B1 blogcsalád



A gyerekekre nem jut elég pénz az oktatási rendszerben, de tanévnyitó konferenciák húsz városban is lesznek

2018. augusztus 15. - kkerenyi

Jó hír: mégis rengeteg pénz van az oktatásra. Másképpen hogyan futná olyan pedagógiai szakmai rendezvényre, amit rögtön húsz alkalommal kell megtartani egymás után két héten belül? tn726c406-1.jpg

Augusztus 22. és szeptember 6. között az EMMI, a Klebersberg Központ és az Eszterházy Károly Egyetem ismét megrendezi a már hagyományosnak számító rendezvénysorozatát, ahol a következő tanévre vonatkozó információkat osztják meg a területileg illetékes POK-on keresztül a szakma képviselőivel.

Azok számára, akik esetleg nem tudják követni a rövidítéseket: a POK (Pedagógiai Oktatási Központ) ugyanaz, ami régen a KLIK volt, csak akkor mindenki utálta, mert a központosítás jelképe volt, most meg illik szeretni, mert a szakmai együttműködés dicső jelképe. 

Az Oktatási Hivatal honlapján már olvashatóak a tanévnyitó konferenciák helyszínei és az időpontjai. A  tervezett program még nem elérhető, valószínűleg még kidolgozás alatt áll, ami már csak azért is meglepő, mert az elmúlt években mindig ugyanazok a programpontok szerepeltek a listán. Ennek alapján azt gyanítjuk, hogy a következő dolgokról lesz szó (vigyázat, spoiler következik, az izgalmakat kedvelők ne olvassák tovább, hogy megmaradhasson a várakozás boldog feszültége!)

  • A köznevelés jelenlegi helyzete és fejlesztési irányai
  • Az EMMI, az Oktatási Hivatal és a  Klebersberg Központ főbb feladatai a következő tanévben
  • Várható rendezvények és szakmai programok listája

Ez egy nagyjából másfél órában összefoglalható program. Aki pedig nem tud eljönni, elolvashatná később, esetleg online közvetítésen követhetné az eseményeket, ha annyira elhivatott, hogy muszáj azonnal értesülnie arról, ami történik. A rendezvények ehhez képest félnaposak, és húsz darab van belőlük az ország különböző pontjain két héten át: van olyan nap, hogy párhuzamosan kettő is, két különböző helyszínen. evnyito.jpg

Persze egy szakmai rendezvény a hivatalos programon túl sok minden másra is jó. Meg lehet mutatni például fnom, elegáns eszközökkel, hogy az oktatásirányítás bízik benne: továbbra is bármit meg lehet tenni a pedagógusokkal, még hálásak is lesznek a törődésért. A másik oldalról nézve: lazacos szendvicset (mikor lát egyébként egy  közoktatásban dolgozó munkaerő lazacot?) majszolgatva oda lehet kicsit törleszkedni dorombolva a fontosabb, vagy magukat fontosabbnak gondoló előadókhoz, hátha mégis akad egy kis rés itt-ott a lassan összezáruló csapda hálóján. 

Szerencsére miközben a magyar köznevelés hősei egymás vállát veregetik a tanévnyitó rendezvényeken az oktatásra elkülönített keret egy részéből, addig valódi pedagógiai munka is zajlik, csak egészen máshol. Olyan falvakban például, ahol más esélye nincs a gyerekeknek kijutni a nyomorból, ahova születtek, csak, ha tanulnak. Vagy olyan iskolákban, amelyek még fogadják a nagy rendszerbe már nem illeszkedő gyerekeket. Ezeken a helyeken nincs nagy, ünnepélyes fogadás államtikárral és polgármesterrel, nincs lazatcos szendvics és dupla áron kibérelt termek: csak tanárok vannak és gyerekek. Mert úgy egyébként erre van szükség egy működő oktatási rendszerhez. 

Kerényi Kata

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9814181239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cycmen 2018.08.15. 15:15:30

Aki nem akarja elolvasni, annak összefoglalom! Le az EMMI-vel és a lazacos szendviccsel!

T2006 2018.08.15. 21:48:34

Kotelezo menni, de mindig kiderul, hogy teljesen felesleges volt. Szerintem is online lenne a legjobb, legalabb lehetne kozben ertelmes dolgot csinalni. (A lazacos szendvicset meg hozhatna futar)

Kunhallmi Agnes 2018.08.15. 22:31:27

"A gyerekekre nem jut elég pénz az oktatási rendszerben, de tanévnyitó konferenciák húsz városban is lesznek"

A gyerekek eheznek, szomjaznak, faznak, rettegnek. De semmi baj, mostmar hamarosan jon az altalanos ehseglazadas. Ahogy az emberek visszajonnek nyaralasbol, es kiurulnek a 100-110 szazalekosan foglalt szalodak, azonnal elsoprik az orbanrezsimet. Szerintem legkesobb jovoheten talan kedden.

legeslegujabbkor 2018.08.15. 22:35:03

Az iskolákban semmi nincs, ami pénzbe kerül, mert azt lenyúlták.
Néhány tanár még lézeng (talán hivatástudatból), aki tanítani akarna, a többi talpnyalóról ne beszéljünk.

Kunhallmi Agnes 2018.08.15. 23:05:27

"de tanévnyitó konferenciák húsz városban is lesznek"

Emlekeztetnek ra, hogy annak idejen, Adolf Hitler is szervezett oktatasi konferenciakat, aztan masnap kezdodott a holokauszt !!!
Szoval eleg valoszinu, hogy az Orbanek is ezt tervezik, vagy valami rosszabat.

meszena 2018.08.16. 00:00:09

Tök jók a képek! Nem a debreceni nagytemplomban készültek?Legalább az első...

meszena 2018.08.16. 00:04:50

@legeslegujabbkor: Elvitték az írásvetítőket??? Hazavitték az interaktív táblákat? Mit nyúltak volna le? Jártál te iskolában az utóbbi 20 éve?

meszena 2018.08.16. 00:07:54

A viág tele van felesleges konferenciákkal, A legtöbbjének anyagát elég volna elolvasni, - tényleg ez az érzés jelenhet meg a résztvevőkben.
Mégis lehet haszna is egy ilyen alkaomnak:
- felkészült oktatók előadják és magyarázzák, amit el is olvashatsz
- lehet kérdezni
- lehet munkatársakkal találkozni és tájékozódni, megbeszélni

LKerekes 2018.08.16. 06:38:28

@legeslegujabbkor:
Gyógyszert vedd be, mert elfelejtetted, azért írsz hülyeségeket.

LKerekes 2018.08.16. 06:41:11

Szörnyű ez a diktatúra. Konferencia?! Jajj!
Tanévnyitó? Jajjj!
Diákok! JAJJJJJJ!

És milyen fasizmus lesz itt, amikor majd a közgazdászok, orvosok, jogászok, szakácsok fognak konferenciázni..!

ppppalika 2018.08.16. 08:05:20

Lehet kérdezni? Válaszolnak?
Ha nem, akkor minek? Nyomják le online és kész.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.08.16. 10:59:35

Most akkor nem tök jó dolog, ha egy kihasználatlan büfészakot beszántanak, amin megspórolnak annyi pézt, amiből fél évig konferenciázhatnak? Melyik fáj jobban? Ha bezárnak egy liberófasiszta képzést, vagy ha a tanárok összejönnek egy Kohn-Ferenc-iára? :-)

Jó lenne, ha konzisztensen ajvékolnátok! Megsúgom, egyébként ilyen konferenciák voltak az A Csuti Csürhéjének hatalomra jutása előtt is, csak akkor nem rinyáltatok ez miatt.

szepipiktor 2018.08.16. 12:32:22

Monjduk ne is a gyerekekre jusson az oktatási kasszából pénz, hanem az oktatásra!
A gyerekek élete, sorsa szociálpolitikai kérdés és nem oktatási.
Ezt a két területet összemosni szándékos csúsztatás.
Az oktatási kasszából a korszerű körülményekre jusson, a korszerű eszközökre, a korszerű tananyagra - nem a google és okostelefon és nem is a hitoktatás a korszerű!!! - a megfelelő képzettségű tanerőre, a tornatermekre, tanuszodákra stb. Tanulmányutakra, rendezvényekre.

Tangooo 2018.08.16. 12:36:50

A hülye orvosok is konzíliumokat tartanak, ahelyett, hogy gyógyítanának!