- Az amerikai külpolitika legújabban Orbán Viktort öleli keblére, de kérdés, hogy mit kap érte viszonzásul;
- Egy új gazdasági válság veszélybe sodorhatja a demokráciát, de legalábbis a szabadságot az olyan, feltörekvő államokban, mint Magyarország;
- Lengyelország nem sokáig halogathatja, hogy döntsön a liberális, illetve orbáni Európa között.
Obama kerülte Orbánt, de a magyar kormányfőnek Trump a barátja, írja hosszú összefoglalójában a lap, amely azzal indít, hogy a vidéki sajtó nagy része a miniszterelnök migránsellenes programja mellett van, egyben támogatja, hogy a politikus módszeresen leépíti a fékeket és ellensúlyokat. Ellenzéki média nemigen létezik. Ezen a helyzeten kívánt változtatni az amerikai Külügyminisztérium által bejelentett 700 ezer dolláros ösztöndíj, ám azt a Fidesz újabb provokációnak tekintette az USA részéről, miután az az utóbbi hat évben páriaként kezelte Magyarországot. A terv azonban váratlanul elakadt. A Trump-adminisztráció az előző washingtoni vezetéstől eltérően azt jelzi, hogy új alapokra helyezi a viszonyt, akárcsak Lengyelországgal, de ez riadóztatta a demokrácia és a jogállam híveit. Mások arra hivatkoznak, hogy Obama hiába próbálta meg elszigetelni Orbánt, és csak megnyitotta az utat az orosz, illetve kínai befolyás előtt.
Trump nem csinál titkot abból, hogy kedveli az erős embereket, kormányzata viszont időnként egészen más irányban tesz lépéseket. Egyes európai diplomaták úgy gondolják az elnök pálfordulásáról, hogy az amerikai kormányzat igyekszik megosztani az EU-t. Havel cseh elnök korábbi kabinetfőnöke azt mondja, a fejlemény nem segíti elő, hogy Magyarország az eddiginél elkötelezettebb híve legyen a transz-atlanti kapcsolatoknak és csupán áldását adja az oroszok szerepére a magyar politikában. Az olvadás azután kezdődött meg, hogy Pompeo került a külügyminiszteri székbe, nem sokkal később esett kútba a magyar újságírók támogatása. Cornstein budapesti nagykövet azonban tagadja, hogy a döntés mögött politikai megfontolás húzódott meg. Szerinte a sajtóval az egész térségben gond van. Pedig Magyarországon jól nyomon követhető a független médiára gyakorolt nyomás, lásd a Heti Választ vagy a Hír TV-t.
Az előző kormányzat emberi jogokért és demokráciáért felelős helyettes külügyi államtitkára, Robert Berschinski kiemeli, hogy a mostani washingtoni vezetés teljes mértékben másodlagosnak tekinti a demokratikus intézmények és az emberi jogok előmozdítását külföldön. Egyben zöld jelzést ad a magyar kormánynak, hogy az feladja a liberális demokráciát. Ugyanakkor bár Simonyi András nemigen van jó véleménnyel a mai Magyarországról, mégis úgy véli, érdemes más módszerekkel próbálkozni, mert Obama agresszív taktikája nem hozott eredményt. Szerinte a Nyugatnak érdeke, hogy tárgyaljon Orbánnal. Az új nagykövet védelmébe vette a CEU-t és azt ígéri, hogy határozottan fellép, ha úgy látja, hogy a magyar vezetés fenyegeti a jogállamot. De diszkréten, a színfalak mögött kíván eljárni.
A hírügynökség szerint hogy Trump felkarolja a populista vezetőket, az most már érvényes Orbán Viktorra, az európai illiberalizmus zászlóvivőjére is. Ily módon ő az utolsó, aki páriából partner lett a mostani amerikai külpolitikai változások eredményeként. A magyar kormányfő azt ígéri, hogy az illiberális demokrácia felé tereli az uniót. Az elemzés idézi Cornstein budapesti nagykövetet, aki kifejtette, hogy csak a bírálatra nem lehet stratégiát építeni. Ezért a párbeszédet szorgalmazza, nem csupán a hatalommal, hanem a magyar közvéleménnyel is. A közeledés egyben annak beismerése, hogy nemigen hozott eredményt Orbán kiközösítése. A politikus megszilárdította hatalmát, más államokra is kiterjesztette az illiberalizmus filozófiáját, szembement az EU demokratikus értékeivel és kokettál az orosz, valamint kínai befolyással.
Az amerikai nagykövet szerint az USA mindenekelőtt azon van, hogy megerősítse Magyarország elkötelezettségét a Nato iránt, és hogy az ország bástya legyen az orosz és kínai nyomulással szemben. Washington megállapodásra törekszik az Orbán-kabinettel, ideértve a katonai együttműködést, és azt, hogy folyékony gázt szállítson az országnak. A diplomata úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok sokkal többet ajánl a magyar félnek, mint Moszkva vagy Peking. Már vannak jelei, hogy Washington eltűrheti a magyar kormányfő egyre tekintélyelvűbb politikáját, amibe beletartozik, hogy független intézményeket kaparint meg és lecsap az eltérő véleményekre, jöjjön az a sajtóból, az egyetemekről vagy a civilektől. Magyarországon a borúlátóak ezek után azt mondják, hogy az új amerikai politika szentesítheti az Orbán-féle illiberális államot, anélkül azonban, hogy bármit is kapna cserében. Ezzel szemben a nagykövet azt bizonygatja, hogy az amerikai értékek nem módosultak, de okosabban kell tárgyalni a szövetségesekkel. Tisztelettel és barátsággal kell közeledni hozzájuk.
Az elemzés arra figyelmeztet, hogy egy új globális válság szétverheti a demokráciát a feltörekvő országokban. Mert éppen ezek az államok a legveszélyeztetettebbek pénzügyileg, és így az általános visszaesés náluk igen súlyos következményeket válthat ki. Látnivaló, hogy a dollárkötvények hozamának emelkedése milyen tragikusan hat ki az életszínvonalra Venezuelában. Törökországban éppen most omlik össze a gazdaság. Ha bekövetkezik a válság és/vagy a tőke menekülése, az kiélezheti a helyzetet olyan államokban is, mint Brazília, Katar, Kuvait, Oroszország vagy éppen Görögország. Ez pedig alááshatja a demokráciát, noha lehet, hogy az már most is gyenge, vagy egyáltalán nem is létezik az adott helyen. De még ha nem is érinti a demokráciát, bedöntheti a szabadságot. Itt a fő aggály a civil társadalom helyzete, mert ezeket az intézményeket fenyegethetik gátlástalan, hataloméhes politikusok, akik mentséget keresnek a bajokra, ezért felszámolják a fékek és ellensúlyok egy részét, ami azonban párosulhat jelentős gazdasági növekedéssel. Példa erre Magyarország.
A demokratikus szabadságértékek védelmére szólít fel a konzervatív lap, miután a világpolitikát jelenleg „erős emberek” uralják, akik úgy vélik: jogukban áll egymás közti egyezségekkel megszabni globálisan a dolgok folyását. Napjainkban úgy tűnik, hogy mindenütt terjed a tekintélyelvűség, és kézlegyintéssel intézik el az ellenvetést, hogy azért a végén a demokrácia eszményei győznek. Trump nyíltan megveti az amerikai, illetve európai demokratikus intézményeket, számára semmi jelentősége az emberi jogoknak, illetve a demokráciának az USA külpolitikájának vezérvonalaként. Európában is egyre népszerűbb ez a neoautoriter megközelítés. Magyarországon és Lengyelországban máris súlyos károkat szenvedett a demokrácia.
Mindennek ellenére az demokratikus változások szelleme továbbra is eleven a Földön. Romániában pl. tömegek tiltakoznak a korrupcióellenes harc meggyengítése ellen. De működnek a demokráciapárti erők Iránban, Irakban is. Az arab térségben kirajzolódik, hogy a béke és stabilitás csakis demokratikus viszonyok esetén lehetséges. De kudarcra van ítélve a brutális venezuelai és nicaraguai rendszer is. Teljesen mindegy, hogy a diktatúrák jobb- vagy baloldali álarcban jelennek meg, a lényeg ugyanaz: az ideológia köntösében kleptokrata klikkeknek rendelik alá az államapparátust és összeolvasztják azt a szervezett bűnözéssel. A legékesebben Putyin rezsimje mutatja, milyen is egy tekintélyelvű maffiaállam. De hogy ne az ilyen erőké legyen a jövő, ahhoz a Nyugatnak nem szabad lemondania a világban a demokrácia aktív előmozdításáról.
Lengyelországban nyomon lehet követni Európa jövőjét, de nagy kérdés, hogy milyen is lesz az. Ami 89 után történt a lengyeleknél, az gazdasági sikersztori, az egész EU irigyli. Ugyanakkor az ország befelé fordul és visszafelé tekint. A határ azonban nyitott az ukrán és a fehérorosz munkaerő számára, miután minden 10. lengyel nyugatra ment dolgozni. Sokan ugyanakkor létveszélyt látnak a szabadon átjárható határokban és elutasítják a menedékkérők betelepítését. A kormány borúlátóan vélekedik az unióról, harcol Brüsszellel a menekültek vagy éppen a jogállam miatt, úgy hogy már a kilépés lehetősége is felsejlik. Másfelől a lengyelek minden más nemzetnél inkább pártolják az európai összefogást.
Ez a megosztottság, a nyitott gazdaság sikere és a zárt politika közti ellentmondás másutt is bőven jelen van. Az európai liberális főáramlat elutasítása, a vérre, rögre és a mássággal szembeni félelemre alapozó orbáni illiberális demokrácia lengyel változata 3 éve, a PiS győzelmével kezdődött. Ám előbb-utóbb választani kell. Az nem megy, hogy Varsó hasznot húz a kontinentális szabad kereskedelemből, de közben ugyanazt lovagolja meg, mint Nagy-Britannia. Nem szigetelheti el magát Budapest, Bukarest és esetleg az osztrák kancellár oldalán, miközben bele akar szólni abba, hogy mi történik Berlinben, Párizsban és Brüsszelben. Ez így sokáig nem mehet igencsak költséges következmények nélkül. Az ország egyfelől dinamikus és rohamosan fejlődik, ám potenciálisan kevésbé szabad, elutasítja a liberális demokráciát és a szabad piacot. De bármelyik felülkerekedhet.
