B1 blogcsalád



Mindössze egyetlen ábra, de az tönkrezúzza, elpusztítja és porig rombolja Orbán és a Fidesz alternatív univerzumát

2018. augusztus 02. - nickgrabowszki

polmigr.jpg

A magyar jobboldal narratívája, amelyet Orbán miniszterelnök puszta hatalmi ambíciók miatt az egész Unióra kiterjeszteni javasol, kb. a következőket tartalmazza: Európa támadás alatt álló, folyamatos az invázió, ami veszélyezteti a keresztény kultúrát és rontja a közbiztonságot; a Soros-terv és a kötelező betelepítés miatt Magyarország is érintett, a kontinenst csak a magyar kerítéshez hasonló totális vasfüggönyök védhetik meg.

A narratíva csak akkor tud működni, ha nem vetik össze a létező valósággal, mert akkor kiderülne, hogy alapjában téves és velejéig hamis:

  • Európa kultúrája nem keresztény már, hanem régen szekuláris és felvilágosodott,
  • az időnkénti merényletek dacára  a közbiztonság Nyugaton jobb, mint a történelem folyamán bármikor (ez nem biztos, hogy is marad, de pillanatnyilag ez a helyzet),
  • a Soros-terv nem létezik,
  • és ha létezne, akkor se volna kivihető, mert a bevándorlók sem akarnának Magyarországra migrálni.

A bevándorlásról azonban lehet hazudozni, valós tényeket hamis színben feltüntetni, amíg egyáltalán létezik ilyen. Bár elég körülményes, de mégis lehetséges különböző értelmezéseket adni a migrációs, menekült- és bevándorlási válságnak, fíktív 10 és 100 milliókról vagy milliárdokról beszélni. Lásd még a 10 millió AIDS-es nigériaiak esetét a választási kampányban, amit Lomnici és Kásler doktorok voltak szívesek a tudomásunkra hozni.

A Politico azonban egy olyan ábrát közölt elemzésében, ami tönkrezúzza az orbáni fiktív valóságot. A fent látható képből, ami az Európába érkezők számát mutatja havi bontásban, 2 dolog látszik világosan:

  • az orbáni határzár, a déli vasfüggöny semmit nem állított meg: a migrációs krízis az után (2015 novemberében) csúcsosodott, hogy a magyar kormány kerítést húzott a szerb (2015 szeptember) és a horvát (2015 október) határra;
  • valamint az is egyértelműen kitűnik, hogy a migrációs krízisnek nem csak Magyarországot tekintve, de egész Európában vége van: a 2015 novemberi csúcs alig 3 százalékéra esett vissza a bevándorolni kívánók havi száma, ami azért már kezelhető mennyiség, és semmilyen fennakadást nem okoz a kontinens napi életeben.

 A tények elvileg makacs dolgok, ha hajlandók vagyunk tudomást venni róluk: akkor sincs már évek óta migrációs probléma, ha a közpénzből finanszírozott magyar magyarországi kormánypropaganda kórusban üvölti. Vagy a létező vagy az alternatív valóság – valamelyiknek pusztulnia kell. Az ábra azt mutatja, hogy Orbán fiktív univerzuma nem áll éppen nyerésre.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9614158283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnightcoder2 2018.08.05. 07:59:59

@math0: "Szíriában az oroszok legalább annyi népirtást végeztek, mint a törökök. "
Na, ez utóbbi tényleg a te véleményed. Valójában a szíreknél vallásháború zajlik a szélsőséges iszlamisták és a világi Aszadék között. Az előbbit az amcsik, az utóbbit a ruszkik támogatják. A konfliktus farvizén pedig a törökök irtják a kurdokat. Arról sokat szól a média, hogy a gonosz Aszad miket művel, de arról keveset, hogy a derék lázadók milyen módszeresen irtják a nem iszlamista helyi lakosokat. A konfliktus pedig valójában arról szól, hogy az amcsik rá akarják tenni a kezüket az ottani erőforrásokra. Ha nem így lenne, egy szál amcsi katonát nem találnál ott, de oroszt sem.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.05. 08:02:51

@6.Lenin: lehet, hogy te nem szabványszöveget írsz, amikor beégsz valamivel, hanem egyéni hülyeséget találsz ki, de ettől még hülye vagy, és nincs igazad.

midnightcoder2 2018.08.05. 08:08:00

@Zoltán Lukács: A legnagyobb gond nem a Közel-Kelet, hanem Afrika. A 90-es évek óta duplázták a létszámukat, 2050-re ismét duplázni fogják - ez úgy 1.3 milliárd afrikai - majd az évezred végére még egyszer.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.05. 08:08:18

@BillEvans:

"A frusztráltságból táplálkozó ingerültség nem pótolja az intelligencia hiányokat (sic!)"

Igen, ezt látjuk rajtad.

"Ha nem vetted volna észre semmilyen megállapodás nem vetett véget semmilyen migrációnak (pláne nem a Merkel-Törökország közötti, legfeljebb csak részben ideiglenesen csökkentette az adott útvonalon a migránsok sűrűségét). "

Hú, belekötöttél egy rövid megfogalmazásba, és kibontottad! Gratulálok, nagyon fontos volt! Legyen akkor így!

Vedd észre, hogy máris beláttad, hogy igazam van.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.05. 08:13:50

@Halál kamionja mindenkit elgázol: Putyin faszát sem fogod felállítani, pedig azt is megengedte.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.05. 08:23:50

@Advanced Flight: "Azt már fel sem merem tételezni, hogy esetleg kellett néhány hét, mire a kerítés híre elterjedt az érintettek körében..... "

pár nap alatt megkerülték.

m.blog.hu/at/ateistaklub/image/12049260_1051925814820096_1903142311657307811_n.png

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.05. 08:25:26

@retkeslaci: amikor "retkeslaci" a stílusról elmélkedett... :)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.05. 08:26:53

@CSAK A HALOTT LIPSI A JÓ LIPSI: "mindennap ezerszamra erkeznek Europaba az arabok negerek."

ne már, hát Orbán kerítése már meg se védi Európát?!:) fel is dughatja magának a csuti paraszt a kerítését?!:) szépen elszóltad magad.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.05. 08:27:58

@Lucas Boer: mások forrását kritizálod, aztán te magad nem is mersz megadni forrást. szánalom vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.05. 08:38:24

@midnightcoder2:

"bármelyik fényképen ami beérkező migrikről szól, szinte csak fiatal férfiakat látsz."

én nem. te igen. mert te hagyod, hogy a szennymédia válogatott fényképekkel mossa az agyadat, és azt hiszed, hogy ez reprezentatív minta. vagy te ilyen hülye barom.

Egyébként már akkor is hülye vagy, ha azt hiszed, hogy egy természetes, véletlen, nem manipulált fénykép reprezentatív, ugyanis a nők természetes módon szorulnak, bújnak hátra a férfiak mögé.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.05. 08:42:53

@midnightcoder2: "Na, ez utóbbi tényleg a te véleményed."

nem.

www.theguardian.com/world/2016/sep/25/russia-accused-war-crimes-syria-un-security-council-aleppo

www.dw.com/en/un-warns-of-war-crimes-in-syria-after-one-of-the-bloodiest-periods-in-conflict/a-42531979

Az oroszok alig tiltakoztak, amikor Trump szarrá bombázott egy pár katonai bázist, mert nagyon jól tudják, hogy bűnösök, és megérdemelték a büntetést.

Ha nem lennének bűnösök, akkor Putyin nem hagyna egy ilyet ennyiben.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.05. 08:50:14

@midnightcoder2: hogy pontos legyek, az, hogy Oroszország háborús bűnöket követett el Szíriában, az az ENSZ vizsgálóbizottságok véleménye. Bombázni meg nem csak Trump bombázott, hanem brit-francia-usa erők együttesen.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.05. 09:07:22

@midnightcoder2: a törökök szerepe Szíriában valóban tartalmaz elfogadhatatlan dolgokat, például kurdok megtámadása, és az Efrin környéki kurd rész elfoglalása, de ők biztosították eddig az utolsó ellenzéki területet is Idlib környékén. Jelenleg úgy néz ki, hogy Assadnek sikerült orosz támogatással visszafoglalnia az egész országot, kivétel a kurd területeket, és a törökök által elfoglalt, vagy ellenőrzött területeket. Idlibnél az ellenzéki erők maguk hívták be a törököket. Kíváncsi vagyok, hogy Assad meg meri-e támadni a kurdokat, de ha meg meri, akkor Rakkát és a déli részeket biztosan visszafoglalja, az északi részeket nem tudom, azt is nehéz megmondani, hogy mit lépne egy ilyen esetben a világ többi része.

No de az egészet röviden megfogalmazva: bár Törökország is geci Szíriában, de lehetetlenség lett volna Törökországot kívül tartani ebből a konfliktusból, ha be akart avatkozni, mert nincs olyan erő, amelyik reálisan felléphetett volna ellenük. Az USA, Németország nem fog megkockáztatni egy Törökország elleni teljes háborút, amely esetleg eszkalálódik, azért, mert elfoglaltak egy bizonyos területet Szíriában.

Tehát nem, ez nem a Merkel alku része volt, hanem sajnos a helyzetből adódik, hogy Törökország ki tudja használni, és senki nem tesz ellene semmit, mert túl nehéz lenne, és nem éri meg nekik. Egyelőre még Oroszországnak sem éri meg a háború Törökországgal Idlibért és Afrinért.

magyarparaszt 2018.08.05. 09:21:49

A ruszkibérenc, posztkomcsi orbánviktor hazugságai tartják a lelket a fideszbe menekült volt komcsi besúgókban. A valóság (mondjuk az ügynöklisták nyilvánosságra hozatala) számukra a véget jelentheti.

2018.08.05. 09:27:58

@midnightcoder2: "A legnagyobb gond nem a Közel-Kelet, hanem Afrika. A 90-es évek óta duplázták a létszámukat, 2050-re ismét duplázni fogják"

Nem csak az a bajod, hogy retardált fideszes troll vagy, hanem főleg az, hogy amióta Fekete Pákó és néhány haverja jól seggbe rakott, utálod Afrikát, ugyanúgy mint a libsiket, amiért teherbe verték anyádat. Nyilván ezért jársz vissza lippsi blogokra szopni a Lenin nevű munkásőr haveroddal együtt. Ez így együtt is igen szomorú sors számotokra, a tehetetlen gyűlölettel spékelve, amit nem tudtok kiadni magatokból, csak ha minden nap libsi farkakat markolásztok. Jó nézni. De sokkal nevetségesebbek vagytok azért, mert szánalmas pályafutásotok során csak egy cigány vezír szolgálatára futotta. Ezek vagytok ti, a fideszes csicskák, legyetek rá büszkék, hogy egy csüngő hasú cigó hülyét csinált a még hülyébb kétharmad retardált baromból.

midnightcoder2 2018.08.05. 09:34:38

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: Tulajdonképp mondani is akartál valamit azon túl, hogy tanúbizonyságát adtad a baloldali kulturális fölénynek ?

midnightcoder2 2018.08.05. 09:46:50

@math0: Na ja. Magyarul, ha úgy adódik, az USA és az általa pórázon tartott EU kb. a Sátánnal is megalkuszik, ha az amcsi olajcégek aktuális érdekei ezt megkívánják. Lásd a népirtó illiberális Törökország, a migriket elég érdekesen kezelő Irak, az ateistákat kivégző, Szaud-Arábia ahol nagy áttörés, hogy 2018-ban már nők is vezethetnek autót. És persze a Palesztinát megszálló Izrael akik ellen érdekes módon nincs embargó, pedig picit régebben művelik ugyanazt a palesztinokkal mint a ruszkik az ukránokkal, ráadásul úgy, hogy a palesztin területeken nem igazán volt izraeli lakosság, szemben a ruszkik ukrán területeivel ahol az ott többségben lévő oroszok lázadtak fel, és csak ezt támogatták Putyinék. És senkinek nem jut eszébe a derék demokratikus Európában vagy pláne az USA-ban, hogy ezért bizony Izraelt ugyanúgy büntetni kellene mint a ruszkikat, sőt úgyabbul, mert nem csak egy országrészt foglaltak el, hanem egy egész országot. De ha picit távolabbra nézünk, ugyanez a kérdés Kínával szemben is felmerülhetne Tibet kapcsán. Ez az egész szíriai sztori is igazából érdekekről szól, méghozzá az amcsik érdekeiről, aminek itt épp Európa fizeti az árát. És persze főleg a szírek.

Kivlov 2018.08.05. 10:42:55

A blogger egy kamuzó f*szkalap...

0dzsud0 2018.08.05. 10:47:19

@midnightcoder2: persze, hogy érdekek, de Matyi ilyeneket nem akar, vagy nem tud megérteni. ez az ember szemmel láthatóan nem normális.

"Az oroszok alig tiltakoztak, amikor Trump szarrá bombázott egy pár katonai bázist, mert nagyon jól tudják, hogy bűnösök, és megérdemelték a büntetést."

aki ilyen naiv, vágyálomszerű, gyermeki butaságot ír, az nincs tisztában a reálpolitikával.

Tibet példája remek. az ember igazságérzete nyilván azt diktálná, hogy ha Tibet független szeretne lenni, akkor lehessen az. de ha valaki tisztában van Tibet óriási ivóvízkészletével, máris felfoghatja, hogy Tibet soha az életben nem lehet független...érdekek vannak, nem elvek, a Matyihoz hasonlók meg még mindig a télapóban hisznek.

taga20 2018.08.05. 11:36:07

@Kivlov: te faszkalap, te má csak tudod!

ArriMedes 2018.08.05. 11:42:17

z orbáni határzár, a déli vasfüggöny semmit nem állított meg:"

egyrészt de, igen, tomboltak is a kerítésnél a migrik, másrészt nem csak azért épült, hogy 2015-ben megállítsa a migriket

"vége van"

ja, lol, ezért van napirenden még mindig, ezért kvótáztak, ezért akarnak büntetni, hogyne, persze. a jövőben sem lesz, ezt is megmondják a jósok.

Orbán veje 2018.08.05. 11:53:01

@Kivlov: Ne mérgelődj haver. Majd a választás előtt fel turbózzuk a letelepedési kötvényes migránsokat akik pénzt adnak a rogánnak és a pártnak és nekünk is lecsorog valami. Utána pedig ezekről a migránsokról jó sok fotókat csinálunk és a választások előtt azokat játszuk be a buta falusi magyaroknak akik úgyse tudnak semmit a világról. Így ránk szavaznak valamennyien a viktor meg 2/3-dot csinál belőle! (még akkor is ha kevesebben szavaznak ránk mint a többiekre!) Tehát fel a fejjel ne légy depreszios!

taga20 2018.08.05. 12:06:34

@Orbán veje: tudod miért bírom a burádat?

me te minden szarból a jót emeled ki:)

ezé küldöm a hetedik nótámat!:)))

www.youtube.com/watch?v=E_t-43FltAA&start_radio=1&list=RDE_t-43FltAA

Andy73 2018.08.05. 14:13:57

Jó sokáig fenn van az indexen ez a gagyi cikk, amelyik csak azt bizonyítja, hogy a baloldali bloggerek már egy grafikon adatait se tudják leolvasni és értelmezni. Pedig az általános iskolai tananyag. Ha esetleg van a bloggernek egy hatodik osztályt elvégzett gyereke, kérje meg, hogy magyarázza el neki az ábrát. Utána rájön, hogy a Fidesz inkább büszke lenne rá, mintsem, hogy el akarná rejteni.
Egyébként már más kommentelő is leírta ezt, de a balos kommentelőknek ez se számít. Szerintük nincs migráció, nem is volt, de azért ők csak írnak és kommentelnek róla szakadatlanul.

morpho 2018.08.05. 16:29:23

@Andy73: "Szerintük nincs migráció, nem is volt, de azért ők csak írnak és kommentelnek róla szakadatlanul"

Ezt a narancskullancsok csinálják, például te, hiszen a normális emberek szerint valóban nincs migráció. Ezt onnan tudják, hogy körülnéznek az utcán és nem látnak bevándorlókat.
Az egyébként oldaltól független, hogy valaki elmeroggyant-e, vagy sem.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.08.05. 17:19:03

@math0: " ... Az USA, Németország nem fog megkockáztatni egy Törökország elleni teljes háborút, amely esetleg eszkalálódik, azért, mert elfoglaltak egy bizonyos területet Szíriában. ... "

Hát, igen, ez hasonlít erősen a Krím-félsziget dolgára...

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.08.05. 17:24:30

@morpho: " ... Ezt a narancskullancsok csinálják, például te, hiszen a normális emberek szerint valóban nincs migráció. ... "

Aha, ezt mondják az olaszok is? És ezt mondják a spanyolok is? Vagy már ők sem normálisak?

CSOKKI MÁLNA 2018.08.05. 17:44:19

@morpho: Megértem, és elfogadom a fehér zászlót..:)

CSOKKI MÁLNA 2018.08.05. 17:47:12

@math0: Hazudsz. Döntő többségük nem dolgozik, még az ehhez szükséges nyelvtudás elsajátítására sem képes. A nők pedig a muszlimoknál alapból nem dolgoznak.
Kanadában és Ausztráliában belépés előtt megszűrik a bevándorolni szándékozó tömeget, Európában is erre van szükség.

takacsgabor 2018.08.05. 17:54:17

Két kérdésem van:
1. Akkor az összes illegális bevándorló haza is ment, és soha többé nem jöhet ekkora hullám, ugye?
2. Lebonthatjuk a kordont az Eiffel torony, és más nevezetességek körül, és újra bizonságban sétálhatunk bárhol és bármikor szerte Európában, mint tíz éve?
Vagy továbbra is itt építgetik a terroristasejtjeiket, ez meg két hónapja csak egy filmforgatás volt, mi??
www.facebook.com/francisco.mesa.90/posts/1532854166837178

Demokrácia nélküli liberalizmus 2018.08.05. 18:11:11

Az abra jol mutatja, mennyire hatekony a kerites, rogton meredeken csokkenni kezdett az illegalis bevandorlas.
Orban megmentette europat.

Ariete 11 2018.08.05. 18:48:12

aszongya a cikkíró, hogy "a bevándorlók sem akarnának Magyarországra migrálni"...

Hát egy fogyasztó fejével gondolkodva, én is az ingyen segélyért és különleges jogokat biztosító jóléti országba menekülnék.... Ezek az első hullámos bevándorlók, mint láthattuk nem tábortüzekkel, hanem ájfonokkal komunikálnak...
A következő hullámok már azt is észreveszik, hogy Magyarországon azért nincs akkora zsufoltság, mint bangladesben, pakisztanban stb..., több a zöld, termő föld és Viz! is van... Márpedig ezek sokkal fontosabb és vonzóbb dolgok hosszú távon..

2018.08.05. 18:53:03

Az a szerencséje a Fidesznek és Orbánnak, hogy ilyen ügyesen, a B1 blogba rejtettétek el ez a grafikont. Itt tényleg senki sem láthatja meg. Köszönik szépen.

morpho 2018.08.05. 19:16:08

@Magánvéleményem: Te olasz vagy, vagy spanyol? Itt a magyar kormány riogat beözönlő migránsok millióival. Azért csak próbálkozz nyugodtan!

@pina noir: Te tényleg nem érted, hogy tök lényegtelen, hogy Szapolyai kapott-e török segítséget? Ha kapott, még rosszabb az egész! Itt a magyar marakodásról van szó, akik közben az ellenségükkel is összefognak a saját érdekükben, ami nem tesz jót az országnak. Ez egy jelenség és ha neked ebből a törökök és Szapolyai viszonya jött le, akkor hülye vagy és jó mélyen dugd fel a fehér zászlódat a seggedbe! Most akkor már rendben vagyunk but pina?

igazi hős 2018.08.05. 19:36:35

"A magyar jobboldal narratívája" Nem, ez csak Orbán narratívája. Orbán nem Magyarország, nem a Haza, nem a jobboldal. Orbán egy nagyon tehetséges gazember, aki nemcsak a fél országot tette már zsebre, hanem kisajátított (hiába, a régi bolsevik reflex) szavakat, amiket aztán kiüresített: "liberális", "Haza", "polgári", "konzervatív" és (eddig) utolsóként "keresztény". Ha lenne ma Magyarországon jobboldal, akkor Orbánt sose választják újra.

Ménár Atya 2018.08.05. 19:46:24

Nagyon jó kis grafikon.
Jól látszik rajta, hogy amikor az ellenzék szerint nem volt migráns probléma, akkor százezrével jöttek, többségük rajtunk keresztül.
Tőlem most is jöhetnek, nyugateurópába, engem nem zavar ha hülyék, a lényeg, hogy minket megkerülve tegyék, nem kell a szemetelés, a színpadias jujj de menekült vagyok az ájfonommal meg a többi nyekergésük, nem hiányzik hogy összeszarják a város a muszlim hordák, jó ez nekem így, ha ez kell a libsiknek vigyék őket.
Kerítés marad, hiába vergődnek, kipenderítés és ngo ellenőrzés szintén.
Tudom ez fájdalmas az ingyenélőknek, de a többségnek tökéletes.
Majd ha megnyerik a választást,és alkotmányt módosítanak,akkor lehet változtatni, addig viszont a jelenlegi kormány akarata érvényesül, mivel demokratikus szabad választáson harmadszor is jelentős többséggel nyert.
Mielőtt a hülyék jönnének, hogy az ellenzék többen volt stb, jelzem, hogy ilyen nevü párt nem indult, hogy ellenzék, aki indult, az viszont jóval kevesebb szavazatot kapott :)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.05. 20:09:56

@Ménár Atya: "százezrével jöttek, többségük rajtunk keresztül"

Inkább csak a kisebbségük, 2015-ben a geci gazdád kétszázezer migránst engedett be az országba illegálisan, regisztráció nélkül.

"minket megkerülve tegyék"

Ezért a kommentért nem kapsz fizetést Kubatovtől, mert meghazudtoltad a gecit, aki azt halandzsázza, hogy megvédi Európát a migránsoktól.

"demokratikus szabad választáson "

Választási csalások garmadájával inkább. Egy demokratikus szabad választáson csak a pár százalékos hazaáruló kemény mag szavazott volna rá.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.05. 20:23:41

@takacsgabor: "Akkor az összes illegális bevándorló haza is ment"

Csak egy töredéküket zsuppolták haza.

"és soha többé nem jöhet ekkora hullám, ugye?"

Sokkal nagyobb hullámok jönnek, 50 év múlva Afrika nagy része emberi életre alkalmatlan lesz, nagyon gyors a populáció növekedése, olyan egymilliárd négerre lehet számítani.

"újra bizonságban sétálhatunk bárhol és bármikor szerte Európában, mint tíz éve?"

Nagyobb biztonságban, mint tíz éve. A hetvenes évek csúcsa óta folyamatosan csökken a terrorizmus áldozatainak száma.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.05. 20:30:16

@Demokrácia nélküli liberalizmus: "Az abra jol mutatja, mennyire hatekony a kerites, rogton meredeken csokkenni kezdett az illegalis bevandorlas."

Igen, ez egy ilyen varázs kerítés, az EU többi, tengeri határán történő bevándorlást még hatékonyabban akadályozta, mint a magyart.

Meg tudod, mondani, hogy miért a legbutább emberek állnak fideSSfasszopónak? Én úgy tudom magyarázni, hogy eleve a buta emberek gyűlölködnek, és ugye belőlük lesz ez a sok fideSSfasszopó.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.05. 21:02:34

@midnightcoder2: nem. mi a faszt nem fogtál fel abból, hogy az EU és az USA Szíriában Törökországgal nem nagyon tud mit kezdeni, mert sokkal nagyobb baj lenne belőle, ha elkezdenének ott világháborút játszani?! Elmagyaráztam, nem fogtad fel, mert egy idióta elmebeteg vagy. Pontosan ezért vagy náci. Semmit nem bírsz felfogni, semmit nem értesz a világból, tele vagy ostoba rögeszmékkel.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.05. 21:12:09

@midnightcoder2:

"És persze a Palesztinát megszálló Izrael akik ellen érdekes módon nincs embargó, pedig picit régebben művelik ugyanazt a palesztinokkal mint a ruszkik az ukránokkal"

több ezer éve. Ha idáig visszamegyünk, akkor a magyarokat vissza kéne zargatni az Urálon túlra. Megint pofán szartad magad.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.05. 21:15:14

@midnightcoder2: de egyébként tényleg szánalmas, hogy az olyan hülye nácinak, mint neked mindenről csak az jut eszébe, hogy "büntetni kéne a zsidókat". szó sem volt róluk, te náci fasz, de neked ez a fixációd.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.05. 21:17:29

@0dzsud0: arra te se tudtál válaszolni, hogy Putyin miért is volt olyan csendben, amikor szarrá bombáztak pár szíriai bázist. Helyette terelsz mindenféle más témára, te szargalacsin!

Orbán veje 2018.08.05. 21:17:41

@Ménár Atya: Jól mondod haver! 49 százalékos kisebbségből csinált a viktor 66% -kos többséget. Jól tette hogy egy maga alakította ki az új választási rendszert mert különben oda a kétharmad. Az a lényeg hogy a rendszer olyan fasza lett hogy a kissebbség tudja irányítani a többséget. De ezt az 5 millió nem ránk szavazó buta libsinek magyarázhatod mert úgyse tudják érteni az ő eszükkel.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.05. 21:19:08

@ArriMedes: 3 nap alatt kerülték meg a csuti paraszt kerítését. ostoba faparaszt vagy te is.

piroslapok.blog.hu/2015/10/17/miert_naci_orban

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.05. 21:21:50

@Andy73: annyi migráció van, mint 2013-ban. az alapszint. de ezt egy ostoba náci nem tudja leolvasni a grafikonról.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.05. 21:22:58

@Magánvéleményem: ez igaz. Putyin pontosan ugyanolyan pofátlanul használta ki a helyzetet, mint Erdogan. hasonló a két keleti diktátor.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.05. 21:24:03

@pina noir: már 30% dolgozik Németországban ez a tény. Ezt akarod azzal cáfolni, hogy bármit behazudsz, amit Orbán faszából szopsz?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.05. 21:25:47

@takacsgabor: "újra bizonságban sétálhatunk bárhol és bármikor szerte Európában, mint tíz éve?"

Nem. Bármikor jöhet egy cigány-gyilkos, vagy egy teréz-körúti robbantó. ilyen az élet. De hát a hülye nácinak ezt magyarázni kell.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.05. 21:27:19

@Demokrácia nélküli liberalizmus: csak egy náci lehet olyan hülye, hogy azt hiszi, egy 100 kilométeres kerítés mentette meg a több ezer kilométerrel rendelkező EU-t. az ilyen debilek szavaznak a Fideszre. a 2,8 millió selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.05. 21:28:59

@Ariete 11: hosszú távon az a vonzó a migránsnak, akár afrikai, akár magyar, hogy Németország kurvára sokkal fejlettebb, mint Orbanisztán, amelyiket még jól el is baszott a csuti geci. sok százezer magyar migráns menekül el innen, majd pont az afrikaiak fognak máshogy tenni?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.05. 21:30:14

@Ménár Atya: a Sziget több szemetet okoz, mint a menekültek, te náci faszfej!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.05. 21:31:45

@Ménár Atya: a Sziget több szemetet csinál, mint amit a menekültek csináltak, te náci idióta!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.05. 21:32:29

@Ménár Atya: az ingyenélők ti, nácik vagytok. Orbán ingyenélő, Mészáros ingyenélő, tolvaj.

CSOKKI MÁLNA 2018.08.05. 21:58:14

@morpho: Nem vagyunk rendben te tanulatlan bugris.. Mivel nem ismered a magyar történelmet, hülyeségeket beszélsz továbbra is. Mint már mondtam eleve nem voltál tisztában azzal, hogy Szapolyai nem volt önálló tényező, hiába volt megkoronázott király. Uralmát Szulejmán támogatásának köszönhette. Csak a te buta kis fejedben alakult ki az a kép, hogy míg ő Ferdinánddal hadakozott, addig a törökök nevető harmadikként bevonultak Budára. Bármikor megszállhatták volna tartósan Mohács után, de mégse tették, csak Szapolyai halála után.

kolomparlole1114 2018.08.05. 22:05:01

@pina noir: Amíg nincs tűzparancs a határon, addig nem lesz visszatartóerő. A rendőrnek is csak azért állunk meg, mert ott a fegyver jelentette fenyegetés. Ha tudjuk hogy nem használhatja, akkor középsőujj felmutat, és röhögve otthagyjuk. A Vasfüggönynél érdekes mód nem volt senkinek ekkora arca pattogni a határőrökkel szemben, dobálózni, követelőzni meg pláne. A működő határvédelem kulcsa a fegyverhasználat lehetősége (és nem csak miután már lelőtték, mint nálunk).

ArriMedes 2018.08.05. 23:04:29

@math0:

nem, matyadék, nem vagyok, én csak nézem, hogy törlik fel veletek a padlót, hisztiztek, csapkodtok, "de nekem van igazam vágod kicsihuszár", közben meg előveszik hogy

-a migrikérdés hiszti műbalhé, menekültválság nincs
-mi nem építettünk volna kerítést és egyébként sem volt semmi haszna
-a kvóta jó dolog, el kell(ett volna) fogadni
-a muzulmánokkal semmi baj sincs, sőt
-a magyarok is migránsok voltak ötvenhatban

meg ehhez hasonló szövegeket, aztán csodálkoznak hogy a fideszre szavaznak, ellenzékre meg nem.

ahogy nemrég egy pincérnőtől hallottam: "inkább orbán mint vohamed"

ti meg veritek magatokat, parasztoztok, faszoztok, oszt mire mentek vele

ja te meg nem is itt élsz.
nahát.

kolomparlole1114 2018.08.05. 23:06:23

@math0: Kár, mert én a medvéknek drukkoltam.

ArriMedes 2018.08.05. 23:14:53

"Ugyanis Ausztria és Németországnak most feladatot jelentenek a menekültek, de pár év múlva ez meghozza gyümölcsét.
Orbán megvédte a többségében lusta, gyáva, náci országot a kihívástól, a szervezéstől, a munkától, de hosszú távon a megoldástól fosztotta meg Magyarországot.
1956 utáni magyar menekültek sem álltak meg Ausztriában.
Harmadrészt pedig Orbán elől magyarok százezrei menekülnek nyugatra.
. Elkövették azt a hibát, hogy a mecseteket és szélsőséges imámokat szabadon hagyták működni. Ezt azóta korrigálták. Ennyi.
Orbán Viktor, neked ki fogja fizetni a nyugdíjad?!
Tehát Orbán azt hiszi, a görög-török határt le lehet zárni. Földrajzból egyes. Megbukott. A görög-török határ nagy része ugyanis az Égei-tenger. Ezt nem lehet lezárni"

ezek a tipikus liberrált féligazságok, bármelyik érettségizett, de talán még az alatti emberke is összeír ennyi demagóg mondatot, ehhez kell egy brendelmattyancs???

ArriMedes 2018.08.05. 23:15:58

kb. mint vágóistván meg gyurcsány ferenc.
orbán legjobb szolgái:))

Ménár Atya 2018.08.06. 06:27:05

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Már megint fantáziálsz fiam!
Mondj el tíz miatyánkot!
Ámen

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.06. 07:38:15

@ArriMedes:

"-a migrikérdés hiszti műbalhé, menekültválság nincs"

Elmúlt. ld az ábrát. Magyarországon meg még inkább. Magyarországon a menekültek egyébként is csak átmenni akartak. Óriási probbléma, mi?! Ja, egy hülye nácinak az.

"-mi nem építettünk volna kerítést és egyébként sem volt semmi haszna"

Tényleg nem volt. Orbánéknak volt haszna, valami haver ellopott egy csomó pénzt. A parasztoknak meg jó kis hazug propaganda volt, hogy Orbánék csinálnak valamit. Amikor kellett volna valamit csinálni, például segíteni a menekülteket a Keletinél, akkor nem csináltak semmit ezek a náci rohadékok.

"-a kvóta jó dolog, el kell(ett volna) fogadni"

Igen, jó dolog. Btw. a náci olasz belügyminiszter a kvóta mellett van. Erre kössél csomót, ostoba náci!

"-a muzulmánokkal semmi baj sincs, sőt"

Nincs velük nagyobb baj, mint a keresztényekkel. Kicsit valláskárosultak, de ettől még emberek. Egy keresztényt sem dobunk ki azért az országból, mert valláskárosult, sőt, ezek a hülyék vezetik most az országot.

"-a magyarok is migránsok voltak ötvenhatban"

Azok voltak.

Ennyi baromságot leírsz, aztán csodálkozol, hogy jogosan elmebetegnek nyilvánítanak. Az vagy.

"ahogy nemrég egy pincérnőtől hallottam: "inkább orbán mint vohamed""

ezt a Vohamedezést hagyjátok már, köcsög, Fideszes barmok, Orbán ugyanolyan muszlimbuzi volt anno, mint Vona. Mindkettő egy elvtelen, náci faszfej.

www.youtube.com/watch?v=7mLtNI13J5U

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.06. 07:40:27

@kolomparlole1114: "A rendőrnek is csak azért állunk meg, mert ott a fegyver jelentette fenyegetés. "

te igen, de ne abból indulj ki, hogy mindenki olyan köcsög, mint te!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.06. 07:42:43

@ArriMedes: ezek mind jogos érvek. Ti, 4 elemis náci faparasztok nem fogjátok fel ezeket, mert elmebeteg szinten vagytok hülyék.

Ariete 11 2018.08.06. 08:05:15

@math0: ha mindenki rohadt köcsög faszfej náci, akkor te minek definiálod magad? Csak kíváncsi vagyok, ne haragudj. Gyurcsány? vagy Vona párti vagy? Próbálom megérteni az álláspontodat.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.06. 08:18:53

@Ariete 11: nem tudod felfogni, hogy valaki náci anélkül, hogy be kelljen tenned valamelyik pártba?! te tényleg ilyen hülye vagy?! vagy csak azzal akarsz kompenzálni, hogy szidni akarsz egy másik pártot?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.06. 08:19:39

@Ariete 11: @Ariete 11: nem tudod felfogni, hogy valaki NEM náci, anélkül, hogy be kelljen tenned valamelyik pártba?! te tényleg ilyen hülye vagy?! vagy csak azzal akarsz kompenzálni, hogy szidni akarsz egy másik pártot?! ami szintén hülyeség.

Ariete 11 2018.08.06. 08:53:18

@math0: gyorsan vegyél be gyógyszert, aggódom érted, náci létemre.. :)

Orbán veje 2018.08.06. 11:12:25

@Ariete 11: mathe nem mondta hogy mindenki ' köcsög faszfej náci' . Miért kell neked hazudoznod? Emiatt el kéne bújnod és nagyon szégyellni magadat.

morpho 2018.08.06. 11:13:40

@pina noir: Te valami egészen súlyosan hülye vagy! Ilyen hülyét múzeumban kéne mutogatni, vitrin mögött!

ArriMedes 2018.08.06. 13:23:42

@Ariete 11:

orbán kimondta, hogy
---a menekültkérdés valódi és tartós, akár az egész századon át tartó probléma
---a határokat keményen védeni kell
---a kvóta és számos egyéb balos elképzelés a menekültkérdés megoldásáról működésképtelen
---a már itt élő bevándorlók, elsősorban muzulmánok egy része problémás és nem megfelelően kezelt

a másik oldal meg álproblémázott, kerítésezett, kvótázott stb. nyomta a saját féligazságait (mert bizony az sem az igazság, hiába pattog-hőbörög pár turbólibsi).
az embereknek meg igazságtartalmától függetlenül sem kell, így jártak.

aztán náciznak ezerrel a jobbosok meg röhögnek rajtuk

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.06. 14:05:51

@Ariete 11: na ennyit tud egy náci, ha érvekkel találkozik.

rajtad nem segít semmiféle gyógyszer.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.06. 14:07:10

@Ariete 11: @Orbán veje:

így van, semmi olyat nem mondtam, hogy mindenki náci. fasznak kell ilyen baromságokkal jönnötök?! érvelni nem tudtok? mondjuk úgy nehéz, hogy hülyeségeket hisztek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.06. 14:10:27

@ArriMedes: így van, Orbán állandóan egy csomó ostobaságot mondott. mert egy hülye kis náci paraszt.

chrisred 2018.08.07. 05:40:14

@math0: "Btw. a náci olasz belügyminiszter a kvóta mellett van."

Mivel a kvótarendszerben az olaszoktól elvisznek regisztrált menedékkérőket, ebben nincs semmi meglepő. Sőt, az új olasz kormány a kötelező kvótát szerette volna.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.07. 09:29:21

@chrisred: no de akkor vagy

1) a kvótarendszer jó, ha még egyes nácik is akarják.
2) vagy a kvóta rendszer nem jó, de a nácik önzők.

választhatsz.

szerintem az, hogy egyes országok túlterheltek a kvótarendszert érthetővé teszik. Az országok közötti szolidaritás pedig jó dolog. Amikor érdekük, akkor még a büdös nácik is akarják, De a büdös nácik pszichopata barmok, ők csak akkor akarják, amikor nekik érdekük, és más venne át tőlük menekültet.
A nem nácik meg nem pszichopaták, belátják, hogy a szolidaritás kell, és, hogy a szolidaritást nem csak akkor kell követelni, amikor bajban van a náci.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.07. 09:30:16

@chrisred: A nácik álláspontja, mint látod nem elvi alapú, hanem önző geci pszichopata alapú: mindig csak azt akarják, ami nekik rövidlátó módon jónak tűnik.

6.Lenin 2018.08.07. 09:57:13

@math0:

Akkor te pontosan egy geci náci vagy. A saját definíciód szerint is.

ArriMedes 2018.08.07. 14:16:18

@6.Lenin:

csak provokál.
amúgy a kvóta egy hülyeség, minden épelméjű ember elveti.
a legfontosabb azt világossá tenni, hogy európa segít, helyben is, azzal is hogy nem kúrja szét feleslegesen a status quo-t, azzal is hogy fogad gazdasági bevándorlókat mert kellenek és negyediknek, igen, fogad egy kisszámú menedékkérőt is.
DE csak nagyon keveset, és azt üzeni, hogy ide menedékkérőként lehetőleg ne jöjjenek, mert ha nagyon kevésnél többen jönnek, azokat már nem fogadjuk be

a többi, ebből humánus-embertelen morális választóvonal képzése, a képmutató embertelen kvótázás, a nagyszámú menedékkérő beengedése, az aljas összemosásuk a gazdasági bevándorlókkal egyszerűen kártékony baromságok, akárhogy verik is magukat a liberálisok

nyilván az orbáni, nacpop is az, de mégis jobban bejön az embereknek ill. nem teszi emezt problémamentessé

de nácibarmozhatunk, marad orbán.

ArriMedes 2018.08.07. 14:18:18

@ArriMedes:

meg németországban is erősödik a szélsőség, 17 százalékot mértek már a széljobb pártnak.

chrisred 2018.08.08. 05:44:41

@math0: A demokratikus országok is az érdekeik mentén működnek. A kvótarendszer kudarca meg világosan jelzi, hogy a hatóságok, a bürokratikus szervezetek nem szentimentális alapon dolgoznak, hanem szigorúan lefektetett szabályok mentén. A szolidaritás mint elv a magánemberek között életképes, a hivatalok között nem.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.08. 08:17:33

@6.Lenin: @6.Lenin: ti emberek millióit utáljátok,

1) akiket konkrétan nem ismertek
2) akikkel semmi dolgotok, nem ártanak nektek
3) de a ti utálatotoknak súlyosan negatív következményei vannak rájuk nézve

és még neked van pofád másokat nácizni, te utolsó patkány?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.08. 08:22:05

@chrisred: a demokratikus országok érdekek mentén működnek, de jó esetben az országok között is létezik szolidaritás. ha például 1956-ban a magyar menekültek azt kapták volna nyugattól, ami a nyugat érdeke, és nem szolidaritást, akkor igen szar lett volna a magyaroknak.

a nácik azok, akik a szolidaritást egyáltalán nem ismerik, és a legszélsőségesebb módon szolidaritás nélküli pszichopata gecik.

és tényleg az ebben a röhej, hogy bezzeg, amikor Olaszországban egy náci a belügyminiszter, akkor a kvóta mellett van. meg az, hogy egy bajor náci természetesen Magyarországra is visszatoloncolna menekülteket. mert neki az az érdeke. a náciktól több nem várható, mint az, hogy önző gecik legyenek. ezért más országok nácijai általában kibasznak velünk.

és megnézhetjük azt is, ha az EU országai már nem szolidárisak, és elzárják a segílykéket, amit Mészárosék ellopnak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.08. 08:27:42

@ArriMedes:

"a kvóta egy hülyeség, minden épelméjű ember elveti."

az olasz náci elvtársaitok a kvóta mellett vannak. most akkor el kell számolnotok a kognitív disszonanciát, hogy még saját náci elvtársaitokkal sem értetek egyet.

a kvóta mindig hülyeség az önző, pszichopata gecinek, ha neki kellene másoknak segíteni. de mindig jó az önző, geci pszichopata embereknek, ha rajtuk kéne segíteni. az önző, geci pszichopata emberek, így ismerhetőek fel. a nácik ilyenek.

a balliberálisok meg nem ilyenek, azok nem csak akkor fogadják el a kvótát, ha nekik jó, és nem utasítják el önzően csak azért, mert nekik éppen rossz.

és egyébként ha az EU átverte volna Magyarországon, hogy a nálunk regisztráltakat nekünk kell befogadnunk, és jött volna 30 ezer menekült, vagy ha az osztrákok eleve be se fogadták volna, és lezárták volna a határokat, akkor Orbán a legnagyobb kvótapárti lett volna, és az összes magyar nácibirka is.

mert vagytok ti olyan elvtelen, geci patkányok.

ArriMedes 2018.08.08. 12:20:46

@math0:

teljesen mindegy hogy vered az asztalt ezt a csatát a populista nacionalizmus nyerte.
lehet hogy elvtelen, meg lehet pszichopatanácigecipatkányozni, de hát akkor is az történt, amit.
részben pont azért, amit te művelsz:)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.08. 13:11:20

@ArriMedes: 1933-ban a hülye német nácik és szavazóik is azt hitték, megnyerték a csatát. Akkor is voltak, akik figyelmeztettek, és akkor is pontosan ilyen hülyén reagáltak rá, mint te. Tudjuk, hogy a végén a náci hülyék szívták meg. Ti is meg fogjátok.

Az nem érv, hogy perpillanat erősebbek vagytok, és hülyék vagytok, ezért minden figyelmeztetés ellenére, sőt, akár pontosan azért, töretlenül mentek a szakadékba, mert ti már csak ilyen hülyék vagytok, és fogadjuk el, hogy ti már csak ilyen hülyék vagytok.

Amit lehet, hogy szintén nem fogtál fel: a pszichopatákat nem szeretik a többiek. Ennek komoly következményei vannak. Országok szintjén is.

6.Lenin 2018.08.08. 13:36:15

@math0:

Figyelj köcsög. Te írtál egy definíciót, hogy szerinted ki a náci, és pontosan illik rád.
Mi a faszért utálnálak vagy miért is lenne bármi más érzelmi kitörés részemről, akár veled kapcsolatban, vagy bárki másról?
Elolvasom amit írsz, és ez egy fasz, gondolom kapásból. Minek foglalkoznék veled többet? Ha írsz nekem, válaszolok, néha, néha nem.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.08. 14:47:36

@6.Lenin:

"Te írtál egy definíciót, hogy szerinted ki a náci, és pontosan illik rád."

faszt. kezdjük az egyszerűbbel. amií írtam, az a jó édes kurva anyádat volt a "náci" definíciója.

"Mi a faszért utálnálak"

a jó édes kurva anyád sem írta, hogy utálsz.

egyelőre ott tartunk, hogy még arról is hazudsz, hogy mit írtam. te nagyon selejtes vagy.

ArriMedes 2018.08.08. 15:28:35

@math0:

tehát aki nem akar kvótát, az szakadék felé menetelő náci, pszichopata.
ez már a vég, valóban.
ebből neked egy doktori értekezést kellene írnod, komolyan.
vagy minimum egy hosszú publicisztikát, egy színvonalasabb folyóiratban.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.08. 15:55:56

@ArriMedes: "tehát aki nem akar kvótát, az szakadék felé menetelő náci, pszichopata."

a jó édes kurva anyád sem írta ezt. én azt írtam, hogy a nácikra ez jellemző. de például az is igaz, hogy a nácik akarhatnak kvótát, ha a másik oldalon van. mert a nácik kétszínű, elvtelen, pszichopata faszok. te is.

millhouse 2018.08.12. 18:44:26

Nekem tetszik ez a felállás;
-A libsik hülyézik a Fideszt
-A Fidesz meg választásokat nyer.

:DDDD

ArriMedes 2018.08.13. 13:26:21

@math0:

kicsi tetvem, mindig elgondolkodok azon, a bucifejű makogó előadó vajon élőben is ilyen nagy pofával kurvaanyázna-e, vagy csak monitor mögött a nagy a pofája

szemforgató matyadéktetvem, nahát, nem állítottad hogy minden kvótaellenes az, csak egy részük. és most meg forgatod a szemed, mintha nem azt sugalltad volna, amit én kijelentésnek álcázott kérdésemben megállapítottam

és nahát, kicsi matyadéktetű, a blogodból is kitiltottál a férfihangos deansdale-link miatt, kemény.

ugyanolyan hasznos idiótája vagy a fidesznek, mint fletkány:))))

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.14. 08:11:49

@ArriMedes: tehát szerintem sugalltam valamit, de nem mondod meg, mit viszont kijelentésnek álcázod a kérdéseidet. az ápolódat baszogasd ilyen zavaros dolgokkal, te idióta!
süti beállítások módosítása