B1 blogcsalád



Nincs erre jobb szó: elolvadt a MÁV-vezetőség agya Rákosrendezőnél

2018. augusztus 03. - Mr Flynn Rider

Bőven túlmutat az MKKP-MÁV-konfliktus egy bicikliút építésén Rákosrendezőn: az egész ország és az állam mentális állapotát tükrözi.

rakosrendezo.jpg

A Kétfarkú Kutya Párt bejelentette, hogy ha elég pénz jön össze, akkor megépíti a Rákosrendezőnél azt a legendás bicikliutat, ahol a Civil Zugló Egyesület évek óta megrendezi a „Tour de Rákosrendezőt” annak járhatatlanságára felhívva a figyelmet. A Teleki Blanka út ugyanis beletorkollik a MÁV területébe, ahol gazos, elhanyagolt sínek futnak. Ezen a területen néha elmegy egy-egy tehervonat, de csak a rozsda és a gaz nő nagyrészt – igazi senkiföldje.  Viszont van a MÁV-területnek egy olyan 100 méteres szakasza, ahová csak komoly mountain bike-kal érdemes átbiciklizni, ha az ember nem akarja széttörni a kerékpárját, vagy halálra rázatni saját magát. Ennek az aprócska útnak az elkészüléséért évek óta hiába küzdenek civilek és kerékpárosok. 2015 után, mióta az első Tourt megrendezték, javult egy kicsit a helyzet azzal, hogy az önkormányzat megcsináltatta a bicikliutat, de a MÁV-terület olyan maradt, amilyen a legendás, fenti 1968-as fotón is. (Forrás: http://www.vasutallomasok.hu).

A problémát a Kétfarkúak pár órás munkával megoldhatták volna. (Akár a MÁV is- évek óta!) Össze is jött a pénz az útra, a Kétfarkúak azt írták a Facebookon, hogy önkéntes alapon, de profi kivitelezőkkel, mérnökökkel egyeztetve, megtervezve, mindössze 4-5 óra alatt, 2 méter szélességben meg is oldanák az évek óta húzódó és sok-sok biciklisnek gondot okozó problémát. Tegyük hozzá: a MÁV bizonyosan évek óta ismeri a helyzetet, hiszen sokszor írtak erről az újságok, és a füle botját se mozgatta azért, hogy megoldja a helyzetet. Maradhatatott volna ez így is: hogy szarnak rá. De nem így történt. Szerdán a Kétfarkú Kutya Párt elkezdte építeni az utat, de a Magyar Állam Vasutak közbeszólt.

  • WTF 1: rögtön rájuk hívta a rendőröket. A tudósítások szerint a rendőröket hiába hívták ki, ugyanis azok a helyszínre érkezve úgy ítélték meg, hogy a passzivisták semmilyen törvénytelent nem követnek azzal, ha utat építenek, hiszen sem a közúti, sem a vasúti közlekedésben nem okoznak problémát azzal, hogy szakszerűen dolgoznak a járdán;
  • WTF 2: a MÁV-nak mindez nem volt elég, direkt keresztbetettek az egész akciónak: ahogy a bicikliút egy része kész lett, odaültettek két biztonsági őrt, hogy őrizzék a MÁV területének egy részét, nehogy a maradék is kész legyen;
  • WTF 3: a magyar állami vasúttársaság azóta azzal fenyegetőzik, hogy amennyiben vasárnapig nem szállítják el a helyszínre kihordott mart aszfalt kupacokat, akkor polgári peres eljárást indítanak a párt ellen, és saját költségén hordja el azokat;
  • WTF 4: a MÁV munkatársai azt sem engedték a bicikliúton dolgozóknak, hogy a már megépített szakasz szélét elegyengessék, ami így enyhén balesetveszélyes, és hiába hívták fel a figyelmet arra, hogy ha emiatt valaki elesik, az jó eséllyel a MÁV-ot fogja perelni, nemes egyszerűséggel annyit mondtak, hogy az nem baj.

A MÁV ezzel a történettel egyszerre 4 orbitális baklövést követett el. A társaság szénája eddig is borzalmasan rosszul állt, a rendszeres késések, a szörnyűséges állapotú vonatkocsik, a minősíthetetlen állagú vasúti klozetek, meg az egész, a szocializmusból ránk ragad-maradt rohadó rendszer miatt a cég kapcsolata az utasaival rendkívül rossz. Mindenki tudja, milyen ilyenkor a szellőzetlen, büdös vasúti kocsik műbőr üléseihez ragadva aszalódni órákat valahol a mező közepén, útban a Balaton felé, mert a vonat megint áll. (Esetleg állni a peronon és várni, hogy megérkezzen valami, ami régóta késik.) Mindez évtizedek óta változatlan, csak a mocsok és a rozsda nő mindenhol egyre jobban. Ami pozitív változás történt a társaságnál (új elővárosi vonatok), azokat a késések, a botrányok és a szolgáltatás általános színvonaltalansága simán elnyomják. Mindennek oka nagyon egyszerű: mivel monopolhelyzetben vannak, pláne állami cég, amelynek sosem kellett nyereségesen működnie, ügyfélközpontúvá válnia, reklámoznia magát, ezért bármit megtehetnek. És meg is tesznek.

Látványosan szarnak a saját utasaikra.

Ám itt lett volna az alkalom, hogy a MÁV vezetése kivonuljon és látványos PR-akció keretében, nyakkendőben befejezze a Kétfarkúakkal a bicikliutat és elmondják, idén hány vonattal szállították hány biciklit és mennyire fontosak nekik a biciklis vonatozók-túrázók. De nem voltak olyan szakmai és szellemi kompetenciák birtokában, hogy a helyzetet felismerjék.

Ehelyett kifejezetten bunkó, szűk látókörű módon, a hatóságokkal fenyegetőzve, erőből próbáltak meg lenyomni egy alulról jövő, kedves társadalmi kezdeményezést. Ami egy ismert jelenség a mai Fidesz-rendszerben, de a vasúttársaság mégiscsak az utasokért, a közért kellene legyen és nem pedig ellene – illetve saját maga ellen.  

Pont ugyanaz az eset, mint kórházban önkéntesen takarítani, vagy tévét felajánlani. Vagy az emléktábla, amit nem hagytak kihelyzeni. Vagy amikor a BKK feljelentette az online jegyvásárlás hiányosságaira figyelmet felhívó etikus hekkert. Vagy menjünk vissza kétszáz évet: Mikszáthnál a Korlátfa című novella.(Ha szépirodalmi utalást is szeretnénk.)

Kétszáz év alatt a magyar állam, a rendszer szemlélete, működési módja semmit sem változott.

A MÁV szívózása nem csak óriási öntökönlövés, PR-bukás, de bukás emberségből, empátiából, jóindulatból, sőt, intelligenciából is.

Azt az utat befejezni a társaságnak nem ártott volna, óriásira duzzadt költségvetésének nem lett volna megerőltetés, hogy akár ők maguk csináltassák meg a saját embereikkel. Csak szemlélet kérdése, csak jóindulat kérdése lett volna az egész. Simán kihozhatták volna win-win-szituációra a dolgot. Ők is ynertek volna, ha az út elkészül, a biciklisek is. Ehelyett kihozták loose-loose-szituációra, amiben mindenki rosszul jár. És annyira hülyék, hogy fel se ismerték, mi történik.

Az egész eset tökéletesen jellemzi Magyarországot: mennyivel jutnánk többre, ha más lenne a szemlélet. (Ez pedig igazán nem pénz kérdése.) Ha nem direkt betartanánk egymásnak, hanem segítenénk egymás. A Kétfarkú ez ügyben egy öntevékeny, állampolgári, közösségi akciót indított. Ezzel áll szemben az a múlt századból itt ragad ostoba szemléletmód, amely mindezzel nem tud mit kezdeni, hiszen kizárólag individuum - hatalom viszonylatban gondolkodik és nem tudja értelmezni az önállóan, együttműködve cselekvő közösség létezését.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6614158789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cycmen 2018.08.03. 10:54:47

Értem hogy nem jó az út, de MÁV terület, alapjoguk van beleszólni hogy ott ki mit csinál. Ez megint csak egy hülye libsi mellébeszélés, az eleve hibás kiindulópontra ráépíteni látszólag helyes érvelést már faszság, csak a hülyék vevők erre.
Persze a kétfarkú sem párt, a blődli műfaja nem tartozik a politizálás körébe, bármennyire is erőltetik egyesek mostanában.

Német Roland 2018.08.03. 11:52:17

@Cycmen: Téged sem az eszedért szeretnek az tuti!

rallus 2018.08.03. 12:00:04

@Cycmen: Ne bántsd a kétfarkúakat, mert ők az a csúcs, amit a forradalmi ballib oldal képes kipréselni magából! Végtermék...

Cycmen 2018.08.03. 12:13:20

@Német Roland: Rolikám, te ne is szeress, mert azt sértésnek venném, valamint egyértelmű jele lenne hogy rossz úton járok! :P

Német Roland 2018.08.03. 12:20:41

@rallus: Még mindig többet érnek, mint a te nyomorúságos életed!

Német Roland 2018.08.03. 12:21:52

@Cycmen: Téged szeretni egy agyhalott Fideszest?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.03. 12:26:06

@rallus: "ballib oldal"

FideSSfasszopóknak mindenki ballib, aki nem fideSSbérenc. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.03. 12:28:25

@Német Roland: "Téged sem az eszedért szeretnek az tuti!"

Ó, én szerettem, nagyon vicces volt, de tényleg! Amíg bele nem keseredett a tolvaj gazdája folytonos elvtelen védelmébe. :(

Cycmen 2018.08.03. 12:46:11

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Amíg bele nem keseredett a tolvaj gazdája folytonos elvtelen védelmébe. :(

Csak becsülöm a teljesítményt! Még Mátyás királyt is csak egyszer választották meg, Viktort meg már negyedszer?
Na, ki a király? :D
És felbaszni a libbantak agyát sem utolsó mulatság! Háháháháhá!

Dinkainka 2018.08.03. 12:48:25

Minden segghülye addig emelkedik a ranglétrán, míg ide nem ér!

Cycmen 2018.08.03. 12:53:42

@Német Roland: "Téged sem az eszedért szeretnek az tuti!",

Nem logikus az érvelésem Roli papa? A magánterület szent, ott senkinek nincs keresnivalója még jobbító szándékkal sem!
Te pl. mit szólnál, ha elkapnám a feleségedet és leborotválnám a pináját, mert szerintem úgy szebb?
Bocsi, csak próbálok retardoknak is érthető példát hozni! :DDDDDDDDDDD

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.03. 12:55:12

@Cycmen: "Csak becsülöm a teljesítményt! Még Mátyás királyt is csak egyszer választották meg, Viktort meg már negyedszer?"

Kádárt sokkal többször.

Kádár csak párszáz magyar ember haláláért felelős, viktorka évente harmincezerért.

A választási csalás neked teljesítmény?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.03. 12:57:13

@Cycmen: "A magánterület szent, ott senkinek nincs keresnivalója még jobbító szándékkal sem!"

Az nem magánterület. A MÁV területe, és a MÁV állami cég. A miénk.

Illetve hát viktorkaki rályé. :))

Cycmen 2018.08.03. 12:58:51

@Német Roland: Német Roland
0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2018.08.03. óta tag.

:DDDDDDDDDDDD!
Csak miattam csináltál egy nicket? Ne mondd hogy nem szeretsz! :P
Amúgy melyik régi buzi vagy?

Cycmen 2018.08.03. 13:01:41

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Az nem magánterület. A MÁV területe, és a MÁV állami cég. A miénk.

Ha így gondolod, akkor álldogálj a síneken, merthogy a tiéd!

Cycmen 2018.08.03. 13:04:10

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Kádárt sokkal többször.

Nanana! Kádár pártfőtitkár volt, nem lehetett rá szavazni.

Német Roland 2018.08.03. 13:17:53

@Cycmen: Aki egy picit is jobbá akarja tenni ezt a szarkupacnak nevezett országot azt lenyomják, eltiporják. Ha neked tetszik ebben a foshalmalmazban élni az csak tényleg minősít! Amúgy meg én vagyok buzi? Nézz magadra! Szerinted ki szopogatja fillérekért a csuti faszát? Tudjuk nem vagy meleg csak pénzre van szükséged!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.03. 13:19:21

@Cycmen: Dehogynem. A hazafias népfront jelöltjére szavazhattál, és ez legitimálta az emeszpét és Kádárt.

Mindig 99% fölötti volt az eredmény, mint a nyomorult falukban a fideszé. A legitimáció is hasonló volt.

7 választást nyert a Kádár.

Szigorú értelemben orbánra se lehet szavazni, csak a pártjára, és a jelöltjeire. orbán gyáva ahhoz, hogy megméresse magát. Sőt, kérdésekre válaszolni, vitatkozni is gyáva.

Német Roland 2018.08.03. 13:19:40

@Cycmen: Szeressen téged a Németh Szilárd, lehetőleg jó mélyen!

2018.08.03. 13:59:20

Ez nem MÁV, hanem egy trágyadomb ! Valamikor az volt a szlogen, hogy " hív a vasút vár a MÁV " ! És ez igaz is volt . Ma pedig az hogy szar a vasút, szar a máv ! És ez is igaz !

Mert semmivel nem lett jobb a máv, csak lőcsei virág nagy dirrel-durral magyarázkodik--amikor csendben kellene maradni, na az már szánalmas. Bakker ,a 424-es "csühös "
gőzmozdony gyorsabban elért A-ból B-be, mint a mai modern vasútnak nevezett roncshalmaz ! De minden évben ujjáépitenek egy szárnyat vagy bezárnak 2 vidéki mellékvonalat !
Ha nem működik az átjáróban a lámpa, akkor pont akkor romlott el, és ezt ők már megtelefonálták a mozdonyvezetőnek, --meg különben is, a KRESZ azt mondja ki hogy.............És ez a kifogás, a makogás a valóság és az állandó hibák elismerése helyett.

Bakker ! Tessék már elmenni azokhoz a buta és tudatlan frankokhoz, akiknél a TGV csak alig döcög--csak max 320 km / h utazósebességgel tud menni ! Bezzeg a magyar vasút hasit , mint a villám. Igaz hogy cikk-cakkban megy, és akkor is alig ! De ez már gyors és
világszinvonalúnak nevezhető. Itt a máv vezérkaránál és szóvivőjénél . Miközben rajtunk röhög a világ !
Ha lehet javasolni, akkor hozzák vissza a lóvasutat, talán kevesebb éhenkórásszal és több szakemberrel az is fog majd gazdaságosan működni és talán nem lesznek ilyen nagy és sűrűn előforduló késések ! Egy próbát megér !

ZBR 2018.08.03. 14:16:14

@Cycmen: Nekem magyar állampolgárként meg alapjogom van normális bicikliutakhoz. A MÁV köztulajdon, ez nem a Csipak, Rogán, Habony trió hátsó kertje.

Cycmen 2018.08.03. 14:35:57

@ZBR: " Nekem magyar állampolgárként meg alapjogom van normális bicikliutakhoz. "

LOL! Ezt most nem mondod komolyan, hogy ez neked alapjogod? Tudod mik az alapjogok? :D
Mindegy. Azt hiszem kénytelen leszel megbarátkozni a ténnyel, hogy a MÁV-nak vannak fontosabb feladatai, mint az ilyen pesti biciklis prolik kedvének a keresése! :D

neko1967 2018.08.03. 16:46:34

@Német Roland:
Nem buta ez, de van az a pénz amiért korpásodik az ember haja, és fidessnyik/bolseviknak áll!

Csepp a tengeriben · http://www.vasalobolt.hu 2018.08.03. 17:48:41

@jános515: Nálunk amikor Debrecen és Fehérgyarmat között a maximális tempó esetén versenyre kelhetünk a csigával nos ez nem vasútfejlesztés hanem.......

legeslegujabbkor 2018.08.03. 20:36:14

"Ennek az aprócska útnak az elkészüléséért évek óta hiába küzdenek civilek és kerékpárosok. 2015 után, mióta az első Tourt megrendezték, javult egy kicsit a helyzet azzal, hogy az önkormányzat megcsináltatta a bicikliutat, de a MÁV-terület olyan maradt, amilyen a legendás, fenti 1968-as fotón is. (Forrás: http://www.vasutallomasok.hu)."

Megszavaztátok, egyétek

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.03. 20:46:53

@legeslegujabbkor: "Megszavaztátok"

Deprivált falusi rettegők szavaztak a gecire.

taga20 2018.08.03. 21:03:37

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

plusz kibaszott megfirkálták a választási eredményeket.

az a vasárnapi 3óra lyuk, plusz utána napokig hápogtak ezek a tetvek, azé kicsit beszédes!

sakkosfx 2018.08.03. 23:52:31

Az a probléma, hogy a Magyar államot az átverős nép képviseli melynek a magyarsághoz köze nincs! Ezért packáznak a néppel! És inkább hülye döntéseket hoznak csak hogy nekünk rosszabb legyen! Senki nem vonja őket felelőségre bármit csinálnak!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.04. 00:09:53

@taga20: A választás napján nem hatékony a választási csalás. Lehet, hogy mégis csinálták, de nem érdekes.

- Minden médiumot einstandoltak, tévét, közmédiát, ujságokat.
- Állami pénz milliárdjaiból kampányoltak.
- Állami szintre emelték az összeesküvés elméleteket.
- Szétverték az ellenzéki pártokat, és ellehetetlenítették a működésüket.
stb, stb.

LKerekes 2018.08.04. 03:06:49

@Cycmen:
De lehetett, mert általában képviselőként is indult, mint "munkás".

LKerekes 2018.08.04. 03:08:05

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Tehát szerinted bemehetek a Parlamentbe és ott lakhatok, vagy elkezdhetem restaurálni szabadon, mert az épület az enyém is?

LKerekes 2018.08.04. 03:14:23

@jános515:
Hülye hazug vagy. A vasúti közlekedés igen sokat fejlődött 20 év alatt. Birom azokat a seggfejeket, akik mindig a másholli maximálissal példálóznak. Van ám ott is szar dolog elég.
Amúgy meg a háború után egy szétrombolt országot kellett úgy felépíteni, hogy évtizedekig fizettünk jóvátételt és vittéek el mindent "baráti áron". Nyugatra meg ömlött az amerikai pénz ( Marschall segély ) és az amerikai áru. És most azt várnátok el, hogy egyforma legyen a két világ? 25 év után még mindig van különbség Németország keleti és Nyugati része között, pedig ott van/volt elég pénz.

LKerekes 2018.08.04. 03:16:37

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Geci vagy a családoddal együtt. Itt vidéken is vannak ám értelmes emberek, akik tisztán látnak és azért szavaztak Orbánra.
Beképzelt seggfej majom pesti vagy.

LKerekes 2018.08.04. 03:17:42

@taga20: Kibaszott hülye vagy. Még mindig ezt a hazugságot terjesztitek?

taga20 2018.08.04. 06:02:09

@LKerekes: "Itt vidéken is vannak ám értelmes emberek, akik tisztán látnak és azért szavaztak Orbánra."

laci a kurvaanyádat, te egy született benihil vagy! csak az a baj, hogy kicsit sok olyan vidéki jobbágy van itt ebben a szutyok országunkban, mint te!

2018.08.04. 06:56:17

@LKerekes: Nos, kedves idióta kerge birka ! Hazudni--csak közlöm veled, te szoktál és az aki erre tanitott. Remélem tudod kiről beszélek te agyatlan világszinvonalú seggfej 2lok !
Hogy példálózok ? Nem, hanem leirom amit tapasztaltam te seggfejű birka ! Mert én már utaztam azon a lassú TGV-n, amit neked hiába irnék le, mert akkora barom vagy hogy el sem tudod képzelni milyen is a vasút ! Csak a konyhába tologatod a műanyag játékmozdonyt a kövön és csihuhuzol közben ! De csak tudd, ez nem vasút !

De egy kis történelmet azért jó lett volna megtanulni és nem az orrodból a fikát enni a töriórán, és kibámulni az ablakon, bamba pofával, akkor tudnád hogy miért is fizettünk mi jóvátételt. Segitek te baromarcú seggfej--mert vesztesek voltunk ! Mert a seggfej Horthy lovastengerész--a Don kanyarban védte a magyar érdekeket és a kommunista eszmék elterjedését ! Igaz ennek több százezer ártatlan itta meg a levét és fekszik ma is névtelen sírba-- " valahol Oroszországban " ! Még "Ámérikának " is hadat üzent a magyar úrigeci banda.

Ám ha ez kellett akkor most ne tessék sirni. "Mert a győztesnek mindig igaza van ", ha nem tudnád. És azt is tudd, hogy egy háborút elkezdeni bármikor lehet, de hogy mikor fejeződik be, milyen emberi és anyagi veszteséggel jár--na ezt megjósolni senki nem tudja. Vágod, birka ?!Remélem segitettem hiányos és félművelt ismereteidben !

Hogy van különbség a németek nyugati és a volt ndk, osszi részei között , hát okos vagy . Gumicukrot szopogassál hülyegyerek ! De csak hogy tudd, az egykor Technoimpexen keresztül, mi egy jó páran, már akkor az NSZK-ban doloztunk, amikor te még a porba pisiltél és az ujjaddal kavartad és kóstolgattad, hogy milyen finom. Elárulok egy titkot. A München --Berlin autópályát már akkor építették, amikor te még nem is hallottál róla. És tudod,volt olyan híd, az erdőkben átszelő völgyeken , amit a betonalapra , nem a hagyományos hegesztéssel, hanem szegecseléssel épitettek ! Mi ott voltunk kint,amikor az egyesülést bejelentették, és nem segget nyaltunk mint te és a hős fideszes ellenálló haverjaid !

Na agyhalott birka, remélem vetted. De ha már a hazugságnál tartasz, akkor figyuzz patkány--én nem cimkéztelek , de ha kérhetem ez legyen az utolsó, mert ha megtalállak, szar lesz törölgetni a törött kezeddel a véres orrodat, te süketelő nyomorék . Végül ne anyázz, ne cimkézz és ne irj sértő, valótlan állitásokat. Tudod, a buta és ugari , mucsai tajparaszt szinvonalon felnőtt, tudatlan emberek teszik ezt. Ha már az is vagy, legalább ne mutasd ki ország-világ előtt ! Maradj csendben, jobban jársz !

taga20 2018.08.04. 07:07:08

@jános515: jani, iszol te rendesen?:)))

te képes vagy ennek az értelmi fogytékos kerekeslacinak ennyit magyarázni?
ez a fityeszjobbágy, má az első sorodnál megakad, me nem aszt írtad, hogy a geci gazdája, a király!

Cycmen 2018.08.04. 07:52:07

@LKerekes:" De lehetett, mert általában képviselőként is indult, mint "munkás".

Valami rémlett, hogy képviselőként is indult, de ez nem releváns, mert MSZMP KB főtitkárként volt kvázi vezető. Ezt a tisztségét nem befolyásolta volna az országgyűlési választás akkor sem, ha valós lett volna. Csak a fogalmi zavarokat akartam helyre tenni, legyünk következetesek.

LKerekes 2018.08.04. 10:27:29

@taga20: Nálad nagyobb seggfej nem kell az ellenzéknek. Így is szarbaviszed az egészet.

LKerekes 2018.08.04. 10:31:36

@jános515:
Te geci szarevő! Ti cimkézitek a fideszes szavazókat. És megsértődtök, ha visszakapjátok.
A hülyeséged meg döbbenetes. Én voltam az NDK-ban a 60-as években. Nekem nem kell bemutatni.
Meg hogy utaztál olyan vonaton, ami francia és 320-al megy. Nem kétlem, de ez nem cáfolja, hogy honnan indult és hogyan Franciaország 45 után és hogyan Magyarország
Olyan hülye vagy, hogy nem láétod a különbséget? Talán tanulni kellet volna történelmet.

LKerekes 2018.08.04. 10:34:25

@Cycmen:
Nem befolyásolta semmi, de a cirkusz kedvéért képviselő is volt és mindig ott volt a neve mellet, hogy "munkás". Ha jól emlékszem eredeti utolsó szakmája irógépszerelő volt.

taga20 2018.08.04. 11:18:47

@LKerekes: laci, csak nem te vagy az a savazós bácsi, az az agyhalott fityeszzombi?:)))

Cycmen 2018.08.04. 11:24:16

@taga20: Szeva Tangamanga buzibarát! Hol voltál eddig? Már azt hittem hogy a family kivitt a strandra, hogy legyen aki sorbaáll kukoricáért meg lángosért! :D
Remélem napoztál eleget és izgi lesz a bikinivonalad a Rudasban ahogy világít a fehér segged a gőzben! :P És zene!

taga20 2018.08.04. 11:28:09

@Cycmen: hol voltam? mondok neked egy olyan dolgot, ami neked furcsa lesz, de sokan csináljuk hétköznap napközben.

képzeld el én melózni szoktam. te viszont a héten keményen idetetted magad a B1 komment szekciójába:)))

Cycmen 2018.08.04. 11:34:41

@taga20: képzeld el én melózni szoktam. te viszont a héten keményen idetetted magad a B1 komment szekciójába:)))

Én nyaralok haver! Korcsolyapályán melózok, az meg nyáron zárva! :D

2018.08.04. 12:43:56

@taga 20 : Bár innék, mert akkor az ilyen barmot könyebben el tudnám viselni. Sajna antialkoholista vagyok És ebben az a vicc hogy nem vicc ! Már 34 éve---mióta sajnos Édesanyám meghalt és senkim nem maradt-- nem iszom, egy kortyot sem. Még a 2 fiam lakodalmában is csak Kölyökpezsgővel koccintottam. Igaz, ezt csak mi tudtuk !

@L Kerekes : Először is, légy olyan kedves hogy írd már meg, hol és kit, mikor és hogyan sértegettem a fideszes szavazókat és kit geciztem le, kit neveztem--rajtad kivül a blogon szarkavarónak és szarevőnek . Szerintem összekeversz valakivel. Mert én "én" vagyok és nem " ti " , csak hogy tudd. Mindig a magam nevében beszélek és soha nem a máséban. Nekem van önálló véleményem, csak hogy tudd ! Neked is mint látom, csak eléggé mély szinvonalú és gyomorforgató, bunkó stílusú ? De hát a stílus, az mindig maga az ember, igy aztán nem kell csodálkozni..

Nem anyáztam senkit, nem hordtam le senki anyját--mert csak hogy tudd--minden Édesanya számomra szent és sérthetetlen ! Még a mások Édesanyját is tisztelem ismeretlenül is--mert az ANYA az mindig ANYA marad !! Remélem bebizonyitod ennek ellenkezőjét, leirod hogy hol anyáztam , hol szidtam másnak az ÉDESANYJÁT ! Ha nem, akkor hazudtál és aljas , senkiházi szarkavaró és szarevő vagy !

Az hogy az NDK-ban dolgoztál, azt elhiszem és azt is hogy sok mindent tudsz. De akkor most a kölcsön visszajár--igy kedves geci, szarevő és szarkeverő , senkiházi mucsai tuskó, ugar tajparaszt-- na most cimkézlek ! Ha kiprovokáltad magadnak, akkor most itt megkapod.

Buta vagy és tanulatlan, sötét és korlátolt mint a régen épült lépcsőházak . Talán ha elolvasnál mondjuk netán egy angol vagy amerikai történész 2.vh-ról szóló írását, sokat tudnál meg belőle. Hidd el, a kocsmában a sok tablettás bor után már a hamut is már mamunak, a Muszikát is Zsuzsikának vagy Uzzikának érted, mert túl sok a lőre és bizony látomásod van tőle.

Ha kérhetem, ne cimkézz és ne szólj bele akkor amikor nem hozzád és nem neked cimeztem az első ideírt mondanivalómat ! Tudod, a kibicnek --akár a kártyában--kuss a neve, hiszen a fogadatlan prókátornak itt is--mint ahogyan máshol is szar a fizetése !

Nos, azt hiszem világos voltam. További jó anyázást és görcsölést !

taga20 2018.08.04. 13:27:07

@Cycmen: ne bassz hallod! én meg tökre meg voltam arról győződve, hogy te a lendvaiuccában melózol:)))

alien 2018.08.04. 16:46:22

@rallus: Ja miattuk meg az lmp miatt van a kétharmad de tenyleg kotkodacs az anyjukat.

Benbe · http://www.benbe.hu 2018.08.04. 17:09:29

@Német Roland: A bicikliútépítésnek vannak szabványai. Ahhoz kell egy felelős tervező (engedéllyel) és egy felelős kivitelező (engedéllyel). Kell persze a tulajdonos hozzájárulása, az építési hatóság és egyéb szakhatóságok hozzájárulása, valamint a megfelelő előkészítő tanulmányok. Ha kihagyok valamit, képzeljétek hozzá!

Tehát, ha valaki úgy érzi, az állam nem tesz eleget az ottani kerékpáros helyzet javításáért, akkor a következőt teheti:
1. Összegyűjti a szükséges pénzt.
2. Egyeztetve a tulajdonossal megszerzi a szükséges engedélyeket.
3. Azok birtokában megbíz egy kivitelezőt.
4. Fölkér vagy megbíz valakit az új építmény üzemeltetésével és a vele kapcsolatos felelősségek vállalásával.

Ja, hogy ez így nem kétszázezer, hanem néhány tízmillió forint? Tetszettek volna az őskorban élni!

Képzeljük el - a MKKP megépíti a kerékpárutat, majd azon valaki úthiba miatt balesetet szenved, és beperli a MÁV-ot, mint tulajdonost. Vajon képes lenne valaha a MKKP-on behajtani a kiadásait? Nyílván nem. Magam részéről teljesen megértem a MÁV-ot.

A MKKP céljai remekek, de ezeknek nem ez a megvalósítási módja.

Watchdog 2018.08.04. 17:47:20

@Benbe: A 4. pont elhanyagolása az új stadiononok (pl. Szombathely) esetében is fennáll, ahol 4-5 nagyságrenddel nagyobb beruházásról van szó, és a vállalandó felelősség is ezzel lenne arányos...

minden_no_a_puncijaval_gondolk 2018.08.04. 17:54:02

Minden önkényuralmi rendszer elsődleges ellensége és célpontja a kezdeményező, kreatív, önmagán segíteni képes ember. Azt ugyanis nem lehet sakkban tartani, nem lehet propagandával megetetni, és nem is hagyja, hogy packázzanak vele. Ezért fojtják el már csírájában is az ilyen kezdeményezéseket. Mert ti. ha ezeket átveszi a lakosság, akkor rövid időn megdől a pont, hogy az emberek kiszolgáltatottságán, tehetetlenségén és lustaságát kihasználó önkényuralmi rendszer.

regbor 2018.08.04. 17:55:18

Élvezet olvasni a sok agyatlan fideszbirka görcsös erőlködését, ahogy védik a védhetetlent, mert ezt kapták utasításba... Gondolkodni ... ja, az nem megy, mert ahhoz szükség lenne agyra is, de nekik ott rohadt narancs van beültetve. Szerintem a lendvai utcában már megvalósították az agyátültetés egyik felét... a kivételt...

Nagykörúton túli magyar 2018.08.04. 17:58:17

Aztán mi lesz a következő célpont kerékpárútra? Netán a ferihegyi kifutópályán keresztbe?

Agyalágyult kétpöcsűek...

A Galaxis Elnöke 2018.08.04. 17:59:07

Nyugalom. Ezer év múlva nem lesz ember a Földön.

Thebat 2018.08.04. 18:02:10

Egyébként laikusként kérdezem, létezik-e olyan dokumentum (önkormányzatoknál, közútkezelőnél, stb) ahol a kérdéses szakasz kerékpárútként van feltüntetve, vagy csak hiányzik két kerékpárút vége között egy szakasz?

taga20 2018.08.04. 18:02:17

@A Galaxis Elnöke:

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2011.11.04. óta tag.

te ki az anyád vagy? te honnan bújsz elő? komolyan kérdezem gyökér!

taga20 2018.08.04. 18:05:10

@Thebat: csak laikusként kérdezem, hogy a tao pénz az közpénz?

a máv és vezetői legalább akkora paraziták, mint a csúti geci.

Alick 2018.08.04. 18:40:13

@Benbe: És akkor még ott van a karbantartás kérdése... telesz@rják az országot össze-vissza épített kerékpárutakkal az erre szóló EU-s támogatások lenyúlói, ugyanakkor a legtöbb esetben arra nincs elképzelés és keret, hogy azok az utak 10-20 év múlva is használhatóak legyenek.

Ben Giora 2018.08.04. 18:57:13

Na hagy kérdezzek már én is valamit a távolból. Kihangsúlyoznám, nem élek Magyarországon de legalább egyszer egy hónapban igénybe kell, hogy vegyem MÁV(marha állat vasutak) szolgáltatását, ami szerencsére csak abban nyilvánul meg, hogy az állomásaik megálló helyeik igénybe kell, hogy vegyem. Szóval első kérdés. A Keleti pályaudvar nemzetközi állomás és vasúti csomópont. A nevében csak. Mert szolgáltatás szempontjából egy az orosz sztyeppén lévő állomás különbb. Nincsen lift vagy felvonó. Hangsúlyoznám nemzetközi. Szinte naponta érkeznek ide a világ minden részéből. Még mozgó lépcső sincsen. A turista cigölheti a kofferját le és fel. És mit szóljon a mozgáskorlátozott? Pláne ha tolószékes? És ez az állapot jellemző nagyon sok vasúti gócpontra. Nem csak a Balaton környéki állomásokat kéne ilyennel szinte express gyorsasággal ellátni, hanem valamennyit. Majd kiírnak rá egy pályázatot, azt valami államhoz közeli megnyeri. A pénzt felveszi és lift az csak akkor lesz. ha majd a gravitációs erő fogja az utast célba juttatni

Yettihun 2018.08.04. 19:04:24

A rendszer nem bírja a kritikát.Bármit szeretnél tenni, ami akár csak annyival teszi jobbá a napod, hogy egyszer mosolyt csal az arcodra (lásd négyszínfestés)az alapvetően üldözendő, mert itt csak a PÁRT adhat neked bármit. Ha önkéntes alapon nekiállna valaki egy útszakasz kátyúit megszüntetni, másnapra kikaparnák belőle az aszfaltot, vagy felmarnák az egész utat, mert itt ha jót akarsz magadnak, netalán másodnak azt esetleg a saját udvarodon teheted meg. Netán jelezheted a PÁRT felé, aki majd kiír rá egy meglehetősen túlárazott tendert, elvégre a szegény gázszerelőnek is meg kell élni valamiből.

Oleg Gontar 2018.08.04. 19:14:27

@Cycmen: Loll tenyleg ember meg tudja vedeni azt hogy a mav horror penzek elegetesevel egy evszazaddal lemerado szolgaltatast kinal? Tenyleg jol tettem hogy kivandoroltam. Ez a nem szamit hogy nekem szar de legalabb a libsiknek se jo hozaallas ez valahol a legalja.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2018.08.04. 19:17:26

@Cycmen:

A feleséged pinája közforgalom számára megnyitott terület? Nem is tudtuk!

naivugyfel 2018.08.04. 19:19:20

Jobb helyeken az állam csak egy ilyenért kirúgja a vasút vezérét... Ja hogy ki is tették? :-) Na persze nyilván nem ezért... Szóval jobb helyeken szeretik a népet, rosszabb helyeken pedig - mint nálunk is - a nép le van sz***a. Szomorú.

taga20 2018.08.04. 19:22:32

@Oleg Gontar: neked az ékezet nem fáj?

Benbe · http://www.benbe.hu 2018.08.04. 19:25:10

@Ben Giora: A Keleti pályaudvar teljes egészében akadálymentes. Hova nem találtad meg a liftet?

Boar. 2018.08.04. 19:27:44

"A MÁV szívózása nem csak óriási öntökönlövés, PR-bukás, de bukás emberségből, empátiából, jóindulatból, sőt, intelligenciából is."
Bukás?
Nebazdmeg. Onnan, ahol a MÁV van emberségben, empátiában, jóindulatban és intelligánciában...onnan nem lehet bukni...onnan csak felfelé vezetne az út. De Ilona asszony otthagyja őket, megy "rendbetenni" a VOLÁN-t. Igazi csoda ez a nő...

taga20 2018.08.04. 19:28:44

@Ben Giora: "Kihangsúlyoznám, nem élek Magyarországon de legalább egyszer egy hónapban igénybe kell, hogy vegyem MÁV(marha állat vasutak) szolgáltatását, "

mi van????

pioneer2016 2018.08.04. 19:31:11

Ahogy ebben az országban mindenhol, fejtől büdösödik a hal.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2018.08.04. 19:34:14

@Benbe:

Logikusan érvelsz, és még meg is állja amit mondasz, DE:

Rákosrendezőn átvezető Teleki Blanka út állapota olyan, amilyen már 1970-ben is volt. Semmi karbantartás nem történt azon az úton.
Ha holnap arra megyek gyalog, kifordul a bokám, akkor a MÁV fizet nekem? Mert akkor rajta, minden napra egy bokaficam és per!

Ha a kétfarkúak fagyasztott hányással térkövezték volna fel az adott útszakaszt, akkor is biztonságosabb lenne, mint jelen eredeti állapotában.

---

A történet folytatása lemaradt aposztból, tudniillik a WC-t aMÁV kitakarította, nem várta meg, míg a Kétfarkú teszi meg.

Cycmen 2018.08.04. 19:37:29

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Így sikerült értelmezni a kommentemet? Muterod pinájáról írtam, amit gyakorlópályának használt a Déli Hadseregcsoport!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2018.08.04. 19:38:09

@Benbe:

Amit kihagytam: Közforgalom számára megnyitott területről van szó, amire vonatkoznak bizonyos normák. Nem csak az épülő kerékpárútnak, a jelenlegi útnak is. Úgymint botlásveszély, gyalogos-és járműforgalom szétválsztása,......

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.04. 19:39:00

@regbor: nem kell fideSSesnek lenni ahhoz, hogy ezt a cirkuszt értelmetlennek tartsa valaki. Annál az átjárónál tehervonatok, esztergomi, váci, szobi vonatok járnak, a sorompó talán nem véletlenül van leengedve hosszabb ideig. Ugyanakkor 1-2km-es kitérővel lehet megfelelő utat találni. 1km kb 3 perc biciklivel... 5, ha nem tudsz 20km/h-val tekerni...

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.04. 19:51:25

@Cycmen: kár, hogy lopott szöveggel... :D persze egy fideSSestől mi mást várhatunk?

taga20 2018.08.04. 19:51:59

@Cycmen: szójá a nejednek, me van pár szabad órám:))))

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.04. 19:54:53

@LKerekes: ja, lásd Bp-Esztergom, te szarházi, hazug, fideSSes bértroll!

regbor 2018.08.04. 19:56:09

@Le a spammerekkel: Tévedésben vagy! Részemről lesz...rom a kerékpárutat, utálom a bringásokat, erőszakos, bunkó banda, tőlem a tajgán is tekerhetnének.
Itt a MÁV és az állam hozzáállása a védhetetlen, de a fidesznácik mégis védik.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.04. 19:59:10

@Alick: 10-20 év??? Bazmeg, ket év után járhatatlan még az épített is. Hát még, ahol csak felfestik járdára, útszélére...

Cycmen 2018.08.04. 20:01:22

@taga20: szójá a nejednek, me van pár szabad órám:))))

Most azon röhögök, hogy tényleg oda kéne hozzá küldeni téged! Elég tüzes csaj, én sem nagyon bírok vele és szerintem szétütné a szádat ha megmondanád hogy mit akarsz!

Generic Jingle 2018.08.04. 20:06:52

Ha a kétfarkú megcsinálja egymillió alatt, akkor hogyan fognak az állami cégek a jövőben ilyen munkát lepasszolni a haveroknak egymilliárdért? Itt van a kutya elásva...

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.04. 20:07:15

@regbor: nem látsz ki a fejedből vagy életedben nem ültél biciklin. Az az átjáró egy komplett életveszély, ha a zárt sorompó ellenére átmész. Mégis sokszor láttam, főleg gyalogosokat, ott átmenni. Teljesen megértem a MÁV-ot, hogy nem akarja tovább növelni a vállakozókedvét a Darwin-díj jelölteknek. Különösen így, hogy valójában elég könnyű más utat találni akár a Ligeten át a belváros felé, akár a Rákos-patak mentén Újpest, Angyalföld felé, illetve innen Zugló irányába.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.04. 20:08:29

@Generic Jingle: javaslom, nézz be a kerékagy blogra, ott volt pár valódi szakember, aki el tudta mondani, micsoda gányolást csináltak a kétfaszúak...

CSOKKI MÁLNA 2018.08.04. 20:10:01

Tessék mondani, én meg elkezdhetek aluljárót építeni ugyanott..?

regbor 2018.08.04. 20:13:36

@Le a spammerekkel: Igazad van. Megnéztem a térképet. (amúgy 30 éve nem ültem biciklin)

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.04. 20:27:38

@Krumplifej úr: szerinted mi lenne a megoldás? Hangsúlyozom, 3-5 perces kerülőt jelentenek a létező átkelők. Számolják fel a vasúti közlekedést pár félhülye, lusta biciklis kedvéért? Mert az az átjáró életveszélyes. És itt még indokoltnak is tűnik a hosszan zárva tartott sorompó, nem úgy, mint Rákospalota-Újpest előtt...

taga20 2018.08.04. 20:36:45

@Le a spammerekkel: az nem lenne megoldás, ha néhány fityeszes szart kibasznánk a mezőre?

Cycmen 2018.08.04. 20:40:48

@pina noir: Tessék mondani, én meg elkezdhetek aluljárót építeni ugyanott..?

Ja én meg ások egy csatornát mert alapjogom van gondolán közlekedni! :D

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.04. 20:55:22

@taga20: néhányat? Az mire lenne megoldás? Az összeset, az már inkább... ha másra nem, trágyának. :D De továbbra is ott tartok, hogy ez az átjáró mégis mit oldana meg, ha megépülne és milyen negatív következménye lenne? Mostanában jártam ott párszor. Országútival, ha ez mond valamit... én is szentségeltem elsőre, mert arra számítottam, hogy a sínek túloldalán normális út lesz, ehelyett tolhattam a Szőnyi útig (nem tudtam első alkalommal, hogy hova vezet az átjáró, csak kíváncsi voltam).
A Szőnyi úton semmi olyan nincs, ami miatt közvetlen biciklis kapcsolatot kellene létesíteni az átjáró angyalföldi végével. Jönnek a zuglóiak, hogy átjárás a város felé... hát kérem, az van ettől a helytől 3-5 percre mindkét irányban. Viszont maga az átjáró, merem állítani, hogy veszélyes. Ehelyett a faszság helyett akkor már értelmesebb lenne a Hajtsár út és a Mexikói út közé egy kerékpárosok által is használható felüljárót építeni. A Tatai utca végén, a felüljáró mellett/alatt van egy zsákutca (nagyjából a Hajtsár út), ahová egy fénysorompón lehet átjutni és ott csak egy pár sínen kell átmenni ahhoz, hogy a Mexikói útra juss (a második sín azt hiszem, üzemen kívül van)

regbor 2018.08.04. 20:56:04

@Cycmen: Neked egyhez van alapjogod: orbán apád seggét nyalni...

taga20 2018.08.04. 20:59:48

@Cycmen: bakker, csak megoldom a nyelvét:))

taga20 2018.08.04. 21:03:21

@Le a spammerekkel: veled ellentétben, én kulturális élőlény vagyok!:)))

eszt nézd, ezen beszarsz!:)))

www.youtube.com/watch?v=uEUwZ2Ni_-s

taga20 2018.08.04. 21:08:37

@Le a spammerekkel: egy senki, ahogy a ápr.8.-án üvöltötte a fityeszes haverod.

egy senki vagyok!

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.04. 21:10:24

@taga20: senkiházi... az jobban illik hozzád. Jól prezentálja az agysejtjeid számát is, ami közelít a nullához.

taga20 2018.08.04. 21:14:20

@Le a spammerekkel: igazad van ember.

én egy nulla vagyok rezsiszilárdhóz, dajcstompikáhóz, kósalaláhóz képest.

neked van igazad tezsvérem! zenét bírod? nesze!:))

www.youtube.com/watch?v=wGnOpXTVlbw&start_radio=1&list=RDwGnOpXTVlbw

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.04. 21:18:05

@taga20: igen, vannak fokozatok náci és náci között is... a jelek szerint melletted még ők is embernek számítanak.

Jakab.gipsz 2018.08.04. 21:23:57

A MÁV területe, munka terület, amely munka-területen, utasok és civilek csak a kijelölt helyen, tartózkodhatnak, egy jog-államban is.

Tehát kuss van, a kétfarkúaknak is és a civil nyilvánosság hatalmának is. Manipuláljátok az olvadt agyú nénikéteket.

Ennyi.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.04. 21:43:23

@Jakab.gipsz: azért egy retardált agymosott, szarházi fideSSesnek nem áll jól ez a duma, azt ugye tudod?

Sir Gombóc 2018.08.04. 22:02:57

Kedves posztíró, ezt beszoptad csúnyán. Itt most spec a MÁV-nak van igaza. Egy vasúti átjáróban, amihez a rávezető utak is beletartoznak, nincs helye partizánkodásnak, a legkisebb változtatás engedély köteles. Nem utólag. A mávos szakemberek ezzel tisztában vannak. Arról nem beszélve, hogy ez a terület nem csak az útviszonyok miatt nem alkalmas kerékpáros közlekedésre. A jelen szintbeli kialakítás erre alkalmatlan, még jobb állapotú burkolat esetén.

Sir Gombóc 2018.08.04. 22:06:40

@Német Roland: hülye vagy. Ennek az ügynek semmi köze ahhoz, épp kik vannak hatalmon.

Sir Gombóc 2018.08.04. 22:11:10

@jános515: ökörségeket beszélsz, a valóságról meg nem sok fogalmad van.

Sir Gombóc 2018.08.04. 22:14:20

@Csepp a tengeriben: hazudsz. Azon a vonalon kb 42 km/h az átlagsebesség, magasabb mint az észak Balatoni vasúton ugyanakkora távon, kb.ugyanannyi megállással. Pedig ott 80 km/h-val mennek. Melyik csiga tud ennyivel menni?

lutria 2018.08.04. 22:20:42

Legalább azt bevallották hogy azért nem nyúltak a háborús újjáépítés óta az utcához mert a minimumon akarják tartani a jármű,kerékpáros,gyalogos forgalmat a vasúti síneken keresztül...
Legszívesebben valszeg lezárnák az egész átjárót hogy a sorompót se kelljen üzemeltetni - csak azt nem engedik nekik.

JFK-alapítótag 2018.08.04. 22:40:15

@LKerekes:
Aki a fideszre szavazott az vagy bűnöző vagy agymosott segghülye vagy a kettő közös halmaza.

CyberPunK 2018.08.05. 00:34:00

@lutria: Azért azt lássuk már be, hogy az ott egy kibaszott állomás a város kellős közepén mindenféle alul/felüljáró nélkül. Ugyanez Újpest-nél. 2018-ban. Szóval én értem, hogy veszélyes átkelő, meg járnak vonatok, de basszus, lényegében akkor beismeri a MÁV, hogy életveszélyes megközelíteni az egyik állomását?

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 05:27:04

@CyberPunK: Újpesten van felüljáró, bár nem tudom, hogy csak a vasút felett megy át vagy van lejárata a vágányok közé is... itt viszont nem az állomás megközelítése a veszélyes, hanem az átjáró használata a zárt sorompó mellett.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2018.08.05. 07:22:56

@Cycmen: Baszd meg te vagy a legszánalmasabb Fidesztroll, akit valaha láttam, mi a faszért nem lehet beismerni, ha valamit nem csinálnak jól, de legalább szarul. Figyelj már, most már hivatkozni is nehéz az "emútnyócévre" mert O1GV diadalmaskodik folyton, hogy háromszor kaptatok 2/3-ot. O1GV új keresztény demokráciától kezdve illiberális demokrácián át mindent akar építani, csak működő országot nem sikerül neki.
Most már bassszátok meg kezdjetek el dolgozni a zemberekért is lassan ne csak a kibaszott stadionokat építsétek és szakmányban lopjatok el mindent, amire csak szemet vetettetek.

Nagykörúton túli magyar 2018.08.05. 08:02:45

@Emmett Brown: Ami Ferihegyen található. ezért ferihegyi. Nem vagy nagy nyelvtanos, igaz-e?

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 08:06:34

@Krumplifej úr: még1x: 3-5 perces kerülőt szúntetne meg a "megoldás". Akkor meg miről beszélünk? Ez az egész csak arra jó, hogy a kétfaszúak és az a kerékpáros klubnak vagy minek csúfolt banda kicsit reklámozhassa magát, gyakorlati jelentősége kb nulla.

Cycmen 2018.08.05. 09:29:41

@Le a spammerekkel: " Ez az egész csak arra jó, hogy a kétfaszúak és az a kerékpáros klubnak vagy minek csúfolt banda kicsit reklámozhassa magát, gyakorlati jelentősége kb nulla."

Nálad a pont. Itt nem a konkrét útépítéssel van a gondom nekem sem.
Tele van a tököm a kétfarkúval, meg a többi csillámfaszpóni álomvilágban élő idealistával amikor huszadrangú kérdések kapcsán csinálnak botrányt majd mutogatnak arra aki nem áll be a hülyeségük mögé!
És ez a húzásuk még hagyján is, az igazi agyhalál a járdacikornyázás, repedésfestegetés polgári engedetlenség címszóval. Tényleg lenne min változtatni, vannak hiányosságok azzal kéne törődni, mert ez csak ÖNCÉLÚ BOHÓCKODÁS elvont romkocsmatöltelékektől!

Cycmen 2018.08.05. 09:38:22

@The Ghost Wolf O1G: : "Baszd meg te vagy a legszánalmasabb Fidesztroll, akit valaha láttam, mi a faszért nem lehet beismerni, ha valamit nem csinálnak jól, de legalább szarul. "

Azért bazmeg, mert ez a B1 a debil ballib trolljaival, akikkel nem lehet korrekten beszélgetni! Nézd végig a kommentjeiket. Senkinek nincs száz százalékban igaza, de ha te részedről bármiben engedsz, az egyoldalú lesz ők pedig nyomják a paneljeiket, meg témát váltanak, ahogy éppen kedvük tartja.
Tele van velük a tököm, ezért nyírom ahol érem őket, mert megérdemlik!
Tömörebben, a hülyékkel geci vagyok.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2018.08.05. 10:05:48

@Le a spammerekkel:

Az a baj, ha nem foglalkozunk a 3-5 perces kerülővel, akkor a következővel se fogunk, és a végén a 10 perces úton lesz 5 db 3-5 perces kerülő.

szepipiktor 2018.08.05. 10:10:46

Az a bajom ezzel a akcióval, hogy ha nem a kerékpárosok lennének benne, akkor az adott hely tucatnyi más problémája soha nem kerülne a felszínre!
Én egyszer kerekeztem arra, de akkor szívás - már a Tatai kerékpáros "gyorsforgalmi" is életveszélyes a többi bringás miatt -, de a MÁV terület utáni rész is használhatatlan és a ligetbe áttekerés is kihívás az "idegeneknek".
Valójában akkor állnék a szervezett bringások pártjára, ha azok akár a mostani, akát a kijavított szakasz esetén is figyelembe vennék a közlekedési szabályokat. Legalább leszállnának és áttolnák a cuccot a tilosnál, de nem, ők tekernek, mint szinte mindem más helyen a városban. Ha itt egy tükörsima bringasztráda lenne, akkor hetente lenne halál, ütne el vonat kerékpárost.
.
De a Rákosrendező önmagában megérne aktivista tevékenységet, az állapotok, a szándékosan pusztylni hagyott értékek és a ostoba, vasutas szintű logisztika is megérné a nyilvánosságot! Például az esztegomi ág megállójának eltolása a állomástól, hogy a várakozó utasoknak futni kelljen, ha utazni akarnak, vagy aki ismeri a dörgést, az meg rohadjon a napon, esőben, hogy fel tudjon szállni.
Pár éve ledokumentáltuk az állapotokat, amit tapasztaltunk az kimeríti a
- hűtlen kezelés
- nagyértékű károkoz
btk. paragrafusoka!!!
De mivel ebben nincs gender, feminista vagy kerékpáros érdek, a kutya nem foglalkozik vele.

szepipiktor 2018.08.05. 10:20:35

A szervezett kerékpárosok és az aktivisták talán nem is tudják, hogy a szocik idelyén - a kormányzati negyed tervének idején - a Nygati bezárása után itt, a Rákosrendezőn lett volna a fejállomás.
A terv ma sincs elfeledve, a fideszesek is tervbe vették a Nyugati bezárását és valami sokadik kulturközpontá leminősíteni.
Csak hogy a Rákosrendezőnek semmi közlekedési infrastruktúrája nincs, elég távol van az 1-es villamos és a autóbuszmegálló.
Ha megvalósul, akkor itt nem lesz semmiféle átjárás, a kerékpársooknak sem, mivel ehhez vagy aluljáró vagy felüljáró kellene, de ez akkor összeg, amit nem vonnak el a stadionoktól, a focitól.
Tehát megoldódna a gond, hiszen az lehet kerülni a Hungária irányába vagy északra a körvasúti felüljáró irányába.
Vagy nem sóderre kell gyűjtenie a kutyák nevében az aktivistáknak, hanem jó egymilliárdot egy gyalogos, bringás felüljáróra.
Szóval jó lenne kiugrani a konforzónából és kicsit több információt begyüjteni és arra felkészülni.

CyberPunK 2018.08.05. 10:25:31

@Le a spammerekkel: Nincs lejárata a vágányok közé. Amúgy a kettő ugyanaz, XIII felől, ha a peronokhoz akarsz jutni, akkor előbb át kell menned az átjárón. Vagy a vágányok között mászkálhatsz. Európa, 2018, és van aki még védi ezt a fos céget.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 10:38:08

@CyberPunK: nem védi senki "ezt a fos céget", csak a hülyeség terjedése ellen van némi tiltakozás.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2018.08.05. 10:38:52

@Le a spammerekkel: A biciklisek ennyél kisebb plusz út megtételére sem hajlandók, Egyébként meg igazad van, ténylrg olyan jó gyalogosként is azokon a macskaköveken közlekedni. Csináljuk vissza a macskaköveket az egész városban.

Cycmen 2018.08.05. 10:45:03

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Az a baj, ha nem foglalkozunk a 3-5 perces kerülővel, akkor a következővel se fogunk, és a végén a 10 perces úton lesz 5 db 3-5 perces kerülő."

Ha nem foglalkozunk!........ LOL! Ti vagytok az elit, az ország esze, a nemzet lelkiismerete! Nélkületek sehol sem lennénk, kérlek ne hagyjátok abba!

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 10:45:33

@The Ghost Wolf O1G: gyalog, amíg nem fáj semmi, engem nem zavar az a kocka-/macskakő. Biciklivel inkább a Rákos-pataknál levő felüljáró zavar, de az is csak azért, mert tériszonyos vagyok.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 10:49:06

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: annyi, sokkal komolyabb gond van még a bringás közlekedéssel is... próbálj meg egy merevvillás biciklivel úgy haladósan végigmenni a Chinointól a Róbert Károly körúti felüljáróig, betartva a KRESZ-t, benne azt is, hogy a kerékpárút nem opcionális... vagy ugyanez a Rákos-patak melletti bicikliúton, a térköves részen...

Karipapa01 2018.08.05. 10:58:48

Ez fasza volt! Pár méter szaros félkész kerékpárútból sikerült politikai csatateret csinálni, ahol a "hős pártkatonák" agresszíven és undorító módon képesek egymás pofájába mászni. Elolvasva az összes kommentet megállapítható, hogy szinte süt a gyűlölet egymás iránt. Ebből pedig a büdös életben nem lesz TGV! Meg kerékpárút sem!
Javaslatom a következő:
Építsék meg a kerékpárútat! A MÁV zárja le sorompóval és vezessen rajta keresztül egy iparvágányt. Ez lesz a mi TGV-nk és Csalagutunk!. Kis ország, kis közlekedés, de nagy siker!!! Csak előnyei vannak: megmarad a kerékpárút, megmarad a MÁV-terület és ami a legfontosabb, megmarad a féltve őrzött és ápolt gyűlölködés. ÖRÖKRE!

taga20 2018.08.05. 11:08:02

@Cycmen: mi van gyökér, agyadra ment a nyaralás?

Cycmen 2018.08.05. 11:16:47

@Karipapa01: " sikerült politikai csatateret csinálni, ahol a "hős pártkatonák" agresszíven és undorító módon képesek egymás pofájába mászni. "

Mindig ez van, de hála istennek megjelenik a pártatlan széleslátókörű értelmiségi és ugyan elnéző mosollyal, de elpaskolja a szertelen kisdedek popóját!

Cycmen 2018.08.05. 11:19:01

@taga20: " mi van gyökér, agyadra ment a nyaralás?"

Ne velem foglalkozz, inkább fogj varjút ebédre!

CyberPunK 2018.08.05. 11:20:47

@Le a spammerekkel: "gyalog, amíg nem fáj semmi, engem nem zavar az a kocka-/macskakő."

Gondolom férfi vagy, ezért a magassarkú nem játszik nálad, igaz? Ne feledd, még mindig a város kvázi belső részéről beszélünk, nem valami peremkerületi putrisorról.

CyberPunK 2018.08.05. 11:26:08

@Le a spammerekkel: Elmondom mi a hülyeség. Az, hogy bár fizetünk egy közlekedési hivatalt (tudja a franc, hogy hova van jelenleg beolvasztva), de ahelyett, hogy kijönnének, és elküldenék az MKKP-t az anyjába, majd adnának a MÁV-nak egy ultimátumot, hogy vagy nyár végére ők megoldják, vagy szeptember elsején jönnek a markolók és a sínek felszedésével kezdik meg a felújítást, helyette kussolnak. Na, ez a hülyeség.

taga20 2018.08.05. 11:38:41

@Cycmen: ja, asztán itt foksz károgni, hogy megfogtam előletek és most éheztek!:)))

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2018.08.05. 12:02:49

Ezeknek a geci ballibáknak mindenki hülye aki nem rájuk szavazott, mondjuk nem tudom kire kéne, a kúrcsányra, a drogosra, vagy melyikre? Agyukra ment a gyurcsány meg bajnai geci.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 12:07:08

@enpera: mennyivel jobb, hogy egy hatalommániás, elmebeteg hazaáruló bűnbanda ül a nyakunkon. Te a bűntársuk vagy, vagy csak egy mocskos pofájú, ostoba szarzabáló?

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 12:09:39

@enpera: ja, most esett le: akár buta vagy, akár nem, te beállnál bűntársnak, retkes nyilas gazember.

Karipapa01 2018.08.05. 12:16:22

@Cycmen: Na igen! Már az is egy szemét geci, aki nem akar beszállni a gyűlölködős népi játékba! Hát hogy képzeli a mongolidiótája???
Nem kell nekünk ellenség! Nem kell ide kommunista, náci, meg iszlám sereg, csak egy kis türelem és Magyarország legyőzi saját magát.

taga20 2018.08.05. 12:18:14

@enpera: szerintem neked ment az agyadra a főgeci!

te olyan agyhalott barom vagy, hogy elkezdesz itt gecizni, mikor a gazdád neve az!

taga20 2018.08.05. 12:21:17

@Karipapa01: te tényleg ilyen hülye vagy, vagy csak jáccod itt az agyad?

regbor 2018.08.05. 12:28:00

@enpera: Hú, ez aztán a konzisztens hozzászólás! Most jöttél meg a szabiról? Olvass előbb, mielőtt böfögni kezdesz! Ja, és mosd ki a szád szappannal, mielőtt megszólalsz...

taga20 2018.08.05. 12:34:07

@caliyoung: szerintem inkább putyin gazdádhoz fordulj!

na majd ő!

Karipapa01 2018.08.05. 12:35:15

@taga20: Nem "jáccom" Légy türelmes és olvasd el még egyszer amit írtam.

Cycmen 2018.08.05. 12:41:51

@Karipapa01: "Na igen! Már az is egy szemét geci, aki nem akar beszállni a gyűlölködős népi játékba! "

Nem ezt írtam és különben is beszálltál, látszólag mindkét oldal fölött állva. Én meg nem bántottalak ezért, mindössze a magas ló tökei alá tettem égő újságpapírt.

Cycmen 2018.08.05. 12:46:29

@Karipapa01: Amúgy figyelj....:

Le a spammerekkel 2018.08.05. 12:07:08
@enpera: mennyivel jobb, hogy egy hatalommániás, elmebeteg hazaáruló bűnbanda ül a nyakunkon. Te a bűntársuk vagy, vagy csak egy mocskos pofájú, ostoba szarzabáló?"

Ez a ballib stílus, mi erre a jó válasz?

taga20 2018.08.05. 12:49:40

@Karipapa01: "Pár méter szaros félkész kerékpárútból sikerült politikai csatateret csinálni, ahol a "hős pártkatonák" agresszíven és undorító módon képesek egymás pofájába mászni. "

mondod eszt 2018-ban, nyolc év fityeszmaffia uralkodás után, és tusványos után, ahol a geci meghirdette a teljes kultúr kámpfot!

taga20 2018.08.05. 12:51:52

@Cycmen: azé a képmutató pofádat néha szégyelhetnéd!

bájerzsoca egyébként pusziltat fityeszfasz!

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 12:52:43

@Cycmen: az, hogy nyald tovább a hazaáruló gazdáid seggét, retkes fideSSnyik.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 12:53:36

@taga20: ezeknek van olyan vastag bőr a pofáján, hogy a rinocérosz is elpirulna, ha tudná... ;)

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 12:55:15

@Cycmen: ja, apróság, de vélhetőleg az enpera ennek a cicimennek a másodnickje. Érdemes megnézni az előzményeit... csak, hogy látni lehessen, milyen a fideSS-nyilas stílus. :D

Cycmen 2018.08.05. 12:56:16

@Le a spammerekkel: Nyugi mert agyvérzést kapsz a melegben.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2018.08.05. 12:58:17

Pár kínzó kérdés, mely a kommentek olvasása közben merült bennem fel, és nem hagynak nyugodni.

A kormányra szavazott emberek kerékpárját nem teszik tönkre az ottani állapotok?
A kormányra szavazott emberek nem járnak esetleg sosem arra?
A kormányra szavazott emberek nem érzik át a helyzet abszurditását?

Azért, mert nem a kormány csinálja, már marhaság és üldözendő?

40 éve nem csináltak azon az úton semmit! Biztos, hogy ez a helyes?

Azért, mert a kerékpárosok zöme nem tartja be a szabályokat, ezért szívjon az a részük is, aki betartja?

Azért mert a nagy vasúti forgalom miatt nagyobb a balesetveszély, ezért miért nem zárjuk le legalább nyárra a Balaton felé vezető vasút melletti sorompókat is?

Karipapa01 2018.08.05. 12:58:45

@Cycmen: Nincs jó válasz, ha nem jó a kérdés.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 13:02:42

@Cycmen: egy soknickű fideSS-náci nagyon kevés ehhez.

Cycmen 2018.08.05. 13:05:25

@Le a spammerekkel: Rendeben, megbuktam! Itt mindegyik nick én vagyok és hamarosan a @Le a spammerekkel is én leszek, csak még megvuduzlak! Persze idő kérdése, épelméjű embert könnyebb vuduzni mint egy alkesz debilt mindenesetre rajta vagyok! :D

anyadmajma 2018.08.05. 13:08:26

@Cycmen: mi van te hazaáruló bolsevik geci birka, nem bírsz egy nickből megélni, mi, te bértroll? szánalmas szardarab:)

Karipapa01 2018.08.05. 13:08:47

@taga20: Ember! Ez csak egy pár méteres kerékpárút! Ez nem arról szól, hogy melyik párt meddig vezeti az országot! Nem is arról, hogy melyik párthoz csatlakoznak csak hülye szimpatizánsok és melyikhez csak okosak! Azt sem hiszem, hogy a magyar műszaki elit annyira hülye lenne, hogy ne tudna megoldani egy ilyen egyszerű problémát.
A gond az, hogy ez be lett vetítve a politika területére és a mégnagyobb gond ennek megtárgyalási módja. Na ezért írtam, amit írtam.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 13:10:07

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: azért ebben nincs igazad. Az ominózus átjáróban rengeteg, még működőnek tűnő vágány van, viszonylag nagy vasúti forgalommal. A balatoni vonalakon (mondok ex has egy számot) negyedóránként megy át egy-egy szerelvény az átjárókon, nincs szükség tíz-húsz percen át zárva tartott sorompókra. Itt az az egyik fő gond, hogy a hosszan lezárt sorompók miatt az arra kóválygók már így is 90%-ban a tiloson mennek át, ami elég veszélyes játék.

Cycmen 2018.08.05. 13:18:24

@Karipapa01: "Nincs jó válasz, ha nem jó a kérdés."

Most a filozófust játszod, vagy a gyenge képességeidre hivatkozol? Utóbbi esetén add meg a paramétereket, hogy milyen módon feltett mely témakörű kérdésekre vagy képes válaszolni. :P

Karipapa01 2018.08.05. 13:24:09

@Cycmen: Most akkor nekem ki kellene találnom, hogy a kérdező mit kérdezett?

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 13:24:23

@Karipapa01: naponta mondjuk öt biciklis megy át azon az átjárón, ebből hetente kettő szabályosan. Miért is kell oda kiépített bringaút? Mert a sokszor említett Tatai utcán már 10+ éve is jókora forgalom volt a reggeli és délutáni órákban, de ennél az átjárónál nem sűrűn láttam biciklist.

Petyat 2018.08.05. 13:26:17

Azt még megértem, hogy vannak elkötelezett, félrinformált, fogalmatlan polgárok, akik a fideszt választják. Önös érdekből, tájékozatlanságból vagy félelemből. Lehet érvelni sok baromság mellet, amit orbitól kaptunk, de ebben a szituban a máv álláspontját védeni szimplán elvakultság. Arrogáns kontraproduktív magatartás ez a vállalat részéről, egy olyan helyzetben, amikor egy kis kooperációval javíthattak volna a megítélésükön.

Nem tudom ez rosszabb, vagy amit az elmúlt hetekben több kommentszekcióban olvastam: "A libsiknek az fáj, hogy nem ők lopnak". Tehát vannak olyan gyökér önsorsrontók, akik szerint nekünk most milyen jó 10 éve mert nem kúrcsány lop, hanem mészáros és haverjai. Ennyire ostobának lenni már klinikai eset.

Isaac Milo Mendez 2018.08.05. 13:38:04

Ne írj olyat, hogy win-win mert fingjuk nincs róla, hogy mit jelent. A sok kolbász-zsíros bajuszos, pocakos felsővezető azt hiszi még, hogy a windows-ról van szó. Szégyen az egész ország...

zenitó 2018.08.05. 13:45:36

@szepipiktor: "szocik idelyén"..... Azért ezt gondold át újra.

Cycmen 2018.08.05. 13:50:03

@Isaac Milo Mendez: "Ne írj olyat, hogy win-win mert fingjuk nincs róla, hogy mit jelent. "

Aki meg tudja, az sznob buzinak néz. :D

Karipapa01 2018.08.05. 13:51:30

@Le a spammerekkel: Te engem félreértettél! Én nem véleményeztem, hogy legyen-e ott kertékpárút, avagy sem. Részint már nem kerékpározom, részint soha nem járok arra, tehát véleményt sem mondhatok. Én itt a dolgok megtárgyalásának a stílusát nehezményeztem.

Karipapa01 2018.08.05. 14:02:46

@taga20: Elolvastam a cikket. Száraz, de jó humoros és bár sok köze nincs az említett kerékpárúthoz, de azt azért hozzátenném, hogy jó lenne ha az aki kerékpározik a kerékpározáshoz szólna hozzá, a mozdonyvezető pedig a mozdonyvezetéshez. Parragh úr pedig a vécécsészéhez. Ha már ahhoz ért.

Cycmen 2018.08.05. 14:02:58

@Karipapa01: Én itt a dolgok megtárgyalásának a stílusát nehezményeztem.

Szépen el lett magyarázva az elején, hogy nem építhetnek ott bicikliutat. Nem hajlandóak felfogni, összevissza magyaráznak minden hülyeséget. Én még meg is rugdosnám őket ha első szóra nem takarodnak kussolva. Hülyéknek mit ér a szép szó?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2018.08.05. 14:09:40

@Le a spammerekkel:

"azért ebben nincs igazad. Az ominózus átjáróban rengeteg, még működőnek tűnő vágány van, viszonylag nagy vasúti forgalommal. A balatoni vonalakon (mondok ex has egy számot) negyedóránként megy át egy-egy szerelvény az átjárókon, nincs szükség tíz-húsz percen át zárva tartott sorompókra. Itt az az egyik fő gond, hogy a hosszan lezárt sorompók miatt az arra kóválygók már így is 90%-ban a tiloson mennek át, ami elég veszélyes játék."

Érdemi forgalom a Bp-Vác, Bp-Esztergom és Bp-Veresegyház irányokon van, ez három vagy négy vágányon zajlik A többi vágányon eseti forgalom van, de ha a rendező oldalt (Zugló fele) nézzük, akkor ott a korábbi (70-es évek) forgalom 5-10%-a ha megvan. Valamikor ott folyamatosan ment a tolatás, még éjjel is (az ott lakók legnagyobb örömére).

Pár éve voltam arra utoljára, akkor a sorompót még kézi erővel tekerték.
A vonatok valóban sűrűn jönnek.

Az eddig felsoroltak közül egyik sem indok arra, hogy valamit hagyjunk lerohadni, ráadásul több, mint 40 éven keresztül.

A balesetveszélyhez: Hol gázolt el a vonat tilosban átkelő kerékpárost? Rákosrendezőn vagy Cegléd mellett?

Ha minden úgy menne (ahogy te is sugallod, hogy helyes) és a veszélyes dolgokat nem csinálnánk, akkor még egy emeletes ház sem épült meg pld.

Amúgy Balaton irányába Bp-Fehérvár között 5 percenként (is) mennek a vonatok, igaz, ott csak két vágányon.

Ahogy a kérdéskört kezeled, az kicsit hasonlít a közlekedési baleseteket vizsgáló bizottság munkájához (Nem tudom mi a hivatalos neve). Hortobágyon az egyenes(ek)ben történt frontális baleset, a levont tanulság? Tegyünk ki az egyenesbe 60+előzni tilos táblát. - Mindenki szopik azért, mert pár béna, gépjármű vezetésére képtelen ember nem tudta a szemből jövő járművet (sebességét legfőképpen!)megfelelően értékelni.

De egyik hazai gyárunkban, ahol nincsen kettő darab egyforma pakolórámpa a kamionok számára, egyszer egy kamionos elütötte a tolatási segítőjét. Konklúzió: Tilos a teherjárművek tolatását segíteni. Hozadék: Kéthavonta valaki megtolatja a rámpát, néha milliós károkat okozva. Közben a KRESZ két dolgot ír elő: A teherjármű tolatását, ha szükséges (most nem írom ki szó szerint) segíteni kell. Ha a gépkocsivezető nem látja a segítőjét, akkor megáll.

Itt is nem azzal kell takarózni, hogy ha megcsinálják akkor mennyi emberhalál lesz, hanem ha sok a hülye, oda kell állítani egy rendőrt, aki vagy jelenlétével elriasztja a hülyéket, vagy alkalmanként a hülyeségeket díjazza egy csekkel.

taga20 2018.08.05. 14:11:34

@Karipapa01: "Száraz, de jó humoros és bár sok köze nincs az említett kerékpárúthoz, de azt azért hozzátenném, hogy jó lenne ha az aki kerékpározik a kerékpározáshoz szólna hozzá, a mozdonyvezető pedig a mozdonyvezetéshez."

de nagyon is sok köze van!

taga20 2018.08.05. 14:14:14

@Cycmen: kicsi gizda, asztán ha téged rugdosnának meg, akkor itt sírnál, mint a fürdőskurva!

szerényebben fityeszmuzsik, nem vagy te mélyszaroslölö!:)

Petyat 2018.08.05. 14:17:43

@Cycmen: Szépen el lett magyarázva???

Rájuk hívták a rendőrséget, akik megállapították, hogy nincs semmi látnivaló és távoztak, ezek után biztonságiakat vezényeltek a helyszínre, akik elzavarták az aktivistákat. Ezzel egyidőben felszólították őket, hogy vigyék el a maradék építőanyagot, amihez nem férnek hozzá, mert nem engedik oda őket.

Nehéz a dolgok megtágyalásának stílusáról beszélni, amikor arrogáns, egyoldalú és egymásnak ellentmondó intézkedések történtek nulla kommunikáció mellett. Neked ez tetszik és még meg is rúgdosnád őket.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 14:18:01

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: próbáld felmérni a költség vonzatait egy ilyen átkelőnek, hátha úgy érthetőbb lesz! És persze hozzászámolni, hogy hány embernek segítené a közlekedését! Nem győzöm hangsúyozni, hogy kb 3-5 perces kerülő a jelenlegi állapot, plusz mivel a legtöbben szerintem utálják a gyalogos felüljárón átcipelni a bringát, még kevesebben érintettek (az M3 bevezetőn egy ilyenen lehet csak átkelni, egyébként meg a Szőnyi út két végénél lehet átjutni, ahol már van más út is.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 14:19:46

@Cycmen: igen, ez a rugdosási hajlam tipikus fideSS-náci mentalitás.
Hozod a formád pubi!

Cycmen 2018.08.05. 14:24:37

@taga20: Jól van köcsög, kezd el bemelegíteni, mert indulok hozzád és szorulsz!
És nem, a bemelegítés nem úgy értendő, ne buzipornót nézz!

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 14:26:50

@Cycmen: azt nézed te. Íme, a "kultúrált" fideSSes köcsög igazi arca. :D

taga20 2018.08.05. 14:29:43

@Cycmen: gyere cica, várlak:)

egyébként aszt szeretném tőled kérdezni, hogy ez a köcsögözés nálad kompenzáció, vagy mi a bánat?

nincs egy kibaszott kommented, amibe ne fűznéd bele a homárságodat.
nincs evvel semmi bajom, de ne kompenzájj haver, me kurvára vicces vagy.

Cycmen 2018.08.05. 14:40:32

@Petyat: Szépen el lett magyarázva???

Szépen. Uraim, ez itt a MÁV területe, itt önök nem építhetnek kerékpárutat!
Mi nem érthető? Aki nem fogja fel az hülye, nincs más magyarázat.

Petyat 2018.08.05. 14:56:26

@Cycmen:

Értem én, hogy szabályok, meg előírások, csak tudod egy normális helyen kialakult volna egy kommunikáció. Leülnek, megbeszélik, aztán vagy adnak engedélyt vagy nem, ezzel szemben a máv részéről csak dacosság, arrogancia. Én felfogtam, hogy ez üzemi terület, de te érted-e a kooperáció fogalmát?

Két eset lehetséges:
- Egyszerű irigység. Jön egy civil kezdeményezés, ami egy délután alatt megcsinálja amire a cég 60 év alatt nem volt képes. Erre bizonyiték a WC azonnali kitakarítása. Hab a tortán: beismerték, azért nem támogatják a forgalom növekedését mert balesetveszélyes a terület a háború óta!
- Leszóltak fentről, hogy a kutyákat baszogatni kell, vagy még rosszabb automatikus szervilis seggnyalás a hatalomnak: Mi állami cég lojálisan akadályozzuk a sorosisták akcióit.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 15:07:59

@Petyat: bocs, de egy ideje felkapom a fejem, ha a kétfaszú pártról van szó. Mindig azt látom, hogy szerepelni akarnak, mindig olyasmivel, aminek nincs valós haszna, de legalább felkelti a figyelmet. Lásd járdafestés, takarítás a János kórházban stb.
Ennél még a ligetvédök sátortábora is értelmesebb. Igaz, azokról nem beszél már senki. Egyre olyan érzésem van, hogy ezek összeállhatnának a LoMPosokkal, mint a fideSS két trójai projektje.

invalid user name 2018.08.05. 15:13:24

@Cycmen: ja megtaláltam.

Máv terület, de közforgalom számára megnyitva és ezért a közutak szabályai (és a fenntartót illetően kötelezettségei) vonatkoznak rá.

A kétfarkú pedig elég konkrétan politizál.

invalid user name 2018.08.05. 15:18:23

@Le a spammerekkel:

Bizony, szerepelnek is, de nem azért, mert akarnak. Ha a MÁV kicsit álmosabb, akkor a bicikliút délutánra elkészül és nincs hír, nincs szereplés.

Attól kerül a hírekbe a párt, hogy a fidesznek merevedése lesz ha a baromságokat valaki nem hagyja annyiban.

Azt mondod nem hasznos amit csinálnak? Ez csak annak a jele, hogy egy csomó dologból nem is lesz hír, mert a helyi önkormányzatok, hivatalok lassabban ébrednek, mint ahogy pl. a buszmegálló elkészül.

invalid user name 2018.08.05. 15:21:33

@Petyat:

A slozit azért takarították ki, mert a kutyapárt csinált egy két négyzetméteres posztert az állapotáról és odaállította az állomásfőnök ablaka elé.

Aztán ahogy kitakarították, be is zárták és az ajtajára tűztek egy értelmezhetetlen térképet, hogy kb hat vágányon átkelve a hatos számú őrbódéban van a kulcs.

Petyat 2018.08.05. 15:24:49

@Le a spammerekkel:

Egyetértek. A járdafestés szerintem is baromság, viszont a (bukott) nészavazás ellenkampány: Hülye kérdésre hülye válasz akcióban örömmel vettem részt.

Szerintem az egyetlen párt ma az országban, amit nem ciki támogatni. Ők nem veszik magukat komolyan épp ezért sokkal komolyabbnak tűnnek, mint a többi demagóg, hazudozó megélhetési párt. Ugyanolyan tehetetlenek mint a többi ellenzéki, de nem hazudják maguknak azt, hogy kormányozni fognak. Ezért szarakszanak piti ügyekkel. Szerintem nem hiába, mert minden akciójukat nagy balhé követi. Nem a párt nevetséges, hanem az ahogy harcol a hatalom ezekben a piti ügyekben. Szentedrei faültetés sztori megvan?

OFF Ligetvédők: Azok is olyanok voltak mint egy párt. Klikkesedni kezdtek, egymást baszogatták, azon sem lepődnék meg, ha kiderülne a gyújtogatást, ami ott történt egy kiközösített követte el.
ON

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2018.08.05. 15:26:18

@Le a spammerekkel:

Ez az érvelés olyan, mint amikor Tarlós azt nyilatkozta, nincsen igény a metró akadálymentesítésére, hiszen most sem használják a mozgáskorlátozottak.

Az anyagi részre való hivatkozás a stadionok országában minimum is rossz ősi gót szokás.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 15:32:55

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: nem értek egyet. Stadionokat hagyjuk, nem egy kategória. Onnan az e.ü.-be kellene irányítani a pénzeket. Itt viszont... azon megy a rugózás, hogy Zugló összekötése a főváros többi részével. Ott a gond, hogy az M3 bevezető pont ugyanolyan akadályt jelent, az egyetlen gyalogos felüljáró nem megoldás. Szerintem. Szóval itt sokkal nagyobb beruházásra lenne szükség ahhoz, hogy értelme legyen az átjáró környék rendbetételének. Út meg most is van a Szőnyi út két végén.

Petyat 2018.08.05. 15:42:32

@invalid user name:

Buszmegálló!!!! :D

Lefestettek zöldre egy lerohadt buszmegállót valahol és ki is dekorálták katicákkal, vagy más cukisággal. Két nap múlva jött az önkormányzat és lemázolta az egészet fehérre. Az MKKP sikeres, népszerű és végzik a dolgukat. Elhiszem, hogy ez fáj a naplopó hivatlnokoknak és a gőgös hatalmasoknak is.

Szentetdrei faültetés sztori, ha valaki nem ismerné:
Ültettek pár fát egy parkoló és a 11-es főút közé. Másnap jöttek a városi kertészek, kitépték a földből a fákat,majd ültettek a helyére ugyanolyat.
Érttek?? Jön a kertész és politikai okból kivág egy tucat előző nap ültetett csemetét.

Most akkor ki a hülye?

Véleményem szerint az MKKP vicces és hasznos, az állampárt és hivatalai meg az ellenzék pedig röhelyes, káros és még sokba is kerül.

invalid user name 2018.08.05. 15:44:22

@Petyat:

"Ugyanolyan tehetetlenek mint a többi ellenzéki"

Denem. A piti ügyekben a kutyapárt mindig azt hangsúlyozza, hogy ne nyafogj, hanem cselekedj.

Byk001 2018.08.05. 15:44:42

@Le a spammerekkel: Értem én, hogy térképen nézve ez 3-5 perces kerülő, de elnézve akár a Vágány utcai, akár a Dózsa György úti útvonalat az Árpád hídhoz (ahova elég sokan járnak) legalább duplája a veszély ahhoz képest, amit ez az útvonal jelent, akár úgy is, hogy a lezárt sorompónál megy át az ember. Főleg, hogy kis odafigyeléssel egyáltalán nem veszélyes ott átmenni. A vonatok ott nem járnak gyorsan az állomás közelsége miatt. Vagy épp indulnak, vagy már lassítanak a megálláshoz. Ráadásul annyira sűrűn nem is jönnek, csupán a vasúti jelzőrendszer rugalmatlansága miatt kell 10-20 percekig zárva lenni a sorompónak, miközben a 20 perc alatt, talán ha 4-5 vonat elmegy.
A biciklis forgalmat meg ne becsüld le ott, mert nem tudok úgy arra járni, hogy legalább 2-3 másik biciklissel ne találkoznék az alatt a 2-3 perc alatt, amíg a Szőnyi úttól eljutok a sorompó túloldalára.
A probléma megoldásához nem szólok hozzá, mert se közlekedés- se vasútmérnök nem vagyok, se jogász, így nem is tudom felmérni, kinek miben van igaza.

invalid user name 2018.08.05. 15:45:53

@Petyat:

"Lefestettek zöldre egy lerohadt buszmegállót valahol és ki is dekorálták katicákkal, vagy más cukisággal"

Google ürömi buszmegálló.

Benbe · http://www.benbe.hu 2018.08.05. 15:47:56

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Az út nem a MÁV-é. Ahová a fotók alapján a bicikliutat tenni akarják, az viszont igen.

invalid user name 2018.08.05. 15:48:08

@Le a spammerekkel:

Nem értem hogy a fidesznek mi a koncepciója az egészségüggyel. De mire reagálnak, nem marad itthon személyzet.

Benbe · http://www.benbe.hu 2018.08.05. 15:52:14

@Krumplifej úr: Ez már jobban hangzik, csak valakinek hozzá kell tennie a lóvét, és az nem a MÁV kéne legyen! Kicsit zavar, hogy minden vasúti projekt tele van közúti beruházásokkal (ugyebár a híres ezstergomi vonalnál első ütemben ez a költségek 60%-a volt!). A kerékpárút építése fővárosi/önkormányzati feladat. Ha ők odaállnak tervekkel és pénzzel a MÁV-hoz, hogy szeretnék megcsinálni, nem lesz ellenvetés. De ez nem a MÁV dolga.

Benbe · http://www.benbe.hu 2018.08.05. 15:55:46

@CyberPunK: A kerékpárút építése nem a MÁV dolga. A sínek fölszedése meg bajos lenne, hiszen a MÁV területén azt épít, amit akar, és akár az utat is elbonthatja, ha úgy tartja kedve.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 16:05:33

@Byk001: nem térképen nézve, hanem biciklivel lemérve :) csak mint mondtam, tériszonyos vagyok, az a gyalogos felüljáró még gyalog sem vállalható számomra, nemhogy biciklivel. A másik irányban meg ha nem akar valaki a vágányok közt kóvályogni, akkor marad az aluljáró a Liget felé.

Sir Gombóc 2018.08.05. 16:15:46

@Petyat: itt az mutat elvakultságra, gondolkodás hiányára, mint ez a hozzászólás. Ugyanis a MÁV és a dolgozói a hatályos szabályozások mentén cselekedtek, mást nem tehettek. Hidd el, tisztában vannak az állapotokkal, sőt terv is van a megfelelő megoldásra, de forráshiány miatt ebben nem tudnak előre lépni. Egy korábbi hozzászólásban már leírták, mi kell még a minimális felújításhoz is.

Sir Gombóc 2018.08.05. 16:28:35

@Petyat: bárki ment volna oda ugyanígy járt volna. Ilyen kurva nehéz ezt felfogni? Egyeztetni pedig előre kell, nem utólag és nem partizánkodni. Szabályok vannak a munkaterület átadására, biztosítására, szakfelügyelet biztosítására. Ezek nélkül ez illegális munkavegzés, amit jogosan állították le.
Persze kell némi intelligencia ezt felfogni és nem fröcsögni...

Sir Gombóc 2018.08.05. 16:32:52

@invalid user name: kár, hogy ott nincs állomásfőnök, még úgy általában sincs már ilyen nevű pozicíó. Szóval nem tudom, kinek az ablaka elé rakták ki a képeket.

Sir Gombóc 2018.08.05. 16:41:56

@Byk001: sok áthaladó vonat is jár arra, nagy hiba abban bízni, hogy lassan jön, mert megáll. De a megálló vonatok sem jönnek emiatt lassabban, raérnek az átjáró után fékezni, illetve fel tudnak gyorsítani odáig.
A vasúti átjárókban szabálytalanul átkelők 80%-a kerékpáros, még a gyalogosok is szabály követőbbek..

Petyat 2018.08.05. 16:45:41

@Sir Gombóc:

Engem sok mindennel meg lehet vádolni, de azzal nem, hogy nem gondolom át a dolgokat. Bár már egyszer leírtam, neked megteszem még egyszer: Értem a jogi helyzetet. A vaskalaposságot és az arroganciát viszont nem bírom felfogni. Ez tipikusan a dögöljön meg a szomszéd tehene. Nincs 1 milliárd rá, amiből közbeszerzésen le lehet nyúlni 200 millát. Jön valaki és megcsinálja adakozásból 800 ezerért. Hát azt nem!!! Viszont két őrre 24 órában van pénz, hogy ezt megakadályozzák. Miután a kutyák megcsinálták a buszmegállót, jön az önkormányzat és újrafesti. Másik esetben jön a városi kertész és dacból kivágja a frissen ültetett fát, és ültet ugyanoda ugyanolyan fát. Ez csak három eset, volt több is, csak nem tartom mindet észben.

Ez az egész nem a bicikliútról szól. Színtiszta politika. Ez a jelenlegi rendszer: dölyfös, arrogáns, és mindenkiben az ellenséget keresi. Van egy amcsi mondás: " If you have a Hungarian for friend, you don't need an enemy". Ez így igaz, felismerte a skizofrén óvodás is és uszítja a gyűlöletet az országban. Ez a történet nagyon szomorú és nagy hiba a szabályozások és a törvény rendelkezései alapján megítélni. Az is törvényes ahogy a szarzsák fideszesek szétrabolják az országot, mert olyanra írják a jogszabályt. Ezért nem tűrik hogy valaki önjáró legyen. Itt csak ráhelke lehet sajátláb a többiek alattvalók.

taga20 2018.08.05. 16:49:56

@Petyat: jól beszélsz haver, szívemből szóltál!:)

Sir Gombóc 2018.08.05. 17:16:47

@Petyat: a rákosrendezői esetben tévedsz. A MÁV-nak nincs más választása. Itt sajnos a kétfarkúak lukra futottak, csak nem a megfelelőre s bár alapvetően csípem őket, de jelen esetben nem nekik adok igazat. Ezt itt most elszabták. A MÁV-nál már számtalan példa volt arra, hogy civilek vettek kezelésbe, segítettek megoldani dolgokat, de minden esetben előzetes egyeztetés után, nem partizán módon.
Ezt kellene végre felfogni.
Nagyon nem jó úton jártok a csúsztatásokkal, maszatolással.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2018.08.05. 17:21:51

@taga20: gazdád csak neked van, kicsihuszáe

Petyat 2018.08.05. 17:30:36

@Sir Gombóc:

Fejezd már be a személyeskedést! Nem csúsztatok, nem maszatolok, semmi közöm az akcióhoz, én is csak beszélek ról a mint te. Ha észrevetted csak a hozzáállásról írtam. Az úthenger mentalitásról. Te pedig azt fogd fel, hogy az MKKP továbbra is partizán akciókat fog csinálni, mert ha mindenre engedélyt kérnének, akkor nem történne semmi. Valaki megírta itt korábban, hogy ez nem feltűnési viszketegség, akkor hallasz az esetekről amikor valami fidesz káder hivatlanok rájuk hívja a rendőröket, vagy szétbaszatja a munkájukat közmunkásokkal ahelyett, hogy kapcsolatba lépne velük. Szerinted nem lehetett volna ezt megbeszélni, akár utólag? Szerinted nem javulna a máv megítélése, ha kooperatívan állnak a dologhoz? Most komolyan! Átadom a billentyűzetem a testőrömnek. Beszéld meg vele!

moareka 2018.08.05. 17:37:10

@Petyat: Köszönöm, megfogalmaztad helyettem is. Még egy kis adalék:...Úgy szar az egész, ahogy van. Sűrűn utazom vonattal Szeged-Budapest között, lassan teljesen mindegy, hogy IC-s kocsiban ülsz, vagy a közös bolhásban, esetleg műbőrösben.... Minden lepusztult, a mosdókban soha nincs víz, télen Kecskemétig oda-vissza fűtenek csak, aztán fagyoskodj.....aztán Budapest-Vác között, az elővárosi ehhez képest Svájc... apropo Svájc.....80-as években még nem volt repülővel Budapest-Genf járat, így Zürichben vonatra szálltam a reptéren, az alsó szinten és jött a vonat jól emlékszem pontosan 13.47-kor, tiszta kényelmes....ez volt círka 40éve, és ma 2018-ban nézd meg a Liszt Ferenc repülőtéri vasúti magállót.....nincs több mondanivalóm, csak annyi úgy tudom Magyarország erősödik,..mit erősödik! ...lehagyja a nyugatot....:((((

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 17:42:15

@moareka: a vácival mi bajod? Oda ugyanis az új szerelvények járnak többnyire, ami szar, az Vácon át Szobra vagy hova megy...

Sir Gombóc 2018.08.05. 17:59:19

@Petyat: pedig továbbra is csúsztatás, mellébeszélsz. Ennek az ügynek semmi köze ahhoz, amit belemagyarázol. Itt utólagos megbeszélesről, jóváhagyásról szó sem lehet. Előzetes egyeztetés lett volna a járható út, ahol egyébként ugyanúgy nem kaptak volna engedélyt. A jogszabályi környezet miatt. Itt nem egy pár százezres gányolásról van szó. Mert lássuk be, ez az lett volna. Amúgy a vagányzónában a burkolat évekkel ezelőtt meg lett csinálva, tehát az az állítás sem állja meg a helyét, hogy 40 éve nem történt semmi.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2018.08.05. 18:19:45

@Sir Gombóc:

Ez mind igaz. Ahogy az is, hogy lassan 50 éve nem történt itt semmi.

moareka 2018.08.05. 18:45:53

@Le a spammerekkel: ...nem értettél meg, azt írtam, hogy a váci elővárosi egy Svájc....a többihez képest....

Byk001 2018.08.05. 19:08:42

@Sir Gombóc: Lehet, hogy nem pont az állomás miatt, de gyorsan érkező vonatot még ott nem láttam. Lehet, csak olyankor nem jönnek, amikor én járok arra, de azért az látszik, hogy a váltók a Nyugati felől már a Diós utca magasságában kezdődnek. Gyanítom, azokon nem 100-zal húznak át. De ha igen, akkor sem kell több figyelem, mint ahhoz, hogy egy országúton átjuss az egyik oldalról a másikra.
Ettől függetlenül nyilván szabálytalan a dolog, de nem igaz, hogy évtizedek alatt ne lehetett volna megoldani, hogy a fővárosban egy ilyen forgalmas kereszteződés ne szintbeli legyen.Tudjuk jól, hogy pénz arra van, amire a vezetés (akár az országé, akár a cégé) akarja.

Byk001 2018.08.05. 19:15:06

@Le a spammerekkel: A gyalogos felüljáró tehát nem opció (én a képek alapján még erős tériszony nélkül sem vállalnám be), a másik irán meg oké, hogy az aluljárón keresztül a liget felé, de onnan hogyan tovább? A Dózsa György úton, ahol vagy van kerékpárút, vagy nincs, és ha van, az is csak egy csík a járdán a gyalogosok között, ha meg nincs, akkor az autók és trolik között? Vagy a vágány utcán, ahol olyan osztatlan gyalog- és kerékpárút van, ami járdának is keskeny lenne?

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.05. 19:38:04

@Byk001: láttam már embert átmenni azon a felüljárón, de én inkább át sem mennék Zugló felől a Szőnyi útra, hanem a vasútsoron indulnék azon a végen. Kerékpárút meg... bocs, a kerékpár jármű, nem kötelező nekik a kerékpárút és vannak relative jó minőségű utak mindenfelé, akár a Dózsa György is...

invalid user name 2018.08.06. 10:37:20

@Byk001:

max 40-nel mennek itt a vonatok.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2018.08.06. 10:49:40

@taga20: főgeci, akkor áruld el a titkot, ha a műveletlen vidékiek szavaznak a fideszre, akkor a nagyonokos nagyonpesti ficsúrok kire szavaznak?

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.06. 14:40:43

@enpera: egy dolog biztos, nyilas szarzsák. Rátok csak az agyatlan és/vagy mindenféle tisztességet nélkülöző alakok adták a szavazatukat. Tisztességes, épeszű ember nem szavaz hazaáruló, népirtó bűnözőkre.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2018.08.07. 07:44:44

@Le a spammerekkel: nyilas? tanulatlan bunkó kis pöcs vagy
Válaszolni meg nem tudsz, kis geci.

"Tisztességes, épeszű ember nem szavaz hazaáruló, népirtó bűnözőkre. "
Így van, nem is szavaznék sosem ballibákra.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.07. 08:12:10

@enpera: tény, hogy Szálasi tesótok nyilasai csak köpnének egy nagyot ha meghallanák, hogy velük egy lapon emleget valaki titeket. Ettől persze nem vagytok jobbak, csak annyi gerinc sincs bennetek, mint azokban.

invalid user name 2018.08.08. 10:03:20

@Sir Gombóc:

Szóval van ott egy nő, aki a főnök. Pontos rangját nem ismerem, mindenesetre a slozit kitakaríttatta -- majd bezáratta.

www.facebook.com/pavelkovitspetra/posts/1752143534881086

invalid user name 2018.08.08. 10:05:39

@enpera:

én nem tudom kik a ballibák. gyerekkoromban sokat nyaraltam nagyanyámnál falun, ott voltak libák, de amennyire emlékszem, szimmetrikusak.

senki nem hülye aki szavazott -- az emberek általában nem hülyék (úgy 70-es IQ alatt igen, de azoknak már úgysincsen szavazati joguk).

Zsolt Fánczó 2023.11.29. 13:24:11

Szerbusztok űdvözlök mindenkit.Néztem párfotot a pályaudvarrol a60- 70-80vanas évekböl. -Sokatutaztam annkidején Vácra a keresztanyámhoz,az egészvonalon.Sajnos naga a vonal.már nem mutatja Azokat a rendezett utasforgalmi részeket mint annak idején.Gondolok arra,hogy a peronokon virágok,padok és normál álapotu felvételi épületek és megállok üzemelnek. -Édesapám mozvez volt sokat járt körvasúton a rendezőbe vonatokért.Természetesen én is mentem,mert a rendező belsőélete felejthetetlen élmény volt a szergely vagy szilifedélzetén.52 -két vágány,rengeteg mozdony,tolatos bobostb.Ja és akkor még működött a Hánán Kató fűtőház, tele mozdonyokkal.Maga a felvételi épület,és utas forgalmirésze rendezett az épület szép állapotban,padokkal normális peronnal, ki álított gyönyörű gőzösökkel,mert kettő volt kiálitva,Ja és az emlitett sórompok normálisan műköttek mer volt normál szolgálat elllátás.Ezt a fényképeken látnilehet pl a kiálitott 424-005-ös melett,vagy a másik 424-négyes mellett ahol látni ,hogy normális környezetben várják az utasok a vonatott,A lényeg,hogy a pályaudvar nem önmagát tettetönkre,hanam azok a politikusok akik szétverték a vasutirendszert,az épületeket,pájyaudvarokat,fütöházakat, ,hagytak az enyéaszetnek,Pénz kivették belöluk és átvitték magánvastba,vagy közuti fuvarozocégeikbe.Rákosrendezö tipikusan megtestesití ezeket a dolgokat.A rendezö 1991-es teher és rendezöi feladataitol megfosztva ál munkanélkül.Rombolás megtörtént és ami azzal járt,hogy komacégek felszették a használható vágányhálózatott.Eközben az épülete belseje,külseje ,környezete puzstult a mai szomoru látványig.Nincs gazdája 91-óta akkor nem tudom megérteni,hogy mért nem ezekben az évekbenkeresik a probléma okát.A teherforgalom átvitele ferencvárosba amelynek az okát nempublikálták,nemvonzotta magával atöbbmint százéves pályaudvar és a fütöház pusztulását.A végén annyit,hogy a megovás, vgy bicigliut stb létesittése ezekben az években nem volt fontos.De itvan az új biznisz ArabEmirátusok és kis Dubaj lehet rombolni,lesz kerékpárut és új irodaházak és fanélköli terek. A helyes irásértelnézést.
süti beállítások módosítása