud, csak hülyeségeket írni. Megnyugtató volt olvasni gyűlöletbe áztatott szösszenetét arról, hogy itt aztán nem gyűlöl senki senkit...
Nagyon mocskos a tükör a sok köpéstől, ugye?

arckönyv 2018.09.24. 11:01:49

@Flúgatlan: magyargyűlölet?! te tényleg ennyire ostoba vagy?

CCnick 2018.09.24. 18:00:19

@math0: "A magyarok azzal kezdték, hogy migránsok voltak"

Akkor most kérdezd meg a kárpátmedencei őslakosokat, hogy szerintük jó ötlet-e beengedni a migránsokat.

Helga Beauty Salon. 2018.09.24. 18:42:39

@math0: s" most is pontosan ugyanezt csinálja a 2,8 millió Fidióta: majd 10 év múlva rájönnek, hogy na baz, megint a németek csinálták jól, és náluk van nyugdíj, van munkaerő, van gazdasági fejlődés, nem fogynak el."

Te állítólag doktor vagy, mit kellene még tanulnod hogy ne legyél hülye. Azok a kanmigránsok még a nyelvet sem tudják, és tíz év múlva még azért sem fogják eltartani a német nyuggereket, mert utánuk jön a pereputty és jó, ha azokat eltartják. A németek adhatnak nekik lakást, meg taníttathatják, gyógyíttathatják és segélyezhetik őket és tíz év múlva azt nézik majd hogy mi nyugodtabban élünk mint ők!
A másik, te pszichopata mocskos szemét tetű az, hogy telipofával ugatsz a keresztényekre, de a migránsoknak szopod a muszlim faszát! Az hogy van, arra nem vonatkozik az ateizmusod? Ha azoknak így ugatsz, fülednél farkadnál fogva kivisznek az utcára és levágnak mint egy disznót!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.24. 19:49:45

@Helga Beauty Salon: "és tíz év múlva azt nézik majd hogy mi nyugodtabban élünk mint ők"

A szocializmusban végig azt hallottam, hogy majd lehagyjuk a hanyatló nyugatot, meg hogy a kapitalizmus a szakadék szélén áll. Aztán mi estünk bele. Soha nem voltunk annyira lemaradva, mint a geci gazdád alatt, és még csak a következő évtizedekben jön a fekete leves, mivel az oktatást is tönkretette.

Az a baj veletek, fideSSfasszopókkal, hogy mind buta, mint a föld.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.24. 21:15:11

@Helga Beauty Salon:

1) a muszlimok farkát a kurva anyád szopja.

2) szerintem a muszlimok és a keresztények PONTOSAN UGYANOLYAN ROSSZAK. ez meg az ateizmusomhoz pontosan tökéletesen, hibátlanul illik. na most innen két logikus megoldás van:

A) A keresztényeket és a muszlimokat kidobjuk Európából
B) egyiket sem

Én azért mégis az A mellett vagyok.

3) Azt is vedd észre, te idióta, hogy attól, hogy kitoloncoljuk a muszlimokat, nem lesznek kevesebben!

Ezt a hülye kérdésed előtt már vagy két éve megfogalmaztam, semmi újat nem tudtál még kérdezni sem, te idióta!

ateistaklub.blog.hu/2016/08/30/hogyan_kuzdjunk_az_iszlam_ellen_a_migracios_helyzetben

4) Nem mindegyik menekült muszlim, te idióta fasz!

5) Németországban több, mint 300 ezer menekült dolgozik a közül a kb 1 millió közül, aki 2015-16-ban ment oda.

statistik.arbeitsagentur.de/Statischer-Content/Statistische-Analysen/Statistische-Sonderberichte/Generische-Publikationen/Auswirkungen-der-Migration-auf-den-Arbeitsmarkt.pdf

Na most én a Ph.D.-mmel tudom, hogy ez azért komolyabb érv, mint az a hazugság, amit te Orbán faszából szoptál.

Na ennyit a Ph.D.-ról, meg a te 4 elemiddel. Te a Dunning-Kruger hatás miatt mindig azt hiszed, hogy megfogták az idióta hozzászólásaiddal, de ez pontosan azért tűnik számodra úgy, mert idióta vagy. Egy idiótának, mint neked, az idiótaság okos dolog.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.24. 21:16:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: pontosan. tök ugyanaz az agymosás megy, mint a Kádár-rendszerben. olyan 4 elemis zsákfalusi hülyéknek adják be, hogy hanyatlik a nyugat, akik még a falu végén túl sem jártak. ők beszopják.

Helga Beauty Salon. 2018.09.25. 09:55:13

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "A szocializmusban végig azt hallottam, hogy majd lehagyjuk a hanyatló nyugatot, ......"

Ki a faszt érdekel a szocializmus, meg amit mondtak, minek jössz ezzel? Elmúlt, ez egy újabb mérkőzés, bár abban van némi igazad hogy az akkori szocializmus szekértolói most a nyugatot, a migránsokat és a mindent irányító piacot erőltetnék ránk! Ugyanaz a banda!

Helga Beauty Salon. 2018.09.25. 10:07:20

@math0: " Te a Dunning-Kruger hatás miatt mindig azt hiszed, hogy megfogták az idióta hozzászólásaiddal,"

Régóta látom, hogy a saját megnyugtatásodra felállítottad ezt az öncsaló tételt. :D Ha valaki rámutat valamelyik nyilvánvaló ostobaságodra, akkor előkapod a doktoridat és a Dunning-Krugert és nem kell magadba szállnod! :P
Brendel, Brendel, így soha nem fogsz észhez térni!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.25. 10:08:05

@Helga Beauty Salon: "Ki a faszt érdekel a szocializmus"

Tanulnod kéne belőle, mert újra benne élsz.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.25. 10:10:25

@Helga Beauty Salon: "az akkori szocializmus szekértolói most a nyugatot, a migránsokat és a mindent irányító piacot erőltetnék ránk!"

Kubatov nem fog örülni, ha ezt mondod a fideszesekre. Pont az ellenkezőjét hazudják.

Kövér László – MSZMP tag, a Központi Bizottsághoz tartozó társadalompolitikai intézet munkatársa, és a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke (a másik alelnök Gyurcsány Ferenc volt)

Járai Zsigmond – MSZMP-tag

Matolcsy György – MSZMP-tag

Martonyi János – MSZMP-tag

Pintér Sándor – MSZMP-titkár

Schmitt Pál – az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár-, majd a Grósz kormányban

Hoffmann Rózsa – MSZMP-tag

Mikola István – MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke

Stumpf István – MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnöke

Fónagy János – MSZMP-tag

Vonza András – MSZMP-tag

Ligetvári Ferenc – MSZMP-tag

Chikán Attila – MSZMP-tag

Boros Imre – MSZMP-titkár

Turi-Kovács Béla – MSZMP-tag

Harrach Péter – MSZMP-tag

Kerényi Imre – MSZMP alapszervezeti titkár

Pozsgay Imre – MSZMP PB-tag

Szűrös Mátyás – MSZMP KB-titkár

Boross Péter – MSZMP-tag

Balogh Gyula – MSZMP-tag

A Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) tisztségviselői voltak:

Orbán Viktor – gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár

Varga Mihály – KISZ-titkár

Rogán Antal – KISZ-titkár

Deutsch Tamás – KISZ-titkár

Helga Beauty Salon. 2018.09.25. 11:45:52

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Tanulnod kéne belőle, mert újra benne élsz."

Ezt valamelyik hülye éceszgéberetek kitalálta és az egész libsi bagázs ezt szajkózza! Akkora hülyeség, hogy aki ad magára az szégyellené kimondani is!
Kispofám, itt ha az lenne ami a szocializmusban, akkor téged a kormány (rendszer) ellenes dumáid miatt felkutatnának és bíróság elé állítanának. A nyolcvanas években még kaptak el tök hülye ipari tanulókat, akik azt sem tudták hogy mit beszélnek, izgatásért. Az egyik haverom mutatta az idézést, amit tanúként kapott! Azzal, meg hogy ki volt KISZ tag szintén ne gyere, én is voltam és szerintem te is, mára az itt és most tanúsított nézetek lettek az irányadóak!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.25. 11:59:03

@Helga Beauty Salon: "itt ha az lenne ami a szocializmusban, akkor téged a kormány (rendszer) ellenes dumáid miatt felkutatnának és bíróság elé állítanának."

A hetvenes években simán dumáltunk a rendszer ellen. Még vér kommunistával is tudtam a rendszer hibáiról eszmét cserélni. Mindenki tudta mi a helyzet, akinek egy kis esze is volt. A mostani narancskukkancsok persze nem tartoztak ebbe a körbe.

A geci gazdád még nem érte el az elnyomásnak azt a fokát, amik a ruszkik a nyolcvanas évek közepéig fenntartottak. De dolgozik rajta.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.25. 12:01:12

@Helga Beauty Salon: "ki volt KISZ tag szintén ne gyere"

A gazdáid nem sima kisztagok voltak, hanem kisztitkárok, meg emeszempé tagok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.25. 12:37:53

@Helga Beauty Salon: nézd, hülyegyerek. kettőnk közül valamelyik mindenképpen nagyon hülye, hiszen szerintem te hülye vagy, és csak a Dunning-Kruger effektus miatt hiszed azt, hogy te vagy az okosabb. szerinted meg én vagyok a hülye. minden olyan érv, hogy: "de hát nem látod, hogy ez így logikus és nem úgy" egy külső szemlélőnek érv, és meg tudja állapítani, hogy kettőnk közül ki a hülye. de számodra nem érv, mert vagy te olyan hülye, hogy pont az illogikusat hidd logikusnak. ez nyilván fordítva is így lenne, ha neked lenne igazad, és én lennék a hülye. tehát a vitát ezzel folytatni, hogy "te vagy a hülye, nem, te vagy a hülye" nincs értelme, mert bár normális emberek között a logikát illetően konszenzus van, de te vagy olyan hülye, hogy még ezt is felrúgd.

az egyetlen abszolút érv ebben az esetben az, hogy külső, objektív dolgokra hivatkozok, ez meg igenis az, hogy nekem doktorim van, én több, nemzetközi kutatóintézetben is dolgoztam, publikációs listám van, legalább 9-es H-indexem van. ezek külső, ellenőrizhető, objektív tények.

ezzel szemben neked semmi nincs.

tehát a kettőnktől független, külső, objektív tények, amelyeket te is ellenőrizhetsz, azt igazolják, hogy te vagy az idióta kettőnk közül. én nem lehetek, mert egy idiótának nincs 9-es H-indexe, nincs Ph.D.-je, és nem alkalmazzák kutatóintézetekben.

ennyikeh.

az, hogy idióta vagy egyébként abból is látszik, hogy neked ezt a szádba kellett rágni.

Helga Beauty Salon. 2018.09.25. 13:18:46

@math0: Huh, ez jó volt, benned nem lehet csalódni! Nem is írtam olyat hogy hülye vagy egyébként, mert tudtam hogy kitalálod! Te kis ph. doktor te! Vigyázz a kémhatásodra! :D

Renata Raab 2018.09.25. 16:45:53

Végre egy cikk, aminek minden szavával egyetértek.

Gleccsertetű 2018.09.25. 22:45:58

@math0: ne hivatkozz a külső szemlélődőkre, mert azok szemébe egy hisztis picsa vagy

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.26. 07:05:43

@Gleccsertetű: "azok szemébe"

Természetesen nem olyan külső szemlélőkre gondoltam, akik magyarul se tudnak, és nem ismernek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.26. 07:06:41

@Helga Beauty Salon: na ez az, amikor jönnek az érvek, amelyekkel nem tudsz mit kezdeni, akkor lemész óvodás retardáltba.

Helga Beauty Salon. 2018.09.26. 10:00:17

@math0: " na ez az, amikor jönnek az érvek, amelyekkel nem tudsz mit kezdeni, akkor lemész óvodás retardáltba."

Lementem ovisba? Lehet! De még mindig jobb, mintha elkezdenék nagy erőkkel kurvaanyázni, mint te szoktál!

Helga Beauty Salon. 2018.09.26. 10:06:00

@math0: Ja, és milyen érvekről van itt szó? Húsz sorban egyebet sem fejtegetsz, mint hogy te doktor vagy, én meg hülye. :D
Eddig más fogalmaim voltak az érvelésről.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.10.12. 07:58:40

@Helga Beauty Salon: nem jobb, rosszabb. ha nem szereted a kurvaanyázást, ne legyél retardált! senki nem szereti az olyan retardáltakat, mint amilyen te vagy!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.10.12. 08:01:35

@Helga Beauty Salon: "milyen érvekről van itt szó? Húsz sorban egyebet sem fejtegetsz, mint hogy te doktor vagy, én meg hülye"

az, hogy én doktor vagyok, az egy ellenőrizhető, objektív tény, tehát bizony érv. és ez az, amiből neked egy sincs. ezért mentél le retardált ovisba pótcselekvéséppen.
süti beállítások módosítása