B1 blogcsalád



Nála durvábban soha senki nem szólt be Orbánnak a nemzetközi politikában

2018. augusztus 26. - nickgrabowszki

A háborús hős, aki Putyin ágyába bújó, neofasiszta diktátornak nevezte a magyar miniszterelnököt.mccainorban.jpg

Amikor 2 napja közölték, hogy leálltak a kezeléssel, akkor már sejthető volt, hogy közel a vég. Vasárnap a családja be is jelentette, hogy 82 évesen meghalt John McCain amerikai republikánus szenátor, a külügyi bizottság elnöke, aki a főként időseket érintő agydaganatfajtában, glioblasztómában szenvedett.

McCain igazi legendája volt az amerikai politikai életnek:

  • Először is háborús hős, aki 5 és fél évet töltött hadifogságban, miután a a vietnami háborúban lelőtték a repülőgépet, amelynek pilótája volt.
  • Utána 37 éven át volt a szenátus tagja Arizonából, majd a republikánusok elnökjelöltje.

Már 2000-ben indult volna az elnökválasztáson, 2008-ban jelölte is a pártja, de veszített Barack Obamával szemben. Tekintélyére azonban jellemző, hogy 2004-ben John Kerry demokrata elnökjelölt kérte fel, hogy republikánusként legyen az alelnökjelöltje ifjabb Bush-sal szemben, ami egészen szokatlan az amerikai belpolitikában.

McCaint leginkább Churchillhez lehetne hasonlítani a történelmi személyiségek közül: mindketten igazán

utálták az autokráciát és az azokat uraló diktátorokat.

Míg Churchill egyszer, átmenetileg, a túlélés érdekében kénytelen volt összefogni Sztálinnjal, McCain nem válogatott. Khadaffitól Husszeinig, Milosevity-től Aszadig, Chaveztől Putyinig fellépett mindenkivel szemben, mint akit a történelmi tapasztalatok arra okítottak, hogy egy diktatúra soha nem lehet elég jó, mindig veszélyt jelent a világ békéjére és a többi országra. (Náluk már csak Trumpot utálja jobban, akinek azt is megtiltotta, hogy a temetésére elmenjen, ugyanúgy mint 3 éve Göncz Árpád Orbánnak.)

A magyar vonatkozása McCainnek az, hogy a diktátorok körébe sorolta Orbán Viktort is. 2014-ben, az amerikai szenátus vitájában azt mondta

nem vagyok ellene a politikai kinevezetteknek, mert tudom, hogy miként játsszák ezt a játékot, de így állunk: egy nemzet annak a határára került, hogy feladja a szuverenitását

egy neofasiszta diktátornak, aki ágyba bújik Vlagyimir Putyinnal,

és mi a Gazdagok és szépek producerét küldjük nagykövetnek.

McCain arra utalt, hogy a Kelet-Európa iránt nem érdeklődő második Obama-adminisztráció egy szappanopera-producert, Collen Bellt akar kinevezni (majd ki is nevezett) nagykövetnek Budapestre.

Külföldről élvonalbeli, hivatalban lévő, befolyásos politikus vagy diplomata soha ilyen keményen nem szólt be Orbánnak; se azelőtt, se azóta nem bírálta senki ilyen élesen és a szókimondóan a magyarországi autokratikus kísérletet.

A kíméletlenül éles megfogalmazás már csak azért is meglepő volt, mert a nemzetközi diplomácia hangneme általában ennél sokkal árnyaltabb.

  • Ha a konfliktusos témák átbeszéléséről szól a tárgyalás utáni kommüniké, akkor az azt akarja eltakarni, hogy ordítva fenyegetőztek.
  • Ha élénk megbeszélésről nyilatkoznak, akkor valójában dühös kurvaanyázás folyt zárt ajtók mögött.

Ehhez képest McCain egyáltalán nem fogta vissza magát, és nyilvánvalóvá tette, mint gondol az amerikai politika az Orbán-rezsimről. 

A szenátor által kritizált diktátorok általában az ad hominem érvelési hibához folyamodtak a vádakkal szemben: nem McCain állításait, hanem a személyét támadták, azaz hogy a hadifogságban megőrült. Az Orbán-rezsim sem hazudtolta meg magát, az akkor még csak rá jellemző módon reagált a dologra: Kovács Zoltán kormányszóvivő egyszerűen megpróbálta letagadni, hogy a szenátor Orbánt nevezte volna újfasisztának.

De sikerült?

Nem, nem sikerült, McCain kabinetje megerősítette, hogy nem Putyinra, hanem a magyar miniszterelnökre utalt. Később egy hosszú közleményben meg is indokolta az álláspontját

Amióta 2010-ben Orbán Viktor miniszterelnök hatalomra jutott Magyarországon, azóta antidemokratikus változásokat eszközöltek az alkotmányban, korlátozták a magyar bíróságok függetlenségét, civil szervezeteknél razziáztak és indítottak ellenük eljárásokat, korlátozták a sajtószabadságot, és még sorolhatnám. Ezek az intézkedések veszélyeztetik az intézmények függetlenségét, és azokat a fékeket és ellensúlyokat, amelyek a demokratikus kormányzáshoz szükségesek. Ezért mélyen aggódom a demokratikus normák magyarországi gyengülése miatt. (...)

Nem egyszerűen elégtelen, de veszélyes is az olyan demokrácia, ahol nem működik a jogállam, a hatalmi ágak szétválasztása, és nem biztosítják a gazdaság, civil szféra és vallás szabadságát. Ez a hatalommal való visszaéléshez, etnikai feszültségekhez, a gazdaság korlátozásához és a szabadságjogok gyengüléséhez vezet. Pontosan azokhoz a dolgokhoz, amik Orbán Viktor miniszterelnök hatalomra kerülése óta tetten érhetőek Magyarországon. Orbán Viktor miniszterelnök azzal próbálta megmagyarázni tetteit, hogy ő egy új modell szerint szervezett, “illiberális demokráciát” épít, de ez a vízió megtagadja azokat az értékeket, amikre az Európai Uniót és a NATO-t alapozták. Ezek a szövetségek nemcsak a demokráciát tekintik alapértéknek, hanem a jogállamot, az egyén jogainak védelmét, és az alapvető szabadságjogokat is. A szövetségek minden tagjának vallania kell ezeket az értékeket. 

Ez komoly problémát jelentett a NER-nek, Orbánra alighanem örökre ráégett a lényeglátó minősítés. Érdemben nem tudták McCain állításait vitatni (hiszen igaza volt). Ráadásul egy volt republikánus elnökjelöltet azért nehezen lehetett lekommunistázni, leliberálisozni, Soros emberének minősíteni, vagy a magyar ellenzék szekértolójának nevezni. (Különösen, hogy 2008-ban Orbán maga nevezte McCaint nemzeti hősnek.)

Miután a letagadás megbukott:

  • követeltek bocsánatkérést;
  • mondták, hogy "egy időre elment az esze";
  • vádolták Magyarország nem ismeretével (noha csak pár hónappal korábban tárgyalt Budapesten Orbánnal, lásd a képet);
  • rendelték be az amerikai ügyvivőt;
  • célozgattak gazdasági érdekekre a háttérben.

De aztán Orbán megtalálta a megoldást. Azt mondta,

ez a fékek ellensúlyok dolog csak egy haszontalan amcsi találmány, amit Európa szellemi középszerűség okán átvett.

Nincs itt semmi látnivaló, lehet továbbmenni. Nekünk viszont McCain halála jó alkalom, hogy emlékezzünk arra, bár bár Orbán hívei, rajongói és szolgái körömszakadtig próbálják tagadni, ő maga már 4 éve közölte, nem tudja, és nem is akarja leplezni diktátori ambícióit.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4314203639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2018.08.26. 16:39:44

nem volt a szívem csücske a csóka, de a gecit jól körbe rajzolta.

és ez is ott van a szeren.

"A választás után McCain lett a párton belüli ellensúlya Trumpnak és a hozzá törleszkedő opportunistáknak. Felszólalt a bíróságok és a titkosszolgálatok függetlenségének védelmében, támogatta az orosz kormány és a Trump-kampány közti összefonódás vizsgálatát, szenvedélyesen kikelt a Putyinnak való hízelgés ellen, és a maga sajátos módján védelmébe vette a Trump által fake news-nak bélyegzett független médiát is. Az NBC sztárműsorvezetőjének mondta:

„Gyűlölöm a sajtót. Önt meg aztán különösen. De tény, hogy szükségünk van önökre. Szükségünk van a szabad sajtóra. Életbevágó szükségletünk még az ellenséges sajtó is. Ha ezt elveszítjük, a személyes szabadságunkból vesznek el valamit. Ez a diktátorok első lépése.”
"
a sok fityeszgeci tanulhatott volna az öregtől!

zsindekksz ISIS Al Qaida mind CIA projekt 2018.08.26. 16:40:59

Háborús hős :DDD

Vadászbombázóval III. világbeli civileket bombázni, légvédelem nélkül.
Osztán mégis lelőttek.

Énekes Madár MCcain- nek hívták a bajtársai, akiket beárult a Vietkongnak

www.youtube.com/watch?v=ymBY9fl9Dkk

Plusz még az ISIS- szel is napi kapcsolatban állt ez a hős...

Helga Beauty Salon. 2018.08.26. 17:06:17

Látom a héten két hősi halottjuk is van a libsiknek, a másik a Székhelyi Jocó nyugoggyon, őt is elvitte a hazaszeretet!

Lord Barom 2018.08.26. 17:08:22

@taga20: Bárcsakm krétával rajzolta volna körbe...

Lord Barom 2018.08.26. 17:09:42

@Helga Beauty Salon: Látom, te a G.-nél is bátrabb vagy, merty lem mered lidsizni a libsi és komcsigyűlölő nemzeti hőst...

Helga Beauty Salon. 2018.08.26. 17:11:58

Ehhez képest McCain egyáltalán nem fogta vissza magát, és nyilvánvalóvá tette, mint gondol az amerikai politika az Orbán-rezsimről.

Az amerikai politika vajon tudja e hogy róla mit gondolnak a nagyvilágban? Na persze, nagyhatalmi arrogancia is van a világon!

Realista60 2018.08.26. 18:08:08

Orsós olyan elmebeteg, mint Sztálin, csak rosszabb!

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.08.26. 18:14:20

@zsindekksz ISIS Al Qaida mind CIA projekt:

Mi van te retkes Putyin által fizetett ´álhírgyártó troll? Miután a facebookon kitiltották az összes 846 kamuprofilodat, most az indexen nyomatod a kamuhírket meg a ruszkik által gyártott kamu videókat? Azért a havi 300 rubel pluszért? Ha nem lennél Orbanisztán semmire nem vitt LÚZER kisembere, hanem egy liberális nyugati ország átlagos polgára lennél, akor nem lennél rászorulva erre áhírterjesztö retkes troll melóra.

Alternatíva 2018.08.26. 18:14:31

Orbán beszélni nem tud, folyamatosan tájszólással harsogja hazugságait. Előbb vagy utóbb, de valamikor biztosan pofán fogják verni, hiszen csak egy sületlen paraszt.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.08.26. 18:19:18

@Helga Beauty Salon: "Látom a héten két hősi halottjuk is van a libsiknek,"

Pedig milyen szépen rajtolt a nemzeti hősi NER válogatott, Lovas, Kerényi, az ember azt hitte, hogy meg se állnak a félidőig 6-nál. Persze lehet hogy a NEResek csak most a második félidőre fognak igazán gyorsítani a tempón és Bajerék a téli szünetig akkora finissel zárják az évet, hogy a NER válogattottad a kihalási versenyt utcahosszal nyeri meg.

Ménár Atya 2018.08.26. 18:24:59

Ez a pasi ugyanolyan szélsőséges nacionalista volt, mint akik a kommunista pereket szervezték amerikában inkvizíciós módszerekkel.
Amikor pedig egy orbánról aki kb A892. senki így nyilatkozik, az szerintem inkább vicces, mert ezek olyan szájba adott mondatok voltak,mint sajátok.
Jelzem, fletó nem szúrta a szemét, pedig ő tényleg a hálószobáig vitte putyint, csak a szemlőhegyi zsidóktól likvidált otthonában :)
Szóval ez azért nem volt hiteles a számomra.
Ill, az akkori politikai érdekeket szolgálta, az amik féltek, hogy elvesztik az egyik hűbéres helytartójukat, és hát így is lett.
Ám a nap azóta is felkel, és még mindig nem látom a horogkereszteket, sem a barnaingeseket masírozni, a zsidók is jól elvannak nálunk, mert biztonság van.
Hát szóval , vagány volt az öreg, a dumája is jó volt, csak az élet cáfolja a sok hülyeséget amit összehordott.

káposzta 2018.08.26. 18:38:54

@Ménár Atya: na te is felbukkantál, de jó. Beböfögted a faszságot, bújj is vissza Rachel pelenkájába.

taga20 2018.08.26. 18:45:06

@Ménár Atya: a geci annyit találkozik kágébésputyinnal, mintha perszonálunioba lennénk a ruszkikkal. és ez téged nem zavar? mekkéjnről is fleto ugrik be?

rendesen kikirándultad magad?

HaD 2018.08.26. 18:45:06

...lófszt...a minap Norbi haverom ennél lényegesebben durván beszólt a fazonnak...amúgy meg nyugodj békében Johni fiú!!!!

zsindekksz ISIS Al Qaida mind CIA projekt 2018.08.26. 18:48:44

Dzsoni gyerekbe minden egyes áldozata éppen a Pokol mélyén forgatja bele a tűzből kivett vasvllát.

Úgyhogy egy ideig elfoglalt lesz Dzsonifiú...

2018.08.26. 18:55:11

Még az amerikaiak sem akarták elnöknek, nem is választották meg.
Meg aztán ő se volt tökéletes. Itt is tévedett mint Szél Bernadett a börtönnel. Vagy inkább hazudott?

élveteg 2018.08.26. 18:56:48

" McCain nem válogatott. Khadaffitól Husszeinig, Milosevity-től Aszadig, Chaveztől Putyinig fellépett mindenkivel szemben, mint akit a történelmi tapasztalatok arra okítottak, hogy egy diktatúra soha nem lehet elég jó, mindig veszélyt jelent a világ békéjére és a többi országra."

A Mccain lehet hogy nem válogatott de amerika ha akltuális érdekei éppen úgy kivánták parabóla ívben szart demokráciára emberi jogokra fékekre ellensúlyokra Régen is mikor annak idején a Pinochet is puszi pajtás volt De támogatták a katonai puccsal hatalomra került Pervez Musarafot Vagy napjainkban igen jól elvannak a szaud -arábia demokráciával is

Scott Tenorman Must Die 2018.08.26. 18:58:10

elképesztő, h egy ember halálát mire tudjátok felhasználni. gusztustalan férgek vagytok

rallus 2018.08.26. 19:07:33

A vietkongok nem tartották be a Genfi Egyezményt és ráadásul mindig a fejét ütötték egy bazi nagy gumikalapáccsal... Aztán ez lett belőle...

moonlight777 2018.08.26. 19:09:16

@taga20:

engem spec nem zavar hogy sokat találkozik putyinnal..... nemzeti érdek, kötelessége jóban lenni vele..... nem lenne jó ha putyin ellenség lenne, ahhoz túk közel van hozzánk, luxus ha nem vagyunk jóban vele, elemi érdeke az országnak...

max bir ca · http://bircahang.org 2018.08.26. 19:22:48

Picit jobb lett ma a világ: egy háborús bűnös eltávozott a pokolba.

De legyünk jók: kívánjuk, hogy bánja meg bűneit.

BiG74 Bodri 2018.08.26. 19:25:51

@moonlight777:
Én is szeretnék ennyire jóban lenni néhány csajjal, csak nem a nyelvemet használnám és a seggükbe!

mindbender2 2018.08.26. 19:27:12

@MikeBoy: Mert a nyugat mindig is határvidékként kezelt minket. Mindig.
Ha úgy alakult simán odadobtak, most is ez folyik.
Nekünk egyszerűen nem érdekünk rosszban lenni az oroszokkal.

Tudod kinek az érdeke, hogy eu-orosz kooperáció helyett állandó ellenségeskedés legyen?
Remélem kitalálod, mindent meg is tesz érte. Oszd meg és uralkodj.

taga20 2018.08.26. 19:41:48

@moonlight777: melyik volt szocialista ország vezetője találkozik annyit kágébésputyinnal, mint a geci?

egyikse, mert nincs olyan érdek amiről te dumálsz.

blasiuss 2018.08.26. 19:44:13

Hurrá, újabb alkalom Orbán G. Viktor alázására! Igazán remekül fel van építve eme cikk. Hiszen egy amerikai hős, egy legenda, egy államférfi, akit csak Churchillel lehet egy lapon említeni, na ő aztán az igazi, hiteles megmondóember! Egy orákulum. És ha ő mondja, akkor az úgy is van! Punktum. Ehhez képest...

Meghalt egy amerikai hős. Isten nyugosztalja. Tényleg az volt, vietnámi veterán. Meg mi is még? Mert Churchill is megalkudott egyszer Sztálinnal, de McCain? Na ő soha! Mindig kiállt az igazság és a szabadság oldalán! Legyen szó Kadafiról, vagy Huszeinről, vagy akár Orbánról.
Nos, árnyalva egy kicsit a képet, pár évvel az Arab Tavasz előtt McCain még személyesen tárgyalt Kadafival az Amerika által Líbiának szállítandó fegyverekről, mert hiszen a jó öreg Moammer a biztosíték a térség békéjéért. Vagy 2013-ban McCain tárgyalt egy arab úriemberrel és társaival, hogy Amerika hogyan és miként adjon pénzt és fegyvereket nekik, hogy majd jól megdöntsék a gonosz Aszadot Szíriában. Az úriembert nem sokkal később Abu-Bakr al Bagdadiként ismerte meg a világ. Akkor most hogy is van ez?
McCain egy texasi cowboy volt, szenvedélyes és érzelmes csávó, aki valószínűleg nekiment volna bárkinek és bárminek, ha rajta múlik (mint ahogy sokszor neki is ment). És amerikai elnökként is valószínűleg nekiment volna, és ezt sejthetjük, mit jelent.
Ja és McCain sommás minősítése nem az amerikai politika véleménye volt (ezt így általánosít a még értelmezni is nehéz), hanem egy akkor ellenzékben lévő harcias ex-katona véleménye. Amit akár lehet tisztelni is, de fenti árnyjátékok ismeretében legalábbis érdemes végiggondolni.

Mindettől függetlenül ez egy remek cikk, hiszen a célját várhatóan eléri. Mert végül is Orbán egy g..i, neofasiszta diktátor, nemde? :-)

LKerekes 2018.08.26. 19:48:15

@taga20:
Te faszkalap. És ki ebédeltette meg az otthonában ? Gyurcsány bizony.
És kivel találkozott mostanában? Merkel, Kurz.

Nem akartok ti választást nyerni, mert akkor nem hazudnátok ilyen ótvar hülyén és nem lennétek fasszopó hazátlanok.

taga20 2018.08.26. 19:52:30

@LKerekes: laci, azt mindenki tudja, hogy nem te vagy a legélesebb kés a lendvaiuccában.

de erre válaszolj má retek, ha kihúztad a kágébésputyingazdád seggéből a nyelvedet!

melyik volt szocialista ország vezetője találkozik annyit kágébésputyinnal, mint a geci?

neko1967 2018.08.26. 19:52:50

@balcán maxval bircaman:
Mennyire buta vagy..... Háborús bűnös Hitler, Horty, Sztálin, Szaddam, Kim ir Szen, Milosevics meg Putyin, de McCain? Ugyan már! Még a vietnámiak sem tartották háborús bünősnek! Egyébként a vietkong több földművesrt ölt meg, mimntnt az amerikai hadsereg! Ajánlom mindenkinek a figyelmébe a hbogo.hu-n a róla szóló dokumentumfilmet!

6.Lenin 2018.08.26. 19:54:21

Nem vagyok vallásos, de nem ilyenkor szokták mondani, hogy Isten nem ver bottal?
Mellesleg már ő sem fog gyilkolni másokat, és őrül, hogy nincs túlvilág, mert esetleg éppen számonkérik a "hőstetteit".
Mennyire álszent a világ.

taga20 2018.08.26. 19:59:56

@6.Lenin: lenyinevtárs, asztán nehogy hozzád is benézzen mostanság a kaszás.

Ménár Atya 2018.08.26. 20:01:43

@taga20: Hát....Merkel is annyit találkozgat.
Mondjuk akkor ő egy fasiszta diktátor? :)
Azért az is vicces volt, hogy mi embargózzuk a gonosz oroszokat, de amerika hülyére keresi magát közben az oroszokkal történt kereskedelmükön :)

Kikirándultam, király volt, eső is esett ,úgy hogy relax volt ahogy gondoltam.
Hála az erdészeknek ,már készülnek a klímaváltozásra, már telepítik a narancsot a bükk helyett :D
Amúgy tényleg jó volt.

Tobruk 2018.08.26. 20:02:26

Olvasom a kommenteket,a tisztelt jobboldali (èrtsd: fideszkomcsi) hozzászolók nem a vádakat cáfolják ahogy
illik,hanem azt sàrozzàk aki megfogalmazta...jellemző...

Ménár Atya 2018.08.26. 20:03:15

@káposzta: Ugyan már fiam, miért bújnék?
Nem igen szeretnék találkozni a magad fajtával, jól elvagy te ott nélkülem is :D
Ámen!

taga20 2018.08.26. 20:07:12

@Ménár Atya: minden évben legalább kétszer?

amerika hülyére keresi magát? erre tudnál valami infot dobni?

a narancs meg már itt rohad vagy 30éve, úgy hívják, hogy fityeszmaffia!:)))

Helga Beauty Salon. 2018.08.26. 20:13:43

@Scott Tenorman Must Die:" elképesztő, h egy ember halálát mire tudjátok felhasználni. gusztustalan férgek vagytok"

Ezt már vártam! Mert ti jól megadjátok a tiszteletet, amikor az a nekrológ, hogy jól beszólt Orbánnak! Amúgy fingotok sincs hogy ki volt az ürge!
Arról pedig hogy ki mit hogyan használ fel, a szarospelenka ügy után jobb ha hagyod!

Helga Beauty Salon. 2018.08.26. 20:19:17

@Tobruk: nem a vádakat cáfolják ahogy
illik,hanem azt sàrozzàk aki megfogalmazta...

Mik ezek a nagy szavak? Nem sározunk öcsém, hanem vádolunk, ő sározott!
Amúgy is amerikai szenátor volt, miért nem a tetves rabló háborúzó országával foglalkozott? Sirassa az anyja, én biztosan nem fogom.

taga20 2018.08.26. 20:21:25

@Helga Beauty Salon: cycmen, ne tüzelj má a sajátjaidra!

szívesen:)

BiG74 Bodri 2018.08.26. 20:24:09

@6.Lenin:
Sima katona volt. Parancsra ment, aztán cserébe kicsit raboskodott is. Nem ő csinált hőst magából, hanem a politika és az amcsi nép. Amúgy jól mondták feljebb, egy szimpla vadnyugati revolverhős, aki elég szimpi volt ahhoz, hogy egy stáb felépítse a politikai karrierjét, hogy legyen még egy csatalova a pártjának.

Helga Beauty Salon. 2018.08.26. 20:24:33

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: Ja! Egyszer mindenki meghal! Te is! Neked monnyuk a temetésedet szívesen kifizetném, bármennyibe kerüljön is! :D

Helga Beauty Salon. 2018.08.26. 20:29:24

@taga20: cycmen, ne tüzelj má a sajátjaidra!

Megint sok kávét ittam, attól lehet! Ha te most itt lennél biztosan felrúgnálak! :P

illaim 2018.08.26. 20:32:38

@Ménár Atya: Aztán mesélj már köcsög! Mitől vagy te menár, és mitől vagy te atya? te köcsög troll!

Ménár Atya 2018.08.26. 20:39:52

@taga20: Ez igaz, évi kétszer.....merkel meg negyedévente kétszer. :)
Amerika kereskedik, mi nem, ennyi.
Dehogy rohad, tök friss, sőt még nőtt is az ültetvény, már vagy 3 millió van :D
Mi a rossz neked amúgy ebben, hiszen vityka alatt mindig megy a gazdaság felfelé, szocik vagy mszmp alatt meg mindig csődbe megy.
Mondjuk elég nehéz helyrehozni azt a xart amit itt hagynak maguk után.
Vagy esetleg most nincs mukád?

morph on deer 2018.08.26. 20:43:11

@Ménár Atya:
“Hála az erdészeknek ,már készülnek a klímaváltozásra, már telepítik a narancsot a bükk helyett :D”

Azt a szegfű helyett szokták, rosszul láttad ;)

illaim 2018.08.26. 20:46:08

@Ménár Atya: Miért hazudsz köcsög? Az államadósság tíz ezer milliárddal több mint a korábbi kormány idején! Ezt te is fizetni fogod, még akkor is ha ma képtelen vagy felfogni! LOL

Ménár Atya 2018.08.26. 20:46:23

@illaim:
Üdvözöllek kedves illaim.
Kiváló a kommunkációs képességed.
Hol tanultad, a marx, vagy az engels főiskolán?
Esetleg vona gábortól a melegfelvonuláson?
Mesélj fiam, mi nyomaszt ennyire?
Láthatóan nagyon megviselt az élet, tudok segíteni neked?
Csalódtál te is a jobbikban,mszp-ben?
Vagy inzultált valami azonos nemü, és beszélni szeretnél róla?
Kérlek vigyázz, nem kell eldobni az életed ezért, holnap is feljön a nap, igaz narancs színű, de ne zavarjon , szokj hozzá, ez a jövőd :D:D

jjoey 2018.08.26. 20:48:10

@balcán maxval bircaman: te beteg vagy. De ezt is hozott neked 15ft ner penzt.

ember100 2018.08.26. 20:49:38

@Helga Beauty Salon:
Helló !

Remélem ez érvényes a Fényességes Vezetőre is :)
Remélem minél hamarabb lesz mozoleuma mert mi a nép itt pusztulunk :(

illaim 2018.08.26. 20:51:05

@Helga Beauty Salon: Azért mert az anyád már kiöregedett a kocsisorról, neked nem kellene folytatnod a "szakmáját"! Sőt mi több mint valláskárosultnak, ordenárénak se kellened lenni! But fuck you yourself!

jjoey 2018.08.26. 20:51:55

@Ménár Atya: mert szomjautam, ti inni adtatok, mert eheztem, ti enni adtatok. Atyam, bocsasd meg buneit, nem tudja mit cselekszik.
Nepnemzeti kereszteny barom, te, ha ertened azt a kva bibliat amire hivatkozol nem irnal ilyeneket. Egyikotok se, de a klerus mar csak ilyen idehaza, lepaktal mindenkivel es meg a fonoket is kikezdi, ha a vezir ugy akarja, pedig Ferenc testver sokkal szimpibb mint Loyola Ignac inkvizicioja. Igaz, a konyvegetes is kereszteny hagyomany.

Ménár Atya 2018.08.26. 20:52:52

@morph on deer:
Nem akarlak megzavarni, de a szegfű, az vasipari termékből előállított játszótéri borítás fakír focisták számára :)
A szekfű az viszont tényleg pusztulóban ezért ott is narancsba borultak a pálmafák...hogy idézzek a legmagyarabb nevű együttesünktől is :)

illaim 2018.08.26. 20:55:18

@Ménár Atya: Ne játszd az eszed, mert az nincs! Nem baj ha tudod, hogy egy kutyaszarral soha nem állok vitába, mert nem vitaképes! A kutyaszart egyszerűen átlépni szoktam, mert büdös, és undorító!

Ménár Atya 2018.08.26. 21:01:54

@jjoey: Édes fiam, mi nem értjük, tanítjuk.
De te zsákutca voltál láthatóan :)
A te gondolataid tisztátlanok, és zavarodottak, a könyvégetés a diktatúrák sajátossága.
De ne zavarja meg a liberális gondolataid a valóság :)
Ámen

Ménár Atya 2018.08.26. 21:04:07

@illaim: Legalább most tudjuk hogy sem tükröd nincs otthon, és nem beszélsz magadban.
Boldog ember lehetsz, nem zavarják a te gondolataid a gondolatok :D:D:D
Én szeretlek így is, mint apa a hülye gyerekét :D

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.08.26. 21:07:23

@zsindekksz ISIS Al Qaida mind CIA projekt: "Vadászbombázóval III. világbeli civileket bombázni, légvédelem nélkül.
Osztán mégis lelőttek."

Ezt mégis hogy raktad össze?

Ménár Atya 2018.08.26. 21:09:29

@illaim: Miért hazudsz köcsög? Az államadósság tíz ezer milliárddal több mint a korábbi kormány idején! Ezt te is fizetni fogod, még akkor is ha ma képtelen vagy felfogni! LOL"

Édes fiam!
Ezt nem tudom hogy keverted ide, egy szót nem írtam itt államadósságról.
Esetleg te lehetsz kúrtúrfi faszom troll más néven.
De mindegy, azért majd nézd meg a ksh adatokat, és gondolkodj el azon, hogy lehetséges, hogy az államadósság több, és mégis kevesebb, na akkor jó éjszakát, mert erre bizony neked fiam az is kevés lesz :D

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.08.26. 21:09:42

@Helga Beauty Salon: Elvakult barom vagy.
@Ménár Atya: Sikerült már a 28333-ból a 19330-at kivonni? Vagy csak a ministráns fiúkból a farkadat?

ember100 2018.08.26. 21:12:13

@Ménár Atya:
Helló !

Atya Gatya :) ezt NEM lehetett kihagyni :)
A pasi NEM nacionalista hanem soviniszta volt !
Ez a Gyurcsányozás uncsi , a zsidó likvidálásról meg annyit hogy legfeljebb az Apró család révén kerülhetett oda .
Ja Szerinted mi lett a Magyarországról elhurcolt zsidók , cigányok vagyonával , házával , telkével.... talán ja asszem BEKÖLTÖZTEK a Magyarok .
Lehet hogy te is egy ilyen házban laksz :)
Tudod először a németek sem arra ébredtek hogy itt a horogkereszt , háború... csak szép lassan szalámi taktika mint most a Fényességes Vezető Áldassék a Neve .
Lehet NEM kellene megvárni kis hazánkban az első zsidó törvényeket 1938 elsőnek Európában !
Látod ma sem fogsz éhen halni TROLL etetlek :)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.08.26. 21:12:15

@Ménár Atya: Az államadósság sokkal több, csak te terelsz, mert odaégetünk mindig.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.08.26. 21:13:08

@BiG74 Bodri: Annyi logikátlan baromságot írnak, h soxor átsiklunk felettük.

Helga Beauty Salon. 2018.08.26. 21:21:39

@ember100: Látod ma sem fogsz éhen halni TROLL etetlek :)

Elég kalóriaszegény moslék amit feltálalsz! Persze a rendelkezésedre álló alapanyagból mi is lehetne! :D

Megoldó 2018.08.26. 21:21:49

Szerintem a fidesz jövőre is megnyeri a választásokat- kétszer is. És jövőre már csak 10 percre fog megszakadni a forródrót a körzetek és a központ között...

Helga Beauty Salon. 2018.08.26. 21:24:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:Annyi logikátlan baromságot írnak, h soxor átsiklunk felettük.

Ha nem buzulás, ugrod át! Tuggyuk! :D

ember100 2018.08.26. 21:27:28

@Helga Beauty Salon:
Helló !

Ej ely ...
TROLL 2.0 de asszem inkább NULLA :)
Amit írtam mi NEM igaz ????
Válaszolj kincsem :)

Ménár Atya 2018.08.26. 21:30:53

@ember100: Helló !

Atya Gatya :) ezt NEM lehetett kihagyni :)
A pasi NEM nacionalista hanem soviniszta volt !"

Szerinted, szerintem meg nacionalista, ha soviniszta lett volna akkor minden diktátor és elnyomás ellen fellépett volna, pedig volt pár olyan szövetségesük,ahol a mai napig lefejeznek, leszarják a nők jogait,amerikai értelemben stb

Ez a Gyurcsányozás uncsi , a zsidó likvidálásról meg annyit hogy legfeljebb az Apró család révén kerülhetett oda ."
Gyurcsányozás nem uncsi, de csak megemlítettem a valóságot a mérlegelés kedvéért.
Gyurcsány ma putyin kutyázik, előtte meg leszopta a szemlőhegyen.
Csak a tények kedvéért, de cáfold ha nem így volt.
Az apró családot meg szerintem hagyjuk most, egy halálosztó tetü család.

Ja Szerinted mi lett a Magyarországról elhurcolt zsidók , cigányok vagyonával , házával , telkével.... talán ja asszem BEKÖLTÖZTEK a Magyarok ."
Ez elég nagy butaság amit mondasz.
Tehát ha te úgy gondolod, hogy egy holokauszt miatt elvett,elhagyott ház az azé aki találja ..hát akkor nem nagyon kellene oktatást tartanod a jogállamról, ja és az sem volt azért szép amikor az apró féle dszfaszok államosítottak, jobb esetben esetleg még egy marék üveggyöngyöt is adtak névleg,és nem lőttek fejbe, csak kistarcsára küldtek.

Lehet hogy te is egy ilyen házban laksz :)"
Hát nem.
Tudod először a németek sem arra ébredtek hogy itt a horogkereszt , háború... csak szép lassan szalámi taktika mint most a Fényességes Vezető Áldassék a Neve .
Lehet NEM kellene megvárni kis hazánkban az első zsidó törvényeket 1938 elsőnek Európában !"
Ettől olyan messze vagyünk amilyen scifit itt leírtál, mint gyurcsány az igazmondástól :D
Az eu tagállama vagyunk, ne add már elő hogy épp a fasizmus felé haladunk, mert ez egyszerűen butaság.
Látod ma sem fogsz éhen halni TROLL etetlek :)
Ahogy most így végigmentünk.hát inkább te vagy troll.
De amugy nem nagyon kedvelem azt amikor a más világnézet miatt egyből trollozás fideSSezés meg fasisztázást nyomják az idióták, ez inkább a jelzót használót minősti.
Etetéshez korábban kell felkelned , és okosabbakat mondani,mert ez még gyenge volt.
Ámen

Ménár Atya 2018.08.26. 21:32:41

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Mi ez a többes szám hogy odaégetünk"?:D
Attól, hogy 8-10 néven rogatsz még egyedül vagy kis buta kurafi :D
Na fuss neki hogy vajon ha nótt, akkor hogy csökkent, nem megy mi? :D

2018.08.26. 21:55:47

@rallus:

"A vietkongok nem tartották be a Genfi Egyezményt és ráadásul mindig a fejét ütötték egy bazi nagy gumikalapáccsal... Aztán ez lett belőle..."

Mivel senki nem reagált - értsd: nem küldött el a ferde faszba -, hát megteszem én.
Genfi Egyezmény ide vagy oda, én biza ütném a fejedet, de nem gumikalapáccsal, hanem ököllel, te idióta fityiszmajom!

"Miért nem ballagott inkább anyád küretre" - hogy a klasszikus idézzem, te barom.
Hogy szakadt volna bele a fejed anyádba, te gyökér.

ember100 2018.08.26. 22:00:33

@Ménár Atya:
Helló !

Öregem te TELJESEN sötét vagy !
Ez nem kérdés a nacionalista más nemzeteit is figyelembe veszi ez a pasi meg CSAK az amerikaiak érdekeit nézte.
Ez a Gyurcsányos kutyázós dolog mi ? Szívsz valamit ?
Az Apró családot tényleg hagyju De tisztán keresztény a hozzászólásod és csodálkozol ha ugyan ezt kapod vissza TETŰ :)
Még értően olvasni sem tudsz .
Épp az a bajom hogy a zsidók , cigányok... által itt hagyott , maradt javakat a Magyarok jogsértően elvették , beköltöztek stb. Ja hogy az más .
hát te sem vagy egy észkombájn NEM azt írtam hogy itt fasizmus lesz , hanem azt hogy sérül a demokrácia , jogállam .
Rendre hozza a Fényességes Vezető és Bandálya a törvényeket amiket aztán vissza kell vonni és akkor átrakja rendeletbe .
A más nézetek semmibe vételét te kezdted a valóság tagadásával és egy fajta furcsa nézetekkel.
TROL TROL TROLLALA
Ja és üdvözlöm a másik széken a helga bjutit :)

Scott Tenorman Must Die 2018.08.26. 22:00:58

@Helga Beauty Salon: pont leszarom ki volt az ürge (vagyis a halál szempontjából mindegy), amit a libsik csinálnak ha meghal valaki végtelenül szánalmas

sinus67 2018.08.26. 22:30:09

@Ménár Atya:
Hát nem is tudom! Ha a Fletó idejében a magyar gazdaság egy kókadt szar volt. (Végül is az.)
Az akkori GDP - mint mondották volt 2010-ben Kósa et. és Szijjártó et. - egy nagy nulla volt, mert csődközelben volt az ország. Volt is az állam adóssága 77,8 %-a "azemútnyócév"-végi GDP-jének.
2017-ben, amikor a gazdaság jól teljesít, a GDP az egekben, az állam adóssága 73,6 %-a a magasröptű, sosevoltmégilyenjó GDP-nek.
Akár milyen táblázatot nézek, akárhol, a mostani államadósság a GDP-t figyelembe véve magasabb, mint 2009-ben, vagy 2010-ben.

sinus67 2018.08.26. 22:30:38

@sinus67:
Na nem a %-ot, hanem az összeget tekintve!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2018.08.26. 23:00:39

nem csoda hogy ez az idióta baromságokat beszélt, hisz zabálta az agyát a rák
de mekkora hős már ez a tróger, 10.000 méterről rágyújtotta, szét dioxinozta az ott élő embereket, állatokat, növényeket

ogli dzsí 2018.08.26. 23:05:08

így haljanak ki a lippsi szolgák, mint mekkén

retkeslaci 2018.08.26. 23:14:25

A fékek és ellensúlyok az csak az amerikai alkotmányos berendezkedésben értelmezhető fogalom és hatalomtechnikai megoldás.
Európában a hatalmi ágak elválasztásának van hagyománya. Amerikában meg pont ebben nem jeleskednek.
Amerikában a bíróságok nem csak jogot alkalmaznak, de jogot is alkothatnak.
A végrehajtó hatalom feje az elnök, aki Európában a miniszterelnök lenne és a köztársasági elnök egy ceremoniális alak lenne.
Az USA-ban az elnököt a tagállamok elektorai választják meg, nem közvezlenül a szavazók.
Az amerikai modellt más országokra alkalmazni, rajtuk számonkérni tudatlanságra vall.

McCain nem volt egy túl bonyolult gondolkodású és összetett elméjű ember. Ismert barátot és ellenséget. Ennyi. Mindig az amerikai birodalmi politika szekerét tolta, minden kérdésben abból indult ki, hogy mi az amerikai birodalom, a hadiipari komplexum érdeke. Elég kiszámíthatóan politizált, ha valaki diktátor volt, de USA-barát, az a szemében rendben volt. Hát így.

Belzebubo 2018.08.26. 23:14:52

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: attól még simán igaza is volt, a világ értelmesebb és mérvadó legnagyobb részének is ez a véleménye, legfeljebb a PC miatt nem mondja ki. Pl. Clintonnak is, pedig ô Vietnamban se volt...

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.08.26. 23:28:26

@Helga Beauty Salon:

mi van te tranzvesztita Helga nevezetü fideszes buzigyerek, te jöttél elő a libsik elhalálozási örömtáncoddal, aztán erre jelezve lett, hogy ti NER patk´ányok azért (szerencs´ére) gyorsabban haltok ki, mert ugyebár a vézír parancsa alapján ti itt is jobban teljesítetek. Akkor most min is pityeregsz te tranzvesztita fideszes buzi ezen a témán, inkább örülnél hogy itt is kétharmaddal vezettek.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.08.26. 23:31:21

@ogli dzsí: "így haljanak ki a lippsi szolgák, mint mekkén"

Te jó ég, egy republikánus, aki lippsi szolga??? Hogy téged nem anya szült, hanem egy mangalicából pottyantál ki, az is biztos.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.08.26. 23:32:26

@Ménár Atya: Látom a kisbetűs részt nem olvastad el. (a GDP százalékában)

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2018.08.26. 23:47:46

www.youtube.com/watch?v=S3DcCtoUubo

zene murrica imádóknak
komolyan érdemes végignézni és a kommenteket is elolvasni, hogy mindenki megtudja kik ezek a hősök

fütyülsz? 2018.08.26. 23:51:44

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Papa! Tudja, érti ezt sinius is, csak játsza a hülyét. Ő számon kéri a fideszen, miért nem tartunk németország szintjén, ahol főösszegben is csökken az államadósság. Ennyi és nem több.

LKerekes 2018.08.26. 23:51:54

@taga20:
Értem 9 év alatt 3 találkozás. Hú amindenit.
Kapd be a ló faszát.

Orochimaru 2018.08.27. 00:14:51

Orbán ma is megbukott?

Belzebubo 2018.08.27. 00:34:03

@Orochimaru: nem és egyhamar nem is fog, mert Mo-on van kb. 3 mio. idegengyûlölô, homofób zugnáci, mint ön is, aki mindig rá fog szavazni, amikor a segge kilátszik a gatyából, akkor is. Akinek meg esze van, már elment, vagy el fog menni, a NER nagyobb dicsôségére

sinus67 2018.08.27. 00:51:16

@fütyülsz?:
Hát a németekről speciel említést sem tettem.
Az atya és társai, valamint gazdái szerint az államadósság csökkent. Nos! Nem csökkent, hanem nőtt! (Az még hagyján, de a forint is szar!)
Nem kértem számon a fideszen a német színvonalat. Legfőképpen nem játszom a hülyét.
Azt azonban számonkérem a fideszen és a drukkerein is, ha hazudnak, ferdítenek, csúsztatnak. Kiváltképp nehezményezem, ha lopnak. És leszarom, hogy 5-10-50, vagy 100 éve mások is hazudtak és/vagy loptak.
Ha valaki hülye, vagy gazember, arra nem mentség, hogy korábban mások is azok voltak.
Ennyi és nem több!

retkeslaci 2018.08.27. 06:41:30

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: nem akarom összetörni a kis álomvilágodat, de az amerikai establishment minden szereplője ultraliberális és az amerikai expanziós külpolitikát támogatja.
Ilyen szempontból a Clinton-klán, a Bush-klán és Obama ugyanazt a vonalat képviselte.
Aki ígeretei szerint eltért volna ettől a vonaltól, az Trump volt. De miután megválasztották, a környezetéből kigolyózták az izolacionista alt-right arcokat és mára a Fehér Házban csak a korábbi republikánus külpolitikát tolók maradhattak.
A másik, aki esetleg eltért volna a hagyományos amerikai birodalmi politikától, az Bernie Sanders lett volna, de őt kicsinálták Clintonék még az előválasztás során.
Az amerikai elit szélsőliberális és imperialista gondolkodású. McCain se volt más, mint egy war hawk.

chrisred 2018.08.27. 06:50:10

@retkeslaci: A demokraták és a republikánusok között szemléletbeli különbségek vannak. A demokraták a politikai liberalizmust, míg a demokraták a gazdasági liberalizmust helyezik előtérbe. Ennek megfelelően a demokraták külpolitikai szempontból mérsékeltebb, a republikánusok erőteljesebb expanziós politikát csinálnak. Trump már a megválasztása során is a republikánus irányvonalat követte.

Ménár Atya 2018.08.27. 06:55:47

@ember100: Hát persze :)
Nem megyek bele, most nincs időm, de szerintem vagy magad sem érted, vagy finkcionális analfabéta vagy, vagy nem akarod érteni, mert az kényelmesebb.
Igen....visszakapom.....úgy kezdődött, hogy visszaütött a sértett :)
Törvényeket von vissza? :)
Ez fletó nagy szokása volt.
Az a hosszúmarhaság csak egyet tudott,amit te is leírtál, csődközelbe vitte az országot.
Hát....akkor azért maradok a viktornál, ez nem olyan becsületes mint a bissau guineai szocik :), szét lop mindent, aztán mégis jobban élünk :)

Ménár Atya 2018.08.27. 06:57:15

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Na, tudtam én hogy segíteni fognak a számok.
Ma is tanultál valamit! :D:D

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.08.27. 07:10:34

@Ménár Atya: Ja, mágikus tulajdonságaik vannak. Minthogy a 28333-ból a 19330 kivonásával rá lehet jönni hogy növekedett-e az adósság, a fideszes propaganda ellenére.

apro_marosan_petergabor 2018.08.27. 07:26:56

Egy kis baj azért van az öreggel, mondta, de nem tudta, mit beszél(kissé butus volt). Azt mondta, amit a szájába adtak - jelen esetben a liberok. Putyin? - nagyon fáj a liberoknak, csinált egy működő, valódi nagyhatalom Oo-ot, s úgy, hogy kicsavarta a libero tolvajok kezéből a pénzt (pl. Hodorkovszkij) -500 milliárd USD államadósságból + 500 tartalékot, úgy, hogy közben nőtt az életszínvonal, s lett modern hadsereg, megállította az eszetlen rombolást Szíriában, stb. Nem a merjünk kicsik lenni(hazudós Kovács Laca) csicska szellemben...
OV hasonlóan mozgatja Mo-ot (persze a lehetőségek, nagyságrend más), ezért itt sem tobzódhat a libero vircsaft, OV ezért útban van a liberoknak, Trump is , mert félre állította a lopásba, jólétbe, gondolkodásnélküli hatalomba beletunyult establishmentet, persze, hogy utálják. Reagen volt az utolsó gondolkodó USA elnök, aki ideológia mentén politizált, Trump nem politikus, ezért néha úgy mozog, mint elefánt a porceláboltban, de felismerte, az establishmentnek mennie kell, és hozzá is látott a félreállításhoz.
McCain mindebből semmit sem ért - még jó, hogy nem lett belőle elnök, az orránál fogva vezették volna.

eßemfaßom meg áll 2018.08.27. 07:39:12

Köszönöm a mai poszttal nyújtott támogatásukat. Kérem folytassák töretlen lelkesedéssel!

Orbán Viktor s.k.

Helga Beauty Salon. 2018.08.27. 07:52:29

@Látens Inszinuáció: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: " Ja, mágikus tulajdonságaik vannak. Minthogy a 28333-ból a 19330 kivonásával rá lehet jönni hogy növekedett-e az adósság, a fideszes propaganda ellenére."

Persze cimbora csak az ellenzéket elnézve, ha ők kormányoznának akkor a két számot nem kivonni kéne egymásból, hanem összeszorozni!

Helga Beauty Salon. 2018.08.27. 07:55:02

Az előző kommentet nem a Látens Inszeminátornak írtam, hanem a másik gyökérnek!

fütyülsz? 2018.08.27. 08:42:01

@sinus67:
Jó ez az államadósság téma, mert mind2 oldal megtalálja a magának ' kedveset'. Te azt, hogy másfélszerese összegben az államadóssag, tehat nőtt, és igazad is van, a másik oldal, hogy gdp- hez viszonyitva csökkent, és ez is igaz. A nép meg ezzel is megelégszik, hisz a 'dübörög a gazdaság, nagy a jólét' idején a főösszeg több mint duplázódott, a gdphez viszonyítva meg romlott, nem 80%-ról ment le 74%-ra, hanem 55% ról ment fel 80% ra. Ja, és a fidesz szekerét nem a jobboldaliak tolják, hanem azok a balosok (kb. egymillió), akik 2010-ben átszavaztak a fideszre, és azóta sem mernek visszamenni a baloldalra több ekközt a fentiek, és még mindig a szinen lévő Ferenctestvér miatt. Hogy lehetne ezt jobban is csinálni? Biztosan. De ez már megint politika uh. hagyjuk.

AveCaesarVavan 2018.08.27. 08:44:17

@balcán maxval bircaman: De foglalt neked egy kényelmes helyet ott a pokolban! Mehetsz és elfoglalhatod!

retkeslaci 2018.08.27. 09:01:29

@chrisred: Trump azzal nyert, hogy az alt-right mellé állt. Izolacionista politikát hirdetett. Kivonni a csapatokat mindenhonnan külföldről, visszavágni a hadi költségvetést, az amerikai társadalom gondjait megoldani elsősorban. Aztán egy év alatt kitúrták az alt-right embereit Trump környezetéből a neocon war hawk vonal képviselői.
A demokraták sokkal konfrontatívabb politikát folytattak, Husszein Obama kiterjesztette az illegális drónhadjáratot Pakisztánban. Elindította az Arab Tavasz nevű CIA műveletet. Hagyta, hogy Irán és Észak-Korea elpofatlanodjon és atomhatalommá váljon.
Összességében Hillary Clinton egy tökéletes republikánus elnökjelölt lehetett volna. A közelmúltig a melegházasság és a marihuána legalizációja ellen volt, a fekete fiatalokat veszélyes állatokhoz hasonlította (superpredator). Bill Clinton olyan keménye beszélt az illegalis bevándorlókról már a 90-es években, hogy Trump mellette egy Terézanyának tűnik. Obama is a határkerítést emlegette korábban. Szóval a republikánus-demokrata felosztás értelmetlen, az establishment és a rendszerkritikus szereplők felosztás lenne megfelelőbb. Obama, Clinton, Bush és sajnos most már egyre inkább a rendszerkritikusként indult Trump is az establishmenthez tartoznak. Sanders egy nagy kérdőjel, valószínűleg megvették a Clintonok mostanra.
Trump amúgy eredetileg demokrata volt. A republikánusok színeiben azért indult, mert ott volt esélye.

alfacharlybravo 2018.08.27. 09:11:03

@Lord Barom: A Kennedy módszer az igazi? Trumppal és Viktorral is végezni demokrata módszer szerint.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.08.27. 09:24:04

@Helga Beauty Salon: A helyzet az kispofám, hogy 16 milliárd euró volt a valutatartalék, amikor az IMF-hez fordultunk a hitelválság közepén. 34 milliárddal adták át a szocik 2010-ben a kormányzást és most már csak 24 milliárd van. Vagyis egy jó kis válságban szarban leszünk. Látszik is h a Mészáros vagyon vándorol át az Orbán klánhoz, mert tudják egy válság esetén ha buknak Mészáros lesz először elővéve. A számok makacs dolgok. A GDP emelkedés önmagában egyszeri 3 százalék volt az EU-s támogatásokból, meg a gazdaság fehérítése is sokat tett hozzá. (online pénztárgépek - ami nagyon helyes) No meg valahová vándorolt a GDP 20 százalékát tevő tartalék, 3000 milliárd manyup és 10 milliárd euró valutatartalék. Mindez egy relatív prosperáló környezetben. Sajnos lesz itt még nemulass, ha jön egy válság.

Helga Beauty Salon. 2018.08.27. 09:27:16

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Jól van libbantam! Ha esetleg az Index egyszer helyreigazítja az összes hazugságát, akkor hónapokon keresztül nem lesz hely az új híreknek!
Te meg hallgatásra kényszerülnél, mert nem adnának semmit a szádba (csak a gőzben) így meg nem lenne témátok!

ember100 2018.08.27. 09:32:22

@Ménár Atya:
Helló !

Atya te tényleg szívsz valamit !
Ezek szerint jobban értem a nacionalista és a soviniszta közti különbséget .
A TETÜ dolgot te írtad le először az Apró családról NEM én !
Mit keres itt Gyurcsány csak nem ő vezeti az országot , DE nézd meg jobban ami törvényként NEM felel meg az átrakja rendeletbe.
MOST is ezt csinálja és NEM 8 éve .
Milyen csődközelben volt az ország , hol voltak a csontvázak ... végig hazudták , ferdítettek a választások előtt és a mostani választást is így nyerték meg ,
index.hu/belfold/2018/08/27/fidesz_media_helyreigazitas/
Akkor most ki hazudik ?????
Azt értem hogy neked jó de dögöljön meg a szomszéd tehene , meg akár mindenki :(
Te a Sötétség Atyja vagy !

sinus67 2018.08.27. 09:38:55

@fütyülsz?:
Idézned tőlem, hogy a feriéket dicsértem! Egy szóval nem mondtam, hogy náluk az államadósság csökkent, vagy nőtt, esetleg maradt annyi, amennyi volt.
Azt írtam az atyának, hogy nem igaz, hogy csökkent az államadósság!
Ezen mi nem érthető?
Ha a fiatal oroszlánnak kölykei lesznek és nőnek a kölykök, de az anyjuk nagyobb mértékben nő még, akkor az anyjukhoz viszonyítva a kölykök összemennek?
Szóval érted?
Nem érdekel a fletó idejében dolog. Itt nem az volt az állítás. Az állítás az volt, hogy a fidesz alatt csökkent. Ami ugye nem igaz!

CoolKoon 2018.08.27. 09:46:47

Bár McCain igazából egy tipikus republikánus barom volt (azok általában nem is tudnak kultúráltan nyilatkozni), és minden szava igaz volt annak, amit Magyarországról és Vityacsászárról mondott, elfelejtett egy apróságot: az idióta magyar birka nem akar fékeket és ellensúlyokat, független intézményeket, nonprofit szervezeteket és egyéb kaptalsta-impralsta ármányt. Neki csak egy felkent vezér kell, aki alapvetően pont olyan tapló és suttyó mint ő, de mégis több esze van nála, így felnézhet rá. Hogy a tudósok lassan fejvesztve menekülnek, hogy nincs aki az iskolában tanítson, a kórházak haláltanyaként (meg eutanáziás intézményként) funkcionálnak, és hogy a kisnyugdíjasok a saját lakásukban fagynak meg?! A lőtéri kutyát nem érdekli, amíg van egy vezér, amely mindenben pontosan megtestesíti a magyar ideált.

Habony Árpád. 2018.08.27. 09:50:09

"Nála durvábban soha senki nem szólt be Orbánnak a nemzetközi politikában"

Bele is halt !!
Ez megfelelo figyelmeztetes a libsiknek.

Gábor Herczeg 2018.08.27. 09:50:28

@Realista60: nem lehet rosszabb, ha ilyen dilettáns hülyét megtűr az országban! Látom, ha gondolkoznod kéne, mielőtt kihányod a baromságaidat, akkor elég nagy fajdalmaid lennének. Ha csak közel olyan lenne, mint Dzsugasvili, te, és az a félnótás elvbarátaid szűkölve bújnátok vissza édesanyátok szaros valagába! Hülye idióta segfej.

CoolKoon 2018.08.27. 09:50:34

@Alternatíva: "Előbb vagy utóbb, de valamikor biztosan pofán fogják verni, hiszen csak egy sületlen paraszt." - Hol? A kilencmillió sületlen paraszt országában?! Ezt még te se gondolhatod komolyan....

2018.08.27. 09:51:52

@CoolKoon: Arra ugye nem gondolsz, hogy a sok magyar külföldre vándorlása teljesen megfelel az izr... a fidesz terveinek. Mi jelenleg a bevándorló országokat kritizáló kivándorló ország lettünk.

Fideszes vagyok tehát lopok 2018.08.27. 09:53:35

@retkeslaci: "Aztán egy év alatt kitúrták az alt-right embereit Trump környezetéből a neocon war hawk vonal képviselői."

Hát akkor a Trumpot a Soros irányíccsa? Azt kell kirúgnia Trumpnak maga mellől akire a Soros által irányított neocon war hawk ultralaibertarianus globalizációs ´újragyramatosító liberális vonal képviselői utasíccsák?
De jó hogy itt vagy és felhomályosítottál minket hogy a világon mindekit a Soros irányít.

6.Lenin 2018.08.27. 09:57:40

@sinus67:

Mondj egy olyan országot, ahol nem lopnak.

A németek miből fizetik a migráncsokat? Elveszik a dolgozóktól, másoktól.
Az óriási amarikai hadsereget miből tartják fent? Elveszik a kisemberektől, másoktól.

Junkernek miből telik márkás piákra? Elveszik másoktól.

Ez a lopás, hazugság dolog mindig azoknak fáj, akik nem férnek hozzá. Egy jó nagy süketelés az egész.

Fideszes vagyok tehát lopok 2018.08.27. 09:59:40

@Habony Árpád.: "Bele is halt !!
Ez megfelelo figyelmeztetes a libsiknek."

orbán gazdád meg Brüsszelnek szokott ennél is keményebbeket beszólni, ez akkor a te a csüngőhasú felcsúti közpénztolvajodnak jelent komoly figyelmeztetést, hogy nemsokára személyesen beszélheti meg Mccainnel hogy melyikük is Putyin farokszopó pincsije.

fütyülsz? 2018.08.27. 10:00:19

@sinus67: Idéznéd tőlem, hogy azt mondtam dicsérted ferikét? Gdp arányosan szerinted nőtt az államadóssag? Igen vagy nem? Tudod a 80% ról 74% ra. Ha 8 éve a kereseted 80%-a volt mondjuk a rezsid, most meg csak a 74% akkor az jó? Vagy pl. az éves kereseted 80%-a volt a bank felé a hiteltartozásod, most meg csak a 74% annak örülünk?

Fideszes vagyok tehát lopok 2018.08.27. 10:05:38

@6.Lenin:

te közismert értelmi fogyatékos illibbant, a költségvetés bevételeit újraelosztani nem lopás, hanem törvény által előírt kormányfeladat.

És miközben Merkerl nem a saját meg strómajainak a zsebébe nyomja a beszedett milliárdokat, addig a felcsúti közpénztolvaj gazdád igen. Merkel tehát nem fog sose börtönben ülni költségvetési lopás, csalás miatt, a felcsúti gazdád meg életfogytiglan fog.

consul 2018.08.27. 10:08:43

Egy ellenséggel kevesebb!

6.Lenin 2018.08.27. 10:17:55

@Fideszes vagyok tehát lopok:

Ja, csak lebukott egy csomó hivatalnok, mert pénzért osztogatták a menekült papirokat. honnan tudod, hogy kinek mennek a német költségvetésből a pénzek? Nem azoknak a cégeknek, akik Merkeléket támogatják?
Akkor hogy a faszba van, hogy minden bukott politikusról UTÓLAG kiderül, hogy korrupt volt?

Nem védem a korrupciót, de míg emberek csinálják a politikát, nem tudod kizárni sem.

Különben is, mit ér a hatalom, ha a pénz mások kezében van? Most te vonyítasz, mert nem lophatsz.

6.Lenin 2018.08.27. 10:22:59

@Fideszes vagyok tehát lopok:

"a költségvetés bevételeit újraelosztani nem lopás, hanem törvény által előírt kormányfeladat. "

Akkor miből is lop a Fidesz? Nagy köcsög vagy te B+.

Az a nem mind1, hogy milyen arányban megy az úraelosztás, és kinek. Aki nem tud hozzáférni, az ordít. Aztán, ha ő osztja újra, csendben van.

Az egyik estben feltételezel, a másik esetben lapítasz, vagy nem látsz rá, mert elhallgatják. Ennyi az egész.

sinus67 2018.08.27. 10:23:24

@fütyülsz?:
Nem azt mondtad, hogy ferikét dicsértem, de vele példálóztál. Az egész hozzászólásod kontextusa azt sugallja, hogy fletót védem, vagy dicsérem.
A többit még mindig nem vágod!
Csökkentjük (csökkentettük) az államadósságot! Ez volt a fidesz kommunikációja!
Csökkent, vagy nem csökkent?
Több most az adósság, mint 2010-ben, vagy kevesebb?
Nem érdekel a GDP arány, meg semmilyen arány!
100 Ft a tartozás, vagy 150 Ft?
Több, vagy kevesebb?

sinus67 2018.08.27. 10:30:20

@6.Lenin:
Hát Lenin et. ez kurva szar érvelés volt! Szóval, ha jól értem az érvelésed: kapjon felmentést a kétszeres gyilkos, mert volt/van olyan, aki négy embert ölt meg? Ilyesmire gondolsz, mikor a jelenlegiek lopását azzal véded, hogy a németek is és mások is lopnak!
Ez elég gáz!

CoolKoon 2018.08.27. 10:40:45

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója: "a sok magyar külföldre vándorlása teljesen megfelel az izr... a fidesz terveinek." - Nem, mert ennek semmi értelme.

6.Lenin 2018.08.27. 10:42:01

@sinus67:

Hol védtem? Én csak annyit írtam, hogy mindig az ordít, aki nem tud lopni. Míg két ember lesz a hatalomban, lopás is lesz. Plán, ha te azt annak nevezed, amit te, hatalmon jogosnak tartasz.
A példád is ezt a torz gondolkodást mutatja.

"Nem érdekel a GDP arány, meg semmilyen arány!
100 Ft a tartozás, vagy 150 Ft?
Több, vagy kevesebb? "

Ez is mutatja a ti torz gondolkodásotokat.
Most ez a kedvezőbb, de hatalmon természetesen az arányokat is figyelembe kell(ene) venni, mert akkor az lesz kedvezőbb.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.08.27. 10:43:53

@Ménár Atya: Öööö baszod,de nem fletó putyinpincsizett még pár évvel előtte!
Tudom elveitek azok nincsenek de azért mégis!

elismert felhasználó 2018.08.27. 11:03:41

@sinus67:

"Na nem a %-ot, hanem az összeget tekintve!"

hát baszki, a móccerváltás óta egy kurmánynak sem sikerűlt a zadóságot csökkenyteni. a zösszeget tekintve...

Fideszes vagyok tehát lopok 2018.08.27. 11:16:34

@6.Lenin: ""a költségvetés bevételeit újraelosztani nem lopás, hanem törvény által előírt kormányfeladat. "
Akkor miből is lop a Fidesz? Nagy köcsög vagy te B+."

Te értelmi fogyatékos orbán faszszopó, kösz hogy ekkora hülyét csinálsz magadból, hogy érteni se tudod, hogy mit neveznek törvényellenes meg büntetendő cselekedetnek a költségvetési pénzek ügy´ében. na kérj magadhoz egy 8 éves gyereket, az majd lefordítja neked, hogy ez mit jelent:

"És miközben Merkerl nem a saját meg strómajainak a zsebébe nyomja a beszedett milliárdokat, addig a felcsúti közpénztolvaj gazdád igen. Merkel tehát nem fog sose börtönben ülni költségvetési lopás, csalás miatt, a felcsúti gazdád meg életfogytiglan fog."

Rettegek mert ballib vagyok 2018.08.27. 11:19:56

Ennyi maradt Gyurcsány előszopóinak.

Egy agyhalott marha diktátorozására verik, annak alkalmából hogy az feldobta a pacskert.

Szánalom.

Jöhet 2022, 2026, ezek a barmok semmit és semmiből nem tanulnak.

fütyülsz? 2018.08.27. 11:20:49

@elismert felhasználó: De sinius szerint viktor ezt állítja, így hazudik. Kell egy link, ahol viktor nem a gdp arányos államadósságról állítja hogy csökkentik, hanem a főösszegről. Van?

Rettegek mert ballib vagyok 2018.08.27. 11:22:06

@elismert felhasználó:

Konkrétan az államadósság összegét (nominális adósságot) egyik ország se csökkentette soha a Németeken kívül. Ezért nem is nézik abban, hanem GDP arányosban mindenhol.

Viszont Gyurcsány előszopói rendszeresen hivatkoznak erre, mert a GDP arányos elkúrás mértéke amit a ballib elkúrók produkáltak, szinte utolérhetetlen.

54%-ról adósították 82% fölé hazánkat.
Innen csökkentette a Fidesz 74%-ra.

Fideszes vagyok tehát lopok 2018.08.27. 11:23:35

@6.Lenin: "Most te vonyítasz, mert nem lophatsz."

te betegagyú idióta, pont a te kőbuta fajtád kell a felcsúti maffiózónak, aki számára természetes hogy a költségvetés (gy.k. a te befizetett adóid) arra valóak hogy azt a hatalomba beválasztotak szétlopják.

Az egészséges agyúaknak meg az a természetes, hogy aki lopja a közpénzt, azt börtönbe kell vágni.

De mondjuk arra jó vagy az értelmi fogyatékosságod villantásával, hogy általad látja a blog olvasó, hogy milyen reménytelen is Magyarország helyzete, amikor sok millió baromagyú betört szolganéppel kellene polgári társadalmat meg EU-s felzárkózást csinálni. Ilyen birka állmánnyal mint ti vagytok ez a büdös életben nem fog menni ennek az országnak.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.08.27. 11:26:49

@Fideszes vagyok tehát lopok:

A magadfajta egészséges agyúnak nevezett Gyurcsansyista előszopó, egy büdös szót se szólt, mikor Gyurcsányék lopták el a közpénzt, és rommá verették beazonosítahatatlan karhatamistákkal, aki tüntetni merészelt ellenük.

Szóval a károgásod meglehetősen hiteltelen és leszarható.

A realitás az, hogy választhatunk az elkúró ballibek között, akik ugyanúgy lopnak, csak még plusszban migránoskat erőltetnek az országra, és külföldi multiuknak adják el bagóért az országot, és jól el is kúrják.

És a Fidesz között, akik alatt mindenkinek jobb lett, annak ellenére hogy ugyanúgy lopnak ők is.

Fideszes vagyok tehát lopok 2018.08.27. 11:28:36

@Rettegek mert ballib vagyok:

a fideszes trógerbandád 2002-től az összes törvényt megszavazta amitől az államadósság felment 82%-ra.

2010-től a GDP 25%-át sarcolta be a népen a felcsúti közpenztolvaj ´államadóss´ág csökkentésre hivatkozva, aztán ebből csak pár százaléknyit használt fel adósságcsökkentésre (amit a te sz´ámaid is remekül mutatnak), a többit ellopta.

Úgyhogy az orbán faszszopó fideszes köcsögök az utolsók, akik megszólalhatnak államadósság ügyben.

6.Lenin 2018.08.27. 11:30:06

@Fideszes vagyok tehát lopok:

Mit is cáfoltál , köcsög?

Talán Amerikában, Németországban, vagy Franciaországban a kormányon lévők nem azokat a cégeket támogatják, ha nyernek, akik őket a hatalomba segítették?
És ezt el is kellene hinnem?

Miért is támogatnak politikusokat a választások előtt? Nem a pozíciókért-pénzért?

Mit nem értettem?

Azt, hogy , ha a Fidesz újraeloszt, az lopás, ha más akkor bizonyos körülmények miatta esetleg ugyanaz véletlenül sokkal többe kerül.

Egy a lényeg. Amikor ballib kormányok voltak, mindig csődközeli helyzetbe került az ország. Most 3x kétharmad zsinórban.

A választók nem hülyék. Azokat máshol keresd.

Bicepsz Elek77 2018.08.27. 11:30:14

Az a ven pszichopata nem csoda, hogy veszitett Obama ellen 2008-ban. Mar akkor is latszott, hogy hulye. Most ajnarozza a libsi oldal mert az o emberuk volt. Egyebkent meg a haborus hosok nem fogsagba esnek, hanem felaldozzak magukat de mind1.

Fideszes vagyok tehát lopok 2018.08.27. 11:31:40

@Rettegek mert ballib vagyok:

anyád meg a többi degenerrált családtagod a gyurcsány faszszopó, aki 2010-ben a munkanélküli troll állás helyett az orbán faszszopást választotta, újra foglalkoztatott trollként.

Az értelmi fogyatékos agyaddal te csak válaszd mindig az aktuális tolvajokat, én azokat választom akik hajlandók ezeket börtönbe vágni.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.08.27. 11:33:00

@6.Lenin:

Medgyessy pl Francia becsületrendet kapott a franciáktól, mikor bagóért privatizálta nekik az ország vízműveit , amibe egy fillért nem invesztáltak, viszont azonnal megduplázták az árakat.
Ennyit tudnak a ballib elkúrók meg a nevüket.

sinus67 2018.08.27. 11:34:26

@6.Lenin:

"Különben is, mit ér a hatalom, ha a pénz mások kezében van? Most te vonyítasz, mert nem lophatsz."

Akkor így már értem! Akkor (2010-ben) Te ezért vonyítottál!

Rettegek mert ballib vagyok 2018.08.27. 11:34:51

@Fideszes vagyok tehát lopok:

Azt csinálsz és arra szavazol, akire csak akarsz, ahogy a gyűlöletgyáros moslékszagú Gyurcsány csicskák többi része is.
Ahogy mindenki más is.

Welcome to the democracy ! :DDDD

Fideszes vagyok tehát lopok 2018.08.27. 11:37:19

@6.Lenin:

idióta Kádár nyugger, ugye hogy kell melléd egy 8 éves gyerek, aki elmagyarázza neked, hogy az olvasott szöveg mit is jelent? Mondom, ti értelmi fogatékos nyuggerek meg a mindentöl való rettegésre behiszterizált idiótak vagytok orbán célcsoportja.
Egy egészséges országban az árányotok nem megy 15% felé, de Magyarországon ez kétharmad. Ezek után nincs mit magyarázkodni azon, hogy miért csúszott le ez az ország 2010 után az EU országok között az utolsó helyekre és miért akar az országból 1 millió egészségesebb agyú ember menekülni.

6.Lenin 2018.08.27. 11:38:05

@Rettegek mert ballib vagyok:

De az nem korrupció, azt megérdemelte.
Mint az előtte bukott (Németh Miklós) vagy leváltott MNB elnökök, kapnak egy picsa állást néhány évre valamilyen nyugati bankban, az nem korrupció.

Nem véletlenül vannak bukó ágon lassan egész Európában. Vergődnek, visítanak, majd szép csendben eltűnnek, mint a dínók.

Fideszes vagyok tehát lopok 2018.08.27. 11:40:14

@Rettegek mert ballib vagyok: "Azt csinálsz és arra szavazol, akire csak akarsz, ahogy a gyűlöletgyáros moslékszagú Gyurcsány csicskák többi része is.
Ahogy mindenki más is."

Tehát akkor debilke, mindenki más is (AZAZ TE IS) gyűlöletgyáros moslékszagú Gyurcsány csicska vagy. Kössz hogy megadtad a CV-det, mindig is tudnivaló volt, hogy Takonyárpi legidiótább trolljai mind a ballibeknek nyaltak évtizedekig.

6.Lenin 2018.08.27. 11:42:01

@sinus67:

Igen, mert az előzőek úgy loptak, hogy az ország is közben tönkrement.
Ezek meg úgy "lopnak", hogy az ország meg szép lassan talpra áll, fejlődik.
Ez a nem mind1. Meg az sem, hogy az akkori tolvajok nem buktak, most meg kipotyognak menet közben, az alkalmatlanokkal együtt.
És ez már óriási fejlődés.

6.Lenin 2018.08.27. 11:46:20

@Fideszes vagyok tehát lopok:

Ne bassz! A Fidesz a hibás mert hülye vagy? Vagy az ellenzék?
Nem kéne már ebben az évben neked a napon tartózkodnod többet, túl sok káros uv sugárzás érhetett.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.08.27. 11:48:58

@Fideszes vagyok tehát lopok:

Azt értem hogy az ÁVH-s múltat és a komcsi örökséget spicliskedést a magadfajta Gyurcsnyista ballib tahó próbálja letagadni, hisz maga Feri is előszeretettel spicliskedett az MSZMP-KB-nek, Horn Gyuszus pufajkás volt, Medgyessy meg D-209 fedőnévvel dolgozott.

De hogy a ballib elkúrókat is szégyelled már, és rátolod a Fideszre az meglehetősen abszurd.

Tekintve hogy őket jelölöd meg alternatívának meglehetősen röhejes is egyúttal.

blah 2018.08.27. 12:17:19

minden fideszes szar ember

Orochimaru 2018.08.27. 12:23:33

@Belzebubo: Azt nem tudom, hogy aki lelép, annak van-e esze, de következő hónapban ünneplem az első évemet külföldön.

Törpvadász 2018.08.27. 12:36:51

@6.Lenin: Ad.1 A lopás az lopás. Nem "újraelosztás". Márpedig itt olyan szintű lopás zajlik, hogy 1 icipicit igényesebb társadalom már rég börönbe küldte volna ezt a bagázst.
Ad.2 Az h Gyurcsi lopott,Nem Menti a Mostani Lopást!!!
Ad.3 Ember, nézze már meg, hol áll az államadósság! Sz..ul állunk. És eddig konjunktúra volt+ USA pénznyomda... Nem úgy, mint a válságban (2008-tól).
És végül: bizonyos dolgokat tén:leg jól csináltak. De sajnos sokkal több a rossz,mjnt a jó. Menjen már el 1 kórházba. Uniós pénzből rendbe tették,úgyahogy. De ha kevesebbet loptak volna el, sokkal jobban is állhatnánk. És lett volna rá lehetőségük, ez az igazán szomorú.

bobijub 2018.08.27. 12:37:32

@Helga Beauty Salon: te is azok közé a kiszedetett agyúak közé tartozol, akiknek már az is rohadmocsoknemzetellenesballibsi, aki minden oldalra rámondja a véleményét, ami van neki. neked és kiszedetett agyú olvasóidnak csak az az elfogadható, aki, miközben bőnyállal nyal a nagyvezírnek, még emellett ordítva szid mindenkit aki nem nyal bő nyállal a nagyvezírnek, és még azt is ordítva szidja akire csak rá van hazudva hogy ballibsi, csak azért, mert nem dicsőíti a nagyvezírt.

retkeslaci 2018.08.27. 12:38:10

@Fideszes vagyok tehát lopok: le se írtam Soros nevét. Nem tudom miért sorosozol. Trump kormányzata amúgy pont úgy kiáll a CEU mellett, mint ahogy Obama vagy Clinton diplomatái tennék. Ebben a kérdésben nincs különbség köztük. Külpolitikailag árnyalatnyi csak a különbség az establishment két szárnya, a demokraták és republikánusok közt. Obama nem ismerte volna el Jeruzsálemet Izrael fővárosaként. Trump megtette. De mind Obama, mind Trump támogatja Izraelt és Szaúd-Arábiát is. Két teljesen ellentétes országot. Miért? Mert mindkét ország támogatása az amerikai birodalmi politika érdeke.
Aki átértékelné a kapcsolatokat és prioritásokat, az esetleg Bernie Sanders lett volna. De őt gyorsan félretolta a Clinton-klán. Mert nem az establishment embere, tehát veszélyes az amerikai birodalmi érdekekre. Egészségügyre és oktatásra akarta költeni a hadiipari komplexumnak szánt milliárdokat. Na azt már nem!
McCain is csak egy neocon war hawk volt, még csak nem is az értelmesebb fajtából.

Törpvadász 2018.08.27. 12:39:45

@Rettegek mert ballib vagyok:
Nézze már meg, mennyi komcsi van közöttük! A fidesz semmivel nem különb. A Jobbik tisztább exkomcsik szempontjából mint a fidesz.

6.Lenin 2018.08.27. 12:53:12

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

"2008 előtti szintet elértük már? "

Remélem már soha nem is fogjuk. Annál már lényegesen jobban állunk.

6.Lenin 2018.08.27. 13:07:21

@Törpvadász:

Tegnap olvastam, hogy az olasz belügyminiszter szerint a kormányuknak az 5 millió olasz mélyszegénységben lévőkkel kell(ene) elsősorban törődni.
Vagyis náluk is vannak.

Bohóckodni szeretnél itt számokkal, megteheted. De minden ország esetében azt kell vizsgálni, hogy honnan indult, milyenek voltak a lehetőségek/körülmények, és ezekből hová jutott, minden mutatót figyelembe véve. Nyilván lehetne jobban (talán) rosszabbul (biztosan), mint mindenhol a világon.
Kiragadni bizonyos neked kellemes mutatókat, másokat elhallgatva, az csak azt jelenti, hogy hazudni szeretnél.

Egy biztos, ez a kormány 3x nyert kétharmaddal. egy "elcsalt" választás után 3-4 hónappal fokozatosan nő a támogatottsága, az ellenzéké csökken. Sőt 1re inkább haladnak a teljes szétesés felé. Ezek a tények.

Remélem azt is tudod, hogy azok, akik eddig mindig a csőd közelébe juttatták az országot, a mostani hablatyolásuk kicsit hiteltelen lehet azoknak, akik ismerik őket.

Alick 2018.08.27. 13:07:42

"háborús hős, aki 5 és fél évet töltött hadifogságban"

A hadifogság sajnálatos, de ha nem is róható fel a katonának a fogságba esés, akkor sem lehet hősiesnek nevezni, inkább csak elszenvedni az, hogy a hadifogoly kiszolgáltatott és sokszor meg is törik.

"utálták az autokráciát és az azokat uraló diktátorokat"

Kissé skizoid hozzáállás katonaként (majd "deep state" politikusként) autokrata módon gondolkodni és ugyanakkor az autokrata rendszereket utálni.

"egy diktatúra soha nem lehet elég jó, mindig veszélyt jelent a világ békéjére és a többi országra"

Ezért persze micsoda demokratikus és emelkedett gondolkodás ezeket az országokat kezdeményezőleg szétbombázni, szétverni... hogy után káosz, menekültek tömegei vagy a legjobb esetben korrupt "bábszínház-demokrácia" legyen belőle.

"ez a fékek ellensúlyok dolog csak egy haszontalan amcsi találmány"

Akadálypálya, amelynek pro forma leküzdésével számolni kell a zárt ajtók mögötti tárgyalásokon.

Nekünk a felcsúti kisgeci jutott, az amerikaiaknak pedig McCain, a nagygeci.

6.Lenin 2018.08.27. 13:11:55

@Törpvadász:

Melyik Jobbik?
Amennyiben véletlenül valamelyiknek is drukkere vagy, lemondhatsz arról, kormányon lesznek a kedvenceid valaha is. Még koalíciós partnerként se.

nemecsekerno_007 2018.08.27. 13:15:53

@Fideszes vagyok tehát lopok: Nincs olyan, hogy közpénz. Az a pénz annak a kb. 1,5-2 millió pénze aki nem a közszférában dolgozik, nem nyugger és nem egyetemista. A "ballib" csapat ezeket szereti fejni (szeretné) a mostani kormány meg nem annyira.

...in the world 2018.08.27. 13:29:48

tök vicces, ahogy a balliberálisok garatig leszopják szegény elhunyt McCaint, és a halálát felhasználják ócska politikai lózungok puffogtatására.
Gratulálok B1 blog, megint hoztátok a nívót.

seepheerd1 · http://730ld.blog.hu 2018.08.27. 13:37:13

@Ménár Atya:
Ahogy a lóboxon szoktukvolt mondani: te szerencsétlen.

sinus67 2018.08.27. 14:06:57

@6.Lenin:
Tényleg torz gondolkodás, hogy a 100, vagy a 150 kevesebb! Ez annyira torz, hogy nem is lehet megválaszolni.
Tudod ha a 15 centis farkat használó nuni nagyobb lesz az évek során, akkor a későbbi 25 centis farok is lötyögni fog benne. De a túl tág nunihoz a nagyobb farok arányaiban kisebb.

6.Lenin 2018.08.27. 14:13:41

@sinus67:

100 volt a tartozásom, amikor 180 volt a bevételem+ el voltam adósodva, miközben nem volt munkahelyem, a bevételem segélyből származott.
150 most a tartozásom, miközben 650 a bevételem és 0 az adósságom, saját vállalkozásom.

Igen, a 150 nagyobb szám (magában)

retkeslaci 2018.08.27. 14:19:06

@CoolKoon: "minden szava igaz volt annak, amit Magyarországról és Vityacsászárról mondott, elfelejtett egy apróságot: az idióta magyar birka nem akar fékeket és ellensúlyokat"

Ha Viktor Putyinnal bújik ágyba, akkor mit mondana McCain a németekről? Ők ugyanis tövig szopják Vlagyimirt az orosz földgázért és német nagyipari tőke kedvéért. Az osztrák külügyminiszter meghívta az esküvőjére Putyint. Orbán Récsöl esküvőjére nem hívták. De az osztrákok européerek persze.

Én örülnék, ha Magyarországon lenne fékek és ellensúlyok rendszere, az ugyanis azt jelentené, hogy Magyarország az USA egyik tagállama lett. Az elég király lenne. A fékek és ellensúlyok rendszere ugyanis kizárólag az amerikai alkotmányosságban értelmezhető koncepció. Európában a hatalommegosztás elve érvényesül.
Amerikában olyan jól működik a rendszer, hogy két nagy párton kívül senki se rúghat labdába és minden demokratikusan szerveződő mozgalmat elnyomnak. Lásd Clintonék mesterkedése.

2018.08.27. 14:56:32

@Helga Beauty Salon:

Köszi a helyreigazítást, bár bekaphatod a fütykösömet.
De előtte mosd ki a szádat sósavval te kis luvnya.

Fideszes vagyok tehát lopok 2018.08.27. 15:23:11

@retkeslaci:

Már te is hiányoztál ide idióta. Nektek félbolondoknak tényleg a sztálini Pofa be! Rohadj meg proli! rendszer való, nem az ahol megkapod a jogot, hogy akár ember is lehetnél.
Tudjuk, látjuk, hogy nektek illibbant birkáknak erre semmi szükségetek, de akkor miért nem húztok el az európai civilizáció helyett vissza Ázsiába, ahol a sztyeppén megkapjátok a sátraitokat meg azt a pár kecskét és ha a vezír azt mondja, akor máre ugrottok is a kútba. Nektek Európa szar hely, de akkor minek eröltetitek? Úgyis ti buktok bele, nem Európa!

Fideszes vagyok tehát lopok 2018.08.27. 15:24:27

@6.Lenin:

Látom még nem jött meg hozzád a nyolc éves gyerek, aki felsegíteni téged a 20-as IQ szintre.

Helga Beauty Salon. 2018.08.27. 15:34:23

@bobijub: Előszedted a 300 hozzászólásos nyolc éves parasztnickedet ezért a szarért amit idetoltál a seggedből?
Kár váltogatni, már mindenki be van árazva.

Eltiltott Vélemény 2018.08.27. 15:36:05

@6.Lenin: " .... Egy biztos, ez a kormány 3x nyert kétharmaddal. egy "elcsalt" választás után 3-4 hónappal fokozatosan nő a támogatottsága, az ellenzéké csökken. Sőt 1re inkább haladnak a teljes szétesés felé. Ezek a tények. .... "

Akkor most boldog lehetsz, az LMP a felszínen maradásért elindult talpat nyalni :-)
olvass: index.hu/belfold/2018/08/27/ungar_peter_az_ellenzeki_politika_megbukott_nem_szegyen_egyeterteni_a_fidesszel/

CoolKoon 2018.08.27. 15:57:05

@retkeslaci: "Ők ugyanis tövig szopják Vlagyimirt az orosz földgázért és német nagyipari tőke kedvéért." -- Igazán? És a titkosszolgálatuk féltve őrzött kincseit is rendre kiadják Putyin elvtársnak "az orosz földgázért és német nagyipari tőke kedvéért"?

"De az osztrákok européerek persze." - Nem, nem azok.

"Én örülnék, ha Magyarországon lenne fékek és ellensúlyok rendszere, az ugyanis azt jelentené, hogy Magyarország az USA egyik tagállama lett." - Te mégis mit szívsz?!

"A fékek és ellensúlyok rendszere ugyanis kizárólag az amerikai alkotmányosságban értelmezhető koncepció. Európában a hatalommegosztás elve érvényesül." - És szerinted a hatalmi ágak szétválasztása mégis micsoda? Hatalomkoncentráció?

"Amerikában olyan jól működik a rendszer, hogy két nagy párton kívül senki se rúghat labdába" - És ebből világosan látszik, hogy Amerika az antidemokratikus mozgalmak melegágya, ugye?

6.Lenin 2018.08.27. 16:17:01

@Kitiltott Vélemény:

Kit érdekelnek ezek a párt maradványok?
Aprózzák magukat, mint Marcsa a fingot.

4 év múlva, ha minden így marad, nem lesz akik az ellenzékre szavaznák, Akár összefognak-akár nem. Ha a Fidesz eléri a 3,5-4 milliós szavazó tábort, akkor itt mindenkinek nyekk, rajtuk kívül.

8-(3,5-4 + 1,5-2 soha nem szavazó), mennyi marad az ellenzéknek összesen? 2-3 millió, ÖSSZESEN, mire elég? Semmire.

Annyiban igaza van Ungárnak, hogy , ha nem hagyják abba ezt-az itt is zajló baromságot-az ellenzéknek hosszú évtizedekre , vége.

sinus67 2018.08.27. 16:50:56

@elismert felhasználó:
És ki mondta, hogy bármelyik kurmány csökkentette?

rasztaszív 2018.08.27. 17:10:27

@6.Lenin: "Kiragadni bizonyos neked kellemes mutatókat, másokat elhallgatva, az csak azt jelenti, hogy hazudni szeretnél.

Egy biztos, ez a kormány 3x nyert kétharmaddal."

látom,rögtön példát is hozol...:)

Tenkes Kapitánya 2018.08.27. 17:18:59

A fasiszta McCain nácizott egyet. Na és?

6.Lenin 2018.08.27. 17:20:57

@rasztaszív:

Bocs, igazad van, akik nem szavaztak azok a hülyékre-rátok -szavaztak.
(ennyi marha nincs még a világon az tuti)
B+, most soroljam megint, hogy a DK-ra 94 , valahány % nem szavazott, a Jobbikra 80 % + azok is akik nem szavaztak.
Köcsögök.

Tenkes Kapitánya 2018.08.27. 17:22:19

@rasztaszív: Példát te hoztál hozzászólásoddal, mégpedig az elmebetegségre.

rasztaszív 2018.08.27. 17:33:08

@6.Lenin: ne félrebeszélj,hanem ne hallgasd el a neked nem annyira kellemes mutatókat.
pl. pártpropaganda közpénzből...

rasztaszív 2018.08.27. 17:34:55

@Tenkes Kapitánya: próbálkozz inkább érveléssel.

6.Lenin 2018.08.27. 17:39:38

@rasztaszív:
Pont én nem hallgattam el semmit, hanem itt jó néhány idióta próbálkozik ekkora baromságokkal, hogy kiragadnak számokat, %-ot, és húha, mocskolódnak.
te is kétségbe vontad a választás eredményét. Segített rajtad? bizsergett valamid?
Aztán már a béka segge is olyan magaslat lesz, ahová soha nem jutnak fel.

rasztaszív 2018.08.27. 17:45:38

@6.Lenin: senki nem vonja kétségbe a választás eredményét,csak a tisztaságát.de ez bizony egy lényeges körülmény.

6.Lenin 2018.08.27. 17:50:32

@rasztaszív:

Természetes, a vesztes mindig a patyolat tiszta, nem csal, nem lopik, csak ha hatalomra kerül.
Kell ellene ugrálni, de bizonyítékokkal, ami az, hogy hatalmon tényleg tiszták maradnak. ennél jobb bizonyíték nincs, a tolvajok meg el lesznek hajtva, mint 90-ben, vagy 2010-ben is. H a Fidesz is úgy fog lopni, mint az elődei, el lesznek hajtva ők is.
De ne a tolvajok kiabáljanak rendőrért.

Realista60 2018.08.27. 17:53:12

Magyarázza meg már valaki, ha értelmesen, normálisan, pszichológusok véleményével alátámasztva érveltem alias Orsós Vendellel kapcsolatban, miért törölték a hozzászólásomat. Érvelésem indoka nem ment túl a jelenlegi tolvaj banda érvelésén!

rasztaszív 2018.08.27. 17:56:37

@6.Lenin: beszélhetsz félre napestig is,tény,ami tény : te magad is elfelejtesz kifejteni lényeges körülményeket - de mutogatni bezzeg tudsz másokra...:)

6.Lenin 2018.08.27. 18:00:33

@rasztaszív:

Milyen lényeges körülményeket? Hogy ez az ellenzék teljesen alkalmatlan arra, hogy valaha is kialakulhatna egy normális alternatíva?
Tényleg nem értitek már 8. éve, hogy értelmetlen, vagyis inkább hibás ez a hozzáállás?
egy pöcs lmp-snek kell erre rájönnie?

rasztaszív 2018.08.27. 18:04:08

@6.Lenin: csak a félrebeszélés...:)előbb írtam : közpénzköltés pártpropagandára.erre próbálj koncentrálni.

Tenkes Kapitánya 2018.08.27. 18:31:56

@rasztaszív: A fű zöldsége mellett sem érvelünk.

Rohadék vagy.

Alick 2018.08.27. 18:46:40

@CoolKoon: "a hatalmi ágak szétválasztása mégis micsoda?"

Sajnos ez sok helyen nem igazán működik, mert a győztes kapja a törvényhozó parlamenti többséget és ugyanakkor ők alakítják a végrehajtó hatalmat képviselő kormányt is.

6.Lenin 2018.08.27. 19:03:04

@rasztaszív:

Ha egy kormány bemutatja a köztévében, hogy mik épültek az országban, az pártpropaganda?
arról beszéljenek, hogy az ellenzék mekkora balfasz?

Vagy olyan ellenzéki (1-2 %-os bolhafingok) tépjék a szájukat, hogy mit is tennének kormányon, akik még álmukban se jutnak el odáig, hogy kormányra kerülnek?
az nem lenne hülyítése a választóknak?
Ha Merkel elmegy leszopni Putyint, az pártpropaganda?
Ne bassz!

Tenkes Kapitánya 2018.08.27. 19:06:16

@6.Lenin: Hagyd. rasztasziv gonosz szellem, emellett buta is.

6.Lenin 2018.08.27. 19:07:28

@Alick:

Igazad van, a vesztesek közül is a leghülyébbeknek kéne adni mindent.
A szoclib kormányok alatt működtek a fékek, ellensúlyok is, és simán szétlopták az országot, verték a nyugdíjas tüntetőket, voltak náci felvonulások is (mind a 4-en)
Simán kirúgtak mindenkit kormányváltáskor, de működtek.

6.Lenin 2018.08.27. 19:09:13

@Tenkes Kapitánya:

Tudom, sokat kellett szegénynek nyelni, amikor a plébános úrnál tanult furulyázni.

rasztaszív 2018.08.27. 20:31:00

@6.Lenin: ha hülyeségeket beszélsz,az érv valamire...?:)tiszta szerencse,hogy a magad kis primitív,alpári szintjén másokban azért megtalálod a társaságodat...:)

alöksz róz 2018.08.28. 00:30:05

mindig rácsodálkozom, milyen ostobák ezek a ballibek, a legnagyobb faszságokat is képesek elhinni
aztán elégedetten nyugtázom, hogy egyre kevesebben vannak, azaz átlagban egyre okosabbak a magyarok

alöksz róz 2018.08.28. 00:31:54

@6.Lenin: "Ha egy kormány bemutatja a köztévében, hogy mik épültek az országban, az pártpropaganda?" - igen.
nem a kormánynak kéne bemutatni.

6.Lenin 2018.08.28. 09:03:58

@alöksz róz:

Az ellenzéknek kellene vele dicsekednie?
Agyrém.

Az ellenzéknek azt kéne , hogy ők , mit, és nem azt, hogy a kormány hülye. Ők a hülyék.

A választók meg döntöttek, nagyon helyesen.

alöksz róz 2018.08.28. 12:11:28

@6.Lenin: senkinek nem kellene vele a közmédiában dicsekedni.
ideális esetben a közmédiának lenne a dolga a hiteles tájékoztatás.
mert a többitől ezt nem lehet várni sajnos

6.Lenin 2018.08.28. 12:23:54

Mi az, hogy hiteles tájékoztatás, ha semmit nem lehetne bemutatni, ami az országban történik?
Agyrém!

Alick 2018.08.28. 13:20:25

"utálták az autokráciát és az azokat uraló diktátorokat" ... "McCain nem válogatott"

Aha... amikor szept. 11. után felmerült a terroristák szaudi szponzorálása, kezdeményezte-e a szaudi diktatúra bombázását..?
Vagy ha a diktatúra stratégiai partner, akkor inkább kinyalják a ... is?
files.ctctcdn.com/f0254e99301/63604b44-d62e-45e8-8546-c1c50f2a90fe.jpg

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.08.28. 18:32:09

@6.Lenin: LOL Mindenkinek nyekk.Rajtuk meg a haverokon kívül.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.08.28. 18:33:29

@6.Lenin: Hát ha 180-ról 650-re emelkedett a te bevételed akkor neked jobb lett.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.08.28. 18:34:14

@6.Lenin: Azért te tényleg rendesen megdolgozol a pénzünkért!

6.Lenin 2018.08.28. 19:06:12

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Van valaki a közeledben, aki orvost tudna hívni, ha ez a rohamod folytatódik?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.08.29. 10:56:44

@6.Lenin: Mit csináljak? Most néztem meg a hülyeségeidet!:))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.29. 11:07:44

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "Most néztem meg a hülyeségeidet!"

Magadnak kerested, aki a 6.Trollal leáll vitatkozni, az annyit is ér. :))

(Valójában a 2., előtte csak a Birka áll.)
süti beállítások módosítása