B1 blogcsalád



Merkel kitart amellett, hogy egyetlen állam sem vonhatja ki magát a menekültek befogadásából, Juncker viszont a jobbratolódástól fél Európában

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2018. augusztus 12. - Szelestey

• A német kancellár nem szeretné, ha a rasszizmus bármiféle módon bele tudna szólni a menekültkérdésbe

• Juncker megerősítette: a színfalak mögött próbálják rávenni Orbán Viktort, hogy fogadja el a politikájával szembeni uniós bírálatokat 

• Kovács Zoltán valami értelmes magyarázattal is kirukkolhatott volna, mármint hogy a kormány miért adott ukázt a gender tudományok oktatásának leállítására

orban_pofon.jpg

                                          Nemzetközi sajtószemle, 2018. augusztus 12.

 

Süddeutsche Zeitung/Frankfurter Rundschau

sdz.png

A spanyol kormányfővel lezajlott első tárgyalás után a német kancellár kijelentette, hogy a Dublini-rendszer már nem működik, teljesen meg kell újítani az unió menedékpolitikáját, azaz a menedékkérők befogadását és elosztását. A mostani szabályok értelmében az érkezőknek abban az államban kell(ene) kivárniuk ügyük elbírálását, ahol először léptek az unió területére, de nagyon sokan idő előtt továbbállnak, a legtöbbször Németországba. Merkel azt mondta, hogy igazságosan kell széttelepíteni azokat a migránsokat, akik jogosultak az oltalomra. Kiemelte, hogy a kérdés az összes tagállamot érinti, nem csupán azokat, amelyek a Földközi-tenger mentén fekszenek. Igen kemény dió ez, fűzte hozzá, de a partnerség szellemében igyekeznek feltörni, mert itt európai megoldást kell találni. Lényegesnek nevezte ugyanakkor, hogy érvényesüljenek az érintettek emberi jogai, és hogy semmiképpen ne kerekedhessen felül a rasszizmus.

A visegrádi négyek keresztbe fekszenek, ha ez a kérdés szóba kerül. Szerintük, amint azt Orbán Viktor többször kifejtette, ez a németek gondja, mert a többség úgyis hozzájuk akar eljutni. A mostani legfelső szintű találkozó színhelyeként egyébként tudatosan egy tengerpart közeli várost választottak, miután Spanyolországban az idén már csaknem 25 ezer menedékkérőt vettek jegyzékbe. Egyébként tegnap pedig lépett hatályba az a szerződés, amelynek értelmében a német-osztrák határról visszaküldik a menekülteket, akiket már spanyol területen regisztráltak.

https://www.sueddeutsche.de/politik/kanzlerin-in-spanien-merkel-fordert-neuordnung-der-europaeischen-asylpolitik-1.4089864

http://www.fr.de/politik/flucht-zuwanderung/asylpolitik-merkel-sichert-spanien-unterstuetzung-zu-a-1561419

Tiroler Tageszeitung

 

Juncker szerint Lengyelországgal azért élesek az ellentétek, mert Brüsszel meg akarja védeni a jogállamot. A politikus elmondta: Magyarországgal szemben is vannak kifogásai, ám ezeket nem szeretné nyilvánosan taglalni, bár Orbán nem sajnálja az időt és fáradságot, hogy támadja a Bizottságot és annak vezetőjét, vagyis őt. Az unió igyekszik megoldani a vitás magyar kérdéseket is, de ez nem megy üzengetések, de még interjúk formájában sem. Türelmes tárgyalások szükségesek. A Bizottság elnöke amúgy erősen tart a jövő évi Európa-választásoktól, mert úgy gondolja, hogy egy esetleges jobbratolódás felgyorsíthatja az EU szétforgácsolódását. Hiszen ha az következik be, amit egynémely tagállamban már tapasztalni, akkor erősen (szélső)jobbra billen majd a parlament összetétele. Épp ezért itt az idő, hogy a hagyományos középpártok összefogjanak, és már most fontos döntéseket hozzanak, ne halasszák azokat a jövő május utánra. Ellenlökést kell adni.

Kitért arra is, hogy a menekültek száma erősen visszaesett, azaz a kérdés már messze nem olyan égető, mint korábban, így nem szabad megfeledkezni arról, hogy vannak más, fontos témák is. Ugyanakkor Juncker nem tartja célravezetőnek, hogy befogadó központokat hozzanak létre Afrikába és ott bírálják el a menedékkérelmeket. Mint mondta, idáig egyetlen ottani állam sem jelentkezett a feladatra és az unió nem írhatja elő számukra, hogy mit kell tenniük.

http://www.tt.com/politik/14686997-91/juncker-im-tt-interview-europa-braucht-jetzt-einen-ruck.csp

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

A Bizottság Ausztria számára kedvező döntést hozott, miután kimondta, hogy a tagállamok joga eldönteni, mennyi családi pótlékot fizetnek az országban dolgozó, de máshonnan származó uniós polgároknak. Azaz a jövő évtől várhatóan kevesebbet kapnak azok, akiknek a gyerekük nem követte őket a vendégmunkás létbe, hanem otthon maradt, mert a számítási módszert a származási országban érvényes létfenntartási költségekhez igazítják. Az indexálás a kelet-európaiakat sújtja, így a magyarokat is. Tavaly az osztrák hatóságok 253 millió eurót fordítottak ilyen célra, ami jelentős növekedést jelent a korábbiakhoz képest. Bécs úgy számol, hogy az újfajta metódussal 114 milliót tud megtakarítani. A kérdés Németországban is kényesnek számít, a bajor kormányfő éppen tegnap követelte, hogy számolják fel a visszaéléseket a juttatás körül. Ausztriában ugyan nem tudnak arról, hogy náluk bárki csalt volna ez ügyben, de a Kurz-kormány szorgalmazza, hogy Berlin kövesse az osztrák példát.

http://www.faz.net/aktuell/wirtschaft/oesterreich-will-weniger-kindergeld-ins-ausland-zahlen-15733085.html

Fox News

fox.png

A populista magyar kormány leállítja a gender szakokat az egyetemeken, mondván, az ilyen képzésre nincs igény a munkaerőpiacon és a csak elvonják az adófizetők pénzét fontosabb feladatoktól. Az Orbán-kormány tavasszal a főleg a bevándorlás elutasításával nyert, azóta sorra váltja valóra választási programjának kulcselemeit. A nacionalista vezetés ellenfelei úgy látják, hogy a hatalom tekintélyelvű taktikát követ és a mostani döntés várhatóan csak ráerősít ezekre a véleményekre. Kovács Zoltán ezzel szemben azzal érvel, hogy az állami egyetemek közpénzből működnek, így figyelembe kell venniük, hogy a gyakorlatban mennyire van szükség az általuk képzett szakemberekre. (Az ELTÉ-n kívül a CEU érintett az ügyben, de az magánforrásokból tartja fenn magát – a szerk. megj.) A lap hozzáteszi, hogy a Trump-barát kormány továbbra is szorongatja Soros érdekeltségeit, lásd a menekülteket támogató civil szervezeteket, ha azok külföldről kapnak anyagi támogatást. Az elnyomó politikai és jogi környezetre hivatkozva a Nyílt Társadalom Alapítvány napokon belül Budapestről Berlinbe költözik.

http://www.foxnews.com/world/2018/08/11/hungarys-populist-government-abolishes-gender-studies-courses.html

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

Ismét felbukkant Hosszú Katinka, aki ugyanolyan látványosan és kínosan vált külön a férjétől, mint ahogy a közös sikereiket aratták. Csak ezúttal egyedül győzött az EB 200 méteres gyorsúszó számában, nem volt ott mellette Shane Tusup, aki régen mindig őrült módjára ugrált a medenceparton és a mellét döngette, ha nyert a felesége. A kirohanásaitól, amint azt egyszer egy amerikai edzőtárs elmesélte, még az asszonyt sem kímélte, pedig félelmetes volt, amit művelt. Ők ketten azért zárt erődöt képeztek. A férfi azonban nemrégiben elmesélte, hogy amikor a londoni kudarc után elvállalta Katinka felkészítését, tudta, hogy működni fog a kapcsolat, de azt is, hogy egy nap meg fogja bánni. És amikor hosszas huzavona után már látni lehetett, hogy megroppant a viszony, sárdobálás következett, bár annak valószínűleg szerencsére csak egy része került nyilvánosságra. Tusup megírta, hogy az asszony megcsalta, és ezzel összeomlott a Magyarországon felépített marketing-birodalom. De Katinka azt mondja, hogy sok minden megváltozott, az úszást azonban változatlanul imádja.

http://www.faz.net/aktuell/sport/mehr-sport/schwimmstar-katinka-hosszu-bei-european-games-aufgetaucht-15730647.html

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8914175945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.08.12. 06:24:28

Majd mertkel mutti is megtanulja, ha vendégeket hív, azokat ne a szomszédoknál akarja elszállásolni.
Juncker? Kit érdekel mit mond egy detoxikálószökevény offshore lovag. Jövő májusban ezek a semmirekellő liberofasiszta gazemberek mennek a pöcegödörbe. Jönnek helyettük a populista illiberális demokraták.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.12. 07:24:55

Bukásban lévő béna kacsák véleménye ásítást okoz csak...

2018.08.12. 07:31:38

"Lehet spekulálni a változások eredetéről, de az igazság egyszerű: az egykor a Nyugat számára rendelkezésre álló új technológiák mindenki számára elérhetővé váltak. Most a Nyugat gépezetei már szembekerültek a Kelet gépezeteivel. A Nyugat jelenéről és jövőbeli kilátásairól írt Bruno Macaes a National Review-ban.

Macaes szerint az európai és amerikai politikai viták elég szegényesnek tűnnek most ahhoz képest, ami a hírek világában történik. És ez az új világ a Brexit és Trump győzelme után alakult ki.

Egy korábban örökösnek tűnő globális politikai rend kezd szétomlani a szemünk láttánkra. Ráadásul úgy, hogy senki nem tudja meggyőzően elmagyarázni, hogy miért, illetve mi célból történik a szétesés. Ez a bomlás persze ideiglenes is lehet, de a rendkívüli események nem szoktak ideiglenes hatásúak maradni.

A tény az, hogy a globális rend elleni lázadás nem a perifériáról, hanem a rendszer, a világhatalom közepéből indult.

A Brexit egy olyan országban történt, amely a szabadkereskedelem feltalálója volt, amit elvitt a világ összes sarkába. És most ez az ország úgy döntött, kilép a világ legnagyobb és legszabadabb gazdasági blokkjából. Eközben Donald Trump az amerikai külpolitikai konszenzusból való kilépést jelképezi, szerinte az amerikanizmus és nem a globalizmus lesz az ő hitvallása.

Macaes szerint a 2. világháború utáni globális rendet korábban is érték fenyegetések, de kívülről. Most viszont azok kezdenek kilépni belőle, akik felépítették és akik eddig hasznot húztak belőle.

Eközben Európában és Amerikában egyre látványosabbak a belső társadalmi törésvonalak az elitek és a választók tömegei között. Az elitek képviselői szerint nem tanították meg eléggé a népet a megfelelő válaszokra - az ilyen magyarázatok azonban még mélyebbé teszik az árkokat és az elidegenedést.

A National Review szerzője szerint az az igazság, hogy sok brit és amerikai számára már nem létezik a működő liberális rend. Az elitek biztosan élnek a maguk köreiben, de eközben tömegek vannak kitéve a kívülről érkező hatásoknak, amikre nem érkezik az állam részéről válasz. Az elitek élvezik a globalizációt, míg a tömegek egy egyre kaotikusabb világgal szembesülnek.

Macaes szerint a Nyugat most olyan külső hatásokkal szembesül, amilyenekkel a keleti hatalmaknak kellett a gyarmatosító Nyugat megjelenésével szembenéznie. A török, a perzsa, a mogul birodalmak nem voltak felkészülve a Nyugat nyomulására. Kína sem tudott szembeszállni a britek törekvéseivel.

Azok az eszközök, amivel korábban a Nyugat tudta irányítani korábban a világot, most már másoknak is rendelkezésére állnak. Ha a hatalom és a befolyás minden irányba áramlik, akkor egy olyan rend alakul ki, ahol mindenki egyszerre uralkodik − és uralkodnak is rajta.

Macaes úgy látja: Trump ennek az új kornak a terméke, egy olyan koré, amikor már nem lehet a kívülről érkező hatásokat úgy kontrollálni, mint korábbn.

Lehet spekulálni a változások eredetéről, de az igazság egyszerű: az egykor a Nyugat számára rendelkezésre álló új technológiák mindenki számára elérhetővé váltak. Most a Nyugat gépezetei már szembekerültek a Kelet gépezeteivel. Innentől egy kaotikusabb világ figurái lesznek az országok, a választók és az elnökök."

www.nationalreview.com/2018/08/liberal-world-order-changing/

Cycmen 2018.08.12. 07:35:40

@maxval balcán bircaman: "Bukásban lévő béna kacsák véleménye ásítást okoz csak..."

Várj még az ásítozással, ezek a gyenge képességű bábok elbuknak, de az őket mozgató háttérhatalom erős marad! Ha nem tudják ilyen szervilis szarokkal mozgatni a szálakat, akkor más eszközökhöz nyúlnak!

taga20 2018.08.12. 09:09:38

@Cycmen: haver, nézz mindig a hátad mögé, me soha sem tudhatod:)))

Dickon 2018.08.12. 09:40:46

"Merkel azt mondta, hogy igazságosan kell széttelepíteni azokat a migránsokat, akik jogosultak az oltalomra."

A mondatnak így lett volna értelme:

Merkel azt mondta, hogy igazságosan kell széttelepíteni azokat a menekülteket, akik jogosultak az oltalomra.
A Muttit mélybe rántják a bevándorlói. És ne csodálkozzon senki, hogy nem dobnak mentőövet neki.

Cycmen 2018.08.12. 09:53:19

@taga20: haver, nézz mindig a hátad mögé, me soha sem tudhatod:)))

Nyugi figyelek! Nem szeretném, ha mögém lopóznál egy nagy tégely vazelinnel! :D

taga20 2018.08.12. 09:58:26

@Cycmen: hát ha te síkosító nélkül szereted, akkor te perverzebb vagy, mint amire gondoltam!:)))

uploads.disquscdn.com/images/3378d1014708dde10875fcbb121d19d9a70cd8f0cac4e53b9dd0f0b73d3ed902.gif

Cycmen 2018.08.12. 10:29:22

@taga20: Látom. Utána megetted a tojást gondolom!

Csepp a tengeriben · http://www.vasalobolt.hu 2018.08.12. 11:07:03

@Quercus a gondolkodó: Gondolkodhatsz: Ma engem holnap téged is utolérhet ez az illiberális világrend aminek nincs győztese csak vesztese. Mert ellenség kell és ma én holnap te leszel az ellenség ha kell ha nem.

F1 L M 2018.08.12. 12:55:32

Juncker jobbratolódástól fél miközben ő is a jobboldal embere még ha nem is látszik annak.

"Juncker megerősítette: a színfalak mögött próbálják rávenni Orbán Viktort, hogy fogadja el a politikájával szembeni uniós bírálatokat"
Nekik kéne inkább elfogadni Orbán Viktor bírálatát.

taga20 2018.08.12. 14:14:57

@F1 L M: "Nekik kéne inkább elfogadni Orbán Viktor bírálatát."

ja mongya a bolhán lévő bolha, hogy hallod, hogy dübörgünk:))))

taga20 2018.08.12. 17:17:07

@maxval balcán bircaman: ruszki ügynök haverom az a gáz, hogy a migráncsok nem akarnak bűnözni!:))

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.12. 17:19:40

@taga20:

A migránsokkal nem az a fő baj, hogy egy részük bűnözik.

taga20 2018.08.12. 17:26:31

@maxval balcán bircaman: a gazdáddal nem az a baj, hogy lélegzik.

ja de az!

te életedbe adtál egy egyenes választ valamire?

az asszonyod aszt kérdezte tőled, hogy birka megtöcskölsz?

erre te előadtad a migráns dumádat?

hülye vagy, vagy robot vagy?

Ne zavarj! Éppen a diktatúrát döntögetem! (törölt) 2018.08.12. 17:37:35

A migránsok befogadása mögött nincs társadalmi konszenzus. Egyik országban sem volt róla népszavazás. Semmilyen korábban elfogadott európai dokumentum nem kötelezi erre a tagállamokat. Pár vezető politikus fejéből kipattant az ötlet, és erőltetik rá mindenkire.

Merkel Németország nevében beszélhet. Illetve abban sem. A CDU / CSU koalícióra 15 317 344 ember szavazott. A koalíciós partner SPD 9 539 381 szavazatot kapott. Németországban 61 688 485 ember jogosult szavazni. Azaz kicsit több, mint a német választópolgárok 40%-ának bírja a támogatását. Nem, hogy európai ügyekbe ne szólaljon meg, de a saját hazájába se nagyon, mert emberek többsége egészen egyszerűen otthon sem áll mögötte. Ez így nem demokrácia.

Belzebubo 2018.08.12. 17:41:04

@F1 L M: A Viktátornak csak itthon nagy a szája, magyarul, mert azt úgy se érti más és nem is veszi a fáradtságot, hogy lefordítsa, anbyira marginális. A csicskáinak viszont ez jön be - lásd a migránsozó plakátokat. De ha Merkel mama berendeli, esze nélkül rohan, nehogy elzárják a pénzcsapot. Ezt hívja ô(felsége) „pávatáncnak“ amit egyébként kulturhelyeken elvtelen hazudozásnak hívnak

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.08.12. 17:48:12

@Ne zavarj! Éppen a diktatúrát döntögetem!: Akkor ugye Orbán sem beszélhet a magyarok nevében?

2018 országgyűlési választás
szavazhatott 8.312.173
szavazott 5.694.751
Fidesz-KDNP 2.824.551
ellenzék 2.870.200

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.08.12. 17:50:47

@Cycmen: " Nem szeretném, ha mögém lopóznál egy nagy tégely vazelinnel!" - Te szárazon szereted?

taga20 2018.08.12. 17:58:17

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: te fogvédős gyökér, a nőmet akarod?

:))))

Belzebubo 2018.08.12. 18:00:29

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nem. A 2.800.000 nevében beszélhet, mert a többiekre ô maga mondta, hogy ôk nem a „nemzet“. A románoktól ukránoktól behozott szavazók nevében se beszélhet - más álkam polgárai, még ha nem is tetszik neki

nick papagiorgo 2018.08.12. 18:11:25

@Belzebubo: de akkor ennyi erővel senki nem beszélhet a "magyarok" nevében, nemdebár? :)
Úgy értem, hogy pl. az MSZP meg a DK csak kussoljanak, mert rájuk aztán Viktoréná lis jóval kevesebb ember szavazott. Karácsony Gergelyre meg konkrétan senki, mert őket az MSZP vitte be a hátán :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.08.12. 18:20:33

birca hogy hogy csak a második lett...?

conchita wurst 2018.08.12. 18:21:44

Merkel és Junker menekülnek

a magyarok pedig a végkimerülésig fogják üldözni a gyáva csürhét

kunzoo 2018.08.12. 18:26:09

@taga20:
Te ez a cikk nem erről szól. A németek nem akarnak bűnözni.

taga20 2018.08.12. 18:27:12

@conchita wurst: a kolbászt meg leszalámizzuk!:)))

nemecsekerno_007 2018.08.12. 18:27:42

Várjuk meg a 2019-es EP választást :)

nick papagiorgo 2018.08.12. 18:32:25

@nemecsekerno_007: á, a "demokrácia szent nevében" mindenképp meg kell akadályoznunk, hogy az a csürhe, aki majd akkor hatalomra kerül, beleszólhasson bármibe is:)

Legjobb lenne még most meghozni azokat a fontos döntéseket, amelyek bebiztosítanák, hogy hiába kerülnek hatalomra jövőre a faszistákok, ők már ne csinálhassanak semmit :)

élveteg 2018.08.12. 18:39:44

"Merkel azt mondta, hogy igazságosan kell széttelepíteni azokat a migránsokat, akik jogosultak az oltalomra."

Lefordítva Mi ott nyugaton előbb kimazsolázuk a javát a valamennyire képzett ,dolgozni képes részét A többit, a munkára totál alkalmatlan semmire nem való alját meg lepasszoljuk közép-európába

nick papagiorgo 2018.08.12. 18:39:59

@taga20: te taga, tényleg nézd már meg, hogy mi a ...-t linkelsz be :)

nem "a migránsok nem akarnak bűnözni", hanem őket nem támadják meg:

A német belügy adatai szerint az idei év első felében sokkal kevesebb támadást regisztráltak bevándorlók, menekültek és menekültotthonok ellen, mint a korábbi évben.

Cycmen 2018.08.12. 18:43:14

@Belzebubo: A 2.800.000 nevében beszélhet, mert a többiekre ô maga mondta, hogy ôk nem a „nemzet“

Ti nem is. A kettőnyolccal megvan a kétharmad, ti meg kussolhattok. :D

nick papagiorgo 2018.08.12. 18:46:14

@élveteg: cska az a gond, hogy ezt már korábban kipróbálták: asszem Észtország befogadott vagy 25-öt, ebből kb 25 egy hét múlva megint Németországban volt.

Ezért mondják a V4-ek némileg joggal, hogy ez elsősorban Németország problémája, mert mi akár be is fogadhatnánk, úgyse maradna itt senki, se Szlovákiában, se Lengyelországban stb. Mind átkocogna Németországba. Ezt már mondta Orbán (is) korábban, hogy "nem lehet az asztal lábához kötözni őket".

Érdekes, hogy amikor arról van szó, hogy "szegény elesettek, emberi jogaikban a kerítéssel korlátozzák őket stb. stb" az fújfúj, de a "szegény elesettek" meg mind Németországban akarnak élni, most akkor "korlátozzuk őket emberi jogaikban" vagy se? Tehát ha mind menne vissza Németországba (ahonnan kaptuk őket), akkor mit kéne csinálni, korlátozni őket ebben, vagy se? :) És ha igen, hogyan, szereljünk nyomkövetőt a lábukra? :)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.12. 18:46:28

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

2006-os választás:

szavazhatott: 8046129
szavazott: 5455352
a kormánypártokra szavazott: 2688317
az elenzékte szavazott: 2719333

Azaz Gyurcsányékra csak a nép 33 %-a szavazott, a szavazók 67 %-a ellenük. Azaz Gyurcsány diktátor volt és illegitím.

Cycmen 2018.08.12. 18:47:07

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Mi van már megint? A múltkor sem akartad megadni a címed, pedig meglátogattalak volna.

Killary Fucking Clingon 2018.08.12. 18:50:52

Az EU-nak reszeltek, legalább is abban a formában ahogy ma próbálják erőltetni. Hála Istennek

nemecsekerno_007 2018.08.12. 18:54:06

@nick papagiorgo: Valszeg olyasmi lesz mint Ausztriában. Emlékszel még Faymann-ra? :D

taga20 2018.08.12. 19:03:48

@Killary Fucking Clingon: neked reszeltek köcsög, análfűrésszel, amit imádsz !:)))

nick papagiorgo 2018.08.12. 19:04:25

@nemecsekerno_007: hogyne. Meg a "szárnyas kapu"-ra is :)
Szegény Faymann, milyen délceg, jóvágású hapsi volt, és hogy terjesztette a liberális igéket....aztán hogy elküldték a p...ba szegényt, a barátaival együtt :)

Háládatlan népség ezek az osztrákok is :)

taga20 2018.08.12. 19:05:10

@Cycmen: cica, te tényleg szárazon szereted? úgy hallottam!:))

taga20 2018.08.12. 19:07:05

@nemecsekerno_007: és emlékszel még jörghájderra, és az osztrák buzibárok világára?:)))

conchita wurst 2018.08.12. 19:18:13

@nick papagiorgo: azzal persze semmi gond, hogy 2011ig nem vállalhattak a magyarok munkát Németországban, Ausztriában csak egy kvótáig bezárólag

korlátozták nemcsak az emberi jogainkat, hanem az EU jogainkat is, amit nem ingyér kaptunk!

az illegális arabnéger persze mehet nyugodtan megérdemelnék a németek hogy ebbe beledögöljenek

taga20 2018.08.12. 19:23:26

@conchita wurst: kolbász, lófaszt a seggedbe!
abba foksz beledögleni, meg hogy telibeszopod a csútigecit!

2018.08.12. 19:26:58

Merkel hülyeségeket beszél. Juncker meg pláne. Nem érdemes foglalkozni velük.

nick papagiorgo 2018.08.12. 19:32:55

@conchita wurst: nyugi, bele is fognak dögleni, nagy valószínűség szerint :)

Olyanokról már nem is beszélek, hogy a németek rengeteg törököt fogadtak be vendégmunkásnak stb. Ezzel is jól jártak mondjuk, mindegy, a lényeg viszont az, hogy a most befogadandó arabok kissé fasírtban vannak a törökökkel. Ez egy elég érdekes "koktélt" fog eredményezni, egyik se túl európai, viszont a kábítószer- kurva- és egyéb bizniszeket ezek egymással fogják majd lemeccselni. Szép hely lesz ez, öröm lesz ott élni. Erre nem tudom gondoltak-e, de vélhetőleg nem.

A franciáknál már eddig is szokás volt, hogy a befogadott arab munkaerő (most már "állampógárok") megszállja Párizs bizonyos kerületeit, és ha a karhatalom érdeklődést mutat irántuk (értsd: el akarja fogni a bűnözőket) akkor barrikádot emel meg gyújtogat. Hát majd ez lesz kb Németországban is. Aztán majd az állampolgárok azt mondják, hogy elég, ezt mi nem akartuk, és ezek az állampolgárok lesznek a "büdös fasiszták", mint ahogy az AFD-seket már most fasisztázzák is.

taga20 2018.08.12. 19:34:17

@valaki nagyon más: ne is foglalkozz velük! neked ott van a csúti geci, kágébésputyin, vagy erdogánallahákbár. verd ki!

taga20 2018.08.12. 19:38:23

@nick papagiorgo: "nyugi, bele is fognak dögleni, nagy valószínűség szerint :)"

te ostoba fogyatékos, te ennek örülsz? ha ők beledöglenek, akkor te leszel a kecske az araboknak!

nick papagiorgo 2018.08.12. 20:01:37

@taga20: nem örülök neki. Ez csak ténymegállapítás.

Nézd, az én nézetem a következő: pl.Magyarországon is bárki élhet, aki akar. Főleg Budapesten, van egy csomó külföldi állampolgár, aki - munkájából kifolyólag - itt él, adott esetben nem is beszél magyarul, de ezzel semmi gond nincsen, ez lenne az EU (egyik) lényege, a szabad munkerőáramlás, ha a céged azt mondja, hogy mostantól Finnországban /Máltán/Magyarországon stb. kéne dolgozni, és te vállalod, akkor mész oda. Aztán pl. van egy csomó kínai is (Józsefvárosi piac, és világa), de sose hallottál arról, hogy a kínaiak bármilyen zűrt csináltak volna, igaz?

Tehát, bárki jöhet, EU-sok szépen simán, a többi beadja a papírját, elfogadják. le van telepedve.

Az ún "migránsokkal" az a baj, hogy 1. se ők nem akarnak itt élni (ők Németországban akarnak élni) 2. se mi nem akarjuk. Azt azért látni kell, hogy ez egy teljesen más kultúra, a nyelvet nem ismerik, beilleszkedni nem akarnak, dolgozni nem akarnak vagy nem tudnak, de a szájuk az nagy, hogy őket milyen ellátás "illetné meg", adott esetben jobb, mint a magyar állampolgárokat.

Ez van. Visszatérve a fő kérdésre, ezek Németországban akarnak élni, nem itt, adott esetben jó fejek vagyunk és befogadunk mondjuk 1000-et, jövő héten mind az 1000 visszamegy Németországba, ki és mit fog csinálni? Meg van ez a dolog oldva? Van erre bárkinek bármi elképzelése? Ameddig nincs, addig felesleges bármilyen befogadásról beszélni.

Maga Németország is azzla a gonddal küzd, hogy "jöjjön mindenki" mondták az elején, de nem gondoltak bele, hogy ez mit jelent. A szociális ellátórendszerük kimerült, a bejötteknek alig tudnak munkát adni, azok kb segélyen élnek de ebből a segélyből néha hazalátogatnak oda (a segélyből megveszik a Lufthansa jegyet), ahonnan elmenekültek az "embertelen körülmények" miatt. Ez nem más, mint sima hülyeség, a németek maguk is kezdenek rájönni.

Én nem örülök ennek. Csak épp megmondom - nem kell hozzá nagy ész - hogy ha így viselkednek, az mivel fog járni. Ezt se hiszik el - most még. Az a borzasztó, hogy majd csak akkor hiszik el, amikor majd megvalósul, de akkor meg már késő lesz. És hidd el, nem örülök neki, hogy "én előre megmondtam", mert ami lesz, az nem lesz jó senkinek.

És ahogy nézem, pl. a Viktor is így van ezzel. Ő megmondta "te hülye fasiszta geci" mondták rá. És mi történt? Ausztirában Faymann megbukott, Olaszország lezárta a kikötőit, Németországban Merkel hirigel a CSU-val, hogy keményebb bevándorlási törvények kellenek, az EU-ban mindenki be van csokizva, hogy a következő választáson majd a "fasiszták" kerülnek hatalomra, és a régi szoci meg néppártok majd elmennek a francba, mert a szavazóik elhajtják őket. De ezt nem a Viktor kezdte, ő is csak megmondta, hogy "ha ezt csináljátok, ez lesz". Csak nem hittek neki :) most meg kapkodnak.

taga20 2018.08.12. 20:05:48

@nick papagiorgo: "nem örülök neki. Ez csak ténymegállapítás."

"nyugi, bele is fognak dögleni, nagy valószínűség szerint :)"

miért hazucc a szemembe gyökér? miért? vagy olyan ostoba fasz vagy, hogy nem ismered a hangulatjeleket?

nick papagiorgo 2018.08.12. 20:16:59

@taga20: elnézést, nem tudtam, hogy van szemed. Határozottan szemtelen alaknak tűnsz :)

Egyébként meg - szokjad- a hitetleneknek tett ígéret nem számít. Annyit hazudok neked, amennyit csak akarok:)

Harmadik: ha nem vetted volna észre, neked kb 20 éve a pofádba hazudik mindenki. Nem tudom, miért akadtál ezen fent, épp most és épp rajtam :)

Negyedik: sejtettem, hogy a mondandómból csak az első mondatig fogsz eljutni, igazából sokkal többet nem is vártam el tőled :)

apro_marosan_petergabor 2018.08.12. 21:24:42

Utóvédharcokat folytatnak a liberok(és komcsi haverjaik), reméljük pozícióik a követező EU választáson jelentősen gyengülnek. Addig még sokat fognak károgni, de már megszoktuk.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.12. 22:03:12

@Ne zavarj! Éppen a diktatúrát döntögetem!: "Semmilyen korábban elfogadott európai dokumentum nem kötelezi erre a tagállamokat."

HAZUDSZ.

"teljeskörűen végre kell hajtani az Unión belüli áthelyezési folyamatot;"

Ezt Orbán aláírta. És nem, nyuszókám, nincs ott semmiféle olyan, hogy "Önkéntes". És Orbán be is fogadott pontosan annyi menekültet, mint amennyi a kvóta.

data.consilium.europa.eu/doc/document/ST-1-2016-INIT/hu/pdf

igazi hős 2018.08.12. 22:48:39

@Ne zavarj! Éppen a diktatúrát döntögetem!: "Ez így nem demokrácia." A Fideszre még sosem szavazott a szavazópolgárok fele, de még az érvénye szavazatok felét sem kapta sosem. Akkor ez így most hogy van?

bgabi2 2018.08.12. 23:21:59

@igazi hős: "A Fideszre még sosem szavazott a szavazópolgárok fele, de még az érvénye szavazatok felét sem kapta sosem. Akkor ez így most hogy van?"

Úgy van, hogy olvasd el a választási törvényt. Ha ez megvan, akkor ismerkedj meg más országok választási rendjével is.

LKerekes 2018.08.13. 01:16:56

@igazi hős:
Tényleg ilyen hülye vagy? Ez a ti választási gendermatematikátok.
Szerinted kit kellett volna felkérni miniszterelnöknek április 8.-a után, hogy igazságos legyen ?
Mielőtt nagyon belekeverednél : olyan, hogy "Ellenzék Összes" nevű párt nem indult a választásokon.

vincent66 2018.08.13. 15:32:22

@LKerekes: És visszatérően csak és kizárólag a listás szavazatokat említi mindegyik féleszű "demokrata".
Valahogy azt ilyenkor sehová sem kell számolni, hogy az egyéni választókerületeknél 106-ból 91-et nyert a Fidesz-Kdnp.
Mondjuk én is elfelejteném a helyükben szívesen, mert ez az igazán gáz.

alöksz róz 2018.08.14. 01:33:56

@taga20: hát téged csak nem vittek el?
én még ilyen gagyi diktatúrát nem láttam

Tangooo 2018.08.16. 12:41:21

Remélem 2019-ben jön a földindulás és ezek mennek a szemétdombra, ahová valók!
süti beállítások módosítása