B1 blogcsalád



Nincs erre jobb szó: elolvadt a MÁV-vezetőség agya Rákosrendezőnél

2018. augusztus 03. - Mr Flynn Rider

Bőven túlmutat az MKKP-MÁV-konfliktus egy bicikliút építésén Rákosrendezőn: az egész ország és az állam mentális állapotát tükrözi.

rakosrendezo.jpg

A Kétfarkú Kutya Párt bejelentette, hogy ha elég pénz jön össze, akkor megépíti a Rákosrendezőnél azt a legendás bicikliutat, ahol a Civil Zugló Egyesület évek óta megrendezi a „Tour de Rákosrendezőt” annak járhatatlanságára felhívva a figyelmet. A Teleki Blanka út ugyanis beletorkollik a MÁV területébe, ahol gazos, elhanyagolt sínek futnak. Ezen a területen néha elmegy egy-egy tehervonat, de csak a rozsda és a gaz nő nagyrészt – igazi senkiföldje.  Viszont van a MÁV-területnek egy olyan 100 méteres szakasza, ahová csak komoly mountain bike-kal érdemes átbiciklizni, ha az ember nem akarja széttörni a kerékpárját, vagy halálra rázatni saját magát. Ennek az aprócska útnak az elkészüléséért évek óta hiába küzdenek civilek és kerékpárosok. 2015 után, mióta az első Tourt megrendezték, javult egy kicsit a helyzet azzal, hogy az önkormányzat megcsináltatta a bicikliutat, de a MÁV-terület olyan maradt, amilyen a legendás, fenti 1968-as fotón is. (Forrás: http://www.vasutallomasok.hu).

A problémát a Kétfarkúak pár órás munkával megoldhatták volna. (Akár a MÁV is- évek óta!) Össze is jött a pénz az útra, a Kétfarkúak azt írták a Facebookon, hogy önkéntes alapon, de profi kivitelezőkkel, mérnökökkel egyeztetve, megtervezve, mindössze 4-5 óra alatt, 2 méter szélességben meg is oldanák az évek óta húzódó és sok-sok biciklisnek gondot okozó problémát. Tegyük hozzá: a MÁV bizonyosan évek óta ismeri a helyzetet, hiszen sokszor írtak erről az újságok, és a füle botját se mozgatta azért, hogy megoldja a helyzetet. Maradhatatott volna ez így is: hogy szarnak rá. De nem így történt. Szerdán a Kétfarkú Kutya Párt elkezdte építeni az utat, de a Magyar Állam Vasutak közbeszólt.

  • WTF 1: rögtön rájuk hívta a rendőröket. A tudósítások szerint a rendőröket hiába hívták ki, ugyanis azok a helyszínre érkezve úgy ítélték meg, hogy a passzivisták semmilyen törvénytelent nem követnek azzal, ha utat építenek, hiszen sem a közúti, sem a vasúti közlekedésben nem okoznak problémát azzal, hogy szakszerűen dolgoznak a járdán;
  • WTF 2: a MÁV-nak mindez nem volt elég, direkt keresztbetettek az egész akciónak: ahogy a bicikliút egy része kész lett, odaültettek két biztonsági őrt, hogy őrizzék a MÁV területének egy részét, nehogy a maradék is kész legyen;
  • WTF 3: a magyar állami vasúttársaság azóta azzal fenyegetőzik, hogy amennyiben vasárnapig nem szállítják el a helyszínre kihordott mart aszfalt kupacokat, akkor polgári peres eljárást indítanak a párt ellen, és saját költségén hordja el azokat;
  • WTF 4: a MÁV munkatársai azt sem engedték a bicikliúton dolgozóknak, hogy a már megépített szakasz szélét elegyengessék, ami így enyhén balesetveszélyes, és hiába hívták fel a figyelmet arra, hogy ha emiatt valaki elesik, az jó eséllyel a MÁV-ot fogja perelni, nemes egyszerűséggel annyit mondtak, hogy az nem baj.

A MÁV ezzel a történettel egyszerre 4 orbitális baklövést követett el. A társaság szénája eddig is borzalmasan rosszul állt, a rendszeres késések, a szörnyűséges állapotú vonatkocsik, a minősíthetetlen állagú vasúti klozetek, meg az egész, a szocializmusból ránk ragad-maradt rohadó rendszer miatt a cég kapcsolata az utasaival rendkívül rossz. Mindenki tudja, milyen ilyenkor a szellőzetlen, büdös vasúti kocsik műbőr üléseihez ragadva aszalódni órákat valahol a mező közepén, útban a Balaton felé, mert a vonat megint áll. (Esetleg állni a peronon és várni, hogy megérkezzen valami, ami régóta késik.) Mindez évtizedek óta változatlan, csak a mocsok és a rozsda nő mindenhol egyre jobban. Ami pozitív változás történt a társaságnál (új elővárosi vonatok), azokat a késések, a botrányok és a szolgáltatás általános színvonaltalansága simán elnyomják. Mindennek oka nagyon egyszerű: mivel monopolhelyzetben vannak, pláne állami cég, amelynek sosem kellett nyereségesen működnie, ügyfélközpontúvá válnia, reklámoznia magát, ezért bármit megtehetnek. És meg is tesznek.

Látványosan szarnak a saját utasaikra.

Ám itt lett volna az alkalom, hogy a MÁV vezetése kivonuljon és látványos PR-akció keretében, nyakkendőben befejezze a Kétfarkúakkal a bicikliutat és elmondják, idén hány vonattal szállították hány biciklit és mennyire fontosak nekik a biciklis vonatozók-túrázók. De nem voltak olyan szakmai és szellemi kompetenciák birtokában, hogy a helyzetet felismerjék.

Ehelyett kifejezetten bunkó, szűk látókörű módon, a hatóságokkal fenyegetőzve, erőből próbáltak meg lenyomni egy alulról jövő, kedves társadalmi kezdeményezést. Ami egy ismert jelenség a mai Fidesz-rendszerben, de a vasúttársaság mégiscsak az utasokért, a közért kellene legyen és nem pedig ellene – illetve saját maga ellen.  

Pont ugyanaz az eset, mint kórházban önkéntesen takarítani, vagy tévét felajánlani. Vagy az emléktábla, amit nem hagytak kihelyzeni. Vagy amikor a BKK feljelentette az online jegyvásárlás hiányosságaira figyelmet felhívó etikus hekkert. Vagy menjünk vissza kétszáz évet: Mikszáthnál a Korlátfa című novella.(Ha szépirodalmi utalást is szeretnénk.)

Kétszáz év alatt a magyar állam, a rendszer szemlélete, működési módja semmit sem változott.

A MÁV szívózása nem csak óriási öntökönlövés, PR-bukás, de bukás emberségből, empátiából, jóindulatból, sőt, intelligenciából is.

Azt az utat befejezni a társaságnak nem ártott volna, óriásira duzzadt költségvetésének nem lett volna megerőltetés, hogy akár ők maguk csináltassák meg a saját embereikkel. Csak szemlélet kérdése, csak jóindulat kérdése lett volna az egész. Simán kihozhatták volna win-win-szituációra a dolgot. Ők is ynertek volna, ha az út elkészül, a biciklisek is. Ehelyett kihozták loose-loose-szituációra, amiben mindenki rosszul jár. És annyira hülyék, hogy fel se ismerték, mi történik.

Az egész eset tökéletesen jellemzi Magyarországot: mennyivel jutnánk többre, ha más lenne a szemlélet. (Ez pedig igazán nem pénz kérdése.) Ha nem direkt betartanánk egymásnak, hanem segítenénk egymás. A Kétfarkú ez ügyben egy öntevékeny, állampolgári, közösségi akciót indított. Ezzel áll szemben az a múlt századból itt ragad ostoba szemléletmód, amely mindezzel nem tud mit kezdeni, hiszen kizárólag individuum - hatalom viszonylatban gondolkodik és nem tudja értelmezni az önállóan, együttműködve cselekvő közösség létezését.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr414158789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2018.08.05. 11:08:02

@Cycmen: mi van gyökér, agyadra ment a nyaralás?

Cycmen 2018.08.05. 11:16:47

@Karipapa01: " sikerült politikai csatateret csinálni, ahol a "hős pártkatonák" agresszíven és undorító módon képesek egymás pofájába mászni. "

Mindig ez van, de hála istennek megjelenik a pártatlan széleslátókörű értelmiségi és ugyan elnéző mosollyal, de elpaskolja a szertelen kisdedek popóját!

Cycmen 2018.08.05. 11:19:01

@taga20: " mi van gyökér, agyadra ment a nyaralás?"

Ne velem foglalkozz, inkább fogj varjút ebédre!

CyberPunK 2018.08.05. 11:20:47

@Le a spammerekkel: "gyalog, amíg nem fáj semmi, engem nem zavar az a kocka-/macskakő."

Gondolom férfi vagy, ezért a magassarkú nem játszik nálad, igaz? Ne feledd, még mindig a város kvázi belső részéről beszélünk, nem valami peremkerületi putrisorról.

CyberPunK 2018.08.05. 11:26:08

@Le a spammerekkel: Elmondom mi a hülyeség. Az, hogy bár fizetünk egy közlekedési hivatalt (tudja a franc, hogy hova van jelenleg beolvasztva), de ahelyett, hogy kijönnének, és elküldenék az MKKP-t az anyjába, majd adnának a MÁV-nak egy ultimátumot, hogy vagy nyár végére ők megoldják, vagy szeptember elsején jönnek a markolók és a sínek felszedésével kezdik meg a felújítást, helyette kussolnak. Na, ez a hülyeség.

taga20 2018.08.05. 11:38:41

@Cycmen: ja, asztán itt foksz károgni, hogy megfogtam előletek és most éheztek!:)))

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2018.08.05. 12:02:49

Ezeknek a geci ballibáknak mindenki hülye aki nem rájuk szavazott, mondjuk nem tudom kire kéne, a kúrcsányra, a drogosra, vagy melyikre? Agyukra ment a gyurcsány meg bajnai geci.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 12:07:08

@enpera: mennyivel jobb, hogy egy hatalommániás, elmebeteg hazaáruló bűnbanda ül a nyakunkon. Te a bűntársuk vagy, vagy csak egy mocskos pofájú, ostoba szarzabáló?

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 12:09:39

@enpera: ja, most esett le: akár buta vagy, akár nem, te beállnál bűntársnak, retkes nyilas gazember.

Karipapa01 2018.08.05. 12:16:22

@Cycmen: Na igen! Már az is egy szemét geci, aki nem akar beszállni a gyűlölködős népi játékba! Hát hogy képzeli a mongolidiótája???
Nem kell nekünk ellenség! Nem kell ide kommunista, náci, meg iszlám sereg, csak egy kis türelem és Magyarország legyőzi saját magát.

taga20 2018.08.05. 12:18:14

@enpera: szerintem neked ment az agyadra a főgeci!

te olyan agyhalott barom vagy, hogy elkezdesz itt gecizni, mikor a gazdád neve az!

taga20 2018.08.05. 12:21:17

@Karipapa01: te tényleg ilyen hülye vagy, vagy csak jáccod itt az agyad?

regbor 2018.08.05. 12:28:00

@enpera: Hú, ez aztán a konzisztens hozzászólás! Most jöttél meg a szabiról? Olvass előbb, mielőtt böfögni kezdesz! Ja, és mosd ki a szád szappannal, mielőtt megszólalsz...

caliyoung 2018.08.05. 12:30:49

Ezért a Fidesz és személyesen Orbán Viktor a felelős!
Én személyesen fogok Jean-Claude Jucker elnök úrhoz fordulni az ügyben!

taga20 2018.08.05. 12:34:07

@caliyoung: szerintem inkább putyin gazdádhoz fordulj!

na majd ő!

Karipapa01 2018.08.05. 12:35:15

@taga20: Nem "jáccom" Légy türelmes és olvasd el még egyszer amit írtam.

Cycmen 2018.08.05. 12:41:51

@Karipapa01: "Na igen! Már az is egy szemét geci, aki nem akar beszállni a gyűlölködős népi játékba! "

Nem ezt írtam és különben is beszálltál, látszólag mindkét oldal fölött állva. Én meg nem bántottalak ezért, mindössze a magas ló tökei alá tettem égő újságpapírt.

Cycmen 2018.08.05. 12:46:29

@Karipapa01: Amúgy figyelj....:

Le a spammerekkel 2018.08.05. 12:07:08
@enpera: mennyivel jobb, hogy egy hatalommániás, elmebeteg hazaáruló bűnbanda ül a nyakunkon. Te a bűntársuk vagy, vagy csak egy mocskos pofájú, ostoba szarzabáló?"

Ez a ballib stílus, mi erre a jó válasz?

taga20 2018.08.05. 12:49:40

@Karipapa01: "Pár méter szaros félkész kerékpárútból sikerült politikai csatateret csinálni, ahol a "hős pártkatonák" agresszíven és undorító módon képesek egymás pofájába mászni. "

mondod eszt 2018-ban, nyolc év fityeszmaffia uralkodás után, és tusványos után, ahol a geci meghirdette a teljes kultúr kámpfot!

taga20 2018.08.05. 12:51:52

@Cycmen: azé a képmutató pofádat néha szégyelhetnéd!

bájerzsoca egyébként pusziltat fityeszfasz!

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 12:52:43

@Cycmen: az, hogy nyald tovább a hazaáruló gazdáid seggét, retkes fideSSnyik.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 12:53:36

@taga20: ezeknek van olyan vastag bőr a pofáján, hogy a rinocérosz is elpirulna, ha tudná... ;)

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 12:55:15

@Cycmen: ja, apróság, de vélhetőleg az enpera ennek a cicimennek a másodnickje. Érdemes megnézni az előzményeit... csak, hogy látni lehessen, milyen a fideSS-nyilas stílus. :D

Cycmen 2018.08.05. 12:56:16

@Le a spammerekkel: Nyugi mert agyvérzést kapsz a melegben.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2018.08.05. 12:58:17

Pár kínzó kérdés, mely a kommentek olvasása közben merült bennem fel, és nem hagynak nyugodni.

A kormányra szavazott emberek kerékpárját nem teszik tönkre az ottani állapotok?
A kormányra szavazott emberek nem járnak esetleg sosem arra?
A kormányra szavazott emberek nem érzik át a helyzet abszurditását?

Azért, mert nem a kormány csinálja, már marhaság és üldözendő?

40 éve nem csináltak azon az úton semmit! Biztos, hogy ez a helyes?

Azért, mert a kerékpárosok zöme nem tartja be a szabályokat, ezért szívjon az a részük is, aki betartja?

Azért mert a nagy vasúti forgalom miatt nagyobb a balesetveszély, ezért miért nem zárjuk le legalább nyárra a Balaton felé vezető vasút melletti sorompókat is?

Karipapa01 2018.08.05. 12:58:45

@Cycmen: Nincs jó válasz, ha nem jó a kérdés.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 13:02:42

@Cycmen: egy soknickű fideSS-náci nagyon kevés ehhez.

Cycmen 2018.08.05. 13:05:25

@Le a spammerekkel: Rendeben, megbuktam! Itt mindegyik nick én vagyok és hamarosan a @Le a spammerekkel is én leszek, csak még megvuduzlak! Persze idő kérdése, épelméjű embert könnyebb vuduzni mint egy alkesz debilt mindenesetre rajta vagyok! :D

anyadmajma 2018.08.05. 13:08:26

@Cycmen: mi van te hazaáruló bolsevik geci birka, nem bírsz egy nickből megélni, mi, te bértroll? szánalmas szardarab:)

Karipapa01 2018.08.05. 13:08:47

@taga20: Ember! Ez csak egy pár méteres kerékpárút! Ez nem arról szól, hogy melyik párt meddig vezeti az országot! Nem is arról, hogy melyik párthoz csatlakoznak csak hülye szimpatizánsok és melyikhez csak okosak! Azt sem hiszem, hogy a magyar műszaki elit annyira hülye lenne, hogy ne tudna megoldani egy ilyen egyszerű problémát.
A gond az, hogy ez be lett vetítve a politika területére és a mégnagyobb gond ennek megtárgyalási módja. Na ezért írtam, amit írtam.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 13:10:07

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: azért ebben nincs igazad. Az ominózus átjáróban rengeteg, még működőnek tűnő vágány van, viszonylag nagy vasúti forgalommal. A balatoni vonalakon (mondok ex has egy számot) negyedóránként megy át egy-egy szerelvény az átjárókon, nincs szükség tíz-húsz percen át zárva tartott sorompókra. Itt az az egyik fő gond, hogy a hosszan lezárt sorompók miatt az arra kóválygók már így is 90%-ban a tiloson mennek át, ami elég veszélyes játék.

Cycmen 2018.08.05. 13:18:24

@Karipapa01: "Nincs jó válasz, ha nem jó a kérdés."

Most a filozófust játszod, vagy a gyenge képességeidre hivatkozol? Utóbbi esetén add meg a paramétereket, hogy milyen módon feltett mely témakörű kérdésekre vagy képes válaszolni. :P

Karipapa01 2018.08.05. 13:24:09

@Cycmen: Most akkor nekem ki kellene találnom, hogy a kérdező mit kérdezett?

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 13:24:23

@Karipapa01: naponta mondjuk öt biciklis megy át azon az átjárón, ebből hetente kettő szabályosan. Miért is kell oda kiépített bringaút? Mert a sokszor említett Tatai utcán már 10+ éve is jókora forgalom volt a reggeli és délutáni órákban, de ennél az átjárónál nem sűrűn láttam biciklist.

Petyat 2018.08.05. 13:26:17

Azt még megértem, hogy vannak elkötelezett, félrinformált, fogalmatlan polgárok, akik a fideszt választják. Önös érdekből, tájékozatlanságból vagy félelemből. Lehet érvelni sok baromság mellet, amit orbitól kaptunk, de ebben a szituban a máv álláspontját védeni szimplán elvakultság. Arrogáns kontraproduktív magatartás ez a vállalat részéről, egy olyan helyzetben, amikor egy kis kooperációval javíthattak volna a megítélésükön.

Nem tudom ez rosszabb, vagy amit az elmúlt hetekben több kommentszekcióban olvastam: "A libsiknek az fáj, hogy nem ők lopnak". Tehát vannak olyan gyökér önsorsrontók, akik szerint nekünk most milyen jó 10 éve mert nem kúrcsány lop, hanem mészáros és haverjai. Ennyire ostobának lenni már klinikai eset.

Isaac Milo Mendez 2018.08.05. 13:38:04

Ne írj olyat, hogy win-win mert fingjuk nincs róla, hogy mit jelent. A sok kolbász-zsíros bajuszos, pocakos felsővezető azt hiszi még, hogy a windows-ról van szó. Szégyen az egész ország...

zenitó 2018.08.05. 13:45:36

@szepipiktor: "szocik idelyén"..... Azért ezt gondold át újra.

Cycmen 2018.08.05. 13:50:03

@Isaac Milo Mendez: "Ne írj olyat, hogy win-win mert fingjuk nincs róla, hogy mit jelent. "

Aki meg tudja, az sznob buzinak néz. :D

Karipapa01 2018.08.05. 13:51:30

@Le a spammerekkel: Te engem félreértettél! Én nem véleményeztem, hogy legyen-e ott kertékpárút, avagy sem. Részint már nem kerékpározom, részint soha nem járok arra, tehát véleményt sem mondhatok. Én itt a dolgok megtárgyalásának a stílusát nehezményeztem.

Karipapa01 2018.08.05. 14:02:46

@taga20: Elolvastam a cikket. Száraz, de jó humoros és bár sok köze nincs az említett kerékpárúthoz, de azt azért hozzátenném, hogy jó lenne ha az aki kerékpározik a kerékpározáshoz szólna hozzá, a mozdonyvezető pedig a mozdonyvezetéshez. Parragh úr pedig a vécécsészéhez. Ha már ahhoz ért.

Cycmen 2018.08.05. 14:02:58

@Karipapa01: Én itt a dolgok megtárgyalásának a stílusát nehezményeztem.

Szépen el lett magyarázva az elején, hogy nem építhetnek ott bicikliutat. Nem hajlandóak felfogni, összevissza magyaráznak minden hülyeséget. Én még meg is rugdosnám őket ha első szóra nem takarodnak kussolva. Hülyéknek mit ér a szép szó?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2018.08.05. 14:09:40

@Le a spammerekkel:

"azért ebben nincs igazad. Az ominózus átjáróban rengeteg, még működőnek tűnő vágány van, viszonylag nagy vasúti forgalommal. A balatoni vonalakon (mondok ex has egy számot) negyedóránként megy át egy-egy szerelvény az átjárókon, nincs szükség tíz-húsz percen át zárva tartott sorompókra. Itt az az egyik fő gond, hogy a hosszan lezárt sorompók miatt az arra kóválygók már így is 90%-ban a tiloson mennek át, ami elég veszélyes játék."

Érdemi forgalom a Bp-Vác, Bp-Esztergom és Bp-Veresegyház irányokon van, ez három vagy négy vágányon zajlik A többi vágányon eseti forgalom van, de ha a rendező oldalt (Zugló fele) nézzük, akkor ott a korábbi (70-es évek) forgalom 5-10%-a ha megvan. Valamikor ott folyamatosan ment a tolatás, még éjjel is (az ott lakók legnagyobb örömére).

Pár éve voltam arra utoljára, akkor a sorompót még kézi erővel tekerték.
A vonatok valóban sűrűn jönnek.

Az eddig felsoroltak közül egyik sem indok arra, hogy valamit hagyjunk lerohadni, ráadásul több, mint 40 éven keresztül.

A balesetveszélyhez: Hol gázolt el a vonat tilosban átkelő kerékpárost? Rákosrendezőn vagy Cegléd mellett?

Ha minden úgy menne (ahogy te is sugallod, hogy helyes) és a veszélyes dolgokat nem csinálnánk, akkor még egy emeletes ház sem épült meg pld.

Amúgy Balaton irányába Bp-Fehérvár között 5 percenként (is) mennek a vonatok, igaz, ott csak két vágányon.

Ahogy a kérdéskört kezeled, az kicsit hasonlít a közlekedési baleseteket vizsgáló bizottság munkájához (Nem tudom mi a hivatalos neve). Hortobágyon az egyenes(ek)ben történt frontális baleset, a levont tanulság? Tegyünk ki az egyenesbe 60+előzni tilos táblát. - Mindenki szopik azért, mert pár béna, gépjármű vezetésére képtelen ember nem tudta a szemből jövő járművet (sebességét legfőképpen!)megfelelően értékelni.

De egyik hazai gyárunkban, ahol nincsen kettő darab egyforma pakolórámpa a kamionok számára, egyszer egy kamionos elütötte a tolatási segítőjét. Konklúzió: Tilos a teherjárművek tolatását segíteni. Hozadék: Kéthavonta valaki megtolatja a rámpát, néha milliós károkat okozva. Közben a KRESZ két dolgot ír elő: A teherjármű tolatását, ha szükséges (most nem írom ki szó szerint) segíteni kell. Ha a gépkocsivezető nem látja a segítőjét, akkor megáll.

Itt is nem azzal kell takarózni, hogy ha megcsinálják akkor mennyi emberhalál lesz, hanem ha sok a hülye, oda kell állítani egy rendőrt, aki vagy jelenlétével elriasztja a hülyéket, vagy alkalmanként a hülyeségeket díjazza egy csekkel.

taga20 2018.08.05. 14:11:34

@Karipapa01: "Száraz, de jó humoros és bár sok köze nincs az említett kerékpárúthoz, de azt azért hozzátenném, hogy jó lenne ha az aki kerékpározik a kerékpározáshoz szólna hozzá, a mozdonyvezető pedig a mozdonyvezetéshez."

de nagyon is sok köze van!

taga20 2018.08.05. 14:14:14

@Cycmen: kicsi gizda, asztán ha téged rugdosnának meg, akkor itt sírnál, mint a fürdőskurva!

szerényebben fityeszmuzsik, nem vagy te mélyszaroslölö!:)

Petyat 2018.08.05. 14:17:43

@Cycmen: Szépen el lett magyarázva???

Rájuk hívták a rendőrséget, akik megállapították, hogy nincs semmi látnivaló és távoztak, ezek után biztonságiakat vezényeltek a helyszínre, akik elzavarták az aktivistákat. Ezzel egyidőben felszólították őket, hogy vigyék el a maradék építőanyagot, amihez nem férnek hozzá, mert nem engedik oda őket.

Nehéz a dolgok megtágyalásának stílusáról beszélni, amikor arrogáns, egyoldalú és egymásnak ellentmondó intézkedések történtek nulla kommunikáció mellett. Neked ez tetszik és még meg is rúgdosnád őket.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 14:18:01

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: próbáld felmérni a költség vonzatait egy ilyen átkelőnek, hátha úgy érthetőbb lesz! És persze hozzászámolni, hogy hány embernek segítené a közlekedését! Nem győzöm hangsúyozni, hogy kb 3-5 perces kerülő a jelenlegi állapot, plusz mivel a legtöbben szerintem utálják a gyalogos felüljárón átcipelni a bringát, még kevesebben érintettek (az M3 bevezetőn egy ilyenen lehet csak átkelni, egyébként meg a Szőnyi út két végénél lehet átjutni, ahol már van más út is.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 14:19:46

@Cycmen: igen, ez a rugdosási hajlam tipikus fideSS-náci mentalitás.
Hozod a formád pubi!

Cycmen 2018.08.05. 14:24:37

@taga20: Jól van köcsög, kezd el bemelegíteni, mert indulok hozzád és szorulsz!
És nem, a bemelegítés nem úgy értendő, ne buzipornót nézz!

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 14:26:50

@Cycmen: azt nézed te. Íme, a "kultúrált" fideSSes köcsög igazi arca. :D

taga20 2018.08.05. 14:29:43

@Cycmen: gyere cica, várlak:)

egyébként aszt szeretném tőled kérdezni, hogy ez a köcsögözés nálad kompenzáció, vagy mi a bánat?

nincs egy kibaszott kommented, amibe ne fűznéd bele a homárságodat.
nincs evvel semmi bajom, de ne kompenzájj haver, me kurvára vicces vagy.

Cycmen 2018.08.05. 14:40:32

@Petyat: Szépen el lett magyarázva???

Szépen. Uraim, ez itt a MÁV területe, itt önök nem építhetnek kerékpárutat!
Mi nem érthető? Aki nem fogja fel az hülye, nincs más magyarázat.

Petyat 2018.08.05. 14:56:26

@Cycmen:

Értem én, hogy szabályok, meg előírások, csak tudod egy normális helyen kialakult volna egy kommunikáció. Leülnek, megbeszélik, aztán vagy adnak engedélyt vagy nem, ezzel szemben a máv részéről csak dacosság, arrogancia. Én felfogtam, hogy ez üzemi terület, de te érted-e a kooperáció fogalmát?

Két eset lehetséges:
- Egyszerű irigység. Jön egy civil kezdeményezés, ami egy délután alatt megcsinálja amire a cég 60 év alatt nem volt képes. Erre bizonyiték a WC azonnali kitakarítása. Hab a tortán: beismerték, azért nem támogatják a forgalom növekedését mert balesetveszélyes a terület a háború óta!
- Leszóltak fentről, hogy a kutyákat baszogatni kell, vagy még rosszabb automatikus szervilis seggnyalás a hatalomnak: Mi állami cég lojálisan akadályozzuk a sorosisták akcióit.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 15:07:59

@Petyat: bocs, de egy ideje felkapom a fejem, ha a kétfaszú pártról van szó. Mindig azt látom, hogy szerepelni akarnak, mindig olyasmivel, aminek nincs valós haszna, de legalább felkelti a figyelmet. Lásd járdafestés, takarítás a János kórházban stb.
Ennél még a ligetvédök sátortábora is értelmesebb. Igaz, azokról nem beszél már senki. Egyre olyan érzésem van, hogy ezek összeállhatnának a LoMPosokkal, mint a fideSS két trójai projektje.

invalid user name 2018.08.05. 15:13:24

@Cycmen: ja megtaláltam.

Máv terület, de közforgalom számára megnyitva és ezért a közutak szabályai (és a fenntartót illetően kötelezettségei) vonatkoznak rá.

A kétfarkú pedig elég konkrétan politizál.

invalid user name 2018.08.05. 15:18:23

@Le a spammerekkel:

Bizony, szerepelnek is, de nem azért, mert akarnak. Ha a MÁV kicsit álmosabb, akkor a bicikliút délutánra elkészül és nincs hír, nincs szereplés.

Attól kerül a hírekbe a párt, hogy a fidesznek merevedése lesz ha a baromságokat valaki nem hagyja annyiban.

Azt mondod nem hasznos amit csinálnak? Ez csak annak a jele, hogy egy csomó dologból nem is lesz hír, mert a helyi önkormányzatok, hivatalok lassabban ébrednek, mint ahogy pl. a buszmegálló elkészül.

invalid user name 2018.08.05. 15:21:33

@Petyat:

A slozit azért takarították ki, mert a kutyapárt csinált egy két négyzetméteres posztert az állapotáról és odaállította az állomásfőnök ablaka elé.

Aztán ahogy kitakarították, be is zárták és az ajtajára tűztek egy értelmezhetetlen térképet, hogy kb hat vágányon átkelve a hatos számú őrbódéban van a kulcs.

Petyat 2018.08.05. 15:24:49

@Le a spammerekkel:

Egyetértek. A járdafestés szerintem is baromság, viszont a (bukott) nészavazás ellenkampány: Hülye kérdésre hülye válasz akcióban örömmel vettem részt.

Szerintem az egyetlen párt ma az országban, amit nem ciki támogatni. Ők nem veszik magukat komolyan épp ezért sokkal komolyabbnak tűnnek, mint a többi demagóg, hazudozó megélhetési párt. Ugyanolyan tehetetlenek mint a többi ellenzéki, de nem hazudják maguknak azt, hogy kormányozni fognak. Ezért szarakszanak piti ügyekkel. Szerintem nem hiába, mert minden akciójukat nagy balhé követi. Nem a párt nevetséges, hanem az ahogy harcol a hatalom ezekben a piti ügyekben. Szentedrei faültetés sztori megvan?

OFF Ligetvédők: Azok is olyanok voltak mint egy párt. Klikkesedni kezdtek, egymást baszogatták, azon sem lepődnék meg, ha kiderülne a gyújtogatást, ami ott történt egy kiközösített követte el.
ON

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2018.08.05. 15:26:18

@Le a spammerekkel:

Ez az érvelés olyan, mint amikor Tarlós azt nyilatkozta, nincsen igény a metró akadálymentesítésére, hiszen most sem használják a mozgáskorlátozottak.

Az anyagi részre való hivatkozás a stadionok országában minimum is rossz ősi gót szokás.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 15:32:55

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: nem értek egyet. Stadionokat hagyjuk, nem egy kategória. Onnan az e.ü.-be kellene irányítani a pénzeket. Itt viszont... azon megy a rugózás, hogy Zugló összekötése a főváros többi részével. Ott a gond, hogy az M3 bevezető pont ugyanolyan akadályt jelent, az egyetlen gyalogos felüljáró nem megoldás. Szerintem. Szóval itt sokkal nagyobb beruházásra lenne szükség ahhoz, hogy értelme legyen az átjáró környék rendbetételének. Út meg most is van a Szőnyi út két végén.

Petyat 2018.08.05. 15:42:32

@invalid user name:

Buszmegálló!!!! :D

Lefestettek zöldre egy lerohadt buszmegállót valahol és ki is dekorálták katicákkal, vagy más cukisággal. Két nap múlva jött az önkormányzat és lemázolta az egészet fehérre. Az MKKP sikeres, népszerű és végzik a dolgukat. Elhiszem, hogy ez fáj a naplopó hivatlnokoknak és a gőgös hatalmasoknak is.

Szentetdrei faültetés sztori, ha valaki nem ismerné:
Ültettek pár fát egy parkoló és a 11-es főút közé. Másnap jöttek a városi kertészek, kitépték a földből a fákat,majd ültettek a helyére ugyanolyat.
Érttek?? Jön a kertész és politikai okból kivág egy tucat előző nap ültetett csemetét.

Most akkor ki a hülye?

Véleményem szerint az MKKP vicces és hasznos, az állampárt és hivatalai meg az ellenzék pedig röhelyes, káros és még sokba is kerül.

invalid user name 2018.08.05. 15:44:22

@Petyat:

"Ugyanolyan tehetetlenek mint a többi ellenzéki"

Denem. A piti ügyekben a kutyapárt mindig azt hangsúlyozza, hogy ne nyafogj, hanem cselekedj.

Byk001 2018.08.05. 15:44:42

@Le a spammerekkel: Értem én, hogy térképen nézve ez 3-5 perces kerülő, de elnézve akár a Vágány utcai, akár a Dózsa György úti útvonalat az Árpád hídhoz (ahova elég sokan járnak) legalább duplája a veszély ahhoz képest, amit ez az útvonal jelent, akár úgy is, hogy a lezárt sorompónál megy át az ember. Főleg, hogy kis odafigyeléssel egyáltalán nem veszélyes ott átmenni. A vonatok ott nem járnak gyorsan az állomás közelsége miatt. Vagy épp indulnak, vagy már lassítanak a megálláshoz. Ráadásul annyira sűrűn nem is jönnek, csupán a vasúti jelzőrendszer rugalmatlansága miatt kell 10-20 percekig zárva lenni a sorompónak, miközben a 20 perc alatt, talán ha 4-5 vonat elmegy.
A biciklis forgalmat meg ne becsüld le ott, mert nem tudok úgy arra járni, hogy legalább 2-3 másik biciklissel ne találkoznék az alatt a 2-3 perc alatt, amíg a Szőnyi úttól eljutok a sorompó túloldalára.
A probléma megoldásához nem szólok hozzá, mert se közlekedés- se vasútmérnök nem vagyok, se jogász, így nem is tudom felmérni, kinek miben van igaza.

invalid user name 2018.08.05. 15:45:53

@Petyat:

"Lefestettek zöldre egy lerohadt buszmegállót valahol és ki is dekorálták katicákkal, vagy más cukisággal"

Google ürömi buszmegálló.

Benbe · http://www.benbe.hu 2018.08.05. 15:47:56

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Az út nem a MÁV-é. Ahová a fotók alapján a bicikliutat tenni akarják, az viszont igen.

invalid user name 2018.08.05. 15:48:08

@Le a spammerekkel:

Nem értem hogy a fidesznek mi a koncepciója az egészségüggyel. De mire reagálnak, nem marad itthon személyzet.

Benbe · http://www.benbe.hu 2018.08.05. 15:52:14

@Krumplifej úr: Ez már jobban hangzik, csak valakinek hozzá kell tennie a lóvét, és az nem a MÁV kéne legyen! Kicsit zavar, hogy minden vasúti projekt tele van közúti beruházásokkal (ugyebár a híres ezstergomi vonalnál első ütemben ez a költségek 60%-a volt!). A kerékpárút építése fővárosi/önkormányzati feladat. Ha ők odaállnak tervekkel és pénzzel a MÁV-hoz, hogy szeretnék megcsinálni, nem lesz ellenvetés. De ez nem a MÁV dolga.

Benbe · http://www.benbe.hu 2018.08.05. 15:55:46

@CyberPunK: A kerékpárút építése nem a MÁV dolga. A sínek fölszedése meg bajos lenne, hiszen a MÁV területén azt épít, amit akar, és akár az utat is elbonthatja, ha úgy tartja kedve.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 16:05:33

@Byk001: nem térképen nézve, hanem biciklivel lemérve :) csak mint mondtam, tériszonyos vagyok, az a gyalogos felüljáró még gyalog sem vállalható számomra, nemhogy biciklivel. A másik irányban meg ha nem akar valaki a vágányok közt kóvályogni, akkor marad az aluljáró a Liget felé.

Sir Gombóc 2018.08.05. 16:15:46

@Petyat: itt az mutat elvakultságra, gondolkodás hiányára, mint ez a hozzászólás. Ugyanis a MÁV és a dolgozói a hatályos szabályozások mentén cselekedtek, mást nem tehettek. Hidd el, tisztában vannak az állapotokkal, sőt terv is van a megfelelő megoldásra, de forráshiány miatt ebben nem tudnak előre lépni. Egy korábbi hozzászólásban már leírták, mi kell még a minimális felújításhoz is.

Sir Gombóc 2018.08.05. 16:28:35

@Petyat: bárki ment volna oda ugyanígy járt volna. Ilyen kurva nehéz ezt felfogni? Egyeztetni pedig előre kell, nem utólag és nem partizánkodni. Szabályok vannak a munkaterület átadására, biztosítására, szakfelügyelet biztosítására. Ezek nélkül ez illegális munkavegzés, amit jogosan állították le.
Persze kell némi intelligencia ezt felfogni és nem fröcsögni...

Sir Gombóc 2018.08.05. 16:32:52

@invalid user name: kár, hogy ott nincs állomásfőnök, még úgy általában sincs már ilyen nevű pozicíó. Szóval nem tudom, kinek az ablaka elé rakták ki a képeket.

Sir Gombóc 2018.08.05. 16:41:56

@Byk001: sok áthaladó vonat is jár arra, nagy hiba abban bízni, hogy lassan jön, mert megáll. De a megálló vonatok sem jönnek emiatt lassabban, raérnek az átjáró után fékezni, illetve fel tudnak gyorsítani odáig.
A vasúti átjárókban szabálytalanul átkelők 80%-a kerékpáros, még a gyalogosok is szabály követőbbek..

Petyat 2018.08.05. 16:45:41

@Sir Gombóc:

Engem sok mindennel meg lehet vádolni, de azzal nem, hogy nem gondolom át a dolgokat. Bár már egyszer leírtam, neked megteszem még egyszer: Értem a jogi helyzetet. A vaskalaposságot és az arroganciát viszont nem bírom felfogni. Ez tipikusan a dögöljön meg a szomszéd tehene. Nincs 1 milliárd rá, amiből közbeszerzésen le lehet nyúlni 200 millát. Jön valaki és megcsinálja adakozásból 800 ezerért. Hát azt nem!!! Viszont két őrre 24 órában van pénz, hogy ezt megakadályozzák. Miután a kutyák megcsinálták a buszmegállót, jön az önkormányzat és újrafesti. Másik esetben jön a városi kertész és dacból kivágja a frissen ültetett fát, és ültet ugyanoda ugyanolyan fát. Ez csak három eset, volt több is, csak nem tartom mindet észben.

Ez az egész nem a bicikliútról szól. Színtiszta politika. Ez a jelenlegi rendszer: dölyfös, arrogáns, és mindenkiben az ellenséget keresi. Van egy amcsi mondás: " If you have a Hungarian for friend, you don't need an enemy". Ez így igaz, felismerte a skizofrén óvodás is és uszítja a gyűlöletet az országban. Ez a történet nagyon szomorú és nagy hiba a szabályozások és a törvény rendelkezései alapján megítélni. Az is törvényes ahogy a szarzsák fideszesek szétrabolják az országot, mert olyanra írják a jogszabályt. Ezért nem tűrik hogy valaki önjáró legyen. Itt csak ráhelke lehet sajátláb a többiek alattvalók.

taga20 2018.08.05. 16:49:56

@Petyat: jól beszélsz haver, szívemből szóltál!:)

Sir Gombóc 2018.08.05. 17:16:47

@Petyat: a rákosrendezői esetben tévedsz. A MÁV-nak nincs más választása. Itt sajnos a kétfarkúak lukra futottak, csak nem a megfelelőre s bár alapvetően csípem őket, de jelen esetben nem nekik adok igazat. Ezt itt most elszabták. A MÁV-nál már számtalan példa volt arra, hogy civilek vettek kezelésbe, segítettek megoldani dolgokat, de minden esetben előzetes egyeztetés után, nem partizán módon.
Ezt kellene végre felfogni.
Nagyon nem jó úton jártok a csúsztatásokkal, maszatolással.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2018.08.05. 17:21:51

@taga20: gazdád csak neked van, kicsihuszáe

Petyat 2018.08.05. 17:30:36

@Sir Gombóc:

Fejezd már be a személyeskedést! Nem csúsztatok, nem maszatolok, semmi közöm az akcióhoz, én is csak beszélek ról a mint te. Ha észrevetted csak a hozzáállásról írtam. Az úthenger mentalitásról. Te pedig azt fogd fel, hogy az MKKP továbbra is partizán akciókat fog csinálni, mert ha mindenre engedélyt kérnének, akkor nem történne semmi. Valaki megírta itt korábban, hogy ez nem feltűnési viszketegség, akkor hallasz az esetekről amikor valami fidesz káder hivatlanok rájuk hívja a rendőröket, vagy szétbaszatja a munkájukat közmunkásokkal ahelyett, hogy kapcsolatba lépne velük. Szerinted nem lehetett volna ezt megbeszélni, akár utólag? Szerinted nem javulna a máv megítélése, ha kooperatívan állnak a dologhoz? Most komolyan! Átadom a billentyűzetem a testőrömnek. Beszéld meg vele!

moareka 2018.08.05. 17:37:10

@Petyat: Köszönöm, megfogalmaztad helyettem is. Még egy kis adalék:...Úgy szar az egész, ahogy van. Sűrűn utazom vonattal Szeged-Budapest között, lassan teljesen mindegy, hogy IC-s kocsiban ülsz, vagy a közös bolhásban, esetleg műbőrösben.... Minden lepusztult, a mosdókban soha nincs víz, télen Kecskemétig oda-vissza fűtenek csak, aztán fagyoskodj.....aztán Budapest-Vác között, az elővárosi ehhez képest Svájc... apropo Svájc.....80-as években még nem volt repülővel Budapest-Genf járat, így Zürichben vonatra szálltam a reptéren, az alsó szinten és jött a vonat jól emlékszem pontosan 13.47-kor, tiszta kényelmes....ez volt círka 40éve, és ma 2018-ban nézd meg a Liszt Ferenc repülőtéri vasúti magállót.....nincs több mondanivalóm, csak annyi úgy tudom Magyarország erősödik,..mit erősödik! ...lehagyja a nyugatot....:((((

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 17:42:15

@moareka: a vácival mi bajod? Oda ugyanis az új szerelvények járnak többnyire, ami szar, az Vácon át Szobra vagy hova megy...

Sir Gombóc 2018.08.05. 17:59:19

@Petyat: pedig továbbra is csúsztatás, mellébeszélsz. Ennek az ügynek semmi köze ahhoz, amit belemagyarázol. Itt utólagos megbeszélesről, jóváhagyásról szó sem lehet. Előzetes egyeztetés lett volna a járható út, ahol egyébként ugyanúgy nem kaptak volna engedélyt. A jogszabályi környezet miatt. Itt nem egy pár százezres gányolásról van szó. Mert lássuk be, ez az lett volna. Amúgy a vagányzónában a burkolat évekkel ezelőtt meg lett csinálva, tehát az az állítás sem állja meg a helyét, hogy 40 éve nem történt semmi.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2018.08.05. 18:19:45

@Sir Gombóc:

Ez mind igaz. Ahogy az is, hogy lassan 50 éve nem történt itt semmi.

moareka 2018.08.05. 18:45:53

@Le a spammerekkel: ...nem értettél meg, azt írtam, hogy a váci elővárosi egy Svájc....a többihez képest....

Byk001 2018.08.05. 19:08:42

@Sir Gombóc: Lehet, hogy nem pont az állomás miatt, de gyorsan érkező vonatot még ott nem láttam. Lehet, csak olyankor nem jönnek, amikor én járok arra, de azért az látszik, hogy a váltók a Nyugati felől már a Diós utca magasságában kezdődnek. Gyanítom, azokon nem 100-zal húznak át. De ha igen, akkor sem kell több figyelem, mint ahhoz, hogy egy országúton átjuss az egyik oldalról a másikra.
Ettől függetlenül nyilván szabálytalan a dolog, de nem igaz, hogy évtizedek alatt ne lehetett volna megoldani, hogy a fővárosban egy ilyen forgalmas kereszteződés ne szintbeli legyen.Tudjuk jól, hogy pénz arra van, amire a vezetés (akár az országé, akár a cégé) akarja.

Byk001 2018.08.05. 19:15:06

@Le a spammerekkel: A gyalogos felüljáró tehát nem opció (én a képek alapján még erős tériszony nélkül sem vállalnám be), a másik irán meg oké, hogy az aluljárón keresztül a liget felé, de onnan hogyan tovább? A Dózsa György úton, ahol vagy van kerékpárút, vagy nincs, és ha van, az is csak egy csík a járdán a gyalogosok között, ha meg nincs, akkor az autók és trolik között? Vagy a vágány utcán, ahol olyan osztatlan gyalog- és kerékpárút van, ami járdának is keskeny lenne?

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 19:38:04

@Byk001: láttam már embert átmenni azon a felüljárón, de én inkább át sem mennék Zugló felől a Szőnyi útra, hanem a vasútsoron indulnék azon a végen. Kerékpárút meg... bocs, a kerékpár jármű, nem kötelező nekik a kerékpárút és vannak relative jó minőségű utak mindenfelé, akár a Dózsa György is...

invalid user name 2018.08.06. 10:37:20

@Byk001:

max 40-nel mennek itt a vonatok.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2018.08.06. 10:49:40

@taga20: főgeci, akkor áruld el a titkot, ha a műveletlen vidékiek szavaznak a fideszre, akkor a nagyonokos nagyonpesti ficsúrok kire szavaznak?

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.06. 14:40:43

@enpera: egy dolog biztos, nyilas szarzsák. Rátok csak az agyatlan és/vagy mindenféle tisztességet nélkülöző alakok adták a szavazatukat. Tisztességes, épeszű ember nem szavaz hazaáruló, népirtó bűnözőkre.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2018.08.07. 07:44:44

@Le a spammerekkel: nyilas? tanulatlan bunkó kis pöcs vagy
Válaszolni meg nem tudsz, kis geci.

"Tisztességes, épeszű ember nem szavaz hazaáruló, népirtó bűnözőkre. "
Így van, nem is szavaznék sosem ballibákra.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.07. 08:12:10

@enpera: tény, hogy Szálasi tesótok nyilasai csak köpnének egy nagyot ha meghallanák, hogy velük egy lapon emleget valaki titeket. Ettől persze nem vagytok jobbak, csak annyi gerinc sincs bennetek, mint azokban.

invalid user name 2018.08.08. 10:03:20

@Sir Gombóc:

Szóval van ott egy nő, aki a főnök. Pontos rangját nem ismerem, mindenesetre a slozit kitakaríttatta -- majd bezáratta.

www.facebook.com/pavelkovitspetra/posts/1752143534881086

invalid user name 2018.08.08. 10:05:39

@enpera:

én nem tudom kik a ballibák. gyerekkoromban sokat nyaraltam nagyanyámnál falun, ott voltak libák, de amennyire emlékszem, szimmetrikusak.

senki nem hülye aki szavazott -- az emberek általában nem hülyék (úgy 70-es IQ alatt igen, de azoknak már úgysincsen szavazati joguk).