B1 blogcsalád



Az a Lázár János lett a dohányzás visszaszorításáért felelős biztos, aki nyakig benne van a dohánylobbi zsebében

2018. augusztus 16. - Mr Flynn Rider

Hatékonyan fogja visszaszorítani a dohányzást, az biztos!lazar_janos_csiki_sor.jpg

Lázár János gyakorlatilag a dohánylobbit képviselte a kormányban, amíg miniszter volt: ő hozta tető alá a trafiktörvényt, méghozzá egy közeli barátjával, „társadalmi egyeztetés” keretében, aki akkor éppen a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetségének elnöke és a Continental dohányipari vállalt vezetője volt. Most pont Lázárra eset a választás, hogy visszaszorítsa a dohányzást.

A trafikok államosításának egyik legnagyobb nyertese a hódmezővásárhelyi érdekeltséggel is rendelkező Continental és annak vezetője, Sánta János volt, aki kezdettől fogva együttműködött a kormánnyal a trafiktörvény kialakításában. Annyira, hogy állítólag az ő gépén írták a törvényt; sőt, annak elfogadásakor ő volt a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetségének elnöke. A koncessziókat úgy osztották ki, hogy a Continental és Sántáék több területen is degeszre keresték magukat a dohánypiac újrarendezésén.

A botrányt az robbantotta ki különösen, hogy a javaslat egy Uniónak elküldött verzióját egyenesen egy "Sánta János" névvel regisztrált gépen hozták létre, később a törvényt jegyző Lázár is elismerte, a törvényjavaslat megalkotásában szerepe volt a Continental Dohányipari Zrt.-nek. (Bár Sánta tagadta, hogy ő írta volna a törvényt.) Sánta Jánosról Lázár akkor azt mondta, tíz éve ismeri őt, és ugyanennyi ideje kéri ki a véleményét, ez a társadalmi egyeztetés része.  

Lázár János annak idején 3 indokot mondott a dohány-kiskereskedelmet újraszabályozó indítvány megszületésére:

  1. hogy megnehezítse a fiatalok cigarettához jutását,
  2. az 500 milliárd forintos dohány-kiskereskedelem haszna magyar családokhoz kerüljön,
  3. és támogassa a magyar dohány-előállítókat.

Mindez teljesült is, igazi magyar családok, Fidesz-közeliek kerültek remek pozícióba és csökkent is valamelyest a dohányosok aránya. Az Index akkori cikkéből kiderült: a piac újraosztása előtt a multik (a Philip Morris, a British American Tobacco (BAT) és az Imperial Tobacco) által előállított áru a piac 85-90 százalékát fedte le, míg a maradék az egyetlen, a kormányoldalon hazainak tartott gyártó Continentálé, amelynek adózott eredménye a piac megreformálása előtt mindössze 172 millió forint volt. Viszont a dohhánytörvény elfogadása után Sánta családja, barátai és üzletfelei által termelt termékek azonos méretű eladói felületen tudtak megjelenni, mint a jóval nagyobb vetélytársak árui. A Continental disztribúciós részlege ráadásul a Lázár János irányította városhoz, Hódmezővásárhelyhez kötődik, emellett a Continental felügyelőbizottsági tagja Dancsó József fideszes honatya.

A központi dohányellátó üzemeltetési jogosultságát a trafikosztáskor taroló Continental-csoport terítő cége, a Tabán Trafik Zrt., valamint a brit BAT Pécsi Dohánygyár Kft. kapta meg, pályáztatás nélkül, 20 évre. A trafikok csak ettől a cégtől vehetnek majd dohánytermékeket. Sőt: a trafiktörvényt később úgy módosították, hogy az a dohányipari vállalkozásoknak kedvezzen.

Meg is lett az eredménye: 2012-ben még 122,1 millió volt a Continental adózott eredménye, 2014-ben már 616,4 millió forint.

Lázár tehát nyakig benne volt a hazai dohánypiac újraosztásában és a Continental kistafírozásában,

nem mondhatjuk, hogy ne ismerné a hazai dohánypiacot.

A Népszava, amely megszellőztette Lázár kinevezését, megnézte a legfrissebb uniós statisztikákat is, aminek alapján az európai középszinten állunk a dohányzás szempontjából. A Current Smokers In Europe 2017-es adatsora szerint Magyarországon az emberek 27 százaléka dohányzik, amivel az európai középmezőnyben foglal helyet, de legalább lassan csökkenő tendenciát mutat (2009-ben még a felnőtt lakosság 31 százaléka dohányzott). A Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet által számított dohányzásnak tulajdonítható halálozási adatok időbeli változása alapján megállapítható, hogy 2005 óta a férfiak körében csökkenés, míg nőknél enyhe emelkedés figyelhető meg. A férfiaknál 2005-ben 303 volt a 100 ezer főre számolt standard halálozási arányszám, 2015-re ez 249-re változott. A nőknél ez 2005-ben 81, míg 2015-ben 84 volt 100 ezer főre vetítve.

Ennél nagyobb poén egyébként már csak az lenne a Csíki sör-Heineken-botrány után, ha Lázárt az alkohol visszaszorításáért felelős kormánybiztosnak is kineveznék. Hiszen a kormány ott is keményen beleavatkozott a piaci működésbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1314184473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2018.08.16. 17:20:28

mi lesz a jövő héten? pintérsanya lesz a mol főnöke?

mi a faszom megy ebben a kurva országban!!!???

aptikjampó 2018.08.16. 18:08:15

@taga20: mi lesz a jövő héten? pintérsanya lesz a mol főnöke?

Azt nem hinném, de biztos lesz egy két kinevezés még és nem kérik ki akkor sem a véleményeteket, mert nem számít!
Ez a poszt is mekkora hülyeség, ilyen alapon ugyanúgy feltételezhető hogy a multik bérelték fel a posztert mert elvesztették a monopóliumukat!

aptikjampó 2018.08.16. 18:08:44

@taga20: mi lesz a jövő héten? pintérsanya lesz a mol főnöke?

Azt nem hinném, de biztos lesz egy két kinevezés még és nem kérik ki akkor sem a véleményeteket, mert nem számít!
Ez a poszt is mekkora hülyeség, ilyen alapon ugyanúgy feltételezhető hogy a multik bérelték fel a posztert mert elvesztették a monopóliumukat!

taga20 2018.08.16. 18:11:32

@aptikjampó: ez a marhaságot elég lett volna egyszer beraknod!

akkor is tudnánk, hogy mekkora fityeszjobbágy vagy!

aptikjampó 2018.08.16. 18:31:40

@taga20: ez a marhaságot elég lett volna egyszer beraknod!

Te már csak egyszer tudod berakni? :DDDDDDD

taga20 2018.08.16. 18:36:42

@aptikjampó: nem tucc kibújni a bőrödből móricka!:)

taga20 2018.08.16. 19:51:41

@Scott Tenorman Must Die: hát úgy elég nehéz lehetett, hogy még életemben nem voltam ott:)

aptikjampó 2018.08.16. 19:54:50

@Scott Tenorman Must Die: Jobban jár ha csak cigánynak nézik. Ha rájönnek hogy ő a Taga, agyon is verik!

Scott Tenorman Must Die 2018.08.16. 20:06:00

@aptikjampó: ez a mondat azért nagyor priceless a magyar "sajtóban": "fehér fiatal férfiakból"

érdekes, h ezt le lehet írni..

aptikjampó 2018.08.16. 20:17:24

@Scott Tenorman Must Die: Engem érdekelne, hogy a kanadai szíriai honnan tudta hogy cigánynak nézték. Tudtommal amúgy sem verik a cigányokat errefelé, inkább fordítva történik az ilyesmi.
Az általad említett "magyar" sajtó élvezné ha rasszizmusról írhatna.

Parajpuding 2018.08.16. 22:01:14

A kecskére szándékosan rábízták a káposztát. Nem kétséges, hogy mi lesz a káposzta sorsa.

Parajpuding 2018.08.16. 22:06:05

@taga20: Miért lenne sintérsanya a mol elnöke? Pont a belügyér székében van a helye. Ahogy egy kuruzslónak az emmi élén, egy gazdasági antitálentumnak az mnb élén, egy jogtiprónak az ügyészség élén stb. Ez a ner.

Törpvadász 2018.08.16. 22:52:37

Lássuk be, már csak az kell,hogy VajnaBandi legyen a szerencsejáték felszámolásáért felelős, jól fizetett kormánybiztos. Biztos ami biztos. Mert még biztos nem keresik eléggé sza..á magukat.

midnightcoder2 2018.08.17. 07:07:56

Orbánék tevékenységére sok rosszat lehet mondani, de tény hogy a dohányzás valóban visszaszorult kis hazánkban, szerintem kicsit túl is lett tolva ez a dolog (Pl. az e-cigik esetében). Pl. ha az ember elmegy a horvátokhoz, akkor látja csak hogy mennyire ég és föld az ottani és az itteni helyzet. Ha beül valami vendéglátóhelyre akkor fulladozhat a cigifüsttől, míg nálunk ez eléggé vissza van szorítva.

Roan 2018.08.17. 09:01:17

További javaslatok: Németh Szilárd egészséges életmódért felelős biztos, Deutsch-Juhász bizottság a kanabisz visszaszorításáért, Semjén a Politikusok a Vadászat Ellen Mozgalom fővédnöke, Balogh "Vak Komondor" József a nők bántalmazása ellen.

pandras11 2018.08.17. 09:56:38

@taga20: He He He.
Jól megszívatták.
Megoldása: Kötelező lesz a bagózás.

Casaba 2018.08.17. 10:46:04

@aptikjampó: mi van??

"Ez a poszt is mekkora hülyeség, ilyen alapon ugyanúgy feltételezhető hogy a multik bérelték fel a posztert mert elvesztették a monopóliumukat!"

Most akkor vitatod a posztban leírtak tényszerűségét? Ha igen, akkor azt mondd ki. Ha nem, akkor miről szól a hozzászólásod?

si tacuisses, philosophus mansisses

szepipiktor 2018.08.17. 11:24:51

Erre utaltam tegnap, hogy ez már az aljas cinizmus kategóriája - mindkét fél részéről!

blah 2018.08.17. 11:49:56

Lázár még messze a legnormálisabb maffia tag, félre is állították és adtak neki egy olyan pozit ami abból indult, hogy a fél ország tyúkszemére lépett.

alöksz róz 2018.08.17. 19:05:16

@taga20: az országban?
az egész világon, papám :-(
tele van egész világ ilyen érdekességekkel. pl. kik lettek uniós biztosok, kik lettek döntéshozók az usában, kik lettek miniszterek ukrajnában a "forradalom" után...
persze ettől még nem lesz kevésbé rossz, hogy pont lázárt kellett erre a pozícióra kinevezni

taga20 2018.08.17. 19:55:40

@pandras11: ja, de az is egy idióta aki bagózik!
süti beállítások módosítása