B1 blogcsalád



Schmidt Márinak elmentek otthonról: uszít és felolvassa a legsötéttebb orbánista propagandát

2018. augusztus 05. - Mr Flynn Rider

Széles nyelvcsapásokkal ismét bizonyította hűségét Orbánhoz a Terror Háza igazgatója, a Figyelő tulajdonosa a le Monde hasábjain. smdl_1.jpg

Megkíméljük olvasóinkat attól, hogy végig kelljen olvasni a csúsztatásoktól ténybeli tévedésektől hemzsegő propagandaszöveget, de ha valakinek hiányzik a reggeli kávé, vagy alacsony a vérnyomsa, itt elolvashatja magyarul. Az akció fedőneve: „demokrácia” címmel közölt bejegyzést Schmidt Mária a blogján, ami azért érdekes, mert a szöveget a Le Monde is lehozta franciául. A szöveg borzalmas: tobzódik a kenetteljes, prédikáció-szerű mondatokban, ráadásul átsüt belőle a kisebbségi komplexus, amit a történész úgy próbál legyűrni, hogy igyekszik saját magát valami iszonyatosan fontos közéleti szereplőnek beállítani. („A kommunista diktatúra mintegy fél évszázada után igazi ajándékként élte meg hazám, és személyesen én is.”) Nézzünk néhány gyöngyszemet: 

„A szovjet megszállás alatt ránk kényszerített kommunista rendszert mi, magyarok soha nem támogattuk, és ezt 1956 dicsőséges forradalmával bizonyítottuk.”

Ehhez képest azért elég jól sikerült a dolog, hogy ötven évig elműködött. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy kiegyeztünk vele és voltak, akik soha nem támogatták. De a rendszert nem a magyarok döntötték meg, hanem elsodorta a történelem. Ezért is hazugság a övetkező mondat is:

„Államiságunk 1100 éves, sorsunkat harminc évvel ezelőtt újra a saját kezünkbe vettük és mi akarjuk megszabni, milyen értékek mentén akarunk élni. Nincs szükségünk arra, hogy ezúttal nyugati megmondóemberek diktátumainak megfelelően alakítsuk a jelenünket és a jövőnket.”

Nemrég a 24.hu-n megjelent egy remek írás a hibrid demokráciákról, amely rémisztő éleslátással írja le, hogy hivatkoznaka  nemzeti szuverenitásra a hibrid rezsimek, hogy "ne szóljanak bele" a kavarásaikba. Schmidt Mária érvelése itt is ugyanez: független állam vagyunk, senki ne szóljon bele abba, hogy mi mit csinálunk. Hagyjanak bennünket nyugalomban lopni és népet butítani! Nálunk ez a demokrácia!

„Ezért aztán szó sem lehetett nagyvonalúságról, gesztus értékű egyesülésről, Marshall-segélyhez hasonló támogatásról. Helyette kivásárolták a piacainkat, megszerezték közműveinket, a francia Suez a vízműveinket, és egy úgynevezett csatlakoztatási folyamatot csináltattak velünk végig, ahol az ő általuk megszabott feltételeknek kellett eleget tennünk ahhoz, hogy 2004-ben betagolódhassunk az ő Európai Uniójukba. Úgy viselkedtek velünk, mint a legyőzöttekkel szokás. Szolidaritásról szó sem esett. (…) Az Unión belül azóta is minden percben éreztetik velünk, hogy potyautasoknak tartanak minket. A 2008-as válság alatt sem voltak velünk szolidárisak. Első dolguk volt kijelenteni, hogy a pénzügyi védőhálót alánk nem feszítik ki.”

Tény: Magyarország csatlakozása óta (2004. május 1. óta) legalább tízezermilliárd forint érkezett az EU-tól hozzánk. Ez naponta 2,2 milliárd forint. (Vajon hol van az a pénz? Rogán helikoperében, Mészáros Lőrinc cégeiben, vagy az Eliosban?) 

Tény: a 2014-2020-as költségvetési ciklusban (az Orbán-kormányok alatt is) Magyarország 22 milliárd eurót, azaz közel hétezer milliárd forintot kapott az úgynevezett kohéziós alapokból, ami a hazánknak járó uniós támogatások 75 százalékát teszi ki. Ezt a pénzt Magyarország rohamtempóban hívja le: 2017 végén 96 százalékos forráselosztásnál jártunk, míg a régió országai 35-50 százalékon álltak.

Vajon Schmidt Máriának ez már az elnyomás? Meg az ő Európai Uniójuk? Meg a szolidaritás hiánya? 

„Az Európai Unió és benne a hangadó nyugati elit képviselői eközben folyamatos ideológiai háborút is vívnak ellenünk. Akciójuk fedőneve: „demokrácia”. Mondvacsinált ürügyekkel támadnak minket azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a maguk képére formáljanak bennünket, megtörjék ellenállásunkat, megroppantsák a gerincünket, megsemmisítsék az identitásunkat.”

Az Európai Unióban számos ország számos politikai tömörülése számos véleményt fogalmaz meg minden nap. Ebből Magyarországra a vélemények töredéke jut el. Schmidt Mária érvelése itt azért hazugság, mert az Európai Uniót egy tömbként kezeli, sőt, elnyomó tömbként jeleníti meg. Az Európai Unió elsősorban gazdasági közösség, amiben az ország népszavazás után, önként lépett be, annak szabályait önként elfogadta. Schmidt Mária mindezekkel a tényekkel tisztában van, mégis, képes a Fidesz propagandistái által összetákolt marhaságot úgy tálalni, mintha az a saját gondolata volna.

„Mindezt a „liberalizmusra” hivatkozva teszik.”

Megint egy Fidesz-propagandatoposz: a gonosz liberálisok támadják az országot. Schmidt Mária afelett meg elegánsan elsiklik, hogy éppen a konzervatív Néppárt az, amelyikben mostanra azt latolgatják, hogy az amúgy is a szőnyeg szélére állított Orbánt kivágják, mert nem tartja be a demokratikus jogszabályokat. Az igazság éppen az ellenkezője Magyarország támadja az Európai uniót és annak demokratikus alapértékeit, és nem az EU minket.

„Fogalmuk sincs arról, hogy nálunk a liberalizmus szót már a nyugati 68-as elit magyarországi politikai lerakataként működő Szabad Demokraták Szövetsége (1990-2010) szitokszóvá tette.”

A „liberalizmusnak” ehhez semmi köze, ezt csak a fideszes propaganda tette szitokszóvá. A 68-as elit kifejezést Schmidt Máriának azért kellett beleírnia ebbe a szövegbe, mert Orbán is használta Tusványoson – egyszerű politikai marketing-szöveg. Az SZDSZ-ről pedig annyit: inkább önmaga szerencsétlen paródiájává vált és nem alkalmaztak (amúgy homoszexuális és zsidó) amerikai kampánytanácsadókat úgy, mint ahogy a Fidesz tette és teszi. Finkelstein volt az ugyanis, aki a "liberális" jelzőt szitokszóvá tette.

„Mert a liberalizmusra hivatkozó nyugati elit képviselői bele akarnak szólni abba, hogyan, milyen értékek mentén éljünk, hogyan rendezzük be a saját országunkat. Elő akarják írni, hogyan gondolkodjunk a történelmünkről, milyen szerepet játszhatnak az életünkben a keresztény értékek. Hogyan kell nevelnünk a gyermekeinket, hogyan gondolkodjunk a férfi ̶ nő viszonyról. Milyen udvarlási normák szerint ismerkedhetünk, működtethetjük kapcsolatainkat. Még a paplanunk alá is bekukkantanának, hogy ellenőrizhessék, nem metoozunk-e? Ki akarnak oktatni arról, mit kell demokrácia és sajtószabadság alatt értenünk.”

A liberalizmus lényege pont az, hogy NEM akarnak beleszólni abba az emberek, hogy a mások mit gondoljanak és mit csinálnak.

Pont a Schmidt Mária-féle elnyomó rezsim határozza meg (próbálja meghatározni) erőszakkal, propagandával, népbutítással, hogy mit gondoljanak a magyarok.

A helyzet megint fordított: a liberálisok csak annyit szeretnének elérni, hogy mindenki úgy éljen, azt gondoljon, ahogy neki jól esik és az Orbán-féle hibrid rendszer ne szóljon erőszakkal bele például abba, hogy ki kivel házasodhat, ki kivel szexelhet és kinek hány gyereket kell szülnie.

„Eddig sem akartuk és ezután sem tervezzük megmondani másoknak, hogyan éljenek, de másoktól sem fogadunk el ezirányú útmutatást. Nem gyarmatosítottunk senkit, nem szipolyoztunk ki más kultúrájú embereket, ezért nincs lelkiismeretfurdalásunk, és nem tartozunk jóvátétellel senkinek.”

A magyar állampárt folyamatosan megpróbálja megszabni, hogy mit kell gondolni, mit kell érezni, tematizálja, hogy ki magyar, ki nem az; szélsőjobbos propagandával uszít „Brüsszel”, a „lipsik”, a „civilek”, „Soros” és még ki tudja, ki ellen. Korlátozza a médiaszabadságot, bezáratja az ellenzéki médiát és a sajátját állami pénzzel tömi ki. Ezen kívül elég szégyen, hogy a történész Schmidt Mária nem emlékszik arra, hogyan „kalandoztak” őseink Európában, hogyan rohantuk le Szerbiát és rendeztünk ott mészárlást, vagy vonultunk be Erdélybe a Führer engedélyével. 

„De jöjjenek el, látogassanak el hozzánk! Látni fogják a saját szemükkel, hogy ez egy biztonságos, épülő, szépülő ország. Virul a szólás- és sajtószabadság. Mi nem ismerjük a politikailag korrekt kánont. Itt mindenki szabadon kifejtheti és ki is fejti a véleményét. Nincs cenzúra. Gyülekezési szabadság van. A rendőrök udvariasak és barátságosak, de nem lepik el a köztereinket, mint Nyugaton. Budapesten vibráló, nyüzsgő az élet. A diktatúra nem ilyen.”

Attól még, hogy nem vernek meg senkit a rendőrök, mert mást gondol (eljöhet még az is), attól még nincs szabad sajtó, nincsenek fair választások és sorra hurcolják meg a schmidtmáriák azokat, akiknek a véleménye nem egyezik az övékével. Ez a hibrid rendszer, amire már korábban hivatkoztunk. Nincs szükség rendőri erőszakra és a demokráciának csak a díszletei működnek. Tehát a Terror Háza igazgatójának abban igaza van, hogy ez nem egy diktatúra. De már rég nem demokrácia. És ezt az ő rajongásig imádott Orbánja bontotta le.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7414162585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.08.05. 08:29:48

„Államiságunk 1100 éves, sorsunkat harminc évvel ezelőtt újra a saját kezünkbe vettük és mi akarjuk megszabni, milyen értékek mentén akarunk élni. Nincs szükségünk arra, hogy ezúttal nyugati megmondóemberek diktátumainak megfelelően alakítsuk a jelenünket és a jövőnket.”

Az értéken a hangsúly.
Érték = mani = EU-s pénzek.
Pedig eddig az EU elég szépen hagyta hogy szarrá lopják magukat, most meg hogy beszólogatnak hogy talán nem kéne annyit lopni mert éhen döglik mindenki MO-n ha csak a NER lovagok nem.
Vagy mire értette az értéket ?
Keresztényi értékek ?
Ne lopj, ne hazudj stb ?
Hogy csak az magyar aki a fideszre szavazott, aki meg kimegy dolgozni mert nem tud megélni ebből a fizetésben az ott rohadjon meg ?
Milyen értékekről beszéltek b*sszátokmeg ???!!!

rallus 2018.08.05. 09:05:09

"Az Orbán-kormány gazdaságpolitikája az elmúlt években azt valósította meg, amit Donald Trump amerikai elnök már többször megígért: a globalizációi veszteseit kárpótolni, az alacsony jövedelműeket és a családokat segíteni kell - fogalmaz a Bloombergen megjelent véleménycikk."
Persze azért még visíthattok....

NemodaBuda 2018.08.05. 09:42:28

Remek írás ! Így kell ! Mindig és azonnal válszolni az otrombaságokra, reflexből. Nem uralhatják a teret a schmidtmáriák, a dózsalászlók és még az orbánok sem. Hazudnak, csúsztatnak, ferdítenek. Amíg még van olyan ember, aki képes ennek ellenállni, addig létezik magyar szabadság és civil kurázsi. Talán sikeról megállítani ezt a szellemi apadást, és újra friss vizet engedni a folyóba. Nagyon bízom a fiatalságban, a flegma mögött nagy szellemi erő rejtőzik. És korlátlan szabadságvágy !

Dinkainka 2018.08.05. 09:47:10

Szépsége felülmúlja eszességét is!:-)

zsaruvér 2018.08.05. 11:40:08

Na így kell segget nyalni emberek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.05. 13:57:04

"Tény: Magyarország csatlakozása óta (2004. május 1. óta) legalább tízezermilliárd forint érkezett az EU-tól hozzánk."

S az 5-szöröse ment ki. Ugyanoda.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.05. 13:58:02

"A liberalizmus lényege pont az, hogy NEM akarnak beleszólni abba az emberek, hogy a mások mit gondoljanak és mit csinálnak."

Hát, éppen fordítva.

2018.08.05. 15:01:21

@maxval balcán bircaman: Birkuci ! Jaj ne mán ! Már megint mellébeszélsz !

" Magyarország uniós tagságának mérlege a csatlakozás óta "

év
egyenleg (millió euróban)
bruttó nemzeti összjövedelem, a GNI arányában
(%)

2004 + 193,4 0,25
2005 + 590,1 0,70
2006 + 1 115 1,31
2007 + 1 605,9 1,74
2008 + 1 111,7 1,13
2009 + 2 719,4 3,11
2010 + 2 748,4 2,98
2011 +4 418,3 4,67
2012 + 3 280 3,0

Még egy kis adalék, hogy tudj magyarázkodni :

"A magyar gazdaság 2006 és 2015 között 4,6 százalékos gazdasági növekedést produkált, de ha nem lettek volna uniós források, ebben az időszakban 1,8 százalékkal csökkent volna a GDP - derül ki az uniós pénzek 2007 és 2013 közötti felhasználásáról a KPMG és a GKI által a Miniszterelnökség számára készített tanulmányból, amelyet a napi.hu ismertetett. A beáramlott 14 ezer milliárd forint támogatás ellenére a magyar gazdaság versenyképessége romlott, a munkaerő elvándorolt. A fő ok a pazarlás volt.

Azt hiszem ehhez nem kell magyarázat ! De ne magyarázkodj, mert ezt magyarázni sem és megmagyarázni sem lehet !

2018.08.05. 15:06:39

Bocs, valami elment , de azt hiszem igy már érthetőek a számok is, a" kimutátusban !"

"2004 + 193,4 0,25
2005 + 590,1 0,70
2006 + 1 115 1,31
2007 + 1 605,9 1,74
2008 + 1 111,7 1,13
2009 + 2 719,4 3,11
2010 + 2 748,4 2,98
2011 +4 418,3 4,67
2012 + 3 280 3,0

A többi stimmel !

György Baranyai 2018.08.05. 15:26:58

Schmidt-tesz Isten Máriát, ha meglátom, még lúdtoll sem kell, hányok.

2018.08.05. 15:28:13

Bocs, valami elment ,vagy én voltam ismét béna, de azt hiszem igy már jó a kimutátus !
Tehát az EU-s támogatások mértéke és összege !

2004 év + 193,4 milliárd eu 0,25 %
2005 év + 590,1 milliárd eu 0,70 %
2006 év + 1 115 milliárd eu 1,31 %
2007 év + 1 605,9 milliárd eu 1,74 %
2008 év + 1 111,7 milliárd eu 1,13 %
2009 év + 2 719,4 milliárd eu 3,11 %
2010 év + 2 748,4 milliárd eu 2,98 %
2011 év +4 418,3 milliárd eu 4,67 %
2012 év + 3 280 milliárd eu 3, 0 %

A többi stimmel !

azigaziraptor 2018.08.05. 15:37:37

@jános515: Bírka ezt nem érti meg Bulgáriában!

sinus67 2018.08.05. 16:01:35

@maxval balcán bircaman:
Akkor a Lölö a Tibor a Garancsi és a többi "haver" azért ilyen csóró! Kurva EU! Elvitte szegénykék vagyonának a nagyrészét! Ha nem lenne az EU lóvé, akkor az ötszörös lóvé itt maradt volna és Lölö meg a NEMZETI burzsoáziá többi tagja 6X ilyen gazdag mágnás lehetne!
Értem már Vitya miért lázad annyira a zunijó ellen!
:D

taga20 2018.08.05. 16:33:52

@sinus67: szerintem ezt az ostoba birkát, má bulgár felesége is kiröhögi!:))))

2018.08.05. 16:36:56

Már megint hazudtok liberósok, mint mindig. Értelmes gondolatokat ökörségekkel akartok negligálni. Nem fog menni.

azigaziraptor 2018.08.05. 16:39:06

@taga20: "Fiúnemű" az a feleség!
Kinézetre tuti! :-))

taga20 2018.08.05. 16:47:59

@Quercus a gondolkodó: mi van gyökér, má megint idehánytál?

mennyé inkább fát lopni az erdőbe, ahhoz kurvára értesz, mint a fityeszgazdád, a csúti geci!:)))

Friedrichbulgakov 2018.08.05. 17:39:47

@maxval balcán bircaman: tény, hogy kiviszem a profitot, mert enyém a Denso, a Grundfos, az Alcoa, az Audi, a Spar, a Rossmann, a Lidl, az Audi, a Mercedes stb. Kegyed egy félretájékoztatott teremtés kedves Birca.

sinus67 2018.08.05. 18:11:43

@maxval balcán bircaman:
Nem síbol egyik külföldi tulajdonú cég sem, vagy legalábbis nem jobban, mint a MOL, OTP!
Vagy gondolod, hogy ők ott hagyják a külföldi tanyájuk által megszerzett sastojást! Irgalmas rend tagjai? Vagy mi a franc?
Bárki a világon azért csinál céget, hogy haszna legyen belőle! Lehetőleg minél több. Ilyen a Lölő is!
Ha külföldi érdekeltsége van, akkor az abban megtermelt, vagy megszerzett javakat (vagy annak egy jelentős részét) nem ott szeretné elkölteni, hanem ahol él! Csányi Úr sem külföldön költi az ottani fiókok által megszerzett pénzt, hanem az anyavállatba (és a saját gazdagodására) forgatja vissza a nagyobb részét.
Mi olyan ördögtől való ezen?

sinus67 2018.08.05. 18:12:58

@sinus67:
Hacsak nem az, hogy a retkes fidesz abbol a gempából nem tud lenyúlni egy petákot sem!

sinus67 2018.08.05. 18:14:34

@sinus67:
Meg azért, mert nem fér már több rubrika arra a tetves söralátétre!
:D

2018.08.05. 18:27:20

@Friedrichbulgakov:

Tény, hogy az adózás előtti profitot síbolják ki, transzferárazásokkal, és nem az adózottat. Kegyed erősen félretájékoztatott.

morpho 2018.08.05. 19:10:15

@maxval balcán bircaman: Te meg nem számoltad bele a fizetést, amit a magyar melósoknak adnak, meg a gyár felépítését., ami a magyar gdp-t dobta meg, meg a folyamatos exporttöbletet sem, amit a multik eladnak külföldre, az mind magyar exportnak számít! Közgázdiplomád is van?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.05. 19:44:44

@sinus67:

Igen, ez a gyarmati gazdaság. De miért jó ez a gyarmat lakosainak?

sZulamith 2018.08.05. 20:29:52

Schmidt Mária Főigazgató, vagy már nem? Ha nem, akkor viszont érthető a messzemenő "alkalmazkodása' :)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.05. 20:35:48

@sinus67: A külföldi tulajdonú közműcégek megkapták a garantált 8% (!) hasznukat, és mondvacsinált szerződésekkel vitték ki az országból. Egyrészt nem szabad ilyen ordítóan magas hasznot garantálni egy monopól szolgáltatásra, másrészt szigorúan ellenőrizni kell az adózásukat.

sinus67 2018.08.05. 21:15:15

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Minden vállalkozás azon van, hogy a lehető legnagyobb profitja legyen. A törvény adta kiskapuk keresésében és kihasználásában minden vállakozó érdekelt. Ha az állam nem szabályozza egyértelműen, vagy nem érvényesíti a törvények betartását, akkor az nem a vállalkozás hibája. Legalábbis legnagyobb részt. A nagy multik pontosan attól "nagyok", mert elegendő erőforrással rendelkeznek a lobbikhoz, a törvény adta kiskapuk kijátszásához, vagy akár a döntéshozók megvásárlásához!
Természetesen gáz, ha egy cég a jogszabályok kijátszásával visz ki több profitot, mint azt egyébként lehetne.
A gondom csak annyi, hogy a birca félék által használt "kisíbolt profit" és a mellé sok helyen alkalmazott monológok azt a képzetet keltik honfitársainkban, hogy ezek a cégek itt nem tesznek semmit, nem adóznak, stb.
Alkossanak olyan törvényeket a multikat nem kedvelő politikusok, amelyek nem teszik lehetővé a síbolást.
De nem alkotnak. Ha a zelkúrók szarok voltak emiatt (is), akkor a mostani garnitúra még szarabb, mert nem tett semmit ennek érdekében, de ráadásul a megosztásos kommunikációban felemlegetik a síbolást.

Európai téridő 2018.08.05. 21:54:58

Ti legalább hozzáférhetővé tettétek a magyar fordítás elérhetőségének a linkjét, nem úgy, mint a többi balmédiás kvázi-elvtárs. Ez is valami. Amúgy pedig a multik és nyugat-mucsaröcsögeiek extraprofitjáról szóló kommentek rendesen hazavágják a nagylelkű EU kohéziós alapjaival kapcsolatos hajbókoló dicshimnuszaitokat. A nem túl kóser célozgatásaitok pedig a "hab a tortán"-kategóriába sorolhatók. Nem kellene...

Európai téridő 2018.08.05. 21:55:36

@Európai téridő: Jut eszembe: A címadás pedig pláne tök gáz, mondhatni, undormány.

AussieBloke 2018.08.05. 22:12:49

Szerethető. Ez az új szakkifejezés arra, hogy az elnyomó rezsim egyelőre tartózkodik a fizikai bántalmazástól.

Európai téridő 2018.08.06. 07:17:56

@neko1967: És ennek mi köze van S.M. hivatkozott cikkéhez, Főokos? És a posztíró honnan veszi az "uszítás" vádját? Ezt a stílust a balmédiába magukat átmenekító ex-elvtársak, netán ex-MSZMP-tag médiamunkások, agiptoposok honosították meg. Ön ezek szerint akkor még nem élt, vagy pelenkába csinált. És az egykori pártállami elvtársak, akik kipottyantak a privilégiumaiból - a demokráciablablával ezt akarják visszakapni, Ön pedig az ő hasznos idiótájuk, ahogy azt Hatodik Lenin mondta a nagy forradalmációk idején.

chrisred 2018.08.06. 08:28:59

1956 nem kizárólag a szovjet gyarmati rendszer ellen irányult, hanem az államot kisajátító maffiaszerű elit ellen, aminek most a tagja az Ungár-Schmidt klán is. Szóval mi magyarok akkor is, meg most is a másik oldalon állunk.

chrisred 2018.08.06. 08:30:17

@AussieBloke: Legalábbis még nem szeret dicsekedni vele, de a szélsőséges propagandistái már kilátásba helyezték.

chrisred 2018.08.06. 08:33:21

@maxval balcán bircaman: Ezt harminc évvel ezelőtt is megkérdezted a gyarmati rendszer összeomlásakor, amikor a gyarmati helytartó elit az MSZMP-EK paktumon keresztül mentette át a hatalmát?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.06. 08:57:26

@szociál:

Érték = ne diktárorkodjanak a ballibák az ország felett, az ország nyerje vissza szuverenitását, a kisemberek érdekei és ne a brüsszelitáké legyen első helyen.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.08.06. 09:07:53

@maxval balcán bircaman:

Addig jó az EU amíg ömlenek be az ezer milliárdok....csak a gond az hogy a környező országok kicsit tudatosabban nyúltak ezekhez a pénzekhez, és nem az összeset nyúlták le mint Viktátor úr és a sleppje.
Ha nem lett volna ez a migrációs vonulás, akkor Viktor már régen elengedte volna a politikát, sose nyert volna választásokat.
A migránsok úgy kellettek Vityának mint egy falat kenyér, mint drakulának egy kanna vér.

morph on deer 2018.08.06. 09:18:53

@maxval balcán bircaman:
“A profit csak a tőkésé?”

Már a múlt héten is így volt, azóta sem állt be változás. Feleslegesen égeted magad ezzel a hülyeséggel, de tényleg.

morph on deer 2018.08.06. 09:22:53

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
“8% (!) hasznukat,”

Mitől magas a 8%?
De most komolyan!
Szerinted mennyi lenne a jogos?
Mit gondolsz, jelenleg mekkora a haszon az államosított cégeknél?

Rettegek mert ballib vagyok 2018.08.06. 09:42:58

Érdemes elolvasni az eredetit:

latoszogblog.hu/blog/az_akcio_fedoneve_demokracia

Schmidt Mária minden szava telitalálat.

Hogy a ballib elkúróknak és B1 szintű blognak nevezett szellemi nyomortanyáiknak, ez nem tetszik azt hiszem érthető.

chrisred 2018.08.06. 09:43:04

@maxval balcán bircaman: A magántulajdonra épülő polgári társadalomban az. A tulajdonosé a kockázat,a költség és a haszon. A neoliberális gazdasági doktrína lazítja fel ezt az elvet, amikor a nemzeti monopóliumok esetében a kockázatot és a veszteséget szétteríti az adófizetők között, míg a haszon a nagyvállalkozóké marad.

2018.08.06. 09:44:29

@maxval balcán bircaman: mivel a multik részvényt bocsájtanak ki, így tulajdonosi szerkezetük erősen diverzifikált. Lehet albán, bulgár, magyar, osztrák, stb tulajdonosa is. Avagy orosz... namost ez azt jelenti, hogy ők mind részesülnek a profitból...
Birka, tobzódnak a prionok az agyadban.

2018.08.06. 09:51:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
A bmw mit is kap? Földet, új utat, közműveket, adómentességet, foglalkoztatási támogatást. Tehát a magyar kormány támogatja a haszon kisíbolását az országból.

2018.08.06. 09:53:30

@maxval balcán bircaman: a bmw kap magyar földet. A fidesz odaajándékozza az országot a multiknak?
Felháborító! Vissza Kádárt! Legyen minden a kisembereké!

morph on deer 2018.08.06. 09:54:40

Mielőtt tovább megy a hörgés a ‘gonosz multi’ meg a ‘kisíbolt profit’ ügyében, ajánlom ezt a kis olvasmányt a JELENLEGI kormány által kötni kíván qrva jó üzlettel kapcsolatban.
Még egyszer: ez MOST zajlik, a szemetek előtt!
Úgy látszik, Lalinak csak-csak összejön az örökség valahogy...

www.napi.hu/magyar_gazdasag/bmw-munkahely-fizetes-karrier-tamogatas.667460.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

morph on deer 2018.08.06. 09:59:59

@maxval balcán bircaman:
“Pedig ez abszolút nem egyértelmű.”

Pedig de. Aki kockázatot vállal, mert befektet, az jogosult a nyereségre ÉS az veszíti a befektetését is!

Ha befektetsz, - például részvényt veszel, - akkor te is. Ha ezt nrm teszed, hanem csak munkát vállalsz, akkor meg nem, hacsak ez nem jár a munkaköröddel, mint felső vezető, stb.

Ez ennyire egyertelmű.

dr. mesterséges színezék 2018.08.06. 10:01:05

Azért hogy itten van egy amúgy igen tanult, de folyamatosan ostobán viselkedő bűnranda fideszkurva, aki amúgy civilben TŐKÉS, és bircának eszébe jut erről a gonosz EU.
Ha nem tudnám, hogy egyrészt beteg, másrészt Putyin ágyasa, a meleg lassító hatása ellenére is elkezdenék gyanakodni.

dr. mesterséges színezék 2018.08.06. 10:06:35

@morph on deer: "az veszíti a befektetését is!"

Ez az, ami a putyinizmusban értelmezhetetlen: már csak az mer befektetni, aki a közpénzjellegét veszített pénzzel teszi. Vagy a kósaista 20%-os védelmi pénzt letette.

2018.08.06. 10:10:17

@maxval balcán bircaman: "pontosan milyen mértékben támogatja a projektet, mindössze annyit tudni, hogy Debrecen 44 milliárd forintos kormánygaranciával megerősített hitelt vesz fel a szükséges telkek megvásárlásához. Vértes az állami szerepvállalásra az Apollo Tyres india abroncsgyártó 30 milliárd forintos támogatásából következtet: akkor nagyjából ennyi munkahely jött létre, mint most. Ez az összeg az akkori bérszínvonalon 8, jelenlegin 4-5 évre vetítve jelenti azt, hogy tulajdonképpen az állami támogatás fedezi a fizetéseket."

apro_marosan_petergabor 2018.08.06. 10:18:57

Schmidt Mária - mint általában - világosan és érthetően kommunikál.
Az egy más kérdés, hogy mondanivalója az AVH-s csecseken, rákosista sajtón, kádári vidám barakkban nevelődött szoci-libero ellenzék maradványnak(maszop-szadesz) nemigen tetszik.
De ez így van jól.
Ez a szoclib konglomerátum úgy tűnik, tanulás és fejlődés képtelen. Ez így nincsen jól, de majd lecserélődnek. Vagy megváltoznak, de ehhez némi önkritikára is szükség lenne, ez eddig még nem jött össze.

chrisred 2018.08.06. 10:19:01

@maxval balcán bircaman: Már ahol elfogadott, hogy a közhatalom beleszólhat a polgárok magánéletébe. Az igazi demokráciákban nem. Nálunk negyven éven keresztül megtehette, és azóta sem akar leszokni róla.

Emporio Ármányi 2018.08.06. 10:30:46

Szoptok, libbancsok, és ez most már így marad mindörökre.
Muhaha!

chrisred 2018.08.06. 10:36:39

@maxval balcán bircaman: A profitról volt szó, vagyis magánérdekről.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.06. 10:44:31

@morph on deer: "Mitől magas a 8%?"

A világon SEHOL nem kapsz a befektetésedre garantált 8% hozamot.

Mondjuk 4%-ról már lehet vitatkozni, hogy túl magas-e.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.06. 10:47:13

@Könnyen elkaptuk, uram!: "A bmw mit is kap? Földet, új utat, közműveket, adómentességet, foglalkoztatási támogatást. Tehát a magyar kormány támogatja a haszon kisíbolását az országból."

Nem. A magyar kormány ezekkel a kedvezményekkel a munkahelyteremtést támogatja. Olyan 40 millió forintból lesz egy munkahely. (A pontos számokat nem tudjuk.) A kkv szektor 4 millió támogatásból is örömröfögve csinálna egy munkahelyet.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.06. 10:49:43

@Emporio Ármányi: "Szoptok, libbancsok"

Nem csak a libbancsok szopnak, hanem mi is, hazafiak, és ti is, fideSSfasszopók.

"és ez most már így marad mindörökre."

Csak a következő forradalomig. A diktatúrát békés eszközökkel nem lehet lebontani.

morph on deer 2018.08.06. 10:53:38

@maxval balcán bircaman:
“Azt mondod. a kapitalizmus rulettezés?”

Rossz a füled Birca.

morph on deer 2018.08.06. 10:59:31

@Könnyen elkaptuk, uram!:
“A bmw mit is kap? Földet, új utat, közműveket, adómentességet, foglalkoztatási támogatást.”

Na, ha ezt Schiffer elvtárs megtudja..!

Azonnal rohan, és feljelenti Gyurcsányt...

morph on deer 2018.08.06. 11:03:58

@Könnyen elkaptuk, uram!:
“Mészáros kis ember?”

Hát embernek eléggé az.
Strómanként meg egyre nagyobb!
Úgy föst, hogy ez itten fordítottan arányos, tisztelt hölgyeim és uraim.
Hogy mik vannak..!

morph on deer 2018.08.06. 11:09:57

Azért nem semmi Maris a képen!
Elég Dózsa László neve mellé ültetni, és máris orgazmus-közeli állapotba kerül.:))

Végül is megértem: ha belegondolok az is valami...

Aquincum 2018.08.06. 11:13:01

@apro_marosan_petergabor: Schmidt Mària? Ez az a Schmidt Mària, akinek minden màsodik mondata hazugsàg? Ez az a közepesnél kicsit rosszabb képességű történész, aki hàrom éven àt Soros-ösztöndìjból élt, hasonlóan a gazdàjàhoz, akinek a valagàból ki sem jön a nyelve? Netalàntàn ez az a milliàrdos hölgy, aki egy normàlis demokràciàban kurvàra megütné a bokàjàt, amikor el kéne szàmolni a vagyonàval? Ez a szöveg, amit a cikkben idéznek, ez "vilàgos kommunikàció"? Szép, vilàgos, ordas csúsztatàs- és hazugsàghalmaz! Szemernyi szégyenkezés nélkül.

chrisred 2018.08.06. 11:15:24

@maxval balcán bircaman: Az nem. De ami magánügy, az lehet.

Tangooo 2018.08.06. 11:35:15

"... kivásárolták a piacainkat, megszerezték közműveinket, a francia Suez a vízműveinket, és egy úgynevezett csatlakoztatási folyamatot csináltattak velünk végig, ahol az ő általuk megszabott feltételeknek kellett eleget tennünk ahhoz, hogy 2004-ben betagolódhassunk az ő Európai Uniójukba."
Erre cáfolat a felzárkóztatási támogatások sorolása?? Na ne hülyéskedjünk!
A posztoló biztosan nem hallott a német eu-biztos nyilatkozatáról: "A németeknek megéri támogatni a kelet-európai országokat, mert a pénz nagy része az ő gazdaságukba csorog vissza, vallotta be egy interjúban a német EU-biztos."
index.hu/kulfold/eurologus/2017/02/28/nemetorszag_nagyot_szakit_az_eu-bol/

Egyébként egy komoly ember, ha tényeket sorol, akkor azok forrását is meg szokta jelölni és azt a szót, hogy "legalább" ennyi, vagy annyi nem sorolja a tények közé.
De hát ez csupán hitelesség kérdése....

chrisred 2018.08.06. 11:40:56

@Tangooo: Döbbenet! Pofátlan módon megvették azt, ami mi eladtunk, nem engedték meg, hogy mi határozzuk meg a feltételeit annak, hogy milyen módon leszünk majd kegyesek csatlakozni hozzájuk.

chrisred 2018.08.06. 11:43:49

@Tangooo: "A németeknek megéri támogatni a kelet-európai országokat, mert a pénz nagy része az ő gazdaságukba csorog vissza..."

Magyarán az ingyenpénznek csak egy része marad Mészárosék zsebében. Elhiszem, hogy nagyon fájhat nekik.

2018.08.06. 11:44:29

@Tangooo: pontosan milyen mértékben támogatja a projektet, mindössze annyit tudni, hogy Debrecen 44 milliárd forintos kormánygaranciával megerősített hitelt vesz fel a szükséges telkek megvásárlásához. Vértes az állami szerepvállalásra az Apollo Tyres india abroncsgyártó 30 milliárd forintos támogatásából következtet: akkor nagyjából ennyi munkahely jött létre, mint most. Ez az összeg az akkori bérszínvonalon 8, jelenlegin 4-5 évre vetítve jelenti azt, hogy tulajdonképpen az állami támogatás fedezi a fizetéseket."
Nocsak, a kormány kifizeti előre 4-5 év béreit....

2018.08.06. 11:46:31

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Tehát a fidesz kormány kifizetia béreket előre 5 évre, hogy legyen profit. Amit kilopnak az országból.

Aquincum 2018.08.06. 11:48:25

@chrisred: Talàlt, süllyedt. A véleményem az, hogy Magyarorszàg mindenkori vezetése képtelen a tanulàsra. A kivagyisàgtól, a nagyképűségtől, a többi nép lenézésétől és legfőképpen az idióta, eszetlen politizàlàstól képtelen szabadulni ez a nemzet. Sokadik alkalommal tehetségtelen, korrupt f@szok irànyìtjàk az orszàgot. Akinek csöpp esze és erkölcsi érzéke van, ég miattuk a képe.

chrisred 2018.08.06. 11:58:25

@Aquincum: Így lettek kiválasztva. Csak olyanok ülhettek le az ellenzéki kerekasztalhoz, akik az MSZMP (és így közvetve a KGB) kezében és zsebében voltak. Miért nem ismerhettük meg soha az ügynökaktákat 12-12 év MSZP-SZDSZ illetve Fidesz, meg 4 év MDF kormányzás alatt?

2018.08.06. 12:07:43

@chrisred: avagy az mnb pénzt nyomtat. Bejut a gazdaságba, így mesterségesen fűti azt. Infláció.

chrisred 2018.08.06. 12:13:12

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nem, itt a kereskedelmi bankok által adott hitelről van szó. A kormánygarancia csak egy darab papír.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.06. 12:18:05

@Könnyen elkaptuk, uram!: "kilopnak "

Szerintem nem. Sokkal egyszerűbben lopják szét az országot. Ez a beruházás inkább szépségtapasz, propaganda, amit lobogtathatnak a fideSSfasszopók. Két teljes ciklus alatt nem jött működőtőke Magyarországra - azaz jött, de annyi ment is -, ezen a mérlegen próbálnak javítani.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.06. 12:20:07

@Könnyen elkaptuk, uram!: Persze, a kicsiért is lehajolnak, nem fogok csodálkozni, ha tömjénzsóti vadiúj BMW-vel fog jegesedve vadászatra menni, amit szintén a BMW fizet.

2018.08.06. 12:22:51

@chrisred: a ker. bankok pedig az mnb-től vesznek fel hitelt...

2018.08.06. 12:24:58

@chrisred: Debrecen vesz fel hitelt, vagyis az állam önmagát hitelezi. A bérek esetében viszont állami támogatás van, nem banki hitelből fizet a bmw.

Mille38 2018.08.06. 12:37:33

A "rohamtempóban hívja le" kitétel tévedés: az EU felé alig 10%-nyit nyújtottunk be a támogatásokból. Mégpedig azért, mert a rendszer béna és rengeteg adminisztratív akadálya van a pénz elköltésének, bénák a szabályszerűség igazolására és az elszámolások korrekt benyújtására. Egyelőre saját magunknak hitelezzük az EU-s támogatások nagy részét. Az államkassza meglehetősen üres emiatt (is). Hogy ez hova fog vezetni, csak találgatni lehet.

morph on deer 2018.08.06. 13:27:33

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
“nem fogok csodálkozni, ha tömjénzsóti vadiúj BMW-vel fog jegesedve vadászatra menni, amit szintén a BMW fizet.”

Miért, már a jegesmedvéket is háziasitották?
Mert tudod, a ‘tiszteletes úr’ csak házállatokat lő mostanában!

Bár igaz, a házinyúlról nem hallottam mostanában...

morph on deer 2018.08.06. 13:33:15

Amúgy a jelek szerint a kormányzat jobban bízik a szlovák ipar teljesítményében, hiszen főleg Skodákat használnak!
Sehol egy Suzuki vagy egy Opel! Sőt, még Mercedes is alig..!

Mondom, a szlovákok jobban teljesítenek? Hogyhogy??!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.06. 13:35:11

@morph on deer: Jegesmegve vagy a szomszéd angóra macskája, mindegy, a vadász úr úccse tuggya megkülönböztetni. :))

chrisred 2018.08.06. 13:49:55

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nem, az állam csak garanciát nyújt.

2018.08.06. 14:02:30

@chrisred: de szerintem Debrecen sem gazdálkodó egység, tehát az adókból fizeti a hitelt. Az meg pusztán technikai kérdés, hogy az állam vagy a város kasszájába fut be az adód.

Dr. Fotos 2018.08.06. 14:16:09

@morph on deer: 90% alkotmanyos koltseget tartana igazsagosnak...

Tangooo 2018.08.06. 14:18:06

@Aquincum: Ez aztán az érdemi hozzászólás.
Ezt egy nyilvános WC falára is firkálhattad volna.

Tangooo 2018.08.06. 14:23:27

@chrisred: Nem elég elolvasni, érteni is kellene!
Demagógiából viszont jelest kapsz
Leülhetsz!

chrisred 2018.08.06. 14:23:52

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Debrecen vesz fel hitelt, vagyis az állam önmagát hitelezi." Nem az állam hitelezi önmagát, hanem az önkormányzatok ilyen hiteleket csak kormányzati jóváhagyással vehetnek fel (lásd hármas metró szerelvények), ami egyúttal a központi költségvetés háttérgaranciáját jelenti.

nemecsekerno_007 2018.08.06. 14:25:16

- Választást kell nyerni
- akinek újság v. TV kell vegyen magának
- Akiknél a "Merjünk kicsik lenni" az alapfilozófia azok már többszörösen leszerepeltek
- gyakorlatilag sikerült megvalósítaniuk ezt a tételt saját magukon
- ekézhetitek a népet amiért nem áll be a lúzerek mögé de ezzel csak rontotok a helyzeten
- még a baloldali vállalkozók se szponzorálják ezeket a b@ld@szokat, amit meg is lehet érteni
- szóval lehet írogatni az önéletrajzokat az idióta blogbejegyzések helyett

chrisred 2018.08.06. 14:25:24

@Tangooo: Ha komoly ember vagy, egy ilyen kijelentés mellé tényeket is sorolsz.

Tangooo 2018.08.06. 14:26:18

@Könnyen elkaptuk, uram!: mi köze a BMW beruházásnak a hozzászólásomhoz?

Antilles 2018.08.06. 14:46:44

De jöjjenek el, látogassanak el hozzánk! Látni fogják a saját szemükkel, hogy ez egy biztonságos, épülő, szépülő ország. Virul a szólás- és sajtószabadság. Mi nem ismerjük a politikailag korrekt kánont. Itt mindenki szabadon kifejtheti és ki is fejti a véleményét. Nincs cenzúra. Gyülekezési szabadság van. A rendőrök udvariasak és barátságosak, ..... .....vibráló, nyüzsgő az élet. A diktatúra nem ilyen.”
Valószínüleg Adolf is hasonlót mondott az olimpia előtt.

Aquincum 2018.08.06. 15:14:51

@Tangooo: "Ez aztán az érdemi hozzászólás. Ezt egy nyilvános WC falára is firkálhattad volna." A hozzàszólàsom stílusa tényleg kissé nyersre sikerült. Schmidt Maria, a csúcsgazember főnöke és úgy àltalàban a NER szarhàzi csapata ügyében nem igazàn tudok higgadtan fogalmazni. Cinikus, képmutató, tolvaj banda. Még egyszer kihangsúlyoznàm: SCHMIDT 3 ÉVIG SOROS ÖSZTÖNDÍJBÓL ÉLT, ORBÀN SZINTÉN SOROS-ÖSZTÖNDÍJAS VOLT. Ezutàn lefolytattàk a Soros elleni uszítókampànyt. Milyen emberek ezek?? És ez a lépésük csak az egyik a sok szàzból, amit kultúrber egyszerűen nem fogadhat el!

Attilajukkaja 2018.08.06. 15:30:53

@nemecsekerno_007:
"Akiknél a "Merjünk kicsik lenni" az alapfilozófia azok már többszörösen leszerepeltek"
Ezt a saját családod tapasztalatai alapján mondod? Sajnállak titeket!

2018.08.06. 15:47:42

@Tangooo: a keleti piacok támogatása ezek szerint nem csak a németeknek éri meg. A keleti országok versengenek a német beruházásokért, sőt, a költségek egy részének átvállalásával piaci előnyhöz juttatják őket.
Vagyis a te adódból például kifizeti a magyar állam a német bmw bérköltségét 5 évre előre...persze tudjuk mi, hogy ez a nyugat hibája.

Emmett Brown 2018.08.06. 16:02:05

@Tangooo: a különbség csak annyi, hogy ami pénz bejön azért nem adunk semmit cserébe, viszont ami kimegy abból valami árut vagy szolgáltatást veszünk, ami itt is marad.

Ha adok neked 10 milliót csak úgy mert kedvellek, és te abból, meg a saját pénzedből veszel tőlem egy ingatlant 12 millió forintért, akkor én téged kiszipolyoztalak?

2018.08.06. 16:02:29

@szociál:

Meg tudod mondani, hogy a környező országok milyen arányban veszik igénybe az ejus támogatásokat?
Meg tudod mondani, hogy az Orbán kormány hogyan nyúlja le ezeket?
Meg tudod mondani, mennyi támogatást utalt át eddig az eju, és ezzel szemben mennyi lett kifizetve?

chrisred 2018.08.06. 16:30:51

@Quercus a gondolkodó: Minthogy a felzárkóztatási támogatások célja a nevében benne van, egyszerűen azt kell megnézni, hogy a velünk együtt csatlakozott országok gazdasági régiói mennyit fejlődtek az eltelt másfél programozási időszak alatt a magyar régiókhoz képest.

Gyorgy Nagy 2018.08.06. 16:39:52

A szörnyella de frász egy szépség királynö volt ehez a félszemû szopos seggnyalóhóz képest.A kollegái utálják mind a szart de hát a pénz nagy ur .Aki teheti lepantan ettöl a barom arcutól .

Tangooo 2018.08.06. 16:50:50

@Emmett Brown: Az én kommentem arról szólt, hogy a nekünk "ajándékozott" eu-s pénzek nagy része visszacsorog Németországba. ENNYI!

easy mango 2018.08.06. 16:59:02

@nemecsekerno_007: azért egy pillanatra gondolkodjunk el egy-két dolgon picit.
Az rendben van, hogy leépítik a demokráciát, végülis 1000 évig nem volt demokrácia Magyarországon, politikai berendezkedésünk csak nyomokban tartalmazott olyat. Szóval bizonyos körülmények között talán meg is lennénk nélküle. Hangsúlyozom, a globális folyamatok jelenleg olyan fázisát látjuk, ahol a szabad piac olyan kis országokban, mint a mienk, sokszorta erősebb, mint a politikai szelek.
Elhanyagolható tény az is, hogy köszönhetően az EU-nak, meg a különböző elődeinek (egt, szén és acél) Európa (és számtalan szövetséges állama) egy soha nem látott hosszúságú békefolyamatban él. Ha csak a saját nagyapád, dédapád sorsát nézed, végigéltek egy/két világháborút, forradalmat, stb. És ez Európa majd minden országára igaz. Ez a gazdasági érdekek összefésülésével jöhetett létre csak. Ugye senki nem gondolja, hogy őszinte szívszeretetből bratyizott össze a német a franciával, francia az angollal, román a magyarral? Hogy ebben a koordináta rendszerben van akinek esetleg áldozatot kell hoznia, vagy visszavenni az arcából? Gondolom, ha téged először hív meg a haverod az exkluzív golfklubba, ahová csak ajánlás és bizonyos kritériumok után léphetsz be, akkor először kivered a balhét, hogy miaz, hogy itt dresscode van, és kikéred a panaszkönyvet, ha lenyúlod az evőeszközt az ebédlőből és esetleg számonkéri rajtad a pincér.
Ha valaki ezt a szögegyszerű, ám szerintem mindennél fontosabb szempontot sutba veti, és egyedi politikai előnyt próbál kovácsolni úgy, hogy az egy egység kiterjedésű választójának brüsszelt egy elnyomó, a kultúránkat veszélyeztető hatalomnak állítja be, az:
-vagy egy tanulatlan buta tök
-vagy szimplán egy politikus, aki hazudik

Főleg annak fényében, hogy:
-a miniszterelnök gyermekkori barátjának cégei a világ vezető vállalatait meghazudtoló mértékben gyarapodtak az elmúlt években EU pénzből
-a miniszterelnök veje érdekeltségébe tartozó cég ellen eljárás folyik eu-s pénzek jogtalan felhasználása miatt
-a miniszterelnök érdekeit szolgáló önkormányzatok százával nyerik el az "infrastruktúrális" beruházásokra az eu-s pénzeket és térkő lesz belőle Jászjónapoton a faluház mögött kettővel, vagy kilátó a lucernás mellett
-eu-s pénzekből, falusi turizmus címén vadászlakok és nyaralók épülnek képviselők és polgármesterek feleségei, gyerekei neve alatt

Nincs ezen mit elemezni. Ez egy szimpla parasztvakítás megint.

Emmett Brown 2018.08.06. 17:22:34

@Tangooo: értem. az a kérdés, hogy amikor a pénz visszafelé áramlik, kapunk-e valamit érte.

nemecsekerno_007 2018.08.06. 17:36:36

@Attilajukkaja: Ja igen az alapján. Ha ettől megnyugdszol....

nemecsekerno_007 2018.08.06. 17:44:10

@easy mango:

- Hagyjuk. Az EU egy érdekszövegség, némi demokratikus mázzal.
- Nekünk is képviselni kell az érdekeinket amennyire lehet.
- Ez konfliktusokkal jár, amibe bele kell állni.
- Azokból a politikusokból már elég akik bármi is jön az EU-ból, azt mindig szélesre tárt farpofával várják...
- Budapest-Belgrád vasút: Néhány EU-s ország gazdasági érdekét sérti. De ettől még nem lesz hirtelen diktatúra Magyarországon...
- Annyira naívak itt néhányan, hogy pár szivárványos zászlóért, meg néhány "Orbán diktátor" pólóért az se érdekelné őket ha eladnák a Balatont egy külföldi befektetőnek...

Tangooo 2018.08.06. 17:54:55

@Emmett Brown: Nem jól érted. Én azt próbálom meg érzékeltetni, hogy az eu-s pénzek nem "ajándékba" jönnek. Olyan megállapodás alapján jönnek, ami mindkét fél számára előnyös. Egyébként, ha ebbe az üzleti témába politikát kever bárki is, azt jobb helyeken zsarolásnak hívják.

Tangooo 2018.08.06. 17:57:57

@Gyorgy Nagy: "A kollegái utálják mind a szart de hát a pénz nagy ur .Aki teheti lepantan ettöl a barom arcutól ."
A hozzászólásokat segíti egy helyesírási program. Ha minden leírt szavad alá van húzva pirossal, az azt jelenti, hogy nem vagy képes magyarul írni, úgyhogy ne erőltesd!

Emmett Brown 2018.08.06. 18:37:48

@Tangooo: igen, a legtöbb pénz célzott támogatás.

De még ha megy is vissza lóvé, ez akkor sem Nokiásdobozban történik, hanem mert a kötelezően vasútfelújításra fordítandó összeg egy részéből a Siemenstől veszünk biztosítóberendezéseket.

Ahol dolgozom, kaptunk állami támogatást, és nem csak bele a vakvilágba, hanem célzottan, amit ellenőriztek is. Sőt, a pénz egy része visszavándorolt az államhoz, mégsem hőbörgünk, hanem örülünk az új eszközöknek.

Attilajukkaja 2018.08.06. 18:50:13

@nemecsekerno_007:
" Ha ettől megnyugdszol...."
Én amúgy is megnyudszolva vagyok. :o)))
Amúgy meg tényleg az vall igazi bátorságra, ha valaki mer kicsi lenni, ... ha már egyszer tényleg kicsi! Ezt a megalomániás Orbán soha nem fogja megtanulni.

Attilajukkaja 2018.08.06. 18:57:10

@nemecsekerno_007:
"- Hagyjuk. Az EU egy érdekszövegség, némi demokratikus mázzal."
Így van. A lehető legjobb érdekszövetség jelenleg.

"- Nekünk is képviselni kell az érdekeinket amennyire lehet."
Így van. De nem azon túl.

"- Ez konfliktusokkal jár, amibe bele kell állni."
Így van. Bele kell állni, de nem kerékkötőként.

"- Azokból a politikusokból már elég akik bármi is jön az EU-ból, azt mindig szélesre tárt farpofával várják..."
Ehelyett jöjjenek azok, akik Putyinnak tárják szét a farpofájukat?

"- Budapest-Belgrád vasút: Néhány EU-s ország gazdasági érdekét sérti. De ettől még nem lesz hirtelen diktatúra Magyarországon..."
Így van. Ez is csak egy kísérlet az EU szétzilálására (Putyin támogatására).

"- Annyira naívak itt néhányan, hogy pár szivárványos zászlóért, meg néhány "Orbán diktátor" pólóért az se érdekelné őket ha eladnák a Balatont egy külföldi befektetőnek..."
A Balatont már felvásárolta Orbán és a maffiája. Most ők viszik ki külföldre a pénzt. Jaj de jó nekünk!

2018.08.06. 20:08:00

@easy mango:

Teljesen elérzékenyültem ettől a szócunamitól. Na akkor még egyszer.

Nincs olyan, hogy liberós demokrácia. Polgári, többségi demokrácia van. Például Magyarországon.
Az EU már régen nem a Szén- és Acélközösség. Sőt, ahogy Orbán 2011-ben egyértelműen elmondta: Brüsszel nem Moszkva. Még akkor sem, ha a liberofasiszták ezt nagyon szeretnék.
Nem az EU centrumországai támogatják a perifériát, hanem a periféria támogatja a centrumot.
Fogalmad nincs arról, mikor, mire, hogyan költik az EU-s pénzeket.

easy mango 2018.08.06. 20:11:13

@Quercus a gondolkodó: hűha.....
Őőő, azt hiszem későn szólok, de ez nem a konteo.hu

2018.08.06. 20:13:03

@Attilajukkaja:

És ez az érdekszövetség kinek az érdekeit képviseli?
Még egyszer: Brüsszel nem Moszkva.
Oroszországnak, Kínának az egész világ a seggét nyalja, a gazdáitok is.
Amíg a transznacionális tőke vásárolta föl az országot, na addig tapsikoltatok.

easy mango 2018.08.06. 20:13:56

@Quercus a gondolkodó: gondolom a liberós demokrácia, az a liberális demokráciát jelenti nyelvrendszeredben.
De mit jelent a liberofasiszta?

2018.08.06. 20:14:14

@easy mango:

Mi a konteo kicsihuszár?

easy mango 2018.08.06. 20:14:44

@Quercus a gondolkodó: transznacionális tőke?

Kérlek taníts Mester!!!

kiskutyauto 2018.08.06. 20:14:45

De most komolyan, EGYETLEN EGY KIASZOTT MAGYAR FÉRFI SINCS AZ ORSZÁGBAN, aki a közelében van és megfogja ezt az agyhalott náci orbáncseléd kurvát és megfojtsa...? Ha ekkora csicska lúzer ország vagyunk, akkor mit sírunk..? EZT ÉRDEMELJÜK VAZZEG!!!!

easy mango 2018.08.06. 20:19:24

@Quercus a gondolkodó: mi a konteó?
Először azt akartam írni, hogy nettó faszság a kommented, de hozzászólásod sokkal paranoidabb, logikai békaugrásokat sem mellőző mély sötétsége felébresztette bennem a kételyt, hogy itt nem egy egyszerű gondolkodóval lesz dolgunk, hanem valakivel, kinek lelkében a szíriuszi ősök bölcsességének kihaló, de még pislákoló hagyatéka lakozik....te tulok.

2018.08.06. 20:20:01

@easy mango:

Ugyan arra a kaptafára készültök kicsihuszár. Ész nincs, tények, számok, adatok nincsenek, csak a hatalmas arc. Na arra meg szarunk.

easy mango 2018.08.06. 20:20:30

@Quercus a gondolkodó: gazdája meg neked van te rühes dög!

easy mango 2018.08.06. 20:22:51

@Quercus a gondolkodó: sajnálom. Véleményem, mely többnyire reflexió volt a cikkben közölt le monde S.M.-mel készült cikkére, nem találtam fontosnak a statisztikai hivatal számsorait bemásolni. De cáfold állításaim tényekkel, és ha szükséges, előkapjuk a számmisztikát is!

easy mango 2018.08.06. 20:36:07

Egyébként visszazuhanva az off-topic világából.
Ez a Schmidt MáriA az az a Schimdt Mária ugye, aki Soros-ösztöndíjon járt egyetemre? Ez az aki úgy lett milliárdos, hogy férje volt cégének egy részvénypakettjét megörökölte? Annak a cégnek amelyik a nyolcvanas években egy váci utcai lakás megvásárlásával kezdte, majd a privatizációs évek alatt összevásárolt mindenféle kapcsolatai révén a -szabadpiacon- egy többmilliárdos ingatlan-portfóliót?
Vagy ez egy másik Mária?

morph on deer 2018.08.06. 20:39:12

@easy mango:
“vagy egy tanulatlan buta tök
-vagy szimplán egy politikus, aki hazudik”

Nem “vagy”, hanem “IS”!

easy mango 2018.08.06. 20:45:36

@morph on deer: igaz, egyik nem zárja ki a másikat!

morph on deer 2018.08.06. 20:47:09

@easy mango:
“te tulok”

Hogy lehetsz már ennyire magyarellenes, még most is?!
Amikor minden igaz szittya tudja, hogy a “Nemzetthy” hlyesírás szerint ez úgy magyarosch, hogy “te 2lok”!
A teringettét!

morph on deer 2018.08.06. 20:50:23

@easy mango:
“Vagy ez egy másik Mária?”

Megőrültél?
Ilyenből kettő???

6. Ienin 2018.08.06. 20:51:11

A fideszes köcsögök, mind ilyen randák, félszemű, kancsal banyák, búvalbaszott parasztok? Biztos elokádja minden reggel magát ez a félszemű féreg, amikor a tükörben reggel borotválkozik, és meglátja magát. Ennyit csak egy fideszes féreg tud egyszerre hazudni.

easy mango 2018.08.06. 20:56:12

@6. Ienin: a kinézetéről nem tehet, ezt ne rója fel neki senki. De remélem a neves francia napilap fotót nem közölt azért. Így is van már egy nem túl szerencsés, kialakult kép a magyarokról.
Biztos szemenköpi magát reggelente aki ennyit hazudozik.

chrisred 2018.08.06. 21:10:17

@Quercus a gondolkodó: A többségi demokrácia valamilyen bolsevik dolog, ugye?

chrisred 2018.08.06. 21:12:36

@nemecsekerno_007: "Budapest-Belgrád vasút: Néhány EU-s ország gazdasági érdekét sérti."

Csak az a baj, ha az adófizetők érdekét nézzük, abba a néhányba Magyarország is beletartozik.

easy mango 2018.08.06. 21:13:10

@chrisred: ez lenne a népi demokrácia? MNDK? Magyar Népi Demokratikus Köztársaság?

Tangooo 2018.08.06. 22:28:13

@Aquincum: Elég furcsa elképzeléseid vannak arról, hogy egy ösztöndíj elfogadása milyen kötelezettségekkel jár. Egy biztos: az rongy ember, akit meg lehet venni ezzel és utána az ösztöndíj alapítója diktálhat neki. Sok ilyen van a ballibsi oldalon, de ez az ő dolguk.
Ami a stílusodat illeti: "A stílus maga az ember." Ebben minden benne van.

2018.08.06. 23:08:45

@Quercus a gondolkodó: transzban vagy? Kis nacionális töketlen.

2018.08.06. 23:10:00

@Tangooo: sajnálom, hogy nem látod az összefüggést. Nem vagy te fideszes?

chrisred 2018.08.07. 05:34:54

@Tangooo: Pedig létezik ilyesmi. Én már olyan elképzelésről is hallottam, hogy az államilag finanszírozott felsőfokú képzésben diplomát szerzők ne vállalhassanak munkát külföldön. Mintha az állami ösztöndíj elfogadása bármilyen kötelezettséggel is járna.

kolomparlole1114 2018.09.08. 16:40:36

Ez a kommunista kurva együtt volt Soros-ügynök Orsós Viktátorral meg a Luxustónival!!!
süti beállítások módosítása