B1 blogcsalád



A 10 legerősebb idézet arról, hogy az ellenzék alkalmatlan, a Fidesz finanszírozza az LMP-t, az Unió meg az Orbán-rezsimet

2018. augusztus 08. - nickgrabowszki

A jelenlegi ellenzék "abszolút reménytelen társaság", soha nem dönti meg se a Fideszt, se Orbánt, de ezzel együtt az orbáni autokrácia egyenesen halad egy új rendszerváltás felé.rasko-gyorgy.jpg

Legalábbis így látja Raskó György közgazdász, agrárvállalkozó. Az Antall-kormány minisztériumi tisztviselője, később MDF-es, majd MDNP-s országgyűlési képviselő a 24.hu-n Nagy Józsefnek adott interjút, amelyben sok szó esik az agráriumról, meg a magyar vidékről, de a végén szerencsére rátérnek időszerű politikai kérdésekre is.

Mivel jórészt urbánus olvasóink közül feltehetőleg keveseket érdekel a mezőgazdaság viszonyok és a falu életének terjedelmes fejtegetése (akit mégis, az feltétlen olvassa el a teljes szöveget), Raskó mondataiból inkább a politikailag tanulságosabbakat mazsoláztam ki.

Íme a 10 legerősebb gondolat a 6 legérdekesebb témában:

Az Orbán-rezsimről

Egy versenyre épülő piacgazdaság sokkal jobb, hatékonyabb, ezáltal életképesebb berendezkedés, mint egy félfeudális autokrácia a maga mesterségesen teremtett, a versenyt nem ismerő, vagy csak negligáló vállalkozóival,irányított közbeszerzéseivel, az állami vagyon pofátlan lenyúlásával.

Az LMP-ről

Ha az LMP nem a Fidesz által mozgatott párt lenne, össze is jöhetett volna a dolog (a kétharmad megakadályozása - B1 blog). Már 2010-ben, amikor az Lehet Más először jutott az Országgyűlésbe, hallani lehetett, hogy Orbán körei finanszírozzák a pártot. Egy nagyvállalkozó mesélte, annak idején igen magas helyről kérték meg, hogy segítse az LMP-t a kopogtatócédula-gyűjtésben.  Amit pedig a most tavaszi választási kampányban művelt ez a társaság, nyilvánvalóvá tette, kinek tartozik elszámolással. (...)

Nem kérdés, hogy az LMP 2018 tavaszi szándéka az volt, hogy az MSZP és a DK tűnjön el vagy legalábbis végzetesen gyöngüljön meg, s a helyüket ők foglalják el. Orbán ismételt kétharmada nem számított Szél Bernadettéknek.Pedig elég lett volna, ha a párt hat-hét fővárosi választókerületben visszalépteti a jelöltjét, a legesélyesebb ellenzéki jelölt javára, de nem tette. Most meg mennek a belső harcok, fegyelmi eljárások, amire a külső szemlélő azt mondja: ezek nem komplettek, ledarálják saját magukat.

A demokráciáról

Demokrácia, sajtószabadság, fékek és ellensúlyok meg kultúrharc, faluhelyen abszolút lényegtelen és értelmezhetetlen fogalmak. A magyar vidék jobb híján Orbán-párti, mondják, a Fidesz legalább teremt új munkahelyeket, emeli a bért, rendet tart, nem enged be idegent. (...) Demokrácia nincs, csak a demokrácia néhány díszlete van meg, ilyen a parlamenti ellenzék jelenléte az Országgyűlésben. Mindez egyetlen pártnak jó: a Fidesznek.

Az ellenzékről

Kivonulni a parlamentből. (...) Oszlassák fel magukat, a társadalomnak semmi szüksége rájuk, abszolút reménytelen társaság, soha életükben nem döntik meg se Orbánt, se a Fideszt. (...) Az ellenzéki pártok a puszta létükkel akadályozzák, hogy új mozgalmak induljanak, melyekből kompetens ellenzék fejlődhetne. Megjegyzem, a NER lebontására egyetlen közös ellenzéki mozgalomnak, pártnak lesz csak esélye.

Az emberek az erőhöz vonzódnak. Ha lesz egy potens, a szegényekhez empátiával forduló, politikája középpontjába az oktatást állító, a demokrácia iránt elkötelezett formáció, akkor nem marad levegő az extrém világoknak. Kell az új erő. Meggyőződésem, hogy az orbáni autokrácia egyenesen halad egy új rendszerváltás felé.

Az ország finanszírozásáról

Orbán bukása esetén a Mészáros Lőrincek vagyona maximum öt-tíz évig tartana, lásd Simicska esete, hiszen bevételük zömét az államtól és az uniótól szerzik, cégeik a piacon életképtelenek. Ha a nyilvánvaló visszaélések miatt a közbeszerzésekből kizáratnak, vállalkozásaik kártyavárként omlanak majd össze.

Az mindenesetre tény, hogy jelenleg az unió tartja fönn Magyarországot, évi nyolc-kilencmilliárd eurónyi pénz érkezik Brüsszelből, amit bármily pazarlóan használnak is föl, van gazdasági látszatja,születnek normális vállalkozások, van fedezet béremelésre.

A külföldi segítségről

Putyinnak elemi érdeke, hogy ne jöjjön létre a föderális Európa, mely politikai-gazdasági erejével Oroszországot marginális pozícióba szoríthatná. Helyesen ismerte fel, hogy Orbán hatékonyan képes gyöngíteni az európai egységet, s valóban, lassan Orbán lesz az egység megbontásának vezéralakja.

Egyetlen kurzus sem marad fönn örökké. Az elmúlt félévben legalább húsz nagykövettel és ismert nyugati politikussal tárgyaltam. Mind azt mondta, hogy a belpolitikai problémáit a magyar népnek magának kell megoldania, ilyen ügyekben ne várjunk segítséget Brüsszeltől, az Egyesült Államoktól, ENSZ-től, bárkitől. Legföljebb médiatámogatás lehet, civil szervezetek segítése, szaktanácsadás, külföldi ösztöndíjak tehetséges fiatal politikusoknak. Az új ellenzéknek segítség nélkül kell magát felépítenie, bizalmat ébresztenie a népben, elhitetni, hogy a magyar nemzet érdekeit szem előtt tartva lehet tisztességesen is hazát építeni, országot kormányozni.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8514169153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rasztaszív 2018.08.09. 23:32:50

@sírjatok: ó,persze,mindenki más szar agresszív frusztrált ember,csak te fikázol itt puszta szeretetből.

0dzsud0 2018.08.09. 23:33:11

@rasztaszív: nem. kizárólag te próbálkozol úgy beállítani, mintha én terelni próbáltam volna. semmi ilyesmi nem történt, világosan írtam, hogy szeretnék válaszolni. hogy ezt megtehessem, kérdést tettem fel neked, amire másodjára sem sikerült válaszolnod, EZT hívják terelésnek. kérem jegyzőkönyvbe venni, hogy ballib kommentelőtársam azzal próbál meg engem rossz színben feltüntetni, amit ő maga csinál. nincs új a nap alatt. :)

rasztaszív 2018.08.09. 23:35:44

@0dzsud0: lehetne tisztességesen is támogatást szerezni - de a fidesz nem ezt teszi!úgyhogy a te kiindulópontod téves.

rasztaszív 2018.08.09. 23:39:51

@0dzsud0: először azzal jöttél,hogy mit értek t2 alatt,aztán azzal,hogy kire értem az aljas jelzőt.miközben mindkettő nyilvánvaló.ha tényleg válaszolni akartál volna,megtehetted volna.könnyebb téged utolérni,mint a sánta kutyát...:)

0dzsud0 2018.08.09. 23:40:09

@rasztaszív: ha szerinted a fenti kommentemben én abból indulok ki, hogy a fidesz nem tisztességtelen, akkor súlyos szövegértési problémákkal küzdesz.

abból indulok ki, hogy a baloldal mérhetetlenül ostoba. a fidesz nem az. ez nem jó vagy rossz, ez tény.

0dzsud0 2018.08.09. 23:42:10

@rasztaszív: " először azzal jöttél,hogy mit értek t2 alatt,aztán azzal,hogy kire értem az aljas jelzőt"

atyaisten. ezek szerint még azt sem értetted, hogy a két kommentemben ugyanazt kérdeztem.

de visszakérdezek: én mégis mitől vagyok aljas szerinted?

taga20 2018.08.09. 23:42:22

@0dzsud0: szerintem is aki fityeszdroid, az terel.

aki fityeszdroid, az döbbenet:)

0dzsud0 2018.08.09. 23:45:04

@taga20: ez aranyos, de ebben a kontextusban marhára nem számít, hogy neked mi a kérdésről a véleményed :) "észrevételét köszönjük, a megfelelő helyre iktattuk"

Aquincum 2018.08.09. 23:45:38

@6.Lenin: Hitlernek is éljeneztek, amíg futott a szekér. Amíg gazdaság rendben volt, majd amíg sikeresnek tűnt a 2. VH. Utána jött a “sírás és a fogaknak csikorgatása”. Orbán nyilván nem Hitler, a bandája nem a Nemzetiszocialista Párt, ellenben egy kártékony, tolvaj, korrupt társaság. Majd meglátjuk. Magam is kíváncsi vagyok, mit hoz a következő pár év. Az tuti, hogy a jelenlegi gazdasági konjunktúra visszafordul. Az is biztos, hogy az EU-ból jövő pénzek lecsökkennek. Valaki (Orbán) azt nyilatkozta kb. 9-10 éve, hogy kormány, aki nem tudja 270 forint alatt tartani az eurót, az alkalmatlan a kormányzásra. Most mennyi is a Euro-forint arány? Ha beüt egy újabb válság, lecsökken az életszínvonal, majd akkor megnézem, hányan fogják a csúti gazembert és a NER-t támogatni. Ha egyáltalán lesz még “szabad” választás. Meg, ha egyáltalán EU tagok leszünk még.

taga20 2018.08.09. 23:47:38

@0dzsud0: te egy kibaszott fityeszdroid vagy, me azok ekkora faszparasztok!:)

na zene, me bírom a terhelt agyadhelyét!:))

www.youtube.com/watch?v=Lk4sGZ6iTkU&list=RDLk4sGZ6iTkU&start_radio=1

rasztaszív 2018.08.09. 23:53:00

@0dzsud0: aki a tisztességtelenség áldozatait nevetségesnek tartja,az aljas.ez ilyen egyszerű.

0dzsud0 2018.08.09. 23:54:27

@taga20: világos, ugye, hogy gyakorlatilag ember nincs, aki megnyitja ezt a blogot, beleolvas, és arra a következtetésre jut, hogy kettőnk közül én vagyok a faszparaszt? :)

ezt a zenét pedig már küldted korábban másnak. tudom, mert mindig megnyitom a linkjeidet. ;)

Aquincum 2018.08.09. 23:57:43

@Brix: minden szavad egy valóságos aranyér! A hülyeséget félretéve szerintem maximálisan igazad van. Hozzáteszem, nagyon okos, nagyon képzett emberek is vannak a fityesz szavazók között. Nem tudom megérteni, hogy a NER rengeteg arcpirító disznóságát hogyan tudják elfogadni!

0dzsud0 2018.08.09. 23:58:11

@rasztaszív: ne viccelj. én hármótok balfaszkodását röhögtem ki, ne próbáld magatokat valamiféle áldozatként beállítani, szó sincs ilyesmiről :)

taga20 2018.08.10. 00:00:20

@0dzsud0: most lebuktattál haver.

nincs kedved találkozni? semmi buzulás, csak mind a ketten azt hisszük, hogy a másik a hülye.

zene, me nem vagy menthetetlen fityeszjobbágy!:)

www.youtube.com/watch?v=KkM71JPHfjk

rasztaszív 2018.08.10. 00:02:56

@0dzsud0: na,akkor most tisztességtelen a fidesz,vagy nem?mert ha igen,annak igenis áldozatai vagyunk.

0dzsud0 2018.08.10. 00:03:21

@Aquincum: nagyon egyszerű. orbán ellenfelei olyanok, akiknek szintén arcpirító disznóságait még kevésbé tudják tolerálni (MSZP, DK), vagy olyanok, akiket nem tudnak komolyan venni (Jobbik, LMP, a többi törpét említeni is felesleges). utóbbiban persze vastagon benne van az is, hogy az újaknak esélyt nem adunk, inkább a "jól beválthoz" ragaszkodunk, az erősebbhez húzunk. ez nekem sem szimpatikus. de idővel változni fog.

0dzsud0 2018.08.10. 00:05:53

@taga20: kimegyünk a szigetre? beleszarunk mindenki sátrába?

taga20 2018.08.10. 00:07:14

@0dzsud0:
"ezt a zenét pedig már küldted korábban másnak. tudom, mert mindig megnyitom a linkjeidet. ;)"

eszednél vagy, én a sorosenbere vagyok!

:)

na zene, me nem tudok kibújni a sorosbőrömböl!

www.youtube.com/watch?v=-c1L9HZ6Zq4

taga20 2018.08.10. 00:08:42

@0dzsud0: ez undorító! kábé olyan, mintha a gecit szipkáznánk!

szerintem, te se akarnéd:)))

0dzsud0 2018.08.10. 00:09:50

@rasztaszív: teljes logikátlanság a kommented. a fidesz tisztességessége / annak hiánya irreleváns ebben a kérdésben, miért hiszed, hogy ennek köze van ahhoz, hogy jókat nevetek rajtatok? hát kit érdekel, hogy te miféle áldozatnak látod magatokat? :) de felőlem lehettek áldozatok is, én bolondokon nevettem, nem áldozatokon.

rasztaszív 2018.08.10. 00:15:05

@0dzsud0: a fidesz tisztességtelensége abszolút releváns a tekintetben,hogy egy tisztességtelenség áldozatain röhögcsélsz-e.

0dzsud0 2018.08.10. 00:19:44

@rasztaszív: csak épp én nem tisztességtelenség áldozatain nevettem. :) mármint te nyugodtan titulálhatod a triumvirátusotokat áldozatként is, csak ez engem még nem kötelez semmire. továbbra is bolondokon nevetek.

rasztaszív 2018.08.10. 00:23:40

@0dzsud0: tisztességtelen a fidesz,vagy nem?ha igen,egy tisztességtelenség áldozatain röhécselsz.az pedig aljasság.amit csak tetéz a további fikázás.

0dzsud0 2018.08.10. 00:32:14

@rasztaszív: komolyan, probléma van a logikáddal.

nem kívánok véleményt nyilvánítani a fidesz tisztességét / tisztességtelenségét illetően, de a játék kedvéért mondjuk azt, hogy tisztességtelen. ha így van, ebből akkor sem következik, hogy én csakis egy tisztességtelenség áldozatain nevethetek, honnan szeded ezt a baromságot? még abba is felesleges belemenni, hogy én áldozatnak látlak-e titeket vagy sem, mert mint fentebb írtam, irreleváns. én a fenti hozzászólásokban hármótokat láttalak, és nevetségesek vagytok. azért vagytok nevetségesek, mert primitívek vagytok, és még kvázi egy véleményen lévőkként is egymást basztatjátok. ennyi a történet. ebben a tekintetben mégis minek vagytok ti az áldozatai? legfeljebb a saját hülyeségeteknek, de a fidesznek ehhez speciel pont semmi köze nincs.

0dzsud0 2018.08.10. 00:35:06

@taga20: nincs velük baj, punkok. a kolbász viktor színvonalát így is sikerült felülmúlniuk :D

rasztaszív 2018.08.10. 01:01:19

@0dzsud0: hát persze.miközben másokkal együtt éppen a ballibeket fikáztad,te tulajdonképpen nem is ahhoz a részhez szóltál hozzá.tök hiteles:)
általánosítottál,úgyhogy totál fals a magyarázatod.
ha csak erről szólt volna,akkor módodban állt volna pontosabban fogalmazni.ha akartál volna...

0dzsud0 2018.08.10. 01:21:46

@rasztaszív: és kit érdekel, hogy te mit költesz hozzá? bezzeg az én fenti kérdésemre nem tudtál válaszolni, miszerint te kiket illettél az "aljas" jelzővel. ott szerinted elég annyi, hogy "titeket", mi? :)

"te tulajdonképpen nem is ahhoz a részhez szóltál hozzá.tök hiteles:) általánosítottál,úgyhogy totál fals a magyarázatod." ezt felejtsd el. ne tévesszük el a helyzetet. én nem magyarázkodom, nincs rá szükségem, pláne részedre nincs. próbálom megértetni veled, ha megy, megy, ha nem, nem.

"általánosítottál" ez az álszent duma is felesleges, pláne, hogy én konkrétan le lettem aljasozva általad. már csak az várat magára, hogy mindössze 6.Lenin és én, vagy a komplett fidesz és a szavazói is megkapták ezt a jelzőt.

egyébként nyugodtan fikázhattam volna általánosságban a ballibeket is, nem változtat semmin. áldozatok...hagyjuk már :D

rasztaszív 2018.08.10. 01:35:40

@0dzsud0: mindenkinek jár a jelző,aki a fidesz tisztességtelenségének áldozatain szórakozik.tisztességtelen a fidesz,vagy nem?ha igen,az ellenzék ennek áldozata.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 06:52:14

@Aquincum: "Orbán nyilván nem Hitler, a bandája nem a Nemzetiszocialista Párt, ellenben egy kártékony, tolvaj, korrupt társaság. "

így van. ebből az következik, hogy sokkal hamarabb fog bukni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 06:55:47

@6.Lenin: leszophatnád Orbán a férfi vécében titokban is, ahelyett, hogy itt nyilvánosan szopod.

0dzsud0 2018.08.10. 06:55:59

@rasztaszív: akkor tehát nekem nem jár.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 06:56:20

@6.Lenin: leszophatnád Orbánt a férfi vécében titokban is, ahelyett, hogy itt nyilvánosan szopod.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 07:01:21

@0dzsud0:

mit lehet azon nem érteni, hogy

1) Orbán minden másik pártnál kártékonyabb.
2) a tanulatlan, vidéki, 4 elemis parasztok szavaznak rá
3) az LMP és a Jobbik nem akart összefogni az MSZP-vel és a DK-val. a választáson pontosan kiderült, hogy nem tudják leváltani a Fideszt, akkor sem, ha az MSZP és a DK nem lenne

Te hogy a faszodban tudsz azzal jönni, hogy a választásokon 26%-ot kapott két párt leválthatná a Fideszt, ha másik két párt nem lenne?! Ilyen baromságokat te melyik jó édes kurva anyádból szívsz?!

0dzsud0 2018.08.10. 07:03:58

@math0: ti így csináljátok Fletóval?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 07:04:01

@rasztaszív: nem érdekel, hogy szerinted mit okozok. szerintem nem. te okozol kárt azzal, hogy divatdiktátorkodsz itt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 07:05:26

@taga20: így van. én tudtam érvet írni. te nem. ilyen egyszerű. ez egy vitában a lényeg.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 07:09:33

@0dzsud0: ha a DK és az MSZP az ostoba javaslatod hatására visszalépett volna, akkor egy részük lehet, hogy átszavazott volna az LMP-re vagy a Jobbikra, de egy részüknek elveszett volna a szavazata. a budapesti kerületekben mindenhol a Fidesz nyert volna. a Fidesznek nem kétharmada, hanem háromnegyede lenne, az LMP és a Jobbik meg bent ülne a parlamentben, de csak a sarokban. ez úgy konkrétan csak az olyan zsigeri MSZP és DK gyűlölő, elmebeteg faszfejeknek, mint neked lenne jobb, mint a valóság.

olyan ostoba vagy, fiam hogy a fal adja a másikat.

0dzsud0 2018.08.10. 07:20:41

@math0: maradjunk annyiban, hogy a fenti komment az én véleményem, ahogy ez meg a tiéd. szerintem például nem a fidesz legkártékonyabb. ha nem vetted volna észre, lassan mindenki a fideszre szavaz. a választások után a népszerűségük még tovább nőtt, most listán is lazán 50% felett lennének. az LMP és a Jobbik még jó, hogy nem fog össze a bukott szocikkal, akik 4 éven belül várhatóan végleg mennek a süllyesztőbe. saját halálos ítéletüket írnák alá, ezt is jó lenne, ha fel tudnád fogni. olyat pedig sehol nem írtam, hogy az LMP és a Jobbik jelenleg leválthatná a fideszt, ilyeneket te honnan a jó édes kurva anyádból szívsz, te olvasni nem tudó kretén szar? komolyan, miért kell egy csomó remek matematikai készséggel rendelkező embernek az élet általános dolgaiban úgy viselkednie, mint egy büdös retardált? hogy a retkes féreg ribanc kurva anyádban csinálod, hogy két doktorival nem megy az olvasás, a szövegértés? gondolom térdeltél-könyököltél. hogy a tetű, dunábalőni való mocskos kurva anyádban merészelsz így okoskodni, és még ekkora tapló, undorító gyökérnek lenni, te retkes féreg? hogy mersz létezni egyáltalán ilyen nyilvánvaló Tajgetosz-szökevényként?

ha legközelebb Pesten jársz, írhatnál. meglátnánk, hogy élőben mekkora a szád :) (ne mosolyogj, nem úgy tesztelnénk, ahogy Ferivel szoktátok)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 07:29:34

@0dzsud0:

1) a Fidesz a legkártékonyabb, ez nem az ostoba, 4 elemis barmok szavazatától függ, akiket négerekkel lehet ijesztegetni, miközben egyetlen néger sem akar Hajdúborzasztóra menni

2) te hogy a jó édes kurva anyádban hiszed azt, hogy az bárkinek is érv, hogy te utálod az MSZP-t és a DK-t? bazdmeg, utáljad, de miből gondolod, hogy ez bárkinek érv, te húgyagyú barom?!

3) az viszont tök nyilvánvaló, hogy az LMP visszaléphetett volna Budapesten vagy 3 hely közül legalább egyben, és akkor a Fidesznek nem lenne kétharmada.

4) ehhez nem sok matematikai képesség kell

5) ha már kiváló matematikai képességekkel rendelkező emberekre hivatkozol, akkor mi a jó édes kurva anyádnak vagy te olyan hülye, hogy matematikai szempontból totál idiótának tetteted magad, és nem is hallgatsz arra, aki veled ellentétben tud összeadni?!

mi a faszomnak vagy te ennyire büdös, retardált, idióta, selejtes, húgyagyú, faszbarom?!

miért nem tudod belátni, hogy te, a 80-as IQ-ddal tényleg nem látod át a dolgokat, és a fasznak ugrálsz?!

arra hogy nem jössz rá, hogy ha nekem van doktorim, neked meg 4 elemid, és én azt mondom, hogy neked nem megy a szövegértés, te meg azt, hogy nekem nem megy, akkor nem valószínű, hogy neked van igazad?!

mit gondolsz, az a doktori nem jelent semmit? mit gondolsz, te azért buktál meg harmadikban, mert neked megy a szövegértés?!

a jó édes kurva anyádat basztasd a hülyeségeiddel, te retardált faparaszt!

és a jó édes kurva anyádat sem érdekli, hogy egy ilyen retardált faparaszt, mint te, az LMP-t és a Jobbikot szopná le. ki a faszomat érdekel?! szopd le őket, és hagyd a DK-t meg az MSZP-t békében! vannak szavazóik, akkor is lesznek, ha háromszor szopod le az LMP-t és a Jobbikot. fogadd el, hogy vannak, nálad sokkal okosabb szavazói vannak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 07:33:39

@0dzsud0: azért röhejes, amikor az olyan idióta selejt, mint te, elismered, hogy valakinek doktorija van, és kiváló matematikai képessége, és ezt érvnek hiszed arra, hogy mégis neked van igazad, és én vagyok a Taigetosz-szökevény.

bazdmeg, elismerted, hogy kiváló matematikai képességeim vannak és doktorim. te meg egy selejt vagy, és semmid nincs. ezek után milyen alapon akarod a fordítottját állítani, te elmebeteg?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 07:35:38

@0dzsud0: "ha legközelebb Pesten jársz, írhatnál. meglátnánk, hogy élőben mekkora a szád :) (ne mosolyogj, nem úgy tesztelnénk, ahogy Ferivel szoktátok) "

ja, a 80-as IQ-s Down kóros idiótáknál ez a dolgok elintézésének módja. te hangosan reklámozod, hogy egy ostoba zsírfej vagy.

taga20 2018.08.10. 07:46:14

@math0: haver, te rosszabb vagy, mint a lenyinevtárs.

0dzsud0 2018.08.10. 08:00:18

@math0: nekem semmit nem kell elismernem, elég jól tudom, hogy ki vagy te. ezzel együtt tény, hogy retardált vagy. az külön szánalmas, hogy azt hiszed, ezt a tényt a végzettséged kizárja.

0dzsud0 2018.08.10. 08:03:14

@math0: most azért vagy szomorú, mert ha irl találkoznánk, beszélgetnénk? meg kell értened, hogy én nem vagyok kapható arra, amit Ferivel szoktatok játszani.

taga20 2018.08.10. 08:24:19

@0dzsud0: "meg kell értened, hogy én nem vagyok kapható arra, amit Ferivel szoktatok játszani."

azé igényed lenne rá, mi kicsi hájder?:)))

0dzsud0 2018.08.10. 08:27:58

@taga20: ezt inkább Matyitól kellene kérdezned :)

taga20 2018.08.10. 08:33:51

@0dzsud0: gyanús vagy te nekem, ahogy mindenki, aki elkezd buzizni.

project640 2018.08.10. 08:41:06

@math0: a németek pontosan tudják, hogy Orbánt ők tartják hatalomba, ... pontosan tudják, hogy az EU-s pénzek egy része a lecsóba megy ...., de 'hát ilyenek a magyarok' - nyugtatják meg a lelkiismeretüket ... és nyugodtan hátradőlnek, és nézik tovább a német gazdaság emelkedő grafikonjait:-(
a demokrácia csak 20.-lagos kérdés

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.10. 08:54:09

@0dzsud0: "lassan mindenki a fideszre szavaz"

Mármint minden deprivált falusi trettegő és gyúlölködő mélyszegénységben élő. De honnan van interneted?

0dzsud0 2018.08.10. 09:13:51

@taga20: ha követed az eseményeket, láthatod, hogy Matyi kezdett el buzizni :)

6.Lenin 2018.08.10. 09:24:31

Most akkor ki győzött?
Még valahogy mindig nem látom, hogy az ellenzék, és az őket itt támogató Szellemi Sérültek Társasága bármire is alkalmas lenne a rinyáláson kívül.
Áldozatok lennének?
Igen, a saját balfaszságuk áldozatai ők, és lesznek is mindig.
És akkor le is zárhatnánk ezt a kérdést.
( math00 a gyógyszeredet ne feledd el bevenni!)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 11:25:47

@taga20: @taga20: haver, te sem vagy jobb. ellentétben veled azért én egy hülyét, aki a jó oldalon áll nem tekintek olyan nagy rossznak, mint egy nem hülyét.

de ez nem változtat azon, hogy tényleg hülye vagy. és ez elég rossz. főleg neked.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 11:30:04

@0dzsud0:

A) egy 4 elemis mondja egy doktorisról, akiről elismeri, hogy jó matematikai képességei vannak, hogy retardált.

B) egy 4 elemisnek mondja egy doktoris, akiről a 4 elemis elismeri, hogy jó matematikai képességei vannak, hogy a 4 elemis retardált.

MI a valószínűbb, kinek van igaza?! Nyilvánvalóan B-nek, és az a betudható a Dunning-Kruger effektusnak.

Ha hülye vagy, akkor naná, hogy sok okos dologról hiszed azt, hogy hülyeség, hiszen hülye vagy.

A doktori, az viszont sok külső, független ember elismerése, az nem annyi, mint a te kis hisztid itt, ami semmire nem érv.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 11:32:33

@0dzsud0: te itt most eljátszod a kulturális forradalmat, hogy majd a hülye parasztok megmondják a tudósoknak, hogy hülyék. Kínában és Kambodzsában durva vége lett ennek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 11:33:28

@0dzsud0: "ha irl találkoznánk, beszélgetnénk? "

Írni nem szeretsz? Igénybe veszi az IQ-dat?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 11:33:59

@0dzsud0: szerintem te csak szopni akarsz. Orbán kirúgott?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 11:34:50

@0dzsud0: te akarsz irl találkozni, tehát te akarsz engem leszopni, nem én téged.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 11:37:38

@project640: ez egyrészt így van, természetesen Németországnak a magyar demokrácia nem a legfontosabb kérdés. Ahogy nekünk sem a Belorusz demokrácia a legégetőbb gondunk.

Másrészt pedig a németeknek, ahogy elmondtam nem nagyon van más lehetőségük. Nem bombázhatják le Magyarországot. Orbán megdöntése még kockázatos is lenne nem demokratikus úton. És ahogy elmondtam, az EU segélyeket visszamenőlegesen megvonni, az visszamenőleges törvénykezés. Ez a csuti mini diktátor stílusa.

Tehát mit is kéne a németeknek csinálni?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 11:39:28

@6.Lenin: a gyógyszeredet ne feledd el bevenni!

Az ápolók mondták már, hogy nem te vagy Lenin?!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.08.10. 12:28:47

@retkeslaci: A munkaerőhiány részben növeli ugyan a béreket, de egy idő után működésképtelenné válik az ország. Amikor nincs orvos és nővér a kórházban, nincs tanár az iskolában, nincs óvónő az óvodában, nincs szakember, aki bármit megjavítana, nincs IT-s, nincs busz- és villamosvezető, nincs szemétszállító, nincs tűzoltó, nincs rendőr... Ha lezárulna a vasfüggöny és elzáródna a brüsszeli pénzcsap, nem kellenének évek az indulatok elszabadulásához...

@math0: Az emberek két módon tudnák megállítani Orbánt. Az egyik az lenne, ha tudnának valami komolyan vehető ellenzéki erőre szavazni, a másik pedig a forradalom. Én az első verziót jobban szeretném.

project640 2018.08.10. 12:39:18

@math0: persze igazad van, engem csak az bőszít, amikor egy német politikus azt nyilatkozza, hogy a magyar nép belügye, hogy eldöntse, hogy megfelelő e Orbán Viktor - miközben Németország vaskosan benne van, hogy masszívan Orbán felé lejt a pálya

egyébként pl. kezdhetnék a központi ügyészséggel ... igenis erőltsség rá a tagállamokra ... autógyáraik-nak nem fájna, de előbb-utóbb erőből rá tudnák kényszeríteni egy Magyarországra is

persze addig, amíg pl. Németország a legnagyobb támogatója az orosz embargó fenntartásának, közben az orosz gáz legnagyobb európai vásárlói, addig 'no comment'

szó, mint szó: é az EU-ban, az EU tagsággal hittem egyfajta föderalizmusban, hittem benne, és valahogy túlléphetünk végre ezen a megosztó, gyűlölködő nemzeti maszlagon , hogy büszkén mondhatjuk, hogy európaiak vagyunk, hogy sikerült a megbékélés, és ciki lesz már Nagy-magyaországozni , stb ...., de pont fordítva történik minden
Németországnak roppant fontosak a liberális, modern, demokratikus alapelvek, és ezt meg is tudták valósítani, ... DE másokat -főleg kelet-európát-, ebben nem segítik, hanem hátráltatják
Németország modern, erős ország, ahol jó élni, de ezt a fajta jóléti vívmányukat egyáltalán nem akarják sehova vinni, SŐT, bizonyos szempontok alalpján az autokráciákkal könnyebb tárgyalni, könnyebb munkát vinni

ki akar mégegy Ukrajnát, Líbiát!? ki akar mégegy török puccsot? egy egyiptomi demokráciát?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 12:55:57

@Frady Endre: van Orbánnál jelentősen jobb ellenzéki erő. Aki szerint nem, annak a jó édes kurva anyját, és az megérdemli Orbánt!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 13:09:30

@project640:

"Németország vaskosan benne van, hogy masszívan Orbán felé lejt a pálya"

faszt. hülye vagy.

"egyébként pl. kezdhetnék a központi ügyészséggel ... igenis erőltsség rá a tagállamokra ... autógyáraik-nak nem fájna, de előbb-utóbb erőből rá tudnák kényszeríteni egy Magyarországra is"

1) Egy olyan országnál, amelyik szarik a strassbourgi bíróság ítéletére, az OLAF jelentésére, a központi ügyészség sem tud sokat elérni.
2) Németország nem erőltetheti rá a központi ügyészséget Magyarországra. Az EU esetleg kimondhat valamit, de ha Magyarország nem szavazza meg, akkor az megint olyan, hogy Brüsszel erőltette Magyarországra. Orbán erre is szarik, és a nép fele beveszi.
3) Vedd észre, te húgyagyú, hogy bármiféle ügyészség, bíróság hatalma végül is a rendőrség és a katonaság kezében van. Bárki bármire szarhat, amíg jön az erőszakszervezet, és le nem csukja. Na most az EU-nak rendőrsége és katonasága nincs, és ha lenne, akkor sem csukhatja le Orbánt vagy Tiborczot. Őket csak a magyar rendőrség csukhatja le. Ha jönne valami EU rendőr, hogy lecsukja Tiborczot, akkor meg a magyar katonaság várná a határon.

Az orosz embargó nem vonatkozik gázra. Akár Németországba megy a gáz, akár Magyarországra jön.

Magyarország egyébként 83%-ban szerez be orosz gázt, a németek csak 46%-ban. Nem tudom, mit akarsz, télen fázni, vagy mit, te tökfej?!

6.Lenin 2018.08.10. 13:19:07

@math0000:

B+. Már megint összekeverted, ezért vannak a rohamaid jelenleg.

Mikor fogod már megjegyezni, hogy reggel a kéket, este a pirosat kell bevenned? Vagy fordítva, talán tök mind1 is. Szóval máskor jobban figyelj, addig se írsz marhaságokat, és ez már másoknak nyereség.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.10. 13:20:38

@Frady Endre: "komolyan vehető ellenzéki erőre "

Olyan tuti nem lesz addig, míg a geci kezében minden erőforrás, bármit szétver percek alatt, mint pl. a Jobbikot.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.10. 13:23:29

@math0: "a központi ügyészség sem tud sokat elérni."

A geci ellen hatástalan. Beleírja az alkotmányba, akármi.

"Németország nem erőltetheti rá a központi ügyészséget Magyarországra."

Pedig simán. Addig nem szavazza meg a következő 7 éves költségvetést. Sajnos nem elég tökös hozzá.

6.Lenin 2018.08.10. 13:25:34

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Gondolod, hogy pénzért (ha lefizetnél) azt állítanám rólad, te vagy a legokosabb a világon?
Te tényleg nem érted az egészet.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 13:26:02

@6.Lenin: @6.Lenin: " reggel a kéket, este a pirosat kell bevenned? Vagy fordítva, talán tök mind1 is."

Látom, már kevered, hogy melyiket mikor kell bevenned.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 13:27:41

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Németországnak és senkinek nem éri meg Tiborcz letartóztatása érdekében megszüntetni az EU-t. Nem tökösség kérdése, hanem hülye vagy.

6.Lenin 2018.08.10. 13:30:20

@math0000000000000000000:

Látom nem esett le, neked a sorrend már tök mind1. Te a 99 %-nál okosabb vagy, hát persze, kis köcsögöm, az vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 13:32:31

@project640: de most komolyan. Németország ad X milliárd pénzt Magyarországnak. Ezt Tiborcz ellopja, és valami értelmesebb dolog helyett lesz szar világítás, és kastély Tiborcznak. Ez a magyarokat nem bosszantja fel olyan nagyon. És te most a németektől várod, hogy erre annyira felkapják a vizet, hogy szétverjék az EU-t?!

Meg vagy te veszve, te idióta vadbarom?!

Az egy dolog, hogy utálod Németországot, de baromságokkal ne gyere már csak azért, mert utálod!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 13:36:26

@6.Lenin: nekem azért mindegy, mert nekem nekk kell gyógyszert szednem, de neked nem kéne, hogy mindegy legyen, mert te szeded őket. Ennek ellenére te írtad, hogy mindegy. Így minden érthető.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 13:37:01

@6.Lenin: nekem azért mindegy, mert nekem nem kell gyógyszert szednem, de neked nem kéne, hogy mindegy legyen, mert te szeded őket. Ennek ellenére te írtad, hogy mindegy. Így minden érthető.

6.Lenin 2018.08.10. 13:45:20

@math00000000000000000000000000000000000000:

De kell, elsőre nem megy kibontanod a gondolataid kuszaságát, kénytelen vagy több kísérletet is tenni, vagy a roham miatt?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.10. 13:50:33

@math0: Figyusz. Mit szórakoztatod ezt a 6. Trollt? Őt fizeti Kubatov minden kommentért, neked csak elveszi az erőforrásaidat. Őt és Birkát simán ignoráld. Még magukat se veszik komolyan.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 13:52:46

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Most éppen szórakoztatott, ahogy összekeveri a piruláit. Bízd ide, hogy meddig etetem.:)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 13:56:16

@6.Lenin: Fontos lenne, hogy bevedd végre azt a gyógyszert, amelyik a Lenin-szindróma ellen van!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.08.10. 14:31:53

@math0: Sajnos nincs még olyan ellenzéki párt, aki beágyazódott a társadalom jelentős részébe és elég nagy ahhoz, hogy be tudja gyűjteni az Orbán elleni protest szavazatokat. Marginális törpepártok vannak, amelyek közül több csupán a Fidesz bábja... :(

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Szerintem egy fiatalokra épülő új párt, amelyik szőrén üli meg a netet, felépíthetné magát. Főleg, ha hiteles figurákat (pl. Márky-Zay, Puzsér, Frady Endre, Chuck Norris...) a soraiba integrálna... :)

0dzsud0 2018.08.10. 14:32:40

@math0: ilyenkor derül ki, hogy az olvasási-szövegértelmezési készségeid mellett a logikáddal is nagyon komoly probléma van.

nem is csodálom, hogy neked percenként meg kell jegyezned, hogy te amúgy milyen végzettséggel rendelkezel.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.10. 14:43:07

@Frady Endre: :))

Esélytelen. Akit kell megvesz kilóra, a többit eltapossa. Gondoltad volna a kilencvenes években, hogy megszűnik az MDF vagy a Kisgazdák?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.10. 14:44:37

@0dzsud0: Figyelj, faszfej. Kurva unalmas vagy. Még nagyobb baj, hogy még annál is kétszer kitartóbb. :(

0dzsud0 2018.08.10. 15:01:51

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: és miért gondolod, hogy engem érdekel a véleményed? ha én rád mondom ugyanezeket (mondhatnám, mert az én nézőpontomból igaz lenne), az téged mennyire érdekelne? ettől elgondolkodnál a tyúkszaros kis életeden?

majd egyszer nézd már meg, hogy hányszor annyit kommenteltél, mint én. a te faszságaidat évek óta lehet itt olvasni, de az biztos nem unalmas :D

6.Lenin 2018.08.10. 15:09:37

@0dzsud0:

Az lehet, hogy unalmas amit írnak, de talán nagy része van a 3x kétharmados Fidesz győzelemben. Inkább a Fidesz mint ők, gondolhatják az emberek, jogosan.

Ha ebben tévednék, akkor viszont rendkívül eredménytelen, mert senkin nem lökött akkorát, hogy átlökje őket arra szintre, hogy kormányzóképes erővé váljanak.

Az első kétséges, a másik verzió inkább jellemző rájuk, de képtelenek váltani.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 15:14:10

@Frady Endre: Teljesen felesleges volt összefoglalnod a választás eredményét, ezen a blogon mindenki tudja, kb mi volt az eredmény.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 15:15:39

@Frady Endre: "Szerintem egy fiatalokra épülő új párt,"

N. fiatalokra épülő, új párt, amelyik megbukott után, mindig jön egy hülye, aki az N+1. fiatalokra épülő új pártot vizionál.

te soha, semmiből nem tanulsz?! nem új pártra van szükség, fél tucat új párt bukott már meg!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 15:16:28

@Frady Endre: a hozzád hasonló, korai magömléses hülyék, kb 3 hónapig élvezkednek az új pártokon, aztán bebuknak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 15:18:37

@Frady Endre: neked is megismétlem: az új pártoknak is köszönhetjük, hogy a Fidesz 49%-kkal kétharmadot szerzett. még egy pár új párt, és a Fidesz 30%-kkal is kétharmadot fog szerezni. ez mi a jó édes kurva anyádnak jó neked?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 15:19:32

@0dzsud0: Ha azt hiszed, írtál egy érvet, akkor ismét csak demonstráltad, hogy 80-as az IQ-d, és elmebeteg vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 15:24:23

@0dzsud0: és ismétlem: te akartál találkozni velem, nem én veled. Akar a halál veled találkozni. Tehát te akarsz engem leszopni, nem én téged.

Azt állítani, hogy én bármit is akarok tőled, miközben te könyörögtél nekem, hogy találkozzunk, na az a logikai elmeroggyantság esete, par excellence.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.10. 15:40:30

@math0: Érdekelne a megoldásod. Akkor mondjuk erősítenéd a DK-t? Mindenki utálja a gyúrcsányt. Nem azért, mert hazudott, hanem mert bevallotta, hogy hazudott. (A geci is naponta hazudik, mégis imádja a "nép".) A DK-nak soha nem lesz több, mint 10% szavazata. Ha bárki szövetkezik a DK-val, azonnal veszít is 10%-ot a gyúrcsány miatt. A baloldali szavazók közül viszont mindig hiányozni fognak a gyúrcsányfanok.

Erősítenéd az MSZP-t? Szerezze vissza a vidék támogatását? Olyan arcokkal, mint Lendvai Ildikó? Aki most a demokráciát kivont karddal (éles nyelvével) védelmezi, de hol volt akkor, mikor kétszeres áron építették az autópályákat? És kitartott a bukott gyúrcsány mellett évekig.

Nekem egy jobboldali párt kellene, de ennek annyi esélye, mint 3 lábú sünnek a 6 sávos autópályán.

0dzsud0 2018.08.10. 15:41:35

@math0: nem, és ismét visszatértünk oda, hogy neked sajnos valóban nem megy az értő olvasás.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 16:20:10

@0dzsud0: de, és ismét visszatértünk oda, hogy neked sajnos valóban nem megy az értő olvasás, és a logika sem. Ostoba vagy, ami nem különös meglepetés, tekintve, hogy a gyogyóból kommentelgetsz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 16:31:15

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

1) Nem mondtam, hogy nekem van egy megoldásom.
2) Eleve kérdés az is, hogy milyen keretek között képzeled a megoldást. Ha adottnak vesszük a pártokat, a választási rendszert, a szavazókat, a szavazók választási hajlamát, mintázatát, véleményét, átszavazási hajlandóságát, és mindent adottnak veszünk, akkor a választás eredménye az, ami. Milyen rtelemben érdekel a megoldás? Mit tekintünk változtathatónak?

3) Ha azt mondod, hogy a pártokat változtassuk, akkor azt mondom, hogy ezeknek kurva nagy részt hülye és lusta szavazókkal nincs olyan párt, amelyik legyőzhetné Orbánt. Van 2,8 millió hülye, akinek Orbán kell, mert fél a négerektől, akiket még sosem látott. Van 2,8+ további szavazó, akik között egy csomónak a Jobbik kell, mert szintén fél a négertől, akit még sosem látott. A maradék eleve kisebbség. És van egy csomó ember, aki lusta elmenni szavazni, és NINCS OLYAN PÁRT, amelyikre szavaznának. Bármiylen új X párt, amelyik alakulna, egy év után max 2%-on állna, és soha nem törné át ezt a küszöböt. Bármit képviselnek, bármit mondanak, bármit csinálnak. A szavazók nagy része mgtalálná, hogy ezek büdös komcsik, vagy büdös libsik, vagy a Fidesz szövetségesei, vagy bármilyen más ürügyet, hogy miért nem szavaz rájuk.

4) A választók hülyeségébe tartozik az is, amit például te beszoptál. Gyurcsány nem hazudott, és nem vallotta be. Az őszöd beszédben tudni kell értelmezni a retorikai elemeket. Aki hülye, az nem tudja. Túl sok ilyen hülye van Magyarországon. Te is az vagy.

5) Lendvai Ildikó nem arca az MSZP-nek. Mondom, Magyarországon azért nincs megoldás, mert tele van olyan hülyékkel, mint te.

6) Az autópáyákat anno a mainál sokkal normálisabb áron építették. Magyarország tele van olyan hülyékkel, mint te.

Az ilyen hülyékkel, mint például te is, NINCS MEGOLDÁS.

Először fel kell fognotok, hogy tévedtetek, és hülyék vagytok. Ez csak akkor lehet, ha először kurva nagyot szívtok. Ti másból nem tanultok, csak abból, ha belefulladtok a saját szarotokba.

ertelemblog.wordpress.com/2018/04/11/mi-a-megoldas-emokere/

Tehát ismtélem: veled nincs megoldás, amíg ilyen sok hülyeséget hiszel. Semmivel nem vagy jobb egy birka Fideszesnél. te egy ugyanolyan birka vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 16:34:15

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Egy olyan pártnak, amelynek lenne 40%-osnál nagyobb támogatottsága, azaz esélye volna megverni a Fideszt, kell sok száz ember a vezetésébe. Te mindig meg fogod találni azt az arcot, aki neked nem tetszik, azt az ürügyet, ami neked nem tetszik,és ami miatt nem szavazol rájuk. És akkor marad minden Fideszes tolvaj szabadlábon.

Akkor neked marad Orbán meg is érdemled, te világ hülyéje!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.10. 16:52:05

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

autópálya:

1) Itt van egy 2009-es blogpost a vastagbőrtől, amely azon szörnyülködik, hogy egy km autópálya akkoriban majdnem 2 milliárd forintba került. A horvát autópályaterv, amivel összehasonlítja azóta se épült meg, szóval az már hülyeségnek bizonyult.

vastagbor.blog.hu/2009/04/28/1_km_autopalya_326_millio_forintert#comment-form

2) Itt egy 2013-as cikk, amely szerint az autópályák átlagos kilométerenkénti ára átlagban 3 milliárd forint per kilométer az EU-ban.

index.hu/kulfold/eurologus/2013/07/16/miert_a_nemet_autopalya_a_legolcsobb/

Azaz, az MSZP-SDSZ időszakban elég jó áron építettek autópályákat.

3) És itt van a Fidesz autópálya építés, amely viszont messze felette van az MSZP-SZDSZ-es árnak is, de az átlagnak is:

3,78 milliárd/km

www.atv.hu/belfold/20140527-lazar-nem-irracionalisan-draga-az-m4-es-kilometerenkenti-3-78-milliardos-ara

Ennyit bazdmeg, hülye vagy, mint a főd.
süti beállítások módosítása