B1 blogcsalád



Ami kedden Milánóban valójában történt

2018. augusztus 30. - nickgrabowszki

Nem áll jól Orbán európai játszmája.
salvini_orban.jpg

Az történt, hogy a Fidesz párttagkönyves lovagja nekiment a kormánylapban a 24.hu egyik újságírójának, mert Kerner azt merte állítani, hogy a magyar miniszterelnök voltaképpen az ellenségével találkozott kedden, amikor az olasz belügyminiszterrel tárgyalt Milánóban.

Amit  Kerner állított, abban semmi  újdonság nincs, az voltaképpen köztudomású tény:

  • a hivatalos olasz kormányálláspont az, hogy a menekültkérelmek elosztásában minden uniós tagállamnak részt kell vennie,
  • a hivatalos magyar kormányálláspont ennek éppen az ellenkezője: teljesen elutasítja az európai szolidaritást.

Innen nézve teljes joggal nevezhető ellenségnek Orbán és Salvini, hiszen a számukra alapvető kérdésben egyáltalán nem értenek egyet. Bayer ezzel azt akarja szembeállítani, hogy miket mondtak a tárgyalás után. Ti. hogy Orbán a hősének nevezte Salvinit, aki viszont a példaképének Orbánt, és egyéb változatos módon izgatták orálisan egymás vonatkozó szerveit.

Emellett persze mind a ketten vadul migránsoztak. Orbán különösen élen járt ebben, amikor több százezer (vagy millió) ember kívánatos deportálásáról beszélt, mint ami csak politikai szándék kérdése, mintegy utólag is igazolva a boldogult McCain szenátor és Waters basszusgitáros álláspontját, miszerint is mind a ketten neofasiszta diktátornak találták nevezni a Fidesz elnökét. (Madagaszkár eddig még nem kommentálta az újabb deportálási elképzelést.) 

Ugyanakkor Orbán és Salvini egyetlen szót sem ejtett az olasz és a magyar kormány álláspontjának közeledéséről. Ne gondoljuk, hogy nem voltak tisztában vele, az antagonisztikus ellentét feloldásának semmi esélye. Ez még inkább arra utal, hogy

egészen más volt a tárgyalás tétje

- összhangban Orbánnak azzal a korábbi tanácsával, hogy ne azt figyeljük, amit megválasztása érdekében mond (ti. migráncsozik), hanem azt nézzük, amit tesz.

Vagy nem tesz.

Alkalmasint Milánóban a következők történtek:

  • ez nem kormányszintű találkozó volt, ez világosan kitetszett az 5 csillag parlamenti frakcióvezetőinek nyilatkozatából, meg abból is, hogy Orbánt rangon alul fogadták: a miniszterelnök helyett csak a belügyminiszter;
  • Salvini valójában Liga-pártelnöki minőségében találkozott egy másik szélsőjobboldali-populista-rasszista párt elnökével;
  • Salvini egybecsengő olasz sajtóbeszámolók szerint egy összeurópai pártcsaládot (a "Ligák ligáját") tervez gründolni, ami az AfD-től a lengyel PiS-en át az osztrák és holland Szabadságpártig, meg a francia Nemzeti Tömörülésig és a magyar Fideszig terjedne;
  • az ehhez való csatlakozásra kérte Orbánt;
  • aki ki akart térni a találkozó elől: azért javasolt olyan időpontot, amiről tudta, hogy Salvini szabadságát tölti;
  • de ő inkább megszakította, csak hogy színvallásra bírja a Fidesz elnökét.

Orbán azonban kedden Milánóban egyelőre elutasította a csatlakozást a (nyíltan) szélsőjobboldali formációhoz.

Ez világosan ki is mondta, amikor a tárgyalás után úgy fogalmazott

hogy milyen szövetségek jönnek létre, azt majd az EP-választás után lehet megmondani.

És nem előtte. Pláne nem most. Pillanatnyilag nem időszerű. Ennél világosabban nem fogalmazhatott volna: jövő júniusig maradna a jobbközép Néppártban, aminek akár a listavezetését is átvenné. Ha nem sikerül, akkor jöhet esetleg a Salvini-féle B-terv.

Ennyit arról, mennyire értettek egyet: a lényeget tekintve semennyire. Nem a kampányszlogenek, hanem a hatalmi ambíciók terén. (Hogy nyilvánosan mijét szopták a másiknak és mennyire, az csak a saját közönségük számára szóló előadás volt.)

Orbán és Salvini világossá tették: nem szövetségesei, hanem - pillanatnyilag legalábbis - konkurensei egymásnak, mert ugyanarra (szélsőjobboldali-rasszista) szavazóbázisra alapoznak - ám eltérő politikai célokat. Orbánnak érdekében áll megtartani néppárti tagságát, mert uszításban neki a Néppártban nincs riválisa (még Kurz sem az), a Ligák ligájában azonban elveszítené a komparatív előnyét, mert ott mindenki ugyanazt a neonáci dumát nyomja, amire ő is ráállt az utóbbi 3 évben. Csak a Salvinik és Le Penek korábban kezdték. Orbán egy lenne a sok közül, és nem is a legerősebb.

Nagyon úgy tűnik, a Fidesz elnöke még mindig bízik abban, hogy a Néppárt élén bemasírozhat Brüsszelbe. (Vagy legalább jól megkérheti az árát, hogy mégse tegye.) Emiatt nem csak Salvini ajánlatát, hanem Merkel német kancellárét is elutasította (amelynek részletei nem ismertek). Azonban mindenféleképpen erre utal, hogy

Merkel már a Fidesz pótlásán dolgozik:

éppen a Salvini-Orbán tárgyalás napjára hívta magához a horvát miniszterelnököt, akinek schengeni csatlakozást ígért, ha a jobboldali HZD - amelyik a Hernádi- és MOL-ügy miatt amúgy is komoly vitában van Orbánnal  - a Néppárthoz és annak mérsékelt irányzatához csatlakozik a Fidesz vonala helyett.

Továbbá azt se felejtsük el, hogy Macron francia elnök meg már menthetetlennek ítéli az Európai Néppártot, és - Merkel ellenében is dolgozva - a mérsékelt pártjainak leszakítását tervezi. Az elképzelése - amiről Salvini és Orbán is beszélt - úgy tűnik, arról szól, hogy egy a jobbközép-centrista koalíció a baloldallal összefogva mentené az EU-t a Néppárt jobboldalának (pl. a Fidesz) és a Ligák ligájának szövetségétől.

Háború van Európában kétségtelenül,

de korántsem úgy, ahogy Bayer elképzeli. A háború nem a migránsok és az őshonosak között dúl, hanem a rasszisták szavazataival hatalomra törő nacionálpopulista autokrácia és a státus quót, a jogállamot, a parlamentáris demokráciát, meg az Unió egységét őrizni kívánó mérsékeltek között.

A játszma az Európai Bizottásg elnöki posztjának megszerzéséről szól. Soha nem volt még nagyobb tétje az eddig jellemzően jelentéktelen EP-választásnak. Európa sorsa és jövője a tét. Megmarad-e a viszonylagos szabadság hazájának, vagy Orbán és Orbán-szerű alakok karmába kerül. A dolog nem feltétlenül dől el ebben a kampányban és ezen a választáson, de esély az van rá, ez nyilvánvaló.

Az európai politikai élet nagyobb (mint Merkel vagy Macron), illetve kisebb (mint Salvini és Orbán) vezetői ebben játszmában próbálnak maguknak minél pozíciókat kiharcolni. Ennek a küzdelemnek volt egyik kisebb ütközete a Salvini-Orbán találkozó, amelyik azonban egyik fél ügyét se vitte előre.

  • Bayernek ezt vagy nem mondták el, és olyan fogalmatlan, hogy magától nem veszi észre.
  • Vagy pedig éppen azért kapja a fizetését Orbán pártállamától, hogy letagadja a dolgot, és jószokása szerint megmásítsa valóságot.

Komolyan nem tudom eldönteni, melyik eset áll fent.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr114212003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2018.08.30. 17:19:49

a csúti migráncsot mé nem basszák má vissza indiába? csak aláássa az európai kultúrát!

Helga Beauty Salon. 2018.08.30. 17:47:28

@taga20: Téged is feladhatnának Ulánbátorba te mongol idióta! :D

taga20 2018.08.30. 17:54:53

@Helga Beauty Salon: téged csak a felcsúti disznóhizlaldába kéne elfuvarozni, oda való vagy!:)

Tangooo 2018.08.30. 18:37:14

Hogy ez a posztoló milyen tájékozott, még azt is tudja, hogy ki mit gondol.
És a következtetései frenetikusak. Az ötvenes évek Várkonyija sem simfelhette a gaz imprilistákat, mint ő Orbánékat.
Közben a kis gall kakas egyeduralomra tör a szemétdombon, holott Kotkoda még funkcionál, igaz béna kacsaként.

schlumbergerna 2018.08.30. 19:57:57

Kész baromfiudvar... Belefér ebbe egy sertés?

Orochimaru 2018.08.31. 01:06:59

"A háború nem a migránsok és az őshonosak között dúl"

Mo.-n biztos nem, hiszen nincsen olyan idióta migráns, aki ott maradna a 300 eurós segélyért. Nyugat-Európa viszont háborúzik az iszlámmal meg a migráncsokkal. Ezért jó, hogy a mi keresztény fideszünk megvéd bennünket az erőszakolós migráncsoktól, és megtudjuk őrizni népünk homogenitását. Nem kérünk se az iszlámból, se a mesterséges betelepítésből.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.08.31. 05:30:52

Ha jól tudom, ismét megbukott Zorbán, már Milánóban is.

földforgató 2018.08.31. 10:42:19

HATALMAS FRENETIKUS VILÁGRASZÓLÓ SIKER a MAGYAR diplomáciában. Az olasz belügyminiszter ÉS KORMÁNYFŐ helyettes fogadta a magyar MINISZTERELNÖKÖT. Miért nem PINTÉR belügy miniszter vagy a FŐVADÁSZ elnökhelyettes tárgyalt Ők az egyenlő tárgyalópartnerek.

2018.08.31. 12:50:13

Tehát a B1 blog az új orbánellenes felület, világos. Eddig a nyugati fény, meg az európa kávézó volt és ne feledjük a méltán híres szegedi kattintóst sem, most pedig nektek jutott a feladat, hogy vonzó világkép, netán a választók megszólítása helyett üres antiorbánizmussal boldogítsátok a nagyérdeműt napról napra. Az egyetlen bibi csak az, hogy nyolc év alatt kiderült, hogy ez kevés, viszont a látszat fenntartásához tökéletes - vagyis feltételezhető, hogy megélhetési bloggerek vagytok, akiket pártközpontból irányítanak, és ahogy a többi hármat, titeket is dobni fognak egy idő után. De mondom, ha van vonzó világképetek, víziótok az ország számára a szokásos orbánozáson kívül, rajta, ne vesszen kárba a napi egy címlap, én szorítok!

2018.08.31. 12:50:27

Ezt a sok blődséget és csúsztatást, ami ebben a blogban van!

Rettegek mert ballib vagyok 2018.08.31. 12:52:09

Vannak a Soros átlal pénzelt migránsseggnyalók, és azok akiket ezek átvernek naponta, és hülyítenek rasszistázással, nácizással.
És vannak a migráció ellenes erők, akik tudják hogy csak ez szolgálja a keresztény Európa értékrendjének túlélést.

Minden más csúsztatás és hazugság, ami egyébként a B1-en rendszeres.
Orbán és Salvini a migráció ellenes erők központi figurái.

És nagyon úgy tűnik, hogy 2019-ben ezek az erők az EP-ben is többségbe kerülnek, és a Soros által listázott és pénzelt migráns seggnyaló politikusok létszáma meg fog csappanni.

Érdemes a Soros által jegyzett, számára megbízhatóak listáját elolvasni, mert felismerhetjük a migránssegggyalók és Magyarországot támadó EP-s seggfejek listáját könnyen ebben:
legacy.gscdn.nl/archives/images/soroskooptbrussel.pdf

Rettegek mert ballib vagyok 2018.08.31. 12:53:36

@b.feher:
"B1 blog az új orbánellenes felület"

A B1 mióta megszületett csak ezt teszi. Semmi új, és semmi eredeti írásuk nincs. Ballib seggnyalók központi műhelye.

vanRob 2018.08.31. 13:02:45

@valaki nagyon más: Örülök, hogy ilyen tisztán látod. Akkor kérlek, kezdd el sorolni, tényekkel és érvekkel alátámasztva, hogy szerinted miért blődség. A pártirodán kiadott "mire-mit-trollkodjunk" kiskönyv 3-ik, 4-ik és 7-ik oldalát idézni nem ér...

rockjano 2018.08.31. 13:03:40

@Rettegek mert ballib vagyok.

Tte micsoda egy fasz vagy... szerencsétlen barom...
Aki a meleg szarig nyal be a kis geci fenekébe...

vanRob 2018.08.31. 13:07:04

@Rettegek mert ballib vagyok: Az Origó meg a fidesz seggnyalója. Na? És akkor mi van? Kétségkívűl vannak színvonalas írásaik, meg néha a valóságról egy-két cikk erelyéig még tudomást is vesznek, vagy csak szimplán (most még) gyorsabbak, mint a cenzúra. Például ugye a mai hír is, miszerint végre valahára (hiszen Magyarország már tényleg nagyon jól teljesít) megemelkedik az autósok által legtöbbet vásárolt autópálya matrica ára.
Személy szerint az origó bulváros első harmadát elegánsan áttekerem, a mindennapi aggódni valómat ennél színvonalasabb helyekről szerzem be. Bulvárban meg, mondjon akárki akármit, a Blikk még mindig fényévekkel jobb.

vlacko 2018.08.31. 13:14:48

@Tangooo: Segítek, ez egy blog, nem egy MTI hír A szerzője nyugodtan leírhatja, szerinte mi történt. Elég sok jel mutat affelé, hogy jól gondolja. Az idő meg majd vagy beigazolja, vagy nem.

vlacko 2018.08.31. 13:15:59

@Rettegek mert ballib vagyok: Mégis folyamatosan idejársz. A 888-on nem látni a hozzászólásaidat.

Orbán veje 2018.08.31. 13:19:07

@Rettegek mert ballib vagyok: Jó, hogy megint itt vagy haver. Az is jó hogy bármi történik te rögtön körbenyalod orbán seggét a libsik nagy bosszúságára. Énszerintem te egy nagyon hűséges bár meglehetősen buta fideszkatona vagy. De a lényeg az hogy sok legyen belőled aki mindenféle baromságot el tud hitetni a butácska magyarokkal mert akkor mi még többet tudunk lopni még az eddigieknél is. Mert a sok pénznél jobb a több.

Tom66 2018.08.31. 13:21:25

Az EU állapotát nem kell ecsetelni mindenki, aki emlékszik még a 30-40 évvel ezelőtti nyugati állapotokra, az érzékeli a különbséget. Az idióta és tehetségtelen Macron, az alkoholista Junker és társaik teszik tönkre az EU-t. Egy szép napon arra ébrednek a kedves nyugati állampolgárok, hogy a Buckingham-palota elzavarják a királyi családot, felrobbantják az Eiffel tornyot és egész Európát felforgatják.

Erről De Gaulle mondatai jutnak eszembe. 1962 –ben De Gaulle kifejtette, hogy Franciaország miért nem tudja és nem is fogja tudni integrálni a muzulmánokat.

„Nagyon jó dolog, hogy léteznek sárga franciák, feketék, vagy barnák. Ez azt bizonyítja, hogy Franciaország nyitott minden faj számára és egy világegyetemes szemlélettel rendelkezik. Viszont ez csak egy feltétellel lehetséges: hogy ők a lakosság egy csekély hányadát képezzék. Ha ez nem így lenne, azt jelentené, hogy Franciaország már nem lehetne Franciaország.”
„Láttátok őket turbánjaikkal és burnuszaikkal? Teljesen nyilvánvaló, hogy azok nem franciák! Azok, akik az integrációt propagálják, kolibri eszük van, még ha nagy tudósoknak is hiszik magukat.”

retkeslaci 2018.08.31. 13:25:00

A globális elit európai helytartói, a Merkelek, Junckerek és Macronok fenik a fogukat a kelet-európai országokra, ahova betelepítenék az iszlámista és afrikai migránsokat, akiket nem tudnak felhasználni a nyugati gazdaságok.

Sajnos a németek máig nem tettek le arról a beteges vágyukról, hogy kelet felé növeljék az életterüket. Már a közepkortól megy ez a küzdelem (Drang nach Osten).
Orbán nagy tolvaj, de ő csak pénzt lop. A németek és franciák viszont az országot akarják felszabdalni, lenyelni és a nagytőkéseik kénye-kedve szerint migránsgettóvá. Párizsban már zavarja őket az utcán fetrengő tízezernyi afrikai.

pioneer2016 2018.08.31. 13:33:20

Orbán kisfiú a nagyfiúk játszmájában. Erre nemsokára rádöbben. Az EU nagyurai között Ő egy jelentéktelen vesszőcske.

Homo sorosensus · http://magyarhirlap.hu/cikk/111053/Homo_sorosensus 2018.08.31. 13:37:52

Nils Muiznieks nevű Homo Sorosensus evolúciószakértő barátom, és fajtársam, aki egyúttal az ET emberi jogi biztosa, kijelentette már évekkel ezelőtt, hogy:

www.origo.hu/nagyvilag/20180216-homo-sorosensus-europa-tanacs-jogi-biztos.html
"egy átmeneti időszakot követően a "Soros embertípus" nemzedéke megszerzi a legtöbb politikai, gazdasági és kulturális hatalmi pozíciót."

---

Namármost ezt úgy érhetjük csak el, hogy a Soros és Salvini féle migráns ellenes erőket lejáratjuk az ilyen blogokban, itthoni és külföldi újságokban.
Nincs esélyetek.
Rabszolgák lesztek a saját hazátokban, és minket, Homo Sorosensusokat fogtok szolgálni mind magyarok, mind olaszok.

C. Lee Boss 2018.08.31. 13:51:38

@retkeslaci: Micsoda éles logika! A németek, a franciák odacsalják a magyar munkaerőt, ide meg 21-dik századi, modern gyárakat telepítenek, hogy azokat majd képzetlen, harmadik világbeli emberekkel működtessék. A harácsoló magyar politikusok pedig megvédik Európát. Kivel? Hogyan? Ki kérte meg erre őket? Mert az 500 millió európai biztos hogy nem!

VT Man 2018.08.31. 13:52:15

@b.feher:
"Tehát a B1 blog az új orbánellenes felület, világos."

Szerintem a B1 blogot a Fidesz fizeti.
Olyan gyenge cikkeket irnak, hogy az mar az ellenzeknek ciki, az ellenzeket jaratjak le.

Azt nem tudom, hogy mennyit kell azert fizetni, hogy az Index minden nap kirakja a B1 blogot a cimlapra??? Az Index penzert teszi ezt, vagy meggyozodesbol? Esetleg Simicska kibekult Orbannal, es halabol o utasitja az Indexet, hogy tegyek ki minden nap a B1 blogot (ezzel is rombolva az ellenzek eselyeit).

Ha igy folytatjak, akkor 2022-ben is bukta lesz (nem narancsos).

vanRob 2018.08.31. 13:53:35

@C. Lee Boss: Azt csak a fideszbirkák hiszik el, hogy orbán és bandája Európát védi.

VT Man 2018.08.31. 13:54:43

@vlacko:
"A szerzője nyugodtan leírhatja, szerinte mi történt. Elég sok jel mutat affelé, hogy jól gondolja."

Annal, hogy a blogban irdatlan baromsagokat irogatnak folyamatosan, mar csak az a rosszabb, hogy vannak olvasok, akik el is hiszik ezt a tomenytelen hulyeseget...

vlacko 2018.08.31. 13:56:44

@VT Man: Nem, van egy sokkal rosszabb kategória. Aki szerint nem igaz, de még is ezen a blogon lóg folyamatosan, és a kommentszekcióban osztja az észt, mintha fizetnék érte.... Oh wait....

Ellenzéki Tüntető 2018.08.31. 14:07:57

Ma is megbukott az orbán, a héten harmadszor :D

Ennyi ma az ellenzéki teljesítmény: "orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán orbán"

Aztán meg megy a sírás, hogy jé miért nem szavaz ránk senki.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.08.31. 14:08:40

@vlacko: Hát, igen, a választások előtt is sokszor írták, hogy a Patás meg fog bukni ápr. 8-án.... Aztán meg azt írták, hogy győzött az ellenzék, mert több szavazatot kapott... Szóval a Csuti Patás Napóleon megbukott és kész.

vanRob 2018.08.31. 14:12:02

@Ellenzéki Tüntető: Az elmúlt pár év fidesz eredménye: Soros, emútnyócév, migráns, migráns, migráns, migráns, migráns, migráns, migráns, migráns, migráns, migráns, migráns, migráns, migráns, migráns, migráns, migráns, migráns, migráns, migráns, migráns, migráns, migráns, migráns, migráns, migráns... Féljél, féljél, féljél, féljél, féljél, féljél, féljél, féljél, féljél, féljél, féljél, féljél, féljél, féljél...

ogli dzsí 2018.08.31. 14:14:37

Igy van, Zorban bukasra all.

Ezt onnan tudom, hogy az EU most utalt 1`00 MILLIARDOT KERITESRE! Muhaha

index.hu/belfold/2018/08/31/kormanyinfo_gulyas_gergely_kovacs_zoltan/

ARABOKAT KIZÁRNI CEU t BEZÁRNI 2018.08.31. 14:21:25

" Soha nem volt még nagyobb tétje az eddig jellemzően jelentéktelen EP-választásnak. Európa sorsa és jövője a tét. "

Turelmetlenul varom az unios valasztast, ahol a libbantak ujabb brutalis vereseget fognak elszenvedni Orbantol.
Mar elorre elvezem a sivalkodasukat, hogy Orban persze elcsalta az unios valasztast is.

retkeslaci 2018.08.31. 14:23:05

@pioneer2016: ha Orbán bukik, akkor a globális elit játszóterévé alakítják Magyarországot
A sorosista multikulti hívei újra elkótyavetyélik a közműveket, felvesznek IMF-hitelt, adósságba kergetik a magyar családokat.
És betelepítik az afrikaiak és iszlámisták millióit, akiket a németek, franciák és olaszok már nem hajlandóak szagolni.

Ellenzéki Tüntető 2018.08.31. 14:28:55

@vanRob: Ja nyilván csak ennyi. Érthetetlen akkor, hogy miért nyernek. Ja tudom, mert hülyék az emberek. Nem ti, nem azok akik veszítenek, azok okosak. Ezek a fránya emberek, ezek a hülyék.

Na pont emiatt a gondolatmenet miatt tart a mai magyar ellenzék ott, ahol. Ezt a nomrálisabbak, pl. Ungár vagy Schiffer már észrevették, de nem kell félni, a szardobáló majombanda DK-MSZP csatlósok ezeket dobálják szarral a legnagyobb élvezettel, mert hogy "árulók".

Épüljön stadion a CEU helyére 2018.08.31. 14:43:03

@valaki nagyon más: "Ezt a sok blődséget és csúsztatást, ami ebben a blogban van! "

A blogger egy durcas ovodas, aki szanalmasan gunyolodik, mert meg mindig nem tudja feldolgoni a 3. ketharmadot.

morph on deer 2018.08.31. 14:54:31

@schlumbergerna:
“Kész baromfiudvar... Belefér ebbe egy sertés?”

Hát hogyne!
Csak nem ajánlatos megfeledkezni róla, hogy állítólag a sok lúd disznót győz..!

vanRob 2018.08.31. 14:54:47

@retkeslaci: A te agyadat nagyon kimosták. Ha orbán bukik, csak annyi fog történni, hogy orbán megbukik. Magyarország, pici és jelentéktelen, akármennyire is másként gondolják a pártban.

vanRob 2018.08.31. 14:57:12

@Ellenzéki Tüntető: Na, pont azért nyernek, amit írtál, mert hülyék az emberek... Mert van egy könnyen befolyásolható (rettegésben tartható) tömeg, akiknek orbán a megmentő. Nem véletlen, hogy orbán = fidesz. Ha nincs orbán, a fidesz is széthullik. Tudja ezt ő is, nincs is házon belül sem kihívója sem kritikusa.

ZX 2018.08.31. 15:04:46

@retkeslaci: Sőt, még azt is ránk kényszerítik, hogy a vörösbort kólával igyuk, a fehéret meg szódával. :O :O :O

vanRob 2018.08.31. 15:07:25

@Ellenzéki Tüntető: Bocs, ezt nem tudom még egy komment nélkül hagyni. A jelenlegi választási törvény megvan ugye? A választási kerület határok átrajzolása, a kétfordulós választás olyan módosítása, hogy az egyszeri abszolút többség is elegendő a jelölt megválasztásához? És ez csak két kiragadott példa, hogy a fidesz hogyan szabta a saját képére a választási törvényt.
Elismerem, ügyes. Pofátlan, de ügyes.
A legtöbb embernek nem is lenne baja orbán focimániájával, meg a mindenáron a nagyok asztala mellé ülésének beteges vágyával, ha nem baszna szét maga körül mindent. Ha nem derülnének ki a pofátlan lopásaik, persze még jobb lenne, ha nem csak szájalnának arról, hogy mennyivel különbek, mint bárki, hanem valóban azok is lennének. De ugyanúgy lopnak, csak sokkal arrogánsabbak. Nekem speciel morális problémám azzal az indokkal, hogy azért lopat orbán mészárossal milliárdokat, mert korábban is loptak.

vanRob 2018.08.31. 15:11:34

@retkeslaci: Először arra gondoltam, hogy írok neked valami tárgyilagosat, de akkora faszságokat pötyögtél ide, hogy képtelen vagyok rá. Tényleg. Komolyan. Ilyen fokú agymosással már régen találkoztam. Tudom, hogy még korai erről gondolkodnod, de a tudomány érdekében tedd már meg kérlek, hogy felajánlod (szigorúan csakis az elhalálozásod után) az agyadat tudományos kutatások céljaira.

Tom66 2018.08.31. 15:14:59

@vanRob: Lehet, hogy egyszer széthullik, de jelen állás szerint erről teljesen felesleges beszélni. Inkább arról kellene mélázni, hogy az ellenzékkel mi a helyzet, miért nem képesek kinavigálni magukat a fekete lyukból. Attól még, hogy az ellenzék folyamatosan a Fidesszel foglalkozik, nem oldódik meg a saját problematikájuk. Nem szükséges nyolc diploma ahhoz, hogy belássuk, ha néhány hazafias, nemzeti ügyet felkarolnának, vagy mellé állnának, sikeresebbek lennének.

CSOKKI MÁLNA 2018.08.31. 15:17:59

A kvóta másodlagos kérdés. Már csak azért is, mert a kvótát nagy pofával támogató Macron csak a vállalt illegális migránsok töredékét vette át. Ezzel nincsenek kisegítve az olaszok. Európai segítséggel meg kell akadályozni az Afrika felől beözönlő illegális migrációt, és meg kell kezdeni a visszatoloncolásokat.

ogli dzsí 2018.08.31. 15:18:54

@pina noir: Igy van, Zorban bukasra all.

Ezt onnan tudom, hogy az EU most utalt 1`00 MILLIARDOT KERITESRE! Muhaha

index.hu/belfold/2018/08/31/kormanyinfo_gulyas_gergely_kovacs_zoltan/

ZX 2018.08.31. 15:21:05

@pina noir: A visszatoloncolással kurvára nem vagyunk kisegítve. Rövid távon lehet megoldással, de hosszú távon annál nagyobb szar fog ránk zúdulni. Amíg nem a gyökerénél kezeljük a problémát addig továbbra is milliók fognak útnak indulni.

ZX 2018.08.31. 15:22:49

@ZX: *rövid távon lehet megoldás

LebensraumamOsten 2018.08.31. 15:24:06

@Helga Beauty Salon: Te redvás cigány-zsidó korcs! Ahhoz képest, hogy közöd sincs a magyar származáshoz elég pofátlanul ugatsz itt az aszeknázi meg vándorcigány bagázsotokkal! De ne felejtsd el, ha beindul a cigány-zsidó pogrom, benneteket raknak elsőre vagonra és nem a fehér liberálisokat! Nincs az a Devla, vagy Jahve ami megmentsen benneteket ha kiprovokáljátok!

Tom66 2018.08.31. 15:27:47

Tény, hogy tele vannak az emberek indulatokkal, de hogy miért kell a másikkal mindig így beszélni?

vanRob 2018.08.31. 15:28:15

@Tom66: Nem, nem lennének sikeresebbek. Sajnos a választások megnyeréséhez nem elegendőek azok, amiket írtál, sőt megkoztátatom, teljesen feleslegesek. Amikor úgy tud nyerni egy fidesz, hogy a "migránsozáson" kívül a választást megelőző időkben semmit sem tud felmutatni, nemhogy programot, de még csak egy két ötletet sem, ott felsleges arról beszélni, hogy az ellenzéknek mit és hogyan kellene felkarolnia.
Sajnos legalább 20 évet eldobtunk magunktól azzal, hogy 2010-ben ez a banda került hatalomra. A cél, nem a nyugathoz való felzárkozás, hanem a saját zsebek kitömése lett.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.31. 15:31:54

hát igen, ez komoly kognitív disszonancia, és amolyan igazság pillanata a náciknál. Amikor rá kell jönniük, hogy két ország nácija, még ha felszínesen le is szopják egymást, általában ellenségeivé válnak egymásnak, hiszen a nácik szélsőséges pszichopata módon önző barmok. Tehát a pszichopata Orbán természetesen kurvára semmi megértést nem tanúsít az olaszok iránt, amint a pofázáson túl valamit tenni is kéne, vagy valamiből engedni. A náci Salvini meg hát a saját nácizmusából nem tud engedni, neki muszály gyűlölni a bevándorlókat, és megszabadulni tőlük, és akkor az se érdekli, ha egy másik nácira lőcsöli őket. Ebből is látszik, miért baromság a nácizmus.

Ezzel szemben lenne az EU kvótarendszere, amely veszekedő nácik helyett értelmes, kompromisszumra képes, nem pszichopata felek emberi megoldása.

Ellenzéki Tüntető 2018.08.31. 15:32:15

@vanRob: értem, és ezeket a hülye embereket ugye a ballib nem tudja megszólítani, mert ő túl okos

hagyjuk már, ez az "azért nem kellek a csajoknak mert túl jó vagyok" politikai megfelelője

Ellenzéki Tüntető 2018.08.31. 15:34:04

@vanRob: 2.8 millió ember szavazott a fideszre, te meg a körzethatárokkal jössz? Nevetséges, mint mikor 9-0 -ra nyer az egyik csapat, a másik meg magyaráz hogy de az egyik gól les volt

Ellenzéki Tüntető 2018.08.31. 15:36:51

@math0: lassan döntsed majd el, hogy

1. nincs is kvóta, orbán fantomokkal harcol
2. van kvóta, de nagyon jó lenne az országnak

mert lassan el kéne dönteni hogy ezen a héten melyiket mondjátok

rallus 2018.08.31. 15:37:35

@vanRob: Elképesztően hatékony az Orbán rendszer, hogy a megtermelt javak 90%-nak ellopása után is marad pénz mindenre, nincs infláció és a zemberek vásárolnak, mint a medve! Az elődeik meg becsületesek voltak, mégis csődbe ment az ország, pedig még a jövőnket is eladták...

Tom66 2018.08.31. 15:39:55

@vanRob: Többek között a rendszerváltás módja, a Demokratikus Charta és a hozzá kapcsolódó értelmiségiek szabotálták el a normális rendszerváltást. Ne feledkezzünk meg a balliberális kormányok áldásos tevékenységeiről sem. Ha ezek nem történnek meg, akkor ma nem lenne gyűlölködés és talán még szebb is lenne az élet.

totopad 2018.08.31. 15:41:38

@rallus: mond ezt a szr szöveget a tanároknak, orvosoknak, és kérdezd meg azt a párszázezer/milliót, hogy ugyan miért is vándoroltak ki külföldre az emútnyócévben?!

ZX 2018.08.31. 15:47:20

@rallus: "nincs infláció" Ahha. A 330-as euró árfolyam már szépen gyűrűzik be.
"a zemberek vásárolnak, mint a medve" Ez majd akkor is így marad ha az alapkamat komolyan emelkedni kezd?
"mégis csődbe ment az ország" 2008 válság, rémlik valami?

Tom66 2018.08.31. 15:54:14

@totopad: Ez nincs mit csodálkozni, ez mindig így volt és mindaddig így is lesz, ameddig a hazai bérek el nem érik a nyugati bérek szintjét. Tudod, a német orvos megy Angliába, az angol pedig megy az USA-ba, ez így működik. Ezért is vannak gondok Németországban is az egészségügyben, és ez okból szívják el a kelet európaiakat. Bolond lenne az a kormány amelyiknek ha lehetősége nyílna rá, nem adna nyugati béreket, mert ezzel örökre és végérvényesen bebetonozná a hatalmát.

Kunhallmi Agnes 2018.08.31. 15:57:27

@Tom66: "Nem szükséges nyolc diploma ahhoz, hogy belássuk, ha néhány hazafias, nemzeti ügyet felkarolnának, vagy mellé állnának, sikeresebbek lennének. "

Marhasag. Fasisztakkal nem erdemes valasztast nyerni. Viszont ha sikerulne felporgetni a bevandorlast, es 22-re itt lenne 3-5 millio arab, akkor veluk siman nyerhetne a baloldal.

ogli dzsí 2018.08.31. 15:58:00

@vanRob: A pogramok a lippsi pogram ota a kutyat nem erdeklik. Allamcsod pl. nem volt a lippsi pogramban.

A zemberek most lattyak a fejlodest meg a lippsi vergodest, nem sokat szaroznak hat...

ZX 2018.08.31. 16:00:12

@ogli dzsí: Milyen fejlődés? Közel 30 éve ugyanaz a szar van, csak pepitában.

ogli dzsí 2018.08.31. 16:01:06

@ZX: neked a kovetkezo 30ban is ugyanaz a sz*r lesz...:)

n3spr3ss0 2018.08.31. 16:01:24

@Tom66: Sose fogja elérni a nyugati béreket, ennek az országnak a gazdasági teljesítménye nulla, hiába jönnek a százalékos növekedésekkel, a béka segge alól nem nehéz egy kicsit feljebb jönni.

ZX 2018.08.31. 16:02:59

@ogli dzsí: Neked is, csak te örömmel zabálod két pofára.

czerka 2018.08.31. 16:17:48

@math0: az EU kvótarendszere, amiről már évek óta kimondták, hogy nincs, nem létezik és nem is lesz?

Kicsit sokat nácizol, öblögesd ki a szádat. Vagy te erre izgulsz?

Az olaszoknál azért van most probléma a migránsokkal, mert beengedték őket a szélsőbalosok.
Az emberek meg megválasztották azt, aki megígérte, hogy megszünteti a migránsproblémát. Ha ezt náci hatalomátvételként éld meg, akkor a hiba a te készülékedben van. Amíg a szélbal hülye intézkedésekkel az őslakos európaiakat szarba se véve elárasztja a kontinenst afrikaiakkal és mohamedánokkal, addig mindig lesz ellencsapás a választók részéről. Amíg csak demokrácia van.
Ha a háttérhatalmon múlik, akkor már sokáig nem lesz demokrácia Európában. A csúnya "náci" európai polgárok ugyanis mindig csúnya "nácikat" választanak meg, ha a létüket veszélyeztető politikát folytatnak a szélbalosok a fejük felett. Na ennek akarnak Brüsszelből véget vetni. Mi az, hogy az európaiak nem hajlandóak bedőlni a seggbekúráshoz?

czerka 2018.08.31. 16:21:23

@math0: "Ezzel szemben lenne az EU kvótarendszere"

Vagy le lehetne zárni a külső határokat. Ahogy annak lennie kellene.

Bogyó 2 2018.08.31. 16:25:53

@balcán maxval bircaman: "Ha jól tudom, ismét megbukott Zorbán, már Milánóban is. "
Ha jól tudom megint haldoklik a Nyugat, már Milánóban is.
De mi nem kérünk az olasz menekültekből sem, ők sem vehetik el a magyarok munkáját, igaz?

ZX 2018.08.31. 16:27:16

@czerka: Olaszországba évtizedek óta folyamatos a bevándorlás. Berlosconi pl. nem baloldali és ő volt ezidáig legtovább hatalmon. Szóval ki engedte be a migránsokat? Legalább tanulj meg jobban hazudni.

Bogyó 2 2018.08.31. 16:29:40

@b.feher: Hát persze, kurvára logikus, hogy "PÁRTKÖZPONTBÓL" irányít az egyébként általatok is lesajnálóan emlegetetten széttagolt, vezértelen, veszekedő, impotens, szervezetlen ellenzék.
A Fidesznél, amelyik a hatalmat birtokolja kétharmaddal majd 8 éven át, és folyamatosan az antidemokratikus vádakkal kísérve, na ott aztán nincs pártközpontból irányítás, nincsen propagandagépezet. Ezt komolyan el is hiszed?

Bogyó 2 2018.08.31. 16:33:02

@Rettegek mert ballib vagyok: Annyira szarban lesztek, amikor kiderül, hogy Soros kurvára nem pénzel politikusokat, hanem egyszerűen ez a véleményük Sorossal és Soros nélkül is. Annyira szánalmas, hogy elhiszitek, hogy Soros nélkül az összes európai politikus (szélső) jobboldali nézeteket vallana. Óvodás szint. Rólatok se hiszi senki, hogy pénzért istenítitek orbánt, magatoktól is ennyi van nektek.

Bogyó 2 2018.08.31. 16:41:04

@VT Man: Igazad van. Hol van mindez a 888, az Origó meg a Magyar idők által képviselt magas színvonalú újságírástól, igaz? Azt az oknyomozást, azt a tárgyilagosságot, azt a fajta több nézőpontból való részletes és alapos körbejárását a dolgoknak. Véletlenül se pártpropaganda, á, dehogy, ilyen objektív és tényszerű írásokat tényleg nem olvashatunk itt.

csabakirályfi 2018.08.31. 16:46:08

@ZX: Nono, 2030-ra ausztriai életszinvonal meg mindenegyéb lesz, tudod?! 12 év van addig, hm, kíváncsi vagyok, majd akkor miket mondanak a fejlödésröl...

Bogyó 2 2018.08.31. 16:46:54

@ARABOKAT KIZÁRNI CEU t BEZÁRNI: Persze, hogy elcsalta. Hiszen olyan a közszolgálati média, olyan a kereskedelmi média szerkezete, olyanok a hatalmi visszaélések, hogy az a választás sem lesz teljesen demokratikus, ilyen körülmények között nem lehet. És igen a 2042-es választást is megnyerné. Tényleg nem tűnik fel, hogy diktátorok szoktak évtizedeken át folyamatosan nyerni?

Bogyó 2 2018.08.31. 16:56:00

@Ellenzéki Tüntető: Nem akörzethatárokkal jött csak, ez csak az egyik a piszkos húzások közül. Mindez együtt eredményezi az eredményt. Szerinted tényleg rendben van, hogy teljhatalmat gyakorol az a két párt, amelyik a szavazatok többségét sem szerezte meg. Azaz a szavazók kisebb részének pártjai teljhatalmat kaptak, a nagyobb része meg pofázási lehetőséget. A parlament összetételének nem a szavazók összetételét kellene tükröznie? De. Nyilván pontosan nem lehet, kell parlamenti küszöb, stb. De az alkotmányozáshoz, basszus, legalább a szavazatok többségét tudják már maguk mögött az alkotmányozók. Mert ettől demokrácia a demokrácia, azaz a többség uralma. És ez 2010 előtt működött is, mégha a két forduló miatt kicsit bonyolult is összeszedni, milyen arányban is szavaztak az alkotmányozókra. De korábban legalább ilyen mértékű alkotmányozás nem is volt, több volt az úriemberség.

Andy73 2018.08.31. 17:00:55

Az ilyen posztoktól nem hinném, hogy nőne a baloldal támogatottsága, vagy csökkene Orbán népszerűsége. A poszter nyilván szeretne sok-sok harmadik világbeli bevándorlót, hátha azok a baloldalra szavaznának itt is, ha megkapnák a szavazati jogot, mint nyugaton. A magyar meg nem akarnak (és most már az olaszok sem). Akárhány ilyen cikket gyárt a poszter, ez nem fog megváltozni, csak tovább erősíti vele Orbánt.

ogli dzsí 2018.08.31. 17:05:32

@Bogyó 2: Na, hat senki se sirja vissza az uriemberseget.

Mellesleg a fidesz 2007 ota, 11 eve minden 7vegen NAGYON valasztast nyerne, most 7vegen is.

Amig nincs ellenzek addig ez varhato a jovoben is.

Sir Galahad 2018.08.31. 17:11:04

"Ennyit arról, mennyire értettek egyet: a lényeget tekintve semennyire." Nos, ez nem igaz. Orbán és Salvini egyaránt azt mondja, hogy Európa határait le kell zárni, hogy ne jöjjön be több migráns, aki meg már bejött, azt haza kell küldeni. Aki nem a hazaküldést, hanem az európai szétosztást javasolja, az nem igazán Salvini pártja, a Liga, hanem sokkal inkább annak koalíciós társa, az Öt Csillag.

HaD 2018.08.31. 17:16:53

orbicsek célja így is úgy is pusztán az hogy gyengítse az ejut(ami meg pénzeli hogy néhány millió munkaerőt kussoltasson meg lenyelesse velük az internacionalistaaa cuccokat)...ezt meg "remekül" csinálja....neki az a leckéje hogy elterelje a figyelmet arról hogy hogyan nyeletik be az európaiakkal a zsidrákok szarát amit szépen tolnak maguk előtt a mi térfelünkre...az hogy ők mennyire nácik csak annyira mint az izreli heverjai. Azon rugózni hogy Afrikát hogyan lehet izolálni miközben a kínaiak meg az amcsik de már a ruszkik is azon rugóznak hogy hogyan lehetne lenyúlni az ottani nyersanyagot meg földet...na ez egy öngól az ejunak(amihez orbicsek asszisztál)...pláne hogy az eju lenne a legközelebb a cucchoz ami a szállítási költségek miatt az egyedüli előnye...ehhez "csak" be kéne sorozni az afrikai legényeket azon faszacsávók vezetésével akik annyira harcolni akarnának...a célja a "légiók" felállításának a gazdasági érdekek védelme...míg az afro-családocska itt marad "túsznak"(szétszórva!!!). Addig rugózik ez a félzsidó félcigány amíg 30 éven belül ott találja mgát az ország hogy a britek a spanyolok a franciák a hollandok szépen elkezdenek kereskedelmi egyezményeket kötni a régi gyarmataikkal, Magyarország meg marad a ruszkiknak vagy a német olasz tengelynek---

Bogyó 2 2018.08.31. 17:21:08

@rallus: "marad pénz mindenre, nincs infláció és a zemberek vásárolnak, mint a medve! Az elődeik meg becsületesek voltak, mégis csődbe ment az ország, pedig még a jövőnket is eladták..."

"marad pénz mindenre " Te egyébként ebben az országban élsz? Bejelentették a központi közigazgatás leépítését, folyamatosan devalválják a cafeteriát, az önkormányzatok, az egészségügyi és szociális intézmények nem tudják megtartani a dolgozóikat, a falvak teljesen elsorvadnak, az ingatlanok ára folyamatosan csökken. Ellenben a fővárosban, megyei jogú városokban rohamosan emelkedik, nőnek a társadalmi különbségek, rengeteg út szorul felújításra, meddig soroljam? Az elődok nem voltak különösebben becsületesek, csak nem tették leválthatatlanná magukat, nem politizálták át a társadalom minden részét. Csak úgy mondom, mert erről rendszeresen elfeledkeztek, volt egy világválság is közben. Vajon Orbán kormányzása esetén meg sem érzetük volna? komolyan ezt hiszed? Szerinted Szlovákia, Lengyelország, Bulgária, Románia nem áll másképpen mint 2008-ban? Pedig ott nem Orbán kormányoz.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.08.31. 17:21:35

Azért tiltakozik ORBÁN minden porcik´ájával a migráns kultúra térhódítása ellen mert akkor NEM ZABÁLHATNA DISZNÓHÚST, NEM VEDELHETNÉ A PÁLINK´ÁJÁT, ÉS LEVÉGNÁK A KEZÉT MERT LOPOTT!

Ellenzéki Tüntető 2018.08.31. 17:21:58

@Bogyó 2: "amelyik a szavazatok többségét sem szerezte meg."

Nincs ilyen kritérium, hogy "a szavazatok többségét kell megszereznie" egy pártnak, mert nem 2 párt indult (FIDESZ és nemFIDESZ), hanem vagy 10. A Fidesz egymaga majd' annyi szavazatot szerzett, mint az ÖSSZES TÖBBI együtt. Mégis, szerinted kinek kéne irányítania az országot? A DK-nak?

Nevetséges az ezen való sírás. Ha ez nem demokratikus, akkor Amerikától Anglián keresztül Németországig és Franciaországig sehol nincs demokratikus kormány.

Ellenzéki Tüntető 2018.08.31. 17:23:58

@ogli dzsí: És amint kidugja a fejét valami ellenzéki hogy tán mégsem az ordítva hányás lenne a legmegfelelőbb ellenzéki stratégia (Schiffer, Ungár), akkor jön ez a majomhorda és elhordja őket mindenféle árulónak.

Ezek komolyan tök hülyék. Ez az ország megérdemelne egy jobb ellenzéket.

Helga Beauty Salon. 2018.08.31. 17:24:13

@Andy73:" x"

Nem vagy tiltva! :DDDDDDDDDDDDD

Bogyó 2 2018.08.31. 17:29:30

@ogli dzsí: Igen, megint választást nyerne. Ahogyan Szaddám is mindig megnyerte, Kádár is mindig nyert volna, persze, ott ahol a lakosság jelentős félművelt részének gőze nincs arról mi folyik az országban, mert nincs objektív tájékoztatás. Ebben az országban ez jellemzően a közszolgálati médiumoktól függ. 2010 előtt voltak viták, ellenzéki politikusok, a stúdiókban, beszámoltak a Zuschlag és a Tocsik-ügyről is, és nem az volt a válasz egy ellenzéki kritikára, hogy személyében támadták a másik pártot, hogy az a párt mondja ezt, amelyik......valós ellenérvek helyett.

Az úriemberséget pedig van aki visszasírja, az, akinek van elég esze ehhez és demokratikusan gondolkodik. Elhiszem, hogy van, aki nem tart igényt a fair play-re, a tisztességre, az egyenlő esélyekre, hanem jó fasisztaként csak a saját gondolatait akarja bármilyen áron, az erősebb kutya elvével érvényesíteni. Na, nem ezek a boldog országok.

Helga Beauty Salon. 2018.08.31. 17:31:24

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: "Azért tiltakozik ORBÁN minden porcik´ájával a migráns kultúra térhódítása ellen mert akkor NEM ZABÁLHATNA DISZNÓHÚST, NEM VEDELHETNÉ A PÁLINK´ÁJÁT, ÉS LEVÉGNÁK A KEZÉT MERT LOPOTT!"

Cimbikém, a migránskultúra az mi az? Ha az iszlámra gondolsz, ott pedig szerintem nektek libsiknek lennének gondjaitok. Baszki tökre megnézném amikor egy libsi genderes, vagy vallásellenes okosságokat próbálna nekik nyomni! A második mondat már nem lenne befejezve.

ogli dzsí 2018.08.31. 17:31:48

@Bogyó 2: Kozben 2x annyi orvos dolgozik most mint az utso liberalis demokratikus kormany idejen

de ezek a lippsik minden szart megesznek amit a fakenews media elejuk szarik*...:D

Arra kerjetek kulon utasitast hogy a kozszfera leepites a rossz, vagy a munkaerohiany a maganszferaban a rossz, retardalt balfaszok!

2018.08.31. 17:32:36

Ha abból indulunk ki, hogy a barom nyugati reklámok tele vannak boldog fekete emberekkel, a pornót is elhiszik Afrikában, nem nehéz kitalálni, minden afrikai gyererk álma Európa. Orbán csak meg akarja védeni, amit eddig rabolt és ezt állítja be, mint Európa védelmezője. Ettől függetlenül nem hogy magyar, hanem európai érdek ezeknek az embereknek a hazatoloncolása függetlenül attól, az ember liberális-e vagy fasziszta, mert hiába vagy liberális 20 év múlva, ezek vágják el elsőnek a torkod.

ogli dzsí 2018.08.31. 17:32:55

@Bogyó 2: Se szaddam, se kadar nem nyert szabad valasztason, te balfasz

Bogyó 2 2018.08.31. 17:36:12

@Ellenzéki Tüntető: Próbáld már megkülönböztetni a kormányzást az alkotmányozástól! Nyilván nem a DK-nak kellene kormányozni, de nem a kormányzásról volt szó. Természetesen a Fideszt illeti a kormányzás joga, (ami legfeljebb a körülmények miatt tisztességtelen, de a szavazatszám önmagában természetesen erre bőven elég) de nem tisztességes az alkotmányozó kétharmados arány a parlamentben 49%-kal. Merkel anno 41%-kal még kormányt se tudott egyedül alkotni, koalícióra kényszerült, nemhogy alkotmányozni nem alkotmányozhatott.

Érthető a különbség?

2018.08.31. 17:38:38

Orbán barátkozásairól pedig egy adalék. Nézzétek meg, mi történt azokal, akikkel megtette.

Bogyó 2 2018.08.31. 17:54:09

@ogli dzsí: Kétszer annyi orvos? Hol? Budapesti kórházakban? Kidugtad már a fejed a lakóparkból? Persze, azért van, hogy már több milliót ajánlanak fel, ha egy háziorvos letelepedik valahol, mert tele vagyunk velük? Tudod ebből hány van 60 felett? Fakenews media? Istenem, mennyire szánalmas, ahogy a Vezér kifejezéseit tudjátok visszaböfögni. Mert a Magyar Idők, az ám az igazi Pravda és a tényszerű, ideológiamentes újságírás, mi? Kb. annyira, mint amennyire civil szervezet a CÖF., az új Hazafias Népfront. Konkrétan évek óta sikertelen pályázatok vannak a háziorvosi állásokra jópár, amit ismerek, nem a Magyar időket olvasgatom és elmélkedek a fakenews mediáról. És a lakájmédia, neked azok a tények, hát barátom, nem sok közöd van a valósághoz.
Sajnos a hasonlatok és a szövegek értelmezése se megy - és még én vagyok a balfasz, de nyilván kompenzálnod kell valamit a szidalmazással - senki nem mondta, hogy szaddám szabad választáson nyert. De ha csak a választás lenne szabad és a sajtó nem, akkor Kádár is nyert volna, meg a többi diktátor nagy része is, mert mosták az emberek agyát. na ezt kellett volna felfognod, hogy erre utalok. Hogy finoman fogalmazzak, jelentős csorbát szenved ma a kiegyensúlyozott és tárgyilagos tájékoztatás a politikai esemémyekről, konkrétan uszítanak és karaktergyilkolnak a közszolgálati médiumokban, Bajnai folyamatos libázása óta láthatjuk. És igen, azelőtt ha közelebb is állt a megfogalmazás a hír tálalása a kormányokhoz, de ilyen nem volt, csak a Boross-kormány idején egy rövid ideig, és Kádár alatt, bár ott inkább az elhallgatás, a hurráoptmizmus és a szürkeség sugárzott a híradóból. Még az első orbán-kormány alatt sem volt ilyen. Szerinted milyen hír volt Orbán Ráhel pelenka ügye a Hradóban vagy a Kossuth rádióban? Semmilyen, miközben horvát lapok vezető helyen hozták. Nem állítom, hogy a híradóban ilyesminek kell lennie, de mindannyian tudjuk, hogyha gyurcsány gyereke, vagy Vona felesége dobta volna el, ezt halgattuk volna heteken át.

Halibuli 2018.08.31. 18:12:39

Tezsvirek! Há ne haggyuk má hogy baszakoggyanak a mi flórink szeretet jótevöjivel. Viktor apánk megmondta hogy senkit nem hagynak az útszilin csak esztet Rahel nem halotta oszt ezir hagyta ott a liberót. A digók meg kinyalhattyák a pizzánkat. Hajrá Viktor hajrá Magyarország .

Ellenzéki Tüntető 2018.08.31. 18:15:43

@Bogyó 2: "Természetesen a Fideszt illeti a kormányzás joga"

Köszönöm.

Ellenzéki Tüntető 2018.08.31. 18:19:49

@Bogyó 2: "Igen, megint választást nyerne. Ahogyan Szaddám is mindig megnyerte, Kádár is mindig nyert volna, "

Mondjad inkább Hitlert, ő tényleg választásokon nyert, a fentiek meg nem. Csak akkor ezzel mit is mondasz? Hogy aki választásokon nyer, az diktátor? Vagy mi? Te mit tartanál jobbnak a választás helyett?

wolves84lb 2018.08.31. 18:27:59

@retkeslaci: te ritka ostoba egy majom vagy. még a szokásos fideszes szintet sem vagy képes hozni.

wolves84lb 2018.08.31. 18:36:30

@ogli dzsí: te miért baszod itt az anyádat? Önszorgalomból, vagy pénzért?

Nagykörúton túli magyar 2018.08.31. 18:44:07

Valaki tájékoztasson, legyetek oly szívesek, a mai napon hányszor bukott meg Orbán?
(Csak délután hatig kellene, utána már net előtt voltam)

ogli dzsí 2018.08.31. 19:12:57

@Bogyó 2: Már megint libbant hallucinációkat eregetsz. Annyi a baj ezekkel, hogy mindig az ellenkezőjük az igaz:

www.portfolio.hu/gazdasag/egeszseggazdasag/soha-nem-dolgozott-ennyi-orvos-magyarorszagon.296280.html

Még soha, SOHA nem dolgozott annyi orvos itthon, Magyarországon mint most.

apro_marosan_petergabor 2018.08.31. 19:45:03

NG már megint vágyait vetette papírra.
Ezt a ballib banda úgy látszik sosem tudja levetkőzni.
Fogalom zavar. torzítás: más vélemény részkérdésben = ellenség.
Ez kb. a szokott libero fordítási stílus (sima hazugság): xenofob = idegen gyűlölő (idegenektől félő, tartózkodó helyett)
A többibe bele sem megyek...

f123 2018.08.31. 19:50:51

@Bogyó 2: Annyira rohadt unalmasak vagytok a hülye hazudozásotokkal! Legalább a tényekkel lennétek tisztában! A Fidesz 49%-ot kapott listán ÉS a 106 egyéni körzetből megnyert 91-et (85,8%), így áll össze a kétharmad.
Merkelék (CDU+CSU) listán kaptak 32,9%-ot és az egyéni vk-k 37,3%-át nyerték meg, összesen lett 41%-nyi mandátumuk.
A németeknél az egyéni vk-kban ugyanúgy a “győztes mindent visz” rendszer van, mint nálunk. Tényleg azt gondoljátok, hogy folyamatosan gond nélkül ócsárolhattok több millió embert és nyerni fogtok?! Nem kéne párbeszédet kezdeni, vagy jobb programokkal, ötletekkel előállni?! Ne gyertek azzal a szar dumával, hogy a Fidesznek nincs programja, mert 8 éve kormányoz világos gazdaságpolitikai, családpolitikai stb. irányokkal. Nekik ezért nem kell külön program! Világos nyomingerek?
Íme egy videó, ami jól bemutatja mekkora idióták vagytok:
m.youtube.com/watch?v=BvG2k8M6ZCI
Na, megyek vissza a fiaimmal játszani.

Ménár Atya 2018.08.31. 20:01:18

Francba, ma is sokáig dolgoztam.
Mi a helyzet?
Megint leváltották Orbánt a mindenkinél okosabbak? :D

n_dy 2018.08.31. 20:20:30

ennyi hülyét ... ez a tipikus "wishful thinking" ... már ha értitek barmok ...

nick papagiorgo 2018.08.31. 20:24:37

Régebben az volt a nóta, hogy Orbánnal nem találkozik senki.
(ez nem jött be)
miután találkozott egy hónapon belül Merkellel, Putyinnal, Erdogannal meg még öt másikkal (na jó, Junckerrel nem....), az van, hogy ezek ugyan fogadják, de csak azért, hogy kiröhögjék.

Lehet ezt folytatni, lehet az alternatív valóságban élni, ahol "orbán nem tényező", meg "mindenki utálja" meg "igazából mi győztünk", de voltaképp ez az elefántcsonttoronyban való élet (és a valós tények teljes figyelmen kívül hagyása)igazából a Fidesz 2022-es, 2/3-os vagy még erősebb győzelmének ágyaz meg. Aztán majd utólag megy a logikázás, hogy miért történt.

Nem tudom, kinek mi a célja. A végén még az lesz 2022-ben, hogy a B1 blog is a fidesz szekerét tolók között van, mert "a szavazókat altatja' az ilyen hülyeségekkel :)

Neo07 2018.08.31. 20:27:26

Megint egy újabb magyarellenes szélsőliberális kirohanást olvashattunk. Még több ilyen magyarellenes cikk, annál inkább garantált a negyedik (és majd az ötödik) kétharmad.

Majd ha a bloggazda és a többi szélsőlibes elmebajos házában és kertjében mozdulni sem lehet a meghívott bevándorlóktól, akkor lehet elhinni azt, hogy emberbaráti megfontolások vezérelhetik őket. Addig azonban azt gondolom, hogy kis hazánknak és a többi k-európai országnak rosszat akarnak.

jajdehülyevagyok 2018.08.31. 20:32:16

A szerző ott volt, csak háttal ült azeseményeknek.

Kunhallmi Agnes 2018.08.31. 20:37:36

@Ménár Atya: Lehet hogy ezen a heten nem bukott meg az Orban, de akkor is eheznek a gyerekek, es milliok menekulnek el az orszagbol, es vagy kilepunk, vagy kizarnak minket az uniobol.
Es egyebbkent is jovoheten biztosan megbukik.

Ménár Atya 2018.08.31. 20:38:49

Amikor már szétanyáztuk egymást, meg orbáncigánygeciztük, akkor is van még szép pillanat az életben, egy ilyet találtam itt az index blogján, ezen a címen 5 percig röhögtem:
Eszembe jutott amikor megszülettek a gyerekeim, erre ez:

„A mai napon megérkezett anyósom. 86796 gramm, és 1570 mm."
:D:D:D
Már érdemes volt bekapcsolnom a gépet.
Ja, amúgy hülye libbantak vagytok orbán geci monnyon le, de akkor is 2/3, csúti cigány mindent ellop.....
Ámen!

taga20 2018.08.31. 20:42:06

@Ménár Atya: semmi különös atyám, csak annyi, hogy a gecit megszállta végérvényesen az ördög:)

Ménár Atya 2018.08.31. 20:44:44

@taga20:
És ehhez mit szólsz: „A mai napon megérkezett anyósom. 86796 gramm, és 1570 mm.
Hát én ma elleszek ezzel, elolvastam, aztán fél perc múlva amikor már mást olvastam leesett a tantusz, azóta amikor eszembe jut, felröhögök :D:D:D

Ménár Atya 2018.08.31. 20:47:44

Én meg itt várom az ufókat,neked meg már képed is van róla :D

taga20 2018.08.31. 20:48:01

@Ménár Atya: soha nem a penge agyadért utáltunk!:)))

ja és a migrációt így kéne mekoldani, szerintem is!

www.napiszar.hu/Thumbnails/33177.w-425.h0.q100.jpg

:))))

Nagykörúton túli magyar 2018.08.31. 20:49:06

@Kunhallmi Agnes: Ezen a héten nem? Mi lesz most velünk? Minditthalunk!
Éheznek a gyerekek? Mely gyerekek? Miért nem eszik meg az ingyenkaját? Vagy miért a kocsmába van a szülő, ahelyett, hogy az ebédet főzné!
Milliók menekülnek? Nem is egy millió, már több millió? Hogy cseszné meg őket a nagy menekülésbe itt hagyják az autóikat, már nem tudok nemhogy a házam előtt, de a közelében sem leparkolni, és évről évre rosszabb, egyre kevesebb a hely. Furcsa egy menekülés ez, mit ne mondjak.
Már 6 éve kizárnak az Unióból, megszoktuk már azt is. Míg elmegyek a vécére kétszer kizárnak. Ha szorulásom van, akár négyszer is!

Hozzászólok 2018.08.31. 20:52:31

a mérsékeltek a szerző szerint az értéket képviselők. Csakhogy az iszlamizáció a 16% os arány fölött visszafordíthatalanul bekövetkezett eddig minden érintett országban - lehet hogy csak 100 -200 év alatt, de bekövetkezett.
Tök jogos a migránsozás. Vegye már észre a sok szerencsétlen.

seepheerd 2018.08.31. 20:58:35

Még mindig mennyi a szerencsétlen... atyaságosúúúúristen :D

Ménár Atya 2018.08.31. 20:59:45

@taga20: Ez a sógornőm volt szerintem :D

Egyik pasijával megismerkedik, megkérdezi tőle: És téged hogy hívnak?
Márhoffer zoltán
Már Hoffer, miért régen hogy hívtak? :D:D:D
Ja és azt még megjegyzem, elkötelezett mszp szavazó :D:D:D
Ezt B+ nem tudod überelni
Igaz nem penge az eszem, de még így is jobb vagyok, mint a baloldali gittegylet együttesen :D
Ja orbán monnnyon le, csak hogy legyen jó napod !

Tobruk 2018.08.31. 21:01:22

Nem nagyon tisztelt fideszes hozzászólók! Orbán elöbb-utóbb bukni fog. Hogy mikor nem tudom,lehet nem èlem meg. De!!!!! A történelem ítélni fog. A sajàt gyerekeitek fognak elítélni titeket, szégyellni hogy a felmenőik támogatták és /vagy részt vettek a rezsim építésében,működésében. Tudom nem fogtok ebbe belegondolni,de igy lesz.

Orbán veje 2018.08.31. 21:04:00

@Ménár Atya: Jól mondod csuhás! A csúnya beszéd azonban nem illik hozzád ezért a Récsöl szaros pelenkáját fogjuk a szádra tapasztani.

Indriq 2018.08.31. 21:09:39

tehát, egy digó szopta egy orsós nemiszervét.... vagy fordítva.... mi itt a hír? :)

nick papagiorgo 2018.08.31. 21:10:10

@Szél Bernadett börtönben van már?:
nézd, ha a B1 blogot olvasod, akkor Magyarország 10 milliós lakosságából 15már most kivándorolt, további 20 fontolgatja. Meg még van 30 aki a létminimum alatt él, így lesznek 50 millióan, akik az ellenzék, és régen megnyerték volna választást, ha Orbán nem csalja el. Igazából ma Magyaroszágon nem is dolgzik más, csak az a 60 millió betelepült, akiken Orbánék adtak állampolgárságot a kettősállampolgársággal meg a letelepedési kötvénnyel, amiből elsődlegesen Rogán és családja részesedett, meg persze Mészáros Lőrinc, akiről mindennap kiderül valami stikli (pl. megvette a balatonlellei kempinget), ennek ellenére az EU mégse indít nyomozást ellene - ez nyilván azért van, mert az ő kezében van a Nógrádi Hírlap (is). A gonosz Palpatine szenátor ellen már csak a lázadók egy kicsiny de elszánt csoportja..... (bocs, ugrottam egy filmet).

Ménár Atya 2018.08.31. 21:11:25

@Orbán veje:
Ugyan fiam, ahhoz elébb kell néked felkelni te fotelforradalmár :D
Az úr legyen tevéled, minél előbb annál jobb :D
Ámen!

taga20 2018.08.31. 21:13:05

@Ménár Atya: "Ja orbán monnnyon le, csak hogy legyen jó napod !"

nekem nem tűnsz elég hitelesnek. talán, ha nagy betűkkel tolnád mékegyszer, akkor elhinném neked:))

nick papagiorgo 2018.08.31. 21:13:18

@Tobruk: most mindenki könnyekig mehatódott, magába fordult, és megígéri, hogy a köv választásokon (Eu-választások lesznek) a Párbeszédre fog szavazni, hogy tegyen valamit eme sátáni rendszer ellen, ezzel kisebbítve bűneit (mert az utókor megbocsátani úgye fogja :)

Ménár Atya 2018.08.31. 21:17:00

@Tobruk:
Akkor ha jól értelmezem a szavaid, akkor a te gyerekeid most utálnak téged,mert támogattad a kádári diktatúrát....
Aham, értjük, szar neked, ezért legyen szar nekünk is........
Mond, te nem baloldali vagy véletlenül, de a DK-s fajtából, mert azoknak van annyi esze,mint egy marék lepkének :)
Öreg ember, hidd el, nem utálom a szüleimet, mert más rendszerben éltek, ne mondj már ekkora marhaságot, égeted a baloldalt, azt a végén 4/5-e lesz a fidesznek.
Ámen

Nagykörúton túli magyar 2018.08.31. 21:18:22

Nem nagyon tisztelt Tobruk!

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a saját gyerekeim már ítélnek is, igaz még csak az egyik szavazhatott, de ő sem a balfaszokra. Támogatta, élvezi a családi adókedvezményeket, és örül, hogy nagyszüleitől nem vonják el egyhavi nyugdíját.
Az is tetszett neki, hogy ha kimegy tüntetni valamiért, pl. a netadó bevezetése ellen (mert Orbánék sem tökéletesek, ők is hibáznak szökőévente 1-2x), akkor egy olyan demokráciában él, ahol már léteznek a fékek, és nem viperás, szándékosan azonosíthatatlan "rendőrökkel" kell véres harcot vívniuk, mint ahogy tettük ezt 10 évvel ezelőtt, a vörösterror idején.

Tobruk 2018.08.31. 21:19:53

@nick papagiorgo: ooo,mint irtam nem is remenykedek benne hogy valamelyik fanatikus fideszes hitét megrenditem. Tudom hogy nyakig benn vagytok orban seggèben, ugy pedig nehèz körbenèzni:-)

Tobruk 2018.08.31. 21:29:45

@Ménár Atya: nem vagyok mszp vagy dk fan sem. Es ha itt tartunk annyira oreg sem mint ahogy gondolod :-) Amugy ha kialltam volna anno, es lelkesito beszedeket tartottam volna az Mszmp ,a szocializmus, vagy a szoci allamforma , vwgy Kádár mellett akkor gondolom szegyellnenek a gyerekeim. Elarulom most ti csinaljatok ugyanezt csak a neten. Persze lehet nem jol magyaraztam el,hisz eszem mint egy marek lepkenek,hogy is hihetnem hogy a hozzadhasonlo eszleny megertse makogasom????:-) De azert aruld el: egy magat ertelmesnek tartó ember, hogy tud mindent elhinni, es vakon védeni a fideszt?

Tobruk 2018.08.31. 21:33:44

@Szél Bernadett börtönben van már?: Mármint hogy ebben a Fideszes demokraciában leteznek fékek?? Arra gondolsz hogy a poltpeti le vagy befèkez minden nyomozast ami kideritenè a fideszmaffia tolvajlasait??? Ebben az esetben tokeletesen eggyetertunk:-)

Nagykörúton túli magyar 2018.08.31. 21:39:56

@Tobruk:
Ebben igen. A fék nem azt jelenti, hogy ha nem a balfaszok zsebeit tömik (lásd Megyóné-Alstom, Nokiás dobozok) akkor az már lopás. Tudom, 40 év alatt hozzászoktatok ehhez balfaszok, nehéz letérni erről a kényelmes útról, görcsösen ragaszkodtok is hozzá. De az időtök lejárt, söpredék vörös banda!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.08.31. 21:40:24

@Tom66: Ha valami kis hülye el tudta volna viselni a vereséget 2002-ben akkor nem itt tartanánk!

nick papagiorgo 2018.08.31. 21:45:23

@Tobruk:
vannak ezek a régi pufajkások,akikmég mindig azon siránkoznak, hogy 89-ben kicsavarták a géppisztolyt a "munkáshatalom ökléből", és lemondatták szegény Kádárelvtársat, pedig akkor volt a jó világ, bezzeg most "diktatúra" van, ellenben "akkor", amikor mindenkinek volt Trabantja meg Erdért-faháza Zamárdiban, és még volt Népszabadság, meg két forint volt a kenyér.....

meg vannak kicsit fiatalabbak (ők jó eséllyel privatizálták a gyárat, amelyikben dolgoztak), megkapták az aktuális hatalomtól, amit akartak (apuka segített, végülis régen párttag meg TSZ-elnök volt), és most kiestek a piksziksből, viszont a bőrfotelből busonganak hazán állapottyán......

meg vannak a legfiatalabbak, akiknek amúgy minden mindegy, Orbán egy diktátor, de Gyurcsány is egy diktátor volt, meg Horn is, Antall is stb. stb. a lényeg, hogy lehessen tüntetni valami ellen (bármi is az), és lépjenfel a szimpatikus hosszúhajú fiú utána meg a zsömzsöm együttes, és mondjon gyújtó hatású mondatokat, mi meg majd felszedjük az Andrássy út köveit.....

netán sikerült magad beilleszteni valamelyikbe? :)

antiinternáci 2018.08.31. 21:56:40

Ennyi ostoba internáci baromságot rég olvatam, pedig szoktam Szelstey bolsevista firkálmányokból való lapszemléivel is kínozni magam.

A kis mitugrász zsebnapólen Micron, mint tényező? A bolsevisták mint Európa megmentői? A tisztességes Európa erői, mint akik ellen védekezni kellene?
Nácizás orba-szájba, bármiféle érdemi mondanivaló nélkül?
Ennyi gyökér bolsevista suttyóságot még sok pénzért is csak akkor írhat valaki, ha a Fidesz beépített ügynöke a bolsevisták között. Ilyen hatékony kampánymunka a Fidesz mellett akár a négyötödöt is meghozhatja 22-ben.

Tobruk 2018.08.31. 22:00:24

@Szél Bernadett börtönben van már?: Arany baratom irtam hogy nem vagyok balos:-) A fidesz viszont nem jobboldali pàrt ha tetszik ha nem. A nokiasdoboz meg nem is letezett.Az igaz hogy a szocik is loptak,de a gazdaidhoz kepest kispalyasok voltak.(ami nem menti fel oket, ahogy a fidesztsem menti hogy a szocik loptak. Amugy elarulom miert hivnak titeket kétbiteseknek. Mert ha valaki nem orbanhivő mint te(ti) akkor az csak ballibsi migranssimogato hazaàruló lehet. Szànalmas.Ès ahogy tudtok gyulolkodni az is az. Na szaz szonak is egy a vege: korlàtolt,gyűlölködő szànalmas senkik vagytok.

Attika77 2018.08.31. 22:00:40

Alapvetően teljesen igaza van a cikknek. Hatalmi, értékrendi harc folyik ma Európában. A cikk leírja, hogy az olaszok, és Merkell is egyezkedni hívja Orbánt. Kérdem én, Mátyás király óta ki volt Európában annyira befolyásos magyar politikus, hogy egész Európa politikai elitje egyezkedni akar vele. Talán már mondtam, nincsen jó vagy rossz befolyás, csak befolyás van. Orbán pedig befolyásos...

Ménár Atya 2018.08.31. 22:02:24

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Ne hülyéskedj, ezért fizetést kapok, napközben béréhezek ,meg kivándorlok épp, vagy elvagyok nyomva,mert a demokratikus jogaim sérülnek, de azt a DK fizeti.......csak zsebbe :)

Tobruk 2018.08.31. 22:07:50

@nick papagiorgo: nem igazan...de azert erolkodhetsz még hatha összejön :-)

taga20 2018.08.31. 22:10:09

@Ménár Atya: este, pedig előbújik az ördög pofád, a való éned, és fújod a geci nótáját!:)

Ménár Atya 2018.08.31. 22:10:47

@Tobruk: Most állj egy tükör elé, és olvasd vissza amit írtál, és akkor nem fogsz rájönni, mert a te fajtád csak egy bites, de pontosan leírtad az önjellemzésed. :)
Jelzem én sem vagyok fideszes, még ha annak is tűnök, de a fajtádtól hányok cimbora.
Te tényleg nem balos vagy, vagy semleges, esetleg jobbos, hanem egy gyökér DK-s seggfej.
B+ süt az írásodból a gyűlölet, ne várj mást te sem az élettől, mert csak ezt kaphatod, ha ennyire farok vagy.
De a jó isten legyen te véled, és nyugodt legyen a te álmod, és könnyű a föld tenéked.
Ámen

antiinternáci 2018.08.31. 22:11:14

@Tobruk:

Nem találkoztam még soha senkivel, aki vakon védené a Fideszt. A legtöbb öntudatán lévő ember azért van a Fidesz mellett, mert el akarja kerülni a jeges iszonyt, amit a bolsevisták ismételt hatalomra jutása jelentene az országnak. Ezek a butaság, a lopás, a hazugság, a a gyűlölet és a haza elveszejtésének minden fortélyát megvalósították, szóval Isten mentse meg tőlük az országot. Vagy legalább Orbán.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.08.31. 22:11:56

@Attika77: Egyszer írta egy kommentelő: .."Mátyásnak erős hadserege volt a Törököket gyakta és nem a saját démonaival harcolt..."

Ménár Atya 2018.08.31. 22:12:51

@taga20: Hivatalosan, bejelentve fizetnek a fideszesek, mégis csak kifehérítették a gazdaságot, nem úgy mint a szocik ,sumákba, vagy minimálbérért :)

Attika77 2018.08.31. 22:16:42

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: így van. Aki ismeri a történelmet, az tudja, hogy mennyire "megosztó" személyiség volt. De mint tudjuk a történelmet a nyertesek írják...

Ménár Atya 2018.08.31. 22:17:01

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Hát én is ezt mondom, de jó hogy egyetértesz , Na ugye milyen szép önjellemzést írt az egész baloldalinak nevezett agyhalott brancsról? :D:D:D

taga20 2018.08.31. 22:18:02

@Ménár Atya: szerintem a kommenttársnak tök igaza van. ráadásul nem volt olyan trágár, mint én szoktam lenni.

te viszont, dobtál erre egy gyökér kommentet, aminek se füle, se farka.

antiinternáci 2018.08.31. 22:21:43

@Tobruk:

Nincs már olyan, hgy jobboldal vagy baloldal. Internácik vannak az egyik oldalon és hazafiak, patrióták a másikon.

A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok 2018.08.31. 22:24:00

@Tobruk: "A sajàt gyerekeitek fognak elítélni titeket, szégyellni hogy a felmenőik "

Kizarolag a 23 millio romanozos magyar gyulolet miatt, meg a 2006-os szemkilovetesek miatt szegyenkezhetunk, de ez a liberalisok bune. A megduplazodott berek, a 0 %-os inflacio, a 0 %-os munkanelkuliseg, a pusztuloban levo Europat megvaltoztato, megmento kulpolitikank miatt, inkabb buszkeseget erezhetunk.

Ménár Atya 2018.08.31. 22:25:06

444.hu :D
Miért nem mindjárt gyurcsányt idézed mint hiteles hírforrást :D:D
Tudod te az autópályákat mennyivel árazták túl a maszoposok?
Hát ha ez igaz még akkor is csak zsebpénz ahhoz képest.
Én a helyetekben feljelenteném őket, meg a 444 helyében is, ha ennyire biztos infóim vannak a túlárazásról.
De amúgy ezek tényleg sokat lopnak, ez a rákfenéje ennek a diktatúrának, és még így is sokkal jobban élek mint fletóék alatt, akkor azok mennyit lophattak mi?!
Na ugye milyen igazam van megint! :D:D
Na gondolkodjatok ezen, én elfáradtam , nehéz volt ma egész nap kivándorolnom londonba a dk kedvéért, meg éheznem a maszop kedvéért, úgy hogy most lépek.
További jó civakodást!
2/3
Ámen

Tenkes Kapitánya 2018.08.31. 22:25:14

A cikk szerint mindkettőnek rasszista a szavazóbázisa. Vagyis a rasszista Konrád György, Heller Ágnes, Koncz Zsuzsa, Bródy János és Alföldy Róbert Fidesz szavazó lenne?

Tobruk 2018.08.31. 22:25:37

@Ménár Atya: ugy erzem nem egy malomban örlünk, és akármennyire is inteligens vagy(taga irta en nem tapasztaltam) nem sikerult megertened:-) Amugy ez a dk valahogy beakadt neked de nagyon:DDD Abban igazad van hogy gyulolok en is. Rühellem a rezsimet es a szószólóit. De ez nem nyomja rà magàt az eletemre.Bocs de egy nyugodt,mosolygos pali vagyok:-) Te meg azt irsz amit csak akarsz rolam, mert a velemenyed magasrol leszarom te nemfideszes fideszhivő:DDD Oszt most nyomhatsz egy àment:DDD

Tobruk 2018.08.31. 22:28:32

@antiinternáci: nem talalkoztal senkivel aki vakon vedene a fideszt?????????? Bocs ,de a rohogestol konnyezek, nemtom tovabbolvasni a kommentedet:DDDDDDDD

taga20 2018.08.31. 22:30:14

@Tenkes Kapitánya: te fogyatékos, ez honnan szoptad?

Attika77 2018.08.31. 22:30:33

A gond az, hogy a korrupt politikus Magyarországon, alap. Lopnak, mert mi, a nép is lopunk. Amikor nem kérünk számlát, amikor feketén dolgozunk, amikor megvesszük a kamionról leesett TV-t. Minden eddigi kormány lopott. Nem ez a meghatározó az ember döntésénél. A Gyurcsány kormányok minden szempontból a legrosszabbak voltak. Bajnai a legjobb, utánna meg az Orbán kormányok. Túl kéne az ellenzéknek lépni a most ismételgetett mantrákon, és végre valós alternatívát kínálgatni. Egy "szivárvány" koalíció nem alternatíva. Addig meg itt egy cikk a korrupció alakulásáról. Semmi nem változott, és ebben a M4 benne sincsen... www.google.hu/amp/s/index.hu/gazdasag/magyar/aszsztr08070/amp

Tobruk 2018.08.31. 22:31:28

@A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok: mondjuk valami baltas gyilkos kiadatasa miatt nem kellene szegyenkezni? Megduplazodtak a berek????? Ha a szocik alatt fogy el a munkaerő akkor alattuk megduplázódott volna meg a munkaber. Nincs inflacio??? Ja! Csak valahogy minden dragabb lesz a boltban......

taga20 2018.08.31. 22:33:56

@A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok:

"A megduplazodott berek, a 0 %-os inflacio, a 0 %-os munkanelkuliseg, a pusztuloban levo Europat megvaltoztato, megmento kulpolitikank miatt, inkabb buszkeseget erezhetunk."

te hülye vagy?

Tobruk 2018.08.31. 22:35:21

@taga20: az az erzesem hogy itt nem csak ő:DDD

Ménár Atya 2018.08.31. 22:36:27

@Tobruk: Szóval neked nem számít a más véleménye?
Aham, szóval mégis csak DK-s vagy te!
:D:D:D
Már azzal marhaságot írsz hogy utálod a rezsim szószólóit..........
Tehát ezek szerint aki nem veled,az ellened, és az csak rezsim szószóló lehet, de amúgy liberális vagy,aki szereti a sokszínűséget, csak azt kell mondani amilyen színt te szeretnél.............
Szóval ez kicsit ellentmondásos.
Örülök ha nyugodt és mosolygós vagy, bár szerintem és ezt komolyan mondom, nagyon frusztrált vagy.
Ha meg egy ilyen fórumon ennyire komolyan veszed azt hogy ki mit mond..........hát gyógyszerészül: keressefelkezelőorvosátgyóggyszerészét
Nehogy azt hidd, hogy attól hogy azt mondja valaki, hogy bocs, de a maszoptól szart sem kaptam, a fidesztől meg adókedvezményt, akkor az már fideszes is, vagy a maszopnál sokba került a tankönyv, a fidesznél meg ingyen kapjuk, ez jó de ettől még nem vagyok fideszes.
Na legyen szép az estéd, ne szomorkodj, és teli hólyaggal ne szedjél be viagrát, mert lebrunyálod a független fejed búbját! :)
Ámen

antiinternáci 2018.08.31. 22:38:47

@Attika77:

Nagyon jó a hozzászólásod első része. A legtöbben simán lépnének (lépnénk?) a lopó politikusok helyébe, csak nincs meg a lehetőség.
Bajnaival nem értek egyet, már csak azért sem, hiszen ő is Gyurcsány köpönyegéből bújt elő.

taga20 2018.08.31. 22:38:52

@Tobruk: okés. simicska is megmondta anno, hogy hülyének lenni állampolgári jog.

de azé ne legyenek má rá büszkék!:)

Tenkes Kapitánya 2018.08.31. 22:38:58

@Tobruk: "baltas gyilkos kiadatasa miatt nem kellene szegyenkezni?"

Államközi szerződés előírásait teljesítettük. Szégyenkezni az azerieknek kell.

taga20 2018.08.31. 22:42:17

@Ménár Atya: "Na gondolkodjatok ezen, én elfáradtam , nehéz volt ma egész nap kivándorolnom londonba a dk kedvéért, meg éheznem a maszop kedvéért, úgy hogy most lépek.
További jó civakodást!
2/3
Ámen"

atyám, segget csinálsz a szádból?:)

Tobruk 2018.08.31. 22:43:35

@Ménár Atya: ugyesen rakosgatod egymas utan a szavakat elismerem,de ahogy nezem soha nem fogjuk megerteni egymast. Az ingyentankonyvhöz azert szólnék 3 gyereket neveltem fel a nagyobbik tavaly vegzett, a kozepso iden, a kisebbik jovore fog. Ugyhogy azt hogy ingyen van a tankonyv,nekem nem adod be, te kis füllentös Orbán-pap:-)

Tobruk 2018.08.31. 22:43:36

@Ménár Atya: ugyesen rakosgatod egymas utan a szavakat elismerem,de ahogy nezem soha nem fogjuk megerteni egymast. Az ingyentankonyvhöz azert szólnék 3 gyereket neveltem fel a nagyobbik tavaly vegzett, a kozepso iden, a kisebbik jovore fog. Ugyhogy azt hogy ingyen van a tankonyv,nekem nem adod be, te kis füllentös Orbán-pap:-)

taga20 2018.08.31. 22:45:06

@Tenkes Kapitánya: mit kellett teljesíteni?

egy muszlim állat megölt egy keresztény örményt, és mi kiadjuk ezt az állatot a redvás bandájuknak, ahol nemzeti hős lett!

te ostoba állat, te olyan vagy, mint az azeri baltás féreg!

VT Man 2018.08.31. 22:46:36

@vanRob:
"Amikor úgy tud nyerni egy fidesz, hogy a "migránsozáson" kívül a választást megelőző időkben semmit sem tud felmutatni"

Azért 8 év gazdaságilag jó kormányzást fel tudtak mutatni.

Amit pedig az ellenzék pont, hogy nem.

VT Man 2018.08.31. 22:47:54

@Tobruk:
"Ha a szocik alatt fogy el a munkaerő akkor alattuk megduplázódott volna meg a munkaber."

A szocik alatt nem fogyott volna el a munkaerő, hiszen tudjuk, hogy csak a nácifidesz miatt menekült 9 millió magyar külföldre.

Tenkes Kapitánya 2018.08.31. 22:51:06

@Szél Bernadett börtönben van már?: Orbán ma 53-szor bukott meg.
Orbánnak ma 271 jelentő külföldi politikus, popzenész, egyetemi professzor és művész szólt be. 6251-en fasisztázták le ma Orbánt csak amerikai politikusok.
De erről a magyar média hallgat.

Tenkes Kapitánya 2018.08.31. 22:53:22

@taga20: Nem volt más jogszerű megoldás, ki kellett adni a baltás gyilkost.
Máskor féltik a jogállamot a turbóliberálisok, de ha más az érdekük, akkor nem.

Tobruk 2018.08.31. 22:56:11

@VT Man: a kivandorlasi hullam 2010 utan indult be,az orbán-kormány alatt. Ès nem a szocik, meg az emultnyocev miatt,uzyhogy ezzel nekem ne gyere...

Tenkes Kapitánya 2018.08.31. 22:58:11

@Tobruk: Orbán miatt indult be a magyarnál sokkal nagyobb arányú kivándorlási hullám Litvániában, Lengyelországban és Romániában is.
Orbán miatt van 67 millió koldus Európában.

taga20 2018.08.31. 23:01:02

@Tenkes Kapitánya: szánalmas mosakodás az amit csinálsz gyökér!

az az igazság, hogy a geci a gazdád, csak azt tart be, amit az érdeke diktál.
asztán jönnek az olyan jobbágyok, akik felnyalják a szarát az uratoknak, és tisztára mossátok.

szánalmas paraziták vagytok!

Tobruk 2018.08.31. 23:05:55

@Tenkes Kapitánya: oooooo,ezt nem is tudtam...ki irta,vagy hol olvastad?? Èn csupàn a magyarorszagi kivandorlas miatt okolom. Nem nagyon erdekel Lengyelorszag, Romania...Litvania meg nagyon nem:-)

CSOKKI MÁLNA 2018.08.31. 23:08:31

@ZX: Nyilván helyi szinten is kezelni kell a dolgokat, de a határvédelmet meg kell szervezni és a kiutasításokat érvényesíteni kell. Jövő tavasztól új időszámítás kezdődik ezekben a kérdésekben..

CSOKKI MÁLNA 2018.08.31. 23:12:24

@Helga Beauty Salon: Ja, pl. marha kíváncsi lennék, hogy a többségbe kerülő szalafita iszlám hogyan viszonyulna mondjuk egy melegfelvonuláshoz. Valszeg csúnya vérfürdőt rendeznének..

CSOKKI MÁLNA 2018.08.31. 23:16:23

@taga20: Látom végre beláttad a saját hülyeségedet, és te sem akarsz illegális migránsokat. Ideje volt..

"ezután Marokkóval, Algériával, Tunéziával, Líbiával és Egyiptommal kell tárgyalni, hogy a határaikon állítsák meg a migrációt; "

taga20 2018.08.31. 23:19:58

@pina noir: ja!:))

"Görögországnak, Olaszországnak, Máltának és Spanyolországnak világosan ki kell mondania, hogy nem fogadnak be menekülteket;
ezután Marokkóval, Algériával, Tunéziával, Líbiával és Egyiptommal kell tárgyalni, hogy a határaikon állítsák meg a migrációt;
szükség van egy Afrika-terve, minden egyes ország számára, ahonnan a migránsok érkeznek. Babis szerint „ezek gazdasági migránsok, nem a háború elől menekülnek”"

komolyan mondom, ez a két fasz csak valami hülye képregény figura lehet!

és neked ezek a szutykok az isteneid?:)))

CSOKKI MÁLNA 2018.08.31. 23:26:12

@Attika77: Valóba, mondjuk Mátyással kénytelenek voltak tárgyalni, mivel elsősorban nyugati irányban háborúzott, a törökkel viszonylag kevés konfliktusa volt.
Orbán komoly tényező lett. Ő a V4 vezéralakja, az európai bevándorlásellenes erők pedig egyfajta etalonnak tekintik a politikáját. Azt, hogy jelentős politikai személyiséggé vált, az is jelzi, hogy Macron kénytelen volt reagálni, és felvenni a kesztyűt a Salvini-Orbán találkozón elhangzottak kapcsán..

CSOKKI MÁLNA 2018.08.31. 23:29:45

@taga20: A jövőt látod! A tavaszi EU-s választások után új helyzet lesz Brüsszelben is, és nemzetállami szinten is alakulnak a dolgok. Olaszországban Ausztriában komoly belpolitikai változások következtek be, Németországban pedig a pár éve még mérhetetlen Afd lett a legerősebb ellenzéki őárt. Üdvözöllek a valóságban..:)

taga20 2018.08.31. 23:33:26

@pina noir: "a törökkel viszonylag kevés konfliktusa volt."

mi az anyád volt kevés?

Tobruk 2018.08.31. 23:33:56

@pina noir: lássuk be orban az igazi Isten...de legalabbis fèlisten:-) na mentem aludni,ha ti is lefekszetek ne felejtsètek elmondani orbinak a hálaadó imàt, mert Ö annyira jó....megèrdemli....:DDD.

f123 2018.09.01. 00:02:42

@Tobruk: Ne zavarjanak a tények, még véletlenül se nyominger! Itt vannak statisztikák. Annyit segítek, ha negatív a szám, akkor többen mentek ki, mint ahányan bejöttek!
knoema.com/atlas/Hungary/topics/Demographics/Population/Net-migration-rate
www.indexmundi.com/g/g.aspx?c=hu&v=27
esa.un.org/miggmgprofiles/indicators/files/Hungary.pdf
Azért az nem semmi, hogy te hülyézel mindenkit, közben pedig lövésed sincs a valóságról, csak visszaböfögöd a ballib mantrákat!

VT Man 2018.09.01. 00:20:06

@Tobruk:
"@VT Man: a kivandorlasi hullam 2010 utan indult be,az orbán-kormány alatt. "

Így van.
Csak nem magyarországon indult be, hanem a szomszédoknál. Pl. Horvátország, Románia...

"Horvátország 2013-ban csatlakozott az Európai Unióhoz, így lakosai számára korlátozottan ugyan, de megnyílt az uniós munkaerőpiac. Azóta egyre több fiatal dönt úgy, hogy elhagyja az országot, Nyugat-Európában próbál szerencsét, és Zágráb nem tudja megállítani a kivándorlást. Becsült adatok szerint csak Németországban és Ausztriában 450 ezer horvát állampolgár dolgozik. Köztük olyanok is, akik ugyan horvát állampolgárok, de előtte Boszniában vagy Szerbiában éltek. Csak 2017-ben ugyanakkor 47 ezer állampolgár hagyta el Horvátországot. Emiatt Európa második leggyorsabban fogyó népességű országa lett tavaly. "

www.portfolio.hu/gazdasag/sulyos-valsag-a-szomszedban-a-vilaghaboru-ota-nem-fogyott-ilyen-gyorsan-a-horvat-nepesseg.294086.html

Belzebubo 2018.09.01. 00:40:52

@f123: És mégis, hol vannak ezek a rengeteg sok emberek szerinted? Megmondhatom, pl. a mándoki ravatalozóban. Ahova bejelentettek vagy öt úgynevezett kárpátaljai "magyart" a 200 ezres nyugdíjért. Meg a záhonyi 1,5 szobás garzonban is lakik vagy 10 család. Szép pénzt kapnak, hogy az orbánbasira szavaznak. Meg sok erdélyi magyar, akik Mo-n is bejelentkezhettek valahová, egy kis szoc.pol-ért. Kárpátalján ezerszámra árulják a magyar állampolgárságot. Na innen van az a "többlet" De azért te böfögd csak nyugodtan a NER mantrát. Az utolsó meg oltsa le a villanyt

f123 2018.09.01. 00:49:54

@Belzebubo: Látod, ez a gond! Tényeket sorolok, te pedig csak ideböfögsz valamit, minden alátámasztás nélkül. Nem tűnik föl, hogy a tényekkel szemben az “azt hallottam”, meg a “Mari néni azt mondta” szart sem ér?! Tájékozódj, mielőtt valami kamu hülyeséget ideszemetelsz. Na húzz a sunyiba, miután megnézted az alábbi videót-okulásul-kamugép!
m.youtube.com/watch?v=BvG2k8M6ZCI

A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok 2018.09.01. 00:57:26

@Tobruk: "De ez nem nyomja rà magàt az eletemre.Bocs de egy nyugodt,mosolygos pali vagyok:-) "

Oke hogy mosolyogsz, de azt vitan felul el kell ismerned, hogy az, hogy most ilyen gondtalanul mosolyoghatsz, azt nekunk, es elsosorban Orban Viktornak koszonheted.
Mert ha rajtatok mult volna, akkor most itt lenne nekunk 3 millio allig felfegyverzett nemieroszakolo terrorista. (ugye Soros Gyorgy ajanlasa szerint evi 1 milliot kellett volna beengednunk) Az orszagban kaosz, polgarhaboru, tomeghalal lenne. Az utcan temetetlenul fekudnenek a halottak. Millios nagysagrendu lenne a nemieroszak, az utcai lefejezes.
A munkanelkuliseg 100 % lenne, az inflacio pedig 10000 %/nap.
Es ekozben a baloldal teljes erovel fasisztazna azokat, akik tiltakoznanak, az utcai lefejezesek es a nemieroszak ellen.
E helyett van Orban Viktor, aki megakadalyozta a teljes osszeomlast a fizikai megsemmulest.

Belzebubo 2018.09.01. 01:22:13

@f123: Látod, ez a baj. Semmiféle tényt nem sorolsz, csak ideböfögsz egy statisztikát, ami az általam sorolt tényeket igazolja. És nem "Mari néni", hanem Záhonyban magam láttam ezeket a "derék magyarokat" bejelentkezni, fél tucatból volt egy, aki törte a magyart és az tolmácsolt. A barátnőm apjának a lakásába meg a tudta nélkül jelentettek be egy ukrán családot, csak onnan derült ki, hogy odajött egy hivatalos értesítés nekik. Amikor a barátnőm bement a hivatalba, hogy mi ez a faszság, az ügyintéző nem győzött pánikolni, hogy semmi, semmi, téves bejegyzés. Azt remélem nem akarod tagadni, hogy Kárpátalján úgy adják-veszik az állampolgárságot, mint a cukrot? Meg a sok korrupcióval intézett "állampolgárságot"? Tény mert eljárást is indítottak néhány ügyben. Szóval tájékozódj, mielőtt hülyeségeket írsz. A videó meg egy bullshit, a trampli egy idióta szexista barom, de annyi esze még maradt, hogy orbánbasi szintjére ne süllyedjen

f123 2018.09.01. 01:26:39

@Belzebubo: Attól, hogy megismételted amit már egyszer leírtál még nem lett tény. Támaszd alá amit állítasz, különösen a számosságot, majd akkor beszélgetünk!

Leooo 2018.09.01. 02:02:59

@ogli dzsí: "Csak azt a statisztikát fogadom el, amit magam hamisítok!" mondta volt J.V. Dzsugasvili, akit Sztálin néven jobban ismertek... ;-P

Belzebubo 2018.09.01. 02:21:35

Na csak egyet. Záhony helyben élő lakossága összesen kb. 4000 fő. Az országgyűlési választásokon érdekes módon leadtak 3000 szavazatot :-) tehát a teljes(!) lakosság kb 75%-a szavazott - beleértve a csecsemőket is :-) és ez csak egy település a határ mellett. Pontos számosságot természetesen nem tudok, mert hogy természetesen semmiféle felmérés nincs arról, hogy kik vannak csak bejelentve egy magyar lakcímen és kik azok akik valóban ott is élnek. Mint ahogy a sokszor emlegetett dicsőséges adat a csökkenő munkanélküliségről, amit én is javítok - az osztrák munkahelyemmel, mert az állandó lakásom Mo-n van és dolgozok. Az már nem érdekli a statisztikát, hogy hol :-) Na nagyjából annyira igaz az a statisztika, amit idéztél, mert csak annyit jelez, hogy a Mo-n bejelentett lakcímmel rendelkezők száma még növekedett is enyhén. Holott egy részük már rég elmenekült nyugatra, más részük meg csak bejelentkezett keletről, de soha nem is élt itt. Olyan vagy vele, mint a Conducator propagandistája egykor: "Utolértük az USA-t, mert Romániában az egy főre jutó számítógépes kapacitás - kg-ban - több mint az USA-ban :-)

apro_marosan_petergabor 2018.09.01. 03:12:09

Hajrá Magyarország, hajrá FIDESZ-KDNP!
Liberok ne busongjatok, Juncker bevezeti az örök nyarat, 6 millió európaival konzultált erről (OV után szabadon...). Ez az igazi píszí demokrácia. Kétségtelen azt nem kérdezte meg az európaiaktól, sem levélben, sem máshogy - akarnak -e muzulmán - afro-ázsiai és egyéb - bevándorlókat...

babbaba 2018.09.01. 03:39:22

@apro_marosan_petergabor: Hajrá magyarok! Hajrá Magyarország!

Le a nemzetvesztő kiszfiúval, Orbánnal! Míg nem késő. Így is tíz év alatt a magyarság húsz százaléka elveszett. Ha így folytatjuk, az egyre durvább negatív szaporodást, a kivándorlást, 2050-ben nem leszünk ötmilliónyian magyarok a Kárpát-medencében.

Magasabb béreket (legalább mint a tótoknak, lengyeleknek és akkor nem járnak majd át a határmentéről a Felvidékre dolgozni ), bérlakásprogramot! Minimum.

Wandál 2018.09.01. 06:47:53

Öröm nézni, ahogy a sok aberrált fideszes köcsög őrjöng :)

w

tpl 2018.09.01. 07:02:09

Nickgrabowski, te, aki a politikai értékrendszereddel hiper-kisebbségben vagy az országban, te, akinek az elemzései nyomokban sem köszönnek vissza a valósággal, te, aki az indulataidtól és a benned forró Orbán-gyűlölettől verérelve határozod meg a politikai orientációdat, újabb hazugság és féligazság-halmazt pakoltál nekünk ide. Már cáfolni sem érdemes, mert brutálisan elfogult vagy és képtelen vagy a tárgyilagos szemléletre.

tpl 2018.09.01. 07:08:35

@taga20: taga, egy pillanatra se sikerül levetkőznöd a suttyó-proli stílusodat. Megértem, hogy frusztrál téged, hogy itt, a virtuális térben reagálnak nálad sokkal értelmesebb emberek a hülyeségeidre. Ben vagy hozzászokva, a való világban a többségük a büdös életbe' nem állna szóba veled.

Ménár Atya 2018.09.01. 07:25:24

@Tobruk: Ja értem már a bajod, tehát ha téged már nem érint a szociális rendszer akkor az nem is létezik?????
Ezt nem adom be neked?..............
Hát kezdj el inni vagy füvezni, mert van ilyen hogy neked nem jár másnak meg igen, talán így könnyebb lesz elviselned.
Gondolom akkor azt sem tudod, hogy 3 gyerek után mindenképp ingyenes az étkezés, azt is csak behazudták, meg azt is, hogy a családi pótlékon kívül adókedvezményt kapsz a gyerekek után, szociális támogatást,erzsébet tábor stb stb stb, és a tankönyv is ingyenes ,nem csak neked a 3 purgyéval, hanem gipsz jakabnak is az egy purgyéval.
És ez a jó ebben, hogy a szocikkal szemben ezek elismerik, hogy nem csak 3 gyerektől költség a gyerek, hanem egy gyerektől is.
Nekem 2 van a szocik alatt kis túlzással szinte büntettek, lófaxt nem segítettek, nem is lett harmadik.
De három gyerekkel gondolsz egyet és felvehetsz csokot, az ugye 10 milla+ 10 milla kölcsönt kedvezményesen, a szocik alatt tudod mit kaptál?
Ha benézel az alsónacidba, na azt. Vagy esetleg frank hitelt annak meg tudjuk me lett a következménye.
Fura egy manus vagy mosolygós pasi, most tényleg az fáj, hogy te nem vagy jogosult valamire, más meg igen?
Én gyakorlatilag mindig lecsúszok mindenről, mert vagy épp kicsúszok, vagy nem vonatkozik rám, vagy már nem aktuális, de soha nem nyekergek azért mert másnak jó valami.
És tudod miért?
És azt hiszem ez a gondolkodásmódunk közti különbség is.Képzeld el, hogy neked meg nekem van egy közös szomszédunk.
ha a közös szomszédod vesz egy új
drágább autót, akkor te irigykedsz, és azon agyalsz hogy miből vette a szemét,biztosan lopta. Ettől,( bár magad álltása szerint egy mosolygós nyugodt pali vagy), az életed megkeseredik, és zárkózott duzzogó gyerek maradsz, mert sikertelennek érzed magad ahhoz képest.
Tovább lépsz, mert nem veheted meg, és megint van egy fájó pont az életedben.

Én viszont aztl átom ugyanennél a szomszédnál, hogy de qva jó az az autó, nekem is jó lenne, és elkezdek azon agyalni, hogy hogy tudnám elérni én is, ha találok rá valami reális megoldást, akkor azt mondom mint gyurcsány a nyuggereknek, ok megcsináljuk,
Ha viszont úgy látom hogy ez elérhetetlen a számomra ,akkor félreteszem, de 1%-ot mindig ott hagyok,fél szemmel azért nézem, mert nem adom fel az álmaimat soha, csak még kell 162 év hogy elérjem, de az sem sok, mert lehet hogy jövő héten feltalálják az örök élet elixírt, azt majd itt állsz tervek nélkül, nekem meg tuti forgatókönyvem van.
Hát....nem tudom hogy érted e mit akarok ezzel mondani.
Összefoglalva, én szeretem ha másnak jól megy,és inspirál, hogy nekem is jobb legyen.
Ha neked jobb,de engem az közvetlenül nem érint, akkor is jobb nekem, mert lehet hogy épp rám költöd azt amivel neked jobb vagy könnyebb lett.

-Miért látod meg embertársad szemében a szálkát, a magadéban meg nem veszed észre a gerendát?
Ámen

Ménár Atya 2018.09.01. 07:29:31

@taga20: Csak nem érted, fuss neki újra.
Amúgy simán lehülyézett mindenkit, természetesen akkor miért kivételeznék a két bitemmel ahogy írta ,az ő egy bitjével? :)

Ménár Atya 2018.09.01. 07:45:15

@Tobruk: " a kivandorlasi hullam 2010 utan indult be,az orbán-kormány alatt. Ès nem a szocik, meg az emultnyocev miatt,uzyhogy ezzel nekem ne gyere..."

Vajon azon elgondolkodtál e, hogy mi vezetett oda, hogy elmentek az emberek?
Amúgy nem nehéz, a szocik alatt bedőlt a gazdaság, a hiteleik elszálltak, a szocik leléptek, de a kifutása minden szarnak az orbán kormány idejére esett.
Ha hiteleket kellett volna fizetnem, akkor én is mentem volna, vagy fiatalként kalandvágyból.
Az meg külön vicces amikor hallom az egyik nap hogy egymillióan vándoroltak ki, a másik nap már 1,5 millióan, a szoci közvéleménykutató szerint meg még 1,5 millió készül.
Ha ezt kicsit átgondolod, akkor itt lassan már mínusz 3 millióan vagyunk, és ekkora szám már megterhelne minden nyugati országot.
Arról meg nem is beszélek, hogy eus polgárként jogod van bárhol melózni ahol többet fizetnek.
Ja, és emlékszem, hogy a gyermekéhezés 2010 ben tört ki ,amikor megnyerték orbánék a választást, azonnal másnap már 500000 éhező volt, akik addig nem éheztek, de azon az éjjel elfogyott a tartalék, és reggeltől éhezés volt...... :)

Orbán veje 2018.09.01. 07:53:37

@Ménár Atya: Hé csuhás! Borzasztó hogy szombat van, reggel, süt a nap, felkelsz és mit csinálsz? Na mit? Hát neki ugrasz az orbán seggét nyalni. Ilyen erővel Récsöl szaros pelenkáját is felszippanthattad volna és akkor nem lett volna ez az ügy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 08:00:03

@Ellenzéki Tüntető: sehol nem mondtam, hogy nincs is kvóta. te a fasznak hadakozol itt szellemekkel, te elmebeteg idióta?!

taga20 2018.09.01. 08:00:45

@tpl: jó reggelt kívánok neked is fityesztalpas!

egyébként, mi a kurvaanyád bajod van?

taga20 2018.09.01. 08:04:02

@Ménár Atya: azt vágom haver, hogy bolond(őrült) a beszéded, de van benne rendszer, de akkor is egy nagy zagyvaság volt:)

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.09.01. 08:09:28

" ... Merkel már a Fidesz pótlásán dolgozik ... "

Ühüm, azért kilincsel, hogy Orbán Bajor kenyerespajtása legyen az új EB führer...
444.hu/2018/08/31/merkel-a-csu-s-manfred-webert-ajanlja-majd-az-europai-bizottsag-elere

Ménár Atya 2018.09.01. 08:16:27

@Orbán veje: Időben lefeküdtem, hogy új erővel tudjam szolgálni a te bölcs miniszterelnököd, Dr.Orbán Viktort :D
Az értő olvasás sosem volt az erősséged mi? :D:D

f123 2018.09.01. 08:24:05

@Leooo: Nincs mese egy idióta vagy, ráadásul többszörösen.
1. Érveid, tényeid nincsenek, csak hazudozol, mert könyebb elfogadni a neked tetsző hazugságot, mint utánanézni az igazságnak. Prezentáljál már 3 nemzetközi statisztikát, ami cáfolja az enyémeket! Vagy mindent a Zorbán irányít?! Az Unicefet is gyökérzöldség? Jó hülyének lenni?!
2. A fenti mondást nem Sztálinnak, hanem Churchillnek tulajdonítják.
3. Vszeg Churchill sem mondta ebben a formában.
Leoo, leoo te szopni jársz ide!

Ménár Atya 2018.09.01. 08:30:08

@taga20: Olvasd el mire mit írtam, és próbáld elképzelni, hogy most egy vérfideszes vagy, mint fletó, és akkor rájössz hogy a mosolygós ember miről nyekereg.
Ez az ember gyülölettől fűtött valóban.
Méghozzá szerintem kórosan.
Mintha az inkvizíció papja lenne, mindenki bűnös...........
Kicsit elemezd:
"Nem nagyon tisztelt fideszes hozzászólók!
Tehát indításnál bunkó a más nézeteket vallókkal szemben

"Orbán elöbb-utóbb bukni fog. Hogy mikor nem tudom,lehet nem èlem meg."
Ez lehet.

De!!!!! A történelem ítélni fog. A sajàt gyerekeitek fognak elítélni titeket, szégyellni hogy a felmenőik támogatták és /vagy részt vettek a rezsim építésében,működésében. Tudom nem fogtok ebbe belegondolni,de igy lesz.
Apám a kommunizmus alatt nőtt fel, a nagyanyám meg királyságban született még, én kommunizmusban születtem, de az aktív éveim rendszerváltás után kezdődtek.
Most gondolod, hogy elítélem akár apám, mert a komcsik alatt dolgozott, akár a nagyim, mert egy király alatt dolgozott?
Mi a faszomat akar az ilyen egybites, kollektív büntetést?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 08:32:23

@czerka: "az EU kvótarendszere, amiről már évek óta kimondták, hogy nincs, nem létezik és nem is lesz?"

ki mondta?!

"Kicsit sokat nácizol, öblögesd ki a szádat. Vagy te erre izgulsz?"

Túl sokat migránsozol, öblögesd ki a szádat! Vagy te erre izgulsz?

"Az emberek meg megválasztották azt, aki megígérte, hogy megszünteti a migránsproblémát."

És nem tudja megszüntetni, mert irreális hülyeségeket ígérgettek, és mert a geci magyar nácik például nem segítenek.

" Ha ezt náci hatalomátvételként éld meg, akkor a hiba a te készülékedben van."

Ez náci politika, a hiba a te készülékedben van.

" Amíg a szélbal hülye intézkedésekkel az őslakos európaiakat szarba se véve elárasztja a kontinenst afrikaiakkal és mohamedánokkal, addig mindig lesz ellencsapás a választók részéről. Amíg csak demokrácia van."

Mint látod, az ostoba, náci választók úgy csapkodnak ellent, hogy egymást is csapkodják.

"Ha a háttérhatalmon múlik, akkor már sokáig nem lesz demokrácia Európában. A csúnya "náci" európai polgárok ugyanis mindig csúnya "nácikat" választanak meg, ha a létüket veszélyeztető politikát folytatnak a szélbalosok a fejük felett."

Ja, persze. 1933-ban is a németek létét veszélyeztették a szélsőbalosok. Te elmebeteg vagy.

Attól, hogy fóbiás fosok vagytok, még nem lesz igazatok. Salvini és Orbán egymást kúrják seggbe, és a népeiket is.

A seggbekúrás ugyanis az, amit Mészáros és Tiborcz csinál, amihez ti tényleg bedőltök.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 08:33:37

@czerka: szerintem ezt már megbeszéltük. Téged, ostoba nácit fogunk leverni a Földközi tenger közepén, hogy zárd le a határokat. Az idióta nácikkal fogjuk berekeszteni a Földközi tengert. OK?!

vanRob 2018.09.01. 08:33:41

@VT Man: gazdaságilag sikeres kormányzás??? Miről beszélsz ember? EU-s pénzek nélkül is lófasz sem lenne. És még a száz meg ezermilliárdok ellenére is gazdaságilag a régió legrosszabbul teljesítő állama vagyunk.
De mondjuk legyen igazad, és tényleg voltak gazdasági sikerek. Akkor miért nem volt a kampányban erről szó? He? Azért barátom, mert azzal nem nyertek volna választást. Ellenben a félelem keltéssel és az uszítással, ami összeterelte a sok birkát egy rettegő tömbbé, viszont igen. És csak az elvakultak fideszbirkák számára nem világos, hogy a fidesz célja csakis a hatalom maga. Meg persze az ellopható milliárdok...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 08:34:08

@czerka: szerintem ezt már megbeszéltük. Téged, ostoba nácit fogunk leverni a Földközi tenger közepén, hogy zárd le a határokat. Az idióta nácikkal fogjuk berekeszteni a Földközi tenger, és kerítést húzunk a hátatokra. OK?!

f123 2018.09.01. 08:48:35

@Belzebubo: Úgy látom te is szopni jársz ide. A videó, amin megsértődtél tökéletesen illik rád, inkább választasz egy neked tetsző hazugságot, minthogy pici energiát fordíts arra, hogy kiderítsd az igazságot.
Persze, voltak visszaélések a magyar állampolgársággal, mint ahogy hamisítják az USA dollárt, csempészik az illegális migránsokat :-). Ezért kérdeztem rá a számosságra.
Na lássuk a számokat!
2010-ben 8069970 választásra jogosult volt Mo-n.
2018-ban 8312173 volt a választásra jogosultak száma. A választáson a névjegyzékben szereplők szavazhatnak, a második számban benne vannak a regisztrált határon túliak is. A különbség 242 203 fő, 70% szavazott, az 169542, ennek kb. a 60%-a szavazott a listán és egyéniben a Fideszre, az ca. 100e szavazat. Egy mandátumhoz kb. 30e szavazat kell. 3 nyomorult mandátumról beszélünk! Ezzel nyert volna a Fidesz?!!!

Tenkes Kapitánya 2018.09.01. 08:49:49

@math0: " Az idióta nácikkal fogjuk berekeszteni a Földközi tenger"

Tehát ezt a sorsot szánod Alföldi Róbertnek, Konrád Györgynek, Heller Ágnesnek, Fischer Ivánnak és Bródy Jánosnak.

vanRob 2018.09.01. 08:50:51

@Ménár Atya: Akkor baromságomat írtál, hogy nem igaz... Elismerik, hogy 3 gyerek is költség? Mivel? A családi pótlék összege ugyanis az emútnyócévben nem változott. Fleveheted a CSOK-ot? Ja fel, meg 10 misit még hozzá. Tudod mennyivel emelkedett egy új építésű olyan lakás ára amiben 3 gyerekkel kultúráltan tudsz élni? Na? Elárulom, pont 10 millióval...
Nem zavar, hogy másnak jobban megy? Kölönösen engem sem. Az viszont igen, hogy mészáros (orbán komája, hűbérese és oligarchája) viszont pár év alatt lopott el százmilliárdokat, és vásárolta fel fél Fejér megyét. Igen, a te adódból is. Zavar, hogy andy vajna a neki pofátlanul átjátszott szerencsejáték biznisz miatt jött csak a szülőhazájába. Zavar, hogy rogán a legális menekültcsempészásből (gy.k. : letelepedési kötvény) szerzett milliárdokat offshore cégeken keresztül lopja ki az államkasszából.
És a sor hosszan folytatható az ellopott manyup pénzektől, a trafikmutyin át mondjuk a világrekorder 27%-os ÁFA-val bezárólag.
Tudod, volt már itt egyszer egy olyan rendszer, amit nagyon sokan nem szeretnének vissza. "Csak a fidesz"...

Tenkes Kapitánya 2018.09.01. 08:55:03

@f123: "Egy mandátumhoz kb. 30e szavazat kell."

Országos listán legutóbb 94 ezer szavazat kellett egy mandátumhoz:
www.valasztas.hu/dyn/pv18/szavossz/hu/dont.html

f123 2018.09.01. 08:55:08

@Belzebubo: Lássuk a Záhonyos példádat, ahol megint megborulsz a tudatlanságoddal!
2010-ben Záhonyban a választásra jogosultak száma 3125 fő, 2018-ban 3538 fő volt. Ezek lennének a több tíz-százezres “hordák” akik bejelentkeztek, hogy nyerjen a Zorbán?!! Miről beszélsz majomfigurácska? Te nyomod a Conducator szintű szöveget, mert csak azt hallod meg, ami a te sötét világképedbe beleillik, az hogy hazugság nem érdekel! Nézd meg mégegyszer a videót, mert RÓLAD szól, TE vagy akiről beszél a fickó!!

vanRob 2018.09.01. 08:56:46

@f123: Halló, az ugye megvan, hogy az átjelentkezések miatt ott szavaztak, ahol szükség volt még pár ikszre? Ott ahol az előzetes felmérések szerint minimum billegett a fidesz. Szóval lehet, hogy csak párszázezer, de ha ügyesen elosztják, és ebben a fidesz elég jó, akkor pont összejön még 2-3 egyéni körzet. Nahát? Hogy pont annyi kellett a mostani választáson? Hát nem csudálatos véletlen?

vanRob 2018.09.01. 09:01:23

@f123: ember... Ha határon túliként adják le a szavazatukat, akkor max listára szavazhatnak, ha meg magyarországi ideiglenes lakcímmel rendelkező magyar állampolgárok, akkor egyénire meg listára is. És jé, pont egyéni listáról bejutott képviselők kellettek... Nahát, csuda egy véletlen...

vanRob 2018.09.01. 09:02:26

@Tenkes Kapitánya: aztaaa. Azt hittem ennél többre vagy képes.

Tenkes Kapitánya 2018.09.01. 09:08:24

@vanRob: Az persze téged nem zavar, hogy az átjelentkezők a saját lakóhelyük szavazólapját kapják, saját jelöltjeikre szavaznak.

Ménár Atya 2018.09.01. 09:11:10

@vanRob:
Figyelj, dolgozz, és kapsz adó jóváírást.
2 gyerekem van hidd el tudom miről beszélek, maszop alatt kaptam x csp-t, meg egy lófaszt a ha jól mlékszem 38% szja után.
Fidesz alatt kapom az x csp-t, meg adó jóváírást a gyerekek után, az szja-m meg 16%
Ne magyarázd már meg hogy ezt elviszi a 2% áfa amit rádobtak a 25 re.
Hát ne vegyél újat, vagy ha úgy gondolod,ne csinálj gyereket, B+ a maszop alatt mit kaptál?
Lófaszt.
Most tényleg az a bajod, hogy adnak 20 milliót?, szerintem az a gondod, hogy nem utalnak ki neked egy családi házat meg egy la ferrarit mellé.....
Az ,hogy ki mit lop, majd vagy kiderül,vagy nem, van ami engem is zavar, ezt majd a fülkében tudatom is a választáson velük.
De inkább nem mennék bele amiket írtál, de megjegyzem, hogy volt idő amikor a szerencsejáték zrt-t is privatizálták volna a szocik szőröstől bőröstől.
offshor meg egyéb idiótaságok miatt jelentsd fel ha tudsz valamit amit nem csak a szomszédtól hallottál.
A manyup pénzből fedezték amit az előző elkúrók el is kúrtak, nincs ezzel semmi, viszont amit te nem fizettél be, mert manyupba raktad, azt hitelből pótólták,amit meg nem tudtak fizetni,mert az autópályaépítés az max a gazdasg működéséhez kellett de ráért volna, viszont így irdatlan lóvét loptak el tőlünk, de gondolom akkor tapsikoltál, meg amikor felvetted a frank hiteled, most meg szívsz............
Na hagyjál már a szoci jóléteddel mert komolyan mindjárt be is lépek hozzájuk.....

f123 2018.09.01. 09:11:44

@Tenkes Kapitánya: Listán igen, de egyéniben kb. 30e szavazattal el lehet hozni egy körzetet, annyi időm nincsen, hogy ezeknek a hülyéknek még súlyozott átlagot is számoljak.

f123 2018.09.01. 09:16:01

@vanRob: Szerinted 2-3 mandátummal nyert a Fidesz?! Te teljesen hülye vagy?! Nem tűnt fel, hogy 2/3-a van? A 2-3 egyéni mandátum nélkül is (ami listás mandátumban sokkal kevesebb lsd. Tenkes kapitánya hozzászólását) bőven meg lett volna a többsége a Fidesznek! Milyen közvéleménykutatások??! Én a tényekről beszélek te troglodyta, te miről beszélsz?!

f123 2018.09.01. 09:26:01

@Ménár Atya: Csak egy kis pontosítás az egyik kedvelt ballib hazugság kapcsán:
Manyup pénzek “lenyúlása”. Ami a manyupba befolyt az egy adó volt. Kötelezően fizetted, nem volt választásod. Erre hoztak létre alapkezelőket (Bokrosék), mert azt gondolták,hogy ha nem az állam kezeli, akkor jobban fial. Hát ez nem jött be, magasak voltak a kezelési költségek, alacsonyak a hozamok,megborult az egész. Az állam a manyupba befizetett ADÓT tette vissza a költségvetésbe. Az adó az államé, nem az emberek saját megtakarítása. A kötelezettség megmaradt, magyarul lesz nyugdíjad! Bocs az off-ért, de már unom ezt a “lenyúlták” a manyup megtakarításokat.

Tenkes Kapitánya 2018.09.01. 09:39:49

@f123: Előzetes becslések szerint a manyupok költsége a kezelt pénz (felhalmozott tőke) 0,2%-a lett volna. Ezzel szemben az első évben (1998) 12,2% volt a költség, utána pedig jellemzően 1% felett, 0,6%-os minimummal (ez az évente befizetett tagdíjak 5-7%-a volt). Vagyis az mszp privatizálta a nyereséget a manyupoknak (működtetési költség=manyup dolgozók bére és tulajdonosok profitja), miközben potenciálisan fennállt a veszély a tőke eltőzsdézésére (vagy jobb esetben csak vagyonvesztésre), mint azt a Questor tette. Akkor meg ott maradtak volna a nyugdíjpénztár tagok nyugdíj nélkül. Helyreállt a rend a felosztó-kirovó rendszer visszaállításával, a nyugdíjrendszer megmentése a Fidesz kormány egyik legpozitívabb gazdasági tette.

Ménár Atya 2018.09.01. 09:41:31

@f123: Nincs ezeknek közük a ballibhez.
Ez inkább valami fideszfóbiás szekta. :)
A problémájuk azzal kezdődött,amikor egy viszonylag jó időben 2002-ben megnyerték a választásokat, és mivel a csillagokat is leígérték az égről, ezért a forrásokat arra kellett fordítaniuk hogy ezt betartsák.
Az egész probléma innen indul.
Elindult az eladósosdás, a konvergencia programok, a várólisták,,és a gazdasági növekedés nem valós alapokon, hanem a felpörgetett hitelezésből ment.
A számok jók voltak, csak nem volt mögötte semmi.
aztán 2006-ra jött a pofára esés, aztán a válság még rá is tett erre.
Euró sehol amit meg be kellett volna vezetni.
De ezért az orbán a hibás...............
Néha tényleg fárasztó itt az atv-vel,meg a DK-val vitatkozgatni, mert valahogy mindig csak a következményeket emlegetik, az okot gálánsan elhallgatják.
Orbánék sem szentek, de ezerszer jobbak és átgondoltabbak.

f123 2018.09.01. 09:43:44

@Tenkes Kapitánya: Igen. Sok értelme nem volt egy adókból létrehozott pillérnek, amit “piaci” szereplők kezelgettek. Kb. annyira volt okos megoldás, mint a közműszektor privatizációja garantált nyereséggel...

pragmatika2 2018.09.01. 09:46:29

Kommunikációs szinten igenis együtt mozogtak. Ez az ami számít. A többi meg, nos valóban döntsék el az unios választások után. Pragmatizmus, kérem ez a lényeg, ezt várom a kormánytól.

f123 2018.09.01. 09:51:40

@Ménár Atya: Lehet, hogy igazad van. Nem szoktam nagyon kommentelgetni, csak meguntam,hogy a tények minimális ismerete nélkül eregetnek egyre nagyobb lufikat és próbálják hergelni az embereket. Meg engem ilyen tudatlan idiótak ne gyalázzanak. Külföldi sajtót nem olvasnak, mert nem beszélnek nyelveket, gőzük nincs Mo és Orbán tényleges külföldi megítéléséről, csak ostobán hazudoznak.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2018.09.01. 09:56:21

már milánóban is megbukott a Miniszterelnök Úr?
há minek megy oda kedden, tudhatná má...

apro_marosan_petergabor 2018.09.01. 09:58:57

Ami kedden Milánóban történt: Mo és OV természetes szövetségesre talált(vele Európa is).
Olaszo érthetően célpontja a fekete afrikai és arab (többnyire mohamedán) bevándorlóknak, viszont van partvédő flottája - innét már csak a politikai akarat kell, hogy megállítsa a bevándorlást illetve visszatoloncolja az illegális bevándorlókat Afrikába. Ez a politikai akarat is nagymértékben megvan, ha nem is 100%-ban. De OV a 100%-al találkozott, s nem a nagymértékkel...
Ennek már önmagában komoly politikai jelentősége van - ad egy alaphangot az EP választásokhoz - nem csoda, hogy a ballib sajtó mindent elkövet, hogy széthazudja a valóságot. A magyarországi választási vesztéseknek (ballib oldalról) is jelentős mértékben a píszí volt az oka - magyarra úgy fordítanám, hülyének nézik az embereket - ami zöld, azt sárgának, ami piros azt barnának, s ami fekete azt fehérnek mondják, holott mindenki látja, a királyon nincsen ruha...:)
Csak így tovább liberok, mig el nem tuntök a történelem szemétdombján.

f123 2018.09.01. 10:03:32

@apro_marosan_petergabor: Abszolút egyetértek, ezért linkeltem be ezt a videót. Ha nem láttad még, nézd meg.
m.youtube.com/watch?v=BvG2k8M6ZCI

Attika77 2018.09.01. 10:17:21

Hát Hölgyek, Urak! Szomorú ezt olvasni itt. A teljes ország két részre szakadt, mind a kettő a saját, teljesen eltúlzott igazát szajkózza, közben személyeskedve és átkozódva. Ráadásul egyik oldal sem jobb a másiknál, mind a két oldal a saját oldalának az eszement baromságait tolja. Ehhez képest az objektív valóság is ott van, és anélkül nem lehet normálisan választani, hogy ezeket megismernénk.
Bármilyen szomorú is, nem igaz az a hülye tézis, hogy bárki jobb mint Orbán. Nem az sem igaz, hogy Orbán nélkül tele lennénk migránsokkal és mind meghalnánk. Az sem igaz, hogy Orbánék brutál korruptak, ellenben az ellenzék. Eddig még mindig, minden magyar kormány korrupt volt. Nagy különbség maximum abban van, hogy Orbánék cinikusabban csinálják, de ennél nem több. Most Lőrinc, előtte Simicska, előtte Strabag, előtte Vegyépszer. Nincsnen különbség.
Ahogy az sem igaz, hogy Orbán miatt mennek el az emberek, miattuk mennek el az orvosok. Az EU erre jött létre. Ezért ragaszkodtak a munkaerő szabad áramlásához, hogy elvigyék magukhoz a jó munkaerőt. Ugyanezzel szenved Orbán nélkül az összes volt kgst keleteurópai ország.
Aztán az is igaz, hogy Orbánék teljesen tudatosan, bontják le a demokráciát Magyarországon, és bizony az embereknek sok esetben már van félnivalójuk. Ha egy minisztériumi dolgozó megoszt valami kormányellenes dolgot a face-n, bizony benne van, hogy kirúgják.
Aztán az is teljesen igaz, hogy rendszerszintű csalás nem történt április 8-án. Ezt gyakorlatilag minden ellenzéki párt beismerte, az elte matematikusai is bebizonyították. Lehet álomvilágban élni, és csalásozni, de szerintem célszerűbb lenne, elismerni a vereséget és esetleg változtatni. Ráadásul a választás óta eltelt ellenzéki teljesítményt elnézve, lehet, hogy sokkal jobb nekünk, hgoy nem szivárványkoalíció vezeti az országot.
Emberek legyünk objektívak, ne utáljunk, ne gyűlöljünk és a döntéseinket ne érzelemből hozzuk. Az ellenzék tanuljon a választás eredményéből és ne mást okoljon a kialakult helyzetért. Mi választók meg lépjünk már túl az érzelmi f@szságainkon...

putris72 2018.09.01. 10:33:49

@vanRob: Te hallottál arról,hogy a választás úgy zajlik,hogy az nyer akire többen szavaznak! Nem volt,és nincs olyan választási rendszer amiben az ellenzéki pártok nyertek volna!És nincs olyan,hogy ettől fuggetlenul az ellenzék nyert volna!Mivel azokét a állampolgárokat akik nem szavaztak a balibek nem adhatják a saját szavazóikhoz! Mert akkor ez minden választáskor a vesztesnek joga lenne!

Orbán veje 2018.09.01. 10:35:23

@Attika77: "Az sem igaz, hogy Orbánék brutál korruptak" Persze hogy nem te degenerált hülye. Hiszen a köztévében ezt naponta bemondják. Vagy kérdezd mega polt petit ő is megmondja hogy nem brutál korruptak.

morph on deer 2018.09.01. 10:44:17

@Attika77:
“Mi választók meg lépjünk már túl az érzelmi f@szságainkon.”

Ez elsősorban azért sem fog sikerülni, mivel az egész mai rendszer erre épül!
Figyeld csak meg, a focipálya-kultúra uralkodik.
Vagy nekem “szurkolsz”, vagy az “idegeneknek”, met ugye a meccsre nem jár az, akit semlegesen csak a játék érdekelne, muszáj valamelyik oldallal együtt üvölteni, egyéb opció nincs.
Ez pedig érzelem függő.

Ez az alapja az összes többi, mára már teljesen agyatlanul elfajult megközelítésnek.

Mert úgy őszintén, mire magyarázat az, hogy “a másik is lopott”?
Talán bele kéne nyugodni, hogy mi egy tolvaj nemzet vagyunk, így aztán a vezetőink is csak tolvajok lehetnek..!
Csak nekik több “jár”?

Vagy mi van?

Azt miért ne lehetne megkövetelni bárkitől, hogy tisztességgel végezze el a munkát amit rábiztunk?
Most az van, hogy a mi “alkalmazottunk” úgy döntött, hogy ő inkább az uralkodónk lesz, és azt tesz amit csak akar. mi meg belenyugszunk abba, hogy akkor mi az ő szolgái!

Valahogy nehéz felfogni, hogy magyarként valaki magára vállalja, hogy önként szolga lesz a saját hazájában, ahol mi egyébként is mindnyájan tolvajok vagyunk, ki-ki lehetőségei szerint lop, - hiszen ezt tartjuk helyesnek, - hiszen egyedül a mennyiségen vitatkozunk, hogy ki lop- vagy lopott többet!

Végiggondolta ezt már valaki?

ogli dzsí 2018.09.01. 10:45:09

@Leooo: És hol van a statisztikád?

Attika77 2018.09.01. 10:48:41

@Orbán veje: szövegértés 1-es. Engem támasztasz alá. Személyeskedve fröcsögsz, anélkűl, hogy értelmeznéd amit írok. Persze, hogy lopnak, minden magyar kormány lop. Nincsen érdemi különbség. De láthatóan te megragadtál ezen a szinten

Attika77 2018.09.01. 10:50:04

@morph on deer: tök jól látod. Amíg mi, a nép lopni fogunk az elsó adandó alkalommal, addig az éppen aktuális kormányunk is. Nekünk kell változni...

ogli dzsí 2018.09.01. 10:54:40

@Attika77: Minden kormány lop. A kapitalista demokrata rendszer eleve így van kitalálva.

Mennyit keres a miniszterelnök? 2 milliót? Az jobb IT cégeknél a kisfőnöki fizetés, aki 10 emberért felel, ezen gondolkodjunk el.

Óránként 2 milla, akkor már érdemes lenne miniszterelnöknek menni. De így, hogy nem fizetnek nekik szart se, aztán elvárják hogy naponta 100 milliárdokról döntsenek a nép érdekében, na ez a vicckategória.

És nem magyar sajátosság, a rendszerünk 100%-ban nyugati ihletésü.

Nagykörúton túli magyar 2018.09.01. 10:57:41

@Belzebubo:
"Na csak egyet. Záhony helyben élő lakossága összesen kb. 4000 fő. Az országgyűlési választásokon érdekes módon leadtak 3000 szavazatot :-) tehát a teljes(!) lakosság kb 75%-a szavazott - beleértve a csecsemőket is :-) "

Jajj, de szeretem én a tényeket. Tudom balfaszok, ti utáljátok!
Nézzük akkor:
"Záhony helyben élő lakossága összesen kb. 4000 fő."
Ehelyett: "Záhony utolsó hivatalosan becsült népessége 4 520 fő (2017 évben)"

4 szavazókör van Záhonyban. A szavazatok száma:

Záhony 1. számú szavazókör
Ady Endre út 79. (Általános Iskola)
Megjelent
691 fő (73,51%)

Záhony 2. számú szavazókör
Ady Endre út 35. (Városháza)
Megjelent
653 fő (68,38%)

Záhony 3. számú szavazókör
Európa tér 12. (MÁV Központi Irodaépület)
Megjelent
554 fő (71,95%)

Záhony 4. számú szavazókör
József Attila út 48. (Általános Iskola)
Megjelent
562 fő (67,14%)

Tehát: A 4520 főből szavazott (691+653+554+562=) 2.460 fő.

Ez bizony 54,4 %.
Mennyit állított ez a balfasz? 75%-ot. Szemrebbenés nélkül!

MINDIG NÉZZETEK UTÁNA, HA EGY BALFASZ ÁLLÍT VALAMIT!!!
Ismerjük már őket. Tudjátok: "reggel, este meg éjjel" Nagyon könnyű őket lebuktatni!

Orbán veje 2018.09.01. 10:58:19

@Attika77: Igy van te degenerált hülye orbán talpnyaló. Egyik is lop másik is lop. Ebből következően kiflit lopó hajléktalan és az ötszörös gyerekgyilkos is ugyanaz: bűnös mindkettő. Haver a hozzád hasonló hazug emberből még több kellene az országba. Azé hogy mi fideszesek még ennél is többet lophassunk mert nem csak mi hanem az unokáink sem szeretnének ám dógozni. Bizony. Ha nem hiszed kérdezd meg az orbán gazsit.

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2018.09.01. 11:10:45

A lényeg hogy a FIFA ranglistán 51.-ek vagyunk, míg az oktatás minőségén 92.-ek.

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2018.09.01. 11:11:31

Megelőz minket Irán, Argentína.

arabok balrol 2018.09.01. 11:15:31

@ogli dzsí: Jól látod.

A lopás, korrupció /amit Brüsszelben, Washingtonban lobbinak neveznek és legális/ a demokratikus rendszer ára. Kínában nincs korrupció, mégsem vágyom oda.

A paraszt ezt soxor úgy képzeli el hogy a politikus 2 pofára zabálja a homárt, ferrárival jár luxuskurvázni, holott ilyen nincs. A politikusok normálisan élnek, nyilván jómódban de semmi extra.

A lobbipénz, a "lopás" nem erre kell, hanem szimplán a hatalomban maradásra, a folyamatos kampányra. A média fenntartására, a pártszervezet fenntartására, amire minden sikeres politikus sokkal többet költ mint amennyibe a teljes slepp személyes luxusa kerül.

Minden pártnál megvan ez, Puch Laca milliárdokat vitt külföldre MSZP pénztárnokként, valószínü hogy most Mészáros a fidesz házi fejőstehene, de még az olyan marginális alakok is mint Juhász akire 4en szavaztak a családján kívül, még ő is összekalapozott 150 milliót 1 hét alatt, nyilván együttérző kisemberektől....

morph on deer 2018.09.01. 11:24:39

@ogli dzsí:
“És nem magyar sajátosság, a rendszerünk 100%-ban nyugati ihletésü.”

A rendszerünk talán.
Ahogy például a jegyautomatáink is.
:)
Viszont a gondolkodásmódunk messze nem olyan. Tegnap olvastam, hogy az egyik svéd minisztert azért vonták kérdőre, mert a hivatalos állami utazásai után járó bónusz-pontokat magánutazásnál vette igénybe!

Ugye érted? Nem a magánembernek járt volna az az előny, amit hivatalnokként, munkavégzés közben szerzett, és ez így nem tisztességes!
Más kérdés, hogy ott is választások lesznek, ezért mindenki jobban figyel mindenre, de nyíltszíni bocsánatkérés lett a dologból!

El tudsz te képzelni valami hasonlót Magyarországon?
Ahol az, hogy miniszterek pár százmilliókról “megfeledkeznek” a vagyonbevalláskor még csak ejnyebejnyével sem jár?

Szóval nagyon úgy fest, hogy az “ihletés” nem hagyott különösebb nyomokat a rendszer alkalmazóin, sajnos.
Maradtak ugyanolyan suttyók, mint korábban, csak nagyobbak a lehetőségeik.
Mi meg bólogatunk hozzá...

Ménár Atya 2018.09.01. 11:26:07

@Κara kán: Ebben lehet valami, csak az a gond, hogy azok oktatnak akik a szoci rendszerben tanultak, tehát a szoci rendszer oktatáspolitikája ezek alapján egy csőd volt :)
És azt olvastad, hogy a 34. legélhetőbb város budapest, megelőzzük pl londont :)
Ti olyan hülyék vagytok, olvastok valami statisztikát amit valaki gyártott,és beindul a szajkózás,hogy milyen rossz itt minden.
Annyira azért nem lehet rossz, mert a világ egyik legfejletteb régiójának teljes jogú tagjai vagyunk.
A csapból ivóvz folyik, és kiépített infrastruktúra van.
Nehogy már előadd hogy mindenki hülye.
Amúgy ezek alapján a tanárok a leghülyébbek.
Az oktatáshoz az is hozzátartozik, hogy te is foglalkozol a gyerekeddel.
Tapasztalataim szerint itt a sok probléma kulcsa.
Megcsináljuk a kölyköt,adunk neki enni inni, belökjük a suliba, a többit meg oldja meg a tanár.
Még szülőire sem megyek el, mert minek, valójában pedig pont az én gyerekemmel van a legtöbb baj, aztán amikor kiderül, hogy tanulatlan, akkor rossz az oktatási rendszer.............
Hát, ez alapján , tényleg sokkal többet érdemelnének a tanárok, mert az ilyen hülyék eléggé megnehezítik az oktatást.
Na mindegy, igazad van tök szar itt minden mert ez a patás orbán van hatalmon, bezzeg ha kádár még élne!.............
Ámen

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.01. 11:29:19

@arabok balrol: "Kínában nincs korrupció"

Te mit szívsz???

"a politikus 2 pofára zabálja a homárt, ferrárival jár luxuskurvázni, holott ilyen nincs. A politikusok normálisan élnek, nyilván jómódban de semmi extra."

Pedig de. Még a kisebbek közül való, hogy arogán tóni csak százezres divattáskával hajlandó közlekedni, a szíjgyártó 160 millió közpénzt csak úgy leakaszt rólunk, hogy úszómedencés háza legyen, mészaros adriai hajókázik, helikoptereznek, stb.

Semmi extra. Miközben a magyar gyerekek fele létminimum alatt él.

"a "lopás" nem erre kell, hanem szimplán a hatalomban maradásra, a folyamatos kampányra."

Igen, arra IS sok milliárd közpénzt költenek. A számvevőszék fideszes elnökét persze ez nem zavarja, csak az, hogy az LMP olcsó irodát bérel.

"Minden pártnál megvan ez, Puch Laca milliárdokat vitt külföldre MSZP pénztárnokként"

Hát inkább 250 millióval kapták el azt a kisstílű tolvajt. A fideSS az, ami ezermilliárdokat lop.

Attika77 2018.09.01. 11:31:00

@Orbán veje: sajnállak téged. Részben az iskoláid hiánya miatt, részben a mérhetetlen dühöd miatt. A te szemedben a világ fekete és fehér, vagy velem vagy nélkülem. Hát én nem vagyok ellened. Nyílván ilyen képességekkel nem vagy túl sikeres, de nem baj, sosem késő fejleszteni magadat. Ha tudok segíteni szólj...

Ménár Atya 2018.09.01. 11:32:48

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Van egy nagy különbség,
A 250 millióra van bizonyíték, és ez csak a jéghegy csúcsa lehet ezek alapján, a milliárdokról milyen infót,bírósági döntést tudsz felmutatni?
Ja hogy semmit................
Akkor hazudsz,mint a gazdád a pojáca fletó :)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.01. 11:42:18

@Ménár Atya: "A 250 millióra van bizonyíték"

Egy faszt van. Lehet, hogy malacpersellyel gyűjtögette össze. :))

Ha neked erre bizonyíték kell, akkor az agyadat kell megvizsgálni.

Loptak 250 milliót? Igen. Lehet, hogy a többszörösét? Biztos. Elkergettük őket? Igen. Miről beszélünk?

Poltpot Péter egyébként utánamehetne. Csak fél, hogy fideSSes tolvajokat találna ott is.

"a milliárdokról milyen infót"

Az Átlátszó kiszámolta, hogy a geci első gyűlöletkampányára hatmilliárd ment el. Vagy tizenhatmilliárd? Lehet, hogy 26 milliárd. De te is kiszámolhatod, ha összeszorzod a felhasznált plakáthelyeket a díjakkal. Aztán volt még a gyűlöletkampánynak jó pár stációja. A fideSS minden kampányköltségét tőlük lopta. Húzd már ki a fejedet a gazdád seggéből, mert teljesen bepállottál. :))

Orbán veje 2018.09.01. 11:50:16

@Attika77: Végülis kimutattam hogy egy degenerált hülye vagy aki az orbán seggét nyalja. Nem volt nehéz. Nem csoda hogy nem tudtál rá reagálni. Így hát a szánalmas személyeskedésen kívül számodra más már nem maradt.

Ménár Atya 2018.09.01. 11:54:58

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Értem, tehát nincs bizonytékod.
Akkor hazudsz. :)
Természetesen a malacpersely egy elfogadható érv, egy bissau guineai állampolgártól :D
Amúgy majd ha lehiggadtál, és kicsit tudsz gondolkodni is, majd nevezd meg azt a csoportot akinek kormányoznia kellene ma szerinted orbánék helyett.

Tenkes Kapitánya 2018.09.01. 12:07:14

@Κara kán: hülye listák
semmi értelmük
degenerált emberek hivatkoznak csak rájuk

Tenkes Kapitánya 2018.09.01. 12:09:02

@Attika77: Nem szakadt ketté az ország.
Van egy törpe hangos hazudozó minoritás, a néhány tízezer aktív turbóliberális ember, akinek a hangja olyan erős, hogy százezresnek látszik.

Attika77 2018.09.01. 12:13:32

@Orbán veje: én nem személyeskedtem, az te voltál rögtön az első hozzászólásodnál. Én mint azt meg is írtam nem szeretem Orbánt és bandáját. De az ellenzéket sem. Láthatóan szövegértési problémád van, ezért felesleges a vita. Tanulj meg normálisan, értve olvasni, és folytathatjuk

Attika77 2018.09.01. 12:14:25

@Tenkes Kapitánya: de kettészakadt. Az ország fele a fideszre szavazott, a másik fele meg nem..

Tenkes Kapitánya 2018.09.01. 12:21:32

@Attika77: Akkor szavazási értelemben 1990 óta mindig szakadt volt az ország, volt hogy hatrészre szakadt.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.01. 12:25:27

@Ménár Atya: "nevezd meg azt a csoportot akinek kormányoznia kellene"

Bárki az elkúrón és a gecin kívül képes elvezetni ezt az országot. A sarki alkesz is. Csak ki kell választani néhány hozáértő becsületes embert, rájuk bízni a tárcákat, a kérdéses esetekben kikérni a társadalmi szervezetek és a civilek véleményét, stb. Egy-két emberöltő alatt ki lehet javítani, amit a geci gazdád tönkretett.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.01. 12:27:00

@Attika77: "De az ellenzéket sem."

Hadházy Ákoson mit tudsz gyűlölni, te degenerált?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.01. 12:29:36

@ogli dzsí: "Minden kormány lop."

A fideSSfasszopó trollok igyekeznek ezt a hazugságot elterjeszteni, hogy relativizálják a geci gazdájuk országos tolvajlásait. Kiállítottad magadról a bizonyítványt.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.01. 12:33:10

@ogli dzsí: "Óránként 2 milla, akkor már érdemes lenne miniszterelnöknek menni."

Aki a fizetésért vállalja a miniszterelnökséget, az inkább fát menjen vágni, ott legfeljebb magában okoz kárt.

Egyébként a geci teljes ellátást kap, őt, és nemkedves családját kormányőrök furikázzák...

Attika77 2018.09.01. 12:33:11

@Tenkes Kapitánya: most az emberek fele gyűlöli a fideszt, a másik fele imádja. Az egyik szerint minden jó amit csinálnak, a másik szerint minden sz@r. Ilyen szerintem még nem volt...

szikenszöcske 2018.09.01. 12:34:55

@Attika77: nincs érdemi különbség.
és a mértékben? hogyne lenne.
ráadásul hülyítenek, már csak azzal is, ha a ksh/ántsz/nebih/ stb. nem közölhet olyan adatot, ami önmagában igaz, csak o1g és sleppje számára kínos.
vagy ugye a legutolsó, a pártkatona-doki felmond a körülmények elégtelensége okán, erre kirúgják :)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.01. 12:35:29

@Attika77: "személyeskedés "

Egy hazaáruló fideSSfasszopó fizetett troll nekem nem ember, hiába nyígsz.

"Lényeges nagyobb lábon él a jövedelménél."

Ezt ha bármi álhírrel alá tudnád támasztani... :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.01. 12:37:24

@Attika77: "a másik fele imádja"

Egy faszt. Fideszimádó hazaáruló fajtád legfeljebb 3-4% lehet. A 45% a falusi mélyszegénységben élő deprivált tömegek, akik rettegnek hogy a migráncshordák mindenkit megerőszakolnak. Még a nőket is.

szikenszöcske 2018.09.01. 12:37:56

@Ménár Atya: bíróság nem nyomoz te alulművelt. az ügyészség és rendőrség nyomoz. ott pedig polt és pintér a két köztörvényes főnök. majd biztos nyomoznak.

szikenszöcske 2018.09.01. 12:39:17

@Attika77: az emberek durván harmada-ötöde szereti. a többi utálja vagy nem szavaz.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.01. 12:39:31

@Κara kán: "A lényeg hogy a FIFA ranglistán 51.-ek vagyunk, míg az oktatás minőségén 92.-ek. "

Vigyorognék, ha nem sírnék.

Tenkes Kapitánya 2018.09.01. 12:40:05

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: A falusi lakosság aránya 29%. Ennek is nagy része a városok körüli agglomerációban él.

Ménár Atya 2018.09.01. 12:40:24

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Bocs én próbáltam értelmesen kommunikálni, de láthatóan neked fóbiád van.
Ne haragudj, de olyan lózungokat durrogtatsz, aminek semmi értelme.
Kik azok a civilek????
Kik azok a társadalmi szervezetek?
És ki választja ki azt az alkeszt ami neked megfelel?
Amit te lertál az egy bábkormány lenne akit valami civilek irányítanak.
Amit leírtál abból az jön le, hogy neked semmi sem jó tulajdonképp.
Azt meg vitatnám, hogyDr. Orbán Viktor miniszterelnököd itt annyira tönkre tett mindent, hogy itt a világvége.
Ha időarányosan hasonlítom össze, akkor is jobb a jelenlegi kormányzás.
Te valami másik dimenzióban élsz, és csak hajtogatod a fasz szöveget a fideszről meg gazdáról meg a rák tudja miről, valójában nem tudod mi lenne a jó, de biztos azért rossz mert most orbán van.............
Hát, szerintem,neked tök mindegy ki van hatalmon , mindig rossz lesz.
Milyen értelmes dolgot tettél eddig, hogy változzon valami?
Miért nem alapítasz pártot, és fejted ki ott, hogy szerinted a szomszéd alkesz kellene miniszternek, és majd a civilek megmondják,mit kell mondaniuk.................
Te ezt tényleg megvalósíthatónak tartod?

Tenkes Kapitánya 2018.09.01. 12:42:37

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: nincs oktatás minőségi világranglista
nem létezik érvényes és elfogadható listaállítási kritérium ezen a területen

szikenszöcske 2018.09.01. 12:43:21

@Tenkes Kapitánya:
de szerencsére ott van mellettük az egyharmadnyi rettegő ostoba, aki csápol o1g-nek.
majd leülepszenek a pocsolya aljára, ahová valók, a gazdival együtt. :)

Attika77 2018.09.01. 12:43:22

@szikenszöcske: korrupcióban nincsen sok különbség. 430 milliárd a világ legdrágább sztrádájára, 42 milliárd völgyhídra, alagút a pusztában, négyes metró. A fidesz többet lop, mert jobban megy a gazdaság, de nsgyságrendi különbség nincsen közöttük. A fidesz a demokráciát bontja le, az mszp kormányok a gazdaságot. Egyik kutya, másik eb...

Ménár Atya 2018.09.01. 12:44:46

@szikenszöcske:
Te funkcionális analfabéta, az hiszed okos vagy, de nem.
Nézd már meg hogy hol írtam, hogy a bíróság nyomoz..........
Ha megtalálod kapsz egy kólát.
Magad égeted az okoskodásoddal.
Én döntésről beszéltem, nem nyomozásról.
Jájj.....kilgyó!
Te nagyon buta vagy.

Attika77 2018.09.01. 12:46:16

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: továbbra sem tudsz mást, csak személyeskedni. Tetszik nem tetszik fidesz hívók vannak, nagyon sokan. És nem, én még mindig nem szerettem meg a fideszt. Hiába posztolgatod a hülyeségeidet több névről, nem lesz igazabb.

szikenszöcske 2018.09.01. 12:49:33

@Attika77: 100 milliárd puskás-stadion, végtelen milliárd vizes vb...
napi 2 mrd forint jött az eutól 2010 óta. mészáros mondhatja hogy látja hol van, én nem látom.
orvosok már nem lesznek, tanárból az alja marad, köztörvényes a főrendőr, fideszes a főügyész. nyomják a kereszténydemokrácia lózungot, szítják a gyűlöletet, hülyítik nos a hülyéket.
nem az ország helyzete jobb, mert az rosszabb. csak a szokásos csatornákon ugye agitprop megy.

szikenszöcske 2018.09.01. 12:51:13

@Ménár Atya:
ja így egyből a személyeskedésnél tartasz?
akkor húzd csillogó zekintetedre a cap-sapkát és jelentheted a gazdádnak, hogy megvolt a mai seggnyalás :)

arabok balrol 2018.09.01. 12:59:03

@morph on deer: Abszolút, Magyarországon is volt bocsánatkérés, arc-visszavétel, az ifjú lézer jánostól, az urizálás miatt, pedig neki nem a politikából van a pénze. Nyilván ha közelednek a választások, akkor érzékenyebbek a politikusok.

De ugye emlékszünk még Berlusconi unga-bunga partijára, vagy amikor Sárközi elnök úr egy milliárdos szuperyachtján élvezte a vakációját...a mai napig aktív politikusok. Ez ugyanolyan mint Semjén vadászata, nem az a gond vele hogy helikopterről v. tengeralattjáróról vadászik, azt pont leszarom, de ha magáncég fizette a bulit akkor az biza necces.
Ettől függetlenül mindig volt és mindig lesz ilyen, ráadásul a nyugati társadalmakban ez bizonyos mértékben tolerált dolog, hiszen az üzleti életben pont ugyanez van: a gyógyszercégek fizetik a fogorvosok nyaralását, egyik multi elviszi a reménybeli ügyfeleket Balira, "üzleti tárgyalásra".

Úgyhogy amikor választásra kerül a sor, bölcs ember a saját zsebét nézi, nem a politikusokét.

Attika77 2018.09.01. 13:03:58

@szikenszöcske: legyünk objektívok. Az EU 7 éves ciklusokkal működik. Több az EU-s pénz, de előtte is. A demokráciát építik le. Az orvosok meg emberek meg elmennek minden szegényebb országból a gazdagabb országokba. Erról szól az EU. Ugyanez a helyzet Romániában, Lengyelországban, Cseheknél, stb. stb. Ehhez sok köze Orbánnak nincsen. Ami az oktatást illeti, 41 éves vagyok. Az én generációmból az ment tanárnak, akit nem vettek fel sehová. Nálunk konkrétan a négy leggyengébb az osztályból. Ugyanakkor Gyurcsány volt az eddigi leggyengébb teljesítményú vezető. A gazdaságmost jobb állapotban van. Sokkal kissebb a kitettsége az országnak most. Cserébe nincsen igazi demokrácia, gyűlöletkampány van, agymosás van, következmények nélkül vagyunk. Egyik választás sem jó...

arabok balrol 2018.09.01. 13:04:00

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Pedig de. Még a kisebbek közül való, hogy arogán tóni csak százezres divattáskával hajlandó közlekedni, a szíjgyártó 160 millió közpénzt csak úgy leakaszt rólunk, hogy úszómedencés háza legyen, mészaros adriai hajókázik, helikoptereznek, stb."

S ez nagy szám? Magyarok 100ezrei futkosnak ennél drágább mobiltelefonnal. Úszómedencés háza bárkinek lehet akinek van szakmája és jól csinálja. Mennyi kell ehhez 50-100 milla? Mészáros nem politikus ő hogy jön ide? Kismillió dologgal gazdagodott az ország a cégei tevékenységének az eredményeképp, ezt mindenki elfelejti. Te milyen maradandó dolgot hoztál létre a közösségnek?

Ménár Atya 2018.09.01. 13:14:21

@szikenszöcske:
"bíróság nem nyomoz te alulművelt."
Öööö, mintha ezzel indítottál volna nálam, de ugye te talpig úriember vagy, és nem személyeskedsz :D:D:D
Na mivel gondolom közben rájöttél, hogy mekkora baromságot írtál, akkor most megerősítem, funkcionális analfabéta vagy cimbi.
Nem beszélve arról, hogy amikor elfogy az érv akkor marad a fideSS seggnyaló stb stb.
Na akkor a te véleményed is kb annyit ér mint fletó szavai..........semmit :D:D
De nem haragszom rád fiam, a te szintedtől nem vár többet a keresztény egyház, de a muszlimok sem, ott is van falu bolondja, az a cím neked épp megfelel :D

arabok balrol 2018.09.01. 13:14:31

@szikenszöcske: Azt nem értem mi közöd neked ehhez? Az EU pénzek elköltése az urak dolga, ha balliberális vagy zöld lesz a kormány, akkor is az urak dolga lesz, nem a tied.

A nép arra szavaz aki több morzsát szór elé, ez pedig egyértelmüen Orbán. Orbán okos és hosszú távra tervez, a pártot ellenzékben szervezte meg, ezt más is megteheti, de jelenleg még a láthatáron sincs másik ilyen politikus.

arabok balrol 2018.09.01. 13:21:20

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Hogyne lenne komoly. Még Orbán haverjának sem kell lenni hozzá, sőt még diploma sem.

Jelenleg a fővárosban és környékén egy villanyszerelő/gázszerelő maszek 1 millát keres havonta, ez ráadásul nettó, hiszen KATAsok /köszönhetik Orbán nagyúrnak/. Na ebből kifér fondolom a lüivitton tarisznya meg a medencés ház is, ha nem iszzák el.

Há nem? Há de.

szikenszöcske 2018.09.01. 13:22:32

@Ménár Atya: nekem nem kell bebizonyítanod mit érsz, azt már megtetted, csak arra vagyok kíváncs, saját kútfőből, vagy fizetésért.

Ménár Atya 2018.09.01. 13:29:35

@szikenszöcske:
Hogy is van a bírósági döntésből a bíróság nyomoz összefüggésed :D:D
Kiscsillag, buta fóbiás vagy semmi más.
Na mesélj ki lenne szerinted orbánék helyett jó kormányon?

morph on deer 2018.09.01. 13:36:23

@Attika77:
“Egyik kutya, másik eb...”

Ja. Ahogy a csivava (chihuahua) meg a bernáthegyi is az!

Igazad van, semmi különbség.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 13:36:51

@Tenkes Kapitánya: nem talált. nyertél is egy belépőt a Földközi tenger feltöltésében való részvételre!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 13:54:57

@f123: "3125 fő, 2018-ban 3538 fő volt. Ezek lennének a több tíz-százezres “hordák” akik bejelentkeztek, hogy nyerjen a Zorbán?!!"

13%. Ezzel simán megfordítható egy eredmény. Tehát igen, egy pár képviselő ezen is múlott, és ezzel a kétharmad is.

A választást elcsalták. Több módon is.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 13:56:44

@Ménár Atya: te, mint pap eleve az adóból ingyenélő fasz vagy.

morph on deer 2018.09.01. 14:00:08

@arabok balrol:
“pedig neki nem a politikából van a pénze.”

Szerintem a polgármester is politikus, ahogy Mészáros is annak számított a közelmúltig.

Mindenesetre például az a (jobbközép) Carl Bildt aki miniszterelnök is volt aztán meg külügyminiszter jó darabig, egy átlagos sorházban lakott a családjával, kábé a szokásos polgári színvonalon. Mégcsak nem is a “felső körök” életszínvonalán, hogy úgy mondjam.
Nagyvárosi polgármestert láttam biciklivel érkezni a hivatalába, meg ugyanúgy állni sorban mint bárki más.

Más a gondolkodásmód. Ott nem uralkodásra választanak valakit, ott ez a munkája.
Persze nem arról van szó, hogy éhen hal, de ez a fajta megszállott harácsolás egyáltalán nem jellemző.
Szóval ott nincsenek fogócskázó delfinek a külügyminiszter medencéjében, meg kőoroszlánok a drótkerítés kapuoszlopán...
Igaz, kerítés se nagyon

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 14:01:35

@f123:

1) az egyik csalás az, hogy abban a 49%-ban is van csalás, meg ugye határon túliak, meg ilyenek, valójában sokkal kevesebb. olyan 42-45%.

2) a másik csalás, hogy hogy csináltak a 49%-ból kétharmadot, és az igazságtalan választási rendszeren túl, meg az LMP, a Momentum hülyeségén túl, még ilyen csalások is voltak, amin a kétharmad bizony múlott, még ebben a kibaszottul igazságtalan rendszerben is

aztán a többi igazságtalanságról, mint például a kampánybeli kiegyensúlyozatlanról, hogy a Fidesz teleplakátolta a legutolsó zsákfalut is adópénzből, ne is beszéljünk!

szóval igazságtalan, és elcsalt volt ez a választás igen vastagon.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 14:03:45

@f123: "a manyupba befolyt az egy adó volt"

a CSOK is az, ennyi erővel azt is vissza lehetne venni. mit szólnánk a csókosok, ha a következő kormány elvenné a házat azzal, hogy ez adóból történt, és meggondolta a kormány magát?!

a nyugdíjeinstand egy egyszerű lopás volt. Orbán egy köztörvényes tolvaj.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 14:06:01

@Tenkes Kapitánya: mint kiderült, a Questor állami pénzeket tőzsdézett el, és a manyupok sokkal jobban gazdálkodtak a pénzzel, mint a tolvaj Orbán állam.

nyugdijbiztositas.com/magannyugdijpenztar-megerte-penztari-tagnak-maradni-a-magasabb-hozamok-miatt/

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 14:09:52

@apro_marosan_petergabor: "Ami kedden Milánóban történt: Mo és OV természetes szövetségesre talált"

Salvini migránsokat akar Magyarországra erőltetni. Orbán számára ez a legutolsó dolog a világon. Nálatok, elmebetegeknél ilyen a természetes szövetséges?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 14:11:43

@putris72:

"az nyer akire többen szavaznak! Nem volt,és nincs olyan választási rendszer amiben az ellenzéki pártok nyertek volna"

olyan van, amelyben 49%-kkal nem lehet egyedül kormányozni, ahogy az igazságos is.

ertelemblog.wordpress.com/2018/05/01/egy-majdnem-tokeletes-valasztasi-rendszer/

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 14:12:51

@putris72: "Nem volt,és nincs olyan választási rendszer amiben az ellenzéki pártok nyertek volna!"

igazságos rendszerben 49%-kkal nem lehet kétharmadot kapni, de még többséget sem. van ilyen rendszer.

ertelemblog.wordpress.com/2018/05/01/egy-majdnem-tokeletes-valasztasi-rendszer/

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 14:14:24

@Attika77: van azért olyan ország, ahol a kormány nem lop, még ha van pár tolvaj a társadalomban.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 14:16:53

@ogli dzsí: ennek a hülyének 2 milla is sok havonta. kapálnia kéne a szőlőben 100 ezerért! kb annyi esze van a csuti parasztnak!

egyébként kicsit is tisztességes ember havi 2 millánál ár tényleg nem lop. minek?! azért, hogy a foci vb-n villogjon?! azt a hülye öltönyt meg a zöld naykkendőt ennyiből is meg lehet venni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 14:22:19

@arabok balrol: Mszáros százmilliárdokat lop. Ez a nagyságrendi különbség, te idióta!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 14:23:28

@Ménár Atya: "a milliárdokról milyen infót,bírósági döntést tudsz felmutatni?"

Olaf jelentés.

Ménár Atya 2018.09.01. 14:24:24

@math0: Édes fiam, már megint gyógyszerre ittál! :D:D

Ménár Atya 2018.09.01. 14:25:51

@math0: Olaf jelentés?
Az bírósági döntés? :)
Nem olvastál figyelmesen miről diskuráltunk....

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 14:26:57

@Ménár Atya: "nevezd meg azt a csoportot akinek kormányoznia kellene ma szerinted orbánék helyett."

A Jobbikon kívül bárki. lehet, hogy nem olyan tehetségesek a lopásban és csalásban, mint Orbán, de legfeljebb nem lopják el a nyugdíjunkat, nem csinálnak PAKS II-t, egy sok ezer milliárdos nemzeti katasztrófát, nem költenek milliárdokat plakátokra, kevesebb stadiont építenek, nem lopnak el százmilliárdokat.

ennyikeh.

az államszervezetek meg már akkor is jobban működnek, ha nem egy csuti paraszt zargatja őket, hanem csinálják önállóan azt amihez értenek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 14:27:46

@Ménár Atya: @Ménár Atya: "nevezd meg azt a csoportot akinek kormányoznia kellene ma szerinted orbánék helyett."

A Jobbikon kívül bárki. lehet, hogy nem olyan tehetségesek a lopásban és csalásban, mint Orbán, de legfeljebb nem lopják el a nyugdíjunkat, nem csinálnak PAKS II-t, egy sok ezer milliárdos nemzeti katasztrófát, nem költenek milliárdokat plakátokra, kevesebb stadiont építenek, nem lopnak el százmilliárdokat.

ennyikeh.

az államszervezetek meg már akkor is jobban működnek, ha nem egy csuti paraszt zargatja őket, hanem csinálják önállóan azt amihez értenek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 14:28:47

@Ménár Atya: Pol Pottól nem tudok bizonyítékot, mert a Fidesz diktatúrában már az ügyészséget is elfoglalta a Fidesz. ez kb olyan, mintha a sztálinizmusban SZtálin bűneire kérté volna szovjet bírósági jelentést.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 14:29:22

@Ménár Atya: te, mint pap eleve az adóból ingyenélő fasz vagy.

arabok balrol 2018.09.01. 14:31:00

@math0: nyilván szőlőt kéne kapálnia hiszen jogász, ahogy a felesége is. De valszeg a szőlőhöz is többet ért mint kegyed.

A lopás nem fizetésfüggő, Clinton, Obama miért lop? Nem a mi dolgunk.

arabok balrol 2018.09.01. 14:34:08

@math0: Mészáros ezermilliárdokat is lophat, ha idén nem 10, hanem 15%-kal emelkednek a bérek.

Ez az a deal, amit Orbán a néppel megkötött, a lippsik dealjeire így senki sem kíváncsi. Volt 40 évük megmutatni.

szikenszöcske 2018.09.01. 14:34:44

No akkor megkönyörülök rajtad te géniusz.
Bírósági döntés csak nyomozás és felelős esetén lehetséges. Eddig vili?
Ha a felelős figeces, akkor nem indul nyomozás, per polt pucsít a gazdádnak. Még mindig világos?
Bene Krisztián pl. a széles nyilvánosság miatt végezte elmarasztaló ítélettel,viszon M.Richárd még előzetesben, vagy házi őrizetben van, pedig a házi őrizet feltételeit is megsértette az ellene folyó eljárás alatt, amiből nem nagyon lehet semmi, hisz Kubatov-tapló, a gazdád szívének kedves satu.
Te, tájékozatlan ám arrogáns kis pöcs módjára bírósági ítéletet követeltél figeces tolvajok ellen. Ha gyilkosok ellen sem egyértelmű hogy eljut a bíróságig egy-egy figeccsinovnyik ügye, hogyan gondolhatod komolyan, hogyan lehetsz ennyire őszintén naív, vagy elhivatott hülye?
a harmadik lehetőség a figeces troll-lét.
Amit gy.k. kettő mondattal alá is írtál, most pedig mehetsz tovább fényesíteni a tartótiszted golyóit.

arabok balrol 2018.09.01. 14:39:42

@morph on deer: Ez van, mi ebben az újság? Jelen kellett volna lenni a gyarmatosításkor, akkor polgáribb lenne az életmódunk. Gyarmatosításban azért nem szégyellősködtek régen sem, ma sem azok a derék polgárok.

f123 2018.09.01. 14:50:38

@math0: Te igazán szánalmas, kókadt pöcs. Olvasd már el, amit a választásra jogsultak számáról írtam, mielőtt a hülyeségeidet idehányod!
1. 2010-hez képest 3%-al nőtt a választásra jogosultak száma Mo-n. A Fidesz nem 3%-al nyert, hanem a többszörösével!
2. Hagyd már ezt a nyomorult 49%-ot! Ehhez hozzá jön a 106-ból megnyert 91 egyéni mandátum is! Komolyan, mit nem értesz ezen??!!! Hogy lehetsz ekkor tudatlan tuskó?!
3. Ha volt csalás a pártjaid képviselői miért nem jelentették?! A nemzetközi megfigyelők miért nem vették észre?! Segítek: azért mert nem volt! De ha összeadod a számokat (a valódiakat, nem amiket a hülye haverjaiddal viziónáltok a napi szánalmas liberál-bolsi gyűlölet-félórátokban) úgysem jön ki csalás.
Na húzzál vissza fürdőszobába és nyomogasd tovább a pattanásaidat, túlmozgásos idióta. Mindenről IS a Zorbán tehet a nyomorult kis életedben!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.01. 14:50:44

Egyébként meg határon túli dolgot sajnos a maszop baxta el annak idején.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.01. 14:54:33

@f123: Szavazat szám szerint talán pár tízezer szavazat.
Meg az átrajzolt választókörzetek.

f123 2018.09.01. 14:59:50

@math0: A csok meg szerinted adó??? Ezen meg csak röhögni tudok! Ennyire fogalmatlan vagy? Az adót te fizeted az államnak, a csokot meg te kapod az államtól! Mi köze ennek a manyuphoz? Azt már nem tudod, ugye?

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.09.01. 15:08:14

@f123:

a tetves fideszeseknek hála, a külföldön dolgozó magyarok de facto nem szavazhatnak. Emellett évi 200 milliárdnyi forintot öl a felcsúti vajd´átok az amúgy se nagy teljesítményü agyatok további leépítésébe. Ez kétharmadnyi birkamagyarnál faszán müködött, de látszik, hogy ennél több birkát a felcsúti vajdád nem tud kinevelni magának. Ez pedig kurva nagy égés, mert ennyi eröfeszítésböl K´ádárnak 99%-a volt, nem csupán egy szaros kétharmada.

f123 2018.09.01. 15:09:28

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: És a pár tízezer szavazattal nyert a Fidesz? Na, ugye.
“Átrajzolt választókerületek-gerrymandaring”, újabb kamu ballib mantra.
A valóság:
A választókerületek egy részében teljesen felborultak az arányok, volt olyan kerület, ahol szinte fele akkora szavazatszám eredményezett egyéni mandátumot, mint a legnagyobb lakosságszámú oevk-kban. Például megyébe Pest megyébe -1990 óta- kb. 1 m ember költözött be, nagyrész Bp-ek. Ezt korrigálták ki, oly módon, hogy a korábbi 386 fős parlamenti létszámot 199-re csökkentették. Most ca. 80e egy oevk és sokkal kisebbek a különbségek az egyéni mandátum megszerzéséhez szükséges szavazatszámok között. Na, ennyi.

arabok balrol 2018.09.01. 15:13:41

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: "a tetves fideszeseknek hála, a külföldön dolgozó magyarok de facto nem szavazhatnak"

- 2010 előtt is pont ugyanígy szavaztak hehe

Különben meg a fideszre szavaztak szóval ne erőlködj. Amúgy mi a terv?

f123 2018.09.01. 15:13:44

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy:
Na segíts, oszt mit állítasz? Vagy kérdezel vmit? Mert azon kívül, hogy egy primitív türhő vagy semmi nem derül ki a hozzászólásodból. Taigetosz pozitív troglodita vagy.

Ménár Atya 2018.09.01. 15:19:44

@szikenszöcske: Tehát neked bizonyítékaid vannak arra hogy szándékosan visszafogják a nyomozást? :)
És miért nem fordulsz akkor nemzetközi bírósághoz? :)
Ja...mert azt is orbán katonái védik mi? :)
Érdekes, ahogy próbálod bizonygatni, hogy azért nem volt bírói döntés, mert még nem zárult le a nyomozás :))
Én csak rámutatok, hogy a vágyálmaid és a valóság teljesen más.
Illetve lehet rágalmazni ajvékolni, de azt előbb alá is kell támasztani.
A ti fejetekben az a kurva akire mondják.
Hát ez elég egyszerű érvelés azért..........

Ménár Atya 2018.09.01. 15:33:46

@math0:
'A Jobbikon kívül bárki. lehet, hogy nem olyan tehetségesek a lopásban és csalásban, mint Orbán, de legfeljebb nem lopják el a nyugdíjunkat, nem csinálnak PAKS II-t, egy sok ezer milliárdos nemzeti katasztrófát, nem költenek milliárdokat plakátokra, kevesebb stadiont építenek, nem lopnak el százmilliárdokat."
Kedves Mátyás, azért nem mondanék ilyet hogy bárki.
A DK gyurcsánnyal kiesett,mert egy hiteltelen pali semmi támogatottsággal,
Az lmp ami mára szét is esett, eltért az eredeti csapásiránytól, és szimpla orbán a mumusozó szekta lett, az együtt, a kétfarkú szintén támogatottság nélküli viccpárt, a maszop........hát nem talál magára, szintén orbánozik és ennyi, ez nekem mint választónak kevés.
A jobbik........... hát amikor még szélsőséges volt, akkor azért nem szerettem, most meg hogy cicapárt lett, már végképp nem, ez alapján viszont az egyetlen épkézláb cég a fidesz.
Én nem éreztem hogy ellopták volna a nyugdíjam, viszont azt láttam, hogy az ez miatt hiányzó pénzt hitelből pótolták, azt meg nem tudták fizetni a sok egyéb elkúrt intézkedés mellett.
Paks 2 szerintem ma az egyetlen alternatíva a biztonságos,független működéshez, a zöld duma mellébeszélés csak.
Majd nézd meg a franciáknál,ahol élsz,mennyi a zöld,és mennyi az atom energia.
A stadionok....hát az bassza az én csőrömet is.
Ezért részemről annyit tudok tenni, hogy az önkori választáson csinálok kis ellenzéket, rajtam nem fog múlni.
Valahogy csak visszavesznek az arcukból, ha nem akkor bukni fognak legközelebb.
De annak ellenére, hogy ezek is lopnak, kb annyit mint az előd maszop-szadesz brancs, mégis jobban élek, több marad a pénztárcámban hó végén.

antiinternáci 2018.09.01. 15:59:15

@Attika77:

Sok szerintem értelmes dolgot írtál, és új színt jelentesz a tárgyilagosságra törekvéseddel, de ez a" fele szereti, a másuk fele utálja" dolog egy kicsit olyanszerű, mint amik ellen felszólaltál.
Sztem sokkal inkább olyasmi a helyzet, hogy az egyik tábor szerint a hibái nem fontosak az érdemei mellett, a másik szerint pedig az érdemei nem fontosak a hibáival szemben.
Magam is csak mellette szoktam írni az első táborra jellemző módon, pedig sok dolog van, amit inkább kritizálnék.

putris72 2018.09.01. 16:15:07

@math0: Mit szolsz a francia választásokhoz:hu.euronews.com/2017/06/11/franciaorszag-emmanuel-macron-partja-nyerte-a-parlamenti-valasztast roppant igazságosnak tűnik! Németország ahol a világháború óta kb 2-3 párt cserélgeti a koalíciót! Mindenki más náci!Ja roppant igazságos! A németeknél 14 millióan szavaztak Merkelre! 61 688 485 választópolgárból! És: 46 976 341 voltak szavazni! Macronra meg: 8,656,346 Egy 66 millios országban!Ahol biztos 50 millió felet van a szavazásra jogosultak száma! Szóval ne már!

taga20 2018.09.01. 16:23:01

@Ménár Atya:"Paks 2 szerintem ma az egyetlen alternatíva a biztonságos,független működéshez, a zöld duma mellébeszélés csak."

mellébeszélsz droid. pakskdvá, a geci és a kágébésputyin bulija.

kicsiben lásd a trimetrot! akinek van egy kis esze, az makszimum bombát vesz a ruszkiktól, me máshoz nem értenek.

egy kibaszott mikrohullámú sütőt nem tudnak összehozni piaci alapon!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 16:23:10

@arabok balrol: alibi-jogász. sose dolgozott jogászként, ügyvédként vagy bíróként. jogi szakemberként se. a szőlészkedéshez szerintem simán jobban értek, mint ő, nekünk van szőlőnk. de nem ez a lényeg, Orbán mindenhez hülye, a szőlőkapálásnál nem csinálna nagy kárt, azt talán még megtanulja. most jut eszembe, a bányában a kőtörés olna a legjobb, azt tényleg nem tudja elrontani, vagy megtöri azt a követ, vagy a lábát, de ásnak nem okoz kárt.

antiinternáci 2018.09.01. 16:31:22

@math0:

Be kéne már fejezni ezt az ostoba 49 százalékozást.
Egyéniben nyert a Fidesz 91 egyéni körzetez nyert, ez már önmagában az összes képviselői hely 45%-a. Vagyis a 49% listás eredmény teljesen arányosan járult hozzá a két harmadhoz, azt hiszem, 42 mandátumot hozott a Fidesznek a nem egyéni alapon elnyerhetőkből.
Tehát a buta internácik a még butábbnak nézik a saját közönségüket, azért etetik ilyen marhaságokkal. Vagy pontosan tudják, csak most éppen megint reggel, délben meg este van. És olyakor hazudni szoktak.

Ménár Atya 2018.09.01. 16:40:28

@taga20: Mi a bajod paks 1-el?
Működik, nagyobb probléma nem volt, kivéve amikor a franciák belenyúltak.
Amúgy tök jó szamovárt is csinálnak .
Tudom a 100000 éves flezési idő.na bumm, paks 2 nél majd 100100 év lesz, ez már semmin nem változtat.
Amúgy majd nézz utána ki mennyi reaktort működtet,és miért, érdekes hogy a nagggyon zöldek ezt mindig elfelejtik, franciák pl nettó atombomba országban élnek, de egész jól.

taga20 2018.09.01. 16:41:12

@antiinternáci: te barom, neked tetszik ez a szar, amit létrehozott a maffiád?

eszednél vagy droid?

Ménár Atya 2018.09.01. 16:41:40

@taga20: Droid?
Na most lépek de olyan vagyok mint a terminátor , visszajövök és szétszedlek :D

szikenszöcske 2018.09.01. 16:45:32

@Ménár Atya: azért gyengeelméjű barátom, mert mint mindennek, ennek is szabályai vannak (normális országban a bíróságoknak, rendőrségnek, pláne ügyészségnek semmi köze az aktuálpolitikához).
Amennyiben elégedetlen vagy a hazai bírósági ítéleteddel mehetsz tovább.
Ha eljárás sem indul, illetve olajospinyő bizonyíték hiányában lezárja eredmény nélkül, vagy legvégső esetben poltpot nem emel vádat, nincs ítéleted, amivel mehetsz tovább.

taga20 2018.09.01. 16:45:35

@Ménár Atya: te minden szart benyelsz, amit a geci és kágébésputyin a pofádba tol?

mi a bajom paks1-gyel? kábé az, hogy feltolják a dunát 30fok fölé, de elhazudják, ahogy anno csernobilt a kibaszott ruszkik. és most fogjuk mekcsinálni paksdvát!

na ez a bajom, barátom!

zöd?:)

www.youtube.com/watch?v=fsLdhijtdwI

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 17:19:14

@antiinternáci: most elmagyaráztad, hogy a köcsög, buzi igazságtalan választási rendszer szerinted azért igazságos, mert úgy van, és kész. egy büdös érvet nem írtál, te köcsög barom, idióta elmebeteg, elmész te a jó édes kurva anyádba!

az emberek 49%-a szavazott a Fideszre? több nem, kevesebb lehet, mert elcsalták a választást. ez a tény, bazdmeg, a többi a választási rendszer, és nekem ne magyarázd, hogy azért jó úgy, mert úgy van, mert a buzi Orbán ezt találta ki! nem kell, hogy úgy legyen, nem igazságos úgy!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 17:23:47

@putris72: 1) a francia elnökválasztás csak elnökválasztás, te fasz! ne tegyél úgy, mintha parlamenti választás lenne, te idióta elmebeteg!

Merkel pártjára 33% szavazott. a parlamenti képviselpk alig 35%-a járt érte. a különbség az 5%-os küszöb miatt van, ami nem igazságos, de ehhez képest Orbán választási rendszere az igazságtalanság netovábbja. úgyhogy ne ugráljál, a jó des kurva anyádat, te faszbarom! a német választási rendszer kurva jó a magyarhoz képest, csak a küszöböt kéne eltörölni.

és Merkel nem kétharmaddal kormányoz, és nem egymaga, te buzi köcsög, idióta elmebeteg!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 17:25:02

@Ménár Atya: nem érdekelnek a hülyeségeid, egy büdös érvet nem írtál, te pedofil-selejt!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 17:28:33

@f123: a csok és a manyup kb unyanúgy adóból volt. mit nem fogsz fel ezen, te idióta elmebeteg?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 17:31:28

@f123:

te is csak olyan idióta vagy, hogy el akarod hitetni, hogy az elbaszott választási rendszer azért jó, mert már csak úgy van.

a Fidesz egyéni jelöltjeire is 49% szavazott, te baromarcú, idióta elmebeteg!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 17:32:56

@f123:

"miért nem jelentették?!"

jelentették, faszfejkém!

sőt, bírósági döntés is van egy pár esetben.

hvg.hu/itthon/20180502_Kuria_valasztasi_csalas_tortent_Pecsen

A nemzetközi megfigyelők miért nem vették észre?! Segítek: azért mert nem volt! De ha összeadod a számokat (a valódiakat, nem amiket a hülye haverjaiddal viziónáltok a napi szánalmas liberál-bolsi gyűlölet-félórátokban) úgysem jön ki csalás.
Na húzzál vissza fürdőszobába és nyomogasd tovább a pattanásaidat, túlmozgásos idióta. Mindenről IS a Zorbán tehet a nyomorult kis életedben!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 17:36:16

@f123: "A nemzetközi megfigyelők miért nem vették észre?!"

nem voltak ott mindenütt, ezért nem vehettek észre minden csalást, de sok mindent észrevettek:

magyarnarancs.hu/belpol/ebesz-jelentes-a-fidesznek-lejtett-a-palya-aprilisban-91040

te úgy egyébként egy pöcegödörben ülsz, és Orbán segge van rágyógyulva a pofádra, hogy a világról úgy fingod nincs?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 17:39:21

@arabok balrol: "Mészáros ezermilliárdokat is lophat, ha idén nem 10, hanem 15%-kal emelkednek a bérek."

az ország megdolgozott magának egy béremelést, a világgazdaság jól megy, több béremelés is lehetne, ha Mészáros nem lopná el a felét.

ha te beszopod, hogy Mészáros lophat, ha hagy neked is, akkor te idióta elmebeteg vagy.

f123 2018.09.01. 18:01:35

@math0: “a csok és a manyup kb unyanúgy adóból volt. mit nem fogsz fel ezen, te idióta elmebeteg?!”
Neked, ha banktól hitelt veszel fel, meg megtakarításod van a bankszámládon az ugyanaz?! A csok egyébként csak részben van adóból, de ebbe nem megyek inkább bele, mert látom már az alapok is meghaladják a képességeidet cercopithecon (kicsi majomfigurácska). Ha felfogtad -talán- elmagyarázom a csok-ot.

f123 2018.09.01. 18:15:39

@math0: “te is csak olyan idióta vagy, hogy el akarod hitetni, hogy az elbaszott választási rendszer azért jó, mert már csak úgy van.
a Fidesz egyéni jelöltjeire is 49% szavazott, te baromarcú, idióta elmebeteg!”
Na kezdjük azzal, hogy láthatólag fogalmad sincs a Mo-i választási rendszerről, de kritizálni azt szereted, te lavór büdös víz. Két szavazatod van, -ha van bejelentett lakcímed Mo-n- egyéni oevk képviselő és (párt)listás. Pártlistán kapott a Fidesz 49%-ot (70%-os részvétel mellett, ami nzetközi összehasonlításban is példátlanul magas) ÉS 106 egyéni oevk-ból 91-et megnyert, 52-t 50% feletti eredménnyel. Vagyis NEM IGAZ, ami írsz. Az oevk-k módosításának rendező elvét leírtam, olvasd vissza. Ennyi levesbe való gyökérzöldségkém.

taga20 2018.09.01. 18:30:19

@CSAK A HALOTT LIPSI A JÓ LIPSI: tudod mi az én bajom droid? hogy előadod a mélykeresztény magyar faszt, de ékezetre má nem tellik.

na ez az én bajom, fityeszkutya!

f123 2018.09.01. 18:34:00

@math0: “jelentették, faszfejkém!
sőt, bírósági döntés is van egy pár esetben.
hvg.hu/itthon/20180502_Kuria_valasztasi_csalas_tortent_Pecsen”
Idézet a cikk “lead”-jéből:
“A döntés a választási eredményt nem befolyásolta. Senki nem mondta, hogy nem volt néhány szabálytalanság, de sem ezek száma, sem jellege nem befolyásolta érdemben a választási eredményt. Szóval szerinted a Fidesz elcsalta a választásokat. Hajrá! Támaszd alá vmivel, ami tényszerű. És mivel ez a fórum nem a ballib haverjaid hímzőköre, ezért érvelj, te nyomorult, romlott tehéntúró!

antiinternáci 2018.09.01. 18:37:36

@math0:

Ember, nem mondták még, hogy ne igyál annyit, ha nem bírod?
Azzal, hogy trágárkodsz, csak magadról állítod ki a bizonyítványt. Amit firkáksz itt, azt meg szemmel láthatóan mindenki leszarja.

Mi neked abban az igazságtalan, ha 49%-kal a nem egyéniben elérhető helyek kb. ugyanannyi százalékát éri el?
Na jó, értem én, hogy szerinted Juhász kábszerésznek a bő fél százalékával, meg Gyurcsánynak az 5 százalékával kellett volna 600 mandátumot nyerni. De fogd fel a raptorteljesítményű agyaddal: az emberek a bolsevisták ellen szavaztak. Nem kelletek a kutyának sem. Utálnak az emberek benneteket, szarnak sem néztek a választásokon. Ez van gyíkagyú.

f123 2018.09.01. 18:48:14

@math0: “@f123: "A nemzetközi megfigyelők miért nem vették észre?!"

nem voltak ott mindenütt, ezért nem vehettek észre minden csalást, de sok mindent észrevettek:
magyarnarancs.hu/belpol/ebesz-jelentes-a-fidesznek-lejtett-a-palya-aprilisban-91040
te úgy egyébként egy pöcegödörben ülsz, és Orbán segge van rágyógyulva a pofádra, hogy a világról úgy fingod nincs?!”
Látom a cikket nem olvastad el, vagy nem fogtad fel, hogy miről szól (jó kérdés, melyik a nagyobb gáz). A cikk arról szól, hogy az EBESZ szerint vannak olyan pontjai a magyar választási rendszernek, amelyek szerinte a kormánypártnak kedveznek. Csalásról nincs benne szó, te szakadt hajháló. Egy kérdés motoszkál bennem:
Te tényleg szopni jársz ide?!

putris72 2018.09.01. 19:12:05

@math0: Tesó te nagyon lájtos tudással rendelkezel!Minek szólsz egyáltalán hozzá? Olvas már utána a francia választási rendszernek! Pécsen meg azért nem történt választási csalás,mert tudod egy város szerte ismert mszp-s szimpatizáns adót pénzt a romáknak,hogy menjenek be és mondják ezt! Nem tudom emlékszel e a bajai hamis videótokra,vagy a Bajnais hamis videótokra! Most csak azért nem lett nagyobb bukta,mert a DK-ból,és az MSZP-ből is gyorsan ideszóltak,hogy maradjon kussba,és ne ugráljon! Szerintem olvas Dörmögő-Dömötört,az a te szinted!

f123 2018.09.01. 19:25:56

@putris72: Szerintem a lightos tudás helyett a jelentős tudatlanság lenne a hekyes kifejezés, mert az a meghatározóbb math-nál. Bár sokkal egyszerűbb azt meghatározni, amiről van tudása, mert az elég kevés. A fenébe! Bizonytalan lettem, a tudatlanság irányából érdemes a csókát meghatározni, mert mégis az a fő jeklemzője vagy a tudás irányából, mivel annak a számossága igen csekély?

Ménár Atya 2018.09.01. 19:44:34

@math0: Mi van, megint túltoltad a füvet? :D
Annyira bírom ahogy kínlódsz te francia rabszolga :D:D
2/3!
:D:D
Nem bírod megemészteni, de nem is baj, szenvedj te fartúró kisköcsög :D:D
Akkor is Dr Orbán Viktor a miniszerelnököd :D:D:D

Ménár Atya 2018.09.01. 20:03:19

@taga20: Na, egyszer felmegy 30 közelébe, ok, megoldás, leállítják az üzemet, és mi a baj ezzel?
B+, az elvtársaid éptették paksot, nem a fidesz, ez nem tűnt fel eddig?
Amúgy a balaton is majdnem 30 fok volt, ott mi a faxt kell leállítani, a vitorlásokat, vagy a kompot?
De ok, ne legyen paks, mi a megoldás akkor az energia termelésre?
Mert pl a franciák sem tudják megoldani.
A németek is atomoznak, és még sokan mások.
Pakssal nem az a baj, hogy megépítik, hanem az a baj hogy nem azok építik akiket a maszop szeretett volna.
Úgy hogy tartsd a klíma előírásokat is, és legyen egy megbízható energiatermelés is szén ,gáz erőművek nélkül gyakorlatilag megoldhatatlan.
A zöld az tök jó, csak nem megbízható, ill akkor termel sokat amikor nincs rá szükség.
Tárolni meg nem tudod, esetleg ha víztárolósat építesz.
Szóval nehéz ügy, szerintem paks kell.
Ne szopjál be minden ellenzéki ződ propagandát, mert aki kitalálta már nem is politizál, max orbánozik, az meg komolytalan mint itt ez a matyi gyerek aki megzakkant a kurva nagy zakótól amit Fletó kapott az a hiteltelen bukott pojáca :D:D

ThemePHL 2018.09.01. 20:33:06

@math0:
"mint kiderült, a Questor állami pénzeket tőzsdézett el, és a manyupok sokkal jobban gazdálkodtak a pénzzel, mint a tolvaj Orbán állam.
nyugdijbiztositas.com/magannyugdijpenztar-megerte-penztari-tagnak-maradni-a-magasabb-hozamok-miatt/"

Noakkor... hamár annyira megérte MANYUPosnak maradni... mert ugye annyira jól gazdálkodnak... :D
Hogyan is teljesítettek idén a pénztárak? :DDDD

morph on deer 2018.09.01. 20:35:25

@Ménár Atya:
“A zöld az tök jó, csak nem megbízható, ill akkor termel sokat amikor nincs rá szükség.
Tárolni meg nem tudod, esetleg ha víztárolósat építesz.”

Nem vitatkozni akarok, csak felhívom a figyelmed egy működőképes megoldásra: a napelemmel amikor felesleget termel, pl nyáron, egyfolytában hidrogént termelnek - a melléktermék/hulladék ekkor oxigén, -egyfolytában, az tárolható, aztán a napelem hatásfoka, (sötétben egészen alacsony tud lenni:)) a hidrogént üzemanyagcellák segítségével visszaalakítják árammá!

Ez már gyakorlatilag azon a szinten van, hogy “körülér” a dolog, tehát folyamatos áramellátást tud. Pillanatnyilag háztartási fogyasztásra már elég is a kapacitása, és már gazdaságosnak is nevezhető!

Szóval alakul a dolog. Ez még messze nem Paks2 szint, de ahhoz képest, hogy én alig pár éve olvastam arról, hogy “igéretes” kísérletek zajlanak a témában, és ma már lakótömböket (négy három emeletes ház 104 lakással) tesznek önellátóvá vele, szerintem baromi gyorsan jutottak egyről kettőre!

Mondom: nem vita, hanem infó.

Attika77 2018.09.01. 20:37:06

@antiinternáci: igazad van. Mindenesetre rengeteg fideszbirka, imádó van. De alapvetően ogazad van...

Attika77 2018.09.01. 20:39:30

@math0: újra itt személyeskedsz, egy harmadik névvel. De jó belemegyek a játékba. Mutass nekem egy parlamenti választási rendszert a világban, ahol nem a fidedz nyert volna. Csak ennyi a kérésem...

morph on deer 2018.09.01. 20:41:49

@morph on deer:
Ez a fajta energiacellás kütyü dolgozik a visszaalakításon:
www.pveurope.eu/Products/Self-consumption/Heating/Solid-Power-presents-a-combined-heat-and-power-generator-with-fuel-cells

Majd nézd meg, hogy pár ésv múlva még mit fog ez fejlődni! Én már várom a háztartási méretű változatot, nem vicc!

Ménár Atya 2018.09.01. 21:11:09

@morph on deer: Persze, én értem , nincs is bajom ezzel, de ha figyeled,akkor a hidrogén még mindig nem lett sajnos alternatíva, de tök jó lenne.
De azért azt is vedd figyelembe, hogy egy ország ellátásáról beszélünk, amit megbízhatóan kell hozni.
Jó lenne ha valamit kitalálnának, én lennék az első akkor aki javasolja hogy paksot zárjuk be, de most úgy néz ki, hogy nincs sok lehetőség.
Amúgy háztartási szinten sima napelem is elég, működik, bár a bekerülési költség magas, ezért a megtérülési is hosszabb.
Pl a mindenkori kormányok alapvető hibájának tartom, hogy nem támogatják a házi zöld energia rendszerek fejlesztését, sőt, szerintem simán lehetne farmokban gondolkodni.
Amit nem kell külföldről megvenni, mert megtermeljük magunknak, az zsebben maradna.
Értem ezen a kiváltott gáz,olaj,áram mennyiségét, azért ez elég jelentős lehetne.
A hidrogénnel a tárolás,meg a szálltás a gond, de valahol most olvastam, hogy valami ígéretes dolgot találtak ki arra is.

Leooo 2018.09.01. 21:23:53

@f123: Kisöreg, a te szádból habzik ki az anyag, ahogy látni...Egyébként meg bekaphatod tövig, de előtte Domestos-os szájöblítést ajánlok, naponta 3x! 'Sok száz szájsebész is ezt ajánlja!' --> neked...

taga20 2018.09.01. 22:05:27

@CSAK A HALOTT LIPSI A JÓ LIPSI: te? te bazdmeg a gecit oda-vissza lecidázod, és még büszke is vagy rá bozgor!:)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 22:07:34

@f123: az állami támogatás része a csoknak adóból van, a mi pénzünkből. pont az a része, amitől különbözik egy szokásos bankhiteltől. idióta elmebeteg vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 22:13:39

@f123: volt ott több is. a "nem jelentették"-kel már megmutattad, hogy fingod nincs semmiről, egy tudatlan, idióta, elmebeteg barom vagy. mint általában a FIdeszesek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 22:15:20

@antiinternáci: a Fidesz listán 49%-ot kapott, egyéniben 48%-ot a képvielők 48-49%-a jár nekik. ez az igazságos. mit nem tudsz ebből felfogni, te elmebeteg, idióta, Fideszes barom?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 22:16:32

@f123: csalásról viszont van kúria döntés. ennyikeh, rábasztál, megszívtad, Fidióta!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 22:18:28

@putris72: olvass már utána a francia választási rendszernek, te idióta! az elnökválasztás az Franciaországban nem a parlamenti választás! fingod nincs a francia választási rendszerről, de fordítottan arányosan nagy a pofád. elmész te a kurva anyádba, mi a fasznak ugrálsz, ha ennyire idióta vagy, és ennyire semmit nem tudsz?! mit reklámozod, hogy mekkora barom vagy?!

taga20 2018.09.01. 22:23:26

@math0: haver, arról hallottál má, hogy a kevesebb néha több?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 22:29:45

@putris72: Franciaországban Macron pártja a második fordulóban 49%-ot kapott, te seggfej! Mindez 2017 júniusban történt

fr.wikipedia.org/wiki/%C3%89lections_l%C3%A9gislatives_fran%C3%A7aises_de_2017

A francia miniszterelnök egyébként Édouard Philippe. A kormány a REM, a MoDem, és az MR koalíciója.

Az elnökválasztás áprilisban és májusban:

fr.wikipedia.org/wiki/%C3%89lection_pr%C3%A9sidentielle_fran%C3%A7aise_de_2017

a kettő kurvára nem ugyanaz.

fingod nincs semmiről, te utolsó, selejtes idióta Fideszes!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 22:32:42

@putris72: a kormánykoalíció 49%-ot ért el Franciaországban is az országgyűlési választásokon.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 22:37:57

@putris72: Franciaországban a kormányzó választási koalíció a szavazatok 49%-ával a mandátumok 61% százalékát szerezte meg.

A Fidesz ugyanennyivel 67%-ot.

Ha a francia szerinted igazságtalan, akkor a magyar még inkább.

Pofán szartad magad.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 22:38:57

@putris72: Macronra szavazók 66%-a szavazott. Orbán erről nem is álmodozhat.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 22:40:02

@Ménár Atya: megint nem tudtál érvelni sem, te pedofil-selejt!

taga20 2018.09.01. 22:43:32

@math0: matyi, verd ki! hidd el segít:)))

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 22:47:07

@taga20: igen. a te eseted az. szóval kussolj!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 22:48:21

@taga20: bocs. helyesen: verd ki! hidd el, segít:)))

de hát honnan is tudnál helyesen írni a 4 elemiddel?!

taga20 2018.09.01. 22:50:16

@math0: sok a duma haver, és állandóan feszülsz, mint a tiborcgyerek:))

taga20 2018.09.01. 22:51:57

@math0: és még bocsánatot is kérsz? apám, te tényleg olyan arc lehecc, mint a géefgé!:)))

Attika77 2018.09.01. 22:52:05

@math0: tehát a német rendszerben nem lenne abszolút többsége a Fidesznek? Ja de. Személyeskedsz folyamatosan, ahelyett, hogy szembenéznél a realitásokkal. Ebből a szelekcióból az emberek a fidedznek hittek legjobban. Ez tragédia, de a választási rendszer, a vidéki emberek, az élet hibáztatása helyett célszerú lenne megismerni az okokat, és változtatni rajta...

putris72 2018.09.01. 22:56:58

@math0: Akkor még egyszer!Mivel belinkeltem régebben magyarul neked, amit te nekem franciául!A Fidesz itthon közel 71% részvételi arány mellet érte el az eredményét!A 2017. június 11-iki és 18-iki francia nemzetgyűlési választásokon első fordulóban :48,70% a másodikban:42,64% volt a részvétel! Az elnökválasztáson csak 8 millióan szavaztak rá!Érted a 47 millióból! És csak azért nyert mert rögtön ott is benyögték a náci szöveget! Így a második fordulóban arra biztatták a vesztes jelöltek a szavazóik,hogy rá szavazzanak! Tudod azokat akik nem rá szavaztak!Szóval miről beszélsz te??

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 23:51:28

@Attika77: ha az igazságtalan limitet eltörlik, nem. a CDU járt már így 1983-ban. pont 49%-kkal.

de.wikipedia.org/wiki/Bundestagswahl_1983

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 23:53:07

@putris72: a részvételi arány nem a választási rendszeren múlik. te szénalom! most már csak vergődsz a padlón, mert kipurcantál. nagyon pofán szartad magad, te ostoba, idióta, Fideszes elmebeteg!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.01. 23:55:24

@putris72: nem fogod fel, hogy az elnökválasztás nem a parlamenti választás?! idióta elmebeteg vagy!

Attika77 2018.09.02. 00:00:32

@math0: az egyéni jelöltek miatt akkor is többségük lenne. Ez nem a választási rendszeren múlt, hanem az ellenzék bénaságán. Mondok erre egy jó példát. Én eredetileg Békéscsabáról származok. Csabán a Jobbik egy skitahívő nőt indított, aki szerint Jézus magyar volt. A baloldal a DK alelnökét akinek semmi békéscsabai kötődése nincsen, a fidesz pedig egy elismert, megbecsült, tisztességesnek tartott embert. Ezek után nem okos buta vidékizni...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 00:13:40

@Attika77: "az egyéni jelöltek miatt akkor is többségük lenne. Ez nem a választási rendszeren múlt"

látom, nem fogtad fel, amit írtam, meg nem érted a német választási rendszert.

ertelemblog.wordpress.com/2018/05/01/egy-majdnem-tokeletes-valasztasi-rendszer/

a küszöböt nem tekintve a német választási rendszerben lehetőség szerint pontosan annyi képviselőt szerez egy párt, amennyi a szavazatainak aránya. egyénit beszámítva is.

tudom, ez egy Fidiótának bonyolult dolog, de van ilyen rendszer.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 00:15:03

@putris72: "A 8 millió az mióta 66%?"

amióta a 2,8 millió 49%. ostoba elmebeteg Fidióta vagy.

f123 2018.09.02. 01:23:13

@Leooo: Kisköcsög, otthon szopd apád faszát, aztán huncutul kacsints anyádra, ha érvelni nem tudsz!

f123 2018.09.02. 01:43:43

@math0: dióta elmebeteg vagy. az egyéni jelölteknél Fidesz még 48%-ot se ért el.

Egyéni választókerületi eredmények országosan
egyéni szavazatok:
2 636 201 (47,89%)

Országos listás eredmények
országos listás szavazatok:
2 824 551 (49,27%)”
Na, most értem haza egy jó kis pókerpartiból. Látom próbálsz megdolgozni a havi 100e-ért. Így viszont levonás lesz kis seggtürhő, mert buta vagy. Mert a 106-ból 91 egyéni mandátum 52 db. 50% feletti nyertessel az nem stimmel. Persze, mert kihagytad a (potom) 1218518 szavazatot. Upps, micsoda véletlen seggtürhő. Neked, mint kívülállónak mi a véleményed az intelligenciáról?

f123 2018.09.02. 01:57:45

@math0: Az állami támogatás része a csoknak adóból van, a mi pénzünkből. pont az a része, amitől különbözik egy szokásos bankhiteltől. idióta elmebeteg vagy”
Figyelj seggtürhő én csak magam után több mint 1 m adót fizetek be havonta, a többi 50 ember (mérnök/informatikus nem állami cég) adóját csak azért nem írom be, mert ilyenkor nem zavarom a könyvelőt... Neked seggtürhő nincs pénzed, ezért adód sincsen. Családod, meg barátaid sincsenek, mert szombat este “prime time”-ban is itt baszod a rezet nyominger!

f123 2018.09.02. 02:07:58

@math0: Na lúzer seggtürhőkém most mit fogsz előadni? Milyen 15 másodperc alatt cáfolható nyominger hazugságot? Nem zavar, hogy már a sajátjaid is röhögnek rajtad betyárkörte (persze erről sem tudod micsoda). Na írjál valamit csótányszemöldök, mert most alszom, de 6 óra múlva is röhögni szeretnék! Ha ügyeset írsz, jutalmul megengedem, hogy kivedd a seggedből az egyik fahasábot!
Várom a poént seggtürhő!!!!

Ménár Atya 2018.09.02. 06:56:38

@f123: Hogy lehetsz ennyire genyó, most miattad eltűnt, vagy összeomlott,mint fletó a választások után.
Én szeretem ezt a matyi gyereket, élvezem ahogy a megkattant idiótája itt tolja a marhaságait, miközben az élet simán cáfolja minden szavát.
Már figyeltem hogy ciklusai vannak az embernek, akármit írsz az úgy is hülyeség,és náci vagy, viszont amit ő ír, az nem is érv, hanem isteni kinyilatkoztatás :D:D:D
Szóval ne rontsd el a kis fartórót, had röhögjek már rajta :D

Ménár Atya 2018.09.02. 07:04:36

@math0:
:D:D
Math0!
Nagyon szép teljesítmény volt amit itt letoltál, te francia fartúró rabszolga!
De ha minden egyes pontot és kinyilatkoztatásodat kielemzek akkor ez a vége:
Fidesz 2/3
Ne te kis sikertelen alkesz geci ehhez mit szólsz, mi a 2/3, meg a másik 1/3 itthon szívjuk egymás vérét, de találkoztam tegnap velük a borfesztiválon és együtt iszogattunk, te meg egyedül magányosan iszogathatsz, aztán éjjel kettőig rohadsz a marhaságaiddal a géped előtt :D:D
Na szenvedj te Bukott DK-s
üdv
2/3!

taga20 2018.09.02. 07:04:43

@Ménár Atya: gyanús vagy te nekem ezzel a f123 fityeszdroiddal együtt.
ti mind a ketten nagyon a segg körül olálkodtok.

nagyon szerethetitek a segget, ha ennyit fantáziáltok róla:)))

Ménár Atya 2018.09.02. 07:14:21

@taga20: Hát persze, a lényeg, hogy a seggnek elöl azért ne legyen ormánya, a balosok azt szeretik inkább :D
Na mentem!
kellemes délelőttti anyázást :D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 07:31:06

@f123: ott van a hivatkozás, a szavazatok száma, ugyanez százalékban, össze lehet vetni a listás szavazatokkal, hasonló a szám, hasonló a százalék. ott van a hivatkozás a valasztas.hu-ra, a hivatalos, állami választási oldalra.

de mit csinál az idióta, faszfej, patkány, geci Fideszes elmebeteg?!

letagadja.

na, ezért mentek ti a kurva anyátokba! Orbán az ország 2,8 millió leghülyébb gecijével teszi tönkre az országot. de szenvedni fogtok, nyuszíteni, mint a kutyák, te elmebeteg, pszichopata patkányok!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 07:41:20

@f123: Neked seggtürhő nincs pénzed, ezért adód sincsen. Családod sincs, mert szombat este póker partin voltál, nyominger!

Egy idióta, elmebeteg, Fideszes fasz vagy.

Azonkívül persze az érvemre nem válaszoltál, te geci, Fideszes patkány, bazd meg a kurva anyád!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 07:42:57

@f123: Helyesen egyébként:

"Neked, seggtürhő, nincs pénzed"

De hát egy Fidióta elmebeteg ezt honnan is tudná?! Erről nem volt szó, amikor Habonyt szoptad.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 07:43:49

@f123: Na lúzer seggtürhőkém most mit fogsz előadni? Milyen 15 másodperc alatt cáfolható nyominger hazugságot? Nem zavar, hogy már a sajátjaid is röhögnek rajtad betyárkörte (persze erről sem tudod micsoda). Na írjál valamit csótányszemöldök, mert most utazok, de 10 óra múlva is röhögni szeretnék! Ha ügyeset írsz, jutalmul megengedem, hogy kivedd a seggedből az egyik fahasábot!
Várom a poént seggtürhő!!!!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 07:45:18

@Ménár Atya: Ne, ennyit tudott a Fidióta. A végén nincs semmi érve. Ennyit tanítottak neked a pedofilképzőben, te ingyenélő genetikai selejt!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 07:52:13

@f123: majd hajnali kettőig online pókereztél, ez az életed, Fidióta. se családod, se barátaid, a kutya sem néz rád, elvered a közmunkás fizetésed online pókeren. ennyit tudtok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 07:54:52

@f123: majd hajnali kettőig online pókereztél, ez az életed, Fidióta. se családod, se barátaid, a kutya sem néz rád, elvered a közmunkás fizetésed online pókeren. ennyit tudsz, ennyit tudtok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 07:59:13

@taga20: a pedofilképzőből szalajtott selejt atya reggel felkel, felhúzza magát a blogon, utána jön a ministránsfiú, felszopja, seggbe dugja (a fiú az atyát, ahogy a Miatyánkban is van), aztán készülődik, hogy ma is lopjon egy kis pénzt az államtól vagy a hívektől. ennyit tud ez az ingyenélő selejt.

vanRob 2018.09.02. 08:36:50

@f123: A tényekről kis barátom. 133 helyük lett a 199 fős parlamentben. Csak egyel kevesebb egyéni listás jutott volna be, akkor nincs kétharmad. Ám csudálatos módon pont annyi jutott be, amennyi kellett... Hát, hogy mik vannak...

vanRob 2018.09.02. 08:49:05

@f123: Nos, állami nyugdíjad vagy lesz vagy nem. Nem véleten, hogy a kirúgott egyik pillér helyére próbálnak egy újabbat felállítani. Igen, az egyéni nyugdíjszámla. A manyupos 2700 milliárdból, ugye vettünk MOL részvényt dupla áron, hogy az is mekkor sikertörténet már, nem? A nagyobb része meg elégett az államadósság elleni harcban.
Hogy is mondta szolár lédi? Mindenkinek megmarad az addig befizetett pénze, amit az egyéni nyugdíjszámláján fognak jóváírni. Tényleg, hol is van az a számla, meg a jóváírt pénz?
Az a bajotok fidesznyikek, hogy gyorsan felejtetek.
Emútnyócévezni azt tudtok, de beismerni ha hazudtatok meg elkúrtatok valamit, azt nem. Egy fikarcnyival sem vagytok többek, mint bármelyik korábbi kormány, csak pofátlanabbul loptok és mellé arrogánsak is vagytok.

f123 2018.09.02. 08:57:45

@math0: Látom, kiakadtál kis kannás bor! Szóval még mindig nem sikerült a választási rendszert megértened. Szeretnéd, ha nem lenne családom, meg online pókerzenék mi?

f123 2018.09.02. 09:04:33

@vanRob: “A tényekről kis barátom. 133 helyük lett a 199 fős parlamentben.” Ebben igazad van, tényleg 133 helye lett a Fidesznek.

vanRob 2018.09.02. 09:05:55

@Ménár Atya: tudod mit "kaptam" az emútnyócévet megelőző rendszerek altt? Kiszámíthatóságot. Erről felesleges vitázni, mert az a gazdasági, pénzügyi, jogi ámokfutás, amit orbán rendeztetett az embereivel 2010-2014 között, azt nem nagyon tudjátok megmagyarázni. Megvan ugye a "salátatörvény" kifejezés? Nem nagyon kell magyarázni, hogy egy kedden benyújtott 100 oldalas törvényjavaslat szerdai szavazásán mennyire voltak részletekbe menően tisztában a képviselők, hogymire is nyomják a nagy igen gombot. A benyújtón meg a kitalálón kívül senki. Így ment át a trafiktörvény, földtörvény, azerencsejáték törvémy. Az új munka törvénykönyve, az új polgári törvénykönyv, a "csipszadó"... Lehet, hogy törvényes, de gecire pofátlan. És a parlamentet, a parlamenti képviselők "munkáját" gombnyomogató droidokká silányítása, mindent elmond arról, hogy orbánnak és a fidesznek csak addig fontos az ikszed, amíg odarakod. Segítsd őket hatalomra, mert a cél maga a hatalom.

f123 2018.09.02. 09:12:57

@vanRob: “Nos, állami nyugdíjad vagy lesz vagy nem. Nem véleten, hogy a kirúgott egyik pillér helyére próbálnak egy újabbat felállítani. Igen, az egyéni nyugdíjszámla. A manyupos 2700 milliárdból, ugye vettünk MOL részvényt dupla áron, hogy az is mekkor sikertörténet már, nem? A nagyobb része meg elégett az államadósság elleni harcban.
Hogy is mondta szolár lédi? Mindenkinek megmarad az addig befizetett pénze, amit az egyéni nyugdíjszámláján fognak jóváírni. Tényleg, hol is van az a számla, meg a jóváírt pénz?
Az a bajotok fidesznyikek, hogy gyorsan felejtetek.” Figyelj már te felszaladt szem egy büdös harisnyán, legalább a wikipedia szócikket olvasd el a manyupról. Sehol nincs olyan, hogy az államnak fizetett nyugdíjjárulék egy részet külső alapkezelők kezelik, és tudod miért?! Azért mert józan paraszti ésszel felfoghatón is értelmetlenség. Állami láb+ magánnyugdíjpénztár láb, ezt csinálják a legtöbb helyen, mert ennek van értelme!

f123 2018.09.02. 09:20:22

@vanRob: “Tudod mit "kaptam" az emútnyócévet megelőző rendszerek altt? Kiszámíthatóságot. Erről felesleges vitázni, mert az a gazdasági, pénzügyi, jogi ámokfutás, amit orbán rendeztetett az embereivel 2010-2014 között, azt nem nagyon tudjátok megmagyarázni.”
Gondolom a kiszámítható szar kormányzásra gondolsz!

Attika77 2018.09.02. 09:21:53

@math0: megint feleslegesen személyeskedsz. Tehát találtál a világban egy választási rendszert, amiből ha kivesszük a bejutási küsszöböt, akkor esetleg egy teljesen élhetetlen koalíció alakíthatott volna kormányt arra a két hónapra míg szét nem esne.
Ezzel szemben a realitás az, hogy a fidesz minden ma hatályban lévő választási rendszerben nyerne. Van ahol nagyon (angolszász), van ahol kicsit (német). Tehát nem ezen kéne lovagolni, hanem normális, értelmes ellenzéket kéne építeni...

vanRob 2018.09.02. 09:25:24

@f123: értelek, tényleg. És akkor mi van, ha törvényileg megteremtették a lehetőségét annak, hogy mégis külső alapkezelők, magánnyugdíjpénztárak kezeljék azt a pénzt? Márpedig törvényileg lett így szabályozva. Nem is értem mit pampogsz ezen? Törvényes volt? Az. Akkor mi a bajod? Visszavették? Vissza. Miért? Azért mert törvényileg nem volt rendben? Nem, nem azért. Persze, mondvacsinált ok, hogy eltőzsdézték. Kár, hogy a visszavett 2700 is nyom nélkül elégett. Nem azért sajnálom, mert 12 évnyi befizetésem, amiről akkor még sokunkkal együtt úgy gondoltam, hogy majd az enyém lesz, az így husss egyik pillanatról a másikra tűnt el. Nem, nem ez a bajom. Hanem az, hogy semmi látszatja annak, hogy felelősen és körültekintően használták volna fel azt a pénzt. Ahogy írtam, MOL résuvény majdnem dupla áron, és államadósság csökkentésre, ami fél év múlva ugyanott volt. Én még emlékszem, hogy volt egy államadósság mérő valamelyik állami szerv oldalán. Aztán amikor stabilan megint növekedett és már szúrta viktor szemét, akkor fideszhez méltó sunyi módon szépen abbamaradt.

vanRob 2018.09.02. 09:27:48

@f123: kiszámítható gazdasági és jogi környezet. Ami a külföldi és belföldi befektetők számára teremt olyan feltételeket, ahol a kockázatok és a nyereségek láthatóak és tervezhetőek. Amúgy a fidesz óta vagyunk bóvliban, ez megvan, ugye?

putris72 2018.09.02. 10:16:16

@math0: Te tényleg ennyire hülye vagy segítenek! Mit nem értesz! Franciák:47 millió választópolgárból 8 millió szavaz rád! 48% részvétel mellett!Vagy a leadott szavaztok 32% a helyek 67-70% nyered meg! Magyar: Vagy 8 millios szavazóbázis 70% részvétel,és 2,8 szavaz rád! Tehát a francia számodra elfogatható a logikád szerint az demokratikus!De itthon közel sem ugyanez már nácizmus,meg diktatúra!

Ménár Atya 2018.09.02. 12:17:55

@vanRob: Aham értem én, kiszámíthatóság volt........be is dőltek a hitelek a kiszámíthatóságban :)
Volt egy lufi gazdaság,amit hitelekkel pörgettek, aztán a válság első lágy szellője elvitte a kiszámítható maszop-szadesz gazdasági kártyavárat :)
Nekem a jelenlegi rendszer a kiszámíthatóbb, nem okoztak az életemben olyan felfordulást,mit fletó és bandája.

Ménár Atya 2018.09.02. 12:20:56

@math0: Mire kellene érv te fartúró rabszolga? :)
a 2/3-ra? :D
Hát az bizony 2/3, és te meg ettől megzakkantál, és mondá az Úr, hogy ez kedves nekem!
Ámen
:D:D:D

taga20 2018.09.02. 12:43:04

@Ménár Atya: na mi van atyám, elfogyott a misebor budafokon?:)))

Ménár Atya 2018.09.02. 12:58:05

Nem hiszem, a capból is az folyik ilyenkor :D
Dolgoztam, tudod a lendvaiban voltam eligazításon, hogy mivel zrikáljam a math0 gyereket, de nem tartott sokáig,mert már felesleges, neki vége :D:D

Ménár Atya 2018.09.02. 13:08:50

@taga20:

"Ménár Atya: gyanús vagy te nekem ezzel a f123 fityeszdroiddal együtt.
ti mind a ketten nagyon a segg körül olálkodtok.

nagyon szerethetitek a segget, ha ennyit fantáziáltok róla:))"

Nono fiam!
Azért én is figyelek ám, és látom hogy matyival nagyon biztattátok egymást egy kis fitymacsattogtatásra!
Mondjuk őt megértem, mert egy fartúró, de azért remélem nem mentél bele valami meleg video partiba vele! :D:D:D

taga20 2018.09.02. 13:16:13

@Ménár Atya: nem tucc nyugodni, csak a meló mi? szerintem te egy értékes ember lehecc a lendvaiuccában:)

atyám rosszul figyeltél, me inkább osztottuk egymást matyival, mint hogy matyiztunk volna.

te viszont szépen rácuppantál f123 hancúrlécére:)))

ThemePHL 2018.09.02. 13:34:19

@math0:
"a magánnyugdíjpénztárak legutóbb 9,2% hozamot teljesítettek. kurva jól."

Ez a TAVALYI. Szóval újra felteszem a kérdést, hátha most sikerül megérteni:
"Hogyan is teljesítettek IDÉN a pénztárak? :DDDD"

taga20 2018.09.02. 13:40:50

@ThemePHL: te fogyatékos vagy? vagy te azt nem vágod, hogy szeptember 2.-án még nincs vége az évnek?

te mi a kurvaanyádat akarsz? inkább nézd meg a geci gazdád élcsapatát a felcsúti szardarabokat, hogy hogy teljesítettek!

ez tű pontosan leírja a fityeszmaffia teljesítményét.

444.hu/2018/09/01/egyetlen-nyeretlen-csapat-maradt-az-nb1-ben-a-felcsut

ThemePHL 2018.09.02. 13:51:33

@putris72:
Baszki putris72... elrontottad az örömömet. :) Linkekkel betárazva vártam már, hogy math0 mit fog kiizzadni a "kurvajól teljesítő" MANYUPok idei eredményeit firtató kérdésemre... erre te elspoilerezed a megoldást. :)

ThemePHL 2018.09.02. 14:00:31

@taga20:
A szűk családi körödben menőnek számító kifejezésekkel (fogyatékos, kurvaanyád, geci gazdád, szardarab) itt ne nagyon villogj. Már IQ 100 feletti embereknél sem kelt olyan hatást, mint azt otthon megszokhattad. :)

"azt nem vágod, hogy szeptember 2.-án még nincs vége az évnek?"

Noakkor melyik évben is volt az ideihez hasonló eredménye a MANYUPoknak szeptember 2-án? :)

Ménár Atya 2018.09.02. 14:02:24

@taga20: Maradjunk annyiban, szerelmes civódás volt az :D:D
Nem gond ez fiam, össze is házasodhattok :D:D
De ennek a matyinak már mindegy ahogy elnéztem, mindenki az ellensége, szerintem már nincs nála ép tükör otthon egy darab sem :D:D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.02. 21:00:27

@f123: De átrajzolták direkt,bazdmeg!
Ne hazudj!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 22:30:08

@f123: Látom, kiakadtál kis Fidióta! Szóval még mindig nem sikerült a választási rendszert megértened. Szeretnéd, ha nem lenne családom, meg barátaim, mi?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 22:31:07

@Attika77: au igazság az, hogy az az igazságos rendszer. ennyikeh.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 22:31:46

@Attika77: és az igazság az, hogy 49% nem a többség. plusz még csalással szerezték, pplusz még fair sem volt a választás.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 22:32:47

@putris72: már elmondtam, hogy almát hasonlítasz tengeralattjáróval. mit nem értesz ezen?! idióta elmebeteg vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 22:34:38

@putris72: Franciaországban nem az elnökválasztás határozza meg a parlamentet, tehát nem azon múlik a demokrácia, te idióta, elmebeteg faszfej!

egyébként például olyan választási rendszer is van, ahol két jelölt közül az lett az elnök, amelyik kevesebb szavazatot kapott. az ostoba Trump.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 22:35:39

@Ménár Atya: 49% csalással, és nem fair választással. Sztálin és Hitler ennél jobbat tudott. 2/3? na baz, elmehet a csuti geci a büdösbe!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 22:36:43

@Ménár Atya: "a capból is az folyik ilyenkor "

kiverte a fogad a minisztránszfiú?:)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 22:37:46

@Ménár Atya: "a capból is az folyik ilyenkor "

látom, kiverte a fogad a ministránsfiú a kőkemény faszával.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 22:38:25

@ThemePHL: idén még sehogy, nincs vége az évnek, te idióta!

Attika77 2018.09.02. 22:42:31

@math0: mégsem használják sehol sem. Fair amúgy tényleg nem volt, de csalás sem. Sem lehetőség nem volt rá, de ennél fontosabb, hogy statisztikailag be van bizonyítva az elte matematikusai által. Mint matematikus vettem részt benne, az elmúlt három választás adatai alapján. Nyílván úgy sem hiszed el, de nem kellett nekik csalás. Az, hogy van bejutási küszöb, teljesen normális. Szinte mindenhol van, és akkor a 49% már rögtön többséggé válik. Ahelyett, hogy elismernéd a vereséget, kitalálsz egy elmélet, a valóságban sehol nem létező választási rendszert, ahol nem nyerne a fidesz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 22:47:07

@Attika77: csalás is volt, fair sem volt, és a németek használják. a bejutási küszöbre semmi szükség. Németországban sem.
ennyi. idióta vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 22:48:21

@Attika77: az egyetlen választáson, az 1983-ason, ahol 49%-kkal nyert a CDU/CSU, pont nem segített a küszöb, a többinél meg csak kibaszás volt a kis pártokkal.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 22:50:18

@Attika77: én csak elmondom, mi volna igazságos. tévedhetetlen focibíró sincsen, mégis, ha egy focibíró téved, akkor teljes joggal kritizálni lehet, és kell. nem kell elfogadni. ha meg direkt csinálja, akkor menjen el a jó édes kurva anyjába! a csuti geci direkt csinálja, úgyhogy menjen el a jó édes kurva anyjába! ti meg direkt véditek, úgyhogy ti is!

Attika77 2018.09.02. 23:00:02

@math0: nem megy személyeskedés nélkül, igaz?

putris72 2018.09.02. 23:06:58

@math0: Te géniusz!Nem zavar már,hogy mindenki rajtad röhög!Az érveidben sokszor saját magadnak mondasz ellent!A focibírós hasonlatoddal is sikerült a hozzáértésedet kifejezni!

putris72 2018.09.02. 23:08:30

@ThemePHL: Bocsánat!De látom derék génius barátunk továbbra is mondja a hülyeséget!

putris72 2018.09.02. 23:09:52

@ThemePHL: A személyeskedésen kívül nem nagyon tud mit mondani!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 23:13:28

@Attika77: a te érvelési hibád a Nirvana érv. idióta, elmebeteg fasz vagy.

hu.wikipedia.org/wiki/Nirv%C3%A1na-%C3%A9rv

az, hogy a világban mindenhol javítgatják a választási rendszert, az még nem jelenti azt, hogy ne volna olyan választási rendszer, ami messze igazságosabb a mai magyarnál, és azt se, hogy 49%-kkal kormányozni igazságtalan. aztán még az a 49% is csalás és nem fair választási rendszer eredménye.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 23:14:11

@Attika77: mondom így, hátha felfogod az idióta agyaddal. abból, hogy nincs bűntelen ember a világon, következik, hogy szájba baszhatom az anyádat?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 23:17:29

@Attika77: az, hogy a határon túliak szavaznak, eleve csalás. ennyi erővel megvehetnénk több százezer indiait, hogy szavazzanak az MSZP-re.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 23:25:12

@Attika77: "A határon túli szavazatok egy képviselőt sem jelentettek. "

Jelölő szervezet:
FIDESZ, KDNP
Levélben történő szavazás:
216 561 (96.24%)
Pártlistás szavazatok megoszlása:
49.6%
Hazai eredmény:
2 607 990 (47.36%)

tehát valójában eleve 47.36%-ról indulunk, é akkor jön a többi csalás.

egy 47%-os pártnak kurvára nem igazságos egyedül kormányoznia.

Attika77 2018.09.02. 23:25:41

@math0: Ez gyönyörű. Nézzük az általad megadott definíciót: "egy érvelési hiba, amely akkor merül fel, amikor valós eseményeket vagy lehetőségeket egy irreális, idealizált alternatívával vetünk össze" Valós esemény: megtörtént választás; irreális, idealizált alternatívával : egy sehol nem létező, szerinted ideális választási rendszer. A határon túli magyarokat ugyanúgy meg lehet győzni bármelyik pártnak, mint az itteni választókat. Egyik sem sikerült. Nem a választójoggal van gond, hanem az ellenzéki alternatíva hiányával. Persze személyeskedés nélkül továbbra sem megy. Sokat kell még tanulnod. Hiába mondasz relatíve értelmes dolgokat is, a vitapartnered leidiótázásával nehéz lesz meggyőznöd.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 23:28:51

@Attika77: nem faszfejkém, mivel az általam javasolt választási rendszer bevezetésének semmiféle akadálya nincsen. ez tehát egy reális választási rendszer. az irreális elképzelés a tied, miszerint, ha nincs a világon sehol sem tökéletes választási rendszer, akkor a csuti geci akár meg is erőszakolhatja az anyádat.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 23:30:12

@Attika77: " A határon túli magyarokat ugyanúgy meg lehet győzni bármelyik pártnak, mint az itteni választókat."

az indiaiakat is, mégsem szavazhatnak, te baromarc!

ostoba, Fidióta pgeci patkány vagy, aki direkt nem akarja megérteni, mi a gond. ugyanolyan pszichopata geci vagy, mint a csuti paraszt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 23:31:17

@Attika77: ne hivatkozz a rendszer sajátosságára, amikor a rendszer szar, és ez a vita tárgya. dugd fel a jó édes kurva anyádnak a körkörös érvelésed, te fasz!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 23:32:20

@Attika77: tehát ha anyád véletlenül nem esik teherbe, akkor Orbán nyugodtan megerőszakolhatja, ugye?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 23:33:46

@Attika77: "Hiába mondasz relatíve értelmes dolgokat is, a vitapartnered leidiótázásával nehéz lesz meggyőznöd. "

tehát azt mondod, hogy hiába van igazam, ha személyeskedek, te azért is a hülyeség mellett tartasz ki?! te ennyire idióta vagy?!

Attika77 2018.09.02. 23:35:23

@math0: Fiam neked aztán sok gyerekszobád nem volt. Kár érted. Nos be lehetne vezetni,. És nyílván be is vezetnék, ha rajtad kívűl más döntéshozó is jónak találná az általad kitalált rendszert. De nem vezetik. Senki. Egyetlen egy ország sem. Tehát elég egyértelmű a helyzet. A Fidedz, a világ összes országában abszolút többséget kapott volna ezzel a választási eredménnyel. Bármi más egy ideologizált, alternatív valóság. És az sem érv, hogy be lehetne vezetni, mert bármit be lehetne vezetni. Pl a halálbüntetést is, mégsem realitás. Szerintem tanulj még egy kicsit, mert egyre nagyobb hülyét csinálsz magadból, pedig én érzem, hogy alapvetően nem vagy az...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 23:35:26

@Attika77: azt, hogy egy max 47%-os párt kormányoz, és, hogy ez igazságtalan, azt nem fogtad fel, mert ahhoz vagy idióta vagy, vagy vagy te olyan geci, hogy ne akard felfogni.

Attika77 2018.09.02. 23:37:18

@math0: nem ezt mondtam. Mondasz RELATÍVE ÉRTELMES DOLGOKAT IS. Ettől még nincsen igazad

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 23:39:52

@Attika77: igazságos, be lehetne vezetni. érved nincs. az, hogy "semelyik országban nem vezették be", nem érv. bazdmeg, minden új dolgot valakinek el kell kezdeni bevezetni, te idióta faszfej! ennyi erővel a nők szavazati jogát se vezették volna be, mert soha senki nem vezette be, amíg be nem vezette valaki. te egy retardált, reakciós faszfej vagy. pont ilyen ostoba "érveket" mondtak a 19. században az általános választójog bevezetése ellen, a 20. században a nők szavazati jogának bevezetése ellen, ma az elektronikus szavazás ellen, stb.

a retardált, konzervatív faszok mindig ezzel a baromsággal jönnek, hogy ami eddig még nem volt, az nincs is.

Attika77 2018.09.02. 23:41:08

@math0: ha a többi párt kicsi és megosztott, akkor ez biza így van. A világon mindenhol. Normális ellenzéki alternatíva kéne...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 23:42:58

@Attika77: te viszont nem mondasz értelmes dolgokat. relatíve sem. ostobaságokat mondasz. attól nem lesz valami igazságos, hogy "mindenütt így csinálják". ráadásul a német választási rendszer olyan, hogy meg tudta már akadályozni, hogy egy 49%-os párt egyedül kormányozzon, mert 1983-ban meg Németországban a küszöbnek nem volt jelentősége, azaz 1983-ban megvalósult az az igazságos dolog, hogy egy 49%-os párt nem kormányozhatott egyedül. a német választási rendszer egyszer minimum ideálisan működött. nem irreális, te ostoba faszfej!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 23:44:33

@Attika77: nincs mindenütt így a világon, Németországban egy nagy párt nem tud a sok kicsi, megosztott párt ellen nyerni, ha azok elérik az 5%-ot. te ezt tudod, csak hazudsz, mert Fideszes, pszichopata geci vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 23:46:05

@Attika77: Fiam neked aztán sok gyerekszobád nem volt. A szüleid arra nem tanítottak meg, hogy tisztességesen érvelj, hogy ne hazudj, és észt se neveltek beléd. Gratulálok a szüleidhez, egy ostoba kretént neveltek!

Attika77 2018.09.02. 23:46:06

@math0: elmondom neked, hogy miért nem vezették be a rendszered, és miért nem fogják. Mert annyira instabil kormányok jönnének létre, hogy kormányzásképtelenek lennének. Ezt ráadásul le is írják könyvekben. Én csak egy közgazdászmatematikus vagyok, de ennyi politológiát még én is tanultam. Ráadásul a személyeskedéssel továbbra is csak magadat járatod le, és gyengíted az érveidet.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 23:47:00

@Attika77: "Mert annyira instabil kormányok jönnének létre, hogy kormányzásképtelenek lennének. "

faszt. se a német, se a magyar választásokon semmiféle instabilitás nem lett volna a rendszeremmel.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 23:47:50

@Attika77: a személyeskedés nem gyengít semmiféle érvet. hol a faszodban tanultál ilyen ostobaságot?!

Attika77 2018.09.02. 23:49:03

@math0: tévedsz. Németországban is van bejutási küszöb, tehát ott is a Fidesz nyert volna. Ez tény, tetszik vagy sem. Mellesleg csak mellékesen jegyzem meg, hogy nem fidesz szavazó vagyok, csak én nem idióta kifogásokat keresek, hanem próbálok ellenük érdembe tenni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 23:51:23

@Attika77: nem ez volt a kérdés, faszfejkém! mellébeszélsz, te idióta! ha nem vagy Fideszes, akkor nem értem, hogy miért véded őket ennyire idióta módon.

igazságtalan az, hogy egy 47%-os párt kormányozzon? igen. van olyan választási rendszer, ami ezt garantálja? igen. akkor meg?! azt feldughatod magadnak, hogy más országokra mutogatsz, kurvára nem érv!

Attika77 2018.09.02. 23:51:54

@math0: tanították, mellesleg józan érv is. De amúgy érveléstechnika első óra: érzelmek nélkül, a másikat nem megbántva. Szomorú, ha ez nincsen meg. www.uni-miskolc.hu/~bolantro/informalis/L06.2.1.0.html

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 23:54:50

@Attika77:

figyusz, te idióta kretén: Orbán megerőszakolja az anyádat, aztán megöli. se tanú, se bizonyíték.

a világ egyetlen jogállamában sem ítélnék el Orbánt ebben az esetben.

ez azt jelenti, hogy Orbán nyugodtan megerőszakolhatja az anyádat?!

te tényleg ekkora geci állat, vagy?! odaadnád az anyádat, csak azért, mert annyira szopod Orbánt?!

Attika77 2018.09.02. 23:56:34

@math0: ok. Tehát tudsz mutatni egy választási rendszert,, ahol a fidesznek nem lenne abszolút többsége? Ja nem. Hoztad a német példát, te. Rámutattam, hogy a bejutási küszöb miatt, ott is abszolút többsége lenne a fidesznek. Erre te személyeskedsz tovább.
Nem védem a fideszt. Nem védem a választási rendszert. De a vereségért nem azt hibáztatom. Ha nyerni akarunk, mást kell csinálni, mint a mai ellenzék. Mert a választást miattuk vesztettük el, nem pedig a választási rendszer miatt. Ha az anyámat szidod, akkor is

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 23:57:26

@Attika77: a személyeskedés akkor érvelési hiba, ha érvként tüntetem fel. de nem azt teszem. mellesleg nyugodtan személyeskedhetek, az érv értékén nem változtat semmit, te ostoba faszfej!

nem úgy érveltem, hogy "nincs igazad, mert idióta vagy", hanem úgy, hogy "nincs igazad ezért és ezért, és ebből is látszik, hogy idióta vagy". az, hogy idióta vagy, nem érv, hanem konklúzió. nem lehet tehát érvelési hiba, te elmebeteg fasz!

Attika77 2018.09.02. 23:58:05

@math0: nem ezt jelenti, de ettől még ez lesz. Nem szabad bűnözni, de ettől még teszik. Teljesen hibás a metafórád.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 23:58:12

@Attika77: tudtam mondani egy választási rendszert, amelyben a Fidesz nem kormányozna. HAZUDSZ.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.02. 23:59:26

@Attika77: " Nem szabad bűnözni, de ettől még teszik."

pontosan ugyanez a helyzet a Fidesszel is. nem szabad bűnöznie, de ettől még teszi. a választási rendszer igazságtalan.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.03. 00:01:55

@Attika77: "nem ezt jelenti, "

na látod. ugyanígy nem jelenti azt, hogy a választási rendszer igazságos az, hogy ha véletlenül a világ összes választási rendszerében megúszta volna a Fidesz. ez nem érv az igazságosság mellett. fogd már fel, te agyalágyult elmebeteg!

Attika77 2018.09.03. 00:04:36

@math0: ennek ellenére a személyeskedés minden esetben gyengíti az érveidet. Egyes kultúrákban meg is öli. Mindenesetre a legfontosabb része, hogy mi most nem egymással vitázunk. Te annyira vakon elfogult vagy, hogy meggyőzni nem tudlak. Ellenben amit mi most összehozunk, azt el fogják jó páran olvasni, és véleményt fognak formálni. A személyeskedés ellenszenvet szűl, tehát fogékonnyabbá teszi őket az én érveimre. Szépen lassan, minden commenteddel, a saját érveidet gyengíted. A gáz nem az, hogy te szükségét érzed a személyeskedésnek, hanem, hogy nem vetted ezt észre

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.03. 00:07:35

@Attika77: "a személyeskedés minden esetben gyengíti az érveidet."

nem. nincs ilyen logikai szabály, nincs ilyen érvelési szabály. amit hoztál, az nem vonatkoztatható ide, megmutattam, hogy miért nem. nem is tudtál rá mit mondani, csak elismételted a téves rögeszmédre, amiben semmi logika nincs, és semmi érved nincs mellette.

" Egyes kultúrákban meg is öli."

nem érdekelnek az egyes kultúrák.

"A személyeskedés ellenszenvet szűl, tehát fogékonnyabbá teszi őket az én érveimre. "

az a 2,8 idióta, aki ezen a szinten van, már Fideszes, és meggyőzhetetlen.

Attika77 2018.09.03. 00:09:13

@math0: az igazságosság fontos, de legalább ennyire fontos a kormányzóképesség. Na ezért van mindenhol bejutási küszöb. Mindenesetre köszönöm, nagyon jót szórakoztam. Jó éjszakát neked...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.03. 00:10:07

@Attika77: "nem vetted ezt észre"

én már régebben előrébb voltam, mint ahova te most eljutottál. már másoknak is elmondtam ezeket a válaszokat. eddig semmi újjal nem tudtál előjönni.

ateistaklub.blog.hu/2017/02/21/isten_nevet_hiaba_szadra_ne_vedd

az a baj veled, hogy azt hiszed, hogy olyan szinten vagy hogy tudsz nekem újat mondani. sehol nem vagy, kicsihuszár!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.03. 00:10:56

@Attika77: nincs szükség a bejutási küszöbre. semmi gondot nem okozott volna Németországban sem, ha nincs, Magyarországon sem, ha nincs. a rögeszméd ostobaság.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.03. 00:16:45

@Attika77: érdekes módon a német alkotmánybíróság az EP választásoknál többször is kimondta, hogy a küszöb alkotmányellenes:

de.wikipedia.org/wiki/F%C3%BCnf-Prozent-H%C3%BCrde_in_Deutschland

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.03. 00:21:27

@Attika77: az összes német választás a II VH után, és az össze magyar választás a rendszerváltás óta, tehát amióta van küszöb, olyan, hogy nem a küszbön múlt a kormány stabilitása. a küszöb tehát hülyeség.

ThemePHL 2018.09.03. 00:44:32

@math0:

"idén még sehogy, nincs vége az évnek, te idióta!"
(azaz: idén még sehogy nem teljesítettek a MANYUPok)

Taga20-al nagyon egy rugóra jár az agyatok.
Ugyanúgy kerüli a konkrét kérdés megválaszolását, és ugyanúgy hiszi, hogy az idiótázás bárkit is meghat a gyorsítócsíkos kempingbiciklis haverjain kívül. :)

Fussunk neki, immár HARMADJÁRA:

IDÉN, EDDIG, hogyan is teljesítettek a MANYUPOK ? :DDD

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.03. 07:52:49

@ThemePHL: most éppen általában nem jól áll a tőzsde.

markets.ft.com/data/indices/tearsheet/summary?s=BUX:BUD

mi következik ebből, te idióta? zárjuk be a tőzsdét?

idén szarul teljesít a forint:

www.xe.com/currencycharts/?from=EUR&to=HUF&view=1Y

mondjon le a kormány!

Attika77 2018.09.03. 08:07:15

@math0: Részemről befejeztem a beszélgetést, mert össze-vissza beszélsz. Mik a tények: A fidesz április 8-án nyert a hatályos magyar választási törvények szerint. A fidesz, a világ összes országában nyert volna az ott hatályos választási törvény szerint. Szerinted úgy kell megakadályozni a fidesz győzelmét, hogy kitalálunk egy olyan választási rendszert, ami amúgy sehol sincsen, amiben nem a fidesz győz. Szerintem meg, olyan ellenzéki pártok kellenek akik le tudják győzni a fideszt az aktuális választási rendszerben. Ez a vita kettőnk között. Én azt mondom, hogy az ellenzéknek javulnia kell, te azt mondod, hogy adjunk nekik olyan mankót, motoros segédeszközt amivel nyernek. Szerintem tragédia a fidesz győzelme, nem vagyok fidesz szavazó. Te folyamatosan személyeskedsz, és fideszesnek próbálsz beállítani, pedig nem vagyok az. A lényeg továbbra is az, hogy megpróbálsz engem beállítani egy "egyedüli őrültnek" aki egyedüliként hiszi, hogy a bejutási küszöb hasznos. Ezzel szemben a valóság az, hogy mindenki más szerint hasznos, ezért is van szinte az összes parlamenti választási rendszerben bejutási küszöb. Biztos ismered a viccet, az őrültről aki szemben megy a forgalommal. Szerinted mindenki szemben jön a logikus forgalommal. Rossz hírem van, te vagy rossz oldalon az autópályán. Arra hivatkozol, hogy meg lehet csinálni. Nos meg lehet bármit csinálni, attól az még nem lesz jó. Mindenesetre köszönöm neked a vitát. Nagyon jót szórakoztam rajtad, és szerintem még sokaknak szereztél vidám perceket. Mindenesetre ha javasolhatom, bármit is tanulsz, ne próbálj meg olyan állást választani ahol emberekkel kell véleményeket ütköztetni, mert nem vagy benne jó. Ettől még fantasztikus informatikus lehetsz pl., vagy programozó. Valami ilyesmi irányba orientáld magad. És ezennel el is köszönnék tőled, mert sajnos dolgozni kell, bármennyire is szórakoztató a hergelésed, ez most már nem fér bele. :) Cheers bro...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.03. 08:19:09

@Attika77: A Nirvana érvelésre visszatérve. A Nirvana érvelés azt mondja, hogy "mivel nincs tökéletes megoldás, ezért nem is érdemes a tökéletlen megoldáson javítani". Szigorúan véve a te érvelési hibád nem pontosan ez, hanem ennél rosszabb. Ugyanis esetünkben van tökéletes megoldás, te azzal akarsz visszaélni, hogy ezt a megoldást tökéletesen még egyik országban sem vitték végig. De semmi akadálya, hogy bárhol bevezessék. Tehát a te érvelési hibád súlyosabb a Nirvana érvelésnél.

A te érvelési hibád a Nirvana érv, az argumentum ad populum, az argumentum ad antiquitatem, a "whataboutizmus", a "tu quoque" és a "más is ezt csinálja" keveréke. Talán a legutóbbi a leginkább találó:

1.3.2. 15.1.3.2.

www.typotex.hu/upload/book/261/margitay_tihamer-az_erveles_mestersege_reszlet.pdf

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.03. 08:25:50

@Attika77: a hozzászólásod a Nirvana érv, az argumentum ad populum, az argumentum ad antiquitatem, a "whataboutizmus", a "tu quoque" és a "más is ezt csinálja" érvelési hibáktól hemzseg. Te informatikusnak sem lennél jó. Te semminek nem vagy jó, te egy bigott, konzervatív fafej vagy.

Abból, hogy ha Orbán megerőszakolja és megöli az anyádat, és bizonyíték hiányában a világ összes jogállami bíróságon felmentenék, nálam nem következik az, hogy helyes, ha Orbán megerőszakolja az anyádat.

Nálad következik, te simán legyintenél, ha Orbán megerőszakolja az anyádat, vagy te olyan elvtelen féreg!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.03. 08:26:49

@Attika77: "A fidesz, a világ összes országában nyert volna az ott hatályos választási törvény szerint. "

A bejutási küszöb nélkül az összes választás stabil kormányt hozott volna, te idióta! Nincs szükség a bejutási küszöbre. Te mész szemben az autópályán!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.03. 08:37:20

@Attika77: és az ellenzéket tekintve, általában véve is rosszul látod a helyzetet. nem arról van szó, hogy az ellenzék szörnyen hülye, szörnyen béna, hogy nem kínálnak fel alternatívákat. a faszt. az ellenzék politikai pártjai vannak olyan szinten, mint amilyenen eddig voltak, azelőtt voltak, amilyenek kormányon voltak, vannak olyan szinten, mint a német pártok, vagy bármilyen ország más pártjai. persze ezzel nem azt mondom, hogy az ellenzék hibátlan, vagy, hogy mindegyik ellenzéki párt elfogadható, vagy, hogy mindegyik ellenzéki párt ugyanolyan, csak azt, hogy semmiféle általános leromlás nincs. Jobbik számomra ma is elfogadhatatlan, de a MIÉP sem volt elfogadható. van az ellenzékben is náci párt, és a német ellenzékben is van náci párt.

ezzel szemben amit a Fidesz csinál, az minden értelemben durva, és egy egészen más szinten van, egy önkényrendszer.

és nem, az ellenzék akármit is csinál, ebben az önkényuralmi rendszerben, amelyben egy országot közpénzből tele lehet plakátolni ostoba, náci plakátokkal, és fel lehet hergelni a 2,8 millió leghülyébbet, hogy minden mindegy, szavazzanak a Fideszre, mert jönnek a "niggerek", miközben a zsákfaluban soha életükben nem láttak még feketét, és nem is fognak, ezzel nem nagyon lehet mit csinálni.

ha nincs az országban 5 millió normális ember, aki felfogja, hogy a nácizmus olyan rossz, hogy le kell szavazni ellene, akkor Magyarországnak annyi. pontosan ugyanúgy, ahogy Németországnak annyi volt 1933 után. az nem a német ellenzéki pártok hülyesége volt, az a német nép hülyesége volt.

ha a nép túl nagy része hülye, akkor a népnek Mohács kell, a népnek Drezdai bombázás kell. nem tanulnak ezek semmiből, ahogy te se tanulsz semmiből, idióta vagy.

és programozónak se lehetsz jó ezzel az idiótasággal. te is Emőke vagy.

ertelemblog.wordpress.com/2018/04/11/mi-a-megoldas-emokere/

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.03. 08:39:39

@Attika77: "A fidesz, a világ összes országában nyert volna az ott hatályos választási törvény szerint."

A fideszt a világ összes országában kibaszták volna, mint macskát szarni a választási csalásai miatt, az ott hatályos választási törvény szerint. Kivéve Oroszország és Észak-Korea.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.03. 08:41:21

@Attika77: és persze, hogy az ellenzék is csinál hülyeséget, különösen ebben a lehetetlen, kiélezett helyzetben. az LMP és a Momentum például fóbiásan iszonyodott az összefogástól. az MSZP nagyon sokszor viszonylag hülye embereket nyom előre. a DK-ban Gyurcsány szintén időnként hülyén nyomat valamit. túlságosan erőltet dolgokat. bármelyik párt Facebook oldaláról kidobhatnak, ha kritizálsz. stb.

de ez az, amivel ezek a pártok sehol sem rosszabbak, mint a világszínvonal. és miközben persze ezt sem kell elfogadni, az nyilvánvaló, hogy mindezek a hibák sehol nincsenek a Fidesz diktatúrájához és kleptokráciájához képest.

ha ennek az országnak a Tiborcz botrány nem elég a kormány bukásához, akkor nem az ellenzék a hibás, hanem a nép nagy része a hibás.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.03. 08:45:15

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: @Attika77:

ja, mondjuk ez is igaz, ha már "egyetlen országozunk", nincs olyan normális ország, ahol egy kormány ne bukott volna bele mindabba a disznóságba, amit Orbánék csináltak. tarfikmutyi, nyugdíj einstand, tákolmányozás, választási rendszer torzítása, Mészáros és Tiborczék lopásai, autópálya díjak, és még sorolhatnám.

Orbánék mindenkibe bele rúgtak, de találtak 2,8 millió idiótát, akik akkora nácik, hogy minden másra vakok.

ilyen idióta ország nem sok van a világon.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.03. 08:46:48

@Attika77: ja, és a világ egyetlen országában sem lehetett szerintem még 49%-kkal kétharmadot szerezni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.03. 08:52:03

@Attika77: ja, és a világ egyetlen országában sem lehetett szerintem még 49%-kkal kétharmadot szerezni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.03. 08:54:02

@Attika77: ezzel "az ellenzéki pártok a hibásak" dumával te a Fidesz dumáját nyomod, amit beszoptál, és a Fidesz szekerét tolod. az ellenzék pártoknak vidéken gyakorlatilag nincsenek eszközeik. Budapesten, ahol még úgy-ahogy el tudják érni az embereket, csodával határos módon sokkal jobban teljesítettek a Fidesznél. pedig egyetlen hatásos fórumuk sincs, ahol igazán elérhetnék a szavazókat. Orbanisztán nem demokrácia, nincs rendes média és sajtó. Orbanisztán diktatúra. ez nem az ellenzék hibája.

Ménár Atya 2018.09.03. 09:13:12

@math0:
Matyi, nyugodjál meg, attól majd megnyugszol!
Mióta kálmán olga jobbikos, vona gábor cicapárti, az lmp meg szétesik,mint gyurcsány a demokratikus kígyóival választási zakó után, azóta bármi lehetséges.
A fent leírt káosz senkinek sem kell, ezért van most :
2/3
Te tényleg elhiszed, hogy azért lettetek szarrá verve, mert orbi kirakott néhány migránsozós tacepaot?
Biztos az is nyomott valamit, de a vereség fő oka, hogy szimplán nem kér az emberek többsége a szocialistának nevezett ámokfutók szakértő gazdasági tevékenységéből, és a családokat egymásnak ugrasztó ron werberes gyűlöletkampányból.
Lop a fidesz......hát igen, lopott a maszop szadesz is, de ezek legalább közben törődnek mással is, a hibákat meg majd javítjuk.
Az ország működik, nyugalom van, persze megértem, ha valaki politikailag elkötelezett akkor szar néznie hogy nem a haverok vannak jó posztokon, de hát most így döntött a nép, majd legközelebb meg talán másképp, persze ha az ember azt érzi, hogy jobban él, akkor érik a 4/5 -is :D
Az megvan hogy a pojáca fletóra, vagy a szétesett maszopra hány % szavazott?
Na számolj kis francia fartúró rabszolga, és rájössz miért nem rúghatnak labdába az elvtársaid.
Az a helyzet, hogy orbinak jelentősen több szavazata volt, a választási rendszer meg olyan amilyen, ha fordított lenne a szavazatok aránya, akkor most másnak lenne 2/3-a, ennyi az igazság.
Na kínlódj kisköcsög és matekozz, de a végeredmény mindig állandó lesz:
2/3 :D:D
Ámen

antiinternáci 2018.09.03. 09:25:50

@math0:

Te tényleg nagy9n hülye vagy, ember.
Az egyéni körzetekben mikor volt olyan, amiről beszélsz? Mikor volt olyan, hogy mondjuk 48% szabazott egy pártra, és akkor 48%-át kapta a mandátumoknak?

A választás a hatályos törvények szerint történt. Gyurcsányék még saját maguknak vizionáltak kétharmadot, minden ellenzéki párt legyőzhetőnek nyilvánította a Fideszt.
Undorító, de mem meglepő, hogy most utólag a hozzád hasonló boksevista faszok ilyen képtelen hülyeséhekkel állnak elő.
Egyszerűen nem kelletek a kutyának se, na.
A bolsevisták kampánya nevetséges volt, fő elemei a kövezkezők:
- büntessük meg, akinek munkából van jövedelme
-közmunka helyett ismét segélyt a képzetleneknek
-le az olyan náci fogalmakkal, mint haza, család meg magyar
-15.000 illegális migránst az országba azonnal
-vezessük be az abberrációt kötelező tantárgyként
- rendbírság azoknak, akik nem gyalázzák külföldön olyan hangosan az országot, ahogyan a Nagy Testvér elvárja
-a párt tagjai ismét szabadon lopnak, különösen a Belső Párt tagjai

Menjetek Észak-Koreába, ott még hatalmon vagytok. (Jó, van köztetek egy kis frakcióharc, de az még jó hely, ott még az eszme uralkodik.)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.03. 09:32:44

@Ménár Atya: "orbi kirakott néhány migránsozós tacepaot?"

Sok tízmilliárdot költött közpénzből a kampányra, a pártállami médiumokat is einstandolta. Stb, stb. Ennyi erőforrással bárki más 90% eredményt ért volna el. (A másik elkúrót kivéve, az csak 80%-ot.)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.03. 09:41:37

@math0: "tarfikmutyi"

Mekkora már, hogy a nyertes pályázó számítógépén írják meg a pályázatot. :))

Ménár Atya 2018.09.03. 10:00:28

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: 2010 ben sem ezért nyert, 2014-ben sem ezért nyert, 2018-ban sem ezért nyert, és gyanítom, hogy 2022-ben sem ezért fog nyerni.
Talán kicsit gondolkodni kellene.
Mit adott a maszop-szadesz a népnek, és mit adott fidesz a népnek.
Ha megvan a megoldás, akkor nézd át kicsit hogy menyire szimpatikus, ha egy baloldali kormány, vereti,löveti a népet a nemzeti ünnepén, jelöletlen keretlegényekkel, ez kb amúgy a nemzetiszocializmussal vonható párhuzamba, azt meg nem nagyon szeretjük.
A maszop miért nem adott ingyen étkezést,ingyen tankönyvet, 16% os szjat, egy számjegyű taot, adókedvezményt a gyerekeid után?
Miért emelte a gázt amikor nem lesz gázáremelést ígértek, és miért nem vezette be az eurót,amikor lehetett volna, és miért vitte bóvliba az országot 8 év alatt, és ne gyere, hogy a fidesz alatt került oda, mert ilyet csak buta demagóg faszok mondanak, mindenki tudja, hogy az egy folyamat, nagyon hosszú, és onnan kijönni szintén az.
És miért nem dőltünk még mindig be és gyilkoljuk egymást az utcán az élelemért, mint ahogy azt 2010 től folyamatosan tolta a bukott baloldal..............
Na ha ezek megvannak, akkor rájössz, hogy nem a migrikampány itt a vereség oka.
De amíg ezt hitetitek el magatokkal, orbi biztonságban tudhatja a seggét, és bárhova felhúzhat egy stadiont nektek.
Szép dolog az önámítás, csak a vége mindig:
2/3
Ámen

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.03. 10:01:12

@Ménár Atya: "Lop a fidesz......hát igen, lopott a maszop szadesz is"

Ezt a sutkát már sokszor elsütöttétek, fideSSfasszopók.

1. Más tolvajlása nem menti fel a gecit.

2. A maszopot és szadeszt elkergettük, a szadesz meg is szűnt, a maszop segge kilóg a gatyából, már a székházukat is el kellett adniuk.

3. Nem mindegy, hogy valaki csokit lop a boltból, vagy ellopja a boltot az egész háztömbbel együtt.

Ménár Atya 2018.09.03. 10:07:24

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Ugyan már cicafiú ne ferdíts, én nem ezt írtam, hanem ezt :
"Lop a fidesz......hát igen, lopott a maszop szadesz is, de ezek legalább közben törődnek mással is, a hibákat meg majd javítjuk."
Tehát értelmezem helyetted:
Ez is lop az is lop, ez nem helyes.
De az újak lopás közben csinálnak jó dolgokat is, ezért várunk a picsán rúgásukkal, és próbáljuk helyes irányba terelni őket, pl az önkori választásokon.
Szóval légyszi ne legyél baloldali fasz, aki a szövegkörnyezetből kiemel valamit amit támadhat.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.03. 10:08:14

@Ménár Atya: "2010 ben sem ezért nyert"

Akkor nem. Annyira utáltuk már gyúrcsányékat, hogy egy üres öltöny is nyert volna.

"2014-ben sem ezért nyert,"

Pedig de.

"Mit adott a maszop-szadesz a népnek"

Dupla fizetést a tanároknak, stb. Soha úgy nem emelkedtek a fizetések, mint akkor. A geci "rosszabbul élünk mint négy éve" kampánya orbitálisat bukott, annyival jobban éltek az emberek, mint négy éve. Mindezt külső forrásból, hitelből.

"és mit adott fidesz a népnek."

27% világbajnok ÁFÁ-t.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.03. 10:14:54

@Ménár Atya: "lopás közben csinálnak jó dolgokat is"

Például: Az ország gazdaságát letolták az EU aljára, Romániával küzdünk az utolsó előtti helyért, nemsokára Bulgáriával az utolsóért.

Például: Tönkretették az oktatást, a PISA eredmények a béka segge alá estek.

Tudsz olyanokat, amik nem a ruszkiknak jók, hanem a magyaroknak?

Ménár Atya 2018.09.03. 10:19:35

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Azt a dupla fizetést amiért tüntettek :D:D
Te minden propagandát beszopsz mi? :D
Tehát adok neked dupla fizetést, aztán rákúrok egy akkora szja-t, hogy a fele adó lesz :D
Amúgy a tanárok az nem a nép, :)
De majd nézz utána, vagy kérdezgesd ,ha van a tanár ismerőseidet, hogy alakult mostanság a fizetésük, mert elég jelentősen emelkedett, de szerintem erről most pattanj le, mert másról beszélt.
Én az átlag magyarról írok, nem csoportokról azon belül.
Az átlag magyar megélhetése ma kiszámíthatóbb.
Nem érzem magam büntetve azért mert dolgozok,és gyerekeim vannak.
Nincs szükségem alamizsnára mert tudok annyit keresni, hogy eltartsam magam,és a családom.
És ez jó.
A maszop szadesz viszont nem volt jó.

ThemePHL 2018.09.03. 10:24:00

"most éppen általában nem jól áll a tőzsde.
mi következik ebből, te idióta? zárjuk be a tőzsdét?"

Idiótázás már kezd uncsi lenni... értem én hogy nem nagyon mély ahonnan merítened lehetne, de mégis nincs valami új...? hogy becéztek még míg felnőttél? :)

Kicsit fentebb tőled:
"manyupok sokkal jobban gazdálkodtak a pénzzel, mint a tolvaj Orbán állam."
"a magánnyugdíjpénztárak legutóbb 9,2% hozamot teljesítettek. kurva jól."

Szóvalakkor, ha MANYUP hasít, akkor a MANYUP teljesített kurva jól.
Ha szarban vannak a MANYUPok, akkor a tőzsde nem áll jól a MANYUP nem tehet rőla.

Értem. :D

"idén szarul teljesít a forint:
mondjon le a kormány!"

Fentebb meg ugye:
"idén még sehogy, nincs vége az évnek, te idióta!"
(azaz idén még sehogy nem teljesítettek a MANYUPOK szerinted... mert nincs évvége)

Naszóval akkor MANYUPOkat nem nézzük mit produkáltak eddig idén, mert még nem ért véget az év.
A forintot meg ugye "valamiért" nézzük mit teljesít, szóval valószínűleg a forintnak augusztusban véget ért az év.

Értem. :D

Másrészről meg, a MANYUPok ha gyengén muzsikálnak, akkor a tőzsde a hibás.
Ha a forintnak szar az árfolyama, akkor a tőzsdének köze sincs hozzá, a kormány a kizárólagos hibás.

Kezdem kapizsgálni a logikádat. :DDD

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.03. 10:25:32

@Ménár Atya: "rákúrok egy akkora szja-t"

A munka terhei pont ugyanannyi a geci alatt mint a maszop alatt, valami 43%.

ThemePHL 2018.09.03. 10:25:51

(bocs, előzőben lemaradt a címzett)

@math0:
"most éppen általában nem jól áll a tőzsde.
mi következik ebből, te idióta? zárjuk be a tőzsdét?"

Idiótázás már kezd uncsi lenni... értem én hogy nem nagyon mély ahonnan merítened lehetne, de mégis nincs valami új...? hogy becéztek még míg felnőttél? :)

Kicsit fentebb tőled:
"manyupok sokkal jobban gazdálkodtak a pénzzel, mint a tolvaj Orbán állam."
"a magánnyugdíjpénztárak legutóbb 9,2% hozamot teljesítettek. kurva jól."

Szóvalakkor, ha MANYUP hasít, akkor a MANYUP teljesített kurva jól.
Ha szarban vannak a MANYUPok, akkor a tőzsde nem áll jól a MANYUP nem tehet rőla.

Értem. :D

"idén szarul teljesít a forint:
mondjon le a kormány!"

Fentebb meg ugye:
"idén még sehogy, nincs vége az évnek, te idióta!"
(azaz idén még sehogy nem teljesítettek a MANYUPOK szerinted... mert nincs évvége)

Naszóval akkor MANYUPOkat nem nézzük mit produkáltak eddig idén, mert még nem ért véget az év.
A forintot meg ugye "valamiért" nézzük mit teljesít, szóval valószínűleg a forintnak augusztusban véget ért az év.

Értem. :D

Másrészről meg, a MANYUPok ha gyengén muzsikálnak, akkor a tőzsde a hibás.
Ha a forintnak szar az árfolyama, akkor a tőzsdének köze sincs hozzá, a kormány a kizárólagos hibás.

Kezdem kapizsgálni a logikádat. :DDD

Ménár Atya 2018.09.03. 10:27:24

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Senki nem küzd romániával, csak a hangok a fejedben.
Sajnos azt a szart amit fletó itthagyott kb 10 év helyrehozni, legalább is én ezt mondtam még akkor amikor a pojáca uralkodott itt.
Sajnos reális jóslat volt.
Pisa teszt :)
Most mondhatnám, hogy nem az oktatás a rossz, hanem a tanárok, akiket kinevelt az mszp rendszer. :)
Mi van a ruszkikkal?

Ménár Atya 2018.09.03. 10:32:04

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
A munka terhei pont ugyanannyi a geci alatt mint a maszop alatt, valami 43%.

Ne kezdj vállalkozásba, tönkremész :)
szja: 16%
Ebből még gyerekek után kapsz térítést.
Maszopnál, ha jól emlékszem 38 vagy 42 %, és lófaszt nem kaptam a két gyerek után.
Ingyen tankönyv, ingyen kaja.
Tehát szerintem jobb az elosztás.
Nekem aktívnak mindenképp.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.03. 10:35:37

@Ménár Atya: "a tanár ismerőseidet, hogy alakult mostanság a fizetésük, mert elég jelentősen emelkedett"

:))

Istenem, te minden geci propagandát beszopsz.

Az 50% az elvett pótlékokkal, túlórákkal nettósítva jó, ha 15-20%, és azt ők 10 évre kapták.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.03. 10:37:20

@Ménár Atya: "Senki nem küzd romániával,"

"Ha Szlovákiával és Romániával vetjük össze a mutatóinkat, szinte sehol sem leszünk elsők."

hvg.hu/gazdasag/20170707_Egyetlen_abra_osszefoglalja_hogyan_csuszunk_le_a_regioban

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.03. 10:41:44

@Ménár Atya: "azt a szart amit fletó itthagyott kb 10 év helyrehozni"

Akkor a libajnait kéne vele megbízni, az egy év alatt rendbetette az országot. A gecinek 8 év kellett, hogy Románia szintjére csúsztassa le a gazdaságot egy világgazdasági konjunktúra közepette. Ezt senki nem csinálja utána.

Ménár Atya 2018.09.03. 10:44:16

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Ezt lapozgasd, ez pontosabb.
www.ksh.hu/stadat_eves_7
Amúgy van egy tök jó mutatóm a gazdasági növekedésre.
2006 körül megjelentek a sárga csekkek a hűtőmön és rangsoroltam mikor melyiket fizetem be.
2013-ban eltüntek a sárga csekkek a hűtőmről, és egyszerűen befizetem őket ahogy jönnek.
A mostani helyzetről meg már nem ís írok inkább, mert azt hinnéd, hogy én vagyok orbi veje :)

Ménár Atya 2018.09.03. 10:47:15

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Ja még az előzőhöz:
Szlovákia nem épített autópályát, főleg nem olyat ami a világon az egyik legdrágább,mint nálunk.
Viszont épített olyan összeszerelő üzemeket, ami az ellenzék szerint rossz.
Csak annyi a gond ezzel, hogy most röhög rajtunk a tót, mert a szoci kormányzás alatt elhúzott mellettünk a bűnös összeszerelő üzemeivel.
Ez azért megvan remélem :)

Ménár Atya 2018.09.03. 10:50:10

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Bajnai semmit nem tett rendbe.
Amit előírtak neki az eu imf vezérek azt végrehajtotta, nem volt az országnak választása akkor.

Bajnai is fletó köpenyéből bújt elő, úgy hogy felejtsd már el ezeket a legendákat, az egyéves csodáról.
Semmit nem tett, felvett egy halom kölcsönt amihez ugye nem nyúlunk azt mégis elment a zs...........

Ménár Atya 2018.09.03. 10:52:07

Na jó, most léptem, mert meg kell keresnem szegény kis éhező csemetéimnek a kenyérre valót :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.03. 10:55:01

@Ménár Atya: "előírtak neki az eu imf vezérek"

Kevered a gecivel.

A libajnai rendbetette a költségvetést, és teli kasszával adta át a gecinek.

Az meg egy évig pávatáncolt az IMF-nek, aztán felvett egy jóval drágább hitelt, és végrehajtott mindent amit az IMF ajánlott. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.03. 10:57:01

@Ménár Atya: "Szlovákia nem épített autópályát, főleg nem olyat ami a világon az egyik legdrágább,mint nálunk."

Hát az tuti.

De miért népszerűsíted a geci gazdád tolvajlásait? Neked védeni kellene. Kubatovtól ma nem kapsz fizetést. :))

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.03. 20:06:22

@ThemePHL:

1) ha idióta vagy, akkor nem hisztizel, hogy idiótának mondalak, mert csak az igazságot mondom! az, hogy neked mi unalmas, az irreleváns, nem szórakoztató műsor vagyok

2) te jöttél azzal, hogy téged az érdekel, hogy idén hogy megy a manyupoknak. erre válaszoltam neked, mire odáig eljutottál, hogy hát akkor nem a rövid távú teljesítményt kell nézni. pontosan ide eljuthattál volna magadtól is, ha 100 felett lenne az IQ-d, 110 felett kezdhetted is volna innen. de hát egy idiótának ez nem megy.

3) Hosszú távon meg hasítottak. 5-10%-os átlagos éves hozamráta 2003 és 2017 között

www.mnb.hu/letoltes/nyugdijpenztari-hozamok-2003-2017.pdf

nehéz lesz ezt szőnyeg alá söpörnöd, mert az MNB közleménye

4) ehhez képest Orbanisztán elverte a pénzünket:

24.hu/fn/penzugy/2018/01/21/a-fidesz-az-ellopott-penzt-mar-felelte/

az 5-10%-os hozam mégiscsak jobb, mint, hogy Orbanisztán felélte.

ez elég nagy KO neked, te Fidióta!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.03. 20:11:12

@Ménár Atya: "kb 10 év helyrehozni"

sajnos az SZDZS-MSZP-nek nem volt ennyi ideje, hogy helyrehozza azt a szart, amit a csuti geci itthagyott.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.03. 20:13:50

@Ménár Atya: "nem az oktatás a rossz, hanem a tanárok, akiket kinevelt az mszp rendszer"

meg a Fidesz rendszer, meg az MDF rendszer. idióta vagy. nyilvánvaló, hogy a tanárok egy minimum 30 éves periódusból tevődnek össze, tehát a tanárok minősége soha nem kötődik 1-2 ciklushoz.

de hát ezt egy Fidióta a 80-as IQ-jával nem fogja fel.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.03. 20:19:17

@Ménár Atya: ",ha van a tanár ismerőseidet, hogy alakult mostanság a fizetésük"

Medgyessy emelte a legjobban a tanárok fizetését.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.03. 20:25:21

@Ménár Atya: összeszerelő üzemet Magyarországon MSZP időszakban épített a Mercedes legutóbb.

Autópályát legdrágábban messze a Fidesz épített.

2009-ben az ostoba vastagbőr még azon sipítozott, hogy azMSZP autópályái kilométerenként közelíttették a 2 milliárdod:

vastagbor.blog.hu/2009/04/28/1_km_autopalya_326_millio_forintert

2013-ban Fideszéknél már 3,8 milliárd 1 km:

hvg.hu/gazdasag/20131127_Uj_csucs_38_milliardba_kerul_egy_kilomete

idióta Fideszes barom vagy!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.03. 20:29:23

@Ménár Atya: azt tudjuk, hogy ingyenélő pedofil vagy, de nem a te hűtőd az érv. úgyis tele van sikosítóval, a ministránsfiúk örömére.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.03. 20:30:58

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: ja, ezek a barmok azt hiszik, Gyurcsány csinálta a recessziót, Orbán meg véget vetett neki. pedig Orbán a kedvező környezethez képest sokat rontott az országon.

tpl 2018.09.04. 06:45:02

@taga20: a suttyóságod zavar. De mivel te ezt nem vágod, inkább én lépek innen.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.04. 11:38:57

@math0: Na azért ne kezdd már te is!
Vastagbőrt nem szidni!
Ők voltak a legjobbak!
'10 előtt és után is.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.04. 21:01:37

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: ebben a cikkben is magyar épülő autópályákat hasonlítottak össze horvát, annyiért és semennyiért soha meg nem épült autópálya tervekkel. mekkora idióta már az ilyen?!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.05. 14:29:01

@math0: Nem.Akkor is jók voltak mikor fecóékat szidták meg akkor is igazuk volt amikor vikiéket.
Ezért voltak ők először "náczi"blog utána meg "gysurcsányista" blog.:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.05. 14:31:32

@math0: Azért volt pár tényleg jó cikkük.
És azért tényleg ment a lenyúlás itt is.
Az,hogy viktor megszépíti ezeket az egy dolog.:((

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.05. 18:15:20

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: ez a cikkük is hülyeség volt, és a többi is. ennyikeh. felesleges mosnod a szennyest. nem fogod fel, te idióta barom, hogy komoyltalan terveket szoptak be az idióták.

ThemePHL 2018.09.05. 20:19:01

@math0:

1.
"ha idióta vagy, akkor nem hisztizel, hogy idiótának mondalak, mert csak az igazságot mondom!"
Nyugodtan maradhat az idióta. Nem zavar. Sejtettem, kicsi az a készlet amiből válogathatsz. :)

"nem szórakoztató műsor vagyok"
Dehogynem, csak még nem vetted észre. :)

2.
"te jöttél azzal, hogy téged az érdekel, hogy idén hogy megy a manyupoknak."
Pontosabban te lobogtattad, hogy milyen kurva jól teljesítenek.
Erre kérdeztem, hogy hogyan is teljesítettek idén. Nem mást.

"erre válaszoltam neked"

Noakkor hol is válaszoltál az idei teljesítményre? Link a kommenthez?

"mire odáig eljutottál, hogy hát akkor nem a rövid távú teljesítményt kell nézni."

Hol is mondtam ilyent? Link?

Mivel eleve harmadjára sikerült felfognod, hogy mit kérdezek,
így nem vádollak azzal hogy notórius hazudozó vagy, csak
mert, mondjuk úgy, "eléggé pontatlan az emlékezeted", csak szimplán
örülök annak, hogy ha még konkrétan ugyan ki nem mondva ugyan, de
legalább indirekten elismered hogy az idei év masszívan fos lett
a pénztáraknak.

3.
"Hosszú távon meg hasítottak. 5-10%-os átlagos éves hozamráta"

Szuper. Legyen. Az MNB listája korrekt.
Akkor eddig a MANYUPok hasítottak, vagy a tőzsde volt a jó?
Mert most ugye szerinted csak a tőzsde a hibás a jelenlegi teljesítményükért.
Amikor majd a tömeges kifizetések kezdődnek, akkor épp jól fognak majd teljesíteni, vagy éppen szar lesz a tőzsde?

Mégegy kérdés. Hamár a MANYUPok olyan jól hasítanak.
Amikor visszaállamosították a nyugdíjpénzeket és a visszalépők megkapták a
MANYUPjuk által "szorgosan megtermelt" reálhozamjukat...
... naszóval akkor milyen reálhozam százalékokat is láthatunk? :D

4.
"ehhez képest Orbanisztán elverte a pénzünket
24.hu/fn/penzugy/2018/01/21/a-fidesz-az-ellopott-penzt-mar-felelte/
az 5-10%-os hozam mégiscsak jobb, mint, hogy Orbanisztán felélte."

Most elverte, vagy felélte? Netalántán felhasználta?
Már ha egyáltalán érted a szavak jelentése közti külömbséget. :D

A cikk dátuma: 2018. 01. 21.
Kampányidőszak.

Idéznék a cikkből:
"A Fidesz az ellopott pénzt már felélte, és most minden forintra szükség lenne az oktatás rendbetételéhez, az egészségügy megmentéséhez és a béremeléshez – véli az LMP."

"ez elég nagy KO neked, te Fidióta!"

Az idézet és vélemyény az azóta is atomstabil LMPtől. Kampányidőszakból. 24.huról.

Hatalmasnagy KO valóban.:)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.05. 21:32:36

@ThemePHL:

"Nyugodtan maradhat az idióta. Nem zavar. Sejtettem, kicsi az a készlet amiből válogathatsz. :)"

Egyre kevésbé érthető, hogy min hisztizel. Egy szókincs-versenynek nem sok értelmét látom az "idióta" szinonimáit illetően. Nem mintha nem tudnék szinonimákat, csak minek mennék ebbe bele?!

"""nem szórakoztató műsor vagyok"
Dehogynem, csak még nem vetted észre. :)""

Itt is még jobban belezavarodtál abba, hogy egyáltalán min hisztizel, mi a bajod.

"""te jöttél azzal, hogy téged az érdekel, hogy idén hogy megy a manyupoknak."
Pontosabban te lobogtattad, hogy milyen kurva jól teljesítenek.""

Igen, én ezt mondtam, és általánosságban. Erre te kezdtél el ugrálni, hogy de az idei teljesítményt nézzük, és pár ellenpélda után a végén eljutottál odáig, hogy a rövid távú teljesítményt hülyeség nézni, azaz pofán szartad magad.

Sokáig tartott, lassan szartad magad pofán, de a pofánszarás az tény.

"elismered hogy az idei év masszívan fos lett
a pénztáraknak."

Látom, teneked még mindig nem sikerült felfognod, hogy az idei évnek nincs vége. És azt sem, hogy hosszú távon a manyupok jól teljesítenek. Idén meg a választások óta valahogy összeesett a forint euro árfolyam.

"Akkor eddig a MANYUPok hasítottak, vagy a tőzsde volt a jó?"
Mindkettő.

"Mert most ugye szerinted csak a tőzsde a hibás a jelenlegi teljesítményükért.
Amikor majd a tömeges kifizetések kezdődnek, akkor épp jól fognak majd teljesíteni, vagy éppen szar lesz a tőzsde?"

Itt is látszik, hogy idióta vagy. Ha hosszú távon jó a tőzsde, és közben rövid időközökre lehet visszaesés, akkor ugye a kifizetéseknél a hosszú távú trend lesz a döntő, a pillanatnyi állás nem különösebben. Egy évtized jó kamat után egy fél évnyi kis visszaesés ugye nem ront el sokat. De hát a hülye Fidesznyik a 80-as IQ-jával ezt nem fogja fel.

Egész konkrétan, mondjuk 14 évig egy 8%-os hozam összesen majd 200%-os hozam. Ehhez képest egy idei pár százalékos visszaesés mi a faszt jelent, te idióta, elmebeteg?!

"Most elverte, vagy felélte?"

Ez nálad nem egyeztethető össze?! Melyik elmegyógyintézetben kezelnek?!

Ha az LMP nem tetszik, van itt még pár tényfeltáró cikk:

index.hu/gazdasag/2015/10/08/nyugdijreform_es_adossagcsokkento_alap/

tenytar.blog.hu/2014/03/24/az_allamositott_nyugdijpenz_elfogyott_a_megmaradt_jol_fial

Szóval idiotizmusban és szarkavarásban jeles vagy, de csak ebben.

ThemePHL 2018.09.23. 10:25:55

@math0:
"Egy szókincs-versenynek nem sok értelmét látom az "idióta" szinonimáit illetően. Nem mintha nem tudnék szinonimákat, csak minek mennék ebbe bele?!"

Bizony nem verseny. Jól érzed.
Csak gondoltam, mivel láthatóan örömet okoz, hogy lelkesen idiótázol másokat, hátha van még valami valami megszólítás a tarsolyodban, ahogyan becézgettek a családban például, amit érdemes lehetne bevetni.
Én jobban szórakoznék, te pedig kidomboríthatnád, hogy a látszat ellenére nem is vagy olyan egyszerű.
Persze ha nincs több az idiótán kívül, akkor nincs több.

(jól teljesítenek a MANYUPok) "Igen, én ezt mondtam, és általánosságban. Erre te kezdtél el ugrálni, hogy de az idei teljesítményt nézzük, és pár ellenpélda után a végén eljutottál odáig, hogy a rövid távú teljesítményt hülyeség nézni, azaz pofán szartad magad."

Noakkor dobj már linket légyszi arra, hogy hol is:
- kezdtem el ugrálni, hogy csak az idei teljesítményt nézzük?
- jutottam el odáig, hogy a rövid távú teljesítményt hülyeség nézni?

"Sokáig tartott, lassan szartad magad pofán, de a pofánszarás az tény."

A tény az, hogy eddigi, hát hogy is mondjam, a "valóság kissé módosultabb verziójának"
büszke előadása ellenére sem sikerült ideraknod a hivatkozott kijelentéseim linkjét. :)

""elismered hogy az idei év masszívan fos lett
a pénztáraknak."
Látom, teneked még mindig nem sikerült felfognod, hogy az idei évnek nincs vége. És azt sem, hogy hosszú távon a manyupok jól teljesítenek. Idén meg a választások óta valahogy összeesett a forint euro árfolyam."

Valóban van amit nem fogtam fel. Azt hogy ha vannak olyan emberek, akik már eleve az átlag ember számára is teljesen egyértelmű-, de ha nekik mégsem, akkor legalább a szájbarágós IDÉN EDDIG szavakat tartalmazó, egyértelműsített mondatokat is csak nagyjából harmadjára értik meg, akkor mi az anyám kínjáért nem faék egyszerűen fogalmazok továbbra is és írom az IDEI szó mellé azt hogy EDDIG.

""Akkor eddig a MANYUPok hasítottak, vagy a tőzsde volt a jó?"
Mindkettő."

Akkor amíg a Forintnak jó volt az árfolyama, akkor az állam hasított vagy a tözsde volt jó?
Továbbá most hogy nem jó a Forint árfolyama, akkor az állam teljesít szarul, vagy a tözsde gyenge?

Juteszembe! Hogyan is befolyásolja a Forint árfolyama a nyugdíj kifizetéseket? :D

(hogy teljesítenek a MANYUPok) "Ha hosszú távon jó a tőzsde, és közben rövid időközökre lehet visszaesés, akkor ugye a kifizetéseknél a hosszú távú trend lesz a döntő, a pillanatnyi állás nem különösebben. Egy évtized jó kamat után egy fél évnyi kis visszaesés ugye nem ront el sokat. De hát a hülye Fidesznyik a 80-as IQ-jával ezt nem fogja fel."

Noakkor, mennyi idő MANYUP műkodés után államosították vissza a nyugdíjpénzeket? Mennyi hozamot is "vallottak be" az előző években a MANYUPok?
Amikor pedig az állami rendszerbe visszalépők megkapták a MANYUPjuk által "szorgosan megtermelt" reálhozamjukat...
... naszóval akkor milyen reálhozam százalékokat is láthatunk? :D

"Most elverte, vagy felélte?"

Pontosabban így kérdeztem: Most elverte, vagy felélte? Netalántán felhasználta?

"Ez nálad nem egyeztethető össze?! Melyik elmegyógyintézetben kezelnek?!"

Dehogynem. Ha egy funkcionális analfabéta "szemüvegén keresztül" nézem a szavakat, akkor igen.
Tudod, például vannak családok, ahol ha az apuka kurvára veri el a pénzt, azt nem pont ugyanolyan szemmel nézik, mintha a család a szükségleteire feléli, vagy akár jövőbeni célok elérésére felhasználja.
Nem hinném, hogy ez nálatok is másképpen lenne. De javíts ki ha tévednék.

"Ha az LMP nem tetszik...
Nincs velük baj.
De az már megmosolyogtató, hogy egy ilyen stabil, kitartó, egységes párt kampányidőszakban elhangzott szavait, véleményét próbálod mint megdönthetetlen tényt előadni.

"...van itt még pár tényfeltáró cikk:"
Index, ténytárblog. Hát nem éppen a teljes objektivitásukról híresek, de legyen.
Legalább nem egy marginális párt, már kitudjaholnemjáró vezetőjének a populista szavait lobogtatod.

Akkor had használjam a felhasználta szót. Mert ugye neked a fentebbiek alapján mindegy, hogy ezt vagy az elverte szóval fejezem ki amit szeretnék.

Bizonyára számodra megnyugtatóbb lenne, ha a MANYUP pénzekkel az állam nem csinálna semmit több évtizeden át, csak bevarrná a párnacihába, és mutogatná neked az egyenleget minden évben.
Ez a temérdek pénz, ha nem használják fel, bizony hiányozni fog a költségvetésből. Lehet belőle hitelt törleszteni. Lehet belőle jövőben hasznot hozó befektetéseket csinálni.
Gondolom te szívesebben fizeted a már felvett vagy a kieső pénzek miatt majdan felvett hitelek kamatát, mert megnyugtat, hogy van valahol pénzed ami kamatozik.
Persze töredék annyit kamatozik, mint amennyi kamatot a hitelekre kell fizetni, de szerinted az jó. :D

Még egy kérdés.
Ugye a mostani nyugdíjasoknak sem volt "nyugdíjszámlája". Nekik sem rakta az állam a kredenc hátuljába a nyugdíjukra szánt pénzt.
Akkor meséld már el, hogy ők miért és hogyan is kapnak nyugdíjat? :)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.23. 10:59:46

@ThemePHL:

1) bízd ide a szóhasználatot, én se szólok bele, hogy hogy szólítod a kurva anyádat!

2) "Én jobban szórakoznék" le se szarom. nem vagyok szórakoztatóipar.

3) "te pedig kidomboríthatnád, hogy a látszat ellenére nem is vagy olyan egyszerű."

Nálad értelmesebb embereknek ez leesik. Nem a szavakból, hanem a tartalomból. Az olyan húgyagyúak véleménye meg, mint amilyen te vagy, nem érdekel.

"Noakkor dobj már linket légyszi arra, hogy hol is:
- kezdtem el ugrálni, hogy csak az idei teljesítményt nézzük?"

viola: b1.blog.hu/2018/08/30/ami_kedden_milanoban_valojaban_tortent/full_commentlist/1#c35766211

Azóta is csak ezen ugrálsz. Azt, hogy a manyup hozamok az MNB szerint több, mint 10 év átlagában igen jól teljesítettek, azt ignorálod. Pedig ez fontos adat a manyup kérdéshez, nem pedig az a kis részlet, amin itt ugrálsz, mint a mérgezett egér.

"Akkor amíg a Forintnak jó volt az árfolyama, akkor az állam hasított vagy a tözsde volt jó?"

Általában mindkettő. Az állam teljesítménye közvetlenül hat a forint erejére. A manyup teljesítmények nem. Ezt látom nem sikerült még felfognod a 80-as IQ-ddal.

"Továbbá most hogy nem jó a Forint árfolyama, akkor az állam teljesít szarul, vagy a tözsde gyenge?"

Az állam teljesít szarul. És a magyar tőzsde ezért is szar.

"Tudod, például vannak családok, ahol ha az apuka kurvára veri el a pénzt, azt nem pont ugyanolyan szemmel nézik, mintha a család a szükségleteire feléli, vagy akár jövőbeni célok elérésére felhasználja."

No, Orbán az előbbi típusú "apuka".

"Index, ténytárblog. Hát nem éppen a teljes objektivitásukról híresek, de legyen."

látom, neked a szennymédia az objektív.

"Bizonyára számodra megnyugtatóbb lenne, ha a MANYUP pénzekkel az állam nem csinálna semmit több évtizeden át, csak bevarrná a párnacihába, és mutogatná neked az egyenleget minden évben."

nekem
1) az lenne a legjobb, ha én fektetném be
2) második legjobb, ha egy magán-nyugdíjpénztár fekteti be
3) harmadik legjobb, ha egy jó kormány, értelmes célokra
4) a legrosszabb Orbanisztán, mert totál hülyeségeke verte el.

amit nem tudtál cáfolni, hogy AZ MNB KIMUTATÁSA SZERINT A MAGÁNNYUGDJPÉNZTÁRAK 10 ÉV ALATT IGEN JÓL TELJESÍTETTEK.

ez meg felmossa veled a padlót, te debil kis köcsög!

www.mnb.hu/letoltes/nyugdijpenztari-hozamok-2006-2015-kozzetetel-vegleges.pdf

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.23. 11:10:30

@ThemePHL:

"Gondolom te szívesebben fizeted a már felvett vagy a kieső pénzek miatt majdan felvett hitelek kamatát, mert megnyugtat, hogy van valahol pénzed ami kamatozik."

1) az IMF hitel kamata 3-4% volt:

www.portfolio.hu/gazdasag/hatalmas-tehertol-szabadulunk-meg-mire-koltottuk-az-imf-hitelt.229691.html

2) a manyupok hozama általában 6% felett

tehát igen, szívesen tartanám a manyupoknál a pénzem, még akkor is, ha az IMF hitel kamatát tovább kell fizetni, és konkrétan nekem kéne fizetnem. állami szinten is kurvára megérte a manyup, és kurva nagy hülyeség volt visszaopni, és hitelvisszafizetésre elverni.

de hát egy olyan kretén, mint te, ezt hogy is fogná fel?!

ThemePHL 2018.09.23. 16:39:42

@math0:
""Én jobban szórakoznék" le se szarom. nem vagyok szórakoztatóipar."

SzórakoztatóIPAR magadban valóban nem nagyon lehetsz. :)
De hidd el irtó szórakoztató, az ahogyan vért izzadva próbálod sértegetéssel
bizonygatni az igazadat. :D

"bízd ide a szóhasználatot, én se szólok bele, hogy hogy szólítod a kurva anyádat!"

Odabíztam. Bővült is a szókincs lista egy "kurvaanyáddal". Ügyes vagy. :)

"Nálad értelmesebb embereknek ez leesik. Nem a szavakból, hanem a tartalomból. Az olyan húgyagyúak véleménye meg, mint amilyen te vagy, nem érdekel."

Valóban vaskos lett a tartalom. 5 idiótára jut 1 kurvaanyád, meg 1 húgyagyú.
Látod igazad lett. Most már valóban nem tűnsz olyan egyszerűnek. :D

""Noakkor dobj már linket légyszi arra, hogy hol is:
- kezdtem el ugrálni, hogy csak az idei teljesítményt nézzük?"
viola: b1.blog.hu/2018/08/30/ami_kedden_milanoban_valojaban_tortent/full_commentlist/1#c35766211"

Viola? Hogy jön ide a virág?
Értem ám, hogy voilà-t akart volna lenni. :) Ha nem megy, lehet magyarul is ám, pl.: "tessék, íme" :D

Akkor lássuk... ez volt az idézett kommentem:
"Hogyan is teljesítettek IDÉN a pénztárak? :DDDD"

BINGÓ! Tudtam, hogy ezt a kommentemet fogod linkelni. :)
Hogy miért? Mert a funkcionális analfabéták nem veszik észre, hogy:
- ez nem állítás, hanem kérdés. Érted. Kérdőjel van a végén. :)
- egyszerűen megkérdeztem, hogy vajon idén hogyan is teljesítettek a MANYUOPok, semmi mást
- ami azt jelenti, hogy én bizony sehol nem UGRÁLTAM, hogy CSAK az IDEI teljesítményt nézzük

"Azóta is csak ezen ugrálsz. Azt, hogy a manyup hozamok az MNB szerint több, mint 10 év átlagában igen jól teljesítettek, azt ignorálod."

Idézet tőlem: "Az MNB listája korrekt."
Sajnos, csak ismételni tudom önmagam: csak a funkcionális analfabéták értik az "Az MNB listája korrekt." mondatomat úgy, hogy én ignoráoom az MNB jelentését. :D

"Az állam teljesít szarul. És a magyar tőzsde ezért is szar. "
Te, szólnod kéne a hitelminősítőknek...
...mert ők Magyarország kilátásait stabilnak és pozitívnak értékelik. :D

(apuka kurvára veri el a pénzt)
"No, Orbán az előbbi típusú "apuka"."

Tehát semmiben nem fektetnek be. Értem.

"látom, neked a szennymédia az objektív."
Az eddig tőled látottak alapján, hogy mit és hogyan értelmezel, nem lepődöm meg rajta, hogy ezt így értelmezed.

"1) az lenne a legjobb, ha én fektetném be"
Talán még egyet is értenék. Mert úgy elsőre szerintem sokaknak ez lenne a legjobb. Mondom, ELSŐRE.
A tömegek azomban pénzügyi analfabéták. Kétlem, hogy sokaknak lenne majd épkézláb nyugdíjuk.
Gondolom a kieső pénzek és a befizetések meghitelezésének a kamatait is vígan fizetnéd.
Szintén a befektetett pénzek által termelt pénzek meghitelezésének a kamatait is ugye? :)

"2) második legjobb, ha egy magán-nyugdíjpénztár fekteti be"
Ahogyan az a világban máshol olyan jól működött eddig is.

3) harmadik legjobb, ha egy jó kormány, értelmes célokra
Első, talán max másodikra raknám.

4) a legrosszabb Orbanisztán, mert totál hülyeségeke verte el. "
Sok hülyeség, meg zseb volt tömve. Így igaz. Ahogyan azt az eddigi kormányok is tették.
Az is igaz, hogy ez semilyen kormányt nem ment fel a saját tettei alól.
De az is kurvanagy mese, hogy semmi érdemlegeset nem csináltak és mindenkinek csak szarabb a helyzete.
Amúgy meg egy épkézláb koalíció nem volt, akire lehetett volna szavazni.
Az eddigi kormányokkal meg nem véletlenül nem akarnak az emberek újrázni.

"amit nem tudtál cáfolni, hogy AZ MNB KIMUTATÁSA SZERINT A MAGÁNNYUGDJPÉNZTÁRAK 10 ÉV ALATT IGEN JÓL TELJESÍTETTEK.
ez meg felmossa veled a padlót, te debil kis köcsög!"

Noakkor MÉGEGYSZER, egy idézet tőlem: "Az MNB listája korrekt."
Általános iskola, alsó tagozat. Olvasás. Szövegértés.

Jól felmostad velem a padlót, hogy nem cáfoltam valamit, amivel egyetértek. :DDD

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.23. 19:41:25

@ThemePHL:

"De hidd el irtó szórakoztató, az ahogyan vért izzadva próbálod sértegetéssel
bizonygatni az igazadat. "

Érvekkel igazolom az igazamat, azokra nem is tudsz érdemben válaszolni, a sértegetések az én szórakozásomra vannak. A sértegetésekre csak azért cuppantál rá, mert az érvekkel nem bírsz.

"Valóban vaskos lett a tartalom. 5 idiótára jut 1 kurvaanyád, meg 1 húgyagyú."

Mint tudod, több tartalom is volt, de azt ignorálod, mert egy kis geci patkány vagy.

"Értem ám, hogy voilà-t akart volna lenni. :) Ha nem megy, lehet magyarul is ám, pl.: "tessék, íme" :D"

na most meg az a bajod, hogy gazdag szókinccsel fejeztem ki magam, és szűkítenéd. minden nap tökön szúrod így magad?!

ez a teljes idézet:

"Ez a TAVALYI. Szóval újra felteszem a kérdést, hátha most sikerül megérteni:
"Hogyan is teljesítettek IDÉN a pénztárak? "

Tehát te a tavalyi helyett az ideire vagy rákattanva, kétszer kérdezel rá, és a 15 éves átlag után is csak ezen rugózol. Megmondanád szép egyenesen, hogy mi a jó édes kurva anyádnak vagy erre ráfixálva?! És de igen, ha te kétszer kérdezel rá, és azóta is erre a témára vagy ráfixálva, akkor te ezen ugrálsz. Ha az idei teljesítmény nem kiemelten fontos, akkor miért ez a rögeszméd, te genetikai selejt?!

"Te, szólnod kéne a hitelminősítőknek...
...mert ők Magyarország kilátásait stabilnak és pozitívnak értékelik. :D"

ja, BBB-, + tőzsde szar, + forint szar.

"Tehát semmiben nem fektetnek be. Értem."

dehogynem. hülyeségbe. a részeges apuka alkoholba fektet be, a hülye Orbán meg stadionokba meg atomerőműbe. ugyanúgy elverés.

"Talán még egyet is értenék. Mert úgy elsőre szerintem sokaknak ez lenne a legjobb. Mondom, ELSŐRE.
A tömegek azomban pénzügyi analfabéták. Kétlem, hogy sokaknak lenne majd épkézláb nyugdíjuk."

emiatt a tömegeknek a manyup a jó megoldás. nem a pénzügyi analfabéta kormány.

"Sok hülyeség, meg zseb volt tömve. Így igaz. Ahogyan azt az eddigi kormányok is tették."

nem. Mészárosék nagyságrendekkel többet lopnak. százmilliárdokat.

"Noakkor MÉGEGYSZER, egy idézet tőlem: "Az MNB listája korrekt.""

akkor még egyszer a konklúzió: ergo a manyup jó volt, Orbánék nemcsak loptak, hanem óriási kárt is okoztak Magyarországnak.

ez volt a fő kérdés. ennyikeh, hülyegyerek. igen, felmostam veled a padlót.

ThemePHL 2018.09.24. 09:44:12

@math0:
"Érvekkel igazolom az igazamat, azokra nem is tudsz érdemben válaszolni, a sértegetések az én szórakozásomra vannak."

Érvekkel igazolod? Van amit, valóban... néhol azért ott is csak harmadjára, de legalább sikerül.
Csak valahogy a többi számos kínos kérdésre nem tudsz válaszolni. Ez ám a nagy érvelés. :)

Az eddig is világos, hogy nagy örömet jelent neked ha másokat sértegetsz.
Nekem nem baj. Ugyebár "van az a közeg", meg persze kinek mi az ami a kis életét feldobja...
Ettől függetlenül én is rettenetesen jól szórakozok az izzadtságszagú kínlódásodon. :)

"Mint tudod, több tartalom is volt, de azt ignorálod, mert egy kis geci patkány vagy."

Melyiket is ignoráltam a "több tartalom" közül? Mutass rá.

(voilà)
"na most meg az a bajod, hogy gazdag szókinccsel fejeztem ki magam, és szűkítenéd. minden nap tökön szúrod így magad?!"

Valóban. Köztudott, hogy a gazdag szókincs ismérve egy szarul leírt francia szó. :)
Ha én ilyennel villognék, akkor valóban tökön szúrva érezném magam. :)

""Ez a TAVALYI. Szóval újra felteszem a kérdést, hátha most sikerül megérteni:
Hogyan is teljesítettek IDÉN a pénztárak?"
Tehát te a tavalyi helyett az ideire vagy rákattanva, kétszer kérdezel rá, és a 15 éves átlag után is csak ezen rugózol. Megmondanád szép egyenesen, hogy mi a jó édes kurva anyádnak vagy erre ráfixálva?!""

Vannak emberek, akiknél sajnos valóban többször kell rákérdezni mindenre mire úgy-ahogy átmegy a kérdés... a többszöri rákérdezés belülről tűnhet rákattanásnak. Nem hibáztatlak ezért.

Szóval akkor, mégegyszer:
(Hol) "- kezdtem el ugrálni, hogy CSAK az idei teljesítményt nézzük?"

Segítek értelmezni. Mert az előző kommentemben lévő kb. 5 soros értelmezés ezekszerint nem volt elég egyszerű.
A MANYUPok kurvajónak aposztrofált teljesítménye miat kérdeztem rá arra, hogy IDÉN akkor hogyan is muzsikáltak.
Erre dobtál egy TAVALYI eredményt. :DDD Nem hibáztatlak. :D
Innentől vált érdekessé. Újra rákérdezés párszor tőlem. Erőlködés tőled, hogy ne kelljen kimondani az idei eredményeket.
Ennyi, nem bonyolult. :D

""Te, szólnod kéne a hitelminősítőknek...
...mert ők Magyarország kilátásait stabilnak és pozitívnak értékelik. :D"
ja, BBB-, + tőzsde szar, + forint szar."

:DDDDDDD

Segítek. A BBB- az nem az ország kilátása...
Kukkancs csak rá az MNB oldalára. :) Mit mondanak ott a hitelminősítők azt ország kilátásairól?
STABIL, POZITÍV.
Nembajd, harmadjára ez is sikerült majd. :D

"emiatt a tömegeknek a manyup a jó megoldás. nem a pénzügyi analfabéta kormány."

A MANYUP? Ja, kurvanagy zsenik. Ha megy akkor zsenik. Ha nem, szar a tözsde, szar a forint szar a kormány. Ők nem szarok.
Igen, hatalmas analfabéta a kormány. A hitelminősítők szerint is ilyenek a kilátások. :)

""Noakkor MÉGEGYSZER, egy idézet tőlem: "Az MNB listája korrekt.""
akkor még egyszer a konklúzió: ergo a manyup jó volt, Orbánék nemcsak loptak, hanem óriási kárt is okoztak Magyarországnak."

A konklúzió az az, hogy sokadik állításodról bizonyosodik be, hogy szimplán hazudsz. :)
(ha gondok voltak alsóban, akkor elnézést, a hazudozást visszavonom)

"ez volt a fő kérdés. ennyikeh, hülyegyerek. igen, felmostam veled a padlót."

Namostakkor most biztosan felmostad? Egyszer már szeritend felmostad. Csakhát ugye hazugsággal próbáltad.
Az nem az volt? Most akkor ez lesz az a bizonyos hatalmasnagy felmosás?

A konklúzióddal, hogy vitatkozzak... újrázok egy kérdést... Mily meglepő, HARNMADJÁRA. Hátha majd most átmegy... :)
"Noakkor, mennyi idő MANYUP műkodés után államosították vissza a nyugdíjpénzeket? Mennyi hozamot is "vallottak be" az előző években a MANYUPok?
Amikor pedig az állami rendszerbe visszalépők megkapták a MANYUPjuk által "szorgosan megtermelt" reálhozamjukat...
... naszóval akkor milyen reálhozam százalékokat is láthatunk? :D"

Most mosd fel velem a padlót úgy, hogy végre ideírod a választ. :)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.24. 10:30:44

@ThemePHL: te csak szofista szarkavarásra vagy képes. neked az a napi szórakozásod, hogy minden hülyeségbe beleköss, kifordítsd, hazudj róla, rákattansz, utána letagadod azt is, amit írtál, illetve azt is, hogy mit akartál vele.

1) az idei éves eddigi hozamokkal kapcsolatban két eset van:

A) vagy relevánsnak tartod a 15 éves átlag mellett, akkor a kurva anyádnál hisztizzél, hogy hol mondtál ilyet!

B) vagy nem tartod relevánsnak, akkor a kurva anyádat kérdezgesd az idei év teljesítményéről!

2) Je peux parler et écrire et comprendre assez bien en français. On peux discuter en français si tu veux. Alors, dérange ta mère putain avec ta chamailleries stupides!

3) Akkor még egyszer a konklúzió a valódi kérdésre: a manyup 15 éves átlagban jó volt, sokkal a GDP-növekedés felett, messze jobb helyen volt ott a pénz, mint az államnál. Orbánék nemcsak az embereket személyesen lopták meg, hanem óriási kárt is okoztak Magyarországnak. Ezt az MNB kimutatásával igazoltam, linkeltem, el is ismerted, csak tagadod, mert egy patkány geci kis Fidióta vagy.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.24. 10:46:24

@ThemePHL: "A MANYUPok kurvajónak aposztrofált teljesítménye miat kérdeztem rá arra, hogy IDÉN akkor hogyan is muzsikáltak."

A tőzsde jellegéből adódóan értelmetlen egy befejtetési alap teljesítményét egy évre nézni.

Az önkéntes nyugdíjpénztárakból ami megmaradt, azok 50%-kal növelték vagyonukat az első 5 év alatt.

ThemePHL 2018.09.24. 11:44:37

"minden hülyeségbe beleköss, kifordítsd, hazudj róla, rákattansz, utána letagadod azt is, amit írtál, illetve azt is, hogy mit akartál vele."

Noakkor... hol tagadtam le amit írtam? Link?

"1) az idei éves eddigi hozamokkal kapcsolatban két eset van:
A) vagy relevánsnak tartod a 15 éves átlag mellett, akkor a kurva anyádnál hisztizzél, hogy hol mondtál ilyet!
B) vagy nem tartod relevánsnak, akkor a kurva anyádat kérdezgesd az idei év teljesítményéről!"

Ismétlés, nem meglepően, sokadjára... :D
"A MANYUPok kurvajónak aposztrofált teljesítménye miatt kérdeztem rá arra, hogy IDÉN akkor hogyan is muzsikáltak."
Segítek. Kérdeztem tőled az idei eredményeket. Ennyi. Vért izzadtál, hogy ne kelljen kimondani.
Akkor ez most A vagy B válasz szerinted? :D

"2) Je peux parler et écrire et comprendre assez bien en français. On peux discuter en français si tu veux. Alors, dérange ta mère putain avec ta chamailleries stupides!"

Szuper. Akkor tán illene a francia szavakat jól használni nem? :)

"3) Akkor még egyszer a konklúzió a valódi kérdésre: a manyup 15 éves átlagban jó volt, sokkal a GDP-növekedés felett, messze jobb helyen volt ott a pénz, mint az államnál. Orbánék nemcsak az embereket személyesen lopták meg, hanem óriási kárt is okoztak Magyarországnak. Ezt az MNB kimutatásával igazoltam, linkeltem, el is ismerted, csak tagadod, mert egy patkány geci kis Fidióta vagy."

Hogyan is jött ki a konklúzió az MNB kimutatásából, hogy:
- JOBB helyen volt nálunk a pénz, MINT az államnál?
- hogyan is alakultak a GDP növekedési számok?

Noakkor linket kérek a következő állításaidhoz...
- hol ismertem el, hogy az Orbánék óriási kárt okoztak az országnak?
- hol tagadom (miután elismertem) a MNB kimutatását?

No, jöjjön NEGYEDJÉRE a kérdés, amit VALAHOGY még mindig nem sikerült megválaszolnod...:D
"Noakkor, mennyi idő MANYUP működés után államosították vissza a nyugdíjpénzeket? Mennyi hozamot is "vallottak be" az előző években a MANYUPok?
Amikor pedig az állami rendszerbe visszalépők megkapták a MANYUPjuk által "szorgosan megtermelt" reálhozamjukat...
... naszóval akkor milyen reálhozam százalékokat is láthatunk? :D"
süti beállítások módosítása