- Az új olasz kormánynak kár Orbán Viktorra fecsérelnie az idejét.
- A magyarországi demokratúra, vagy választási autokrácia gyakorlatilag egypártrendszert jelent.
- Búcsú a brüsszeli pénzesőtől, a franciák nem kívánnak több pénzt adni a demokrációból csúfot űző magar és lengyel kormánynak.
A hírügynökség szerint olasz részről teljesen értelmetlen az Orbán Viktorral alakuló szerelmi viszony, mert a bevándorlás ügyében szögesen ellentétesek a két állam érdekei. Hozzáteszi, hogy a keddi találkozón az egyaránt populista, Salvini és a magyar miniszterelnök egymásé lett: mindketten a másik hátát paskolgatták és azt ígérték, hogy elsősorban az illegális migráció leállításával radikálisan átalakítják az EU-t. Minden szívélyesség ellenére a két politikusban kevesebb a közös vonás, mint ahogyan az látszik. Rómának abba kellene hagynia, hogy udvarol a magyar miniszterelnöknek, sőt inkább haragudnia kellene rá. Az utóbbi években ugyanis főként Magyarország akadályozta meg, hogy az EU enyhíthessen a legtöbb menedékkérőt fogadó déli államok terhein. Orbán a júniusi csúcson gyakorlatilag vétójogot csikart ki magának ebben a kérdésben.
Salvini a rendszer megváltoztatásán van, csak ehhez veszedelmes katasztrófapolitikát választott. Az olaszok persze a kialakult helyzetért épp úgy okolhatják Macront, mint a magyar kormányt, ám miközben belügyminiszterük képmutatással vádolja a francia államfőt, addig meglepő megértést tanúsít a magyar álláspont iránt. Az elemzés hozzáteszi, hogy Itália nem tudja lezárni a tengeri határokat és a politikai instabilitás tartósnak látszik a déli parton, különösen Líbiában. Az afrikai állapotok továbbra is százezreket ösztökélnek arra, hogy az EU-ban keressenek jobb életet. Úgy hogy Róma bölcsebben tenné, ha olyan tagokkal folytatná az együttműködést, mint Németország, ahelyett, hogy Orbánra vesztegetné az idejét. Mert jó lehet vele fényképeszkedni, de sok segítséget semmilyen körülmények között nem lehet várni tőle.
A vezércikk szerint esélyeket, ám veszélyeket is hordoz magában, ha az európai választások kapcsán megütközik egymással Macron és Orbán, azaz az EU-barát és a nacionalista tábor. Persze sok minden utal arra, hogy jövő május után jócskán megváltoznak az erőviszonyok Strasbourgban: visszaesnek a tisztességben megőszült hagyományos pártok, ellenben feljönnek új mozgalmak. A frontok immár nem a jobb- és baloldal között húzódnak, hanem sokkal inkább a fönt és lent, a központ és a periféria, valamint azok között, akik számára előnyös az unió, illetve akik úgy érzik, hogy leszakadtak és ezért Brüsszelt teszik felelőssé.
A világnézeti ellentétek jól kirajzolódtak, amikor a francia elnök kijelentette, hogy Orbánnak és Salvininak igaza van, ha őt tekintik fő ellenfelüknek. Ezt a külügyminisztere megtoldotta azzal, hogy Párizs immár nem hajlandó fizetni azoknak a tagállamoknak, amelyek nem tartják tiszteletben a közösség alapelveit. Azaz az EU hívei és a nacionalisták állnak szemben egymással. Ez jó, mert megkönnyíti a döntést a polgárok részére az urnáknál. De veszedelmes is, hiszen az unió arra a történelmi tanulságra épül, hogy a kompromisszumkészség nélkül nem lehetséges sem a béke, sem a jólét.
Jogos a felháborodás a lengyel igazságszolgáltatás bedarálása, és az ellenzékiek, illetve a civilek elleni aljas magyarországi zaklatások miatt. Ám ha megvonják a két országtól a brüsszeli támogatást, az megerősítené a lakosságban az érzést, hogy ők csupán másodrendű polgárok a Nyugat szemében. Ez a sértettség olvasható ki a Fidesz és a PiS soviniszta kampánykönyveiből is. Európa sorsát meghatározza, hogy mennyire veszi figyelembe a keleti törekvéseket.
A hetilap arra figyelmeztet, hogy az EU vezetői sokat tanulhatnak abból, miként bomlott fel az osztrák-magyar birodalom éppen 100 évvel ezelőtt. Merthogy az unióra is a szétesés veszélye leselkedik. Az észak leválik a délről, a keletiek másodrendű állampolgárnak érzik magukat, külső hatalmak az „oszd meg és uralkodj” módszerét próbálják bevetni. A populista olasz kormány arra készül, hogy megküzdjön Brüsszellel a költségvetési szabályok felrúgása miatt és új, nacionalista tömböt kíván létrehozni az EP-ben. Az autokrácia teret nyer Magyarországon és Lengyelországban.
A Monarchia bukásának legfőbb tanulsága, hogy soha ne vedd biztosra egy multinacionális tömb hűségét. A Habsburgok viszonylag sok jogot adtak az alattvalóknak, de amikor az 1. világháború miatt bekövetkeztek az első nehézségek, kiderült, hogy a cserébe kapott lojalitás erősen korlátozott, miután az állam nem tudta teljesíteni az ígéreteit. Nem volt élelmiszer és üzemanyag. Így nem sokan siratták a rendszer, amikor annak vége lett. Félő, hogy a mai EU még gyengébb: az életszínvonal magas, de a gyökerek gyengék. Ahogy egy amerikai szakértő fogalmaz: attól kell tartani, hogy sokan egyáltalán nem értik, mennyire fontos az uniós tagság.
A liberális rend megőrzéséhez a szervezetnek az eddiginél többet kell felmutatnia, mert a túl bonyolult intézmények, a nem túl tehetséges biztosok, a pazarló agrárpolitika visszásságai, a hozzá nem értő nemzeti kormányok, mind-mind ellene dolgoznak. De szükség van a közös célra is, erősíteni kell az egyértelműbb európai identitást. Paul Lendvai úgy érzékelteti a helyzetet, hogy a szociáldemokrácia romokban, a liberálisok egymással vitáznak, a kereszténydemokratákból kihal a keresztény érzés. Ezért jobb volna, ha együttműködnének, mivel visszatérnek a múlt szellemei.
Itt az idő, hogy az Európai Unió kiálljon a jogállam mellett, ugyanakkor elrekessze a feltörekvő autokraták útját, mert mindkét veszély létében fenyegeti a közösséget. Ezt emelte ki az Alpbachi Fórumon elhangzott előadásában Laurent Pech, aki európai jogot oktat a londoni Middlesex Egyetemen. Kiemelte, hogy az EU egy sor alapértéken és elven nyugszik, ideértve, hogy azokat minden tagállam elismeri, illetve betartja a jogokat. A kölcsönös bizalom magyarázza, hogy milyen súlyos, alapvető kockázatokkal jár, ha valamely kormány hátat fordít a jogállamiságnak. Az egész szervezet sorsa múlhat azon, ha valahol módszeresen meggyengítik, illetve kikapcsolják a fékeket és ellensúlyokat, hogy ily módon szétverjék a liberális berendezkedést és hosszú távon szavatolják az adott párt uralmát.
A demokratikus intézmények aláásása mögött tudatos a stratégia, hogy választási autokráciát bevezessenek be, illetve megerősítsék azt. Ilyenkor a választások esetleg még szabadok, de már nem tisztességesek. Gyakorlatilag egypártrendszer jön létre, a hatalmon lévő erő választott tisztségviselői maguknak tartanak fenn minden jogot, hogy eljárjanak a „nép nevében”. A végeredmény lehet demokratúrának is nevezni. Sajnos, az EU intézményei, a Tanácsban jelenlévő tagállami kormányokkal együtt elmulasztották, hogy hatásos választ adjanak erre a döntő kihívásra. Láttuk, hogy Magyarország és Lengyelország miként esett ki az alkotmányos-demokratikus államok sorából. Világos, hogy uniós testületeknek és más országoknak nehéz ilyenkor fellépniük, még akkor is, ha a másik oldal ennyire tisztességtelenül viselkedik. Azt remélik, hogy a dolog majd magától rendbe jön, ám a bebetonozott egypártrendszer pontosan azokat az intézményeket teszi hidegre, amelyek a határokon belül képesek volnának kikényszeríteni a közös értékek visszaállítását.
A bajt már nem lehet békésen, az adott országon belül orvosolni. Ezért kell az uniónak és a még meg nem fertőződött államoknak cselekedniük, mielőtt még rosszabbra fordul a helyzet. Mert látni kell, hogy a káros gyakorlat tovaterjed Európában. És ha mindezt az EU tétlenül nézi, akkor sokan megkérdőjelezik, hogy valóban értékközösség-e. Továbbá ha már nem az, akkor érdemes-e harcolni érte. Fel kell ébredni, mert itt végveszélyről van szó.
A következő pénzügyi időszakban várhatóan elapad a közösségi manna Magyarország számára, miután a Bizottság Budapest esetében 24 %-kal kívánja csökkenteni a kohéziós alapot. Brüsszel arra hivatkozik, hogy a pénzt a még szegényebb régiók javára akarja fordítani, ugyanakkor cáfolja, hogy itt büntetésről volna szó a demokrácia elleni lépések vagy Orbán Viktor legújabb provokációi miatt. A politikus legutóbb azzal a Salvinival állt ki a nagyközönség elé, aki azzal fenyeget, hogy megtorpedózza az EU költségvetését.
Babos Attila a szabadpecs.hu munkatársa a nagyarányú korrupcióra hívja fel a figyelmet, mert Magyarországon szerinte ingyen pénznek tekintik a közösségi támogatást. Úgy becsüli, hogy a szubvenciók 30 %-ig terjedő része köt ki magánzsebekben. Olyan vállalkozóknál, akik rendre megnyerik a közbeszerzési pályázatokat, ugyanakkor be vannak kötve a miniszterelnök oligarcháihoz. De az újságíró elégedetlen több olyan tervvel is, amelyet az EU finanszírozott. Így például a baranyai megyeközpontban egy vadonatúj könyvtárat építettek, ám a régi épületből kísértetház lett. (A tudósítás alcíme: Orbánt azzal vádolják, hogy a haverokat hozta helyzetbe a közösségi alapok felhasználása során.)
A szászországi zavargásokban nagy részt vállaló jobboldali „Pro Chemnitz” alapítója úgy gondolja, hogy a keletnémeteket sokkal több minden köti össze a visegrádi államokkal, mint az ország nyugati felével, miután a magyar, a lengyel, a cseh és a szlovák kormány az unió döntése ellenére sem hajlandó közel-keleti és afrikai menekülteket befogadni. Kohlmann épp ezért sürgette az esti tüntetésen, ahol kb. 900-an az országrész kormányfőjének látogatása ellen tiltakoztak, hogy a tartomány közeledjen a négyekhez, egyben kapjon nagyobb autonómiát. Azzal érvelt, hogy ha egy magyar miniszterelnök kijelenti, hogy nem kívánja elfogadni az EU egynémely határozatát, akkor szász kollégája számára is meg kell teremteni ugyanezt a lehetőséget.
Putyin megmutatja a szankciópárti európai héjáknak, hogy vannak barátai a megosztott unióban. Pl. amikor annak esküvőjén megtáncoltatta az osztrák külügyminiszter-asszonyt, de úgy, hogy közben ellopta a show-t a menyasszonytól. Az pedig diplomata körökben sok pletykára adott okot, amikor Kneissl mélyen pukedlizett előtte. Hogy az elnök elment a menyegzőre, az megadta neki azt az örömöt, hogy zavarba hozza Merkelt, akivel még aznap este találkozott. Mindenesetre az osztrák meghívás hasznos volt a Kreml számára, mert igazolta, hogy az egyes tagállamok mennyire eltérően viszonyulnak Moszkvához, négy évvel a megtorló intézkedések bevezetése után.
Ám retorziók érvényben maradnak, annak ellenzői, főleg Magyarország és Olaszország a jelek szerint képtelenek szélesebb támogatást összehozni az eltörléshez. Macron és Merkel is leült nemrégiben Putyinnal, de a meleg kézfogáson kívül mást nemigen adott neki. Trump ugyan azon van, hogy kiélezze a viszonyt Washington és Brüsszel között, így az orosz fél jó alkalmat láthat, hogy az unió puhítson álláspontján, ám a virágcsokrok és a táncoló fekete lakkcipők legfeljebb ennyit hozhatnak neki.
