B1 blogcsalád



Európa egyetlen bevándorláspárti politikusa: Orbán Viktor

2018. szeptember 18. - ashwood

d_mti20150907024.jpgOrbánnak állítólag a bevándorláspárti politikusok az ellenségei, pedig valójában Európában ma már ő az egyetlen, aki fenn akarja tartani az ellenőrizetlen, illegális migrációt. Nem véletlenül: a hatalma függ ettől.

Eddig okkal-joggal hittük azt – hisz sűrűn és hittel olvastuk a propagandát –, hogy Soros György – már persze nem azért, mert zsidó, csak úgy – keresztény kultúránkat és hazánk szent földjét akarja ármánnyal (értsd: mirgáncs) elvenni. De már más a terve: a kapukulcsra fáj a foga. Ennek érdekében fogadtatta el a Sargentini-jelentést is. Mert ha azt megszavazzák, bizony oda a kapukulcs, pedig azt hittük, biztonságban van Orbán Viktor kispárnája alatt. A szent ember még azt is vállalta érettünk, hogy estéről estére, a mi gondjaink megoldásától megfáradt fejét kulcs nyomta párnára hajtsa. Mert ő ilyen jó hozzánk.

De nem csak hozzánk: egész Európához. Ugyanis eddig ő védte egyedül az EU határait a migráncsokkal szemben.

Az senkit ne zavarjon meg, hogy:

– a 174 km-nyi kerítés még a magyar schengeni határnak is alig huszada,

– a törökökkel kötött uniós egyezségnek hála a balkáni útvonal mára alig használt migráció útvonal lett,

– 2015-ben magyar rendőri kísérettel haladt át az országon az EU felé 400 ezer migráns, akiket a magyar hatóságok zömmel nagyvonalúan nem ellenőriztek.

Orbán így véd.

De nem csak tettekben, szavakban is erős a mi vezérünk. Már 2015 óta közös, uniós fellépést sürget a migrációs válság megoldása érdekében. Felvetette, hogy az EU nyújtson segítséget a magyar határvédelemhez. Meg azt is: a küldő országokat támogassa az EU, hogy senki ne is akarjon elindulni.

Majd mindennek szellemében: minden eszközzel megakadályozza, hogy az Unió egységesen léphessen fel a krízis kezelése érdekében. Miként azt is sikerült megfúrni, hogy az EU egyezséget köthessen Afrikával a migránsok helyben tartása érdekében.

Ha kicsit ellentmondásosnak tűnik Orbán hősi védelme, segítünk: a magyar miniszterelnöknek az egyetlen érdeke, hogy a válság minél tovább fennmaradjon, a menekültek és migránsok helyzete megoldatlan legyen, és úgy általában, ne történjen semmi, ami elmozdulás lenne a jelen helyzetből. Orbán Viktor ugyanis jóideje ebből szerzi hatalmát, és esze ágában sincs változtatni a jól bejáratott úton. Sőt, a Magyarországon már bevált módszerrel most épp az EU-t próbálja meghódítani.

Ha ehhez hazudni kell, mint a vízfolyás, az sem probléma számára.

Lássuk a legutóbbi, a korábbiaknál nem sokkal ordasabb hazugságát: a magyar "emberek helyett zsoldosokat küldenek ide Brüsszelből, és Brüsszelben mondják meg nekik, hogy hogy kell védeni a magyar határt. És ne legyen illúziónk: be fogják engedni a migránsokat, ha övék a magyar határvédelem." Vagyis: kikapják a cihából a kulcsot, és huss, már is itt a migráncshorda.

Szerencsére már van olyan szeglete a világnak, ahol szemtől szembe nevetik ki Orbánt, ha akkorát lódit, amekkora az egója. Tegyünk így mi is, a tények ismeretében:

– Az Európai Bizottság a napokban tette közzé tervezetét, amely kizárólag akkor válik valósággá, ha azt az Európai Parlament és az Európai Tanács elfogadja.

– Orbán és cimborái 2015-ben még azért átkozták a Bizottságot, mert az Unió határvédelmi szervezete, a Frontex, képtelen megvédeni a határokat. Három éve Magyarország 4, azaz négy darab határőrrel és agy autóval járult hozzá a Frontex megerősítéséhez.

– A Bizottság terve most az, hogy 10 ezer fősre duzzasztja a Frontex állományát. Ez elsőre hatalmas létszámnak tűnik – de a kormányzati propagandisták már azt sulykolják, hogy ez a létszám is édeskevés a határok megvédéséhez. Amiben persze igazuk is van, ugyanis

– a Frontex nem venné át a tagállami hatáskörbe tartozó határvédelmi feladatokat!

– Csupán tagállami igény szerint küldene ebből a haderőből segítség gyanánt.

– Vagyis ha egy tagállam nem kér segítséget a Frontextől, akkor nem is kap.

– A bizottsági javaslatban a következő szerepel: az "Európai Határ- és Parti Őrség megbízatása, feladata a tagállamok támogatása lesz, és nem veszi át a külső határok igazgatásával és a visszatéréssel kapcsolatos feladataikat."

Nem meglepő tehát, hogy Orbán Viktor minden ellen tiltakozik kézzel-lábbal, ami a megoldás irányába mutatna. Elvégre a zavarosban halászás a legnagyobb erőssége.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7914247329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HANO 2018.09.18. 14:21:52

"Lássuk a legutóbbi, a korábbiaknál nem sokkal ordasabb hazugságát: a magyar "emberek helyett zsoldosokat küldenek ide Brüsszelből"

"Zsoldnak a katonák illetményét, fizetését nevezzük.
A magyar határt ezidáig is zsoldosok őrizték, vélhetően ezután is azok fogják, ha csak Harcimarci meg nem hirdeti a népfelkelést, melynek során köteles lesz mindenki saját fegyverével és lovával, saját költségére hadba szállni a Hazát két oldalról marcangoló támadók - északról Brüsszel, délről a migráncsok - ellen!
Zsoldosnak azt a katonát nevezzük, aki tevékenységéért pénzt kap, mint a Magyar Honvédség minden tagja ma is."
www.pupublogja.hu/2018/09/foltozott-irhaju-nemet-zsoldosok.html

rallus 2018.09.18. 14:39:37

"- Te koma, ez most vicc vót?
- Nem a'!
- Akkor jól van, mert viccnek egy kicsit durva vóna."

Pintér Antal 2018.09.18. 17:15:04

Én inkább Orbán Viktornak hiszek, mint a cikk csúsztatásának. Mert az csúsztatás.

illaim 2018.09.18. 17:32:41

@Pintér Antal: Világosíts már meg! Mi volt a csúsztatás?

rallus 2018.09.18. 17:39:07

@illaim:
"De akkor ez azt is jelenti - és én legalábbis ezért szállok síkra -, hogy azok az államok, amelyeknek külső határuk van, nemzeti hatásköröket adnak át annak érdekében, hogy a Frontexet valóban átfogó hatáskörrel ruházzuk fel. És ez a szolidaritás mércéjét is jelenti, ha arról van szó, hogy emberek jönnek hozzánk, vagy ha kötelezettségeink vannak arra, hogy például lehetővé tegyük a legális migrációt."
Tudod értelmezni Angela kijelentését?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.18. 17:46:41

@Pintér Antal: "Én inkább Orbán Viktornak hiszek"

Persze, hisz még sose hazudott. Biztos lehetsz benne, hisz ő maga mondta. :))

Narancskullancs, mondj EGY alkalmat, amikor nem hazudott a csúti geci. EGYET!

alöksz róz 2018.09.18. 18:52:59

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: én tudok egy jót, ez még eddig MINDIG beigazolódott:
"A baloldal amikor csak teheti, ráront saját nemzetére"

rallus 2018.09.18. 19:00:05

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"A szocialista kormányok eltüntettek mindent ami sűrűbb volt a levegőnél, és amikor jött a pénzügyi válság első hulláma, nem volt mihez nyúlni."
Kérsz még?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.18. 19:01:17

@alöksz róz: ""A baloldal amikor csak teheti, ráront saját nemzetére" "

Nah, ez egy sima hazugság, már is megbuktál. EGYET nem tudtál mondani, amikor a geci nem hazudott. EGYET!!!!

Az MSZP természetesen nem baloldali, sose volt az, az MSZMP utódszervezete, amikor kormányon voltak, a tőkéseket szolgálték ki. A DK politikai halott milliárdos fanklubja, semmi köze semmilyen baloldalhoz. A Magyar Munkáspárt az egyetlen baloldali párt, soha nem rontott senkire.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.18. 19:03:33

@rallus: ""A szocialista kormányok eltüntettek mindent ami sűrűbb volt a levegőnél, "

Ez inkább a fideszről mondható el. Szóval te se tudsz a gecitől EGY igaz mondatot se idézni. EGYET!!!! Istenem , milyen szánalmasak vagytok!

alöksz róz 2018.09.18. 19:12:37

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: már mondtam egyet.
nagy igazság: "A baloldal amikor csak teheti, ráront saját nemzetére"

rallus 2018.09.18. 19:43:24

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ha nektek való vegytiszta igazságra vágysz, akkor olvasgasd az öszödi "szenvedélyes igazságbeszédet"! Lucifer mellett az üstben úgyis meg kell tanulnotok szó szerint... Idő lesz rá...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.18. 19:53:30

@rallus: "olvasgasd az öszödi "szenvedélyes igazságbeszédet"! "

Tudod, leszarom, hogy csalódtál az elkúróban, hiába szoptad annyit a faszát. Könnyeim potyognak. Vigasztalódj a csúti geci új gazdádon fideSSfasszopó.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.18. 19:54:58

Azt rühellem, hogy a kurcsánytól fideSShez átpártolt seggturkászok mind itt hokiznak.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.18. 20:00:01

"Hazudtunk reggel, éjjel meg este"

Tényleg, a kurcsány tudott igazat mondani, ha azt hitte, nem figyelik. A geci is mondott egyszer igazat, a fideSSfasszopó elfelejtették már: Ne mi nyerjük a legtöbbet. Tényleg, akkor még úgy gondolta, hogy csak módjával lop.

morpho 2018.09.18. 20:08:21

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Mondott ő igazat, te tévedsz! Mondok egyet:

"biztatok szombaton és vasárnap a talpon maradt összes kerületben az én hangomon megy a szavazásra való felhívás, amiért majd engem elmarasztal az Országos Választási Bizottság, a jogászok meg megvédenek, oszt jó napot"

alöksz róz 2018.09.18. 20:15:37

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "A szocialista kormányok eltüntettek mindent ami sűrűbb volt a levegőnél" - ez is jó pedig.
ez a legszebb benne, gyakorlatilag szinte bármi szart el lehet róluk mondani, minden igaznak bizonyul.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.18. 20:31:17

@morpho: Hehe. De a narancskullancsok nem tudnak igazat idézni tőle. :))

morpho 2018.09.18. 21:16:47

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Nem :)) Mi meg simán! :)) Védjük meg a miniszterelnök úr szavahihetőségét!

Tenkes Kapitánya 2018.09.18. 21:40:39

Ez hülye.
Kár rá szót vesztegetni.

blah blah 2018.09.18. 23:54:34

"engeggyünk be mindenkit, a terror a modern nagyvárosi élethez tartozik"

szóval be lehet fogni bukottbaloldal1 blog

BiG74 Bodri 2018.09.19. 00:29:54

Lehet erőltetni ezt a témát, így és itt. Viszont ez már a vitya saját terepe, melyen simán lever bárkit az egyszerű dogmatizált néppel a háta mögött.

benko 2018.09.19. 05:24:18

Nem a bevándorlásról van szó hanem a hatolomról a sok birka magyar meg el hiszi .

max bir ca · http://bircahang.org 2018.09.19. 05:30:11

De akkor a ballibek miért nem támogatják a bevándorláspárti Orbánt, miért tiltakoznak ellene? Vagy azt akarod mondani, hogy a ballibek idegenellenes fasiszták???

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.19. 05:35:49

@balcán maxval bircaman: "a ballibek miért nem támogatják a bevándorláspárti Orbánt"

Talán, mert a gecivel ellentétben ők nem bevándorláspártiak.

2018.09.19. 06:39:10

Csúsztatások tömkelege. Ez a b1 blog. Az se igaz amit kérdez.

nu pagagyí 2018.09.19. 06:39:15

A rezsim offshore cégei a migráncsokról rikácsoló vezetők személyes anyagi érdekéből ellenőrizetlenül hozzák be a világ söpredékét az EU-ba, miközben a valódi menekülteket a megalázzák és éheztetik, a gyerekeket elválasztják a szüleiktől. A rezsim fő bűne, hogy aljasságra kényszeríti a magyar tisztviselőket, rendőröket és ocsmány fasiszta propagandával mérgezi az országot. Munkálkodásuk eredménye a besúgók, önkéntes gazemberek szaporodása, akik még a pécsi kosárcsapatra is rendőrt hívnak, mert külföldiek és buszon vannak. Riasztó az ország mentális állapota, bármilyen megszálló egy perc alatt a helyére léphet aktuális diktátorunknak, csak át kell venni jól kimunkált eszközeit, vagy csak megzsarolni a führer urat. Birkaország jól kezelhető némi erőszakos propagandával, államilag szervezett megfélemlítéssel és a kiszolgálói személyzet minőségi moslékellátásával.

nu pagagyí 2018.09.19. 06:51:27

@balcán maxval bircaman: Remélem nem veszed majd zokon, ha itthoni eszmetársaid lebolgároznak. Sajnos ők nem tudják mennyit tettél azért, hogy ellenség lehess.

midnightcoder2 2018.09.19. 06:56:08

Közös európai megoldásra akkor lehet számítani, ha sikerül európát megtisztítani a balliberális szellemi fertőzéstől. Addig a közös európai megoldás az, hogy engedjük be a hódítókat a kontinens országaiba.

midnightcoder2 2018.09.19. 06:59:08

@nu pagagyí: Elárulom, az amcsik kb. hasonló módon filterezik a bevándorlókat: van pénzed, vagy hasznos vagy az amcsi társadalom számára (= keresett szakmád van, és fiatal vagy) ? Akkor jöhetsz. Egyébként vízumot sem kapsz. De Pl. a kanadaiak is igen hamar bevezették a magyar vízumot amikor megismerték a legújabb kori magyar menekültek igazi természetét.

atomic power 1986DucaDuca 2018.09.19. 07:28:18

"Miként azt is sikerült megfúrni, hogy az EU egyezséget köthessen Afrikával a migránsok helyben tartása érdekében."

Csak egy mondat a Marrakeshi Nyilatkozatból, amit Magyarország nem írt alá:

Marrakesh Action Plan 2018-2020

Domain 1: Promote regular migration and mobility, especially of young people and women, between Europe and North, West and Central Africa, and within these regions

A rendszeres migráció és a mobilitás ösztönzése, különösen a fiatalok és a nők számára,
Európa és Észak, Nyugat és Közép-Afrika között, valamint ezeken a régiókon belül.

Objective 1: Maximising the positive impact of regular migration for development

A rendszeres migráció pozitív hatásának maximalizálása a fejlődés érdekében

És még lehetne sok hasonló szellemiségű pontot idézni.

Rég olvastam ennyi hazugságot egy cikken belül!

Csató 2018.09.19. 07:51:47

"– a törökökkel kötött uniós egyezségnek hála a balkáni útvonal mára alig használt migráció útvonal lett,"

Hány migráns kellene neked, hogy ne "alig használt" státuszban legyen nálad? 150 ezer, 200 ezer? Tudod-e, mi van a bosnyák-horvát vagy a szlovén-horvát határon?

"– 2015-ben magyar rendőri kísérettel haladt át az országon az EU felé 400 ezer migráns, akiket a magyar hatóságok zömmel nagyvonalúan nem ellenőriztek"

Akkor hisztizett minden lipsi, hogy nem engedjük tovább őket, hogy táborokba zárjuk szegény cuki kis majmokat, meg mindenféle eljárásokkal zaklatja őket a magyar állam. Ekkor volt, hogy Bécsből lipsik jöttek át kocsikkal, hogy "kiszabadítsák" őket a pokolból.

cila44 2018.09.19. 07:53:43

@Pintér Antal: Sikeres volt nálad orbán agymosása.

Exploiter 2018.09.19. 08:18:25

Könyörgöm, hagyjátok már abba, idegesítő, fárasztó, unalmas, kontraproduktív, álszent, gerinctelen, stbstb
Soha a k életben nem lesz így más kormány hatalmon.

atomic power 1986DucaDuca 2018.09.19. 08:33:37

"a Frontex nem venné át a tagállami hatáskörbe tartozó határvédelmi feladatokat!

– Csupán tagállami igény szerint küldene ebből a haderőből segítség gyanánt.

– Vagyis ha egy tagállam nem kér segítséget a Frontextől, akkor nem is kap."

És mit mondott Merkel kancellár asszony?

German Chancellor made in an interview with the Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) at the weekend when she called for Frontex become a border police force that would take over the role from national governments.

A német kancellár a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) interjújában a hétvégén felhívta a Frontexet, hogy olyan határrendészeti rendőrség legyen, amely átveszi a nemzeti kormányok szerepét.

Venesz 2018.09.19. 08:47:39

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: " A geci is mondott egyszer igazat, a fideSSfasszopó elfelejtették már: Ne mi nyerjük a legtöbbet."

Mondjuk aztán ezt is letagadta.

invalid user name 2018.09.19. 08:48:15

@HANO:

a lényeget sikerült megkerülni :) de orbán viktornak már annyira rááll a szája a hazudozásra, hogy véletlenül sem mond igazat.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.09.19. 08:48:15

@rallus: " ... ha kötelezettségeink vannak arra, hogy például lehetővé tegyük a legális migrációt ... "

Ez ugye nem azt jelenti, hogy aki akar jöhet, hanem azt, hogy akire az országnak van szüksége, azt befogadhatjuk, ha képes és be is akar illeszkedni a magyar társadalomba.

Nem hiszem, hogy elfogadható ha a 2. generációs bevándorló a saría-t a szüleit befogadó ország törvényei elé helyezi, mert szigorúan vallási nevelésben részesült....

invalid user name 2018.09.19. 08:49:12

@atomic power 1986DucaDuca:

"A német kancellár a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) interjújában a hétvégén felhívta a Frontexet, hogy olyan határrendészeti rendőrség legyen, amely átveszi a nemzeti kormányok szerepét."

untrue.

persze, te is orbán tanítványa vagy :)

invalid user name 2018.09.19. 08:50:03

@Magánvéleményem:

"Nem hiszem, hogy elfogadható ha a 2. generációs bevándorló a saría-t a szüleit befogadó ország törvényei elé helyezi."

ugyanez a katolikusokra is elmondható: a befogadó országban szabad pénteken húst enni, a katolikusok meg nem esznek húst. milyen már ez.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.09.19. 08:57:02

@nu pagagyí: " ... miközben a valódi menekülteket a megalázzák és éheztetik, a gyerekeket elválasztják a szüleiktől. ... "

A valódi menekült megáll az első biztonságos országban, nem dobálja/égeti el az iratait és még lehet sorolni, hogy mi mindent tesz. Ellenben amiről hadoválsz, az illegális bevándorlók embercsempészek által szállított tömege. Már rég nem a háború vagy a népirtás elől menekül, hanem kinézett magának egy olyan országot, ahol rátelepedhet a szociális rendszerre, és munka nélkül jobban élhet, mint abban az országban ahol eddig lakott.

Exploiter 2018.09.19. 08:57:33

@invalid user name:

Tökugyanaz. De azért az ilyen okos megjegyzések elkövetőit őszintén szívesen megnézném visítozni, amikor a fundamentalista haverok rájönnek, hogy homokos. Osztán lehet akkor is humorizálni.

Semper Fidelis 2018.09.19. 08:59:12

Egyre jobban erőlködtök, szánalmas.

vitorla100 2018.09.19. 08:59:56

Orbán a süketeléséből él. De fontos, hogy "harcoljon" mindig valami ellen mert
ezt meg még sokan kajálják. Valójában terelget , addig is hatalmon van, és a
haverjaival ezer milliárdokat lop el közben.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.09.19. 09:01:55

@invalid user name: Lóf@szt csak a katolikusok, rajtuk kívül a mindenféle vegákok sem esznek húst, DE ezzel nem sértik meg az adott ország törvényeit, míg ha a saría alapján megbüntetnek valakit egy olyan országban ahol az nem képezi a jogrendszer részét, az már bűncselekmény.

CM2131 2018.09.19. 09:03:24

LOL, ez titokban kormánypárti blog ugye? Mert ennél jobban nem lehet az értelmes, gondolkodni tudó embereket elriasztani az ellenzéktől : DDDD

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.09.19. 09:05:44

@Exploiter: " ... Tökugyanaz. ... "

Nem ugyanaz, ugyanis a hús nem evés semmiféle törvényt nem sért, míg mondjuk a buziság miatti megkövezés, vagy a 12 éves lány férjhez adása, vagy a félrelépő asszony tömeges megerőszakolása és kivégzése már igen.

invalid user name 2018.09.19. 09:08:59

@Magánvéleményem:

"míg ha a saría alapján megbüntetnek valakit egy olyan országban ahol az nem képezi a jogrendszer részét, az már bűncselekmény"

valóban? én nem ismerem a saríát, megtennéd, hogy idézel belőle olyan részleteket, amelyek a tipikus európai jogrendben megengedett dolgokat büntetni rendelik...?

(magyar példát tudok: a magyar BTK büntetni rendeli a családon belüli erőszakot, de a fideszkormány szerint viszont szabad verni a feleséget és a gyereket.)

invalid user name 2018.09.19. 09:10:18

@Magánvéleményem:

a 12 éves lány férjhez adása minek a büntetése...?

atomic power 1986DucaDuca 2018.09.19. 09:13:23

"2015-ben magyar rendőri kísérettel haladt át az országon az EU felé 400 ezer migráns, akiket a magyar hatóságok zömmel nagyvonalúan nem ellenőriztek."

A migránsok többsége megtagadta a magyarországi regisztrációt és a Magyarországgal való együttműködést. A többiek regisztráltak ugyan, de ezek és a menedékkérelmet beadók túlnyomó többsége nem várta meg kérelme elbírálását, hanem még az elbírálás előtt elhagyta az országot.

Amikor a magyar hatóságok az uniós menekültügyi jogszabályok szerint csak úti okmánnyal és érvényes vízummal akarták továbbengedni a migránsokat, akkor tüntetésbe kezdtek, kitörtek a gyűjtőpontokról, illetve nem voltak hajlandók menekülttáborokba menni.

Ennyit az ellenőrzés elmaradásáról.

Mindeközben Merkel kancellár asszony két olyan nyilatkozatot is tett, ami csak olaj volt a tűzre, mert gyakorlatilag meghívta a migránsokat Németorszégba!

Angela Merkel nyilatkozatainak híre eljutott a migránsokhoz.

Merkel 2015 augusztusának végén nyilatkozta:

„Németország minden szíriai migránst befogad”.

Merkel 2015. szeptember 5-én ismét nyilatkozott:

„a politikai menedékjogra jogosultak befogadásának nincs felső korlátja”.

A nyilatkozatok nyomában meginduló, elsöprő erejű illegális migrációval Schengen és a Dublini Egyezmény összeomlott.

Ebben a helyzetben a magyar hatóságok csak "tűzoltást" végezhettek!
Illetve felépítettek egy határvédelmi kerítésrendszert, vállalva a Nyugat általi megbélyegzést.

morph on deer 2018.09.19. 09:14:16

@Venesz:
“Mondjuk aztán ezt is letagadta.”

Dehogy tagadta! Csak “valahogy” kiderült, hogy akkor “nem közgyülés volt”, tehát ez hivatalosan nem számít hozzászólásnak!

Tehát nem azt tagadták, hogy mondta volna, hanem azt, hogy ez számított volna, mert ugr az “nem közgyűlés volt”!
Hát így.

Larry Silverstein 2018.09.19. 09:18:56

Nem azt kell nezni, hogy Orban mit mond, hanem hogy mit tesz - plane hogy EU valasztasi kampany van

tavaly 30.000el tobb ember koltozott Magyarorszagra, mint innen el, de itt megsincs arab meg szomaliai getto

ata.worldbank.org/indicator/sm.pop.netm

invalid user name 2018.09.19. 09:23:52

@Larry Silverstein:

"tavaly 30.000el tobb ember koltozott Magyarorszagra, mint innen el, de itt megsincs arab meg szomaliai getto"

hát ez a 30 ezer ez nehezen értelmezhető. az elköltözők számát kétféleképpen lehet mérni
- hányan jelentik be, hogy nem kívánnal magyarországon élni tovább (lakcím, TB jogviszony megszüntetése)
- hányan jelentik be nyugateurópai országokban, hogy ott kívnnak élni (lakcím, TB jogviszony bejelentése)

A két adat nem szokott egyezni.

Helga Beauty Salon. 2018.09.19. 09:24:41

Tehát Orbán fosztotta ki a gazdasági migrik hazáját és Orbán bombázta a háború elől menekülők országát! Valamint ő adta az eurót, a telefont és a motoros gumicsónakokat is a menedék kérőknek és ő finanszírozza a migrimentő civileket, mindezt azért, hogy hatalmon maradhasson! És ezek után még telik neki stadionokra és kisvasútra is!
Szerintem ha így van, akkor Orbán egy zseni és megérdemli hogy ő vezessen minket!

invalid user name 2018.09.19. 09:26:43

@Helga Beauty Salon:

eh... inkább ne válaszolj...

telepítetted már az OTP netbank biztonsági frissítését?

Larry Silverstein 2018.09.19. 09:26:45

@invalid user name: jo en elhiszem hogy te okosabb vagy mint a vilagbank es a CIA statisztikusai, de nem is neked szantam a linket

atomic power 1986DucaDuca 2018.09.19. 09:29:20

@invalid user name:

"untrue.

persze, te is orbán tanítványa vagy :)"

Érveid súlya alatt összeroppanok!

invalid user name 2018.09.19. 09:30:26

@Larry Silverstein:

hogy én? én nem vagyok okosabb. régebben a KHS a kivándorlásról szóló adatok mellett közölte a többi EU tagállam által bejelentett magyar állampolgárságú bevándorlók összesített adatait. ezt nevezték tükörstatisztikának.

az eltérés mondjuk nem volt túl nagy, a KSH által publikált kivándorló magyarok száma ötöde-hatoda volt a nyugateurópai országokba bevándorló magyaroknak. abba is hagyták a tükörstatisztikák publikálását, aki nagyon kíváncsi, annak pár nap bogarászás.

invalid user name 2018.09.19. 09:31:51

@atomic power 1986DucaDuca:

egyszerűen csak megnéztem, mit mondott merkel, és nem azt mondta, amit te írsz.

erről nem nagyon lehet érvelni. hazudtál. pont.

xloz 2018.09.19. 09:32:21

@Larry Silverstein: az nem lehet, mert az igazán komoly, okos emberek szerint itt diktatúra van, nyomor, idegengyűlölet, meg szegénység, miért költözne ide bárki is? Itt valaki hazudik, de keményen.

Larry Silverstein 2018.09.19. 09:37:54

@xloz: mindenki hazudik a politikaban

de az ellenzek sokkal atlatszobb marhasagokat hazudik, mondjuk szellemoriasaikat ismerve ez nem meglepo

vénkujon 2018.09.19. 09:38:31

de értcsétek meg: a legtehetségeseb magyar(világ) politikusa csak igy tudta megértetni a magyaremberekkel, hogy őt a rendszerválasztó együttrezgés örökre ara predesztinálta, hogy csakis Ö vezetheti az országot. minden más alternativa hibás alternativa. egycer-kétcer már megsértetük/leváltottuk Őt, ugyhogy nehogy mégegycer így járjon. értsük meg, fogadjuk el drága honfitársaim

vénkujon 2018.09.19. 09:39:42

nameg, hogy a közpézből vesz nekünk tévét, origót, indexet...ugyan. köszönjűk szépen!

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.19. 09:41:45

Eljutott arra a szellemi magaslatra a béka segge alá a B1 blog, mikor az egyetlen országot nevezi bevándorláspártinak, aki a válság kezdete óta konzekvensen védi a határait.

Szerintem egyfajta elmebaj ütközött ki, a migránsseggnyaló ballib Soros csicskákon.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.19. 09:43:39

@Larry Silverstein:

Hát ja.. Eddig csak olyanokban hazudott a B1 blog rendszeresen, hogy az EU is védené a határokat, meghogy nem csaltak a Sargentini jelentés nem hazugságain, meg hasonlókban.

De abban, hogy az állításuk szerint Orbán bevándorláspárti, egyértelművé tették hogy csak a 60 IQ alatti ballib barmokat akarják megszólítani.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 09:43:47

A témában egy érdekes összevetés és kép. Figyelj, ne zsigerből válaszolj, hanem gondolkozz!!!

Bevándorlók számának maximalizálása USA vs. Magyarország

Érdekes összehasonlítani és súlyozottan mérlegelni az USA-ba maximálisan 2019-ben engedélyezhető bevándorlók számát és Magyarország arányát egy ilyen kérdésben. Más kérdésekkel összevetve még érdekesebb dolgok jönnének ki. Magyarországnak, ha az USA-val azonosan kellene ezt teljesítenie, akkor
lakosság arányában 904 fő,
terület arányában: 283 fő,
Nemzeti össztermék (GDP) arányában 206 fő
jönne ki.

Képpel együtt itt:

erkolcstan.blog.hu/2018/09/19/bevandorlok_szamanak_maximalizalasa_usa_vs_magyarorszag

atomic power 1986DucaDuca 2018.09.19. 09:49:51

@invalid user name:

"egyszerűen csak megnéztem, mit mondott merkel, és nem azt mondta, amit te írsz.

erről nem nagyon lehet érvelni. hazudtál. pont."

Bővített mondatban írtad le ugyanazt! Ha meg akarsz győzni, akkor tegyél be hiteles forrást!

G.Tibor 2018.09.19. 09:52:31

Amíg a posztíró nincs tisztában a kauzalitásokkal, addig hiába pörgeti részigaszságait, azok akkor is hiteltelenek maradnak, ha van valóságalapjuk.

atomic power 1986DucaDuca 2018.09.19. 09:52:32

@invalid user name:

“The question of fighting illegal migration means we have to strengthen external border protection ... that means also that the countries with an external border must give up some of their national responsibilities,” Merkel told parliament on Wednesday."

www.reuters.com/article/us-germany-politics-merkel-migration/merkel-calls-for-european-solidarity-to-tackle-illegal-migration-idUSKCN1LS12C

vénkujon 2018.09.19. 09:52:51

@Rettegek mert ballib vagyok: inkáb a hatvan iq alatti nemzetimagyar hőltyeket és úrakat. akarja megszólitani. de ők nem barmok. simán csak ilyenek:)

vénkujon 2018.09.19. 09:52:51

@Rettegek mert ballib vagyok: inkáb a hatvan iq alatti nemzetimagyar hőltyeket és úrakat. akarja megszólitani. de ők nem barmok. simán csak ilyenek:)

Alick 2018.09.19. 09:56:51

"2015-ben magyar rendőri kísérettel haladt át az országon az EU felé 400 ezer migráns, akiket a magyar hatóságok zömmel nagyvonalúan nem ellenőriztek."

Ez volt igazából a gáz, ment a plakátozás, viszont a határvédő rendszert már korábban ki kellett volna építeni.

6.Lenin 2018.09.19. 09:57:06

@Exploiter:

"Könyörgöm, hagyjátok már abba, idegesítő, fárasztó, unalmas, kontraproduktív, álszent, gerinctelen, stbstb
Soha a k életben nem lesz így más kormány hatalmon"

És, ha pont ez a B1 célja? Ha a Fidesz fizeti őket?
Más logikus magyarázat nincs.

A cicus, taga20, morpho a legnagyobb fideszes aktivisták. Ők hozzák a Fidesznek a legtöbb szavazót, és akadályozzák, hogy végre egy normális ellenzék is létrejöhessen.
Szerintem.

vénkujon 2018.09.19. 09:58:23

@Helga Beauty Salon: " És ezek után még telik neki stadionokra és kisvasútra is!" mivel nemsokára leválasztanak minket az eu adofizetöi csecsekrő, már csak fábol fog neked kisautot farigcsálni viktor. de lásuk be: ez egész jó opció. és egyetértek: egy zseniről van szó:-)

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.19. 09:59:00

@vénkujon:

Ugyanmár.

Mindenki tudja, hogy a B1 blog a 60+ os ex-munkásőr és ex-ÁVH-s Gyurcsnyista nyugdíjasoknak íródik.

Senki más nem veszi komolyan ezt a sok baromságot, amit összehordanak.

vénkujon 2018.09.19. 09:59:43

@6.Lenin: nórmális elenzék? mármint Viktor ellenzékére gondolsz? olyan nem lehet. gondold végig.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 10:00:56

@Rettegek mert ballib vagyok:

az index.hu már nagyon régen F.MPP (volt Fidesz utódpártszervezet) közeli "vállalkozók" tulajdonában van.

invalid user name 2018.09.19. 10:01:13

@Magánvéleményem:

stb stb és ezt még a vér iszlám szaudarábiában is csak részben alkalmazzák, a többi, saját magát iszlámnak nevező államban még kevésbé. azon kívül meg ... ?

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.19. 10:02:00

@6.Lenin:

Hát igen.
Más értelmét én se látom ezeknek az egyértelmű baromságok szajkózásának.

Egész egyszerűen a kontraproduktivitás olyan mértékét löketik, amire az átlátszó szó is csak annyira állja meg a helyét, mint egy letisztított kirakatüveg.

Nincs értelme nézni hogy mennyire, sokkal inkább az a kérdés hol vannak foltok.

invalid user name 2018.09.19. 10:03:25

@atomic power 1986DucaDuca:

én elolvastam az eredeti interjút. megtennéd, hogy veszed a fáradságot és te is elolvasod, mielőtt egy mondatot idéznél belőle (amely mondat önmagában olvasva erősíteni akarja a határőrizetet + továbbra is tagállamok beleegyezéséhez köti a frontex megjelenését)

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 10:03:28

@Alick:

Menekült tábort akartak a fővárosba!!!! Emlékezz.

Ez a megdicsőülés hármas szabálya:

Teremts káoszt = Engedj be több százezer menekültet a fővárosba
Állíts vissza az eredeti állapotot = zavard el őket, ha már a népnek elege van belőle
Arasd le a dicsőséget = 2/3 győzelem

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.09.19. 10:04:59

@vénkujon: " ... mivel nemsokára leválasztanak minket az eu adofizetöi csecsekrő, ... "

Ez a Rusnya Banya jelentésének elfogadásából szűrted le? Ha igen, akkor kurvára benézted! A 7-es cikkely nem tartalmaz semmiféle anyagi retorziót, egyedüli kifutása az Ájrópa Tanács-beli szavazat megvonása lehet, ha egyhangú lesz a végső szavazás. Egyelőre még az is roppant kétséges, hogy ez az ÜGY az EP választás előtt eljut-e odáig, hogy szavazzanak róla.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.19. 10:05:50

@TanNé:

Én a B1 blogról beszélek.

Amiről te beszélsz arról az Index is írt, és készítettek is egy digitális kijelzőt, mennyire nyomják őket a tulajdonosok, hogy a ballib seggnyalásnak véget vessenek.

Persze ők függetlenség megtartásának hívják valamilyen rejtélyes okból ugyanezt. :)

6.Lenin 2018.09.19. 10:08:16

@vénkujon:

Vagyis beismered, hogy tök hülyék vagytok. Miért ne lehetne egy valódi baloldali párt?
Mert a Fidesz azokat is elszipkázza?

aki a B1-et, és az őket támogatókat olvassa, az a büdös életben nem rájuk szavazni, csak a valódi hülyék. Ennek a blognak valószínűleg ez a küldetése.

Logikusan más, elképzelhetetlen.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 10:08:28

@Rettegek mert ballib vagyok:

Azért hagynak itt még egyeseket karattyolni, hogy felmutassák, hogy nincs kemény diktatúra. Írhat a nép. .... de aki figyel látja a lényeget .... ez már csak színjáték.

vénkujon 2018.09.19. 10:09:02

@Magánvéleményem: blablabla. ugyis tudjug, hogy angela merkelnek, meg a gulderberg csoportnak csak egy ujjmozdulatába fog ez kerülni. ráadásul soros ur is ott van:(

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.19. 10:12:19

@vénkujon:

Ez egyébként önmagában igaz, hogy Merkel meg Macron be akar tenni az országnak, csakhogy a végső költségvetést a következő EP parlament fogja megszavazni, ahol már jóval több lesz a migráció ellenesek aránya, és Soros által listázott csicskák száma is megcsappan majd az EP-ben, akik most a Sargentini jelentést keresztülverték.

vénkujon 2018.09.19. 10:12:38

@6.Lenin: te szerencsétlen. bazdmeg.:) viktornak milyen ellenzéki párt felelne meg? akivel leülne vitázni. vagy együttműködne vele...semmilyen bazdmeg:) ha az éppen ma születettek közül kerülne ki az ellenzék stábja, már ők is valamely sátáni stigmaviselők lennének. ne baszakodj már itt azzal, hogy vikinek bármilyen ellenzék tárgyalóképes lenne. baszod:) viktornak nem kell ellenzék. úgy üzemképes.

6.Lenin 2018.09.19. 10:13:30

@TanNé:

Ezek szerint már mindenkit Orbán mozgat? A Gyurcsány mellett tüntető majdnem több százezres tömegeket is?
ezt szerintem már kezeltetni kéne, mielőtt még elhatalmasodik.

vénkujon 2018.09.19. 10:13:43

@6.Lenin: ja. beismerem, hogy hülye adófizető vagyok.:)

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.09.19. 10:16:31

@invalid user name: Szerintem már az sem engedhető meg, ha egynémely iszlámita ifjak egyetlen nőt is összevernek csak azért mert nem volt rajta csador, mindezt a saríja nevében...
DE, hogy ne csak olyan dogokról legyen szó, ami a mostansági hisztivel van összefüggésben, íme egy 2012-es eset:
index.hu/kulfold/2012/07/26/harom_rendort_vertek_meg_marseille-ben/

" ... A rendőrök felszólítására a nő közölte, hogy rá nem vonatkoznak a francia törvények ... "

vénkujon 2018.09.19. 10:16:49

@6.Lenin: gyurcsány mellett nincsenek többszázezres tömegek te szerencsétlen fasz. győzött viktorod. örökre. de ez jó-ugye

6.Lenin 2018.09.19. 10:17:12

@vénkujon:

Miért, mit tud csinálni a Soros által fizetett ügynökökkel? Semmit.

Ennyire lenézed a z Orbánnal nem egyetértő embereket? Vagy nincsenek is olyanok?
B+, te is itt a saját hülyeségeteket reklámozod.

Hülyeséget írsz, még azt sem látod át?

5 millió ember nem szavazott a Fideszre, azok mind hülyék lennének? Beismered?
Nagy marha vagy te fijam.

Helga Beauty Salon. 2018.09.19. 10:17:51

@vénkujon: " inkáb a hatvan iq alatti nemzetimagyar hőltyeket és úrakat. akarja megszólitani. "

Papukám és az hogy van, hogy amikor a hatvan iq-s nemzeti magyar alaposabban betalál benneteket, akkor összefossátok magatokat és érvek helyett anyázni, meg iíkúúúúzni kezdtek?

vénkujon 2018.09.19. 10:19:29

@Magánvéleményem: debrecenben a nyolcvanas évek óta verik/basszák a csajokat az arabok. most is. ja. hozzák a lóvét az egyetemre. erről tudsz? a lóvésarab az jó arab. remélem kósát is meg kósánét is felpróbálták már párszor az olajos bőrű barátaink

vénkujon 2018.09.19. 10:21:36

@Helga Beauty Salon: én is nemzetimagyar vagyok. hogy talál be az iqhuszár, mikor énizs az vagyok? sehogy.
néhol bánt, hogy elszotyizza vigtorod a lóvét, de amúgy én jól elvagyok itt.

konrada 2018.09.19. 10:23:14

@invalid user name:
...szvsz. alapvetően nem az a probléma, hogy nem esznek disznóhúst a muzulmánok Európában sem,
...ahogyan a muzulmánoknál sem azzal van gondjuk a keresztényekkel, hogy nem esznek pénteken húst...

...s tán még az sem gond Európában, ha a Ramadant megünnepik... (mondjuk ebben már nem annyira hasonlatos a muzulmán országokban a keresztény ünnepekkel: próbáljanak ott köztéren karácsonyfát állítani...;)

...de ott már probléma van, ha Istenük törvényét a fogadó ország törvényei fölé helyezik.
...de ez már inkább Európában lehet gond, ahol kialakulhatnak itt no-go zónák, a muzulmán országokban meg nem, mert már a legelső próbálkozásnál-kilengésnél (mint például olyan fajsúlyos bűncselekményeknél, mint például nyakláncon kereszt nyilvános viselése) megtorolják - jó esetben rendészeti eljárással, rosszabbikban meg helyben agyonveréssel...

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.19. 10:24:10

@vénkujon:

Hát ez az..
Legálisan érkezett muszlimok is bizonyítják az integráció lehetetlenségét.
Akkor minek hozni még több százezret ?

vénkujon 2018.09.19. 10:25:45

@6.Lenin: bevallom, hogy soha nem értettem, amiket írtál. mire a végére jutok bazdmeg leáll az agyam.:) miattad lettem hülye. na áldás, békesség. megyek lóvét keresni, mert vigtornak megvan az újabb onoka.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 10:26:29

@6.Lenin:

Hát Gyucsány és OrBÁN együtt voltak és egy időben alapszervezeti KISZ azaz Kommunista Ifjúsági Szövetségi titkárok.

OrBán: KISZ2 =Fidesz
Gyucsány: KISZ2= DEMISZ

vénkujon 2018.09.19. 10:27:51

@Rettegek mert ballib vagyok: nekem nem kell migráns. nekem csak az kell, hogy vigtorod meg a sleppje ne hazudjon, meg ne lopjon annyit.

(nem érted bazdmeg? miközben kampányol meg migránsozik a fidesz, közben beszivárogtatják az arabokat.)
púszi

István Tamasi 2018.09.19. 10:30:09

A csúti suttyónak 1998-as parlamenti ,min.elnöki székfogfoglalójában az első dolga volt vaskosat hazudni és a vaskos hazudozást azóta is folytatja.

invalid user name 2018.09.19. 10:31:47

@konrada:

"ott már probléma van, ha Istenük törvényét a fogadó ország törvényei fölé helyezik"

ez nem a muzulmánok sajátossága. orbán viktor például a saját törvényeit a magyar törvények fölé helyezi. neki szabad lopni, szabad verni a gyerekeit és a feleségét, stb.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.19. 10:32:07

@TanNé:

Apró különbség hogy Orbán Gimis KISZ titkár volt, Gyurcsány meg megyei führer volt a KISZ-nél.

A másik apró különbség az volt, hogy amíg Orbánék lakására 86-ban lehallgató berendezést telepített az MSZMP KB, addig Gyurcsány jelentgetett a Dialógus Csoportról Pécsett, amiért cserébe az MSZMP KB leszólt a vizsgáira Mellár Tamáséknak.

www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA

6.Lenin 2018.09.19. 10:32:14

@vénkujon:

Pedig nagyon 1xű, szeretnék már végre valóban választani, a jó, és a jobb között.
Mi a lófasz ebben olyan bonyolult?

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 10:35:41

@konrada:

Azért agyaljatol el rajta, hogy Mohemed, ZombiJézuskával szemben valós történelmi személy is volt, persze gyártottak hozzá egy mítoszt is. .... de

Mohamed benősült egy jómenő gazdag kelmekereskedő családba. Ami a felesége apjának a halálával rá szállt.

Minek is kell annyi kelme a nőkön vallási erőírásként? :-)
Ha éppen egy sörgyáros feleségét vette volna el, akkor most a sör Allahnak szent itala lenne? :-)

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.19. 10:37:25

@TanNé:

Most te arra hozod ezt érvként, hogy a muszlimok jogosan vernek halálra egy keresztet vielső embert bárhol és bármikor ?

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 10:37:44

@Rettegek mert ballib vagyok:

Meg talán a lehallgatások miatt OrbÁnt volt mivel zsarolni, amiatt elvállata a besúgói állást. - csipcsiripp hírforrások szerint

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 10:39:32

@Rettegek mert ballib vagyok:

Nem arra, az a te gondolatod. Nem az enyém.
Amúgy meg a feszület nagyon sokaknak teljesen jogosan önkényuralmi jelkép.

6.Lenin 2018.09.19. 10:39:34

@TanNé:

A gimi 3. osztályában osztálytitkár voltam a KISZ-ben. Félévkor kirúgtak, pedig az osztály nagy része mellettem ált ki, de nem azért, amire most itt te gondolsz. Én valóban egy gondolkodó közösséget szerettem volna, és nem agyatlan masszát. Én se féltem mások, más véleményétől. Ha valaki elfogad valamit, azt önként tegye, elfogadva az én kínálatomat.

Én nem azt kínáltam, hogy a másik hülye, tolvaj, hazug.
Én kínáltam helyette jobbat. Akkor az nem jött be, kirúgtak. És ismertem hasonló felfogású másik KISZ titkárokat is, és sok seggnyalót is.

Ezt nem tudjátok felfogni.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.19. 10:42:58

@6.Lenin:

Direkt ködösít.

Gyurcsány egy mocskos spicli volt, Orbánt meg éppen a Gyurcsány féle spiclik figyelték meg, és jelentgettek róla.

Ezt nehezen viseli az önbecsülése, és Feri iránt érzett rajongása.

invalid user name 2018.09.19. 10:43:54

@Magánvéleményem:

"rá nem vonatkoznak a francia törvények"

de aztán mégis vonatkoztak, le is csukták.

ez épp olyan, mint amikor orbán viktor közli, hogy rá nem érvényes az európa parlament határozata. csak hát hiába tiltakozik, merthogy valójában mégis érvényes.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 10:45:08

@6.Lenin:

Hááááááát Lenin sem hős forradalmár volt, ahogyan Orbán sem.
Néhány éve tudjuk csak. Akkor járt le a 100 év titkosítás a német levéltárakban.
Fizetett Német kormányügynökként bomlasztott az oroszországi rendszert.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.19. 10:46:40

@invalid user name:

Határozatot eddig az EP Magyarország ellen kevesebbet hozott, mint az EU-s átlag.
Csakhogy tisztázzuk.
A Sargentini hazugságai meg leszarhatóak, mert
- elég vétó van
- 2019-es EP választásokon Soros EP-ben csücsülő csicskáinak száma megcsappan.

konrada 2018.09.19. 10:47:45

@TanNé:
...sőt talán kisdobos nótafák is...

...csak aztán az egyik egy új - abban az időben illegális, és ellenzéki - ifjúsági szervezetet alapított, a másik meg az osztálytitkárságtól eljutotta KISZ legfelső vezetéséig is...

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 10:49:43

@invalid user name:

Gyurcsány, Megdessi és hasonlók hivatalból, hivatali kötelességből és hivatalokkal szemben jelentettek. Ez sem szép dolog, de ilyesmi a hivatalos hős kémek dolga is.

OrBán és felmenő, saját és felsége (apósa) szülei és rokonsága viszont nem hivatali kötelességként és nem hivatalokkal szemben jelentett. "Jelentenem kell rólad Lajos" Orbán apósa tagadhatatlanul besúgó volt. ... a többit is meg fogja tudni a nyilvánosság, ha majd eljön az ideje .... és lesz ügynükmult nyilvánosság feltáró törvény

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.19. 10:50:06

@TanNé:

Hát ja. De szerintem legalább két eset van, itt is.

Lenin vagy nagyon sikeres német ügynök volt, aki átvert egy országot az orosz népet, szavakkal, és tettekkel, meg ideológiával évtizedeken keresztül.

Vagy a németek próbálták elhitetni az oroszokkal, hogy ügynök, és készítettek egy iratot a saját levéltárukba, és kiszivárogtatni próbálták hitelesen.

Ki-ki eldöntheti mi a valószínűbb.

6.Lenin 2018.09.19. 10:51:50

@Rettegek mert ballib vagyok:

Csak egyet nem értek. Már 8. éve teljesen eredménytelen ez a fajta szöveg.
Mi a fenét szeretnének tulajdonképpen?

Nagyon sok ember érti, hogy milyen hibákat (?) vét ez a kormány, és mégis támogatják, mert amit kínálnak helyette, az sokkal rosszabb lenne, hiszen ismerik a kínálókat.
Aztán mégis ők nézik hülyének a választókat.

Teljesen logikátlan az egész. Mi a lófaszban reménykedhetnek valójában?

Ha Orbánt eltüntetik, vagy lemondana, jobb lenne? Szerintem rövid időn belül agyonvernék őket, mert megint csak csődbe vinnék az országot.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.19. 10:52:05

@TanNé:

Orbánról bizonyítottan hamisítvány a beszervezési karton, bizonyítottan lehallgatták őt és családját, Feri meg bizonyítottan spicliskedett.
És ez neked nagyon fáj.. :DDD

Bloodscalp 2018.09.19. 10:52:58

@Rettegek mert ballib vagyok: ha lezárhatóak minek ellene szavazni a Magyar parlamentben....ami ugye nettó maszturbáció a FőGeci részéről mert semmit sem ér.

Egyébként inkább kurva nagy pofára esés lehet 2019ben

Bloodscalp 2018.09.19. 10:53:57

@Rettegek mert ballib vagyok: szóval jobban kéne rettegnek a kannibál eroszaktevőktől

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 10:54:18

@Rettegek mert ballib vagyok:

Nagyon jól teljesített és már nem kapott több pénzt. Óriási összegeket "utaltak" át neki.

A zsozsót meg szerette, hiszen Svájcban is szórta a pénzt a kurvákra. Abba is halt bele. Szifiliszbe.

Tehát szerzett pénzt magának a SZU-ban. Ennyi

konrada 2018.09.19. 10:55:09

@invalid user name:
...na ja.
...ezt azért mondjad el mondjuk Szaud-Arábiában is, mikor meghívsz ebédre egy helybeli nőt...
...hogy ugyebár Magyarországon azt szabad, ami nem tilos, és csak az tilos, amit bizonyítani is lehet....
...így ha zorbán itt lop, ami a keresztény országokban is bűn, mégis hagyják, akkor mi a csának kéne neked betartanod a muzulmán vallás törvényeit....

...majd várom beszámolódat! (Vagy ha személyest nem is tudsz adni, úgy a hírcsatornákból úgyis lehet erről majd olvasni....)

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 10:55:22

@6.Lenin:

Hasonló mint Kádárnál.
Rosszabb is jöhet helyette.
és ez igaz.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.19. 10:55:47

@6.Lenin:

"Mi a lófaszban reménykedhetnek valójában?"

Valami olyasmi puccsban, amit Soros levezényelt Ukrajnában. Gyurcsány máshogy és sleppje nem győzhet. Ezt ők is tudják.

Most várja a Feri éppen a Kossuth Téren a forradalmárokat, csakhát épp most mérte meg az Index, hogy a ballibek nem annyira forradalmár típusok (fognának e fegyvert), és egy szemerkélő eső után csak egy bridzscsapat marad közülük a tüntetésen is, ahol a rendőrök őket védik.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 10:57:33

@Rettegek mert ballib vagyok:

Gyurcsányt sok minden miatt nem szeretem. Tehát ne erőlködj a kiadott propaganda dumáddal, nem hat.

Főként a szájentolodzsi egyházi kapcsolatai és támogatása miatt tartom egy nagy gazembernek.

invalid user name 2018.09.19. 10:58:07

@konrada:

nem értem, sem a szöveget, sem a gondolatmenetet. úgy vélem, túl sok mindent próbáltál három ponttal helyettesíteni, próbáld meg bővebben kifejteni.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.19. 10:59:39

@TanNé:

A magadfajta patkányok módszere mindig is a befeketítés volt.

Lenin egyébként nem lesz hős már soha, hisz a kommunizmus vállalhatatlan ideológia lett.
De ez nem elég hanem hülye mítoszrombolással a kommunisták körében is megszégyenítő hazugságokat szajkóztok róla.

Hasonló módszertannal járattátok és járatjátok le Horthy-t is többek között és minden magyar vezetőt, királyt akikre okkal lehetünk büszkék.
Pl most épp Mátyást ekézik egy másik blogban.

konrada 2018.09.19. 11:00:36

@TanNé:
...na jó, mi ezt tudjuk, hogy Mohamed mit miért... (Mint ahogyan azt is, miért úgy épült fel a keresztény kánon, ahogy...)
...s erről itt Európában értekezni is tudunk, akár nyilt utcán is...

...de én pont arról írtam, hogy ezt azért próbáld meg egy olyan országban, ahol még nem jutottak el a reformáció korába sem, nem hogy egy olyan kor utánba, ahol a tudományos ateizmust még tanították is szinte államvallásként...

6.Lenin 2018.09.19. 11:01:07

@Rettegek mert ballib vagyok:

De arra is ott a példa. Jobb lett Ukrajnában? Vagy Görögországban? Nekik már meszeltek. Soha nem fognak már talpra állni.

Feri az egy elmebeteg fasz, látni lehetett tegnap kik is a rajongói. ennyi lepukkant embert is ritkán látni 1 rakáson.
Ők 2-3 százan akarják bevezetni a jólétet? A Feri ahhoz túl hülye.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.19. 11:01:40

@Bloodscalp:

Ha leosztanak neked egy Joly-Jokert, hülye lennél nem kijátszani.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 11:01:53

@Rettegek mert ballib vagyok:

Javaslat neked "állatpszichológusok" google keresés :-)

Ingore ON

atomic power 1986DucaDuca 2018.09.19. 11:04:55

@invalid user name:

"én elolvastam az eredeti interjút. megtennéd, hogy veszed a fáradságot és te is elolvasod, mielőtt egy mondatot idéznél belőle"

Én a parlamenti beszédéből idéztem a Reuters közvetítésével, nem az interjúból.

" továbbra is tagállamok beleegyezéséhez köti a frontex megjelenését)"

Ebben "must give up" szerepel.

Megtisztelnél, ha becsatolnád az általad olvasott szöveget.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.19. 11:04:56

@6.Lenin:

Nem jobbat akarnak Gyurcsányék, csak győzni akarnak.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 11:05:36

@konrada:

Az ateizmus is éppen ugyanolyan népbutító és "népek ópiuma", mint
bármelyik egyisten (ábrahámita) hit.

Épp az a gond, hogy jön valami hülye filozófus és kitalál valami új irmust, hogy egyedi lehessen, aztán ezt a maszlagot meg a politikusok zászlajukra tűzik és jó kis ellentéteket háborúkat robbantanak ki az amúgy békésen egymással borozgató emberiséggel.

6.Lenin 2018.09.19. 11:05:53

@TanNé:

Hát persze, hogy lehetne utána bármi is, de mi?

Nem azzal kéne foglalkozni, a kínálattal?
Ha ez a taktika befuccsolt, miért erőltetitek?
Tényleg csak ez tudjátok? Nincs más?
Akkor miért is választanának benneteket?

Egyszerűnek tűnő kérdések, de miért nem ezekre próbáltok válaszolni?
Miért kell azzal versenyezni, hogy ki a hülyébb a porondon?

konrada 2018.09.19. 11:07:18

@invalid user name:
....a problémám az, hogy még magam se vagyok elég okos ahhoz, hogy egyszerűen, közérthetően ki tudjam fejezni magam.
...ezért a 3 pont a továbbgondolást jelenti nálam, aminek a kifejtése a befogadó képességétől függően változik:
...ti.: ha érti nagyjából a témát, de nem tudja, mit akarok ilyen dagályosan leírni, akkor más a folytatása,
...mint ahogy akkor is, ha elemi ismeretek hiányában nem érti.

...szóval ettől függően válaszolok majd neked. Ezért kérlek írd le, melyik ...pontossal van problémád...

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 11:13:37

@6.Lenin:

Te is lassan rákereshetsz arra a szóra.... nem vagyok semmilyen politikai, vagy ideológiai irányzat, izmus, taja, sem híve. Több mint 16 éve szavazni sem járok. Több mint 20 éve hirdetem az ideológia mentesség előnyeit.

Azt vallom, amit egy filozófia iskolában hirdettünk is, ahol 184 ezer lájkolónk volt, amikor OrBánnak még csak néhány tízezer.

"
Küldetés

A filozófiánk azon alapszik, hogy az embereket rávezetjük arra az útra, amin legkedvezőbb módon haladva tanulnak meg következetesen gondolkodni, cselekedni és élni az életüket. Igyekszünk rávilágítani korunk jellemzői hibáira, hogy mentesek tudjunk maradni a folyamatosan ránk zúduló manipulációktól, amelyet különböző hatalmi érdekek használnak fel ellenünk! Úgy gondoljuk, hogy egy szebb világ megteremtéséhez erős társadalmi szemléletváltásra van szükség. Drasztikus filozófiai, világnézeti, politikai, jogi, erkölcsi újraszerveződésre.

Ennek ellenére nem célunk megdönteni semmilyen kormányt, bármilyen politikai hatalmat vagy szervezetet. Mert úgy gondoljuk, hogy amíg az emberek manipulálhatók, hamis értékrendjeik által irányíthatóak, addig nem tudna létezni olyan irányítás amely a helyes útra tudná vezetni a világot."

citrix 2018.09.19. 11:16:21

A fidesz egy bolsevista párt(állam). Moszkva barát, személyi kultusz/vezérkultusz, nyíltan nyugat ellenes, kommunista diktátorok a legjobb cimbik. Közpénzből a teljes "közmédiát" felhasználva hazudozni napi 24 órában. Reggel/délben/este. A Nagy Vezér, akinek a hobbija a foci, természetesen közpénzből. Összes megtakarítása messze nem éri el az 1 millió forintot a bevallása szerint, ám a lánya 12 milliós órával és 20 milliós BMW-vel lébecol. Orbán szerint ide migráns be nem teszi a lábát. Aztán ki is erőszakolta meg a körúti husizóban a magyar lányt? Migráns akit papírokkal jogosan tartózkodott hazánkban. Mégis jöhetnek a migránsok? Hazug kormánypropaganda, velejéig hazug. Jó tanítványa a kommunista rendszernek Orbán, miszerint addig nyomd a hazugságot amíg el nem hiszik.

Larry Silverstein 2018.09.19. 11:21:11

@Rettegek mert ballib vagyok: az integracio a fedosztori, senkit nem fognak integralni, ahogy eddig se integraltak senkit, meg a katalanokat se integraltak a spanyolokba, pedig majdnem ugyan olyanok

A moszlimok wc pucolonak kellenek, meg lenyomni a bereket, annak meg tokeletesek, ha rendesen megszurik oket. A francia nemet uzleti elit csokkenteni akarja a nyugati bereket, hogy novelje europa versenykepesseget a vilagpiacon. Meg mielott valaki sipakolni kezd hogy miert nem a csaladokat tamogatjak, sajnos a csaladok penzelese nem eredmenyez tobb gyereket, barmennyire is nepszeru egyebkent.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 11:21:35

Magyarán OrBán olyan, mint az átlag magyar ember, annak a leképződése.
Semmi értelme megdönteni, mert helyette is egy hasonló, vagy még rosszabb jönne.
Az átlag magyar ember agyában és erkölcsében kell először változásoknak lenni, akkor van értelme .... egy párthatalommentes demokráciának.

Larry Silverstein 2018.09.19. 11:22:14

@citrix: de mivel az ellenzek sokkal rosszabb, mint a fidesz, ennek tul sok jelentosege nincs

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 11:23:03

@Larry Silverstein:

Világos és éles gondolkozásmód. Így tovább.

Helga Beauty Salon. 2018.09.19. 11:23:59

@TanNé:" Épp az a gond, hogy jön valami hülye filozófus és kitalál valami új irmust, hogy egyedi lehessen, aztán ezt a maszlagot meg a politikusok zászlajukra tűzik és jó kis ellentéteket háborúkat robbantanak ki az amúgy békésen egymással borozgató emberiséggel."

Alapjában véve rühellek, de ezzel egyet kell, hogy értsek. Nagyjából.....
Az "izmusok" nem is lennének annyira rossz dolgok, csak ne lennének az "isták" !
Szinte mindegyikben van jó is (a liberalizmus is egy jó dolog) csak hát mindig jön valaki aki elvakultan, dogmatikusan kezdi terjeszteni, mindent ezek szerint ítél meg, egyedül üdvözítőnek hirdeti, eltaposva minden más szempontot.
És így már szar az egész.

Exploiter 2018.09.19. 11:24:53

@6.Lenin: én is kezdek ebben hinni

6.Lenin 2018.09.19. 11:25:57

@TanNé:

Vagyis te is csak manipulálni szeretnéd az embereket.
Így már érthető.
Sok sikert, bár eddig ezt nem nagyon érzékelem az írásaidból.

Az embereket nem manipulálni kell, hanem kínálni nekik, de a döntést rájuk bízni. Majd korrigálnak, ha rájönnek, most talán rosszul döntöttek.

Ha nem a te árudat választják, az nem biztos, hogy az ő hibájuk.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.19. 11:27:10

@TanNé:

Az emberek köszönik, következetesen gondolkodnak. Nem tehetnek mást a biológia programjuk okán.
Amit megkostóltak és szar, azt nem kérik újra, csak ha nincs jobb.

Megjegyzem éppen a következetes gondolkodás az oka, hogy nem kérnek semmilyen filozófia, világnézeti, erkölcsi nevelésből, drasztikus váltásból.
Mert ilyesmit csak az akar, aki befolyásolni, irányítani és kihasználni akarja az embereket, és alkot nekik egy új filozófiát, irányrendet.

Egyszerűbb ha megérted az embertársaidat, és elfogadod őket úgy ahogy születtek.
A politikusok közül is az fog nyerni, aki több embert képvisel, nem az aki jobban megváltoztatná őket, vagy adabszurdum lehülyézi a választókat csak mert nem ő nyer.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 11:27:59

@Helga Beauty Salon:

Ez is a tanításunk része:

"Milyen is egy toleráns liberális?
Én egy toleráns liberális vagyok. Ha te nem értesz velem egyet, akkor te egy szexista, rasszista, homofób, idegengyűlölő, bigott náci vagy!"

konrada 2018.09.19. 11:28:53

@TanNé:
...szép elvek, szép szavak.
...csak hát az emberek biológiai lények, így mindig lesznek életre valóbbak, életterüket maximálni akarók, genetikájukat mindenki elé helyezők...

...így meg lehet akár budhista, vagy gandhista (tudom, ezek is izmusok;) megvilágosodásig vezetni az emberek egy részét, irányítani az fentebbi csoportba tartozó fog...

...ezért lehet bármennyire is vonzó a dodo mentalitás, a túléléshez az kevés...

(Elnézést a ... pontokért, de te talán megérted, mit akarok leírni. ...az más kérdés, ha nem értesz egyet velem. Ezt megteheted. Erről szólt a megkezdett polémiánk is: Nem helyes, ha valakit meggyőződéséért, hitéért vernek agyon, robbantanak fel, késelnek meg. ...de ebben gondolom, egyetértés van köztünk.)

6.Lenin 2018.09.19. 11:30:33

@Exploiter:

Ha valakik ennyire ragaszkodnak egy százszor igazoltan rossz taktikához, akkor más magyarázat nehezen képzelhető el, mint , hogy pont azok szekerét tolják, akiket látszólag kritizálnak. Az eredményen is ez világosan látszik is.

Helga Beauty Salon. 2018.09.19. 11:30:59

@Larry Silverstein: " A francia nemet uzleti elit csokkenteni akarja a nyugati bereket, hogy novelje europa versenykepesseget a vilagpiacon. Meg mielott valaki sipakolni kezd hogy miert nem a csaladokat tamogatjak, sajnos a csaladok penzelese nem eredmenyez tobb gyereket, barmennyire is nepszeru egyebkent."

Az üzleti elit soha nem támogatott családokat. Most is arra játszanak hogy bejön az olcsó munkaerő. Bejön 100 muszlim férfi, amiből munkára alkalmas jó ha tíz, azokat dolgoztatják, a többit és az utánuk jövő kiccsaládot meg eltartja az állam, mert az a dolga! Itt a baj ezzel a munkaerő dumával!

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 11:33:47

@6.Lenin:

Megyek kertészkedni, tehát nem leszek már itt jó darabig.

Röviden leírom. A vallás és az ideológiák is, mint a divat ... gondolatkapcsokkal ... mémekkel terjednek. Ezek egy része ahogyan a vírusok, az ártó vírusok .... szinte kivédhetetlenül megfertőzik az embereket.

Kutattam hosszú évekig a témát tudományos társaságokban és egyedül is.

Arra jutottam, hogy ezek a fertőző MÉM-ek, vakcina gondolatvírusokkal gyógyíthatóak.
Sokszorosan leteszteltem és működnek.

Tehát aki kardot ránt a másik ellen, az kard által vész el.
Aki izmust/mémet ránt a másik ellen az egy mém által vész el.

Ennyire egyszerű.

6.Lenin 2018.09.19. 11:36:01

@Rettegek mert ballib vagyok:

Sajnos ez így túl 1xű, és logikus magyarázat, de nem ad választ az ő tehetségtelenségükre. Pont ezért kell lehetőleg minél bonyolultabb magyarázatokat keresni, amit még ők maguk se értenek. Nekem ez jön le ebből a "küzdelemből". amit ők folytatnak.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.09.19. 11:39:20

@invalid user name: " ... de aztán mégis vonatkoztak, le is csukták ... "

Épp ezaz, hogy a bevándorlónak hívott migrik a saját jogrendjüket, amiket otthonról hoznak a fejükben elébe helyezik a befogadó ország törvényeinek. HA be akarnának illeszkedni, akkor ilyen esetek nem fordulnának elő, meg ilyenek sem:

(vigyázat kúrmánymédia! Az ilyen esetekről, valahogy az index elfelejt megemlékezni :-) )

www.origo.hu/nagyvilag/20180528-dijonban-afgan-migransok-megvertek-egy-not.html
pestisracok.hu/veresre-vertek-francia-csaladot-mert-rovidnadragban-voltak-nok
ripost.hu/cikk-megutottek-egy-lanyt-a-buszon-a-ruhaja-miatt

Larry Silverstein 2018.09.19. 11:40:08

@Helga Beauty Salon: Nincs igazad. Merkel hozott egy hibas dontest, vedelmeben viszont el kell mondani hogy kesobb megkototte a torokokkel es a libiaiakkal a migrielharito paktumot.

Az hogy europanak szuksege van a bevandorlasra, szamomra nem kerdes, sot Magyarorszagnak is szuksege van ra.

A lenyeg hogy kontrollalt legyen a bevandorlas, az EU ma mar ezen dolgozik. Mas kerdes, hogy erre a jelenlegi EU vezetok alkalmasak-e, akik sok hibat kovettek el. Nem csodalom, hogy Orban nem bizik bennuk.

6.Lenin 2018.09.19. 11:43:24

@TanNé:

" A vallás és az ideológiák is, mint a divat ... gondolatkapcsokkal ... mémekkel terjednek. Ezek egy része ahogyan a vírusok, az ártó vírusok .... szinte kivédhetetlenül megfertőzik az embereket."

ezek öröklött (a génjeinkben vannak) és az általunk bejárt úton egészítjük ki, ami aztán besorol valahová minket. Alapjaiban nehezen változtatható.

Egy kitalált izmushoz, valláshoz ezek miatt csatlakozunk. Ezeken már nem is tudunk talán sokat változtatni.
De ez miért is baj?
Az örökölt (génjeinkben lévő program) nem tudunk változtatni, akkor csak egy megoldás van, az életkörülményeken változtatni. Ahhoz meg nem süket duma kell.
Szerintem.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.19. 11:43:55

@TanNé:

Tehát ha az emberek nem azt gondolják amit te "JÓ"-nak tartassz, akkor azok ideológiailag, erkölcsileg fertőzött emberek, akiket egy "VÍRUS"-al, vagy "MÉM"-el megfertőztek.
És te "VAKCINA"-kat gyártassz, hogy meggyógyítsd a fertőzötteket és úgy gondolkodjanak ők is, mint te.

Tudod hol olvastam hasonló dolgokat ? Orwell könyveiben. Paradox módon azt a világot szeretnéd létrehozni ami ellen elvileg küzdessz.

Mondom!
Próbáld megérteni és elfogadni az embereket !
Hamarabb célt érsz, ha nem megváltoztatni akarod őket, hanem együttműködni velük.
Bármi is legyen a cél.

dsts 2018.09.19. 11:44:11

@Rettegek mert ballib vagyok: Ha Orbán ekkora nagy szent volt 89 előtt, akkor miért fúrt meg az MSZP-vel karöltve minden eddigi kísérletet az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról? És nem csak most, hanem már 90-ben is, amikor még a Fidesz nem volt tele ex-MSZMP-sekkel.

És nehogy a személyiségi jogokkal gyere, mert a Fidesz már minden ellenzéki politikust megpróbált lejáratni, akinek (vagy akinek a családjából valakinek) bármilyen köze volt valaha kommunista vagy "Soros bérenc" szervezethez.

6.Lenin 2018.09.19. 11:49:46

@Rettegek mert ballib vagyok:

Már csak az a kérdés nyitott, hogy alapjaiban egy nárcisztikus emberből milyen módon lehetne egy megértő, toleráns embert "faragni" ?
Lehetséges?
Melyik izmus is hajaz ezere az emberekre?

Helga Beauty Salon. 2018.09.19. 11:50:41

@Larry Silverstein: " Nincs igazad. Merkel hozott egy hibas dontest, vedelmeben viszont el kell mondani hogy kesobb megkototte a torokokkel es a libiaiakkal a migrielharito paktumot."

Merkel a mai napig nem revideálta az álláspontját és abban a pozícióban NE HOZZON HIBÁS DÖNTÉST, főleg olyasmiben, ami veszélyezteti az országa biztonságát,rossz irányba befolyásolja generációk életét! Pláne egy olyan kérdésben ne hozza ezt a döntést, ami egy hülye számára is egyértelműen hibás!

citrix 2018.09.19. 11:51:11

@Larry Silverstein: A jelenlegi "ellenzék" csak dísz a fidesz karácsonyfáján. Arra valók hogy lehessen mutogatni: lám-lám, itt többpártrendszer és demokrácia van. Semmirekellő, kollaboráns, megélhetési banda és semmi más. A fidesz ellen ilyen tutyimutyi, mi minden fideszes jogszabályt betartunk és gazsulálunk Orbánnak módon: szégyen és semmire se vezető út. A szememben ezek nem ellenzék.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.19. 11:51:41

@dsts:

Ez szerintem azért van, mert 98-ig az MSZP-sek azt gyártották le és azt tüntettek el amit csak akartak.
Pl Horn kartonjai üresek voltak, pedig 56 okán megkapta a Munkás Paraszt Emlékrendet, amit csak a sortűzben résztvevő szovjetek oldalán küzdő hősök kaptak.
Ahogy Gyurcsány apósának Apró Antal-nak a kartonjai is üresek, aki Nagy Imre perét személyesen felügyelte, és ezokból megkapta a Szemlőhegyi zsidóktól elkobzott villát, amibe Feri ma is él.

Helga Beauty Salon. 2018.09.19. 11:54:28

@Larry Silverstein: "Az hogy europanak szuksege van a bevandorlasra, szamomra nem kerdes, sot Magyarorszagnak is szuksege van ra. "

Magyarország NEM KÉR A BEVÁNDORLÁSBÓL! Számtalanszor el lett mondva, miért nem fogod az adást?
Nem a libsik mondják meg hogy mi jó nekünk.

Habony Árpád. 2018.09.19. 11:54:51

"és migránsok helyzete megoldatlan legyen, és úgy általában, ne történjen semmi, ami elmozdulás lenne a jelen helyzetből. Orbán Viktor ugyanis jóideje ebből szerzi hatalmát, és esze ágában sincs változtatni a jól bejáratott úton. "

Hat igy jartatok. Orban Viktor ugyesebb, okosabb, tehetsegesebb, nalatok. Zsenialisan kitalalta, hogy megszervezi az illegalis bevandorlast, ide kuldi afrikabol a negereket, hogy azutan latvanyosan ne engedje be oket. Es ezzel sorra nyeri a valasztasokat. Elhiszem hogy savanyu a szollo, de hat ilyen a vilag. Amerika olajert bombazza a vilagot, Orban meg a menekulteket hajkurassza, mindekinek meg van a sajat stilusa.

Épüljön stadion a CEU helyére 2018.09.19. 12:06:54

@dsts: "Ha Orbán ekkora nagy szent volt 89 előtt, akkor miért fúrt meg az MSZP-vel karöltve minden eddigi kísérletet az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról? "

Mert nincsennek ügynök akták. Az MSZMP, a mostani ellenzéki pártok az akták 98 %-át megsemmisitette 1985-1989 között. A véletlenszerüen megmaradt maradék kizárolag igazságtalan lejáratásra lenne jo, nem az igazsag kideritésére.

Larry Silverstein 2018.09.19. 12:08:48

@Helga Beauty Salon: Ez sem teljesen igaz, Merkel megkoszonte a magyarok segitseget abban, hogy legalabb regisztraltak a migriket, es a keritest sem kritizalta, legalabbis ilyenre nem emlexem. De egyebkent sem az a fontos, hogy mit mond a politikus, hanem hogy mit tesz, es a Merkel altal kotott migrielharito paktumok a valodi okai amiert ma nem latni olyan jeleneteket mint 2015ben.

Viszont a magyaroknak is be kell latni, hogy Nemetorszag, Franciaorszag, UK a sajat erdekei alapjan - ami foleg a nagyvallalataik erdeket jelenti - fog allast foglalni migracios ugyekben.

Larry Silverstein 2018.09.19. 12:13:02

@Helga Beauty Salon: Semmi baj a bevandorlassal. Tavaly 30.000rel tobbel fogyott volna Magyarorszag nepessege, ha nem ellensulyozza ezt a bevandorlas.

A lenyeg hogy ne mas dontse el a magyarok helyett, ki telepedhet le Magyarorszagon.

2018.09.19. 12:15:29

@6.Lenin: "Az örökölt (génjeinkben lévő program) nem tudunk változtatni, akkor csak egy megoldás van, az életkörülményeken változtatni. Ahhoz meg nem süket duma kell.
Szerintem."

Ez evidens... nem megváltoztatni kell, hanem elfedni.. a mémeken (is) alapuló tudatossággal. Persze előbb el kell dönteni, hogy mindez indokolt-e, előnyös-e. Majdnem olyan nehéz, mint saját üstökünknél fogva kicibálni magunkat a mocsárból.

Larry Silverstein 2018.09.19. 12:18:19

@citrix: magyarorszag liberalis demokracia, raadasul stabil gazdasag ahol mindenkinek egy picit jobban megy minden evben

nem jo ilyen idokben ellenzeknek lenni, de nem is nagyon ertem a karogokat....90 utan sosem mentek ilyen jol a dolgok, csokken a szegenyseg, zarkoznak fel a leszakadt regiok is nem csak Budapest

ugyanugy fejlodunk mint a szomszedaink, europa elen vagyunk ebben

szoval nem ertem mi olyan tragikus, amitol egyesek vmi nepfelkelest varnak....veletlenul epp 2010 ota

invalid user name 2018.09.19. 12:22:17

@Rettegek mert ballib vagyok:

sargentini jelentésének tartalma közömbös, akár igaz, akár nem.

valódi jelentősége csak annak van, hogy az unió fizet-e orbánnak vagy nem fizet. és az a helyzet, hogy ebben az évben a magyar kormány által Brüsszelbe kiküldött számlák összegének közel 90%-át az unió visszatartja.

invalid user name 2018.09.19. 12:24:14

@Magánvéleményem:

"a bevándorlónak hívott migrik a saját jogrendjüket, amiket otthonról hoznak a fejükben elébe helyezik a befogadó ország törvényeinek. "

ahogy mondod: Orbán Viktor a saját jogrendjét, amit otthonról hozott a fejében, elébe helyezi Magyarország jogrendjének.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.19. 12:26:02

@Larry Silverstein: "magyarorszag liberalis demokracia"

A geci gazdád szerint illiberális. A valóságban diktatúra.

"raadasul stabil gazdasag"

Stabilan csúszunk le Románia szintjére.

"ahol mindenkinek egy picit jobban megy minden evben"

Általános világgazdasági konjunktúra mellett a gecinek nagyon meg kéne erőltetnie magát, hogy mindenkinek egy picit egyre rosszabb legyen minden évben. A baj az, hogy a környező országokban mindenkinek nagyon jobban megy minden évben. Egyre jobban lemaradunk. Már a románokhoz járnak át a magyarok dolgozni a magasabb bérekért.

LKerekes 2018.09.19. 12:26:53

Nem akartok ti választást nyerni soha? Mert akkor ennyi baromságot nem hordanátok össze.

invalid user name 2018.09.19. 12:28:32

@konrada:

a párhuzamokat nem értem, hogy mit akarsz kifejteni, mire célzol. miért pont szaudarábia a példa? szaudarábiából nulla bevándorló érkezett (legalábbis a határkerítésekhez, mert orbán migrációs programjában azért jöttek kb százan).

citrix 2018.09.19. 12:28:33

@Larry Silverstein: A probléma a rendszerrel van. A személyi kultusszal, azzal hogy a pártból pártállam lett. Egy ember dönt mindenről, Orbán. Professzionális és törvényesített a nemzeti hazugsággyártás és a lopás. Nemzeti együttműködés rendszere, ez önmagában leírja a probléma gyökerét: miért kellene együttműködni a rezsimmel?
Demokrácia van, stabil gazdaság, mindenkinek jobban megy, csökken a szegénység, zárkóznak fel a régiók, rá se lehet ismerni az országra. Hmm, csak ne a kádári kommunizmusban nőttem volna fel, akkor talán nem lenne dezsavü érzésem. Ugyanis hajszál pontosan ezt harsogta a propaganda minden fórumon. Ezt kellett elhinni. Ma is így gondoljuk, így volt és szép volt?

Larry Silverstein 2018.09.19. 12:33:09

@citrix: marhasag, kicsit se erdekeltek ezek a lapos panelek a nepeket a tavaszi valasztason, meg azota se

2018.09.19. 12:36:20

@citrix: "Egy ember dönt mindenről, Orbán."
Ez hellyel-közzel Merkelről is elmondható..

"Demokrácia van, stabil gazdaság, mindenkinek jobban megy, csökken a szegénység, zárkóznak fel a régiók, rá se lehet ismerni az országra. "

Ezzel szemben az ellenzéki ojjektív kritika szerint hetente két államcsőd, minden holdtöltekor megbukik orbán, szerdánként kizárják Magyarországot a Naprendszerből és Ráhel a padlóra szarik.

invalid user name 2018.09.19. 12:37:11

@citrix:

az a fajta berendezkedés, amit orbán viktor épít, nagyon versenyképtelen a liberális piacgazdasággal szemben. azokban az országokban tud tartósan fennmaradni, ahol van valamilyen extenzív erőforrás (kőolaj és földgázkincs, gyémánt stb) -- amíg ebből van elég bevétel, addig tudja tartani a lépést.

citrix 2018.09.19. 12:38:25

@Larry Silverstein: Jól látod, pont ezért is megállja helyét a párhuzam a szocializmussal mint rendszerrel. Senkit se érdekeltek a lapos panelek a választáson, ment is a buli 40 évig. Kajáltuk a maszlagot, a 3,60-as kenyeret és a SZOT üdülést. A pártállamot.
Egyébként is, maga Orbán nyilatkozta: nem a rendszerrel (szocializmus) volt bajom hanem a személyekkel. Összenő ami összetartozik.

Neo07 2018.09.19. 12:39:54

Már rég megtanultuk, hogy amit a szélsőbal/szélsőlib állít, annak az ellenkezője az igaz. Minden állításukat negálni kell.

Láthatóan nagyon nagy az igyekezet a bevándorlók behozatala ügyében, Soros bizonyára sokat fizet. Hajrá, minél több ilyen írást, annál biztosabb a '22-es újabb kétharmad! De a jövő évi EP-választás is sok meglepetést is fog okozni nektek.

6.Lenin 2018.09.19. 12:39:58

@invalid user name:

"sargentini jelentésének tartalma közömbös, akár igaz, akár nem."
Pontosan.

a lényeg, hogy legyem ok Mo-tól megvonni egy szatyor pénzt, ez hátha hoz egy GAZDASÁGI összeomlást, amit az emberek már tudnának elviselni, és végre Orbán ellen szavaznának. Választhatnának egy seggnyalót, akik minden téren kiszolgálnák Soros lefizetett emberein keresztül a ..........t.

ez a lényeg. Mo meg jól megszívná, mint 2010 előtt, de az fasza lenne, egyeseknek.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.19. 12:47:19

@Larry Silverstein: "A lenyeg hogy ne mas dontse el a magyarok helyett, ki telepedhet le Magyarorszagon. "

Sajnos a geci gazdád dönt a bevándorlásról, már húszezer terrorista, maffiózó és orosz titkosügynök migránst hozott be az országba megfelelő ellenőrzés nélkül.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.19. 12:53:05

@Neo07: "nagy az igyekezet a bevándorlók behozatala ügyében, Soros bizonyára sokat fizet."

Nem Soros György patrióta fizette ki a 20000 letelepedési kötvényes migráns díját, hanem ők maguk.

2018.09.19. 12:55:12

@6.Lenin: Sokkterápia.. melynek alapjait drááága jó Friedman bácsi rakta le a múlt század derekán. Sokkterápia, amit anno egy kontinens legyűrésére használtak és amit a mai napig újra és újra bevet az Egyesült Államok..

2018.09.19. 12:57:33

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Nem Soros György patrióta"

Nem unod már a nyáladzós bohóckodást? Azért, mert te leszerződtél neki anno, még ő sem várja el ezt a hajbókolást.

2018.09.19. 12:58:41

Tény, hogy itt migrációs hullámokról beszélünk, azaz NINCS OLYAN, hogy alig lézengenek, helyesen az időnek ebben a pontjában alig lézengenek. Bármikor újra történhet bármi. Az is tény, hogy a migrációs rémület fenntartása itt csak a fidesznek érdeke, akikről tudjuk, hogy távol állnak a kölcsönös megértés politikájától és az etikai minőség fontosságától. Orbán ugyanazt a forgatókönyvet vette elő Euórpa szinten, mint annak idején Magyarországon a hatalom felé vezető úton. Az egyetlen különbség, hogy itthon még nem volt király, de most egy ilyen ellenzéki pozíció már nem illik egy királyhoz.

6.Lenin 2018.09.19. 13:09:34

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója:

Szerintem minél hamarább nicket kéne váltanod, mielőtt teljesen hülyét csinálsz magadból.

"Az is tény, hogy a migrációs rémület fenntartása itt csak a fidesznek érdeke, "

Ezt a migrációs rémületet magának a migrációnak ez a durva megnyilvánulása okozza.

Ezt nem Orbán tartja fent, legfeljebb kihasználja/felhasználja, de az sem lenne igaz.
Szerintem.

szepipiktor 2018.09.19. 13:15:04

Elég erőltetett kapcsolat, amit a cikkben megfogalmaztál...
Jobb lett volna valósággal érvelni!
- a schengeni határvédelem már akkor a mi feladatunk volt, amikor az első menekülthullám érkezett, ugyanis a szerződés a határországokra ruházta a határvédelmet,tehát a féli schengeni határ (egy szakasza) nálunk volt. A csúti mégsem lépett, egy évig nyitva hagyta (szerződét szegett!) majd visszatámadt, kis közpénzlopással felépített egy kerítést, ma is óriási összegekkel működteti, miközben már nem erre jönnek a migráncsok...
- érv lehetett volna a pénzért támogatott migráció is, a kínai, arab stb. papírok kiosztása. Azaz pénzért lehet jönni - ellenőrizetlenül.
.
Szóval inkább ezekkel érvelhettél volna.
A többi igaz - szerintem -, valóban felhasználja a migrációt a saját céljaira, de nem támogatja a fizikai népvándorlást.

szepipiktor 2018.09.19. 13:20:10

@invalid user name:
Ja.
Például Venezuela?
Élő példa a bolsevik alapú világ életképtelenségére.
Orbán számára sajnos még ez sincs, a hasonló hatalmát idegen segítséggel (EU pénzek, szovjet kölcsön, multicégek júdáspénze) építette fel, működteti.
Azaz bármelyik kiesik - elindulunk a venezuelai úton. Mert az országot működtetni kell, ehhez pénz kell és ha nincs, akkor jön a pénzjegynyomda, az infláció és a komplett bukás.
Vagy a forradalom...

Midnight Run 2018.09.19. 13:20:38

@Rettegek mert ballib vagyok: Szerintem az integráció sikertelensége azt mutatja, hogy balfa* módon csináltuk eddig, nem az, hogy ez lehetetlen.

Egyébként személyesen jó tapasztalatom volt ezekkel az emberekkel. A londoni cégünk sofőrje afgán volt, a takarítónőm pedig paki. Kitűnően dolgoztak mind a ketten.

Persze lehet, hogy van köztük idióta, fanatikus meg őrült, de a tapasztalataim mást mutattak.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.19. 13:21:59

@Womb Raider: Soros György a legnagyobb magyar patrióta Széchenyi óta, ez vitathatatlan. Senki nem tett annyit az országért, mint ő.

2018.09.19. 13:23:29

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Senki nem tett annyit az országért, mint ő."

El is hiszem, hogy fáj rá a foga.. már a rendszerváltáskor itt kotnyeleskedett az adósságok újratárgyalása idején.

6.Lenin 2018.09.19. 13:24:40

@Midnight Run:

Valóban nem jól csinálják. Mindig csak kettesével kéne beengedni, megvárni, míg integrálódnak, aztán jöhetne újabb 2 drb. A többiek addig valahol várnának a sorukra, mondjuk Mo-on.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.19. 13:25:52

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Soros György hazaáruló tetveket pénzel, hogy az országot lejárassa, és bagóért felvásárolja ha megszerzik a ballibek maguknak.

konrada 2018.09.19. 13:26:57

@invalid user name:
Ok: A beszélgetés alapja az volt, hogy mit szabad egy másik kultúrkörbe kerülőnek és mit nem. Erre írtál egy olyan példát, ami - ami külsőségekkel nem jár (húsnemevés pénteken) pont hasonló szabadsággal lehet csinálni egy muzulmán országban, mint a muzulmánoknak Európában (a nemevést).

Erre írtam válaszul, hogy a példád nagyon kiragadott, és hoztam fel azt a közismert párhuzamot, amit - ezek szerint te nem ismersz - ahol alapvetően banális dolgokért is büntetés jár, s mindez a vallásuk törvényei alapján. (Ti.: Szaud-Arábiában lecsuktak egy külföldit azért, mert nyilvános helyen egy szaudi nő társaságában ebédelt.)

és (itt majdnem ... ponttal kezdtem, hogy folytassam a gondolatmenetet, de inkább bevállalom annak odiumát - kisbetűvel, és-sel nem kezdünk mondatot - hogy rám olvassák ezt) ezért emlegettem ezt fel.
Hiszen nem arról folyt a vita, hogy kifejezetten migráns-kibocsátó államokban hogyan állnak hozzá a liberális világi-, kontra vallási előírású törvényekhez, hanem arról, muszlim többségű országokban mit szabad és mit nem.

Midnight Run 2018.09.19. 13:30:14

@6.Lenin:
2-sével kicsit lassú a menet. De valami legális csatornát fel kéne tartani, mert rohadtul kéne az értelmes munkaerő.
Én például nem találok embert, aki a kertet egy héten egyszer rendbe tenné, pedig isten bizony, szép pénzt fizetnék neki. Fűnyírás, metszés és permetezés időnként, szerintem heti 4 óra munka. Na erre nem kapsz embert. Meg ápolásra sem. Szóval, aki hajlandó és tud dolgozni, az jöhet, ha meg bármelyik oldalról nem tetszik az ügy, mehet vissza.

Az illegális bevándorlással én sem értek egyet. A menekültek az más dolog, azokat max. a békéig be lehet fogadni és kicsemegézni belőlük a kertészeket....

konrada 2018.09.19. 13:34:14

@szepipiktor:
"Azaz pénzért lehet jönni - ellenőrizetlenül."
...azaz ha jól értem, ez pont ugyanaz szerinted, mint amikor a Nofingerprint Ali - született 17 évvel ezelőtt január 1-én - átmegy a zöldhatáron...

..csak hogy értsük, mit értesz te ezen ügynél az ellenőrizetlen alatt...

6.Lenin 2018.09.19. 13:38:49

@Midnight Run:

Nekem lenne egy balfasz 5letem.

Nem kéne országokat bombázni, hanem ott munkaközvetítő irodákat nyitni.
Senkit nem kéne végig gyalogoltatni, hanem értük mennének.

Sajnos ennek hátrányai is vannak.

Nem pusztulnának bele emberek milliói (pedig így is sokan vagyunk).
Nem lehetne porig bombázott országokat újjáépíteni, őket eladósítva őrült pénzeket keresni.
Nem lehetne országokat-ahol keresztül gázolnak-gazdaságilag tönkre tenni.
Soros féle gazembereknek dolgozniuk kéne ahhoz, hogy pénzt keressenek.
stb

Tehát ez utóbbi verziók elfogadhatatlanok.

2018.09.19. 13:38:58

@Midnight Run: Ezt én már el nem hiszem.Itten olvstam múltkor, hogy négy millió magyar ember éhezik. Oké, hogy nem akarnak füvet legelni.. de a fűnyírásért lehetne pénzt is kérni..

konrada 2018.09.19. 13:42:32

@invalid user name:
...(párdon, és bocsánat a pontokért, de a te bírásodra folytatás;), szóval:

... szerinted egy fejlődő kis országnak mindenképpen a liberlis gazdasági berendezkedés jelent versenyképességet: ahol hasonló esélyekkel indulhat akár a nemzetközi, akár a saját piacán is azokkal a cégekkel, amelyek már több évtizede a piacon vannak, és olyan tőkekoncentráció van mögöttük, hogy amiből zsebből ki tudják fizetni azokat a szükséges fejlesztéseket, piacra lépési költségeket, amelyre a másik cégnek jó eséllyel BBB+-os hitelt vehet fel...

...hát tényleg. Hiszen látjuk, mennyire bejött ez a fajta liberális piacszemlélet a görögöknek, vagy akár nekünk 2008-ban (vagy hogy fog bejönni a románoknak...)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.19. 13:47:28

@konrada: "Ali - született 17 évvel ezelőtt január 1-én - átmegy a zöldhatáron..."

Egyáltalán nem mindegy. A 17 éves menekült Ali ártalmatlan, menedékre jogosult, míg a geci által ide migrált pénzmosodás, vagy embereket gyilkoló terrorista veszélyt jelent a társadalmunkra.

invalid user name 2018.09.19. 13:48:55

@6.Lenin:

nem-nem, a sargentini jelentés alapján nem lehet megvonni magyarországtól pénzeket.

még az is több éves procedúra, hogy végigvigyék a 7. cikk szerinti eljárást, és még annak a vége is csak a szavazati jogok megvonása (a lengyelek egyébként nem vétóznak az ET-ben, csak a szájuk nagy, de a fütyijük már kicsike).

most az van, hogy egyszerűen NEM UTALJÁK KI a lezárt projektek benyújtott számláit. azt olvastam a portfolión hogy merkel és macron otthon ezzel akar kampányolni az európa parlamenti választások előtt, hogy a korrupt rezsimeknek nem adnak pénzt.

orbán egyébként elég okos, ezt is előre láthatta volna, csak talán nem hitte el, hogy meg merik tenni.

Midnight Run 2018.09.19. 13:49:45

@6.Lenin: Nem Soros akadályozza ezt meg, neki pont jó lenne, mert akkor arra spekulálna, hogy felmennének ezen országok cégeinek tőzsdei árfolyama.

A helyi lakosság egy része mindenhol fél ettől. Kb. ennyi. Értelmesen csinálva pedig rohadt jó lenne.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.19. 13:54:08

@Rettegek mert ballib vagyok: "hazaáruló tetveket pénzel"

Mutass valami bizonyítékot, hogy a Fideszt, mint pártot pénzeli. Pénzelte a tetveket, de mert azt hazudták neki, hogy nem alakulnak párttá. A következő héten párttá alakultak.

A vakok és gyengénlátók országos szövetsége mit ártott neked? Vagy azok a civilek, akik orbánt védték az elkúró ellen?

invalid user name 2018.09.19. 13:56:41

@konrada:

a görögök pont arra mutatnak példát, hogy egy orbán típusú hibrid rezsim (fölösleges presztízs-beruházásokkal mint olimpia) simán orrabukik: a görögök már annyit loptak, hogy az uniós pénz sem volt elég a lyukak betömködésére.

Roan 2018.09.19. 13:59:41

@atomic power 1986DucaDuca: azért a hazugsággal te is jó barátságban állsz, it van a nyilatkozat linkje:

ec.europa.eu/home-affairs/sites/homeaffairs/files/20180503_declaration-and-action-plan-marrakesh_en.pdf

Ebben a domain 1 különbözik az általad írt változattól:

Development benefits of migration and addressing root causes of irregular migration and the phenomenon of displaced persons

vs

Promote regular migration and mobility, especially of young people and women, between Europe and North, West and Central Africa, and within these regions

Van némi különbség, nem?

Helga Beauty Salon. 2018.09.19. 14:01:22

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: " Soros György a legnagyobb magyar patrióta Széchenyi óta, ez vitathatatlan. "

Vitathatatlan mert amikor ezt elmondod, mindenki röhögve otthagy a picsába.

konrada 2018.09.19. 14:01:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...te biztos hogy nem paródiája vagy az eredetinek?
Tutira a nagy I helyett kis l-lel operáló troll lehetsz, mert viccesen szarkasztikusnak néznek ki a Sorosnak mélybenyalós, vagy a hülyeségig naivnak tünő 17 éves Nofingerprint Ali meséjét bekajálni tűnő beírásaid!
;))

invalid user name 2018.09.19. 14:03:32

@konrada:

jah. most kicsit olvasgattam a saríáról. helybeli bíró dönt, kb a közösség elvárásai szerint. tehát a helyi szokások, a kultúra a meghatározó. a vahabiták (szaudarábia + iszlám állam) eléggé kemények, mindenütt másutt jelentősen felpuhult és a szekularizáció különböző fokozatai működnek. még az elvileg fundamentalista iránban is sokkal puhábba saría mint szaudarábiában.

a bevándorlók között vahabiták nem nagyon vannak.

ha egy iszlám közösség a saríára hivatkozna egy európai államban az kb annyit ér, mint (példád szerint) a magyar jogrendre hivatkozni szaudarábiában. vagyis pont nincs jelentősége annak, hogy a saría mit jelent szaudarábiában, mert itt nincsen szaudarábia.

konrada 2018.09.19. 14:10:52

@invalid user name:
...hát nem akarlak beégetni, de a görögök pont akkor szálltak el, amikor szocialista vezetés alatt liberálisan álltak hozzá a saját gazdaságukhoz is, így a szabadversenyben onnan kiszorították a nagy cégek a hazaiakat, és onnantól kezdve saját termékeiknek, szolgáltatásaiknak csináltak piacot.
Így a görögök a saját munkaerő, alapanyag-gyártás, know-how szolgáltatás helyett azon cégek hazai feleslegét vették meg, ami azzal járt, hogy vészesen lecsökkent az állam bevétele.
...s mindez megspékelve a balkáni mentalitással biztos út volt a csődhöz.
Egy olyanhoz, melyen megint csak a liberális versenyből származó előnyt kihasználó országok nyertek...

6.Lenin 2018.09.19. 14:14:35

@invalid user name:

Nekik nincs más választásuk. Nincsenek elfogadható érveik.
az EP vitán látszott, hogy Orbán ezt kihasználja, és fel is használja, miért is ne tenné.
Mo érdeke is, hogy ne gyarmatként kezeljenek minket.

konrada 2018.09.19. 14:28:57

@invalid user name:
De nem is erről volt szó.
...hiszen te hivatkoztál erre:

" ugyanez a katolikusokra is elmondható: a befogadó országban szabad pénteken húst enni, a katolikusok meg nem esznek húst. milyen már ez. "

Azaz a polémia eleje az volt, hogy ha a katolikusok saját hitüknek megfelelve betartanak egy vallási szabályt, akkor miért ne lehetne ezen oknál fogva a muzulmánoknak is alkalmazni a saját szabályaikat Európában.
Én erre válaszoltam azt, hogy amig azt úgy teszik, hogy más embernek nem ártanak vele - s ez alatt mindenkire gondolok: legyen az egy félrekefélő muszlim lányka, vagy egy sábeszdekliben bólogató haszid férfi - az rendben van, de ha mást is kényszeríteni akarnak ennek betartására, az nem OK.

...s hogy a probléma ott van, hogy ők olyant tekintenek törvényben felettük állónak, melyben mások olyan jogait is korlátozzák, mely magánügyük, és legfeljebb látványában lehet zavaró másoknak.
...s a probléma ott van, hogy ez van ahol hivatalos állami törvény is, de ha mégsem, akkor a helyi hatóságok elég széles sávban tollerálják, és te ugyanolyannak tekinted ezt az eljárást, mint az európai normákban követettet.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.19. 14:39:35

Azé' látom trollok ki lettek vezényelve védeni a vezért!:))

Artie 2018.09.19. 14:47:34

@6.Lenin: Szerencsére Orbáncék nem viszik csődbe az országot. Mindössze csak az államadósság van rekordszinten, és mivel nem jönnek az uniós pénzek, a költségvetési hiány idén már kezelhetetlen méretű lesz.

6.Lenin 2018.09.19. 14:55:56

@Artie:

Ezt a szöveget ismerem már 8 éve. Mindig az év végén kell megnézni a számokat.
Szerintem ezt a csődöt a Jézuska még nem most karácsonykor fogja hozni nektek.

inreallife 2018.09.19. 15:42:06

csak szolok, hogy jo dolog a migranscsont, csak mar le van ragva.
"Matteo Salvini szigorú migrációs politikája miatt idén augusztusban mindösszesen 1 491 migráns léphetett be Olaszországba, ez a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva 65 százalékkal kevesebb."

ugyanebben a honapban, magyarorszagon 13 illegalis migrant fogtak el. latszik, hogy csak ugy ozonlenek. 2017-ben igaz nem sok, 80.000-et mar visszakuldtek az eu-bol, iden a temp felgyorsulasaval szamolnak, csak az olaszok felmilliot akarnak hazakuldeni...

Larry Silverstein 2018.09.19. 15:45:28

@inreallife: az tokmind1 hogy mit akarnak az olaszok, eleve a delolaszok pont ugy neznek ki mint a migrancsok, ott konnyu elvegyulni

hitler is megmondta mar hogy megbizhatatlanok es toketlenek, es mertkell is ugyanazt gondolja, ezert keszul az unios hatarvadasz egyseg

inreallife 2018.09.19. 16:10:40

@Larry Silverstein:
igazabol eso utan koponyeg. a migransok szama mar visszaesett a 2015-et megelozo idok szamai ala, ha 10.000 kornyeken erkeznek, azokat is javareszt mar egybol kuldik vissza, korabban evi 200-300 volt a szamuk, es senki le se szarta, hogy mi van veluk. a bevandorlas kerdes tehat mar eldolt. amig magyaroszag 9.000 rendorrel vedi a hatarat, hogy elkapjon 13 migranst, addig a valoban fontos kerdes, hogy hogyan lehet az eddig idejott migransokat visszakuldeni oda, ahonnan jottek.

tehat a migranskerdes mar reg nem az, hogyan kell vedekezni az erkezok ellen, hanem az, hogy mit a fasz legyen veluk? ezert kene minnel hamarabb szetosztani az eljarasokat, es aki konnyunek talaltatik azt hazareptetni, szerintem ismerve orbanekat, senki nem lenne jogosult menekult statusra. nem ertem, magyarorszag miert vonja ki ez alol magat, ez lenne az osszeuropai erdek, orban is megmutathatna, hogyan kell ezt csinalni, nem csak pofazna rola...

Larry Silverstein 2018.09.19. 16:14:28

@inreallife: az osszeuropai erdek minket nem erdekel, a nyugat fogja megenni a szart amit okozott, de koszonjuk a kinalgatast

Ménár Atya 2018.09.19. 16:18:42

Marhasággal indul az írás, aztán a szokásos csúsztatással van tele.
Utána magyarázatot ad egy olyan katonai szervezet működéséről,amit még a létrehozók sem határoztak meg pontosan.
Felesleges ezt így, ez nagyon átlátszó.
Ez kb olyan mint a farkas mese, csak az egyik lábam engedjétek be, nem bántok ezzel senkit...........aztán tudjuk mi lett a vége.
Amikor regisztrálni akartunk az volt a baj, amikor nem, akkor az, amikor táborokban tartottuk az volt a baj, amikor nem akkor az, amikor nem engedtük ki őket az országból az volt a baj, amikor kérésre engedtük akkor az.
Amikor lezártuk,és védtük a határt, az volt a baj, most már mindenki lezárta, kerítést húzott, de most már nem jól védjük :)
Ugyan már, átlátszó, amikor segítség kellett volna lexartak minket, most amikor nem kell mert megoldottuk, tökéletesen, most önként jönnének.
Minek is?
Menjenek spanyolba, görögbe, ott talán kellenek, idegen hadsereg ide ne jöjjön ha nem hívjuk.
Szóval ,kár ezt előre építgetni, mennyire jó ez nekünk, átlátszó :)

inreallife 2018.09.19. 16:43:34

@Larry Silverstein:
jo vicc volt, de legalabb megprobaltad.
ebben en is benne vagyok, mivel az eu-n beluli migracio is beleszamit.

a problema az veletek, hogy igen gyengek a fogalmi kepessegeitek. tehat a migrans szo feletek tok mast jelent, mint ami valojaban. kaptatok egy atpolitizalt stigmazo szitokszot, amit kifacsaartak az eredeti jelentesebol, es ugy csinaltok, mintha az mindig is azt jelentette volna, igy pl a worldbankos statisztika egy teljesen mas szamot mutat, mert az meg az eredeti migrans jelentessel keszsult, nem a fidesz fele verzioval.

International Organization for Migration

probalkozz ezzel, ezek azok a szamok, amikkel peldalozni akarsz. egyebkent nem lekicsinyitve a problemat, ez is kurva sok migranst jelent, csak azert nem art, ha mindenki tisztaban van az alap fogalmakkal, ugy konnyebb rola beszelni...

atomic power 1986DucaDuca 2018.09.19. 16:46:01

@Roan:

"azért a hazugsággal te is jó barátságban állsz, it van a nyilatkozat linkje:"

Promote regular migration and mobility, especially of young people and women, between Europe and North, West and Central Africa, and within these regions

A fenti szöveg hiteles, nincs szó hazugságról! Annyi van, hogy rosszul írtam fel a tárgyköröket. Nézd meg, a fenti szöveg a Domain 2, Objective 3-ban van. Elnéztem valamiért a tárgykörök számozását, ezért elnézést kérek.

inreallife 2018.09.19. 16:48:26

@Larry Silverstein:
hidd el, meg is fogja oldani. szepen nezne ki, ha az 500 millios eu-ban egy 10 millios orszag teljesen azsia miniszterelnoken mulna a dolog.

csak tudod kulturkozossegekben ugy mukodik a dolog, hogyha a szomszed bekopog, hogy elkerje a letratmat, akkor rajtam mulik, hogy odaadom, vagy sem. valszeg ha lekopom, leorditom a fejet es rabaszom az ajtot, akkor nem fog pogacsaval kinalgatni, amikor ugy gondolja, hogy meg kene osztani valakivel. marpedig a szituacio kinosan hasonlit egy olyan dologra, ami most egyre nagyobb fejfajast okoz a fidesz berkeiben...

taga20 2018.09.19. 17:12:11

@Ménár Atya: "most már mindenki lezárta, kerítést húzott, de most már nem jól védjük :)
Ugyan már, átlátszó, amikor segítség kellett volna lexartak minket, most amikor nem kell mert megoldottuk, tökéletesen, most önként jönnének.
Minek is?
Menjenek spanyolba, görögbe, ott talán kellenek, idegen hadsereg ide ne jöjjön ha nem hívjuk."

csak a te mondatodat tudom neked mondani!

"Marhasággal indul az írás, aztán a szokásos csúsztatással van tele."

corto maltese · http://anarchistakispolgar.blog.hu/ 2018.09.19. 17:31:21

Idézzem Merkelt: "Az illegális migráció elleni harc jegyében meg kell erősíteni az EU külső határának védelmét, és ehhez a külső határon fekvő országoknak át kell adniuk nemzeti kompetenciájuk egy részét az EU-s határ- és partvédelmi szervezetnek, a Frontexnek – jelentette ki Angela Merkel német kancellár szerdán a szövetségi parlamentben" - idézet vége. Vö. a poszt állításával: "a Frontex nem venné át a tagállami hatáskörbe tartozó határvédelmi feladatokat!" - idézet a blogposztból. Kissé ellentmondásos.

Sajnos nincs egységes álláspont a határvédelemben, javaslatok vannak, nem határozatok és társaik! Ezek még semmit nem jelentenek, mert nem véglegesek! Változhatnak is, módosíthatják is. Minap már a déli államok is jelezték, hogy ebből ilyenformán nem kérnek. És ők (Olaszországot leszámítva) nem Orbán-pártiak, és nem gondolnám, hogy hülyék vagy hazudnak. Úgyhogy ez a Frontex-projekt jelen pillanatban a sok képlékeny és bizonytalan tényező miatt nehezen védhet.

Orbánnak egyetlen nagy dobása van EU-s szinten: a migránsválság, tehát egyetértek - hogy a kötvényes biznisz mellett - tényleg ez Orbán elemi érdeke és ilyen módon valóban migránspárti. De ettől függetlenül megint olyan módon nyúlt a témához, amibe nehéz belekötni, amíg nincs valódi konkrét konszenzusos javaslat, igenis fennáll az a veszély amiről beszél, tehát amit ez a blogposzt csinál az ugyanolyan torzítás, mint amit a habonymédia és kormánykommunikáció is művel.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 18:04:33

@corto maltese:
"Orbánnak egyetlen nagy dobása van EU-s szinten: a migránsválság, tehát egyetértek - hogy a kötvényes biznisz mellett - tényleg ez Orbán elemi érdeke és ilyen módon valóban migránspárti. De ettől függetlenül megint olyan módon nyúlt a témához, amibe nehéz belekötni, amíg nincs valódi konkrét konszenzusos javaslat, igenis fennáll az a veszély amiről beszél, tehát amit ez a blogposzt csinál az ugyanolyan torzítás, mint amit a habonymédia és kormánykommunikáció is művel. "

Hát igen, én is így látom és ezért sem szavazok már több mint 16 éve és a migráns / betolakodó témában is csak nagyon ritkán foglalok állást. Itt is nagyrészt másról írtam. Pedig ... szeretem a hazámat .... voltam Ifjú Határőr, Ifjú Gárdista, Magyar Honvédelmi Szövetség lövészklub vezetője, Kiváló Ifjúsági vezető a nálam fiatalabbak hazafiasságra való neveléséért ... Soha sem értettem egyet a határsértés betolakodók/menekültek áradatának a módjával. ... de a ha leírom, akkor besorolnak valahova, ami meg nem akarok lenni, mert nem vagyok. ... de nem értek azzal sem egyet, hogy ez egy politika elterelés legyen. Mert valódi tettek nem történtek. A kerítés kamu, csak pénzlenyúlás miatt kellett. .... és a sok reklám és propaganda is csak azért. Egy normális határvédelmi szervezet felállítása meg a mai napig nem történt meg, aki el is vannak látva megfelelően és meg is vannak fizetve a munkájukért. A hazaszeretetet sem propagálni kellene, hanem egyszerűen nem kellett volna megszüntetni az ilyen és erre alapuló régi szervezeteket. Elég lett volna politikai irányváltás ott, ami nagyon nem is kellett volna, mert nem az jellemezte.

taga20 2018.09.19. 19:31:57

@Ménár Atya: csőcsákány!:)

olvasd magad vissza!

Ménár Atya 2018.09.19. 20:17:36

@taga20:
Megtettem.
Há vazze, tök igazam van már megint ! :D

6.Lenin 2018.09.19. 21:03:50

Ma sem sikerült megdönteni Bp-en a mocskos Orbán kormányt.
Ezért vidéken folytatódik a vándorcirkusz.

Péntekre 3 millió embert várnak Szegedre, Feri is ott lesz.
Az első 50 drb kormánybuktató egy lópénisz alakú tölgyfából faragott Fletó szobrocskát kap emlékbe, ha nem sikerülne most sem a buktatás, legyen mit feldugnia magának.

A továbbiakat majd meglátjuk, mondta egy vak DK-s szimpatizáns, aztán az eddig átélt izgalmaktól 25 percre elájult.

Mindenkit szeretettel várunk. A helyszínen néhány helyi orvos IQ tesztet is végez, ingyen, tehát érdemes kilátogatni erre a fontos eseményre. Győzni fogunk, 1x, talán.

6.Lenin 2018.09.19. 21:08:05

@6.Lenin:

Ja, igen. Azért orvosok fognak ingyenes IQ tesztet végezni, ha több súlyos eset is előfordulna, akkor ott helyben kezelni is tudják. Bocs, hogy az előbb kimaradt.

John Nethem 2018.09.19. 21:20:53

A hozzászólások alapján nyugodtan megállapítható , hogy Magyarországon VÉLEMÉNYnyilvánítás szabadság van.

Gyakorlatilag még a nyugati liberálfasiszta kultúrkommunizmus korbácsától, a POLITIKAI KORREKTSÉGtől sem kell tartani.

Egy svéd, spanyol vagy német csak ÁLMODOZHAT ilyen szabadságról...

Muhammad Balfas 2018.09.19. 22:25:11

Amit Merkel meg Juncker akar, az nem határvédelem lenne, hanem egy kontrollált bevándoroltatás. Drasztikusan megnőne a bejövők aránya, amely jelenleg a magyar, horvát és olasz blokk miatt alacsonyabb szinten van. Ezért is van szükség erre a trükközésre. Soros már 2015-ben javasolta a határvédelmet kivenni a nemzeti hatáskörből.

Ellenzéki Tüntető 2018.09.19. 23:32:11

@szepipiktor: "Azaz pénzért lehet jönni - ellenőrizetlenül."

Ezt nem unjátok még, erkölcsi, anyakönyvi, saját cég, minden kell az ilyesmi igényléséhez, egyáltalán nem ellenőrizetlenül jönnek. Azon kattogni hogy "jó de biztos van köztük bűnöző is", hát lehet, de ez még mindig komolyabb ellenőrzés mint amin az "asyl asyl germany"-t kántáló "tizenhat éves" "afgán" átesik.

Ellenzéki Tüntető 2018.09.19. 23:35:17

@konrada: Nekem is kurva gyanús lett hogy csak trollkodik :D

Ellenzéki Tüntető 2018.09.19. 23:37:53

@Artie: "Mindössze csak az államadósság van rekordszinten"

Kivéve ha GDP arányosan számolod, mint a felnőttek, mert akkor meg folyamatosan csökken.

Ellenzéki Tüntető 2018.09.19. 23:42:27

@inreallife: "ugyanebben a honapban, magyarorszagon 13 illegalis migrant fogtak el"

ja az országon BELÜL ennyit, mivel fennakadtak a határon. Zseniális ez a "nem is kell rendőrség, mert nem nagy a bűnözés" gondolatmenet.

totii 2018.09.19. 23:58:52

A 174 km hogy jön ki a schengeni határok huszadának?

invalid user name 2018.09.20. 06:07:50

@konrada:

ok.

van sokféle ország sokféle szokással.

szerintem nem releváns a szaudi sariával példálózni nyugateurópában, ha (1) szaudarábiából nemigen jönnek bevándorlók (2) ha valaki mégis próbálkozik, a nyugateurópai törvényekbe ütköző szokásokat büntetik.

invalid user name 2018.09.20. 06:20:39

@konrada:

igen, jelenlegi ismereteink szerinz biztosan a liberális piacgazdaság a megfelelő modell.

vannak helyzetek, amire még nem tudunk még megolást (de a tehenet se vágjuk le ha tetves: van tetűirtó permet), tehát ezeknél is a porblémát kéne megoldani.

vannak helyzetek, amire VAN megoldás, csak a nyolcvanas években politikai pályára tért szdsz-es politikusok nem jutottak el addig a közgazdaságtan könyvekben.

a liberális piacgazdaság nem az, amit orbán démonként elénk fest.

invalid user name 2018.09.20. 06:43:02

@Larry Silverstein:

megszámoltad? a frontex sokkal kevesebbet számolt.

Cold Heart 2018.09.20. 06:54:32

@totii:
én is ezen agyalok. az összhatár 2215,3 km (forrás wikipédia) , ennek pont a fele schengeni, azaz 1/6 körül van

2018.09.20. 07:10:50

@Cold Heart: Másfelől... a Schengeni egyezményben nem szerepel, hogy Magyarországnak kellene védeni ezen határt teljes hosszában :) még az sem, hogy a migráció szempontjából kritikus D-DK Eu szakaszt. Elképzelem a helyzetet, amikor magyar huszárok galoppoznak keresztül Európán és kerítést emelnek, járőröznek a határ mentén.

(A libbantak arról is megfeledkeznek, hogy jelentős szakaszok természetes akadályokkal nehezítettek..
Persze eljöhet az idő, hogy Európa fölé is fel kell ácsolni a Vaskupolát.

2018.09.20. 07:11:57

@invalid user name: "a liberális piacgazdaság nem az, amit orbán démonként elénk fest."

No, de nem is az, amit a magukat liberálisnak hazudók hazudnak elénk :) A liberális piacgazdaság olyasféle, mint a megvalósult szocializmus.

invalid user name 2018.09.20. 08:21:03

@Womb Raider:

természetesen én is egy kalap alá vehetem az összes fidesz szimpatizánst és tolvajsimogatóknak címkézhetem őket, de ezzel maximum annyit érek el, hogy megveregethetem a saját vállamat, hogy "én bezzeg."

ez kicsit gyermeki világkép, és én nem vagyok jó óvóbácsi.

invalid user name 2018.09.20. 08:24:08

@6.Lenin:

"Mo érdeke is, hogy ne gyarmatként kezeljenek minket."

Sőt, nyugateurópának is érdeke, hogy ne gyarmat legyünk. Az egész kohéziós programnak az van a hátterében, hogy ezt nyugateurópa is rég felismerte.

Akkor leszünk gyarmat, ha orbán szétlopja a felzárkóztatási pénzeket.

2018.09.20. 08:24:37

@invalid user name: Jó.. akkor mesélj arról, milyen a liberális piacgazdaság..és hol valósult meg? A "nyomokban ezt is-azt is tartalmazó" gazdaságok nem érdekelnek..)

2018.09.20. 08:27:21

@invalid user name: "Akkor leszünk gyarmat, ha orbán szétlopja a felzárkóztatási pénzeket."

Akkor kinek kell szétlopni? Ferencnek? Gordonnak? Esetleg maradjon az, ami most van , miszerint a támogatások nagyobb hányada valójában a német gazdaság számára hajtóerő?

"Sőt, nyugateurópának is érdeke, hogy ne gyarmat legyünk. "
Ez akár még igaz is lehet..kis kiegészítéssel: Nyugat Európának érdeke, hogy Magyarország (na, meg a blokk többi országa) ne legyen NÉMET gyarmat.

2018.09.20. 08:28:05

@Womb Raider: ..vagy: ne (csak) német gyarmat legyen... amelyik jobban tetszik.

invalid user name 2018.09.20. 08:28:42

@konrada:

tökmindegy, hogy a politikai vezetés milyennek nevezi saját magát -- a görögök pont ugyanolyan maffiaállamot építettek ki mint amilyent a fidesz most csinál, csak ott nem egy párt volt, hanem kettő cserégette egymást, de ez csak olyan mint a bash meg a csh -- alatta ugyanaz a kernel.

úgy liberálisozni meg címkézni, hogy kb annyit ismersz a modern közgazdaságtanból, mint kuncze gábor (== kb semennyit) ... nem túl termékeny, legfeljebb azt a gyermeki gondolkodásmódot jeleniti meg, amire wombraider kartársnőnek tettem célzást pár perce. de ennél sokkal részletgazdagabban gondolkodsz szerintem, legalábbis eddig úgy tűnt.

invalid user name 2018.09.20. 09:00:14

@Womb Raider:

"mesélj arról, milyen a liberális piacgazdaság"

egy régi dilbert strip jutott eszembe erről, dilbert cégénél leépítik a technical writer-eket, Tina a technical writer odamegy dilberthez: "úgy látom, a mérnökök állása biztosabb. taníts ki mérnöknek. ráérek egész délután."

kicsit komolyabban, a modernközgazdaságtan elmúlt kb ötven évét nem tudom neked elmondani egy kommentben. ha érdekel, hogy NAGYJÁBÓL miről is van szó, érdemes elovlasgatni mondjuk az elmúlt negyedszázad fontosabb közgazdasági nobeldíjait, legalább a prize lecture-t, amiben újságírók számára összefoglalva, tehát a matematikai háttér egyszerűsítésével szerepelnek a megállapítások.

Gary Becker 1992 - az emberi viselkedés szerepe a gazdasági döntésekben
Harsányi és Nash 1994 - versengő szereplők viselkedésében kialakuló összhang
Lucas 1995 - a racionális várakozások szerepe
Sen 1998 - a jóléti rendszerek közgazdaságtana
Mundell 1999 - pénzügypolitika, gazasdágpolitika és a devizapolitika összefüggései és kötöttségei (kamatok, hiány, adósság, konverbilitás)
Akerlof - Spence - Stiglitz 2001 - az aszimmetrikus információk kutatása (Akerlof a leghíresebb, a használtautók piacáról szóló cikkével)
Kydland és Prescott 2004 - a hosszú távú gazdaságpolitika előnyeiről (erről van egy tömör blogposzt itt: apropos.blog.hu/2017/10/04/gyenge_a_polgarmester )
Schelling 2005: a fenyegetés matematikai elemzése
Thaler 2017: viselkedési közgazdaságtan

dióhéjban :) és egy csomót most kihagytam (Elinor Ostrom) meg még az alapoknál az externáliákat, a döntéshozás költségeinek beszámítását (Barry Schwartz: why more is less) stb stb.

Orbán veje 2018.09.20. 09:01:49

@nonolet: Jól mondod te orbánista haver. Így már minden egészen más és télleg Viktor védi Európát. Hozzád hasonló féleszű iditótából bár még több lenne az országban mert mi fideszesek el szeretnénk ám lopni a következő évtizedet is amit a hozzád hasonló ökrök támogatása tesz lehetővé. Bizony.

Bloodscalp 2018.09.20. 09:23:44

@Rettegek mert ballib vagyok: Jolly Joker???ennyire hülye még fideszcsicskaként sem lehetsz. Semmit nem ér és nem is jelent ha elítéli a magyar parlament egy EU jelentést. Kicsinyes visszavágás.
Trianon és a 89es sortüzek se lettek elítélve... bár lehetne de értelme nincs.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.09.20. 09:24:27

@szepipiktor: " ... Vagy a forradalom... "

Álmodik a nyomor! Ebben az országban nemcsak kormányképtelen az ellenzék, de forradalomképtelen is.

A Zemberek vastagon sz@rnak bele az ún. "jogállamiság"-ba, elég megnézni a Kurcsányiták szánalmas vergődését a mostani tüntikézésen. Talán a szalonnácik azok akiknek a radikálisabb részében lenne forradalmi hajlandóság, de őket meg valszleg épp ezért erősen megfigyelik, ráadásul a fidesz elég sok dologban a Jobbik programját viszi, így marad a lopás, ami miatt forradalomkodhatnának, csak az meg nem üti meg az ideológiai ingerküszöböt.

Itt csak akkor lenne forradalom, ha a fidesz valami olyanba nyúlna bele, amire még nem immunis a társadalom, a lopás, a bíróságok szalámizása, az ügyészség kezesítése, az MNB Kuszaszemesítése a Zemberek nagy többségének nem jelent semmit, sőt egy részéhez még tapsolni is hajlandóak, amióta a kamatok lementek alacsonyra, DE nem ilyen dolog pl a NETadó, az emberek reakcióját látva a kúrmány viharos sebességgel ejtette a témát, A Csuti Patás Napóleonnak van annyi esze, hogy észrevegye ha szembeszélbe jön rá a vizelés....

Amúgy meg most olvastam az indexen, hogy a néppártos kizárás csak akkor lesz, ha az ÜGY elmarasztalással lezárul. Ennyi volt a 2/3-ad néppártos szavazóinak forradalmi hevülete...

2018.09.20. 09:37:32

@invalid user name: Aranyos vagy.. a nagy arc mögött üresség. Meg a fenhájázó, valóságtól elszakadó, idealizált, szűk fókuszú modellek.

Nem kell leadnod az egész szeminárium anyagát, nem kell idemásolj tetszőlegesen összekupacolt irodalomjegyzéket. Mesélj a MŰKÖDŐ LIBERÁLIS PIACGAZDASÁGOKRÓL, ahol minden vegytisztán megvalósul a sok-sok mese.
Már, ha bokros teendőid lehetővé teszik, hogy mérhetetlen tudásod morzsáit közénk szórd.

invalid user name 2018.09.20. 09:42:10

@Womb Raider:

az imént adtam egy linket egy elég rövid blogpposzthoz. ha elolvastad és kérdésed van, szólj.

invalid user name 2018.09.20. 09:45:26

@Womb Raider:

"vegytisztán "

hm, akkor számodra ezek szerint elegendő a gyermeki egyszerűségű világkép. nekem olyanom sajnos nincsen, de brendel mátyás szerintem kiszolgálja az ilyen igényeket.

Willkommenskultur 2018.09.20. 09:48:24

@invalid user name: konyvet irni minden hulye tud

adossagot csokkenteni, foglalkoztatottsagot novelni sajnos csak keves komany tudott az EUban az elmult10 evben

totii 2018.09.20. 09:48:51

@nonolet: Valószínűleg a "huszada" és a "húsz százaléka" okozott problémát.
De azért érdemes lenne megszámolni azt is, hogy a schengeni határ hány százaléka folyó?

inreallife 2018.09.20. 09:54:58

@Ellenzéki Tüntető:
en mindig tanacstalanul allok, amikor azt latom, hogy ar/ertek aranyban sulyos aranytalansag van. pazarlasnak tartom. ha 9000 rendor 13 migranst fog el, akkor ott valami baj van. minimum el kene gondolkodni, hogy mi az az ar, amit meg megfizetheto es nem jar invazioval. ezt a jelenlegi szintet fenntartani penzkidobas. es a kivazanyelt rendorok felet nyugodtan at lehetne iranyitani a ciganyokkal igen leterhelt videkre, ahelyett, hogy egymasba er a faszuk a hataron, valamit csinalhatnanak is, ami hasznos...

2018.09.20. 10:01:09

@invalid user name: Értem.. tehát a nagy, robosztus, erőforrásokban bővelkedő országok egyike sem igazán volt képes a vízió megvalósítására, de Orbánviktor dögöjjön meg, mert illeiberális gazdaságpolitikát folytat..jelentsen ez (is) bármit.
@inreallife: Igen, valóban, ennyit gyűjtenek be.. tiszta pénzkidobás. Én is gondolkodtam már azon, hogy a Patentnél kötött vagyonvédelmi szerződésem felmondom, mert abból a pénzből havonta képlékenyre ihatnám magam és még egyetlen betörőt sem fogtak nekem. Első lépésként leszedem az ingatlan kerítésén elhelyezett táblákat.. ha az sem hoz eredményt, a kerítést is kidöntöm.. én kapni akarok a pénzemért végre valamit.. legalább évi 2-3 betörő az elvárásom.

Willkommenskultur 2018.09.20. 10:02:37

@inreallife: 9000 rendor 180 km-en az 50 rendor per kilometer, de ugye a harmada pihen, a masik harmada szabin van otthon, szoval mar csak 17 rendor per kilometer, beleszamolva a szakacsokat vezetoket pilotakat stb.

Szerintem kell ennyi, mert ha nem lennenek ott akkor rogton megjelennenek a migrik, hiszen ok arra mennek amerre konnyebben atjutnak. Penzkidobasnak penzkidobas, de nem biztos hogy a bejutott migrik elkapkodasa, lageresitese, deportalasa olcsobb moka lenne.

Orbán veje 2018.09.20. 10:08:13

@nonolet: Jól mondod haver. Sokkal hosszabb a kerítés mint a blog írja. Sőt! Még hosszabb kellene hogy a hozzád hasonló idomított orbánista csimpánzokat körbekerítsük vele, s mutogassuk az utókornak hogy lám egykor ilyen hitvány ócska alakok lakták e jobb sorsra érdemes hazát.

Willkommenskultur 2018.09.20. 10:10:59

@Orbán veje: egyeztess a B1 blogasszal mert a poszt cime hogy orban europa egyetlen bevandorlasparti politikusa, te meg az orban keritest fikazod te barom

totii 2018.09.20. 10:11:09

@nonolet: Az "alig" miatt megengedőbb voltam a 20%-kal - illetve lettem volna, mert nem 20% szerepel az írásban.
Nyilván arra akart utalni, hogy semmit sem ér a kerítés, mert rövid, de egyrészt a folyómederbe nem rakunk kerítést, az ukrán és a nem déli román határra minek? Ha ezeket levonjuk a schengeni határból, akkor a kerítés aránya már elég magas lenne, de nyilván akkor miről szólna a poszt?

inreallife 2018.09.20. 10:12:56

@6.Lenin:
a szatyor penzre visszaterve, olyat nem lehetne csinalni, hogy nem lopnak belole? esetleg szabalyosan palyaztatjak meg, arra hasznaljak fel, amire kertek, es nem arazzak tul? vagy ilyen forgatokonyv fel sem merulhet? mert a penzek visszatartasa nem most kezdodott, es nem is 2015-ben. az csak az orbani propaganda hatasa, hogy a kettot egybemossa es ok-okozati osszefuggeskent talalja. lehet a szemet eu-nak mar van idogepe es mar akkor tudta mi lesz? persze, hogy kussolnak rola, lehet soros fejlesztette ki, alien technologiabol. idiotak...

invalid user name 2018.09.20. 10:13:49

@Willkommenskultur:

teljesen jól látod, és ha a foglalkoztatottsági mutatókat korrigáljuk a nyugateurópába kiköltözöttekkel, az adósságcsökkentést pedig az évi 4-5 milliárd EU támogatással meg a 3 ezer milliárd visszaállamosított manyup-számlával, akkor a magyar kormány sincsen ezen kevesek között.

lásd még magyar szólások, "idegen tollakkal ékeskedni"

invalid user name 2018.09.20. 10:15:35

@Womb Raider:

"értem, tehát"

elolvastad már legalább azt a két bekezdésni blogposztot, amit az imént ajánlottam? ha még az is túl nagy falat, akkor inkább ne dicsekedj olyasmivel, hogy bármit értesz :)

Willkommenskultur 2018.09.20. 10:16:52

@invalid user name: persze, ha ballib matekkal szamolunk, akkor ti vagytok a tobbseg is

de kit erdekel ez vago istvanon kivul?

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.20. 10:26:38

@Magánvéleményem:
Orbánnak belülről, a bénabalfék ellenzék által történő megbuktatása egyre inkább a vicc kategóriába csúszik. Kívülről már inkább megvan helyenként az igyekezet, de ezúttal hiányoznak hozzá a páncélos hadosztályok. A fő politikai ellenfelek meg gyanítom hamarabb fognak taccsra menni, mint Orbán

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.20. 10:30:41

@invalid user name:
Persze, nyilván a külföldre költözés miatt nőtt a hazai munkavállalók száma 800 ezerrel. Kellene még csiszolni az érvelésen

Willkommenskultur 2018.09.20. 10:37:19

Az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti, előző héten kezdeményezett jogállamisági eljárás lezárultáig semmiképp sem zárja ki soraiból a Fideszt az Európai Néppárt (EPP) - jelentette ki Joseph Daul pártelnök szerda este az informális salzburgi EU-csúcs margóján.
A sajtó nem kényszeríthet Orbán Viktor kidobására. Pártunkban demokrácia és jogállamiság uralkodik, megvannak a szabályaink"

– nyilatkozott a néppárti tagállami vezetők egyeztetése előtt a francia politikus.

BOLDOG KARACSONYT

konrada 2018.09.20. 10:55:34

@nonolet:
...s ha figyelembe vesszük - ha már a kollega számháborúzni akar - hogy a schengeni határokból a szerb és az ukrán határ olyan, mely nem EU-s tagállammal határos, még inkább lejebb esik az az arány, ahol nincs ilyen védelem: gyakorlatilag csak a pár tucat km-nyi ukrán határ marad ki (aminek egy része a Tisza is).

...jó, jön erre a kérdés, a horvát és román határ az nekem miért kutya?
Az ok egyszerű: az emlitett országok kötelezettséget vállaltak arra, hogy a saját határaikat a schengeni előírások szerint védik, és vállalták ezzel a dublini egyezmény visszatoloncolási részét is.
Így a saját hülyeségük, ha nem tesznek az előírások szerint - azaz átengedik a határukon illegálisan belépni akarókat, mert nekik kell így regisztrálniuk az EU-ba lépőket, azaz visszakapják azokat, ha tovább akarnának onnan azok menni. (Kivéve, ha valamely eu-s tagország nem külön kéri őket arra, hogy engedjék tovább. ...egyébként ezért vette át tőlük a szállítást a magyar kormány is, mert volt akkor egy négyoldalú háttérmegállapodás, mely szerint a németekig szabad utat enged a horvátoktól Magyarország és Ausztria.)

...és a saját hülyeségükhöz viszonyulásról meg annyit: a románok kínosan betartják, és most már a horvátok is, de bele is bukott a dologba az akkori horvát kormány....

2018.09.20. 11:10:01

@invalid user name: :) Képzeld.. elolvastam.. ám ettől te továbbra is lavírozol a válasz elől..

" ennek matematikai modelljét dolgozta ki Fynn Kydland és Edward Prescott az 1977-ben megjelent cikkben. Ez a racionális várakozások természetéről szóló tanulmány alapozta meg a modern jegybankok árstabilitást célzó működését. Eredményeiket a svéd királyi akadémia 2004-ben közgazdasági Nobel emlékdíjjal ismerte el."
Szép, nagyon szép! Dícséretes! Ám 1977. óta a bankok inkább néha lerabolják az ügyfeleket, az adófizetőket (bankmentés..) vagy különösebb bajmolódás nélkül csődbe mennek. Értem én, hogy ti okos közgazdászok vagytok, mi több..liberálisok.. de a nagy elméletek a valóságba nem vonulnak át..vagy ha igen, nem nagyon működnek. Utólag persze mindenki rettenetesen okos és "Én már sejtettem" .. ezt megszoktuk. Lényeg, hogy a belterjes társaság lapogassa egymás vállát és a karaván haladjon.

Ja... a költségek (mármint a tőkés társaságok költségeinek) externalizálásáról még tán három évtizede is megvan, hogy olvastam.. még az átkosban.. meg ilyeneket:

"A gazdasági globalizáció kiveszi a hatalmat a közjóért felelős kormányok kezéből és egy maroknyi tőkés társaság – multinacionális vagy transznacionális vállalat és pénzügyi intézmény kezébe juttatja, melyeket egyetlen kényszerítő erő mozgat: a rövidtávú pénzbeli nyereségre való törekvés."
Persze lehet széllel szemben szép elméleteket reszelni..mindenkinek kell egy hobbi.

konrada 2018.09.20. 11:49:19

@invalid user name:
...nem véletlen teszem ki a ...pontot!;), hanem a továbbgondoláshoz:
A liberális piacgazdaság azért elég széles témát ölel fel, és én a tisztán liberálisról (vagy ahhoz legközelebb állóról) írtam le véleményem.

...a legvegytisztábbnál meg nem veszik figyelembe a nemzeti érdekeket, csakis a kereskedő-termelői oldalét, a piac legfeljebb csak annyiban számít, hogy keresletet teremtsen.
...persze az esetek többségében ennyi elég is, viszont vannak speciális esetek, amikor olyan monopol szolgáltatásokat liberalizálnak, amelyek létszükségleteket szolgálnak ki, vagy olyan kereskedelmi-ipari részeket, amelyek az adott piacon megtermelt javak további feldolgozására-értékesítésére szolgál.

...ezeknél a teljes liberalizáció több mint sz.pás egy gyengébb államnak, hiszen a szolgáltatások kiárusítása esetén (mint víz, villany, de legyen akár közút is - M5-M6) a befektetőnek két fontos szempontja van:
1. A megszerzett hálózatért kifizetett összeg gyors visszatáplálása: gyorsított értékcsökkentés (magyarán: a bevételből az leírásra kerül)
2. Elvárt haszon. (A csodás 8%! ...tudom, később erről lemondtak, de..)
S mivel ezek levonásra kerülnek a bevételből, így - monopoliumuk okán is - a ráfizetés elkerülésére áremelések a szükséges szintig (mit még növelnek az olyan "szükséges" költségek, mint az anyaországba kivitt szolgáltatási rész költsége, szépen nevezve "szakértői-tanácsadói" díjak, magyarul meg olyan költségek, ami mögött nem feltétlen van valódi teljesítmény, de mindenképpen növelik a költségeket, amit valakiknek - már leírtam kiknek - ki kell fizetni.
...nem véletlen, hogy nem privatizált így a magyar privatizációban részt vevő társaság anyaországai sem, sőt állami cégekként vettek részt a magyar "liberalizációban"...

...s ezzel áttértünk arra, hogy miért csak szép álom, a teljes liberalizáció, és miért nem csinálta meg a liberális mintaképnek tartott nyugati országok sem...
(...ha már: nálunk úgye a nyugdíjat is "liberalizálni" akarták. ...amiben olyan országok bankjai voltak a fő befektetők, ahol megtartották az állami rendszert...

...s jöjjön az a rész, ahol a termelés, vagy a kereskedelem teljes liberalizálása okoz gondot az adott országnak:
...és most a flejtsük is el a legdurvább részeket, ahol kifejezetten csak a piacért vásároltak fel privatizált cégeket - mint a cukor, vagy édességipar. Ezek töredékére csökkentek, és ezzel nem csak a párezer onnan kikerült munkás vesztette el állását, de a beszállítói lánc is, ami összességében sokkal nagyobb veszteség, mint ami a gyárak helyének sóval behintése járt.
...hanem térjünk ki azokra, amely miatt kihalt mára a nehézgépgyártás - miközben azok termékeit vásároljuk, akik a protekcionista belpiacuk miatt képesek elég nagy darabszámra gyártani gépeket - mint például az osztrák Taurus: ott nem nagyon látsz más mozdonyt (legfeljebb ugyanazon gyártó régebbi gépeit), miközben a Ganzt meg bezárták, mert nem maradt meg még a hazai piaca sem...
...ja és Bécsben is csak bécsi gyártású villamost látsz, miközben a legfrissebb példányain sem látszik az, hogy az a világ teteje. ...csak hát van piacvédelem, pedig gondolom nálad az osztrák is liberális piacgazdaság...

...aztán ott a kereskedelem: A görögöknél és az olaszoknál is legnagyobb kereskedelmi lánc polcain - ahogyan a magyaron is - nagy részben német élelmiszeripari terméket látsz. ...miközben valahogy a tanulmányainkból kimaradt az, hogy az mezőgazdasági ország, viszont a felsoroltakról meg igen.
...de piaci erejüknél fogva ez a cég a régebben sikeresen felépített otthoni gyártókapacitásának úgy teremt felvevő piacot, hogy kiszorítja az adott ország termelőit a saját piacukról is.
(...s fordítva meg valahogy nem működik, mert hiába a közös piac, vannak rá módszerek, hogy működjön a piacvédelem - ha máshogy nem, mindig "kiderül" a fejükre nőni akarókról, hogy vagy tömik a libát, vagy valamiféle afrikai kór fenyeget, esetleg fusilum került a terménybe, a lényeg, hogy a közegészségügy nem engedhet meg ott olyan kockázatokat.;)

..szóval én ezekről írtam, hogy azért jó dolog a piaci liberalizmus, de csak addig, míg én indulhatok kerékpárral a futóversenyen, de egyből megakad a liberális nyugati társadalmak torkán is, ha másnál van a bicigli...

inreallife 2018.09.20. 11:54:36

@Willkommenskultur:
szerintem akkor kell ennyi, ha "helyzet" van. ezeknek a rendoroknek lenne munkajuk, a falvakban olyan szinten nincs biztonsag, miota a hatarra vittek oket, hogy csak na. attol, hogy a migranshiradoban nem mondjak be, attol meg megoltek a badacsonyi boraszt, mert nem volt ember, aki az amugy regota ketes mulatohely kornyeken szolgalatot latott volna el.

mit mondasz egyebkent ilyenkor az aldozat csaladjanak? szukseg volt a rendorokre a migransok ellen? meg minden sarkon nem allhat rendor, de a hataron meg oszlop mellett allnak? van olyan szitu, amit nem lehet vedeni, ez egy olyan.

es koltseg szinten sem olcso, kivazenyelni a rendoroket, raadasul ekkora letszamban. eves szinten tobbszaz milliardrol beszelunk. az orszagos rendkivuli allpot fenntartasaval kepben vagy, hogy mivel jar es milyen koltsegei vannak? az egesz mar csak egy draga kampany, kozpenzbol, egy korabbi problema megoldasa, ami outdated lett. nemcsak magyaroszagon, mar a tobbi tranzitorszagban is megszunoben van a bevandorlas. ki meri ezt megmondani viktornak?

2018.09.20. 12:06:22

@inreallife: Ez így roppant megható... de a szent teheneink határőrizettől függetlenül, évtizedek óta ugyanígy megkeserítik a kisebb-nagyobb vidéki településen élők mindennapjait. Főleg, mióta a liberális szdsz feltalálta a "Megélhetési bűnözés" mentőövet számukra.. és a mai napig ballib dominált bíróságok rendre vérforralón enyhe ítéletekkel implicite jóvá is hagyják ezen réteg tevékenységét. Csókolj kezet a buzgó "civil" jogvédőknek, akik nemrég kiharcoltak egy vaskos kártérítést a szegény, ártatlanul, rasszista indíttatásból bebörtönzött két jómadárnak.. mire csak kiderült, hogy valóban ők az elkövetők.. a zsé persze már elfolyt..

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.20. 12:06:47

@inreallife:
Ezt mindig le fogod írni, ahányszor megölnek valakit Magyarországon? És ha minden kétes helyre rendőrt állítanak, akkor mit fogsz írni? Hogy ez egy tűrhetetlen rendőrállam?

Ilyen alapon azt is követelhetnéd hogy ne legyen hadsereg, mert nincsen háború és értékesebb munkát végezhetnének máshol

Willkommenskultur 2018.09.20. 12:10:25

@inreallife: marhasag, csomo uj rendort vettek fel a hatarra

2018.09.20. 12:12:31

@inreallife: "mar a tobbi tranzitorszagban is megszunoben van a bevandorlas. "

Megszűnőben van? Méér? Vót? Van? Legyen már végre egységes álláspont, amihez igazodni tudunk..

Jakab.gipsz 2018.09.20. 12:26:54

T. ashwood !

Vedd észre csak a megszokott libbsi trükköt alkalmazod amikor ezt a szemen szedett hazugságot, állítod: "Európa egyetlen bevándorláspárti politikusa: Orbán Viktor!"

Persze azért mert, Orbán volt az aki"demokrácia export ürügyén szét bombázta, Líbiát, továbbá Szíriát, elindítva egy menekült áradatot.

Légyszi hihetőbben hazudozni.

Orbán veje 2018.09.20. 12:29:30

@Willkommenskultur: Így van te barom. Elvégre ők is benne vannak a gdp-ben vagy mi a faszban. Pedig jobb lenne ha a hozzád hasonló semmirekelő vérgőzős fiedeszmarhákat raknák oda.

inreallife 2018.09.20. 14:07:07

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe:
hat, amig a hatarorok kartyaznaka hataron, addig bizony a rosszfiuk nem fognak hazafias cselekedetbol felhagyni a bunozessel:

index.hu/belfold/2018/09/20/holttestet_talaltak_a_polus_center_mogott/

igen, mostmar lenne fontosabb feladat, mint a hataron grasszalni meg setakocsikazni a terepjarokkal naphosszat mindenfele eredmeny nelkul, kulonben nem lesz rend 2 heten belul...

invalid user name 2018.09.20. 14:29:29

@Womb Raider:

nem, nem olvastad :)

kydland és prescott cikke alapján a jegybankok kamatpolitikáját tervezték át az alapoktól, és ennek alapján Volcker és később Greenspan irányításával sikerült megfékezni az amerikát a 70-es évek végére stagnálásba kényszerítő inflációt.

invalid user name 2018.09.20. 14:34:20

@konrada:

"tisztán liberális" gazdaságpolitkáról beszélni nincsen értelme, mert nincsen "tisztán" liberális gazdaságpolitka.

a magyar vérkonzervatív szimpatizánsok mintha Adam Smith könyvéből csak a kereslet-kínálati egyensúlyt értették volna meg és ezt tekintik liberalizmusnak. van egy tisztán elméleti közgazdasági gondolatmenet, "lassez faire" néven lehet megtalálni (nemtom miért kapott francia nevet), ez kb azt mondja, hogy a piaci kereslet kínálat mindent megold.

de ez kizárólag gondolatkisérletek szintjén létezik -- kb mint amikor fizikapéldában nem veszed figyelembe a súrlódást, a közegellenállást, a gravitációt, a hőmérsékletet, meg a testek tömegét és rugalmasságát. általános iskola hatodik osztály.

2018.09.20. 15:46:46

@invalid user name: ..és ugyanezen bankok voltak azok, melyek kishíjján romba döntötték a világ pénzpiacait.. és amelyek ezen helyzetben naggyon leberáldemokratikusan konkrétan megzsarolták az adófizetőket képviselő kormányt :)

""tisztán liberális" gazdaságpolitkáról beszélni nincsen értelme, mert nincsen "tisztán" liberális gazdaságpolitka."
Aha.. milyen van? Icipicit vagy közepesen..esetleg döntőn liberális?
Másfelől... lehet..liberális.. de mennyire demokratikus az a rendszer, amely egy dologban hatékony, folytatólagosan, mégpedig a jövedelmek koncentrálásában egy egyre szűkülő rétegnek kedvezve? Mennyire demokratikus a rendszer, amely valójában a vagyonnal arányos érdekérvényesítő képességet biztosít? Mennyire liberális az a rendszer, amely fennmaradásáért egészen közönséges erőszakos cselekményektől sem riad vissza, amely gazdaság és annak gazdagságának fundamentuma egy irtózatos és az állampolgárok szabadságjogait egyértelműen csorbító erőszakszervezet?
Semmi nem igazolj a ezen gazdaság életképességét, ha kivonjuk belőle az amúgy ideológiai alapvetését adó folyamatos és határokon átnyúló terjeszkedést?

Legyünk őszinték.. ha én alapítottam volna a közgáááz Nobel-díjat, egészen biztosan én is felállva tapsoltam volna minden olyan elméletnek, ami kiemelkedően fontosnak tartj a pénzvilág feletti kontroll megvonását az embereket képviselő kormányoktól és szorgalmazza ezen kulcsfontosságú feladatot a "piac" automatizmusaira bízná...

Láthattuk, hová is vezet mindez és mennyibe is fájt csak az usa adófizetőinek a lovak közé vetett gyeplő.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.20. 22:30:09

@inreallife:
Igazad van, nem grasszálni meg kártyázni kéne a határon, hanem lőni. Akár a betolakodókra, akár a segítőikre.Rögtön elég lenne a mostani állomány töredéke. Nem is értem miért nem így csinálják, a törököknél bevált.

invalid user name 2018.09.21. 07:23:33

Macron el is magyarázza:

.

"Azok az országok, amelyek nem akarnak több Frontexet vagy szolidaritást, ki fognak lépni a schengeni övezetből. Azok az országok, amelyek nem akarnak több Európát, nem fognak többet a strukturális alapokból részesülni (...) Európa nem egy étlap, hanem egy politikai projekt"

2018.09.21. 07:25:04

@invalid user name: Mellé teccik beszélni... Európa, meg úgy a világ nagy kapitalista országai mind-mind végigjárták azt az utat, amit most mi rohanva kell megtegyünk.
A naaaagy liberális kormányok seggében ugyanúgy megtalálod könyékig a multi/transznacionális gazdasági társaságok mancsát. ..ékes példa a liberális Clinton horda . Nem lehetsz te olyan naív gyerek, hogy elhidd: az országok gazdaságát automatizmusok , politikáját pedig az emberek irányítják. Egy szart. A gigantikusra nőtt cégbirodalmak és azok közti súrlódások.
Vajon a gazdaság liberalizálása az átlagemberek kifejezett érdeke, vagy a véleményüket manipulálva irányító fajsúlyos gazdasági szervezeteké? Szerintem az, aki emberi közösségek (társadalmak) szervezésének és irányításának feladatát kivenné az emberek által közvetlenül választott kormányzatok kezéből és átadná jól-rosszabbul modellezett és definiált piaci automatizmusoknak.. az nem az emberek érdekeit tartja szem előtt..hanem a megbízó gazdasági érdekcsoportokét.
Persze, nálunk tombol a korrupció.. ami természetesen sehol máshol nem érhető tetten.. vagy ahol igen, ott lobbizásnak hívják.. aminek eredményeként pl. a német energiaszektor hihetetlen mennyiségű állami támogatást szippantott fel, a zöld forradalom elnapolva és az energia ára bőven megduplázódott az EU átlaghoz képest.

invalid user name 2018.09.21. 14:52:06

@Womb Raider:

nem hiszem, hogy van értelme tovább beszélgetnünk, a konteók engem taszítanak.

Muhammad Balfas 2018.09.21. 15:43:38

@invalid user name: A legnagyobb konteó, hogy minden alternatív kérdésfelvetés konteó...

2018.09.21. 15:57:31

@invalid user name: Mi a konteó, ééédes csillagom? Zajlik a jövedelem transzfer/koncentráció? Igen.. A nemzetállamok gazdasága kezd összemérhető lenni a legnagyobb cégekkel? jelent ez a hatalmas gazdasági potenciál politikai érdekérvényesítő képességet? Több millió ember érdekei kerülnek szembe néhány tucat-néhány ezer tulajdonos/részvényes érdekeivel. Egy adott politikai szereplő/képviselő vajh a párezer rá szavazó (és irányítható, befolyásolható, félrevezethető) polgár sokféle érdekét fogja szem előtt tartani, vagy inkább a kampányát támogató gazdasági szereplők akaratához igyekszik simulni?

invalid user name 2018.09.21. 17:10:32

@Ches Desmond:

konteó az, amikor természetes jelenségeket valaki nem érti és ezért valami háttérhatalmat gyanít mögötte.

valahogy úgy kezdődik, mint amikor a villámlást nem értették és Zeusz haragját gondolták mögé.

akkor válik konteóvá, amikor a természetes jelenség magyarázatának ismeretét sem fogadják el, hanem ragaszkodnak Zeusz haragjához, a fizika pedig nem tudomány, hanem lárifári.

van ennek egyébként egy fejlődéspszichológiai háttere is: a "control freak" személyiségtípus az, amely nagyon bízik a világ működésében, hanem mindent irányítani akar -- vagy amikor találkozik egy olyan jelenséggel, amit nem tud irányítani, akkor úgy gondolja, hogy azt mások irányítják. a háttérhatalom meg ilyesmi.

ezek a meggyőződések erősebbek, mint a valóság, tehát bármilyen racionális érvelés hiábavaló.

ezért is látom fölöslegesnek a további beszélgetést. nagyon szerettem tanítani, a gyerekek is szerették, szívesen magyarázok, akár közgazdaságtan alapösszefüggéseit is, de konteóhívőknek már nem. van jobb dolgom is.

invalid user name 2018.09.21. 17:11:26

@Ches Desmond:

jav:

....a "control freak" amely NEM bízik a világ működésében.

invalid user name 2018.09.21. 17:22:49

@Womb Raider:

amit itt leírsz az érdekérvényesítésről és a gazdasági - politikai hatalom összefonódásáról, az az orbán-rendszer működése -- és láthatóan nem tudod elképzelni, hogy a világ VALÓBAN fejlett államai (azok, amelyek az uniós támogatásokat nekünk csorgatják) másképpen működnek. és épp azért fejlettebbek, mert másképp működnek.

pár szót beszéltünk kydland és prescott 2004-es nobeldíjáról (amit egy 1977-es cikkükért kaptak, tehát volt pár évtized, amely igazolta az 1977-es elmélet gyakorlati alkalmazhatóságát). ebben a cikkben matematikai bizonyítást adtak arra, hogy a politikai - gazdasági hatalom szoros kapcsolatában születő, alkalmanként megszülető, és akkor még optimálisnak is látszó gazdaságpolitikai döntések sorozata idővel SZÜKSÉGKÉPPEN rosszabb gazdasági helyzetet eredményez, mint a stratégiai célt kitűző, világos szabályokat lefektető és a szabályokat követő gazdaságpolitika.

kydland és prescott nobel-díjának bejelentése egyébként pár nappal követte a gyurcsány-kormánynak a jegybank politikai irányítás alá vonását elindító törvényjavaslatát. pedig a nobeldíjat pont azért kapták, mert kimutatták, hogy a jegybank politikai irányítás alá kerülése 1-2 évtized után mély gazdasági válsághoz vezet és az abból való kilábalás nagyon nagy társadalmi költségekkel jár (nyomor stb).

sok írás született ebben a témában, egy másik, Kydland és Prescott cikkénél frissebb stílusú Charles Wyplosz írása, Rules rather than discretion, ismét a szabályalapú működés mellett érvel.

de ez kb az utolsó posztom, mert már elég jól ismerem a várható visszhangot -- a tudománynak az a szegmense, amely a konteóhoz nem illeszkedik, az értéktelen. nehéz ebből a gondolkodási csapdából kikecmeregni, nem is mindenkinek sikerül.

igen, sok mindenről beszélgethetnénk még, a tőkekoncentrációról, a tőkeszegény országok gazdaságának védelméről stb stb de biztos hogy ezeket nem velem fogod megvitatni, keress valaki mást.

invalid user name 2018.09.21. 17:27:07

@Womb Raider:

Charles Wyplosz cikkének címe helyesen "Fiscal Policy: Institutions versus Rules" ha érdekel, full text letölthető innen. a megjelenésekor átrágtam magam rajta, de kb 25 oldal és nem könnyű olvasmány, de érdekes.

repec.graduateinstitute.ch/pdfs/Working_papers/HEIWP03-2002.pdf

Muhammad Balfas 2018.09.21. 17:53:12

@invalid user name: Mefigyeltem, hogy aki konteót kiált el sem gondolkodik a felhozott alternatíván. Vallásos buzgalommal hirdeti a hivatalos verziót. Pl. Kennedy gyilkosság..

2018.09.21. 19:43:25

@invalid user name: Én nem tudok naaagy nevekkel dobálózva érvelni.. nem is akarok. Születtek már nagy elméletek, amiken a világ később átlépett.. és az sem zavar, hogy ignorálod a 2008.-as gazdasági válság, meg az azt megelőző nagy bankcsődök hordozta tanulságot..hiszen élő cáfolata mindannak, amiben révülten hiszel.
A liberális gazdaságpolitikát igazoló és magyarázó elméletek nem egy esetben a valóságtól elszakadva , idealizált gazdasági körülményeket, irreális alapfeltételeket tartalmaznak.. hogyan várod ezektől, hogy valós képet fessenek?

Én nem olvastam 130 ugyanazt mantrázó elméleti okoskodást, de olvastam például egy kedves öreg amerikai közgazdász professzor írását a politikai hatalmat gyakorló gazdasági társaságokról.. és meg kell mondjam, az általa leírt rendszer és mechanizmus egészen életszerű és szinkron azzal, ami a világban köröttünk történik és meglepő módon (bár nem jóslatnak szánta) a kelet eu blokk gazdaságának átállításakor lezajló eseményeket..David Kortennek hívják.. és attól még érdekesebb a könyve, hogy ő maga is a liberális piacgazdaság hívei közé tartozott, belülről figyelve a folyamatokat.
A másik, mostanában megjelent könyv a pőolitikai vetülettel foglalkozik, Naomi Klein , a múlt század közepétől követi végig az amerikaiak terjeszkedését...
süti beállítások módosítása