B1 blogcsalád



Magyarország ezúttal a gender-tilalommal vet szelet és arat vihart

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2018. augusztus 14. - Szelestey

• A Financial Times sajnálatosnak tartaná, ha a V4-ek közül a csehek és a szlovákok eltávolodnának az európai politika fő áramától, Magyarországot és Lengyelországot nem említi ez ügyben

• Orbán Viktor már a gender tanulmányokat is ki akarja paterolni az egyetemekről, de hát ultrakonzervatív politikát folytat

• Lehet, hogy az unortodox pénzügypolitika miatt semmi sem lesz a magyar államhitelek péntekre várt felminősítéséből

FT

financial_times.jpg

A visegrádi négyeket Nyugaton azzal gyanúsítják, hogy túlságosan is keveset törődnek az EU értékeivel, és ez veszedelmes irányzat Csehország és Szlovákia számára, mert mindkettő kicsiny, ráadásul a geopolitikai elhelyezkedése szintén azt diktálja, hogy ne szakadjon le az európai fő áramról. Erre figyelmeztet az elemzés a Prágai Tavasz 50. évfordulóján, kiemelve, hogy pontosan ez volt az egykori felkelés mögött is. Ám az akkori tanulságok ma is fontosak, hiszen az elmúlt 10 évben nyugaton átalakult a politika. Ezért szem előtt kell tartani, hogy a doktriner ideológia és politikai gyakorlat, ideértve a mai radikalizmust, mindig magában rejti saját bukásának magját. Ugyanis elégtelen megoldást kínál a korszerű társadalmak összetett gondjaira. További lecke, hogy csillapíthatatlan az emberi vágy a politikai jogok, az igazság és a nemzeti szabadság iránt.

Napjainkban a liberalizmus visszaszorul, veszély fenyegeti a jogállamot és erősödik a nemzeti populizmus. Az EU-ban nincs egység, politikai akaraterő és hiányzanak a jó ötletek is. Egyes országokban a hatalmat titokzatoskodó, manipulatív erős emberek, illetve a jogkörükkel visszaélő, beképzelt demagógok gyakorolják. A csehek és a szlovákok sem mentesek a térségben terjedő ártalmas kigőzölgéstől, bár Pozsonyban a kettős újságíró gyilkosság miatt mennie kellett Ficonak. De előtte még azért kölcsönvett egy részt Orbán Viktor könyvéből és sötét célzásokat ejtett el arról, hogy a Soros György ártalmas befolyást gyakorol az ország életére.

Daily Telegraph

daily_telegraph.jpg

Az állami beavatkozás veszélyes precedenseként bírálják a magyar kormány ötletét, hogy leállítja a gender tanulmányokat az egyetemeken. Az ellentábor úgy látja, hogy a lépés része annak a hadjáratnak, amelyet Orbán Viktor folytat a civilek, illetve azon intézmények ellen, amelyek ellenzik a Fidesz konzervatív társadalmi programját. Pető Andrea a CEU-ról azt mondja, hogy a jövő tanévtől tervezett tilalom sérti az alaptörvényt, mert az védi a tudományos kutatás, illetve a tanulás szabadságát. Felhívja a figyelmet, hogy idáig egyetlen hatalom sem próbált meg beleszólni az oktatásba a megfelelő tanintézmények, illetve testületek megkérdezése nélkül. A hivatalos magyarázatok nem oszlatták el a gyanút, hogy az intézkedés azért irányul a szak ellen, mert a kabinet azt gondolja, hogy az veszélyezteti a hagyományos keresztény és családi értékeket. Ha érvényt szereznek a döntésnek, az fokozhatja az EU nyugtalanságát a magyar irányvonal miatt.

FAZ/Die Zeit

frankfurter_allgemeine.jpg

A magyar kormány száműzni kívánja a gender kutatást az egyetemekről, mert az szerinte nyilvánvalóan szükségtelen. Konzervatív körök a társadalmi nemek vizsgálatát támadásnak tekintik a férfi és nő hagyományos szerepfelosztása ellen, mert úgy gondolják, hogy az a természettől fogva adott, illetve Isten akarja így.  A jobboldali-nemzeti magyar kabinet az utóbbi időben sorozatosan támadta a gender tanulmányokat. A többi közt azt vetette a szemére, hogy az alá akarja ásni a „keresztény család” alapjait.

Der Standard

der_standard.jpg

1. Egyetemi oktatók úgy látják, hogy a jobboldali-nemzeti kormány vastagon beleavatkozik a tanszabadságba, amikor indexre akarja tenni a gender tudományt, noha azt 12 éve annak rendje és módja szerint akkreditálták. A tudósítás hozzáteszi, hogy Orbán Viktor nem riad vissza, ha nőellenes kijelentéseket kell tenni, emlékezzünk csak arra, amikor a washingtoni nagykövet asszony hazarendelése kapcsán közölte, hogy nem foglalkozik női dolgokkal. Ugyanakkor nem tudni, hogy a törvénytervezet vonatkozik-e a CEU-ra. Az egyetemet a bezárás fenyegeti, miután a kormányfő első számú közellenségnek tette meg az alapító Soros Györgyöt. Egyre valószínűbb, hogy az intézmény Bécsbe települ át.

2. Orbán Viktor ultrajobboldali pályán halad, miközben abban nincs semmi meglepő, ha konzervatív és vallásos emberek semmire sem tartják a gender tanulmányokat. Így kommentálja a helyzetet a lap, kiemelve, hogy nyugaton ugyanakkor a szak igencsak bevettnek számít. De ettől még nem vitamentes, főként, miután a társadalom tudománynak ez a kutatási ága feminista ösztönzésre született meg, ezért folyamatosan jelentkeznek szólásra az ellenzők.

Ez esetben feltűnő, hogy az utóbbi időben főleg a jobboldali-populista, illetve szélsőjobbos véleményvezérek vették tűz alá. Ők nem bírálni igyekeznek az állítólagos „áltudományt”, hanem kerek-perec felszámolni. Ebből a vadásztársaságból a magyar miniszterelnök sem hiányozhat. Propagandistái már régóta ócsárolják a gender tudományt. Ha a kormány most tényleg a betiltás mellett dönt, akkor még inkább eltávolodik a konzervatív demokraták pártcsaládjától, az EPP-től. Már eddig is sokat tett ezért a demokrácia leépítésével, a rettegés és megfélemlítés légkörének kialakításával, a menekültek elleni gyűlöletkeltéssel.

3. A közelgő román uniós elnökség miatt Paul Lendvai sürgeti, hogy az EU – Magyarországhoz és Lengyelországhoz hasonlóan – gyorsan és határozottan lépjen fel azzal szemben is, ami Romániában történik. Hiszen Juncker a hét végén joggal intett arra, hogy jobbratolódás fenyeget a jövő májusi Európa-választáson. És ami a románoknál zajlik, az csupán olaj a nemzeti-populisták által szított tűzre. A földrész szociáldemokratáinak pedig ki kell vetniük soraikból a jogsértő és korrupt erőket, de ez nem csupán Romániára vonatkozik. A román tagpárt hamis cégér alatt ténykedik, igazából semmi köze a szociáldemokrata értékekhez, pont úgy, mint Orbán Viktor rezsimjének a kereszténydemokráciához. Alighanem súlyos hiba volt annak idején túl korán felvenni az unióba Bulgáriát és Romániát, mert náluk még nem álltak készen a jogállam biztosítékai. A mostani, keserű tapasztalatokat tekintetbe kell venni a balkáni államokkal folyó tárgyalásokon, anélkül azonban, hogy megkérdőjeleznék számukra a tagságot, mert az a regionális stabilitás pillére.

Reuters

reuters.jpg

A török valutaválság folyományaként Közép-Európában a forintot sújtotta leginkább, hogy a befektetők igyekeznek csökkenteni a kockázatot és folyamatosan dobják piacra a feltörekvő piaci állampapírokat. A magyar fizetőeszköz árfolyama egy százalékot esett az euróhoz képest, már hetek óta nem volt ilyen alacsonyan. Magyarországnak ugyan jó a fizetési mérlege és a kereskedelme is többletet mutat, ám igen alacsony, mindössze 0,9 %-os az alapkamat. Egy bennfentes szerint a forint ellen a legolcsóbb shortolni. A magyar pénz megítélésén az sem javít, hogy egyes vélemények szerint a Standard and Poor’s pénteken javít az ország adósságszolgálati besorolásán. Ha valóban így lesz, akkor az a Raiffeisen egyik elemzője szerint kedvezően hathat az ország pénzügypiaci megítélésére, éppen akkor, amikor ilyen viharos idők járnak. Viszont a túlságosan is laza monetáris politika aggályos, és ez megakadályozhatja a magasabb osztályzat megadását a hitelminősítő részéről.

Die Presse

die_presse.jpg

Magyarország alacsony bérekkel, jól képzett munkaerővel, gyenge szakszervezetekkel, illetve állami támogatással igyekszik becsalogatni az autógyárakat – írja az újság annak kapcsán, hogy a BMW egymillió euróból létesít gyárat Debrecenben. Kilián Csaba, a Magyar Autóipari Szövetség főtitkára szerint a magyar piac azért vonzó az iparág számára, mert a jövedelmek a nyugati szintnek csupán egyharmadát teszik ki, de figyelni kell a hatékonyságra és a termelékenységre is. Fontos továbbá az ország jó földrajzi elhelyezkedése és a fejlett infrastruktúra.  Ami az állami szubvenciókat illeti, azokról a szakember úgy gondolja, hogy hamar amortizálódnak, mégis nagy hatással vannak más ágazatokra.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr10014179565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.14. 06:03:20

Csehország és Szlovákia tudja, nem szabad hallgatni Brüsszelre.

2018.08.14. 06:21:06

"A földrész szociáldemokratáinak pedig ki kell vetniük soraikból a jogsértő és korrupt erőket, de ez nem csupán Romániára vonatkozik."

Nagyon jó meglátás. a szocdemeknek ki kell vetni magukból a rohadt, élősködő szélsőséges liberálisokat, és vissza kell térni a gyökerekhez, a valódi szociáldemokrata értékekhez.

Úgy látom libbantak, ez a buzi-leszbi-femináci képzés most a lófasz nektek, amin rágódtok. Jó étvágyat!

Az elmúlt 8 év egyértelműen bebizonyította, hogy a Matolcsy féle gazdaságpolitika eredményes. Fölösleges ezen ajvékolni.

retkeslaci 2018.08.14. 06:28:01

A gender "tudomány" után más áltudományokat is ki lehetne dobni a felsőoktatásból. Mondjuk a teológiát.

2018.08.14. 06:54:59

Szarosgyurka egyetemén, szarosgyurka pénzéből annyi buzit, meg feminácit képezhettek, amennyit akartok. Költségvetési pénzből egyet sem. Ennyi.

Orochimaru 2018.08.14. 07:32:54

Nem kérünk a nyugati liberális fertőből! A gyerekeink nőként és férfiként éljenek, ne pedig mindenféle szutyadék transzgenderként! Nagyon helyesen látja Viktor, hogy a család, a nemzet, a haza a legfontosabb. Ezeket az értékeket mindenáron meg kell védenünk.

retkeslaci 2018.08.14. 07:49:31

@Orochimaru: @Quercus a gondolkodó: Egyetértek, hogy közpénzből egy genderideológust se képezzenek. De ugyanakkor költségvetési támogatásból ne képezzenek papokat, teológusokat, hitoktatókat se. Ezek ugyanolyan áltudományok, mint a genderhülyeség.

vergyula 2018.08.14. 08:52:25

@Quercus a gondolkodó: Téged nem lehet megvezetni, egyből átláttad mi folyik a genderszakon. Nem hiába vagy "gondolkodó".

vergyula 2018.08.14. 08:54:17

@Orochimaru: "A gyerekeink nőként és férfiként éljenek" - igen, de egyszerre. Esetleg naponta váltogatva.

vergyula 2018.08.14. 08:55:58

@retkeslaci: Ne viccelj már, a teológia ezeréves dolog, hagyománya van. Ez pedig a kedvenc érve sok felebarátunknak.

Cycmen 2018.08.14. 09:04:36

•" Orbán Viktor már a gender tanulmányokat is ki akarja paterolni az egyetemekről, de hát ultrakonzervatív politikát folytat"

Ebben az esetben inkább gyakorlatias mint konzervatív. Állami egyetemen semmire sem jó szarkeverő naplopókat ne képezzenek!
Mutat nekem valaki olyan genderszakost aki megél a szakterületéből? Mindegyik beáll valami NGO brigádba amiket csak értékrombolásra tartanak fent Sorosék.

2018.08.14. 14:39:50

@maxval balcán bircaman: Birkuci ! Ez nem Brüsszelről szól, bakker ! Hiszen pont tegnap hangzott el az egyik "igazi magyar hazafyas szószólójú " tv-ben, hogy a keresztény magyar radikális oldal megengedheti-e magának, azt hogy a "meleg polgártársakat "--mert ilyenek is vannak sokan a jobboldalon, kirekessze és tovább megbélyegezze őket ?! Vetted ? Polgártársak !!!!!!!!

De ne engem szidj, mert én csak leirtam, amit hebegve habogva, mekegve és makogva próbált," huthgeri" megmagyarázni, igaz kissé pirosló fejjel, ami vagy az alkesztól vagy az égéstől lett hirtelen vörös. Mint a stefka istván mszmp tagkönyve--anno--aki szintén ott ült a párbeszéd alatt. Amúgy a kérdést Bencsik Gábor vetette fel, amire hablaty volt a reagálás..

Nos, akkor ha van meleg a jobboldali "hazafyas lelkületű " emberkék--genderek között, akkor mi ellen harcoltok, és háborúztok ? Önmagatok ellen ? És ki lesz a győztes ? Ti ?
És ezek nevezik magukat ujságírónak ! Birkuci ! Ezek még a lakájoknál is aljasabbak és sötétebbek ! A kávézacc hozzájuk képest, tisztességes ! Ezen csak röhögni lehet, mást nem !

Ja és ha egy kérdést megengedsz. Remélem tudtad, hogy szülinapja volt az egykori mentorotoknak, a sorosgyurkónak , aki nem hagyta hogy éhen halljon a sok sok hős ellenálló és partizán ! Osztogatta a pénzt, amiből sokan kaptak, hiszen a potya az mindig jó volt, csak sok legyen belőle !

Na mesélj mit vettetek a mentornak szülinapra ? Torta volt ? A virágcsokrot ki adta át ? Te is adtál neki ajándékot ? Remélem meghajoltál közben , mert a Tádé-Júdáspénzt, azt illik utólag is megköszönni ! Hiszen nélküle ma sehol nem lennétek !!

Kéretik nem anyázni és kéretik azt szidni, aki nektek hazudott ! De az nem én voltam !!!!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.14. 14:51:14

@jános515:

Ki akar bárkit is megbélyegezni?

A lényeg: a normalitás nem integrálhatja magába a perverzió tapsolását.

Huth intelligens, jóeszű gyerek, de néha túl fanatikus. Bencsik meg naív.

Soros szerepe fontos, de nem nekünk, hanem a liberális elnyomásnak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.14. 15:04:48

@Cycmen:

Nem ez a lényeg.

A lényeg az: ne a homoklobbi, a feminináci lobbi, s a többi álcivil döntösen mi legyen Mo-on elismert szak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.14. 15:06:41

@retkeslaci:

A teológia régebbi szak szinte minden másnál.

Érthető, hogy a materialista tombolnak ellen, de hát mi pont azt szeretnénk: a lehető legtöbb liberó tomboljon.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.14. 15:07:42

@retkeslaci:

Ezen az alapon minden nem természettudományos szakot ki kellene dobni, vedd észre.

6.Lenin 2018.08.14. 19:52:18

@jános515:

Ezek szerint nem sokat értettél meg Bencsik mondandójából. Pedig nagyon jó dolgokat mondott.

6.Lenin 2018.08.14. 19:54:36

@6.Lenin:

bocs, de lemaradt. A többiek is jó dolgokat mondtak, csak elbeszéltek egymás mellett.

morph on deer 2018.08.15. 00:24:12

@maxval balcán bircaman:
“A lényeg az: ne a homoklobbi, a feminináci lobbi, s a többi álcivil döntösen mi legyen Mo-on elismert szak.”

Ezt már így megmondtad a Semjénnek is?
Hmm... Semmi, csak kiváncsi lennék, őszintén örült-e a szavaidnak...

Bkkzol 2018.08.15. 06:30:44

Nem látom hol a gond? A hatalmas piaci igények kielégítésére majd tanulnak gender szakon a CEU-ban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.15. 07:27:04

@morph on deer:

Semjén egy politikus, kénytelen taktikázni, nem mondhatja ki az igazat.

bandiras2 2018.08.15. 08:18:45

Miért fontos a genderkurzus a progresszíveknek?

azért, mert némi "külső" segítséggel kevés ember is óriási rombolást tud véghez vinni a társadalmainkban. Ilyesmiről írtak már sokan, de a köztudatba sosem jutott el, és úgy sejtem az én cikkem sem fogja meghozni ezt az áttörést, dehát tegyen meg mindenki amennyit tud, aztán bízzunk a felsőbb hatalmakban, hogy ez elég lesz. Leírom röviden, hogy mi zajlik jelenleg a nagyvilágban, illetve ott már 1-2 évtizede, és ami hozzánk épp most szeretne betörni. Az üzleti világban vannak nagyhatalmú emberek, akiknek a szavára sokan hallgatnak. Szándékosan nem említem Sorost, illetve így most már igen, de nem rá kell gondolni, hanem bankigazgatókra, médiacégek tulajdonosaira, ésatöbbi. (Ezek általában zsidók, de ez most nem mellékes.) Amikor egy cég eléggé kinövi magát, és kibontakozik egy bizonyos hatalma a néptömegek véleményformálásában, akkor a cég vezetésébe, igazgatótanácsába az említett befolyásos emberek "tanácsainak" alapján bekerül néhány megbízható arc, akik aztán harcosan képviselik a progresszív ideológiai érdekeket a cégen belül - egyszerű nyugati példákkal élve ilyen a google/youtube-nál Susan Wojcicki, a facebooknál Sheryl Sandberg, az Apple-nél meg szinte az egész Board of Directors ez a kategória. Ezeknek általában az az első két dolga, hogy elterjesztik a cégnél az "inkluzív, multikulti és diverz vállalati kultúrát" (ami a gyakorlatban annyit tesz, hogykirúgtak minden konzervatívot: patriota.info/nok-es-ferfiak-kulonbozosegerol-irt-feljegyzest-kirugtak-a-google-tol/), illetve leváltják a HR-osztály fejét, és onnantól az új alkalmazottak felvételénél már alapból kiszűrnek mindenkit, aki nem vérprogresszív. Így alakulhatott ki az, hogy a google-nál, facebooknál, twitternél, redditnél, stb. a durva progresszív túlsúly már a cég működését befolyásolja: kiiktatták az egészséges többpárti, diverz gondolatiságot tükröző kollektív lelkiismeretet, s immár a vállalat teljes hatalmával a hátuk mögött rágalmazzák, cenzúrázzák és támadják politikai ellenfeleiket. Ettől a ponttól a fentebb említett befolyásos oligarchák már a saját hadsereggüként használják ezeket a cégeket, és koordinált támadásokat hajtanak végre a nem-progresszívek ellen, aminek legutóbbi és eddig legfeltűnőbb példája Alex Jones, az Infowars atyja, akit egyetlen nap leforgása alatt szinte teljesen kitöröltek az internetes létezésből. Nemcsak a milliós forgalmú youtube csatornáját törölték, az apple letiltotta a podcastjait, a facebook bannolta, és ezen kívül még több mint egy tucat helyről dobták ki, többek között az e-mail szolgáltatója(!). Erről csak nagyon hülyék vagy nagyon tisztességtelen emberek állíthatják, hogy nem a háttérből szervezett, célzott politikai támadás volt ellene, hanem csak épp most, véletlenül pont egyszerre döbbent rá 10-15 webes cég, hogy nahát, Alex Jones "megszegte a szabályzatukat". (Pl. a LinkedIn, amire Jones évek óta nem posztolt.)

(S épp most, ahogy a részleteket böngészem a neten, látom, hogy a twitter bannolta Gavin McInnes-t, aki az egyik leglágyabb arc az enyhén jobbos körökben, akire persze ettől függetlenül kórusban süvöltik a progresszívek, hogy náci.)

Lényegre visszatérve: ilyesmi nem történhetne meg, ha az oligarchák nem tudnák távirányítani az ilyen cégeket, ami pedig nem lenne lehetséges, ha azok nem lennének eléggé balra tolva. Az egésznek a kulcsa pedig pár ember a cégvezetésben, illetve még ennyi a cég személyzeti osztályán, akik aztán feltöltik a vállalatot értelmetlen semmirekellőkkel, akiknek egyetlen valódi dolga a közösségi médián okoskodni, hogy aki nem progresszív, az mind náci, és ezért nemcsak a cenzúrájuk indokolt, de a teljes elnyomásuk és ellehetetlenítésük, sőt, a megverésük és terrorban tartásuk is.

Ezért kell nekik a genderkurzus, meg az összes hasonló balos agyevő képzés és oktatás. A CEU-féle intézmények alig burkoltan kriptomarxista közgáz szakjairól kikerülnek az igazgatótanácsokba szánt tagok (a Sheryl Sandberg-ek), a hülyébbeknek futtatott, semmirekellő szakokról meg a siserehad, akiket föl lehet venni a cégek diverzitási osztályára körmöt reszelni és konzervatívokat gyűlölni. Ez a fentebb leírt okok miatt sokkal nagyobb súlyú dolog, mint első pillantásra gondolná a kedves olvasó. Egy-egy óriási közvélemény-befolyásoló erővel bíró céghez elég benyomni 2-3 vezéregyéniséget meg pártucat hasznos hülyét, és teljesen át lehet formálni a vállalat arculatát, azon keresztül pedig az egész világot. Elég csak arra gondolni, hogy a 4 nagy webes platform mennyire egyeduralkodó az internetes véleményformálásban: amit a facebook letilt, amit a google a keresőben hátrébb sorol, amiről a redditen és twitteren tilos írni, az az emberek 90%-ának nem is létezik.

bandiras2 2018.08.15. 08:22:59

És ennek konkrétan mérhető jelei vannak - az adatokat még nem néztem át, de számomra megbízható forrás állította, az internetes adatforgalom mutatóin egyértelműen látszik, hogy az elmúlt 3 évben a konzervatív/nacionalista források szűrése-tiltása 40-70%-os visszaesést hozott a látogatottságukban. Hogy ez hogyan működik azt pillanatok alatt meg lehet érteni egy egyszerű google kereséssel: beírja az ember hogy Trump, vagy valami aktuális hírről pár kulcsszót, és a találatok első 1-2 oldalán szinte kizárólag progresszív linkeket fog találni. Ugyanez megvan pepitában a twitteren, redditen is, és persze a fész is erre gyúr a maga eszközeivel.

Genderkurzus hiányában, de főleg a CEU nélkül, ezt az egészet sokkal nehezebb átnyomni egy ország, esetünkben Magyarország nagyobb cégein. Persze mi nem vagyunk annyira jelentősek, mint mondjuk a 4 webes óriás, de a globalista erők nem restek lemenni alacsonyabb szintekre, hogy a hatalmuk a lehetőségekhez mérten teljes lehessen. A média zömét már eleve befoglalták, dehát oda is kell némi utánpótlás, az oktatásban sínen vannak (elkezdték az ELTE-n, de már terjed a vírus), innen lehetne tovább terjeszkedni mindenfelé, akár a MOL Rt.-hez, akár az OTP-hez, igazából tökmindegy, csak nagy cég legyen lehetőleg minél nagyobb társadalmi lábnyommal.

Az OTP-s példa azért ül igazán, vagyis azért kifejezetten orwelli, mert már a pénzintézeteknél is megkezdődött a nem-progresszívek kitiltása, ami értelemszerűen még eggyel rosszabb, mint "csak" a netről leradírozni valakit. Egyre több konzervatív/nacionalista számol be arról, hogy a pénztranszferrel foglalkozó vállalatok (a paypal-tól a kickstarteren át egyes kriptovalutákkal foglalkozó cégekig) egyszerűen szerződést bontanak velük, és nem hajlandóak kiszolgálni őket. Ez már messze túlmutat úgy a normalitás, mint a politikán kívüli életben elfogadható politikai befolyás határán. Egy normális társadalom nem engedheti meg, hogy egy politikai ideológia tervezetten befoglalja az üzleti szféra fontosabb, a magánéletet közvetlenül befolyásoló szegmenseit, hogy aztán megtagadja a szolgáltatást mindazoknak, akik nem hajlandóak a pártjukra állni politikai kérdésekben. Elvetélt, idióta gondolat azt mondani, hogy ha a konzervatívoknak ez nem tetszik, akkor hozzanak létre konzervatív cégeket amik őket szolgálják ki, mert ezzel csak szentesítenénk és véglegesítenénk a társadalom kettészakadását, pecsétet tennénk az egy országon belül futó párhuzamos társadalmakra, ami lehetetlenné tenné az érdemi együttműködést, sőt, magát az együttélést. Az sem mellékes, hogy a teljesen legitim konzervatív/nacionalista értékrendű embereket a már meglévő monopóliumok mellett új platformok létrehozására kényszeríteni eleve mocskosság, és gyakorlatilag lehetetlen feladatra kényszerítené a társadalom jobbik felét, tekintve hogy a progresszívek úgy nyírnák az összes ilyen új céget, ahogy csak tudnák. Ahhoz, hogy új startup-ok eséllyel indulhassanak a piacon a meglévő monopolcégeket előbb szét kell darabolni, vagy akár a felszámolásig bírságolni, amit jelenlegi formájukban egyértelműen megérdemelnének. De a normális persze az lenne, ha a cégvilágból kiebrudalnánk a politikát, és visszatérnénk azokhoz a szebb időkhöz, amikor az internetes kereső keresett, a videószolgáltató videókat szolgáltatott, a szocmédia pedig békésen lopta a felhasználók adatait, ahelyett hogy egy sötét politikai erő szolgálatában nyomnák el ennek az erőnek a vélt vagy valós ellenfeleit.

E társadalomhasító metódus kiindulópontja és egyik legfontosabb talpköve a felsőoktatás. Ennek elfoglalása egyébként ugyanolyan módszerekkel történik, ahogy a cégeké: 1-2 pozícióba progresszív ember kerül, az elhinti a gondolatot, hogy a haladás jegyében jó lenne egy kis genderszak, aztán szép lassan addig terjesztik a befolyásukat, míg az egyetemeken transzbudik kezdenek feltűnni és ha véletlenül egy konzervatívot látnak meg a közelben akkor a diákok impromptu tüntetést szerveznek a bőszen terjedő fasizmus ellen. És ezek a szerencsétlen, agymosott fiatalok lesznek aztán a következő hadmozdulat törzse, akik nemcsak az overton ablakot húzzák balra gőzerővel, de elkezdenek mindenkit kiszorítani a társadalom testéből, aki nem tagja az aberrált mozgalmuknak.

Ennek egyelőre még csak az előjelei mocorognak nálunk, de vigyázó szemünket Párizsra vetettük, és megláttuk a csúf jövőt, ahol ez már nemcsak realitás, de tenni sem lehet ellene. Itt még "csak" párezer péppé hülyített fiatal rikoltozza az éterbe, hogy Orbán náci, meg hogy Maótól jobbra mindenki fasiszta, és ezek többsége egyelőre vagy diák, vagy a semmibe lógó lábú aktivista, de már megkezdődött a felszívásuk a magyar médiába és civilszférába, ami hamarosan folytatódik a nagyobb magyar cégekkel és a közélet egyéb szereplőivel.

bandiras2 2018.08.15. 08:24:40

Még pár év, és az OTP is elkezdhet szerződést bontogatni a "fasisztákkal", a T-Kom letiltja a "nácik" telefonját és internetét, de ha szépen haladunk elképzelhetővé válik, hogy a Tesco nem szolgálja ki aki nem mutatja be a haladó klubkártyáját. És mindezt a demokrácia háta mögött, azzal totálisan szembemenve, de annak a nevében. Ezeket a változásokat senki nem fogja megszavazni, és aki nem figyel az észre sem fogja venni őket amíg késő nem lesz. Ez a webes platformokkal sajnos máris megtörtént, így múlt időben beszélhetünk az ideológiai kisajátításukról, és tárgyilagosan a konzervatív/nacionalista gondolati világ nyílt elnyomásáról.

Lehet utálni a fideszt, lehet arról papolni, hogy lopnak (mert lopnak), de szerintem ez a világ legnagyobb szűklátókörűsége. Aki ezt ismételgeti, mint megakadt lemezt, az képtelen a jövőbe látni, nem érti a nagyobb összefüggéseket, és inkább szavazna a teljes nyugati világ romba döntésére, csak nehogy valami fideszközeli valakinek egy kicsit több pénze legyen. A fidesz nem először, és remélhetőleg nem is utoljára bizonyítja, hogy nem csak jobban érti és látja a nyugati világ valódi problémáit, mint a többség, de úttörőként fel is lép ellenük, szembemenve a globalista/progresszív hatalommal, vállalva annak minden dühkitörését és bosszúhadjáratát. A genderkurzus betiltásával szerintem világelsők lennénk, a szó legszorosabb értelmében mi mutatnánk meg a süllyedőfélben lévő nyugati féltekének, hogy mi a kiút a mocsárból.

A HVG-n jelen pillanatban legalább 9 (kilenc) írás foglalkozik a genderizmus betiltásával, és ez hűen jelzi, hogy mennyire fontos a téma a progresszív/globalista erőknek. A világvégére sem szánnának többet 5 cikknél, de ez a téma más, ez jelentősebb. Ez a jövő záloga! Épp ezért most mindenki, aki a progresszívek szekerét tolja (tegye bár tudatosan, hasznos hülyeként, vagy félreértett klasszikus liberális elvhűségből) előmászik a kövek alól, és kórusban ciripelik, hogy a náci fidesz megvédi a magyar társadalmat és demokráciát a rejtett kultúrmarxista hatalomátvételtől, hogy rohadnának meg ahol vannak... Ez a liberálfasiszták konzervatív-elnyomó jogának a lábbal tiprása! Hát hogy fogják így Magyarországon végigvinni ugyanazt, amit az internet világával és a hozzá kapcsolódó pénzügyi szolgáltatásokkal már megtettek, vagyis hogy a globalista hatalom szolgálatába állították őket, a hitetlenek elleni fegyverként? Hát mit akar a fidesz, pluralizmust, békét, egyenjogúságot?! Ebből is látszik, hogy tényleg nácik, és el kell nyomni őket minden erővel.

deansdale.blog.hu/2018/08/11/miert_fontos_a_genderkurzus_a_progressziveknek

Minden ballib bérretteg 2018.08.15. 09:12:27

@bandiras2:

Azért van a HVG-ben is 1-2 korrekt részt is tartalmazó rész is, amin egyébként meg is lepődtem.
hvg.hu/velemeny/20180811_hont_adj_genderseget_gendernek_gender_studies_peto_andrea_ceu
"A gender studies egyes művelőivel éppen az a gondom (szépen kérem, figyeljenek a szavamra: nem azt írtam, hogy a gender studies-zal, hanem, hogy művelőivel, és nem az összessel, hanem egy részükkel), hogy nem tudományos tevékenységet folytatnak, hanem sajátos politikai agitációt és ideológiai harcot."
..
"Ám amit a gendertudományok műhelyei itthon szinte kizárólag és a nagyvilágban sokszor képviselnek az nem tudomány, hanem ideológia."

Európai téridő 2018.08.15. 09:23:30

@maxval balcán bircaman: Benesék egykori "mentorai" közül a britek angolosan távozni készülnek, a franciák pedig elvesztették az ezáltal nyert itteni térségbeli pozícióikat, kábé akkor, mikor Hitler csapatai megszállták őket. Az égimeszelő tábornok sem erőlködött ennek visszaszerzésén. Adott lett az érdekszférás szuperhatalmi rendszer, amelynek keletkezése idején paktált le Benes Sztálinnal.

ben2 2018.08.15. 09:24:32

Orbánék - elég átlátszó módon - bedobtak egy gumicsontot, a ballibek meg annak rendje és módja szerint ráharaptak.

eßemfaßom meg áll 2018.08.15. 09:49:59

444.hu/2017/02/23/tenyleg-mi-szukseg-lehet-egy-gender-szakra-magyarorszagon

régi szép idők amikor még az orbánhívőnek nem igazán nevezhető 444 kommentelők többsége is baromságnak tartott a genderszakot.

ja, hogy ez akkor volt amikor a kormány engedélyezte a genderszakot...

John Szigethy 2018.08.15. 10:11:54

Szarok a gendertanulmányokra és a blogíró pofájába.

John Szigethy 2018.08.15. 10:16:07

Fasszopókáim, az egyház Magyarországon országalapító tényező volt. Akinek nem tetszik, az húzzon kurva anyjába el ebből az országból. Ott van a kereszt a címerben és a koronán is.

Occam beretvája 2018.08.15. 10:16:39

@jános515: "amit hebegve habogva, mekegve és makogva próbált"
AJVÉ hallottad már szelestey lajost a klubrádióban? Huthgeri ahhoz képest egy Lőrincze Lajos. :-))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.15. 10:20:30

@eßemfaßom meg áll: "baromságnak tartott a "

Baromságnak tartani, vagy betiltani, az két külön dolog.

Pl. baromságnak tartom, amiket írsz, de nem tiltanám be, ha nem hazudnál folyton.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.08.15. 10:28:46

@Quercus a gondolkodó: sorosgyuri pénzéből valami cigánygyerek tanult akkoriban....
Ja tudom,az más volt!

6.Lenin 2018.08.15. 10:44:31

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Egy rossz befektetés volt, nem jött be a vén fasznak. Ilyen is van.

no.nick.today 2018.08.15. 10:56:14

A gender-képzés 2018 "vasárnapi boltbezárása".

Tom66 2018.08.15. 11:01:17

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Meg még néhány kretén gazember is tanult, de sajnos nem sok sikerrel. Nagyrészüknek komplexusa van, az a legnagyobb bánatuk, hogy senki nem jegyzi őket és a kutya sem foglalkozik velük.

Orbán veje 2018.08.15. 11:04:47

@Orochimaru: Jól mondod haver. Azt kell behazudnunk hogy megvédjük a magyarokat ehhez minden médiát vagy hogy a tökömbe hívják felvásárolunk így a megvédő propagandát toljuk ezerrrel főleg a falvakba ahol az elbutított parasztok úgyse informálódnak másból így csak ránk szavaznak. Cserébe pedig annyit lopunk amennyit csak tudunk. És ez a lényeg. Csak ez a rohadt internet ne vóna remélem a viktor mészáros lölön keresztül ezt is felvásárolja nemsoká.

eßemfaßom meg áll 2018.08.15. 11:07:04

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Baromságnak tartani, vagy betiltani, az két külön dolog."

A betiltani és megszüntetni az két külön dolog

Orbán veje 2018.08.15. 11:11:11

@6.Lenin: Így van haver. A komcsik is utálták az egyetemeket meg a tudósakat és utáljuk őket mi is mert csak bajt okoznak és egy rohadt kiflit sem képesek termelni ami pedig a GDP része lenne. Ezért jól teszi a viktor hogy az egyetemeket és a szakokat meg akarja szüntetni és az MTA-tól is elvonja a pénz. Nekünk nemzeti tudósok kellenek mint a matolcsy akin rajta a világ szeme. Meg a semjén doktoron is aki keresztény tudós és nem igaz hogy a doktori dolgozata ócska lopás volt ahogy azt a libsi médija mondja.

gyurmicsek 2018.08.15. 11:15:31

@John Szigethy: "Fasszopókáim, az egyház Magyarországon országalapító tényező volt. "
Az oszágot meg a komcsik építették újra a háború után. Akkor őket is szeressük....

nick papagiorgo 2018.08.15. 11:23:54

Valóban hiba volt Romániát és Bulgáriát felvenni az EU-ba, még nem állnak készen. Hiba volt Magyarországot is felvenni, meg a V4-eket - meg az egész büdös bandát, mindenkit, aki ellenáll a Juncker/Merkel/Macron és társaik képviselte bölcs vezetésnek.

Igazából a demokrácia nevében atomot kellene adni mindegyiknek, Nagy-Britanniát is beleértve, mielőtt nem késő - a gond csak az, hogy amíg a bölcsek összeülnek, hogy hova dobják le elsőre, megvitatják és döntést hoznak, addig lezajlanak a jövő évi EU-s választások, és szegények elkésnek vele :)

nick papagiorgo 2018.08.15. 11:24:54

@gyurmicsek: annyi a különbség, hogy előtte ők is rombolták le :)

Hozzászólok 2018.08.15. 11:26:37

Hova is kell genderszakos diploma?
talán a jogvédő civil szervezetekhez - esetleg. uhum.
ilyen fantasztikus eredményekhez pl:

ENSZ szervezete Angliába tavaly kizárólag magukat homoszexuálisnak valló fiatal muzulmán férfiakat fogadott be, menekülő keresztényeket egyet se.

Vagy ahhoz hogy egy börtönben egy férfi azt nyilatkozhassa hogy ő MÁR más neműként él, ezért a nők között szállásolják el, ahol aztán kukkolni és erőszakoskodni kezdjen.

Ja nem van még más is. pl ki lehetne vívni hogy váltogatassuk kedvünkre. mindig mikor éppen kedvezőbb nekünk a szabályozás. Lásd fizikai munkavégzésre a munkavállaló védelmében hozott korlátozások.
Aztán a "visszaélések miatt" megszüntessék azokat - így a gyengék lesznek végül korlátozva.

De aztán erre a tendenciára szintén lehet indítani egy két szakot. Közben meg kifogy kiszorul az életteréből és - kihal a ma ismert nyugati fehér ember.
Akkor majd arra is ndítanak egy két szakot a muzulmán bevándorlók.

De az is lehet hogy nem.

retkeslaci 2018.08.15. 11:29:47

A magyar embereket nem érdekli a genderszak sorsa. És igazuk van ebben. Teljesen fölösleges áltudomány.
Az ellenzéknek ezt kellene belátnia és nem a genderszakért kellene harcolnia, hanem következetességet kellene követelni a kormánytól és indítványozni az összes áltudományos szak betiltását. Kezdhetnék a teológiával.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.08.15. 11:32:01

@Tom66: Nekem ez az egy gazember is elég akit jegyeznek és komplexusai vannak.

retkeslaci 2018.08.15. 11:35:14

@maxval balcán bircaman: a teológia régi szak, mert egy olyan korban jött létre, amikor az egyház a feudális elnyomó gépezet része volt. A teológia keretében oktattak olyan akkoriban fontos tárgyakat, mint a latin nyelv, ógörög nyelv, retorika, kánonjog stb. Ezek aztán kikerültek az egyház uralma alól és ma már vannak ezeknek megfelelő szakok. Jogász is lehet valaki kánonjogi ismeretek nélkül. Tehát a teológia szakot ha nem is szántják be, legalább az állami támogatást el lehetne venni onnan.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.15. 11:42:49

@retkeslaci:

A teológia az istenit vizsgálja, ezért létfontosságú.

Logikád alapján a filozófiát is be kell szántani, hiszen a XVII. sz. előtt a filozófia része volt minden természettudomény.

Megfigyelo 2018.08.15. 12:08:39

@Quercus a gondolkodó: A gender szak az ELTE-n is fizetős, nem visz közpénzt. í(A CEU amúgy is magánegyetem...)

nick papagiorgo 2018.08.15. 12:12:40

@retkeslaci: a dolog pénzügyi részéhez:
a teológia szakokat a magyar állam nem egyedül üzemelteti, hanem támogatja az aktuális (katolikus, evangélikus stb.) egyház is (ő tartja fenn az épületet, ő fizeti az oktatókat stb). Tehát itt egy részfinanszírozásról van max. szó. Egyébként ennek az anyagi háttere a magyar állam és a különféle egyházakkal (a katolikussal pl 1997-ben) kötött megállapodás.

A teológia szakok egyébként általában így működnek szerte a világon.

Ellentétben pl. a genderszakot az államon kívül a kutya nem támogatja (vagy államilag támogatott a képzés vagy önköltséges), tehát csak az államon múlik, hogy működteti-e vagy se.

Nézetem szerint nagy különbség van aközött, hogy van egy "hobbim" mondjuk asztrológia, és alapítani akarok egy asztrológia tanszéket - és nem mindegy, hogy ezt 100%-ban az államtól akarom kisírni, mert "szerintem hasznos", vagy szerzek szponzorokat, akik ezt a hobbimat legalább részben finanszírozzák is :)

nick papagiorgo 2018.08.15. 12:20:13

@Megfigyelo: akkor van itt némi zavar az erőben, mert Gulyás szerint magánegyetemként (tehát a CEU-n) működhetne, csak az ELTÉ-n nem

444.hu/2018/08/14/gulyas-szerint-maganegyetemen-mukodhet-gender-szak-de-az-allam-nem-ad-penzt-ilyen-kepzesre

vélhetőleg arról van itt szó, hogy még önköltséges formában sem jön ki úgy, hogy önmaga eltartson egy teljes tanszéket

John Doe3 2018.08.15. 12:21:25

@nick papagiorgo: Ja. Főleg a budapesti hidakat, mi?!

nick papagiorgo 2018.08.15. 12:25:46

@John Doe3: azért elég sok dolog hagyta el az országot kelet felé"kárpótlás formájában", pl. pártízezer ember is.
A budapesti hidak pl. pünkt nem :)

Ménár Atya 2018.08.15. 12:42:04

Asztrológia szak kell helyette, és meg is van oldva a probléma.
Vagy holdember szakot, nagy szükség van rá szintén.
Aki gender szakot akar tanulni........mind a húsz ember, az hozzon áldozatot, és menjen külföldre, nálunk nem lesz.
Ennyi.
Vagy majd fletó a liberáldemokrata megnyeri a választásokat,és akkor lesz, viszont majd lehet akkor tanulmányozni a banki adós nemű, az éhező nemű,és a minimálbéren élő de adómentes nemű társadalmat........... :D

CleanYourRoom 2018.08.15. 12:45:15

@retkeslaci: Tulajdonképpen igazad van, egyetlen társadalomtudomány sem igazi tudomány. A teológia tárgykörébe tartozó témákat is oktathatná akár a filozófia, akár a kulturális antropológia, a szociológia vagy a történelemtudomány, éppúgy mint a gender studies-t. Mondjuk a teológia vallásfilozófia és vallástörténetet meg egyházjogot is tartalmaz, ami releváns ismeret lehet az egyházi pályára készülőknek.

A gender studies-zal az a fő baj , hogy még messziről sem hasonlít semennyire egy valódi tudományhoz. Nincsenek tételei, a tudományos módszerei nevetségesek, a tudományosság mércéje elképesztően alacsony, az általuk előállított tudományos cikkek 90%-át soha a büdös életben senki sem idézte (v.ö. a társadalomtudományok által előállított cikket 80%-át még egyetlen egyszer sem idézték).

CleanYourRoom 2018.08.15. 12:53:10

@no.nick.today: A genderképzés az új évezred foximaxi agitpropja.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.08.15. 12:55:54

@vergyula: Azért a buznyákságnak is vannak ókori hagyományai, sose felejtsd el!

nick papagiorgo 2018.08.15. 12:56:54

Közelítsük meg a kérdést szimplán pénzügyi szempontból.
Az ELTE felvesz max 20 embert, azok fizetnek 270.000 Ft-ot/félév, ha teljesen feltölti a létszámot, akkor az félévente 5.400.000 Ft bevétel.
Van mondjuk egy tanszékünk, egy tanszékvezzel meg két tanárral, a bruttó fizetésük legyen mondjuk 1 millió (és akkor szolid voltam), látható, hogy a diákok befizetése max. a tanárok fizetését termeli ki.
(És akkor nem beszéltünk a járulékos költségekről, infrastruktúra a tanszéknek a számítógépektől a tanszéki könyvtárig, nem beszéltünk a helyiségek fűtéséről/világításáról stb stb.).

Könnyen belátható, hogy ez így kb teljes bukás.
Akkor lenne "kifizetődő", ha nem 20-an hanem 200-an jelentkeznének - de sose lesz évente 200 ember, aki ezért félévente 270 ezret fog fizetni. Vagy a 20 nem 270-et hanem ennek többszörösét fizesse, úgy meg a kutya nem fog jelentkezni.

Meg más lenne, ha "társadalmi szempontból" nagyon fontos lenne, pl. orvost akkor is képezni kell, ha "nem éri meg", mert a lakosság különben kihal. De itt ez a kérdés sem áll fenn.

Egy szó mint száz, félretéve az ideológiai vonalat, látható, hogy ez a dolog gazdasági szempontból nem igazán éri meg az államnak. Magának az államnak nincs is szüksége "genderológusra", a versenyszférának se - ez tulajdonképp egy "hobbi" mint a vasútmodellezés, meg a 16. századi szénégető boksák maradványainak kutatása. Igazából mind pénzügyileg mind logikailag elég nehéz megmagyarázni, hogy az állam egy ilyen szakot miért tartson fent.

Wrex 2018.08.15. 12:57:24

Marha jók azért ezek a sárga részek:

"a doktriner ideológia és politikai gyakorlat ... mindig magában rejti saját bukásának magját"
Ez tökéletesen igaz a gendernácizmusra is...

"Egyes országokban a hatalmat titokzatoskodó, manipulatív erős emberek"
Mint pl. Soros...

"illetve a jogkörükkel visszaélő, beképzelt demagógok gyakorolják"
Mint pl. egyes "civil" szervezetek...

De egyes nemsárga részek is:

"Pető Andrea a CEU-ról ... Felhívja a figyelmet, hogy idáig egyetlen hatalom sem próbált meg beleszólni az oktatásba a megfelelő tanintézmények, illetve testületek megkérdezése nélkül."
Úgy látszik, a CEU-n nem tanítják a kommunizmust. Bár az is lehet hogy ennek a rüfkének csupán erősen szelektív a memóriája (a.k.a. hazudik mint a vízfolyás)...

"Ugyanakkor nem tudni, hogy a törvénytervezet vonatkozik-e a CEU-ra."
Már hogy a fenébe ne lehetne tudni. Ilyen egyszerű: az állam nem támogatja. Vagyis bármilyen magángittegylet magánpénzből annyi genderképzést csinál amennyit akar.

Cycmen 2018.08.15. 13:03:40

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: sorosgyuri pénzéből valami cigánygyerek tanult akkoriban....

:D Nem te voltál gondolom, mert te még a vályogvető szintet képviseled! :D :P Háháháháháhá!

Cycmen 2018.08.15. 13:09:57

@gyurmicsek: Az oszágot meg a komcsik építették újra a háború után. Akkor őket is szeressük....

A nép építette újjá baszki, a komcsiktól úgy maradt volna. Ahogy visszanézek, nem a szakértelem, meg a fejlődés dereng. Se vas és acél, se gumipitypang, se gyapot. Padlássöprésben meg körömletépésben viszont nagyot alkottak!

nick papagiorgo 2018.08.15. 13:11:13

@Wrex: a "milyen hatalom mibe akar beleszólni" témához:

a 94-98 közötti MSZP/SZDSZ kormány pl. meg akarta szüntetni a magyar történelmet mint érettségi tárgyat, mert "milyen magyarkodós" az már, elég az egyetemes történelem, plusz egy-két tétel egy "választott" nép (a magyaron kívül szlovák, román, de akár angol vagy indiai) nép történelméből.

Egy Fodor Gábor nevű úr volt akkoriban a "kultuszminiszter".

Erről ennyit :)

retkeslaci 2018.08.15. 13:38:31

@CleanYourRoom: a gender studies teljesen jól megférne a szociológia szak berkein belül. Egy féléves szabadon választható tárgy lehetne. Módszerei a szociológia módszerei. Semmi se indokolja, hogy külön szak legyen.

@maxval balcán bircaman: jó, akkor mondjuk, hogy nem kell betiltani a teológiát és a genderszakot se, csak teljesen önköltségessé kell alakítani a képzést.
A gender studies csupán a szociológia egyik kis eredetileg nyúlfarknyi, de mára elefántpénisznyire felfújt részterülete.
A teológia meg nevezhető lenne keresztény mitológia szaknak is. Mert lényegében az. Állami pénzt erre adni bűn.
Vagy ha adnak a keresztény teológiára pénzt, akkor adjanak a sátánista, pasztafariánus, buddhista, muszlim teológiai vagy hittudománI képzésre is. Meg a kártyajóslásra, asztrológiára, homeopátiára is. Azokban is hisznek sokan Magyarországon.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.15. 13:41:35

@retkeslaci:

Elfelejted, hogy a magyar jog 1990 óta értéknek tekinti a vallást.

csobi2011 2018.08.15. 13:43:26

Nem tudom ellenőrzi-e valaki ezeket az újságcikk fordításokat. A bmw beruházásnál 1 millió euro-t ír, 1 milliárd helyett. Ha a többi cikk esetén is csak ilyen apró tévedések vannak (ezerszeres), akkor nincs is értelme vitatkozni.

morph on deer 2018.08.15. 14:00:26

@nick papagiorgo:
“a teológia szakokat a magyar állam nem egyedül üzemelteti, hanem támogatja az aktuális (katolikus, evangélikus stb.) egyház is (ő tartja fenn az épületet, ő fizeti az oktatókat stb).”

Mondod ezt úgy, mintha az illető egyházaknak nem az állam adta volna a pénzt eredetileg!

“Tehát itt egy részfinanszírozásról van max. szó.”

Bullshit, lásd fent!

Teljesen állami finanszítozásról van szó, csak a fele átment előtte valamelyik egyház kezén is, de attól az még a közpénzből megy, nyugodj meg!

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.08.15. 14:10:09

@no.nick.today: Azt is vedd észre, hogy ezért már egyetlen libsi sem fog uccára vonulni, olyan fontos dolog :-)

@John Szigethy: Ha rajzolok a pöcsömre egy keresztet, akkor az már szent dolog és leszopod?

@eßemfaßom meg áll: Ez így van, majd akkor kell sírni, amikor az ÁVH elviszi a genderszakos diákokat "véleménycserére"....

@nick papagiorgo: Így va, a jövő évi EP választáson fognak nagyon arcra vetődni a libsik, aztán lesz majd a nagy ajvékolás, amikor az EP egymás után szünteti meg a vegzáló végzéseket :-)

@retkeslaci: Az ellenzék jelenleg hulla, vagy inkább dög. Alkalmatlan mindenre, legfőképp arra, hogy a Csuti Napóleont és bandáját leváltsa.

@Ménár Atya: Inkább Űrhajó Kapitány képzés kellene, mert az a jövő, és csillagrombolót sem vezethet holmi szakmunkás :-)

@maxval balcán bircaman: A lehet, de én nem tekintem értéknek ma sem. Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy mi a HIT és a VALLÁS közti különbség... A HIT mindenkinek a sajátja, azaz magánügy, a VALLÁS pedig egy intézmény...

6.Lenin 2018.08.15. 14:11:18

@morph on deer:

Tulajdonképpen akkor minden pártot a kormányzó párt támogat. Tartja életben őket.
A színházakat, mindent. Kórházakat, hadd ne soroljam.
Az egyházak, a társadalom részei, mint az iskolák is.
Az állam társadalmi igényeket elégít kis, amire szükség van.

Van, amire nincs, vagy annyira elenyésző, hogy akár érdektelennek is lehetne nevezni.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.08.15. 14:12:15

@morph on deer: Így van, az egyházakat nem támogatni, hanem adóztatni kellene!

Sadist 2018.08.15. 14:12:41

@retkeslaci: "Ezek ugyanolyan áltudományok, mint a genderhülyeség."

A vallásokról mindenki tudja, hogy nem tudományok, hanem hitbéli meggyőződések és a vallások nem próbálják magukat tudományként eladni.
A gender agybaj viszont egyáltalán nem tudomány, hanem egy beteg hitrendszer, ennek ellenére a terjesztői tudományként hivatkoznak rá. Pontosan azon a szinten van, mint a szcientológia, homeopátia vagy a kártyajóslás.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.08.15. 14:13:12

@6.Lenin: Nem, az egyház nem a társadalom része, hanem csak olyan élősködő fajta dolog...

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.08.15. 14:15:28

@Sadist: Ne keverd össze a HIT-et azzal ami rátelepedett! Az egyház és a vallás már mesterségesen gerjesztett dolog, ami rátelepült a hívőkre... Hol hallottál olyat, hogy hívő ember nem Istenben hisz, hanem a vallásban vagy az egyházban?

6.Lenin 2018.08.15. 14:17:18

@Magánvéleményem:

A magánvéleményed szerint. A benne hívők a társadalom részei. Ahogy a pártok is.
A tudomány, a művészet is. A támogatás a nagyságtól függhet.

1% alatti támogatást elérő pártoknak nem jár. Egyház esetében is van egy határ, vagy elfogadott-é, egyháznak.

Neked mi tetszik, mi nem, az nem lehet mérvadó, ahogy az én ízlésemnek megfelelő sem.

nick papagiorgo 2018.08.15. 14:20:37

@morph on deer:
"népszerű történelem" c. adásunkból:

namost az van, hogy ugye 1945-ben a legnagyobb földbirtokost úgy hívták, hogy Magyar Katolikus Egyház (meg még volt pár "kisebb" ingatlanjuk is). Ezeket a földeket, ingatlanokat stb. ugyebár államosították, ingóságaikat elvették stb.

A rendszerváltás után "kijött a böki", hogy ugye nem csak Gazsi bácsinak kéne visszaadni a fél hektárt a tszcs-ből, hanem pl. a katolikusoknak (meg a többi egyháznak is). Ez így, a megváltozott körülmények között elég hülyén jött volna ki (mit kezdene pl. a magyar katolikus egyház egy fél Dunántúl méretű földdel), ennek fényében (is) született meg a 97-es megállapodás a magyar állam és a katolikusok (úgy is mint Vatikán állam) között, amit aztán a többi egyházzal történő megegyezés követett.

A megegyezések lényege, hogy az állam ugyan az elvett földeket és ingóságokat nem adja vissza (pontosabban az egyház arra nem tart igényt), viszont pénzbeli kárpótást ad (nem egyösszegben, mert abba az állam belerokkant volna, hanem évente). Ugyanígy az állam támogatja az egyházak karitatív, tanító stb. stb. tevékenységét (mint ahogy a Vöröskeresztet is támogatja pl.)

Az "előtte átment az egyház kezén is" megjegyzésed tehát kb a fentiekre vonatkozik :)

Orbán veje 2018.08.15. 14:25:03

@6.Lenin: Jól mondod haver! Az egyházat tartsák el a hívek! Vegyenek példát a libsik Semjénről aki lopott eu-s pénzen luxus vadászik maga tartja el magát. A papoknak is a hívő pénzén kéne élni nem az én adómból. Vagy lopjanak ők is maguknak mint a semjén meg a rogán. A futbalistáink is tartsák el magukat a teljesítményükből ne az emberek pénzén élősködjenek főleg ne akkor amikor Luxemburg fiai is leiskoláznak minket.

6.Lenin 2018.08.15. 14:37:01

@Orbán veje:

Akkor a pártoknak is nyekk. Aki utálja az operát, kiköthetné, hogy csak arra költheti az állam, ami neki tetszik.
egy dologban támogatnám az egyházak korlátozását, hogy egy településen se lehessen CSAK egyházi iskola, óvoda, vagy bármi. Az állami mellett lehetne, de csak az adott egyház által fenntartott. (igaz, így közvetve mégis lenne benne állami támogatás is)

De, ha az egyetemek is arra költhetnék az állami támogatást, amire csak akarják, akkor bármelyik támogatott esetében is fenn kéne állnia ennek.
Az államnak kell bizonyos jogosítvány a beleszólásba. Gazdaságtalan, indokolatlan, érdeklődés hiánya, támogatottság hiánya, stb
szerintem.

Arcade Macho 2018.08.15. 15:01:05

most akkor ez is gond?
multkor meg az volt a gond hogy a buzik nem tudnak templomi eskuvot tartani, most meg az a gond, hogy egy magat kaposztanak vallo uriholgy nem tud felesegul menni egy kecskehez?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2018.08.15. 15:12:43

genber szakon Én végeztem büszke vagyók hogy dipplomás értelmiségi vok
tanultuk hogy a fiuk nak van fütyijük akinek mek cicieik vannak azok nem kapnak anyi pénzet
ez Énszerintem buta dolok!
Én vok mijéán leg okossab dob utcába xd

morph on deer 2018.08.15. 15:23:15

@Arcade Macho:
“most meg az a gond, hogy egy magat kaposztanak vallo uriholgy nem tud felesegul menni egy kecskehez?”

Mek-kérték a kezedet, vagy mi van?

Arcade Macho 2018.08.15. 15:27:37

en.wikipedia.org/wiki/Gender_studies
"This view proposes that in gender studies, the term "gender" should be used to refer to the social and cultural constructions of masculinities and femininities and not to the state of being male or female in its entirety."

nos ha jol ertelmezem pl. azt tanulgathattak az ELTE |TUDOMANYegyetemen, hogy pl. a gorog oregek amikor megfarkaltak a fiatal fijjukat, akkor az valojaban egy fiu-lany kapcsolat volt...

blah 2018.08.15. 15:28:55

ezt itt most komolyan nem értem, mit tanítanak a gender szakokon?

Tom66 2018.08.15. 15:33:18

„A most tiltakozók figyelmét pedig arra hívta fel, hogy a 90-es évek közepén a Horn-kormány az elsők között szüntette meg a budapesti Tanítóképző Főiskolán addig működő családpedagógiai szakirányt, fölösleges képzésnek minősítve azt.”

„Ugyanaz a kör tiltakozik a nemzeti gondolat megjelenítése ellen az óvodai nevelésben, amely egy más szempontot, nevezetesen a gender-ideológiát kötelezőnek tart megjeleníteni.”

Bauer Béla szociológus professzor

morph on deer 2018.08.15. 15:34:28

@maxval balcán bircaman:
“Elfelejted, hogy a magyar jog 1990 óta értéknek tekinti a vallást.”

Értéknek? A jog?
És milyen formában manifesztálódik ez az “értéknek tekintés”, ha nem esik nehezedre a felvilágosítás?

Kevesebbet kap a hívő gyilkos, mint a nem hívő? Igen, ez marhaság, szóval ezért kérdem...

6.Lenin 2018.08.15. 15:44:36

@morph on deer:

Mivel D.Gábor exfőpolgármester időnként megverte a régi meghatározás szerinti nőneműnek (csupán szemrevételezéssel megállapítva)nyilvánított, és rövid ideig vele élő emberszerű lényt, az szdsz által képviselt liberális értékek szart se érnek. Kérjük ezt ezentúl figyelembe venni. A mai nap 15:43:54-től szarnak van nyilvánítva.

morph on deer 2018.08.15. 15:58:46

@6.Lenin:
“Az állam társadalmi igényeket elégít kis, amire szükség van.”

Ez igaz lehet. Bár azt sem ártana definiálni, hogy kinek van rá szüksége a társadalomból!

Például itt van ez az “igénykielégítés” amiről ma olvastam:
“Wellnesshotelt venne a magyar állam Szlovéniában” - nagyjából 3 milliárd forintért.

Na most nem mondom, hogy arra nincs igény, hogy legyen végre egy pártüdülő a kiválasztottaknak, volt már ilyen, nem vitás. De egy kissebb stadion áráért??

Az is igaz, hogy így legalább van hová repdesni az újólag be-igénykielégített repülőgéppel, hogy ne egye a penész a hangárban...

Mer’ hogyaszongya: “Igényös a róóózsám, mint a nááád...” - arra az esetre, ha már elmentek a fehérvári huszárok, és további “igény” merül fel...

morph on deer 2018.08.15. 16:01:26

@6.Lenin:
“Kérjük ezt ezentúl figyelembe venni. A mai nap 15:43:54-től szarnak van nyilvánítva.”

A sóher fasznak nem telik egy tisztességes vak komondorra sem?
Hát hová jutottunk!

6.Lenin 2018.08.15. 16:07:45

@morph on deer:

"Bár azt sem ártana definiálni, hogy kinek van rá szüksége a társadalomból!"

Ezt szokták a választásra jogosultak eldönteni a választásokon. Mondjuk, aki el is fogadja a demokráciának ezt a kellemetlen részét, az a következő választásig tudomásul veszi, vagy, ha rendelkezik megcáfolhatatlan bizonyítékokkal,akkor vagy a hazai, vagy az uniós bíróságokhoz fordul, ha otthon nem vennék ezeket figyelembe.
Vagy, ha ennél izgágább, és valahol szerzett karizmát is hozzá, megdönti a rencert, és rákényszeríti a saját elképzeléseit a sok seggfejre.

Ma minden adott ezekhez.

6.Lenin 2018.08.15. 16:12:35

@morph on deer:

Látod ez a szép ebben, hogy az egyiknek a volt szadeszosok ugranak be elsőnek, másoknak meg a vakkomondoros.
Másoknak meg a benzinkút melletti bokorban furulyázást oktató szélsőbalos/jobbos/néppártosodott politikus utánzat.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.15. 16:19:00

@morph on deer:

Lásd a korábbi egyházügyi törvényt, 1990. évi IV. tv, melyet annak idején teljes 6-párti konszenzussal fogadott el a Parlamenet. Idézem: "A magyarországi egyházak, felekezetek, vallási közösségek a társadalom kiemelkedő fontosságú, értékhordozó és közösségteremtő tényezői. A hitélet körébe tartozó munkálkodásuk mellett kulturális, nevelési-oktatási, szociális-egészségügyi tevékenységükkel és a nemzeti tudat ápolásával is jelentős szerepet töltenek be az ország életében.".

retkeslaci 2018.08.15. 16:26:35

@Sadist: a genderelmélet a szociológia egyik ága, alapigazságként elfogadni hülyeség (sajnos ezt teszik nyugaton), vitát folytatni róla viszont nem ördögtől való. Erre lehetőség lenne a szociológia berkein belül, szociológia szakon lehetne ilyen szabadon választható tárgy.

A teológiát tudománynak hazudják a valláskárosultak.
Lásd Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar, vagy Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola.
Miért nevezik tudománynak, ha szerinted se az? Miért oktatják egyetemen és adnak ki ezen a területen diplomákat, ha nem tudományterület, hanem hitbéli meggyőződés. Más hitbéli meggyőződések területen is adnak ki diplomákat? Mondjuk egy UFO-hívők tudományos főiskolájára biztos lenne igény.

Keresztény mitológiát történelem és néprajz szakokon lehetne tanítani pártatlanul, tudományos igénnyel, hittel nem keverve. Állami pénzen teológia áltzdományában senkit ne képezzenek. Mindenki abban hisz, amiben akar, kártyajóslásban, asztrológiában, repülő spagettiszörnyben vagy az ábrahámita istenben, aki a mítosz szerint megdugott egy szüzet és saját magát nemzette, majd 33 év múlva megölette magát a saját teremtményeivel, akiket ezáltal megváltott a saját haragjától, bosszújától. Ez ugye teljesen logikus :)
Ha az Orbán-kormány biológiai, természettudományos alapon határozza meg a nemet, akkor hasonló tudományos igényességet várok el a hit és vallások, babonák állításainak elbírálásánál is.
Orbánék szerint a társadalmi nemet csak emberek által alkotott kreálmányok. Ugyanez igaz az összes vallásra is, csak azért vannak, mert valaki kitalálta őket.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 17:40:09

@Orochimaru: a gender studies nőkkel és férfiakkal is foglalkozik, te fasz! egyetlen genderofób fasz sem tudta még helyesen megmondani, miről szól a gender studies. utlnak valamit, amiről fingjuk sincs, amit nem is fognak fel, hogy mi.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 17:41:33

@vergyula: "a teológia ezeréves dolog, hagyománya van. "

a nők erőszakolásának is. pontosan ezért egy retrográd faszság mindkettő.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 17:42:57

@Cycmen: a csuti geci egy csomó teológust képez, na azok kétségtelenül ingyenélő, tudománytalan faszok! kezdjük a teológia felszámolásával, ti faszok!

ateistaklub.blog.hu/2018/08/12/miert_nem_szuntetik_meg_a_teologia_kepzest

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 17:43:46

@maxval balcán bircaman: te egy hülye perverz fasz vagy, és Orbán is. nektek nincs helyetek Európában!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 17:49:16

@maxval balcán bircaman: "A teológia régebbi szak szinte minden másnál."

a nők erőszakolása is, mindkettő archaikus faszság.

ti genderfób hülyék csak ilyen érvelési hibát tudok, mert ostobák vagytok:

en.wikipedia.org/wiki/Appeal_to_tradition

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 17:50:42

@vergyula:
ti genderfób hülyék csak ilyen érvelési hibát tudok, mert ostobák vagytok:

en.wikipedia.org/wiki/Appeal_to_tradition

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 17:51:44

@Bkkzol: meg teológiát is, az nem jó semmire! fasznak támogatják?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 17:52:57

@bandiras2: eddig az összes genderfóbiás fasz közül egy sem tudta megmondani, hogy a gender studie mivel foglalkozik, te se tudod. azért gyűlölitek, mert nem értitek, mert hülyék vagytok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 17:55:00

@bandiras2: " Aki ezt ismételgeti, mint megakadt lemezt, az képtelen a jövőbe látni, nem érti a nagyobb összefüggéseket, és inkább szavazna a teljes nyugati világ romba döntésére, csak nehogy valami fideszközeli valakinek egy kicsit több pénze legyen. "

te hülye vagy, tőled mindent ellopnak, miközben fosol valami hülyeségtől, amit nem fogsz fel. és büszke vagy rá, hogy még egy ostoba csuti paraszt is szétlop.

Sadist 2018.08.15. 18:15:23

@math0: Ismét előbújtál a gazdád seggéből? Legalább mosd meg a pofádat, mielőtt kinyitod, mert ömlik belőle a szarszag.

Nosza, két dolgot mondj meg, genderbuzikám!
1. Definiáld egzaktul a gender fogalmát!
2. Sorold fel az összes létező gendert!

Nerevaryne 2018.08.15. 18:55:45

@Magánvéleményem: Van valami olyasmi, hogy apostoli hitvallás, amit keresztelkedéskor megkövetelnek, hogy "...hiszem az egyetemes keresztény anyaszentegyházat", vagy a katolikusoknál ugyanez csak nem egyetemes hanem katolikus anyaszentegyház. Hívő ember létemre ezért nem vagyok megkeresztelve, anélkül nem lehet, hogy esküt ne tennék az intézményre ami szerintem megrontja a hitet. Nagy kár, mert ez eredetileg nem volt része a keresztelkedésnek, ezt is úgy pakolták rá utólag.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 18:58:00

@Sadist: "Definiáld egzaktul a gender fogalmát!"

angol szó, azt jelenti, hogy "nem". az emberek többsége a férfi vagy női nemhez tartozik, de vannak kivételek.

és genderfób, ostoba faszfej baromkám, te jössz, mondd el, miről szól a gender studies, amit oly nagyon utálsz?! mert ezt még soha nem sikerült elmondanod, te faszfej! azt utálod, aminek a felfogásához hülye vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 18:59:49

@Sadist: azért szánalom, hogy olyanról kértél felvilágosítást, amit minden 14 évesnek kellene tudnia biológiából, felvilágosításból, a társadalom ismeretéből, tapasztalatai szerint. ha még azt se tudod, hogy mik a nemek, és hny van, akkor mi sem támasztja alá jobban, hogy pont azért van szükség gender studies szakra, mert ennyi sok genderofób, homofób náci fasz van, mint te.

nem véletlen, hogy egy perverz állat vagy.

bandiras2 2018.08.15. 19:01:47

@math0:
Angol megy?
www.youtube.com/watch?v=IzNGkwGYE4E
Nem érdekel hogy ki minek képzeli magát.
Genetikailag 3 csoportot lehet megkülönböztetni:
- X kromoszóma
- y kromoszóma
- selejt kromoszóma
Minden más bekategorizálható valamilyen mentális nyomorba, amit leszarok, és nem tűröm el hogy pozitívumként reklámod, és rám erőltesd.
indavideo.hu/video/South_Park-A_toppedt_ikerszarkomas_apolono
Nem érdekel hogy zárt ajtók között két felnőtt ember mit csinál, semmi közöm nincs hozzá, és nem fogok meleg/egyéb bárokba járni, csak azért hogy zaklassam őket.
És mielőtt cisgender heteroként próbálnál megszégyeníteni, közlöm veled, hogy én egy maszkulin reprezentáló transzgender leszbikus nő vagyok, úgyhogy kibaszottul kapd össze magad, mert ha nem hiszed, abban a pillanatban náci vagy.

Nerevaryne 2018.08.15. 19:03:29

@Sadist: Ezzel az a baj, hogy pl. a nyelvészet elismert és hasznos tudományág, mégsincs egzakt definíciója a nyelvnek (mind hiányos vagy hibás), és pöccre egy nyelvész se tudja felsorolni az összes létező nyelvet.

A gender studies attól még baromság, csak nem ezekkel a kérdésekkel kell empirikusan bizonyítani a létjogosultságának hiányát.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 19:03:48

@retkeslaci: " a genderelmélet a szociológia egyik ága, alapigazságként elfogadni hülyeség "

a gender studies a szociológia azon ága, amely a nemekkel foglalkozik. alapigazság, hogy vannak nemek, tehát a gender studies nem lehet egy az egyben téves.

ha te a gender studies-t tagadod, az olyan, mintha a zoológiát tagadnád. milyen alapon, te fasz, talán nincsenek állatok? de vannak. akkor a zoológia nem lehet egy az egyben hamis, legfeljebb valamelyik elmélete, de nem a zoológia.

ehhez hasonlóan a gender studies nem lehet hamis, mert egy tudományág, egy téma. a téma nem lehet hamis.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 19:05:01

@6.Lenin: "Másoknak meg a benzinkút melletti bokorban furulyázást oktató szélsőbalos/jobbos/néppártosodott politikus utánzat. "

ne már, Orbán furulyázást oktat?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 19:11:29

@6.Lenin: a válastásokon a 49%-ot nem is kérdezték, de még ha kérdezték volna, akkor sem dönthetik meg az alkotmányt:

" A felsőoktatási intézmények a kuta
tás és a tanítás tartalmát, módszereit illetően önállóak, "
www.kormany.hu/download/a/21/00000/Magyarorsz%C3%A1g%20Alapt%C3%B6rv%C3%A9nye.pdf

Orbán egy köztörvényes bűnöző

6.Lenin 2018.08.15. 19:12:44

@math0:

www.atv.hu/belfold/20160628-volner-janos

Hátha téged is vállalna egy rövid kurzusra. Talán végre te is lenyugodnál.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 19:14:47

@Arcade Macho: rosszul érted, ami nem csoda, tekintve, hogy hülye vagy.

Nerevaryne 2018.08.15. 19:16:19

@math0: bakker azt se tudod mit védesz, hogy lehetsz ilyen sötét? Trollkodni jöttél?

Amit te leirtál az a biológiai nem, az "sex" és nem "gender". Legalább guglizd ki mielőtt marhaságokat írnál. A gender az a társadalmi nem, az a skatulya ami kulturális alapon osztályoz be egy bizonyos fogalom mögé. Semmi köze ahhoz, hogy milyen biológiai adottságokkal születtél. Ez van túltolva jelenleg annyira, hogy van két "sex" és vagy száz "gender" és lehet ezer is, ha tovább terjed mert az egyén pillanatnyi elmeállapota határozza meg hogy hova akarja sorolni magát.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 19:16:43

@6.Lenin: ne már, Orbán furulyázást oktat?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 19:20:32

@Nerevaryne:

"Amit te leirtál az a biológiai nem, az "sex" és nem "gender"."

a kurva anyád se írt ilyet. olvasni sem tusz, funkcionális analfabéta vagy.

" A gender az a társadalmi nem"

már ez sem igaz. a gender általában inkább társadalmi fogalom, és ritkábban biológiai, de nem kizárt.

"2 a : sex"

www.merriam-webster.com/dictionary/gender

legalább kigugliznád, amikor guglizásról beszész, te faszfej!

6.Lenin 2018.08.15. 19:22:06

@math0:

Amennyiben ez a szemétláda pénzt kérne tőled, 3 leckét átvállalok, csak végre nyugodjál már le.
A Rákóczi téren állítólag már próbálkoztál, de a szakirányú végzettséggel rendelkező hölgy hiába turkált fél órát a gatyádban, nem talált megfelelő eszközt az aktus végrehajtására.
Ráadásul a kutatásra szánt időt még pluszban is felszámolta.
Kezdelek megérteni, kegyetlen a sors hozzád.
Azért esténként ez a nácizás valamit segít? Bár leszarom azt is, ha nem.
Nem tudom írtam-é már neked, de kezdelek rohadtul unni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 19:22:40

@Nerevaryne: "Semmi köze ahhoz, hogy milyen biológiai adottságokkal születtél. "

a gender studies nem mond ilyet, te hazudós, genderfóbiás fasz! HAZUDSZ reggeltől estig. ennyit tudsz

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 19:23:18

@6.Lenin: ne már, Orbán furulyázást oktat neked a bokorban?!

bandiras2 2018.08.15. 19:23:38

@math0: "Orbán egy köztörvényes bűnöző"
Orbán csak egy helyi mitugrász, de mégis csak a "mi kutyánk kölyke"
Eközben az ellenoldalon:
www.nytimes.com/2017/10/17/business/george-soros-open-society-foundations.html
24 milliárd dollár. Értelmezzük az összeget. A teljes magyar GDP 20%-a
És tudjuk mire ment. Eltaposni minden ellenvéleményt.
És a népek lassan felállnak a nyomásnak. Látjuk mi történik a fejlett nyugaton:
youtu.be/eziF1aujpLQ
A facebook gondolatrendőrségként tapossa a konzervatív gondolatokat, a youtuberek panaszkodnak, hogy a feliratkozók 2%-a kapja meg az éretesítéseket.
Orbán egy utolsó féreg, és minden értelmes ember szívesen beverné a pofáját, én is.
Mégis rá szavaztam.
"Minek a kerítés, nincsenek is migráncsok!"
Azért nincsenek, mert nem tudnak bejönni a kerítés miatt. És ha bejut, akkor ausztriába már nem tud továbbmenni, mert ott is kerítés van. Tehát ittragadna, és előbb utóbb éhes lenne, meg agresszív.
Én nem orbánra szavaztam, hanem az SZDSZ ellen. De az SZDSZ ellen nem volt más csak orbán.
deansdale.blog.hu/2018/04/10/a_cikk_amiben_elmagyarazom_a_politikai_helyzetet

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 19:25:15

@6.Lenin: ne már, Orbán furulyázást oktat neked a bokorban?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 19:26:49

@bandiras2: Orbán tőled lop, és a te pénzedből nyomja el az ellenvéleményt. egy diktátor, köztörvényes, bűnöző fasz.

bandiras2 2018.08.15. 19:29:22

@math0:
A feminizmus/genderizmus egy önmagát korrigáló probléma. Ha hagyjk szabadon terjedni, akkor a fertőzött civilizáció pusztulásával együtt megszűnik, a túlélő feministáknak pedig beveri a képét Macho Ahmed, aki magasról leszarja a picsogást, és valamiért nem hiszi el, hogy a nő ugyanannyit ér mint ő(a hímnemű genderistáknak egyszerűen elvágják a torkát)...
www.youtube.com/watch?v=5EWu-9uYKlw
Várjunk. 3 nő nem ér annyit mint egy macho ahmed...
Ez az egész egy nagy shit teszt. Ha egy civilizáció férfiai nem képesek esetlegesen kiadós felpofozással korlátok közé szorítani idióta asszonyaikat, akkor az elszabadult genderfasizmus ahoz fog vezetni, hogy a férfiak felállnak az asztaltól, és leszarják hogy jön az untermensch, és erőszakolja a nőket. Erős és független nő vagy, akinek nem kell férfi segítség, majd megoldod
steemit.com/crime-scene/@fyrstikken/real-crime-the-elin-krantz-case-nsfw
Puszta matematika az egész: Amit etetsz, az szaporodik. A fehér lakosság nem szaporodik, mert a feminista erős és független nő azt képzeli, hogy 40 éves koráig ül a faszkörhintán, majd utána eljön érte a gazdag és sármos Mr Big hogy családot csináljon neki.
Az untewrmensch bevándorlóknál meg az van, hogy apuka férjhez adja a lányát a macho Muhhamad-hez, aki majd apuci teljes támogatásával veri be a kislány képét ha ellenkezni mer hites urának azon szándéka ellen, hogy mohamed tanítása szerint felszántsa őt mint egy szántóföldet, és megtermékenyítse akkor, úgy, ahogy, és ahányszor csak akarja.
Semmi probléma! jöjjenek csak a menekületek! Rövid úton teleszülik a lebensraumot, és többségbe kerülve teljesen demokratikusan megszavazzák a Sharia jogot, és abban a pillanatban minden egyes maradék fehér nő helyre lesz téve: Az ágyba, valamint a konyhába, és ha ellenkezni mer, akkor Ali, vagy a Hasszán majd beveri a képét, mert náluk ez dívik.
40 éves vagyok. Nem állok szóba nővel 28 felett. Miért? Mert nem fogom elviselni az öregasszonyt, mikor a fiatalságát mások élvezték ki.
Ha 20 éves korodtól én használtalak volna le, szültél volna nekem 2-3 gyereket, kutya kötelességem lenne törődni veled mint öregasszonnyal, de az hogy egy 40 éves kiöregedett ribanc öregasszony túl a 40000 km faszkörhintán, nagykegyesen odatartva nekem a széjjelhasznált arany picsáját, hogy legyen valaki aki eltartja őt meg a zabigyerekét, csak azt még nem tudják, hogy olyan kiöregedett kurvákkal akik több spermát vedeltek mint kólát nem csak a menőcsávók, hanem én SEM kezdek.
"A woman needs a man like a fish needs a bicycle"
" Annyira kell egy nőnek a féfi, mint halnak bicikli " Irina Dunn, amerikai femininsta.
www.phrases.org.uk/meanings/414150.html
Független erős nők, megoldják nélkülem. Egy pina ára pedig 8-14 ezer forint Budapesten egy fél órára, és ezért a pénzért 18-22 éveset kapsz, nem egy öregasszonyt.
Végállomás Shinead O Connor módra:
www.youtube.com/watch?v=nu9-urX12MQ
Feminizmuuus! Genderizmuuuus! Ez a jövő, nem a demográfia!
Pedig a demográfia minden. A jövőt az dönti el, aki élni fogja, európában pedig már most a barna gyermekek vannak többségben, a barna gyermekek iszlamista indoktrinálásába pedig nem fér bele a magad fajták megtűrése, lásd Irán, ahol építkezési darura húzzák fel fürtökben a buzikat.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 19:30:16

@bandiras2:

1) az, hogy a kromoszóma "selejt", az a te szubjektív véleményed,nem objektív, nem tudományos megállapítás.

2) amennyiben más nemek rendellenességek voltak, akkor is

A) a gender studies a férfiakkal és nőkkel is foglalkozik, fogd már fel, te elmebeteg fasz!
B) a rendellenességgel foglalkozó tudomány is tudomány

például a színtévesztés genetikus hiba, a szemészet tudomány

mi a fasz bajod van neked azzal, ha a tudomány vizsgál valamit, ami szerinted rendellenesség?!

ostoba fasz vagy, nem fogod fel a világ dolgait, ezért utálod, amit nem fogsz fel

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 19:30:51

@bandiras2:

1) az, hogy a kromoszóma "selejt", az a te szubjektív véleményed,nem objektív, nem tudományos megállapítás.

2) amennyiben más nemek rendellenességek voltak, akkor is

A) a gender studies a férfiakkal és nőkkel is foglalkozik, fogd már fel, te elmebeteg fasz!
B) a rendellenességgel foglalkozó tudomány is tudomány

például a színtévesztés genetikus hiba, a szemészet tudomány

mi a fasz bajod van neked azzal, ha a tudomány vizsgál valamit, ami szerinted rendellenesség?!

ostoba fasz vagy, nem fogod fel a világ dolgait, ezért utálod, amit nem fogsz fel

a selejt pedig leginkább te magad vagy, hiszen ennyire ostoba elmebeteg vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 19:32:07

@bandiras2:

1) az, hogy a kromoszóma "selejt", az a te szubjektív véleményed,nem objektív, nem tudományos megállapítás.

2) amennyiben más nemek rendellenességek voltak, akkor is

A) a gender studies a férfiakkal és nőkkel is foglalkozik, fogd már fel, te elmebeteg fasz!
B) a rendellenességgel foglalkozó tudomány is tudomány

például a színtévesztés genetikus hiba, a szemészet tudomány

mi a fasz bajod van neked azzal, ha a tudomány vizsgál valamit, ami szerinted rendellenesség?!

ostoba fasz vagy, nem fogod fel a világ dolgait, ezért utálod, amit nem fogsz fel

a selejt pedig leginkább te magad vagy, hiszen ennyire ostoba elmebeteg vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 19:35:48

@retkeslaci: "a genderelmélet a szociológia egyik ága, alapigazságként elfogadni hülyeség"

az EMMI nem a genderlelmélet, hanem a gender studies szakot tiltotta be. a kettőt összekeverni olyan, mint a fizikát és a fizikalizmust.

ostoba fasz vagy.

Nerevaryne 2018.08.15. 19:39:14

@math0: saját magadnak mondasz ellent. Olvasd csak vissza a kommentjeidet! Annyira agresszívan akarsz mindenkit cáfolni hogy magadat is sikerült.

Egyszer részben társadalmi fogalomként definiálod, aztán meg azt kiabálod, hogy a gender studies ilyet nem állít. Pont ezért nézik le az egész szakot, mert nincs tudományos alapja, a művelői valahogy mindig úgy alakítják ahogy nekik megfelel mindenféle konszenzus nélkül. Pont mint a gendert.

Pontosan az ilyen beltenyészetes idegbajos gyökerek miatt nincs semmi elismerése, mint te. Ha ilyen emberek kerülnek ki a gender szakról akik az alapvető érvelést sem ismerik, akkor annak társadalmi szempontból nulla létjogosultsága van.

Az nyilvánvaló, hogy olvasni nem tudsz, idézni se, de hogy ennyire tökön lődd magad egy marriam-webster linkkel az már siralmas. Tudod mit jelent az, hogy "typically associated with"? És ha "typically associated with a sex" akkor hogy lehet, hogy nem igaz hogy a sex az a biológiai a gender meg társadalmi?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 19:40:22

@maxval balcán bircaman:

" A felsőoktatási intézmények a kuta
tás és a tanítás tartalmát, módszereit illetően önállóak, "
www.kormany.hu/download/a/21/00000/Magyarorsz%C3%A1g%20Alapt%C3%B6rv%C3%A9nye.pdf

Orbán egy köztörvényes bűnöző

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 19:45:47

@Nerevaryne:

te vagy a hülye

1) én és a gender studies a "gender" fogalmát nagyrészt társadalmiként definiálja, de nem kizárólagosan társadalminak. minden kommentem konzisztens, és ezzel egybecseng.

2) te pedig kizárólag társadalmiként definiálod a gendert, és ezzel a szélmalomharc nevű érvelési hibával akarod lehúzni.

3) btw. amennyiben a gender studies kizárólag a nemek társadalmi vetületét tanulmányozná, akkor is jogos tudomány volna. ahogy a kémia például az anyag kizárólag kémiai tulajdonságait vizsgálja. de a gender studies nem csinál ilyet.

itt csak te vagy az elmebeteg, funkcionális analfabéta

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 19:48:26

@bandiras2: komoly hivatkozások nélkül (youtube) rizsázol össze mindenféle hülyeséget feminizmusról, meg iszlámról. a gender studies nem egyenlő a feminizmussal, te fasz! az egész szar, ami kifolyt a fejedből terelés, semmi köze a gender studieshez.

még mindig fingd nincs arról, mi a gender studies, azért utálod, mert hülye vagy ahhoz, hogy felfogd

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 19:52:05

@bandiras2: attól nem fog megjavulni a demográfiai helyzet, hogy vered a nőket. remélem, valaki egyszer jól összever téged, megérdemled, te geci patkány, férfisoviniszta elmebeteg paraszt!

Dread Naughty 2018.08.15. 19:54:37

Senki nem fog sírni a femináci gyűlöletbeszéd ideológiájának tanaiért.
Kunhalmi két cicijére fogadom!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 19:57:06

@Tom66:

„Ugyanaz a kör tiltakozik a nemzeti gondolat megjelenítése ellen az óvodai nevelésben, amely egy más szempontot, nevezetesen a gender-ideológiát kötelezőnek tart megjeleníteni.”

elég ostoba fasz az, aki szerint az óvodában (értsd, gyerekeknek!) kötelező "nemzeti nevelés" (agymosás) hasonló egy pár egyetemen jelentkezés alapján választható szakkal.

ilyen elmebetegek vannak a Fidesz oldalán. ilyen hülyék a genderfóbiások

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 20:00:37

@Arcade Macho: nem, a baj az, hogy a káposzta te vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 20:03:16

@Dread Naughty: fingod nincs róla, mi a gender studies, azért utálod, mert hülye vagy, hogy felfogd. senki nem fog sírni miattad, ha belehalsz az agypusztulásba

bandiras2 2018.08.15. 20:03:50

@math0: "hogy vered a nőket"
Na ezt meg honnan sikerült extrapolálnod, mert én csak arról írtam, hogy a nők arca elkerülhetetlenül be lesz verve. Hogy ezt Macho Ahmed fogja véghez vinni, arra nagyobb az esély mint arra, hogy a szarba nézett toxic masculin náczirasszistafasiszta fehér férfiak tegyék meg. Mert megváltozni a helyzet szavazással nem fog, merthogy a nők alapértelmezetten a szavazók többségét adják, a szavazati jogukról, és a 40 évas korukig faszkörhintázásról pedig önként lemondani nem fognak.
Ebből kifolyólag a társadalmi összeomlás, és a barna invázió hosszú távon elkerülhetetlen, és az iszlámban a nőnek a dolga az hogy szülje a hit harcosait a frontra, valamint odatartsa a picsáját ha az URA úgy kívánja.

Mit propagál a gender szakod?
1: a fehér faji fennmaradást, a 20-as évek elején gyermekvállalást, és a fehér gyermekeket.
2: bevándorlás, multikulti, nők felszabadítása a patriarchátus alól, LGBTLMNOP 54786+gendertrigger, és sipákolás, és kirúgás ha véletlen rosszul állapítottam meg egy önmagát apache helikopterként aposztrofáló individuum szexualítását.
Forrás:
www.independent.co.uk/news/education/teacher-transgender-student-girl-accident-call-trans-wrong-gender-joshua-sutcliffe-a8054146.html
Igen. Ez a gender studies. Nem kell magyarázni. Fentebb írtam hogy 20 milliárd dollárt ölt bele ebbe a holokauszt miatt bosszúszomjas soros györgy, aki szerint a fehér embert ki kell pusztítani, és mivel nem küldheti őket gázkamrába, hát megoldja demográfiával és bevándorlással.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 20:06:32

@Nerevaryne: "És ha "typically associated with a sex" akkor hogy lehet, hogy nem igaz hogy a sex az a biológiai a gender meg társadalmi? "

a "sex" inkább, de nem kizárólagosan biológiai, a "gender" inkább, de nem kizárólagosan társadalmi. a "typically associated" pont ezt fejezi ki. nyilván egymással is kapcsolatosak.

tudom, ez a te egy neuronodnak bonyolult, de ez sajnos nem egy egybites dolog, mint egy Fideszes agymosás. ez a valóság, általában nem fekete és nem fehér. te azért utálod, mert bonyolultabb, mint amit fel tudsz fogni. mert egy elmebeteg idióta vagy.

Dread Naughty 2018.08.15. 20:07:13

@math0: Nyugi cica, inkább csinálj egy szendvicset, aztán esetleg leszophatsz, de csak ha jó leszel.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 20:08:46

@bandiras2:
"Na ezt meg honnan sikerült extrapolálnod"

itt javasolod a nőverést:
"Ha egy civilizáció férfiai nem képesek esetlegesen kiadós felpofozással korlátok közé szorítani idióta asszonyaikat,"

való igaz, hogy letagadni való szégyen, amit írtál, de ettől még semmi más nem vagy, mint egy hazug disznó, egy selejtes idióta.

6.Lenin 2018.08.15. 20:12:06

@math0:

Mi közöd neked a sexhez?
Fél órás kutakodás után a gatyádban nem találtak hozzá megfelelő eszközt a Rákóczi téren.
Pedig 3-an is próbálkoztak állítólag, sikertelenül.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 20:12:45

@bandiras2: egy angol bulvár lap cikkje, és egy gimnáziumban történt eset alapján akarod megmondani, hogy a gender studies mit tanít az egyetemen. a kettőnek vajmi köze van egymáshoz.

te nagyon selejtes idióta vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 20:13:44

@6.Lenin: tényleg Rákóczi téren kutakodsz mások gatyájában?! nahát!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 20:14:54

@Dread Naughty: figyusz, te buzi köcsög, a társaidnál ajánlkozz be szopásra!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 20:16:28

@bandiras2: még mindig fingod nincs arról, mivel foglalkozik a gender studies. hasból nyomod a hülyeségeket erről.

bandiras2 2018.08.15. 20:17:23

@math0:
A nők arca elkerülhetetlenül be lesz verve. Hogy ezt Macho Ahmed fogja véghez vinni, arra nagyobb az esély mint arra, hogy a szarba nézett toxic masculin náczirasszistafasiszta fehér férfiak tegyék meg.
A fehér nőnek megvan a lehetősége hogy elkerülje ezt a sorsot. Vegyen vissza az arcából, és álljon le 20 évesen gyermeket vállalni az átlagjózsival, mert a milliomos BMV-s alfageci igaz hogy nagyon menő, de számára az egyszeri nő csak egyszer használatos eldobható rongy, amit a farkára húzhat.
Ha pedig 40 éves koráig vár a hercegre a hófehér jaguárral, akkor a fehér populáció addig fog fogyni, hogy a barna invázió tényként be fog sétálni az őrizetlen határon, mert már határőrségre se lesz populáció.
és akkor a maradék erős genderfüggetlen nőknek be lesz verve a pofája, és megerőszakolják őket a lefejezett férfi hozzátartozóik hulláján, hogy szüljék a barna kis janicsárokat a frontra.
Ha szerinted ez hazugság, akkor neked közöd sincs a valósághoz.
Javaslom olvass utána az iszlámnak:
nemzetinet.tumblr.com/post/122022938081/miert-viselkednek-igy-a-muszlim-betolakodok-az-engedelme

És akkor a kérdés mégegyszer: Mit propagál a gender szakod?
1: a fehér faji fennmaradást, a 20-as évek elején gyermekvállalást, és a fehér gyermekeket.
VAAAAAAAAAGY
2: bevándorlás, multikulti, nők felszabadítása a patriarchátus alól, LGBTLMNOP 54786+gendertrigger, és sipákolás, és kirúgás ha véletlen rosszul állapítottam meg egy önmagát apache helikopterként aposztrofáló individuum szexualítását.

Dread Naughty 2018.08.15. 20:18:46

@math0: Bocs cica, de te kerestél meg, nem én téged.Ráadásul a gecinyelő-genderista fajtád tényleg jobb, ha max szopásra használja a száját.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 20:31:51

@Dread Naughty: te akartad, hogy valaki leszopjon, te vagy a buzi.

Nerevaryne 2018.08.15. 20:32:07

@math0: az a baj, hogy ha a definíció nem fekete-fehér akkor az nem definíció hanem ködösítés, félremagyarázás, porhintés.

Azért nem vagy konzisztens mert a definíciód sem az. Ha a definíciód azt mondja, hogy "bármi lehet ami éppen kényelmes" akkor az nem tudomány hanem ideológia.

A társadalmi nem és a biológiai nem egyáltalán nem felcserélhetők, főleg azért, mert a társadalmi nem sokszor a biológiai nemmel szemben határozza meg magát. Máskor persze azzal karöltve, de akkor is különbséget tesz a kettő között.

A társadalmi nem az egyén véleményétől függ, ideológiai alapon dől el, a definíciójából fakadóan kulturális. Az remek, hogy a gender studies szerint ez nem igaz, csakhogy ez semmi mást nem bizonyít, minthogy már az alapfeltevés is hibás. Mint minden ideológiát, ezt is mindenki máshogy tanítja, hiszen mindenki hozzáadja a saját kulturális felfogását.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 20:34:13

@bandiras2: "A nők arca elkerülhetetlenül be lesz verve."

miből gondolod, hogy egy ilyen idióta, férfisoviniszta, idióta elmebetegnek, mint neked az ilyen agymenései érvek? mióta érv az, amit a selejtes fejedből az asztalra hánysz?!

hogy jön ide az iszlám, te faszfej?! neked ez a rögeszmés, te fóbiás, selejtes idióta?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 20:39:35

@bandiras2: "És akkor a kérdés mégegyszer: Mit propagál a gender szakod?"

egyiket sem. csak a te idióta agyadban van az, hogy harmadik lehetőség nincs is. fel se tudod fogni. akkora idióta elmebeteg vagy.

bandiras2 2018.08.15. 20:40:18

@Dread Naughty:
Ez a csávó álomvilágban él. Elképzeli hogy miként kéne kinéznie a világnak, és megpróbálja sipákolással, és megszégyenítéssel ráerőszakolni a véleményét mindenki másra, pl a pedofil is csak ember
web.archive.org/web/20150921132600/http://www.salon.com/2015/09/21/im_a_pedophile_but_not_a_monster/
Mentve, mert kínos, a salon pedig vadliberális:
en.wikipedia.org/wiki/Salon_(website)

A bevándorlás jó, mert az összes moszlimnigger az becsületes beilleszkedni vágyó orvostanhallgató:
www.youtube.com/watch?v=mhAVTpAoE0Y

Afrika az afrikaiaké! Mondta a néger, és mindenki bólogatott.
Ázsia az ázsiaiaké! Mondta az ázsiai, és mindenki bólogatott.
Európa a fehéreké! Mondta a náci...

Ennek felesleges érvelni, elvakultan hiszi az ideológiáját, kizárja a tényeket, és csak akkor fog felébredni, mikor komisszár Jamal, az iszlám felszabadító hadsereg élharcosa elvágja a torkát. De akkor már késő lesz. És akkor hiába sír majd, hogy ő nem volt náci, az iszlám egyvalamit ismer. Az erőszakot, és ha nem tudsz fellépni ellene kellő erőszakkal, akkor az iszlám lép fel ellened erőszakkal. Az árulókat pedig mindenhol rühellik. Ez a csávó pedig egy hazaáruló, nemzetáruló, fajáruló. Hacsak nem egy szajján, mert akkor ezen vádak egyike sem áll meg.

bandiras2 2018.08.15. 20:46:36

@math0: "hogy jön ide az iszlám, te faszfej?!"
Nem tudom hogy nem vetted észre, de éppen invázió van.
www.youtube.com/watch?v=e4TkICsiiEg
A kibaszott orbán viktor pedig megállította őket, szóval azóta a tengeri úton lepik el egész európát.
A moszlimniggereknél családonként 4-8 gyermek születik európán belül.
A fehéreknél az átlag 1.1-1.5 gyermek családonként.
Most gondolkodj egy picit előre úgy 40 évet, és nézd meg hány európai lesz európában, és hány fehér gendergyerek.
Ha pedig elolvastad volna az iszlámról linkelt cikket, akkor tudnád, hogy 40 év múlva németország kalifátus lesz, franciaország kalifátus lesz, anglia kalifátus lesz, és ott nőknek joga nem lesz.
Mit nem lehet ezen nem érteni?
Puszta matematika.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 20:47:56

@Nerevaryne:

"ha a definíció nem fekete-fehér akkor az nem definíció hanem ködösítés, félremagyarázás, porhintés."

A "gender" akkor is egy hétköznapi angol szó, amelyet az angolok nem definiáltak. Vannak értelmező kéziszótárak, amelyekben vannak általában különféle értelmezések. Ilyen a hétköznapi nyelv. Én értem, hogy te még nem fogtad fel, hogy a magyar szavak sem úgy vannak, hogy az akadémia definiálja, hogy mit jelent a "szabadság", és akkor onnantól mindenki csak és kizárólag úgy használja ezt a szót, feketén-fehéren, de ez az élet, te idióta barom!

"Azért nem vagy konzisztens mert a definíciód sem az. Ha a definíciód azt mondja, hogy "bármi lehet ami éppen kényelmes" akkor az nem tudomány hanem ideológia."

Én a "gender" szó jelentéséről beszéltem, mert ez volt a kérdés. Én a hétköznapi, angol szó jelentéséről beszéltem, mert a "gender" egy ilyen szó. A gender tudomány emellett vizsgálhat valami olyasmit, amit nem tud egzaktul definiálni. A valás-szociológia sem tudja egzaktul definiálni, hogy mi a vallás. Ettől még tanulmányozhatja.

"A társadalmi nem és a biológiai nem egyáltalán nem felcserélhetők"

A gender studies nem állítja azt, hogy felcserélhetőek. Sem azt, hogy nem. Nem tesz ilyen szélsőséges megállapításokat. Ráadásul sok tudósnak különféle véleménye lehet a kérdésről.

"A társadalmi nem az egyén véleményétől függ, ideológiai alapon dől el, a definíciójából fakadóan kulturális. "

Ilyen szimplifikált baromságokat sem mond a gender studies, de az ellenkező leegyszerűsített hülyeséget se mondja. Ilyen szélsőséges, egybites baromságokkal csak hülyék jönnek. Például Fideszes propagandisták.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 20:49:02

@bandiras2: "Nem tudom hogy nem vetted észre, de éppen invázió van."

meg nyár, és forróság. értekezzél inkább arról! semmi köze a gender studieshez az egész hígfosásodnak.

bandiras2 2018.08.15. 20:55:56

@math0: "semmi köze a gender studieshez az egész hígfosásodnak. "

A feminizmus/genderizmus egy önmagát korrigáló probléma. Ha hagyjuk szabadon terjedni, akkor a fertőzött civilizáció pusztulásával együtt megszűnik, a túlélő feministáknak pedig beveri a képét Macho Ahmed, aki magasról leszarja a picsogást, és valamiért nem hiszi el, hogy a nő ugyanannyit ér mint ő(a hímnemű genderistáknak egyszerűen elvágják a torkát)...

Ki leszel irtva te szerencsétlen. És nekem a kisujjamat sem kell mozdítanom. Elvégzik ezt helyettem mások. Lesznek az összeomlás után még majd fehér faji enklávék, de ott a fajtádat nem tűrik meg, ha kiderül rólad hogy genderes vagy, ott helyben nyúznak majd meg, márha elég gyorsan futottál az iszlám felszabadító harcosok elől, és eljutottál odáig.
Na szóval még mindig a kérdés: Propagálja e az ideológiád a fehér faji fennmaradást , és az ezzel járó korai gyermekszülést a lányoknak vagy sem?

bandiras2 2018.08.15. 21:02:53

@math0:
Európában újabb összeurópai háború lesz. Ebben a háborúban mindenki egyenruhát fog viselni: A bőre színét.
A fehér bőrszín alól pedig csak egyetlen felmentés lesz: Janicsárjelvény, napi 5 ima mekka felé, és a korán bősz forgatása.
És akkor majd harcolhatsz a "megfelelő" oldalon a rasszista fehéremberek végleges kiirtásáért végre fegyveresen is, nem csak ideológiai kútmérgezéssel.
Mint írtam, a demográfia minden. Azé a lebensraum aki teleszüli.
A barna világképben pedig a genderideológiának nem lesz hely. Azt csak az ostoba fehér ember tűri meg magán ahelyett hogy gyökeresen kiírtaná a társadalomból a feminizmussal együtt, ahogy azt az arabok is csinálják, mert verseny van: Melyik nép fogja benépesíteni európát. Barnák vagy fehérek. És ennek a barrikádnak csak két oldala van. Egyiken a nácik már állást foglaltak, a másikon pedig az iszlám.
Ha pedig nincs megfelelő útleveled egy olyan közel keleti országba ahol kötelező a fegyvertartás, akkor bölcsen válassz oldalt, mert ebben a harcban kihalásig fog menni a móka.

Nerevaryne 2018.08.15. 21:05:15

@math0: nem, nem a gender szó köznapi értelmét magyaráztad, mert végig a magad és a gender szak nevében beszéltél. Definíciókról volt szó, hogy a gender szak mit hogyan definiál.

Most kiderült, hogy a gender szak nem definiál semmit, mert arra nincs is szükség (ami jogos, a nyelvnek sincs empirikus definíciója, mégis van nyelvészet). De az is, hogy amúgy nem tesz megállapításokat. De mondd meg kérlek, ha nem tud definiálni és nem tesz megállapításokat akkor mitől tudomány?

Az addig oké, hogy két tudósnak más a véleménye. Ez úgy szokott működni, hogy mindkettő publikál valamit amit empirikusan megpróbál alátámasztani, aztán mikor megjelentek egy harmadik tudós összeveti őket és publikálja hogy melyik hol téved és hol az igazság a kettő között. De gondolom ez is fasiszta dolog amire semmi szükség nincs.

bandiras2 2018.08.15. 21:13:22

@Nerevaryne:
A megfigyelhető, mérhető valóság, a matematika, a fizika, és a statisztika a náczi kolonialista patriachátus elavult eszközei, amikre nem érdemes szót fecsérelni, mert mint tudjuk a nő és a férfi között különbség nincsen, az összes arab jóindulatú, és be akar illeszkedni, ugyanez elmondható a mégerekről is, és hogy mind az arab és a néger kultúra egyenértékű az európaival, semmilyen különbség nincsen. Bárki mást mer állítani, az náczi, és ki lesz rúgatva az állásából, és jó lenne ha meghalna.

A négerek saját tudományt fejlesztenek, aminek nem lesz köze az európai tudományhoz:
www.youtube.com/watch?v=C9SiRNibD14
Ahham. Nem, ez nem kamu, teljesen komolyan gondolja.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 21:18:20

@bandiras2: semmi köze a gender studieshez az egész hígfosásodnak

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 21:21:24

@bandiras2: te youtube-on művelt idióta! pontosan ugyanolyan szar vagy, mint amennyi szar van a youtube-on. te vagy olyan hülye, hogy elhiszed, azt hivatkozod. neked onnan van a "műveltséged". ezért van tele szarral az agyad.

bandiras2 2018.08.15. 21:27:46

@math0:
A female empowerment, a gender studies kéz a kézben járnak a feminizmussal trióban. Hülye vagy ha ezt nem látod.
Itt a linken van egy kis grafikon:
worldpopulationhistory.org/womens-status-and-fertility-rates/

Na akkor a te kis genderszektád támogatja a female empowermentet, vagy sem.
Mert ez alapjaiban befolyásolja a demográfiát. Innentől pedig a feminizmus/genderizmus egy önmagát korrigáló probléma.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2018.08.15. 21:30:58

minden főemlősnek 2 cicije van, ezt már nem kell kikutatni

bandiras2 2018.08.15. 21:41:57

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
Dehát pontosan! Íme végre a bizonyíték, hogy nincs különbség, a férfi és a nő teljesen egyforma! Minden egyes nőből lehet G.I. Jane! Minden egyes nőből lehet cégvezető! Minden egyes nőből lehet bányász, traktorista, csőszerelő... öööőő... Izé, minden egyes férfit ki kell rúgatni a cégvezetői állásából, és majd azt a céget jól elvezeti egy nő!
Oh wait:
www.bbc.com/news/business-45083594
Omg rofl.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 21:42:46

@bandiras2: a "feminizmus" és a "gender studies" nem ugyanaz. hülye vagy. ilyen hülyék, mint te, ilyen felszínes előítéletek miatt támadnak egy szakot. ostoba, geci patkányok vagytok

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 21:45:37

@Nerevaryne:

"nem, nem a gender szó köznapi értelmét magyaráztad, "

de:

" math0 · ateistaklub.blog.hu
2018.08.15. 18:58:00

angol szó, azt jelenti, hogy "nem". "

egy hazug, geci disznó vagy. ilyen faszok kritizálják a gender studiest. ilyen ostoba, hazug, erkölcstelen faszok, mint te.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 21:50:28

@Nerevaryne:

"De az is, hogy amúgy nem tesz megállapításokat. De mondd meg kérlek, ha nem tud definiálni és nem tesz megállapításokat akkor mitől tudomány?"

én nem mondtam, hogy nem tesz megállapításokat. olyan egyoldalú, szélsőséges, bináris, leegyszerűsített megállapításokat ma már a tisztességes társadalomtudományok nem szoktak tenni, mint te, mert a társadalom általában bonyolultabb. nehéz egybites, fekete-fehér törvényeket keresni rá.

ezt neked magyarázni kell, mert idióta vagy. ilyen idióták kritizálják a gender szakot. ezért szar ez az ország, mert ilyen idióták akarják megszüntetni is.

"Az addig oké, hogy két tudósnak más a véleménye. Ez úgy szokott működni, hogy mindkettő publikál valamit amit empirikusan megpróbál alátámasztani, aztán mikor megjelentek egy harmadik tudós összeveti őket és publikálja hogy melyik hol téved és hol az igazság a kettő között. "

na, így megy ez a gender tudományban is. és te ennek nem néztél utána. te még az első tudós cikkéig se jutottál el, te Orbán faszából szopod a hazugságokat.

Bkkzol 2018.08.15. 22:15:19

@math0: Valóban, azt se kell államilag támogatni. Akit érdekel menjen fizetős szakra. Igaz a leggyengébb teológiai kutatást is több százszor többen követik nyomon , mint például a "transzexuális cigány fogvatartott élete a börtönben" tanulmányt.

bandiras2 2018.08.15. 22:53:08

@math0: Van itt egy video a youtube bugyraiból. Angolul. Nézd végig, értelmezd, és szedd darabjaira ideológiailag.
www.youtube.com/watch?v=5V0wGo_3wHY

Nerevaryne 2018.08.15. 22:56:43

@math0: ez nem szélsőséges megállapítás, ha valaha közöd lett volna egy tudományhoz is meg tudnád állapítani. Úgy nem lehet tudományt építeni, hogy minden csak feltételezés és mindenki úgy magyarázza ahogy tetszik neki.

Az, hogy a látható fény 620–750 nm közötti tartományát vörös fénynek nevezzük az egy megállapítás, hiába nevezed egyoldalú szélsőségesen binárisnak, akkor is szükség van rá.

Egyszerűen nem mondhatod azt, hogy a vörös szín ez, de a lakosság egy része színtévesztő tehát a vörös szín néha 620 nm alá megy. Ez nem így működik, nem lehet percepcióra relativizálni alapfogalmakat. Ezekre épülnek a tudományok, hülyeség azt gondolni, hogy ezt meghaladták. Attól még, hogy egyre több és több hipotézis készül nem jelenti, hogy megállapítások nem születnek, minden elmélet arra törekszik, hogy "egyoldalú szélsőséges bináris" megállapítás legyen.

A big bang elmélet kutatói szeretnék, ha az "a legtöbb jel arra mutat..." kezdés helyett azt mondhassák, hogy "az univerzum az ősrobbanással keletkezett". Akkor is, ha ez a te ízlésednek diktatórikus.

Nerevaryne 2018.08.15. 23:01:06

@math0: mielőtt még eldurran az agyad, ez minden tudomány alapja, a társadalomtudományé is. Ha a gender studies ezt nem követi akkor nem tudomány.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 23:04:17

@Bkkzol: faszt. senkit nem érdekel a teológia.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.15. 23:27:09

@Nerevaryne: mi az az "ez" te idióta vadbarom?! írjál már teljes mondatot, te kurafi, buzi pöcs!

Nerevaryne 2018.08.15. 23:48:37

@math0: Az előző kommentj, az "ez". Te jó ég, neked érettségi se járt volna.

bandiras2 2018.08.15. 23:57:41

@math0: Alinsky féle érvelés:
Ha nem tudsz valamibe bele kötni, mert tényeken alapul, akkor támadd a vitapartneredet bármi mással, a lényeg hogy tereld a témát, és próbáld meg sarokba szorítani bármi áron, hogy ne az érvelésén legyen a hangsúly, hanem a személyiségén, mert amint azt nyugat európában láttuk, ha valaki azt ordítja hogy ég a ház, akkor elég rábiggyeszteni a náczi jelzőt, és onnan már nemhogy a tűzoltóságot nem kell kihívni, de még a náczit is elviszi a rendőrség.
Így érvel egy igazi libbant.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.16. 00:02:39

@Nerevaryne:

"ha valaha közöd lett volna egy tudományhoz is meg tudnád állapítani."

informatikából több, mint 8-as H-indexem van, filozófiából is van pár peer reviewed cikkem. neked mi van, te paraszt?!

"Az, hogy a látható fény 620–750 nm közötti tartományát vörös fénynek nevezzük az egy megállapítás, hiába nevezed egyoldalú szélsőségesen binárisnak, akkor is szükség van rá."

ha te azt hiszed, hogy minden ember, minden körülmény között az ilyen fényt, és csak az ilyen fényt vörösnek nevezi, akkor hülye vagy. ez egy definíció, amely szépen mutat egy táblázatban, de egyébként semmi jelentősége.

"Egyszerűen nem mondhatod azt, hogy a vörös szín ez, de a lakosság egy része színtévesztő tehát a vörös szín néha 620 nm alá megy. Ez nem így működik, nem lehet percepcióra relativizálni alapfogalmakat. Ezekre épülnek a tudományok, hülyeség azt gondolni, hogy ezt meghaladták. Attól még, hogy egyre több és több hipotézis készül nem jelenti, hogy megállapítások nem születnek, minden elmélet arra törekszik, hogy "egyoldalú szélsőséges bináris" megállapítás legyen."

nem, minden tudomány arra törekszik, hogy adekvát, igaz kijelentéseket tegyen. szélsőségesen bináris állításokra ti, szélsőséges hülyék törekedtek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.16. 00:05:46

@Nerevaryne: "A big bang elmélet kutatói szeretnék, ha az "a legtöbb jel arra mutat..." kezdés helyett azt mondhassák, hogy "az univerzum az ősrobbanással keletkezett". Akkor is, ha ez a te ízlésednek diktatórikus. "

a te "logikád" szerint akkor most az EMMI be is tilthatja a csillagászat, asztrofizika szakokat és kutató intézeteket, hiszen ilyen nem szélsőséges és nem bináris állításokat tesznek, ez a te logikád szerint betiltani való áltudomány.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.16. 00:07:50

@Nerevaryne: ja, és azok a filozófia cikkek tudományfilozófiából vannak, kis pöcs, úgyhogy ne kamuzz baromságokat!

Nerevaryne 2018.08.16. 00:45:21

@math0: ne vesd ki rám a saját baromságaidat. Szerinted az idézőjel mire való? Azért használtam a szélsőséges és bináris jelzőkre mert nem értettem egyet vele, hogy egy alap megállapítást annak neveztél.

Sehol nem állítottam, hogy mindenki annak nevezi ezt a tartományt, mit gondolsz minek hoztam fel a színtévesztőket? Attól még ez a tartomány lesz a vörös szín, és erre a megállapításra azért van szükség, hogy legyen mihez viszonyítani tudományos körülmények között. Ezt nem lehet félremagyarázni, nem lehet hülyeségekkel kipótolni mert ez így igaz és kész. Te állítottad, hogy ilyesmit a gender studies nem tesz, erre mondtam, hogy akkor az nem tudomány.

Nem tudom hirtelen honnan vetted, hogy bajom van a hipotézisekkel, az előző kommentemben ecseteltem mennyire fontosak.

Annyit vitatjuk már a hátterét a dolognak, te vagy a nagy mívelője, megmondanád akkor kérlek, hogy milyen kijelentésekre törekszik a gender studies? Van kedvenced? Esetleg olyan amit már bizonyítani is sikerült? Melyik a kedvenc gender studies alapjaival foglalkozó publikációd?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.16. 06:33:03

@math0:

S ki korlátozza a kutatást, a tanítás módszereit és tartalmát? Senki.

Itt az államilag elismert diplomákról, szakokról van szó, ami sose volt szabad. S pl. az USA-ban se az, hanem az állam dönt.

élveteg 2018.08.16. 07:25:04

Csak azt tudnám hogy ez a súlyosan terhelt honnan tudja,hogy milyen a szex ?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.16. 08:10:28

@Nerevaryne: "Azért használtam a szélsőséges és bináris jelzőkre mert nem értettem egyet vele, hogy egy alap megállapítást annak neveztél."

Pedig az. Sajnálom, ha nem fogod fel, hogy miért voltak primitívek az állításaid. Elmagyaráztam. Egy olyan jelenség, mint a nem, nem lehet csak társadalmi vagy csak genetikai. Aki ezt hiszi, hülye. A gender studies nem tesz ilyet, nem tudtad idézni, hivatkozni. Kreáltál magadnak egy szélsőséges szalmabábot, és a másik szélsőségből támadtad. Olcsó játék hülyegyerekeknek, amit csináltál.

"Sehol nem állítottam, hogy mindenki annak nevezi ezt a tartományt"

Akkor a példád is mutatja, hogy sok bonyolultabb esetben nem várhatsz egzakt, és egyszerű tudományos definíciót, különösen társadalmi jelenségeknél.

"Attól még ez a tartomány lesz a vörös szín, és erre a megállapításra azért van szükség, hogy legyen mihez viszonyítani tudományos körülmények között."

Valójában az egész definíciód, szigorúan véve nem jó semmire, mert a "vörös" szín definíciója a fizikának nem kell. Ez egy olyan fogalom, ami csak az emberi látás leírásánál jön elő, ott meg pont szar az egész. Úgyhogy ez a definíció tök értelmetlen, csak egy hozzávetőleges megadásnak jó, népszerűsítő ábrákon, azaz, ha kifejezetten hangsúlyozod, hogy nem egzakt definícióról van szó, hanem tájékoztató jellegű közelítés.
És hangsúlyozom, az emberi látásról szóló tudományos műveknek nem egy ilyen definíció az alapja, nem lehet egy ilyen definíció a state of the art eredménye. Nem lehet az elfogadott nézet, hogy a "piros" definíciója az emberi látás leírásakor tényleg az, amit te mondasz.

" Ezt nem lehet félremagyarázni, nem lehet hülyeségekkel kipótolni mert ez így igaz és kész."

Mi az "igaz" benne, faszfejkém?! Elnevezted a hullámhossz tartomány egy részét pirosnak, ami emberi látás nélkül semmit nem jelent, az emberi látást tekintve meg pontatlan, primitív, már régen túlhaladott megközelítés.

" Te állítottad, hogy ilyesmit a gender studies nem tesz, erre mondtam, hogy akkor az nem tudomány."

Amit te csináltál, az semmiképpen nem tudomány. A fizikának ez a definíció nem kell, az emberi látás leírásakor meg pontatlan. A definíciód egyetlen tudománynak sem egy pontos, elfogadható, releváns eredménye. Mert mondom, a fizikának nem kell a definíciód, az emberi látás leírásához meg végtelenül primitív.

Ennyi erővel a te "tudományodat" be lehetne tiltani, mert csak egy tarthatatlanul primitív, pontatlan leírást tudsz adni az emberi látásról. Messze túlhaladott ezen az, amit az emberi látásról tudunk.

"Annyit vitatjuk már a hátterét a dolognak, te vagy a nagy mívelője, megmondanád akkor kérlek, hogy milyen kijelentésekre törekszik a gender studies?"

Biztos nem olyan leegyszerűsítő, primitív, pontatlan kijelentésekre, amilyeneket te mondtál, meg ami a te szinted.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.16. 08:15:47

@maxval balcán bircaman:

a tákolmány ellentmond neked:

" A felsőoktatási intézmények a kuta
tás és a tanítás tartalmát, módszereit illetően önállóak, "
www.kormany.hu/download/a/21/00000/Magyarorsz%C3%A1g%20Alapt%C3%B6rv%C3%A9nye.pdf

amit mondasz, törvénytelen hazugság.

no.nick.today 2018.08.16. 08:43:59

@Magánvéleményem: A boltzár miatt már a jobboldali mélykeresztények is vonultak volna a végén. A nemzeti-dohánybolt-buktába pedig még a szakértők sem mernek belegondolni.

no.nick.today 2018.08.16. 08:48:09

@CleanYourRoom:

"A genderképzés az új évezred foximaxi agitpropja. "

Csak egy-két meglévő képzés újracsomagolása.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.16. 08:56:53

@math0:

Van egy kis gond: nem erről volt szó, hanem arról, milyen szak indítható.

Nerevaryne 2018.08.16. 10:03:48

@math0: Az egész felháborodásod a biológiai és a társadalmi nemmel kapcsolatban onnan jön hogy a magyarban mindkettőre a "nem" szót használjuk? Mert egy kizárólag magyar nyelvi környezetben oké, hogy azt mondod, a nem szó takarhat ezt is meg azt is. Amit te állítasz, angolra fordítva az, hogy "sex can be gender and gender can be sex" ami nettó baromság. Nem moshatod össze a biológiai nemet a társadalmival mert nem ugyanazok.

Ha írsz egy publikációt a vörös szín pszichológiai hatásairól, azzal kezded, hogy a vörös színt melyik tartományra érted. Ha nem írod le, akkor semmit se ér az egész mert jön egy professzor és ír egy publikációt, hogy márpedig amit ő vörösnek gondol annak más hatásai vannak a vizsgált alanyokon. Ezért van szükség egyértelműsítésre. Nem írtad le hogy mit nevezel vörösnek ezért lyukas az elméleted, hiába hülyeség az ellenpublikáció, egy hiányos alapú elméletet cáfol. Erre persze sor se kerülne mert épeszű ember nem vesz komolyan pontatlan félkész elméletet.

Engem az se érdekel ha ez a meghatározás nem elég pontos vagy meghaladott, akkor is kell egy meghatározás és nem lehet relatív mert akkor nincs mihez viszonyítani.

Az én szintemmel ne foglalkozz, inkább azzal kezdj valamit, hogy valahogy rá tudd venni magad, hogy "kurvvanyázás" nélkül végig bírj írni egy bekezdésnyi szöveget, ez általános iskolás szint.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.16. 13:42:25

@maxval balcán bircaman: a "milyen szak indítható", az a "tanítás tartalma", faszfejkém, amiben a tákolmány szabadságot ad az egyetemeknek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.16. 13:52:14

@Nerevaryne:

1) a magyar "nem" szó a biológiai és társadalmi nemet is magában foglalja
2) az angol "gender" és "szex" szavak e kettőt jobban elkülöníti, de nem élesen
3) a probléma nem a szavakkal és a nyelvekkel van, a természetes nyelvek olyanok, amilyenek, ha két külön szót definiálnak, az is használható, ha csak egyet, akkor is ki lehet tenni jelzőket. a "nem" tekintetében a pontos összefüggéseket meg a természetes nyelv úgyse adja vissza

4) a "társadalmi nemet" és a "biológiai nemet" valóban nem szabad összemosni, a gender studies nem is tesz ilyeneket. ugyanakkor nem is lehet őket izolálni, mert mindkettőnek van hatása az emberek nemére végül is.

5) a gender studies ezt kutatja, több hangsúllyal a társadalmi részre

6) hogy ezzel az EMMI-nek, Orbánnak, vagy neked mi a jó kurva bajod van, az elfogadhatatlan. de arról lehet szó, hogy féltek attól, amit nem értetek, és ami túl bonyolult nektek

7) simán lehet olyan tudományos cikket írni, amely a "piros" szín érzékelését vizsgálja embereknél, és nem kell semmiféle rossz, pontatlan definíciót adni rá nanométerben. a rossz definíció kritikátlan komolyan vétele rosszabb, mint ha nincs definíció.

8) ha nem akarod, hogy kurva anyázzak, akkor ne írj baromságokat, te fasz! ez az egy lehetőséged van ennek befolyásolására, mert ostoba erkölcspásztorkodással velem nem mész semmire, hanem csak a jó édes kurva anyádba! tartsd meg magadnak a divatdiktátorkodásodat!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.16. 13:55:41

@Nerevaryne: ""kurvvanyázás" nélkül végig bírj írni egy bekezdésnyi szöveget, ez általános iskolás szint."

én még nem láttam kurvaanyázós általános iskolai dolgozatot. másrészt a káromkodás inkább a magasabb intelligenciával korrelál.

persze ezt egy olyan korlátolt, műveletlen kis fasz, mint te, nem tudja, nem érti, nem fogja fel.

ateistaklub.blog.hu/2017/02/21/isten_nevet_hiaba_szadra_ne_vedd

Sadist 2018.08.16. 14:11:40

@Nerevaryne: Fölösleges energiapazarlás ennek a szardarabnak érvelni. Szarj a pofájába és ignoráld, az a legjobb dolog, amit tehetsz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.16. 14:17:49

@math0:

Tévedés, a szakok indítása mindigis engedélyezéshez volt kötve Mo-on, sőt, ez nyugaton is így van.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.16. 15:25:45

@maxval balcán bircaman: amit állítasz, az alkotmányellenes. mindegy, hogy mikor és hol hogy van és volt. most, Magyarországon ez alkotmányellenes, törvénysértő. az EMMI alkotmányellenes, törvénysértő banda.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.16. 15:27:22

@math0:

Nem alkotmányellenes. Sehol nincs benne az alkotmányban, hogy bárki indíthat államilag elismert szakot, korlátozás nélkül.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.16. 15:32:27

@maxval balcán bircaman: alkotmányellenes az, ha valami ellenkezik abból, ami a tákolmányból következik. idéztem, hogy a tákolmány mely passzusából következik, hogy az egyetem választhatja meg a szakot, hiszen az a tanítás tartalma.

Nerevaryne 2018.08.16. 15:34:57

@Sadist: Igen, igazad van, menthetetlen. Egy kört azért megért, jó unaloműző volt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.16. 15:35:06

@math0:

A szakok megválasztását nem tartalmazza a tanítás szabadsága. Az állm engedélyezi az egyes szakokat. S ezek közül válaSZTHAT az egyetem, majd szabadon állapíthatja meg a tanítás módszerét.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.16. 15:37:56

@maxval balcán bircaman: "(3) Magyarország védi a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia tudományos és művészeti szabadságát. A felsőoktatási intézmények a kutatás és a tanítás tartalmát, módszereit illetően önállóak, szervezeti rendjüket törvény szabályozza. Az állami felsőoktatási intézmények gazdálkodási rendjét törvény keretei között a Kormány határozza meg, gazdálkodásukat a Kormány felügyeli."

www.kormany.hu/download/a/21/00000/Magyarorsz%C3%A1g%20Alapt%C3%B6rv%C3%A9nye.pdf

a szak indítása tartalmi kérdés. ebben az egyetem szabad és önálló. azaz szabadon és önállóan indíthat bármilyen szakot. ezt jelenti a paragrafus. ennyikeh, hülye, dilinyós Fidesznyik!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2018.08.16. 15:39:48

és Isten megteremté az evolúciót önmaga szórakoztatására
és gondolá ez így jól el van rendezve minden zsákutcájával
és Isten igen jól szórakozá ő nagy 0math barmán

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.16. 15:41:13

@math0:

Nem, nem ezt jelenti. S láss csodát: 2010 előtt se lehetett csak úgy szakot indítani.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.16. 15:51:41

@maxval balcán bircaman: de azt jelenti. ez nem függ attól, hogy mikor mit lehetett, ez logikai összefüggés. alkotmányellenes, ha a kormány beleszól a szakindításba. punkt um.

Nerevaryne 2018.08.16. 15:57:06

@math0: Csak szólok, hogy tartalmi kérdés az, hogy egy szakon belül az egyes leckéket hogyan állítják össze tartalmilag. Pl. Hogy a magyar történelem szakon a Honfoglalás nevű gyakorlati tantárgy mit tartalmaz. Szabadon határozza meg az egyetem, hogy világtörténeti kontextusba helyezi vagy hogy csak azzal foglalkozik, a magyarok mit csináltak. Dönthet úgy, hogy kihagyja a honfoglalással kapcsolatos hiedelmek cáfolatát, de úgy is dönthet, hogy csak erre fókuszál. Ez a tartalmi kérdés, nem az, hogy milyen szakokat indíthat.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.16. 16:08:15

@math0:

Azt mondod, nem akadt az országban egy ember se, aki ezt az alkotmányelleneséget észreveszi, 1990 óta?

Csak szólok: a jogi logika sokszor nem azonos a természetes logikával, a szabályai szűkebbek. S a jogi szaknyelvben a tanszabadság nem jelenti minden tanítással kapcsolatos ügy korlátlan szabadságát.

Nerevaryne 2018.08.16. 16:22:18

@maxval balcán bircaman: És ez így is van rendjén. Így nem lehet indítani állami egyetemen Nácizmus szakot, de ez gondolom eszébe se jutott a szerencsétlennek.

Pontosan ugyanaz az analfabéta süketelés, mint a szólásszabadságé: az nem azt jelenti, hogy bármiről bármit mondhatsz következmények nélkül. A gyilkosságra való felbujtást nem védi a szólás szabadsága.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.16. 16:28:26

@Nerevaryne:

Így igaz. S magánegyetemen se lehet, hiszen a diploma államilag elismert.

Sőt nem egyetemi jellegű intézményben sem.

Azt persze lehet, hogy indítok egy iskolaszerű intézményt, mely aztán bármit taníthat, de erről nem állíthatok ki államilag elismert okmányt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.16. 17:19:53

@Nerevaryne: "Ez a tartalmi kérdés, nem az, hogy milyen szakokat indíthat."

szerinted nem az oktatás tartalma, hogy milyen szakokat indítanak? tehát ha a matematika tanszék történelem szakokat indít, akkor nem változik meg az oktatás tartalma?!

idióta fasz vagy. tipikus Fideszbirka

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.16. 17:20:45

@maxval balcán bircaman: sajnos sok alkotmányellenes dolog történik Magyarországon. nem ez az egyetlen.

Nerevaryne 2018.08.16. 17:45:49

@math0: persze, hogy nem. Kérdezz meg egy alkotmányjogászt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.16. 17:50:25

@Nerevaryne: idióta fasz vagy. tipikus Fideszbirka

Arcade Macho 2018.08.16. 22:23:09

@bandiras2: tul sok a Macho gyulolet a szavaidban...

bandiras2 2018.08.16. 22:45:24

@Arcade Macho: A valóság leírásakor lehet hogy keserű szájízzel írom a soraimat, és ez érződik, de attól még a valóság tényszerű leírása. A demográfia minden. A többi pedig matematika.
A fehér asszonyok vagy szülnek, vagy lerohannak minket. A female empowerment, a nők képzése, taníttatása, munkába állítása bárhol a világon megrogyasztotta a születésszámot(nincs kivétel, tényszerűen nincs), miközben a primitív társadalmakban, ahol az asszonynak kuss a neve, és pofonnal nevelik, a születésszám szárnyal, mindez kombinálva a nyugati orvostudomány által lehetővé tett élvemaradási rátával garantálja a lerohanását a kiüresedő lebensraumnak és a maradék populáció integrálását a primitív kőkemény patriarchális világképbe.
A megoldás lehetne az, hogy a nyugati lányok-asszonyok visszavesznek az arcukból, lemondanak a jogaikról, az egyenlősdiről, szavazati jogról(Szavazati jog annak jár aki teljesít: 1 db ha valaki kivezényelhető frontszolgálatra, 1 db ha valaki 4 év alatt 3 év adófizetést tud felmutatni), és visszavezetjük a 19. századi módit. Korai kiházasítás, korai gyermekszülés, a férfi határozza meg hogy mi történik a családdal, a házasságbeli nemi erőszak fogalma megszűnik, és ellentétben az afrikai/iszlám társadalmakkal relatíve nyugalomban és jólétben élhetnek a nők. Jelenleg a nők lubickolnak a hatalomban, mindennemű felelősség nélkül, akire rámutatnak, és erőszakot rikoltank, az búcsút inthet az életének, mert még ha kis is mossa magát, akkor is mindenki csak arra fog emlékezni hogy mekkora féreg, hiszen megvádolták. A vád egyben bűnössé nyílvánítás is ugye ME TOO?
Ha a nők erre önként nem hajlandóak, akkor abból erőszak lesz.
És akkor majd lesz hard patriarchy by Jamal, Muhhamad,és Tyronne.
És ha a nyugati férfi valamilyen csoda és technológiai fölény folytán meg is nyeri ezt a faji polgárháborút, teljesen kiirtva minden barna bőrű életformát európának még a közeléből is, akkor még mindig szembe kell nézni a háború utáni élet kihívásaival, miszerint nem lesz elég humán erőforrás(FÉRFI) arra hogy genderkurzusra, feminizmusra, és egyéb kenyérpusztítókra pazaroljuk a munkaerő által megtermelt javakat. Vagy melóznak a földeken/bányába mint egy férfi, vagy éhen döglenek. Nesze neked egyenlőség. Valamint az összes túlélő férfi harcedzett frontkatona lesz, és puskatussal veri pofán az összes feminista ribancot, lövi tarkón azokat akik nem képesek bele férni nemi szerepeikbe.
A nők így vagy úgy, de kibaszottul helyre lesznek téve. Feltétlenül meg kell várnunk ezzel egy olyan háborút, amit nem feltétlenül fog megnyerni a fehér európa? Mert ha elveszítjük, akkor itt afrika lesz, és a hulláinkon fogják teherbe erőszakolni nőrokonainkat, hogy szüljék a dzsihád hős katonáját allah dicsőségére.

Arcade Macho 2018.08.16. 22:48:33

@math0: "@Orochimaru: a gender studies nőkkel és férfiakkal is foglalkozik, te fasz! egyetlen genderofób fasz sem tudta még helyesen megmondani, miről szól a gender studies. utlnak valamit, amiről fingjuk sincs, amit nem is fognak fel, hogy mi."

na te idiota NŐSTÉNY
ezzel inditottad az agymenesedet, pedig a foximaxi szak genderstudies -on tudnod kellene hogy FASZNAK lehet mondani egy olyan baszatlan hulye picsat is mint aki te vagy!

Arcade Macho 2018.08.16. 22:49:32

@bandiras2: en a rendes Macho -k neveben elhatarolodom az irasodban reszletezett Macho -tol :)))

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.16. 23:04:41

@Arcade Macho: számodra teljesen adekvát válasz az, hogy a jó édes kurva anyád, te büdös kis buzi kurafi!

Arcade Macho 2018.08.16. 23:15:17

@math0: te barcás kurva
a mondanivalom lenyege az volt hogy FASZnak nevezzelek, erre nem adtal adekvalt valaszt, szinte fel se fogtad az agyaddal valszeg azert mert a noknek kisebb az agykapacitasuk, es legyszi figyelj oda a kilegzes es belegzes ritmusara, nehogy kihagyd az egyiket !!!

amugy meg nem rendesen vegzed a foximaxi szakot, mert a hires neves genderszakod szerint a kurvaanyazas is egy himsoviniszta CSOKEVENY
kurafi meg pont hogy nem a buzzancsokat szereti, igy azt a szavat se hasznalod rendesen

egy igazi himvesszo vagy en azt mondom... es akkor a genderszaktol kerek elismerest ezert az elorelepesert!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.17. 00:01:00

@Arcade Macho: te egy buzi kurafi vagy. halmozottan selejtes. ritka egy beteg vagy, az igaz, de ez van.
süti beállítások módosítása