• A migránsválság az egész EU-t veszélyezteti, arra pedig rámehet a jelenlegi világrend és a következmények tragikusak lehetnek
• Vége az európai jobboldalnak, ha nem akadályozza meg saját orbanizálódását - figyelmeztet a konzervatív The Times
• A magyar politikai rendszernek immanens része a mindent átható korrupció
A szerkesztőségi kommentár szerint a menekültválság miatt veszélyben van az EU, a Nyugat két pillére közül az egyik. (A másik az Egyesült Államok.) Példátlan támadások érik ugyanis a közös értékeket, a szabadságot, a demokráciát, a szabad piacot és a jogállamot az öreg kontinensen, Nyugatról Trump, Keletről Putyin, délről pedig Afrikától és a Közép-Keletig terjedő felfordulás miatt. Az egész azzal kezdődött, hogy megbuktatták Kadhafit, de a NATO a lehető legostobább módon nem gondoskodott az új rend kialakításáról. Ennek folyományaként indult meg a migránshullám, amire válaszul szinte minden uniós államban feljöttek a nacionalista populisták.
A Pulitzer-díjas szerző Olaszországban hivatalos helyről a legnagyobb utálkozás hangján hallott arról, hogy Róma mennyi pénzt vesztett az oroszellenes szankciókon, miután Moszkva megpróbált beavatkozni Közép-Európában, ám a térség államai közül pl. Magyarország nem hajlandó egyetlen migránst sem átvenni az olaszoktól. Ugyanakkor ha Afrikában marad a mostani fejetlenség, a mostani válság majd amellett, ami 2050-re kialakul. Ideértve, hogy megkétszereződik a fekete földrész lakossága. Csak éppen már jelenleg is gyorsabban érkeznek a bevándorlók, mint ahogy Európa kulturálisan és politikailag képes őket fogadni. Egyes pártok meglovagolják a jelenséget és hisztériát keltenek.
Putyin, aki jó ideje igyekszik meggyengíteni és lejáratni az EU-t, bátorítja az euroszkeptikus erőket. Az amerikai elnök nem képes felmérni, mennyire fontos a transzatlanti partnerség a világ számára. Volt tanácsadója, Bannon másutt is terjeszteni akarja a globalistákkal szemben a szélsőséges pártok uralmára épülő modellt, de ez őrültség, mert a 2. világháború után a mostani rendszer teremtett rendet. Az EU-nak és az USÁ-nak hasonló szerepet kell betöltenie napjainkban is, legyen szó a klímaváltozásról vagy a globalizációról. Ha széttöredezik a demokráciák közössége és visszatérünk a nagyhatalmi versengéshez, akkor a következmények rettenetesek lesznek. Nem lehet majd megküzdeni a jelenlegi hatalmas kihívásokkal, ha Trump, Bannon, Putyin és az útitársak sikeresen szét tudják zúzni a demokratikus világot.
A tekintélyes brit jobboldali lap arra figyelmeztet, hogy az európai konzervatívoknak óvakodniuk kell a saját futóbolond szélsőségeseiktől, mert az orbanizálódás a végüket jelentené. A konzervatív irányzat ugyanis annak idején azért tudott győzni, mert felkarolta a gazdasági és társadalmi liberalizmust, de most rossz irányba tart. Nagy-Britanniában pl. már a nagypolitikába is bekerült a vád, hogy a muzulmán bevándorlók hatalomátvételre készülnek az unióban, nem tisztelik a zsidó-keresztény kultúrát, pedig az az itteni nemzetek, illetve civilizáció alapja. Idáig ilyesmit csupán Orbántól, Le Pentől és Salvinitől, illetve az orosz kormány bármely szócsövétől lehetett hallani. Ezek az etno-nacionalista nézetek nemrégiben még szélsőségesnek számítottak,
Farage, a brit UKIP vezére mutatja, hogy az európai jobboldal tényleg orbanizálódik. Azt hiszi, hogy nemzetközi intézmények, illetve a migránsok miatt veszélyben van a nemzetállam és annak kultúrája. Ez a meggyőződés egyre több emberre terjed ki. Konzervatív politikusok egyre gyakrabban nyúlnak vissza a bezárkózáshoz, a nacionalizmushoz és a piacvédő intézkedésekhez. Bannon éppen ezeknek az erőknek a szövetségét akarja létrehozni a földrészen. Közben jobboldali elemző intézetek mind jobban igyekeznek megrémíteni a polgárokat a muzulmánok miatt. És ez hat. Pedig a konzervativizmus akkor futotta a legjobb formáját, amikor a társadalmi és gazdasági liberalizmus mellé állt. Ám befellegzett neki, ha jön az orbanizálódás.
A Néppárton belül folyik a vita a menekültekről, miközben Orbán Viktor nyomul. Az érkezők száma ugyan jelentősen visszaesett, ám érthető, hogy a téma napirenden van: egyfelől tisztázni kell a szolidaritást, a menedékkérők elosztását. Másfelől viszont egyes jobboldali-populista és idegenellenes politikusok, illetve pártok egész Európában belekapaszkodtak a kérdésbe, hogy abból tőkét kovácsoljanak. Keltik a félelmet és a bizonytalanságot, ellenségképet gyártanak, hogy felkavarják az érzelmeket és ily módon lehetetlenné tegyék az érdemi párbeszédet. Ha a dolgok a magyar miniszterelnök szája íze szerint alakulnak, a migrációs politika a középpontban lesz a jövő májusban esedékes európai választásokon is. A saját vonalára akarja ráállítani a kereszténydemokráciát is, amely szerinte eleve illiberális, továbbá elutasítja a multikulturalizmust és a bevándorlást. Úgy néz ki, hogy a CSU egyetért vele, de egyes pontokat illetően így van ezzel az osztrák kancellár is.
Ám itt lenne az idő, hogy az Európai Néppárt tisztázzon bizonyos dolgokat és levonja a megfelelő következtetéseket. Mert az EPP-n belüli ellentétek jelenleg meghiúsítják nem csupán a közös menedékpolitikát, hanem azt is, hogy az humánus legyen. Hiba volna kizárólag a hatalom megtartása érdekében egyben tartani azt, ami nem illik össze.
Újhelyi István szerint itt az idő, hogy az Európai Néppárt választás elé állítsa Orbán Viktort, miután a konzervatívok tétlenül végignézték, amint Magyarországon felszámolták a demokráciát. Cikkében a szocialista EP-képviselő úgy érzékeli, hogy az EPP-nek egyre inkább elege van a békétlen Fideszből, erről árulkodik az a cikk, amelyben a jobboldali svéd Európa Parlamenti képviselő, Anna Maria Corazza Bildt a minap a magyar párt kizárását követelte. Szóval úgy néz ki, hogy Orbánnak ezúttal következményekkel kell számolnia, amiért az utóbbi években annyi vörös vonalat lépett át. Újhelyi örömmel állapítja meg, hogy egyes konzervatív politikusok pontosan látják a magyar modell veszélyét az EU szemszögéből. Hozzáteszi azonban, hogy a Néppártot bűnrészesség terheli a magyar demokrácia haláláért, hiszen a konstruktív párbeszédre hivatkozva mindig a magyar szövetséges mellé állt.
Ám most már látni kell, hogy a Fidesz megosztja a pártcsaládot, és populista, illiberális irányba taszítja azt. Orbán migrációs mantrája nem több mint homlokzat, hogy elrejtse a demokráciát és az alapértékeket fenyegető akciókat. És a miniszterelnök most már a térségen kívülre is ki akarja terjeszteni befolyását, amit Moszkva nem győz támogatni. Így azután az EPP-nek határoznia kell: benn tartja-e a magyar pártot és ezzel kockáztatja a radikalizálódást és az állandó feszültséget a kereszténydemokrata közösséggel, vagy megszabadul Orbántól, noha ily módon fennáll a veszélye, hogy megerősödnek az európai rend felszámolásán munkálkodó populista erők. Kemény dilemma ez a jövő évi EP-választás előtt.
Az Európai Unió idáig csaknem egymilliárd dollárt költött a kontinens keleti felének felzárkóztatására, ami a Marshall-segély több mint nyolcszorosának felel meg, de hiába. Ettől még a keletiek nem szerették meg. Az EU vezetőinek nagy aggodalmára a legnagyobb kedvezményt élvező államok közül több is az elégedetlenség melegágya, amit a tagsággal együtt járó kulturális és politikai nyomás vált ki a lakosságból, és ami az egész szervezet összefogását fenyegeti. Pedig az óriási támogatás Keleten korszerűsítette az infrastruktúrát, emelte az életszínvonalat, enyhítette a szegénységet és új piacokat nyitott. De közben olyan fogas kérdések merülnek fel, mint a szuverenitás, a kulturális önazonosság és a tisztelet. pl. Nagy-Britanniában, ahol a Brexit-ről tartott népszavazás egyik kulcskérdése a kellemetlen keleti bevándorlás lett.
Az unió sorsa teljesen bizonytalan, főleg a menekültkérdés miatt. Brüsszel aggódik, mert ha ennyi pénz nem volt képes egyesíteni a földrészt, akkor mi lesz ezután? Az erősödő nacionalizmus a kisebb, keleti tagokat a nagyobb nyugati országok ellen fordítja. És nem kizárt, hogy 2021-től a kohéziós alapból forrásokat kell megvonni a Kelettől a bajban lévő Dél megsegítésére. A keleti nacionalisták azt állítják, hogy a támogatások nagy része már így is visszamegy német és francia építőipari cégekhez. Az adományozó kormányok ugyanakkor az állítólagos keleti korrupció miatt dühösek. Az OLAF azt közölte, hogy Magyarországon Orbán Viktor vejének korábbi vállalkozása 47,8 millió eurót kapott a közvilágítás korszerűsítésére, de erős a gyanú, hogy a cég csalt a felhasználás során. A kormányfő azt mondja, az országnak nincs szüksége EU-s alapra. A politikus unióellenes jelszavakkal nyerte meg a tavaszi választást. Brüsszel erre bemondta a blöfföt és a magyarok, lengyelek, illetve csehek esetében a felzárkóztatási források 20 %-os csökkentésére készül.
Alaposan leszedi a keresztvizet a kommentár a bécsi magyar nagykövetről, aki egy szélsőséges osztrák lapnak nyilatkozva elutasítását hangoztatta a sajtó derékhadával szemben. Pedig Perényi János tudhatta, hogy kivel áll szóba, hiszen az újság főszerkesztője korábban nagy vihart kavart, miután arról írt, hogy a médiát illetően hihetetlenül sokat lehet tanulni Hitlertől. Ráadásul a Mauthausen Bizottság elítélte és antiszemitának minősítette az állásfoglalást. Nem viágos persze, hogy a beszélgetés valóban lezajlott-e, mindenesetre a diplomata idáig nem cáfolta, de ha tényleg leült egy ilyen orgánum újságírójával, akkor arra csak azt lehet mondani, hogy összenő, ami összetartozik.
Az interjúban benne van az az állítás, hogy nem átlátható a magyarországi civil szervezetek működése, mert nem lehet tudni, honnan kapják a pénzt. Orbán Viktor képviselője részéről anyagi transzparenciát követelni, az legalább olyan merész, mintha a Kajmán-szigetek követe az offshore cégek betiltását sürgetné. Magyarországon 2010 óta a korrupció a rendszer szerves része – állapította meg a Transparency International, a legtöbb uniós pénzt nálunk sikkasztják el. Orbán Viktor és családja vastagon benne van (nyakig süpped) a machinációk mocsarába. Egy német szakkönyv 32 oldalon foglalkozik a magyar kormányfő és környezetének üzelmeivel. Vagyis nem tűnik túlzásnak a kleptokratúra minősítés.
Hogy Orbánnak nem jó a lelkiismerete, azt elárulja, hogy a minap kifejtette: a gazdasági menekültek jelentik Európa egyetlen valódi problémáját. Tekintve, hogy már 600 ezer magyar él külföldön, és hogy további 680 álmodik a kivándorlásról, ezt csakis a hazai bajok beismerésének lehet tekinteni. Lehet, hogy egyfajta jóvátétel kezdetét harangozta be. És ha annak a végén visszaadnák az ellopott uniós forrásokat, akkor itt egy olyan pénzáramlás indulna be, amely teljesen átlátható volna mindenki számára, már az Orbán-família tagjain kívül is.
A német szociáldemokraták Bundestag-frakciójának emberi jogi szóvivője nagyon is követésre méltónak tartja azt a javaslatot, amelyet az EU-török-megállapodás szellemi atyja tett le az asztalra az európai menedékpolitika megújítására. Frank Schwabe szerint közösen kell fellépniük azoknak a tagállamoknak, amelyek az emberséges menekültpolitika mellett vannak, és Gerald Knaus a fején találta a szöget, amikor a keserű görög és olasz tapasztalatok alapján úgy gondolja, hogy nem szabad magukra hagyni a spanyolokat, mert őket sújtja a legújabb bevándorlási hullám. A szolidaritás hiánya csak a jobboldali populisták malmára hajtotta a vizet, olyannyira, hogy Olaszországban hatalomra is segítette őket. A felvilágosult európaiaknak meg kell akadályozniuk, hogy hasonló történjen Madridban.
Knaus ötletének magja, hogy spanyol területen kell befogadó központot létesíteni. A vita ugyan már jó ideje zajlik hasonló intézmények felállításáról Afrikában, ám teljesen reménytelen, mert az ottani kormányok nem partnerek hozzá. Spanyolországgal azonban más a helyzet, főként, ha Berlin, Párizs, Hága, és még más államok hajlandóak átvenni a menekültek egy részét. Ehhez a spanyol hatóságoknak gyorsan és tisztességes módon kell elbírálniuk a kérelmeket, de egyezményekkel azt is el kell érni, hogy záros határidőn belül visszaküldhessék hazájukba mindazokat, akik nem szorulnak oltalomra. A visszavétel megkönnyítésére munkavállalási engedélyeket, ösztöndíjakat kell felajánlani a származási országok számára.
Nem kétséges, közös menedékpolitika kell, nem lehet várni arra, hogy Magyarország vagy Lengyelország feladja ellenállását. Mert minél jobban fel lehet szítani a félelmet a magyarok körében, Orbán Viktor annál biztosabban ül a nyeregben. Egyes kormányok ugyanis nyerő témát csináltak abból, hogy rájátszottak a menekültekkel kapcsolatos aggodalmakra, noha legfeljebb alig pár embert fogadtak be, illetve igazából senki sem akar hozzájuk menni. De nem szabad, hogy ezek az erők feltartóztassák az új, működő elosztási mechanizmust. Be kell bizonyítani, hogy lehetséges az emberség, a szolidaritás és a realizmus a migránsokkal szemben. Fontos ez az egész EU jövője miatt is.
New York Times/Daily Telegraph/Reuters
64 évvel a halála után a „kommunista” Frida Kahlo élete és ideológia meggyőződése viták tárgya lett Magyarországon, ami beleágyazódik a végbemenő magyar kulturális változásokba. Az ellentéteket a hatalompárti Magyar Idők robbantotta ki, de a kultúrpolitikáról már azóta zajlik a paláver, hogy áprilisban győzött a nacionalista Orbán Viktor. A kormányfő hívei és az őt támogató újságírók arra hivatkoznak, hogy a nagy siker nyomán a kulturális életben is a konzervatív értékeket kell megcélozni a baloldali-liberális művészek „túlsúlyának” felszámolására. Támadások érték a Billy Elliot musicalt, valamint képzőművészeti tárlatok egész sorát. A Nemzeti Galéria nem kívánt állást foglalni a Kahlo-féle perpatvar ügyében, mellesleg a 20. század egyik legnagyobb festőjének jelenleg kiállítása van a londoni Victoria és Albert Múzeumban is. A vitát Orbán harangozta be, amikor a múlt hónap végén nagy változásokat jelentett be, ideértve a kultúrát. Szóvivője azonban nem kívánta a részleteket elárulni.
