- Világjelenség, hogy a liberalizmus hívei általában képzettebb és tehetősebb városlakók, míg a populizmus bázisát a kevésbé iskolázott és szegényebb vidéki rétegek adják;
- Bannont ki kell tiltani Európából, illetve nem kell beugrani a trükkjének;
- Ajándék magyar rendőr lónak ne nézd a fogát!
A Trump-jelenség megértéséhez látni kell, hogy a nagyvárosi elit sok helyütt szembekerül a vasvillát lengető populistákkal, akik bázisát a kisvárosok, illetve a vidéki települések adják. A választóvonal megfelel az oktatás szintjében tapasztalható különbségnek. Ez jellemezte az amerikai választásokat, a Brexitet, de nem csupán a fejlett Nyugaton jelenik meg a vidék a populisták falusi hátországaként: meg lehet figyelni olyan, a kultúrát és a gazdasági szintet tekintve igencsak eltérő államokban is, mint Törökország, Thaiföld, Brazília, Egyiptom és Izrael. Európában még inkább nyilvánvaló ez a választóvonal. Olaszországban a leggazdagabb metropolisz, Milánó dacolt a populista trenddel. A franciáknál Párizs felsorakozott Macron reformjai mögött – az isten háta mögötti körzetek ellenében.
Budapesten és Varsóban nagy tüntetések vannak a kormány ellen, amiért a tekintélyelvűség felé sodródik a két rendszer, a Fideszt és a PiS-t ugyanakkor a kisvárosok támogatják. A Trumpot, a Brexitet, Erdogant és Orbánt elutasító erők általában tehetősebbek és képzettebbek, mint az ellenoldal. Utóbbi híveit az a csatakiáltás egyesíti, hogy tegyük az országot ismét naggyá. Az urbánusoknál többször fordul elő, hogy jártak, vagy tanultak a világban. Lehetne azt mondani ezek után, hogy a nagyvárosok adják a liberalizmus bástyáit, a vidék pedig reakciós. Lehet, hogy a társadalmi értékeket tekintve ez igaz is, csakhogy kezd kialakulni az, hogy a leszavazott városlakók belesavanyodtak a demokráciába, lassan elegük lesz belőle. És ha ők így állnak hozzá, akkor a kis településeken az emberek egyre inkább vonzódnak a nacionalizmushoz. Emiatt nőhet a nemzetközi feszültség, ám a legrobbanásveszélyesebb ellentét az országokon belül, a falu és a város között alakulhat ki.
A konzervatív brit lap sürgeti, hogy Európa vegye komolyan Steve Bannont és tiltsa be alapítványát, mert különben félő, hogy a szélsőjobbosok jövőre lerohanják az Európai Parlamentet, sőt a végén meg is semmisítik azt. A dolog ugyanis úgy áll, hogy igencsak lehetséges a szélsőséges győzelme, miután az emberek tévesen azt hiszik, hogy nem számít, miként voksolnak. Régebben kisebbfajta tiltakozást jelentett, ha a radikálisokat támogatták, ám nagyon is melléfognak, ha úgy gondolják, hogy ez változatlanul így van. Az EP már nem sóhivatal, hanem igazi hatalommal felruházott törvényhozás. Akár még a Bizottság elnökét is menesztheti. Utóbbit a vezérjelölt-elv alapján választják meg, de ez átfordulhat lidércnyomásba. Mert ha májustól netán a keményen jobbos euroszkeptikusok adják a legnagyobb frakciót Strasbourgban, akkor akár Le Pen-ből vagy Wildersből is lehet a végrehajtó testület vezetője. Az pedig az EU végével volna egyenlő.
Ennélfogva a jövő májusi választás a mérsékelt erők, illetve azok csatája lesz, akik sötét időkbe igyekeznek visszavinni Európát. Ezért fel kell adni a csúcsjelölt-eljárást. Teljesen elképzelhetetlen, hogy az uniónak, vagy a tagjainak el kellene tűrniük Bannon beavatkozását, vagy akár a jelenlétét Európában. Olyan ellenséges harcos ő, aki nyílt összeesküvésbe kezdett a szélsőjobbal az oldalán az unió felszámolására. Nem szabadna beengedni a földrészre. Ha a magyarok és a lengyelek miatt nem lehetséges a közös fellépés ellene, akkor tagállami szinten kell róla dönteni. Úgy kell kezelni, mint azokat, akik a radikális iszlám terrorizmust pártolják, vagy kémkednek. Mert lehet, hogy feltartóztattuk a sötétség erőit, amikor Macron legyőzte Le Pent, ám újra és újra meg kell verni azokat. Ehhez fel kell ismerni a hidrát, amikor felbukkan, és azonnal le kell vágni az egyik fejét.
Az egyik legnevesebb szélsőségkutató azt mondja, nem Bannontól kell félni Európában, hanem attól a felhajtástól, ami körülveszi, mert Trump volt stratégiai tanácsadója nem gonosz zseni, ám önbeteljesítő jóslat lehet a hírnevéből, mármint hogy veszedelmes figura. Cas Mudde, a Georgia-i Egyetem tanára, úgy gondolja, hogy Bannon javarészt a sajtó terméke. Amerikában az a kép alakult ki róla, hogy ő az elnök Raszputyinja, és hogy a választási siker csakis neki köszönhető. Csábító, hogy a nacionalista és populista elméletek nem a társadalom fő áramának részei, hanem ördögi összeesküvés folytán jöttek létre: a politikai főcsővezető mesterkedésének eredményeként a hiszékeny lakosságot meghódította egy karizmatikus vezér. Ám ez a teória veszedelmes, mert hibás és nem mondja meg az embereknek, hogy mi fenyegeti leginkább manapság a liberális demokráciát. Azon kívül eltúlozza a szélsőjobb jelentőségét, ám paradox módon elősegítheti, hogy az növelje hatalmát.
Bannon nem Raszputyin és nem is politikai csodagyerek. Leginkább abban jó, hogy eladja magát politikai szereplőként. Inkább a szerencsének tulajdonítható, hogy megfelelő időben került Trump mellé, de hatása szerény volt az amerikai politikára. Ám mitől lenne az általa létesített Mozgalom a Nyílt Társadalom érdemi vetélytársa, amikor utóbbi 18 milliárd dollárból gazdálkodhat? És neki mért sikerülne egyesítenie az európai szélsőségeseket, amikor évtizedek óta kudarcba fulladnak az ilyen próbálkozások? Ideológiailag közel áll Le Penhez, Salvinihoz, vagy éppen a szélsőséges Orbán Viktorhoz. Bannon igencsak amerikai, ha a vízióját vesszük. Amit pl. a kapitalizmusról, mint a zsidó-keresztény értékek közvetítőjéről mond, nagyon nem smakkol a korábbi francia Nemzeti Frontnak. Nem beszélve az USA-központú külpolitikai téziseiről, amelyek kiverték a biztosítékot az Amerika-ellenes dél-európai jobboldalon. Azon kívül kevesen osztják véleményét, hogy a világ háborúban áll Pekinggel, sőt, Orbán egyesesen modellnek tekinti Kínát.
Nem véletlen, hogy az érintett pártok többsége kelletlenül reagált Bannon kezdeményezésére. Valójában a volt tanácsadó ügyesen áll be sikeres szélsőjobbos európai vezetők mögé, hogy ily módon úgy tűnjön: visszaszerzi politikai jelentőségét. De ettől még veszélyes, mert ha bárki kritikátlanul hitelt ad a tervének, az ráerősít arra a mondandóra, hogy jövőre a fennálló rend és az euroszkeptikus körök között zajlik majd az alapvető harc. Vagyis változatlanul a radikálisok szabják meg a napirendet, ők uralják a kampányt. Következésképpen főleg a középjobb pártjai még inkább elcsúsznak a szélsőség felé. Az EPP programtervezete jól mutatja ezt. Ám ettől az ellenfél nem gyengül meg lényegesen. Amikor a hadjárat központjában az integráció vagy a muzulmán bevándorlás elutasítása áll, a nacionalista szavazók inkább választják az eredetit és nem a másolatot. Márpedig ez az igazi veszély, nem pedig az, hogy egy önjelölt Raszputyin új cárt keres magának.
Madeleine Albright nem ideológiának, hanem olyan gyakorlati politikának tekinti a fasizmust, amelynek keretében egy valaki, illetve egy párt azt állítja, hogy a nemzet vagy egy csoport nevében lép fel, és így próbálja megszerezni-megszilárdítani a hatalmat. A lap azért kereste meg a Clinton-kormányzat volt külügyminiszterét, mert az nemrégiben könyvet adott ki: „Fasizmus: figyelmeztetés” címmel. Az ő szemében a fogalom része, hogy ezek az erők készek erőszakot alkalmazni, illetve bármilyen eszközt bevetni, hogy elérjék céljukat. Alapvetően demokrácia-ellenesek, habár lehet, hogy egy fasiszta kormányt először tisztességes úton választanak meg. Azt azonban nem állítja, hogy Észak-Koreát leszámítva bárhol ilyen körök lennének uralmon. Ám veszedelmes párhuzamot lát bizonyos mostani fejlemények és azok között a feltételek között, amelyeknek köszönhetően Hitler és Mussolini magához ragadta a vezetést. Így a gazdasági egyenlőtlenségeket, a hagyományos pártokba vetett hit megrendülését, a közviták leromlását, kisebbségi csoportok hátrányos megkülönböztetését, valamint az elnyomó vezérek összehangolt erőfeszítését a szólásszabadság aláásására, a logika elferdítésére az igazság eltorzítására.
Albright úgy gondolja, hogy leginkább az igazságot a leghasznosabb szembeállítani a fasizmussal és az azt támogató csőcselékkel. Illetve keményebb szeretettel kell reagálni a gyűlöletre. Mert a világ odalesz, ha feladjuk a hitet azokban az intézményekben és értékekben, amelyek elválasztanak a zsarnokságtól. De jelenleg nincs ok a kétségbeesésre, bár kétségtelenül sok az aggasztó jel. Ezzel együtt keményebben vissza kell vágni a cinizmusra. A fasizmus akkor virágzik fel, ha elterjed az a nézet, hogy a sajtó hazudik, a bíróságok korruptak, a demokrácia szégyen, és csak egy erős kéz tud megvédeni bennünket a gonosz „másoktól”, legyenek azok zsidók, muzulmánok, feketék, vagy az ún. elitek.
Bármennyire is tökéletlenek, a mostani intézmények a legalkalmasabbak, hogy megvédjék a civilizációt, anélkül azonban, hogy ajtót nyitnának valami sokkal rosszabbnak. Nem kell 2. világháború méretű traumát átélni ahhoz, hogy lássuk a civil felelősség, a jogállam, a mások iránti figyelem fontosságát. Ám nem segíthet semmi, ha elvesztjük a humanitást, ha az emberek áldozatnak érzik magukat, és úgy gondolják, hogy bosszúból lábbal tiporhatnak mások jogain. A történelem megtanította, hogy a magabiztosak és bölcsek téglából építkeznek, míg a megriadtak, akik önmagukkal vannak elfoglalva, vályogot használnak.
Az újság úgy mutatja be Orbán Viktort, mint aki egészen másként képzeli el Európa jövőjét, mint a francia elnök, mert miután 8 év alatt átalakította Magyarországot, most a földrész sorsát akarja sínre tenni. Erre utal a Bild Zeitungban múlt pénteken megjelent interjú, illetve a tusványosi beszéd is. Mindkettő arra utal, hogy a magyar kormányfő már megindította a kampányt a jövő májusi európai választás előtt. A politikus, aki messze földön ismert tekintélyelvű hajlamáról, illetve a menedékkérőkkel szembeni ellenséges beállítottságáról, úgy jellemezte önmagát, mint a keleti vezérek új nemzedékének zászlósfigurája, aki meneszteni akarja a 68-as elitet. Szerinte az európai polgároknak választaniuk kell az ő radikális irányvonala, illetve Párizs elképzelése között, utóbbi továbbra is elutasítja, hogy Európából erőd legyen. A németeknek azt tanácsolta, hogy nagyon figyeljenek oda, mert a franciák uralomra törnek, ám a magyarok nem fogadnák el a Macron által irányított EU-t.
Ez az első alkalom, hogy Orbán nyíltan nekiment a francia elnöknek, még ha nem is nevezte néven a másikat. De a migráción kívül nem ért egyet Marconnal abban sem, hogy meg kell erősíteni az uniót, ő inkább a nemzetállamok szövetségét favorizálja. Oroszországgal szemben békülékenyebb politikát szorgalmaz, noha Magyarország a Nato tagja. Szentpéteri Nagy Richárd azzal magyarázza a támadást, hogy a francia államfő képes maga mögé állítani az összes liberális erőt a földrészen, ezt Orbán érti és próbálja gyengíteni. Ám nem valószínű, hogy álláspontja többségbe kerülne, csak a lengyelek, a horvátok, bajorok és részben az osztrákok támogatják. Ezzel a magyar vezető is tisztában van, és csupán területet igyekszik foglalni Magyarországon, hogy erősítse a hatalmát. Macron a kormány több tagján keresztül reagált a viszályra. Az európai ügyek külügyi államtitkára pl. azt írta a twitteren: az meg micsoda dolog, hogy Orbán a nyugatot ostorozza a demokrácia hiánya miatt, ugyanakkor méltatja Oroszországot és Törökországot? Ily módon persze a francia vezetés elkerüli, hogy közvetlenül össze kelljen csapnia a magyar politikussal.
Az újság azon ironizál, hogy lovasrendőrséget akar felállítani Ausztriában a Szabadságpárti belügyminiszter és ehhez elsőként Orbán Viktor sietett segítségére. Vagyis az eddigi egyetlen osztrák rendőr lónak már nem sokáig kell magányosan töltenie napjait az istállóban, mert hamarosan érkezik Zalán és Zadar, a magyar kormányfő nagyvonalú, nemes ajándékaként. A két név úgy hangzik, mint a pusztából jönne két sztyeppei csődör, amely a Balaton körül tombol és sorra dobja le azt, aki csak ráül. A gesztus azt illusztrálja, hogy virágzanak a nem mindig súrlódásmentes kapcsolatok a Dunai-monarchia és az illiberális orbáni demokrácia között. Az ügylet a link síoktató és a lókupec között köttetett meg: ócska hóekét adnak kimustrált lovakért. Ám a kommentár óvatosságot ajánl az osztrák belügyi tárca vezetőjének, nehogy a két csataló csupán előőrs legyen és hirtelen magyar hordák nyomuljanak be tömegesen a kettős sas jelzése alatt a védtelen pannon határon. Mert könnyen fejre állíthatják a K und K-viszonyokat, azaz Orbán lenne a lovas és Kickl belügyminiszter a paripa.
