B1 blogcsalád



Weber azt akarja, hogy az eheti EU-csúcs vitassa meg a magyar demokrácia helyzetét

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2018. szeptember 17. - Szelestey
  • Az osztrák kormányfő továbbra sem kíván semmi engedményt tenni Magyarországnak a jogállam ügyében, a szélsőjobbos FPÖ azonban Orbán mellé áll.
  • Orbán aztán nem lacafacázik: kerek-perec a szemébe mondta Macronnak, hogy ők ketten ellenfelek Európában, de szerinte ő lesz a befutó.
  • A magyar kormány a strasbourgi döntés utána a pária szerep felé tart az EU-ban, de az elmarasztalás nagyon is jól jön neki, hogy az EU ellen tudjon agitálni.

FT

financial_times.jpg

Az európai konzervatívok strasbourgi frakcióvezetője úgy gondolja, hogy az Európai Parlament múlt heti elmarasztaló döntése után a szerdán-csütörtökön esedékes salzburgi EU-csúcsnak foglalkoznia kell a magyar jogállam helyzetével. Mi több, Weber azt hangsúlyozta, hogy az állam- és kormányfőknek állást kell foglalniuk az Orbán-kabinet belpolitikájáról, miután az EP úgy döntött, jogállami eljárást kell kezdeni a magyar vezetés ellen. A politikus felhívása azt az általános aggodalmat tükrözi, hogy az Európai Tanácson megfeneklik a procedúra, ahogyan az a lengyelek esetében is történt. 

EU-diplomaták szerint nem valószínű, hogy a legfelsőbb szintű tanácskozás napirendre tűzné a magyar kérdést, inkább a migráció és a Brexit lesz a téma. Ennélfogva az ígérkezik fontosnak Orbán szempontjából, hogy mit hoz a csúcs előtti néppárti egyeztetés. A kereszténydemokraták megosztottan szavaztak szerdán Strasbourgban. Bennfentesek szerint aligha valószínű, hogy az EP-választás előtt kitennék a Fideszt. Főleg, mivel elképzelhető, hogy a magyar párt lesz a 2. legjelentősebb erő május után a pártcsaládon belül. 

Kleine Zeitung

kleine_zeitung.jpg

Az osztrák kancellár megerősítette, azért pártolta az eljárást Magyarország ellen, mert a jogállam és a demokrácia ügyében nem lehetséges semmiféle kompromisszum. Kurz ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az EU-ban védte a kelet-európai kormányokat, amikor igazságtalanul bírálták azokat a migráció kapcsán. Kiemelte ugyanakkor, hogy a határozat nem jelenti, hogy elítélték volna a magyar kormányt, és az nem is bizonyítja a jogállami hiányosságokat. Mindössze annyi történik, hogy párbeszéd kezdődik a Bizottság és Budapest között, de remélhetőleg gyorsan le is zárul a nyitott kérdések ügyében. Mert meg kell vizsgálni, hogy mennyire megalapozottak a kifogások és vádak. Ő maga azonban nem bíró. Ám ha az derül ki, hogy vannak bajok, akkor azokat a magyar félnek orvosolnia kell. Azt pedig csak ezután szabja meg az osztrák koalíció, hogy miként viszonyuljon a határozathoz. A kormányfő, aki tegnap járt egyeztetni Merkelnél, ma pedig Marconnal találkozik ugyanilyen célból, jelezte, hogy a salzburgi csúcson nem tárgyalnak Magyarországról. 

Die Presse

die_presse.jpg

Az osztrák Külügyminisztérium hivatalosan közölte, hogy a koalíció kisebbik pártjának, a szélsőséges FPÖ-nek az utasítására kezdeményezte: az EU Jogi szolgálata vizsgálja meg, mennyire volt jogszerű, hogy a strasbourgi szavazásnál a kétharmad megállapításához nem vették figyelembe a tartózkodásokat.   A Szabadságpártnak ugyanis kétségei vannak az ügyben, hogy ilyen körülmények között valóban összejött a kellő számú voks Magyarország elítélésére. Strache alkancellár azt közölte, hogy nagy megértést tanúsít a magyar érvelés iránt, mármint hogy a döntés nem érvényes. Hozzáfűzte, hogy csak elmélyítené a kelet-nyugati törésvonalat, ha megindulna az eljárás, ahelyett, hogy az unió „megértéssel” tompítaná az ellentéteket. Strache méltatlannak tartja, hogy a sokat szenvedett kelet-európai államokat most Brüsszelből próbálják gyámság alá vonni, illetve irányítani.

Daily Telegraph

daily_telegraph.jpg

A konzervatív újság úgy értesült, hogy Orbán Viktor a színfalak mögött személyes kihívást intézett a francia államfő ellen Európai ideológiai jövője ügyében. Európai források szerint a magyar kormányfő a júniusi EU-csúcsértekezleten dobta oda a kesztyűt Macronnak. Kijelentette, hogy a földrész sorsa kettejük között dől el, vagyis a populista és az európai csap össze. Hozzátette, hogy mindketten megerősödve kerülnek majd ki az EP-választásból, de a nagyobb győztes ő maga lesz. A kihívás, amelyről úgy tudni, hogy idegesítette a francia vezetőket, teljesen jellemző Orbán konfrontatív stílusára. Célja, hogy egyesítse a nacionalista pártokat és  ily módon fosszák meg hatalmától az unió liberális elitjét. 

Szakértők és diplomaták úgy vélik, a jogállami eljárás megkezdése körüli vita a nyitányt jelenti az „Európa lelkéért” zajló csatában. Az egyik oldalon olyanok sorakoznak fel, mint Orbán és Salvini, a másik oldalon Macron és a liberalizmus erői. Egy magas rangú francia forrás azt mondta, hogy az államfő szemtől szemben fog küzdeni, ugyanolyan dinamikusan, ahogyan azt odahaza tette Le Pen ellenében. Mert ha bárki megkérdezi az embereket, hogy akarják-e az EU kudarcát, akkor a válasz egyértelműen az, hogy nem. Közben közvélemény kutatók úgy látják, hogy a konzervatívok és a szociáldemokraták várhatóan visszaesnek a választáson és Marconnak van esélye, hogy benyomuljon a középre. A politikus szövetséget szorgalmaz a liberálisokkal, akiknek vezetője, Verhofstadt Orbán engesztelhetetlen ellenfele.

Spiegel

der_spiegel.jpg

1. Orbán Viktor ugyan nem győz tiltakozni a jogállami eljárás ellen, ám valójában nagyon is kapóra jön neki az EP döntése, beleillik a stratégiájába. Már most megindíthatja ugyanis a kampányt az európai választásra. Szeretne az EU-ban keleti hatalmi központot létrehozni, amely erős ellensúly volna Brüsszellel és a német-francia tengely által vezetett mag-Európával szemben. Ezen felül gondol arra az időszakra is, amikor már nem jönnek az unióból a milliárdos támogatások. Pontosan tudja továbbá, hogy a 7-es cikk alapján reménytelen a procedúra. Idehaza sikeresen adja el a határozatot a híveinek úgy, hogy az csupán bosszú a magyar migrációs politikáért. Ezzel olyanok is sokan egyetértenek, akik egyébként nem rá voksolnának.

Orbán kapott már ajánlatot minden valamirevaló nacionalista és jobboldali-populista erőtől és viszonozza is a gesztusokat. Ám azzal is tisztában van, hogy belpolitikai hatalma és nemzetközi kisugárzása alapvetően a magyar gazdaság jó helyzetétől és az erős európai partnerektől függ és nagyon úgy néz ki, hogy a jövőben csökkentik az EU-pénzeket, amelyek a jelenleg 4 %-ot dobnak a GDP-n. Ezért építi ki a jó viszonyt az oroszokkal, kínaiakkal és más ázsiai államokkal. De ugyanilyen megfontolásokból jár a német autógyárak kedvében.

2. Orbán Viktor, mint mindig, a nacionalista bunkóval reagált a strasbourgi bírálatra. Mármint hogy az eljárás a magyar nemzet becsületét sérti. A kirohanás azt hivatott leplezni, hogy a döntés tényleg keményen érintette, mégpedig kettős értelemben. Most ugyanis nem a Bizottság, hanem a demokratikusan megválasztott európai népképviselők törtek pálcát a magyar kormány feje fölött – kétharmados arányban. Ráadásul sokan a Néppártból is szükségesnek ítélték a lépést. A magyar miniszterelnök pária lett, még a konzervatívok köreiben is. Immár súlyos stigma terheli az illiberális demokráciát. Emellett igen lényeges, hogy a fejlemény éket verhet Orbán és alattvalói közé. Arra ugyanis idehaza nem kapott felhatalmazást, hogy egész Európával vitába keveredjen. Ám most már egyértelműen kiderül a magyarok számára, hogy a politikus tönkreteszi a történelmi fontosságú uniós tagságot.

Libération

liberation.jpg

Az újság úgy látja: a francia elnök európai tervei szemszögéből nem jött jól, hogy az Európai Néppárt ekkora többséggel foglalt állást a magyar kormány ellen. Macron ugyanis erősen remélte, hogy a vitában jól láthatóvá válnak a migráció körüli leküzdhetetlen ellentmondások a pártcsaládon belül. Ám így hiábavalónak tűnik az az elképzelése, hogy az EP-ben a jobboldalról szipkáz majd el támogatókat. A másik oldal azonban nem tette meg neki azt a szívességet, hogy ideológiai megosztottságot adjon neki ajándékba. Szakértők szerint Macron ezzel együtt még profitálhat abból, hogy ő volt az egyetlen jelölt, aki Európát népszerűsítette a francia választásokon.

New York Times

new_york_times.jpg

1. Heller Ágens szerint Magyarországon soha nem létezett a liberális demokrácia, most pedig az történik, hogy Orbán Viktor képes még inkább megszilárdítani a hatalmát, miközben a minden eddiginél életképesebb jobboldali populizmus átterjed Európára. Vendégkommentárjában a filozófus rámutat, hogy az országnak a rendszerváltáskor az ölébe hullott a szabadság, nem kellett megküzdenie érte. A megfelelő hagyományok hiánya folytán azután a nép kiszolgáltatott volt, amikor felbukkant a színen egy gátlástalan politikus, aki kihasználta, hogy az emberek igényeltek egy irányadó központot, hogy kellettek nekik vezetők, akik helyettük gondolkodtak. De a magyar populizmus felíveléséhez a magyarok történelműen szolgalelkű hajlama folytán arra is szükség volt, hogy az osztály tömegtársadalommá alakuljon át.

Orbánnak, a születőben lévő zsarnoknak, ilyen körülmények között nem kell kisajátítania a hatalmat, uralmát a választás névlegesen demokratikus intézményével is be tudja betonozni. A ma diktátorai az urnáknál biztosítják be antiliberális és demokráciaellenes rendszerüket. A szavazófülkékben legitimálják illegális rezsimjüket. A választói körzetek határainak módosításával, a sajtószabadság megnyesegetésével, félelemkeltéssel. Korunkban továbbra is a nacionalizmus a legcsábítóbb ideológia. Az EU nem tudott európai identitást teremteni, az ún. populista pártok viszont, amelyek egy egó vezérelte, nacionalista oligarchia szűk érdekeit szolgálják, háborút folytatnak az integráció ellen.

Akik nem értik Kelet-Európát, érvelhetnek azzal, hogy Orbán nem lehet zsarnok, hiszen kétharmaddal nyert, pedig az. Nélküle nem történhet semmi, illetve csak az van, amit ő akar. Nincs ellensúly, még a saját pártján belül sem. Itt egy feudalista rezsim öltözött a demokratikus folyamatok köntösébe, ez az illiberális demokrácia. A legutóbbi választáson többen szavaztak ellene, mint mellette, de az arctalan tömegtársadalom és a szétaprózódott ellenzék nem tudott gátat szabni a populisták összpontosított gyűlöletének. Orbán egyelőre biankó csekket kapott, hogy továbbra is maga képére formálja az alkotmányt.

2. A lap az ENSZ-szel és Athén városával közösen nemzetközi fórumot szervez annak bizonyítására, hogy korunk farkasai, a populisták nem falhatják fel a demokráciát. A felhívást tartalmazó esszé kiemeli, hogy csökken a demokráciák száma, de mégsem ez a fő gond, hanem az, hogy a szavazópolgárok populistákat juttatnak hatalomra, akik azután azt hiszik, hogy azt tehetnek, amit csak jónak látnak. Vagyis hogy nem korlátozzák őket törvények, nemzetközi normák, értékek, emberi jogok, de még az alapvető részvét sem. Ilyen Orbán Viktor, aki nyíltan nyomatja az illiberalizmust, de ilyen Erdogan, Kaczynski, valamint Trump is. Miattunk kell igazolni, hogy a demokrácia képes az önkorrekcióra, noha eredendő hiányosságai miatt könnyű célpont az ellenségei számára.

Reuters

reuters.jpg

Az európai populista pártok összefogását sürgeti a jövő májusi EP-választásra Le Pen. A szélsőjobbos francia politikus a tavalyi súlyos politikai vereség után most tért vissza a színre, és pártja egyik rendezvényén harcias beszédben kijelentette, hogy a kampányt az euroszkeptikus frakció részeként kívánja megvívni. Célja, hogy odahaza legyőzze Macront, az EU-ban pedig hogy más nacionalista mozgalmakkal közösen többségbe kerüljön, és így szakíthasson a hanyatló EU-val, illetve azt a nemzetállamok együttműködése felé vigye el. Arra kívánja rávenni Brüsszelt, hogy az adja vissza a kormányoknak a jogkörök egy részét, ami az unió hívei szerint a halálharangot kongatná meg a politikai és monetáris közösség fölött.  

 A jelentés hozzáteszi, hogy a francia elnök a választást nyílt csataként hirdette meg az általa vezetett haladó erők, illetve a Le Pen-féle bevándorlás-ellenes populisták között. Utóbbiak megszervezése azonban nem ígérkezik könnyűnek, az erre irányuló kísérletek idáig nem sok eredményt hoztak. (Az eseményen a francia ellenzéki vezér azt is kifejtette, hogy Magyarországon már valóra vált a programja – a szerk. megj.) 

BBC

bbc.jpg

A brit toryk egyik vezetője közölte: nem Orbán Viktor politikájának jóváhagyását jelenti, hogy a párt EP-képviselői a jogállami eljárás ellen szavaztak Strasbourgban. Előzőleg a Munkáspárt felszólította a kormányfőt, hogy az ítélje el a „reakciós” magyar vezetést, ám a környezetvédelmi tárca vezetője erre nem volt hajlandó. Arra hivatkozott, hogy az Európai Parlament tagjai részéről nem szokás beleavatkozni más államok belügyeibe, nem ez a tiltakozás kifejezésének formája. Nagy-Britanniában azonban nagy politikai vihart kavart, hogy a konzervatívok a múlt szerdán gyakorlatilag Orbán mellett álltak ki. Egyaránt tiltakoztak a zsidók és a muzulmánok képviselői. A környezetvédelmi tárca vezetője ugyanakkor cáfolta, hogy toryk azért szavaztak volna úgy, ahogy, mert a Brexit miatt szükségük van Magyarország támogatására. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2914244329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.09.17. 06:09:15

A liberális Weber egyre erősebben kampányol.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.09.17. 06:09:40

A liberális Weber egyre erősebben kampányol.

NemodaBuda 2018.09.17. 07:04:04

Azt a bianco csekket el kell venni orbántól ! Semmi sem fontosabb ennél. Jön az AP választás, Budapestet is szilárdan orbánellenessé kell tenni. És ott vannak a vidéki városok. Szegeden, Debrecenben, Győrben és Szombathelyen győznie kell az orbánellenes ligának. A Parlamentet negligálni kell, a mamelukok csak szórakoztassák egymást. Kövér úgy is csak a saját hangját szereti. Hol van az az ellenzéki erő, aki ezt felvállalja ?

Helga Beauty Salon. 2018.09.17. 07:35:39

" Emellett igen lényeges, hogy a fejlemény éket verhet Orbán és alattvalói közé. Arra ugyanis idehaza nem kapott felhatalmazást, hogy egész Európával vitába keveredjen."

Jaj de nagyon nem vagy te képben poszter! Pont erre kapott felhatalmazást, ezen alapul az egész megválasztása. Ezért hatástalan a belső lopnak, stadion, Mészáros tematikájú kampányotok, mert mindenki látja hogy beint az EU-nak. Erre volt jó a Szovjet éra, megutáltatta az emberekkel a mindent megszabó nagyhatalmat és a kiszolgáló belső csicskásait.

Helga Beauty Salon. 2018.09.17. 07:41:04

@NemodaBuda:" Azt a bianco csekket el kell venni orbántól ! Semmi sem fontosabb ennél. Jön az AP választás, Budapestet is szilárdan orbánellenessé kell tenni. "

Neked jól tele beszélte a kis fejedet a Bem téren tegnap valaki! :D
A duma alapján egy magas délceg szemüveges úr lehetett!
Vigyázz vele, többször bukott országvezetésből és prím számokból egyaránt, ne menj ki kígyózni, nincs értelme, amihez ő nyúl abból csak szar lesz!

FCUK12 2018.09.17. 08:03:03

jaj, Lajos, megcsináltad a hetem.

EHETI hahahahahahahahahahaha

ha a hülyeség fájna, ordítoznál :D

és akkor még a barom válogatásodig el sem jutottam. már nem is fogok, mert potyog a könnyem

Helga Beauty Salon. 2018.09.17. 08:06:26

@FCUK12: Eszi, nem eszi, nem kap mást! Szelestey felvágott! Tápláló! :D

FCUK12 2018.09.17. 09:25:23

@NemodaBuda: az AP választás az az, mikor hírügynökséget választunk?

Budapest 60%-a nem Orbánra szavaz. 95 %-a meg nem Fletóra, és kb ugyanennyi nem a szocikra.

Orbán-ellenes liga? hol élsz te? ne viccelj, 5 nyugger meg 3 hülye összeállva sosem lesz bármit elérő liga :D:D

6.Lenin 2018.09.17. 12:51:05

@NemodaBuda:

"Hol van az az ellenzéki erő, aki ezt felvállalja ? "

Most éppen egy bányász béka seggébe kukucskálnak közelről.

alöksz róz 2018.09.17. 19:05:51

"Orbán aztán nem lacafacázik: kerek-perec a szemébe mondta Macronnak, hogy ők ketten ellenfelek Európában, de szerinte ő lesz a befutó." - ebben mi az újdonság? tudja mindenki :D korábban macron is kijelentette, hogy orbánnal ellenfelek európában és ő lesz a győztes. mert mivel kampányoljanak, hogy vesztesek lesznek? :D
de nagytudású vagy öcsém...

alöksz róz 2018.09.17. 19:09:30

vagy mi a faszom, macron nevezheti ellenfelének orbánt, de orbán nem nevezheti ellenfelének macront? nem értem

Tenkes Kapitánya 2018.09.18. 21:46:03

Leszarom Macront meg a többi majmot.
Úgy kellene kipenderíteni az országból minden mocskot (pl. ennek a blognak a szerzőit), ahogyan II. András kipöckölte az országból a német lovagrendet. Egy könnyed kis kézmozdulattal, szarva arra, mit mond rá a pápa meg a brüsszeli degeneráltak.

Tenkes Kapitánya 2018.09.18. 21:48:32

@alöksz róz: Na és ha Macron győz? Legalább a franciák (Franciasztán) hamarabb eltúnnek a történelem süllyeszőjében.
süti beállítások módosítása