És eladták nemzetinek, konzervatívnak.
Ha önnek elég pénze van, még bevásárolhatja magát a Magyarország Zrt-be, aminek most Orbán az tulajdonos-vezérigazgatója. A Fidesz egyik legnagyobb húzása ellenzékben az volt, hogy ráfogta a Medgyessy-Gyurcsány-kormányokra, hogy Magyarországot mint egy vállalatot kezelik. (Emlékszik még valaki a helikopteres Kókára? Mostanra ő is ott kavar a zsírosbödön - Orbán Vitkor - körül.) A Fideszben most sok szempontból ugyanazt a neoliberális politikát csinálják, teljesen nyíltan, mint az SZDSZ anno.
"Aki nem dolgozik, ne is egyék."
"Nincs ingyenebéd."
"Éjjeliőr állam."
Ilyesmi jelszavakkal vonult csatába a magyarok lelkéért az SZDSZ. A Fidesz abból a szempontból ügyesebb, hogy míg teljesen nyilvánvalóan leépítette a közszolgáltatásokat és odadobta az országot a nemzetközi tőkének, addig leöntötték az egészet egy nemzeti mázzal és beleálltak magyarokat megvédő hős pozíciójába.
Csak a propaganda változott, de minden ugyanaz, mint az SZDSZ időszakában.
Bárki járathatja a gyerekeit magániskolába, vagy bevásárolhatja magát Mészáros Lőrinchez – volt a vállvonogatós válasz az Index kérdésére Kötcsén. Vagyis: bárki bevásárolhatja magát a Fidesz által működtetett vállalkozásba, ha van elég pénze.
Kérdés, ki akarja magát bevásárolni és kinek maradt még elég pénze. Meg, hogy mi az ára annak, hogy a politikai-társadalmi elit összegyűlik Kötcsén és úgy csinál, mintha minden a legnagyobb rendben menne, cinikus nyilatkozatokat ad, kamerába hazudik. A meritokrácia az egyik legnagyobb hazugság, amivel Orbánék a magyarokat álltatják. Magyarországon ugyanis pont az ellenkezője zajlik annak, amit a társadalomtudósok meritokráciának hívnak.
A mertiokrácia egy olyan elméleti társadalmi berendezkedés, amiben a szorgalmas és a tehetséges emberek a társadalmi ranglétra tetején, a lusta és buta emberek annak alján foglalnak helyet. Igazából a fasizmus egyik nagyon korai változata, ami azt bizonygatja, hogy a társadalomból kiemelkednek azok, akik tehetségesek és okosak – érdemeik alapján.
Van egy régi, rádiókabarés vicc a tornatanárról, amikor körbe kell futniuk a tanulóknak az iskolát. A feladat kiosztása után a tornatanár elrikkantja magát:
„Egyenlő pályák, egyenlő esélyek, én biciklivel megyek!”
Most a Fidesz ugyanezt a viccet próbálta bedobni, csak kevéssé röhögtünk. Mert a fideszes elit a mi hátunkon mászott fel a csúcsra, az ország hátán és most két lábbal próbálja az országot visszarugdosni a nyomorba, az omló vakolatú kórházakba, a túlzsúfolt és levegőtlen osztálytermekbe, a járhatatlan utakra és az élhetetlen országba - amit ugyanaz a Fidesz hozott létre, miközben felkapaszkodott a csúcsra. (Ugyanezt csinálják az EU-val is: miközben felmarják a rengeteg EU-s támogatást, közben harapják a kezet, ami enni ad nekik.)
Mindazok számára a nyomor és kilátástalanság Magyarországa nem is létezik, akik meg tudják fizetni. Nekik magánkórház jut, kedves, figyelmes nővérekkel, fertőzések nélkül; a gyerekeiknek magániskola jut, ahol nem kell honvédelmi ismeretek címén masírozniuk; nekik pedig jut luxusjachtra az Adrián, vagy éppen elsötétített üvegő Mercire, hogy ne kelljen a plebsszel érintkezni. De ezek az emberek nem azért jutottak oda, mert tehetségesek, vagy szorgalmasak, hanem mert fideszesek.
Magyarországon pont egy anti-meritokrácia alakult ki.
Miután az elmúltnyolcévben a kormánypárt – ahogy azt a kulturáltabb, modorosabb média megfogalmazza – intenzív klientúra-építésbe kezdett, manapság alig találni olyan gazdasági, vagy társadalmi pozíciót, ahol ne az számítana, ki melyik fideszes potentáttal van jóban. Kevésbé modoros újságok úgy szoktak fogalmazni, hogy erőszakkal, pénzzel, zsarolással, vagy hízelgéssel a Fidesz – nagyon tudatosan – megszállta azokat a gazdasági-társadalmi tereket, amelyek nem sértik túlzottan a nemzetközi tőke érdekeit. (Előző írásunk egyik fő tétele az volt, hogy a Fidesz valójában nagyon is aláfeküdt a nemzetközi tőkének, míg a magyaroknak eladta szépen a hősi honvédő pr-dumáját, ami szintén az egyik nagy hazugság). Pártunkban és kormányunkban Orbán Viktor köré szerveződve megjelent az a tőkés réteg, amely elsősorban EU-s pénzekből, másodsorban az ország adóforintjaiból összelopta magát. (És most élvezné. De akkor jön a rohadék Index és kényelmetlen kérdéseket tesz fel.)
Az Orbán-rendszerben csak az számít: ki van jóban a fideszes helytartóval, vagy annak főnökével, vagy annak főnökével. A politikai-társadalmi elit úgy emelkedik ki ma Magyarországon, hogy egyáltalán nem számít, mennyire tehetséges, vagy szorgalmas. Ez az elit, illetve ennek egy része gyűlt össze tegnap Kötcsén, kisebb részük volt hajlandó az Index mikrofonja elé állni és valamit makogni arra a kérdésre, hogy loptak-e már eleget.
A harmadik választást megnyerve ez az oligarcha-réteg teljesen nyíltan kezdte el felvállalni az összelopott vagyonát és megjelenni a médiában. A kötcsei pikniken például megjelent Tiborcz István és felesége, Orbán lánya, Orbán Ráhel is. A kormányfő lánya azzal keltett feltűnést, hogy mint azt a Nyugatifeny.hu összeszámolta, kb. 1,2 millió forintnyi összegben viselt ruhadarabokat (Gucci-cipő, Louis Vuitton táska). Tiborcz István például azt nyilatkozta az Indexnek:
„Mészáros Lőrinc holdingja az egy Nyrt, bárki vásárolhat benne részvényt.”
Csakhogy a bökkenő ott van: a Fideszen kívül a tőke csak külföldiek kezében összpontosul és felfelé az összes mobilitási lehetőséget pont a Fidesz oktatási-, egészségügyi - és társadalompolitikája elzárja.
Az elitbe nincs lehetőség bekerülni - ezen dolgozik a Fidesz. Hogy ők maradjanak a csúcson.
A videó alapján a Fidesznek, miután teljesen nyilvánvalóvá vált az egész ország számára, hogy végiglopták-végighazudták az elmúltnyolcévet, a következő stratégiája maradt, amikor ezzel szembesítik:
- Megpróbál úgy csinálni, mintha minden rendben lenne. (A videóban Rétvári Bence államtitkár a magánegészségügyről beszél úgy, mintha minden rendben lenne; vagy Andy Vajna, aki egyszerűen letagadja, hogy óriásit kaszálni az állami hirdetéseken.)
- Megpróbál úgy csinálni, mintha mindenkinek ugyanolyan esélye lenne feljutni az elitbe. (Tiborcz a videóban, vagy korábban az EMMI államtitkára, aki szerint magánügy, hogy magániskolába jártja a gyerekeit.)
- Nem válaszol.
- Migráncsozik, sorosozik, ha éppen ezt a szöveget dobja ki neki a pártközpont.
Válaszuk arra nincsen, hogy a rajtuk kívül itt élő tízmilliónyi magyar mit kezdjen magával. Illetve van, csak azt nem mondják bele a mikrofonba: szavazzon rájuk és egyébként meg le van szarva.
El lehet innen menni
– mondta anno teljesen nyíltan Gyurcsány Ferenc és a Fidesz megvalósította ezt a szép mondatot. Csak ők nem ezt mondják.