B1 blogcsalád



Olaszország a döglött dakota lóra igyekszik felkapaszkodni, amikor Orbánnal flörtöl

Nemzetközi sajtószemle

2018. augusztus 31. - Szelestey
  • Az új olasz kormánynak kár Orbán Viktorra fecsérelnie az idejét.
  • A magyarországi demokratúra, vagy választási autokrácia gyakorlatilag egypártrendszert jelent.
  • Búcsú a brüsszeli pénzesőtől, a franciák nem kívánnak több pénzt adni a demokrációból csúfot űző magar és lengyel kormánynak.

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

A hírügynökség szerint olasz részről teljesen értelmetlen az Orbán Viktorral alakuló szerelmi viszony, mert a bevándorlás ügyében szögesen ellentétesek a két állam érdekei. Hozzáteszi, hogy a keddi találkozón az egyaránt populista, Salvini és a magyar miniszterelnök egymásé lett: mindketten a másik hátát paskolgatták és azt ígérték, hogy elsősorban az illegális migráció leállításával radikálisan átalakítják az EU-t. Minden szívélyesség ellenére a két politikusban kevesebb a közös vonás, mint ahogyan az látszik. Rómának abba kellene hagynia, hogy udvarol a magyar miniszterelnöknek, sőt inkább haragudnia kellene rá.  Az utóbbi években ugyanis főként Magyarország akadályozta meg, hogy az EU enyhíthessen a legtöbb menedékkérőt fogadó déli államok terhein. Orbán a júniusi csúcson gyakorlatilag vétójogot csikart ki magának ebben a kérdésben.  

Salvini a rendszer megváltoztatásán van, csak ehhez veszedelmes katasztrófapolitikát választott.  Az olaszok persze a kialakult helyzetért épp úgy okolhatják Macront, mint a magyar kormányt, ám miközben belügyminiszterük képmutatással vádolja a francia államfőt, addig meglepő megértést tanúsít a magyar álláspont iránt. Az elemzés hozzáteszi, hogy Itália nem tudja lezárni a tengeri határokat és a politikai instabilitás tartósnak látszik a déli parton, különösen Líbiában. Az afrikai állapotok továbbra is százezreket ösztökélnek arra, hogy az EU-ban keressenek jobb életet. Úgy hogy Róma bölcsebben tenné, ha olyan tagokkal folytatná az együttműködést, mint Németország, ahelyett, hogy Orbánra vesztegetné az idejét. Mert jó lehet vele fényképeszkedni, de sok segítséget semmilyen körülmények között nem lehet várni tőle.

Die Presse

die_presse.jpg

A vezércikk szerint esélyeket, ám veszélyeket is hordoz magában, ha az európai választások kapcsán megütközik egymással Macron és Orbán, azaz az EU-barát és a nacionalista tábor. Persze sok minden utal arra, hogy jövő május után jócskán megváltoznak az erőviszonyok Strasbourgban: visszaesnek a tisztességben megőszült hagyományos pártok, ellenben feljönnek új mozgalmak. A frontok immár nem a jobb- és baloldal között húzódnak, hanem sokkal inkább a fönt és lent, a központ és a periféria, valamint azok között, akik számára előnyös az unió, illetve akik úgy érzik, hogy leszakadtak és ezért Brüsszelt teszik felelőssé.

A világnézeti ellentétek jól kirajzolódtak, amikor a francia elnök kijelentette, hogy Orbánnak és Salvininak igaza van, ha őt tekintik fő ellenfelüknek. Ezt a külügyminisztere megtoldotta azzal, hogy Párizs immár nem hajlandó fizetni azoknak a tagállamoknak, amelyek nem tartják tiszteletben a közösség alapelveit. Azaz az EU hívei és a nacionalisták állnak szemben egymással. Ez jó, mert megkönnyíti a döntést a polgárok részére az urnáknál. De veszedelmes is, hiszen az unió arra a történelmi tanulságra épül, hogy a kompromisszumkészség nélkül nem lehetséges sem a béke, sem a jólét.

Jogos a felháborodás a lengyel igazságszolgáltatás bedarálása, és az ellenzékiek, illetve a civilek elleni aljas magyarországi zaklatások miatt. Ám ha megvonják a két országtól a brüsszeli támogatást, az megerősítené a lakosságban az érzést, hogy ők csupán másodrendű polgárok a Nyugat szemében. Ez a sértettség olvasható ki a Fidesz és a PiS soviniszta kampánykönyveiből is. Európa sorsát meghatározza, hogy mennyire veszi figyelembe a keleti törekvéseket.

Economist

economist_1.jpg

A hetilap arra figyelmeztet, hogy az EU vezetői sokat tanulhatnak abból, miként bomlott fel az osztrák-magyar birodalom éppen 100 évvel ezelőtt. Merthogy az unióra is a szétesés veszélye leselkedik. Az észak leválik a délről, a keletiek másodrendű állampolgárnak érzik magukat, külső hatalmak az „oszd meg és uralkodj” módszerét próbálják bevetni.  A populista olasz kormány arra készül, hogy megküzdjön Brüsszellel a költségvetési szabályok felrúgása miatt és új, nacionalista tömböt kíván létrehozni az EP-ben. Az autokrácia teret nyer Magyarországon és Lengyelországban.

A Monarchia bukásának legfőbb tanulsága, hogy soha ne vedd biztosra egy multinacionális tömb hűségét. A Habsburgok viszonylag sok jogot adtak az alattvalóknak, de amikor az 1. világháború miatt bekövetkeztek az első nehézségek, kiderült, hogy a cserébe kapott lojalitás erősen korlátozott, miután az állam nem tudta teljesíteni az ígéreteit. Nem volt élelmiszer és üzemanyag. Így nem sokan siratták a rendszer, amikor annak vége lett. Félő, hogy a mai EU még gyengébb: az életszínvonal magas, de a gyökerek gyengék. Ahogy egy amerikai szakértő fogalmaz: attól kell tartani, hogy sokan egyáltalán nem értik, mennyire fontos az uniós tagság.

A liberális rend megőrzéséhez a szervezetnek az eddiginél többet kell felmutatnia, mert a túl bonyolult intézmények, a nem túl tehetséges biztosok, a pazarló agrárpolitika visszásságai, a hozzá nem értő nemzeti kormányok, mind-mind ellene dolgoznak.  De szükség van a közös célra is, erősíteni kell az egyértelműbb európai identitást. Paul Lendvai úgy érzékelteti a helyzetet, hogy a szociáldemokrácia romokban, a liberálisok egymással vitáznak, a kereszténydemokratákból kihal a keresztény érzés. Ezért jobb volna, ha együttműködnének, mivel visszatérnek a múlt szellemei.

Der Standard

der_standard.jpg

Itt az idő, hogy az Európai Unió kiálljon a jogállam mellett, ugyanakkor elrekessze a feltörekvő autokraták útját, mert mindkét veszély létében fenyegeti a közösséget. Ezt emelte ki az Alpbachi Fórumon elhangzott előadásában Laurent Pech, aki európai jogot oktat a londoni Middlesex Egyetemen. Kiemelte, hogy az EU egy sor alapértéken és elven nyugszik, ideértve, hogy azokat minden tagállam elismeri, illetve betartja a jogokat. A kölcsönös bizalom magyarázza, hogy milyen súlyos, alapvető kockázatokkal jár, ha valamely kormány hátat fordít a jogállamiságnak. Az egész szervezet sorsa múlhat azon, ha valahol módszeresen meggyengítik, illetve kikapcsolják a fékeket és ellensúlyokat, hogy ily módon szétverjék a liberális berendezkedést és hosszú távon szavatolják az adott párt uralmát.

A demokratikus intézmények aláásása mögött tudatos a stratégia, hogy választási autokráciát bevezessenek be, illetve megerősítsék azt. Ilyenkor a választások esetleg még szabadok, de már nem tisztességesek. Gyakorlatilag egypártrendszer jön létre, a hatalmon lévő erő választott tisztségviselői maguknak tartanak fenn minden jogot, hogy eljárjanak a „nép nevében”.  A végeredmény lehet demokratúrának is nevezni. Sajnos, az EU intézményei, a Tanácsban jelenlévő tagállami kormányokkal együtt elmulasztották, hogy hatásos választ adjanak erre a döntő kihívásra. Láttuk, hogy Magyarország és Lengyelország miként esett ki az alkotmányos-demokratikus államok sorából. Világos, hogy uniós testületeknek és más országoknak nehéz ilyenkor fellépniük, még akkor is, ha a másik oldal ennyire tisztességtelenül viselkedik. Azt remélik, hogy a dolog majd magától rendbe jön, ám a bebetonozott egypártrendszer pontosan azokat az intézményeket teszi hidegre, amelyek a határokon belül képesek volnának kikényszeríteni a közös értékek visszaállítását.

A bajt már nem lehet békésen, az adott országon belül orvosolni. Ezért kell az uniónak és a még meg nem fertőződött államoknak cselekedniük, mielőtt még rosszabbra fordul a helyzet. Mert látni kell, hogy a káros gyakorlat tovaterjed Európában. És ha mindezt az EU tétlenül nézi, akkor sokan megkérdőjelezik, hogy valóban értékközösség-e. Továbbá ha már nem az, akkor érdemes-e harcolni érte. Fel kell ébredni, mert itt végveszélyről van szó.

Le Figaro

le_figaro_1.jpg

A következő pénzügyi időszakban várhatóan elapad a közösségi manna Magyarország számára, miután a Bizottság Budapest esetében 24 %-kal kívánja csökkenteni a kohéziós alapot. Brüsszel arra hivatkozik, hogy a pénzt a még szegényebb régiók javára akarja fordítani, ugyanakkor cáfolja, hogy itt büntetésről volna szó a demokrácia elleni lépések vagy Orbán Viktor legújabb provokációi miatt. A politikus legutóbb azzal a Salvinival állt ki a nagyközönség elé, aki azzal fenyeget, hogy megtorpedózza az EU költségvetését.

Babos Attila a szabadpecs.hu munkatársa a nagyarányú korrupcióra hívja fel a figyelmet, mert Magyarországon szerinte ingyen pénznek tekintik a közösségi támogatást. Úgy becsüli, hogy a szubvenciók 30 %-ig terjedő része köt ki magánzsebekben. Olyan vállalkozóknál, akik rendre megnyerik a közbeszerzési pályázatokat, ugyanakkor be vannak kötve a miniszterelnök oligarcháihoz. De az újságíró elégedetlen több olyan tervvel is, amelyet az EU finanszírozott. Így például a baranyai megyeközpontban egy vadonatúj könyvtárat építettek, ám a régi épületből kísértetház lett. (A tudósítás alcíme: Orbánt azzal vádolják, hogy a haverokat hozta helyzetbe a közösségi alapok felhasználása során.)

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

A szászországi zavargásokban nagy részt vállaló jobboldali „Pro Chemnitz” alapítója úgy gondolja, hogy a keletnémeteket sokkal több minden köti össze a visegrádi államokkal, mint az ország nyugati felével, miután a magyar, a lengyel, a cseh és a szlovák kormány az unió döntése ellenére sem hajlandó közel-keleti és afrikai menekülteket befogadni. Kohlmann épp ezért sürgette az esti tüntetésen, ahol kb. 900-an az országrész kormányfőjének látogatása ellen tiltakoztak, hogy a tartomány közeledjen a négyekhez, egyben kapjon nagyobb autonómiát. Azzal érvelt, hogy ha egy magyar miniszterelnök kijelenti, hogy nem kívánja elfogadni az EU egynémely határozatát, akkor szász kollégája számára is meg kell teremteni ugyanezt a lehetőséget.

FT

financial_times.jpg

Putyin megmutatja a szankciópárti európai héjáknak, hogy vannak barátai a megosztott unióban. Pl. amikor annak esküvőjén megtáncoltatta az osztrák külügyminiszter-asszonyt, de úgy, hogy közben ellopta a show-t a menyasszonytól. Az pedig diplomata körökben sok pletykára adott okot, amikor Kneissl mélyen pukedlizett előtte. Hogy az elnök elment a menyegzőre, az megadta neki azt az örömöt, hogy zavarba hozza Merkelt, akivel még aznap este találkozott. Mindenesetre az osztrák meghívás hasznos volt a Kreml számára, mert igazolta, hogy az egyes tagállamok mennyire eltérően viszonyulnak Moszkvához, négy évvel a megtorló intézkedések bevezetése után.

Ám retorziók érvényben maradnak, annak ellenzői, főleg Magyarország és Olaszország a jelek szerint képtelenek szélesebb támogatást összehozni az eltörléshez. Macron és Merkel is leült nemrégiben Putyinnal, de a meleg kézfogáson kívül mást nemigen adott neki. Trump ugyan azon van, hogy kiélezze a viszonyt Washington és Brüsszel között, így az orosz fél jó alkalmat láthat, hogy az unió puhítson álláspontján, ám a virágcsokrok és a táncoló fekete lakkcipők legfeljebb ennyit hozhatnak neki.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8614213373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Orochimaru 2018.08.31. 07:50:43

OV-ra egyre többen figyelnek fel, rendkívüli államférfivel van dolgunk.

Helga Beauty Salon. 2018.08.31. 08:44:50

Nagyon pofán fog rúgni benneteket még az a döglött dakota ló!
Tényleg ezek vagytok? Mára szerintem európában minden népnek tele van a fasza veletek, meg a migránsaitokkal, csak még a vezetést nem volt módjuk lecserélni, meg az elvtelen mocskos bérmédiájuk harsogja a mantrát!

kunzoo 2018.08.31. 11:21:33

Olaszországnak nagyobb segítség a határok lezárása mint a kvóta. A franciák sem teljesítették a kvóta rájuk eső részét pedig ők mellette kardoskodnak. Akkor miért a kvótát támogató országokkal szövetkezzenek?

Toportyán Zsóti 2018.08.31. 12:10:30

@Quercus a gondolkodó: Rötyög a vakbelem mikor 1 illibsi libbantozik,önképét másokra vetítve.Ép elme már oviban mögtanulja az a hibbant aki másra mondja...

Toportyán Zsóti 2018.08.31. 12:13:51

Putingazda szarospelenkásainak fel sem tünik mekkora eredmény lefelezni a rubelt...mekkora buli lett volna előtte kuszaszemnek rubelesítenie a jegybanki tartalékot...

Tangooo 2018.08.31. 20:00:36

"...a franciák nem kívánnak több pénzt adni a demokrációból csúfot űző magar és lengyel kormánynak"
Nem vakáció és Magor lesz az?

Róbert László 2018.08.31. 20:27:23

@Orochimaru: Igen valóban rendkívüli ! Hogy ki miben érti annak, abban nagyon eltérnek a vélemények ! Az biztos hogy a demokráciát nem a hazánkról mintázzák meg napjainkban. De minek is ide , hisz nincs aki éljen vele, nem szokta a magyar.

MACISAJT1 2018.09.02. 10:25:15

"Olaszország a döglött dakota lóra igyekszik felkapaszkodni, amikor Orbánnal flörtöl. • Az új olasz kormánynak kár Orbán Viktorra fecsérelnie az idejét.
Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

Bloomberg
A hírügynökség szerint olasz részről teljesen értelmetlen az Orbán Viktorral alakuló szerelmi viszony"

Nos, ha a blumberg így véli, akkor pontosan tudható hogy az olaszoknak pontosan így éri meg, ha flörtölnek Orbánnal..:)

macron meg már ott tart nagy kétségbeesésében hogy a többszörös bukott pedofíl zsidót kohn benditet szeretné a kormányába..:P

Muhaha

midnightcoder2 2018.09.02. 10:28:20

@Tangooo: Amúgy is csak idő kérdése, hogy a franciák is kirúgják a picsába a kis gerontofil Macront.

MACISAJT1 2018.09.02. 10:45:12

@Orochimaru: "OV-ra egyre többen figyelnek fel, rendkívüli államférfivel van dolgunk. "

Az tény hogy ma Európa egyik vezető politikusa. Ezt még a ballibák, ha fogcsikorgatva is, de elismerik.( érdekes, az hogy Babis a minap tiszteletét tette Budapesten, a "mértékadóéknál" szóra sem volt érdemes...)

Hol vannak már a 2011-es idők, mikor egy komplett világ összeesküvés szerveződőtt megbuktatására, badfrindestől, brüsszelestől :

"Izolálni fogjuk Magyarországot”

2011. június 28., kedd 00:00

Rögtön azután, hogy véget ér Magyarország európai uniós soros elnöksége, politikailag elszigeteljük. Teljes mértékben. Mostanában látták bárhol is Orbánt az elnöklő állam főnökeként az EU nevében nyilatkozni? Sehol. Amint véget ér az elnökség, Magyarország elszigetelődik – ezekkel a szavakkal becsmérelte Magyarországot és Orbán Viktor miniszterelnököt Borut Pahor szlovén szociáldemokrata kormányfő május 28-án a kormányhoz hű szlovén sajtó munkatársaival folytatott informális beszélgetésen. A beszélgetésről hangfelvétel készült, valakik kiszivárogtatták, annak tartalmát az ellenzéki Szlovén Demokrata Párt (SDS) ismertette a napokban."

nemecsekerno_007 2018.09.02. 11:13:48

Meglátjuk mit hoz a svédországi választás :) Utána meg az EP :) Meglátjuk ki ül döglött lovon. Meg az se mindegy, hogy az EU-USA kereskedelmi háború, hogy alakul. Meg a Török Áramlat gázvezeték, a BP-Belgrád vasút. A világor a pénz mozgatja nem az ideológia :)

morph on deer 2018.09.02. 11:20:58

@MACISAJT1:
“...az olaszoknak pontosan így éri meg, ha flörtölnek Orbánnal..:)”

Egyértelmű!
Tudod mennyit fognak tudni majd spórolni a zászlókkal? Elég csak megfordítani a nemzeti lobogót, máris nem tudod, hogy most melyik gecinek is kell tapsolni éppen a kettő közül..!
Qrvára megéri, tényleg!

élveteg 2018.09.02. 11:21:45

"Ezt a külügyminisztere megtoldotta azzal, hogy Párizs immár nem hajlandó fizetni azoknak a tagállamoknak, amelyek nem tartják tiszteletben a közösség alapelveit."

hööhöhh
Várjál te csak azzal a nemfizetéssel ....

Volt nemrég egy olasz miniszterelnök az is dörgött mint a Jehova

"Ha az Európai Unió egyes tagállamai falakat építenek, és csak akkor szolidárisak, amikor pénzt kapnak, akkor készen állunk megvétózni az unió költségvetését

– jelentette ki kedden Matteo Renzi olasz miniszterelnök. „Nem fogadjuk el, hogy az Európai Uniónak általunk befizetett pénzből falakat emeljenek” – tette hozzá."

index.hu/kulfold/eurologus/2016/11/19/tenyleg_vetozhatjak_miattunk_az_eu_koltsegveteset/

Aztán a kerítés áll sőt mintha valahol azt olvastam volna hogy a költésgek egy részét kifizeti az unió Ellenben a Renzi akkorát bukott mint az ólajtó a kutya sem ugat utánna

Aquincum 2018.09.02. 11:27:12

@Quercus a gondolkodó: Tudsz olvasni egyébként? Az idézett újságok címeit is? Ezek a világ vezető sajtótermékei! Nem veszitek észre, hogy azok a súlyos mondatok, amiket itt leírnak, gyakorlatilag a művelt nyugat nagy részének a véleménye hazánkról? Nyilván nem, mert nem akarjátok észrevenni. Tele van sokunknak a hócipője azzal, hogy aki Orbánt, a NER-t, a magyarországi elképesztő korrupciót, a demokrácia lebontását kritizálni meri, az szerintetek lipsi (libsi), kommunista, liberálfasiszta és természetesen zsidó, vagy zsidóbérenc.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.09.02. 11:32:58

A nyugati népek is lázadnak a liberalizmus ellen, ennek jelentős lépése, hogy immár az egyik EU alapító tagállamban is populista kormány van hatalmon.

n3spr3ss0 2018.09.02. 11:33:20

@Quercus a gondolkodó: Kora reggel ilyen sötétnek lenni. Hidd el nem sok van hátra a fajtádnak.

morph on deer 2018.09.02. 11:43:39

@Toportyán Zsóti:
“Ép elme már oviban mögtanulja az a hibbant aki másra mondja...”

A többiek meg az OVItól tanulják, hogy a hibbant az új “államférfi”, - az illiberális államban, mert hát hol máshol.

Jason Voorhees 2018.09.02. 11:44:18

@Aquincum: Vezető sajtótermékek, az lehet se sajnos ezek az adott ország társadalmát tekintve jócskán felülreprezentált hangos és agresszív kisebbség médiája melyeket jelentős részben itthonról látnak el munícióval (lásd még: weyerbélázás). így véleményük nem a nyugati emberek többségének a véleményét tükrözik. Orbánék migránspolitikája folyamatosan egyre több követőre és szimpatizánsra talál - teljesen érthetően - azokban a külföldi országokban, ahol már rengeteg kárt és pusztítást okozott a migránsok nyakló nélküli beengedése.

VT Man 2018.09.02. 11:44:51

Kimaradt az Index/CNN hír (bár ez nem illik a B1 blog narratívájába, mely szerint sikertelen volt a találkozó).

"A legnagyobb veszély Európára?

- ezzel a címmel közölt vezető cikket a CNN, amelyet Orbán Viktor és Matteo Salvini olasz belügyminiszter képével illusztrált. A cikk szerint a két "szélsőjobboldali" politikus keddi milánói találkozója olyan volt, mint egy nagyon jól sikerült első randi - bókoltak egymásnak, közös érdeklődési köröket találtak és megbeszélték, hogy találkoznak még -, ez az új barátság viszont szétzilálhatja az Európai Uniót, ha annak vezetői nem vigyáznak. "

index.hu/kulfold/2018/09/02/orban_salvini_cnn_europai_parlament/

morph on deer 2018.09.02. 12:07:48

@balcán maxval bircaman:
“ennek jelentős lépése, hogy immár az egyik EU alapító tagállamban is populista kormány van hatalmon.”

Várom is már, hogy mikor hozzák megint össze a legújabb, most már nemzetközi változatát a klasszikus “Fasci di Combattimento” mozgalomnak, a “régi szép idők” nyomdokain.

Igaz, hogy jelenleg még import Ducéra szorulnak, de hálisten pont van egy ilyen kéznél, és még keresni sem kellett: maga jelentkezett a szerepre.
Remélem, hogy a “fehérvári huszárok” meg az “éljen soká” mellett szakít időt a “Giovinezza” gyakorlására is, hogy mire eljön az ideje, zökkenőmentesen menjen.
Gondolom a római konzul olasz korrepetálására is számíthat közben :))

Időszerű is, mert hogyaszongya:

“Salve o popolo d'eroi
Salve o patria immortale
Son rinati i figli tuoi
Con la fede e l'ideale
Il valor dei tuoi guerrieri”

ésígytovább ésígytovább...hiszen már megint erről van szó!

Narancsik Zsolt 2018.09.02. 12:16:04

Igen, a trend errefelé megy: 2030-at írunk. Az EU kénytelen volt bevezetni az iszlámot az összes országában. Naponta 5-ször hívja a müezzin imára a németeket, olaszokat, franciákat, minden EU-s országban. Muszály volt az iszlámot bevezetni, mert már mindenkinek elege volt a gyilkolászásokból, amit a jóindulatú iszlamisták európaszerte véghezvittek. De hiszen mindenkinek csak jót akartak. Az hitünk most már igazi. Eddig nem is tudtuk, hogy a katolicizmus hülyeség. De mikor mindenki önként államilag áttért az iszlámra, akkor mindenki megvilágosult és már tudtuk, hogy ALLAH az igazi igaz út, s eddig tévúton jártunk. Végre megkapva ALLAHot, mindenki elkezdett dolgozni, napi 32 órát. Fel kell építeni az iszlám Európát, unokáink már jólétben fognak élni, hála Istennek... nem nem.. ALLAHnak ...Jaj... jaj.. elnézést, ne kövezzetek meg, hagyjátok meg az életemet, csak megtévedtem! Európában az életszínvonal a világon a legjobb lett. A multikat imámok vezetik, a vezetőiket idilli 3 arconcsókolással üdvözlik minden reggel. Hát nem gyönyörű a világ? Mindenki dolgozik mint állat, mindenki vezető akar lenni a multiknál, hogy részese legyen a szent imámok arconcsókolásának, mert akkor közelebb kerül Istenhez.... nem, nem... ALLAHhoz. AUUUU Auuuuu....auuuu.... köszönöm, hogy megköveztetek, nem érdemeltem meg ALLAH szeretetét, mert Isten neve jött a számra... De most már végre eltávozok, hogy unokáimnak jobb jegyen. Remélem mindegyik fiú lesz, hogy legyenek jogaik is. De az se baj, ha lányok lesznek, mert jó lányok lesznek, úgy ahogy kell, fekete csadorban, félve férjeik haragjától. .... Ezt akarjátok???? Így legyen Európában?

Kunhallmi Agnes 2018.09.02. 12:23:57

" Az új olasz kormánynak kár Orbán Viktorra fecsérelnie az idejét"

Ugy van az orszagnak vege van. Legkesobb a jovoheten elmenekul 2.5 millio ember az orbanrezsimbol, es jon a teljes osszeomlas. Az orszagnak vege, ezen mar az sem segit, hogy megbukik az Orban, es hogy kizarnak minket az uniobol, meg a neppartbol.

felucca02 2018.09.02. 12:27:07

@Jason Voorhees: És ettől természetesen orbán rögtön államférfi lesz.
Nem, megmondom, mi lesz. Ettől orbán még ugyanúhy egy komplexusos, hatalommániás, alulművelt, pénzéhes, a kereszténységet kiárusító korrupt szélkakas, mint migránsok nélkül.
Ettől még szerethetik hárommillióan, sőt ötmillióan is, de a szeretők száma sajnos semmit nem jelent a orbán gyalázatos tulajdonságaira nézve.

felucca02 2018.09.02. 12:31:51

@Narancsik Zsolt: Erről ki beszél? Szerintem egyedül te.
Mondjuk egy kultúra gyengeségét semmi nem mutatja jobban, mint a rettegése attól, hogy legyőzik. Ha ezt nézzük, akkor miattatok egy lyukas garast nem adnék már az európai kultúráért.
A magam részéről, köszönöm, szerintem az európai egység és kultúra virágzik, igaz, vannak rajta ilyen kisebb orbánista vadhajtások, de ezeket előbb-utóbb le fogják metszeni. Lesz egy erős mag-Európa, meg lesz egy ilyen periféria, ahol az ilyen orbánfajták diktálnak majd, a rettegő tömeg hálájától övezve.
Nektek elment az utolsó józan eszetek is, szerintem.

HaD 2018.09.02. 12:32:19

@balcán maxval bircaman: és a neked bmeg miért is jó hogy populista lesz a trendi??? Az meg van hogy a liberalizmus az egy gazdasági rendszer??? A populizmus az meg mafasz gazdaságilag??? A konzervatív gazdaságpolitika nem keverendő a cionista nacionalizmussal meg annak erőszakos hatalomra juttatásával...mint orbi józsué és haverjainak elsődleges szándékával???

Tom66 2018.09.02. 12:33:20

@Tangooo: A csigaevő Macron jobb, ha befogja a pofáját, mert ő vezeti Európa sírásóinak csapatait. Ne adjon erkölcsi kioktatást másoknak, mert rengeteg bűn terheli a franciák lelkét. Íme, néhány adalék a 24. hu-ról.

24.hu/kulfold/2015/01/14/a-gyarmatoktol-a-charlie-hebdo-i-terrorig/

HaD 2018.09.02. 12:37:20

@Narancsik Zsolt: nem bmeg azt sokkal jobban csípjük hogy jahve lesz a nyerő...ki a fasz akar itt zavargást és kinek az érdeke??? Na azok akarnak kibaszni a te Európáddal cimbi!! Ettől a pár százalék muzulmántól vagy beszarva? Költözz Latin-Amerikába...ott szerintem nincsenek is muzulmánok csak krva nagy közbiztonság...azt is ezek a szerencsétlenek vitték oda???...szerintem nézd meg hogy ki is nyer ezen a migráncsozás bulin aztán szégyeld magad!!!

HaD 2018.09.02. 12:42:19

Amennyiben sikerül ennek a köcsögnek az ejut szétverni akkor tényleg "nagy formátumú"...ha levonjuk belőle hogy az összes zsidó őt nyomja előre...a franciák a spanyolok a hollandok ép úgy mint majd most az angolok szépen kötnek kereskedelmi egyezményeket a volt gyarmataikkal(pl. az egész Dél-és Közép Amerika,vagy a britek Indiával stb..stb...) aztán nekünk meg marad hogy vagy a ruszkik kúrogatnak seggbe vagy a németek(mint most is)...erre gyúrtok waze??? Idióták....

HaD 2018.09.02. 12:45:05

@Kunhallmi Agnes: Agnes! Miért nincs magyar karakteres billentyűzeted??? Jobban megy a ciriles?

Leylandi 2018.09.02. 12:46:12

@HaD: az megvan, hogy a liberális "gazdasági rendszer", amit te magasztalsz, manapság már az anarchokapitalizmus szintjére süllyedt le, pénzért eladva az annyát is, nem beszélve a valódi liberális alapelvek (szólásszabadság) megtiprásáról, eladásáról az ördögnek?
Van liberális gazdasági rendszer, igen. Olyan, mint a hányadék.
Menj, fürödj benne. Tudatlan.

ARABOKAT KIZÁRNI CEU t BEZÁRNI 2018.09.02. 12:47:32

"A következő pénzügyi időszakban várhatóan elapad a közösségi manna Magyarország számára,"

Ja aztan megis kifizetik a fasiszta naci rasszista keritest. Orbannak megint igaza lett, illetve rakenyszeritette az akaratat ezekre a luzerekre.

HaD 2018.09.02. 12:48:47

@balcán maxval bircaman: ...mindenkinek kell hogy gazdája legyen??? Aha! Értem már ezt a libsi ellenességet:) Olvass Nietzsche-t!! Klasszikusan leírja a rabszolga morált:):)...mellesleg...

Tom66 2018.09.02. 12:49:08

@felucca02: Az a virágzó európai kultúra már a halálán van, ahol például a karácsonyt és jelképeit, mint a karácsonyfa, karácsonyi jászol-installációk és keresztek már nem kívánatosak.

Gyorgy007 2018.09.02. 12:49:17

A kedvencem a liberális logika:

Hülye Orbán
Hülye Putyin
Hülye Trump
Hülye Lengyelek
Hülye Olaszok
Hülye BMW
Hülye Visegrádi négyek.
Hülye Izrael.
stb....

Libsikéim nem ültök fordítva a lovon? :)

HaD 2018.09.02. 12:49:48

@ARABOKAT KIZÁRNI CEU t BEZÁRNI: ...magyar karakteres billentyűzet nyema????

Demszki Gabor 2018.09.02. 12:51:44

"Olaszország a döglött dakota lóra igyekszik felkapaszkodni, amikor Orbánnal flörtöl"

A történelem ismétli magát. Adolf Hitler és Mussolini találkozott.

CSOKKI MÁLNA 2018.09.02. 12:52:06

A Le Figaro kapcsán kimaradt , hogy egyik publicistájuk Orbán méltatta Macronnal szemben, Orbánt a jövő emberének nevezve. Tessék már elrakni a szemellenzőt, ha sajtó válogatást szerkesztesz!

MACISAJT1 2018.09.02. 12:53:24

Index jelenlegi címoldalán ez virít:

"Orbántól és új barátjától félti Európát a CNN

Orbán és Matteo Salvini találkozója a hírtévé szerint egy jól sikerült első randira emlékeztetett, a kapcsolat viszont szétzilálhatja az egész EU-t"

Most akkor kedvesch eftársak és szelestey : döntsék el már végre mi a koncepcijjó !!!:P
blumberg vagy szienen? Orbán most "döglött dakota ló kivel kár flörtölni" vagy "Orbán egész Európára egy veszély, mert az olasz kapcsolata viszont szétzilálhatja az egész EU-t " ajvé...

CSOKKI MÁLNA 2018.09.02. 12:54:19

Recseg ropog az egész eddigi európai status quo.. Tavasztól új szelek fujdgálnak majd..;)

HaD 2018.09.02. 12:54:52

@Tom66: lófaszt a jászol miatt haldoklik... nézz rá barátom az egyetemek rangsorára meg a nyersanyag ellátottságra!!! Na ezért haldoklik...a kultúra viszont talán lehetővé teszi hogy ide járjanak majd a kicsik meg az amcsik múzeumokat meg szép régi épületeket nézegetni esetleg a helyi lányokkal szórakozni mert sört inni...kb. erre jó Európa...de jelenleg a jelképek meg az "irányvonalak" az amelyek lekötik...30-as évek Németországa detto

AZ ARABVERŐ ORBÁN VIKTOR 2018.09.02. 12:55:12

@Gyorgy007: Es mostmar a Csehek is nacik, mert Orban talalkozott Andrej Babiš-al, aki szinten diktator.
Nem sok orszag maradt, aki nem nacult meg be.

Tom66 2018.09.02. 13:06:55

@HaD: Nekem ne emlegesd Németországot, ott élnek rokonaim és elég sűrűn is járok arra. Ha pedig összehasonlítom a 30 évvel ezelőtti önmagával, ég és föld a különbség. Nyugaton egy élhető ország van az pedig Svájc, bár sajnos már ők sem a régiek.

user friendly 2018.09.02. 13:14:23

ez a blog többet árt az ellenzéknek, mint a Fidesz.

Gyorgy007 2018.09.02. 13:16:59

@AZ ARABVERŐ ORBÁN VIKTOR:
Igen elfelejtettem a csehek is hülyék és Erdogan is. Sőt a szerbek, horvátok és szlovéknek is.

Csak a mi liberális ellenzékünk a fáklya az éjszakában.

Sir Gombóc 2018.09.02. 13:17:03

@Quercus a gondolkodó: "Quercus az agyhalott" találóbb név lenne számodra, csak mondom.

sterimar 2018.09.02. 13:20:03

Visít a ballib. Ezek szerint minden a legnagyobb rendben.

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2018.09.02. 13:24:17

Azért nemzetközi balos politikai lapokkal példálózni...:) :) :) Azok mind megrendelt fizetett tartalmú cikkek. Ennyike a hitelességetekről...

chrisred 2018.09.02. 13:42:25

@morph on deer: Azt hiszem, ő nem a fekete, hanem a vörös "populizmus" híve.

"Avanti popolo, alla riscossa,
Bandiera rossa, Bandiera rossa.
Avanti popolo, alla riscossa,
Bandiera rossa trionferà."

Bandiera rossa trionferà
Bandiera rossa trionferà
Bandiera rossa trionferà
Evviva il comunismo e la libertà."

nick papagiorgo 2018.09.02. 13:45:27

idéznék az economistból:
"Paul Lendvai úgy érzékelteti a helyzetet, hogy a szociáldemokrácia romokban, a liberálisok egymással vitáznak, a kereszténydemokratákból kihal a keresztény érzés".

Tehát, hogy Európa maga is megosztott, egy jó csomó kérdésben.

De nem ezt emeltük ki,valamiért, hanem megint azt, hogy Orbán autokrata államot épít, bár ezt eddig is tudtuk, mivel minden héten megjegyzi valaki. No mindegy.

Sir Gombóc 2018.09.02. 13:45:52

@AZ ARABVERŐ ORBÁN VIKTOR: ez a Babis véletlenül nem kommunista támogatással kormányoz? EZ hogy fér össze a világképetekkel?

Sir Gombóc 2018.09.02. 13:49:18

@Hungarian Geographic: ezek után természetesen úgy gondolod, hogy a jobb oldali sajtóban egy darab fizetett cikk sincs és csakis a színtiszta igazat írják. :-)
Szerintem baj a van a gondolkodásoddal.

felucca02 2018.09.02. 13:55:17

@sterimar: Tetszik ez a klassz poén, amit te, vagy a többi agyhalott nem felejtetek el naponta elsütni. Csak így tovább.
Megjegyezném, hogy olyan, hogy ballib nincsen. Olyan van, akinek nyilvánvaló, hogy orbán egy bűnöző, ez lehet katolikustól a semlegesen át a kommunistáig bármi.

LebensraumamOsten 2018.09.02. 14:05:43

@Quercus a gondolkodó: Te gondolkozásra képtelen hazaáruló ratyi ürülékdarab! Ha nagyon kell, akkor a magállamok köré épülve létrehoznak a németek és franciák egy új uniót, ahol betiltják és büntetendővé teszik a jobboldali fasiszta szarok ténykedését, akiket mind börtönbe csuknak ahová ti is valók vagytok. A felcsúti cigány, meg az appenini cigányok a lengyel zsidókkal kívül rekednek az új államszövetségen és akkor mindannyian elmehettek a jó édes kurva anyátokba, ahová valók vagytok. Nem lesz sem pénzetek, sem hatalmatok az új rendszer megbénítására, mert kívül rekedtek rajta. Onnantól marakodhat a sok fideszes gané, hogy ki az erősebb kutya, amiikor az egyre szűkösebb forrásokat elosztják. Cigány vajdátok meg feldughatja a seggébe a nyelvetekkel az elmebeteg soha valóra nem váló próféciáit amit illuminált állapotban vizionált. Ja és ne is álmodjatok akkor székely, vagy mi a fasz, meg felvidéki autonómiáról, mert nem lesztek már tagok és a románok meg belügyként kezelik majd a kis kettős állampolgáraitok dolgait. Hamar rá fognak jönni a gyerekek, hogy ők igazából román állampolgárok, ha kicsit megszorongatják az oláj csendőrök a tökeiket. Ukrajna meg EU tag lesz, ti meg már nem, oszt slussz. Itt maradtok a nyomorban Európa közepén, mert nem bírtatok a pofátokkal.

felucca02 2018.09.02. 14:07:30

@Tom66: Úristen, ezt komolyan gondoltad?
Egy: szeretném megkérdezni, hogy melyik európai ország az, ahol karácsonykor nem kívánatos a karácsonyfa, nem dőlnek ki a kirakatokbók a fenyőfák, a jászolok, a rénszarvasok, vagy a mikulàsok? Hol nem keresik magukat dagadtra a karácsonyfaüzérek, akik százhektárszámra termesztik a karácsonyfát?Tudsz ilyet, barom?
Kettő: Ha neked a karácsony a jászolból, meg a kisangyalból, meg a kereszt alakú kivégzőeszközből áll, akkor borzasztóan sajnállak. Valahogy azzal a trianon-emlékművel vagy egyenértékű, amikre nagymagyarország geográfiai körvonala van felvésve.
Valahogy ettől tudtok hangulatba jönni. Más meg a locsolókannától, az akadsztófától, meg a sezlontól. Valami ilyesmi. Ne próbáld megérteni, nem fog menni!
Három: az az Európa, ami geometriai alakzatok, mezőgazdasági takarmányozórendszerek és kivégzőeszközök ábrázolásától tartja magát nagynak, az inkább vesszen el! Az önazonosságnak és a kultúrának ehhez sok köze nincsen.

nick papagiorgo 2018.09.02. 14:09:14

@Sir Gombóc: az a gond, hogy a "lapszemle" kb 90%-ban balos lapokból válogat. Teszi ezt folyamatosan,amúgy.
Az teljesen nyilvánvaló, hogy egy "balos" lapszemle folymatosan arról fog karattyolni, hogy Orbán mekkora diktátor, itt milyen sz.r a helyzet, hogyan fog Magyarország bedülni stb. stb. (Egy jobbos meg pont fordítva tenné, ugyebár, mekkora dicsőség hogy.... stb. stb).

De ez így, ebben a formában, nem objektív tájékoztatás, inkább annak az összeollózása, hogy "vannak még, akik a mi elveinket vallják, ha nagyon keresünk, rátalálunk, itt van ez..meg ez...... stb. stb". És ez a "hírsaláta" nem ma kezdte el ezt így csinálni, amióta van, folyamatosan ezt teszi.

Vagy szerinted ez így pl. objektív tájékoztatás? :)

max bir ca · http://bircahang.org 2018.09.02. 14:10:00

@Sir Gombóc:

Így igaz. Gazdám a természetes jó.

LebensraumamOsten 2018.09.02. 14:11:18

@Tom66: Apád faszát vannak neked kint rokonaid. A te rokonaid Őcsényben vannak meg Olaszliszkán. Életedben nem jártál te még német nyelvterületen sem. Sőt még németül köszönni sem tudsz, pedig az már a legbutább oláh parasztnak is megy. Bírom amikor az agyhalott, iskolát kerülő, műveletlen fideszesek olyan hazugságokat nyomnak itt, hogy a fal adja a másikat. Az angol királyi család nem rokonod véletlenül utalványért szavazó jobbágytárs?

felucca02 2018.09.02. 14:12:10

@LebensraumamOsten: Ezzel nagyjából-egészéből egyetértek, még ha iszonyat is belegondolni.
Abszolút reális forgatókönyvet vázoltál fel, ami az eu-gyöngéjére is rámutat: létrehozásakor nem számoltak azzal, hogy létezik irígység, butaság, hatalmi arrogancia.

felucca02 2018.09.02. 14:15:45

@LebensraumamOsten:
Na, még ezzel is egyetértek, bár egy kicsivel cizelláltabban fogalmaztam volna:)))

max bir ca · http://bircahang.org 2018.09.02. 14:16:45

@HaD:

A modernitás kora lassan lezárul, a 3 nagy modern eszme kifulladt.

A populizmus az az erő, mely képes visszatérni a premodernhez, de nem múltba révedve, hanem a modernitást meghaladva a jövő felé építkezve.

A liberalizmus mind a gazdaságban, mind a társadalomban a világtörténelem leggonoszabb rendjét hozta.

A liberalizmus nem csak egy gazdasági rendszer, de csak gazdasági rendszerként rombolt a legtöbbet.

A populizmus gazdaságilag a liberális dogmák meghaladása.

A konzervatív gazdaságpolitika a liberalizmus része.

Hogy jön ide a cionista nacionalizmus?

LebensraumamOsten 2018.09.02. 14:17:38

@Hungarian Geographic: Mert nemzetközi jobbos lapok nincsenek, hisz azok csak országunkban vannnak. Primitív félig iskolázott de annál lojálisabb, erkölcstelen és etikátlan bérfirkászok hazugságokkal vegyített rágalmazásai és tényferdítések összehordott ocsmány katyvaszai, amiket a kellően ostoba célközönségnek szántak. Az nem is sajtó, csak öklendezéshalmaz ürülékkel keveredve. A hazai kereszténykonzervatív polgári jobboldal ennyire képes.

Nagykörúton túli magyar 2018.09.02. 14:20:52

BRÉKING!
A legfrissebb hírek szerint 16:30-kor fogják bejelenteni Orbán mai második megbukását!
Valószínűsíthető, hogy estére marad még egy bukás, de lehet áttolódik éjfél utánra.

Bisi 2018.09.02. 14:21:26

Azért vicces az európai liberális baloldal. Nem akarnak szembe nézni azzal, hogy az ország állampolgárainak egy részét magukra hagyták. A mezőgazdasági dolgozók, a munkások nagyobb részét nem érdeklik az LMBTQ jogok, de az igen, hogy csökken az életszínvonaluk. És ez vezet a populizmushoz. Erre jó példa Olaszország.

nick papagiorgo 2018.09.02. 14:21:41

@LebensraumamOsten:
"Mert nemzetközi jobbos lapok nincsenek, hisz azok csak országunkban vannnak"

Értem. Tehát a nemzetközi lapok mind balosok.
Ezt azért a helyedben kissé átgondolnám :)
(Vannak nemzetközi jobbos lapok, csakabbl a B1 blog nem idéz. De ettől még vannak:)

torró 2018.09.02. 14:21:49

Németország volt keleti szektor Chemnitz. Miért is vannak ezrek az utcán? Erről miért nem ír a Blomberg? Na menjetek a francba hülye barmok! A Svédek is háborognak. Ja a Németeknél most láttam egy riportot, egy néger srác kezdeményezte migráns ellenes megmozdulások szervezését. Azt mondta, nem akar hinni a szemének hogy a Németek ilyen gyávák. Ő már régóta ott él, kitűnően beszél németül , megvan az egzisztenciája, és nem érti, hogy a semmire sem használható migránsnak miért fizetnek majdnem több pénzt, mint amennyit ő rendes munkával keres. Csak várjátok ki a végét, lesz itt még fordulat rendesen. Most beszéltem egy Brüsszelben dolgozó sráccal, aki azt mondta, ha üzletben jár, és meghallják a helyiek, hogy ők Magyarok, oda mennek hozzá és gratulálnak nekik, és Orbánt helyeslik. Hogy ezek a fasz firkászok mit okádnak össze, semmit nem csorbít Orbán politikáján. Azt mondja ez a srác, hogy valóban vannak olyan körzetek ahová egyáltalán nem mennek be, mert túl veszélyes. A franciák meg jobb ha befogják a buzi pofájukat!

felucca02 2018.09.02. 14:22:49

@nick papagiorgo: Elegendő ez a válogatás, hiszen ha mondjuk a Kapstader Opserveer egyetlen, a mai magyar politikát éppen nem lehúzó cikket közöl, szíjjártó sajtótájékoztatót tart, az összes közszolgálati csatornán ömlik a hír az újabb világelsőségünkről, a bazilikában pedig hálaadó misét tartanak, tehát garantáltan mindenki értesül róla. Ehhez képedt sokkal izgalmasabb, hogy mi a hír a nerfüggetlen sajtóban, nem?

chrisred 2018.09.02. 14:25:59

@Szél Bernadett börtönben van már?: Na de nem ez a kérdés, hanem hogy mikor látunk végre magyar politikust börtönben.

felucca02 2018.09.02. 14:29:37

@torró: Most beszéltél?
Nem mondod, micsoda mázli!
Azt nem mondták a belgák, hogy szeretnének ők is egy gázszerelőt, utas nélküli kisvasutat, pártközpontból irányított közmédiát, többszörösen túlárazott közbeszerzéseket, családi vállalkozásban irányított országot, stadionokat foci nélkül?
Szívesen átadjuk a know-how-t, vigyék!

John Nethem 2018.09.02. 14:30:49

Szelestey-nek lassan az lesz a védjegye, hogy a FŐCÍM még csak köszönőviszonyban sincs a beltartalommal.....
Hiába no, a művészethez és az újságíráshoz kell azért némi logika, következetesség és tárgyi ismeret.... a fingáshoz és böfögéshez pedig csak zaba.....

John Nethem 2018.09.02. 14:32:46

@Szél Bernadett börtönben van már?:

A napi három édeskevés !!
Legalább 4 kell...
Így soha nem érjük utol az Ájrópát....

felucca02 2018.09.02. 14:33:23

@Bisi: Rossz hírem van: a mezőgazdasági munkások legnagyobb részét más sem érdekli. Legyen sör, az asszony meg néha tegye szét a lábát.
Nem gondolom, hogy bármely pártnak a szélsőjobbtól az ultrabalig ezekkel az igényekkel kellend foglalkoznia.

morph on deer 2018.09.02. 14:33:48

@Hungarian Geographic:
”Azok mind megrendelt fizetett tartalmú cikkek. Ennyike a hitelességetekről...”

Igazad is van, csak a MagyarIdők meg a Figyelő a hiteles és független hírforrás!

Nem is értem, hogy miért nem tiltanak be minden mást, hiszen csak megzavar..!
;)

nick papagiorgo 2018.09.02. 14:37:38

@felucca02:
nézd, én nem akarok senkit megbántani világnézetében. De pl. egy magyar miniszterelnök a magyar választópolgároknak tartozik elszámolással, nem a nemzetközi sajtónak.

Lehet, hogy a miniszterelnök erre koncentrál, Gyurcsánynak is tökjó sajtója volt. Mégis megbukott. Ezzel szemben lehet nemzetközileg azon károgni, hogy itt micsoda sz.r a a helyzet, már-már forradalmi hangulat van, Orbán biztos megbukik, ha nem ma, akkor holnap - és a koma a köv. választásokon megint behúzza a kétharmadot.

Ez az egész csak arra jó, hogy a hülye, béna, életképtelen stb. stb (nem tudok szavakat találni) ellenzéket arra biztassa, hogy "a külföld velük van", és ők jó úton járnak, és majd a köv. választásokon biztos nyernek. És hát láttuk háromszor, hogy nem. Innetől kezdve rikoltozhat akármit a Bloomberg meg a többi, ettől a választásokat az ellenzék nem fogja megnyerni, csak egy hamis illúziót ültetnek el a szavazókba, ami töbet árt mint használ. Érted, mire gondolok?

VadMacs 2018.09.02. 14:43:36

@sterimar:
>Visít a ballib. Ezek szerint minden a legnagyobb rendben.

Visít az illiberós - tovább épül az egypártrendszer...

Dzendör Sztadiz 2018.09.02. 14:43:43

Addig jó az irány, amíg a libsik szídják Orbánt.

chrisred 2018.09.02. 14:44:18

@nick papagiorgo: Nem gondoltam volna, hogy ezeket a lapokat kizárólag magyar ellenzéki politikusok olvassák.

morph on deer 2018.09.02. 14:47:25

@torró:
”Németország volt keleti szektor Chemnitz. Miért is vannak ezrek az utcán? Erről miért nem ír a Blomberg?”
:)
Talán ha tudnál olvasni, akkor nem írnál ilyen marhaságokat!
Azért belinkeltem, tessék:

www.bloomberg.com/view/articles/2018-08-29/germany-hysteria-about-knifings-fuels-anti-immigrant-violence

torró 2018.09.02. 14:49:14

A Bild am Sonntag című vasárnapi lap megbízásából készített felmérés alapján a németek 66 százaléka szerint negatív, 17 százaléka szerint pozitív irányba változott hazájuk az utóbbi három évben.
A felmérést abból az alkalomból készítették, hogy Angela Merkel kancellár három éve, 2015. augusztus 31-én tette híressé vált kijelentését, amely szerint Németország megbirkózik a menekültválsággal, „sikerülni fog, megoldjuk” (wir schaffen das), majd négy nappal később Werner Faymann akkori osztrák kancellárral úgy döntött, hogy Ausztrián keresztül Németországba utazhatnak a Magyarországon az osztrák határ felé gyalog elindult menedékkérők.
@felucca02:
Kérdés, melyik kerül többe? Ki tudod számolni?
Adva van jelenleg a kötelező kvóta, ami 1280 fő. Ezt szorozd be havi 500 euróval, + lakás, + rezsi. Nagyjából évi 18 milla körül. Ha csak ennyien lennének És a járulékos esetek. Ja! És ők természetesen nem termelnek semmit. Hogy az EU fizeti? Mennyit kell nekünk az EU tagságra fizetni?

morph on deer 2018.09.02. 14:51:09

@Szél Bernadett börtönben van már?:
”Valószínűsíthető, hogy estére marad még egy bukás, de lehet áttolódik éjfél utánra.”

Mert előtte a Felcsút “győztes” mérkőzéseinek közvetítése lesz, és sokáig tart míg nézőket retusálnak...

Nem baj, megvárjuk!

chrisred 2018.09.02. 14:52:22

@torró: "Mennyit kell nekünk az EU tagságra fizetni?"

Semennyit.

arabok balrol 2018.09.02. 15:02:52

Teljesen felesleges halott emberekkel tárgyalni.

Juncker, Mikron hullák, Orbán nem fecsérli a drága idejét hullákra.

GallaiG 2018.09.02. 15:16:57

@balcán maxval bircaman:
Mindig lenyűgöz a bolsevikok, kommunisták elképesztő pofátlansága. Ahogyan egy ízig-vérig bolsevik propagandát folytató kommunista ügynök, 100 millió áldozattal eszméje háta mögött, gonoszozza a liberális rendszert, az ámulatba ejtő teljesítmény részedről.
Szép példánya vagy a "nemzeti-keresztény-demokrata" jelmezes, valójában bolsevik orbáni autokrácia propagandistáinak. Valami államtitkári pozíció ajánlatával még nem kerestek?

torró 2018.09.02. 15:19:12

@chrisred:
A 2006-t tudom. 678.3 mill euró. Igaz kaptunk 1163.9 mill. euró támogatást.Hogy a multik mekkora nyereséget vágtak zsebre azt sem tudom.

GallaiG 2018.09.02. 15:29:54

@torró: Teljesen mindegy mekkora hasznot "vágtak zsebre" a nyugati befektetők. Haza kell őket, zavarni, az EU-s pénzeket visszadobni, aztán lássuk, mire megyünk Putyinnal!
Az ugyanis hihetetlenül aljas, gerinctelen eljárás, ahogyan az EU 24000 milliárdját zsebrevágja pártunk és kormányunk. Mert az "nekünk jár", miközben harcol, áskálódik az EU ellen, és a nyugati szövetség ellensége diktál neki.

arabok balrol 2018.09.02. 15:33:47

@GallaiG: Marha vagy. Minden EU ország vitázik az EU-val, a saját érdekeiért.

Orbánék ráadásul hatékonyan, ami meg is látszik az országon meg a választási eredményeken. Múlt héten 100 milliárdot még a kerítésből is kifizetett az EU nagy titokban, hehe.

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2018.09.02. 15:38:08

Hogy fröcsög a szélsőbalos söpredék!...
Orbán Viktor meg jókat mosolyog, az ilyen prolik miatt meglesz a köbetkező kétharmad IS...

Sir Galahad 2018.09.02. 15:41:03

Azt javaslom, várjuk meg a jövő tavasszal esedékes uniós választást. Lehet, hogy az át fogja rendezni a viszonyokat és mondjuk azokat a tagországokat fogják onnantól büntetni, amelyek korlátlanul beengedik a migránsokat. Szóval: türelem.

Utó Pista 2018.09.02. 15:49:12

Nem vagyok fideszes, sőt....de ki a faszt érdekel, hogy valami firkász mit írogat?

Világít a torony 2018.09.02. 15:49:34

@balcán maxval bircaman: Ahol elég agyhalott van, ott mindig ez történik.

Utó Pista 2018.09.02. 15:50:55

@GallaiG: 24ezer milliárd..?
Na, ennek fuss neki még egyszer!

Gerzsonka123 2018.09.02. 16:06:36

@Toportyán Zsóti: Majd amikor beengedik ide azokat a migránsokat és a te gyereked jár olyan iskolába ahol a 80% migráns. Aztán véletlenül az lesz mint azzal a szegény német gyerekkel, megerőszakolja a 2 migráns osztálytársa. 10-11 évesekről beszélünk, TÉNYLEG EZ KELL IDE NEKÜNK TE MAJOM? LIBERÁLIS agytalanok.

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2018.09.02. 16:07:44

Orbánnak van igaza, senki nem akar nigger keltető lenni. A baloldali faszfejek bekaphatják :)

morph on deer 2018.09.02. 16:17:10

@Gerzsonka123:
”TÉNYLEG EZ KELL IDE NEKÜNK TE MAJOM?”

Dehogy kell!
Meg tudod te ezt oldani saját erőből is, vagy te olyan ügyes fiú!
Ha meg mégsem, majd segít a tiszteletes úr, Isten nevében..!
Gond meg egy szál se, majd a pápa bocsánatot kér!
Nem kell nekünk ehhez migráns, valóban.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.09.02. 16:25:05

@GallaiG:

Utoljára 35 éve hittem a kommunista eszmében, 1984-1985 között.

S persze a 100 millió áldozat fantázia.

GallaiG 2018.09.02. 16:25:36

@Utó Pista: Inkább te fuss neki még párszor, bármennyire is felfoghatatlan! Mert annyi! Jellemző, hogy ráadásul még te akarsz nagyképűsködni.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.09.02. 16:25:59

@Világít a torony:

Így igaz. De szerencsére csökken a liberók befolyása.

2018.09.02. 16:30:49

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta:

Elég nekünk a rejtett erőforrás átlag 9 purgyéval ugye fityiszmajma?
Aztán eljön az idő, hogy mire észbe kapunk, már többen is lesznek.

GallaiG 2018.09.02. 16:31:51

@balcán maxval bircaman: Igen, a 100 millió valóban erős kerekítés, lefelé!
Az eszméidet nem tudom, minek nevezed, csak azt lehet tudni, hogy a sztálini diktatúra számodra a "természetes jó". A demokratikus, tehát liberális rendszerek meg az ellenségeid. Akkor mi más marad, mint a nácizmussal, fasizmussal rokon kommunista "ideológia "?

2018.09.02. 16:35:50

Mikró Macron nem a demokrácia, hanem a demencia jelképe.

chrisred 2018.09.02. 16:43:38

@Hungarian Geographic: A szélsőbalos csőcselék Salviniék koalíciós partnere az olasz kormányban.

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2018.09.02. 16:44:25

@Látens Inszinuáció: a véleményed nem oszt nem szoroz.. Ostoba vagy mint egy faék. Niggerek s így se úgy nem kellenek ide. Halott ember leszel ha kitör a harc

Leylandi 2018.09.02. 16:44:59

@GallaiG: "A demokratikus, tehát liberális rendszerek"

Nooormális? Melyik rendszer demokratikus? Amelyikben üldözik a szólásszabadságot? Amelyikben nem írhatod le a black szót, mert elveszted a munkádat? Amelyikben nem hívhatod fogyatékosnak a fogyatékost? Amelyikben nem mondhatsz fel a meleg dolgozódnak? Ugyan! A rendszer, amelyik téged fizet, pont olyan diktatórikus, mint ez itt! Csak sunyibb módszerekkel.

Leylandi 2018.09.02. 16:46:18

@valaki nagyon más: tévedsz! Micron nagyon is tudja, mit csinál! Szépen dolgozik azért, amiért megfizetik...

max bir ca · http://bircahang.org 2018.09.02. 17:06:41

@GallaiG:

A valóság 10-15 millió, ebből Oroszország kb. 8-9 millió.

GallaiG 2018.09.02. 17:07:40

@Leylandi: Jó is lenne, ha a demokratikus, tehát liberális rendszerek is lennének annyira furfangosak, hogy fizetik a mellettük szólókat! Nem kellene itt küzdeni az ilyen marhaságokkal, hogy "diktatórikusak" volnának.

GallaiG 2018.09.02. 17:11:16

@balcán maxval bircaman: Tegyük fel hogy így lenne! Ha ennyire "kevés", és "csupán" 15 millió áldozata volt eddig az ideologiádnak, akkor az komoly dicsőség, ugye?

Világít a torony 2018.09.02. 17:17:34

@balcán maxval bircaman: Megértem, hogy csípi a szemed az ész és az értelem. Az agyhalottaknak egyikre sincs szüksége.

chrisred 2018.09.02. 17:31:21

@balcán maxval bircaman: Ennek csak Mao vagy a négyszeresét hozta össze, Sztálinnal együtt ketten megközelítika 100 milliót. És akkor még az "apróságok", például a Kimek meg Pol Pot még szóba sem kerültek.

felucca02 2018.09.02. 17:43:39

@nick papagiorgo: Biztosan igazad van, de ettől még minden egyes olyan külföldi sajtómegnyilvánulás, ami kifejezetten nem bassza le orbánt a sárga földig, pirosbetűs nemzeti ünnep a kormánymédiában.
Ettől még persze lehet azt mondani, hogy elsősorban az állampolgárok felé tartozik elszámolással, és mit érdekli őt a külföldi sajtó....
Az ellenzékünk meg nem jobb és nem rosszabb, mint egy bármilyen ellenzék, a fidesz is kábé ezen a színvonalon volt ellenzékben. Nincsen különösebb baja, mondja, amit mondania kell. Mondjuk egy nagyobb összefogási hajlandóságot elvárnék....

felucca02 2018.09.02. 17:45:47

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: Légy erős, ha kitör a harc, te is halott ember leszel. Nincsen semmiféle stratégiád, csak a gyűlölet, meg a niggerezés. Ezt a problémát ilyen szinten nem lehet megoldani, ehhez gondolkozni is kellene.

Sir Gombóc 2018.09.02. 17:49:57

@nick papagiorgo: Nem, ez sem objektív, ebben egyetértünk. De nem is erről írtam.

GallaiG 2018.09.02. 17:56:12

@arabok balrol: Küzd a saját érdekeiért, persze, csak ne téveszd össze Orbánt az országgal! Meglátszik a választási eredményeken, az igaz! Tudod mi? A pártcélra költött, tehát elsikkasztott tízmilliárdok, meg az órákon át nem közölt választási eredmények, utólag "csökkenő" részvételi aránnyal. Amit boldogabb helyeken egyszerűen választási csalásnak hívnak.

felucca02 2018.09.02. 17:56:42

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: Légy erős, ha kitör a harc, te is halott ember leszel. Nincsen semmiféle stratégiád, csak a gyűlölet, meg a niggerezés. Ezt a problémát ilyen szinten nem lehet megoldani, ehhez gondolkozni is kellene.

Sir Gombóc 2018.09.02. 18:06:02

@morph on deer: a legszebb az egészben, ha igaz, az elhunyt kubai születésű német állampolgár volt. Ergó migráns ment neki már "beilleszkedett" migránsnak. Az biztos, hogy szélsőjobb retorikával ezt a helyzetet nehéz lesz feloldani.

Sir Gombóc 2018.09.02. 18:17:23

@felucca02: házas, keményen dolgozó emberekről írtál. A sör az első helyen. :-)

csúti csüngőhasú tolvaj 2018.09.02. 18:26:32

@Gerzsonka123:

Igazad van, ó zsenik zsenije. Magyar lányt csak az aszottpöcsű tetves cigányimádó fajtád erőszakolhat meg évente úgy 1500-2000 alkalommal (ez a szám csak az ami kiderül), magyar lányt csak igazi csököttagyú hazaáruló mélymagyar dughat meg erőszakkal. Szemben a migránshordákkal akikre évente úgy 0 erőszak esik. Jogos a félelem a migránsoktól, még elveszik előletek a beteg élvezeteteket.

csúti csüngőhasú tolvaj 2018.09.02. 18:29:14

@Leylandi:

Viszont működik, és az egy darab (de azért jó nagy szardarab) birkával ellentétben nyugat felé százezrek "menekülnek" a koszos csúti féreg elől, míg keletre az 1 db. agyhalott birka disszidált.

felucca02 2018.09.02. 18:38:04

@Sir Gombóc: Aha, látom, az életbölcsesség beszél belőled. Belátom igazadat:)

felucca02 2018.09.02. 18:45:58

@balcán maxval bircaman: Azért nehogy elmenjünk a mai nap nagy felfedezése mellett szó nélkül!

Ma kiderült, hogy a kommunizmus áldozatainak számát a liberalizmus által megmételyezett történelemtudomány tízszeresen felülbecsülte. De most, hogy a zemberek viszaveszik életük irányítását a liberálfasiszta, nagykörúzon belüli elittől az usától katmanduig, már nyugodtan kimondhatjuk, hogy nem is volt ennyi, pusztán 10-15 millió.

Ohbazmeg!

nick papagiorgo 2018.09.02. 18:49:40

@felucca02:
ott nem értünk egyet, hogy
"Az ellenzékünk meg nem jobb és nem rosszabb, mint egy bármilyen ellenzék"

De. Ez a legsz.rabb ellenzék, ami egyáltalán lehet. "A fidesz se volt jobb" - de a Fidesz aztán képes volt átvenni a kormányzást. Ezek sose lesznek képesek rá. Van öt-hat ilyenolyan (törpe)párt akik kb a szélsőjobbtól a szélsőbalig a teljes skálát lefedik, és egyetlen dologban értenek egyet, hogy "vesszen Orbán" - amúgy meg folyton egymást marják. Igy sose lesz kormányváltás, ezt gondolom Te is látod. Ezek nem kormányképesek - tegyük fel,egyszer nyernek, mit csinálnak, megint egymás torkának esnek? Nem "Orbán betonozta itt be a hatalmát", nem ám. Az ellenzék betonozza őt be. Amíg ezt nem látják az emberek, sose lesz kormányváltás, Orbán meg lesz.rja, hogy a Bloomberg stb mit ír, és azt csinál, amit akar.

zenitó 2018.09.02. 18:54:28

@Sir Gombóc: Ne hazudj már ekkorát. Ha valaki német anyától és kubai apától származik és egész életét Németországban tölti az nem " kubai származású".

max bir ca · http://bircahang.org 2018.09.02. 19:09:32

@felucca02:

Az adatok hamisak, ex-kommunisták fantáziája.

GallaiG 2018.09.02. 19:14:33

@balcán maxval bircaman: Szerintem sem dicsőség, csak a "dicsőséges" Szovjetunió propagandája fölötti irónia volt.

John Nethem 2018.09.02. 19:14:41

@Sir Gombóc: Hm.... Neked meg még itt születettként sem ment a beilleszkedés ???

felucca02 2018.09.02. 19:16:07

@nick papagiorgo: Értelek én, hogyne, de:
1. nem a fidesz nyert, hanem a hülye szocik úgy elbaszták, hogy elvesztették. Mondjuk meg is érdemelték...
2. a fidesz sem kormányképes, nem kormányoz, nem is próbál, még a látszatát is kerüli. Helyette kommunikál, ezt többen kormányzásnak vélik. Így akárki tud.

chrisred 2018.09.02. 19:24:17

@zenitó: Nyilvánvalóan nem, csak akkor számítana fekete söpredéknek a szélsőjobb számára, ha a német válogatottban focizna.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.09.02. 19:25:42

@GallaiG:

A szovjet propaganda az esetek 80-90 %-ában hazudott.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.09.02. 19:26:43

@felucca02:

Nézd meg kik találták ki a 100 milliós számot.

felucca02 2018.09.02. 19:30:24

@balcán maxval bircaman: Nem tudom hol nézzem meg. Segíts!

Spiritmonger 2018.09.02. 20:03:43

Már most ennyire tele van a pelusotok, liberráltak?
A jövő évi EP-választásokon ríni fogtok. Az emberek ugyanis nem hülyék, és qrvára nem akarják azt, hogy a fejük felett döntsenek róluk senki által meg nem választott mindenre alkalmatlan bürokraták.

Spiritmonger 2018.09.02. 20:12:09

@Aquincum: hogy egyem a lelked, a művelt nyugat elismeréssel nézi a magyar kormányt. Havonta megyek Spanyolországba munkaügyben, és a helyiek nem győzik dícsérő jelzőkkel illetni Magyarországot.

GallaiG 2018.09.02. 20:17:31

@balcán maxval bircaman:
"A szovjet propaganda az esetek 80-90 %-ában hazudott."
Meg tudtál vele lepni, hogy igazat is tudsz írni.
Ez most te vagy? Vagy egy álbirca? :)

Spiritmonger 2018.09.02. 20:21:19

@LebensraumamOsten: te egyedül vagy ilyen hülye vagy örökölted anyádtól a bárcával együtt?
Ha megvalósulna az általad vizionált mag-unió, az nekik lenne a legrosszabb. A német gazdaság teljesen exportfüggő és energiaimportfüggő, vajon mi lenne velük, ha buknák a piacaikat?

Spiritmonger 2018.09.02. 20:30:37

@felucca02: áruld el, hogy mit szedsz, mert valami nagyon komoly cucc lehet...

Toportyán Zsóti 2018.09.02. 20:48:16

@Gerzsonka123: Hülyeségeket beszílsz,KGB bérencek erőszakolnak tudatlan majomka.

felucca02 2018.09.02. 21:15:45

@Spiritmonger: Tudod, akkor is nagyon unom az efféle kérdéseket, amikor a velem nagyjából egy platformon állók teszik fel a veled nagyjából egy platformon állók felé. Találj ki valami mást!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.02. 21:25:26

Azért látom ma is sokan megdolgoznak a pénzünkért.

felucca02 2018.09.02. 21:27:09

@Spiritmonger: Az a bajotok, hogy nektek a "magyar kormány" az egy homogén massza. Meg a művelt nyugat is. Gondolom, hogy az étteremben, ahol mosogatsz Spanyolországban, a melletted mosogató fiú egyetlen egyvalamit tud, hogy Magyarország kerítést épített a határra, és ez tezsik neki. Próbáld meg két tányér között elmesélni neki a "magyar kormány" többi dícséretes intézkedését, hátha kiveri tőle a hideg verejték. Kezdheted mondjuk azzal, hogy a miniszterelnök lopott adóbevételekből stadiont építtet a saját falujában, ahol a polgármester a legnagyobb vasútépítő cég tulajdonosává küzdötte fel magát gázszerelőből. Ésatöbbi.

felucca02 2018.09.02. 21:29:28

@Spiritmonger: Gondolom, ugyanúgy exportálnának, mi pedig megvennénk, mivel máshonnan nem tudjuk beszerezni. Ebben a történetben mi vagyunk szopóágon, ideje észrevenni!

Spiritmonger 2018.09.02. 21:33:39

@felucca02: mesélj, hova exportálnának, ha nem az Eu-ba?

felucca02 2018.09.02. 21:36:59

@Spiritmonger: Természetesen az EU-ba, hová máshová gondoltad? Kereskedni az utolsó, szar, lezüllesztett országgal is lehet, ez nem lesz akadály.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.09.02. 22:30:29

@Spiritmonger: "Az emberek ugyanis nem hülyék"

Te NER idióta, Orbán immáron harmadszori megválasztása ráadásul kérharmaddal az egy tökéletes bizonyíték arra, hogy a magyarok agyilag teljesen kóros debillekké zülöttek elmúlt nyolvécben.
Már ellenállása sincs ennek a fosra legyenengült népnek, hogy bármi lopás, csalás, hazudozás, szopatás ellen tiltakozzon.

zia77 2018.09.02. 22:40:11

Az EU-ban teljes káosz van. Nem Magyarország vagy Lengyelország nézi hülyének az EU-t, hanem az eu-s padsorokban és vezetésen ülnek hülyék. Ugyanakkor, ha a jövő évi választáson jelentős elmozdulás történik az euroszkeptikusok felé, azzal az EU szétesik, hiszen értelmetlenné válik egy olyan "szövetség", amely önmaga ellenfele. Az EU-ban alig találni épkézláb politikust, legfeljebb olyanokat, mint a hangoskodó Orbánt vagy ezt a Salvinit, akinek azonban nincs valódi hatalom a kezében.

John Nethem 2018.09.02. 22:54:18

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: Így van....
Annyira fos ez a nép, hogy soha nem látott mennyiségben nyaralt az Adrián a horvátoknál... Ha meg nem ott, akkor a vidéki wellness szállodák vécéjét fossák tele.... Képesek még 10 kilométeres dugókat is okozni az autópályákon azzal a sok rohadt kocsival, amiket soha nem látott mértékben vesznek ezek a debil magyarok.... Emiatt még aztán egy harmadik sávot kell húzni az M1-re.. Mindent a hülye magyarok miatt... Amikor lehetne menni szamárháton is.... Gondolom Te azzal jársz és a seggedet is lúdtollal törlöd ki.....

felucca02 2018.09.03. 06:43:41

@John Nethem: Milyen tökéletes indikátort találtál a néphülyeség mérésére, gratulálok!

John Nethem 2018.09.03. 07:06:03

@felucca02: Inkább éljen hülyébben de jól az ember, mint atomfizikusként afrikai szinten....

index.hu/gazdasag/2018/09/03/egyre_tobb_magyar_engedheti_meg_maganak_a_luxust/

felucca02 2018.09.03. 07:35:26

@John Nethem: Az alapvető logikai hiba, hogy a társadalomban bekövetkezett jövedelmi eltolódásokat egyenes arányossággal kötitek össze a kormány intézkedéseivel. Valószínűleg egy teljesen más összetételű és árnyalatú kormány alatt is ugyanilyen változások lennének. De az is lehet, hogy tévedek, és valóban, a nyílt korrupció, a sorosozás, az egybites politikai üzengetés, a közmédia leuralása, a családi vállakozásban üzemeltetett ország és a külpolitikai elszigetelődés növeli a jövedelmi szintet. Az is érdekes kérdés, hogy ezekből melyiket kellene elhagyni ahhoz, hogy az ország ismét recesszióba süllyedjen. Szerinted?

felucca02 2018.09.03. 08:48:56

@chrisred: Ah, ez nem jó érv, ezt azzal lehet lecsapni, hogy az vesz fel hitelt aki optimista. Szerintem meg az, aki buta:)

chrisred 2018.09.03. 08:54:54

@felucca02: Szerintem racionális viselkedés, ha valaki akkor vesz fel hitelt, amikor alacsonyak a kamatok, és akkor tartja bankban a megtakarításait, ha magas a kamatszint. A hitelboom csak annak a jele, hogy mennyire nincs megtakarítása a magyar háztartásoknak. Ez dől a reklámokból is: elromlott a kazán - személyi kölcsön, wellness szállóba akarsz menni - személyi kölcsön, tanévkezdés - személyi kölcsön.

felucca02 2018.09.03. 09:00:33

@chrisred: Ne is mondd! Be vagyok szarva, hogy mikor adja be a kazán a kulcsot...:)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.03. 14:12:08

@John Nethem: Ha már túl léptük a 2008 előtti szintet akkor már jó.

John Nethem 2018.09.03. 17:51:36

@chrisred: Annak ellenére, hogy ÉN nem vennék föl hitelt ( de soha nem mondom hogy soha nem kerülhet rá sor! ) , inkább tényleg azt osztom be, ami van, és a lehető legoptimálisabban.

Ugyanakkor a LINKEDben ott van: "Rossz adósból viszont egyre kevesebb van."
Ha van BIZALOM a piacban mindkét fél részéről, az miért baj?
Sajnos a gazdaság így működik: a pénz a bankoknál és a tőkéseknél koncentrálódik, a fogyasztás meg a tömegeknél... Ha a fogyasztás pénzbe kerül, akkor nyilván pénzt kell juttatni a tömegnek, mert egyébként NINCS KAMAT, ami a pénzmozgásból eredő HASZON.....
Nyilván ez is egy óriási pilótajáték, és nagyon nehéz nem részt venni benne....

John Nethem 2018.09.03. 18:17:55

@felucca02: ".. Az alapvető logikai hiba, hogy a társadalomban bekövetkezett jövedelmi eltolódásokat egyenes arányossággal kötitek össze a kormány intézkedéseivel...:"
-----------------
Én aligha.
Tudom jól, hogy a magyar szekér is csak azért halad így, mert kellően konjunkturális a környezet...

chrisred 2018.09.04. 05:31:12

@John Nethem: 'Ugyanakkor a LINKEDben ott van: "Rossz adósból viszont egyre kevesebb van." '

Ami a jelenlegi alacsony kamatszint következménye, vagyis egy pillanatnyi állapoté. Ami bármikor változhat, de az adósság megmarad.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.04. 11:05:24

@John Nethem: Karácsonyra meg jön a 100 ezres tv hitelre...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.04. 11:08:01

@John Nethem: Azér jó,hogy drága az euro,mert legalább sok nyugati turista jött.
Ezt is köszönjük meg viktornak!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.04. 11:12:40

@Sir Gombóc:
@felucca02: Ahogy Vin Diesel mondta a haverjainak egy filmben:"Mindegyikőtöknek jut jó meleg punci.Feltéve ha nincs otthon az asszony.
:))
süti beállítások módosítása